[Küldetés] Megmérgezve

The member 'Ozirisz' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :


--------------------------------

#2 'Római stílusos 6-os' :

Ezaz a klónjaim végre a helyükön, de várjunk csak, mi ez... Egy szempár, két szempár, sok szempár. Ráadásul az előző ütésem se talált be. Mi az istent csináljak. Nem állhatok meg. Meg kell próbálnom kijutni innen. Ám nagyon úgy tűnik, hogy ezek a mobok teljesen körbe vesznek. Yui. Nem akarok meghalni gondolom magamban. Nagyon szeretlek. Ám hirtelen a patkányok megindulnak felém.
-Segítség! Ezek így túl sokan vannak.- Sikítottam fel, mire egy éles fény vakította el szemeimet hirtelen.
- Mi a nyavalyatörés történt?- Nézek körbe kicsit szédelegve. Egy kis teremben találom magamat. Öt fotelt látok, és egy kis asztalkát. A sötétítőfüggöny az ablak előtt kissé zavaró, de így sincs sötét, a lámpa kellemes fényt nyújt. Leheveredek az egyik fotelbe, anélkül, hogy körbe néztem volna.
-Ez nem sokon múlt.- lehelem magam elé szinte hangtalanul. De vajon hol vagyok, és hogy kerültem ide? És vajon mi történt a klónjaimmal... Nem értem. Hirtelen számomra majdnem hogy érthetetlen beszéd hallatszott a közvetlen közelemből. Mintha egy tájszólásos pösze embert hallottam volna. Úgy pattantam fel a fotelemből, mintha valami megcsípett volna. Az ülőalkalmatosság hangos csattanással érkezett le a parkettára. Hangja, mint az ágyúdörrenés törte meg a hirtelen lett csöndet. Mire megfordultam fegyverem és pajzsom már a kezemben volt. Elképedve láttam, hogy nem egy, hanem két ember áll a szobában. Az ablak felé orientálódtam, ha valami baj lenne, el tudjak menekülni. Pajzsom a testem előtt, védve azt, kardom vágásra kész. Testem támadó pozícióban.
- Kik vagytok és mit akartok.- Kérdezem a fiatal férfitól, és az idős úrtól, de még mindig védekezésre készen.

/Elnézést a késlekedésért!/

Nagyon nehezen , de végre valahogyan sikerült legyőznünk ezt a szörnyeteget Himekoval, aki sajnos láthatólag több sérülést szerzett mint én. Először el sem tudtam hinni, hogy sikerült.
- Sikerült? - Motyogtam magamban...
Majd Himeko közelebb jött, s hozzám bújt. Ami picit magamhoz térített a sokkhatásból.
Ahogy oda néztem , ahol ezelőtt még a patkány állt, ott volt egy üvegcse, melyben valami rejtélyes piros folyadék van.
- Talán ezt kerestük ? - Majd Himekora néztem , aki láthatóan nem tudott többet nálam , arról, mi lehet ez. De én biztos voltam benne, hogy ez az...ennek kell lennie.
Minden esetre siettem hamar felkapni a tárgyat. Nem lett volna kedvem még egy ilyesmi összetűzéshez, főleg nem ha a megfelelő gyógyírt szereztük most meg. Amiben őszintén nagyon reménykedtem.
Tudtam , hogy valószínűleg hamar jönnek újabb patkányok, hisz gondolom keresni fogják a társukat... vagy nem?
- Megvan!- Vettem fel a tárgyat. - Siessünk ki innen Himeko.
Nem akartam nagy zajt csapni kifelé, hisz ezzel magamhoz vonzhattam volna még több ilyen elég veszélyes fenevadat. De amennyire csak lehetett halkan sietni, azt megtettük kis társammal. A csatorna kifelé talán még bűzösebb volt mint befelé, s a patkánnyal vívott csata közben szinte én is egészen átitatódtam ezzel a förtelmes szaggal. Hamar le akartam mosni magamról ezt a a bűzt, mely még láthatóan Himekot is zavarta.
Így utólag nagyon örültem, hogy Himekoval együtt jöttünk el, mert ez a harc eléggé megerősítette közöttünk a kötelékeket. Nincsenek barátaim, nincsen senkim, de itt van most nekem Himeko.
- Most ha kijutunk akkor azt hiszem vissza kell mennünk ahoz a szép épülethez Himeko.

A fiatalabbik elkezdett magyarázkodni. Kicsit idegesnek tűnt, és mintha nem lett volna teljesen magánál. Ám amikor az ellenszer és a patkány szavakat mondta megfagyott bennem a vér. Ő is meg lenne fertőződve. Hiszen még csak nem is láttam. De akkor hogyan. Kardomat kissé lejjebb eresztettem, de az előző hibámból tanulva, mikor az a csöves kinézetű jk megtámadott, nem tettem el, csak védekező pozíciót vettem fel.
- Hime vagyok, Lovag. Engem is valaki, vagy valami megmérgezett, és én is harcoltam patkányokkal, ám fogalmam sincs, hogy kerültem ide, és hogy miért.- Nem értettem saját magamat, hogy miért mondok el ennyi mindent egy ismeretlennek, de valahogy éreztem a kisugárzásán, hogy ő is szenved. Ám a következő pillanatban ugyanaz a lány lépett be a szobába, akit az álmaimból már ismerek. Leült az egyik fotelbe, így én is hasonlóan cselekedtem, lehuppantam az egyikbe, kardomat és pajzsomat még mindig elől tartva, de az ismeretlen sráctól a lehető legmesszebb.
Elmondta, hogy valami állatidomár csajt rá kell vennünk, hogy jöjjön velünk, mert csak akkor tud nekünk segíteni. Hirtelen fényesség támadt, és a Kezdetek Városa Főterén találtam magam. Mellettem a srác, kezemben a pajzsom és a kardom. Előttem pedig egy ismeretlen lány és a petje.
- Eto.. Szia! Hime vagyok. Nem te vagy véletlen Ai Hane?- Kérdeztem, miközben a pajzsomat és a kardomat egyenlőre eltettem az invertorym-ba.
- Elnézésedet kérem, amiért csak úgy megszólítottalak, de tudom, mi a bajod. Téged megmérgeztek. Ugyanúgy, ahogy engem, és ezt a srácot is. Sajnos a nevét elfelejtettem.- Mondtam elpirulva, majd a sráchoz fordultam.- Bocsi, sose volt jó a névmemóriám.
- Ha velünk jössz Ai Hane, akkor elviszünk egy olyan hölgyhöz, aki mindhármunkon tud segíteni.- Remélem sikerült meggyőznöm, és önszántából velünk jön. Ha nem, akkor nem szívesen, de kénytelen leszek erőszakhoz folyamodni. Viszont az számomra is veszélyes lehet, hisz nem tudhatom, hogy ő milyen erős lehet.

A nehézkes harc után siettem vissza az épülethez. Reménykedve, hogy ott majd kikeverik nekem ebből , az üvegcsében lévő löttyből, az ellenszert.
Utam vissza felé kicsit lassabb volt mint gondoltam, hisz társam megsérül a patkánnyal szemben folytatott csatában, s így nem volt képes olyan gyorsan haladni mint én. Lassacskán el értünk a főtérre. Igen a Kezdetek Városának főtere. Szeretek itt sétálgatni, kellemes, ám most inkább Himeko miatt aggódtam, s reméltem hamar összeszedi magát.
Ahogy haladunk át a főtéren, egyszer csak a semmiből előttem terem két játékos.
- Ez mi? Valami teleportáció? Miért pont előttem... - Gondoltam, s igazából nem érdekelt a dolog, máris ki akartam őket kerülni, de hozzám szóltak. S legnagyobb meglepetésemre a nevemen hívtak. Egy lány és egy fiú volt, akik mind ketten kardal voltak felszerelve, de a lánynál még egy pajzsot is felfedeztem.
A lány volt az aki elsőként hozzám szólt. Szavaiból kb. annyit tudtam leszűrni, hogy nagyjából olyasmi bajban lehetnek mint én, s találtak valakit, aki meggyógyíthat? ... érdekeseket mondott... Majd a fiú is magához ragadta a szót. Ő talán kicsit higgadtabban sorolta el a dolgokat. Tudomásomra adta, hogy nem akarnak bántani, s csupán problémájuk megoldására törekednek.
- Üdv, ahogy látom már tudjátok a nevem Ai Hane vagyok, s állatidomár, a társam Himeko. Nem tudom , hogy ki lehet az aki nektek segíteni fog, vagy próbál. De engem már elirányítottak a megfelelő helyre, a patkányokhoz, s meg is szereztem tőlük az ellenszert. Éppen a potion főzőhöz tartok aki majd kikeveri nekem az ellenszert. - Mondtam el nekik az eddig történteket kicsit összesűrítve. Majd folytattam. - Így nem igazán tudom mi hasznom lenne abból, hogyha veletek tartok. Elhiszem , hogy nektek is szükséges ez... De akkor miért nem győzitek le a patkányokat együtt, vagy külön külön? - Tettem fel egy elég ésszerű kérdést.
- De ha gondoljátok, miután kikeverték nekem az ellenszert és meggyógyultam, ami marad nektek adom. - Mondtam, csak, hogy ne mondhassák, hogy nem érdekelnek engem. De akkor is legjobban a magam baja zavart elsősorban , mit sem olyanoké kikkel elsőként találkozom.

Próbálkozásunk kudarcba fulladt, hogy meggyőzzük a lányt, hogy velünk jöjjön. Ám idő közben bennem is kétes gondolatok merültek fel. Vajon feltétlenül meg bízhatunk-e Aldiana-ban? Mi van ha ő mérgezett meg valahogy? De hát kimentett a vérpatkányoktól. De előtte a csavargó féle ember félt tőle. És ha minket oda tudott teleportálni először a szobába, utána meg közvetlen Ai Hane elé, akkor hogy-hogy őt nem tudta leteleportálni oda a szobába. Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak a fejemben, miközben egyre aggodalmasabb képet vágtam. Ám ahogy észrevettem, hogy a lány megindul, ismét elé álltam.
- Izé bocsánat. De úgy érzem valamit tennünk kéne.- Kezdtem egy mély meghajlással.
- Valami biztos hogy nem stimmel a dolgokkal, de még nem jöttem rá, hogy mi. De van egy olyan érzésem, hogyha nem megyünk hamarosan Aldiana elé, akkor vagy ő teleportál minket magához, vagy saját magát hozzánk. És nem szeretnék vészmadár lenni, de erre az esetre nagyon rossz előérzetem van.- Néztem komoly arccal először a lányra, majd a kardforgatóra.
- És ahogy sejtem, egyikünk sincs a legjobb formában jelenleg. Megérzésem szerint mindhárman harcoltunk, mindhárman kimerültünk, és mindhármunknak jócskán fogyhatott az életéből. Nem biztos, hogy egy komolyabb csatát meg tudnánk vívni. Nézd, én nem szeretnélek hátráltatni, és én is szeretnék kigyógyulni ebből a nyavalyából, pláne, hogy engem más miatt is szorít az idő.- Gondoltam közben arra, hogy Yui drágám két nap múlva hazaér a küldiből, és nem tudhatja meg, hogy baj van.- De ez magányjellegű ügy. - Tettem hozzá kissé elpirulva.- Na szóval valamit hármunknak kéne kitalálni, mert úgy érzem, hogy még a mostaninál is sokkal rosszabb helyzetbe kerülhetünk, ha nem cselekszünk valamit gyorsan.

Ahogy látom mindannyian tisztában vagyunk ennek a helyzetnek a fontosságával. Jómagam is legalább annyira aggódtam a helyzetünk miatt, mint ők.
- Nos, én annyit tudok amit elmondtam, nekem egy potion készítő azt mondta, hogy képes lesz nekem ellenszert csinálni, de ha tényleg ennyire veszélyes ez az ember hát legyen. Mennyünk oda, de siessünk, mert nem szeretném , hogy emiatt ne legyen ideje elkészíteni az ellenszert a potion készítőnek.
- S még valami, az ellenszert nem adom oda bárkinek a kezébe, addig nálam marad míg nem érünk a potion készítőhöz. Ne haragudjatok emiatt , de nem volt könnyű megszerezni, s nem biztos, hogy újra képes lennék rá. Én is, s Himeko is megszenvedtünk érte. - Mondtam úgy tűnik újdonsült társaimnak, mivel ugyan abban a helyzetben voltunk.
Himekora néztem , aki még mindig eléggé fáradt volt az előző küzdelmek miatt, de muszáj volt tovább indulnunk, hisz sürget az idő.
- Induljunk hát...merre van ez a nőszemély? - Kérdeztem Himetől és Ozirisztól.
Talán kicsit tolakodó lehettem , amiért ennyire sietek, de mint tudhatjuk az idő a legkevesebb ami most rendelkezésünkre áll. S én továbbra is ebben a csodás világban akarok maradni, kizárt, hogy egy méreg miatt kelljen elmennem innen.
Valamint nagyon foglakoztatott , hogy ki lehet ez a rejtélyes nő, s mégis miért kellünk mind a hárman. Azt tudtam , hogy én azért kellek, mert nállam az ellenszer, ez világos volt, s a többieket meg kellett gyógyítani...de mégis miért ilyen segítőkész. Valamint mivel ilyen "okos" így biztosan tudta, hogy nekem már elvolt döntve, hogy a potion készítők kikeverik az ellenszert, így nem tudom miben reménykedett, hogy velük megyek. De már a puszta kíváncsiság is vonzott, s meg akartam ismerni ezt a nőt. De picit féltem is... Mi lesz ha bajba kerülünk. S egy ilyen fárasztó harc után sem én, sem Himeko nem lenne képes a maximumot nyújtani a csatamezőn. Kicsit kockázatos volt hát, de velük megyek.

Ahogy kimondtam az utolsó mondatom, valami furcsa fény jelent meg körülöttünk.
~ Teleportáció? - Futott végig az agyamon. Majd egy ismeretlen helyen voltunk és ott volt az a nő.
- Köszöntelek benneteket, és téged is, Ai. - Mondta, s közben kedvesen rám mosolygott. Majd folytatta azzal, hogy már bizonyára hamarosan meggyógyulunk. Én még mindig nem tudtam egészen megbízni benne, volt valami furcsa érzésem. De remélem mindez csak a méreg hatása, s igazából nincsen félnivalóm.
A nő arra kért minket, hogy igyunk meg valamilyen furcsa, vörösen izzó folyadékot. Melyet furcsának véltem... ~ Már nem lenne nálam a megszerzett üvegcse? - aggódtam picit. Ez a nő nagyon nagy hatalommal bírhat. Nem volt választásom, így hát megittam azt a furcsa löttyöt, megy cseppet sem volt ízletes számomra, elég rossz volt, s lenyelni is nehézkes volt. Majd hirtelen nagyon furcsán kezdtem érezni magam, de nem volt vészes. ~ Remélem, nem egy újabb mérget ittam meg. - Kételkedtem még mindig egy kicsit, de semmi képen nem akartam most újabb harcba keveredni. Sem én , sem kicsinyke társam nem bírná ki. Himekora néztem, aki viszont hozzám képest látszólag nagyon nyugodt volt.
A rejtélyes hölgy azt mondta, hogy örül, hogy még időben ránk lelt, s segíthetett rajtunk, ami talán őszintének hangzott a szájából. Kicsit jobban éreztem magam, talán bízhatunk benne. De még mindig nem volt teljes a bizalmam. ~A többiek vajon hogyan gondolkodnak róla? - pillantottam rájuk egy percre, de nehéz volt megmondani az arckifejezésükből. De persze egyáltalán nem vagyok jó emberismerő, így pedig lehetetlenség volt . De Himekoban bíztam , s ő nyugodtnak tűnt.

Ahogy Hane kimondta azt utolsó szavakat már újra az ismerős fény vett körbe minket. Újra a már ismert teremben találtam magamat. Aldiana ugyanott állt, ahol akkor, amikor minket elteleportált. Ám a kezében négy pohár volt. De vajon minek a négy pohár, mikor mi csak hárman vagyunk. Nem hiszem, hogy a petnek is innia kéne, bár ki tudja. Újra és újra megfordult a fejemben, hogy vajon megbízhatunk-e a hölgyben. Kicsit se voltam biztos, a lehetőség jó oldalában, és abban, hogy nem újabb adag mérget kapunk-e azokban a poharakban. Bár kicsit megnyugtatott, hogy Hane petje nem nyugtalan, és hogy Hane is megitta az italt, bár a hatása kicsit furcsa volt a számomra, hirtelen, mintha rosszabbul lett volna. Megfogtam a poharat. Szerencsétlenségemre most semmilyen megérzésem nem volt ezzel kapcsolatban. Mondjuk az is kicsit meglepett, hogy Hane második próbálkozásra beadta a derekát, de ki tudja, mire jutunk most. Körbe nézegettem, előbb Aldiana-ra, utána Hane-re, majd Oziriszre. De nem tudtam, mit is tegyek. Ha ez most méreg, akkor lehet, többé nem látom viszont Yui-t, viszont ha ellenszer, és nem iszom meg, akkor se. Bármit választok, járhatok jól is meg rosszul is.
Hát akkor isten isten. Gondoltam magamban, és egy kortyra próbáltam meginni a folyadékot. Marta a torkomat, elkapott a a köhögés, szédültem, de oly erővel, hogy muszáj volt leülnöm az egyik kanapéra. Forgott a világ, minden bajom volt. Vajon ez az a hatás, amiről Aldiana beszélt, vagy tényleg mérget kaptunk, ahogy sejtettem. Idegesen vártam, mi fog most történni, és reménykedtem benne, hogy nem mérget itatott velem az a nő.

Sokat kérdeztünk, ám választ mégsem kaptunk semmilyen kérdésre. Igazából semmit sem tudtunk, s ez nagyon aggasztott. De túl kábult voltam ahoz, hogy bármit is cselekedhessek az ügyben. Úgymond örültem, hogy meg tudok állni a saját lábamon. Egyszerűen nem voltam képes felfogni azt, ami körülöttem folyik. Próbáltam figyelni a társaimra, de képtelen voltam, a világ egyszerűen nem reagált rám. A testem nem cselekedte azt, amit tőle kértem. Próbáltam rájönni mi történik, de képtelen voltam összpontosítani, gondolataim mindenfelé ugráltak, furcsa érzés kerített hatalmába, de többre nem is emlékszem ebből az egészből.
Hamar arra eszméltem fel, hogy már otthon vagyok, vagyis a virtuális otthonomban, amit itt bent annak nevezek. Olyan volt mintha semmi nem történt volna, semmit sem éreztem.
- Csak egy álom lett volna? Meg sem történt? - Motyogtam halkan, mire Himeko kérdően rám nézett.
~Mintha ő tudná mi ez az egész. Ilyenkor kívánom azt bárcsak érteném őt. De ha Himeko is tudja mindazt amit én átéltem, akkor bizonyára nem volt álom. Nagyon is valóságos volt, de akkor mi történhetett? - Járt az agyam, de nem jöttem rá semmire. Így mivel látszólag minden rendben volt folytattam tovább mindennapi életem itt bent a SAo-ban. Reggeliztem, sétáltam egyet a városban, vadásztam pár mobot. Ám a mob vadászat közben igencsak eljárt felettem az idő.
Már 9 óra környékén jártam, amikor úgy gondoltam ideje lenne talán hazaindulni, s szedtem is a sátorfámat.
Szóltam Himekonak is, hogy jöjjön, induljunk haza. Ám ekkor, olyasmit láttam amit eddig sosem, s nem akartam hinni a szememnek. Többször is megdörzsöltem , hátha csak valami illúzió, vagy látomás, netán délibáb, de nem. A szemem akkor is ugyan azt látta, a disznók, már nem disznók voltak , hanem nyulak. Ugrándozó tapsifülesek.
- Mi ez? Csak én látom így ezt? Valami baj van velem? Még mindig a méreg hatása alatt lennék? - Gondoltam. Egyszerre minden átfutott az agyamon, de választ nem találtam kérdéseimre. - Tudtam, hogy az a nő nem mondott igazat. - Mondtam pillanatnyi fellángolásomban. - Pedig eddig minden olyan jónak tűnt.
Himekora néztem, s nehéz volt eldönteni , hogy vajon ő is így látta e a világot?
Hamar hazasiettem, s közben volt időm gondolkodni kicsit a történteken. De így csak még több kérdés fogalmazódott meg bennem
~ Tényleg a nő hibája e? Vagy talán most valami egyéb furcsaság történt? Netalán valami játékhiba? Vajon mások is így látják most a világot?
Amikor a városhoz értem, kicsit megnyugodtam. Itt már nem voltak disznók, így már nem kell látnom a nyulakat. Már ha azok tényleg nyulak voltak.
De újabb furcsaságra lettem figyelmes, a városlakókra nézve .
~ A fejük...Mindenki feje...disznó? - A látvány újra furcsán érintett, de talán így már elképzelhetőbb volt, hogy nem a méreg hanem egy játékhiba hatása lenne ez az egész. Mire hazaértem, már nem tudtam mit higgyek. Kételkedtem a nőben, nem hittem neki, de fent állt a játékhiba lehetősége is. Amikor a tükörbe néztem szinte elszörnyedtem a látványtól. Nem mondom , hogy eddig szép voltam, de most egy disznó feje köszönt vissza a tükörből, ami még jobban elgondolkoztatott, de képtelen voltam megfejteni ezt az egészet.
Kevés volt az információ amit tudtam. S kérdezősködni sem mertem, hisz milyen lenne? Odaállni , hogy:
- Elnézést, miért lett disznófeje? - Röhejes volt, s amúgy is féltem volna megkérdezni annyi embert.
Csak egy kiutat láttam, ami talán menedék lehet most. Meg kellene keresnem azt a két játékost, akikkel együtt voltunk annál a nőnél. Megtudni, hogy ők is így jártak e mint én. Ez sok mindent bizonyíthatna.
~ De vajon merre keressem őket?

Reszkettem. Mindenem fájt, szédültem, és émelyegtem. Mintha mindenem szét akarna szakadni. A fejem hasogatott, és kavargott a gyomrom. Nem tudtam mi van velem, mikor Aldiana hirtelen kitessékelt minket a szobából. Nem értettem mi van, nem emlékszem, hova mentünk. De ni csak, reggel van, és nekem semmi bajom. Mégis ellenszer lett volna a pohárban. Remélem, a többiek is jól vannak. Mivel, hogy Horunka Faluban voltam, így visszateleportáltam Kezdetek városába, és úgy döntöttem, el megyek a kedvenc kis éttermembe egy kiadós ebédre, mivel az idő már jócskán dél környékén járt. Ebéd után úgy döntöttem, hogy egy kicsit átmozgatom magam, és elindultam a város körüli mezőségre gyilkolászni kicsit. Nem is vettem észre, hogy mennyire elszaladt az idő. Kilenc óra körül lehetett, mikor elindultam haza fele. Az egyik pillanatban egy nagy csapat vaddisznó rohant felém, amiket már harcállásban vártam, ám a másik pillanatban már egy nagy csapat kis nyuszival találtam szembe magam.
-WTF- Kiáltottam fel hirtelen.- Mi az isten?- Néztem körbe. - Hogy lett az adag vadkanból egy halom nyuszi...- Megdörzsöltem a szemem, és újra körbenéztem. Mi az isten. Hallucináció, vagy valami bug. Ezt nem értem. na mindegy. Azt hiszem, hogy jobb lesz, ha visszamegyek a szállodába, és lepihenek aludni. Vagy napszúrást kaptam, vagy kimerült vagyok. Más magyarázat nem lehet. De ahogy beértem a városba, rá kellett jönnöm, hogy a gondolatmenetem hamis volt. Az az átkozott boszorkány mérget itatott. De vajon mi lehet a többiekkel. Velük is ugyanaz a helyzet? Rémült arckifejezéssel rohantam végig a városon, szememmel a két társamat keresve, akik ugyanúgy meg voltak mérgezve, mint én. Tudtam, hogy kevés időm van. Viszont fogalmam se volt róla, hogy mit kéne tennem. Viszont pár napon belül Yui hazaér a küldiből. nem tudhatja meg, hogy mi történt, viszont ha így folytatódik, akkor vagy megőrülve talál meg, vagy a halottak listáján. Ahogy rohantam, észre se vettem, ahogy a főtérhez értem. Ám a kocsma lépcsőjén megláttam Oziriszt. Ahogy őt észrevettem, sejtettem, hogy neki is valami baja lett a poti miatt. Ám nem bírtam tovább. Összecsúsztam a főtér közepén, és kisebb fajta sírógörcs kerített hatalmába. Már nem érdekelt semmi. Nem tudtam visszatartani a könnyeimet, és szabad folyást engedtem nekik.

/Hime karijának irányítása a reag elején megegyezés alapján történt/

Ültem a kocsma lépcsőjén, és figyeltem a tömeget, hátha felbukkan Hime vagy Ai Hane. Már pont végeztem a harmadik korsó sörömmel, amikor megláttam egy vörös lányt aki lehetett akár Hime is, mert észrevett, majd a következő pillanatban összecsúszott és sírva fakadt. Odamentem, elkezdtem vigasztalni, nyugtatgatni, és a közeli padhoz vezettem őt. Mire lenyugtattam, és sikerült volna valamit megtudnom az ő tüneteiről, hirtelen harangozást hallottam. Felnéztem a hang irányába, vajon mi lehet, de mire visszapillantottam a lány irányába, neki nyomát sem láttam semerre. Ismerős helyzet - mondtam magam elé, és bevillant a SAO megnyitója, amikor szintén harangoztak, és szintén kényszerített teleportálást alkalmaztak. Csak akkor mindenkin. De vajon hová tűnt a lány? És mi lehet vele? Aggódtam érte, remélem nem esett baja. És mi lehet Ai Hane-el? Minden bizonnyal nekik is vannak valamiféle tüneteik...
Visszatértem a fogadóba, a Kezdetek Városának nyugati részébe, ahol mindezek előtt laktam. Ledőltem, és elég nehezen aludtam el, nem hagyott nyugodni ez a disznóság.
Másnap reggel ébredtem, a disznóság elmúlt, valószínűleg csak ideiglenes, vagy csak esténként tér vissza. Elindultam a Nagy Síkság felé, kicsit vadászok mobokra. A városkapuban lehívom az inventorymból a kardom, de egy hatalmas velőscsont jelent meg a kezemben, Furcsa... akkor mégsincs vége... Megnéztem a csontot, és elég jó statok voltak rajta, tehát vadászni jó. Erőre elég nagy bónuszt adott, viszont a gyorsaságomra levonás jár érte, de valamit valamiért... Így elindultam vadászni, és meglehetősen könnyen aprítottam a mobokat az új fegyveremmel. Ha fogyott az életerőm a kevés gyorsaság miatt elszenvedett sérülések miatt, akkor pedig vígan használtam a speciális képességemet, ami a sebzésemnek megfelelő ÉP-t gyógyított rajtam, így semmi gondom nem volt. Aztán napnyugtakor visszateleportáltam a városba, megittam egy-két korsó sört amikor újra visszatért a disznólátásom, majd elmentem aludni.
Következő nap reggel a kardom újra a helyén volt, és a velőscsontnak nyoma sem maradt, pedig nagy hasznát vettem volna. Indultam le a földszintre, hogy reggelizek és kávézok, de a folyosó padlóján egyszerűen keresztülestem, és az étteremben landoltam. Mintha a padló ott se lett volna. Tipikus textúrahiba, amit a régebbi játékokban láttam tonnaszám. De itt, Aincradban még nem találkoztam ilyesmivel. Felettébb érdekes jelenség. Ezt a napot inkább kérdezősködéssel és nyomozással töltöttem, hátha megtudok valamit erről a nyavalyáról. Gondolkoztam, ez a méreg amit másodszor kaptunk egy digitális méreg lehetett, avagy egy vírusprogram, ami manipulálja a SAO által használt FullDrive környezetet, és megzavarja az érzékelést. De kinek lehet ez érdeke, és mi vele a célja? Eszembe jutott a két lány is, akik szintén ebben a hajóban eveznek, valószínűleg nekik is megkeseríti ez a dolog a mindennapjaikat. Elindultam a városban kérdezősködni, Aldiana és a méreg után. Végigjártam a piacokat, a kocsmákat és minden lényegesebb helyet, ahol valami információhoz juthatok, de hasztalan. Időnként sípolásokat hallottam a semmiből, és enyhe fejfájást tapasztaltam, de pár másodperc alatt elmúlt, és durván óránként egyszer jelentkezett, ami szintén eléggé zavaró ha az ember harcolni akar...
Betértem a kocsmába, ahol annak idején Aldiana egyik ismerősére akadtam, kikértem a hőségben a leghidegebb sört amit adnak. Belekortyoltam, de langyos volt. Sőt, szinte forró. Megreklamáltam a csaposnál, hogy ez mi akar lenni, adjon egy korsó tényleg hideget. A másik korsó sem volt hidegebb mint az előző. Na jó, adjon akkor egy korsót a leglangyosabból - mondtam a csaposnak, erre ő kitöltött egy korsóval, ami gőzölgött. De ahogy megfogtam a korsót, a kezem majd lefagyott tőle. - Na látja, megy ez!
És legurítottam a langyos sört, amit viszont már hidegnek érzékeltem. Jól vagy, haver? - kérdezte meg a csapos, majd láttam ahogy a fél kocsma rajtam csodálkozott.
Majd a sör után elindultam egy kicsit vadászni, mert ez sok volt. Kicsit elvagdaltam a disznóállományt, majd sötétedéskor visszateleportálok. Hívom le a menümet, ami telis-tele volt hieroglifákkal... Milyen vicces - mondtam magam elé. Kár, hogy nevemhez méltóan nem ismerem ezt az írást. Majd emlékezetből megtaláltam az inventoryt és próbálgatás alapján sorra hívtam le a tárgyakat, és tettem is vissza, amíg a teleport kristályomig nem jutottam.
Kezembe vettem, és kimondtam a teleportáláshoz szükséges szavakat, de a Kezdetek Városa helyett egy teljesen ismeretlen városban kötöttem ki. Biztos egy hiba - mondtam magam elé - milyen meglepő - és néztem a városközpontban sétáló NJK-kat. Ha nem este lenne, akkor körbenéztem volna, de mivel fáradt voltam, haza akartam menni, így újra teleportáltam, de most sem a Kezdetek Városában kötöttem ki.
Egy nagy teremben találtam magam, ahol egy hatalmas kutyaszerű lény ellen harcoltak páran a messzeségben, és színes kristályokat láttam még. A kutyaszerű lényre fókuszáltam, de egy << Unknown >> feliraton, és az életerőcsíkjain kívül mást nem láttam. Néztem tovább az eseményeket, és láttam, ahogy a kutya utolsó csapásaitól jópáran kiteleportáltak, egyik a másik után. Ez lehetett az a "burok" amiről a városban több helyen is beszéltek, amely megmenti a tulajdonosuk életét egy kényszerített teleportálással. Drága, de megéri az árát. És kik lehettek azok az alakok? Minden bizonnyal ők a Frontharcosok... Akkor ez a túlméretezett kutyuli... a hírhedt 10. boss, amitől mindenki retteg? Ahogy ezen töprengtem, a kutyuli szúrós tekintetét éreztem magamon. Ismét teleportáltam, bár tudtam, hogy nem a Kezdetek Városában kötök ki, de bármi jobb a kutyaprotkó harapásától...
Megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy a támadás elől pont időben eltűntem, és felbukkantam egy dzsungel közepén. Mi lehet ez a hely? Néztem a térképem, de feketeség fogadott. És a grafika is jóval gyengébb, ami nem méltó a SAO-hoz. Kis séta után egy táblát találtam amin egy nyíl mutat az egyik irányba, és a "Gurubashi Aréna" felirat van aláírva. No mindegy, körbenézünk, mi lehet ez az aréna. Egy hatalmas lelátó, és odalenn a küzdőtér. Majd meglátok két alakot küzdeni odalenn, az egyik egy kék hölgyemény akinek hátul kék farkincája van, a másik egy icipici fiúcska. Rájuk fókuszálok: A lány felett megjelenik infóban a Seya <Tisztelet Matronái> szöveg, a fiú felett a Fejvadász <Tisztelet Matronái> név és klánnév. Majd a lány villámokkal kergeti a srácot, a srác meg Forest Gumpot megszégyenítő módon futja a köröket. A lelátó túlvégében egy alak büszkén, lenézően nézett a harcolókra, majd rám. Felette a Gabex nevet pillantottam meg, és a két egyénnek a klántársa. Aztán a látóteremen megjelenik egy villogó ikon, amelyre rábökök: A küldetésnaplód frissült. Küldetés: Don't feed the gnomes - dobj egy Baby Spice itemet a legkisebb alakra akit meglátsz. Legördítem a menümet, és egy új itemet látok, amely hallgat az előbbi névre. Lehívom a cuccot, ami egy zacskó porocska, amit azzal a lendülettel elhajítok Fejvadász felé. A porocska célbatalál, és a kis fickó kb. tizedére zsugorodik tőle, mint eredetileg volt. Aztán elkezd rohanni felém, két karddal a kezében. Jó móka - mondtam magam elé, és újra teleportáltam, mielőtt a közelembe ért volna.
Végre egy ismerős helyen találtam magam, igaz nem a Kezdetek Városa, ahová el akartam jutni, de annak a közelében van. Eltettem a teleport kristályomat, és inkább gyalogoltam vissza az éjszakában. Betértem a fogadóba, és valami vacsorát kértem, de összegabalyodott a nyelvem, és minden mondatom végére odatettem akaratom ellenére a fagyi szócskát. És az igen-nem szócskák is felcserélődtek.
A fogadó étterem részében:
- Késő van már a vacsorához, vagy tán tévedek?
- Nem, de most jutottam haza mert váratlan nehézségeim adódtak *fagyi*.
- Fagyi vacsorára?
- Igen *fagyi* - persze nem fagyira vágytam, és fejcsóválással próbáltam javítani a helyzeten, de nem jött össze
- És milyen fagyi?
- Igen fagyi, rendes nagy adag menü, hússal *fagyi* - és ismét fejcsóválással próbáltam magyarázni a helyzetet, eredménytelenül...
Pár perc múlva a szakács hozott egy tál... PÖRKÖLTÖS FAGYIT! Hogy az ördög vinné el ezt a sok hibát ami megkeseríti a mindennapjaimat! - Mondtam magam elé dühösen, és elkezdtem kanalazni a pörköltes... fagyit... Noha ínyenc vagyok, de ez még nekem is sok, így nagy részét meghagytam, majd rásózom valami vendor NJK-ra...
Aztán legurítottam egy nagy korsó langyos sört, amin szintén nagyot néztek a fogadóban, majd nyugovóra tértem...

Másnap viszont egy teremben ébredtem, ahol nem egyedül voltam. Ott aludt még Hime és Ai Hane is, sőt még Himeko is húzta a lóbőrt. Felültem az ágyban, és néztem ki a fejemből, és az előbbi nap emlékeinek felidézése során többször is hibát jelzett a boot-szekvenciám, de minden bizonnyal a kávé az oka... illetve annak hiánya...
Végignéztem a társaimon, és vártam hogy felébredjenek, nem akartam felébreszteni őket. Hogy a viharba kerültünk ide? És hol van ez az ide? Tűnődtem, és a terem egyetlen ajtaja felé néztem.
Ha felébredtek, akkor a következőket mondom: Nem tudom, hogy kerültem ide, ahogy azt sem, hogy ti hogy kerültetek ide. Előttetek pár perccel ébredtem. Az elmúlt napokban rengeteg furcsaságot tapasztaltam, a disznófejek, a tapsifülessé változott vaddisznók, a sípolás még csak a legenyhébb volt. - majd kis szünetet tartottam - A bebugolt teleport kristály, ami hirtelen össze-vissza teleportált, kezdve az ismeretlen várostól a frontvonalon át a vérszomjas kis emberek és villámot szóró kék nők hazájába, az már durvább volt. - újabb levegővételnyi szünet után folytattam - de amikor a beszéd meggabalyodik, és az ember langyos sört kap a pörköltes fagyi után az NJK-tól vacsorára, az már nekem is sok volt!!!
Aztán a többiekre néztem, és kérdeztem: Veletek is hasonlók történtek az elmúlt napokban? Vagy csak engem tréfált meg ez a méreg? - majd nagy érdeklődéssel vártam a válaszaikat - Elvileg valami digitális mérget kaptunk másodjára, ami megkavarta az érzékelésünket, elég rendesen. Mint egy számítógépes vírus... Legalábbis én erre a következtetésre jutottam. - majd meghallgattam közben a többiek véleményét, kérdéseit, amire tudtam válaszoltam nekik legjobb tudásom szerint.
Majd Himére néztem. Aggódtam érted, hogy eltűntél a főtérről. Hova tűntél? - kérdeztem tőle.
Hosszasan néztem a kék hajú lányt, Ai Hane-t, aki már a főtéren is megtetszett, és azóta is gondoltam rá, hogy jól van-e, mi lehet vele. Szerettem volna újra látni, és most megadatott. Remélem ha meggyógyultunk, akkor jobban megismerhetem, és szeretnék hozzá közelebb kerülni. Végül összeszedtem minden erőmet, és megszólítottam: Érted is aggódtam, és sokszor eszembe jutottál, mi lehet veled... - mondtam, kicsit talán elpirultam - Majd ha jobban leszünk, összefuthatnánk valamerre, ha gondolod...
Aztán kicsit hagytam, hogy a lányok is szóhoz jussanak. Pár perc múlva egy szakállas fazon lépett be, zöld indikátorral a feje felett. Mosollyal az arcán közölte, hogy tegnap talált ránk a szállásainkon, és álmunkban hozott ide, mert van ellenszere amitől jobban leszünk. Menjünk haza, és pihenjünk le, mert szerinte jót fog tenni... És távozott...
Aztán megvártam a lányokat, hogy útnak induljanak, és utolsóként én hagytam el a helyet. Hazamentem, és ledőltem aludni, és mint aki sosem aludt, úgy aludtam el.
Amikor felébredtem, mentem le a reggeli kávémat meginni, és kortyolgattam, raktam össze az eseményeket. Ezen a reggelen nem estem keresztül az emelet padlóján sem. A menüm rendesen működött, rendes betűkkel, és a hieroglifáknak nyomuk se maradt. Lehívtam a kardom, és kard jelent meg a velőscsont helyett. De ahogy a menüben matattam, feltűnt a jobb alsó sarokban valami... A dátum... Aznap, amikor állítólag megmérgeztek... Álom lett volna? Vagy csak egy újabb bug. Gondolkodtam, és közben egy újabb kávét kértem ki. Álomnak túl részletes. Meg ott van Hime, a vörös lány, akit mintha láttam volna korábban is egy küldetésen, és az álom ugye összemossa az emlékeket és a fikciókat. De ott van az a kék hajú lány is, a griffjével, Ai Hane és Himeko. Őket nem hiszem, hogy láttam volna korábban, de ők is keresték velem együtt a méreg ellenszerét, és megjártuk a poklok poklát.  Ha álmodtam, akkor lehet nem is létezik? Már kezdem érteni a "Túl szép, hogy igaz legyen" mondást. De én hiszek benne, hogy nem álmodtuk, hisz túlságosan részletes volt, ellentétben a többi álmommal, amiből ébredés után csak homályos részleteket láttam, és nem összefüggő, logikus történeteket. De a dátum akkor sem hagy nyugodni. Kérdezősködtem a szakácsnál a pörköltös fagyi és a langyos sör végett, valamint végigjártam azokat a helyeket a városban, amerre csatangoltam az elmúlt napokban. Talán fény derül az igazságra. És megpróbálom felkeresni Himét és Ai Hane-t is, és összerakjuk a részleteket...

Szörnyű volt, egyik rossz meglepetés a másik után. Minden nap valamilyen más állatot láttam az emberek helyett vagy volt, hogy Himekot láttam egészen más élőlénynek. Szegény kis társam már volt macska, egér de még őzike is. A fejem csak kavargott, s nem tudtam hová tenni ezt az egészet . ~ Még mindig a méreg lenne? - Folyamatosan ez járt a fejemben , és hogy biztosan átvágott az a nő. De nem tudtam mit tenni egyenlőre. Így úgymond vártam a csodát, ami úgy tűnik sosem jön el már. Jött a következő, s következő nap, s újra furcsaságok történtek. Sokszor állati végtagjaim voltak, vagy volt, hogy macska farkincám nőtt, s füleim, így még az utcára is féltem kibújni. Kicsit később pedig már a kinti emberek tűntek állatoknak, s úgy láttam egy egész farmot fel tudtam volna sorolni, hisz volt ott minden. Nem mertem kimozdulni otthonról már már féltem ettől az egésztől, s kezdtem begolyózni. Néha akaratomtól függetlenül is arra gondoltam, hogy ennek sosem lesz vége. Pár nap múlva már úgy éreztem itt a vége, nem bírom, feladom...s lesz ami lesz . Csak feküdtem a szobámban, még Himekohoz sem szóltam, tökéletesen a magam mély világában ragadtam, ahonnan nem akartam kiszabadulni. Nem foglalkoztam senkivel, s semmivel, teljesen begubóztam. Feküdtem és néztem ki a fejemből, míg eljött az este, s lassan elnyomott az álom.
Hirtelen felébredtem, szinte azonnal, ahogy az álom elnyomott, ám már nem a szobámban voltam, hanem egy új helyen, amit még sehol sem láttam ezelőtt. Egy igencsak furcsa teremben vagyok, ahol csupán három ágy van . Az egyiken én fekszek, vagyis most már inkább ülök, a másik kettőn pedig azok az emberek akikkel nem rég megittuk azt a valamit. Hime és Ozirisz azt hiszem , de ebben nem vagyok biztos, hiszen nem emlékszem jól a dolgokra akkorról.
A legfurcsább az volt, hogy már nem éreztem azt a furcsa érzést mint eddig, egészen jól voltam, s nem émelyegtem vagy láttam sötét, rossz dolgokat. Jól éreztem magam. ~ Az amit eddig láttunk csupán álom volt? Sosem volt igaz? - Gondolkodtam, de mégis csak furcsa volt, hogy itt vagyok. ~ Hogyan kerültem ide? - A szemem a környéket pásztázta, de semmit nem láttam, minden üres volt a szobában.
- Az elmúlt napok furcsák voltak, igaz? - Kérdeztem a többiektől. - Mert nekem valóságos rémálomnak hatott. - Folytattam.
Ekkor kinyílott az ajtó, s valamilyen idegen szakállas férfi lépett be hozzánk. A feje fölött zöld indikátor volt, így nem féltem tőle első látásra, inkább érdekelt, hogy hol vagyunk. ~ Játékos lehet? De hogyan gyógyított meg? Mit csinált velünk? - Járt az agyam.
- Hát felébredtetek!Tegnap találtak rátok ágyaitokban, valamilyen bódító méreg hatása alatt voltatok. Ide hoztak titeket, mert nekem van ellenszerem. Készüljetek össze, és menjetek haza, pihenjetek, jót fog tenni. - Mondta a férfi.
Ez furcsa, csak úgy ránk talált az ágyunkban? Bejött a szobámba? Hogyan hozott ide? Annyi kérdés kavargott a fejemben, melyeket szívesen feltennék neki.
- Milyen méreg volt ez? - Kérdeztem, hátha elárulja pontosan mi történt.
Az egész álomvilág lett volna, s ott találkozunk. A SAO már az álmainkat is befolyásolhatja talán? Vagy az egészet Kayaba Akihikko játszotta velünk? - Kavarogtak a gondolataim.
- De hát mi találkoztunk egymással míg a méreg hatása alatt voltunk, vagy csupán én álmodtam ezt? - Mondtam a többiek felé fordulva.