Az Ász és a Király párbaja

Olyan nap volt ez is, mint a többi. Üres és unalmas. Amióta Violeta kint maradt a szerverleálláskor, én balga pedig visszajöttem, egyszerűen nem találom a helyem. Képes vagyok naphosszat fel-alá járkálni az Artes Limenben, abban reménykedve, hogy valamelyik helyiségbe lépve ott ül ő, kiért az életemet is adnám. Nem hoz már tűzbe sem a harc, sem a kovácsolás, semmi. Mito hiába gyártja sorra a kedvenc krémeseimet, Meredith hiába rajzolgat nekem, egyszerűen nem lelem örömet semmiben. Tudom, hogy odakint van valahol a kedvesem, biztonságban, a sisak nélkül, a lelkemben mégis gyászolom az elvesztését. Hosszú még az út addig, míg keze a kezemhez ér. Szívem szerint egymagam szállnék harcba a bossok ellen, hogy minél előbb megtisztítsam a szinteket és kijussak hozzá, de ezt nem tehetem. Erősödnöm kell, de mivel pusztán a harc továbbra sem hoz megnyugvást, ezért valami új elfoglaltságot kellett keresnem magamnak.
Esténként a kovácsműhelyemből mindig egyenesen a Karmazsin Selyemlepel fogadóba vezet az utam. Ez az a lokál, ahol anno összetalálkoztunk Pierre csatlósával, aki sok bajom okozója lett végül. Akárhányszor beteszem ide a lábam, abban reménykedem, hogy itt találom azt a szemétládát és végre elcsíphetem a grabancát. Igen, mondhatjuk így is: vadászni járok ide. Nem akarom megölni, de szívesen móresre tanítanám, aztán börtönbe záratnám. Van egyáltalán börtön Aincradban? Ehh... inkább rendelek.
A pulthoz lépve Adrien, a csapos, már tudja mit fogok kérni. Fél perc után elém teszi a méretes pohár limonádét, megspékelve egy kis vodkával. Nem mondanám, hogy rákaptam az alkoholra, de nem árt oldanom kicsit a bennem tomboló feszültséget. Leheveredek a szokásos asztalomhoz a színpad bal oldalához közel eső, fal menti asztalhoz, majd belekortyolok az italomba. Megdörzsölöm az államon a szakállam, majd körbetekintek. Várok.
Várom egyrészt az esti zenés műsort, a táncoslányokkal és az énekes dívával, az élőzene pedig megnyugtatja az idegeimet. Másrészt várok, ki másra, mint Pierre. De ma este sincs itt, ugyanúgy, ahogy ezidáig egyszer sem. Úgy érzem magam, mintha egy szellemet kergetnék. Lehívom az inventorymat, s amíg az embereket szemlélgetem hátamat a falnak döntve, kezembe vett kártyapalimat folyamatosan kevergetem. Nevezhetjük ezt pótcselekvésnek is - van aki érmet futtat az ujjai között, van aki dohányzik, én a paklit pörgetem az ujjaim alatt.

Ugyanazok az unalmas alakok ülnek itt ma este, mint mindig. Már neveket is adogattam nekik a küllemük és a viselkedésük alapján. Ott van "Minden hájjal megkent Jon", aki itt szokta bonyolítani a piszkos kis ügyleteit, két asztallal előtte "Nyegle Tom", akinél nagyobb pancser nőcsábászt sosem hordott hátán Aincrad. A pulthoz közel ül mindig "Piszkos Fred", akinek a szájából állandóan szivarka lóg ki és a zsebkésével mutatványozva szórakoztatja mindig a pincérlányokat. A legfurcsább alak mind közül mégis "Sir William", aki az angol úriembereket meghazudtoló stílusban közlekedik köztünk, s ahogy megérkezik, rögtön a hátsó elkerített magánboxok felé veszi az irányt. Na és persze itt vagyok én, Anatole, a bohóc, aki ha igénylik, bóvli kártyatrükkökkel szórakoztatja a pancsereket, vagy csak egymagában iszogatja a limonádéját, miközben behunyt szemmel hallgatja a zenét. Nem a nők látványáért járok ide, hanem a zene végett. A dallamok harmóniájáért, ami megnyugvást hoz.
Egy ismeretlen férfi kezd el közelíteni felém. Céltudatosan lépked, s nem kell túl sok ész ahhoz, hogy rájöjjek, mellettem van már csak szabad hely. Tekintetemmel nem követem le mozgását, arcomat a színpad felé fordítom, hátha mégis meggondolja magát. Kezeimben közben folyamatosan pörög a pakli, újra és újra. A férfi azonban mégsem gondolja meg magát, s valóban szeretne leülni.
- Persze, foglalj helyet. - bólintok a színtelen hangon. Nem vagyok barátságtalan, de nem is ugrom a nyakába, hogy gyere cimbora, igyál velem. Bár a hangulatom meg sem közelíti a jól ismert Anatolét, a modoromat nem vesztettem el. Különben is, lehet nem ártan egy asztaltársaság ma estére. Nem vagyok elzárkózó típus, másrészt az idegen lehet tényleg csak leül, szürcsöli az italát és közben legelteti a szemét a táncoslányokon. Persze ha beszélgetni akar, felőlem beszélhetünk is, nem fogok mogorva nagypapa stílusban beburkolózni a sarokba. Lehet beletelik pár perc, mire erőt veszek magamon, s újra megszólalok. - Játszol? - Pillantok a kezemben lévő paklira magyarázólag. Ez kérdés is volt arra nézve, hogy szokott-e, illetve tud-e egyáltalán kártyázni - hiszen ez eléggé nyugati típusú időtöltés - másrészt hogy most van-e kedve belebonyolódni egy játékba.

Mindig is szerettem kártyázni. Ez persze nem feltételezi azt, hogy jó is voltam benne. Van egy sajátos logikám, ami időnként kudarcba fullad, pontosan a sajátos látásmódom miatt. Nem vagyok egy kocka, nem algoritmusokban látom a világot, s bár értek valamicskét a számokhoz, ez nem egyenlő azzal, hogy kifinomult logikával rendelkezem. Legalábbis ezt nagyképűség lenne állítani, az arcomból pedig nem árt visszavennem. Szóval úgy hiszem, megvan a magamhoz való eszem, a magam logikám, vannak nyerő szériáim is, máskor meg ronggyá vernek. A férfi állítása szerint szintén nem profi, így megmaradhat a játék öröme és a kihívás is. Persze lehet csak blöfföl, azzal áltat, hogy nem nagy játékos, most csupán altatni akar, aztán rendesen elver. Lutri az egész, mint ahogyan az a szerencsejátékban szokás. De már az is egy dolog, hogy hajlandóságot érez magában a játékra, pedig mostani énemhez hasonlóan ő sem túl beszédes. Talán érdemes lenne megtörni ezt a hideg-rideg kontaktot egymás között.
- Nem kívánok pénzben játszani - kezdek bele őszintén a pasas felé fordítva most már felsőtestemet is, miközben utoljára megkeverem a paklit, majd lehelyezem azt az asztalra - És pillanatnyilag ötletem sincs, hogy mi legyen a tét. Nem lehet csak a játék öröme? - Elég bugyuta a kérdésem, de persze fenntartom továbbra is annak lehetőségét, hogy ő ad valami tétet a meccsnek. Mindenesetre elébe tolok egy tányérkát, amiben sós perec és mogyoró van, magamnak pedig elkérek egy ugyanilyet a szomszéd asztaltól. Lehet kiröhög az asztaltársam, sőt én magam is mókásnak tartom, hogy ezek legyenek a tétek, de miért ne? Ezzel is erősbítem az iménti kijelentésem, hogy nem pénzben akarok játszani. Ha úgy látom, hogy a srác is készen áll, akkor megy neki is a két lap és nekem is, végül kezembe veszem a lapjaimat. Rezzenéstelen arccal szemlélem őket, majd ugyanilyen kimérten leteszem őket az asztalra. Tétnek beteszem a nagy vakot, két mogyorószemet kezdésképpen. Ha beteszi ő is a tétet, s nem kíván emelni, akkor ismét a kártyákhoz nyúlok. Ha emeli a tétet, akkor megadom. Minek is visszakoznék. Majd égetés és lássuk a flopot!

Igazi kihívást nyújt nekem ez a fickó. Az arcáról legalább annyira nem lehet leolvasni semmit, mint ahogyan az enyémről sem. Kész tanulmány a fizimiskája, s hiába próbálom tüzetesebben végigmustrálni a mimikáját, nem találok árulkodó jeleket. Mondtam én, hogy nem szabad elhinni, hogy kezdő játékos. Próbálok még egy sort erőlködni, s azzal kiidegelni, hogy csak nézem és nézem őt, de úgy tűnik hatástalan. Így hát tekintetemet végre a lapokra emelem, s ekkor pillantom meg először a termést. Két káró, egy kör. Az egyetlen nagy lap a király, a két kisebb nem egybefüggő, maximum a 9 és a király között alakulhat ki sor. Lássuk újra mi van nálam. Persze tudom mi van nálam, de hát picit játszadozni is kell, nehogy megkönnyítsük az ellenfél dolgát. Enyhén csücsörítek, miközben agytekervényeimen az áramkörök görkorcsolyával száguldoznak, majd a mogyorós tálka után nyúlok. Ám ahelyett, hogy emelném a tétet, bedobok a számba pár nasit. Jóízűen rágcsálom, majd ajkamhoz emelve a poharamat, kihasználva, hogy meg kell döntenem kissé a fejem, felnézek ellenfelemre. Elégedetten törlöm meg a számat, jólesik a sós után az enyhén savanyú nedű a csípős vodkás maró utóízzel.
- Check nálam is. - Pillantok fel újra a fiatalemberre, tekintetemet pedig megpróbálom az övébe fúrni, hogy elszántságom és megingathatatlanságom tükröződjön szemeimen keresztül. Persze nincs mit vesztenem, csak egy tál mogyorót. Valamivel lehet mégis izgalmasabbá lehetne tenni ezt a játékot. Valami tét mégiscsak kellene. Olyasmi, aminek nincs anyagi vonzata.
- Azon gondolkodom, hogy mégis lehetne valami tétje a meccsnek. Ha én nyerek, akkor megteszel nekem valamit, amire kérlek. Ha te nyersz, akkor én jövök neked egy szívességgel. Mit szólsz? - Sosem árt, ha az ember bebiztosítja magát ilyesmikkel, persze az is lehet, hogy valami bugyuta kérésre fogom ellőni, például olyanra, hogy igyon chilis vodkát. fogalmam sincs mire fogom használni azt a kérést, de bármikor jól jöhet még. Persze ehhez az kell, hogy elfogadja ezt az ajánlatot, na meg, hogy nyerjek. az nem egy elhanyagolható momentum, s a turn még csak most jön. Újból égetek, majd jöhet a következő lap.

Azt tudom magamról, hogy ha küzdőtéren párbajozok, akkor képes vagyok annyira koncentrálni, hogy még beszélni is elfelejtek. Pedig az nálam nagy szó, hogy nem ömlik belőlem a szöveg. Amikor az ellenfelem mozdulatainak kifürkészésére koncentrálok, közben a sajátomat is koordinálom, akkor valahogy nem jön szó az ajkamra, hisz mind a fejemben cikázik, hogy megfelelő manővert építsenek fel. Ilyenkor az arcom is átvált pókerarcba, amelyet néha vigyorgás tör meg, akkor is, ha nem feltétlenül én vagyok az esélyesebb.
Pókerezés közben is valami ilyesmi játszódhat le bennem, hisz végül is ez a játék két elme összecsapása, melyben a kártyalapok a fegyverek. Egy pillanatra megállok, mielőtt rápillantok a turn lapra, s próbálom fejben lemodellezni azt a komoly ábrázatot, amit most vághatok. Esküszöm, volt, hogy tükör előtt gyakoroltam anno a vállalati jog vizsgám előtt, egyrészt, hogy az oktató előtt tudjak vakítani, másrészt, mert az üzleti életben valóban szükséges a pókerarc begyakorlása. Én néha túl heves és hirtelen haragú vagyok, főleg akkor, ha az érzéseimen táncolnak szöges bakanccsal, de dolgozom ezen is. Most azonban nem esik nehezemre megtartani a fapofát, még akkor sem, mikor meglátom az ászt.
- Szóval szugerálod a paklim, hogy kijöjjön egy sor neked- húzódik hamiskás mosoly az arcomra, miközben felpillantok az ellenfelemre. S való igaz, ha jumbó és dáma van nála, az kellemetlen. Persze nálam is lehet ez a két lap.
Közben az idegen bemutatkozik nekem, a neve nem igazán ismerős, nem láttam egyik tornán sem, viszont most veszem csak észre, hogy az életsávja mellett ugyanaz a fehér rózsa van, mint Thundernek. Elfogadom a felém nyújtott kezet, majd férfiasan megszorítom. - Anatole - Zárom rövidre a bemutatkozást, nem kívánok arcoskodni most a céhemmel. Megfordul a fejemben, hogy nem a saját nevemen mutatkozok be, ki tudja milyen alak ez az idegen a valóságban, azon túl, hogy idekeveredett az asztalomhoz. Ezután ismét megnézem a biztonság kedvéért - vagy éppen másért - a lapjaimat, majd újra a mogyorós tál felé nyúlok. Ezúttal azonban nem szívatni akarom, hanem emelni. Merthogy emelni kell. A játék ezen szakaszában muszáj, ha másért nem, hát a magabiztosság vagy annak látszatának megtartása végett.
- Emelem a tétet. A szívesség mellé egy fogadalom is jönne. Tartod? - pillantok rá elszánt tekintettel, miközben a mogyoró tétek mellé helyezek egy sós perecet. Még mindig fogalmam sincs, hogy miket kérhetnék tőle, de kár ilyesmin agyalni, amíg le nem zajlott a meccs. Miért is élném bele magamat a győzelembe? A póker nem a biztos győzelemről szól. Arra viszont sokkal jobban kíváncsi vagyok, hogy ő mit kérne tőlem és milyen fogadalomra sarkallna. Lehet ezért kockáztatok ennyit?
Tapasztalataim szerint az utolsó lap sose hozza el a megváltást, de ez Aincrad, ahol Kayaba keze mindenhova elér, lehet éppen ebbe a meccsbe is, s lehet a leosztásokat is ő irányítja ebben a percben is. Emellett szöget üt a fejemben az a gondolat, ami korábban eszembe jutott: mi van akkor, ha ő is egy olyan mocskos alak, mint akik ide járó törzsvendégek. Jobb lesz kicsit kikérdezni, persze csak finoman. - Nem láttalak még itt korábban... - jegyzem meg óvatosan.

Hát kész esettanulmány ez a srác, én mondom. Most szívesen látnám magunkat kívülről. Ranmaru óta nem láttam ilyen faarcú embert, igazán megizzaszt, hogy kifürkésszem a gondolatait. A válaszai is sablonosak, tudtam én, hogy nem egy kezdővel van dolgom. Úgy tűnik azonban, hogy ezzel az emeléssel sikerült megtörnöm, dobja a lapjait. Rettentően ügyel arra, hogy ne látszódhasson csalódottság vagy bármilyen más érzelem az arcán, éppen ezért én megengedek magamnak ismét egy hamiskás mosolyt. Elégedett vagyok, miért tagadnám.
- Ezek szerint jössz nekem egy szívességgel... - Hangomban bujkált némi kérdésre utaló ív, hisz nem lehetek benne biztos, hogy nem fog elkezdeni majd visszakozni. Viszont az meglep, hogy visszavágót akar, az meg pláne, hogy már fel is markolja a paklimat. Kicsúszik egy pár pillanatra irányításom alól a mimikám, meglepettségem tükröződik némiképp az arcomon. Nem szeretem, ha nyúlkálnak a paklimhoz, nagyon hozzám nőtt. De hogy lássa, nem csalok, nincsenek trükkök és cinkelt lapok, végül nem veszem vissza magamhoz a kártyáimat, hanem hagyom, hogy most ő keverjen. Nem pörgeti olyan profin a kártyákat, mint én, de lehet ez is csak altatás.
- Értem, szóval kikapcsolódás. Hisz mi másért is jönne az ember ez időtájt ebbe a bárba, ha nem a zenés-táncos műsorokért - Hangomban ismét bujkál a kérdés lehetősége is, őszintén szólva még mindig tapogatózok, bár balga dolog azt hinni, hogy bármit is elkezd majd csacsogni magáról Kyuushiro. Pierrékkel való találkozás óta nagyon óvatos lettem az emberekkel, sosem bízhatok meg igazán senkiben, csak azokban, akiket a kezdetek óta ismerek és vállvetve harcolunk együtt a fronton. Bár lehet kezdem túlzásba vinni az óvatosságot, hisz a férfi indikátora zöld és nem tűnik rossz arcnak. - A visszavágó pedig még belefér a műsor előtt. - egyezek bele én is a második leosztásba. Lássuk milyen lapot szánt nekem Fortuna, avagy Kayaba. Rezzenéstelen arc marad, az alap tétet pedig berakom, ráhívás nélkül. Indul a mandula.

Mielőtt megnézném a leosztást, végig asztaltársam arcát fürkészem. Sokkal jobban élvezem az ő elemezgetését, mint magát a játékot, a lapok lehetőségeinek boncolgatását. Amúgy is szokásommá vált itt a Karmazsinban, hogy figyelgetem az embereket, szóval most sem teszek mást, csak testközelből, s némi befolyásoló tényezővel is bírok. A válaszaimra azonban nem reagál, úgy tűnik túlságosan elkezdett koncentrálni a lapokra, s mintha haloványan változott volna a mimikája is, de nem tudom egyelőre megfejteni. Lehet blöff, lehet valós csüggedtség. Majd kiderül. Ideje nekem is megnézni a lapokat.
Érdekes flopp, kissé hajaz az előzőre, mert sor gyanús ez is. A fickó tényleg nagyon szugerálhatja a paklimat érte. Szívem szerint ismét elmosolyodnék, de tartanom kell magamat az eddigi fapofa taktikánál. Bár nem tudom mit váltana ki belőle, hogy ha most váltanék a jellememen és hoznám a túlmozgásos bohócot. Ehh, semmi kedvem hozzá, maradjunk a megfontoltságnál és a pókerarcnál. Hmm, csak most esik le, hogy ez a flop nem csak hogy sorgyanús, de még akár royal flush is lehet belőle. Na de mit tudok én ezzel kezdeni, lássuk újra a lapjaimat.
- Check - jelentem ki én is magabiztosan, ezúttal mosoly nélkül. - Jöhet a turn, Kyuushiro úrfi. - Ízlelgetem még a nevét, na meg kíváncsi vagyok vált-e ki belőle bármilyen reakciót is az, hogy a nevén szólítottam. Vannak, akik már rögtön a kézfogás utáni pillanatban el is felejtik a bemutatkozó nevét, s ami a másik oldalt illeti, akadnak olyanok is, akik nem szeretik, ha folyton a nevükön szólongatják. ráadásul azt sem szereti mindenki, ha úrfinak hívom, lehet ez is ki tudja zökkenteni.

A céhvezére? Úrfizza? Valaki lopja a szövegem ._. Na minjárt utánajárok én ki ez a bizonyos céhvezér, de előbb foglalkozzunk kicsit a játékkal. A turn egy elég low lapot hozott, bár nézőpont kérdése, hogy mennyire haszontalan. Akármelyikőnknek jól jöhet, ha a párja kézben van. Ellenben a royal flush, a szín na de még a sor is innentől kezdve felejtős, mert mint mondottam, az utolsó laptól nem szabad csodát várni. Lássuk miből élünk. Ismét kezembe veszem a lapjaimat, s miközben azokat szemlélem, Kyuu keze a mogyorós tál felé vándorol. Eszembe jut, hogy kortyolhatnék közben egyet az italomból, de tiszta fejjel szeretném lejátszani ezt a visszavágót is. Éppen ezért, rezignált tekintettel szemlélem végig, ahogy emeli a tétet a képletes zsetonokkal, majd ismét halovány mosolyra húzódik a szám. Tetszik, hogy megjött a kedve a kockáztatáshoz. S bár biztos vagyok a lapjaimban és a képességeimben, ezúttal nem állt szándékomban emelni. Miért nem? Mert nem akarom lemásolni az előző menetet, azzal túlságosan kiadnám magam és a taktikámat. Örültem is, hogy az előbbi leosztásnál nem erősködött, hogy mutassam meg a lapjaimat, mert azzal most sutba vághatnám az eddigieket. Nem feltétlenül azért, mert blöfföltem, de hát ki tudja.
A tétje, jobban mondva a körítő szöveg roppant szimpatikus számomra, nem akar kihátrálni a szívességtétel alól, s éppen ezért nekem sincs okom arra, hogy ne fogadjam el a kihívást és az emelést. - Megadom a tétet, részemről is felajánlva ismét egy szívesség. - Rakom be én is a mogyorót, majd pár szemet bedobok a számba is. Lássuk, mi lesz a vége ennek a visszavágónak.

Egyre feszültebb vagyok, kezdem belelovalni magam a játékba. Nem amiatt izgulok, mert ha kockáztatok és veszítek, akkor lógok én is egy szivességel, hanem csak úgy a játék hevületétől. Úgy vélem jó emberismerő vagyok, a fickó pedig nem akar átverni, tényleg csak a játék öröméért folytattuk. Na meg ha én veszítettem volna el az első leosztást, szintúgy kértem volna egy visszavágót. Az embert hajtja a büszkesége, a "csakarétis" érzés, s az én lelkem is akkor nyugodna meg, ha kijönne egálra a meccs. No de lássuk a rivert. Hatos, tehát van egy pár leosztva az asztalon. Ha van olyan mázlista, hogy fullja van, akkor végem. Azt nem tudom űberelni. Annak kicsi az esélye, hogy hatos pókerje van, mert emlékeim szerint nem akkor hívott rá, mikor a hatos feljött. Bár altathatott is. És akkor lehet még két párja jumbóval. Az is szívás lenne. Viszont csak két-három olyan eshetőséget találtam, amellyel elverhetne, így úgy érzem megéri kockáztatni. Másrészről hülyeség lenne nem kockáztatni, hisz ha eldobom a lapomat, akkor is jövök egy szívességgel, ha meg megtartom, akkor van esély akár a győzelemre is. Ő csekkolt, most rajtam a sor.
- Ki egyébként a White Rose céhvezére? - húzom egy kicsit az agyát, mielőtt visszatérhetnénk a pókerhez - Add át üdvözletemet kérlek Thundernek, a céhtársadnak. - Bízom benne, hogy Thun jobb hangulatban van, mint amikor utoljára találkoztunk és elvertem a párbajunkon. Szeretnék jó viszonyt ápolni vele, hisz neki köszönhetem a pörölyömet, arról nem is beszélve, hogy nem árt egy másik céhhel sem jóban lenni, nem feltétlenül kell rivalizálnunk. De hogy visszatérjek és lezárjuk végre a játékot még a show kezdete előtt, ideje válaszolnom is. Kopogok az asztalon, jelezve, hogy nem kívánok emelni, ennyire azért nem vagyok biztos a dolgomban úgy, mint az előző leosztásnál. Kyuu a szabályok értelmében megmutatja a lapjait, amelyek láttán elmosolyodok. Nincs más hátra, megmutatom én is a lapjaim: pikk 9 és káró 10.
- Örülök, hogy döntetlenre jött ki a vége - nyújtok kezet a férfinak elismerésem jeléül, szépen végigvitte a taktikáját - Így tehát jövök én is neked egy szívességgel és te is nekem egyel. Amondó vagyok, hogy én nem szeretném ellőni ezt a szívességet, mert még bármikor szorulhatok a segítségedre, amikor ez jól jöhet. Arra viszont ígéretet teszek, hogy nem élek vissza a lehetőséggel. Amire pedig szavamat adom, az úgy is lesz. Az Artes Liberales céhvezérét még sosem érték hazugságon, kérdezz utána bátran, ha nem bízol a szavamban. - S ha elfogadta a kézfogásom, csak most, a beszédem végén engedem el a kezét. A színpadon egyre nagyobb a mozgolódás, úgy tűnik hamarosan kezdetét veszi a műsor. Arcomon még mindig mosoly ül, fejemmel pedig a zenészek felé intek, hogy Kyuu is észrevegye őket. - Szívesen folytatom veled a társalgást, de ha megengeded, előbb megnézném a műsort. - Majd összegyűjtöm a lapokat, gondolok rá, hogy utoljára még végigpörgetem a paklit a kezeim között, de már nem érzem szükségét. Az idegennek sikerült elérnie, hogy egyetlen estére elűzzem a búbánatomat és kicsit felengedjek. Jólesően kortyolok bele az italba, a hangzavartól innentől kezdve úgysem értenénk tisztán egymást, így remélem nem sértem meg azzal, hogy most már a díva produkciójára és a zenére terelődik innentől kezdve a figyelmem.

// Köszönöm a játékot, nagyon király volt //