Chakna vs Leo

Miután Seiel beszélgettem...  Szerettem volna találkozni Leoval. Abszolút nem volt szándékomban sem letámadni, sem a földbedöngölni, sem kioktatni... beszélgetni szerettem volna vele Seiről, hogy tudja, hogy segítsek a húgomnak, és ő is tisztában legyen vele, hogy mit csinál.
Írhattam volna egy teljesen normális levelet, teljesen átlagos meghívással beszélgetni... Aztán artemist nézve feltűnt, hogy nem sok hiányzik hozzá, hogy szinten lépjen. Ahhoz viszont az arénába kellett mennem.
És... tippeljetek, ki az, aki rendszeresen előkelő helyen szerepel az aréna ranglistáján? Leonard.
Adta magát az ötlet, hogy összekössük a kellemeset a hasznossal. És ami azt illeti... Mióta felkacagott bennem a kisördög az ötlettel, hogy Leo ne akarja kihúzni magát a kihívás alól... A kellemes a következő rövid, de annál tömörebb üzenetet jelentette, amit valamikor kora délután kapott a szőke szépfiú.

Chakna írta:Leo... Azt hiszem van némi számolni valónk egymással. Holnap várlak az arénába délután 3-kor.

Érteni biztos nem fogja, de remélhetőleg piszkálja majd annyira a gondolat, hogy mit tett, hogy ott legyen. Én pedig többé-kevésbé felkészülten várom.

Ha másnap megjelent a kijelölt időben, keresztbe font karral, eléggé észrevehető helyen talált, a miko öltözetemről pedig egész biztosan ki is tudodd szúrni. Nem akartam túl hamar lelőni a poént, úgyhogy nem köszöntem, csak intettem az éppen felszabaduló panel felé
- Menjünk. Te állítod a terepet. - mondtam, azzal indultam is a bejárat felé, nehogy eszébe jusson nem haladni, és előbb kérdezősködni.
Amit persze menet közben is lehet, dehát én most rettenetesen mérges voltam rá, és hozzá se szóltam.
Igazából... kicsit azt is reméltem ettől a játéktól, hogy kevésbé fogja lazán venni, amit kérek tőle, mintha egyből biztosítanám, hogy eszemben sincs a fejét leharapni.

Időben megérkezett, széles mosollyal, úgyhogy jól is tettem, hogy gyorsan sarkon fordultam, mert kívánkozott volna a viszont mosoly. Bár választ nem kaptam hogy itt lesz, de felesleges is lett volna, hiszen konkrét időpontot írtam, és semmi kérdést.
Azért... Nem volt könnyű. Majdnem mosolyogva sétáltam a pályára. Szerencse, hogy éppen háttal Leonak, így nem láthatta.
Örültem a pályának. Nem rossz, egyáltalán nem rossz. Tökéletes edzőterep, hogy könnyebben tudjak mit kezdeni a nehezített tereppel. Bár nem csak neki sok a búvóhely, hanem nekem is, ami azt jelenti, hogy talán több lehetőségem lesz távolságot nyerni. Majd ha befejeztem a játékot megdicsérem az ötletet.
Egyelőre keresztbe fontam a karom, Artemissel a kezemben, amennyire képes voltam rá, észrevétlenül fogva az ideget a másik kezem ujjai közé. Sejtettem, hogy Leo gyorsabb nálam, így minden másodperc fontos lehet, ami a fegyverem harckészségét előbbre hozza. Eddig sem vehettem félvállról a harcot Leo ellen, és nem feltételeztem, hogy azóta csökkent volna a különbség kettőnk között.
- Szóval gondolod, hogy lehet megoldást találni - vetettem közbe, bár folytatta a beszédet. 
Az én győzelmem esetére tett ajánlatot már nem tudtam vigyorgás nélkül hallgatni, Nagyon nem ismer, ha ezt javasolta, bár az ahogy kedved tartja kínzásba... éppenséggel belefér olyas fajta kínzás is, amit élvezek. És éppen most is csinálom... De ezt majd akkor súgom meg neki, ha győztem. A számláló utolsó csippanásával egyidőben aktiválom a rejtőzés jártasságomat. Fontos információ, hogy van-e észlelése.Ezután pár lépést tettem oldalra, a legközelebbi szikla rejteke felé, figyelve, hogy követi-e a mozgásomat. A harc kezdetét jelző hanggal egyszerre pedig az eddig karbafont karjaimból egyetlen mozdulattal húztam fel Artemist.

Leonard (Sebzés: 60, támadáshoz 3 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 3 vagy afölé kell dobnia, 3.5 SP kiskörönként.)
Chakna (Közelharci sebzés: 13, Távolsági sebzés: 100, támadáshoz 3 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 3 vagy afölé kell dobnia, 1 SP kiskörönként.)


Leonard (49. szint): 205/205 HP, 90 páncél, 470/470 CSP
Chakna (42. szint): 170/170 HP, 165 páncél, 215/215 CSP

Attól, hogy tudok lopakodni... nem mindig érzem célszerűnek megpróbálni. Egy zselés-pattogós-csúszós talajon... kifejezetten értelmetlennek is tűnt.  
Most annál több értelme lett volna, tekintve, hogy tökéletes lehetőséget kínált a pálya a kövek között eltűnni, és váratlan irányból meglepni az ellenfelet.
Csak... nem sikerült volna, látva, hogy Leo követi a mozdulataimat, aztán egy villanás szerű mozdulattal eltűnik, és csak azért tudtam, merre forduljak az íjammal, mert az észlelésem jelezte, hol van. Lekövetni viszont... nem tudtam elég gyorsan a mozdulatait. Éppen megemeltem a harcrakészen tartott íjamat, és megtettem egy fél fordulatot Leo felé, a legkevésbé sem ijedten, mikor a vállamon éreztem a pengéje vágását. Az újabb félfordulat közben még egyszer eltalált a combomon, hogy végül meglepő, és nem jó értelemben lélegzetelállító közelségben találjam magam a kardforgatóval.
Megálltam mosolygás nélkül a megjegyzését, sőt, arra gondolva, milyen hihetetlenül lassú vagyok hozzá képest, még egy kis dühöt is sikerül az arcomra erőltetnem, miközben lassú mozdulattal próbálgatom, tudom-e olyan pozícióba hozni Artemist, hogy használni tudjam.
- Minden lánnyal ilyen mézes-mázos vagy? - kérdezem indulattal telt hangon. A nyugodt, fürkésző, érdeklődő tekintetem viszont... nem illik sem az arckifejezésemhez, sem a hangszínemhez. A látszólag sértett kérdés valójába nagyon is komoly érdeklődés Sei miatt, és a legkevésbé sincs mögötte semmiféle düh.
Magamon is meglepve tapasztaltam, hogy Leo közelségétől nem indult meg a pulzusom fölfelé a pánik első jeleként, mint máskor hasonló helyzetben. Talán az adrenalin teszi, talán a harci szituáció... vagy lehet a Sei iránti aggodalmam.
Mindenesetre résen vagyok, és amint kicsit eltávolodik, hátraugrok, közben elengedve az Artemis húrján ülő nyilat, és oldalra gurulok, egy szikla fedezékébe. Egy pillantás az életcsíkomra elég hogy lássam... egyetlen találatot sem bírok már... Nagyon kell figyelnem.

// Szóval egy támadás és passzív képességaktivákási kísérlet

Egy Lépéssel előtted (passzív)
Chakna jártasságainak és gyors észjárásának hála egy lépéssel ellenfele előtt jár: Az első, legapróbb jelből tudja kit (amennyiben csapatban harcol), honnan (pl jobbtól) és hogyan (pl: szúrás, vágás, döfés stb) fog támadni, akár mobról (kivéve boss), akár játékosról van szó, gyors reflexeinek (meg ugrás és akkrobatika jártasságának) hála pedig ki is tud térni, vagy közbe tud lépni.
Ez azt jelenti, hogy a sikeres támadáshoz 1-el nagyobbat kell dobnia az ellenfélnek. Cserébe Chakna a kitérés, vagy közbelépés miatt sikertelen támadás esetén nem támadhat. Ha sikerült megakadályoznia egy támadást, 2 körre szüksége van, mire újra közbe tud avatkozni. (Tehát minden 3. körben tud ilyen módon kitérni/közbelépni)

Nem értem rá, hogy elnevessem magamat. Talán jobb is, mert elrontotta volna a hatást. Azzal kellett foglalkoznom, hogy távolságot teremtsek, és végre el tudjam találni Leot. Nem úgy, mint az első kissé elkapkodott lövés. Olyan erővel haraptam az ajkamba hallva a szikláról visszapattanó nyíl hangját, hogy a valóságban egészen biztosan kicsordult volna a vérem. Nem hiszem el, hogy ilyen ügyetlen vagyok. Miért kezdtem kapkodni? Leo gyors, ez világos, de ha lassabban is, de biztosan találok, úgy többre megyek!
Kicsit elgondolkodott, így volt időm a szikla védelmében a céhbankból kikapni két üvegcsét. Az egyikbe bele is mártottam az Artemis idegén megjelenő nyilat. Ha már gondolkodik, kicsit több időt is adok neki. Ki tudja, talán előbb rájön, ki miatt kerestem meg, mint hogy elárulnám neki.
A másikat meginni már nem jutott idő, mert az észlelésem jelezte Leo támadását. Az utolsó pillanatban sikerült eltáncolnom az első csapása elől, a második viszont így is eltalált. 
és ez éppen elég is volt, hogy az életcsíkom lecsússzon, és lila fal lökje vissza a támadást. Hihetetlen, hogy még mindig ennyire nem megyek semmire…  
Rezignáltan nyújtottam a kezem felé, hogy gratuláljak a győzelemhez, az eddig játszott sértődöttség legkisebb nyoma nélkül.
A kérdésekkel pedig igaza van, elvégre megegyeztünk, így nagy levegőt veszek, és kuncogva, széles mosollyal néztem a szemébe.
-Hallom közel kerültetek egymáshoz a húgommal, Seishinnel – kezdtem bele látszólag távolról. – Sei nagyon a fellegekben járt, mikor utoljára láttam – teszem hozzá, figyelve a reakcióját az információkra.
- Ne haragudj, ha ráijesztettem… Artemisszel ideje volt arénáznunk, és úgy gondoltam, így összekötöm a kettőt. Mindössze annyit szeretnék tudni, hogyan segítsek a húgomnak, aki egy másik világon jár a veled töltött éjszaka óta? – mosolygok rá bocsánatkérőn, de komoly tekintettel fogalmazva meg a kérdést.

Hiába lombozott le a csúfos vereség, elnevettem magam, ahogy Leo csoki után kezdett kotorni az inventoryjában.
- Nyugodj meg, semmi szükség csokira - kuncogok, felfedve, miért is kerestem fel.
Határozottan bólintok a visszakérdésre. Igen. A fellegekben. Úgy 20 méterrel a föld fölött... Baja is eshetett volna, amilyen dekoncentrált volt, de ezt a része a kérdésnek nem Leo problémája.  Igyekszem megoldani, amennyire lehet.
Leo gondterheltsége ellenben arról árulkodott, hogy nem állt szándékában elcsavarni Sei fejét, nemhogy komolyabb kapcsolatba bonyolódni vele. 
És, ami számomra fontosabb volt, arról is árulkodott, hogy viszont foglalkozik Sei érzelmeivel, és nem hagyja hidegen, hogy akarata ellenére mit váltott ki a húgomból.
Teljesen megnyugodva mosolyogtam rá.
- Hé, nyugi. Megteszem, amit tudok, de vannak időszakok, amikor engem sem enged közel magához. Úgy vettem észre épp egy ilyen időszakban találkoztál vele, é az biztos, hogy ez a találkozás kihúzta az önmarcangolásból. A szemkötőt pedig már rég nem hordja, ha velem van... az idegenektől viszont eddig mindig tartott... Képzelheted hogy meglepett, hogy legutóbb, mikor felkerestem szemkötő nélkül mászkált egész nap egyedül... Neked elhitte, hogy nincs mit szégyellnie. - nevettem fel az emlékre. Sosem láttam még olyan édesnek Siet, mint szerelmesen kóborolva.
- Tévedsz - sóhajtottam, Leohoz hasonlóan gondterhelten. - Bár biztos vagyok benne, hogy itt - böktem meg a halántékomat - értette, és el is fogadta. De az is biztos, hogy itt - böktem a szívemre - egyáltalán nem fogta fel a dolgot... - magyaráztam. - Nem a te hibád, bár hülyeség amit csináltál - pillantottam Leora. Aztán kicsit elhallgattam, mert a következő mondatokat gondosan meg akartam fogalmazni.
- Szeretnélek megkérni valamire - kezdtem végül bele nagy levegőt véve - Sei érzékeny lány, úgyhogy valahogy... finoman értesd meg vele, hogy mi a helyzet. Mondjuk mesélj neki a lányról, akit szeretsz - sandítottam rá. Ismerős volt az arckifejezés, ami átsuhant az arcán beszéd közben, nem volt nehéz kitalálni, hogy szerelmes... Nekem pedig meglett a válaszom, illetve... jobban is figyelnem kell majd Seire a közeljövőben, mint gondoltam... Remélem nem hiba, hogy bízom benne, hogy Leo elég tapintatosan fogja megoldania kettőjük közötti kérdéseket...

Mivel ragaszkodik hozzá, elveszem a csokit, és azzal a lendülettel suvasztom az inventorymba. Tényleg nem lesz erre szükség.
Pár mondat után a fejemet fogom.
- És számításba vetted azt is, mi fog történni, ha elhiszi neked, beléd szeret, aztán megtudja, hogy valójában nem gondoltad azt, amit éreztettél vele? Számításba vetted az érzéseit Seinek? Mit gondolsz hogy fog még hinni bárkinek, ha csalódik? - sorolom a kérdéseket a meggyőződése kapcsán, hogy minden a legnagyobb rendben volt, ahogy történt. Nyomatékosításnak homlokon is pöckölöm. - Még egy magabiztos, stabil nőnél sem így működik. Pláne nem egy tapasztalatlan, bizonytalan, és önbizalomhiányos lánynál mint Sei... - teszem hozzá. - Hasonló helyzetben nem a te feladatod lenne elhitetni velem, hogy vonzó vagyok. Nem, ha aztán magamra hagysz, arra hivatkozva, hogy "Dehát megmondtam, hogy nem vonzódom hozzád igazán" - fejezem be nagy levegőt véve az okfejtést, igazából csak Sei miatt reménykedve kicsit, hogy megérti mit mondok.
- Köszönöm - hajtok fejet a beleegyezésére, nem annyira nyugodtan az ígérettől, mint kellene...
A kérdéseire elnevetem magam. Milyen profinak gondolja magát abban is, ahogy Seit kezelte... De magának nem vallja be, mit érez? Lökött férfiak...
- Elég rád nézni, ahogy a témáról beszélsz, és gondolkodsz - kuncogok - Ilyen arcot csak egy bizonyos valakire gondolva vág az ember, akit Szeret. - hangsúlyozom ki az utolsó szót. - Senki nem mondta, hogy csak egy nő tetszik. Többek között Feltételezem Sei is azok közé tartozik, akik tetszenek. De valaki más jutott eszedbe, akinél ennél többről van szó - mosolygok rá elnézően. - De ne firtassuk, nem vagyok én olyan pozícióban, hogy faggassalak. A lényeg, hogy ne bántsd meg jobban Seit, mint amennyire mindenképpen bántani fogja a csalódás - nézek rá, reménykedő, kérő tekintettel. A többit... megpróbálom én megtenni Seiért.

- Úgy, hogy csinos. Csak neked nem annyira. Hogy vonzó, csak éppen nem neked vonzó eléggé, hogy vele maradj. - forgattam a szemem ahogy egyértelmű lett, hogy nem érti amit mondok.
- Ha nem így lenne, azt kérném, hogy maradj távol tőle – vetem közbe, karbafonva a kezeimet, az arcomról pedig szép lassan a vidámság minden nyoma eltűnt. Nem érti. Egyáltalán nem érti. De meg sem próbálja, hanem inkább engem tart túlféltőnek...
- Előre? Órákig figyeltem, ahogy bolyong Korall városban, azt sem tudva merre jár. Észre sem vette, hogy ott vagyok, pedig meg sem próbáltam elrejtőzni előle. Fel sem ismert, mikor egy csuklyával a fejemen leültem mellé, mert ábrándozott. Rólad. Baja eshetett volna, ha kipécézik maguknak. Ő maga mondta, hogy a találkozásotok vette el ennyire az eszét.– reagáltam fojtott ingerültséggel a sületlenségére. Aztán megdörzsöltem, még mindig ingerülten a halántékomat.
- Áruld már el, hogy mitől félsz? – kérdeztem csendesebben. Nem tudom felfogni, mi olyan félelmetes sokaknak abban, hogy elrontottak valamit, hogy képesek hazudni saját maguknak, és másokban hibát keresni, csakhogy ne kelljen elismerniük, hogy rossz döntést hoztak. Leo meg ehhez eljátssza a komoly, tökéletes, hibátlan férfit, aki épp megdorgálja a semmiségeket felfújó nővérkét...
- Nem is feltételeztem, hogy szándékosan bántanád, vagy át akarnád verni. Én azt mondom, hogy úgy fogja megélni, hogy becsapták, ahogy bármelyik másik nő is tenné ilyen helyzetben. – sóhajtok, igazából feladva, hogy dűlőre jussunk.
- Nem a szándékaiddal kapcsolatosan vannak kétségeim. – csóválom meg a fejem a feltételezésre, hogy azt hiszem szükséges ez a beszélgetés ahhoz, hogy ne bántsa Seit. – Amiatt aggódom, hogy észrevetted-e, mennyire mást jelentett neki, ami történt, mint neked, és hogy ennek tudatában viszonyulsz-e hozzá. – válaszolok, kifelé indulva az arénából. Ne tartsuk fel a várakozókat.

- Hallottad is amit mondtam, vagy csak a fejedben élő hangot hallod? - sóhajtok, egyelőre sikeresen őrizve meg a hidegvéremet. - Igen. Szívem szerint azt mondanám, hogy maradj távol tőle, mert féltem, és nem akarom, hogy a csalódás miatt elzárkózzon a világtól. De Sei felnőtt nő, joga van eldönteni mit akar, téged pedig nem olyannak ismertelek meg, aki szórakozna az érzéseivel. Úgyhogy csak annyit kérek, hogy figyelj az érzéseire. - próbálkozom eljuttatni hozzá a mondandómat.

Talán sikerült a beszélgetés további iránya alapján, én pedig újra ott tartottam, hogy egyetlen szót tudtam csak mondani. Láttam az arcán, hogy pontosan érti, mi jár a fejemben ezzel kapcsolatban, és hasonló a véleménye, mint az enyém. Talán kicsit elfogulatlanabb.
- Köszönöm. - biccentettem.
A kérdés, ami engem kizökkentett az indulatból, úgy tűnik hasonló hatással volt rá is. És kezdett derengeni, mi is lehet a viselkedése hátterében. Nem vontam mély következtetéseket a történet ismeretének hiányában. Nem is kérdeztem. Nincs jogom hozzá, hogy vájkáljak a kinti életében. De azt hiszem jobban megértettem, mi mozgathatta, amikor Seiel találkozott.
- És hogy éreznéd magad, ha kiderülne, hogy valaki csak azért van melletted, mert megsajnált? - kérdeztem halkan. Rá emeltem a szemem, nem vádlón, vagy sajnálattal, inkább megértéssel nézve a szemébe. - Tudod... pontosan ezt fogja érezni Sei is. Csak valószínűleg magától nem fogja elmondani senkinek. Tudom... nem kellene ennyire aggódnom miatta... csak láttam, mennyire megviselte a játékban töltött első idő, és milyen nehezen engedett közel magához embereket... és félek, hogy hiába vagyok mellette, és igyekszem mindenben támogatni... nem fogok tudni segíteni, hogy az a magabiztos lány legyen, akit már sokszor láttam... - sóhajtottam, egy ideje már nem Leora, hanem az aréna épülete fölött elúszó felhőkre bámulva. Talán ezért akartam biztos lenni benne, hogy számíthatok a JL-es szélvészre... Mert ő talán többet tud segíteni, mint én tudnék... Így is többet ért el néhány szóval, mint én ismerettségünk alatt...

Igyekeztem nem az érzéseim alapján levonni a következtetéseket. Úgy gondolom, ez nagyjából sikerült is... Azt viszont már akaratlanul is elkövethettem, hogy a kelleténél jobban aggódtam a következtetések miatt. Főleg, ha olyasvalakiről van szó, mint Sei, aki közel van hozzám, és felelősséget érzek a jólétéért.
Viszont lassacskán megnyugodtam, ahogy úgy nézett ki, hogy Leo kezdi érteni, mi miatt aggódom. 
Egyre  hálásabban néztem rá, az arcomra pedig visszatért a vidámság.
- Nem kérek többet. Nem is tudom elmondani, milyen hálás vagyok érte, hogy te is figyelsz rá. - válaszoltam, mély meghajlással kísérve szavaimat, nyomatékot adva mondandómnak.
Léptem utána a kijárat felé, de megtorpantam a tanácsára. Kicsit elgondolkodtam, és szépen elém sorakozott minden, ami miatt nem tudok bízni benne, hogy ha belefogok valamibe, azt nem rontom el... Nem tudok olyat mondani Aincardban, ami rajtam múlt, és jól végződött...
Azért csak tovább léptem, még mindig elgondolkodva.
- Ha lenne miért, bíznék magamban - sóhajtottam az orrom alá, nem igazán válasznak szánva, mint inkább magamnak.
 A meghívására mosolyogtam rá újra. Jól esett a gesztus, de... Emlékezte, hogy nem tűnt teljesen felszabadultnak a teázóban.
- Köszönöm, de olyan helyre menjünk, ahol jól érzed magad - fogadtam el a meghívást, mert reméltem, hogy ha tovább beszélgetünk kevésbé komoly témákról, úgy nem marad kellemetlen élmény egyikünknek sem ez a beszélgetés, és az eddigi jó kapcsolatunk megmarad a későbbiekben is. 
Én meggyőződtem róla, hogy Leo nem értetlenül fogja kezelni a helyzetet, és bízhatok benne, hogy vigyázni fog Seire amennyire lehet. Elértem a célomat a kihívással. Artemissel és Seiiel kapcsolatosan is. Nincs más hátra, mint pihenni kicsit.

//Köszönöm a játékot A harcot megismételhetjük...a témát hagyjuk xDD