[Stella finálé] Anatole Saito vs Mirika

Eljött végre a várva várt döntő. Itt már nem kellett spórolni a potikkal és a kristályokkal, itt már fel kellett tenni mindent egy lapra. Egyetlen cél lebegett a szemem előtt, a győzelem, s ebben semmi és senki sem akadályozhatott meg, még Mirika sem. Ugyanis rajtam kívül ő jutott a döntőbe. Szívesebben tángálnám most el Taidanát, de egészen az arénába lépésig győzködöm magam, hogy fogadott húgommal sem szabad kesztyűs kézzel bánnom. Ő sem örülne egy olyan első helynek, amit úgy szerez meg, hogy az ellenfele nem ad bele apait-anyait. Én legalább is így gondolkozom. Nagyot sóhajtok, majd kilépek a fényre, had lásson a közönség, had éltessenek, s belőlük táplálom majd a magabiztosságomat és az eltökéltségemet. A harcművész torna óta szomjazom egy igazi győzelemre, a legjobbat övező dicsőségre és elismerésre, így nincs más hátra: győznöm kell! Más lehetőség nem létezik, kevesebbel nem érem be.
Full felszerelésben, vállamon a pörölyömmel lépdelek ki az aréna közepére, ahol szembe találom magamat a pöttöm lánykával. Az illemre még mindig nevelnem kell ezt a komisz kis lánykát, de az majd későbbre marad. Rögtön kérdezősködik, akkora nagy változáson azért nem mentem keresztül az utóbbi időkben, hogy a vonásaimat ne ismerhessék föl a hozzám olyan közel álló emberek, mint ő. Amíg a számláló lepereg, én szótlanul a menümben pötyögök, melynek következében a fejem fölött és a tabellán is megváltozik a kiírás: az eddigi álnevem helyett immáron igazi nevem díszeleg. Had tudja meg Aincrad, hogy ki az a harcos, akitől féljen minden párbajra hívó. Nem voltam elragadtatva, mikor kiderül, hogy íjászról a sunnyogó kasztra váltott Mirika, ideje neki visszaadni a kölcsönt a meglepetések terén.
- Megvannak az üzleti kapcsolataim, Hugicám! - vigyorgok rá huncut, sejtelmes mosollyal, miközben megválok a maszkomtól - Vigyázz picim, jövök! Ígérem, nem fog fájni! - majd elszánt tekintettel, félrevetve kedves, testvéries énemet, megrohamozom én is a már rám támadó lánykát. Máris trükközik valamivel, az első bekapott fürge szúrása következtében az életsávom zölden kezd el villogni, ami mérgezést jelez. Egyelőre nem veszek észre komolyabb változást, nem tudom mit árthatott nekem, de ideje nekem is a tettek mezejére lépni. Lendítem a fegyveremet, hogy személyesen is bemutathassam neki Baran tábornok pörölyét.

Az előző szúrásainak csak az egyike talált be, ami még a magas páncélértékeimet sem bontotta le. Körbeugrándozhat az akrobatikájával, akkor sem lesznek hatékonyak ezek a kis szúnyogcsípéses szurkálódásai. - Én hát, mégis mit gondoltál, ki áll az első kiemelt helyen ilyen helyes arccal? - majd jöhet a kíméletlen ütés, amitől repül a pöttömke. Elégedetten támaszkodom a pörölyömre, amíg ismét talpra áll, földön fekvő, védtelen áldozatot, pláne ha lány, nem illendő megtámadni. - Lehet, hogy egy magamfajta cingár férfiúnak nem áll olyan jól, de igencsak hatékony a kicsike, ahogyan azt az imént is tapasztalhattad... - paskolom meg elégedetten pörölyöm nyelét, majd ismét magamhoz ragadom és súlyemelésemmel a vállamra vetem. A másik kérdésére nem állt szándékomban válaszolni, így leintettem. Ahogy azonban ismét megindulunk egymás felé, újabb csalafintaságot keneget az egyik zsebkésére, ami fölényes kuncogást vált ki belőlem. Második támadása elől ki tudok térni, de az első szúrása betalált, s újabb mérgezés jelez a rendszerem, melynek következtében teljesen ledermedek. Egyik végtagomat sem tudom mozdítani, így nemhogy potizni vagy támadni nem tudok, de még védekezni sem. - Mi ez az ármánykodás, sunnyogó? - kiáltok utána ingerülten, miközben már vörösödik a fejem a szüntelen próbálkozástól, de minduntalan sikertelenek a próbálkozásaim.

Siker! Félsiker, mármint. Bárcsak több eszközöm lett volna, hogy megakadályozzam a támadásait, de ez így elég cinkes volt. Taidana ellen felhasználtam egy halom olyan cuccost, ami ide is kéne, ami most visszaüthet, de perpillanat még nem kellett aggódnom. Maximum amiatt, hogy alig csökkent az életcsíkja, miközben én jól tudtam, hogy két találat kell Nii-channak, hogy véget vessen a párbajnak.
- Meg is lepődtem, hogy ki a fene lehet ez a Pablo... gonosz vagy, hogy becsaptál mindenkit - kommentáltam, elmorzsolva egy virtuális könnycseppet. Lebénult, így volt egy kis időm kifújni magam, és átgondolni, mi legyen a következő lépésem.
- Jobban illett hozzád a lándzsa, ez ilyen muszkli manóknak való bigyusz - jegyeztem meg, miközben újfent a szütyőmben matattam. Ezúttal egy poti került a kezembe, kellett egy kis erő a folytatáshoz. Éreztem, ahogy eluralkodik rajtam a tompaság.
- Mwahhahahaa, nincs egyedül ez a trükk a tarsolyomban :;P: - hallattam mesterkélt, gonosz nevetést, majd felhajtottam a bikapotit, és mihelyst szárnyra keltem tőle, már lendültem is előre. Nem érdekelt a fair játék, maximum annyiból, hogy talán ki fog tudni már térni, ahogy visszanyeri az uralmát a tagjai felett. Hátulról jöttem, X-et próbálva hasítani a hátába :3

// 57/80 HP
Megittam egy Vörös Bika potit, hat körig nem kell pihennem.
H az első kocka talál, -1 erő a Cseppkő miatt, ha a második, akkor -2 fegyverkezelés és 4 kell neked a találathoz //

Nem válaszoltam. Különben is Ren lett volna az utolsó, akinek elárulom, hogy én vagyok a maszk mögött. Viszont elegem lett a szövegelésből, dekoncentrálttá tesz és először megy félre az ütésem. Összeszorítom a fogaimat, ahogy két újabb sebzést kapok be Mirikától, nem tetszik ez nekem. Benyomok egy újabb frissítő potit a biztonság kedvéért, hogy tartani tudjam a tempót és a Hp szintem is újra rendbe jöjjön és maradjon a zöld zónában. Eddig még egyszer sem estem sárga alá, szóval magabiztosságom töretlen Iménti sikertelenségemet betudom annak, hogy nem udvaroltam kellően körbe Fortuna asszonyt, így ezúttal csókot lehelek arcára, majd ismét lendítem a pörölyöm, hogy kíméletlenül lecsaphassak.

Titkos fegyver, cöhh... Már megint milyen trükköt keneget ez a kis sunnyogó a bökőjére? Blöffökkel nem lehet megfélemlíteni, nekem különben sincsen szükségem másra, mint heal potira, az erőmre, pörölykére és a magamba vetett hitbe. Na meg persze Fortuna asszony kegyelmére Az viszont igencsak mélyen érint, hogy Meredith után Mirika is a lágyékomra támad, így annyira megilletődök, hogy mindkét támadása bemegy. Hátrálok, amennyire csak tudok, miközben elvékonyodó hangomat emelem a pöttömkére. - Hékás! Az admirális urat nem szabad bántani! Ez lenne a titkos fegyver, sunnyogó? Kiporolom a feneked, Hugi! - Nincs más választásom, övemen függő táramból egy újabb potit kell kiemelnem és benyakalnom a tartalmát, majd újabb csókot lehelek Fortuna asszony orcájára, nehogy megsértődjön a csalfa hölgy és Mirika pártjára álljon. Ideje véget vetni ennek a küzdelemnek, lendítem pörölyömet, hogy reményem szerint az utolsót zúzzam vele a piros életsávos ellenfelemre.

Lendül a pörölyöm, azonban nekiütközik egy lila buroknak. Fejem fölött megjelenik a jól ismert "winner" felirat, s ennyire még sosem volt mámoros a győzelem. Tekintetem Mirikára terelődik, aki szerencsére gond nélkül talpra szökken. Igazán figyelemre méltó ez a fejlett akrobatika, azt hiszem nekem sem ártana időnként magamra is gondolni és beruházni egy második szintűre. Ahogy vége a harcnak, megkönnyebbültség tölti el a testemet, ami ellazítja feszülő izmaimat, összeszorított állkapcsomat, s végre levetkőzhetem ezt a feszült, mogorva, harcéhes énemet. Persze csak pillanatnyilag, hiszen új nap egyenlő új kihívásokkal, de ma még ünnepelni akarok. Ennyit talán megengedhetek magamnak, s talán kiélvezhetem a győzelem ízét. Már ha sikerül felfognom, hogy valóban vége a kupának és valóban én nyertem. Agyam zakatol, keresi a taktikákat, végigpörgeti a potionok és kristályok listáját, oszt, szoroz, nem nyugszik. Szívemnek kell megálljt parancsolnia neki, amikor Mirika elém lép, gratulál és átölel. Kezemből kiengedem a pörölyt, melyet eddig szikáran tartottam még mindig, azt várva melyik irányból érkezik a következő támadás. Most viszont nincs rá szükségem, ideje átadni a helyet Nii-channak, a szívélyes nagy testvérnek, így visszaölelek, s a megszeppent ábrázatomra végre mosoly költözik.
- Én is büszke vagyok rád! Bevallom, eléggé megizzasztottál... - simizem meg a buksiját, majd adok egy puszit a homlokára - Sajnálom, ha erőszakosnak tűntem, ígérem, most már a bátyód leszek. Gyere... - húzom mosolyra ujjaimmal a szájacskáját, majd inventorymba küldöm a felszereléseim - Elmesélek neked mindent a díjátadó után. Azt hiszem van miről beszélgetnünk. De most még élvezzük ki egy kicsit a közönség éljenzését - Így magasba emelem az én kis pöttömöm kacsóját is és hagyom, hogy velem együtt fürödjön a közönség szeretetében.