[Küldetés] A fiatalság forrása

Kisebb ellentétek dúltak bennem, amikor úgy döntöttem, együtt maradok a többiekkel. Semmi kedvem nem volt szarakodni, de sajnos volt egy ok, ami miatt nem lett volna tanácsos különválnom:
~ Mindannyian kaptunk fiolát. Valószínűleg csak akkor tudjuk teljesíteni a feladatot, ha mindenki sikeresen szerez abból a valamiből, amit keresünk.
Hogy miért akartam én annyira középen menni: azok a visszatérő, ijesztgetésre szolgáló borzalmas szempárok, na meg a hozzájuk társuló borzalmas hanghatások kezdtek idegesíteni.... inkább úgy mondom, felkeltették a figyelmemet. Nyilván el akartak minket rettenteni az ismeretlentő, márpedig a hősöknek mindig a legveszedelmesebb utat kell választaniuk, különben jól megszívják. Másrészről viszont, lehet, hogy ez a tendencia itt most per pillanat nem érvényes, ugyanis gond nélkül megérkezünk a kijelölt területre, bár, nem nevezném én ezt akármilyen területnek, ugyanis gyakorlatilag csak megszűnt az eddig jól követhető ösvény, és egy olyan helyre sikerült elkavarodnunk, ami nem is nevezhető erdőnek, inkább valami Indiana Jones- ból jól ismert jungelnek, vagy őserdőnek.
~ Akárhogy is, legalább már a keresett objektum fellelhetőségi területén belül vagyunk. Ez is valami.
Szépen komótosan leültem a földre, hogy jól átgondoljam a helyzetünket.
- Amondó vagyok, hogy tartsunk megbeszélést. Az a valami, amit keresünk, nyilván jobban el van rejtve, vagy jobban őrzik, mint amire számítottunk. Találnunk kell egy módok, hogy gyorsan megtaláljuk.
Na ja, mielőtt még az az állítólagos óra lejár ... ha egyáltalán jelent valamit.
~Szétoszolni egyértelműen nem tudnánk, tekintettel arra is, hogy nem lennénk képesek újra csoportba vegyülni... de máshogy nem végeznénk időben. Ha csak...
Rövid agyalás után megosztottam véleményemet a csapattal:
- Szerintem először fésüljük át a terület közepét, majd, ha ott nem találunk semmit, jelöljünk ki egy tereptárgyat, hogy felismerjük, majd induljunk el négy irányba egyenesen, így hamar végezhetünk. Ha valakivel történne valami gigszer, siessen vissza a tereptárgyhoz...nem lenne nehéz visszatalálni, mert egyenesen haladnánk, majd kurjantsa el magát. A többiek hallani fogják, és tudják is hol van. Vélemény?

//bocsi, elfelejtettem!//

Na, csak sikerült hamar eldönteni, hogy igenis jobbra megyünk, Zakuro meg mehet, amerre lát! Útközben hátranéztem néha, és láám, a Mr. „ez csak játék idióták” jött utánunk. Vagy azért, hogy legyen kinek parancsolgatni, vagy mert megkóstolt egy csapdát, hehe *gonosz mosoly magában*. Na szóval, ahogy haladtunk előre, nem volt semmi féle gikszer, egy mob sem rontott ránk tiszta erőből, sem csapda, semmi más. Csak én érzem kicsit furának, hogy pont az erdőben nincsen mob? Na de azok a vörösen izzó szempárok, amik követnek minket, már a frászt hozzák rám. Ráadásul a hangok is erősebbek lettek! Mint a Scratches nevű játékban, amiben állandóan kaparászások hallatszódtak éjszaka! Vagy abban a Silent Hill-es játékban, amiben a szörny folyton Mayday-ezett, és egyre hangosabb volt, ahogy közeledtünk az ajtaja felé! Néha mocorgást hallottam a bozótba, de amikor arra rántottam a fejemet, semmit nem láttam. Nem elég a bajunk, de még az ösvény is egyre szűkebb lesz, ráadásnak a lógó indák is nehezítik a dolgunkat.
- A franc megette az egészet! – Kiáltottam, megfogtam a kardomat, és mint egy dzsungelban, úgy kezdtem el aprítani az előttem lévő növényzetet. Bár majdnem eltaknyoltam a talajon, mert az is csúszósabb, mint ha valami óriás csiga járt volna erre. A mapra néztem. Az a valami még mindig a zöld zónán belül volt. Már ha addigra nem moccan el! És nem hallok semmit sem, mert sötét van! Ja nem, várjunk, a sötéttől látni nem tudok… Na mindegy, a végére csak az lett a vége, hogy körülöttünk kőfal, amiket indák borítanak be. Na meg is szólal Mr. Köpenyes, és szét akar válni! Jellemző!
- Nekem jobb ötletem van! Fogom magam, és felmászok az indákkal! – És azt is tettem: fogtam egy indát, és onnan kezdve megpróbáltam felmászni a sziklafalon, hogy megnézzem, mi van annak tetején.

- Nem megyünk középen! - szóltam le a kis pöcsöt. - Sürget minket ez a tetves idő, és a mobok csak feltartanak minket! Még választhatsz! Velünk, vagy nélkülünk? Nem lenne érted kár, legalább lesz végre nyugtunk! Hűh, a pöcs...
Elindultunk jobbra, ahogy Szöszike és Mao gondolta. Hogy a hülyegyerek végül velünk jött, szerintem arra következtettem le, hogy talán egyedül mégis savanyú lenne a szőlő, vagy azért egyedül mégsem tudna kiállni legalább húsz szörny ellen, akármi is legyen ott a sűrűben.
Ment az idő, és mi is. Ahogy haladtunk, a bokrokban megbúvó szempárok folyamatosan figyeltek, követtek minket. Nem támadott ránk semmi és senki, de azért a biztonság kedvéért kezemben szorongattam a kaszámat, hogy azonnal visszavágjak annak, ami/aki nekünk ront mégis.
Az ösvény lassan eltűnt a lábunk alól, a környezett dzsungelesebbé vált, a hangok erdei horrorba is illőek lehettek volna. Csodálkoztam volna, ha felbukkana néhány papírfecni és maga a Slenderman a hosszú karjaival és arcatlan fehér fejével és Barney Stimpsonhoz illő elegáns öltönyben.
Aztán zsákutcába kerültünk. Egy nagy indás fal állta az utunkat.
~ F*szom. ~ káromkodtam, de gondolatban.
A Köpenyeske megint csak külön akart válni, és (szerintem ő ezt már tudhatta volna előre) ennek hangot is adtam.
- Megmondtam, nincs szétválás! - vágtam a fejéhez. - Ha közben betámad nekünk valami, akkor biztos nincs idő arra, hogy üvöltsünk, mert ha ide is érnek, vagy széttép az az akármi, vagy már addigra megölted, hiszen várni nem lehet a segítségre ilyenkor, gondolkozz már! De ha ennyire külön akarsz válni, akkor takarodjál szépen a saját fejed után! Kezd elegem lenni belőled! Van jobb módszer is arra, hogy átjussunk itt anélkül, hogy külön válnánk. Nézd, a Szöszinek már jött egy hasznos ötlete!
Rámutattam a srácra, aki már mászni kezdett az indákon. Úgy tűnt, Mao árulóvá akart válni, de végül kapott Joey ötletén, és tapogatni kezdett a falon.
- Talán.. Lehet, hogy van itt egy titkos átjáró. Tudjátok, mint a filmekben, amikor a főhős pasi megtalálja, vagy megnyílik előtte az út vagy.. 2 méteres tüskék bökik át a testét. Ha ez nem jön be, akkor támogatom Zakuro tervét ha addig valaki nem áll elő jobbal.
- Oké, ha támogatod az ötletét, akkor majd sikíts, ha valami szét akar tépni, és meg se tudnád védeni magad. - mondtam szarkasztikusan. - Már az is időpocsékolás, hogy itt kutatunk, nem fogok mgé azzal is pepecselni, hogy aztán keressem a többieket, csak mert ennek a kis hülyének mániája szétválni.
Ebben sokkal több volt a logika, főleg arra a tekintetre, hogy azok a vörös szemek mindig befigyelnek hozzánk, mintha arra várnának, hogy szétváljunk, hogy egyenként megtámadjanak. És ha ezek nem egy ütésre szétpixeledző mobok? Vagy ha egy miniboss van ennek a hátterében? A lényeg: nem válunk külön, és kész.
Segítettem kutakodni a sziklafalak közt egy gomb után, de közben azért ügyeltem rá, hogy ne árjen váratlanul egy csapda. Ha nincsen gomb, akkor van még egy jó ötlet: felmászunk az indákon, és ebbe az esetben mondom is.
- Na mászunk akkor a Szöszike után.

Semmit se találtunk. Se kapcsoló, se titkos átjáró, se más lehetőség. Semmi. Szinte fel se tudtam mászni az indákra, mert olyan csúszósak voltak, mintha olajjal kenték volna be. A Szöszike, akinek valamennyire sikerült feljebb másznia pár centivel mellettem lezuttyant, és palacsinta módjára szétterült. Teljesen feleslegesen kérdezte, hogy jól vagyok-e, hiszen az a nagy szerencséje, hogy nem zuhant rám.
- Kelj már fel, és járj! Nem érünk rá egész nap! - szóltam rá, miközben felmutattam a panelre, ami a hátralévő időt jelezte.
Midő szerencse, hogy a Szöszi találta egy újabb utat jobbra felé! Még jó, hogy megtalálta ezt az ösvényt az utolsó pillanatban, mielőtt a kis ármánykodó köpenyes köcsög szétszedte volna a csapatot, aminek muszáj lenne együtt maradnia. Szóval egy irányról tudunk, amerre mennünk kell. És ugyan arra is fogunk menni. Így is eleget tököltünk itt azért, hogy átjárót keressünk egy falon, amin keresztül az életben se jutunk át. Így meg sose fogjuk megkapni a jutalmunk, vagy lépünk egy magasabb szintre.
- Akkor irány arra, ha a Köpenyeskén kívül nincs másnak kifogása! - kaptam lelkesen a lehetőségen. - Vezess minket az úton, Szöszi!
Legalábbis mi nem haboztunk tovább a Szöszivel, rögtön elindultunk azon az ösvényen. Az éjszaka már teljesen leborult a már nagyon sötét dzsungelre. Az utunkat teljesen ellepték a növények, úgy kellett átvágnunk magunkat rajta. Még nekem is, pedig én haladtam leghátul a sorban. A kaszám suhant, és szétpixeleződtek a szemembe lógó növények. Az egész tényleg olyan volt, mint a Slender nevű játékban, de csak akkor lehetne élethűbb is, ha benne lenne a Slenderman is.
A vörös szemek, melyet már régóta követtek minket, egyre feltűnőbbek, de mintha már-már mozgást is bemértem volna a sűrűk közt - annak ellenére, hogy már sötét éjszaka volt. A suttogások egyre hangosabbak voltak, és ez kezdte nagyon megijeszteni Szöszit. Aztán valamiért úgy érezte, hogy a hátát súrolták. Mikor megfordult, semmi se volt ott.
- Srácok, ne szórakozzatok velem! Ez egyáltalán nem vicces, így is tisztára úgy érzem magam, mint ha a Slenderman-ben lennék!
Nem bírtam megállni anélkül, hogy ne vicceljem meg Szöszit. Úgyis a háta mögött. Lassan, észrevétlenül odahajoltam a füléhez, majd egy suttogó, elnyúlt hangot hallattam.
- Höööööööö...
Ha megijed "Hős lovag" létére, egy jót röhögök rajta. - Na ilyenkor kellett volna lefilmezni téged! De vicceltem... csak vicceltem, no! - Bár lehet, hogy Maotól fogok kapni egy kis leszúrást, amiért ilyen helyzetben ráhozom valakire a frászt.
Aztán én is megéreztem, hogy valami súrolta a hátam, mintha mögöttem lenne valami. Mint Szöszikénél, nálam se volt semmi, mikor a hátam mögé fordultam.
- Na jól van... lehet, hogy kicsit szemét voltam Szöszivel, de én ennek nem dőlök be!
A sötétséget tetézte a felhők által eltakart virtuális hold és csillagok, mire egy szép nagy tisztáshoz értünk. Most már olyan sötét volt, mint a sötétben tengődő néger szájában a Negró. A suttogások egyre hangosabbak és hangosabbak voltak. Egy kicsit már én is aggódtam, de megőriztem a hidegvérem. Szorosan megmarkoltam a kaszám nyelét. Újabb és újabb érintések, mint az előbb, de egyre gyakrabban, ahogy a szempárok felbukkanása. Így volt ez eddig, mikor az iszonyú sötétség bekövetkeztével megjelentek előttünk a szemek gazdái. A furcsa Alien-szerű lények létszámban sokkal többen vannak, mint mi. De hogy két-három csapással le lehet-e őket győzni, nem tudni.
- VÁÁÁ! A Bukottak rondább verziója a Bayformers-ből! - kiáltott fel rémülten Szöszike.
- Azaz a Transformers 2? - kérdeztem tőle. - Akkor te is láttad azt! Bukott a kedvencem. A szememben ő a Halál páncélos angyala.
- Gyerekek, hogy mi a fenét csináljunk? Egyáltalán mik ezek?
Nem válaszoltam, mert én se tudtam, mi a fenék ezek a furcsa négy lábon járó szörnyetegek. Felkészülten vártam, mi történik, bár ezek az akármik nem támadtak, csak óvatos léptekkel közeledtek felénk. Pont ezért maradtam sobor-üzemmódban. Csak nehogy a hülye Köpenyeske, akit jó ideje így hívok, betámadja őket! Nem biztos, hogy ezek tényleg szét akarnak-e szedni minket.

Jelenlegi pontok és jártasságok:

Clio és Joe, a hírtelen megjelenő furcsa lények egyre többen és többen lesznek, a bokrokban még láthattok rengeteg szempárt, amik még nem léptek ki a fényre. A suttogások is egyre erősebb, már zavaró, alig halljátok egymás hangját, sőt, még a saját gondolataitokat is. Azt veszitek észre, hogy pár megközelít titeket, egyenesen rátok néznek azokkal az ijesztő szemeikkel. Egyre csak közelednek, a hátatok mögül is, teljesen körbevagytok zárva. Először csak bámulnak, majd éles karmaik villannak és hasítják fel mellkasotok, hátatok, amit érnek, megtámadnak titeket. Négy támadás érkezik, négyet kaptok be, ez a suttogás bezavar rendesen, módfelett irritáló lehet.

Joey:

Clio:

//Mao és Zakuro küldjön nekem PÜ-t ha még visszatérnének//

Joey poénkodott egy kicsit a Bukottal, de aztán alább maradt az egész. A sok alienszerű macskás akármik egyre közeledtek. Alig hallottam már valamit amit Joey mondott, de még a gondolataimat sem, mert olyan hangosak voltak a suttogások, amik szinte már a fejemben is hallatszottak.
Egyáltalán mi ez a lósz**ság? Mit akarnak tőlünk ezek a szörnyetegek? Miért követtek minket egészen idáig? Mi a fenét csinál Mao és a Köpenyeske? Tuti, hogy ki fogom nyírni a scávót, ha miatta kerülünk valami nagy bajba!
A lények közben teljesen körülvettek minket, és már olyan közel jöttek hozzánk, hogy akár feléjük is nyúlhatnánk, hogy megérintsük őket. Ám azonban fordítva történt a dolog, azaz ők érintettek meg minket, méghozzá az éles karmaikkal.
- A k***va anyátok! - kiáltottam, mikor megcsapkodtak vagy négyen. Erre abban a pillanatban visszavágtam nekik a kaszámmal. Kölcsön kenyér visszajár, lúzrek! Aki velem kezd ki, nagyon megbánja! Még akkor is, ha csak a páncélomat sértették fel!
- Clio, te meg a többiek fussatok, én visszatartom őket, eredjetek! - szólt Joey.
- Még mit nem, hülyegyerek, Nem hagyunk itt egyedül, én meg nem fogok ezektől a tetves dögöktől egy karcolás miatt elfutni! - trónoltam le. - Különben is nem is vagy te olyan bátor, ha egyedül vagy egy nálad erősebbel szemben! Emlékszem még a múltkori párbajunk végére!
Az óra ketyeg, és nekünk el kell érnünk azt a helyet, ahol szerzünk gyógyírt az anyóka számára, és nem fog minket feltartóztatni egy csapat dög.  Azonnal támadást intéztem ellenük: úgy indultam meg feléjük, hogy felkaptam a kaszámat, és ahogy jöttem, a fegyveremet úgy pörgettem meg feléjük, mint egy darabolásra kész ventilátort.

Betámadtuk a dögöket, ahogy bírtuk, de ezek a ronda dögök nemhogy sebeztek minket, ráadásul mi EGY PICIT SEM sértettük meg őket.
- A k***a életbe! - szitkozódtam. - Ebből mégis iszkiri lesz!
A következő csapásokat ugyan megkaptam, és ezzel levették a páncélomat és négyet az életemből. De attól még csapkodtam a kaszámmal, hogy a suhogtatással megpróbáljam őket visszatartani, valamint kerüléssel védekezni ellenük. Így vettem észre, hogy Mao és Köpenyeske sehol.
- A f***omba! Hová tűnt Mao és az a hétágas kis k****g?!
Ha meghaltak volna, csak Mao-t gyászolnám, A Köpenyeske viszont megérdemli a sorsát, mert olyan nagyképű volt, hogy mindent inkább egyedül akart csinálni. Ha éppen egyedül akart hősködni, akkor meg is kapta érte a jussát. Ha meg csak elmenekültek, Maoban kicsit csalódtam, és ami a Köpenyeskét illeti: nos őt ki is röhögöm következő alkalommal, ha találkozom vele, és meg fogom alázni mindenki előtt, ahogy megérdemelné.
A lényeg, hogy már csak ketten maradtunk. Én és a kis Szöszike. Egy rakat sötét döggel együtt. Ha itt vacakolunk tovább, lejár az időnk.
- Francba, nekem erre nincs időm! Futás előre! - adtam ki a parancsot Szöszinek. - Nyomás-nyomás, szorít az idő!
Meg se várva a srácot azonnal kilőttem egy dögök közötti szabad részen előre az úton. Kezemben a kaszával, elszánt arccal és hard rockos csatakiáltással rohantam előre az úton. Ha követnek minket a dögök, akkor annál jobban is szednem kell a lábam. Azért gondolkoztam egy kicsit, hogy lehetne lerázni ezeket a lényeket.
- Te figyu, Szöszi! - Szólok Szöszikének, ha utolér engem. - Van nálad zseblámpa, fotokristály vagy valami más olyan dolog, ami fényt csinál? Valami olyanok jól jöhetnek, hiszen a sötét lények nem szeretik a fényt!
Remélem van neki valamije, mert nálam perpill ilyen nincs. És ezek a dögök nem fognak minket békén hagyni.

Ezek a furcsa lények tovább sebeznek titeket, azonban ti nem tudtok velük mit kezdeni. Fegyvereitek egyszerűen áthatolnak rajtuk és az idegesítő suttogásról, mely majd megőrjít titeket, már ne is beszéljünk. Az elfutás meglepően egyszerűen megy, bár kaptok érte pár karmolást, de semmi egyéb. Ám a fura lények nem akarnak csak úgy lemondani rólatok, csak természetes, hogy üldözőbe vesznek titeket, bár nem olyan gyorsak, mint ti. Joey a kiáltásoddal még több vörös szeműnek hívtad fel a figyelmét, így azok egymás után bukkannak fel a bokorból és fenik rátok karmaikat, fogaikat. Hamarosan visszaértek az elágazáshoz, egyelőre leráztátok őket, de ki tudja, hogy mikor találnak rátok... a suttogás továbbra is viszhangzik a fejetekben. Tehát az idő fogy, ti nagyon fáradtak vagytok már és újra az elágazásnál vagytok. M it tesztek?

Joey:

Clio:

[/color]

//Bocsi, Lizbet, de sajnos nem tudtál ezúttal olyant írni, hogy legalább 250 szót ebből megírjunk. Na de azért most én is igyekeztem valamennyit megírni.//

Egyszerűen a nem létező akármim ki volt attól, hogy ezek támadnak minket, és olyan hangosan susognak értelmetlen szavakkal, hogy a saját gondolataimat se hallottam, de még azt se, hogy mit mondtunk egymásnak Joey-val. De aztán az én kitörésemmel sikerült átdübörögnünk a dögökön, akiken még mi is simán átmentünk, nemcsak a fegyvereink. Bár megint belénk kaptak.
A lények üldöztek minket, és mikor megkérdeztem Joey-t, nincs-e nála valami fényt csináló dolog, helyette inkább üvöltött egyet. A mobok ugyan elmenekültek, de azok a lények, amik üldöznek minket, csak jobban ránk startoltak, ráadásul még többet is idecsalogatott.
- Te könnyelmű idióta! - ordítottam futás közben.
A dögök szerencsére nem olyan gyorsak mint mi, így viszont egy idő után sikerült leráznunk magunkról őket, és visszatértünk az elágazáshoz, ahol idővel ezelőtt leoltottam a remélhetőleg halott Köpenyeskét, hogy nem a középúton megyünk. Még jó, hogy nem így tettünk, különben már a jobb oldali út vége előtt nekimentünk volna ezeknek a lényeknek.
A suttogást kis visszhangban még hallottuk a fejünkben, de a lényeg, hogy egyelőre leráztuk őket. Ezután alaposan lecsesztem Joey-t.
- Te agyatlan trolleszű balf*sz! Mégis mi a jó édesanyukádért kellett neked ordibálnod?! Örülj, hogy megúsztuk őket, de egyelőre!
Már csak egy irányba mehettünk. Balra. Ezt még Joey is közölte velem.
- Másik lány?! Mi ez itt, megkülönböztetés?? Nem másik lányt, hanem másik dalszövegírót vagy basszusgitárost keresnének! Vagy max feloszlik a banda, mert egymás nélkül nem vagyunk meg! Na jól van... húzzunk balra. De ha megint jönnek ezek a dögök, akkor futás.
Amikor elindultunk, elkezdett még arról is pofázni, hogy bár itt lenne a hülye haverjai.
- Miért, olyan "istenek", hogy lelassítanák ezeket? Álmodban! Ahogy láttam, ezeket a dögöket senki, de még ők se és az én bandám se tudná még megállítani se. De fényt muszáj csinálnunk valahogy, hogy távol tartsuk őket.
Menet közben fogtam két követ meg egy vastag ágat. Addig ütögettem össze a köveket, amíg sikerült csiholni egy kis tüzet az ág végére.
- Remélem, ez beválik rövid távon.

//Clio, a ~ GONDOLKODÁSJEL, tehát magamban gondolkodtam//

- Te könnyelmű idióta! – Szidott le Clio az üvöltés miatt. Mondjuk jogos, mert azt hittem, hogy ezek majd a hangtól menekülni fognak, de csak több jött elő. A pi**ába azzal, aki kitalálta ezt a küldetést! Meg hogy nem raktam eleget a kitartásra, mert kezdek már kifulladni, mint a lemerült Duracell nyuszi!X_X Aztán az elágazásnál leráztuk őket szerencsére, Clio meg nekem rontott:
- Te agyatlan trolleszű balf*sz! Mégis mi a jó édesanyukádért kellett neked ordibálnod?! Örülj, hogy megúsztuk őket, de egyelőre!
- Jól van már, azt hittem a hirtelen zajtól megijednek! És ne szítsd az anyámat, mert én sem szidtam a tiedét! – Majd bepofázott, hogy a szerinte hülye haverjaim nem segítenének.
- Mi van, Uri Geller vagy, hogy olvasol a gondolataimba?! Vegyél már vissza magadból, attól még nem kell nagyra tartanod magad, mert egy bandában vagy! – Most már tényleg kezdett elegem lenni belőle. Közben meg is állt fáklyát készíteni, ami nem lett volna rossz gondolat, mert szerinte a fény elűzi majd, csakhogy inkább vonzotta őket! A visszafelé út még nincs lezárva, viszont a távolban valami ezüstös csillogást látok… Csak nem a forrás?
- Clio, megvan a forrás, utánam! – Meg se vártam, hanem futottam tovább, el azoktól az izéktől. Észre is vettem, hogy ritkásabb a növényzet, ahogy futok tovább. Na, ez jó hír, legalább nem taknyolok el semmibe sem! Bár nem vagyok vallásos, de magamban imádkoztam, hogy az a forrás legyen, ne pedig a néni tava, ami jelzi, hogy visszaértünk valahogy oda, vagy ne valami csapda legyen, ahol még több ilyen van. Hol van már Clio? Lemaradt, vagy megpróbálja a lehetetlent, és nekik támadt?! Remélem nem!

//Nem láttam azt, bocs, de tudom, hogy mi a gondolkodás jel.//

- Jól van, ne pofázz ennyit és hangosan, mert ránk ugranak azok a dögök. És te se tartsd akkor magad nagyra, csak mert hcsoda folytán vannak haverjaid. - intettem le Joey-t, és nekiestem a fáklyakészítésnek. De ahogy elkezdtem, ő már rohant is előre, mintha kergetnék a tatár. Azt tudom, hogy menni kell, és én menet közben ütöttem a köveket össze egy kis szikráért, de jófej, hogy itt hagy engem ez a kis hülye. Csak azért nem ordítok utána, mert nem akartam magamra vonni a hangoskodásommal a dögök figyelmét. Attól még figyeltem minden egyes szavára.
Ha nem is hangoskodtam, a dögök meghallották a koppanásokat a kövekből, mert megjelentek a piros szemek, és közeledtek, a suttogás hangosabb lett.
- A k**va életbe...
Kaszám készenlétbe biztos ami biztos alapon, ha nem is tudom sebezni őket, de már rögtön futottam előre olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehetett. Jó hamar be is értem Joey-t.
- Tanuld már meg, hogy bajtársadat sose hagyd hátra ha még csak sétál is! - mondtam neki futás közben.
Futottunk, futottunk, futottunk, és megint csak futottunk, futottunk, futottunk... megigazítottam a lemezt, mert beakadt //OFF: XD//. Szóval rohantunk, amíg bírtuk, megállás nélkül, egyenest az ezüstös hely irányába. Ha netán az utunkba kerül méh pár dög, tuti nem fogok visszafordulni, és amúgyis még a nyomunkban vannak a társaik is. Ha ez mégis bekövetkezne, akkor muszáj kockáztatnom... illetve kockáztatnunk, ha nem lenne annyira beszari a szöszike. Szóval, ha az utunkba kerülnek, átrohanok rajtuk, ha még egy kevéske hp-t is levágnának rólam. Úgyis még van nekem egy italom, ami visszaad nekem néhány hp pontot.

- Nem érnél rá akkor leszidni, ha már nem vagyunk veszélyben?!
- Igen, most érek rá, amíg még élünk, b**meg! A te lelkeden száradt volna, ha cserbenhagytál volna, és megölnek azok a dögök! - replikáztam szinte már kifakadva futás közben. Esküszöm, még egyet mer nekem okoskodni és pofázni, úgy bemosok egyet neki, hogy nem narancssárga, hanem vörös indikátoros leszek! Az is csoda, hogy a hülye haverja után nem lettem sárga vagy narancssárga, pedig egy kukával törtem ki neki a fogait a helyéről.
Csoda az is, hogy ezt végig tudtam mondani, mert fáradtam, és szinte köptem a csulát, krákogtam a levegőhiánytól. Az ezüstös csillogás még messze volt tőlünk, pedig látszólag nem volt az messze... a dögök meg jöttek és jöttek, már majdnem elkaptak minket.
Vagy mégsem... elértük a csillogó helyet, ami egy tó volt. Ott már meg kellett állnunk, hogy kifújjuk magunkat, annak ellenére, hogy a dögök utolérnek minket. De aztán azok csak a közelben leskelődtek ránk, mert egy pontnál tovább nem mertek jönni.
Joey reakciójára csak dühösen néztem rá, és majdnem mondtam neki valami igen durvát, de a fáradtság végül felülkerekedett rajtam, és helyette beértem egy neki szegezett félelmetesen bosszús nézéssel.
- Amúgy két dolog jutott eszembe: Hogy ez lehet az a forrás, ami meggyógyítja az anyókát, és hogy van itt valami, amitől rettegnek a bukottak.
- Mindkettő, ez egyértelmű. - mondtam, és ittam az inventorymban található vizemből, aztán elővettem a két üvegcsét, ami szintén nálam volt. - Fogytán az időnk, töltsük meg ezeket, és fussunk vissza az öregasszonyhoz. Nincs kedvem még pepecselni a környéken. Ez is a hülye Köpenyes hibája az egész. Ha nem játszotta volna az agyát az elágnál vagy ott a falnál, már rég végeztünk volna a küldetéssel.

A dögök továbbra is figyeltek minket a rengetegből, ahogy ott váltottunk néhány szót Joeyval, és amíg ő ivott a vízből, én meg megtöltöttem a két üvegcsét. A szöszi ahogy ivott abból, hirtelen úgy pattant fel, mint a Sims 2-ben a simfigurák, mikor ittak az életvízből, és kijelentette, hogy kicsattan szinte.
- WTF? - néztem. - Ha te nem változtál át kisbabává tőle, akkor acca belőle nekem is, addig te is töltsd meg gyorsan a te üvegcséidet is!
Azzal odamentem a vízhez, és ittam belőle, eközben a kis hülye már megint hülyeséget csinált, legalábbis csak majdnem. Egy idétlen botra képes volt azt hinni, hogy egy kígyó, amit már el is intézett a kardjával, de közben már rájött, hogy mi volt az tulajdonképpen.
- Ezen én már meg se lepődöm. - legyintettem azzal a réges-rég megtapasztalt tudattal, hogy ez a leggyávább kölyök, akit valaha láttam életemben. Még Ichigo se reszket ennyire, pedig a mai napig nem mert nyitott gardróbszekrény előtt elaludni, mert attól fél, hogy egy mumus jön elő, és jól ráijeszt, hogy a félelme energiájából áramot tudjon biztosítani a szörnyvárosának.
Mikor eleget ittam a tó vizéből, egyből jött az ötlet az egyre bővülő dögök miatt.
- És ha megpróbálnánk a tavacska másik felét, hátha ott nem lesz?
- Ne légy már ilyen hülye! A kerülő hosszab időt vesz igénybe, és már időnk sincs! - mutattam fel a visszaszámlálóra. - Azonnal vissza kell jutnunk az anyókához, különben nem kapjuk meg a jutalmunkat! Most van elég erőnk, és még HP-nk is, hogy iszonyú gyorsan átvágjunk közöttük, mivel úgyis csak átmennénk rajtuk!
Elővettem a kaszámat terelősuhintásokra készen szembe a döghordával.
- Nincs más választás szerintem, csak ott tudunk visszamenni a házhoz, ahonnan jöttünk.