[Küldetés] A fiatalság forrása

Nagyjából reggel hat óra tájban kezdett aznap hajnalodni, amikor is a nap sugarai befurakodtak. A Kezdôk városának házai közé, többek közt oda is, ahol ideiglenesen megszálltam éjszakára. Bár nem vagyok annyira a korán kelés híve, de tény és való, hogy ma hosszú út áll elôttem, ugyanis ideje már továbbállnom a Kezdôk Városából, tekintettel arra, hogy már nemigen van mit csinálnom errefelé. Különben is, az elsô szint más városaiban biztos több küldetést találhatok, mint ebben a túlnépesedett kócerájban. Egy közeli kocsmába tértem be, hogy elfogyasszam szerény reggelimet. Nem valami ízletes, de legalább az éhséhérzetet elmulasztja. Dolgom végeztével aztán odébbáltam, s nekiestem az elôttem álló hosszú útnak. Sajnálattal tudom megjegyezni, hogy az út elsô fele nem tûnt túl kecsegtetônek számomra, tekintettel arra, hogy csupán néhány gyabge mob- bal futottam össze, akik nagyjából egy- két vágás után kipurcantak, még az ilyen kis szintû játékosok által is, mint én. Mindenesetre sikeresen megérkeztem a térképemen jelzett kis városkába, ahol talán sikerülne megpihennem egy rövid kis idôre. Na de erre, mint azt tudjuk, nincs valami sok esélye az embernek, ha új városba érkezik. Azonnal felvillant nekem a város széliben egy még teljesen szûz küldetésjelzô, úgyhogy azonnal odasiettem, és felvettem a fura felirattal rendelkezô küldetést.
~ Három kérdôjel?! Na ez is jól kezdôdik!
A feladat helyszíne valami messzi pont a közeli erdô szélén. Meg kell hogy mondjam, nagyon örülö, hogy nem kell abba a fránya erdôbe bemennem. Mindenesetre, úgy látszik nem állhatok meg pihenni, ugyanis újabb hosszù kutyagolás várt rám. Viszonylag sima volt az odavezetô út, nem volt más, csak azok az idegesítô gyenge mobok, amiket már idefele menet is gyepálnom kellett. A házhoz érve hirtelen csapta meg az orromat valami pacsuki virágszag.
~ Minden tiszteletem a Nerve Gear tervezôjébek. Ilyet kitalálni!
Maga a ház sem volt már új korában, látszott rajta, hogy már eljárt felette az idô. Nem tûnt túl biztonságosnak. Ott megálltam egy picit, és szokásomhoz híven leültem a földre, hogy jól átgondoljam a dolgokat. Még az sem zavart, hogy közbe egy istenverte kutya ugat megállás nélkül.
~ Bár nem csodálom, van némi gyanúl egy full fekete köpenyes, csukjás alakban. Talán, ha levenném, megnyugodna. Ááá nem, akkor túl nagy feltûnést keltenék.
Valóban nem nagyon szoktam mutogatni a fehér, csillogó köpenyemet,csak ha a másik már akadályozna a mozgásban. Mindenesetre talán egy kicsit sokáig firtattam a golgokat, mert ezalatt odagyûlt még pár játékos, akik szintén tanácstalanok volltak. Még csak ez hiányzott: tömeg. Na de énbelém is szorult némi modor, illedelmesen köszöntem, majd bemutatkozta... nem a becenebem, bár, ha ehyszer megélném, hogy valaki csak simán Zakunak szólít, azon igencsak meglepôdnék. Ahogy közben telt az idô, a kutya ugatásának hangjára ajtót nyitottak nekünk, mostmár többes számban. Erre én feláltam, és szó nélkül elindultam befelé. Bár nem vagyok az a született csapatjátékos, most valamiért mégis visszakurjantottam a többieknek indulásomkor.
- Na mi lesz, nem jöttök!

Nya, az utam Torubanába vezetett, mert a haverokkal itt volt egy fellépésünk az egyik szórakozóhelyen. Kicsit pukkadtabb a hely, mint az Aincrad fővárosáé, de még itt is rengeteg játékos él. A fellépés nagy sikert aratott továbbra is a Platina Varánusz-rajongók között, a tulaj hálából meghívott minket egy nagy korsó sörre.
Ezután a csapat sajnos ismét feloszlott. Kakas, Ichigo és Pityu húztak a dolgukra, mivel nekem még nem volt semmi dolgom, úgyhogy ideje fejlődnöm. Máris kipuskáztam a hirdetőtáblán egy hirdetést.

„Fiatal és bátor kalandozók nagy szükségem lenne rátok. Jutalmatok nem marad el, az garantálom.”

~ Én fiatal és bátor vagyok, na meg karizmatikus is, úgyhogy ezt a feladatot nekem találták ki. ~ gondoltam nagy büszkén, és megigazítottam a basszusgitáromat a hátamon, aztán útnak indultam abba az irányba ahová "???" jelzéssel irányított a quest. Nem értem, hogy miért van ott három kérdőjel, de mindegy, csak teljesítsem a Q-t.
Szerettem volna egy lazább utazást, de nem, már az út közepén kekeckedni mert velem néhány mob. Őket egy-két vágással a kaszámmal máris helyrepofoztam, és mentem tovább.
Az utam véget ért egy kis tónál, túloldalt volt egy lepukkadt ház, mely bármikor az ember fejére omolhat. Körbe gyönyörű piros virágok... úristen! Nem lehetnének inkább feketék? Az a szín jobban illene ehhez a lerobbant kalyibához.
Mivel a küldetés idemutatott, közelebb mentem, de ekkor egy láncra vert kutya elkezdett dühösen ugatni és morogni.
- Beszóltál? - sziszegtem vissza az idegbeteg dögnek, és kicsit hátráltam.
Nem vettem észre, de már ott volt egy köpenyes srác is, aztán talán jönnek még egy páran.
- Mizu? - vetettem oda köszönésképpen, mint szokásom egy rakás idegennek. Csak a barátaimmal szoktam bizalmasabban és kedvesebben beszélni, mert nem vagyok az a bizalmaskodó fajta.
A hülye dög ugatására motozások hallatszottak a rombolni való vityillóból, és már nyitották is az ajtót.
- Üdv! - köszönök a lakó(k)nak. - A küldetésre jöttünk. Mi az óhaj-sóhaj?
A köpenyes srác szó nélkül felállt, és elindult befelé anélkül, hogy köszönne a questadónak és kérné a beinvitálását. Ráadásul még van pofáján bőr beszólni, hogy nem megyünk-e.
- Hé, kishaver! - szóltam rá a kölyökre. - Előbb köszönj a tulajnak, és kérdezd meg, hogy bemehetsz-e. Másrészt ne szóljál itt be senkinek így, világos? Nekem meg semmiképpen se próbálj még parancsolgatni sem, mert kapsz ingyenes arcplasztikát másfelől. Tanulj némi több modort!
Leszarom, hogy erre mit fog lépni. Végül is itt kettőnk közül nekem van igazam, nem neki. Na szóval a lakó engedelmével bementem.

Ahogy lassan ballagtam a ház felé, még hallottam a Clio nevû lány hozzám intézet kemény és meggondolatlan szavait. Nem nagyon akartam ebbôl vitát rendezni, így csak hátrafordítottam a fejem és azt mondtam:
- Goldolkodj, mielôtt felszólalsz!
* Baráti jótanács. Ilyet is ritkán hallani tôlem. Na de nem terelvén tobább a szót, én meg a három másik játékos szépen beballagtunk a házba,. Egy bizonyos Moe anyó fogadott minket a belülrôl önmagát eléggé meghazuttoló házba, ugya az belülrôr szöges ellentéte annak, amit egy ember kívülrôl elképzelne róla. Egy kellemes hangulatú szabában lettünk megvendégelve,. Moe any megkínált mindannyiunkat teával, meg süteménnyel, és meg kell hagyni, valahogy az ízük olyan volt, hoy azt a valóságban képtelenség lenne leutánozni.
~ Még egy ok, hog kijussak innen.
* Mialatt a tásoság falatozgatott, vendéglátónk beavatott minket a leendô feladatunkba. És vajon hova kell mennünk. Hát persze, hogy az erdôbe! Bár, valamennyire várható volt, el a ház az erdô szélén fekszik. Az öreganyónak látszólag nagyon kell az a valami, bár nem nagyon akarja megmondani, ténylegesen mi is az, amit meg kell keresnünk. Hangsúlyozza, hogy nem éppen veszélytelen út áll elôttünk.
- Érdekes.
* Mondtam, miközben felálltam a székrôl.
- Ha megkaphatnánk a keresendô objektum pontos helyét a térképünkre, könnyedén elhozhatjuk önnek azt a valamit. Remélem ti is benne vagytok, nem szeretnék egyedül nekivágni a sötét rengetegnek.
* Fordultam a többiekhez a már inkább költôi kérdésemmel. Kétlem, hogy bárki is meghátrálna.
~ Ami egy öregasszonynak veszélyes, az egy csapat fiatalnak már már túl egyszerû.
* Amint sikerült tisztázni a kérdést, én megköszönön a vendéglátást. Mialatt a többiek is elkészülnek, én még megejtek egy röpke kérdést.
- Tudna esetleg valami tanácsot adni az úttal kapcsolatban.
* Egy efféle három- kérdőjeles kalandhoz bármilyen tipp, vagy jótanács hasznos lehet. Ettôl függetlenül én a nappaliban szélén vártam meg a többieket. Érdekesnek tartom, hogy ámbár nem vagyok a kapkodás híve. mégis hamar össze tudok szedelődzködni, ha indulnom kell valahova. Még kifele menet megejtettem egy apró javaslatot arra, hogy gyorsan hozzunk létre egy csapatot, még most , amíg van rá időnk.
- Úgyis később lehet szét kell válnunk. Na meg jobb most elintézni, ha már együtt vágunk neki.

//Mao, Clionak nem lila, hanem lila-vörös tincses fekete alapon //

- Gondolkodj, mielőtt cselekszel. - mondtam vissza a nyomorék kispöcsnek szellemesen, hidegvérűen és ironikusan, mielőtt ajtót nyitottak volna. Ha azt hiszi, hogy játszhatja itt a főnököt, nagyon téved. Ugyanolyan kis alsó szintű játékos, mint én még legelső ránézésre is. Mivel a másik kispöcs, Chrome is megérkezett, az nyugodtan megmondhatja neki, hogy velem ne érdemes így beszélnie, és máskülönben nincs igaza. Ezúttal rendes volt a törpétől, hogy kiállt mellettem, és jutalmul ezt mondtam:
- Köszönöm, szöszike, rendes tőled.
Az öreg néni érkezésére a kutya befogta az olajtó száját és a helyére ment. A nénike kedves volt, és beinvitált, igaz, hogy előtte a nyomorult köpenyes barom pofátlanul be akart surranni. A ház rendezkedése öregasszonyos és számomra túl cuki. A magamfajta rockergót nem gyakran szokott ilyen helyekre befordulni, de most jelenpillanatban muszáj. Viszont olyan, de olyan finom volt a süteménye, hogy ilyet még az apai... köhöm, egyszerűen az egyik nagymamám se tud sütni. Pedig nem is valóságos. Ezen egy jót mosolyogtam.
A néni elmagyarázta, hogy az erdő közepén van valami, amit el kell neki hoznunk, de nem lesz könnyű odáig az út, mert vadállatok packjaival kell útközben megküzdeni.
Mielőtt a pofátlan hülye megszólalt volna, egyből a mellkasomra böktem az öklömmel.
- Kedves öreganyám, engem nem tart vissza semmilyen vadállat, én és a többiek vállaljuk a küldetést, azért jöttünk magához. - mondtam. - Adjon nekünk némi útbaigazítást, ami megkönnyíti az utunkat és a dolgunkat. Végül is automatikusan már megjelenik a térképünkön a célpont, nemde?
Ezután a hülyegyerek komoly nagyfiút megjátszó szövegelése már tök felesleges volt.
Ahogy megvolt ez, egyből felálltam útra készen, még csak nem is kellett készülődnöm. Néztem a hülyét, aki most is nagyképűen várakozott elég feleslegesen. Ha azt hiszi, átveszi a vezetés jogát, kurva nagyot téved. Aztán újabb okoskodást, de egyből rávágtam egy beszédet indítványozva a többieknek.
- Figyeljetek! Most, hogy együtt kell dolgoznunk, és ennek örülök is, mert legalább új arcokkal tehetem együtt. Van köztetek, akit már ismerek, de van köztetek igen neveletlen fajta, aki kérdezés nélkül pepofátlankodna egy öregasszony házába. - itt erős célzással a köpenyeskére böktem. - Egy hasznos tanács, ha már együtt megyünk egy félelmetes, sötét erdőbe: maradjunk szorosan együtt, ne különcködjünk, ne kóboroljunk el a másik mellől, és figyeljen oda. Bármi mozgás, azonnal szóljon a másiknak, és könnyebben felkészülhetünk egy váratlan támadásra is, vili? És mindent együtt csinálunk, nincs magánakciózás. Közös erő és munka hozza meg a gyümölcsöt... tudom, mivel én egy együttesben játszom.
Ez elég egyértelmű, de nagyon is. Akkor tudunk szép és gyors munkát végezni, ha közösen dolgozunk. Úgyhogy számít ebbe a különcködő kispöcs is. Ideje jobban szocializálódni és némi több erkölcsöt is tanulnia.
- Na, szívesen játszanék nektek útközben egy lassú, csendesebb számot, de semmi értelme bármilyen zajt csapni, ha nem akarjuk magunkra vonni az agresszív emberevő állataink figyelmét. Na de menjünk, ha készen álltok. - Ezt is inkább célzó jótanácsként mondtam.
De azért elkezdtem egy kellemes rockjátékot játszani a basszusgitáromon, amíg vártam az indulásra. Nem kell kapkodni, bőven ráérünk.

Rövidke beszélgetés után úgy tűnik, végre megkapjuk a keresett tárgy pontos helyét...
~Épp ideje volt.
...de ebben a pillanatban Moe néninek furcsa rohamai támadnak, és eszméletlenül esik össze.
~Micsoda?! Ilyen nincs is a SAO-ban.
Úgy tűnik mégis van. Na mind egy, most nincs idő ezen töprengeni, sürgősen tenni kell valamit. A házban körbefutva ugyan nem találam semmi nyomravezetőt a keresett cucc hollétét illetően, de van egy két holmi, amivel talán egy kicsit javíthatnának Moe anyó jelenlegi állatotán. Valószínűleg ez már a többieknek is feltűnt.
~Bajos.
Mialatt ezt megállapította, szépen nyugodtan leültem a nappali padlójára, hogy alaposan átgondoljam a dolgokat. Minden lehetséges lehetőséget számba kell venni.
~ Itt valami nem stimmel. A SAO-ban a karakterek, meg az NPC-k nem szoktak csak úgy rohamot kapni. Talán bug...ki kellene jelentkezni, majd újraindí...ja persze, tényleg. Legalább a holmi pontos helyét megmondhatta volna. Pont nem volt rá ideje....pont nem volt. Talán...nem az kizárt...vagy mégis. Hát persze!
- Gyorsan kell cselekednünk!
A rendkívül erős és indulatos szavak ellenére a hangom továbbra is végtelenül nyugodt, és egyhangú volt.
- Ketté kell oszlanunk! A csoport lassabbik fele előremegy, hogy megtisztítsa az erdő közepébe vezető utat. A gyorsabbak addig itt maradnak, és segítenek Moe anyón, ahogy tudnak, majd csatlakoznak a többiekhez.
Addigra számomra egyértelművé vált, vagy legalábbis bíztam elméletem helyességébe. De egy biztos: ebben a világban nincsenek furcsa véletlenek.
- A néni hirtelen rohama valamiképp összefügg azzal a dologgal, amit keresünk. Elég nagy a valószínűsége, hogy azzal a valamivel tudnánk őt felébreszteni. Lehet, hogy ez is a küldetésünk része. Ezek szerint viszont az idő ellenünk dolgozik. Cselekednünk kell, amilyen gyorsan csak tudunk.
Ellenvetést nem tűrtem, értelmes, átgondolt javaslatokat viszont meghallgattam. Más, fölösleges ellenkjezésekre azonban nem szakítottam időt, sőt, keményen leszóltam azt, aki ilyen fölöslegességekkel akarja az időt húzni. Jómagam úgy véltem, hogy a gyorsabb karakterek kategóriába tartozom, tekintettel a becenevemre: "fehér villanás" (bát ez a ruhámon most annyira nem látszik). Ezenfelül finoman megjegyeztem, 2-2 fős részcsapatokra kéne oszolnunk, mert úgy logikus.
- Egy percet sem veszíthetünk!

Moe anyót Joey ellátta, amennyire tudta. Ugyanakkor továbbra sem tudtunk dűlőre jutni, köszönhetően annak, hogy a kedves csapattársaim inkább az érzelmeikre, sem mint az eszükre hallgatnak. Joey-nak valamiért az itt töltött ideje során nem igazán eshetett le, mi is ez a játék valójában: algoritmusok sorozata.
- Ne keverd össze a játékot a valósággal. Itt nem szabad csak úgy nekirohanni az ismeretlennek. Ha azt hiszed, én akarom játszani a főnököt hát tévedsz. De igazad van, engem nem érdekelnek az ostoba részletek, amikkel ez a játék az agyunkat mérgezi. Engem valóban csak a jutalom érdekel. Mert nem akarom, hogy egy program hitesse el velem, hogy ez a valóság!
Hangom továbbra is vészjóslóan nyugodt volt, kicsit baljós, mintha azt mondaná Joeynak, hogy "ne állj az utamba, vagy nagyon megbánod". Mondhatni kemény szavak, ami nyilván Mao-nak is feltűnk már, ugyanis nekiállt az orrunk előtt lelkizni arról, hogy...hát mindenféle fölösleges dologról.
~Hősök!
- Azt hiszed, így logikus. Azt hiszed, így helyes? Azt hiszed, így kell lennie? Komolyan úgy gondolod, azt kéne tenni, ami egyébként logikus. Hát jól figyelt, Mao, mert elmondom: ez a világ nem több, csak programok tö mkelege. Itt minden más, mint a valóságban. Itt az ember kifordul magából, és elveszti minden erényét, ami a való világhoz kötötte. Jegyezd meg, itt minden előre el lett tervezve. Itt csakis egy valami élhet túl: a Hős. A hőst nem játszani kell, valóra váltani.
Hatásos szöveg mi. De csak kiszíneztem egy kicsit a valódi mondandómat: ne add meg magad ennek a világnak. Mindenesetre, én ezzel a vitánkat lezártnak tekintettem, ha esetleg valakinek lenne még valami felesleges mondandója, arra oda se fogom a fejemet fordítani. Apropó, a feladatunk kezd egyértelművé válni. Címe: A fiatalság forrása. Kellékek: két üres üveg, amit azonnal el is fogadok.
~Tehát igazam volt. Valószínűleg be kell mennünk az erdőbe, hogy a célterületen megkeressük a fiatalság forrását, aminek vizét ide tudjuk hozni, hogy meggyógyítsuk vele Moe anyót. Tökéletes. Kétlem, hogy lenne még bármin vitatkoznunk.
Halvány mosolyt erőltettem az arcomra, ami a fekete csuklyám alól olyan látványt nyújtott, mintha a kászás vigyorogna a többiekre. De nem úgy, mintha el akarná vinni őket, hanem mint aki a kis kaszások edzőjeként buzdítja őket, mert tudja, hogy képesek lesznek megcsinálni életük első feladatát: elvinni egy lelket. Borzalmas hasonlat, de remekül leírja a mosolyomat. Egyébként jobb, ha megbecsülitek, mert nagy ritkán szoktam mimikázni, nehogy Kayaba azt gondolja, megadom magam a játéknak.
~Grimaszolni a valóságban kell.
- Ahogy gondoltam. Úgy néz ki, immár egyértelmű a feladatunk. Hallgatok, mondjátok, mikor indulhatunk?
Hangom, akár a méz. Nem akartam annyira direkt lenni, különben az egyik fafej még megsértődik, aztán megint kezdődik minden elölről. Egy rossz szavatok sem lehet ellenem.
~Az előkészületeknek vége. Ideje nekivágni a feladatnak.

Az idősebb játékosnőtársam megérdeklődte, hogy melyik számot játszottam a várakozás alatt.
- Ez az együttesem, a Platina Varánuszok egyik számának a... - Itt elakadt a szavam, és ledöbbentem; az anyókára rátört hirtelen a köhögő roham, és összecsuklott. Átrohantam segíteni neki, de Joey már megelőzött. Felkapta a nénit, és berakta az ágyába. Én megőriztem a hidegvérem, de azért aggódtam, de inkább a többiek reakciója miatt. A szöszike már kiakadt (ez látszólag azért nem tűnt fel).
- Szedd össze magad, ostoba lovag! - szóltam rá. - Először is így lett kitalálva a küldi, másrészt meg nem az előbb volt szó arról, hogy induljunk? Megértem az aggodalmad, de hidd el, megcsináljuk a küldetést, és a küldetés végén úgyis minden jobbra fordul, ahogy mindig is minden szerverjátékban. Na menjünk akkor az erdőbe, ha hamar le akarjuk tudni ezt a játékot.
De persze nem tudtunk végre indulni, mert a köpenyes kisköcsögnek megint pofázhatnékja volt, amit persze se Joey, se az idősebb csaj nem hagyott annyiban. A srácok elkezdtek veszekedni, mire Mao végül kiosztotta őket rendesen. Noha egy részét még nekem is megcímezte. Inkább nem szóltam semmit, de azért, mert Maonak igaza volt.
Aztán megint be nem állt a pofája a hülyegyereknek, míg végül kihúztam a kaszámat a basszusgitáromból, és a lehető legsátánibb, legsötétebb, legtiszteletparancsolóbb módon a földbe ütöttem a nyele legalját, és a tekintetem a szemüvegem mögül szinte villámokat szórt.
- Kussoljál végre, te köpenyes szarházi, vagy esküszöm szétszedlek a kaszámmal! Különben is kár lenne érted, mert egyelőre szükségünk van rád... szóval ha nem akarod magadra haragítani a banda háromnegyedét, azt ajánlom, inkább húzd meg magad, és hallgass a józan észre, azaz rám és a nagylányra. És nem akarlak megbántani, de itt senki se hülye, és mindenki jól tudja, hogy ez csak egy kibaszott játék. Szerinted miért is vállaltuk be ezt a küldit, realista pöcs? Hadd gondolkozzam... ugyanazért, amiért te is. A nagylánynak igaza van, itt nem hősködésről és további felesleges pofázásról van szó, hanem arról, hogy bizonyos módszerekkel túléljünk egy halálos szerverjátékot, amit egy félőrült talált ki. Senki nem válik csoportokra, és úgy lesz, ahogy én mondtam: együtt maradunk, és odafigyelünk a másikra. De ha te inkább különködni akarsz, akkor kapsz egy választási lehetőséget. Vagy együtt maradunk és megtanulsz csapatmunkában dolgozni, vagy szépen elhúzol innen a kibaszott "logikáiddal", mint a vadlibák. Jobb is lenne az utóbbi, mert csak szítod köztünk a viszályt. Ha inkább az előbbi mellett döntesz, akkor fogadd meg az aprócska tanácsot: hallgatni arany. De ha annyira el akarsz szakadni, akkor menj csak, de egyedül. Esetleg valakinek van még közbeszólása, hölgyem és uram?
Remélem senki se pofázik vissza, mert nagyon elegem volt a balhézásból, és ha még egy szót mer szólni a tény ellen a köpenyes pöcs, úgy seggbe rúgom, hogy átmegy Nills Holgersonba, és repül, mint a vadlibák. Nem félek ám az ilyen nagyképű különcködőktől, és szíves örömest elfogadom a kihívást.
- Na rendben, srácok, ezt már jobban szeretem. Indulás! Joey, mondtad, hogy előre mész... hát akkor menj. Ti is induljatok utána, majd én fedezlek titeket hátulról. És ne feledjétek, annál a tervnél maradunk, amit megmondtam nektek, így senkinek se esik baja.
Így is lett. Ahogy elindul végre valahára a banda az erdőbe, én is elindulok, és ahogy ígértem, hátulról fedezem őket. A köpenyeskénknek semmit nem engedek, ha netán mégis úgy döntött, hogy velünk marad, és nem kekeckedik velünk tovább. Nem hagyom, hogy elcsessze nekünk az általam megrendezett harmónikus csapatmunkát, vagy magánakciózzon, vagy megpróbálja átvenni a helyem, azaz a hátulról fedezést. Nem bízom benne, és folyamatosan rajta is tartottam a szemem. Meg a minket körülvevő erdőt. Folyamatosan fedeztem a hátunkat, és figyeltem hátra és oldalra is. Minden neszre felfigyeltem. Kezemben készenlétben tartottam a kipattintott hosszú éles kaszámat. Jó lenne végre ezzel a "kicsikével" elvágni valakinek a torkát, vagy kioperálni belőle a beleit.

Végre mindenki befogta a száját. Ezzel a veszekedéssel csak annyit értünk el, hogy az időnket vesztegeljük egy olyan kis köcsög miatt, mint ez a köpenyeske itt. Szegény öregasszonyka már KO, és ha nem sietünk a Fiatalság Forrásához, "elpatkol" nekünk, és lőttek a küldetésnek, főleg a jutalomnak. Csak annyit tehetünk, hogy elfogadjuk a 2-2 üvegcsét, és megyünk, amilyen gyorsan lehet. Végül is jól mondták: időre megy a játék. Az életsávunk mellett meg is jelent egy óra, ami visszafelé kezdett számolni. Nem tudom, mennyi idő ment el ebből a vitára, de az biztos, hogy ezért van kit okolni.
- Na látod, kispöcs, ha nem kezdesz okoskodni és visszapofázni, már rég félúton lennénk. - tettem meg a szigorú megjegyzést a nyomorult felé, aztán mentünk is az útra. Én fedezem a csapatot hátulról, csak harci értelemben. Ahogy Joey megindult, egyből megismerkedett a tóval - méghozzá egészen közelről.
- Öhm... Gyakorlat volt! - mentegetőzött, ámde nagyon egyértelmű volt, hogy mi történt igazából.
- Szöszi, most nincs időnk pancsolni! Indulás! Te vezeted a sort! - szóltam rá türelmetlenül. Nem azért, mert mintha barátok lennénk, hanem azért is, mert az idő sürget minket. Szó szerint. Nekem meg kell az az xp és jutalom.
Szóval így mentünk az erdőben. Eddig semmi különös nem történt, és nyugalommal mentünk tovább. Itt-ott horrorfilmbe illő vörös szempárokat is véltünk felfedezni a bokrok és a fák között, meg az árnyékaikban, aztán el is tűnnek. Jól láttam, hogy mozog egy-egy árnyék? Csak hallucinálok? Le kell vennem éjszakára a napszemcsimet... és le is kaptam magamről.
Az erdő besűrűsödik, ahogy beljebb mentünk, majd meg kellett állnunk egy tisztásnál. Innen két ösvény vezetett. Időnk nincs filózni rajta, hogy merre tovább, mert nincs időnk ilyen cseprő dolgokra.
- Tökmindegy nekem. - mondtam. - Döntsétek ti el, merre, mert szerintem úgyis a cél irányába fogunk érni, csak haladjunk már.
Remélem, nem középúton akar menni a csapat. Mondjuk, a köpenyeskéért nem is lenne nagy kár, ha ő arra akarna menni "útrövidítés" céljából, de öngyilkosság lenne a két út között elmenni. Csak válasszanak a többiek egy utat, és menjünk... ha megint balhé kezdődik, tuti, hogy megskalpolom a kaszámmal az illetőt, aki kezdte.

Csak ballagok a kijelölt ösvényen, együtt a többi játékossal, akikkel végre valahára nekivághattunk a küldetésünknek. Köztünk lefolyó vita elég érdekesen ért véget. A Clio nevű lány elég fenyegetően fejezte ki nem tetszését a vita iránt, amit igazából ő kezdeményezett. Kis visszaemlékezés veszi most kezdetét:
A lány a gitárjához nyúlt.
~Nicsak, csak nem hegedülni akar?
Majd megmutatta nekem a fegyverét
~ Hogy lehet? Csak nem...egy kezdő kasza. Igen, biztos. Szóval ez a lány...vagy talán a többi játékos is. Tehát Maduva igazat mondott. Hm, sose gondoltam volna, hogy igaz.
Visszaemlékezés vége, kezdetét veszi egy másik, ahogy ott sétéltam a többi játékossal az úton.
~ Nem értem. Pedig azt hittem az egész csak mesebeszéd.
Gondolatban valahol a Kezdetek Városának egyik félreeső fogadójába léptem be éppen. Érkezésem nem keltett nagy feltűnést, hála a szokásos fekete ruházatomnak. Leültem az egyik ssarokbeli asztalhoz, amit a szürkületi sötétség szinte teljesen eltakart. Úgy tűnt egyedül voltam...de ez korántsem igaz. Ott volt mellettem egy szintén fekete köpenyes alak.
- Rég nem láttalak, Zakuro-sama. Már azt reméltem, el sem jössz.- szólt hozzám a másik alak.
- Ostoba kérdés. Tudod, hogy sosem halasztok el találkozókat. Viszont, ahogy hallottam, te még mindig túl korán érkezel meg mindenhova, Maduva-san
- A félelem a késéstől, bizony még mindig üldöz néhanapján.
- A félelem emberi érzelem, azzal pedig itt semmire sem mész. Na mondd, mit sikerült megtudnod.
- Úgy tűnik, a pletykák igazak.
- Tehát már nem vagyunk egyedül.
- Pontosan. Valóban léteznek a "második hullám"-beli játékosok. A hajdani reményvesztett játékosok, akik hosszú idő múlván újra játékba kezdtek. Most ők alkotnak egy kisebb csoportot az aktív játékosokon belül.
- Valóban. Jó hallani, hogy végre vannak hozzánk hasonló játéksok.
- Ne gondolj előre. Ezek a játékosok teljesen mások. Többségüknek as bezárás után hatalmas lelki traumár kellett átélniük. Egymás hatására kezdték újra a játékot, s pont emiatt sokkal inkább az érzelmeik vezérlik őket, semmint az eszük.
- Olyan nosztalgikus a hangod. Ha jól emlékszem, hajdan te is ilyen voltál. Na mindegy, mond meg, hogy lehet, hogy én ebből semmit sem érzékeltem.
- Te már a hullám előtt újrakezdted a játékot. Azonkívül, te nem fecsérelted el az időt sopákodással. Egyébként tudhatnád, hogy mostmár "logikus" játékos vagyok. Te tettél olyanná, Zakuro-sama.
- És ez mentett meg a haláltól. Rendben van, egyelőre ennyi elég lesz. Ha viszont tényleg igaz amit mondassz, a fejlődésem üteme, most dinamikusan felgyorsulhat.
Köszönés nélkül, észrevétlenül távoztam. Az informátorom a hátsó ajtón távozott.
~Tehát ők is második hullámbeli játékosok. Érdekes. Nem gondoltam volna, hogy igaz amit az a hülye informátor mondott.
Nem gondoltam volna.
A csapat egy kereszteződéshez ért. Két út vezetett ellenkező irányba.
- Amondó vagyok, hogy induljunk el az erdőben, keresztül kasul, egyenesen a CÉLPONT FELÉ.

Spoiler:

Végre elindultunk, ugyanis az idő is elkezdett fogyni, mivel, mint kiderült, ez egy időre menő Küldetés volt. Miután kimásztam a tóból nehezen, mentem előre. Előtte megjegyezte Clio a köcsögnek, hogy ha nem kezdett volna-e okoskodni és visszapofázni, félúton lehetnénk már. Igaza is volt. Már rég félúton lennénk, ha ez a nyomorult féreg nem játszaná meg a „nagymenőt, aki arra szülelett, hogy másokat vezessen”. -.- Ahogy beléptünk az erdőben, semmi szokatlan nem volt, mob sem. Az összes dolog, ami volt, azok az alábbiak voltak: morgások, mély hörgések, vérben forgó szempárak, amit pillanatok alatt eltűntek, és hallucinálok, vagy az árnyékok tényleg életre keltek?o.o Hmm, lehet. Sőt, biztos. De ahogy mentünk beljebb, egyre sűrűbb és sötétebb lett az erdő. Még mindig nem volt mob, ehelyett egy tisztásra értünk, ahol két út volt: egyik jobbra, Észak-kelet felé ment, a másik balra, Dél-nyugat felé. Előttünk meg a naaaaaaagy sűrű! Hátranéztem, hogy nekik mi a véleményük. Clio megmosta kezeit, döntsünk mi. Mr. Köpenyes kijelentette, hogy menjünk a sűrűben, „egyenesen a célpont felé”.
- Hogyisne! Hogy vagy egy erős Mob vagy egy csapda köszönjön nekünk, mi?! – Kérdeztem tőle. Majd visszanéztem az útra. Előbb jobbra, aztán balra. Kétszer megtettem ezt másodpercek alatt, majd visszanéztem rájuk.
- Szerintem jobbra. – Megvártam, mit szólnak ehhez.
- Én sem nagyon mennék a sűrűben. Több idő telne el vele, és ki tudja, mi van ott bent a sűrűn kívül. – Jegyezte meg „BH” is, és még egy okot kaptam arra, hogy véletlenül se a sűrűbe menjünk. Mert „BH” gyanakodásai általában beigazolódnak. Igaz, párszor tévedett, de nem árt, ha az ember óvatos ebben a játékban!

// most csak egy alternatív verzió jön arra az esetre, ha esetleg nincs egyetértés köztünk!//

- Van egy ötletem! – Kiáltottam, mielőtt vita lesz, majd előkaptam egy érmét a zsebemből. – Döntsön a sors! Ha Fej, balra, megyünk, ha Írás, jobbra megyünk, ha élre áll valami csoda folytán, a sűrűben megyünk! - És feldobtam az érmét, ahogyan kel, majd mikor leesett, ránéztem, mi jött ki…