Saru Taidana vs Thunder

Átlagos napnak indult a mai is mint az összes többi. Felkeltem majd a szokásos pár nyújtógyakorlat elvégzése után elmentem reggelizni egy fogadóba. A szokásosat kértem ami nem állt másból mint három frissen sült cipó és egy pohárka hideg tej. Elfogyasztottam reggelimet majd a fizetést követve távoztam is a már törzshelyemnek mondható fogadóból. Elmentem a közeli parkba ahol pihentem egy kicsit az egyik padon miközben a felszereléseimet nézegettem. Ekkor hallottam valami érdekeset a közelből. Két Játékos Karakter beszélgetett. A következő információt szűrtem le a beszélgetésből: az ötödik szinten található Nyster városán kívül egy házikó pár napi járóföldre ahol rengetek növény és érc található.
Ezt hallva kezdtem el figyelni nem feltűnően a két illetőt és ennek köszönhetően hallottam még meg, hogy a ház pontosan 2 napra van a várostól keletre.
~Biztos valakinek a raktára lehet vagy ki tudja ~mondtam magamban és összecsomagoltam gyorsan és már útnak is indultam. Elmentem a teleport kapuhoz ahonnan az említett szintre mentem a városba. Megérkezésem senkiből nem váltott ki különös reakciót.Biztos azt gondolják, hogy nemrég érhettem el az ötödik szintet hiszen a játékba kerülés óta most vagyok itt először, így semmi különös nem történt. Mindenki átnézett rajtam mikor a város kapuja felé vettem az utamat. Természetesen a kapu nyitva van és, így meg is tudtam indulni a ház felé. Kilépve egy igazán békésnek tűnő mezőt pillanthat meg az ember.

Elhagytam a város majd kelet felé vettem az irányt amit a nemrég szerzett információból hallottam meg. Minden gond nélkül eltelt a két nap és megérkeztem a házhoz mely egy sziklaszírt közelében volt.

A ház sértetlennek tűnt és úgy fest még a tolvajokat is megelőztem. Alig hogy megérkeztem rá pár perccel 2 idegen jelent meg akik a házat ki akarták fosztani, de ellenállásra nem számítottak. Harcba keveredtem velük és nagy fölénnyel győzedelmeskedtem. Legyőztem mind a két személyt és se életpontot és se páncélzatot nem veszítettem. Az igazat megvallva nem voltak valami tehetséges harcosok. Eltelt szépen lassan ez a nap is és egy ismeretlen jelet meg. Ekkor én a ház egyetlen bejárata mellett voltam a földön nekidőlve a falnak.
~ Talán a ház tulaja lehet? ~mondtam magamban mikor egy kulcsot varázsolt elő a zsebéből és a háta mögül egy majom is előbukkant.
- Ki vagy és mit akarsz? - kérdeztem meg tőle.

(off)Nem szerencsés egyből ennyire konkrét helyzetbe tenni a másik játékost. Ebben az esetben engem. Hogy van a kezemben egy kulcs, és a karakteremnek ezzel kell, hogy legyen – nyilván – valami célja, különben nem logikus, ami történik. Az ilyet más esetben mindenképpen kerüld el. Hagyd meg a másiknak a választás lehetőségét, hogy ő eldöntse, a karaktere hogyan csatlakozik be a játékba. Most nem kell átírnod semmit, de máskor kerüld el az ilyet: írd meg, a te karaktered milyen helyzetbe csöppent, hol van, mit csinál, mit szándékozik cselekedni, és a partnered majd eldönti, hogy az ő karaktere hogyan fog ezeknek az ismereteknek a fényében társulni hozzád.(/off)

A zsebemből egy kulcs került a kezembe. Kajak nem én vettem ki, szándékomban sem állt turkálni a saját invertorymban. Nagyon elegem volt már ebből az egészből. Egy tök alapszintű küldetésnek indult az egész. Persze nagy expet és sok pénzt ígért az informátor, de ezt minden küldetésnél elmondja. Hát, őszintén szólva ez a kaland már kajak megérte volna a világ inden kincsét. Valami bugos cuccos volt, állandóan beleragattam, volt egy ’80-as évek feliratos RPG-jére hajazó párbeszédrész, amit nemhogy megoldani alig tudtam, de idővel rá kellett jönnöm, hogy kilépni sem tudok belőle. Elég gáz volt.
Susaya hősiesen kitartott mellettem, így legalább a gyakásokkal nem volt semmi gond. Cserébe annál jobban megizzasztottak engem a logikázós, stratégiai feladatokat megoldogatós feladatok. A fene beléjük!
Alig vártam, hogy végre túl legyek az egészen. Úgy éreztem, hogy legalább a közepéig eljuthattam, mire meguntam. Hagytam volna a fenébe, de már túl sok erőt feccöltem bele ahhoz, hogy most aztán csak úgy kilépek. Nem érte volna meg. Legalábbis azt hittem. Szóval folytattam tovább, de nem túl sok lelkesedéssel. Igazság szerint egyre kevesebbel. Marhára untam az egészet, és túl gyakran voltak olyan meglepetések, amiket nem soroltam volna bele a pozitívan meglepődős kategóriába. Mint most is. A kezem a tudtom nélkül süllyesztette magát a zsebembe, és vett ki egy kulcsot. A hátam mögött battyogó Susaya szemében kevéske érdeklődést láttam felvillanni – ő is marhára unta már –, de aztán az is gyorsan kihunyt. Figyelme más irányba kalandozott. Ekkor szólított meg minket a csávesz, aki eddig a falat támasztotta. Fel sem tűnt, a legkevésbé sem érdekelt.
– Ha valami JK-nak álcázott miniboss vagy, akkor most szólj, gyorsan legyaklak, aztán készen is vagyunk, oks? – illesztettem közben a kulcsot a zárba. És bakker… nem fordult el! Sóhajtva fordultam a csávó felé.

(off)”Csodálkozhattam volna a naplementében” helyett „Csodálhattam volna a naplementét” vagy "Gyönyörködhettem volna a naplementében". Erről beszélgettünk chaten, hogy érdemes odafigyelni az ilyen apróságokra, mert bár a legtöbbjénél kijön, hogy mit akarhattál írni, de néha eredhet belőle kellemetlen félreértés. Mondtad, hogy a reagjaid nagy részét gondolkodás nélkül írod. Ez nagyon jó, én is így szeretek választ írni. Ez azonban még nem zárja ki azt, hogy utólag átfusd, mit sikerült összehoznod, és javítanod a hibákat. Ez sokat emelhet egy-egy hsz színvonalán.(/off)

Gyanús volt a srác magyarázkodása. Susaya még csak nem is próbálta rejtegetni, hogy hasonló gondolatai lehetnek: miközben kihívóan nézett a fiúra, bár arcáról nem tűnt el az állandó vigyorgása, mégis közénk ékelte magát. Ezúttal nem bántam. Mondtam már, hogy nem volt szimpatikus a kölyök?
– Nem, haver – kezdtem lassan és óvatosan. – nem az életsávról tudja meg az ember, hogy a másik JK vagy mob. Hanem a fej fölötti kurzorról. Viszont mint sok mindenben, ebben is lehet csalni… – Figyeltem, mit csinál. Nekem nagyon gyanús volt, hogy a kezében lévő kulcs kamu. Hogy itt valaki valamit tervez ellenem. It’s a trap! – jelezte a hatodik ösztönöm, és én hallgattam rá. Főleg, amilyen kis harciasan állt közénk Susaya, én nem csodálkoztam volna semmiben. Ő aztán csak tudja, kitől mire kell számítani!
– És a név sem publikus adat senkinél. – Nem kérdés volt. Kijelentés. Ebben száznegyven százalékig biztos voltam. – Sőt képzeld, még a céhjelvény ügyében is lehet csalni… – megkockáztattam, hogy esetleg innen fúj a szél. Felszabadítóként a céhjelvényem nem látszott, de volt már dolgom egy-két, a rendszer logikáját törő eseménnyel. Nem tartottam lehetetlennek, hogy valaki elhatározta, hogy megpróbál levadászni. Tudtommal nem hagytam nyomokat magam után, amik alapján megtaláljon, legfeljebb… Oh, igen, a lány, Hinari. Hmm. Felmerült bennem, hogy ha ezt túlélem, találkoznom kéne vele. Igen.
– Szóval megkérdezem még egyszer, és ne hazudj nekem. Mit akarsz tőlem? – szegeztem neki újra a kérdést. Összezavart az, amit mondott. Csak terelte itt a szót, azt hitte, át tudja vágni a fejemet. Hát velem aztán nem olyan könnyű kitolni, érted!

(off)Lépjünk tovább: a párbeszédek. Ez most főleg aktuális, hiszen rengeteget beszéltetted a karakteredet az előbb. És hogyan? Választékosan. Ez nagyon jól néz ki, ha cselekvésként van leírva. „A démonúr obszidián bőrén szikrát hányt baltám pengéje, de komoly sebet még így sem tudtam ejteni rajta.” Jól hangzik, ez tény. Most ezt képzeld el élő beszédben. Nem az igazi. Élő beszédben nagyon hanyag a ragozásunk. Mivel nincs annyi időnk gondolkodni, mint írásban, ezért sokkal többször használunk helytelen ragozást, több hibát ejtünk. Ennyire nem kell visszaadni az élő beszédet, de érdemes egyszerűsíteni. Sokkal életszerűbb lesz. Például a fenti mondat nagyjából így hangozna, ha Tai mesélné el: „Lekevertem neki egy hatalmasat, de hallod, banyek, képzeld, semmi nem történt!” Teljesen diszfunkcionális töltelékszavakkal van teletűzdelve - hallod, banyek, képzeld -, mert élő beszédben amíg ezeket mondod, az agyad addig is dolgozik, hogyan rakja össze a mondat többi részét, mégsincs csönd. Sokkal szlengesebb is. Nem szépirodalmi nyelven beszélünk. Persze attól még lehet ezt komolyabban is: „Odacsaptam, erre bang, egy karcolás nélkül megúszta!” Attól függően, hogy milyen a karaktered viselkedése, attól függően érdemes neki egy beszédstílust is kitalálni. Mennyi szlenget használ, szeret-e lódítani, kiszínezi esetleg a vele történteket? Mennyire fogalmaz árnyaltan? És akkor most ezek ismeretében a reag:(/off)

Bakker, olyan mélységesen mély filozófiával átszőtt, komoly élettapasztalatokat magában rejtő beszédet intézett hozzám, hogy gyorsan még a HP barom is csekkoltam, ékes beszéde nem valami speckó támadás-e, amivel aztán játszi könnyedséggel, mondjuk minden magánhangzó vagy mássalhangzó vagy ik-es ige után von le tőlem életet. Az nagyon rossz lett volna! Szerencsére nem így volt, és mire végezhettem volna a menüm átböngészésével, már ki is hívott. Hát ez aztán gyors volt. Nem mintha különösebb vágyat éreztem volna arra, hogy megverekedjek vele. Nem mondom, jó kis feszültségoldás lett volna, de jelen pillanatban már csak a küldetésem befejezése lebegett célként lelki szemeim előtt.
– Nem, nem köszi! – legyintettem a kezemmel, és fordultam is volna el, mondván, hogy nekem kell valamit csinálnom ezzel a kulccsal. Susaya azonban láthatóan másként gondolkozott, és ő bizony nekiindult. Neki könnyű, neki alapból vörös indikátora volt, így nem kellett félnie mindenfajta színeződéstől, ahogy nekitámad bárkinek. Esetünkben a srácnak. Nem mondom, kicsit berosálok, az ilyen szintű agresszivitás hagyján, hogy még tőlem is messze állt, de Susayától aztán végképp. Nem nagyon tudok mást csinálni, minthogy a meglepetés és döbbenet okozta bénultságot igyekszem lerázni magamról, és gyorsan kreálni egy bármilyen KT meghívást. Nem is nézem, hogy milyen beállításokat adok meg, csak szimplán gyorsan összehozok egyet, és már küldöm is át. Csóró csávó legalább ne egy frontális orvtámadás részese legyen, hanem egy rendes KT-jé. Szóval próbálom menteni, ami menthető, és közben csak kibukik belőlem a tök ártatlan kérdés, amit meglepő módon nem, nem a srácnak szánok. – Bakker, haver, minden rendben? – Ez csak ilyen töltelékkérdés, amolyan „kicsúszott a számon” típusú. Költői, mert abban biztos vagyok, hogy Susaya nem fog válaszolni erre, még akkor sem, ha hallotta egyébként.

(off)Nem marad el az aktuális tipp, de érezd, hogy ezek apróságok. Fontos apróságok, de attól még nem lesznek a reagok lényegi elemei. Szépítenek rajta, kerekebbé teszik a karakter jellemét, csiszolják a játékot, de ezek már csak apróságok. Feltételes mód: nagyon szépen és módszeresen használtad, de egy tipp, hogy nem csak a „ha”-val tudok kifejezni. Az olyan szófordulatok, mint a „az volt a célom, hogy”, vagy „el akartam érni, hogy[/i]” ugyan azt fogják jelenteni, mintha az összes ige egy mondatban feltételes módban lenne. Ezzel tudod kicsit árnyalni a mondanivalódat. Tőled sem idegen ez már, használgatod, de érdemes tudatosítani, hogy ezzel van még egy módszer a kezedben, amivel kijelentő módban tudsz feltételes dolgokat írni.[/i](/off)

Susaya olyan cselt vetett be, amilyet tőle még soha nem láttam: csak rá akart ijeszteni a srácra. Nekiiramodása nem volt több ellenfelünk álltatásánál, és amikor pont nekiugrott volna a srácnak, a lendülettel együtt torpant meg. Nem volt véletlen tehát, hogy a srác képes volt ellépni mellette. Az hagyján, hogy Susaya ismerte ezt a trükköt, de még nekem sem jelentett volna túl nagy újságot. – Amatőr – jegyeztem meg félhangosan, ahogy ellépett Susaya mellől, és nekem ugrott. Nem csekkoltam le végül, hogy milyen KT-s felhívást sikerült neki elküldenem, de akár fél életes, akár egész életes volt, nem érdekelt. Egyszerűen le fogom ütni, nem teketóriázok, aztán hátha két kulccsal már sikeresen nyitom a zárat. Nem lenne benne túl sok logika, de ebben az egész küldetésesdiben nem volt túl sok, nem csodálkoztam volna, ha valami ilyesmi blődség a megoldás.
Engedtem, hogy megtámadjon. Nem azért álltam mozdulatlanul, hogy majd az utolsó pillanatban ugorjak félre, vagy valami ilyesmi, hanem hogy bekapjam a csapást. Ezt a taktikát nem sokkal azután fejlesztettük ki Mesterkével, hogy összekerültünk itt a SAO-ban, és elkezdtük szétosztani az első pointjainkat. Mivel az ő HP barja pontosan a fele volt az enyémnek, ezért hogy biztonságban tudjam, töménytelen mennyiségben osztottam életre. OK, nem töménytelen mennyiségben, de azért elég szép számmal osztottam életre. Szóval nekem volt dögivel, tökéletes próbaalany voltam egy első csapáshoz. Húsz életet vett le tőlem a kis rohadék! Húszat!
Eléggé elbizonytalanodtam, ahogy láttam, hogyan számolja le tőlem a rendszer. Hetvenből ötven életpontom maradt. Hát, ez elég gyászos!
Egyből mozgásba lendültem, és igyekeztem elkapni a karját. Ha már egyszer ott volt a közelemben, előlem aztán nem menekülhet! Ha sikerült elkapnom a karját, keményen rászorítok. Aktiválódik a súlyemelés jártasságom, és ha minden igaz, sem támadni, sem védekezni nem tud. Én sem tudok. Az egyetlen cselekvőképes személy ilyenkor hármunk közül Susaya, aki már ott is lenne a csávó hátánál, hogy hatalmasat sózzon a bordái közé…

(off)Nah, ez jó lesz újabb témának. A csapások beengedése/kivédése. Erre rá kell érezni, és a legjobb, amit ez ügyben tehetsz, ha körültekintően jársz el. Jelen esetben például nem mondhatom azt, hogy de, az én csapásom igenis sikerült, és Susaya bordán nyomta Thundert. Ha nem ajánlod fel az opciót, hogy esetleg kudarcot vallhattál, akkor nem fogom tudni azt mondani, hogy rendben, akkor az én csapásom is sikerült. Éppen ezért ildomos lojálisnak lenni, és rendre felajánlani (előző körben már átvettük, hogy több fajta módon tudod azt mondani, hogy „ha”, és nem csak egy féleképpen), hogy esetleg nem volt sikeres a támadásod. Ha még az én karaktereim a gyorsabbak a tiédnél, akkor nehezen elfogadható, hogy míg te mind a kettő karaktert (Tait és Susayát is) sebezted, addig mi nem tudtunk téged. Userileg érdemes felajánlani, hogy nem sikerült tökéletesen a mozdulatod, lehet, hogy te is megsebesültél. Ha korrekt ellenfeled van, akkor ő userileg el fogja dönteni, hogy a pontozás alapján az ő karakterének sikerült-e még megtámadnia, vagy sem, és könnyen előfordulhat, hogy azt mondja majd, hogy OK, a karakteremnek nem sikerült sebeznie téged. Így lesz hiánytalan élmény a KT mindkét fél számára. Hogy senki nem érzi magát vesztesnek, hiszen userileg minimum döntetlen. Az meg, hogy a karakterek közül ki vesztett, már jobb esetben másodlagos.(/off)

El kell mondanom, hogy igen, vannak amatőrnek tűnő dolgok, amikkel az ember rengetegszer találkozik, mégsem tud ellene védekezni. Tévében, mozifilmekben, sorozatokban vagy gyerekként rajzfilmekben és is rengetegszer láttam, hogyan veszi át egy igazi szamuráj sérült kezéből épp kezébe a kardot, és folytatja zavartalanul a küzdelmet. Ez akkor tök menőnek tűnt, de itt nem véletlenül nem fordult már elő. Elég furán nézett ki, és tök nehéz volt szituációt találni hozzá. Úgy tűnt, hogy a srác, akivel küzdöttem, nem csak nagyon toppon volt kardforgatásból, de a hidegvérét is teljesen megőrizte. Nem igazán örültem ennek a kettős kombinációnak.
Soha nem csonkolták még a karomat. Nem csak a való életben maradtam ki az ilyen fajta élményekből, hanem a SAO-ban sem fordult velem elő ilyesmi. Láttam már hasonlót, pontosabban mesélte más, de én még személyesen nem éltem át. Most meg itt álltam, maradék ötven életemből újabb húszas vonódott le. Ok, akkor ez már féléletes párbaj nem lehetett. Susaya már ruganyosabb volt nálam, ő elkerülte a támadást, életpontjai nem szenvedtek kárt. Negyvenöt életpontja volt. Azt hiszem, itt volt az ideje, hogy kipróbáljunk valamit.
– Fúzió! – kiáltottam fel, kiadva ezáltal a parancsot a másodlagos képességem aktiválódására. Susaya abban a pillanatban pixelrengeteggé vált, míg nekem nem csak fizikai megjelenésem, de statjaim is jelentős változáson estek át.

új pontozás:

Kezemen ott feszültek Susaya bunyós kötései, arany színben lángoló sörényemet a hátam mögé ráztam. – Készen állsz a második menetre? – recsegtem még hangon.

(off) Nem tudom, hogy azért kérdezgetted-e minden egyes reagnál, hogy akkor utolsó kör jön-e, mert annyira be akartad fejezni, hogy a karaktered szintet léphessen, vagy mert tényleg úgy érezted, hogy már nem lehetne újabb kört nyitni, de szerintem ha 1-2 körön belül befejezzük, akkor egy egészen átlagos, vagy annál kicsit hosszabb KT-t fog Klein zárni nekünk. És ez egész szép teljesítmény lesz. Legalábbis nem is rossz. (/off)

– Lássuk – recsegtem mély hangon, nyomokban némi lelkesedéssel. Nem igazán érdekelt a kölyök. A sebzése brutális volt, igen, de mintha egy leheletnyivel még én lettem volna gyorsabb nála. És ez a fúziós forma Susayával lehetőségek egész tárházát nyitotta meg előttünk, amikkel nemhogy ő nem számolhatott, de szerintem még én sem értettem igazán. Az biztos, hogy kafa kis képesség volt. Bár ellenfelünk talán megérdemelte volna, hogy komolyabban vegyük kicsit, és akkor talán én is jobban belelovaltam volna magam a küzdelembe, de még mindig a fura küldetésem körül járt az eszem. És ha az ember (vagy majom?) nem figyel igazán egy harcra, akkor bizony jó eséllyel veszíteni fog.
Ezúttal én sem maradtam veszteg, ahogy a srác rohamozott, és bizony én is mozgásba lendültem. Táncolni kezdtünk: az ő célja is láthatóan az volt, hogy belém vágja a kardját, és az enyém is nyilvánvalóan az volt, hogy egyetlen ökölcsapással kiüssem. Nem ismertem az életpontjait, hiszen egészen eddig nem tudtam eltalálni, sikamlós halacska volt, mindig kicsusszant a kezem közül.
Előnyben volt: nekem új volt az erő, amit birtokoltam, új volt a test, amit mozgatnom kellett, így végül ő találta be. A bal vállamat hasította fel. Nem akartam volna, hogy valaha elérjen az a kard, szabályosan féltem tőle. Úgy tűnik, hogy igazam volt: az egész bal kezem felett elvesztettem az irányítást, és egy jégcsap ikonja ugrott fel a kijelzőmön. Fagyás. Remek. Megint csak ötven életpontom volt. Fene! Egy pillanatra úgy rémlett, hogy lassítani fog: nem akartam hagyni magam. Egész testtel beledőltem a következő csapásba. Mozdítottam volna már a másik kezem is, hogy használva a kezemen lévő kötéseket magamhoz fogjam őt, és el ne engedjem, de a másik kezem nem mozdult: ott álltam egy pillanatra teljesen kiszolgáltatva, mielőtt hátrálni próbáltam volna én is.

(off)Igen, így van, ilyesmiről van szó. Az off ezúttal elmarad, jöjjön egy kis pihi a finálé előtt. (/off)

Elhatároztam, hogy helyből le fogom gyakni, láthatóan nem kicsit levitte a csapásom az életpontjait. Helyes, nagyon helyes! Reménykedtem benne, hogy nem állunk egy szinten, és meg fogom találni a srác gyenge pontját. Rohadt kevés volt az életén. Ahogy sárgába futott az élete már láttam, hogy egyetlen jól célzott ütésre lenne már csak szükség. Addig akartam ütni a vasat, amíg forró, amíg lehet. Zárjuk most már gyorsan le ezt az egészet. A bal kezem teljesen használhatatlan volt még mindig, de ez egyáltalán nem volt lényeges. Biztos voltam benne, hogy egy kéz is elég lesz már arra, hogy lemossam a pályáról.
Megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy kardjáról eltűnt a különleges effekt, így valószínűsítettem, hogy minimum újratöltésig nem kell tartanom tőle. És abban is biztos voltam, hogy ha rajtam múlik, akkor ezt a csapását már nem fogja tudni újratölteni, és megint használni rajtam.
Újabb csapásba adtam bele a testem minden lendületét. Teljesen beledőltem. Későn vettem észre, hogy ő viszont megint a kezemet célozta. Próbáltam volna korrigálni az ütésem ívét, de már késő volt. El tudtam kerülni, hogy megismétlődjön a korábbi, és megint csonkolja a kezemet, de attól még felhasította virtuális avatárom bőrét, vörös mátrixhálót hagyva maga után a csapásával – életpontjaim száma ezzel harmincra csökkent –, míg én hatalmas parasztlengőt vittem be a bordái mellé, a levegőnek. Hangosan felszisszentem, fogam csikorgattam. Bakker, nagyon nem lesz ez így jó!
Úgy döntöttem, hogy kihasználom gyorsasági előnyömet, és hátrálok. Láthatóan előnyben volt hozzám képest, hiszen ő kardnyi távolságból harcolhatott, míg nekem muszáj volt közel férkőznöm hozzá. Ezért is próbáltam most minden lendületemmel távolodni tőle.

(off)Nem, Thunder, a hüvellyel nem sebezhetnél. Nem tudom, hogy láttál-e néhány SAO részt, de szerintem nézd meg őket újra, ha igen. Próbálj meg egy számítógépes játékban gondolkozni. Más szabályokkal, sajátságos belső logikával. Biztos játszottál néhány fantasy játékkal te is. Azokat a tapasztalataidat itt nyugodtan érvényesítsd.(/off)


Hát, úgy tűnik, hogy ehhez most nem voltam elég. Hiába, nem is igazán figyeltem oda az egészre. A figyelmem is elkalandozott most kicsit, miközben épp hátralöktem magam, hogy elkerüljek minden további csapást. Nem igazán volt sikeres tőlem az akcióm, a srác láthatóan utolért a kardjával. Egy csapás után már csak tíz életem maradt. Tudtam, hogy ez kevés lesz arra, hogy nyertesen kerüljek ki a csatából. Igazság szerint még kicsit elegem is volt már ebből az állandó ugrálásból, hadonászásból.
– Zárjuk le – mondtam minden különösebb beleélés nélkül, és én is előreléptem, hogy az öklöm lesújtson, de nem volt túl sikeres az akcióm. Kettőnk összecsapásából végül ő került ki győztesen. Nem voltam elégedett magammal. Nem volt elég gyors a mozdulatom, és így hamarabb elért ő, minthogy én le tudtam volna súlytani rá. – A francba – nyögtem erőtlenül. Még csak bosszankodni se volt energiám igazán.
A srác feje felett megjelent a winner felirat. OK, különösebben nem izgat. Megpróbáltam megszüntetni a fúziót, de nem voltam olyan profi ebben, mint Susaya. Harmadik próbálkozásra csak sikerült feloldanom. Visszaváltoztam a régi formára. Csekkoltam, hogy mennyi ideig harcoltam ebben a formában. Hmm, nagyjából három perc. Akkor másfél múlva Susaya is meg fog jelenni újra. Talán nem örül majd, hogy nem gyaktam le a srácot, de igazság szerint még ez sem izgat. – Szép volt! – szóltam hátra a vállam felett, miközben lehívtam a menürendszerem, az invertorymban kutakodtam. – Tényleg nem vagy miniboss – erősítettem meg az ő véleményét.
Hiába kerestem a kulcsomat, nem találtam meg. A francba! – Eltűnt a kulcsom. Gondolom akkor a tiéd nyitni fogja a zárat. Cső! – intettem búcsúzásképp, majd lassan ellépkedtem.

(off)Köszi a harcot!(/off)