Lotti vs Saru Taidana

Némiképp reménykedve ácsorogtam az újabb forduló gondolata előtt. Ezt a kedélyállapotot az előző küzdelmem nem várt győzelme hozta magával. Az az után felugró szintlépésről tájékoztató ablakocska pedig még csak rá tett egy lapáttal erre, így most egy boldog második szintű játékosként fogok kiállni a következő ellenfelemmel szemben, aki nem más, mint...
- Óhh..! - pattan ki számból a meglepődő szócska, mikor meglátom, hogy akivel összehozott a torna, az nem más, mint az a srác és a majma, akivel már korábban találkoztam. Csupán egy perc volt az egész, nem több.
A kezemben lévő pálcára tekintek.
Igen, ezt vettem tőle, nem is olyan régen. A bolt még most is mintha itt lenne előttem, elég csak rá gondolnom. Ő ott ácsorgott a pult mögött, mellette a majom, akinek szemét egy kis kendő takarta el, de ebben mondjuk nem vagyok biztos. Kevésbé törődtem az állattal és többet a portékákkal. Vajon ő emlékszik rám..? Hát, ezt csak egy módon lehet megtudni...
- Gute... - kezemet a szám elé téve köhintek egyet.
- Szervusz. Emlékszik rám? - mutatok magamra, de mikor a szemem sarkában feltűnik Stark, akkor jut eszembe, hogy ő is ott volt a boltban, még ha csak egy pillanatra is, a fi simán láthatta a szörnyetegemet.
- ...Ránk. - egészítem ki a mondatomat, majd az ujjammal felváltva mutatok Starkra és magamra, de miután ezt is megismételtem párszor, s az arcomon is reménykedő mimika terül szét, átkényszerítem magamat a kerekített szemekről mosolygósra, amit a szám is felvesz.
- Lotti vagyok. - mondom kedvesen, vigyorogva. Ha kezet nyújt, akkor nem utasítom vissza a gesztusát, de akkor sem sértődöm meg, ha ez nem következik be. Nem vagyok tisztában a japánok szokásaival. Erhm, talán meg kellene hajolnom? Na, ha ő meghajol, akkor én is, más esetben lesz, ami lesz.
Stark sokáig legelteti szemeit a srác petjén. Valami nagyon foglalkoztathatja vele kapcsolatban, vagy már éppen azt tervezi, hogy hogyan fogja megtámadni? Remélem nem tervez előre, mert még fogalmunk sincs, hogy milyen terepre kerülünk. És ha itt tartunk, azt sem tudom, hogy hanyadik szintet karcolja az ellenfél... Scheiße, ez sem tűnik sokkal ígéretesebb küzdelemnek, mint az előző volt. Túl alacsony a szintem, mindenkitől félnem kell. Jajj de unom már ezt!
Starkkal befurakszunk a teleportáló helyiségbe, ahonnan egy pillanat alatt átkerülünk egy üvegkockába. Amint úgy érzem, hogy a lábam már szilárdan áll az új terepen, nyomban lépek egyet előre. Távol akarok maradni a pálya szélétől. Nagyon ciki lenne, ha amiatt vesztenék, mert kiesek a ringből, ami egyébként leginkább egy kínai mosodára hasonlít, igaz ázsiai mosónők kivételével, mert azokat most nem kapunk a küzdőtérhez. Nem is baj, nem hiányzik, hogy sikítozva szaladgáljanak körülöttünk, vagy csak csendben üljenek és mossanak...
Stark morogva besétál elém, hogy ennyivel is takarásban legyek, de ha a fiú stírölni akar, így is bőven megteheti...

Mérgesen pillantok a srácra. Rohadtul bunkó volt tőle, hogy egyszerűen ignorált engem odakint. Mégis mit képzel magáról? Megnyer egy küzdelmet meg van egy majom a kezei között, máris levegőnek nézhet mindenkit?! A ficsúr, most majd jól hátsón penderítjük Starkkal! Vagyis csak Stark, én nem hiszem, hogy bármit tudnék vele kezdeni. Azt hiszem az is biztos, hogy nem számít neki: lány vagyok, akkor is lelkiismeret furdalás nélkül püfölne engem.
Ami másik furcsa dolog pedig az, hogy mióta meglátott engem idebent, dermedten ácsorog, még az állatát is elejtette. Nem baj, jól tette. Az a majom bénább még az én szörnyemnél is. Mégis mire lehet használni egy olyan csöppséget? Agyrémet kapnék, ha nekem lenne olyan segítségem, mint a srácnak...
- Miért nem észrevenni előbb? Bemutatkoztam... - nyögöm elkeseredetten a fiút végigmérve. Még mindig le van döbbenve, vagy nem tudom. Kezd kissé kínos lenni. Azért azt nem gondoltam volna álmomban sem, hogy képes vagyok így megigézni valakit! De sebaj, ha ezt is felírhatom a képességek listájára, azzal csak több leszek!
Azonban nem akarom, hogy az ellenfelem sztázisa alábbhagyjon, így szó nélkül Starkhoz lépek és az egyik ujjammal megpöckölöm a hozzám legközelebb eső hátából kiálló tüskét. Az állat erre rám figyel, mire én a srác felé bököm az állammal. Nem is kell több a szörnyetegnek... Szeme felvillan, s egy nagy üvöltés kíséretében megindul egyenesen az ellenséges kis pet irányába, hogy egy jókorát harapjon ki annak a husikájából. Ezt képletesen értem...
Én meg mit csináljak? Jobb híján a kezemben lévő pálca az egyetlen olyan, amivel csapkodni tudom a fiút... A legutóbb nem használtam ki ezt a lehetőséget, mert csak a menekülésre koncentráltam... Talán most aktivizálnom kellene magam.
Lassú léptekkel kezdek közeledni Second Life kristálybolt tulaja felé. Tempómat egyre gyorsítom, mag végül elérem azt a sebességet, amit a három pontos gyorsaság megenged. A tervem az, hogy megpróbálom lecsapni a pálcámmal, aztán meg... Majd hozza a többit a pillanat heve!

Kerekedett szemekkel vad fékezésbe fogok, midőn a srác a nevem felől érdeklődik. Na persze nem vagyok meglepődve azon, hogy nem tudja a nevem, mert másra sem figyelt oda, nem még majd erre! Az idegesítő az, hogy viszont ő számon kéri rajtam, hogy miért nem mondtam eddig... Mintha amúgy is nekem kellene előre bemutatkoznom, micsoda bunkó! Nálunk Németországban nem így mennek ám a dolgok, pff, bezzeg itt Japánban annyival több a tapló...
- Mondottam, hogy Lotti! - vágom vissza pukkadozva, de nem kérdezem meg, hogy hogyan őt hogyan hívják, majd csak rájön magától hogy neki is be kellene vallania a nevét. Vagy ha nem teszi meg, akkor Bunkó-nak fogom hívni és számolgathat magában, hogy miért találtam ki ezt neki. Bunkó! Jól hangzik.
Starkra pillantok, aki szintén tanácstalanul ácsorog, csak ő meg a majom előtt, aki éppen egy lepedővel birkózok. Mi fene? Nem a szörnyemet kellene leterítenie? Vagy valami fétis, hogy lepedőbe burkolózva fetreng? Ejj, micsoda majma van ennek a srácnak. Legalább olyan fura, mint ő. Vagy jobban.
- Nem! - vakkantom oda ingerült a srácnak, mikor az kávéra akarna invitálni. Mi ütött belé? Épen egy küzdőtér kellős közepén vagyunk! Vagy ez valami megtévesztés akar lenni a részéről? Azt hiszi, hogy bedőlök neki és majd barátságosan odamegyek, megölelgetem, amíg ő leszurkál, vagy mi? Nem most jötten le a falvédőről...
Újra szaladni kezdek, de egy pillanatra Starkot is szemügyre veszem. Ráugrik a lepedővel birkózó majomra, de nem hiszem, hogy különösebben meg bírná sebezni, mert ő is belegabalyodik az érintett tárgyba a hátán lévő tüskéknél fogva. Óh istenem, lehetne néha körültekintőbb is! Most mégis mit gondolhat rólam a srác? Nem elég, hogy naivnak látszom, de még a petem sem félelmetes, mert kifog rajta egy lepedő, amiben amúgy már az ő állata is benne van. Hmm, lehet, hogy mégsem vagyunk olyan bénák...
Amint elég közel vagyok a sráchoz, meglengetem a pálcámat, amivel egyenesen hasba szeretném vágni. Ez akár sikerül, akár nem, inkább utána meghátrálok. Nem szándékozom sokáig a közelében maradni, mert ennyi erővel ő is nekem jöhet. Akkor pedig el lennék veszve, mer én nem tudok verekedni! Csak csajosan, de hát annak most nincs itt az ideje...

Milyen pütypürütty lányról beszél ez az idióta?! Én nem vagyok semmilyen pütypürütty, ráadásul nem az övé! Ehh, miért hoz össze a sor állandóan az ilyen fogaskerék-hiányos alakokkal? Nem tudok mit kezdeni az ilyen helyzetekben a mindenségit! Arra meg, hogy Starkot dicséri szép szavakkal, még annyira nem tudok mit mondani neki, szóval azt meg főleg ignorálom. Még hogy cuki lenne? Egy szörnyről beszélünk, aki egy horrorfilmből lépett ki, nem pedig egy kiskutyáról, vagy cicáról. Mégis mi rajta a cuki?!
Magasra emelem a kezemet és ügyesen rávágok a srác oldalára a pálcával. Szememmel az arcát fürkészem. Úgy tűnik meg van lepődve. Nem számított volna erre a lépésre? Azt hitte majd azért jövök ide, hogy lesmároljam?
Dühösen reagál lépésemre és az ő keze is mozgásba lendül. Egy pillanatra azt hiszem, hogy képen töröl, de ennek ellenére elég csajosan arcon csap. A kiadós pofontól hátrébb tántorodom, de nem ugrok neki, hogy bosszút álljak ezért az egyáltalán nem férfias lépésért. Meg is lepődök. Miért pofozkodik?
- Megvédeni? - csodálkozom el szavain. Most már tényleg tanácstalan vagyok. Ott állok egy helyben, karjaim lógnak formás alakom mellett, a pálcát épphogy nem ejtem ki a kezemből és nem tudom miről beszél az előttem lévő alak.
- Megvédeni mitől? Világtól? - kezdek el körözni a levegőben a pálcával. De csak a csuklóm jár körbe, így igen kis köröket írok csak le, miközben arcomon továbbra is értetlen mimika ül.
- Akarsz te harc egyáltalán? - vakarom meg a fejemet. Fél szemmel Starkra lesek, aki még mindig a lepedővel küzd.
- Elég játék! Hozzám! - kiáltom az állatnak, ami amint meghallja szavaimat, máris felpattan, nem törődve azzal, hogy esetleg a lepedő vagy a majom még bele van-e gabalyodva, s elindul felém.
Azt hiszem most nem csinálok semmit, csak kivárok. Ha ennyire nem akarja a küzdelmet, akkor fölösleges csapkodnom pálcikával, vagy Starkot rászabadítani. Megvárjuk míg letelik az idő, vagy mit tudom én...

Még bocsánatot is kér a pofonért. Úgy tűnik tényleg komolyan gondolja a dolgot, de minden esetre árgus szemekkel fürkészem minden mozdulatát, rezzenését. Stark persze nálam is jobban figyel a srácra. Értetlenül pillant rám, majd az állítólagos ellenfelünkre, végül megint engem les. Mintha még egy halovány nyüszítő hangot is hallatna, de nem esküdnék meg rá, lehet akár a szél is, vagy akármi. Nem adok neki semmit parancsot, habár látszik rajta, hogy arra vár. Biztos le akarja szedni azt a méhtelepre való arany-majmot. Szúrhatja a szemét.
És tényleg a világtól akar megvédeni, mint szavaiból kiderül, s azokhoz társuló lelkes fejrázása csak erősít szavain. Továbbra sem tudom, hogy higgyek-e neki, de azt hiszem nincs más választásom.
Aztán mégis rábólint a harcra, merthogy akarja. Most akkor mi van? Meg akar védeni, hogy el akar verni?! Döntse már el az isten áldja meg!
Újfent felkapom a vizet, ami talán látszik is rajtam, de dühömet újra ketté lövi egy mondattal, amit egyszerűen nem bírok kisilabizálni. Gyér japán tudásom csak annyit enged meg, hogy megértsem a szót: mosni. Meg valamilyen töltelék szavak.
- Huh? - nyögöm zavarodottan, majd Starkra pillantok, természetesen fölöslegesen, mert a szörny nem szolgál semmi infóval.
- Mosni mit? - tudtommal Aincradban nem lehet mosni, vagyis nem is lehet, mert nem koszolódunk. Óhh, csak nem..? Arrgh! Engem akar megmosni?! Azért ennyire nem kellene előre sietni, az előbb még harcról volt szó, most meg ez? Instabil a csávó, mint a csernobili négyes reaktor!
- E-Engem..? - teszem fel a kérdést legalább olyan bátortalanul, mint ahogy ő korábban bocsánatot kért tőlem. Mégis mire gondol? Miért akarna engem megmosni? Nem szaglok!
A biztonság kedvéért gyorsan megillatozom a karomat. Kellemes illatú. Akkor lehet, hogy a hátamat akarja megmosni, mint azokban a japán pornókban?! Mégis mit képzel rólam, hogy én majd odanyomom neki, hogy sikálja csak?! Pff..!
Karjaimat összefonom és gyanúsan nézek a srácra.

Habár komoly harcra nem került sor, a párbaj mégis élvezetes volt a nézők számára. Egyesek igaz fujjogtak, hogy csépeljétek már végre egymást, mert nem azért adták ki a pénzt a belépőre, hogy a szövegeléseteket hallgassák a látványos összecsapások helyett, de a zsűrinek így is sikerült értékelnie a küzdelmet. Harci taktika és környezet kihasználtsága nuku, de íme az eredmény:

207:209 arányban, tehát csupán két ponttal, de Saru Taidana nyerte a küzdelmet. A győzelemmel járó jutalom Taidanának 30 exp és 35 arany, ő jutott tovább a döntőbe. Mindkét résztvevőnek gratulálunk!