Re: Marome falu

by **Kayaba Akihiko** Csüt. Jún. 20 2013, 22:36

Koshitsu Esutel: Halvány Erősítő Kristály (aktiválása után a következő sebzés +5-öt fog sebezni)
Halász Alex: Bronz Sisak (+4 páncél)

by **Szophie** Szomb. Szept. 21 2013, 17:28

Ozirisz toborzás

Jóllakottan dőltem hátra a székemben, miközben a sütemények csodálatos, és választékban gazdag világáról álmodoztam. Szinte mindig találtam a hangulatomnak megfelelő ízű sütit, és szinte mindig tudtak újat mutatni a cukrászok. Ezen az eldugott kis helyen, ebben az icipici fogadóban nem túl sűrűn fordult meg vásárló, hisz bár a település a kereskedelemre szakosodott, ide nem enni jártak az emberek, hanem fegyvereket, kristályokat, és potionokat vásárolni. Így aztán a választék sem volt mesés, ám így is megtaláltam a kedvemre valót egy vérnarancsos csoki tortában. Egyszerűen fenséges volt. És amíg én ebédemet költöttem el, Vezér egymaga elment körülnézni a bódékhoz. Már nem volt annyira sem feltűnő, mint eddig. Hisz mostani alakja szinte tökéletesen beleolvadta környezetébe, és mivel sapka takarta fülét, még csak ezzel sem tűnt ki a többiek közül. Eddig is megoldhattam volna így a dolgot, de azért egy alig térd fölé érő kisfiú nem épp a legszokványosabb látványt nyújtja. És egy ilyet mindig támadások érnek. Így jobbnak láttam nem elengedni egyedül kószálni, amíg még kicsi volt. Most viszont változott a helyzet. Ha együtt lennénk agyba főbe, még azt is kitalálná ez a szemtelen, pletykás nép, hogy a pasim.. Pedig nem! Az egy dolog, hogy az ágyamban volt.. >.<
Végül visszatért, és én, a jóllakott gazdi rögtön meghallottam kicsiny farkasom korgó gyomrát. És mint olyan, nem engedhetem meg, hogy éhezzen az állatkám. Így oda mentem az eladó kisasszonyhoz, és halkan megkérdeztem, hogy valami húsos menüt nem-e tud összehozni.
- A barátjának lesz? - mosolygott rám szelíden.
- Öhmm.. Igen, bár ő nem a barátom - muhh.. ezért mondom, hogy nem jó így nekünk együtt mutatkoznunk. Már az NJK-k is rosszra gondolnak.
- Szóval főzz valami finomat neki, és kész. Olyasmit, amit a kutyák szeretnek. Valami húsos, szaftos dolgot.- elég furán nézett rám, de mindez nem érdekelt. Visszamentem a helyemre, és vártam a kutya kajára..

by **Ozirisz** Szomb. Szept. 21 2013, 18:17

Ez a nap is hasonlóképp indult, mint a többi, lustálkodás majdnem délig, reggeli kávé délben, meg a hasonlók. Majd kicsit jártam a fogadó környékén, és érdeklődtem, merre fele lehet olcsóért ritka holmikat kapni. Egy bizonyos Szabdaló-nak nevezett kardra fáj a fogam, egyelőre a legjobb (és legritkább, na meg persze legdrágább) kard. Kis kérdezősködés után kaptam egy infót, hogy a 2.szinten Marome faluban lehet ritka holmikat kapni egész olcsón. Teleportáltam, sétáltam, majd elérkeztem a faluba, ahol meglepően sok kereskedő volt. Nézelődtem a portékák között, majd egyszer csak megcsapta az orrom egy igen erős pörköltszag. Hirtelen megéheztem, és rádöbbentem, ma még nem is ettem... Kis gondolkodás után betértem a fogadóba, ahol főzik a pörköltet, ha már itt vagyok megreggelizek... vagy megebédelek? Lényegtelen, mindkettőt enni kell! Bár, a pörköltöt már egy ideje nem ettem némi rossz tapasztalat miatt, de most akkor is éhes vagyok...
Betérek a fogadóba, rögtön meglátom Szophie-t.
Szia! Mi újság?Rég láttalak...- kérdeztem, majd felnevettem - Hogyhogy nem sütizel? Legalábbis feltételezem nem sütit rendeltél... - majd bólogatok a konyha felé, ahonnan csak úgy árad a pörköltszag...
Amúgy mi járatban erre, a világ végén? - kérdeztem tőle. Mindenesetre előbb harapni kellene valamit, majd körbenézni, közben pedig jól elbeszélgethetünk. Rég láttam már Szophie-t, első aincradi barátomat, annak ellenére, hogy ebben a világban nincsenek eget rengető távolságok, amit ne tudna az ember leküzdeni, főleg, hogy van teleportáló kristályunk is...

by **Szophie** Csüt. Okt. 10 2013, 20:27

Ahogy a pörköltre vártunk, ütemesen kopogtatni kezdtem az asztalon, hogy elűzzem a csendet. Közben gondolataim vadul kavarogtak. A gyűlés járt a fejemben. Hinari, és az a nap, az a harc.. Sok minden történt azóta, és mégis olyan, mintha semmi sem változott volna azon kívül, hogy máshol lakom, és sokkalta nyugtalanabb vagyok legbelül, illetve hogy egyenesen kerülöm a céhtársaimat. Mindazonáltal segíteni kívántam Hi-channak, pont ahogy megígértem. Tagokra volt szükségünk azok helyett, akik kiléptek, és pénzre, hogy tovább tudjuk folytatni a fejlesztéseket. És pénzt honnan szedhetünk? Hát tagokból! Viszont nem volt semmi ötletem arra, hogy ki lenne alkalmas arra, hogy tag legyen. Hiszen nem fogunk mindenféle jöttmentet felvenni csak azért, mert szükség van rá. Akkor inkább kevesen, de továbbra is nemes célokkal szívünkben, mintsem sokan, de elhanyagolva az igazi célokat, amiért a céh létrejött.
Ekkor ismerős hang szakított meg merengésemben. Ismerős hang, potenciális jelölt. Hogy erre eddig miért is nem gondoltam!
- Ozi! - örültem meg barátomnak a szokásosnál. azért egy picit lehangoltabban. A nyomottság továbbra is úr volt rajtam, ezen nem tudott kedves ismerősöm jelenléte sem változtatni.
- Nem-nem, ez Vezérnek lesz. - mutattam a nagyra nőtt férfira mellettem, akinek hófehér kutyás fülei, és farka volt, és érdektelenül meredt ránk. Szinte tudom, mikre gondol. "Már megint itt lazsálunk, már megint egy ismerős, már megint nem fejlődünk, már megint bájcsevegni fog.." Kezdem kiismerni magam a peten.
Közben meghozták az ételét, én kicsengettem az árát, és evésbe kezdett, így egy ideig letudhattam a morgolódását.
- Csak egy picit kikapcsolódunk, sütizek és merengek. - sóhajtottam. Egyébként hogy hozzam fel, hogy szeretném, ha csatlakozna a céhhez? Kérdezzek csak így rá? Az nem olyan illetlen? Talán kéne valami felvezetés.. De mi? Hogy fogjak hozzá?

by **Ozirisz** Kedd Okt. 15 2013, 20:31

Kicsit meglepődtem a pörköltön, de megnyugodtam: Szophie nem rontotta el a pocakját, ugyanúgy sütiken él, és nem tért át a pörköltre, mint hirtelen gondoltam. Vezér viszont igazi kutyushoz méltóan a húsos csemegékért odavan minden bizonnyal, hisz neki készül a nasi.
Valami baj van? - kérdeztem meg Szophiet aki mintha kicsit rosszkedvűbb lenne, mint korábban. Vagy csak korábban volt jobb kedve, mint alapból szokott? Minden esetre most valami mintha nyomná a szívét, és kíváncsi vagyok rá. Mint ahogy minden barátom problémái, bajai érdekelnek mindkét világban, és ha szükségük lenne rám, tudjak segíteni nekik.
Mit szólnál ha egy süti mellett beszélgetnénk? - kérdeztem meg a lányt - Rég volt, hogy utoljára beszélgettünk, és az igazat megvallva a pörköltszag ráébresztett, hogy ma még nem is kajáltam, csak bóklásztam... De inkább a süti... A pörkölttel volt egy rossz élményem nemrég... - majd kis szünetet tartottam - Persze csak ha nem zavarok...
De tényleg kíváncsi vagyok rá, mi történhetett vele... Nem ilyen szokott lenni... Meg ha már összefutottunk, akkor hátha tud segíteni egy-két infóval arról a bizonyos kardról, amit hajkurászok. Annak ellenére, hogy állatidomár, és a kardoknak nem veszi hasznát, egy nagy céh tagja, és céhen belül több információval rendelkezhet. Céhtársaktól több hasznos dolgot hall az ember, mint a kocsmában pár sör mellett. Bár az a hasznos fogalmától függ, harccal és felszerelésekkel kapcsolatos kocsmai hírek nem épp hasznosak, vagy hitelesek. Gondolok itt pl. a "Végzet Velőscsontja" nevezetű buzogány kategóriájú fegyverre, amin annyi a bónusz, mint a teljes frontvonalon együtt... állítólag... de szerintem max Vezér új játékszere lehetne legfeljebb... Vagy például ott van a pörkölt... grrr.... mindig eszembe jut az az este amikor a fogadóbeli NJK megtréfált... grrr.... Pörköltszag! Emlékek! Pokolba veletek!

by **Szophie** Szomb. Okt. 19 2013, 18:06

- Hjajj.. - sóhajtottam. - Baj az mindig van, de igen, most a szokásosnál is több akad az életemben. És a legrosszabb az egészben, hogy fogalmam sincs, hogyan reagáljam le a dolgokat. - hajtottam le a fejem az újra rám törő keserűségtől. Mi a fenét csináltam én? Miért? Ez az egész.. Most ők.. És én mindezek után.. Hangosan felnyögtem, és a kezembe temettem az arcomat. Nem voltam képes értelmes, befejezett gondolatokra. Ide-oda cikázott az agyam a gondolatok között.
- De ne is foglalkozz vele. Majd megoldom valahogy. - kaptam észbe, hogy nem egyedül vagyok. Nem akartam a gyötrelmeimet mással megosztani, és azt sem akartam, hogy miattam aggódjon. Inkább arra kell összpontosítanom, hogy elfelejtsem mindezt, és ehhez egy rég nem látott barát társasága a legjobb.
- Rendben, együnk valamit. Bár én nemrég végeztem az adagommal, azt hiszem, egy kis fölösleges cukor nem árt meg. - mosolyogtam rá a kedvemtől kitelhető legőszintébben. - Amúgy veled mizu? Mik történtek azóta, hogy nem láttalak? Hogy van a kis barátnőd. - kacsintottam rá pajkosan. Mindeközben odajött a pincér, elvitte farkasom elől a tányért, én pedig rendeltem egyet magamnak, és a fiúnak intettem, hogy ő is tegye ezt.
- Válassz csak nyugodtan, a számlát én állom. - mosolyogtam rá.
Vajon akar csatlakozni? Vajon neki is tetszene az ötlet? És Hinarinak?Van kedve?
- Emlékszel még arra, amikor a céhemről meséltem neked? - kérdeztem meg csak úgy mellékesen. Fel kell előtte mérnem, hogy azóta mi a véleménye minderről. Hisz nem ronthattam ajtóstul a házba. Ha a helyzet olyan, akkor jobb előtte tapogatózni, és utána eldönteni, hogy rákérdezzek-e, vagy sem az adott dologra.

by **Ozirisz** Vas. Okt. 27 2013, 19:35

Igen ismerős érzés - mondtam a lánynak - nekem elmondhatsz mindent, és kiokoskodunk valamit! Látszik rajtad, hogy valami nagyon rossz történt, és egyedül nem a legjobb cipelni a terhet...
Aminek örültem, hogy végre ismét sütizhetünk, annak ellenére, hogy Szophie épp az előbb végzett az adagjával. De hát Aincrad alaptörvénye, hogy nincs olyan, hogy nincs hely még egy sütinek! Aztán a barátnőm felől kérdezett... Hirtelen elszomorodtam a kelleténél is jobban, általában a negatív érzelmeimet magamban tudtam tartani, de most aki kicsit is ismer, rájöhet, hogy valami baj van...
Úgy 13 napja - kezdtem bele nehézkesen - úgy 13 nappal ezelőtt, a szokásához híven hajnalban ment vadászni. És amikor felébredtem reggel, már rossz érzésem volt. És be is igazolódott, mert hiába hívtam le akárhányszor a térképet, a pozícióját nem jelzi ki... - majd kis szünetet tartva folytattam -Végigjártam párszor az első szinten mindent, minden olyan helyet, ahová mehetett, hátha nyomára akadok... De semmi nyoma...

Kicsit később megjött az NJK is, elvinni a "kutyakajás edényt" mi pedig rendeltünk sütit. Egy szép nagy szelet csokitortát választottam, most valahogy nagyon rámfér.

Köszönöm Szophie, de a következő sütit már én állom - válaszoltam neki.
Igen, hogyne emlékeznék az Igazság Ligára! A játékosok segítői, az ártatlanok védelmezői. - majd egy lélegzetvételnyi szünet után - És hallottam még olyan pletykákat is egy korsó sör mellett ülve, hogy a frontvonalon is ott vannak, és szépen tisztítják a játékot. Am... hol is tart most a frontvonal? A "kutyául nehéz" 10.boss ha jól tudom már az örök bitmezőkre lett száműzve, nem igaz? - kérdeztem vissza, hogy némiképp naprakészebb információim legyenek. Egy barát szavának többet adok a komoly témákban, mint néhány "kocsmabútor" kotyogásának...

by **Szophie** Vas. Nov. 17 2013, 12:17

Nagyot sóhajtottam. - Igazából a céhvezérünk meghalt. - kis szünetet tartottam, hogy felfogja a mondandóm, és én is tisztázzam magamban, hogy mit kell mondanom. - Számomra ez alig volt valamely veszteség, mivle nem ismertem az említett személyt. Ám a céh ettől eléggé összetört. Sokan bosszút akartak, amit én elleneztem, illetve próbáltam a saját módomon, a saját gondolstaim alapján segíteni ekik.. - itt egy kis grimaszt vágtam, ahogy visszaemlékeztem ara a napra. - Ám nem igazán értetek egyet velem, nem értették meg, mit is akarok.. Csúnyán összevesztem velük. Képtelen vagyok a szemük elé kerülni. Anyia rossz érzésem van, ha csak rá is gondolok. - elgyötörten ingattam a fejem. - Én csak segíteni akartam. - szipogtam. - Annyira mások ők, meg én.. Egyre erősebben érzem azt, hogy nem tartozom közéjük. Ezt az a nap is bizonyította. - sóhajtottam. - Bár azóta Hinarival kibékültem - egyébként ő lett az új vezér - ugyanakkor mégis feszélyezve érzem magam közöttük. És még szt is megígértem, hogy segíteni figik neki. Tudod most páran k is léptek tőlünk, és ez egyre fájóbb..
- Na de elég belőlem ,mesélj inkább magadról. Mizu mostanság? - váltottam hirtelen témát, és egy mosolyt eröltettem az arcomra.
- Hogy mi? - megrökönyödtem. Erre vajon most mit lehet mondani? - Sajnálom. - hajtottam le a fejem. Végre valami összejött neki, erre meghal a lány.. pedig olyan boldogok voltak! Legalábbis legutolsó találkozásunkkor úgy tűnt, a fiú szörnyen virágzik. Az a csodás, szerelmes mosoly... és vége. Ohh, miért élet, te gyarló sors? Miért kínzod fiaid? - És most? Hogyan tovább? Mit tervezeel? - nem akartam, hogy olyan gondolstok gyötörjék, mint Hopeot. De képtelen voltam arra is, hgy segítsek. Már a céhgyúlésen kiderült, hogy ilyesmire képtelen vagyok. Nincs meg talán bennem a megfelelő együttérzés. Ki tudja..? Egy tuskó vagyok.
- Akkor egyikünknek sem kegyelmezett a sors, mi? - tettem fel a költői kérdést, miközben nagyot haraptam afrissen rendelt csokis sütimből. Rám fért egy kis boldogsághormon.

- Igen, szinte minden tag elérte már azt a szintet, hogy bossharcokra járjon. A 10_es nehéz volt, de túl vagyunk rajta. A mostaniak pitik ahhoz képest. Bár én ezt nem is bánom. - nem baj az, ha nincs szükség pánikburokra.. sosem baj.

by **Ozirisz** Szomb. Dec. 14 2013, 13:18

Megdöbbenten hallgattam, ahogy Szophie mesél a céhről, hogy a vezérük meghalt és a céh megsínylette elég rendesen. Valamint a nézeteltérésekkel...
Ugyan már... Emlékezz arra a napra, amikor a "téli álomból" magamhoz tértem a főtéren, és kóvályogtam a városban. Sokat segítettél akkor, nélküled lehet már nem lennék sehol - és nem annyira túlzás, hiszen másnap ő tanított meg harcolni, ő tanította meg a kardom használni, hogy utána elboldoguljak éles helyzetben. Eszembe jutott, amikor a kardom elrepült meg hasonlók. - Miket összeszerencsétlenkedtem akkor...
Úgyhogy nyugodj meg, abban a céhben van a helyed. Konfliktusok, és viták akadnak mindenütt, sőt általában sokkal cifrábbak is... Az új céhvezéreteket nem irigylem, nem lehet könnyű dolga.
Hát, még nem tudom, hogy mi lesz, az még a jövő zenéje. Már nem igazán reménykedem, hogy előkerül, de megszokásból végigbóklászom az első két szintet, majd valamelyik fogadóban a sok+1-edik sörrel próbálom elterelni a gondolatokat...
Szóval ilyen tök átlagos napok, kezdek a fogadóban, elkocogok a mezőre, keresztülesek a vaddisznókon, meg a vérnyulakon, irány a kazamata, majd onnan a második szint. Város, kocsma, pihenés, majd egy kis tápolás ismét. A harc és a fejlődés az amivel még próbálom elterelni a figyelmem... - majd Szophie bossos mondataira folytattam -

Sosem baj, hogy nem fogy a burok. Drága is az, meg jól jön akkor amikor tényleg kell. - majd kis szünet után folytattam - Talán egyszer én is kijutok a frontvonalra...

by **Szophie** Pént. Dec. 27 2013, 13:41

Elérzékenyülve hallgattam Oziriszt. Jó volt hallani, hogy van valaki, akinek segítettem, akivel jót tettem, és nem vagyok mégsem akkora szerencsétlen bajkeverő, mint gondoltam. Valaki, akinek hasznos voltam..
- Köszönöm. - suttogtam meghatódva, miközben a keze után nyúltam, hogy megszorítsam azt.
Az elkövetkező perceket merengve töltöttem, magam alá gyűrve kétségeimet a hasznosságommal kapcsolatban, sokkal inkább a jó cselekedeteimre összpontosítva. Nem volt sok, de.. de büszke voltam rájuk. Mindez reményt adott, és hitet arra, hogy tényleg a céhbe tartozom, a hősök közé, akárki akármit mond. Elég, ha csak én tudok erről, a többi tagnak nem is kell. Hihetik azt, hogy egy haszontalan senki vagyok, én tudom az elenkezőjét, és ez éppen elég.
Egy ötlet szökött a fejembe, furcsa gondolat, miközben a fiú tragikus sorsát hallgattam arról, hogyan vesztette el auzt, aki fontos, és hogy süllyedt le az alkohol és mob vadászat monoton sötétjébe.
- Sajnálom. - motyogtam, ám az az ötlet, gondolat, mely a fejemben motoszkált, nem engedte, hogy ténylegesen sajnáljam.
- Öhmm.. nem tudom, mennyire jó-e most erre az időzítésem, de lenne egy.. kérdés kérésem. - kis szünetet tartottam, majd nagy levegőt vettem. - Nem lenne kedved.. csatlakozni a céhhez, és az igazság nevében segíteni a gyengéknek? - teem fel a kérdést, majd meg nem várva válaszát kezdtem magyarázatba.
- Mivel most egyedül vagy, és biztos vagyok benne, hogy jót tenne, ha bekerülnél egy ilyen társaságba, családba. És én is örülnék neki,ha egy ilyen közeli barátom velem lenne. - lehajtottam szégyellősen a fejm, és vártam a választ. Igent, avagy szidást.

by **Ozirisz** Szomb. Dec. 28 2013, 16:41

Ugyan már, nekem kellene köszönetet mondanom mindenért, amit értem tettél. - mondtam Szophienak. A történetemet a lány végighallgatta, és valószínűleg igencsak sokkolta és ledöbbentette. Nem is olyan rég volt, hogy felkerestem a gyűrű elkészítésével, és akkor még majd kiugrottam a bőrömből, olyan boldog voltam. Ehhez viszonyítva eléggé látványos a változás, mostanság csak a mobokat hajkurászom, és a fogadók italkészletét rövidítem meg elég rendesen. De amíg mob van, és dobnak valami haszontalan cuccot, amit rá lehet sózni a kereskedő NJK-kra, addig bőven megleszek, futja a szállásra, az ételre, az italra, meg még marad is... És napról napra erősebb leszek, ahogy lépegetem a szinteket, úgy lesz egyre hosszabb a napi farmolósköröm, Kezdetek Városából már Nysterig el tudok jutni egy nap alatt, végigjárva a kazamatákat a kósza mobokért, és szerencsés esetben találok valamiféle frontharcosok által még fel nem fedezett folyosókat, esetleg egy ládát valami jósággal.

Aztán megemlítette Szophie, hogy nincs-e kedvem csatlakozni a céhhez. Ami azt illeti jó lenne, bár kétlem, hogy hasznotokra lennék. Még messze vagyok attól, hogy a frontvonalon harcolhassak, és hosszú hónapokba telik mire eljutok oda, hogy felzárkózzak hozzátok. - majd kis szünet után folytattam – A leendő céhtársaimról tudsz mesélni egy picit? Vajon velük jól ki tudnék jönni? Vajon ők is elfogadnának a soraikban még így is, hogy nem igazán lennék hasznos? - tettem fel a kérdéseimet nagyra nyílt szemekkel, és vártam a lány válaszait. Anno, Szophie meglátott bennem valamit, amit a legtöbb ember nem volt képes. Valamit, amit nem tudok hogy megfogalmazni, de mégis ennek hatására segített rajtam, amikor a legtöbb ember (főleg akiket odakinn ismertem) hátat fordított volna, vagy nagyot rúgott volna belém. De ő mégis mellém állt, és most is azon van, hogy kisegítsen ebből a mély gödörből, amibe bekerültem.

Ha szívesen látnátok a céhben, minden erőmmel azon leszek, hogy megfeleljek az elvárásoknak, hasznos legyek valamilyen mértékben, és egy napon én is kijussak a frontra, és bebizonyíthassam, hogy én is érek valamit.

by **Szophie** Szomb. Dec. 28 2013, 17:19

- Elmesélek valamit. - fordultam a fiúhoz, ittam egy kicsit, majd hozzá is fogtam történetemhez.
- Anno, amikor a játékba kerültem, még velem volt mindazon keserűség, melyet odakintről hoztam. Ott zárkózott voltam, senkivel nem beszéltem, és nem voltak barátaim. Nem is akartam, hogy legyenek. - elgondolkodva felsóhajtottam. - Ez a világ volt az,amely visszahozta azt, aki igazából vagyok. A rég elfelejtett gyermek énemet. És hamarosan épp oly életvidám lettem, mint most vagyok. Akkoriban már a frontvonal a 4 - 5 - ös szint körül járt. Én pedig még semmit nem fejlődtem, a mobok közelébe alig mertem menni. Akkoriban egyszer betértem egy fogadóba, mely zsúfolásig volt telve. Egyetlen egy hely maradt csak, mégpedig az akkor szintén búslakodó, egyes szintű Hinarival szemben. Mindketten jelentéktelenek voltunk, és lematadottak a töbiekhez képest. Volt, aki a jL-ből már a 6 - 7 -es szinten volt. Beszélgettünk, és a barátom lett, épp mint te. Az első barátaim közé tartozik. Majd sétálni mentünk, és akkor találkoztunk egy puffogó, épp káromkodó lánnyal, Ai-channal. Szó szerint neki ütköztünk. A JL-t hirdető lapokat szedegette épp.. Akkor hívott meg minket a céhbe. A két gyenge, jelentéktelen lányt. Sok kérdésünk volt, de végül mindketten, közösen csatlakoztunk. És látod, most hol tartunk? Senki nem kérdezte, milyen erősek vagyunk, vagy mikor fogunk a frontra menni. Csak annyit, akarunk-e másokon segíteni. És tudom, hogy te akarsz, mert jószívű vagy. Hidd el, ott a helyed. Barátom.

by **Ozirisz** Hétf. Dec. 30 2013, 19:42

Meghatódva hallgattam Szophie történetét, hogy hogyan csatlakozott ő és Hinari annak idején a JL-hez. Meglehetősen szokatlan számomra, hogy ilyen is létezik. Még a SAO előtt, más MMO-kkal is játszottam, és ott nem voltak ilyen összetartó közösségek. Ott szinthez, felszereléshez, hozzáértéshez, jó pontelosztáshoz kötötték a tagságot, és nem volt ritka az sem, hogy kívülállókkal egyáltalán nem mentek harcba, nem kereskedtek velük, bár, ha a 10-15-szörös árak kereskedésnek minősülnek, akkor igen. Nem volt ritka az sem, hogy a saját társaik hosszú perceket vártak egy élesztésre, mert az elit oda se bagózott. Segítségnyújtás szintén nem volt jellemző, voltak az "istenek" akik állítólag mindent tudnak, és állítólag a legjobbak, és voltak a magamfajta szóló játékosok, akik még a jég hátán is megéltek, és nem volt ritka, hogy az 5 főre tervezett főellenségeket egyedül, vagy másodmagunkkal levertük. - majd kis szünet után folytattam, vidámabban - Meg kell hogy mondjam, kellemeset csalódtam. Nem hittem volna sosem, hogy ilyen létezhet egyáltalán. Ahol a céhtagok tényleg összetartanak, és nem csak azt nézik, ki erős, ki nem, ki gazdag, ki nem. Nagyon szép történet, nem sűrűn hall ilyet az ember.

Nagyon meghatódtam, amikor Szophie jószívűnek tart, és barátnak nevezett. És hogy szerinte ott lenne a helyem. - Ha tényleg így gondolod, szívesen csatlakozom, és segítek amiben csak tudok. De attól függetlenül az erősödés is célom, és kijutni a frontra. Szeretnék ott lenni, és harcolni, és remélem a 100. emeleten összefutok Kayabával. Van még vele egy rendezetlen számlám. Ai Hane is, és én is nagyra tartottuk, amiért megalkotta ezt a világot, amit jobbnak hittünk a valódinál. Neki se valami jó élete volt odakinn, ahogy nekem se. Egymásra találtunk, boldogok voltunk, amíg el nem ragadta tőlem valószínűleg egy sereg mob képében. - majd kis szünet után újból folytattam – Miért őt, amikor ő azon kevesek egyike volt, aki hálás volt neki mindenért? Lenne beszédem őistenségéhez, mielőtt megtapasztalja a saját maga által megalkotott kardforgatóképességeket...

Bocsi, csak már megint túl előre gondolkoztam – mondtam vidámabban Szophienak – Mesélnél még egy kicsit arról, mi történt a csatlakozásotok után? És a céhről? Szeretnék minél többet megtudni róluk... Addig ha benne vagy, még egy sütit megehetünk. Vagy kettőt, vagy akár az egész raktárat – mondtam viccelődve – amúgy is ránk fér az édesség, és mint mondtam, a következőt én állom. Kár hogy sütit nem dobnak a mobok, pedig milyen jó lenne...

Aztán, ha benne volt, intettem az NJK-nak, hogy még rendelünk, és ha Szophie mesélt, érdeklődve hallgattam a történeteit. Tényleg jó lenne a csatlakozás, és legalább Szophie, aki igaz barátom, mindig közel lenne, és gyakrabban tudnánk beszélgetni. A többiekkel is talán jól kijönnék.

by **Szophie** Pént. Jan. 10 2014, 16:42

- Persze, hogy ott ezt tették, hiszen ott az tényleg csak játék volt.. - elgondolkodva fordultam a fiúhoz. - Én is így tennék. A fejlődés volt a céljuk, és hogy a legjobbak legyenek. Mindenki ezt akarja, ez már csak természetes. - mosolyodtam el. - Itt viszont tényleg van halál, és az embereknek sokkal inkább van szükségük olyasfajta kötelékek kidolgozására, mint odakint. Itt ez a módja a család és a baráti kör kiépítésének, mivelhogy olyan helyek nincsenek, mint mondjuk az iskolák, és családot sem alapíthatsz ugyanúgy. Na meg a legtöbb bent ragadt játékosnak eddig mindig ott volt az anya, apa, tesó, nagynéni, nagybácsi, keresztapa, keresztanya, nagyi, unokatesó, meg még sorolhatnám.. Ezekből viszont most hiányt szenvednek, és pótolni kívánják valamivel ezt a fajta családi légkört. Na meg a mi céhünknek amúgy sem férnének az elvei közé olyasmik, mint hogy valakit ne vegyünk fel, csak mert alacsony szintű, avagy csak a fejlődésre törekedjünk. Arról meg egyébként is megfeledkeztél, hogy igenis hasznot is húzhatunk belőled, hiszen már önmagadban is hirdeted a céhed, ha tagja vagy, esetleg arannyal támogatod a családod.. - forgattam a szemeimet. - Tudod apa.. szükségem lenne egy kis pénzre. - nyújtottam ki a nyelvem játékosan. - És engem is feldobna a jelenléted. - vallottam be szégyellősen. - Az meg, ha fejődni akarsz, csak jó nekünk. Alig várom, hogy a fronton láthassalak. Ne aggódj, istápollak majd! És remélem, az első boss harcodra kísérhetlek majd én. - fordítottam komolyabbra a témát. - Nem hagyom, hogy bántódásod essen, ne aggódj. Bár a fronton nagyon ügyelünk egymásra, és tényleg senki életét nem kockáztatjuk feleslegesen, szóval nem kell aggódnod. - mosolyogtam rá barátságosan. - Nem direkt ragadta el pont őt, Ozzy. Isten sem direkt veszi el azt, akit. Vagy ő lehet, hogy igen, de Kayabának tuti mindegy, kivel teszi azt, amit. Felőle lehet olyan is, aki imádja a játékot, meg olyan is, aki tényleg meg is akar halni. Itt farkastörvények uralkodnak. Szerencse kell a kijutáshoz, nem csak szorgalom, és kitartás, és akármi.. És én pont ezért nem látok sok reményt a kijutásomra. Hisz a szerencse sosem pártolt engem. - elgondolkodtam, így már nem is voltam benne biztos, hogy a szavakat tényleg kimondtam-e, vagy csak gondoltam. Csak a sütemények említsére kaptam fel ismét a fejemet.
- Sütiii..! Egy raktárral jöhet! - csillant fel a szemem. - Csatlakozásom után.. - vakargattam meg a fejem búbját. - Nos.. nem is tudom pontosan, nem emlékszem a részletekre. Azt tudom, hogy sok alkalommal volt, hogy találkoztam egy játékossal, és viselte a céh jelvényét, és én így tudtam meg, hogy ő is tag. Féltem egy kicsit a többiek közelébe menni, és akkoriban nem volt céhház, így annyira összejöveteleket sem lehetett tartani. Voltak, akikkel hamar megbarátkoztam, vannak, akik manapság is teljesen újak számomra. Aztn ugye megépült a hatalmas céhházunk, és összeköltöztünk.. Onnantól sokkal összeszokottabb volt a csapat. - mosolyodtam el. - Volt néhány gyűlés is, bár én a vezérünkkel leginkább csak bossokon találkoztam, és ott sem beszéltünk sokat. Vele valahogy még nem volt időm megismerkedni.. - itt lehajtottam egy kicsit a fejem, emlékezve az ismeretlenül ismerős halottra. - De a jelvény, amit magunkon kell viselni, mindenki szemében tiszteletet ébreszt, ezt már megtanultam. Nagy múltú céh a miénk, és a legkiválóbbak a tagjai. Te is felfejlődsz, ne aggódj! - mosolyogtam biztatóan. - Csak tudnám, én mit keresek benne._. - szontyolodtam el. - Mindenesetre mindenkiben tiszteletet ébresztenek az eszmék, amikért mi küzdünk, és hogy a kicsiknek segítünk. Ez nem vitás. De nem ezért léptem be, természetesen. Nincs szükségem holmi tiszteletre. - pedig de.. mélyen magamban tudtam, hogy nagyon is van. Azt akarom, hogy fenézzenek rám. De nem vagyok az a tipikus követendő példa, nyahh.. Azt akarom, hogy azért tiszteljenek, mert nemes vagyok. Azért, mert a vérem ezt diktálja. Azért, mert a nevem az, ami.. De ezért itt senki nem fog, ez tény._. Pedig de jó is lenne..

by **Ozirisz** Pént. Feb. 28 2014, 09:45

Hát igen, idebenn tényleg van halál, ellentétben a többi mmo-val, amiben korábban játszottam. De abba is gondolj bele, ha ott, ahol semmi tétje nem volt egy vereségnek, semmi tétje nem volt, hogy egy kicsit jobb felszerelésed van-e vagy sem, és ennek ellenére képesek voltak szó szerint összeveszni a zsákmányon, hogy semmi tétje nem volt, akkor itt Aincradban mi a helyzet az őfélékkel? Ha már akkor képesek voltak elárulni a barátaikat, társaikat egy kardért amit még csak a nem is a saját kezükkel forgattak, akkor itt mi lehet velük? Tudod, én az őfélékkel sajnos találkoztam, a valódi világban a munkahelyen törekedtek felfele, és egy jobb pozícióért képesek voltak a "barátaikat" kirúgatni. - majd egy kis szünetet tartottam a mondandómban, és újra folytattam - Itt is biztos akadnak ilyen emberek, szép számmal, akik még az anyjukat is eladnák egy elosztható pontért. Lehet, hogy egy kicsit sötéten látom a dolgokat, de mostanában eléggé összevesztem a Végzettel. Azt viszont tudom, hogy az Igazság Liga tagjai nem ilyen emberekből áll, mint akikről beszéltem. Megannyi mmo végigvitele után az első jó példa, amit látok, hogy milyennek kellene lennie egy céhnek, szövetségnek, klánnak, ahogy épp az adott játékban nevezik az emberek csoportosulását.
Szophie kifejtette, mennyire örülne annak, hogyha a bossharcon látna, és hogy vigyázni fog rám, nem hagyja, hogy bajom essen. Ugyan már, teljesen felesleges az aggodalom. A legrosszabb, ami történhet egy bossharcon, az, hogy meglátom a fényt ami az örök bitmezőkre vezet, a fény túloldalán pedig már várnak - mondtam, közben minden erőmmel küzdöttem az összeomlás ellen - Istennek vagy Kayabának, nevezzük bárhogy, lehet hogy mindegy, kit vesz el, de miért van, hogy valakinek minden megadatik, valakinek semmi. Valakinek jó élete van, valaki pedig egészen az idejöttéig a családja árnyékában szenvedett. Aztán megtalálta a boldogságot, örült az életének, tervezte a jövőt, és mire észrevehette volna, véget ért minden. - mondtam már-már elcsukló hangon Szophienak, majd újabb pár másodperc múlva folytattam - Lehet, hogy sok időbe fog telni, lehet, hogy hónapokba, de ki kell jutnom a frontra. Ott akarok lenni amikor az utolsó harcot vívják, és remélhetőleg Kayaba is elődugja az orrát pár szóra. Van vele egy befejezetlen ügyem... Tényleg, szerinted mi lehet Kayabával? A megnyitó óta nem láttuk. Szerinted idebenn van? Vagy odakinn bujkál, esetleg egy börtönben lapít?
Aztán az NJK-tól rendeltünk sütit, még csodálom nem számoltak rá fel plusz adót, mert az már megüti a kereskedelmi mennyiséget, de hát egyszer élünk... Meg akkor már egyúttal egy üveg sört is rendeltem, majd ahogy megjött a komlószörpöm, folytattam a mondandóm: Tudod, én Kayabát úgy szeretem, mint a sört - majd megbontottam az üveget - Asztalon, hidegen, és felbontva.
Aztán kortyoltam egy nagyot. Szophie közben mesélt a céhről, azokról az időkről, amikor még nem volt céhház, jóval kevesebbet találkoztak, és csak a jelvény azonosította őket. A céhház után viszont jóval összetartóbbak lettek. Aztán kicsit elszontyolodott. "csak tudnám, én mit keresek benne" - hallottam a szavait, ahogy elértek az agyamig. Ugyan már, a fronton harcolsz, fejlődsz folyamatosan, a kisebb szintűeknek segítesz, mégis hol máshol lenne a helyed ha nem az Igazság Ligában? - tettem fel neki a kérdést. - Ha valamit számít a véleményem, akkor szerintem igenis ott a helyed, és ne beszélj hülyeségeket..

by **Szophie** Szomb. Márc. 22 2014, 14:41

- Hümm.. - hallattam a hangom, csak hogy tudja, figyelek. Igaza volt, sok mindenben igaza. És ez mennyire jellemző a mai társadalomra, te jó ég. Sőt.. Igazság szerint a történelemben mindig jellemző volt ez a fajta viselkedés, nagyra vágyás. Akkor itt miért is nem? Hiszen ez egy középkori MMO.. Talán mert.. mert a mai erkölcsökkel léptünk pályára. És habár a mai társadalom is ilyen barbár és önző, mégis a neveltetés más. Mindenhonnan csak az empátit meg az összes többit tanuljuk. És most már vannak olyan emberek, akik képesek megérteni az emberi élet fontosságát, és lebecsülni hozzá képest egy felszerelés értékét, még akkor is, ha az sokat számítana. Igen, ilyesmi lehet. Meg.. talán azok, akik úgy gondolkodtak, már biztosan kiestek. Az ilyen férgek vagy gyorsa magasra törnek, vagy megváltoznak, vagy elhullanak, mintha sosem lettek volna.
Az utolsó mondatain kissé elmosolyodtam, de ez a mosoly nem volt vidám, sőt, igen csak komor volt.
- Honnan tudod, hogy én nem tartoztam éppen az ő félék közé odakint? - kérdeztem, továbbra is mosolyogva.
- Egyszerűen most ez az, amit jónak nevezünk.. legalábbis a legtöbb ember szemszögéből mi jók vagyunk. Én csak azt teszem, amit éppen akarok, és nem érdekel nagyon, hogy az most éppen jó-e, avagy sem. Akármit is jelentsem ez a két fogalom.. - mondtam csendesen. - Annyit tudok, hogy te közénk tartozol, mert én azt akarom. És azt is tudom, hogy most ezt akarom tenni, segíteni. De nem mondom, hogy nem szeretem a hatalmat. - fejeztem be ugyanolyan csendesen és komor vigyorral arcomon.
- Igen, ott már várnak ránk. - néztem fel az égre - jelen esetben a plafonra -, miközben hangomba és arcomra egyaránt enyhe bú költözött.
- A születés előjogán, Ozzy. A vérén.. És ezt úgy is szokták nevezni, sors. Mindig is ez volt a jellemző, már az őskorban is. És állatoknál vagy embereknél, mindegy. Sosem lesz egyenlőség. És ez szerintem így van rendjén. Most képzeld el, milyen szörnyű is lenne egy olyan világ, ahol mindig mindenki boldog.. - hátra dőltem a székemben. - Senki sem becsülné meg azokat a perceket, amikor boldog mert nem tudná, milyen az, ha nem az.
- Nem tudom.. Biztosan nem kapták még el, hiszen akkor már.. kiszabadulhattunk volna. Csak a rendszere kellene rájönni. - de nem is érdekel már a dolog. Egyszerűen csak el kell fogadni, hogy végig kel vinni a száz szintet, és kész. Addig is élhetek egy ilyen társadalomban, egy ilyen világban. Elég sajátos, azt kell mondjam. És tetszik. Habár lehetne jobb is.. Ha a kinti társadalmi egyenlőtlenségek alapból megmaradtak volna.. Rolling Eyes

Felnevettem a sörös példára. Hát ez... kész.xDD
- Nos.. nem tudom. De jó érzés, hogy ezt mondod. - mosolyodtam el. - És neked is ott a helyed. Miattam. Ejj, milyen önző is vagyok..

by **Ozirisz** Szomb. Ápr. 12 2014, 13:55

Szophie hallgatta a mondandómat, majd megint egy valószínűtlen kérdést tett fel. Miszerint honnan tudom, hogy ő nem tartozott-e azoknak az embereknek a csoportjába akikről beszéltem. - Hát ami azt illeti, elég jó emberismerő vagyok. Másfelől az ember nem változik meg csak úgy teljesen, valami mindig marad a múltjából, a régi énjéből, mint afféle csontváz a bokorban. És ezek a csontvázak előjöttek volna pl. a párbajunkkor...
Aztán előjött a régi filozófiai kérdés a jóról és a rosszról. - A jó és a rossz, viszonylagos. Ami neked jó, az lehet másnak rossz, és fordítva. - próbáltam meg elmagyarázni a lényeget - de amíg másnak nem ártasz, addig biztosan jót cselekszel. - aztán Szophie újra elkomorodott amikor a fényről és az örök bitmezőkről beszéltem. Felnézett a plafonra... - Valaki mást is elveszítettél a céhvezéreden kívül? - tettem fel a logikus kérdést, és vártam a válaszát.
Aztán a "sors"-nak nevezett mumusra terelődött a szó. - Lehet, de szerintem ő akkor sem érdemelte ki. Volt vagy 20évnyi szenvedés és állandó harc számára, majd néhány hétnyi boldogság után a sors lecsapott rá... Mivel érdemelte ki? Pár hét boldogság ellensúlyoz két évtizednyi szenvedést? Kétlem. Mások pedig kétkézzel szórják a pénzt, mindenük megvan, és jóval tovább élnek, bármi egetrengető probléma nélkül. Lehet, hogy szörnyű lenne, ha mindenki boldog lenne, de még mindig jobb, mint ha csak a kiválasztottaknak adatik meg a mindez.
Ami viszont most megfordult a fejemben, ha már így előjött a születés előjoga. Mi van, ha Ai Hane gyilkosai nem idebenn vannak? Mesélt a "családjáról", hogy mennyire "szerették" (legalábbis azt, amikor keresztbetettek neki). És ha jól rémlik volt egy bátyja is aki az "elsőszülött", ő pedig csak másodlagos. Mi van, ha odakinn egyszerűen csak kihúzták a kábeleket? Amit hallottam a díszes társaságról, simán kinézem belőlük...
A sörös hasonlatomon Szo felnevetett, ideiglenesen legalább jobb kedve lett. Szerinte az Igazság Ligában a helyem nekem is. Bár kérdés, hogy mennyire lennék hasznos tagja a céhnek. Bár még Szophie nem igazán látja, de már nem vagyok ugyanaz az Ozi akibe anno Ovidiusnál belebotlott, és valószínűleg nem is leszek ugyanaz sose...

by **Szophie** Vas. Május 04 2014, 13:48

Elmosolyodtam.
- Igazad van. Tényleg sok minden maradt.. - mondta elgondolkodva. Micsoda furcsa hasonlat. Viszont érthető, és átérezhető. Talán kicsit modernül fogalmazott, egyébként pedig a csontvázak nem bokorból, hanem sírból szoktak előjönni. Viszont nem kell mindig mindenben a logikát keresni. Érthető ez így, ahogy van, és ez számít.
A farkasomra néztem. A kicsinek már aligha nevezhető állatra, ki újfent csak csendben ücsörgött mellettünk, mintha csak az elmúlt percekben ott se lett volna. Néha hajlamos vagyok megfeledkezni a jelenlétéről, olyannyira meghúzza magát. Máskor bezzeg..:Roll: nem is tudom, mit gondoljak a petről. Tényleg fogalmam sincs.
- Ez igaz. - bólintottam. - A jó fogalma mást jelent minden embernek és minden kornak. Régen nem volt baj, ha valakit lefejeztek az utca közepén, manapság pedig betiltják a halálbüntetést embertelensége miatt. És van, aki ezt ellenzi, van, aki nem.
Felsóhajtottam. - Igen. És a vezérünk nem is volt számomra fontos személy. Nála sokkal fontosabbakat veszítettem el, de nem a játékban. - nyeltem egyet. Többet most még nem akartam mondani. Kedvelem Oziriszt, sokkal jobban, mint másokat. Ugyanakkor még nem éreztem egész biztosnak a barátságunkat, ahhoz, hogy őt is beavassam, mint azokat a keveseket. Igazából csak Hinari tud róla eddig. Nem szeretek a gyengeségeimről beszélni.
- Az csak viszonyítás kérdése, hogy kinek mi a boldogság. Isten a szenvedésekkel csak próbára tesz minket. Gondolj úgy a lányra, hogy ő már kiállta a próbákat, és immár egy jobb helyen van. - Persze tudtam, hogy ez nem ilyen egyszerű, nagyon is tudtam. - Neki már nem fáj, csak nekünk akik itt maradtak. Ez az élet egyetlen nagy igazsága, barátom. Az, hogy van pénzed, vagy sem, van hatalmas, vagy sem, nem jelent semmit. Az élet kihívása az, hogy a szörnyű sorsod mellett találd meg a boldogságod, talpra állj, akármilyen szörnyűségeket is tálal az eléd. Tudom, hogy nehéz. Én sem szeretem. Már gondoltam arra, hogy a halálba meneküljek.. Egyedül csak a félelem tart itt. Félek, hogy mi vár ott rám. Az örök semmi? Vagy, ami annál is rosszabb.. Az elmém a testbe zárva? Tudom, ki vagyok, mi vagyok, ám akármennyire akarom, a szám ne mozdul, nem emelkedik a szemhéjam.. És ez az álom örök lesz. Úgy fognak elmúlni az évszázadok, hogy a testem lassan elporlad, ám még mindig rabként tart magában. Hallani fogom a világot, érezni, ám nem tehetek semmit. Vagy esetleg újra éledünk? Egy másik testben? Az sem jó, hiszen nem akarom elfelejteni, ki vagyok. Viszont engem a menny gondolata is elkeserít. Nem akarok örök jóban élni. úgy érzem, ha mindenben tökéletesen jó vagyok, és minden megadatik nekem, boldogság, szeretet, minden.. akkor elveszne a személyiségem. A tökéletesben már nem lennék önmagam. - Újabb sóhaj hagyta el a szám. - Te gondolkodtál már a halálról? Én nagyon sokat gondolok rá. Elemzem. Próbálom elfogadni.. Ám még mindig féltem azt a rongyos életet. Olyan rossz.. - Hirtelen elhallgattam, majd hosszú percekig csak meredtem magam elé. Végül felálltam. - Nem szabadna ilyesmiken töprengenem. Ettől csak rosszabb lesz. - Megráztam a fejem. - Azt hiszem, nekem szükségem van egy kis mob öldöklésre, mert a végén még tönkretesznek újra a gondolataim. Gondold meg a céhbe lépés dolgát, és beszélj majd Hinarival. Ha megismered, biztosan jó véleménnyel leszel róla. - rámosolyogtam biztatóan. - És ő is rólad.

by **Ozirisz** Csüt. Május 22 2014, 18:15

Szophie megmosolyogta a csontvázas hasonlatomat, ami talán kissé furán hangzott, főleg a jelen helyzetben, de értette a mondandóm lényegét. A jó-rossz viszonylagosságával is egyetértett a lány. Bizonyos dolgokban nagyon egyformán gondolkodunk, ugyanúgy látjuk a világot, más dolgokban pedig szöges ellentétei lennénk egymásnak. De unalmas is lenne, ha mindenki egyforma lenne, egyformán gondolkodna, pedig a világi hatalmak ezt akarnák elérni. Ha elérnék, akkor nem lenne szükség választásokra, a birkacsorda egyhangúan bégetne az ország új vezetőjére, anélkül, hogy logikusan belegondolna bármibe is. A kinti világban sokak szeretnék elérni azt, hogy mindannyiunkból agyatlan zombi legyen, mert akik nem gondolkodnak, azokat könnyebb irányítani...
A kérdésemre, hogy mást is elveszített-e Szophie, választ adott, aminek a pontos hátterét nem ismerem, csupán annyit, hogy a játékon kívül. - Értem... Neked sem lehet könnyű az biztos. Valahogy időnként az az érzésem van, hogy hasonló dolgokat éltünk meg teljesen máshogy, más környezetben, de mégis hasonló utat jártunk be eddig, ami nem könnyű... Egyáltalán nem...
Majd hallgattam a Szophie-féle filozófiát. Szerinte Ai Hane már kiállta a próbát és egy jobb helyen van, talán. Abban igaza van, hogy az élet próbatételek sorozata, és mindenki egy olyan kihívás elé kerül, amit már nem tud kiállni. Amit viszont a halálba menekülésről mondott, már nem tudtam szó nélkül hagyni - Az a legrosszabb, amit tehetsz. Az csupán menekülés a problémák, kihívások, küldetések és minden elől. Ki hogy hívja, de menekülés. És mellesleg hátrahagysz mindenkit, aki számára fontos vagy - mondtam a lánynak - És az ilyesmi eszedbe se jusson többet. Odaát nem biztos hogy jó a süti - tettem hozzá az utolsó mondatot, afféle poénnak, és afféle elrettentésnek. Tudom, hogy Szophie él-hal a sütikért, de inkább éljen mint haljon, és ha odaát nem lesz süti... akkor minden bizonnyal később sem jut eszébe semmi ilyesmi.
Az odaátról viszont elég érdekes dolgokat mondott. A hosszú álom, a reinkarnáció, a menny... - hát, én inkább a pokolra tenném le a voksom. Ott vannak a legjobb bulik, és az ingyen pia - mondtam viccelődve - de akárhogy is vesszük, nem szívesen lennék a mennyben azoknak a társaságában, akik ezt a sok nehézséget elémzúdították..
Gondolkoztam, ahogy mindenki más is, de senki nem tud semmit, hogy mi lesz utána, és csak bizonytalanság. De abban próbálok hinni, hogy a túlvilág már jobb lesz, és találkozhatunk a szeretteinkkel...
Aztán hosszú percekig csend, majd Szophie indulni készült. Mob-öldöklés, avagy kutyasétáltatás, ki hogy nevezi. Valamint megemlítette, hogy beszéljek Hinarival a céhbe lépés ügyében. - Rendben, azt fogom tenni. Talán a céh egy kicsit helyre tud billenteni a közelmúlt eseményei után...

by **Szophie** Vas. Május 25 2014, 19:52

Felsóhajtottam.
- Igen, igazad lehet. - mosolyodtam el. - Különben nem jönnénk talán ki ilyen jól. Csak azok értik meg egymást ennyire, akik ugyanazon szörnyűségeken mennek át. persze volt eltérés a nézeteinkben, de az alap az szinte ugyanaz volt. Hasonlított rám, és én őrá, ez kétségtelen. - Talán nem véletlen, hogy színház után pont beléd botlottam, és még meg is szólítottalak. Sőt.. hogy még össze is barátkoztunk. - felvirultam a gondolatra, hogy ez a sors által vezetett út ennyire logikus is lehet. Szinte el is érzékenyültem az egész helyzet miatt.
Felnevettem, és már tényleg könnyek szöktek a szemembe. Azokat törölgettem le óvatosan. Nem sok embernek beszéltem eddig ilyesmikről, mint... öngyilkosság. Mert ha nem is mondtam igazán ki, ő megértette.
- Én is ugyanezeket a szavakat mondom magamnak nap, mint nap. - mondtam csendesen. - Hogy azoknak rossz, akik itt maradnak, hogy kellek én még ide valamiért, hogy az Isten ellen elkövetett bűn lenne.. - de annyival egyszerűbb út volna. És nekem miért baj az, ha fáj azoknak, akik itt maradnak? Nekem utána már nem fájna.. De nem, most már vannak itt szeretteim, köztük Ozirisz is. És tényleg nem akartam ugyanazt a fájdalmat okozni nekik, amit nekem is okoztak. És most egyébként sem volt erőm hozzá. Soha nem volt. És talán soha nem is lesz, Egyszerűen a tudatlanság az, ami megőrjít. A tény,hogy fogalmam sincs, mi van azután.. Pedig ha tudnám, mennyivel egyszerűbb lenne elfogadni mindent. De félek, hogy tudatom bent ragad a testben, és soha többé nem fog tudni kijönni onnan. Hogy be leszek zárva tulajdon porhüvelyembe mindörökké. Az nem lenne jó.
- De ha ott jobb, akkor miért nem akarsz odamenni most azonnal? - ráztam meg a fejem. - Én abban hiszek, hogy ott rosszabb. És ez az az ok, ami meggyőz arról, hogy itt kell maradjak. De ez az az ok is, ami miatt fáj a tény, hogy vannak szeretteim, akik már ott vannak. - csendesen lehajtottam a fejem. - De váltsunk témát, ez nem tetszik. Elég volt a búslakodásból. - nyeltem egyet. - Nem szeretek erről beszélni.
Áttértem a céhes dologra, és meghívtam Oziriszt. Igazán feldobná a kedvem, ha egy ilyen jó barátom lenne bent a céhben. Közben Vezér is morgolódni kezdett, és a süti is elfogyott. Ideje volt lezárni a dolgot, és menni kinek-kinek a maga útjára..
- Örülök, hogy beszélgettünk. Még ha.. nem is volt mindig túl szívderítő a téma. - mondtam most már mosolyogva a fiúnak, megsimítva a vállát. - De azt hiszem, mi most távozunk. Szia, és vigyázz magadra!

by **Ozirisz** Szomb. Júl. 05 2014, 19:40

Szophie egyetértett azzal, hogy hasonló utakat jártunk be míg végül ide jutottunk. Hasonló utak, és pont emiatt értettük meg egymást már az elején, és pont emiatt lettünk barátok. - Igen, van benn valami. - sóhajtottam - A világban minden összefügg mindennel, és minden eseménynek hatása van valamire, amit még akkor nem is értünk meg. És van, hogy később sem. De a lényeg az, örülök annak, hogy ilyen jól kijövünk egymással, és hogy meg tudjuk beszélni a gondjainkat.
De mondom, akármi hülyeség eszedbe jutna, vagy akármi történne, csak szólj... nekem elmondhatod, velem megbeszélheted, akármi történne - mondtam a lánynak - Sokszor a legnagyobb segítség a mélyponton az, ha van aki tartja benned a lelket, és van aki megért. Ezt elhiheted. - tettem hozzá.
Ami a poklot illeti... hát, egyrészt még lehet nem jött el az ideje, de ha itt az idő. - majd egy kis szünetet tartottam - de a kaszás olyan mint a hasmenés. Nincs mese, ha menni kell, hát menni kell. - mondtam kicsit elpoénkodva, de van benne valami. Olyan dolog a végzet, ami felett nincs hatalma a magunkfajta földi halandóknak. - Másrészt, nem adom meg azt az örömet azoknak, akik a vesztemet akarják. Mindent a maga idejében - majd egyet sóhajtottam - De előbb-utóbb ők is ott lesznek, és már várni fogom a katlannál villával a kezemben - mondtam sunyi vigyorral a képemen.
Lehet, igazad van, hogy a pokol rossz hely, de az égiekkel, akik folyton visszarúgtak a gödör mélyére valahányszor kimásztam, nem bírnék megmaradni velük egy helyen. És lehet, a pokol csak egy laza wellness-szálló lesz ahhoz képest, amiket eddig átéltem.

Igazad van, eleget búslakodtunk mára. - mondtam Szophienak, bár odabenn máshogy éreztem. A búslakodás és a rosszkedv nem mostanában fog elhagyni. A sötétség, ami odabenn gomolyog, vagy felemészt, vagy erősebb leszek nála. De vagy így, vagy úgy, valami örökre megváltozott akkor, amikor az a bizonyos helyzetjelző eltűnt a térképemről...
Én is örültem a beszélgetésnek, és köszönök mindent. Te is vigyázz magadra. - búcsúztam el Szophietól, és ha hagyta akkor megölelgettem, mint igaz barátot. Aztán miután távozott, én még egy korsó sört kikértem, és szép kényelmesen elkortyolgattam.

by **Rosalia** Hétf. Aug. 11 2014, 00:07

Ozi: Gyenge Tisztító Kristály
Szo: Gyenge Lénygyengítő Méreg

by **Hayashi Yuichi** Kedd Szept. 30 2014, 17:15

Nio

A portált elértük, de végül is igaza van, a liget és Tolbanai kirándulás, esetleg hajnalba nyúló beszélgetés tudom röpke pillanat múlva itt van, addig azonban egy semleges hely és egy ember még láthatja, hogyan lehetünk boldogok még ezen a helyen is.
Szavai édes, mint a méz, örömmel tekintettem rá és szemébe, minden pillanaton át. Majd bólintottam és szavakban is kifejeztem.
- Igen, mobok nem jelenthetnek akadályt. Főleg ott, ahová megyünk - helyeseltem Nionak - felfedeztem pár helyet már korábban is, és van is még mit felfedeznünk - mosolyogtam rá, miközben szerelmes pillantásom nem tudtam visszafogni. Lejjebb pillantottam állára, majd vissza szemeibe.
- Engem nagyon vonz a természet, néha túlságosan is - kuncogtam egy kicsit - ismered már, hogy miért van bennem ez annyira - hagytam egy pillanatnyi szünetet - és én is ismerem te miért szereted, azonban, ahová most indulunk kíváncsi leszek, mit szólsz hozzá.
Elléptem előle és kezét el nem engedve melléléptem, széles mosollyal arcomon.
- Kitudja - mondtam sejtelmesen, de jó kedvemben, azonban nem akartam túl kétségek között hagyni, nagyon remélem nem lesznek mobok. - lesz ott egy ember, aki tehetséges, nem valószínű támadás - jelentettem ki vidáman.
- Most pedig, kettes szint Marome falu, oda indulunk elsőnek, vagyis inkább határában van Maxweld professzor kertészete - amint tudtunk, már indultam is a karnyújtásra lévő teleportkapuhoz és még visszafordultam felé. - Először Arbusba portálunk, utána legrosszabb esetben gyalogszerrel tudunk odamenni - megvártam míg Ő maga szeretne jönni, próbáltam elkapni a pillanatot, amikor Ő is kiejti a teleportáláshoz szükséges szavakat, akkor kimondtam én is.

Amint átértünk Arbusba, kellemes idő fogadott minket, valamint azért emberek is mászkáltak a környéken, de elég kevesen. Igaz Maxweld háza az első szint erdejében terül el, de a gyakorló terepei vannak minden szinten. Ahogy ez is, ez azonban valahogy jobban tetszik, mint a többi.
Rápillantottam Nio mosolyogva, majd észak-nyugi irányban a házak között messze el lehet látni, ahol az egyetlen domb mögött van azaz ösvény, ami a Maxweld telkéhez vezet. Jobb kezem mutató ujjával abba az irányba mutattam és újra Niora pillantottam.
- Arra felé menjünk, és út közben elmondok mindent - kicsit elnyújtottam a hangot gondolkodóan - valamint, amire kíváncsi vagy.
Hirtelen jött a fejembe egy kép, amit magam előtt látok. Egy kéz, amint rajzol. Vajon mit ábrázolhat? Fűztem tovább a gondolatot, de hamar meg is találtam a választ. Niot.

by **Nio** Szer. Okt. 01 2014, 12:51

A napom nem is alakulhatott volna jobban, bár ami azt illeti... nem a tervek szerint alakult, de én örülök neki. Örülök, hogy itt vagyok, hogy Yuichi itt van. Ha vele vagyok szokás szerint olyan események sora veszi kezdetét, amire legmerészebb álmaimban se gondolnék.
Menet közben nem nagyon szóltam semmit. Nem is tudtam volna. Figyeltem Yuichi minden mozzanatát. Amit mondott, ahogyan mondta... Ezekre többnyire bólintással, mosollyal, és akarva vagy akaratlanul, de pirulás volt a válasz. Szeretek vele lenni, de talán Őt még sokkal jobban.
Csak akkor kezdett visszatérni a hangom, mikor teleportra készültünk. Elkántáltam az úti célt, majd mikor célba értünk ismét rövidke hallgatásba merültem. Ismeretlen terep volt számomra, de Yuichi számára nem volt az. Ami a jelenléte mellett nagyon meg nyugtatott. Emiatt boldogan és nyugodtan sétáltam mellette kezét el nem engedve továbbra se.
Menet közben hol Őt hol a tájat képzeltem. Rá is jöttem egy pillanat erejéig, hogy még olyan sok helyet nem ismerek, de vele ezt mind megtehetem. Bár szerintem nem sok hely van hol Ő még nem járt. Leszámítva a felfedezetlen területeket, amik felfedezésénél lehetőségem van ott lenni az oldalán.
E gondolatra egy fél lépéssel közelebb léptem hozzá, és amennyire csak engedte a séta hozzá simultam oldalához. Amit nem tudtam sokáig fenntartani ugyan, mert Yuichi szabad kezével mutatta az utat, amire fel is néztem, hogy kissé jobban szemügyre tudjam venni hogy merre tartunk. Ugyan nem tudom, hogy milyen hely lesz ahova visz, de biztos vagyok benne, hogy vigyáz rám, és kellemes hely lesz. Már most is az...

by **Hayashi Yuichi** Szer. Okt. 01 2014, 23:21

Ahogy átértünk, és Arbus városa előttünk állt felfedezés előtt, jó érzés vele itt lenni. Ezt az utat régóta egyedül teszem meg és mindig is úgy volt. Azonban ez sokkal felemelőbb érzés, hogy megoszhatom vele tapasztalataim és akár egy általam készített, vagyis inkább belekontárkodtam abba a kertészetbe, amit Maxweld alakított.
Ahogy közelebb bújt séta közben, rendkívül jólesett és megnyugtatott jelenléte, persze a boldogságtól repülve, nyugodtan és kényelmesen. Ezúttal nem rohantam, ahogy általában szoktam, és karommal átkaroltam, lazán. Ahogy lépdeltünk előre őt néztem, már tudom fejből, melyik kő merre van, és hol lehetnek szokásos akadályok, amiket kerülgettem. Mindvégig, mosolyogtam rá, amitől nem is akartam sem megszabadulni, sem megváltoztatni.
Majd hirtelen csak megszólaltam, halkan.
- Arbust ismered? - kérdeztem mosolygó tekintettel - Keveset tudok a városról, inkább csak ezt az irányt használtam, meg egy alkalommal beljebb is mentem, ott cukrászdát találtam, meg árusokat - utóbbin kicsit elnevettem magam, hiszen azok minden fele vannak. Persze kíváncsian vártam mit tud a városról, ha nem tudott sokat úgy nem akartam faggatni, hogy miért nem ismeri. Hisz idő van, mint a tenger. Örömmel tölt el a tudat, hogy abból a cukrászdából ő sokkal többet kóstolt, mint én, valamint az hogy érzel lélegzetvételét.
Haladtunk csak előre és előre, szemem nem tudtam levenni róla, talán a bezártság? Nem. Vártam, hogy találkozzak vele, és most már értem is miért. Ezt a fajta boldogságot vártam. Gondolataim az a lány körül tekergőztek, akivel az erdőben összefutottam és segítséget kért a lándzsa használatban, és továbbfejlődött, majd gondolatom tovaszállt ahhoz a vizes hajú lányhoz, aki kilépett az ajtó mögül. A lépcső a fű, az esti lámpák és Ő. Nem voltam akkor sem vak, csak bátortalan, vagyis inkább nem akartam sietni. Siettem ellenben utána, de hova.. buta ember lettem, biztosan, viszont észhez tértem. Erre a gondolatra, jobb kezem kinyújtottam hasa elé séta közben, hogy megfoghassam a bal kezét, ha szeretné kezembe helyezheti kézfejét.
Egy kicsit előrenéztem, és olyan, mintha száguldana a táj, már a domb aljánál vagyunk. Lehet csak nekem tűnt az utóbbi pár száz méter hirtelen megtettnek, de nem talpaink kopogása, nem futólépésre utal.
- Nio, a domb túloldalán lesz egy kis lépcső - pirultam el, miközben mondtam - szerinted menni fog? - kérdeztem óvatosan, majd bal kezemmel jeleztem oldalán, hogy bizony itt vagyok, nem lehet gond. Megerősítőképp aprót biccentettem felé állammal, hogy menni fog nekünk. Egy biztos, nem hagyom, ha a lépcső bántsa. Pár és nagy lépcső fok, meg egy kanyarulat, utána már alig látható kitaposott ösvény jelzi csak az utat, ami a városon kívülre vezet. A második forduló után már látszódni fog a kertészet. A kapu fölül is látszódik a kerten belüli út és látkép, amit Maxweld korábbi tanítványi kezdtek el és ültetik. Róluk csak hallottam, lehet az öreg szenilis és ő csinált mindent ezelőtt, kitudja.

by Ajánlott tartalom