Re: Smaragd Park

by **Ayse** Vas. Jan. 25 2015, 19:38

Cearso:

- Nem úgy értem. Az egy dolog hogy látjuk, de gondolj csak bele. Te sem vagy igazából itt. Azt hiszem mindenki egy központi intézet vagy egy kórházban fekszünk, esetenként talán otthon, rákapcsolva a gépre ahogy bekerültünk. Minden ami itt megtörténik az csupán a központi gép szerverén történik és a mi fejünkben, de sehol máshol. Tehát nem igazi, csupán egy illúzió. Így értettem. – Magyarázom végül meg a fiúnak. Majd a filozófálgatáson kezdtünk el beszélgetni.
- Tudod eleinte én is így gondoltam. Állandóan moboztam, küzdőterezem, de rájöttem hogy nem csupán ennyi. Ez csupán az amit a kétségbeesett, sao-i zsákmányok először észrevesznek, de idővel remélem mindenki rájön hogy Aincard több ennél. – Mondom majd a fiúra figyelek és várom a reakciókat. Ha sokáig nem felel vagy elhúzza a száját, akkor visszakozok.
- Áhh, megint butaságokat beszélek. Ha sokat gondolkodok megesik. ^^” – Vakarom meg a tarkóm egy zavart mosollyal. Persze ez a mondatom hazugság volt, de ha nem tudott rá mit reagálni nem állt még készen arra hogy ebbe is bele merjen gondolni. És ha már vadászat, akkor kihívtam egy versenyre is.
- Képzett vadász? – Kérdeztem vissza.
- Csakis úgy lehet kihívás. ^^- Vigyorodtam el, majd bele merültünk a részletekbe is.
- Hmm, nekem megfelel. – Feleltem határozottan. Majd neki is vágtunk az erdő sűrűbb részének. Már neki is lendültem, mint ahogy Cearso is. Majd egy lendülettel megfogott, és furcsa mondatott mondott. Gondolom csak viccelni akart, de nem voltam benne biztos.
- Remélem ez nem utalgatás volt. >.> - Jelentem ki hideg hangsúllyal. Majd levettem a kezét a fejemről vagy amit épp fogott ha ő nem tette meg hamarabb.
- Én komolyan gondoltam a versenyt. – Feleltem. Aztán a reakciójától függően, elindultam ismét vadászni. A kezem a kardom markolatán, de nem vettem elő, úgy indultam meg jobb oldalra, a fák sűrűjébe, majd lassítottam és füleltem. Megálltam egy helyben, az avar csörgését figyeltem minden erőmmel. Az izmaim megfeszültek, a fejem lágyan a hang irányába fordítottam, majd minden gyorsaságomat bevetve megindultam a kardom-elővettem, majd keresztülszúrtam vele egy őzet.

Őz.

by **Rinarin Ai Kita** Vas. Jan. 25 2015, 19:58

Egészen addig tökéletesen ment minden, és csak az járt a fejemben, hogy nem szabad túljátszanom a dolgot. Mármint, ha túlságosan is a csábító démont adom, még a végén rossz ötletei támadnak. Bevetettem a csáberőm, mert miért ne tehetném? Talán segít neki dönteni. De nem szabadott túllőnöm a célon.
– Kita, vagy Rin. A legtöbben így hívnak. Megszokás, tudod. – Mosolyogtam rá, miközben vártam a megfelelő alkalmat, hogy esetleg belekaroljak, de az csak nem jött. Nem baj, elég lesz ez anélkül is.
Ahogy aztán beültünk a cukrászdába, megdobogtatta azért a szívem, hogy ajtót nyitott nekem. Lám, még nem halt ki a lovagiasság a világból. Besasszéztam és helyet foglaltam egy asztalnál, míg a dalia odaült mellém. Még ma is nem egyszer megremegteti a kis szívem Atoru látványa.
– Hogy miért is az a céh? – Ez a kérdés váratlanul kapott el, mert akkor nem választottam még. Nem volt meg a döntés, hogy belépek az ő céhébe, de ha már szóba hozta lazán kellett előadnom amit akartam. Mintha tényleg ezt is akartam volna. Persze így visszatekintve, mondhattam volna mást is, de végül is jól jöttem ki az egészből.
De a lényegre térve. Előrébb dőltem, kicsit bevetve az idomaimat. Nem tettem az asztalra azért semmimet, de olyan pozitúrát vettem fel, ami jobban kihangsúlyozta az erősebb pontjait az alkatomnak.
– Ha rámnézel is meg tudod mondani, hogy nem vagyok egy frontharcos alkat. Nekem nem áll jól az, hogy egy bazinagy fejszével csapkodjak egy sötét kazamatában, és nem is akarom ezt. Jobban szeretek az eszemre támaszkodni, és másokat kisegíteni a bajból, és azt remélem, hogy itt nem néztek ki emiatt magatok közül. Nem nagyon craftolgattam még a játékban ,de nem hiszem, hogy ne menne. Elvégre éppen mostanában gondolkodtam azon, hogy szabászatot nyitok. – És ezzel már akkor sem hazudtam....nagyot.

by **Atoru** Vas. Jan. 25 2015, 20:54

- Hm... Akkor én Rinnek foglak hívni, ha nem gond.- mondom a lánynak. A Kita az nem csengett számomra olyan jól, mint a Rin. És ha céhtársak leszünk, azért mégis jobban esik azt mondani, hogy Rin, mint azt, hogy Kita. De lehet, hogy ezzel csak én vagyok így.
Úgy látszik, hogy a cukrászda felé a lány sem volt túl beszédes, de lehet, hogy ez csak miattam volt. Remélem, hogy ezzel nem törtem le a lelkesedését. Viszont a cukrászdában már eléggé lelkesnek tűnt, tehát úgy gondoltam, hogy semmi gond nincs.
A kérdésre látszólag nem számított, de ennek ellenére szépen kimentette magát. Amikor pedig a frontharcos példával jött, egy kicsit elnevettem magam. Eléggé viccesen fogalmazta meg a feladatukat. Viszont így kiderült, hogy ő is kereskedelmi szakmában akar elhelyezkedni, ami egy pluszpont. Főleg, hogy szabó akar lenni, abból pedig nincs a legtöbb Aincrad-ban. Miután befejezte a mondandóját, válaszolok.
- Hm... A szabászat az egy jó pont nálunk. Mint ahogyan te is tudhatod, az Angelic Voice egy kereskedőcéh, ebből adódóan a kereskedésre épít. A szabászat pedig... Igaz, hogy a szabó is remek szakma, de ez mellé jó lenne, ha esetleg valamilyen gyártószakmát is végeznél, mint Potionfőzés, vagy kristályírás.- mondom a lánynak. - Persze, ha inkább növény és érc gyűjtó lennél, akkor is szívesen látunk a céhben. - teszem még hozzá, hátha már kiválasztotta a másodlagos jártasságait.
Közben megnézem az étlapot is, hogy mit lehet rendelni. Hm... Egyelőre a muffinoknál maradok, szerintem.
- Mondd Rin, te mit kérsz enni? - kérdezem a lánytól. Ha már itt vagyunk, akkor nyugodtan ehetünk is valamit, nemde? És mivel jó benyomást szeretnék tenni, ezért aztán állom is a számlát. - Esetleg van valamilyen kérdésed a céhvel kapcsolatban? - kérdezem a lánytól. Így szerintem sokkal könnyebb lesz bemutatni, főleg, mert így olyan dolgokat mondhatok, ami érdekelheti. Két legyet egy csapásra. Cool

by **Cearso** Kedd Jan. 27 2015, 11:10

/Ayse/
-Ennyi erővel nem létezik az, ami a hátad mögött van. Hisz mivel nem látod, ezért nem is kell foglalkoznod vele.
-Ne érts félre, megértem, amit mondasz, de ezzel a nézettel nem fogod túlélni ezt a játékot. Sőt, már most elkönyvelheted magad halottnak.
-Ne felejtsd el, hogy ez alap esetben egy játék, amit az emberek élvezni szoktak. És ha folyton arra gondolsz, hogy mi történik az eredeti testeddel, azzal csak problémák hadát zúdítod magadra. Most itt vagy, és ezt az életet éled. Ne csapjon be az, hogy ez nem a te életed.
A most-ot az ittet és az ezt direkt nyomatékosítottam a mondatomban. Ha pár hónappal ezelőtt találkozunk, akkor minden bizonnyal teljesen igazat adtam volna neki. De azóta sikerült feldolgoznom, és lehet, hogy neki is csak az kell hogy valaki bebízonyítsa neki, hogy ez az élet is élet.
-Mindezek ellenére Kayaba célja nem az, hogy megölje a játékosokat. A többség a maga hülyesége miatt, vagy más játékosok kegyetlensége miatt hal meg.
Részemről ezt az eszmecserét befejezettnek vettem, majd elindultunk vadászni, ami egyből egy kínos pillanathoz vezetett.
-Isten ments! Nem akartalak megsérteni.
És gyorsan le is kapom róla a két kezemet.
Végignéztem, ahogy kivégez egy ártatlan őzikét, majd jött a felismerés, hogy mennyire elszoktam a kegyetlen vadászattól.
Pont egy kacsa totyogott el mellettem, akit úgy fogtam meg, hogy megkapjam érte a teljesítményt, majd visszaengedtem a vadonba.
/kacsa/

by **Ayse** Kedd Jan. 27 2015, 21:47

Csak hallgattam miképp a fiú beszél. Pár pillanatig nem mondtam semmit, csupán elhúztam a számat. Hisz mit tudhat pont ő erről bármit is, mit tudhatna ő rólam bármit is… ezért nem is neheztelhetek rá, inkább csak hallgatok és egy:
- Lehet. –el le is rendeztem részemről. Olyan egyszerűen vagdalkozik az ilyen szavakkal, de én nem érzem úgy hogy itt bármi is élhetne igazán. Ez a hely nem más csupán mint az agyhullámunk álltal kibocsájtott parancsok sorozata beleiktatva egy előre kialakított rendszerbe. Ennyi semmit több. Semmi élő… De nem kezdek erről regéket zengeni hisz valószínű, hogy csak nézeteltérés lenne belőle.
- Miért veszed ennyire könnyedén? – Azért mégsem hagy nyugodni a dolog. Csitítgatom magam, a mondataiba bele tudnék kötni de nem teszem… Valahol azt hiszem szeretném ha igaza volna és meg tudna győzni, de…
- Igaz úgy is gondolok rá. Pont ezért nem érzem valósnak talán… És a célja tényleg nem, hisz elég élhető körülményeket biztosított, épp csak nem tudjuk vagyis sokunk inkább nem akarja kihasználni… - Fejezem be amire pár perce utaltam.

Időközben neki veselkedtünk a versenynek. Rita mob hmm… >.> Halászni halásztam már, de az efféle vadászatban nem igen voltam jártas. Alig párszor csináltam, de ez nem jelentett gondot a kihívás elfogadására. Vagyis én hívtam ki végül is, de ő viszont rákontrázott. Nem hagyhattam magam. A vadászat elkezdődött, volt némi félreértés, de a dolgok végére kimagyarázta magát, és úgy látszik, én vagyok az aki manapság túl érzékenyen vesz mindent. Az első vadam amire különösen büszke voltam egy őz volt. Szép dinamikus vonásai mesterien meg voltak alkotva, mindezek ellenére én keresztülszúrtam a vad meg elpixeleződött szinte szóra se érdemes expet és egy begyűlythető finom husit hagyva maga után. A husi ment is az inventorimba, majd a vállam fölött hátra fordulva látom miképp Cearso csak megsimogatja a mobot és úgy is megkapja a begyűlytött állatért járó pontot. Igaz engem ez hidegen hagy, ki így ki úgy fogja fel a vadászatot. Ha állatsimogatóba akarok lenni akkor nem egy erdő közepén egy szafari kellős közepén, vagyis jelenleg elején fogom megtenni. Nem szóltam úgy csináltam mintha fel sem figyeltem volna az egészre. Inkább a folytatással foglalkoztam. Bánom hogy nincs lopakodásom mert talán hasznát vehetném ilyenkor is, viszont ez van. Majd a költségvetésem jobban megengedi akkor. Most viszont a csakis én tehettem a sikerem ügyéért. Becserkészhetném kecsesen és elegánsan, visznont van erre egy jobb módszer, legalábbis elviekben. A husit kiteszem, és megvárom hátha ráharap pár erre járó vadmacs. vagy hasonló. Bár a gyakorlatba még nem próbáltam. És lehet azt érem el vele hogy a fini husi is oda lesz, újabb zsákmány nélkül.

by **Rinarin Ai Kita** Szomb. Feb. 07 2015, 16:26

Szerencsém volt Atoru-val, elvégre vagy nem vette észre, vagy nem érdekelte, hogy végül is nem hallottam még semmit a céhéről – legalábbis akkor még nem. Jól jött, hogy nagyjából mindent elmagyarázott, de azért nem próbáltam élni ezekkel a morzsákkal, hátha csak megpróbál átvágni. Nem tudhattam még akkor, hogy tényleg elhitte, hogy azzal a céllal kerestem fel, hogy a Voice-hoz csatlakozzak. Egyszerűen informálódni akartam, de első hallásra egyáltalán nem tűnt rossznak a lehetőség, és végül is éltem is vele. De mielőtt nagyon előre szaladok a történettel.
Ott tartottam, hogy szabászat nyitás.
– Hát, a szabászathoz nekem inkább a páncélkovácsolás dívik, így inkább ebben gondolkodtam, mint potifőzésben és kristályírásban. Szeretek alkotni, és az nem olyan látványos, ha laborüvegeket, meg rúnaköveket portalanít az ember. A fegyvereket pedig nem igazán szeretem. Valahogy jobban esne, ha inkább abban segíthetnék másoknak, hogy túléljenek, és nem abban, hogy végigvágják magukat a biztos halálba. Szóval a fegyverkovácsolást nem szeretném semmiképpen sem. Ellenben ha csak a védelmet gyártom, akkor van lehetőségem gyűjtögetni is, nem? – Próbáltam puhatolni, hogy mennyire veszik véresen komolyan a craftolásokat, és hogy mennyire ragaszkodnak valamilyen szakmához. Nem akartam, de még most sem akarnám, ha valaki más mondaná meg, hogy mivel foglalkozzak. A páncélgyártás szép dolog, és kombinálható a másik szakmámmal is, tehát pont jó volt nekem. De ott a cukrászdában, muszáj voltam kicsit kitapogatni, hogy végül is miféle céh a Voice. Szerencsére nem kellett csalódnom.
– Rád bízom magam. – Mosolyogtam Atoru-ra, mikor az evésre került a szó, majd a következő kérdésére kicsit hátradőltem. – Lenne egy-kettő. Így első kézből az, hogy merre található a céh maga? Mert tervezem, hogy a kezdetek városában nyitok üzletet, de igazából azt csak a reklám miatt tartom jónak. Fentebb akarnék költözni, és akkor már az sem ártana, ha közel lennék a főhadiszálláshoz. A másik, ami most így eszembe ötlik, hogy mennyire a „Vérprofik” céhe a Voice? Mármint, remélem nem olyan a légkör, mint amit hallani egy-két frontharcos céhtől. Hogy egy katonai kiképző bázis a dolog.

by **Atoru** Vas. Feb. 08 2015, 12:23

Érdeklődve figyeltem Rin mondanivalóját. A szabászat egy eléggé jó pénzforrás lehet, és ha páncélkovácsolással együtt választja, akkor akár egyedi páncélokat is tud csinálni. Hm...
Persze ez csak a haszon része. Azonban a pénz nem minden tudnom kell, hogy mennyire lenne aktív a céhéletben, mondjuk milye gyakran lehetne vele beszélgetni, tárgyalni, és így tovább.
A kérdésére viszont felkapom a fejem.
- Gyűjtögetni? Az érc- és növénylátásra gondolsz? - kérdezem meg tőle, és ha helyesel, akkor folytatom. - Persze, akkor nyugodtan lehet egy látásod. Én is potionfőző és növénylátó vagyok, tehát ezzel nem lenne szerintem semmi gond. - válaszlok a lánynak. Bár az is igaz, hogy most Mirika Kokoro-t akarja páncélkováccsá képezni, de mindig jól jön egy segítőkéz, főleg, ha valaki még kezdő dologban, mint Kokoro. És persze Mirika is tudna segíteni Rinnek, hogy mégis milyen áron adja az árukat, és hasonlók.
És most elgondolkodtam azon, hogy vajon Kokoro mennyire lesz ügyes? Eléggé ügyetlen szegénykém, és olyan, mintha a kishúgom lenne. És szerintem ő is úgy tekint rám, mint a bátyjára.
Közben Rin felajánlotta nekem, hogy nyugodtan válasszak. Hm... Ebből nem tudtam meg, hogy mit szeret. De ha ennyire demokratikus választ adott, akkor legyen. Razz

- Rendben, akkor választok is. - átlapoztam az étalpot, és találtam is kettő kedvemre való finomságot. Ezután pedig kértem is egy pincért, akinek leadtam a rendelést. - Kérnék kettő oroszkrém tortát, és kettő fagylaltkelyhet. Innivalónak pedig kettő zöld teát, ha ez megfelel, Rin. - nézek a lányra, és ha bólint, akkor akkor megrendelem, ha pedig mást, akkor azt fogom mondani a pincérnek. Lehet, hogy egy kicsit soknak fogja találni a lány a rendelést, de idebent nem hízhatunk el, nem igaz? Razz

Rin kérdéseit végighallgatom, és amikor a katonai bázis kifejezést használja, egy kissé el is nevetem magam. Valóigaz, azt hallani, hogy az Artes Liberales és Justice League egy kicsit katonásnak tűnik, de szerintem a tagjaik teljesen átlagosak, ha egy frontharcost lehet így nevezni.
- Nos, a céh maga, most éppen az első szinten található, de Mirika már tervezi, hogy fentebbi szinten fog elhelyezkedni. Ezért is jöttem most erre a szintre, mert valószínüleg ide fogunk költözni. - mondom a Rinnek, és ha közben a pincér kihozta a rendelést, akkor kortyolok egyet az italomból. - És ne aggódj, az Angelic Voice nem olyan "vérprofi" céh. Igaz, vannak nálunk frontharcosok is, azonban nem várjuk el, hogy hajhászd a szinteket. Ezzel szemben viszont ki vagyunk élezve a kereskedésre, így arra helyezzük a hangsúlyt. - válaszolom a lánynak. Valóigaz, még én sem vagyok az a nagy kereskedő, de T3-as potikat már komoly összegért fogok csak eladni. Azok már tényleg olyanok, hogy nem illik velük viccelődni. Nem mintha az alacsonyabb szintű potikkal lehetne.
- Még egy kérdésem lenne hozzád. - mondom a lánynak. - Mennyire érzed magad társaság kedvelő embernek? Ugyanis a mi céhünk egy közösség is, ahol tartjuk egymással a kapcsolatot. - Ha erre a kérdésre válaszol, akkor nincs más hátra, írok Mirikának, hogy akadt egy ember, aki be szeretne lépni. Ezután pedig nem marad más hátra, mint jól ellenni Rinnel és akár szórakozni is egy kicsikét.

by **Rinarin Ai Kita** Kedd Feb. 17 2015, 21:32

A beszélgetés kifejezetten érdekes fordulatokat vett, ahogy Atoru kezdte kicsit átvenni a szót. Szerettem néha hallgatni másokat, anélkül hogy beleszólnék. Amikor kérdés volt felém, vagy csak választási lehetőségem adódott, inkább a csendes, mosolygós bólintást választottam. Egyrészről akkor már kezdtem kevésbé hülyének érezni magam, másrészt pedig úgy tűnt kezdem megnyerni a szimpátiát. Az, hogy már jóval előtte megkaptam a dolgot, igazából csak napokkal később tűnt fel.
Ahogy aztán kihozták a rettenetes mennyiségű édességet, emlékszem, előbb vágtam egy falatnyit a villámmal, mint ahogy eszembe jutott, hogy mekkora mennyiségű cukorhegy érkezett az asztalunkra. Azt hiszem ezt azóta sem sikerült teljesen levetkőzni. Egyszerűen hozzászoktam a játék ilyen apróságaihoz, és kézre állt a dolog. Jóleső kis apróság volt, hogy nem kellett arra figyelnem, mennyire hízok az ilyen olyan kajáktól.
De témához visszakanyarodva: élveztem Atoru társaságát. Ezen felül pedig az információáradat is jót tett a buksimnak, mert ami mostanra persze evidens, az abban a cukrászdában egyszerűen idegennek tűnt. Tehát jól jött az a mennyiségű többlet, ami minden harmadok-negyedik másodpercben elért. Meg aztán, valahogy jól esett az is, hogy nem a szintvadászok népes táborát gyarapította a Voice, hanem inkább a bevétel és a craft köré épült fel a céh. Nem sejtettem akkor még, hogy ez mennyire közel fog állni hozzám. Pedig egy magamfajta supportnak ez van, meg a malmozás. Nem igazán van egy harc orientált játékban másra lehetőség, egy nem harci karakterrel. Vagy a támogató jelleg megy tönkre, vagy a csataképesség.
Megint elkalandoztam mi? Szokásom. Tehát ott tartottunk, hogy elkövetkezett az első olyan kérdés azalatt a pár perc alatt, amit nem tudtam egyetlen bólintással lerendezni.
– Hát ez egy fogós kérdés. Szeretem a társaságot, sőt, kifejezetten jól esik, ha süröghetek-foroghatok egy közösség életében. Viszont azért vannak napok – hetek is akár, amikor egyszerűen képtelen vagyok maximumon pörgetni a szociális életemet. Szóval nem tudom, hogy képes lennék-e minden éber percemet a céh közösségének szentelni, de egyáltalán nem esne rosszul, ha tartozhatnék valahova. Eléggé lelkesen bele tudom vetni magam a különféle feladatokba is, de benne vagyok, majdnem minden mókában is. – Mosolyodtam el, ahogy belekortyoltam a teámba, és megigazítottam a hajam. Kellett nekem az a hely, és ezt akaratlanul is igyekeztem úgy kanyarintani, hogy megmaradjon az érzet: a céhnek is szüksége van rám. Még ha ez nem is feltétlenül volt igaz.

by **Atoru** Szer. Feb. 18 2015, 20:31

Bár a lány eléggé izgatottnak tűnt, de azért láttam rajta, hogy meg is van szeppenve. Nem csoda, hiszen új emberek, új céh... És még csak nem is akármilyen! Nem tudom, hogy Anatole hogyan vezeti a saját céhét, de abban biztos vagyok, hogy náluk is valamilyen hasonló lehet a környezet.
És ebbe a környezetbe nem sokára Rin is csatlakozik. Már alig várom, hogy megismerje a többieket, és hogy mit fog szólni, arra, hogy nálunk főleg csak lányok vannak. No és persze Aidor és én...
A tortákra nagy bánatomra csak bólintott, pedig tényleg szerettem volna megviccelni ezzel. De úgy látszik, hogy már ő is hozzászokott ahhoz, hogy nem leszünk kövérek. És ez főleg a lányoknak kedvez. Rolling Eyes

Persze nem azt mondom, hogy egy fiú ne vigyázzon az alakjára... - Rendben, ez nagyon furán hangzott. Suspect

- Csak azt, hogy a lányok előbb fognak aggódni az állítólagos felesleg miatt - amit én még egyszer sem láttam Rolling Eyes

- és kezdenek neki fogyókúrázni, diétázni, és ki tudja még, hogy mit csinálni.
No, viszont Rinnek is tudtam feltenni olyan kérdést, amire már nem tudott csak egy egyszerű igennel, vagy nemmel válaszolni. A válasza pedig remek volt. Mi sem szeretnénk elszipkázni az összes szabadidejét, de azért ránk is szakít időt. Szociálisan megfelel, kereskedésre képes, és szimpatikusnak néz ki... De vajon mi az úgy nevezett sötét oldala?
Tudniillik, mindenkinek van egy sötét énje, amit elrejt mások elől. Nekem ez a racionális, komoly énem, aki ugyan gyilkolni nem képes, de sokkal komolyabb, mint én. Arra pedig nekem semmi szükségem nincs.
Ittam néhány kortyot a teámból, és ízlelgettem az ízét. Sokkal jobb, mint egy szaké. Persze világéletemben teapárti voltam, így nem is csoda, ha ezt mondom.
Ezután a lányra néztem, és még egy kicsit elgondolkodó tekintettel ugyan, de válaszoltam a fel nem tett kérdésére.
- Nos, Rin, köszönöm, hogy megkerestél. Szerintem teljességgel megfelelsz céhtagnak, már csak Mirikának kell küldenem egy üzenetet, és vagy idejön szemügyre venni téged, vagy pedig néhány percen belül már céhtag is leszel. - mondom a lánynak, és már el is kezdem pötyögni Mirinek az üzenetet.
Miután ezzel végeztem, ránéztem az orosz krémtortára. Tudom, hogy finom, meg minden... De egy idő után soknak tűnik. Ennek ellenére a maradékot még megettem, és a végén felhörpintettem a maradék teát is. Miután végeztem az étellel, és Rin még étkezne, akkor türelmesen megvárom, amíg befejezi, ezután pedig egy kérdéssel fordulok hozzá.
- Még szeretnél itt maradni a cukrászdában, vagy esetleg sétáljunk egyet a parkban? - A válaszától függően fogok vagy felállni, vagy pedig ülve maradni. Ha kimegyünk, most megvárom, hogy ő kezdeményezzen, ha pedig bent maradunk... Akkor is. x3

by **Cearso** Szer. Feb. 25 2015, 21:06

-Mert különben már én is rég feladtam volna az életet. Humor és vágy nélkül nem lehet élni. Azt meg Kayaba nem tudhatta leprogramozni. Tehát ha tudsz őszintén nevetni és van egy célod, amit el akarsz érni, akkor igenis élő ember vagy. Hiába vagy bezárva a sok kód mögé. Meg aztán pár hónappal ezelőttig én is pont úgy éreztem, mint te most. De túl tudtam tenni magam rajta, mert elég sokan segítettek. De ha nem kérsz a segítségből, én azt is megértem.
Válaszolok egyszerűen a kérdésre. Bár lehet, hogy nem ilyen válaszra számított, de én legalább őszintén elmondtam, hogy mit gondolok a dolgokról.
-Hiába, különbőzünk a másiktól, de ez nem jelenti azt, hogy valaki jobb, vagy hogy a másik rosszabb. Tény hogy nem szívesen nézem végig, ha értelmetlenül megölnek egy állatot, de emiatt nem fogok beleszólni a te módszeredbe. De így hogy bizonyítod be, ha elkapsz egy ritka vadat?
Nyújtom ki a nyelvem a lányra.
-Ja, hogy nem említettem volna, hogy egész Aincrad a vadászat helyszíne? Késő bánat… Te mondtad, hogy én határozom meg a feltételeket. Azt nem, hogy minden szabályt mondjak el az elején.
Ahhoz képest, hogy milyen rezignáltak voltunk egymásra nézve az elején, én még most is az vagyok, nem érdekel, hogy mit gondol rólam az, aki velem vadászik, csak szórakozzunk egy jót. Ha meg nem szórakozik, akkor egyszerűen nem jön utánam és kész.
-Akkor folytassuk a hetedik szint mezején. A mielőbbi viszont látásra.
Előveszem a Hazatérés Kristályomat. Majd néhány helyváltoztatás után már ott is vagyok a megemlített mezőn, és várok, hogy megérkezzen a „riválisom”.

by **Rinarin Ai Kita** Vas. Márc. 01 2015, 22:04

Fene sem gondolta akkor, hogy ez ilyen egyszerű lesz, de azért ott még nem akartam leereszteni, mikor Atoru közölte, hogy lényegében fel vagyok véve. Egyszerre szerettem volna hátra dőlni, és kifújni magam, miközben a srác nyakába ugrok. Azt azonban már ott realizáltam, hogy ezt a lépést megejteni kissé ciki lenne – bármelyik irányba – tehát inkább erőt vettem magamon, és még adtam egy kicsit a figurát. Lazábbra vettem magam, de nem estem ki a szerepből. Viszont az már ott nagyon jól esett, hogy tartozhattam valahova. Hogy húztam valamerre. Akkor is, ha nem is találkoztam még senkivel a céhből – csak Atoru-val. Szóval valahogy jó előérzetem volt, ami mint kiderült nem is csalt. A Voice nem keveset adott nekem az induláshoz, s utána nem is sokkal a páncélkovácsolást is megvehettem, így aztán hamar belelendültem a bizniszbe.
Előre szaladtam igaz? Ne haragudj, még mindig nem tudom megállni. Tehát ott tartottunk, hogy kicsit hátradőltem a székemben, majd belekortyoltam a teámba, s éppen folytatni akartam a szinte érintetlen süteményt, mikor a fiú megszólalt.
– Ha nem okoz problémát, én még azért megenném amit rendeltünk. Nem akarom, hogy kárba vesszen a pénzed. –[/b] Úgy emlékszem rámosolyoghattam, de az biztos, hogy a villával előre böktem, miközben a végén ott kapaszkodott az egy szelet torta. – Szóval, egy kicsit maradnék, ha már rávettél a süteményre. Ha elhízok a számládra írom, kedves főnököm. – Szólt fel belőlem az a mondat kissé talán gúnyosan. Nem tudom mit gondolhattam, de biztos, hogy nem volt épeszű dolog. Végül is annyira nem ástam el magam ezzel a pár mondattal, de azért annyira nincs jó érzés bennem amiért a szavak elhagyták a számat.

by **Atoru** Hétf. Márc. 02 2015, 15:59

Már nem emlékszem pontosan, hogy mit gondolhattam a lány reakciójából, miután közöltem vele a nagy hírt. Talán meglepődtem, mert azt vártam, hogy megnyugszik, mivel sikeresen végigment a vizsgán, esetleg egy kis üdvrivalgásra, amiért bekerülhetett egy céhbe. Talán még egy ölelésben is benne lettem volna...
De Rin máshogy reagált, bár ezt sem tekinthettem teljesen furcsának. A lány egyszerűen egy kicsit ellazult, mert már nem volt úgynevezett "vizsgahelyzetben". Emlékszem, hogy milyen üdítő érzés volt, amikor egy-egy nagyobb dolgozattal végezhettem... Még akkor is, ha a százalékok nem azt mutatták, hogy a legtöbbet adtam bele.
Gondolom újdonsült céhtársamnak is valami hasonló járhatott a fejében, azonban ő biztos lehetett benne, hogy százszázalékosan teljesített. Esetleg kilencvenkilencesen.
- Ahogy kívánod, Rin. - mosolyogtam a lányra, amikor közölte, hogy nem szeretné, hogy pazaroljam a pénzem. Ha tudná, hogy az időmet mennyire szoktam pazarolni, akkor biztos inkább amiatt aggódna. - Persze ez a pénz veszteség is megérte volna, egy új ismerős többet ér ennél. - csúszott ki a számon a gondolat. Persze a normális az lett volna, ha egyből bocsánatot kérek, hogy ilyet mondtam... Aztán átgondolva, hogy mit mondtam, bocsánatot kérni, mert ilyenért bocsánatot kértem. Igen, régebben biztosan így válaszoltam volna. De megváltoztam, még ha picit is. Ahogy mondják, minél nagyobb a fény, annál nagyobb árnyékot vet. És ennek az igazi jelentését csak később, egy párbaj során tanultam meg.
Hm... Vet-meg... Hiszen ez rímelt! *.* Úgy látszik mégsem vagyok annyira reménytelen verselés terén. Bár ódákat most nem fogok zengeni.
A következő mondatából pedig egy kicsi gúnyt véltem felfedezni. Persze mit sem törődtem vele.
- Ugyan-ugyan, én nem vagyok a főnököd. Az egyetlen főnök Mirika, de ő is a jobbfajta. - válaszolom a lánynak, mintha mi sem történt volna. - Az elhízásért pedig vállalom a felelősséget, asszonyom! - tisztelegtem Rinnek komolyan, de néhány másodperc után már nem bírtam ki mosolygás nélkül. - Hm... Esetleg benne vagy még egy körben? Ha tényleg felszednél miattam néhány kilót, akkor megbüntethetsz érte. - mondom a lánynak, emelve a téteket... A büntetés szót viszont remélem, hogy nem érti félre... Suspect

Ha mégsem szeretne egy újabb adag édességet, akkor felállok az asztaltól, és a kijáratnál előre engedem - persze én tartom az ajtót. Kiérve a virágok felé veszem az irányt, és a lányt is próbálom erre ösztökélni. Majd leülök egy padra, és egy kicsi nyújtózkodás után a tarkómra teszem a kezeimet, és így hátradőlve sütkérezek egy kicsit a napfényben. Eddig én vittem a beszélgetést, így most arra várok, hogy a lány tegyen fel kérdéseket, esetleg kezdjen el beszélni valamiről. Ki tudja, talán közös téma is akad. Bár a történelem, filozófia és mitológia nem tudom hogy mennyire érdekli. De még bármi előfordulhat.

by Ajánlott tartalom