Anatole Saito vs Violeta del Sanchez

- Pff... - mérgelődök még mindig, de már sokkal lazábban, miután megtudtam, hogy King felülmúlt engem a küzdőtéren. Sokkal több volt a niggerben, mint azt gondoltam volna a harc közben. Azt hiszem erősen alábecsültem, elvégre Anattal is elbánt, így mi ketten nem állhatunk már fel a dobogó legtetejére, de a második és harmadik helyezet kiléte még nincs eldöntve, éppen ezért kell nekünk is megküzdenünk egymással. Mármint nekem, meg a kedvesemnek, aki ellen utoljára akkor álltam ki, mikor megismerkedtünk, így aztán nem kevés fenntartással battyogok oda hozzá, hogy tisztázzam vele érzelmeimet a közelgő összecsapás kimenetelét illetően. Nem tudom mi járhat a fejében, de ha nem tévedek, akkor ő is úgy gondolkodik mint én, legalább is most.
- Családban marad. - mondom lágyan, utalva arra, hogy nem leszek mérges, ha ő nyer, így aztán ne is fogja vissza magát. Ezután közelebb hajolok hozzá, kicsit még meg is emelkedve, hogy egy buzdító csókot leheljek ajkaira. Szám mosolyra húzódik, miután hosszasan elidőzök Anatén.
Aztán mindketten betérünk saját teleportáló fülkénkbe, hogy megkezdjük a torna utolsó harcát.
Kicsit szomorú vagyok, hogy pont vele kell megmérkőznöm, mert végül is ki akarna kiállni a pasijával pont egy olyan megmérettetésen, hol jutalom is ki van tűzve. Neki meg kell tartania a macsó ideált, mint a férfiaknak általában, nekem meg adnom kellene a megvédendő szerepét. Akárhogy is legyen, nem fogom megkönnyíteni a dolgát, bármilyen helyre is kerüljünk, fel fogom használni ellene, hogy bosszanthassam, ha már nem akarok ölre menni.
A helyszín viszont egyáltalán nem az, amilyenre számítottam. Extrém terep helyett bizony hálószobára hajazó környezetbe csöppenek, miután a teleportáló folyamat lezajlik. Először csak lesek, hogy Anaton miért csak egy szál alsónadrág van, majd a fülemet lágy romantikus zene üti meg. Csodálkozva tekintek a páromra, aki hasonló mimikával néz vissza rám. Ijedten tekintek le magamra, s azt látom, hogy én sem abban a ruhában feszítek, amiben beléptem ide. Harci gúnya helyett ugyan is egy eléggé átlátszó, rózsaszín babydoll takarja alig idomaimat, de legalább a melltartót és a bugyit nem spórolták le rólam.
Feszengve próbálom lejjebb rángatni ruhámat, hogy többet takarjon testemből, de a programja nem engedi, minduntalan visszaugrik az eredeti hosszúságára.
Te jó ég, mi legyen most..? Mellettem nem sokkal van egy párna az ágyon, mert igen, egy szép nagy franci ágyon ácsorgunk. Szóval felkapom a párnát, aminek súlya egyébként a megszokottnál nehezebb és csörög is benne valami. Értetlen fejjel emelem magam elé, mire a tömeg egyértelműen sajnálatát fejezi ki. Leginkább sebhelyeimet próbálom takargatni, kevés sikerrel, így inkább túl lépek a helyzet szülte aggodalmamon, s veszek egy nagy levegőt. Szórakoztatni kell a népet...
- Ez a hely a hálószobánkra emlékeztet..! - közlöm szórakozottan egy nevetséges grimasszal, de a párnát még mindig nem vettem el magam elől. Fegyverem ugyan a hátamon pihen, de nem jut eszembe, hogy azt vegyem elő és hadakozzak vele...

Hát ezt komolyan nem hiszem el! Nem elég, hogy egyetlen ponttal maradtam alul, de ez a mocsok szájhős még az asszonyt is megveri. Legalább is ami a pontozást illeti, mert ha normál párbajról lett volna szó, én és Vio is kivégeztük volna azt a benga állatot. Kezdem azt érezni, hogy bunda ez az egész harcművész torna és a bírák felpontozták szegény kis kezdő harcművészecskét, aki még a kaszáját se tudja rendesen használni. Szánalmas, hogy egy ilyen alak győzött, akinek kritikán aluli a modora. Hogy nyerhette meg valaki olyan ezt a nívósnak tűnő versenyt, aki még választékosan beszélni és elegánsan harcolni sem tud!? Hallatlan. No, elég a hisztiből, Anatole tűrd férfiként a vereséget!
Mire kezdek lecsihadni, ismét visszatelepotálnak az aréna közepére a közönség elé, kedvesem pedig éppen felém közelít. Vicces, hogy ismét egymással küzdünk meg, hiszen egy párbaj során ismerkedtünk meg anno. A nosztalgikus emlékek mosolyt csalnak eddig morcos orcámra és különben sem vághatok fancsali képet, elvégre az én szépségem ellen kell megmérettetnem. Ha már a dobogó legfelső fokára nem állhatunk fel, meg ez a verseny úgy kaksimajonéz, ahogy van, legalább élvezzük ki az utolsó szereplési lehetőséget. Sőt, most már nem nyomja a vállunkat a bizonyítási kényszer terhe sem, nem frusztrál már a tudat, hogy a fődíj kicsúszhat a kezemből és attól sem kell tartanom, hogy az asszonykám majd fojtogatni kezd. Ehm, igen, az nem esne jól megint. Megérintem a nyakamat, miközben én is Violeta felé lépkedek, persze semmi fizikai nyoma nincs King lapátkezeinek, de az önérzetemen igenis sebet ejtett az ősembereket meghazudtoló manővere.
- Ahogy mondod! - kacsintok rá Viora, majd átadom magam az érintéseinek és lágy csókkal viszonzom a közeledését. Nem gondoltam volna, hogy ekkora tömeg előtt fogjuk a bensőséges kapcsolatunkat kiteregetni, de tudja csak meg mindenki, hogy ő az én csajom és büszke vagyok rá, hogy ilyen szépen teljesített eddig. Átkarolom a derekát és a közönség felé fordulok: - Aincradiak, ha igazán ütős küzdelmet akartok látni, akkor nehogy a kijárat felé vegyétek az irányt! A java még csak most következik! - villantom meg az eddig elnyomást szenvedő egómat ezer wattos csillogásban, s csöppet sem érdekel, ha átesek a ló túloldalára.
Miközben a teleport fülkémhez sétálok, azon morfondírozok, hogy mégis miként álljak hozzá a küzdelemhez. Elég gáz lenne megint veszíteni és végül csak a harmadik hellyel megelégedni, ugyanakkor ha már nem lehet az első hely az enyém, akkor tök mindegy, hogy mi más lesz helyette. Arról nem is beszélve, hogy Vionak szívesen átengedném a győzelmet. Viszont nem fogja jó néven venni, ha nem adok bele apait-anyait, a könyöradomány sértő lenne számára. Imádom, mikor pezseg a latin vére, úgyhogy ideje előhozni belőle a vadmacskát!
Amikor a küzdőtérre kerülök, igencsak elnyeri tetszésemet a látvány. Még valami macskás "grrr" is elhagyja számat, miközben nem tudom abbahagyni a vigyorgást. Ahogy viszont csípőre teszem a kezem rá kell jönnöm, hogy nem csak kedvesem van lengén öltözve és hogy a drágám igéző idomai az "admirálisra" is hatással voltak. Hajjaj, az etikai módot bekapcsolva kellett volna hagyni, így jobb híján egy párnát kapok fel, hogy azzal takarjam el a boxerem elejét, elvégre nem otthon vagyunk, hanem pár százan vannak még itt körülöttünk. Pechemre viszont valami nehéz és kemény dologgal lehetett megtömve a választott párna, amivel sikeresen adtam magamnak egy tökönütést. Miközben csillagokat látnék és elvékonyodó hangon sikkantanék fel az előttem lévő ágyra dőlve, rá kell jönnöm, hogy a rendszer megmentett és nem kapok hülyét a fájdalomtól. Sőt, nem csak keresztapa lehetek ezután.
- Fél perc drágám és rendelkezésedre állok... - mentegetőzök, majd miután sikerül erőt vennem magamon, lehívom a menümet és aktiválom az etikai módot, hogy ágaskodó kis cimborámmal ne legyen probléma ezután. Fél percet még elidőzök Vio gyönyörű testén és csak mosolyogni tudok azon, ahogy szemérmesen takargatni próbálja magát. Én már rég megszoktam a vágások nyomait a testén, számomra olyanok, mint az anyajegyek: egyszerűen hozzátartoznak.
- No, gyere cica, játszunk! - A szaxofonos zene ritmusára dorombolásba kezdek, mint egy hamisíthatatlan Kandúr Bandi, majd izibe meg is válok fegyveremtől. A két méteres lándzsának úgysem lehet semmi hasznát venni egy baldachinos ágynál. - Büntess meg a velláddal, picim! - S anélkül, hogy cseppet is zavartatnám magam a nézősereg előtt, hónom alá kapok két normálisnak tűnő szívecskés párnát, majd amennyire a hely lehetővé teszi, nekifutásból rávetem magam az ágyra.

Felbátorodva Anat reakcióján, ködös gondolataim, amik eddig mind a szégyenkezés tüze körül ültek elmémben, egyszeriben felkeltek, s mint a madarak többsége télen, elvonultak. Karjaim összes izma szinte egyszerre gyengült el, adta fel a harcot, hogy továbbra is testem előtt szorongassa a párnát, mi a bájaimat takarta a sok kéjenc szempár elől. És ez a sok szempár Anatot is fürkészte, de ő mit sem törődve velük, mintha csak ketten lennénk itt, kizárva a világot egészen úgy kezd viselkedni, mint aki élvezi is a szituációt.
Szám lágy kanyarulata jelzi, hogy nem csak elmém, de testem is megadja magát ennek a nemtörődöm érzésnek, amit a kedvesem mozdulataiból is kiolvasok. Igen, ki kell zárnom a közönséget, akik most egy nagy harcra kíváncsiak, szemüket meresztve ránk, hogy vajon mikor történik valami izgalmas. Mintha eddig még nem tárult volna eléjük idegroppantó összecsapás az elmúlt röpke órák idejében.
Anat fegyverét eldobva, felkap két párnát, s nem teketóriázva elveti magát az ágyon, mint egy kisgyerek, aki titkon belépett a szülei szobájába, s a tilalom ellenére ugrálni kezd a puha, ruganyos matracon.
Lábfejem, s bokám az, amelyik megérzi a hozzám eljutó hullámos lökést, ami az út minden centijével egyre haloványabban áradt szét a szélrózsa minden irányába.
Ajkaim eddigi apró, felfelé ívelő kanyarja egészen erősre vált, s szinte fülig érő mosoly terül el orcámon. De hisz' ez Anat, még sem fogok vele harcolni úgy, mint mással. Harcolni persze fogok, de egészen máshogy, mint a nézősereg gondolná. Itt nem két nagy harcos leszámolását tekinthetik meg a kíváncsi bámészkodók, hanem egy pár apró, de felejthetetlen pillanatait azzal a tisztelettel, s viszonylattal, amivel egymásnak adóznak folyamatosan.
Jobbik kezem kecsesen, ívesen a hátam mögé kúszik. Ujjbegyeimmel az ismerős, fémes érzés után kutatok, melyet minden egyes alkalommal tapasztalok, ha szükségét érzem a szigony használatának. Ezúttal nem érzem hasznát, csak púp a hátamra. A szép és nőies hátamra, amiből a gyér takarású ruha most sokkal többet mutat, mint amennyit én szeretnék.
Mikor rátalálok arra a púpra, s fogását biztosnak érzem, egyszerűen elemelem onnan, s csuklómmal teszek egy kis fordulatot, aminek mozgását így a fegyver is követi egy halk, suhanó hanggal. Vízszintesbe fordítom a fegyvert, majd elengedem, hagy zuhanjon csak, az ágy majd felfogja. Felfogja, s hullámokat gerjesztve talán azt is megérzem, hogy mikor ér le, holott már nem foglalkozom vele. Tekintetem, s figyelmem Anatra vándorol. Az én Anatomra, aki most vígan terpeszt az ágyon, szinte arra várva, hogy megtámadjam a kezemben fityegő párnával.
Már nem takargatom a testem, a különös béléssel feltöltött tárgy szorosan a lábam mellett lóg, csak arra várva, hogy mozgásba lendítsem.
Sajnálom a tömeget, a közönséget, ha most egy vérre menő párbajra ácsingóznak, nem találják meg, amit keresnek.
Teszek két lépést előre, egyenesen Anat felé, s nem titkolt célom, hogy megüssem a párnával. Ütni... Elég durva kifejezés arra, hogy valakit megcsapjunk egy párnával. Nem fedi a valóságot.
Berogyasztom a térdeimet, minta csak egy hatalmas tömeg nyomná a vállaimat, majd a párnát fejem fölé kapom, immár két kézzel manőverezve, s elrugaszkodom. Fentről támadok. Onnan sújtok le az ágytáji kellékkel, egyenesen a drágám hátát megcélozva vele, közben pedig halk kuncogást hallatva...

Nem igazán izgat a körülöttünk lévő tömeg. Tisztában vagyok a testi adottságaimmal, mármint hogy nincs egy kidolgozott, izmoktól dagadó testem, de a strandon is ugyanennyi látszik belőlem, maximum színesebb a fürdőnadrág a boxernél. Egyedül ez a sok szívecske és rózsaszín feszélyez, de ez legyen most a legkisebb gondom. Kedvesem is rájön, hogy teljesen felesleges takargatnia magát, hisz a melltartó plusz bugyi kombó takaróképessége szintúgy nem sokban tér el a bikiniétől, persze tudom ám, hogy a vágásait szégyelli mások előtt mutogatni. Viszont úgy tűnik sikerül lazítani eddigi feszültségén, az arcán megjelenő mosoly jelzi számomra, hogy végre felenged, mint a fűtőtesten hagyott mirelit csirke.
Viszonylagos nekifutásból rávetem magam az ágyra, majd hassal, de szerencsétlenségemre leginkább arccal tompítom a becsapódást. A zene ritmusára önkéntelenül is mozogni kezd a testem, minden porcikám nagyon érzi már a boogiet. Arcomon olyan vigyor terül szét, mint az Alice csodaországban mesében a macskának, ám képemre kezd ráfagyni a mosoly, mikor azt látom, hogy Vio a szigonyáért nyúl. Hát tényleg megszurkálja a hátsómat? Nem gondoltam ám komolyan! Nem vagyok oda a szado-mazoért, ebben a fájdalom nélküli világban meg amúgy is értelmetlen az ilyen jellegű szexuális játék. Már suhan is a fegyver a lány kezében, vízszintesen tartja, s azt várom, hogy a feje fölé emelje lendületvételhez, vagy egyenesen becélozza a porhanyós husikát a hátsómon. Aztán persze semmi durvulást nem visz bele az akcióba, ami az életpontunkat hadisarcolná, hiszen megválik imádott szigonyától és párna után nyúl helyette.
Fegyvere nélkül is vadul tör rám kis drágám immáron a feje felett lóbálva a rögtönzött elpáholó eszközt, jól meg is csapkod vele, amit nagy kuncogások közepette állok. Ám ahelyett, hogy kezeimmel védekeznék próbálom elkapni az egyik combját, hogy magamhoz húzhassam a testét. Viszont az a baj, hogy túlságosan hozzászoktam már a súlyemelésemhez, s anélkül lényegesen nehezebben mozgatom kedvemre az asszonykát, nem úgy mint otthon egy-egy lazsálós délelőttön, mikor a vállamon cipelem körbe akár az egész lakáson. Úgyhogy most csak abban reménykedhetek, hogy magasabbak az erőpontjaim az én vadmacskáménál, s ha ez így van, akkor arra hagyatkozva tudok akaratomhoz mérten cselekedni. Igen ám, hiszen nem vagyok tisztában a párom statjaival, nem szoktuk mutogatni egymásnak lefekvés előtt a karakterlapunkat esti olvasmány gyanánt. Nem is tudom, az olyan lenne, mintha azt számolgatná az ember, hogy a másiknak hány tömött foga van, vagy azt méregetnénk, hogy mennyire kopaszodik a másik. Ennyi magánjellegű intimitás azért maradjon csak meg köztünk játékon belül, habár minél több időt töltünk együtt, annál inkább lebomlanak majd ezek a falak is. Persze olyan vízválasztó helyzetek nem is kerülnek szóba a kapcsolatunkban idebent, mint amikor a közös fürdőszobában az egyik fél éppen pisil míg a másik fogat mos. Van akit ez kellemetlenül érint, engem speciel nem zavar. De itt, a Nerve Gear által kreált virtuális világban, nyilván ilyen emberi szükségleteknek sem kell eleget tennünk.
Szóval ha sikertelen a próbálkozásom, akkor kénytelen vagyok én is párnát ragadni az ellentámadáshoz, ha viszont kellően magamhoz tudom húzni Violeta lábait, akkor nagyon-nagyon sunyi lépésre szánom el magam. Történetesen meghúznám a bugyiját, hogy az kellemetlenül a fenekébe vágjon, s reményeim szerint automatikusan oda fog nyúlni a kezeivel. Innen pedig már csak egy ügyes manőver választ el attól, hogy leteperhessem és fölébe kerülhessek.

A kezem előbb lendül, mint ahogy a lábam földet ér, így majdnem egyszerre sújtok le a szívecskés párnával és dobbantok hullámokat keltve a puha ágyikóra, hogy selyem-cunamival söpörjem el az ágy többi kellékét. Anat hátán a párna puffanása jóleső, tompa csattanásként visszahangzik fejemben, ami arra sarkall, hogy folytassam a hadjáratot.
Szememben a lehetőség lángja gyullad fel, amint a kezeimet újfent a magasba emelem, de a drágám ellenállásnak egy szikráját sem mutatja, hanem átadja testét nekem, az őt párnával püfölő asszonykájának.
Gyengéd kacaj bukkan elő ajkaim közül, mely jelzi felhőtlen jókedvemet. És a rendíthetetlen csapásom nem áll meg mindaddig, míg egy újabb puffanással a párna megint a férfi hátán landol, s gyengén visszapattan onnan. Megint felemelem a fegyvert, hogy lesújtsak. Ekkor ér el füleimhez Anat kuncogása, ami jóleső energiával tölt fel, s ráhúzok még egyet a hátára. Ám bolond, aki úgy gondolja, hogy ez a végtelenségig így mehet tovább. Én sem számítok arra, hogy a párom napestig tűrni fogja a páholását, de ez nem jelenti azt, hogy abbahagyom...
Azonban a következő csapásom előtt mozgásba lendül. Karjaival a két, formás lábam után kap, amit reflexből próbálok úgy hárítani, hogy a kicsit odébb ugrok. Ám ezt abban a terpesztett pózban megtenni, amiben én éppen vagyok, igencsak nehézkes, így épphogy tíz centit bírok megtenni, mire érzem, hogy ujjai ráfonódnak a vádlimra és ő rámarkol, de nem agresszíven.
Közelebb húz magához, miközben egy újabb csapást kénytelen elszenvedi a bosszúálló típusú párnámtól, de aztán olyan dologra szánja el magát, amitől majdnem a szemem is keresztbe áll...
Kezének érintését a faromnál fedezem fel, ahogy megfogja a bugyimat, majd megrántja egyenesen felfelé. Egy rövid sikkantásom közepette a fehérnemű frankón besimul a farpofáimhoz, így Anat kreált nekem egy instant tangát, ami biztos jól állna, ha nem társulna hozzá egy dühös női tekintet, amit kellemetlen grimasz torzít. És ez természetesen az én arcomon gubbaszt.
Felpaprikázódott hangulatom azonban gyorsan tovaszáll, ahogy akaratomon kívül kezemet odakapom a fenekemhez és így a párnát is elejtem. Hiba volt... Anat alig egy másodperc alatt két vállra fektet, s bizonyosan elégedett fejet vág, amiért ilyen jól kifundálta leteperésemet.
Egy kaján vigyort kap válaszul, majd a tekintetem pásztázását. Kíváncsi vagyok, mihez kezd most, hogy én vagyok alul, s ő felül...

- Ne menekülj Kincsem, úgyis én vagyok a végzeted! - intézem negédes szavaimat továbbra is kuncogva Vionak, majd mikor meglelem a kínálkozó alkalmat, megejtem a fejben eltervezett manővert, s így fölébe tudok kerekedni. Combjaimat a csípője köré fonom, persze eszem ágában sincs rátehénkedni a hasára és kinyomni belőle a szuszt. Amíg bírom, addig megtartom magam izomból és csak részben nehezedem rá a testére. Felkapok egy igen rusnya szívecskés párnát és a giccsparádéval megcélzom kedvesemet, ám a szadizó eszközöm darabokra hullik. Mármint nem pixeljeire, hanem szétszakad az anyaga és hullani kezd a toll belőle. Már csak egy adag méz kellene és instant kotlóst és kakast faraghatnánk magunkból. Ehh, na nem baj, legalább most beterítettem a pihék áradatával, ami talán megzavarhatja. Ugyanakkor a párnás mozdulatsor lendületének és a matrac instabilságának köszönhetően elvesztem az egyensúlyom és egyenesen rádőlök Viora.
- Ó, teljesen beléd estem! - konstatálom a történteket nevetgélve, majd ha már ilyen közel kerültem hozzá, akkor azon vagyok, hogy elfújkáljak róla némi pihét, hogy a gyönyörűséges kreol bőre ismét felszínre kerülhessen a nyakán. Ha ellenkezni próbálna, kezeimmel igyekeznék lefogni karjait, mintha a kiszolgáltatott nő szerepébe kerülne egy 18 plusszos videóban, majd szemrebbenés nélkül, teljesen kizárva a közönséget finom csókokkal illetném nyakának ívét. Szándékom szerint nyelvem hegyével írnék le mindenféle kacifántos ívet a nyakától egészen a köldökéig, tesztelve az önuralmát. Ilyesmit még nem volt alkalmam kipróbálni rajta, úgyhogy nincsenek előismereteim arról, hogy csiklandós-e. Miközben nagyban élvezkedem az átlátszó ruha nyújtotta látványban és incselkedem a testével, közben csak reménykedni tudok abban, hogy nem fog elteleportálni vagy ágyékon rúgni.
Egy valamitől azonban igazán tartok, s ez pedig az, hogy túlságosan is kizárom a környezetemet. Mégiscsak egy több száz fős tömeg vesz körbe bennünket és a nézősereg tagjai bizonyára kéjes pillantással lesnek felénk, egyeseknek talán még a nyála is elcsöppen Violeta teste láttán. Talán kezdem picit elvetni a súlykot, s az ilyen bensőséges játékoknak inkább a hálószoba titkok között lenne a helyük, de ha egyszer ennyire nyilvánvaló célzás maga a küzdőtér berendezése, akkor nyilván nem ölre menő harcot várnak el tőlünk. Most azonban sokkal inkább lefoglal a játék és a mókázás annál, mintsem a közönség igényeit mérlegeljem magamban. Azt ígértem, hogy a java még csak most jön, s szerintem eddig nem lehet amúgy sem panaszra okuk.

Nem várat sokáig a kedvesem, vad spártai harcos módjára megragad egy szívecskés párnát, majd laza mozdulattal le akar vele csapni, de akkor annak anyaga szétfeslik, a párnából pedig egy halom toll zúdul ki a szélrózsa minden irányába. Mint a szállingózó hó, úgy terít be minket a madárbunda. Szinte nem is látom magam előtt Anatot a tollvihartól, holott éppen rajtam fekszik, feje közelebb van, mint egy karnyújtás. Mégsem kapok utána, csupán a számat nyitnám szólásra, hogy megjegyezzem milyen férfiasan tépte szét a szerencsétlen párnát, akinek bűne annyi, hogy rosszkor volt rossz helyen.
Ekkor azonban egy kisebb tollpihe kerül a számba, amitől csak több fújással tudok megszabadulni. Amint kijut, az is repül tovább, mint megannyi társa, mígnem földet érnek, s beterítenek minket. A karomon csiklandós érzés szalad végig a pihék lehullásakor, ahogy mellettem elhaladva egy-egy hozzám ér.
Anat egyensúlyát vesztve rám zuhan, mitől hirtelen kibukik belőlem az összes virtuális levegő. Egy kissé romantikusabb lenne, ha én feküdnék rajta így, s nem fordítva, de sebaj, ezt is ki kell próbálni. Kezemmel végigsimítom erős karját, mire ő lefújja rólam és persze magáról is a tollréteget. Lehelete hűsítő fuvallatként nyugtatja bőrömet. A forró spanyol nyár kellemes szellőjét juttatja eszembe, amire az ember szinte epekedve vágyik, ha útja a perzselő nap fénye alá veti. A perzselő nap most a tömeg képében jelent meg, s a szél Anat fújása, mely feledteti velem, hogy hol vagyok.
Azt képzelem, hogy ő és én Spanyolországban vagyunk, kettesben, nászúton. A valóságban. Ahol semmi sem zavar és végre átadhatjuk egymásnak magunkat, ahogy mindig is kellett volna lennie. Nem vagyunk etika módhoz kötve, vagy a hálózathoz láncolva. Csak ő, én és a nap és a szél...
- Ahh~ - nyögöm alig hallhatóan, ahogy nyakamat forró csókokkal halmozza el. Szememet lehunyom, minden más érzékemet próbálom kitiltani, hogy csak ajkainak simogató, mámorító érintése legyen rajtam úrrá.
Ahogy ő nyelvének hegyével barangolja testem, az én kezem akaratlanul is hátára vándorol, s kéjes mozdulatokkal kezdem simogatni azt. Mikor érzékenyebb pontomra tapint, én jelzésül gyengéden belemélyesztem körmeimet izmos hátába, mely mostanra a biztonságot kezdte el sugallani.
Ha engedi, mindkét kezemet a fejére teszem, jobban mondva annak egy-egy oldalára, majd a magaméhoz húzom. Rövid ideig merülök tekintetében.
- Szeretlek... - mondom szinte suttogva, s megemelve saját kobakomat egy vagy akár több csókot is lehelek ajkaira. Amennyit nem szégyellek.
Szemem sarkában ekkor azonban mozgást vélek felfedezni. Emberek a lelátóról. Te jó ég! Még mindig az arénában vagyunk!
Zavart pillantással illetem a közönséget, akik bárgyú vigyorral az arcukon kémlelnek minket. Azt hiszem eleget láttak, többet nem adunk el az intim pillanatainkból!
Anatra pillantok, majd el a tekintete mellett, fel a levegőbe és eltűnök alóla. Néhány méterrel a párom felett jelenek meg, de szemem gyors mozgásával nyomban másik helyzetet választok, s újra teleportálok. Párnák közé esek, amik tompítják becsapódásom. Ami persze nem nagy, mert a rugalmas ágy ezúttal is kisimítja ráncait, mikor földet érek.
Felkapok két párnát, majd mintha két hatalmas shurikenek lennének, Anat felé hajítom őket, közben pedig már azon vagyok, hogy újabbak után nyúljak. "Fegyverbe"!

Azt hiszem az iménti "letámadás" sikeresebb volt, mint ahogyan reméltem. Kedvesem teljesen átadja magát a kényeztetésemnek, szám egy-egy testének áldozott csók között mosolyra húzódik. Nem tagadom, én is élvezem a helyzetet, még ha olykor kénytelen vagyok pihéket leszedni a nyelvemről, mert kellemetlenül csiklandoznak. Ahogy lopva felpillantok arcára, csukott szemmel adja át magát a mámornak, talán még a telt ajkaiba is beleharap, bár ezt lehet csak én képzelem hozzá a felfokozott állapotomban. Körmeinek nyoma pillanatnyi barázdát vájnak bőrömbe, mint a friss nyári zápor az út porába, s jelen helyzetemben azt sem bánnám, ha életpontokat vonna le ez a tette, csak kicsit érezhetném azt a jóleső fájdalmat, amivel ez a valóságban jár. Meg kell elégednem a puha érintéseivel, ujjainak játékával, mintha hangszerként használná a bőröm felületét.
Nem tudom hány perce időzhettünk ezzel a játékkal, a közönség hangja tompán, valahonnan a messzi távolból érződik csak számomra. Violeta megragadja a fejemet, s én anélkül engedelmeskedem a húzásának, hogy bármi mögöttes csalafintaságot sejtenék. Pillantásunk összetalálkozik, testünk szinte egybeforr, s kimondja azt a szót, amiért férfiak ezrei tudnának ölni, míg a többiek rémülten menekülnének el. Én talán mindkét érzést magaménak tudhatom, hiszen eddig még sosem vallott érzelmeiről kedvesem, s a pillanatnyi kétségbeeséstől nem tudom számat szólásra nyitni. De nem is engedi, csókok sorozatával illeti ajkaimat, s én csöppet sem ellenkezem. Választ várt volna talán, mondanom illett volna, hogy "Én is szeretlek"? Valószínűleg nem ez a legmegfelelőbb időpont arra, hogy ezt megvitassam magammal, az érzéseim megvallását egy későbbi alkalomra napolom, amikor nem figyel minket több száz szempár. Ha otthon leszünk kettecskén, a mi kis kuckónkban, akkor talán elég bátor és elszánt leszek én is. Most csak lehunyt szemmel átadom magam a csókjainak, miközben Ő, kit ez a kárhozott világ adott nekem, szerelmével jutalmaz engem, balga kis őrültet.
Az zökkent ki az idillből, amikor Violeta újra realizálja a helyzetet, amiben benne vagyunk, történetesen a párbaj szituációt és a nézősereget. Zavartan tekintek én is körbe, talán még el is pirulok kicsit, Vio pedig elnéz mellettem, majd már huppanok is le az ágyra, mert művészek múzsáit megszégyenítő teste immáron eltűnt alólam. Teleport. Mire feleszmélhetek, hogy hova is érkezett meg a térugrás után, addigra már két párnával a kacsójában ront nekem. Visszatért a vadmacska! Egymás után dobál meg a válogatott tartalmú szívecskékkel, az egyik legalább egy medicinlabda nehézségével csapódik belém, amitől nyekkenek egyet. Ez a bombázás kellő vehemenciával ruház fel ismét a harc folytatásához, átmenetileg feledve az iménti kéjes nyögéseket és huncutkodásokat. Ideje befejezni a küzdelmet és végre hazamenni folytatni azt, amit az imént elkezdtünk! Belemarkolok mindkét kezemmel az alattunk lévő takaróba, majd magam felé kezdem el húzni. Ha Vio éppen rajta áll, akkor szenvtelenül kirántanám alóla. Ugyanakkor párszor neki kell gyürkőznöm a feladatnak, mert a felém dobált párnák elkerülése vagy becsapódásának tompítása, átvészelése igencsak megnehezíti a dolgom. Lényeg a lényeg, azon lennék talpra kecmeregve, hogy egy igazi latinos burritot csináljak a takaróval, melyben a tüzes húst Violeta szolgálná.

Súlyos shuriken-párnám támadása kegyetlen erővel csapja fejbe kedvesemet, de a pillanatnyi zavarodottságon és egyensúlyvesztésen kívül nem tesz különösebb kárt buksijában. Persze nem is akartam volna neki ártani, az már erősen kívül esne családi jellegű összecsapásunkon. Izgatott kutatásba kezdek szememmel új fegyverzet után kutatva, de keserűen tapasztalom, hogy kifogytam a munícióból. Az utólsú párnámat is elhajítottam, így nem marad más, mint a puszta kézzel akciózás, vagy megpróbálom visszaszerezni az ágytáji kellékeket, hogy újfent megsorozhassam Anatot. A lábam alatt azonban megindul a talaj. Nem én, hanem a takaró, így ijedten tekintek le magam alá. Zavarodottan pillantok rá a szövetre, majd szemmel végigkövetem annak hosszát, mígnem észreveszem, hogy annak másik vége a kedvesem kezében pihen. Jobban mondva feszül, méghozzá egyre erősebben.
Megpróbálok gyorsan hátrébb ugrani, hátha így elkerülhetem a földre kerülést, de nincs esélyem, a párom gyorsabb nálam. A takaróval együtt a biztos talajt is kirántja alólam, én pedig elterülök az ágyon, ahogy egyensúlyom csődöt mond. Fene, hogy nem hozhattuk be magunkkal a jártasságainkat. Akkor most tuti állva maradtam volna..!
Az esés egyáltalán nem volt fájdalmas, de még csak kényelmetlen sem. A puha ágy ugyanis felfogja testem lágy dőlését. Egyetlen apró problémám támad: hosszú fekete hajam szemem elé vándorolt a zuhanáskor, így most nem látok szinte semmit. A hajszálak közötti kis kémlelő nyílás csak annyit enged megpillantani, hogy Anat mozog. Gyorsan arcomhoz kapok és elhalászom szemem elő a fürtöket, de már megint nem voltam elég gyors.
A kedvesem rám dobja a takarót, majd hajtja is. Úgy érzem magam. mint egy ropogós pipihusi, akit beaconbe tekernek. Ejj! Karomat, lábamat elég szorosan fogja a szövet ahhoz, hogy ne bírjak kritikusan megmozdulni, így jobbára csak egy elismerően kéjes mosolyt küldök Anat felé, hogy növeljem a libidóját és küzdőszellemét.
Azt viszont már nagyon jól tudhatná, hogy engem nem lehet csak úgy bezárni. Legyen az cella, kalitka, vagy jelen esetben egy takaró. Szabaduló művész vagyok! Haha!
Nem is akaródzott sokáig betekerve lenni. A "harcunk" ennél sokkal látványosabb kell, hogy legyen, mint az, hogy engem foglyul ejt egy ilyen aranyos csellel.
Szép, zöld szemmel Anat fölé pillantok és teleportálok. Amint ráesek a férfira, azon nyomban azon leszek, hogy gyengéden ugyan, de a fülébe harapjak. Szó, mi szó, elég beindultam. Már alig várom, hogy lelépjünk innen és hazaérjünk. Folytatni akarom a mi kis küzdelmünket, ezúttal azonban privátabb körülmények között...

[Köszcsi a harcot Drága! :3]

Bizonyára veszítettem pár életpontot, de ezt most figyelmen kívül hagyom. Nem akar egyikünk sem komoly kárt okozni a másikban, csak játszadozunk. Különben is, még ha sebeztük is egymást, holmi toll meg egyéb nyalánksággal töltött párnácskák nem vehetnek le annyit, hogy azt komolyan megérezhetnénk. A "harci" taktikám viszont sikeresnek bizonyul és ki tudom rántani Vio alól a paplant, aminek következtében a husi máris tálalva van. Szerencsére nem üti meg nagyon magát, így nem kell testi épsége miatt aggódnom. Hajzuhataga viszont úgy terül szét még az arca előtt is, mint a Körből Samarának, s ez még jobban az én malmomra hajtja a vizet.
- Így készül az Anat burrito, Baby! - harsogom mintegy csatakiáltásképpen és rávetem magam az én latin szépségemre, hogy alaposan becsomagolhassam. Kedvesem rám mosolyog, mintha meg akarná adni magát, s persze ettől csak még jobban nyeregben érzem magam. Ekkor azonban bevillan, hogy ez inkább csintalan mosoly volt és valamire készül. Hát persze! Ám mire gondolatmenetem végére érek, Violeta már el is teleportál. A csudába, ez mindig kapóra jön. Persze nem zsörtölődök sokáig, már csak azért sem, mert a kis huncut máris a hátamon terem és megharapdálja a fülemet. Nevetve terülök el a súlya alatt, az se zavar, hogy rugózunk együtt a matracon. Karjaimat széttárva fekszem ki, s hagyom, hogy trónoljon a hátamon.
- Te nyertél Cica, megadom magam! Könyörülj rajtam! - Hangomat úgy torzítom el, mintha tényleg kegyelemért könyörögnék, de hamar elröhögöm az egészet. Komolyan nem rajongok a szado-mazoért, sőt, szeretem, ha én lehetek az erősebb fél, aki irányít, hisz mégis csak én vagyok a férfi, nekem kell hordanom a nadrágot, de Vio esetén hajlandó lennék kivételt tenni. Tudom, hogy ő is azt várja el, hogy én legyek a csődör, de néha szeretem, ha kicsit uralkodik rajtam. Ez is egy ilyen pillanat most, s alig várom, hogy végre hazaérhessünk. Igazán kellemes vége lett ennek az elcsigázott és furcsa hangulatú tornának. Kikászálódok Vio alól, majd szorosan magamhoz ölelem kedvesem. - Ügyes voltál. Nekem te vagy a bajnok! - rámosolygok, majd megjutalmazom a győztesnek járó csókkal.

[Én is köszcsi ]

Hosszas kupaktanács veszi kezdetét, ahogy az extrém küzdőtér eltűnik alólatok. Visszakapjátok a ruhátokat is a közönség nagy bánatára, szinte érzitek a rátok szegeződő szempárok súlyát. Anatole irigy pillantásokat kap, Violeta pedig hát... mint tudjuk, a közönség nagy része férfi.
Végül azonban megszületik a döntés, és a kihirdető bíra kiáll a pulpitus előterébe.

- A párharc győztese, megosztott pontozással, 233-231 arányban...

*dobpergés*

Spoiler:

A győztes jutalma 35 xp és 50 arany. Gratulálok mindkettőtöknek, nagyszerű élményt okoztatok az olvasóknak az egész torna folyamán

Lezárom a párbajt!