Kamijou Ryner vs Mirika

Mostanában kezdte felütni a fejét a nagy tornák láza. Sokan sok kasztból készülődtek a sajátjukra, s természetesen én sem akartam kimaradni, hisz nem volt vesztenivalóm. Az egyetlen dolog, ami szúrta a szemem, hogy képtelen voltam megfelelő információkat gyűjteni a sajátomról. Természetesen a lehetséges ellenfelekről volt tudomásom, s arról is tudtam már egy s mást, hogy nem átlagos pályára kell számítani. Azonban, hogy pontosan mik is vannak bekalkulálva gőzöm sem volt, s ez meglehetősen frusztrált. Hideg fej kell, hogy megfelelően és gyorsan tudjak reagálni az adott körülményekre, ha már előre nem tudok túl sokat tervezni. Az egyetlen és talán legnagyobb problémám az volt, nehogy olyan ellenfelet kapjak, aki ellen nem tudom érvényesíteni a különleges képességem. Bár ahogy a begyűjtött adatokat böngésztem nem tűnt vészesnek a helyzet. A lehetséges szintkülönbségek már annál inkább. Ha Ranmaruval, vagy Mirikával hoz össze a balsors, akkor alaposan benne leszek a pácban. Meglehetősen kevesen jelentkeztek, ha nagy mázlim van, akkor túlélem az első fordulót, az meg már egyenesen remek lenne, ha másodikban nem találkoznék senki olyannal, akiről nem tudok, hogy jelentkezett. Annak az esélye, hogy megnyerjem a harmadik fordulót konvergál a nullához.
Ezekkel a gondolatokkal, és folyamatos kalkulálgatásokkal indultam meg az Íjász Kaszt Nagy Tornája felé. Beérve a nagy arénába kicsit megnyugodtam, hogy azért nem esik ki minden a látóhatáromból. Nagy mázli, hogy még jókor osztottam a képességemre, s rövid idő alatt hozzászoktam a megnövelt látótávolságomhoz, ami annak is köszönhető, hogy már nem volt ismeretlen az a felkavaró érzés, amikor rengeteg új információt kap az agyam a környezetről. Ennek hála nyugodtan körbekémlelhetek, s talán pár dolgot le is tudok szűrni leendő ellenfeleim viselkedéséiből mentális állapotukkal kapcsolatban. Próbáltam kiszúrni melyikük ideges, ki hogyan reagál a sorsolásra. Jómagam kicsit elhúztam a számat, mikor megláttam, ki is lesz az akivel meg kell mérkőznöm. Mikor láttam, hogy megindul Mirika én is követtem. Nem lett volna jó, ha előnyhöz jut, míg én nem érkezem meg.
A teleportálás után hirtelen megszédültem, és nem tudtam merre mi van. Egyszerűen túl nagy változás volt az iménti terephez képest. Kellett egy pár másodperc mire végre "kitisztult", vagy talán jobb kifejezés, hogy optimalizálódott a látásom. Nem éreztem talajt, s elég egyértelmű, hogy miféle helyre is keveredtünk. Megpróbáltam mozogni, de nem túl sokra mentem vele, alig néhány centit mentem arrébb. A tömegből egyértelműen Mirika neve harsogott. Én egy kis névtelen senkiként jól ellavíroztam, s nem is nagyon bántam, hogy nem ismernek sokan. Éppen felöltött magára még pár plusz ruházatot, mikor azon gondolkodtam, hogy mennyire van szerepük a kavicsoknak, és pontosan mi is az. Najó, erős gúnyolás ez a bolygókra és holdakra nézve, de nah, azért ekkorában mégsem lehet őket teljesen komolyan venni. Én egy fényesebb mellett landoltam, s nem is fáztam. Tudtommal ő sem az a nyáron is télikabátban típus, már amennyire ismerem. Tehát bizonyosan van logikája a rendszernek. Már csak a határait kell majd kitalálni. Az eddigi pályáknál nem egyszer előfordult, hogy szabályozva lett a terület, szóval vigyáznom kell, nehogy véletlen kívül kerüljek rajta, ha itt is lenne, bár jelölve nem látom. Aztán végre észrevesz, s meglehetősen modortalanul köszönt, már ha lehet ezt annak hívni. Természetesen én sem maradhatok ki.
-Üdv neked is Boss gyilkos Mirika-chan-sama.
A "chant" direktbe belecsempészem. Olyan átlátszó nyelvbotlásként, avagy nyilvánosan álcázom, mint amikor valaki két köhintés között megemlít valamit. Ezt is csupán azért, hogy érezze a törődést, nehogy véletlenül úgy gondolja, hogy talált egy újabb talpnyaló fant. Valamint a szintvezér harcok már nem először előforduló eseményére célzok a titulusával, s csempészek egy kevéske gúnyos élt is a hangomba, hogy eszébe ne jusson dicséretnek venni. Ilyen kis apróságokkal meg kell próbálnom megtörni a figyelmét, hogy esélyem legyen bármit is alkotni, mielőtt hidegvérrel kivon a forgalomból. Közben folyamatosan pörög az agyam a pályán, s a lehetőségeken. Ritka alkalmak egyike, hogy megköszönöm a magántanárt, és azt, hogy nem kellett iskolába járnom egy darabig. Kicsit behatóbban tanulhattam, és mivel én voltam az egyetlen, akit számon kellett kérni alaposabb is volt a képzésem. Ha nem is minden egyes részletet, vagy képletet, de általános tudást elég sokat szereztem a bolygókról, s a fizikáról úgy általában. Az első lépésem már meg is van, ekkor szólal meg ismét. S illem diktálja, ne hagyjam szó nélkül a dolgot.
-Hm, már lassan kezdek hozzászokni. Bár félre ne értsd, én szívesen látnám legközelebb a jobbik oldalad, sőt biztos jobb lenne csak azt látni. Hihi, kérlek ne rám légy morcos, a főnök kreálja a sütiket, én csak kiszolgáltalak. Még senkivel sem találkoztam, akit megszívatott volna, biztos kedvel.
Felhúzza az íját, de egyelőre vessző nélkül. Nem tudom, hogy pontosan mit akar ezzel elérni, azonban itt a lehetőség, hogy kezdeményezhessek. Kikapok egy nyílvesszőt a tegezből, s a húrra illesztem, amilyen gyorsan csak tudom feszítem, majd először Mirikára felé emelem az íjam, ám folytatta útját a célkeresztem, s balra az egyik kisebb hold kapta meg a megtisztelő első áldozat szerepét. Nagy örömömre sikerült kimozdítani a helyéről azt is és jómagamat is. A meglepetést viszont az én mozgásállapotom okozta. Nem szép lassan lassultam, ahogy azt terveztem, hanem még gyorsultam is egy hangyányit, s letértem az egyenes vonalról, ahogy elhaladtam egy nagyobb fényesebb bolygó mellett. Sajnos az én látásomnak is vannak korlátai. Elvesztettem szem elől Mirikát, annak köszönhetően, hogy nem látok át a tárgyakon, így ezeken a bolygókon sem. Mögöttem egy még nagyobb közeledett, ami már vetekedett az én méretemmel is. Az egyetlen kellemetlen dolog a már az elején észrevett fény-hő arány, ami most meglehetősen forró hangulatot teremtett, azonban a helyzeti előnye is megvolt. fénnyel szemben rosszabb a célzási esélye, így megfizethető árnak gondoltam a kellemetlen hőséget. Egyelőre csak annyit tehettem, hogy várakozom, s reménykedek benne, hogy nem szed ki valamilyen lehetetlen szögből. Biztonság kedvéért egy újabb vessző került az idegre.

Hát meg kell hagyni, azért most sokkal jobb volt a hozzáállása a helyzethez, mint az első találkozásunkkor, most legalább szépített a belépőjén valamennyit az iménti magyarázattal. Talán egyszer a szaván is fogom majd, bár nem tudom mennyi kedvem lesz kockáztatni, hogy milyen is valójában, ha jó a kedve. A végén még jókedvűen tesz el láb alól. Mindenesetre azért bunkóság lett volna nem válaszolni rá, vagy lehet inkább csak a szaván fogását akartam hangosan is kijelenteni.
-Hihi, akkor majd a szavadon foglak, ha jó kedved lesz!
Ugyan a duzzogó mormogását nem hallottam tisztán, de biztos voltam benne, hogy nem tetszik neki a jelenlegi helyzet. A szokottól eltérően most valamennyi kedvesség is sugárzott belőle, szóval inkább a helyszín iránt érezhetett nagyobb ellenszenvet, mint irántam. Azonban idejét láttam a megpattanásnak. Nem sokkal ezután még láttam, ahogy elsüvít egy nyílvessző jó messze tőlem. Bizonyára adtam egy jó ötletet neki, nah de sebaj ennyivel kisegíthetem a kis festett hajú szőkét. A bosszantó csak az volt, hogy nem éppen egy versenydíjas vadászútvonal felé haladt a lövedék irányából nézve. Ha ennyire nem volt tisztába az itteni dolgokkal, akkor most vagy nagyon profi és túl gyorsan tanul, vagy idióta. Több nagyobbacska csillag is volt köztünk, így még nekem is nehezemre esett volna kalkulálni nem is beszélve a meglepetés kisebb objektumok vonzáserejéről, amik a láthatóak mögött bújnak meg, s ugyan rám, vagy rá nem gyakorolnának érdemi hatást, de a nyílvessző irányát befolyásolhatják.
Éppen ezt a gondolatmenetet elhagyva kezdtem el gondolkodni azon, hogy mekkora erővel is kell kilőni a vesszőt, hogy az egyes égi testek gravitációs vonzásereje optimálisan fejthesse ki a hatását a röppálya módosításának szempontjából, azonban egy kisebb másik már ne hasson rá. Esetleg az is gyakorolhasson...
'Zümm.' A két vaksi szemem tágra nyílt. Nem, mintha sokat nyertem volna ezzel, azonban megállt bennem az ütő, mikor egy gyilkos darázsra hasonlítóan elhúzott a fülem mellett Kana üdvözlő kártyája, avagy nyílvesszője. A következő hang egy 'Gulp.' volt, ami az én hatalmas nyelésemet jelezte. Egyetlen mondatszó száguldott végig az agyamon, s hagyott visszhangot. „Azannyát!” Azonban mire magamhoz tértem már hallottam a társait, s egy-kettőt láttam is, ahogy próbálták követni, nagy mázlimra kevesebb sikerrel.
Magamban átkozódtam. Mégis mi a fenét képzel ez magáról?! Hát miféle dolog csak úgy sortűz alá venni valakit. Sőt nem szimplán megeresztett rám egy sorozatot, hanem konkrét elnyomó tűzre hasonlító támadást hajt végre. Bár várjunk csak? Az ilyenekre szokás azt mondani, hogy csak álljunk egy helyben, míg elfogy a muníciója, sokkal kevesebb az esélye, hogy eltalál, ha nem mozdulok. Áh, hülyeség. Jobb lesz innen tovább állni, mielőtt még mázlija lesz a kis hölgynek és eltalál.
Óvatos mozdulatokkal a napocskám egy másik részére shuffle-ztem, majd apró szökkenéssel próbáltam meg elhagyni a vonzásterét. Út közben egy sor közepes méretű bolygót használtam korlátként. Lassan mozogtam, hisz a gyorsabb mozgás érdekében nagyobb erőt kellett volna kifejtenem, aminek ugye az erőpárja negatív irányú, s az épp aktuális talajra hat. A kelleténél nagyobb lendület pedig útjára küldhetné a jelzőbolyát. Annyira nem sügér Mirika, hogy a mozgó pontokból ne szűrje le a haladási irányomat és jelenlegi helyzetemet. Így viszont észrevétlenül kerülhetek majdnem alája. Egek, ajánlom, hogy jó szolgálatot tegyen az a bolygócsoport, ami körbeveszi ellenfelemet, ha már eltakarja a tökéletes belátást.
Egy viszonylag nagy bolygóra érkeztem. Jó érzés volt a hűs talaj a nagy forróság után, s hála a rendszernek még a felfázástól sem kellett tartanom. Egy vessző került az idegre. Köszönhetően a szőnyegbombázás szerű támadásának a különböző irányba repülő nyilakból, következtetni tudtam a kiindulópontjára. Így sikerült ezt a jó helyet találnom, ahonnan majdhogynem tisztán látni. Legalábbis egy-két testrésze néha be-be tér a látómezőmbe. Megfeszítem a húrt, egy kicsit visszalazítok rajta, de aztán mégiscsak hagyok benne erőt. „Target Lock On!” Lefuttatok négy szimulációt fejben, hogy milyen erős lövésre hogyan módosulhat az útja a vesszőmnek. Késlekedés nélkül került fel az újabb lövedék a helyére, majd célra tartottam. Az előző támadásból nyert információimat felhasználva újrakalibráltam a célzórendszerem, majd ismét megeresztettem egy támadást. Aztán tűzszünetet rendeltem el a részemről. Kettő több, mint elég ahhoz, hogy veszélyeztessem a jelenlegi helyzetem. Ha a gyorsan tanulós típus, akkor hamar rájön a dolgok rendjére, s újabb csapást mérhet rám, ami az általam gondosan megválasztott terepviszonyokkal nézve sokkalta veszélyesebb lesz, mint az iménti zargatása.

Az első lövés mellé, ezt alátámasztotta Mirika alaposan megválogatott szavakból álló mondata. Most is elhúztam a számít, mint már sokszor, mikor meghallottam az ékes beszédét, valahogy egyáltalán nem tudtam párosítani a pöttöm aranyos külsejével, na meg persze az is csalódásra adott okot, hogy elvétettem a meglepetés lövést.
A második nyílvessző útját a kapott hanganyag és a látóterem egy másik részében mozgó objektum összesítéséből állítottam fel, hisz ilyen terepen a hang megannyi visszaverődés után korántsem annyira megbízható tanácsadó. Bár elég nagy a valószínűsége, hogy mellé megy, hisz mozgó célpontról van szó, nem is beszélve az idő sürgette számolást. Azonban a lehetőséget, hogy picit összezavarjam nem hagyhattam ki.
-Hogy-hogy hogyan Mirika-san? Talán elfelejtetted, hogy használhatjuk a különleges képességeinket?
A harmadik halálosztónak azonban sajnos én voltam a célpontja. Idő közben már megindultam, hogy ne hagyjam meglépni a hercegnőt a tollas kérői elől. Azonban, hogy megpróbálja más helyről az én általam számolt pályát rekonstruálni mozgás közben. Nos ez meglepő fordulat volt, be kell ismernem alábecsültem, s úgy tűnik mégsem egy festett szőkével van dolgom. A találat a vállamat érte, sajnos nem adatott meg az a képesség, hogy a levegőben minimális gravitációnál manőverezzek. Ami pedig a sebzést illeti, nos brutális, több, mint a fél életemet lemarta. A csodálatos balszerencse sorozat, hisz mi másnak is tudhattam volna be ezt a jó célzást, nem ért véget, hisz a találat kimozdított a jól kiszámolt pályámról, s elsodródtam a célbolygó mellett.
A negyedik felvonás. Halk dallam segítette behatárolni a hozzávetőleges útirányomat. Mázlimra nem okozott nagyobb időveszteséget, sőt talán még gyorsított is picit az eltérülés. Ahogy megérkeztem egy közepes méretű kőzetbolygóra megpillantottam a sodródó ellenfelemet, ahogy egy nagyobb fényes csillag felé haladt. Egyenes lövést nem tudtam volna megindítani annak ellenére sem, hogy tiszta rálátásom volt. Talán pont ez az ami a baj volt, hisz így minden irányba elhúzhatott a vessző, csak vissza nem. Gyors számoltam egy lövést alulról, ott találtam megfelelő elrendezkedésű égitesteket. Aztán csak várnom kellett, hogy a végzetére passzírozódjon. Egy dologgal azonban nem számoltam. A kiterült angyalka látványa igazán mesés volt, amolyan szívszaggatóan, és melléje az arckifejezése, ahogyan. Bakker! Már lőttem is, hisz csak idő kérdése volt, hogy kiszabaduljon a béklyóból, nem akkora az, hogy huzamosabb ideig fogva tartsa a gravitációja.
Az első előjáték. Csak-csak leszedte magát, bár azt már nem láttam, hogy találtam-e, hisz már folytattam is az utamat, közelebb akartam kerülni hozzá, valamint egy lövés is már irányadó. Ha meg meg akarom vele etetni, hogy tudok teleportálni fel kell kötnöm a gatyámat. Azonban ő sem tétlenkedik, hanem inkább incselkedik. Átölelek egy közepes szilárd bolygót, s csak a fejem látszik ki, hogy szemezhessek Mirikával, miközben válaszolok.
-Oh, kérlek. Nem tartok én az aranyos ártatlan pöttöm leányoktól. De te a veszélyesebb szeszélyesebb fajta vagy, ám ez csak izgalmassá tenné a helyzetet. Az viszont meglehetősen igaz, hogy van mitől tartani, ha az ember ellenfele egy frontharcos céhvezér. Főleg akkor, ha van olyan mázlista, hogy egy vak lövéssel eltalál.
Legalábbis nagyon remélem, hogy vak lövés volt, és nem célzás, különben nekem befellegzett. Azonban ő sem tétlenkedett, s megindult, majd el is tűnt a takarásban. Közvetlen semmi kedvem nem volt arra a csillagra menni, mert a fene se akarja magát önszántából ropogósra sütni. Így egy kis időbeli késéssel érkeztem olyan égitestre, amelyről láthattam volna, hogy merre halad. Ennek hiányában viszont számolgatnom kellett. A legvalószínűbb, hogy a Nebulában van. A kevésbé lehetséges eset, hogy baromi jól manőverezik, s valamerre elrejtőzött az egyik bolygó mögött. Csillagköd-csillagköd. Ismételgettem magamban, s vettem alaposan szemügyre a jelenséget. Bár élőben sosem volt lehetőségem látni, még képről sem, de elég alaposan elmagyarázták nekem őket, meg, hogy mi alapján lehet felismerni. Talán fél, vagy akár egy perc is eltelt, mikor a reakcióm a megoldásra eltitkolhatatlan lett.

Az biza egy H II. régió. Egy lényeges jellemzője, hogy hidrogén az egyik alap alkotóeleme. Jelenleg meg tudunk lélegezni, szóval oxigén is van, és bazi nagy mázlimra ez a kettő remek robbanóelegyet alkot.
A kirobbanó élmény. Átkutakodtam gyorsan a látóteremben a legmegfelelőbb csillagot. Ne legyen túl kicsi, se túl nagy, és nagyon távol sem legyen. Találtam is egy jót srégen jobbra le. Már mentem is mellette haladtam el, hogy majd egy szintén közepes méretű bolygón óvatosan landoljak. Ez is a megfelelőnek kellett lennie. Ha túl nagy nem enged, ha kicsi nem tudom magam eléggé ellökni. Megnéztem, hogy jó e lesz a szög, ahonnan kapja majd a csillag a lökést. Tökéletes, telibe fogja trafálni a ködöt, bár tuti megégeti a talpam. Rajt állás, majd start! Egy kis fordulatot is vittem bele, hogy talppal érkezzek. Út közben felhúztam az íjam, ahogy megérkeztem egy kombót eresztettem meg. A lövésből származó plusz erőt is hozzá kívántam tenni ahhoz, amivel elrúgom a csillagot. Ami nagy mázlimra megindult, s biztosan haladt a köd felé. Már csak a feltételezéseim többi részének kellett bejönnie.
A várakozás. Magamban már nevettem is. Mulatságos egy meccs, meg kell hagyni, bár való igaz eddigi harcaimban egyszer sem kellett player ellen mennem, s csak tervek voltak ilyen helyzetekre. Most viszont, arra készülök, vagy már megtettem, hogy rá robbantok egy csajra egy csillagködöt. Szó szerint abszurd nevetséges helyzet. Ha sikerül, akkor már a reakcióján múlik a további, ha nem, akkor meg úgy szint, hisz abban az esetben annyi történik, hogy kapott egy ajándék csillagot.
A cselekedetek ideje. Természetesen egy nem túl jól, de látható helyen vagyok, hisz látni akarom a művem eredményét, valamint a reakciójára is időben akarok válaszolni. Ha kijön akkor megpróbálok rálőni, majd újra elbújni. Alap, hogy a saját biztonságomat elsőbbségben részesítem, így akár meneküléssel is kezdhetem, ha úgy látom jónak. Ez azonban már mind a jövő zenéje.

Egész remekül haladtam a dolgaimmal, mikor kaptam egy igencsak gonosz beszólást, ekkor kattant valami az agyamban, egyszerűen nem hagyhattam szó nélkül ezt a gonoszkodást.

-V-Vénember?! Van egyáltalán valami abban az apró fejedben? A hajam mi? Kikérem magamnak, hogy nem őszülök, hanem direkt ilyen színű! Különben is, alig múltam tizenhat, baaaanya!
Mutogatok a kobakja felé, majd ki is öltöm rá a nyelvemet a végén. Ezt megérdemelte, minek szívózik az okosabbal, csak adja alám a lovat, hogy jobban kizökkenthessem a koncentrálásból. Amúgy is szerintem kamuzik a csaj, nincs az az isten, hogy ilyen pontosat lőjön, ezt be is bizonyította, mikor elsuhan mellettem egy vessző. Bazi nagy mázlista vagyok, hogy egy ilyen „matekzseni”-t fogtam ki magamnak, illetve a pályával is szerencsém volt. Nyílt terepen két másodperc alatt elkapott volna, az egyszer biztos. Én tudok íjjal lőni, ám a rendszer bekorlátoz, illetve segít, a pontokon múlik az egész. A legkirályabb az volt abban a nyílvesszőben, hogy jelezte a hollétén. Magamban egy győzedelmes BINGÓ!-t elnyomok. Fel a napszemüveget, kézbe a hideg sört, és irány nézni az ingyen mozi. Természetesen ezeket csak képletesen, hisz csupán a tervem sorsát fogom látni, és szemüveg, meg sör sincs, nem is beszélve róla, hogy még nem ihatok. Leírni nem tudom, s talán csak az értheti, aki már tapasztalta, azt az állat érzést, amikor valami eszméletlen hoz össze az ember. Egy elvetemült ötlet, aminek az esélye konvergál a nullához, és bejön. Az adrenalin a véremben exponenciálisan megugrott, és a mosoly az arcomon már-már lehetetlen formát öltött.

Pezsgő bontás, zúzás, tombolás, parti, konfetti, tűzijáték, „WIN” feliratos óriás szalagok, és minden egyéb, ami kifejezi azt az ujjongást amit éreztem abban a pillanatban, hogy felrobbant, mind egyszerre pergett le az agyacskámban. Aztán döntöttem, ezt egyszer tuti megünneplem. Mondjuk a tűzijáték az megvolt, épp az imént, ráadásul egy felbecsülhetetlen alkotóeleme is volt. Mirika. Aztán láttam, ahogy a kirobbanó élmény nagy hatással van rá, s hazavágja szegényemet, pontosabban egy bolygónak, amit szét is zúz. Össze is rezzentem a jelenetre, meg a köhécselésre. Elhúztam a számat, nem számítottam rá, vagyis úgy értem, nem gondoltam bele, hogy mi lesz a következménye annak, hogy rárobbantok egy csillagködöt. Csak egy hirtelen ötlet volt, ami most kiderül több kellemetlen (lökés; becsapódás) és hasznos (ruha rongálás; séró belövés,[ s most legalább már olyan volt, mint az enyém]) mellékhatással is rendelkezett. Az állam úgy esett le, ahogy van. Ismét az a sajnálatos eset állt fent, hogy a szemeim és idegrendszeremet ért támadás blokkolta a számoló és támadó részét az agyamnak, így csak bámultam az elém táruló látványt, míg meg nem szólalt, ekkor beütött a krach, és fogtam a hasamat a nevetéstől.
-Nyahahahahaha! Ugyan Mirika-san, te szinte állandóan kacérkodsz mindenkinek, már csak annyi hiányzik, hogy adj egy kis löketet a felsődnek. Bár tény, hogy egy kicsit merész választás ez az alsó a mutogatáshoz... Hupsz.
Még csak adnom sem kellett a boldog embert, és a csipkelődést, mert jött az magától, szinte az egész beszédem végig röhögtem. Aztán megláttam, hogy valamit nagyon aktívkodik, ekkor jött a mosoly lefagyása, s idejét éreztem megpattanni. Az utolsó pillanatban, még a fejem mellé tettem a kezeimet, ott forgattam, meg kiöltöttem a nyelvemet, egy szóval alaposan kigúnyoltam. Még egy ”Blölölölőő!”-t is megeresztettem a hangulat kedvéért. Közben beakasztottam a lábfejemet a bolygócskám egyik „gödrébe”, majd fogtam és egy egyszerű, de nemes mozdulattal eltűntem, mint aki gyertyát ugrik a tóba. A meglepő az volt, hogy evolúciós lépcsőfokon lépett fel a csajszi, s valami egész sajátos fejlesztéssel jött elő. Ez az eredeti ötlet meglehetősen veszélyes volt, hála a rendszer célzómechanizmusának. Az életben nem szabadna egy olyan lövedékkel pontosan célozni, azonban egy játékban vagyunk, s ennek köszönhetően majdnem leszedte a fejemet az a nyomorult rakéta. Kicsit arrébb szambáztam, s kerestem egy nálam picivel nagyobb égitestet, amire felhasalva alulról szemlélhettem a nem hétköznapi látványt nyújtó Mirikát, s reménykedtem benne, hogy dühében bezúzza a felsőjét is. Nincs ezen semmi csodálkozni való, férfi vagyok, még szép, hogy lázba hoz egy ilyen helyzet. Már csak annyi a teendőm, hogy húzom az időt. Kötve hiszem, hogy le tudnám csipkedni az élete hátralévő részét anélkül, hogy egyszer is eltaláljon. Balszerencsémre meglehetősen, sőt talán túlzottan is gyorsan alkalmazkodik, vagy talán a tanul a megfelelőbb szó rá. Találékony azt meg kell hagyni, de még egyen egy kis szőlőcukrot, mielőtt megpróbál agypörgetési versenybe szállni velem. Sőt az is lehet, hogy bevette a teleportos szívatást, akkor még az is esélyes, hogy feladja, mielőtt megtalál, hogy végre felöltözhessen. Tudom, hogy már hozzászokott az alul öltözködéshez, de mindennek van egy határa, végül is hölgyből van, azt hiszem, legalábbis nem tűnt valami nagy ribinek az első benyomástól eltekintve. Ez már csak ilyen, ahogy az ember több és több információhoz jut, úgy változik meg a véleménye és szemlélés módja. Rutinosabb lesz, pontosabbak lesznek a megérzései, bár az tény, hogy mindig lehet tévedni, hisz emberek vagyunk, no meg akkora hatalmas élettapasztalat sincs mögöttem, csak egyedibb az átlag embernél. Egy kicsit irigylem a srácot, akivel jár, de ez van. Nekem nem biztos, hogy lenne idegzetem ehhez a nőszemélyhez, C'est la vie .

Nem akarom sokáig húzni az időtök: számomra hatalmas élmény volt a KT olvasása, és dagadt a mellem a büszkeségtől, hogy milyen otthonosan mozogtatok ezen az „univerzális” pályán. Azt hiszem, hogy a legjobbat hoztátok ki egymásból is, át-átlépve a saját határaitokat. Ettől függetlenül győztest kellett hirdetnünk, így lépésről lépésre elemeztük ki a harcot. Nem csigázlak tovább benneteket: Mirika nyerte a küzdelmet, 229-218 arányban.

35 exp-vel és 40 arannyal honoráljuk a remek küzdelmet, köszönjük az élményt!