[Játékos Küldetés] A Kaszás Katakombája

Kora reggel már kint sétálgattam a városban. Már megint nem bírtam rendesen aludni, rémálmok gyötörtek. Csodálatosan szép idő volt, így elidőztem egy kicsit a boltok kirakata ellőtt, illetve beültem egy cukrászdába. Ezek után egy napos helyen kerestem egy padot, és azon ücsörögtem, a felhőtlen eget bámulva. Kicsit le is csuktam a szememet, gondoltam relaxálok egy csöppet, de azon kaptam magam, hogy elaludtam. Nagyokat ásítozva nyújtózkodtam, és próbáltam megmozgatni a végtagjaimat. Figyelmemet az kötötte le, hogy hirtelen mintha nem is ugyanott lennék, ahol eddig, teljesen borús sötétség telepedett a tájra. Az eget szürke felhők lepték el, és szinte biztos voltam benne, hogy hamarosan esni is fog. Sietve elindultam a fogadóm irányába, és megpróbáltam lerövidíteni az utamat, így egy pici, sikátorszerű utcán haladtam át. Ekkor egy sötét csuklyát viselő alak tűnt fel előttem, és egy küldetést ajánl nekem. Nagyon megijedtem ettől az alaktól. Gyorsan átfutottam a sorokat, és inkább nem mertem neki nemet mondani, elfogadtam a felkérést. Én nem akarom legyőzni a hallt, megszerezni a hatalmát, és megérteni sem. Bátornak meg pláne nem mondhatnám magamat. Mégis elindultam a megadott hely irányába.
- Miért is megyek bele ilyesmikbe? És az a kétes alak? Feláll a hátamon a szőr tőle..- beszéltem magamban. Ez egy rossz szokás, ami ellen szinte már tenni is nehezemre esik, a közelemben élők már megszokták, nem akarják megérteni, hogy ilyenkor mire is gondolok. Nem tudom, miért csinálom, talán a szavak nagyobb hangsúlyt nyernek akkor, ha kimondom őket.
- Bár kicsiként mindig ilyesmiket játszottam, és teljesen jól bele tudtam képzelni magam az ilyen komor helyzetekbe, most mégis annyira valóságos, és félelmetes. - mondtam tovább. Régebben, ha játszottunk, én mindig a hozzám nem túlságosan illő maffiavezér, és ehhez hasonlók szerepét töltöttem be. Imádtam az ilyen komor, sötét ábrándokat, egyszer még farsangkor is démon hercegnőnek öltöztem be. Bár a fene sem tudja, hogy illenek össze a démonok, meg a hercegnők. És igen, feketében is nagyon aranyos voltam, és divatos, és persze a masni és csipke sem maradhatott el. Szerettem az ilyesfajta rémisztő történeteket is, de nem a valóságban, vagyis a játékban, vagyis.. valóságjátékban..Igen, ez a megfelelő kifejezés. Itt majdnem elájultam, amikor rájöttem, hogy az utam egy temetőn vezet keresztül.
- Egy temető..!! - nagyon reméltem, nem találok frissen ásott sírgödröket, bár tudtommal az SAO-ban ha meghalunk, akkor nem marad holttest, hanem szét pixeleződünk.
- Akkor minek ide temető? - tettem fel a költői kérdést. Talán azért, hogy ránk ijesszenek.. És sikerült is nekik. Mintha még halk hangokat is hallottam volna innen-onnan. Végül egy házhoz értem, ez volt az úti cél. Sajnálattal vettem tudomásul, hogy ez sem nézett ki túl barátságosan. Rosszabb volt, mint egy horror filmben. Megpróbáltam mégis kinyitni az ajtót, és belépni. Nem sikerült. Az ember azt várná egy ilyen régi háztól, hogy simán kinyílik az ajtó, egy nyikorgás kíséretében, de ez meg sem mozdult. Attól féltem, ha tovább rángatom, az egész fallal együtt fog rám dőlni. Megfordultam, és azt forgattam a fejemben, hogy haza megyek, de mégsem tettem ezt, ehelyett egyszerűen csak leültem, és vártam. Nem tudom, mire, egyszerűen csak vártam. És az igazat megvallva nem sok kedvem volt megint végigbaktatni azon a ronda temetőn. Elkezdtem nézegetni a felszerelésemet, és egy ismeretlen tárgyat találtam. Nem tudom, hogy került oda, de még felhasználhatom valamire, ezért inkább nem piszkálgattam. Azon tűnődtem, vajon mit takarhat az, hogy megszerezd a halál hatalmát.. Én nem akarok senkit sem megölni.

Nagyon szép délelőtt van. Alig pár perce ébredtem fel, az óra közelebb jár már a délhez, mint a reggelhez. Csodás személyem most is, mint mindig nagyon sokáig aludt, de most már ébren vagyok és vidáman sétálok a város utcáin. Csodálkozva bámulom a boltok áruit, már alig várom hogy vehessek valamit, de ehhez először küldetésre kellene mennem... Viszont még egyetlen olyan feladatot sem találtam, ami megfelelne nekem. Ugye bár egy ennyire fantasztikus Árnyharcos, mint én, nem vállalhat el minden jött ment küldetést. Így hát egész nap azzal szórakozok, hogy találjak valami munkát magamnak.
A délután is egész szépen indul, bár munkám még mindig nincs. A városban láttam néhány lányt, még meg sem ismertek... úgy néz ki, hogy nem tisztelik a hozzám hasonló zseniket. Tényleg szereznem kell egy küldetést, ami ad nekem egy kis hírnevet. Vajon merre van egy nekem való NPC? Annyira belemerülök a keresésbe, hogy észre sem veszem az időjárás hirtelen változását. Egyik pillanatban még valamelyik utcán mászkálok, majd a másikban már sokkal sötétebb van és egy árnyalak beszél hozzám. Alaposan átgondolom a küldetést, amit ajánl, majd egyszerűen elfogadom. Ez a nekem való feladat!
- Hm, hát ez meg mi?
Egy tárgy került a felszereléseim közé... Azonnal megnyitom a felszerelésemet és megnézem, hogy mi az. Nem igazán tudom milyen hatása van, de úgy néz ki, hogy majd a küldetés során használnom kell.
Izgatottan indulok el a megjelölt irányba, már alig várom, hogy megöljek valamit. Amikor a temetőbe érek, kissé meglepődök. Nem is gondoltam volna, hogy itt fogok kikötni az első küldetésemen. Na vágjunk bele és öljünk meg néhány zombit! Tudom, hogy ez csak egy játék, de akkor is valamiért kiráz a hideg ezen a helyen. Eléggé hátborzongató.
Ahogy haladok a temetőben, hamarosan elérek egy épületet. Ide vezet a térképemen a jel, szóval be kell jutnom. Azonnal az ajtóhoz megyek és próbálom kinyitni. Azonban az nem nyílik, így hát belerúgok egyet, hátha pöccintésre engedelmeskedik. Viszont ugyanúgy zárva. Így hát megnyitom a felszerelésem és megnézem, hogy kaptam-e olyan eszközt a kezdéskor, amivel ki tudnám nyitni.

Nem alszok túl sokat az éjjel, de mégis frissen ébredek fel a hajnali órákban. Egy gyors nyújtózkodás után, már indulok is ki egyenesen az utcákra, ahonnan máris a mezők felé veszem az irányt, hogy szerezzek némi aranyat, és persze tapasztalatpontot. Az egész délelőttömet azzal töltöm el, hogy megpróbáljak némi tapasztalatpontot felhalmozni a moboknak köszönhetően. Sikerült is kifárasztanom magamat közben. Vagy legalábbis valós testemet biztos, hogy alaposan megizzasztottam. Lassan, kényelmes tempóban sétálok vissza a városba, hogy szemrevételezzek pár páncél, és fegyverkereskedőt, hátha találok valami érdekesebbet a kínálatukban. A csupa unalmas felszerelés átvizsgálása után, egy kis csendes pihenésre vágyva egy, a házak között álló fa alá leheveredve, nézek fel az égre. Még most is képes vagyok elcsodálkozni rajta, hogy milyen élethűre sikerült megcsinálni ezt a virtuális valóságot. Na meg persze, a szokásos arckifejezésemmel nézem azokat a játékosokat akik arrafelé sétálnak el. Csendes pihenőmet egészen addig nem zavarja meg semmi, ameddig be nem borul hirtelen az ég, és egy fekete csuklyás NPC oda nem lép mellém, és meg nem szólít. A felajánlott küldetést átolvasva, nem sokat gondolkozok az elfogadásán. Egyszerűen rányomok az igenre, miután az NPC továbbáll, és megjelenik előttem egy térkép. Szép lassan feltápászkodok kényelmes helyemről, aztán elindulok a jelzett irányba néhány játékost kezem segítségével arrébb invitálva, az utamból, amikor sikeresen betömörülnek elém. Még csak nem is kell túlzottan sokat mennem, mert a város szélénél, már el is érem a célterületet. Egy temetőt. Bár értelmét nem nagyon látom, gondolom ez is csak a kinézet miatt fontos, hogy színesítsék a környezetet. Bár a környezet hangulata jelenleg inkább borongós, mint színes. Na sebaj. Szép lassan közeledek egy istállóhoz. A térkép szerint be kell mennem, ezért egy illedelmes mozdulattal rárúgok egyet az ajtóra, de nem történik semmi. Csak kapok egy feliratot, hogy elpusztíthatatlan. Korábbi MMO-s tapasztalataimból kifolyólag reménykedve, hogy valamilyen tárgyat is kaptam a küldetéshez, megnyitom a menümet, és végignézem a felszerelésemet. Bár nincs valami sok tárgyam, aminek köszönhetően hamar meg is találom a keresett tárgyat. Egy bizonyos Reaper Soul nevezetű valamit. Amikor kiválasztom egy újabb szöveg jelenik meg, majd az ajtó egy csattanás kíséretében kitárul. Ahogy belépek lovakat látok szépen sorban ahogy zabot lakomáznak. Ahogy belépek, követve a térképet egy csapóajtóhoz érek. Letérdelek mellé, és megpróbálom kinyitni, de ezt sem bírom. Viszont mielőtt megint próbálkozhatnék a tárgyal, már vetődök is arrébb, ahogy egy támadás érkezik felém.
- Cöh.
Hangoztatom ahogy meglátom ellenfelemet. Egy fej nélküli lovast. Legalább a helységhez illik. Mielőtt ismét alkalma lenne támadni előkapom az egyik késemet, és azzal hárítom a támadását, majd félre lépek, és kihúzom hüvelyéből a másik pengét is. Szembenézek a lovassal, és megvárom, hogy elinduljon felém, majd, hogy azért a kinézetre is adjak, megtaposva az egyik box ajtaját elrugaszkodom róla, és miközben kardját a kések segítségével hárítom, jobb térdemmel mellkasának csapódva lelököm lováról. Arrébb gördülve talpra szökkenek, és egyenesen nekimegyek a lovasnak. Egy csapást mérek a kardjára, majd a testére, aztán egy gyors rúgással a lábára térdre rogyasztom, és a két kést egyszerre mártom bele a mellkasába. Ha már fejre jelen helyzetben nem mehettem. Nem telt sok időbe, hogy le mennyen a maradék élete, és pixeljeire hulljon. Miután végre eltűnt a képből ez a zavaró tényező, hirtelen kinyílik a csapóajtó is. Viszont ahogy lenézek hamar nyilvánvalóvá válik, hogy szükségem lesz valami világító eszközre. Körbeszemlélve a helységen visszasétálok a bejárathoz, és leveszem, az ajtó mellett egy szögre felakasztott lámpást. Ezzel a bal kezemben megyek vissza a csapóajtóhoz, hogy továbbmehessek.

A Nap égető sugaraira ébredtem egy egyszerű fogadóban. Egy ideig kedvetlenül bámultam a plafont, majd erőt véve magamon felkeltem. Olyan szép nap volt, de nem keltett bennem jó érzést a Nap fénye, vagy melege...
~Ez még csak nem is az igazi nap.-gondoltam. A fogadó ebédlőjében elfogyasztottam reggelimet, majd elindultam. Konkrét célom nem volt, de mivel pénzkészleteim kifogyóban voltak, nem lett volna rossz valamiféle munkát keresnem. Nézegettem a felkéréseket, plakátokat az utcán, de egyik se nyerte el a tetszésemet. Vagy mert túl nehéz volt, vagy mert túl keveset fizetett. Már délután volt, amikor az egyik utcában sétálva láttam, ahogy az égről eltűnik a Nap fénye. Sötét, sűrű gomolyfelhők kezdtek gyülekezni, s egy-kettőre besötétedett.
~ Végre nem bántja a szemem ez a Napsütésnek mondható valami.- a sötétségben jobban szerettem mászkálni, olyan érzésem támadt ilyenkor, mintha láthatatlan lennék. Az utcában sétálva, a sötétségből egyszer csak egy alak lépett ki. Nem láttam, hogyan néz ki, mert arcát fekete csuklya takarta el előlem, de nem keltett bennem félelmet. Egyszer csak megszólalt:

Tudod már, milyen a halál? Ugye, hogy nem. Félsz tőle? Persze, hogy igen.
De itt a lehetőség, arra, hogy legyőzd, és megszerezd a hatalmát.
Elég bátornak érzed magad, hogy szembenézz vele?

Meglepettségemben csak bólogatni tudtam. A fickó nem mondott semmit, csak hirtelen eltűnt a semmiben. Ekkor láttam, hogy jelez a rendszer. Egy tárgyat kaptam, amit nem tudtam előhívni. Aztán egy másik üzenet is jött. Egy térkép jelent meg, amin egy megjelölt helyen kezdett villogni. Nem gondolkodtam sokat rajta, hogy mi is lehet ez, egyértelmű volt, hogy a térkép a küldetés helyét jelzi. Igaz, nem tudtam sokat a küldetésről, azt sem például, hogy mennyit fizet, vagy mennyire veszélyes, de én nem féltem a haláltó, s mert neki köszönhetően a szeretett homály is körbevett, ezért bátran elindultam a megadott pont irányába. Jó ideig sétáltam, át a városon egészen a város széléig egy temető szerű helyhez. A hely kietlen volt, laktalan, néma, sötét és rideg. Egy lelket nem láttam, vagy érzékeltem sehol sem. Rezzenéstelen arccal sétáltam tovább, amikor is egy kúria szerű épület tárult a szemem elé. Romos épület volt, legalábbis kívülről annak tűnt. Gondoltam, hogy ez a célállomás, erről a térképem is tanúbizonyságot tett, ugyanis a kis villogó jel jelezte a célpontot. A kijelölt útvonalon közelítettem meg a házat, aztán a rendszer újra jelzett, hogy vegyem elő a tárgyat amit kaptam. A tárgy neve Soul Reaper, hangzatos és hátborzongató név lehet egy átlagos valakinek, de ez engem már meg sem érintett. Különös tárgy volt, amolyan állati koponya szerűség. A tárgy mellé egy üzenet kapcsolódott.

"A Kaszás Katakombájának Kapuja nyitva áll előtted,
lépd át a küszöböt és tudd, meg mi vár rád..."

Az üzenet egyszeriben eltűnt, s keleti oldal kapuja kinyílt.
~Most jön az, hogy belépek az oroszlán barlangjába, mi?-gondoltam. Arra számítottam, hogy egy belülről is romos, kietlen, koszos helyre lépek be, ahol a falak roskadoznak és dohosak, a padló lyukas helyenként égett és a plafonról a tapéta maradványai lógnak le, egy szóval egy eléggé elhagyatott házbelsőre számítottam, de amint beléptem a látvány letaglózott. A hely ahová kerültem egy amolyan társalgó jellegű volt. A falak, a padló és a mennyezet narancssárgás színe kellemes melegséget árasztott, nem is beszélve a beépített kandallóban lobogó lángokról. Középen kanapé, előtte dohányzóasztal. A falak mentén sötét bordó színű, könyvespolcok, amiken tömött, katonás sorrendben álltak a vaskos kötetek.
Amint körbeszemlélődtem a házbelsőben az egyik puha bőrfotelben egy hosszú, szőke hajú lányt láttam meg, aki épp egy könyvet olvasgatott. Közelebb léptem hozzá, majd megkérdeztem:
- Te ki vagy, és mi ez a hely?- érdeklődtem. A lány nem válaszolt, csak mellém lépett mosolyogva. Ám pillanattal később arca kedves mosolya ördögi vigyorba csapott át, szemei gonoszosan összeszűkültek, majd nekem esett.
~Egy démongyerek..- gondoltam, miközben elhajoltam támadása elől. Hátra ugrottam. Nem volt túl sok kedven a harchoz, ahhoz meg hogy széttúrjam ezt a szép helységet még inkább nem volt hangulatom, de hogy hagyjam magam arról sem lehetett szó, ezrét kénytelen voltam harcba lendülni. A lány két kis tőrrel próbálkozott, de amint előkapta őket az egyiket kicsavartam a kezéből, majd amikor a másikkal próbált leszúrni azt kivédtem az akkorra már rég kirántott katanámmal, és az elrepült a kandalló fölötti falba. A lány megszeppent, de én egy percig se tétováztam. Megragadva csuklóját a földre rántottam, majd kíméletlenül átdöftem a hasát. Nem néztem oda, nem akartam, hogy hatással legyen rám ahogy eltűnik. Igaz, hogy egy démongyerek, de akkor is túl emberi, és túl valóságos a kinézete, nem hagyhattam, hogy egy percre is megrendüljön a lelkem. Ahogy ellenfelem szertefoszlott, a hely remegni kezdett, majd a kandalló fala befelé fordult, és máris egy titkos ajtó tárult elém. Kardomat vissza dugtam a hüvelyébe, majd a titkos bejárat felé vettem az irányt...

Még mindig az invertorymba került kis tárgyat nézegettem, és végül elő is vettem. Ekkor egy kis felirat jelent meg előttem, és az ajtó kinyílt. Gyorsan felkeltem a lépcsőről, és beléptem. Nem kis meglepetésemre egy gyönyörű hall ( bálterem? ) fogadott. Nem is bírtam elképzelni, hogy ez hogy lehet, hisz kívülről úgy tűnt, mindjárt összedől az egész épület. Itt viszont csodálatos tágas tér fogadott, szemben aranyozott díszítésű oszlopok, a falakon művészien megfestett képek. A tölgyfa lépcsőt vörös szőnyeg fedte, a padló mesterien kidolgozott, és fényezett díszed kőlapokból állt, és a bútorokat is gyönyörű intarziával díszítették. A szépen faragott kis asztalokon kristálypoharakat, és drága italokat vettem észre. Nagyon megszomjaztam, így félre tettem a tényt, hogy kiskorú vagyok, és elkezdtem kortyolgatni a különböző italokból, persze egyet sem találtam, ami alkoholmentes lett volna. ittam mindenfélét. Először egy drága bort kóstoltam meg, majd iszogattam egy kis Jack Dennielst, vodkát, koktélokat. A lényeg a lényeg, mindent megkóstoltam. Szinte elámultam az érzéstől, ahogy elöntötte a fejemet a kábultság. Egész vicces érzés volt. Ekkor egy fehér, szinte már már átlátszó alak kezdett felém közeledni. Mintha meg is akart volna támadni, nem nagyon értettem a dolgot, hisz én nem adtam okot rá, hogy bántson.
- Kötözködni akarsz? - nyökögtem. Aztán késeimmel hadonászva elindultam felé, és megpróbáltam belé szúrni őket. - Rohaaaaaaaaamm! Nesze neked, ha nem hagysz békén, megérdemled! - Amikor végeztem a fura alakkal, tovább táncoltam, egészen egy ajtó felé. Mire oda értem, már nem is voltam benne biztos, hogy az a valami tényleg létezett, vagy csak én képzeltem be magamnak.

Kíváncsian nézegetem a felszerelésemet, de nem igazán találok benne ajtónyitó tárgyat. Viszont ekkor az eszembe ugrik, hogy kaptam egy küldetés tárgyat. Nagyon gyorsan előveszem azt, aminek hatására felvillan egy üzenet.
~ Még hogy a Kaszás Katakombája...~
Elég rövidke üzenet az biztos, de legalább most már nyílik az ajtó. Így hát megfogom a kilincset, majd óvatosan benyitok az épületbe. Próbálok a lehető leghalkabb lenni, nehogy valamilyen ellenfelet magamra szabadítsak. Ráadásul a csapdákra is oda kell figyelnem. Azonban még sehol semmi, ezért nyugodtan nézek körbe. A fegyvereimet a kezembe veszem és felkészülök egy esetleges támadásra. Viszont még mindig semmi. Kezd túl gyanús lenni a helyzet, éppen ezért még jobban körülnézek. Túl sok a nem ide illő tárgy, mint például a villanysütő. Mivel nem találok itt semmit és nem is támad rám semmi, elindulok, hogy a következő helyiségbe lépjek, csak hát ekkor jön egy „várt” esemény. Az edények csörömpölni kezdenek, majd a hűtő ajtaja is hangosan csapkodni kezd. Végül megjelenik egy szellem. Vidáman nézek rá és már várom hogy mit lép. Szerencsére nem egy békés NJK-ról van szó, hanem egy ellenfélről. A szellem azonnal rám ront, amint meglát. Egyszerűen csak átugrok a sütő fölött, így sikeresen védekezek ellene. Ezután megkerülöm és a bal oldalát támadom meg. Próbálok minél gyorsabb lenni. Egy vágást ejtek az oldalára, de ennyitől nem hal meg. Ahogy elnézem, több életereje van, mint nekem. Éppen ezért nagyon óvatosnak kell lennem, mert ha itt elvérzek, akkor nem csak a játéknak lesz vége, hanem az életemnek is. Miután sikeresen eltalálom a szellemet, az egy félköríves csapást indít felém. A keze majdnem eléri a fejemet, de szerencsére időben reagáltam, így volt időm térdre rogyni előle. Ezután újra támadásba lendülök. Fegyvereimmel nagyon gyors vágásokat ejtek az ellenfelemen, ráadásul ezúttal végzek is vele.
Elégedetten mosolyodok el, amikor látom eltűnni a szellemet. Azonban nincs nála semmi, amit elvehetnék, így kissé elégedetlen is vagyok. Bár egy ilyen gyenge őrzőtől mit is várhatnék... Eközben a hűtő elmozdul a helyéről és egy eddig rejtett ajtót fedezek fel. Nem is gondolkozok azon mit csinálok, azonnal oda sétálok és óvatosan, fegyverrel a kezeimmel lépek be a következő terembe.

Bal kezemben tartva a lámpást, leguggolok a csapóajtóhoz, és lejjebb engedve megpróbálok levilágítani, de semmit sem látok innen, úgy-hogy gondolkodás nélkül elindulok lefelé. Az utolsó néhány fokot már nem teszem meg, inkább csak elengedem a létrát, és egy halk puffanással érek földet. Megfordulok, és fejmagasságba emelve a lámpát körbenézek. Bizar látvány fogad, bár egy ilyen küldetéstől mást nem is várhat az ember, ha egyszer a kaszás katakombájáról van szó. A falak csontokból, és koponyákból vannak kirakva, mintha csak egy ősi, barlangba épített sírhelyre tévedne be az ember. Ahogy haladok előre fájdalmas nyögéseket, morajlásokat kezdek el hallani, bár az irányát nem tudom megállapítani sajnos. Ahogy haladok tovább ismét meghallom a már korábbról ismert fájdalmas nyögést, viszont sokkal közelebbről érkezik a hang, és még a falak is elkezdenek remegni hatására. ~ Várjunk csak. Itt valami nem stimmel.~ Suhan át agyamon, és már a földön is van a lámpás, kezeimben, pedig a két késemet tartom. A falak tovább remegnek, majd az egyikből kirobban egy karddal, és páncéllal felszerelt csontvázharcos. Az első csapását hárítom, majd megpróbálok bevinni egy találatot, de azt sikeresen kivédi a pajzsával. Ismételten megpróbál lesújtani rám, viszont megint sikeresen hárítom, majd talppal belerúgok a pajzsába ezzel is kizökkentve az egyensúlyából, épp elég időre ahhoz, hogy bevigyek két gyors vágást. Sajnos látható módon ennek már több az élete mint a lovasnak, de ez koránt sem zavar engem. Egyszerűen amikor támadni próbálna egyik késemmel a kardot állítom meg, míg másikkal rácsapok egyet a pajzsra, és mellkason rúgom, majd a leguggolva egy szép rúgással ki söpröm lábait alóla, és miközben esik, még a koponyájába állítom az egyik késemet. A csontváz hamar szilánkjaira robban ezek után, és felugrik egy ablak, hogy egy új tárgy került a felszerelésembe. Előhívva a menüt azonnal meg is lesem, hogy mi az. Egy levél. Kaptam egy levelet a csontváz legyőzése közben, viszont a rendszer nem engedi, hogy megnézzem, ezért bal késemet visszacsúsztatva a helyére felveszem a földről, az idő közben felrúgott lámpást aminek szerencsére semmi baja, és bal kezemben a lámpással, míg jobban késemmel haladok előre. Menet közben időnként fogást váltok a késen, bár ennek semmiféle szerepe nincs. Ahogy tovább sétálok, egy elágazáshoz érek. Csendben állok előtte, veszek egy mély levegőt, és úgy hallgatózok, de nem hallok semmit. Gondolkozok egy darabig, aztán csak úgy minden ok nélkül elindulok balra.

Átlépve az ajtón tejes sötétség fogadott. Megint rám jött a sikíthatnék, pedig még nem is láttam, hogy mik azok a valamik, amiket éppen tapogatok, miközben előre fele próbáltam haladni. Csak annyit éreztem, hogy kemények, hidegek és csúszósak. Pár lépés után aztán hirtelen fellobbant előttem pár fáklya, kivilágítva az utam. Nah ekkor viszont tényleg sikítottam, miközben nagyot ugrottam hátra. Nem elég az, hogy hirtelen a semmiből égni kezdenek azok az izék, de még az is kiderül, hogy egész eddig csupasz koponyákat fogdostam. Elhúztam a számat, amikor a pillanatnyi ijedség eltűnt, helyét átvette az undor. Hisz kinek tetszene az, hogy undorító, koszos, büdi fej maradékokat fogdoz? Vizesek, ragacsosak, piszkosak. Semmit nem találtam, amibe beletörölhetném a kezemet.
- Nagyon menő! Először a frászt hozzák rám egy temetővel, meg omladozó házzal, amikor aztán megnyugszom, mert azt hiszem, belül normálisan néz ki, megint rám hozzák a frászt egy ilyen hellyel. Pedig azt hittem, hogy innen egy szép kis kastélyt kell majd bejárnom, és olyan ari kis átlátszó szellemeket gyilkolnom. - nyafogtam. Bár korántsem voltam biztos abban sem, hogy az a szellem létezett egyáltalán. Egy kissé sok alkoholt fogyaszthattam, ami különös módon azóta simán kiürült a szervezetemből, pedig alig 2 perc telt el. Teljesen józannak éreztem magam. Semmi fejfájás, semmi kettős látás.. Szóval már nem voltam részeg, de a másnaposság rész is kimaradt. Miután kinyafogtam magam, el is indultam tovább, viszont ekkor valami furcsa morajt, zörgést hallok.
- Ha legközelebb egy ilyen kétes alaktól egy feladatot fogadok el, nem felejtek el pelenkát hozni.. - nyöszörögtem, mert már megint nagyon féltem. Óvatosan léptem még egyet, de ekkor megint azt a hangot hallottam, viszont most el kezdett körülöttem minden rázkódni. Ezek után egy csontváz valami rakódott össze a szemem előtt. Felsikítottam. Hatalmasat ordított, és elindult felém.
- Úristen! Úristen! Úristen! - ordítottam a felém magasodó valaminek. Hirtelen támadt ötlettől vezérelve, amikor hozzám ért, leguggoltam, így elkerültem a támadást, ekkor alulról belé szúrom a késeimet, majd egyszerűen a háta mögé kerülök, ahogyan a lába között átbújok. Megpróbáltam ott is megtámadni, és szúrkálni, ahogy csak érem, de ekkor ő hirtelen megfordult, és a pajzsával hárított. Ez után a kardját meglendítette, és én sikítva próbáltam arrébb ugrani, épp időben, mert majdnem sikeresen a másvilágra küldött ezzel a húzásával. Próbáltam a közelébe férkőzni, és megvágni annyiszor, ahányszor csak tudom. Egyik próbálkozásnál a csontjai közé ragadt az egyik késem, ő közben emelte a kardját, és belém akarta szúrni, de sikeresen hárítottam a másik késemmel, majd végül sikeresen kihúztam a másikat is, és hátráltam. Végül még bevittem egy utolsó csapást, amitől szilánkjaira hullott a rémség.
- Hála Istennek! - motyogtam megkönnyebbülten aztán. Tovább mentem az úton, amelynek a vége kétfelé ágazott. Ha az eddigi elméletet követem, akkor most a borzalmak után megint valami jónak kell jönnie, valami szép helynek. Persze ez korántsem biztos, de fő az optimizmus!
- Na akkor merre is.. Ecc pecc, kimehetsz, holnap után.. - számoltam ki, hogy melyik útvonal is legyen végül.
- Akkor indulás balra!

Nem tétováztam beléptem a titkos átjáróba ami a kandalló mögött tárult elém. Odabent semmit sem láttam, fogalmam sem volt mi vár rám a feketeségben, de ezzel mit sem törődtem, csak elindultam befelé. Tettem pár lépést, a hátam mögött törvényszerűen bezárult az ajtó amin beléptem.
~ Tudhattam volna... Nem nagyon érdekelt, sőt talán boldog is voltam kicsit, mert a teljes sötétségben egy aprócska fénysugár sem zavarta a szemem. Szinte otthonos volt a korom sötétségben, bár néha meg-meg botlottam egy kőben vagy egy kisebb buckában ami a földön volt. Pár perc múlva a falakon mégiscsak fáklyák villantak fel. Egy pillanatra megijedtem, de miután nem érzékeltem veszélyt megnyugodtam. Haladtam tovább előre. A folyosó végét figyeltem mindvégig, ám ahogy a fáklyák fénye bevilágította a falakat is, arcomra az undor grimasza ült ki. Koponyákból készült fal vett körül.
~És én ezeket tapogattam? Pfujj...-gondoltam. Nem volt időm, hogy a hely gusztustalanságán meditáljak, minduntalan csak arra törekedtem, hogy kijussak a folyosóból valami tágasabb helyre.
~ Ha itt, ezen a szűk kis folyosón megtámadnak, nem lesz helyem, hogy a kardomat forgassam, vagy csak akkor is nagyon szűkösen..
Kellett nekem az ördögöt a falra festeni. Egyszeriben egy vészjósló nyögést hallottam. Megtorpantam. Minden irányba körül néztem, de ellenséget sehol sem észleltem. Tovább haladtam pár lépést, majd a hangot ismételten meg hallottam. Fokozatosan jobban szorítottam kardom markolatát mindenre felkészülve. Ekkor a falakban lévő koponyák, és csontok rázkódni kezdtek, s hirtelen megjelent előttem a várva várt ellenség.
- Komolyan mondom....már csak te hiányoztál... egy csontváz...nagyobb kihívás nincsen?-morogtam elégedetlenül. Valami rendesebb zombira számítottam, akin még egy kis hús is található, hogy mégiscsak úgy nézzen ki mint egy tisztességes zombi. De nem, csak egy csontváz csörömpölt előttem, meg néha adott ki egy- egy túlvilági hangot. Nem mondom így is elég gusztustalan és ocsmány volt, annyira, hogy fél perc után meg is elégeltem, hogy itt lézeng előttem, így nem volt más választásom, kirántottam a kardom és...
-Hát, erre nem számítottam igazán...- igazból, de. Tudtam, hogy a szűk folyosó nem nyújt akkora helyet, hogy a hosszú katanámat kellőképp forgatni tudjam, de arra nem is számítottam, hogy már kihúzni is alig tudom a hüvelyéből, olyannyira, hogy a kard éle beakadt az egyik falban lévő koponyába.
- Na már csak ez hiányzott...- morogtam, de eközben ellenfelem támadásba lendült. Míg azzal szenvedtem, hogy fegyveremet kiszabadítsam a koponya szájából, a csonti felém közeledett.
- Hát, én ezt nem gondolnám komolyan...-mondtam higgadtan, majd a kardomra támaszkodva koponyán rúgtam a csontharcost, ám az nem tágított.
- Makacs vagy, mi?- nem tántorodott el céljától, hogy levág, így ismét támadt. Ám ekkor a kardom lazulni kezdett fogságából, s még épp időben kirántottam, s a falat alaposan megkarcolva de végül a kardom ellenfelem fegyverébe ütközött. Pár pillanatig "farkasszeme"t néztünk egymással, majd hátraléptem egy lépést. Felmértem, milyen támadásomnak van hely, illetve mivel tudnám a legmódszeresebben kivégezni. Egy közvetlen, szemből érkező támadás mellett döntöttem. Azt hittem ez elegendő lesz, de csalódnom kellet, mivel kardom a csontváz bordái közé szúródtak, s ezt ő meg sem érezte.
~ Na ezért mondtam, hogy jobb lett volna egy tisztességes élőhalott... Mivel előző támadásom nem volt túl kedvező, újra támadnom kellett, azonban ellenfelem sem volt teljesen ostoba, egy erőteljes csapást mért rám, amit sikeresen védtem ki, bár elég megerőltető volt.
~ Nos, ha a döfésbe nem is...egy fejlevágásba mindenki belehal.-gondoltam. Ennek megfelelően, a védésből felállva, egy kis ívvel történő vágással levágtam a csontváz fejét, ami hangos koppanással a padlón landolt testével együtt.
~ Megmondtam...-néztem a csont harcosra, majd otthagyva tovább indultam. Azonban, pár lépés után a fej nélküli teste megragadta a bokám.
- Csak nem vagy hajlandó feladni?- kérdeztem felemelve a hangomat, majd ráugrottam a koponyájára ami szilánkokra tört. Látszott ahogy a teste is teljesen mozdulatlanná válik.
~ Na végre...-gondoltam, majd ahogy eltűnt egy boríték jelent meg előttem, ami bekerült a felszereléseim közé. Kinyitni nem tudtam ezt sem. Egyre rejtélyesebbé vált ez az egész. Arról nem is beszélve, hogy amint tovább indultam a folyosó két felé indult tovább.
-Remek.-csattantam fel. Pár percig gondolkoztam, de megérzéseim arra ösztönöztek, hogy végül is jobbra induljak tovább. Nem tudtam jól teszem-e, ez majd még elválik...

Spoiler:

Miután legyőztem ellenfelemet, egy eddig rejtett ajtót jelenik meg a hűtő mögött. Azonnal odamegyek, hogy haladjak tovább. Amint belépek, egy sötét helyre kerülök. Kissé mérges leszek ettől, mivel nincs nálam semmilyen világító eszköz... viszont a haragom hamar elmúlik, mivel a falakon fáklyák gyulladnak meg.
- Ez de baró! - szólalok meg, amikor meglátom a falat.
Minden csontokból áll. Ez valami hihetetlen... már régóta várom, hogy ilyen helyen legyek. A hangok is nagyon jók, olyan mintha valaki fájdalmában nyöszörögne. A nyögés hamarosan sokkal nagyobb lesz, aminek hatására megremeg a fal, vagy a csontok, vagy nem tudom mi. Ez az egész annyira lenyűgöző, az alkotó nagyon kitett magáért. Majd meg van a maga hatása a rezgéseknek. Hamarosan egy csontvázharcos jelenik meg előttem és ront felém.
- Nah, hátha ez már komolyabb kihívás lesz, mint az előbb! - kiáltom el magam.
Erősen megmarkolom a fegyvereimet és várom az első csapást. A csontváz egy szúrással indít, de azt könnyedén hárítom az egyik tőrömmel. Csak hát ezután a pajzsával próbál megütni. Így hát óvatosan hátra ugrok, nehogy leterítsen. Szerencsére nem túl gyors, de már most is látszik, hogy keményebb, mint az előző ellenfelem.
~ Vajon hogy készítették a játékot? A csonti ellenállóbb a fegyveremmel szemben? ~
Sajnos nincs túl sok időm töprengeni, ugyanis újból nekem ront a szörnyeteg. Villámgyorsan kitérek egy újabb döfés elől, majd én is megpróbálkozok egy szúrással. Azonban a fegyverem nem tud túl sok kárt tenni benne, ráadásul a tőröm megakad a bordák között. Még szerencse, hogy túl közel vagyok, így nem tud leszúrni. Hirtelen gondolattól vezérelve elengedem a beragadt fegyveremet, majd ököllel kétszer a csonti arcába zúzok. Hatalmasat csattan a fej, majd a jobbos tőröm markolatával csapom homlokon az ellenfelemet. Ettől azonnal lerepül a feje, majd pixelekre bomlik és eltűnik.
Izgatottan várom, hogy mi esik ki belőle, de sajnos csak egy levél az, amit még használni sem tudok... jellemző. Mivel itt már nincs több dolgom, óvatosan haladok tovább és várom a következő ellenfelet. Helyette egy elágazást kapok: bal vagy jobb? Még szép hogy jobbra megyek, elvégre jobb kezes vagyok, meg hát a nevében is benne van, hogy az a jobb irány... Így hát elindulok jobbra!

Kényelmesen haladok tovább egyenesen előre nem túl gyors, de kellemesen lassú tempómban. A lámpásomat magam előtt tartva. Nem zavarna, ha más fényforrás is lenne itt lent, és nem csak ez a halvány lámpafény, ami a mellettem lévő falakat is alig világítja meg. És, hogy azért ne legyen monoton a játékmenet most is baljós hangok hallatszódnak. Bár most nem nyögések szűrődnek a sötétségből felém, hanem inkább valami morgás szerűség. Ahogy haladok tovább néha néha megszólal ismételten az a hang, és halk dobogás is kíséri néha. Nagyjából három-négy perc múlva, ahogy haladok előre ismét meghallom a halk dobogást, viszont ez most egyre erősödik, és egyre közelebbről lehet hallani. Nem úgy mint korábban amikor erősödött a dobogás hangja, viszont nem ennyire, és eddig nem lehetett ennyire intenzíven hallani. Gyorsan lerakom a lámpást a padlóra, majd másik késemet is előveszem, majd hátralépek párat. Várok még egy kicsit, ahogy erősödik a zaj felkészülök a támadásra, majd abban a pillanatban ahogy azt látom, hogy mozogna valami a sötétben támadásba lendülök. Ahogy megteszem a két lépést már vetődök is, és a hátamon csúszva egyik késemmel védve magamat, a másikkal megpróbálok végighasítani a pókon, aztán gyorsan feltápászkodok, mielőtt még megfordulhatna, és megint elindulok felé, hogy aztán támadását védve megint megpróbáljam megvágni. Közben próbálok ügyelni arra, hogy távol tartsam magamat a csáprágóitól. Nem nagyon van kedvem ahhoz, hogy megmérgezzen. Mert hát, ha hasonlít valamilyen szinten a valódi, illetve más játékokban lévő pókokra, akkor úgyis van valamilyen mérge. Harc közben a megszokott unott arc helyett, viszont kivételesen némi érzelmet is sikerül kimutatni, ahogy mosolyogva küzdök az életemért, és valamilyen jutalomért persze.

The member 'Nomad' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :


--------------------------------

#2 '6-os dobókocka' :

Ahogy haladtam előre, a falakon a fáklyák pislogni kezdtek, s végül kialudtak.
~Ez unalmas...ez még csak kicsit sem ijesztő...- gondoltam magamban. újra tapogatóznom kellett, nem volt más út. Pár métert haladhattam előre, amikor újabb furcsa nyögések zaja ütötte meg a fülemet. A tapogatás közepette a fáklyák újra kigyulladtak. Fényük sokkal gyengébb volt a múltkorinál, s ami a félhomályban feltűnt attól egy kicsit megborzongtam. Egy bőregér szerű lény vicsorgott , és morgott rám hegyes fogaival. Pofája ocsmány volt, büdös és dőlt belőle a nyál. nem sok érzelmet mutattam, csak kérdően néztem erre a...lényre, majd ismét előrántottam kardomat, hogy gyorsan elintézve tovább léphessek.
- Nincs más választásom...-mondtam majd már előrántottam kardomat mikre ő támadásba lendült. A fejem felé közelített amikor egy rögtönzött földre csücsüléssel elkerültem a harapását. Gyorsan feltápászkodtam a poros padlóról, majd támadásba állítottam fegyverem. Újra támadt, lendítettem a a kardomat, de az nem érte el.
~Nem sebeztem meg? - nem értettem. biztos voltam benne, hogy egy ilyen kicsi helyen a pengén szépen felhasítja az oldalát. Alábecsültem. Ez a dög jóval erősebb volt az eddigi ellenfeleimnél. Sokkal jobban oda kellett figyelnem a mozdulataimra, mert egy rossz lépés és odavesztem. Éles hangon visított, majd felém rugaszkodott. Leguggoltam, majd megvártam amíg ismételten átesik felettem. Aztán megpördültem, hogy újra szemben legyek vele, azonban ezt nem csinálhattam a végtelenségig. Rá kellett jönnöm a gyenge pontjára. Az agyam még mindig azon meditált, hogy miért nem tudtam megvágni. Egyre csak az járt a fejemben, hogy sokkal magasabb pontjai vannak ,mint nekem, és ehhez én kevés vagyok. Aztán megráztam a fejemet, hogy észhez térjek, majd ismét harci pozícióba álltam, s vártam ellenfelem újabb támadását.
~Koncentrálj Hime...nincs időd azon meditálni, kinek hány pontja van, itt csak az a fontos, hogy bízz az erődben..én pedig...nem hogy bízok...de hiszek benne.-gondoltam, közben pedig megszorítottam férjem koromfekete kardját.

The member 'Tengoku Kurohime' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Tovább lépdeltem, még mindig undorodva a koponyáktól. Pláne azok után, hogy az előbb egy ilyen csontváz micsoda támadott meg. Lassan, és óvatosan lépkedtem, amolyan ráérősen. Egyszer csak elkezdtek pislogni a fáklyák, majd megint elaludtak.
- Mi? Itt ekkora a huzat, vagy mi, hogy mindig elalszanak ezek az izék. - morgolódtam. Ekkor megint csak morgás, csapkodás ütötte meg a fülemet.
- Én ugyan nem mozdulok! Pláne nem úgy, hogy megint a fejeket kellene fogdosnom. - jelentettem ki. Pár perc "csak úgy" állás után visszatértek a fények.
- Nahh, mondom én, hogy nem kötelező itt taperolva haladni, magától is visszajön a fény. - mondtam, csak azt nem tudtam, kinek. Nem sokkal később egy hatalmas nagy denevér tűnt fel előttem.
- Istenem, de aranyos vagy! - csillant fel a szemem. Tudniillik egyszerűen imádom a denevéreket. Fogalmam sincs, honnan jött ez a mánia, és mégis miért tartom őket aranyosnak, ez mégis így van. Sajnos hamar kiderült, hogy ő lesz az ellenfelem. A szárnyait meg libbentve felém repült, és megpróbált ledönteni a lábamról, amit én egy aprócska ugrással elkerültem. Sajnos így végül a porban landoltam.
- Áhh, a ruhácskám! - nyafogtam. - Nos, figyelj.. Úgy hiszem, meg kell téged támadnom.. - mondtam a kis éles fogúnak, és neki ugrottam, megpróbáltam megvágni, lesz ami lesz alapon. Ekkor magas, fület sértő hangon felordított, így nekem muszáj volt befogni a fülecskéimet. Természetesen mondanom sem kell, nem sikerült a támadás. Ekkor átbukfenceztem a lábai között, így mögé kerültem, és onnan próbáltam eltalálni. Nagy kiáltás kíséretében ugrottam a hátára.
- És itt az ideje, hogy betaláljanak a kis késecskéim.

The member 'Lizzy' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Csendben haladok tovább az alagútban, annyira nem nyűgöz már le a dolog, mint eddig. A kereszteződésnél jobbra fordulok, majd unott pofával, a legrosszabbra felkészülve sétálok. A hangulatzene most is kíséri az utamat, én pedig lassan már dúdolgatni kezdem. Unalmamban az egyik pengémet a falhoz érintem és egy csíkot húzok benne, ahogy haladok mellette. A készítők jobban is megerőltethették volna magukat. Nem elég a zene és némi csont, hogy rám tudjon ijeszteni...
Ahogy haladok tovább, nemsokára villogni kezd a világítás. Unalmas... ezzel sem tudnak megijeszteni. Végül elsötétül minden. Azonnal megtorpanok és magam elé emelem a fegyvereimet. Pár pillanatig hallgatózok, így meghallom, hogy már megint szörnyek jajongatnak. Van egy olyan érzésem, hogy hamarosan újabb ellenféllel találom magam szemben. Így hát nagyon óvatosan indulok tovább, felkészülve arra, hogy valami rám támadjon. Szerencsére hamarosan újra felvillannak a fények, majd meglátom az újabb ellenfelemet. Már megint egy csontvázat kaptam. Egy hatalmas ásítás közepette nézem meg magamnak, mire a dög nekem ugrik. Azonnal hátra lendülök, majd egy hátra bukfencet csinálok, amiből talpra érkezek. A csonti nem hagyja annyiban, újra felém támad. Szerencsére csak egy fegyvere van, de még azzal is erőteljes csapást mért rám. A két tőrömmel egyszerre védekezek és szerencsére sikerül útját állni a fegyverének. Ezután kitérek oldalra előle, majd a balos fegyveremmel elindítok egy szúrást. Ezt követően tovább lendülök és egy jobbos döféssel próbálkozok a hátára.

The member 'Gaisuke Daizo' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Miután a pók nekem rontott első támadásom nem találta el, viszont ennyitől nem hagyott alább a harci kedvem. Főleg mivel az életem múlik most azon, hogy sikerül-e megölnöm ezt a lényt a játékban. A következő támadásom amit szemből indítottam ellene viszont sikeresnek bizonyult. Amikor eltalálom a lényt egy szép vörös csík jelenik meg rajta pár pillanatra azon a ponton. De sajnálatos módon nem sikerül kivédenem ellenfelem egyik támadását aminek hála egy életerő, és mindkét kevéske páncél pontomat elvesztem. Veszek egy mély levegőt, aztán egy sóhajtás formájában kifújva azt ismét támadásba lendülök. Megkísérlek egy vágást a lény lábai felé, hátha sikerül legalább az egyiket teljesen átvágni, ezzel legalább egy rövidke időre megszabadítani egy testrészétől. A játékban eddig általam tapasztalt érdekessége, hogy ha valakinek egy harc folyamán levágják az egyik kezét, vagy lábát, az egy idő után újból helyreél, viszont a harc idejére ezen testrészeink nélkül kell boldogulnunk. Ha eltalálom a lényt, ha nem mindenféleképpen elkezdek védekezni miközben hátrálok, hogy, ha a lény megint rohanásba kezdene ne tudjon olyan könnyen magával sodorni. A következő pillanatban ahogy hátrébb megyek pár lépést beigazolódik a gyanúm, és valóban megint nekikezd rohanásának a lény. Azok a lábak eléggé feltudják gyorsítani ahhoz, hogy kellemetlenséget okozzon sebességével, főleg, hogy egy ilyen szűk hegyen vagyunk. Amikor a lény felém rohan most megpróbálom átugrani, vagy legalább a hátára, miközben egy újabb vágást kísérlek meg. Aztán a kicsit elbénázott, fennakadó ugrás miatt átesve rajta gurulok egyet a földön, mielőtt felpattanhatnék onnan, és újra védekezni nem kezdenék.

The member 'Nomad' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :