Peter Worker vs Ryuninji Ren

A tömeg előtt a sorban álltam és kedvtelenül tapasztaltam, hogy a középpontba kerültem. Előre hajoltam, hogy szemügyre vegyem a továbbjutottakat, majd kellett lépnem is, hogy ne essek el, miként megláttam Lottit. Lotti! Fogalmam sem volt, hogy mit keresett ő itt, hogy miért pont ő, azonban örömmel töltött el, hogy az ismerős "Ryuninji Ren" szerepelt a nevem mellett a táblán.
Az ostoba Rennek már nem egyszer akartam egy pofont adni, úgy igazán rendesen megütni őt, azonban értelmetlen lett volna, hisz az öklöm okozta fájdalmat úgy sem érezte volna, így mindig is elvetettem ezt, de most…

A küzdőtérre érkezve tapsvihar köszöntött, nagyobb, mint korábban és egyáltalán nem bántam, hogy Ren volt az ellenfelem. Ő következett, legalábbis képzeltem el őt a szerepben. Éljenzés, tapsvihar, minden mi korábban lehetett a koncertjein, nem mintha egyet is láttam volna korábban. Talán kihasználhattam ezt, de még ötletem sem volt, hogy hogyan.
A pálya, hová kerültünk, egy szóval érdekes volt. Hóban álltam, de nem fáztam, azonban Hisame rögtön fürdeni kezdett lelkesen mellettem. Jégsárkány társam otthon érezte magát, az ő környezete volt.
- Hé! Hisame. – szóltam, de nem figyelt – Hisame, kérlek! – emeltem a hangomon – Majd később szórakozunk, most kérlek, figyelj. – állt meg mellettem és nézett előre velem együtt.
Figyelmem rögtön egy különleges fa terelte el. Az egyetlen a pályán, azonban csupán csak a felét fedte hó, másik fele szép zöld volt. Látványa bizonytalansággal töltött el, de nem volt mit tennem. Gondoltam várok, gondoltam köszönök a fiúnak, hisz nem egy kalandunk volt már, de erősen vitatkoztam magamban, hisz ütni akartam már azt a gyönyörű arcát.
- Szervusz Ren! Ezer örömmel foglak ütni! – mi a fejemben, az a számon, de a köszönés megvolt, így intettem Hisamének, hogy induljon meg.

Hát ilyen lehangoló lennék? Gondolkodtam el szavain, miként léptem a hóba. Hogy megjegyezte a hideget, nekem is feltűnt az, bár egyáltalán nem remegtem annyira, mint ő, vagy csak nem akartam remegni. Nem akartam gyengének tűnni. Erősnek akartam mutatni magam, hogy féljen engem, bár korábbról találkozva vele, tudtam, hogy egy mit sem ért most.
- Hahaha. – imitáltam nevetést, de csak megjátszottam, hisz nem volt mosoly az arcomon – A te térfeled meg olyan melegnek tűnik, mint… - nem folytattam, a sértegetés nem volt az erősségem és nem akartam szópárbajba kerülni vele, hisz tudtam alul maradtam volna. Kedves fiú voltam, ha ismertem is illetlenebb szavakat, sosem használtam őket.
Rent magát szemeltem ki magamnak és Hisamének is úgy intettem, hogy őt támadja, ne a társát. Hogy szárnyai voltak a Főnixnek, hogy a magasba tudott menekülni, így nem sok esélyt láttam a sikeres támadására, azonban félni lehetett tőle.
A küzdelem elkezdődött és a késemet markolva a kezemben indultam meg Ren felé. Késem pengéje rövid volt, így közel kellett kerülnöm hozzám, hogy megsértsem őt, azonban a hóban lépve nem olyan volt, mint a rendes talajon. Nem csúsztam, de mégis más volt.
Hisame előttem volt és rugaszkodott el a földtől, Ren felé. Reméltem csak csupán, hogy harapni tudja őt, de ha nem, mögöttem voltam pár lépéssel és suhintottam volna a fegyveremmel.
Mióta foglyok lettünk eme ijesztő ám mégis nagyszerű világban, talán most először élveztem a küzdelmet. Máskor is harcoltam és volt, hogy én hívtam párbajra másokat, de csak most akartam úgy igazán ütni mást, most került elém olyan ellenfél, kinek megmozdulásai, szavai nem voltak szimpatikusak nekem.

Valóban, az ő oldalán kellemesebb idő volt, mint a havas tájon, de mint ahogy ott sem öltöztem, úgy itt sem vetkőztem. Valóban, ott hideg volt, itt meleg, de egy küzdelem közepén voltunk, nem volt ruházkodásra idő és a kitartásomat is elégnek éreztem, hogy ha nem is órákig, de pár percig ellegyek a két térfél bármelyikén is. Nem nyávogtam az időjárás miatt és nem vetkőztem, mint… ő. Tény, hogy cselekedetével a nézők felét megnyerhette magának, de én nem tartoztam közéjük.
A késem már nem volt nálam, megváltam korábban tőle, így fegyvertelenül, tehetetlenül néztem miként a Főnix felöklelte a négylábú társam. Meglepődtem ezen, gyorsabbnak gondoltam Hisamét és gyorsabb is volt! Elméletileg… de most mégsem tudott kitérni a madár támadása elől és nem értettem ennek az okát. A környezetváltozás ennyire megviselte volna őt, ennyire nem bírta volna a hőséget? Nem tudtam és estem hamar kétségbe a helyzetünket tekintve.
Rennél ott volt a botja, nálam nem volt a késem. Hisame a földről nem tudta támadni a madarat, ellenben az égből könnyen áldozata lehetett bármelyikünk is a Főnixnek. Nagy levegőt vettem, fújtattam egy pillanatra, de nem jutott új gondolat az elmémbe. Gyorsnak kellett lennem, hisz egy küzdelem során sincs idő gondolkodni, így intettem Hisamének, hogy fusson a pálya egyedüli fájához. A pillanatnyi gondolat megvolt. Ha támadni nem tudjuk a madarat, akkor legalább ő ne tudja sérteni a társam. Reméltem, hogy a fa törzse megvédi a sárkányt az égből érkező csapásoktól, ugyanakkor én még szabad és nagyobb célpont voltam. Az átlagtól több volt az életpontom, ezt már megjegyezték páran, így még magam miatt nem kezdtem el aggódni és indultam meg a fiú felé. Béna voltam, nem volt fegyverem, de a vállam keménynek éreztem és bár tudtam, hogy nem okozok cselekedetemmel sérülést neki, mégis a testemmel akartam sodorni őt, miközben Hisame a fához futott fedezékként.

Rohamom sikereként egy pillanatra egymásnak feszültünk, majd ütötte az arcom az öklével. Vártam a fájdalmat, de az mint mindig, most sem jött.
Próbált heccelni és bár nem voltam mérges, dühös a szavai miatt, mégis ütni akartam őt. Sosem voltam birkózó, sosem támadtak még rám, hogy legyen tapasztalatom ilyen helyzetekben és mindig is úgy gondoltam, hogy a szavak embere lettem volna, vagy épp hátat fordítva gyorsan futottam volna, de ezt most nem tehettem meg.
Egymással szemben álltunk és ütnöm kellett, hogy ne szenvedjek el még egy fájdalmasnak tűnő támadását. Kitartásom magas volt, így nem gondoltam, hogy hamarabb fáradnék, azonban meg volt az aggodalom is bennem, hogy ha nem találom el, akkor mit sem ér, hogy lassabban fáradok.
Egy pillantást vetettem oldalra, Ren madarára. Ő várta a társam, ki hogy történjen valami előlépett a fa árnyékából, azonban nem támadta meg az érdekesen álló főnixet. Csupán csak nézte őt távolabbról, talán várt a parancsra, vagy egy nem létező galambra, hogy felszálljon kettőjük között megadva ezzel a rajt kezdetét, de én nem intéztem semmi szót Hisame felé. Rábíztam, hogy miként tesz és ő nem akart támadni. Talán már várta is a párbaj végét jelző dudát, hisz a Szophie elleni korábbi küzdelmünk is hamar véget ért, csupán csak egy – két támadást tudtunk akkor egymás felé intézni. Szóval ő várt és én ütöttem Rent, legalábbis akartam ütni őt.
A vidámparkokban szokott lenni egy játék a sok közül, melyet ütni kell és az megmutatja, hogy milyen erővel is lendítjük a karunk, hogy a boksz zsák szerűséget fel üssük. Nos, a zsák helyére Ren arcát képzeltem és reméltem, hogy válaszaként megütik a dobot, vagy megfújják a dudát jelezve a küzdelem végét.