KezdőlapFrieven
+10
Chancery
Asuka
Shukaku
Ragnar
Licht
Atoru
Kayaba Akihiko
Szophie
Tachibana Makoto
Cardinal
14 posters
2 / 7 oldal
2 / 7 oldal • 
1, 2, 3, 4, 5, 6, 7
Re: Frieven
by Tachibana Makoto Hétf. Júl. 15 2013, 00:01
A szavak tovább ömlöttek a szájából, elméje mintha azt utolsó szalmaszálba próbált volna kapaszkodni, hogy megtagadja a saját és az én érzéseimet. Túl késő volt már, abban a pillanatban, ahogy őszintén megnevettetett, felébredt bennem ez a megfoghatatlan valami, és megállíthatatlanul erősödött, mígnem ma délután kiteljesedett végre. Ha logikusan átgondolnám, teljesen nyilvánvaló, hogy mi ketten nem lehetünk együtt. Én vörös indikátoros vagyok ellenségekkel, ő pedig az igazság védelmében harcol céhe kötelékében. Csak bajt fogok hozni rá, márpedig nem kívántam ennek a csodálatos teremtésnek ártani. Mégsem hagytam beleszólást az eszemnek, akkor én is hasonlóan összezavarodott állapotba kerültem volna, mint ő, megpróbálta volna küzdeni az érzéseim ellen. Féltettem... de önző vagyok, hiszen embernek születtem, és most önzőnek kellett lennem, hogy önzetlen lehessek és boldoggá tegyem őt is, akárcsak magamat.
A mondanivalója hallatán csak mosolyogtam naivságán, bár ő ezt nem láthatta, hiszen mellkasomba temette az arcát. Olyan elcsépelt mondatok is eszembe jutottak, hogy fiú és lány között nem létezik egyszerű barátság, de ezt az állítást sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudtam. Ám ugyanazt tudtam leszűrni, amit az előbbi monológjából is, és ha a sorok között olvastam, ugyanazt láttam. Egy szerelmes leányt, akit az érzések és az észérvek összezavartak. Egy kedves leányt, aki megpróbál megóvni saját magától, noha mindezt csupán egy friss seb mondatta vele. Lehet, hogy csupán egy pillanatnyi fellángolás, de jelenleg ez cseppet sem foglalkoztatott. Lehet, hogy túl hirtelen érte, és hogy túl gyorsan haladunk. Ám ha bármit is változtattam volna, azzal magamat tagadtam volna meg, és Szophie érdekében őszinte kívántam maradni.
- Nagyon különleges lány vagy... csak kicsit sok butaságot hordasz össze :] - tettem az ujjam a szája elé, ezzel egyértelművé téve, hogy nem számít, mit mond. Ujjam helyét aztán átvették az ajkaim, és lám, ugyanúgy elmerült a csókban, ahogy az imént. Képtelen volt ellenállni, ahogy én is képtelen voltam elszakadni tőle, az én édes drogomtól, a szerelemízű nektártól. Ahogy puha ajkain az enyémek mozogtak, kellemesen borzongató érzés futott végig a gerincemen. Fokozódott az izgalmam, többet és többet akartam: hogy ujjai ne csak az arcomat simítsák, hogy még közelebbről érezhessem illatát, és testének melegét. Kezeim önálló életre keltek, és csókunk közben újra felfedeztem bársonyos bőrét, miközben finoman cirógattam karját, oldalát és végigfuttattam az ujjaimat gerincének vonalán. Tovább viszont nem mentem, megtorpantam a derekánál és újfent megszakítottam a legcsodálatosabb csókot, amit életemben kaptam, mielőtt elvitt volna a hév. Nem akartam megijeszteni azzal, hogy túl tolakodóvá válok.
- Nos, hányszor csókoljalak még meg, hogy odafigyelj rá, mit mond a testbeszéded? Vagy folyamodjak drasztikusabb eszközökhöz, úrnőm? :] - szólaltam meg, kicsi szemtelenséget csempészve a hangomba. Diadalittas mosoly ült az arcomon, és kíváncsian tekintettem a lány tündéri arcára. Ha még mindig bizonyítanom kell neki, én nem bánom. Rajtam ne múljék, annyiszor mutatom meg neki, ahányszor csak kell :]
A mondanivalója hallatán csak mosolyogtam naivságán, bár ő ezt nem láthatta, hiszen mellkasomba temette az arcát. Olyan elcsépelt mondatok is eszembe jutottak, hogy fiú és lány között nem létezik egyszerű barátság, de ezt az állítást sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudtam. Ám ugyanazt tudtam leszűrni, amit az előbbi monológjából is, és ha a sorok között olvastam, ugyanazt láttam. Egy szerelmes leányt, akit az érzések és az észérvek összezavartak. Egy kedves leányt, aki megpróbál megóvni saját magától, noha mindezt csupán egy friss seb mondatta vele. Lehet, hogy csupán egy pillanatnyi fellángolás, de jelenleg ez cseppet sem foglalkoztatott. Lehet, hogy túl hirtelen érte, és hogy túl gyorsan haladunk. Ám ha bármit is változtattam volna, azzal magamat tagadtam volna meg, és Szophie érdekében őszinte kívántam maradni.
- Nagyon különleges lány vagy... csak kicsit sok butaságot hordasz össze :] - tettem az ujjam a szája elé, ezzel egyértelművé téve, hogy nem számít, mit mond. Ujjam helyét aztán átvették az ajkaim, és lám, ugyanúgy elmerült a csókban, ahogy az imént. Képtelen volt ellenállni, ahogy én is képtelen voltam elszakadni tőle, az én édes drogomtól, a szerelemízű nektártól. Ahogy puha ajkain az enyémek mozogtak, kellemesen borzongató érzés futott végig a gerincemen. Fokozódott az izgalmam, többet és többet akartam: hogy ujjai ne csak az arcomat simítsák, hogy még közelebbről érezhessem illatát, és testének melegét. Kezeim önálló életre keltek, és csókunk közben újra felfedeztem bársonyos bőrét, miközben finoman cirógattam karját, oldalát és végigfuttattam az ujjaimat gerincének vonalán. Tovább viszont nem mentem, megtorpantam a derekánál és újfent megszakítottam a legcsodálatosabb csókot, amit életemben kaptam, mielőtt elvitt volna a hév. Nem akartam megijeszteni azzal, hogy túl tolakodóvá válok.
- Nos, hányszor csókoljalak még meg, hogy odafigyelj rá, mit mond a testbeszéded? Vagy folyamodjak drasztikusabb eszközökhöz, úrnőm? :] - szólaltam meg, kicsi szemtelenséget csempészve a hangomba. Diadalittas mosoly ült az arcomon, és kíváncsian tekintettem a lány tündéri arcára. Ha még mindig bizonyítanom kell neki, én nem bánom. Rajtam ne múljék, annyiszor mutatom meg neki, ahányszor csak kell :]
Tachibana Makoto- Lovag
- Hozzászólások száma : 1810
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 31
Tartózkodási hely : Aincrad
Karakterlap
Szint: 43
Indikátor: Vörös
Céh: -
Re: Frieven
by Szophie Hétf. Júl. 15 2013, 19:08
Sikerült elhitetnie velem, hogy minden kétségem badarság. Győzedelmeskedett a fejemben az a gondolat, mely hitte, hogy tetszik nekem.. nem is, szeretem, és ő is engem, és minden olyan happy, mint a mesékben. Elhittem, hogy létezik olyan, hogy "és boldogok voltak, amíg meg nem haltak." Bár abban a szent pillanatban azt is elhittem volna neki, hogy unikornisok már pedig léteznek, méghozzá ők maguk az ufók, akik a világűrből érkeztek, hogy átvegyék a bolygónk felett az irányítást. Bár ebben tényleg van valamit, hiszen az ufokat is csak kevesen "látták", pont mint ahogy az unikornisokat. *Megrázza a fejét* Nem itt tartottam!
Lágy, puha ajkai az enyémeket érintették, és ezzel eloszlott minden kételyem. Egyszerűen iránta érzett imádatomat akartam kifejezni, miközben átöleltem, és éreztem, ahogy végigsimít karomon. Engedtem, hogy kényeztessen, hogy végigsimítson hátamon, és oldalamon, ám én nem mozdultam. Egyszerűen élveztem az érintését, minden mozdulatát. Szorosabban magamhoz húztam, és még szorosabban, és még, amennyire csak lehetett, amennyire a fizikai határok engedték. A szívem olyan hangosan dörömbölt, hogy kezdtem azt hinni, messziről is meghallják, arcom már nem is lehetett volna vörösebb, mert akkor már paradicsomszínű lettem volna, és görcsösen kapaszkodtam belé, nem engedve szorításomon. Nem akartam, hogy vége legyen. Képes lettem volna a levegővételt is elhanyagolni, csak ne kelljen elszakítanom ajkaimat az övétől. És vége lett. Nem akartam! Egy pillanatra elámulva közelítettem újra arca felé, még mindig behunyt szemmel, követve lélegzetét, aztán mégis elhúzódtam, és ráfordítottam tekintetemet.
Szemei újfajta csillogást nyertek, ahogy bele néztem a két lélektükörbe. Egy sötét hajtincs arcába lógott. Könnyed mozdulattal söpörtem arrébb, egyik kezemmel, ami miatt sajnos engednem kellett görcsös ragaszkodásomból.
- Sokszor! Vagy legalább még egyszer, kérlek. - hajoltam hozzá közelebb elvarázsoltan, végigsimítva vállán felszabadult kezemmel, miközben behunytam a szemem, majd rátapasztottam újra ajkaira enyémet.
Lágy, puha ajkai az enyémeket érintették, és ezzel eloszlott minden kételyem. Egyszerűen iránta érzett imádatomat akartam kifejezni, miközben átöleltem, és éreztem, ahogy végigsimít karomon. Engedtem, hogy kényeztessen, hogy végigsimítson hátamon, és oldalamon, ám én nem mozdultam. Egyszerűen élveztem az érintését, minden mozdulatát. Szorosabban magamhoz húztam, és még szorosabban, és még, amennyire csak lehetett, amennyire a fizikai határok engedték. A szívem olyan hangosan dörömbölt, hogy kezdtem azt hinni, messziről is meghallják, arcom már nem is lehetett volna vörösebb, mert akkor már paradicsomszínű lettem volna, és görcsösen kapaszkodtam belé, nem engedve szorításomon. Nem akartam, hogy vége legyen. Képes lettem volna a levegővételt is elhanyagolni, csak ne kelljen elszakítanom ajkaimat az övétől. És vége lett. Nem akartam! Egy pillanatra elámulva közelítettem újra arca felé, még mindig behunyt szemmel, követve lélegzetét, aztán mégis elhúzódtam, és ráfordítottam tekintetemet.
Szemei újfajta csillogást nyertek, ahogy bele néztem a két lélektükörbe. Egy sötét hajtincs arcába lógott. Könnyed mozdulattal söpörtem arrébb, egyik kezemmel, ami miatt sajnos engednem kellett görcsös ragaszkodásomból.
- Sokszor! Vagy legalább még egyszer, kérlek. - hajoltam hozzá közelebb elvarázsoltan, végigsimítva vállán felszabadult kezemmel, miközben behunytam a szemem, majd rátapasztottam újra ajkaira enyémet.
_________________
Szophie- Árnyharcos
- Hozzászólások száma : 2853
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 28
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"
Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Vörös
Céh: -
Re: Frieven
by Tachibana Makoto Kedd Júl. 16 2013, 01:34
Megéreztem a változást. Az eddig ösztönös gesztusai egy csapásra váltak tudatossá. Győzedelmeskedett a szív az ész felett, és a logika fehér zászlót lobogtatva megadta magát az érzelmeknek. A lány végre beismerte magának is azt, amit azóta tagad, hogy kibújt az ölelésemből még a faluban. Most ő ölelt át úgy, mintha sose kívánna elengedni, karjait kérlelhetetlenül körém fonta és teljes testével hozzám simult. Vagy még inkább préselte magát hozzám, és közben húzott is magához, talán egy papírlap sem fért volna be közék ezekben a pillanatokban. Felforrósodott a bőre, az a bársonyos bőr, melynek érintése most a legkellemesebb dolog volt a világon - persze ajkai puhasága mellett. Simogatni kívántam a meztelen hátát, de a ruha az utamba állt, a szövet most ellenség volt, kellemetlen és durva tapintású anyag. A menedék a karja volt, s az arca, melyek engedték, hogy bőrét cirógassam.
Görcsös ragaszkodása egyszerre volt kényelmetlen, és esett jól. Ami azt illeti, én sem szerettem volna véget vetni a csóknak, de tartottam tőle, hogy túl messzire megyek, ahogy elmerülök az élvezetekben, amit a lány közelsége jelentett. De vajon létezik-e most ilyen határ? Nem érte meg a kockázatot, hogy kiderítsem, nem kívántam elrontani ezt a pillanatot olyasmivel, ami rosszul esne neki. Nem sokon múlott, hogy miután elválasztottam az ajkamat az övétől, feleljek a vágyódására, de türtőztettem magam. Más volt a tekintete, nem láttam benne zavart vagy kétséget, mint eddig. Szerelmes volt a pillantása, gyengéd és vágyakkal teli. Lihegtem, észre sem vettem, mennyire elfogyott a levegőm. Meddig csókolózhattunk? Elveszítettem az időérzékem, és eszem ágában sem volt levenni az arcáról a tekintetem. Az arcáról, mely ha lehet, még gyönyörűbb volt így. A leggyönyörűbb dolog, amit valaha láttam. Mire gondolhat most? Az ő feje is annyira tele van velem, mint az enyém ővele?
- Ahogy kívánod :] - mosolyodtam el, és bár eszembe jutott, hogy szemtelenül ellenállok, hogy megmutassam neki, milyen az, ha szomjazol egy csókra amit nem kaphatsz meg, de ahogy megéreztem forró lélegzetét és szája az enyémre tapadt, minden elhatározásom odaveszett. Mohón csókoltam vissza, ajkaim követelőzően keresték az övét. Szívem egyre hevesebben vert, a jóleső simogatás pedig teljesen megbolondított. Ha akartam, se tudtam volna megállni, kezem újra felfedezőútra indult, és ezúttal heves simogatásom nem állt meg a derekánál, miután újra körbejártam az imént már érintett testrészeket. Mire észbe kaptam, balom a fenekére simult, jobb kezem pedig a lány mellét érintette.
- Béreljünk egy szobát a faluban? - szakítottam meg a csókot egy pillanatra, hogy adjak neki egy esélyt még visszakozni, mert ha most nem tettem volna meg, nem tudtam volna józan maradni, megőrizni a hidegvérem. Izgalmam elhatalmasodott rajtam, de vajon helyes lett-e volna továbbmenni? Ez az egyetlen gondolat tartott éberen, miközben újra megízleltem Szophie mézédes ajkait.
Görcsös ragaszkodása egyszerre volt kényelmetlen, és esett jól. Ami azt illeti, én sem szerettem volna véget vetni a csóknak, de tartottam tőle, hogy túl messzire megyek, ahogy elmerülök az élvezetekben, amit a lány közelsége jelentett. De vajon létezik-e most ilyen határ? Nem érte meg a kockázatot, hogy kiderítsem, nem kívántam elrontani ezt a pillanatot olyasmivel, ami rosszul esne neki. Nem sokon múlott, hogy miután elválasztottam az ajkamat az övétől, feleljek a vágyódására, de türtőztettem magam. Más volt a tekintete, nem láttam benne zavart vagy kétséget, mint eddig. Szerelmes volt a pillantása, gyengéd és vágyakkal teli. Lihegtem, észre sem vettem, mennyire elfogyott a levegőm. Meddig csókolózhattunk? Elveszítettem az időérzékem, és eszem ágában sem volt levenni az arcáról a tekintetem. Az arcáról, mely ha lehet, még gyönyörűbb volt így. A leggyönyörűbb dolog, amit valaha láttam. Mire gondolhat most? Az ő feje is annyira tele van velem, mint az enyém ővele?
- Ahogy kívánod :] - mosolyodtam el, és bár eszembe jutott, hogy szemtelenül ellenállok, hogy megmutassam neki, milyen az, ha szomjazol egy csókra amit nem kaphatsz meg, de ahogy megéreztem forró lélegzetét és szája az enyémre tapadt, minden elhatározásom odaveszett. Mohón csókoltam vissza, ajkaim követelőzően keresték az övét. Szívem egyre hevesebben vert, a jóleső simogatás pedig teljesen megbolondított. Ha akartam, se tudtam volna megállni, kezem újra felfedezőútra indult, és ezúttal heves simogatásom nem állt meg a derekánál, miután újra körbejártam az imént már érintett testrészeket. Mire észbe kaptam, balom a fenekére simult, jobb kezem pedig a lány mellét érintette.
- Béreljünk egy szobát a faluban? - szakítottam meg a csókot egy pillanatra, hogy adjak neki egy esélyt még visszakozni, mert ha most nem tettem volna meg, nem tudtam volna józan maradni, megőrizni a hidegvérem. Izgalmam elhatalmasodott rajtam, de vajon helyes lett-e volna továbbmenni? Ez az egyetlen gondolat tartott éberen, miközben újra megízleltem Szophie mézédes ajkait.
Tachibana Makoto- Lovag
- Hozzászólások száma : 1810
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 31
Tartózkodási hely : Aincrad
Karakterlap
Szint: 43
Indikátor: Vörös
Céh: -
Re: Frieven
by Szophie Szer. Júl. 17 2013, 22:01
Egyre többet követelt a csókja, egyre hevesebb lett, és vele együtt én is. Elragadott valamilyen érzés, melynek nem kellett volna. Ez nem való első randira, túl sok. Sőt.. Elvileg ez nem is ranadinak indult, legalábbis én nem úgy tudtam. Még sem éreztem bűntudatot, ahogyan végig simítottam karján, vállán, majd mellkasán. Felszisszentem. Szemtelenül tapogatott ott, ahol nem szabadna, és bevallom, őszintén tetszett. Bizsergető érzés kerített hatalmába, végigfutott a mellkasomban, és beleremegett a kezem. Kellemetlen volt, amint elemelte ajkait enyémről, nem tetszett, de csak pár pillanatig tette, pár szó erejéig. Bevallom, akkor átfutott agyamon az igenles válasz. Csábított a lehetőség, ám mégis sikerült végül tisztán gondolkodnom. Valakinek meg kell szabnia a határokat, mert ha nem teszi, akkor hamar kihűl egy kapcsolat. Finoman arrébb toltam, megszakítva újabb csókját, bár nagyon-nagyon nem akartam.
- Természetesen nem.- ráztam meg a fejem, és egy kicsit hátrébb léptem. - Bocsánat a heves.. öhmm.. reakcióért. - pislogtam nagyokat a fiú felé, és vártam, hogy kissé lenyugodjon, miközben nagyokat lélegeztem. Nem szabadott volna ennyire elragadtatnom magam.. Mégis akartam, egyszerűen szükségem volt a csókjára. Az életben maradásom függött rajta. Vagy legalábbis úgy éreztem. Kellett, mint a levegő. Valahogy mégis legyűrtem a vágyat, hogy újra visszahajoljak hozzá. Jobb lesz ez így. Egy szép nap még szebb befejezése. Vagy nem is.. Ez nem a vég, ez a kezdet. Nem akartam belegondolni, hogy haza kell mennem, és nélküle eltölteni nem egy kis időt, hanem órákat. Csábító ajánlat, hogy egy szobát béreljünk, és együtt aludjunk, és ne kelljen elengednem, de szerintem abból nem igen lenne alvás.. És annyira meg nem akarok előre szaladni. Nem akarom.. Még..
Megfogtam a kezét, felemeltem, és elmélyülten tanulmányoztam annak vonalait. Gondolataim furcsa irányba terelődtek, amit meg kívántam osztani vele is.
- Vajon a való világban ugyanilyen érzés? - nem néztem rá, csak a kezével játszottam szórakozottan. - Ugyanilyen az illatod? - folytattam kissé szomorkásan. - Belegondolni is szörnyű, hogy ez az egész csak a fejemben van. Hogy a szemeimmel még sosem láttalak, kezeimmel még sosem érintettelek, sosem éreztem illatod, és nem hallottam hangod. - szavaim közt kisebb szüneteket tartottam, ahogyan egyre mélyebben elmerültem gondolataimba. - Itt nem adhatom oda neked magamat, mert ez csak egy varázslat.. Köze sincs az igazi énhez. - megfogalmazódott bennem egy érzés. Valami, amiben eddig hiányt szenvedtem. - Ki akarok jutni. - hangom remegett, és a sírás kerülgetett. Ha kicsit megkésve is, de rájöttem, hogy ki akarok jutni. Eddig nem éreztem ezt, legalábbis nem ennyire áthatóan. Hiányzott a testvérem, de sok indokom volt arra, hogy miért is jobb ez a hely, mint a valós világ. Viszont most, ha késve is, de én bennem is feléledt a kijutás utáni vágy. És az egésznek csak annyi alapja volt, hogy a valóságban akartam érezni őt. Viszont ekkor, mielőtt tartós mélabú telepedett volna rám, gondolataim megint más irányt váltottak.
- Vezér? - kezdtem fejemmel keresni a petem, végül nagyot sóhajtottam, amint megláttam.
- Megvan..És épp.. - na ekkor tört ki belőlem a nevetés. - Épp behatóan tanulmányozza az illatod. - nevettem tovább, amint észrevettem petem fenék szagolgatását. Igen, szokott ilyet csinálni, ha úgy látja, valaki közel került hozzám. Ő is köhömm.. felfedezi az illetőt. Aztán eldönti, hogy mi a végső véleménye róla. Közben lekuporodtam a földre, és a csillagos eget kezdtem el bámulni. Lehengerlő látvány volt. Megráncigáltam a fiú kezét, hogy ő is kuporodjon oda mellém. Beszélgetni kívántam vele, mint ahogy azt a nap többi részében tettük. Még sok-sok kérdésem volt, melyeket fel akartam tenni neki, amíg el nem felejtem azokat.
- Miért ekkora neked a hajad? - méregettem a hosszú copfot. Irigyeltem őt, mert én akárhogyan is növesztettem, sosem volt ilyen dús, és hosszú hajam. Köhömm.. Mondjuk furcsa ezt pont egy fiútól irigyelni.. - Nem nehéz ápolni? Nekem egyszerűen egy óráig tart a hajmosás, fél óráig a szárítás, és a fésülés. És fele akkora sincs a hossza, mint a tiéd, a dússágról nem is beszélve. - legyintettem. - Pedig már pár éve növesztem. Mondjuk azóta odakint lehet, hogy nőtt, és már hosszabb, sőt biztosan. - merültem bele megint egy témába, aztán nagyot nyeltem, amint eszembe jutott a legutóbbi kint létem. Egy gumiszoba szerűségben voltam, és a szép hosszú hajam kopaszra volt nyírva. Megrázó élmény volt. Remélem, nem igaz az egész. Csak álmodtam. De akkor hogyan lehet, hogy ott az a bizonyos üzenet még mindig? Vajon a fiú haját is levágták? És ha igen, akkor a tény mennyire rázná meg? De biztosan nem volt igaz az egész.. Nii-san nem engedné. Ő is szereti a szép hosszú hajamat, illetve sosem küldene olyan helyre. Csak beképzeltem az egészet. Vagy én nem tudom! Egyszerűen megőrültem. Nii-san is mennyire, de mennyire hiányzik. Újabb ok, hogy ki akarjak jutni. Tényleg..
- Neked van olyan, aki hiányzik? - szegeztem neki a kérdést, miközben hozzábújtam a vállához.
- Természetesen nem.- ráztam meg a fejem, és egy kicsit hátrébb léptem. - Bocsánat a heves.. öhmm.. reakcióért. - pislogtam nagyokat a fiú felé, és vártam, hogy kissé lenyugodjon, miközben nagyokat lélegeztem. Nem szabadott volna ennyire elragadtatnom magam.. Mégis akartam, egyszerűen szükségem volt a csókjára. Az életben maradásom függött rajta. Vagy legalábbis úgy éreztem. Kellett, mint a levegő. Valahogy mégis legyűrtem a vágyat, hogy újra visszahajoljak hozzá. Jobb lesz ez így. Egy szép nap még szebb befejezése. Vagy nem is.. Ez nem a vég, ez a kezdet. Nem akartam belegondolni, hogy haza kell mennem, és nélküle eltölteni nem egy kis időt, hanem órákat. Csábító ajánlat, hogy egy szobát béreljünk, és együtt aludjunk, és ne kelljen elengednem, de szerintem abból nem igen lenne alvás.. És annyira meg nem akarok előre szaladni. Nem akarom.. Még..
Megfogtam a kezét, felemeltem, és elmélyülten tanulmányoztam annak vonalait. Gondolataim furcsa irányba terelődtek, amit meg kívántam osztani vele is.
- Vajon a való világban ugyanilyen érzés? - nem néztem rá, csak a kezével játszottam szórakozottan. - Ugyanilyen az illatod? - folytattam kissé szomorkásan. - Belegondolni is szörnyű, hogy ez az egész csak a fejemben van. Hogy a szemeimmel még sosem láttalak, kezeimmel még sosem érintettelek, sosem éreztem illatod, és nem hallottam hangod. - szavaim közt kisebb szüneteket tartottam, ahogyan egyre mélyebben elmerültem gondolataimba. - Itt nem adhatom oda neked magamat, mert ez csak egy varázslat.. Köze sincs az igazi énhez. - megfogalmazódott bennem egy érzés. Valami, amiben eddig hiányt szenvedtem. - Ki akarok jutni. - hangom remegett, és a sírás kerülgetett. Ha kicsit megkésve is, de rájöttem, hogy ki akarok jutni. Eddig nem éreztem ezt, legalábbis nem ennyire áthatóan. Hiányzott a testvérem, de sok indokom volt arra, hogy miért is jobb ez a hely, mint a valós világ. Viszont most, ha késve is, de én bennem is feléledt a kijutás utáni vágy. És az egésznek csak annyi alapja volt, hogy a valóságban akartam érezni őt. Viszont ekkor, mielőtt tartós mélabú telepedett volna rám, gondolataim megint más irányt váltottak.
- Vezér? - kezdtem fejemmel keresni a petem, végül nagyot sóhajtottam, amint megláttam.
- Megvan..És épp.. - na ekkor tört ki belőlem a nevetés. - Épp behatóan tanulmányozza az illatod. - nevettem tovább, amint észrevettem petem fenék szagolgatását. Igen, szokott ilyet csinálni, ha úgy látja, valaki közel került hozzám. Ő is köhömm.. felfedezi az illetőt. Aztán eldönti, hogy mi a végső véleménye róla. Közben lekuporodtam a földre, és a csillagos eget kezdtem el bámulni. Lehengerlő látvány volt. Megráncigáltam a fiú kezét, hogy ő is kuporodjon oda mellém. Beszélgetni kívántam vele, mint ahogy azt a nap többi részében tettük. Még sok-sok kérdésem volt, melyeket fel akartam tenni neki, amíg el nem felejtem azokat.
- Miért ekkora neked a hajad? - méregettem a hosszú copfot. Irigyeltem őt, mert én akárhogyan is növesztettem, sosem volt ilyen dús, és hosszú hajam. Köhömm.. Mondjuk furcsa ezt pont egy fiútól irigyelni.. - Nem nehéz ápolni? Nekem egyszerűen egy óráig tart a hajmosás, fél óráig a szárítás, és a fésülés. És fele akkora sincs a hossza, mint a tiéd, a dússágról nem is beszélve. - legyintettem. - Pedig már pár éve növesztem. Mondjuk azóta odakint lehet, hogy nőtt, és már hosszabb, sőt biztosan. - merültem bele megint egy témába, aztán nagyot nyeltem, amint eszembe jutott a legutóbbi kint létem. Egy gumiszoba szerűségben voltam, és a szép hosszú hajam kopaszra volt nyírva. Megrázó élmény volt. Remélem, nem igaz az egész. Csak álmodtam. De akkor hogyan lehet, hogy ott az a bizonyos üzenet még mindig? Vajon a fiú haját is levágták? És ha igen, akkor a tény mennyire rázná meg? De biztosan nem volt igaz az egész.. Nii-san nem engedné. Ő is szereti a szép hosszú hajamat, illetve sosem küldene olyan helyre. Csak beképzeltem az egészet. Vagy én nem tudom! Egyszerűen megőrültem. Nii-san is mennyire, de mennyire hiányzik. Újabb ok, hogy ki akarjak jutni. Tényleg..
- Neked van olyan, aki hiányzik? - szegeztem neki a kérdést, miközben hozzábújtam a vállához.
_________________
Szophie- Árnyharcos
- Hozzászólások száma : 2853
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 28
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"
Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Vörös
Céh: -
Re: Frieven
by Tachibana Makoto Csüt. Júl. 18 2013, 01:34
Mindkettőnket hatalmába kerített a vágy. A fellobbanó érzelmek, testünk közelsége és egyre forróbb csókjaink beindították a természetes reakciókat szervezetünkben. Megbolondítottak minket a hormonok, és mint valami örvény, úgy szippantott minket magába az egymás érintése iránti féktelen szükségletünk. Egymás vágyát fokoztuk minden simítással, gyengéd ujjai és gömbölyded formái izzásba hozták a testem, és... ő is akarta. Élvezte az érintésemet, ezt le sem tagadhatta volna. Kívántuk egymást. Ám elég higgadt tudtam maradni, hogy tegyek egy lépést visszafelé, kérdésem pedig a lányt is felébresztette a révületből. Eltolt magától végül, vissza tudtunk fordulni még időben, mielőtt valami olyasmi történt volna, amit mindketten megbánunk. Ám továbbra is éreztem ajkamon csókja parazsát, tenyeremen pedig domborulatai lenyomatát, és a tapintás emléke még lázban tartott egy darabig. Ez az apró kóstoló is elég volt ahhoz, hogy rajongva gondoljak a bájaira. Ahogy ő magára is. Megfordult a fejemben, hogy csupán szexuális vonzalmat érzek Szophie iránt is, de amilyen gyorsan felmerült a gondolat, olyan gyorsan el is süllyedt. Ez több volt, annál jóval több. Összetéveszthetetlen és megfoghatatlan érzés volt, amit talán a boldogság netovábbjaként definiálnék, ha nem hétköznapi nevén, szerelemnek nevezném.
- Felfokozott érzelmi állapotban ez természetes, én is elragadtattam magam - mosolyodtam el, mélyeket lélegezve, akárcsak ő - Ha kicsit lehűtjük magunkat, még felfedezhetjük egymás minden porcikáját anélkül, hogy túl veszélyes vizekre eveznénk. Persze csak ha szeretnéd te is :] - ajánlottam fel, noha talán ezt még a bennem tomboló vágy mondatta velem. Nem tudtam, hogy ő hogy van vele, mennyire van szüksége az érintésemre. Én szomjaztam rá, nagyon is. Viszont annyiban biztos voltam, hogy ha máris együtt töltenénk az éjszakát, azzal valami elveszne a varázsból, és bűntudatot ébresztene bennem, és valószínűleg benne is. Ezúttal kénytelenek voltunk egy kicsit az eszünkre hallgatni. Az epertorta is akkor a legfinomabb, ha a tetején ülő epret utoljára hagyjuk.
Mint apró áramütés, úgy ért újabb érintése. A keze, az a bársonyos kéz. Vagy a bőre az? Heh, inkább mindene :] Mutatóujjammal végigsimítottam a kézfején, mígnem tanulmányozni nem kezdte a mancsom, ám a békés mosoly eltűnt az ajkaimról, mihelyst mondanivalója egyre csak folytatódott, és végül megláttam az arcát. Lehajtottam a fejem. Elmondhattam volna neki, hogy kijuthatunk, de... mégsem tettem. A való világ kiszámíthatatlan volt, annyi minden történhetett, ami mindkettőnket elsodorhat a másiktól. Szívtelennek és önzőnek éreztem magam... igazából sokszor az is voltam, lelkiismeret-furdalás nélkül vagyok képes beletaposni mások lelkébe. Voltaképpen semmi új nincs a nap alatt. Nem kívántam máris kockára tenni a kapcsolatunkat, mely még csak most kezdődött. És akkor még ott volt ő is...
- Felfedezzük egymást itt... - szólaltam meg, miközben finoman magamhoz vontam a lányt, és átöleltem - ...és ha kijutunk, újra felfedezzük egymást a valóságban. Remélem... nem, hiszem hogy a túloldalon is ilyen csodálatos vagy. Vagy még ennél is csodálatosabb :] - simogattam meg a fejét, felszabadult hangnemet használva a szavaimhoz. A kérdései több, mint helyénvalóak voltak, de engem nyugtatott a tudat, hogy nem csak a fejemben létezik, hanem valahol odakint is, és a szíve értem dobog. A lelkünk pedig itt is össze tud fonódni, színesebbé tehetjük ezt a világot legalább egymásnak. Végre van valami, ami Aincradhoz köt. Ahhoz hogy vele lehessek, itt kell maradnom, amíg ki nem jut. Ám ha felszabadul egyszer, akkor már nekem se lesz maradásom.
Hirtelen Szophie nyugtalanná vált, így el is engedtem gyorsan. A pet... hát persze! Yare-yare, el is feledkeztem róla, hogy közönségünk is van, annyira belemerültem a lány társaságába. Meglepetten pislogtam a hátam mögé, mire én is felfedeztem a kölyökfarkast, a szépséges virágszál nevetése pedig a bennem felgyülemlett feszültséget is felszabadította. Vele együtt nevettem, arcomon pedig már meg is maradt a mosoly. Egy csapásra jobban éreztem magam én is :] Leheveredtem én is a fűbe, és a hátamra feküdve bámultam a virtuális csillagokat. Az apró fénypontokon túl egy másik szint alja volt, mégis szerettem volna ezt a tényt most letagadni is úgy gondolni az égboltra, mintha igazi lenne.
- Csak így érzem magam jól. Sok macera van vele, én magam nem is bírok vele. A fodrászom meggazdagszik rajtam, de nem kívánok megválni tőle. Taszít a gondolat, rövid hajjal olyan lennék, mint mások. Márpedig én nem kívánok olyan lenni - feleltem eltűnődve. Nem is emlékszem rá, hogy valaha rövid lett volna a hajam, egészen kiskorom óta növesztem - Elemiben Makoto-chan voltam mindenkinek és a fiúk nem egyszer löktek be az osztályterembe, mikor a lányok öltöztek, mondván hogy közéjük tartozom. Mennyi intőt kaptam az ilyenek miatt, te jó ég... - kuncogtam, ahogy felrémlett néhány emlék. Nem tartoztam sehova, a lányok szemében fiú voltam, a fiúk szemében lány. Kegyetlen a gyerekvilág, de ma már viccesnek hat minden, ami akkoriban történt. Talán ott fogalmazódott meg bennem, hogy nem is szeretnék olyan lenni, mint ők. Felkönyököltem, és ahogy hozzám bújt, átkaroltam a vállát. Cirógattam a felkarját, és hosszú pillanatokig csenden maradtam a kérdése után. A fű suhogása, a kabócák éneke és némi károgás hallatszott csupán.
- Te jobban hiányoznál, mint bárki, aki kint vár rám - válaszoltam végül, megválogatva a szavaimat, hogy minél pontosabban fogalmazzak. Nem éreztem szükségét, hogy kifejtsem, mire gondolok, vagy hogy ki is vár rám odakint. Senki fontosabb nem volt most nekem, mint Szophie, és ameddig valami vagy valaki itt tartott, még csak honvágyat sem éreztem. Most, hogy ő itt van nekem, ez a fogalom még messzebb került tőlem.
- Miért Vezér? Van valami oka? :] - böktem fejemmel a farkas felé, a névválasztás okáról kíváncsiskodva. Milyen ostoba gondolat volt arról lamentálni, hogy a pet vajon elfogad-e engem, vagy hogy egyáltalán hogy reagál rám... Csak egy program volt, semmi több. Mindazonáltal a kérdésem szükséges volt ahhoz, hogy felmérjem, a lány és az állat között milyen kapcsolat, kötődés állt fenn.
- Felfokozott érzelmi állapotban ez természetes, én is elragadtattam magam - mosolyodtam el, mélyeket lélegezve, akárcsak ő - Ha kicsit lehűtjük magunkat, még felfedezhetjük egymás minden porcikáját anélkül, hogy túl veszélyes vizekre eveznénk. Persze csak ha szeretnéd te is :] - ajánlottam fel, noha talán ezt még a bennem tomboló vágy mondatta velem. Nem tudtam, hogy ő hogy van vele, mennyire van szüksége az érintésemre. Én szomjaztam rá, nagyon is. Viszont annyiban biztos voltam, hogy ha máris együtt töltenénk az éjszakát, azzal valami elveszne a varázsból, és bűntudatot ébresztene bennem, és valószínűleg benne is. Ezúttal kénytelenek voltunk egy kicsit az eszünkre hallgatni. Az epertorta is akkor a legfinomabb, ha a tetején ülő epret utoljára hagyjuk.
Mint apró áramütés, úgy ért újabb érintése. A keze, az a bársonyos kéz. Vagy a bőre az? Heh, inkább mindene :] Mutatóujjammal végigsimítottam a kézfején, mígnem tanulmányozni nem kezdte a mancsom, ám a békés mosoly eltűnt az ajkaimról, mihelyst mondanivalója egyre csak folytatódott, és végül megláttam az arcát. Lehajtottam a fejem. Elmondhattam volna neki, hogy kijuthatunk, de... mégsem tettem. A való világ kiszámíthatatlan volt, annyi minden történhetett, ami mindkettőnket elsodorhat a másiktól. Szívtelennek és önzőnek éreztem magam... igazából sokszor az is voltam, lelkiismeret-furdalás nélkül vagyok képes beletaposni mások lelkébe. Voltaképpen semmi új nincs a nap alatt. Nem kívántam máris kockára tenni a kapcsolatunkat, mely még csak most kezdődött. És akkor még ott volt ő is...
- Felfedezzük egymást itt... - szólaltam meg, miközben finoman magamhoz vontam a lányt, és átöleltem - ...és ha kijutunk, újra felfedezzük egymást a valóságban. Remélem... nem, hiszem hogy a túloldalon is ilyen csodálatos vagy. Vagy még ennél is csodálatosabb :] - simogattam meg a fejét, felszabadult hangnemet használva a szavaimhoz. A kérdései több, mint helyénvalóak voltak, de engem nyugtatott a tudat, hogy nem csak a fejemben létezik, hanem valahol odakint is, és a szíve értem dobog. A lelkünk pedig itt is össze tud fonódni, színesebbé tehetjük ezt a világot legalább egymásnak. Végre van valami, ami Aincradhoz köt. Ahhoz hogy vele lehessek, itt kell maradnom, amíg ki nem jut. Ám ha felszabadul egyszer, akkor már nekem se lesz maradásom.
Hirtelen Szophie nyugtalanná vált, így el is engedtem gyorsan. A pet... hát persze! Yare-yare, el is feledkeztem róla, hogy közönségünk is van, annyira belemerültem a lány társaságába. Meglepetten pislogtam a hátam mögé, mire én is felfedeztem a kölyökfarkast, a szépséges virágszál nevetése pedig a bennem felgyülemlett feszültséget is felszabadította. Vele együtt nevettem, arcomon pedig már meg is maradt a mosoly. Egy csapásra jobban éreztem magam én is :] Leheveredtem én is a fűbe, és a hátamra feküdve bámultam a virtuális csillagokat. Az apró fénypontokon túl egy másik szint alja volt, mégis szerettem volna ezt a tényt most letagadni is úgy gondolni az égboltra, mintha igazi lenne.
- Csak így érzem magam jól. Sok macera van vele, én magam nem is bírok vele. A fodrászom meggazdagszik rajtam, de nem kívánok megválni tőle. Taszít a gondolat, rövid hajjal olyan lennék, mint mások. Márpedig én nem kívánok olyan lenni - feleltem eltűnődve. Nem is emlékszem rá, hogy valaha rövid lett volna a hajam, egészen kiskorom óta növesztem - Elemiben Makoto-chan voltam mindenkinek és a fiúk nem egyszer löktek be az osztályterembe, mikor a lányok öltöztek, mondván hogy közéjük tartozom. Mennyi intőt kaptam az ilyenek miatt, te jó ég... - kuncogtam, ahogy felrémlett néhány emlék. Nem tartoztam sehova, a lányok szemében fiú voltam, a fiúk szemében lány. Kegyetlen a gyerekvilág, de ma már viccesnek hat minden, ami akkoriban történt. Talán ott fogalmazódott meg bennem, hogy nem is szeretnék olyan lenni, mint ők. Felkönyököltem, és ahogy hozzám bújt, átkaroltam a vállát. Cirógattam a felkarját, és hosszú pillanatokig csenden maradtam a kérdése után. A fű suhogása, a kabócák éneke és némi károgás hallatszott csupán.
- Te jobban hiányoznál, mint bárki, aki kint vár rám - válaszoltam végül, megválogatva a szavaimat, hogy minél pontosabban fogalmazzak. Nem éreztem szükségét, hogy kifejtsem, mire gondolok, vagy hogy ki is vár rám odakint. Senki fontosabb nem volt most nekem, mint Szophie, és ameddig valami vagy valaki itt tartott, még csak honvágyat sem éreztem. Most, hogy ő itt van nekem, ez a fogalom még messzebb került tőlem.
- Miért Vezér? Van valami oka? :] - böktem fejemmel a farkas felé, a névválasztás okáról kíváncsiskodva. Milyen ostoba gondolat volt arról lamentálni, hogy a pet vajon elfogad-e engem, vagy hogy egyáltalán hogy reagál rám... Csak egy program volt, semmi több. Mindazonáltal a kérdésem szükséges volt ahhoz, hogy felmérjem, a lány és az állat között milyen kapcsolat, kötődés állt fenn.
Tachibana Makoto- Lovag
- Hozzászólások száma : 1810
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 31
Tartózkodási hely : Aincrad
Karakterlap
Szint: 43
Indikátor: Vörös
Céh: -
Re: Frieven
by Szophie Pént. Júl. 26 2013, 17:21
- Azt úgy nem lehet. Tudod, hogy akkor semmit nem érne az, ha most lehűtjük magunkat. - mosolyodtam el, miközben a vállán pihentettem a fejem. - De nem vagyok ellene, csak valamikor máskor. Ne lőj el minden aduászt rögtön az első nap.. - kuncogtam, és egy gyors puszit nyomtam a nyakára.
- Jobb híján. - mosolyodtam haloványan el. - Nem kis idő az a száz szint. - sóhajtottam nagyot. - De végigvisszük, igaz? - néztem a szemébe eltökélten.
- Mindenki ugyanaz a túloldalon, mint itt, nem? - kérdeztem kicsit félrebillentve a fejem. - Szóval tényegesen tudod. Csak maga az érzés lehet.. más. - simítottam végig a kézfején. - Nem vagyok benne egészen biztos, hogy emlékszem, milyen is odahaza. - a távolba meredtem, mintha csak ott lenne a való világ. - Összekeveredtem a két hely között. - sóhajtottam nagyot. - Annyira valós itt minden, hogy a rendes értelemben vett valóság egy távoli álomvilágnak tűnik. - Jól esett elgondolkodni ezeken, és megosztani vele. Jól esett, hogy ott volt, és meghallgatta a gondolataimat. Ugyanakkor féltem, hogy egyszerű bolondnak tart. Bár valamilyen értelemben véve az is voltam.
- Hehehh.. Őszintén, szerinted rövid hajjal olyan lenné, mint mások? Közöd sincs az átlagoshoz. - mosolyodtam el provokálóan, majd felnevettem, ahogy gondolataiba feledkezve beszélt. Furcsa volt, hogy kérdés nélkül beszélt magáról, csak úgy elgondolkodva. - Biztos vagyok benne, hogy ha már ott voltál, amikor a lányok öltöztek, nem fordultál el szemérmesen. - bólogattam magamnak, mintha a saját elméletemet helyeseltem volna, miközben lelki szemeim előtt lejátszódott az esemény.
- Bár nem erre számítottam.. - hunyorítottam. - Tetszik a válasz. - mosolyodtam el, és szörnyű vágyat éreztem, hogy megcsókoljam. - Jutalom, amiért ilyen szépeket mondasz. - súgtam, miközben közelebb hajoltam, és engedtem a vágynak.
Kicsit furcsa volt a kérdés, meglepett. Ő nem tudn? - Hogy miért Vezér? - értetlenkedtem.. - Ő kelt ki a tojásból, azért. Hidd el, én is jobban örültem volna, mondjuk egy kedves kis zsiráfnak.
- mosolyodtam el. - De most már a világért el nem cserélném.
- Jobb híján. - mosolyodtam haloványan el. - Nem kis idő az a száz szint. - sóhajtottam nagyot. - De végigvisszük, igaz? - néztem a szemébe eltökélten.
- Mindenki ugyanaz a túloldalon, mint itt, nem? - kérdeztem kicsit félrebillentve a fejem. - Szóval tényegesen tudod. Csak maga az érzés lehet.. más. - simítottam végig a kézfején. - Nem vagyok benne egészen biztos, hogy emlékszem, milyen is odahaza. - a távolba meredtem, mintha csak ott lenne a való világ. - Összekeveredtem a két hely között. - sóhajtottam nagyot. - Annyira valós itt minden, hogy a rendes értelemben vett valóság egy távoli álomvilágnak tűnik. - Jól esett elgondolkodni ezeken, és megosztani vele. Jól esett, hogy ott volt, és meghallgatta a gondolataimat. Ugyanakkor féltem, hogy egyszerű bolondnak tart. Bár valamilyen értelemben véve az is voltam.
- Hehehh.. Őszintén, szerinted rövid hajjal olyan lenné, mint mások? Közöd sincs az átlagoshoz. - mosolyodtam el provokálóan, majd felnevettem, ahogy gondolataiba feledkezve beszélt. Furcsa volt, hogy kérdés nélkül beszélt magáról, csak úgy elgondolkodva. - Biztos vagyok benne, hogy ha már ott voltál, amikor a lányok öltöztek, nem fordultál el szemérmesen. - bólogattam magamnak, mintha a saját elméletemet helyeseltem volna, miközben lelki szemeim előtt lejátszódott az esemény.
- Bár nem erre számítottam.. - hunyorítottam. - Tetszik a válasz. - mosolyodtam el, és szörnyű vágyat éreztem, hogy megcsókoljam. - Jutalom, amiért ilyen szépeket mondasz. - súgtam, miközben közelebb hajoltam, és engedtem a vágynak.
Kicsit furcsa volt a kérdés, meglepett. Ő nem tudn? - Hogy miért Vezér? - értetlenkedtem.. - Ő kelt ki a tojásból, azért. Hidd el, én is jobban örültem volna, mondjuk egy kedves kis zsiráfnak.
- mosolyodtam el. - De most már a világért el nem cserélném._________________
Szophie- Árnyharcos
- Hozzászólások száma : 2853
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 28
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"
Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Vörös
Céh: -
Re: Frieven
by Tachibana Makoto Szer. Júl. 31 2013, 22:00
Tudomásul vettem az akaratát és behódoltam neki. Ha ő lépésenként szeretne haladni, hát legyen így. A türelmem mindig is az erényeim közé tartozott, noha ahogy az érzelmeimet palástoló leplet képes rólam lehúzni, úgy a nyakamat érintő leheletfinom puszitól a türelmem repedezik. Olyan, mintha teljesen kifordítana abból, ami vagyok. A hangja, az érintése, az illata, a látványa, az íze mind-mind teljesen elbódít és megrészegít. Nem a csókja tett függővé, hanem a teljes lénye.
- Igazad van, édesebb lesz az élmény, ha megfűszerezzük egy kis vágyakozással :] Különösen nehéz ellenállni neked... - mosolyogtam mélyen a lány szemébe nézve. Nyelvem hegyén volt ugyan néhány kérdés, de végül úgy döntöttem, megtartom őket arra a bizonyos máskorra. Érdekesnek találtam, hogy ennyire nyitott, habár az eddigiek alapján miért is csodálkozom?
- Meglepne, ha nem találnának megoldást a megmentésünkre kint. Ám addig is játsszunk. Együtt :] - fejeztem ki új célomat, és viszonoztam a keze simogatását - Neked köszönhetően most már tényleg lesz értelme ott lennem ezeken a bossharcokon - tettem hozzá elgondolkozva. Eddig csupán a pajzs és a szórakozás vonzott oda, de utóbbi nem igazán elégítette ki az igényeimet. Most már azonban tenni kívántam azért, hogy hazajuttassam Szophiet, és mire kijutunk mindenféle trükk nélkül, addigra a kettőnk között lévő kötelék is elég szoros és erős lesz ahhoz, hogy ne kelljen az elvesztésétől félnem.
- Melyik világban élnél szívesebben, ha nem kéne senkit sem nélkülöznöd az életedből? Ebben, vagy a valóságban? - tettem fel egy számomra is kissé váratlan kérdést. A legkevesebb, amit megtudhattam róla ezzel, hogy mennyire elégedett az életével kint, de ez csak utólag jutott eszembe, maga a kérdés teljesen spontán jött a gondolatait hallgatva.
- Külsőleg olyan lennék. Máshogy viszonyulnának hozzám, nem kelteném fel az emberek figyelmét, és ez az én viselkedésemre is kihatna tudat alatt. Szükséges eleme az önmegvalósításomnak a külsőség - feleltem a felvetésére - Mindenesetre jól esik, hogy nem tartasz átlagosnak :] - kuncogtam, mosolyom pedig még szélesebb lett, ha arra gondoltam, hogy sokan mégis egy kalap alá vesznek a nagy többséggel, legyen az a "pasik" csoportja vagy a közönséges bűnözőké. Ez a szépséges virágszál azonban látja azt, amit a kevésbé alapos megfigyelők nem. Ő maga is más, talán pont ezért.
- Nahát, és miből gondolod? Milyen jelenet zajlik le a szemed előtt, ha engem vetkőző lányok között látsz? :] - vigyorodtam el sejtelmesen, persze egy apró részletet sem árulva el a valóságból. Annyi biztos, hogy teljesen másképp reagálnék ma, mint akkor régen, de ha ő az általa megismert énemet vetíti ki arra az időszakra, akkor a végeredmény igazán érdekes lehet, és mit ilyen megérte a kérdést.
Bevallom nem vártam jutalmat a kedveskedő, ám őszintének szánt válaszomra, ám ettől függetlenül persze nem utasítottam vissza a csókot. Élvezettel viszonoztam azt, és én is engedtem egyfajta vágynak, csak kicsit másmilyennek. Míg ajkaik egymásra tapadtak, öntudatlanul csúszott le kezem a lány bársonyos combjaira, hogy felelevenítődjön az élmény, amit azon a sorsdöntő napon tapasztaltam a medence partján. Akkor is hasonló pozícióban voltunk, amikor elcsattant köztünk az első csók. Azóta megszegtük az összes fogadalmunkat, mégsem éreztem úgy, hogy egyhamar meg tudnám unni Szophie mámorító ajkait. Ám ez a pillanat sem tarthatott örökké. Sajnos, azonban kétségtelenül lesz még rá alkalmam, hogy drogomat magamhoz vehessem.
- Hogy? - kérdeztem vissza végül értetlenül a számomra összefüggéstelen válaszára, amit a farkasával kapcsolatban vetettem fel - Yare-yare, nem így értettem :] - nevettem fel, mikor végre értelmet nyert a dolog - A kérdésem arra irányult, hogy miért Vezér lett a neve? - fogalmaztam át a valóban kétértelmű kíváncsiskodásomat, azaz pontosabban csak én nem voltam elég világos. Milyen kellemetlen, ilyesmi ritkán fordul elő velem...
- Igazad van, édesebb lesz az élmény, ha megfűszerezzük egy kis vágyakozással :] Különösen nehéz ellenállni neked... - mosolyogtam mélyen a lány szemébe nézve. Nyelvem hegyén volt ugyan néhány kérdés, de végül úgy döntöttem, megtartom őket arra a bizonyos máskorra. Érdekesnek találtam, hogy ennyire nyitott, habár az eddigiek alapján miért is csodálkozom?
- Meglepne, ha nem találnának megoldást a megmentésünkre kint. Ám addig is játsszunk. Együtt :] - fejeztem ki új célomat, és viszonoztam a keze simogatását - Neked köszönhetően most már tényleg lesz értelme ott lennem ezeken a bossharcokon - tettem hozzá elgondolkozva. Eddig csupán a pajzs és a szórakozás vonzott oda, de utóbbi nem igazán elégítette ki az igényeimet. Most már azonban tenni kívántam azért, hogy hazajuttassam Szophiet, és mire kijutunk mindenféle trükk nélkül, addigra a kettőnk között lévő kötelék is elég szoros és erős lesz ahhoz, hogy ne kelljen az elvesztésétől félnem.
- Melyik világban élnél szívesebben, ha nem kéne senkit sem nélkülöznöd az életedből? Ebben, vagy a valóságban? - tettem fel egy számomra is kissé váratlan kérdést. A legkevesebb, amit megtudhattam róla ezzel, hogy mennyire elégedett az életével kint, de ez csak utólag jutott eszembe, maga a kérdés teljesen spontán jött a gondolatait hallgatva.
- Külsőleg olyan lennék. Máshogy viszonyulnának hozzám, nem kelteném fel az emberek figyelmét, és ez az én viselkedésemre is kihatna tudat alatt. Szükséges eleme az önmegvalósításomnak a külsőség - feleltem a felvetésére - Mindenesetre jól esik, hogy nem tartasz átlagosnak :] - kuncogtam, mosolyom pedig még szélesebb lett, ha arra gondoltam, hogy sokan mégis egy kalap alá vesznek a nagy többséggel, legyen az a "pasik" csoportja vagy a közönséges bűnözőké. Ez a szépséges virágszál azonban látja azt, amit a kevésbé alapos megfigyelők nem. Ő maga is más, talán pont ezért.
- Nahát, és miből gondolod? Milyen jelenet zajlik le a szemed előtt, ha engem vetkőző lányok között látsz? :] - vigyorodtam el sejtelmesen, persze egy apró részletet sem árulva el a valóságból. Annyi biztos, hogy teljesen másképp reagálnék ma, mint akkor régen, de ha ő az általa megismert énemet vetíti ki arra az időszakra, akkor a végeredmény igazán érdekes lehet, és mit ilyen megérte a kérdést.
Bevallom nem vártam jutalmat a kedveskedő, ám őszintének szánt válaszomra, ám ettől függetlenül persze nem utasítottam vissza a csókot. Élvezettel viszonoztam azt, és én is engedtem egyfajta vágynak, csak kicsit másmilyennek. Míg ajkaik egymásra tapadtak, öntudatlanul csúszott le kezem a lány bársonyos combjaira, hogy felelevenítődjön az élmény, amit azon a sorsdöntő napon tapasztaltam a medence partján. Akkor is hasonló pozícióban voltunk, amikor elcsattant köztünk az első csók. Azóta megszegtük az összes fogadalmunkat, mégsem éreztem úgy, hogy egyhamar meg tudnám unni Szophie mámorító ajkait. Ám ez a pillanat sem tarthatott örökké. Sajnos, azonban kétségtelenül lesz még rá alkalmam, hogy drogomat magamhoz vehessem.
- Hogy? - kérdeztem vissza végül értetlenül a számomra összefüggéstelen válaszára, amit a farkasával kapcsolatban vetettem fel - Yare-yare, nem így értettem :] - nevettem fel, mikor végre értelmet nyert a dolog - A kérdésem arra irányult, hogy miért Vezér lett a neve? - fogalmaztam át a valóban kétértelmű kíváncsiskodásomat, azaz pontosabban csak én nem voltam elég világos. Milyen kellemetlen, ilyesmi ritkán fordul elő velem...
Tachibana Makoto- Lovag
- Hozzászólások száma : 1810
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 31
Tartózkodási hely : Aincrad
Karakterlap
Szint: 43
Indikátor: Vörös
Céh: -
Re: Frieven
by Szophie Csüt. Aug. 01 2013, 21:57
- Nekem köszönhetően? - értetlenkedtem. - Ennek mi köze hozzám? Eddig is volt értelme, és.. Én most mit változtattam meg? - kérdeztem. Talán értettem, talán nem. Volt tippem, de mégsem.. Eddig is részt vett, nélkülem, vagy velem.
- És eddig miért vettél részt? - érdeklődtem újra felé fordulva. Nekem az egyetlen okom az volt, hogy ha nem tettem volna, Vezér biztosan kiakad. A farkasom ösztökélt egyedül, meg a szokás. Mint a szilveszter, olyan ez a boss ütés.. Mindig összejönnek az ismerősök, és egy jót.. harcolnak. Az meg, hogy legyőz a boss? Meghalni nem fogunk, mivel van burkunk. Kockázat nincs, de nyereség van.
Feltett egy igen érdekes kérdést.
- Itt. - Szinte rögtön, kapásból válaszoltam minden gondolkodás nélkül. - Vagyis.. - végül elgondolkodtam. Sok dologban jobb ez a hely, de.. - Ha az igazi testem lenne ebben a világban, akkor itt. - mosolyodtam el. Mert most is ez az egyik legnagyobb problémám, nem akarok hamis érzeteket. Meg ugye Nii-sannak kéne még idejönnie.. De persze most úgy értette a kérdést, hogy ha senkit nem kéne nélkülöznöm. Szóval szinte egyértelmű volt a dolog.
- Hehehh.. Nekem mindegy, ha így érzed jól magad. Van elég pénz a fodrászra. - elmélkedtem. Nekem van.
Simán kigazdálkodom abból a "pár" jól menő vállalkozásomból, meg a részvényeimből.. Sőt, betörhetnék a szépségiparba is. Moo..~ Rajta kísérleteznénk az új samponokat. Hihihihh..
És az állatvédők sem köthetnének belénk.. Humánerőforrás..
- Egyébként meg ha átlagos lennél, nem lennék most veled. - mosolyodtam el. És egyébként ezt.. bóknak szántam.
- Hogy milyen? - mosolyodtam el, látszólag elgondolkodva. - Nézzük csak.. Állsz, és meredt szemekkel bámulsz. Esetleg le is támadod az egyiket.. Nem tiszta teljesen a kép, de a lényeg ugyanaz. - mosolyodtam el. - Miért, hogy volt? - kérdeztem vissza. A kérdéséből azt szűrtem le, hogy nem így..
Tökéletesen sikerül pár óra leforgása alatt megváltoztatnia a kapcsolatunkat, és ennyi idő elég volt ahhoz, hogy nekem is szükségem legyen az ő csókjára, ne csak fordítva. Viszont a szemtelensége határtalan, és akármilyen szabályt vezetek be, valahogy mindig megszegi.
- Nem azt mondtam, hogy ne csináld? - szakítottam meg a csókot. - Hát neked mániád a combom? - forgattam a szemeimet. - Ejnye, hát mi ebben a jó? - most rajtam volt a sor, hogy végigsimítsak a combján.
- Egyértelműen azért az a neve, mert ő egy igazi nagy vezér! - válaszoltam újabb kérdésére, miközben még közelebb hajoltam hozzá. - Egyébként egy régi kutyusom után kapta a nevét.- bár időközben nem tudom, mennyire érdekli még a farkasom neve..
- És eddig miért vettél részt? - érdeklődtem újra felé fordulva. Nekem az egyetlen okom az volt, hogy ha nem tettem volna, Vezér biztosan kiakad. A farkasom ösztökélt egyedül, meg a szokás. Mint a szilveszter, olyan ez a boss ütés.. Mindig összejönnek az ismerősök, és egy jót.. harcolnak. Az meg, hogy legyőz a boss? Meghalni nem fogunk, mivel van burkunk. Kockázat nincs, de nyereség van.
Feltett egy igen érdekes kérdést.
- Itt. - Szinte rögtön, kapásból válaszoltam minden gondolkodás nélkül. - Vagyis.. - végül elgondolkodtam. Sok dologban jobb ez a hely, de.. - Ha az igazi testem lenne ebben a világban, akkor itt. - mosolyodtam el. Mert most is ez az egyik legnagyobb problémám, nem akarok hamis érzeteket. Meg ugye Nii-sannak kéne még idejönnie.. De persze most úgy értette a kérdést, hogy ha senkit nem kéne nélkülöznöm. Szóval szinte egyértelmű volt a dolog.
- Hehehh.. Nekem mindegy, ha így érzed jól magad. Van elég pénz a fodrászra. - elmélkedtem. Nekem van.
Simán kigazdálkodom abból a "pár" jól menő vállalkozásomból, meg a részvényeimből.. Sőt, betörhetnék a szépségiparba is. Moo..~ Rajta kísérleteznénk az új samponokat. Hihihihh.. És az állatvédők sem köthetnének belénk.. Humánerőforrás.. - Egyébként meg ha átlagos lennél, nem lennék most veled. - mosolyodtam el. És egyébként ezt.. bóknak szántam.
- Hogy milyen? - mosolyodtam el, látszólag elgondolkodva. - Nézzük csak.. Állsz, és meredt szemekkel bámulsz. Esetleg le is támadod az egyiket.. Nem tiszta teljesen a kép, de a lényeg ugyanaz. - mosolyodtam el. - Miért, hogy volt? - kérdeztem vissza. A kérdéséből azt szűrtem le, hogy nem így..
Tökéletesen sikerül pár óra leforgása alatt megváltoztatnia a kapcsolatunkat, és ennyi idő elég volt ahhoz, hogy nekem is szükségem legyen az ő csókjára, ne csak fordítva. Viszont a szemtelensége határtalan, és akármilyen szabályt vezetek be, valahogy mindig megszegi.
- Nem azt mondtam, hogy ne csináld? - szakítottam meg a csókot. - Hát neked mániád a combom? - forgattam a szemeimet. - Ejnye, hát mi ebben a jó? - most rajtam volt a sor, hogy végigsimítsak a combján.
- Egyértelműen azért az a neve, mert ő egy igazi nagy vezér! - válaszoltam újabb kérdésére, miközben még közelebb hajoltam hozzá. - Egyébként egy régi kutyusom után kapta a nevét.- bár időközben nem tudom, mennyire érdekli még a farkasom neve..
_________________
Szophie- Árnyharcos
- Hozzászólások száma : 2853
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 28
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"
Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Vörös
Céh: -
Re: Frieven
by Tachibana Makoto Szomb. Aug. 03 2013, 02:45
Néhány pillanatra eltöprengtem magam elé meredve. Átgondoltam, van-e valami, amit nem kellene megosztanom vele, de nem volt semmilyen féltett titkom ezekkel a harcokkal és az indokaimmal kapcsolatban. Én nem csináltam még abból sem akkora ügyet, hogy miféle pajzs van a kezemben, egy pillanatig sem terveztem rejtegetni. Eddig azonban nem volt rá szükségem, hogy használjam, így maradt a köpenyem rejtekében.
- Teljesíteni szeretném a kívánságod :] Célommá vált, hogy hazajuttassalak, ez ad értelmet neki. Eddig csupán azért merészkedtem oda, mert birtokomba jutott egy pajzs, ami ezeken a harcokon tud fejlődni. Egyébként unalmasnak találom a bosscsatákat, és nem is vagyok oda való. Múltkor te is láthattad, ahogy a csapat magára hagyott egy bajba került vörös indikátorost, ez nálam sem lenne másképp - emlékeztem vissza arra, ahogy Kazuma-kunnal elbántak a pökhendi frontharcosok. Pedig ő sem rossz ember, csupán kissé paranoiás és bizalmatlan, noha nem tudom, mi vitte rá végül arra, hogy valakit felszabadítson. Kegyvesztett lett egy színes jel miatt, ahogy nálam is fennáll a rizikó. Éppen ezért igyekszem biztosra menni és kerülni a kockázatot.
- Úgy hiszed, hogy ez a világ jobb? Elégedetlen vagy a valósággal? - tapogatóztam tovább, bevallom meglepett, hogy ennyire gyorsan és könnyen rávágta a választ. Az én értelmezésemben ez azt jelentette, hogy nem szerette a kinti életét és nem vágyik vissza egyáltalán, másképpen hezitált volna. Ám elgondolkodtató volt, hogy itt mennyi időre volna rá szükség, hogy kialakuljon egy olyasfajta társadalom, mint a sisak túloldalán. Iskolák, vallás, munka, társadalmi rétegek. Mi történne, ha hirtelen eltűnne a közös célja a játékosoknak és más-más áron érhetnék el a boldogságot?
- Ha a jutalmam te vagy, többszörösen megérte keresztülmenni a sok nehézségen, ami a mostani énemhez vezetett :] - mosolyodtam el újfent, és egy puszit leheltem úrnőm halántékára. Élveztem a társasága minden pillanatát, ettől az élménytől kár lett volna megfosztani magam azzal, hogy hagyom eluralkodni magamon a normák béklyóját. Ellenálltam nekik és lám, íme a nem várt gyümölcse az erőfeszítéseimnek.
- Nahát... az első gondolatod elég közel van.. noha attól is függ, mit értesz az alatt, hogy állok :] - vigyorodtam el pajkosan, miközben meggyőződtem róla, hogy valóban belekeveredik a rólam alkotott mostani képe egy cirka 8-10 éves kiskölyökre illő viselkedésébe. Ha hozzáadok még néhány évet a koromhoz, már jobban illett a leírás rám :]
- Sajnálatos, hogy te nem élhetted át, milyen az, ha egy fiú rád nyit átöltözés közben ;] - kacsintottam szemtelenül, majd kuncogásban törtem ki. Szívesen meghallgattam volna a másik oldal szemszögét, de ha Szophie nem járt iskolába, akkor kételkedtem benne, hogy lenne hasonló sztorija.
- Yare-yare, de hát itt már felfedeztelek - néztem rá tettetett megrökönyödéssel - A mániám meg te vagy, kincsem. Ahogy végigsimítok a lábadon, az örömet okoz neked, és nekem is. Érzed? :] - folytattam a cirógatást eleinte a tenyeremmel, aztán már csak egy-két ujjammal rajzolgatva a lány selymes combjának külső ívén. Beljebb nem mentem, az még felfedezetlen terület volt.
- Oh, szereted a kutyákat? Esetleg más állatod is van? - kérdeztem mosolyogva, miközben figyeltem Szophie vágyakozó tekintetét és csókért remegő ajkait. Úgy tűnt a hangsúlyából, hogy elveszítette az érdeklődését a diskurzus iránt. Kétségtelen volt, hogy képtelen lenne ellenállni, ha folytatnám a kényeztetését, alig-alig volt képes megmaradni a józan eszénél velem ellentétben. Bár az én testem is izzott, a higgadtságom meg tudtam tartani. Most én játszottam ővele, fordult a kocka :] Elemeltem lábáról a kezemet és mutatóujjamat az ajkára tapasztottam.
- Nono, az adu marad a kézben. Én vissza tudom fogni magam, és te? :] - incselkedtem szemtelenül vigyorogva a lánnyal. Mókás volt, hogy mindazok után, amit mondott, most mégis ő volt az, aki kész volt kiengedni a kezéből a gyeplőt. Kihasználhattam volna, de nem tettem, Szophie nem az a lány volt, akivel ezt meg kívántam tenni. Bárki más lenne itt, máshogy tennék, de ő nem bárki volt, vele komolyak voltak a szándékaim.
- Teljesíteni szeretném a kívánságod :] Célommá vált, hogy hazajuttassalak, ez ad értelmet neki. Eddig csupán azért merészkedtem oda, mert birtokomba jutott egy pajzs, ami ezeken a harcokon tud fejlődni. Egyébként unalmasnak találom a bosscsatákat, és nem is vagyok oda való. Múltkor te is láthattad, ahogy a csapat magára hagyott egy bajba került vörös indikátorost, ez nálam sem lenne másképp - emlékeztem vissza arra, ahogy Kazuma-kunnal elbántak a pökhendi frontharcosok. Pedig ő sem rossz ember, csupán kissé paranoiás és bizalmatlan, noha nem tudom, mi vitte rá végül arra, hogy valakit felszabadítson. Kegyvesztett lett egy színes jel miatt, ahogy nálam is fennáll a rizikó. Éppen ezért igyekszem biztosra menni és kerülni a kockázatot.
- Úgy hiszed, hogy ez a világ jobb? Elégedetlen vagy a valósággal? - tapogatóztam tovább, bevallom meglepett, hogy ennyire gyorsan és könnyen rávágta a választ. Az én értelmezésemben ez azt jelentette, hogy nem szerette a kinti életét és nem vágyik vissza egyáltalán, másképpen hezitált volna. Ám elgondolkodtató volt, hogy itt mennyi időre volna rá szükség, hogy kialakuljon egy olyasfajta társadalom, mint a sisak túloldalán. Iskolák, vallás, munka, társadalmi rétegek. Mi történne, ha hirtelen eltűnne a közös célja a játékosoknak és más-más áron érhetnék el a boldogságot?
- Ha a jutalmam te vagy, többszörösen megérte keresztülmenni a sok nehézségen, ami a mostani énemhez vezetett :] - mosolyodtam el újfent, és egy puszit leheltem úrnőm halántékára. Élveztem a társasága minden pillanatát, ettől az élménytől kár lett volna megfosztani magam azzal, hogy hagyom eluralkodni magamon a normák béklyóját. Ellenálltam nekik és lám, íme a nem várt gyümölcse az erőfeszítéseimnek.
- Nahát... az első gondolatod elég közel van.. noha attól is függ, mit értesz az alatt, hogy állok :] - vigyorodtam el pajkosan, miközben meggyőződtem róla, hogy valóban belekeveredik a rólam alkotott mostani képe egy cirka 8-10 éves kiskölyökre illő viselkedésébe. Ha hozzáadok még néhány évet a koromhoz, már jobban illett a leírás rám :]
- Sajnálatos, hogy te nem élhetted át, milyen az, ha egy fiú rád nyit átöltözés közben ;] - kacsintottam szemtelenül, majd kuncogásban törtem ki. Szívesen meghallgattam volna a másik oldal szemszögét, de ha Szophie nem járt iskolába, akkor kételkedtem benne, hogy lenne hasonló sztorija.
- Yare-yare, de hát itt már felfedeztelek - néztem rá tettetett megrökönyödéssel - A mániám meg te vagy, kincsem. Ahogy végigsimítok a lábadon, az örömet okoz neked, és nekem is. Érzed? :] - folytattam a cirógatást eleinte a tenyeremmel, aztán már csak egy-két ujjammal rajzolgatva a lány selymes combjának külső ívén. Beljebb nem mentem, az még felfedezetlen terület volt.
- Oh, szereted a kutyákat? Esetleg más állatod is van? - kérdeztem mosolyogva, miközben figyeltem Szophie vágyakozó tekintetét és csókért remegő ajkait. Úgy tűnt a hangsúlyából, hogy elveszítette az érdeklődését a diskurzus iránt. Kétségtelen volt, hogy képtelen lenne ellenállni, ha folytatnám a kényeztetését, alig-alig volt képes megmaradni a józan eszénél velem ellentétben. Bár az én testem is izzott, a higgadtságom meg tudtam tartani. Most én játszottam ővele, fordult a kocka :] Elemeltem lábáról a kezemet és mutatóujjamat az ajkára tapasztottam.
- Nono, az adu marad a kézben. Én vissza tudom fogni magam, és te? :] - incselkedtem szemtelenül vigyorogva a lánnyal. Mókás volt, hogy mindazok után, amit mondott, most mégis ő volt az, aki kész volt kiengedni a kezéből a gyeplőt. Kihasználhattam volna, de nem tettem, Szophie nem az a lány volt, akivel ezt meg kívántam tenni. Bárki más lenne itt, máshogy tennék, de ő nem bárki volt, vele komolyak voltak a szándékaim.
Tachibana Makoto- Lovag
- Hozzászólások száma : 1810
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 31
Tartózkodási hely : Aincrad
Karakterlap
Szint: 43
Indikátor: Vörös
Céh: -
Re: Frieven
by Szophie Kedd Aug. 13 2013, 12:58
- Hümm.. Ez egy szép gondolat. - tettem az államra az ujjam, hogy úgy fessek, mint aki nagyon gondolkodik. Voltaképp gondolkodtam is. Elvileg nekem sem kéne azon a helyen kockára tennem mindent, és neki sem. Nélkülem is ugyanúgy lesznek elegen, akik megöljék azt a szintfőnököt, nem kellek én oda. Ha megyek, ha nem, bossot továbbra is ölni fognak, hogy mind kijussunk, szóval ez azért nem is akkora indok. Viszont az a pajzs már érdekesebb dolog.. Biztos valami lovagos sajátos fegyver. Bár még nem hallottam olyan fegyverekről, amik bossokon fejlődnek. Sőt, olyanról sem, ami úgy egyáltalán fejődik.. Érdekes. A bajba került vörösre visszatérve.. Várjunk csak!
- Zuról beszélsz? - kérdeztem vissza, nem mintha említett volna nevet. Eléggé kényesen érintett az a téma, mert én voltam az, aki leválthatta volna.. Akik utánam jöttek - egy-két ember, nem is tudom - azok nem tudhatták, nem is tudták az ő nevét, én meg.. Csupán szeszélyből nem tettem meg. És ha nincs burka? Az én lelkemen száradna most a halála.. Elég rosszul érzem magam az miatt, és meg is fogadtam, hogy mostantól kedvesebb leszek vele, és leváltom, de akkor sem tüntethetem el azt, ami a múltban történt. Teljesen lefehéredtem ettől az egésztől. Lehajtottam a fejemet, és próbáltam nem bűnbánó képet vágni. Persze nem ment.
- Most már leváltanám. - motyogtam magam elé. - Csak akkor mérges voltam rá még. Téged is leváltanálak. És megmondanám a többieknek is, hogy tegyék meg. - nagy levegőt vettem, hogy legyűrjem a gombócot, ami a torkomban állt meg, és nem ment se le, se fel. - De lehet, hogy akkor mégse kéne jönnöd. Nem akarom, hogy bajod legyen. - Egy kicsit talán aggódtam. Persze közben tudtam, hogy akkor már nekem sem kéne mennem, mert számomra is majdnem ugyanolyan veszélyes. És egyébként lehet, hogy nagyobb biztonságban érezném magam tényleg, ha ő ott lenne velem. Valahogy jó volt a múltkor is, hogy láthatom a csuklyás alakot. Nem is tudom, mit akarok úgy igazán. Fogalmam sincs. És egyáltalán miért aggódok? Sosem szoktam.. Nem. Mit érdekelne engem? Úgyis birtokában van pánik buroknak, és.. Mégsem lenne jó látvány. Hisz Zu sem volt jó látvány. Bár meg kell hagyni, hogy az azért zavar, mert miattam történt. Na meg akkoriban abban sem voltam biztos, hogy van-e burka, és így egy kicsit kiborultam. Persze nem nagyon.. És ha burkod van, akkor nem lehet semmi bajod, így Tachinak sem lenne, de azért mégis..
- Ez a hely sok mindenben jobb. - mosolyodtam el, és örültem a témaválasztásnak, meg nem is. Sokszor kifejtettem már ezzel kapcsolatban a gondolataimat. Hogy ez a hely mennyivel biztonságosabb. Ugyanakkor ahogy őt ismerem, talán többet is kérdez, mint én szeretném. Az a fajta, aki mindig rátapint a lényegre. És még nemigen akarom a családom történetét felhozni. Persze ha nem említem meg neki az ilyesmit, akkor nincs semmi baj. Csak hogy én azt hogy fogom tenni? - Gondolj csak bele, hogy egy hozzám hasonló gyenge kislány is megtudja védeni magát, és erős lehet. Ez már alapból egy nagyon jó dolog. - mosolyodtam el. Imádtam, hogy nekem is van esélyem még egy nagy vaddisznó ellen is. Sőt, az ellen szinte mindenkinek van. Meg gyorsan szaladhatok, és még varázsolhatok is. Élveztem nagyon a kis fényemet, mellyel este világíthattam, és Vezér képessége, hogy állattá változtathat akárkit egyszerűen fenomenális.
- Nehézségen? - ragadta meg a figyelmem a szó. - Milyen nehézségekre gondolsz? - kérdeztem nem kertelve. Ehh.. Ő meséljen magáról, de én nem teszem meg. Micsoda jó fej vagyok. Majd egyszer azért elmondom. Talán.. Bár az sem tiszta előttem, hogy miért is érdekel ez ennyire. Az egyszerű kíváncsiságom lenne, vagy valóban meg akarom ismerni?
A következő mondata viszont kizökkentett elmélkedésemből. Hirtelen a megbotránkozás és a nevetés közötti állapotba kerültem. Az a fajta zavart vigyor ült ki az arcomra, melyet a kisgyerek érez, mikor meglesi a felnőttek csókját.
- Nem is baj. Talán jót tett az én alap viselkedésemnek a tény, hogy soha senki nem nyitott rám. - fintorogtam a gondolattól. Talán ez miatt van annyi ribi a világon. Már kiskorukban hozzászoknak, hogy a fiúk nézik őket, így ennyi idős korukra már nem szégyellősek.
- Igaz, de akkor is.>.< - nyafogtam. Nem kívántam tovább boncolgatni a témát. Ha annyira akarja, akkor játsszon. Én is játszom.
- Melletted nem egyszerű. - mosolyodtam el, és elhúzódtam. - Furcsa hatással vagy te rám. Kezdek kételkedni a játékban.. - felnéztem a szemébe. Elhúztam a szám, miközben fontolgattam valamit. - Szerinted tényleg tudlak szeretni? Megeshet, hogy nem játszom? - inkább magamtól kérdeztem, mintsem tőle, ugyanakkor éreztem, hogy a választ nem tudom. - Te tényleg szeretsz? Mit érzel? - érdeklődtem, hátha az ő példájából sikerül megtalálnom a saját válaszaimat. Ha nem is most, de valamikor biztosan..
- Egyébként most nincs más állatom. - tértem vissza az állatos témára. - Otthon talán van egy fekete kis macskánk, bár ebben nem vagyok biztos. Lehet, hogy csak kóborolt, vagy ilyesmi. Egy szer láttam csak a házunkban sündörögni. - ezt akkor éltem át, amikor haza jutottam. Vajon megvan még a kis cicus? - Viszont régen nagyon sok vadászkutyánk volt, mert apu kedvét lelte bennük, és én is megszerettem néha egyet-egyet, és azokat magamhoz vettem. - mosolyodtam el Lessie, Vezér, és többi kiskutyám emlékén. Magam előtt láttam, ahogy kiszaladnak a házból, és ott állt apu.. Elszomorodtam.
- Zuról beszélsz? - kérdeztem vissza, nem mintha említett volna nevet. Eléggé kényesen érintett az a téma, mert én voltam az, aki leválthatta volna.. Akik utánam jöttek - egy-két ember, nem is tudom - azok nem tudhatták, nem is tudták az ő nevét, én meg.. Csupán szeszélyből nem tettem meg. És ha nincs burka? Az én lelkemen száradna most a halála.. Elég rosszul érzem magam az miatt, és meg is fogadtam, hogy mostantól kedvesebb leszek vele, és leváltom, de akkor sem tüntethetem el azt, ami a múltban történt. Teljesen lefehéredtem ettől az egésztől. Lehajtottam a fejemet, és próbáltam nem bűnbánó képet vágni. Persze nem ment.
- Most már leváltanám. - motyogtam magam elé. - Csak akkor mérges voltam rá még. Téged is leváltanálak. És megmondanám a többieknek is, hogy tegyék meg. - nagy levegőt vettem, hogy legyűrjem a gombócot, ami a torkomban állt meg, és nem ment se le, se fel. - De lehet, hogy akkor mégse kéne jönnöd. Nem akarom, hogy bajod legyen. - Egy kicsit talán aggódtam. Persze közben tudtam, hogy akkor már nekem sem kéne mennem, mert számomra is majdnem ugyanolyan veszélyes. És egyébként lehet, hogy nagyobb biztonságban érezném magam tényleg, ha ő ott lenne velem. Valahogy jó volt a múltkor is, hogy láthatom a csuklyás alakot. Nem is tudom, mit akarok úgy igazán. Fogalmam sincs. És egyáltalán miért aggódok? Sosem szoktam.. Nem. Mit érdekelne engem? Úgyis birtokában van pánik buroknak, és.. Mégsem lenne jó látvány. Hisz Zu sem volt jó látvány. Bár meg kell hagyni, hogy az azért zavar, mert miattam történt. Na meg akkoriban abban sem voltam biztos, hogy van-e burka, és így egy kicsit kiborultam. Persze nem nagyon.. És ha burkod van, akkor nem lehet semmi bajod, így Tachinak sem lenne, de azért mégis..
- Ez a hely sok mindenben jobb. - mosolyodtam el, és örültem a témaválasztásnak, meg nem is. Sokszor kifejtettem már ezzel kapcsolatban a gondolataimat. Hogy ez a hely mennyivel biztonságosabb. Ugyanakkor ahogy őt ismerem, talán többet is kérdez, mint én szeretném. Az a fajta, aki mindig rátapint a lényegre. És még nemigen akarom a családom történetét felhozni. Persze ha nem említem meg neki az ilyesmit, akkor nincs semmi baj. Csak hogy én azt hogy fogom tenni? - Gondolj csak bele, hogy egy hozzám hasonló gyenge kislány is megtudja védeni magát, és erős lehet. Ez már alapból egy nagyon jó dolog. - mosolyodtam el. Imádtam, hogy nekem is van esélyem még egy nagy vaddisznó ellen is. Sőt, az ellen szinte mindenkinek van. Meg gyorsan szaladhatok, és még varázsolhatok is. Élveztem nagyon a kis fényemet, mellyel este világíthattam, és Vezér képessége, hogy állattá változtathat akárkit egyszerűen fenomenális.
- Nehézségen? - ragadta meg a figyelmem a szó. - Milyen nehézségekre gondolsz? - kérdeztem nem kertelve. Ehh.. Ő meséljen magáról, de én nem teszem meg. Micsoda jó fej vagyok. Majd egyszer azért elmondom. Talán.. Bár az sem tiszta előttem, hogy miért is érdekel ez ennyire. Az egyszerű kíváncsiságom lenne, vagy valóban meg akarom ismerni?
A következő mondata viszont kizökkentett elmélkedésemből. Hirtelen a megbotránkozás és a nevetés közötti állapotba kerültem. Az a fajta zavart vigyor ült ki az arcomra, melyet a kisgyerek érez, mikor meglesi a felnőttek csókját.
- Nem is baj. Talán jót tett az én alap viselkedésemnek a tény, hogy soha senki nem nyitott rám. - fintorogtam a gondolattól. Talán ez miatt van annyi ribi a világon. Már kiskorukban hozzászoknak, hogy a fiúk nézik őket, így ennyi idős korukra már nem szégyellősek.
- Igaz, de akkor is.>.< - nyafogtam. Nem kívántam tovább boncolgatni a témát. Ha annyira akarja, akkor játsszon. Én is játszom.
- Melletted nem egyszerű. - mosolyodtam el, és elhúzódtam. - Furcsa hatással vagy te rám. Kezdek kételkedni a játékban.. - felnéztem a szemébe. Elhúztam a szám, miközben fontolgattam valamit. - Szerinted tényleg tudlak szeretni? Megeshet, hogy nem játszom? - inkább magamtól kérdeztem, mintsem tőle, ugyanakkor éreztem, hogy a választ nem tudom. - Te tényleg szeretsz? Mit érzel? - érdeklődtem, hátha az ő példájából sikerül megtalálnom a saját válaszaimat. Ha nem is most, de valamikor biztosan..
- Egyébként most nincs más állatom. - tértem vissza az állatos témára. - Otthon talán van egy fekete kis macskánk, bár ebben nem vagyok biztos. Lehet, hogy csak kóborolt, vagy ilyesmi. Egy szer láttam csak a házunkban sündörögni. - ezt akkor éltem át, amikor haza jutottam. Vajon megvan még a kis cicus? - Viszont régen nagyon sok vadászkutyánk volt, mert apu kedvét lelte bennük, és én is megszerettem néha egyet-egyet, és azokat magamhoz vettem. - mosolyodtam el Lessie, Vezér, és többi kiskutyám emlékén. Magam előtt láttam, ahogy kiszaladnak a házból, és ott állt apu.. Elszomorodtam.
_________________
Szophie- Árnyharcos
- Hozzászólások száma : 2853
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 28
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"
Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Vörös
Céh: -
Re: Frieven
by Tachibana Makoto Pént. Aug. 16 2013, 23:29
Felvontam a szemöldököm. Noha számomra ismeretlen névvel illette, mimikája arról tanúskodott, hogy felismerte, kiről van szó, hovatovább ugyanarról a személyről beszélünk mindketten. Yare-yare, micsoda meglepetés, de vajon honnan ismerhet egy olyan magának való, bizalmatlan alakot? Kérdésem okafogyottá is vált abban a pillanatban, hogy gondolataim kettőnkre terelődtek, hiszen ha velem ilyen remekül kijön, akkor nem tartottam elvetemült ötletnek azt sem, hogy ők ketten ismerjék egymást. Milyen kicsi a világ...
Azonban nem várt esemény korbácsolta fel az aggodalmam, hiszen Csillagom szokatlanul kedvtelenné vált egy csapásra, és gesztusaiból bűnbánást véltem kiolvasni. Igyekeztem visszapörgetni memóriámat arra a napra, ám nem jártam sikerrel, mikor részleteket próbáltam felidézni, így csupán a szavaiból indulhattam ki: magát hibáztatta, ez egyértelmű volt. Megcirógattam arcát, igyekeztem nyugtató érintéseket átadni neki.
- Mérges voltál rá? Mit tett veled? - kérdeztem vissza gyengéden, kérve hogy fejtse ki a témát. Nem éreztem hirtelen indulatot, viszont tudni kívántam, mi történt kettejük között, hiszen ha a levegőben marad, az feltétlenül befolyásolná a hozzáállásomat Kazuma-kunhoz. Részletekkel a birtokomban talán nem.
- Nem lesz semmi bajom :] Van a tarsolyomban néhány trükk, amivel magamat, és legfőképp téged meg tudlak védeni. Ne aggódj miattam, én is megbízok benned. Erős vagy :] - mosolyogtam a lányra, kicsit közelebb vonva magamhoz. Próbáltam kitalálni, mi jár a fejében, és ehhez igazítani a mondandómat, ám nem tudtam, hogy sikerrel jártam-e. Most szerettem volna gondolatolvasó lenni néhány percre, hogy kétségeit biztosan elűzhessem. A kétségek csak mérgezik az ítélőképességet, sosem hagyhattam, hogy maguk alá gyűrjenek. Szilárdan hittem önmagamban és az elveimben is, mostantól pedig már Szophieban is hinni fogok. Éppen ezért nem másztam bele jobban a világok témájába, hiszen indokát sekélyesnek találtam. Túl gyorsan vágta rá a választ ahhoz, hogy "csupán" ennyi álljon a háttérben, ez a meglehetősen közönséges és egyszerű ok. Azonban hittem neki, nem kérdőjeleztem meg.
- Hosszú történet, és attól tartok se te, se én nem vagyok még rá felkészülve, hogy ismertessem veled :] Egyszer el fogom mondani, ha úgy érzem, megérett rá a kapcsolatunk - söpörtem ki arcából egy tincset, és mélyen a szemébe néztem. Nyílt és őszinte voltam, az kívántam lenni most és a jövőben is, ha róla van szó. Túl korai még, hogy szembesüljön azzal, ki és mi tett azzá, aki most vagyok. Nem ismert még hozzá eléggé, hogy átlássa döntéseim okát, de idővel, ha gondolkodásmódomat megismeri, hajlandó voltam titkaimat megosztani vele. Ő lenne az első ilyen, és véleményem, mely arra mutatott rá, hogy ő az, akinek érdemes elmondanom, szilárd volt.
Kuncogást hallattam, ahogy durcásan ellenkezett, és amolyan mindentudó, jóságos apai mosoly került az arcomra, ahogy szavait hallgattam. Már megint a kétségek, újra előtört az esze, és elnyomta a szíve hangját. Játék... még mindig akként gondol erre? Igaz számára talán így egyszerűbb kezelni azt, amit jelenleg érez. Nehezen megfogható, bonyolult érzés a szerelem, és bár semmihez sem fogható, az elme mégis akaratosan társítani szeretné a már ismert érzelmekhez.
- Minden kétséget kizáróan, tiszta szívvel beléd szerettem, Szophie. Örömmel tölt el csupán az, hogy itt lehetek melletted, és vágyom rá, hogy a közeledben maradhassak, és hogy minél jobban megismerhesselek. Enyhíteni szeretném a gondjaid, elűzni a kétségeid. Boldoggá kívánlak tenni, különleges vagy számomra... - feleltem, majd közelebb hajoltam hozzá és egy rövid, de érzelmes csókot hintettem az ajkára. Csupa giccses mondat, de mind igaz volt. Erre az ösvényre már ráléptem, és semmi sem tántoríthatott el attól, hogy tovább haladjak rajta. Választottam, és hittem benne, hogy választásomat elfogadja a sors, valamint maga Szophie-chan is. Megöleltem a lányt és finoman ringattam törékeny testét, hiszen elragadták közben az emlékek, és nem szerettem volna szomorúnak látni az én kis tündérbogaramat. Melankolikus, nyomott hangulat lett úrrá rajta, én pedig az imént fejeztem ki magam arra vonatkozóan, hogy el kívánom űzni az efféle kedélyállapotokat, így hát magától értetődő volt a vigasztalás :]
Azonban nem várt esemény korbácsolta fel az aggodalmam, hiszen Csillagom szokatlanul kedvtelenné vált egy csapásra, és gesztusaiból bűnbánást véltem kiolvasni. Igyekeztem visszapörgetni memóriámat arra a napra, ám nem jártam sikerrel, mikor részleteket próbáltam felidézni, így csupán a szavaiból indulhattam ki: magát hibáztatta, ez egyértelmű volt. Megcirógattam arcát, igyekeztem nyugtató érintéseket átadni neki.
- Mérges voltál rá? Mit tett veled? - kérdeztem vissza gyengéden, kérve hogy fejtse ki a témát. Nem éreztem hirtelen indulatot, viszont tudni kívántam, mi történt kettejük között, hiszen ha a levegőben marad, az feltétlenül befolyásolná a hozzáállásomat Kazuma-kunhoz. Részletekkel a birtokomban talán nem.
- Nem lesz semmi bajom :] Van a tarsolyomban néhány trükk, amivel magamat, és legfőképp téged meg tudlak védeni. Ne aggódj miattam, én is megbízok benned. Erős vagy :] - mosolyogtam a lányra, kicsit közelebb vonva magamhoz. Próbáltam kitalálni, mi jár a fejében, és ehhez igazítani a mondandómat, ám nem tudtam, hogy sikerrel jártam-e. Most szerettem volna gondolatolvasó lenni néhány percre, hogy kétségeit biztosan elűzhessem. A kétségek csak mérgezik az ítélőképességet, sosem hagyhattam, hogy maguk alá gyűrjenek. Szilárdan hittem önmagamban és az elveimben is, mostantól pedig már Szophieban is hinni fogok. Éppen ezért nem másztam bele jobban a világok témájába, hiszen indokát sekélyesnek találtam. Túl gyorsan vágta rá a választ ahhoz, hogy "csupán" ennyi álljon a háttérben, ez a meglehetősen közönséges és egyszerű ok. Azonban hittem neki, nem kérdőjeleztem meg.
- Hosszú történet, és attól tartok se te, se én nem vagyok még rá felkészülve, hogy ismertessem veled :] Egyszer el fogom mondani, ha úgy érzem, megérett rá a kapcsolatunk - söpörtem ki arcából egy tincset, és mélyen a szemébe néztem. Nyílt és őszinte voltam, az kívántam lenni most és a jövőben is, ha róla van szó. Túl korai még, hogy szembesüljön azzal, ki és mi tett azzá, aki most vagyok. Nem ismert még hozzá eléggé, hogy átlássa döntéseim okát, de idővel, ha gondolkodásmódomat megismeri, hajlandó voltam titkaimat megosztani vele. Ő lenne az első ilyen, és véleményem, mely arra mutatott rá, hogy ő az, akinek érdemes elmondanom, szilárd volt.
Kuncogást hallattam, ahogy durcásan ellenkezett, és amolyan mindentudó, jóságos apai mosoly került az arcomra, ahogy szavait hallgattam. Már megint a kétségek, újra előtört az esze, és elnyomta a szíve hangját. Játék... még mindig akként gondol erre? Igaz számára talán így egyszerűbb kezelni azt, amit jelenleg érez. Nehezen megfogható, bonyolult érzés a szerelem, és bár semmihez sem fogható, az elme mégis akaratosan társítani szeretné a már ismert érzelmekhez.
- Minden kétséget kizáróan, tiszta szívvel beléd szerettem, Szophie. Örömmel tölt el csupán az, hogy itt lehetek melletted, és vágyom rá, hogy a közeledben maradhassak, és hogy minél jobban megismerhesselek. Enyhíteni szeretném a gondjaid, elűzni a kétségeid. Boldoggá kívánlak tenni, különleges vagy számomra... - feleltem, majd közelebb hajoltam hozzá és egy rövid, de érzelmes csókot hintettem az ajkára. Csupa giccses mondat, de mind igaz volt. Erre az ösvényre már ráléptem, és semmi sem tántoríthatott el attól, hogy tovább haladjak rajta. Választottam, és hittem benne, hogy választásomat elfogadja a sors, valamint maga Szophie-chan is. Megöleltem a lányt és finoman ringattam törékeny testét, hiszen elragadták közben az emlékek, és nem szerettem volna szomorúnak látni az én kis tündérbogaramat. Melankolikus, nyomott hangulat lett úrrá rajta, én pedig az imént fejeztem ki magam arra vonatkozóan, hogy el kívánom űzni az efféle kedélyállapotokat, így hát magától értetődő volt a vigasztalás :]
Tachibana Makoto- Lovag
- Hozzászólások száma : 1810
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 31
Tartózkodási hely : Aincrad
Karakterlap
Szint: 43
Indikátor: Vörös
Céh: -
Re: Frieven
by Szophie Kedd Aug. 27 2013, 17:13
Nem tetszett az irány, melyet a beszélgetésünk vett. El akartam felejteni azt a bosst, meg minden velejáróját. Erre természetesen elő került a téma. Ez is olyan, mint a szépségversenyes eset. Minél jobban el akartam felejteni, annál többen emlékeztettek rá. És a miért.. na az az, amit egyáltalán nem akartam témába hozni.
- Igazából semmit nem tett velem, ami miatt ezt érdemelte volna, és nem is voltam mérges. - válaszoltam a kérdéseire. - Egyszerűen csak makacsságból ragaszkodtam elveimhez. - magyaráztam, kitérve a kínos téma elől. Mert magyarázhattam volna úgy is, hogy "Ja, hát én mit foglalkozzam azzal, hogy az exem életben van-e, vagy sem.." Pff..
- Az erő nem egyenlő a túléléssel, ezt te is tudod. Még ebben a világban is történnek balesetek. Vigyázz magadra nagyon, jó! - néztem boci szemekkel rá. "A piros indikátoros játékosokat, akik nem bírják bizonyítani ártatlanságukat, börtönbe kell juttatni!" ... Én meg azt akarom, hogy vigyázzon magára. JL forever! \o/
Kérdésemre nem kaptam választ, de nem is nagyon hittem el, hogy kaphatok. Túl egyszerű lenne egy hirtelen visszaemlékezést beiktatni, mint a filmekben szokás. Mindenesetre megértettem őt.
- Micsoda egy elcseszett életünk van nekünk. - öleltem át, vállára hajtva fejem. - Egyszer majd én is elmondom. - ezzel nem kívántam többet mondani. Behunyt szemmel töprengtem az életemen. Nem egy jó téma.. Nem volt egy jó töprengés. Hamar abba is hagytam, mert nem akartam sírva fakadni.
Nem nagyon tudtam magamban helyre rakni ezt a napot, és az eseményeket. Valahogy rám vall, hogy ilyesmibe keveredjek, de azért nem volt a terveim között meglátni, és megszeretni. Vagy valami hasonló..
Inkább a meglátni, összebarátkozni, felhasználni sorrend híve vagyok. Bár a barátságot kicserélve a sorrend maradhat a továbbiakban.. Kétségek támadtak bennem, és ennek alapja nem csak a furcsa, és gyors egymásra találás volt. Utat adtam a szavaknak, engedtem, hogy kiszökjenek a számon bugyuta kérdéseim, és válaszul újra kaptam egy csókot. Legalább arra rájöttem, milyen módon harcolhatom ki magamnak finom ajkait. Az eddigi szenvedélyt újra a gyengédség uralta, és én nem tiltakoztam. Megtalálta a legjobb módot a lenyugtatásomra.^^
- Úszunk a nyálban. - jegyeztem meg, utalva előző érzelmes mondataira. - Megelégedtem volna egyszerűbb válasszal is. - mosolyodtam el, ám ezt nem láthatta, mivel átölelt, és ringatott, én pedig vállára fektettem újfent a fejem. Végig pásztáztam szememmel a környéket a fiú mögött, és boldogan vettem tudomásul, hogy Vezér is elüti rendesen az időt. Alszik. Furcsa is volt, hogy ennyire csendben van, és már jó régóta..
- Nem akarok haza menni. Így jó. - suttogtam, mivel eszembe jutott, hogy későre járhat. Mintha csak magamnak válaszoltam volna. Viszont tényleg ideje volt mennem, ha csak nem akartam a fiú vállán aludni. Nem mintha ellenemre lett volna az ötlet, csak hát azért nem lenne túl jó ötlet a 8. szinten éjszakázni védett területen kívül. Ki tudja, micsoda éjszakai mobok repkedhetnek ilyen helyeken.. Nem bírtam ki, megpusziltam a nyakát. Annyira hívogató volt.. Pláne, hogy közben denevérek jártak a fejemben..
- Hamarosan búcsúzkodnom kell, ha ma még aludni is akarok. - motyogtam, kis szomorúsággal a hangomban. A búcsú mindig fájdalmas. Egy ilyen délután után meg aztán pláne..
- Igazából semmit nem tett velem, ami miatt ezt érdemelte volna, és nem is voltam mérges. - válaszoltam a kérdéseire. - Egyszerűen csak makacsságból ragaszkodtam elveimhez. - magyaráztam, kitérve a kínos téma elől. Mert magyarázhattam volna úgy is, hogy "Ja, hát én mit foglalkozzam azzal, hogy az exem életben van-e, vagy sem.." Pff..
- Az erő nem egyenlő a túléléssel, ezt te is tudod. Még ebben a világban is történnek balesetek. Vigyázz magadra nagyon, jó! - néztem boci szemekkel rá. "A piros indikátoros játékosokat, akik nem bírják bizonyítani ártatlanságukat, börtönbe kell juttatni!" ... Én meg azt akarom, hogy vigyázzon magára. JL forever! \o/
Kérdésemre nem kaptam választ, de nem is nagyon hittem el, hogy kaphatok. Túl egyszerű lenne egy hirtelen visszaemlékezést beiktatni, mint a filmekben szokás. Mindenesetre megértettem őt.
- Micsoda egy elcseszett életünk van nekünk. - öleltem át, vállára hajtva fejem. - Egyszer majd én is elmondom. - ezzel nem kívántam többet mondani. Behunyt szemmel töprengtem az életemen. Nem egy jó téma.. Nem volt egy jó töprengés. Hamar abba is hagytam, mert nem akartam sírva fakadni.
Nem nagyon tudtam magamban helyre rakni ezt a napot, és az eseményeket. Valahogy rám vall, hogy ilyesmibe keveredjek, de azért nem volt a terveim között meglátni, és megszeretni. Vagy valami hasonló..
Inkább a meglátni, összebarátkozni, felhasználni sorrend híve vagyok. Bár a barátságot kicserélve a sorrend maradhat a továbbiakban.. Kétségek támadtak bennem, és ennek alapja nem csak a furcsa, és gyors egymásra találás volt. Utat adtam a szavaknak, engedtem, hogy kiszökjenek a számon bugyuta kérdéseim, és válaszul újra kaptam egy csókot. Legalább arra rájöttem, milyen módon harcolhatom ki magamnak finom ajkait. Az eddigi szenvedélyt újra a gyengédség uralta, és én nem tiltakoztam. Megtalálta a legjobb módot a lenyugtatásomra.^^
- Úszunk a nyálban. - jegyeztem meg, utalva előző érzelmes mondataira. - Megelégedtem volna egyszerűbb válasszal is. - mosolyodtam el, ám ezt nem láthatta, mivel átölelt, és ringatott, én pedig vállára fektettem újfent a fejem. Végig pásztáztam szememmel a környéket a fiú mögött, és boldogan vettem tudomásul, hogy Vezér is elüti rendesen az időt. Alszik. Furcsa is volt, hogy ennyire csendben van, és már jó régóta..
- Nem akarok haza menni. Így jó. - suttogtam, mivel eszembe jutott, hogy későre járhat. Mintha csak magamnak válaszoltam volna. Viszont tényleg ideje volt mennem, ha csak nem akartam a fiú vállán aludni. Nem mintha ellenemre lett volna az ötlet, csak hát azért nem lenne túl jó ötlet a 8. szinten éjszakázni védett területen kívül. Ki tudja, micsoda éjszakai mobok repkedhetnek ilyen helyeken.. Nem bírtam ki, megpusziltam a nyakát. Annyira hívogató volt.. Pláne, hogy közben denevérek jártak a fejemben..
- Hamarosan búcsúzkodnom kell, ha ma még aludni is akarok. - motyogtam, kis szomorúsággal a hangomban. A búcsú mindig fájdalmas. Egy ilyen délután után meg aztán pláne..
_________________
Szophie- Árnyharcos
- Hozzászólások száma : 2853
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 28
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"
Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Vörös
Céh: -
Re: Frieven
by Tachibana Makoto Vas. Szept. 15 2013, 20:35
Nahát, micsoda rejtélyek övezik Szophiet is, látszott rajta, hogy visszatart bizonyos dolgokat. A nyelvén vannak, de mégsem mondja őket ki, bár igaz is, még nem bízik meg bennem, ahogy ő is mondta. Nem is volt baj, én sem voltam kész elé tárni minden kis részletet magammal kapcsolatban, így én sem várhattam el, hogy ő megtegye. Éppen ezért is döntöttem úgy, hogy nem mászok bele még jobban ezekbe a témákba, még Kazuma-kunt illetően sem. Számomra volt olyan értékes ez a tündérke, hogy ne siettessek semmit, bíztam benne, hogy idővel megnyílik nekem, ahogy közelebb kerülünk egymáshoz fokozatosan.
- Én nem is erőre támaszkodok, kincsem :] Megígérem, hogy vigyázok magamra - néztem bele mélyen és komolyan vöröses íriszeibe, majd apró csókot hintettem az ajkaira. Eddig is kerültem a felesleges kockázatot, mostantól pedig különösen vigyázni kívántam erre, hiszen nem szerettem volna bánatot okozni neki. Ami azt illeti, furcsa volt belegondolni a jelenlegi viselkedésembe, mintha teljesen más ember lennék, pedig csupán egy érzelem kísértett meg. Mégis kezesbáránnyá változtatott, egy féltő és aggódó lélekké, háttérbe söpörve a jellemvonásaim zömét. Teljesen máshogy gondoltam Szophiera, mint más lányokra, elérte, hogy ne vegyem semmibe.
- Vettem a célzást. Majd máshogy nyálazlak össze, ha feleslegem támad :] - vigyorodtam el kajánul, hátha oldok valamit ezen a nyomott hangulaton, ami ránk telepedett. Egy csapásra minden véresen komoly lett, egyáltalán nem illett ehhez az üde szépséghez ez a fajta gondterheltség, meg hozzám sem :] Fiatalok vagyunk egy idegen, szabad világban, erre ahelyett, hogy élveznénk egymás társaságát, a valós világ problémáin nyammogunk. Yare-yare... :] Nos, részben az én hibám, nem kellett volna hagynom, hogy ebbe a mederbe terelődjön a téma. Szophie is akkor a legszebb, ha mosolyog és nevet.
- Azt hiszem igazad van, napnyugta után már rejt a környék veszélyeket - sóhajtottam fel, majd megsimogattam a lány arcát, mielőtt feltápászkodtam volna. A kezemet nyújtottam feléje, hogy felsegítsem a földről. Meg kell valljam, vonzott a látvány, ahogy ott feküdt, de megráztam a fejemet, hogy elkergessem az ide nem illő gondolatokat.
- Menjünk vissza a faluba - tanácsoltam, addig is még együtt lehetünk, mielőtt elválnának az útjaink ideiglenesen. Máris alig vártam a következő alkalmat, mikor találkozhatunk.
- Én nem is erőre támaszkodok, kincsem :] Megígérem, hogy vigyázok magamra - néztem bele mélyen és komolyan vöröses íriszeibe, majd apró csókot hintettem az ajkaira. Eddig is kerültem a felesleges kockázatot, mostantól pedig különösen vigyázni kívántam erre, hiszen nem szerettem volna bánatot okozni neki. Ami azt illeti, furcsa volt belegondolni a jelenlegi viselkedésembe, mintha teljesen más ember lennék, pedig csupán egy érzelem kísértett meg. Mégis kezesbáránnyá változtatott, egy féltő és aggódó lélekké, háttérbe söpörve a jellemvonásaim zömét. Teljesen máshogy gondoltam Szophiera, mint más lányokra, elérte, hogy ne vegyem semmibe.
- Vettem a célzást. Majd máshogy nyálazlak össze, ha feleslegem támad :] - vigyorodtam el kajánul, hátha oldok valamit ezen a nyomott hangulaton, ami ránk telepedett. Egy csapásra minden véresen komoly lett, egyáltalán nem illett ehhez az üde szépséghez ez a fajta gondterheltség, meg hozzám sem :] Fiatalok vagyunk egy idegen, szabad világban, erre ahelyett, hogy élveznénk egymás társaságát, a valós világ problémáin nyammogunk. Yare-yare... :] Nos, részben az én hibám, nem kellett volna hagynom, hogy ebbe a mederbe terelődjön a téma. Szophie is akkor a legszebb, ha mosolyog és nevet.
- Azt hiszem igazad van, napnyugta után már rejt a környék veszélyeket - sóhajtottam fel, majd megsimogattam a lány arcát, mielőtt feltápászkodtam volna. A kezemet nyújtottam feléje, hogy felsegítsem a földről. Meg kell valljam, vonzott a látvány, ahogy ott feküdt, de megráztam a fejemet, hogy elkergessem az ide nem illő gondolatokat.
- Menjünk vissza a faluba - tanácsoltam, addig is még együtt lehetünk, mielőtt elválnának az útjaink ideiglenesen. Máris alig vártam a következő alkalmat, mikor találkozhatunk.
Tachibana Makoto- Lovag
- Hozzászólások száma : 1810
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 31
Tartózkodási hely : Aincrad
Karakterlap
Szint: 43
Indikátor: Vörös
Céh: -
Re: Frieven
by Szophie Csüt. Okt. 17 2013, 19:13
- Hümm... Akkor, ha megígéred, rendben van. - bólintottam, miközben egyik ámulatból a másikba estem. Túl közvetlen volt, túl közel volt, túl gyors volt.. Nem tudom biztosan, hogy egy ilyen hirtelen döntést, egy ilyen napot mennyire lehet komolyan venni. Miért reagáltam úgy, ahogy? Csak azért, mert egyszerűen élvezem a helyzetet, vagy rendes érzelmekből?
- Rám meg majd vigyáz Vezér. - jelentettem ki lelkesen aztán, hogy másra tereljem a gondolataimat. - Mert hogy magamra nem tudok, az is biztos. - suttogtam az orrom alatt arra gondolva, hogy már megint milyen helyzetbe kerültem. Mit tettem? Mit teszek? Hjajajajjj.. Ez a délután sem úgy alakult, ahogy alakulnia kellett volna, ha rendesen vigyázok magamra. És az az érdekes, hogy a farkasom egy nyikkanással sem jelezte, hogy ne tegyem. Ejnye, lehet, új védőtársat kéne beszereznem, a régi elromlott.
- Hehehh.. - Erre most mit lehet mondani? Semmit.. Legalábbis én nem szóltam egy szót sem, csak vigyorát egy pajkos mosollyal viszonoztam. Közben kezdett eljutni a tudatomig, hogy milyen magas szinten vagyunk a teljes sötétben, egyedül, kiszolgáltatva az éjszakai mobok seregének. Így aztán - legnagyobb bánatomra - sürgetni kezdtem a hazaindulást.
Bólintottam, jó ötletnek tűnt vissza gyalogolni, az út alatt talán egy picit tisztulhatnak az érzések, melyek ezzel a mezővel összefüggenek. Apró tenyeremet az övé köré fontam. Azt hiszem, az a legkevesebb egy ilyen nap végével, hogy kézen fogva sétálunk. Ha nem is a Naplementébe - mivel akkor épp nem a sétára koncentráltunk.. - hát akkor a csillagos éjszakai sötétségbe..
Nem akartam haza menni. Nem akartam, hogy tisztuljon a fejem, hogy elgondolkodjak a történteken, és a továbbiakon, és azt sem akartam, hogy elmenjen. Magam mellett akartam érezni, tudni, hogy itt van. Furcsa volt. De a JL palotába nem hívhattam fel, hogy még trécseljünk egy picit.. Nehéz az élet, én mondom.
- Rám meg majd vigyáz Vezér. - jelentettem ki lelkesen aztán, hogy másra tereljem a gondolataimat. - Mert hogy magamra nem tudok, az is biztos. - suttogtam az orrom alatt arra gondolva, hogy már megint milyen helyzetbe kerültem. Mit tettem? Mit teszek? Hjajajajjj.. Ez a délután sem úgy alakult, ahogy alakulnia kellett volna, ha rendesen vigyázok magamra. És az az érdekes, hogy a farkasom egy nyikkanással sem jelezte, hogy ne tegyem. Ejnye, lehet, új védőtársat kéne beszereznem, a régi elromlott.
- Hehehh.. - Erre most mit lehet mondani? Semmit.. Legalábbis én nem szóltam egy szót sem, csak vigyorát egy pajkos mosollyal viszonoztam. Közben kezdett eljutni a tudatomig, hogy milyen magas szinten vagyunk a teljes sötétben, egyedül, kiszolgáltatva az éjszakai mobok seregének. Így aztán - legnagyobb bánatomra - sürgetni kezdtem a hazaindulást.
Bólintottam, jó ötletnek tűnt vissza gyalogolni, az út alatt talán egy picit tisztulhatnak az érzések, melyek ezzel a mezővel összefüggenek. Apró tenyeremet az övé köré fontam. Azt hiszem, az a legkevesebb egy ilyen nap végével, hogy kézen fogva sétálunk. Ha nem is a Naplementébe - mivel akkor épp nem a sétára koncentráltunk.. - hát akkor a csillagos éjszakai sötétségbe..
Nem akartam haza menni. Nem akartam, hogy tisztuljon a fejem, hogy elgondolkodjak a történteken, és a továbbiakon, és azt sem akartam, hogy elmenjen. Magam mellett akartam érezni, tudni, hogy itt van. Furcsa volt. De a JL palotába nem hívhattam fel, hogy még trécseljünk egy picit.. Nehéz az élet, én mondom.
_________________
Szophie- Árnyharcos
- Hozzászólások száma : 2853
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 28
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"
Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Vörös
Céh: -
Re: Frieven
by Tachibana Makoto Pént. Dec. 06 2013, 20:54
Kicsiny keze gyengéden simult az enyémbe, ujjaimmal pedig szinte azonnal végigsimítottam bársonyos kézfején. Elcsépelt jelző ez, de feltétlenül igaz volt: a lány bőrének tapintása kifejezetten kellemesnek mutatkozott, melegséggel töltött el, ahogy ujjaim cirógatták. Lépteimet az övéhez igazítottam, a fű halkan ropogott a talpunk alatt, ahogy andalogtunk a sötétben. Meleg pillantással fordultam feléje, és a földkerekség legbékésebb mosolyára húzódtak vékony ajkaim. Egy olyan mosolyra, amelyet évek óta nem látott rajtam senki, és amit csak az érdemel meg, aki úgy tud játszani a szívemmel, mint Szophie :] Felemeltem a kezét és egy puha csókot nyomtam rá, majd visszaeresztettem kettőnk közé és felnéztem a csillagokra. A megannyi apró, fényes pont mind nagyon-nagyon távol volt tőlem, kivéve egyet, melynek viszont közelsége megtelített melegséggel, és történesen markomban tarthattam.
- Arra gondoltam, hogy nem csak a faluba kísérlek vissza, de addig nem engedlek el, amíg a Kezdetek Városába nem érünk - fordítottam vissza a leányra a tekintetem, hogy sütkérezhessek még szépségében és kisugárzásában. Különösen ajkai vonzották a figyelmemet. Hiába, függője lettem, és nem is óhajtottam kigyógyulni belőle. Elvégre cseppet sem volt káros, sőt! :]
Részemről kivételesen a csendet preferáltam a visszaúton, már a puszta ténye, hogy együtt tölthetem az időt ezzel a játékos fantáziájú szépséggel, elbódított és boldoggá tett. Tökéletesen elég volt az is, hogy kéz a kézben sétáljak vele és kedvemre faljam fel pillantásommal minden egyes porcikáját, és úgy véltem számára is jobb, ha hagyom leülepedni mindazt, ami történt vele ezen a napon. Az ő szempontjából valószínűleg sokkal meredekebb ívet írtak le az érzelmei, mint az enyémek, melyek exponenciálisan, mégis egyenletesen törtek a magasba, ahogy egyre jobban megismertem és felfigyeltem a személyiségére. A főtérre érve azonban ár csupán néhány tucat méter választott el miket a búcsútól, és ahogy a házak falai közé értünk, úgy álltam meg és fordítottam magam felé Szophiet. Mindkét kezét megfogtam és mélyen a szemébe néztem, mielőtt egy kiadós, érzelmes búcsúcsókban részesítettem volna a lányt.
- Csodálatossá tetted ezt a napot, köszönöm :] - öleltem magamhoz szorosan, és bár nem akaródzott elengedni, végül az optimális időpontban elszakadtam tőle és hátrébb léptem. Így se túl rövid, se túl hosszú nem volt a búcsúnk, az pedig már rajta múlott, hogy ő mikor hoz döntést. Annyi biztos volt, hogy egészen addig, amíg látom a sziluettjét, nem szakítom el tőle a tekintetemet, arcomon pedig mindez alatt, sőt még utána is bárgyú, elégedett mosoly ült.
- Arra gondoltam, hogy nem csak a faluba kísérlek vissza, de addig nem engedlek el, amíg a Kezdetek Városába nem érünk - fordítottam vissza a leányra a tekintetem, hogy sütkérezhessek még szépségében és kisugárzásában. Különösen ajkai vonzották a figyelmemet. Hiába, függője lettem, és nem is óhajtottam kigyógyulni belőle. Elvégre cseppet sem volt káros, sőt! :]
Részemről kivételesen a csendet preferáltam a visszaúton, már a puszta ténye, hogy együtt tölthetem az időt ezzel a játékos fantáziájú szépséggel, elbódított és boldoggá tett. Tökéletesen elég volt az is, hogy kéz a kézben sétáljak vele és kedvemre faljam fel pillantásommal minden egyes porcikáját, és úgy véltem számára is jobb, ha hagyom leülepedni mindazt, ami történt vele ezen a napon. Az ő szempontjából valószínűleg sokkal meredekebb ívet írtak le az érzelmei, mint az enyémek, melyek exponenciálisan, mégis egyenletesen törtek a magasba, ahogy egyre jobban megismertem és felfigyeltem a személyiségére. A főtérre érve azonban ár csupán néhány tucat méter választott el miket a búcsútól, és ahogy a házak falai közé értünk, úgy álltam meg és fordítottam magam felé Szophiet. Mindkét kezét megfogtam és mélyen a szemébe néztem, mielőtt egy kiadós, érzelmes búcsúcsókban részesítettem volna a lányt.
- Csodálatossá tetted ezt a napot, köszönöm :] - öleltem magamhoz szorosan, és bár nem akaródzott elengedni, végül az optimális időpontban elszakadtam tőle és hátrébb léptem. Így se túl rövid, se túl hosszú nem volt a búcsúnk, az pedig már rajta múlott, hogy ő mikor hoz döntést. Annyi biztos volt, hogy egészen addig, amíg látom a sziluettjét, nem szakítom el tőle a tekintetemet, arcomon pedig mindez alatt, sőt még utána is bárgyú, elégedett mosoly ült.
// Köszi a játékot :] //
Tachibana Makoto- Lovag
- Hozzászólások száma : 1810
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 31
Tartózkodási hely : Aincrad
Karakterlap
Szint: 43
Indikátor: Vörös
Céh: -
Re: Frieven
by Kayaba Akihiko Csüt. Dec. 12 2013, 15:41
Tachibana Makoto: Koboldgyűrű (+2 fegyverkezelés)
Szophie: Vas Sisak (+7 páncél)
Szophie: Vas Sisak (+7 páncél)
Kayaba Akihiko- Admin
- Hozzászólások száma : 19698
Join date : 2012. Jul. 29.
Re: Frieven
by Atoru Szer. Márc. 19 2014, 15:45
//Licht//
- Megölöm, esküszöm megölöm! - dörmögtem magamban. Egyszerűen nem hittem el ezt a Kayaba Akihiko-t. Először a pillangója, most pedig ez a furcsa álom. Szerintem pikkel rám. >.> - döntöttem el magamban. Ez az egész még az éjszaka történt, amikor elaludtam. Amint álomba merültem, egy réten találtam magam, néhány báránnyal. ez még nem is lett volna baj, ha nem eszem észre, hogy vörösen izzik a szemük, és éppen az előbb végeztek egy játékossal.
- A francba is! Pusztuljatok! – támadtam le őket, jobban mondva támadtam volna, ha bement volna sebzésem és nem jelenik meg egy felirat a fejük felett: Immortal Object. – Most ugye csak szívatsz engem? – tettem fel a kérdést, még magam sem tudom, hogy kinek. Azzal futásnak eredtem, de sokáig nem érhettem, mert gyorsabbak is voltak nálam. Ez az én szerencsém. T.T Nem sokára érezhettem azt is, ahogy belém harapnak, és éreztem a vele járó fájdalmat is! o.o Balszerencsémre kicsi sebzésük volt, így egy igazi kínszenvedés volt, aminek tudtam, hogyan vethet véget: öngyilkosság. Azzal elővettem nagy nehezen a késemet és magamba szúrtam. Abban a minutumban felébredtem, és az álom valósággá vált, leszámítva a birkákat. Másnéven, leszúrtam magam! o.o Amilyen gyorsan csak tudtam, kihúztam a kést magamból és megnéztem az életcsíkomat: Éppen hogy csak sárgult. Fellélegeztem. Ez a fránya Kayaba megint kitalált egy turpisságot. De ezt még megemlegeti. Viszont nem most. Még nem elég nagy hozzá az erőm, tehát még ez a tervem várat magára. Addig is, kiélvezem ezt a gyilkos világot. Ezért is mentem a 8. szintre, hogy egy kicsit kiélvezzem az időt. Ebben a Friben nevű falucskában kevesebb játékos van, és sokkal békésebb. Talán majd veszek itt egy házat egyszer. De addig is csak élvezem a békét. Ez az álom így is kikészített, és remélem, hogy nincsenek ilyen mobok. Majd megkérdezem valamelyik ismerősöm, hátha többet tud mondani erről. Talán itt is összefutok eggyel, csak várnom kell. – döntöttem el, majd letelepedtem egy szökőkúthoz közeli padra, hogy élvezzem a tavaszt.
- Megölöm, esküszöm megölöm! - dörmögtem magamban. Egyszerűen nem hittem el ezt a Kayaba Akihiko-t. Először a pillangója, most pedig ez a furcsa álom. Szerintem pikkel rám. >.> - döntöttem el magamban. Ez az egész még az éjszaka történt, amikor elaludtam. Amint álomba merültem, egy réten találtam magam, néhány báránnyal. ez még nem is lett volna baj, ha nem eszem észre, hogy vörösen izzik a szemük, és éppen az előbb végeztek egy játékossal.
- A francba is! Pusztuljatok! – támadtam le őket, jobban mondva támadtam volna, ha bement volna sebzésem és nem jelenik meg egy felirat a fejük felett: Immortal Object. – Most ugye csak szívatsz engem? – tettem fel a kérdést, még magam sem tudom, hogy kinek. Azzal futásnak eredtem, de sokáig nem érhettem, mert gyorsabbak is voltak nálam. Ez az én szerencsém. T.T Nem sokára érezhettem azt is, ahogy belém harapnak, és éreztem a vele járó fájdalmat is! o.o Balszerencsémre kicsi sebzésük volt, így egy igazi kínszenvedés volt, aminek tudtam, hogyan vethet véget: öngyilkosság. Azzal elővettem nagy nehezen a késemet és magamba szúrtam. Abban a minutumban felébredtem, és az álom valósággá vált, leszámítva a birkákat. Másnéven, leszúrtam magam! o.o Amilyen gyorsan csak tudtam, kihúztam a kést magamból és megnéztem az életcsíkomat: Éppen hogy csak sárgult. Fellélegeztem. Ez a fránya Kayaba megint kitalált egy turpisságot. De ezt még megemlegeti. Viszont nem most. Még nem elég nagy hozzá az erőm, tehát még ez a tervem várat magára. Addig is, kiélvezem ezt a gyilkos világot. Ezért is mentem a 8. szintre, hogy egy kicsit kiélvezzem az időt. Ebben a Friben nevű falucskában kevesebb játékos van, és sokkal békésebb. Talán majd veszek itt egy házat egyszer. De addig is csak élvezem a békét. Ez az álom így is kikészített, és remélem, hogy nincsenek ilyen mobok. Majd megkérdezem valamelyik ismerősöm, hátha többet tud mondani erről. Talán itt is összefutok eggyel, csak várnom kell. – döntöttem el, majd letelepedtem egy szökőkúthoz közeli padra, hogy élvezzem a tavaszt.
Atoru- Árnyharcos
- Hozzászólások száma : 958
Join date : 2013. Nov. 04.
Age : 26
Tartózkodási hely : Friben/Nyster
Karakterlap
Szint: 25
Indikátor: Zöld
Céh: Angelic Voice
Re: Frieven
by Licht Szer. Márc. 19 2014, 20:54
//Atoru//
Friben falu ez nem is lehetne távolabb a szokott mozgás körömtől sose gondoltam volna, hogy egyszer erre felé fogok kórincálni, na jó nem kórincálni jöttem ide, hanem az a kígyó Hazama mondta, hogy jöjjek ide, bár minek azt már nem csak annyit ,hogy minél hamarabb jussak el ide. De ha csak szórakozik velem akkor nem tudom mit csinálok vele, mert megölni nem fogom informátornak jó néha, bár eddig nem kértem sose infót tőle, szokta mondani magától amit akar aztán eltűnik. Abban is kételkedem, hogy összefutok itt vele, de nem is volt arról szó, hogy találkozunk vagy egyáltalán bármi beszélni valónk lenne csak jöjjek ide, de minek? Ezen a tagon nem lehet kiigazodni csak jön-megy kedvére és boldogítja a népet…Most mit csináljak itt, most kivételesen semmi kedvem nincs céltalan bolyongáshoz, de kénytelen vagyok ezt csinálni, mert ha az a kígyó a környéken lenne se tudnám…~Ajjh olyan idegesítő a képessége, bár még mindig mondhatta volna, hogy mi a fenét is akar vagy nem akar vagy…áhh hagyjuk~ Mászkáltam fel-alá a faluban, bár ez nem is olyan rossz ez a hely elég nyugodt, mint általában a faluk szoktak lenni nem bírnám ki egy ilyen helyen sokáig, néha jó nyugalomban sétálni tudva, hogy még védett területen is vagy, de itt élni azt nem bírnám az már túl semmilyen lenne a nyűzsit jobb szeretem. Már egy ide járhattam az utcákat, mikor furcsa érzés fogott el, na jó nem ez a jó kifejezés, de mintha hűvösebb lenne és még inkább az ülő alkalmatosságom részén, micsoda kiszakadt a nadrágom? Kész ott ahol voltam földhöz vágtam magam, mármint ledobva magam leültem, így hirtelenjében nem tudtam mint tenni, majd csak nézte mint Rozi a moziban csak pislogtam ott zavartan és kicsit kétségbe esve, na most mi legyen?...Nem ülhetek a végtelenségig a földön…mi legyen? mi legyen? Hát nem is én lennék, ha nem velem történne ilyesmi. Na de találjunk ki valamit az invertorymba van másik ruha csak hol öltözzek át azért itt kint az utcán nem fogom megcsinálni azt a mutatványt, valahova be kéne rohanni gyorsan, de hova? Kémleltem a terepet legalább egy fogadó után vagy valami olyan hely után ahol lesz lehetőségem eltűnni. Hopp észre is vettem egy kis sikátort vagy mit valami olyasmi, lényegtelen ott eltudok bújni míg öltözéket váltok, tehát usgyi fénysebességgel bújtam el a kis félre eső árnyékos részen és bújtam el úgy, hogy véletlenül se lehessen belátást nyerni rám az utcáról. Tehát nadrág váltás, de az se jó, de miért? a nadrágjaim összeesküdtek ellnem vagy mi, akkor jön az amit ritkán veszek fel a szoknya, na már is sokkal jobb, de nem is voltak lyukasak a nacik akkor meg, lehet tényleg összeesküdtek ellnem, lényegtelen most már minden rendben, mehetek tovább úgy mintha misem történ volna. Vissza kilépve az egyébként nem túl mozgalmas utcára. De valakit csak kiszúrtam, ismerősnek tűnt, bár háttal volt nekem és pár méterrel előttem kullogott, így nem vagyok biztos benne, hogy tényleg ismerem e, de egy próbát meg ér, így utána rikkantottam egy jó hangosat.
-Atoruuu!!
Friben falu ez nem is lehetne távolabb a szokott mozgás körömtől sose gondoltam volna, hogy egyszer erre felé fogok kórincálni, na jó nem kórincálni jöttem ide, hanem az a kígyó Hazama mondta, hogy jöjjek ide, bár minek azt már nem csak annyit ,hogy minél hamarabb jussak el ide. De ha csak szórakozik velem akkor nem tudom mit csinálok vele, mert megölni nem fogom informátornak jó néha, bár eddig nem kértem sose infót tőle, szokta mondani magától amit akar aztán eltűnik. Abban is kételkedem, hogy összefutok itt vele, de nem is volt arról szó, hogy találkozunk vagy egyáltalán bármi beszélni valónk lenne csak jöjjek ide, de minek? Ezen a tagon nem lehet kiigazodni csak jön-megy kedvére és boldogítja a népet…Most mit csináljak itt, most kivételesen semmi kedvem nincs céltalan bolyongáshoz, de kénytelen vagyok ezt csinálni, mert ha az a kígyó a környéken lenne se tudnám…~Ajjh olyan idegesítő a képessége, bár még mindig mondhatta volna, hogy mi a fenét is akar vagy nem akar vagy…áhh hagyjuk~ Mászkáltam fel-alá a faluban, bár ez nem is olyan rossz ez a hely elég nyugodt, mint általában a faluk szoktak lenni nem bírnám ki egy ilyen helyen sokáig, néha jó nyugalomban sétálni tudva, hogy még védett területen is vagy, de itt élni azt nem bírnám az már túl semmilyen lenne a nyűzsit jobb szeretem. Már egy ide járhattam az utcákat, mikor furcsa érzés fogott el, na jó nem ez a jó kifejezés, de mintha hűvösebb lenne és még inkább az ülő alkalmatosságom részén, micsoda kiszakadt a nadrágom? Kész ott ahol voltam földhöz vágtam magam, mármint ledobva magam leültem, így hirtelenjében nem tudtam mint tenni, majd csak nézte mint Rozi a moziban csak pislogtam ott zavartan és kicsit kétségbe esve, na most mi legyen?...Nem ülhetek a végtelenségig a földön…mi legyen? mi legyen? Hát nem is én lennék, ha nem velem történne ilyesmi. Na de találjunk ki valamit az invertorymba van másik ruha csak hol öltözzek át azért itt kint az utcán nem fogom megcsinálni azt a mutatványt, valahova be kéne rohanni gyorsan, de hova? Kémleltem a terepet legalább egy fogadó után vagy valami olyan hely után ahol lesz lehetőségem eltűnni. Hopp észre is vettem egy kis sikátort vagy mit valami olyasmi, lényegtelen ott eltudok bújni míg öltözéket váltok, tehát usgyi fénysebességgel bújtam el a kis félre eső árnyékos részen és bújtam el úgy, hogy véletlenül se lehessen belátást nyerni rám az utcáról. Tehát nadrág váltás, de az se jó, de miért? a nadrágjaim összeesküdtek ellnem vagy mi, akkor jön az amit ritkán veszek fel a szoknya, na már is sokkal jobb, de nem is voltak lyukasak a nacik akkor meg, lehet tényleg összeesküdtek ellnem, lényegtelen most már minden rendben, mehetek tovább úgy mintha misem történ volna. Vissza kilépve az egyébként nem túl mozgalmas utcára. De valakit csak kiszúrtam, ismerősnek tűnt, bár háttal volt nekem és pár méterrel előttem kullogott, így nem vagyok biztos benne, hogy tényleg ismerem e, de egy próbát meg ér, így utána rikkantottam egy jó hangosat.
-Atoruuu!!
Licht- Harcművész
- Hozzászólások száma : 246
Join date : 2013. Oct. 07.
Tartózkodási hely : Valahol, még én se tudom hol... oO
Karakterlap
Szint: 10
Indikátor: Sárga
Céh: -
Re: Frieven
by Atoru Szer. Márc. 19 2014, 21:37
//Licht//
Ezzel a látvánnyal nem lehet betelni. *.* Ez a kisváros olyan szép, és békés. Habár még néhány játékos el kéne ide. De addig is, egyedül élvezem ezt a kilátást. Ezzel a játékkal egyszerűen nem lehet betelni! Akkora nagy zseni ez a Kayaba, csak ne küldte volna azt a birkás álmot. -.-” De ennyi kivetni valója azért lehet az embernek, nem? Habár, ha nagyon kritikus szeretnék lenni… De ezt most hagyjuk, most inkább boldogabb gondolatok kellenek ide. \o/ Pillangók, nyuszik, édesség… Ezeknél több kell. Akkor gondoljunk arra, hogy végre kijutunk ebből a világból! \o/ Próbáltam erőltetni a boldogságomat, de valahogy nem boldogított a tudat, hogy kijutunk. Akkor már nem marad nekem senkim sem. Sem a barátaim, sem a lábam, se semmim… Azt hittem, hogy a szívem ugrik ki ott helyben, ahogy meghallottam, hogy valaki a nevem kiáltja. Az akrobatika jártasságom miatt ugrottam is pár métert, de mivel nem vagyok macskából, így fejre estem, mint ahogy már megszokott volt tőlem.
De vajon ki volt az, aki rám ordított? :suspect:Ahogy hátrafordultam, megláttam Licht-et. No lám, mily kellemes meglepetés. 
- Szia Licht! Mondd, az volt a terved, hogy a szívbajt hozzad rám? Mivel sikerült.
– próbáltam kicsit viccelődni, remélem, majd veszi a lapot. Mindenestre ez egy kellemes meglepetés, hisz még nem túl sok ismerősöm van, és velük sem a legmélyebb a kapcsolatom, így most pont kapóra jött Licht is, hogy egy kicsit jobban megismerjem. Plusz, még lógok neki néhány életmentéssel, de azt majd máskor váltom be neki. Addig is játszunk, Ismerjük meg Lichtet játékot! \o/
- És mondd csak Licht, amikor nem küldetést csinálsz, vagy éppen mented meg az életem, mivel foglalod el magad?– kezdtem a kérdezgetést, visszaemlékezve arra, hogy mit is mondott Szophie még a vakrandin. Remélem, hogy majd tényleg hasznosítani tudom azt a tudásomat. Persze nem mintha ez egy randi lenne. Csak ismerkedek, és ezek a kérdések arra is jók. 
Ezzel a látvánnyal nem lehet betelni. *.* Ez a kisváros olyan szép, és békés. Habár még néhány játékos el kéne ide. De addig is, egyedül élvezem ezt a kilátást. Ezzel a játékkal egyszerűen nem lehet betelni! Akkora nagy zseni ez a Kayaba, csak ne küldte volna azt a birkás álmot. -.-” De ennyi kivetni valója azért lehet az embernek, nem? Habár, ha nagyon kritikus szeretnék lenni… De ezt most hagyjuk, most inkább boldogabb gondolatok kellenek ide. \o/ Pillangók, nyuszik, édesség… Ezeknél több kell. Akkor gondoljunk arra, hogy végre kijutunk ebből a világból! \o/ Próbáltam erőltetni a boldogságomat, de valahogy nem boldogított a tudat, hogy kijutunk. Akkor már nem marad nekem senkim sem. Sem a barátaim, sem a lábam, se semmim… Azt hittem, hogy a szívem ugrik ki ott helyben, ahogy meghallottam, hogy valaki a nevem kiáltja. Az akrobatika jártasságom miatt ugrottam is pár métert, de mivel nem vagyok macskából, így fejre estem, mint ahogy már megszokott volt tőlem.
De vajon ki volt az, aki rám ordított? :suspect:Ahogy hátrafordultam, megláttam Licht-et. No lám, mily kellemes meglepetés. - Szia Licht! Mondd, az volt a terved, hogy a szívbajt hozzad rám? Mivel sikerült.
– próbáltam kicsit viccelődni, remélem, majd veszi a lapot. Mindenestre ez egy kellemes meglepetés, hisz még nem túl sok ismerősöm van, és velük sem a legmélyebb a kapcsolatom, így most pont kapóra jött Licht is, hogy egy kicsit jobban megismerjem. Plusz, még lógok neki néhány életmentéssel, de azt majd máskor váltom be neki. Addig is játszunk, Ismerjük meg Lichtet játékot! \o/- És mondd csak Licht, amikor nem küldetést csinálsz, vagy éppen mented meg az életem, mivel foglalod el magad?
– kezdtem a kérdezgetést, visszaemlékezve arra, hogy mit is mondott Szophie még a vakrandin. Remélem, hogy majd tényleg hasznosítani tudom azt a tudásomat. Persze nem mintha ez egy randi lenne. Csak ismerkedek, és ezek a kérdések arra is jók.
Atoru- Árnyharcos
- Hozzászólások száma : 958
Join date : 2013. Nov. 04.
Age : 26
Tartózkodási hely : Friben/Nyster
Karakterlap
Szint: 25
Indikátor: Zöld
Céh: Angelic Voice
Re: Frieven
by Licht Pént. Márc. 21 2014, 16:38
Az ismerősnek tűnő alak után kiabáltam és gyorsan ki is derült, hogy nem csak ismerősnek tűnt tényleg ismerem, tényleg Atoru személyére leltem ebben a kis falucskában. Na persze mikor ugrott egy nagyot és fejre esett a kezem a számra tapasztottam, hogy ne törjön ki belőlem a nevetés, nem illik és még olyan nagy haverok nem vagyunk, hogy nem legyen sértő a nevetésem, hisz a barátok előbb körbe röhögnek és utána segítenek, de Atoval eddig csak egy küldetésen és néhány kazamata harc során volt alkalmam találkozni, azon felül meg még nem, így csak ismerős szinten van nálam, ami meg persze nem egy túlzottan nagy és kiemelt szint, ha úgy vesszük.
-Persze, ez a hobbim, hogy másokra hozzam a szívbajt, bár eddig te vagy az első sikeres alanyom. – öltöm ki a nyelvem játékosan – Mit csinálok mikor épp nem csinálok semmit? Háát Boldogítom a népet, már mikor olyan kedvem van, meg néha azért a céh könyveléssel is van mit csinálni, de amilyen hatalmas mozgások vannak ott az szinte semmi…Egyébként mikor mit, ide megyek oda megyek aztán vagy unatkozom vagy nem…Itt nincs valami nagy mozgás nálam a szabad napokat illetően.
Gondolkozom még kicsit, de minek is? Nincs mit mondanom…Na akkor itt már csak a vissza kérdezés következhet. Azért jó, hogy belefutottam Atoruba, kóvályoghattam volna itt azt a kígyó alakot keresve, így legalább gyorsan eltelik az idő és mire észbe kapok mehetek is haza. Na, de akkor tudjam is meg ki az akit eddig kiváltottam a bajokból, különösebb ismeretség nélkül, de hát küldetéseken és kazamata harcokban nem ez az elsődleges, hanem az, hogy logikus döntés hozzak és a lehető legkevesebb vesztességgel véghez vigyük a dolgokat.
-És veled mi újság? Hogy vagy mostanság? Hogy telnek a napjaid?...És egyébként bocs a szívbajod miatt, nem volt szándékos a kutya gondolta volna, hogy ennyire megfogsz ijedni…
Fejezem be a fejemet vakargatva és közben széles vigyorral az arcomon, akkor első köt letudva jöhet a folytatás, de jó, hogy van kivel beszélnem azt hittem egyedül kellesz itt kódorognom egész nap…
-Persze, ez a hobbim, hogy másokra hozzam a szívbajt, bár eddig te vagy az első sikeres alanyom. – öltöm ki a nyelvem játékosan – Mit csinálok mikor épp nem csinálok semmit? Háát Boldogítom a népet, már mikor olyan kedvem van, meg néha azért a céh könyveléssel is van mit csinálni, de amilyen hatalmas mozgások vannak ott az szinte semmi…Egyébként mikor mit, ide megyek oda megyek aztán vagy unatkozom vagy nem…Itt nincs valami nagy mozgás nálam a szabad napokat illetően.
Gondolkozom még kicsit, de minek is? Nincs mit mondanom…Na akkor itt már csak a vissza kérdezés következhet. Azért jó, hogy belefutottam Atoruba, kóvályoghattam volna itt azt a kígyó alakot keresve, így legalább gyorsan eltelik az idő és mire észbe kapok mehetek is haza. Na, de akkor tudjam is meg ki az akit eddig kiváltottam a bajokból, különösebb ismeretség nélkül, de hát küldetéseken és kazamata harcokban nem ez az elsődleges, hanem az, hogy logikus döntés hozzak és a lehető legkevesebb vesztességgel véghez vigyük a dolgokat.
-És veled mi újság? Hogy vagy mostanság? Hogy telnek a napjaid?...És egyébként bocs a szívbajod miatt, nem volt szándékos a kutya gondolta volna, hogy ennyire megfogsz ijedni…
Fejezem be a fejemet vakargatva és közben széles vigyorral az arcomon, akkor első köt letudva jöhet a folytatás, de jó, hogy van kivel beszélnem azt hittem egyedül kellesz itt kódorognom egész nap…
Licht- Harcművész
- Hozzászólások száma : 246
Join date : 2013. Oct. 07.
Tartózkodási hely : Valahol, még én se tudom hol... oO
Karakterlap
Szint: 10
Indikátor: Sárga
Céh: -
Re: Frieven
by Atoru Vas. Márc. 23 2014, 19:08
//Licht//
A poénkodásom sikeresen célba talált, és Licht már toldotta is tovább. \o/
- Egész jó kis hobbit találtál magadnak.– mosolyodtam el. Licht-et akár még jó barátomként is elfogadnám, igaz, eddig még csak érdekből segítettük egymást, de ez miért ne lehetne másképp? Ha barátok leszünk, akkor már még egy okunk lesz arra, hogy segítsük egymást, esetleg máskor is összefussunk. ~No csak Ato, csak nem szereted? ~ Szólalt meg újból egy belső hang. ~És ha igen? Ahhoz semmi közöd! -.-”~ Vágtam vissza neki, mire elhallgatott. Közben Licht is felelgetett a kérdéseimre, és úgy nagyon úgy tűnt, hogy sok a szabadideje és sokszor unatkozik. És még kiderült, hogy céhtag is! o.o
- Tényleg? – kérdeztem vissza a céhes mondatára- És melyik céhhez tartozol?– kérdeztem, hátha ismerős a neve. Hiszen kicsi a világ, bármi megtörténhet. :roll:Aztán Licht-en volt a kérdések sora, és nekem kellett válaszolgatnom.
- Azt teszem, mint a többi játékos. Fejlődök és szinteket lépek, hogy…- Itt elakadtam, hiszen nem tudtam, hogy mégis miért csinálom mindezt. Hiszen miért is harcolok? Azért, hogy kijussunk? És az nekem miért lesz jó? Nem vár rám kint senki sem. Szüleimnek vége, testvérem is meghalt… Legalább is az admin azt mondta, hogy a játékban megtörtént halál egyenlő a kintivel is. Így nincs miért küzdenem… A csendességem biztos feltűnt Licht-nek is, így inkább témát akartam váltani. De mi legyen a téma? Megvan!
- Egyébként Licht, tudnál nekem segíteni? – ha bele egyezik, akkor közelebb hajolok, mintha valami fontos és titkos dolgot készülnék mondani. – Az éjjel egy álmom volt, amiben emberevő bárányok támadtak meg, akiket nem lehetett megsebezni, és kicsi támadással, de nagy gyorsasággal bírtak. – itt hagytam egy kis szünetet, majd folytattam. – Úgy vélem, hogy Kayaba valamire készül, és én ezekbe a dolgokba láttam bele az álmommal, tudod, mint amikor előre megálmodod, hogy mi fog történni a jövőben. Szóval, te szerinted mihez kezdjünk, ezzel az egész dologgal? És egyáltalán lehetségesnek tartod? – kérdeztem végül, de alig bírtam ki nevetés nélkül. x) Még azon lepődök meg, hogy ezt az egészet ilyen fapofával elbírtam mondani. Viszont kíváncsi leszek, hogy ezután Licht mit fog rólam gondolni.
A poénkodásom sikeresen célba talált, és Licht már toldotta is tovább. \o/
- Egész jó kis hobbit találtál magadnak.
– mosolyodtam el. Licht-et akár még jó barátomként is elfogadnám, igaz, eddig még csak érdekből segítettük egymást, de ez miért ne lehetne másképp? Ha barátok leszünk, akkor már még egy okunk lesz arra, hogy segítsük egymást, esetleg máskor is összefussunk. ~No csak Ato, csak nem szereted? ~ Szólalt meg újból egy belső hang. ~És ha igen? Ahhoz semmi közöd! -.-”~ Vágtam vissza neki, mire elhallgatott. Közben Licht is felelgetett a kérdéseimre, és úgy nagyon úgy tűnt, hogy sok a szabadideje és sokszor unatkozik. És még kiderült, hogy céhtag is! o.o- Tényleg? – kérdeztem vissza a céhes mondatára- És melyik céhhez tartozol?
– kérdeztem, hátha ismerős a neve. Hiszen kicsi a világ, bármi megtörténhet. :roll:Aztán Licht-en volt a kérdések sora, és nekem kellett válaszolgatnom. - Azt teszem, mint a többi játékos. Fejlődök és szinteket lépek, hogy…- Itt elakadtam, hiszen nem tudtam, hogy mégis miért csinálom mindezt. Hiszen miért is harcolok? Azért, hogy kijussunk? És az nekem miért lesz jó? Nem vár rám kint senki sem. Szüleimnek vége, testvérem is meghalt… Legalább is az admin azt mondta, hogy a játékban megtörtént halál egyenlő a kintivel is. Így nincs miért küzdenem… A csendességem biztos feltűnt Licht-nek is, így inkább témát akartam váltani. De mi legyen a téma? Megvan!
- Egyébként Licht, tudnál nekem segíteni? – ha bele egyezik, akkor közelebb hajolok, mintha valami fontos és titkos dolgot készülnék mondani. – Az éjjel egy álmom volt, amiben emberevő bárányok támadtak meg, akiket nem lehetett megsebezni, és kicsi támadással, de nagy gyorsasággal bírtak. – itt hagytam egy kis szünetet, majd folytattam. – Úgy vélem, hogy Kayaba valamire készül, és én ezekbe a dolgokba láttam bele az álmommal, tudod, mint amikor előre megálmodod, hogy mi fog történni a jövőben. Szóval, te szerinted mihez kezdjünk, ezzel az egész dologgal? És egyáltalán lehetségesnek tartod? – kérdeztem végül, de alig bírtam ki nevetés nélkül. x) Még azon lepődök meg, hogy ezt az egészet ilyen fapofával elbírtam mondani. Viszont kíváncsi leszek, hogy ezután Licht mit fog rólam gondolni.
Atoru- Árnyharcos
- Hozzászólások száma : 958
Join date : 2013. Nov. 04.
Age : 26
Tartózkodási hely : Friben/Nyster
Karakterlap
Szint: 25
Indikátor: Zöld
Céh: Angelic Voice
Re: Frieven
by Licht Vas. Márc. 23 2014, 22:13
-Ugye! Bár eléggé unalmas hobbi, nem túl gyakran botlok olyanba akire szívbajt tudnám hozni, de egy elfoglaltságnak jó.
Folytatom a „hobbimra” tett megjegyzés után. Aztán kotyogtam tovább, és fel sem tűnt, hogy a számra vettem a céh szót, pedig de és még azt is mondtam, hogy én vagyok a könyvelő…Bár mindig jobb mintha a másik rangom mondtam volna, meg az alapító tagságot…Szégyen, hogy egy ilyen céh alapulásában benne van a kezecském, de hát én voltam hülye csak rábólintottam első említés után aztán már őkelmem nem kérdezte meg, hogy mibe is csatlakozok be épp.
-Nos…a Crazy Cemetery tagja vagyok még…
Igen a „még” az amin itt hangsúly van nem sokáig akarok egy süllyesztőben kapálózni és amerre a céh halad csak az csak is a megszűnéshez fog vezetni idővel, pláne ha én lépek onnan mint fő ügyintéző és hibajavító…Kicsit elkalandoztam, bár Ato is elakadt a beszédben…Hogy? Tettem fel magamban a kérdést és közben érdeklődve pillogtam Atorura…Bár gondolom ez a szokott kijutós sablon szöveg lett volna vagy ilyesmi gondolom…
-Öömm…Persze…Miben is?
Utána valami álomról kezdett el beszélni, meg embere evő és sebezhetetlen bárányokról amiknek kis sebzése van és nagy gyorsasága…Kicsit furcsán néztem rá ezek után, okés én is szoktam idióta dolgokat álmodni meg néha nagy idiótaságokat összezagyválni, de összeesküvés elméletet még sose gyártottam belőlük. A végén a kérdések, hát nem tudom most tényleg komolyan gondolja ezt vagy csak rájött a bolond óra és elehet ökörködni a dolgokat sértődés nélkül. Tudom is én nem ismerem a srácot ez az első alkalom, hogy civilben találkozunk…
-Ööömmm…Háát…Mit kezdhetnénk vele? Nem tudom én még nem álmodtam ilyeneket, meg nem is találkoztam ilyesmivel…Mit gondolok? Hááát…Először is biztos nem ütötted be a fejed? Másodszor komolyan gondolod ezt? Harmadszor pedig, lehet, hogy csak szimplán álmodtad és semmi köze nincs Kayabához…De fejtsd ki nekem a dolgot nyugodtan.
Mondtam kicsit zavarban, eléggé meglepetten pillogtam is Atora és egy amolyan védekező zavart mosolyt is sikerül az arcomra venni most kinevetni, kigúnyolni, megbántani nem akartam…Had mondja most lehet neki ettől lesz jó napja és én se egyedül unatkozom addig is…
Folytatom a „hobbimra” tett megjegyzés után. Aztán kotyogtam tovább, és fel sem tűnt, hogy a számra vettem a céh szót, pedig de és még azt is mondtam, hogy én vagyok a könyvelő…Bár mindig jobb mintha a másik rangom mondtam volna, meg az alapító tagságot…Szégyen, hogy egy ilyen céh alapulásában benne van a kezecském, de hát én voltam hülye csak rábólintottam első említés után aztán már őkelmem nem kérdezte meg, hogy mibe is csatlakozok be épp.
-Nos…a Crazy Cemetery tagja vagyok még…
Igen a „még” az amin itt hangsúly van nem sokáig akarok egy süllyesztőben kapálózni és amerre a céh halad csak az csak is a megszűnéshez fog vezetni idővel, pláne ha én lépek onnan mint fő ügyintéző és hibajavító…Kicsit elkalandoztam, bár Ato is elakadt a beszédben…Hogy? Tettem fel magamban a kérdést és közben érdeklődve pillogtam Atorura…Bár gondolom ez a szokott kijutós sablon szöveg lett volna vagy ilyesmi gondolom…
-Öömm…Persze…Miben is?
Utána valami álomról kezdett el beszélni, meg embere evő és sebezhetetlen bárányokról amiknek kis sebzése van és nagy gyorsasága…Kicsit furcsán néztem rá ezek után, okés én is szoktam idióta dolgokat álmodni meg néha nagy idiótaságokat összezagyválni, de összeesküvés elméletet még sose gyártottam belőlük. A végén a kérdések, hát nem tudom most tényleg komolyan gondolja ezt vagy csak rájött a bolond óra és elehet ökörködni a dolgokat sértődés nélkül. Tudom is én nem ismerem a srácot ez az első alkalom, hogy civilben találkozunk…
-Ööömmm…Háát…Mit kezdhetnénk vele? Nem tudom én még nem álmodtam ilyeneket, meg nem is találkoztam ilyesmivel…Mit gondolok? Hááát…Először is biztos nem ütötted be a fejed? Másodszor komolyan gondolod ezt? Harmadszor pedig, lehet, hogy csak szimplán álmodtad és semmi köze nincs Kayabához…De fejtsd ki nekem a dolgot nyugodtan.
Mondtam kicsit zavarban, eléggé meglepetten pillogtam is Atora és egy amolyan védekező zavart mosolyt is sikerül az arcomra venni most kinevetni, kigúnyolni, megbántani nem akartam…Had mondja most lehet neki ettől lesz jó napja és én se egyedül unatkozom addig is…
Licht- Harcművész
- Hozzászólások száma : 246
Join date : 2013. Oct. 07.
Tartózkodási hely : Valahol, még én se tudom hol... oO
Karakterlap
Szint: 10
Indikátor: Sárga
Céh: -
Re: Frieven
by Atoru Hétf. Márc. 24 2014, 15:16
Mint ahogy az kiderült, Licht céhtag, még hozzá, egy Crazy Cemetery nevű céhé. Viszont, hozzá tette, hogy még, tehát lehet, hogy ki akar majd lépni? 
- Ó, hogy-hogy, még? Talán ki fogsz lépni? – kérdeztem, de végül is mindegy, ez az ő döntése. Viszont ez a név… Hm… Őrült koporsók? Az angoltudásom már nem volt sajnos a régi.
Viszont ez egész frappáns név, még a rövidítése is jó. CC. No de várjunk csak… cécé… kettő, azaz dupla cé… Nem, az nem lehet! o.o Riadtam meg, mivel egy régi összetűzés pillanatai peregtek le a szemem előtt. A piros árnyharcos, az idomár, és a fenyegetés, majd a rablás… De nem lehet! Az nem lehet, hogy Licht azok közé tartozzon! Oké, sárga az indikátora, de akkor is! Még ha nem is ismerem igazán, érzem, hogy ő egy jó ember, aki nem tartozna olyanok közé, mint az az őrült árnyharcos. Viszont a legjobb lesz, hogyha megkérdezem tőle.
- Mondd csak, Licht… A céhvezéretek véletlenül nem egy piros indikátoros, körülbelül ekkora – mutattam a kezemmel – barnahajú árnyharcos? – kérdeztem meg, hiszen amíg nem vagyok biztos a dolgomban, addig nem tehetek mást, bízok abban, hogy ez a lány, aki már néhányszor kimentett engem, nem azok közül való. Közben Licht a bárányokra is visszakérdezett, amit reméltem is, habár a reakciója egy kicsit eltért attól, amire számítottam. Sebaj, akkor fejtsük ki! \o/ De… mit is? Melyik részét kéne kifejtenem? Magát a bárányokat, vagy az én mentőtervem arra az esetre, hogyha tényleg megtörténne ez az egész? Mindegy is, majd kifejtem a tervemet.
- Egy: nem, nem ütöttem be a fejem, habár egy kés volt bennem, de ez sem vészes tényező. :roll:Kettő: igazából félig viccnek szántam, félig pedig… nem is tudom. :scratch:A másik fele egy kicsit komoly, hiszen ne feledjük, Kayaba akármikor ránk uszíthat akármit, akár még minket is, hogyha úgy gondolja, hogy unalmas a játék, habár szerintem ő is jól szórakozik. – hogy hogyan, és miért, azt már nem kötöttem Licht orrára. :PVagy rákérdez, vagy gondol róla azt, amit akar. Most pedig jöjjön a kifejtés! \o/
- Gondolom a kifejtés alatt a tervemre gondoltál, de ha tévednék, akkor légy szíves szólj, és akkor majd azt is kifejtem. – mondtam neki, az alatt pedig neki álltam a tervkifejtésnek. – Szóval: ugyebár ezek a barikák is, akár mennyire legyenek vérengzőek, mégis csak mobok. A mobok pedig nem mehetnek városba, ha csak az admin meg nem engedi nekik, de ez reméljük, nem történik meg. Szóval csak annyi a lényeg, hogy városon belül maradjunk, vagy pedig másszunk fára. Ennyi.– fejeztem be, és rájöttem, hogy pocsék tervkészítő vagyok. Azért ennél jobb is eszembe juthatott volna. De sebaj, talán jobb is, hogy nem álltam elő hajmeresztő ötletekkel, így talán még elhiszi, hogy tényleg vicceltem, és egyáltalán nem komolyan mondtam. De inkább ráfigyelek, hogy kiderüljön, hogy mégis mit gondol rólam.
- Ó, hogy-hogy, még? Talán ki fogsz lépni? – kérdeztem, de végül is mindegy, ez az ő döntése. Viszont ez a név… Hm… Őrült koporsók? Az angoltudásom már nem volt sajnos a régi.
Viszont ez egész frappáns név, még a rövidítése is jó. CC. No de várjunk csak… cécé… kettő, azaz dupla cé… Nem, az nem lehet! o.o Riadtam meg, mivel egy régi összetűzés pillanatai peregtek le a szemem előtt. A piros árnyharcos, az idomár, és a fenyegetés, majd a rablás… De nem lehet! Az nem lehet, hogy Licht azok közé tartozzon! Oké, sárga az indikátora, de akkor is! Még ha nem is ismerem igazán, érzem, hogy ő egy jó ember, aki nem tartozna olyanok közé, mint az az őrült árnyharcos. Viszont a legjobb lesz, hogyha megkérdezem tőle. - Mondd csak, Licht… A céhvezéretek véletlenül nem egy piros indikátoros, körülbelül ekkora – mutattam a kezemmel – barnahajú árnyharcos? – kérdeztem meg, hiszen amíg nem vagyok biztos a dolgomban, addig nem tehetek mást, bízok abban, hogy ez a lány, aki már néhányszor kimentett engem, nem azok közül való. Közben Licht a bárányokra is visszakérdezett, amit reméltem is, habár a reakciója egy kicsit eltért attól, amire számítottam. Sebaj, akkor fejtsük ki! \o/ De… mit is? Melyik részét kéne kifejtenem? Magát a bárányokat, vagy az én mentőtervem arra az esetre, hogyha tényleg megtörténne ez az egész? Mindegy is, majd kifejtem a tervemet.
- Egy: nem, nem ütöttem be a fejem, habár egy kés volt bennem, de ez sem vészes tényező. :roll:Kettő: igazából félig viccnek szántam, félig pedig… nem is tudom. :scratch:A másik fele egy kicsit komoly, hiszen ne feledjük, Kayaba akármikor ránk uszíthat akármit, akár még minket is, hogyha úgy gondolja, hogy unalmas a játék, habár szerintem ő is jól szórakozik. – hogy hogyan, és miért, azt már nem kötöttem Licht orrára. :PVagy rákérdez, vagy gondol róla azt, amit akar. Most pedig jöjjön a kifejtés! \o/
- Gondolom a kifejtés alatt a tervemre gondoltál, de ha tévednék, akkor légy szíves szólj, és akkor majd azt is kifejtem. – mondtam neki, az alatt pedig neki álltam a tervkifejtésnek. – Szóval: ugyebár ezek a barikák is, akár mennyire legyenek vérengzőek, mégis csak mobok. A mobok pedig nem mehetnek városba, ha csak az admin meg nem engedi nekik, de ez reméljük, nem történik meg. Szóval csak annyi a lényeg, hogy városon belül maradjunk, vagy pedig másszunk fára. Ennyi.
– fejeztem be, és rájöttem, hogy pocsék tervkészítő vagyok. Azért ennél jobb is eszembe juthatott volna. De sebaj, talán jobb is, hogy nem álltam elő hajmeresztő ötletekkel, így talán még elhiszi, hogy tényleg vicceltem, és egyáltalán nem komolyan mondtam. De inkább ráfigyelek, hogy kiderüljön, hogy mégis mit gondol rólam.
Atoru- Árnyharcos
- Hozzászólások száma : 958
Join date : 2013. Nov. 04.
Age : 26
Tartózkodási hely : Friben/Nyster
Karakterlap
Szint: 25
Indikátor: Zöld
Céh: Angelic Voice
Re: Frieven
by Licht Hétf. Márc. 24 2014, 16:26
-Igen kifogok lépni onnan. Már régóta gondolkozom rajta és most véglegesen is döntésre jutottam ez ügyben. De hagyjuk nem folynék bele mélyebben, ha nem bánod?!
Ha bánja se megyek bele a kifejtésbe. Majd a kérdés a céhvezérről, nocsak…csak nem találkozott már vele? Bár mintha lett volna valami rebesgetés arról, hogy Ita és az a nagydarabba idomár srác mintha kizsebeltek volna valakit, de részleteket arról se tudok, nah ige egy ok ami miatt nem akarok a céh tagja maradni…
-Öhhmm…Igen, tán nem csak összefutottál már vele?...Csak nem te vagy az akit „megvámolt” egy hegyomlás idomár társaságában?
Az idéző jeles rész kézzel mutogatom és közbe kicsit kínos vigyor ült ki az arcomra, igazából erre pont nem számítottam, hogy az akivel együtt szoktam kazamatázni az-az a illető akit Ita „levadászott”, hát ez kicsit kínos nem is kicsit…De végül is terelődött a téma azzal a meglepő bárányos sztorival, amit elkezdett kicsit jobban kifejteni nekem. Végig hallgattam végül és mondtam, hogy fejtse ki nyugodtan a dolgot nekem…
-Mi, egy kés volt benned? Ezt meg hogy érted? Mi történ? – kicsit meglepett ez a kijelentése, érdekel hogy is történ az eset, meg közbe vissza a tervéhez a barik ellen- Igazából engem hidegen hagy, hogy Kayaba mit csinál és hogy szórakozik…És igen kifejtés alatt a terved értettem, ami meg mit is mondja elég érdekes, pláne úgy, hogy biztos nincsenek immortal mobok, szerintem csak egy buta álom volt az egész. De azért remélem jó, hogy kibeszélhetted magadból a dolgot…
Mosolyogtam rá és vártam mit lép, azért a késes dolog érdekel, meg remélem a CC miatt nem lesz ellenséges velem hirtelen vagy tudom is én, bár mondtam neki, hogy kifogok lépni onnan tehát nincs mit ragozni azon a témán.
Ha bánja se megyek bele a kifejtésbe. Majd a kérdés a céhvezérről, nocsak…csak nem találkozott már vele? Bár mintha lett volna valami rebesgetés arról, hogy Ita és az a nagydarabba idomár srác mintha kizsebeltek volna valakit, de részleteket arról se tudok, nah ige egy ok ami miatt nem akarok a céh tagja maradni…
-Öhhmm…Igen, tán nem csak összefutottál már vele?...Csak nem te vagy az akit „megvámolt” egy hegyomlás idomár társaságában?
Az idéző jeles rész kézzel mutogatom és közbe kicsit kínos vigyor ült ki az arcomra, igazából erre pont nem számítottam, hogy az akivel együtt szoktam kazamatázni az-az a illető akit Ita „levadászott”, hát ez kicsit kínos nem is kicsit…De végül is terelődött a téma azzal a meglepő bárányos sztorival, amit elkezdett kicsit jobban kifejteni nekem. Végig hallgattam végül és mondtam, hogy fejtse ki nyugodtan a dolgot nekem…
-Mi, egy kés volt benned? Ezt meg hogy érted? Mi történ? – kicsit meglepett ez a kijelentése, érdekel hogy is történ az eset, meg közbe vissza a tervéhez a barik ellen- Igazából engem hidegen hagy, hogy Kayaba mit csinál és hogy szórakozik…És igen kifejtés alatt a terved értettem, ami meg mit is mondja elég érdekes, pláne úgy, hogy biztos nincsenek immortal mobok, szerintem csak egy buta álom volt az egész. De azért remélem jó, hogy kibeszélhetted magadból a dolgot…
Mosolyogtam rá és vártam mit lép, azért a késes dolog érdekel, meg remélem a CC miatt nem lesz ellenséges velem hirtelen vagy tudom is én, bár mondtam neki, hogy kifogok lépni onnan tehát nincs mit ragozni azon a témán.
Licht- Harcművész
- Hozzászólások száma : 246
Join date : 2013. Oct. 07.
Tartózkodási hely : Valahol, még én se tudom hol... oO
Karakterlap
Szint: 10
Indikátor: Sárga
Céh: -
Re: Frieven
by Atoru Hétf. Márc. 24 2014, 20:52
Licht tényleg el akarta hagyni a céhét, de úgy tűnik, hogy ez neki egy kicsit kényes téma, így inkább nem kérdezősködök.
- Bocsi, nem tudtam, hogy érzékenyen érint, ez a téma. Nekem is vannak ilyen dolgaim, amit inkább nem emlegetnék föl, így inkább hagyjuk lógva ezt a témát. – mondottam. Nem hittem volna, hogy fog reagálni rá. Nem akartam megbántani, hiszen nem is tudhattam, hogy ez érzékeny terület számára. Habár megértem… Mindig nehéz a búcsú, még akkor is, ha rossz emlékek fűződnek ahhoz az emberhez, vagy éppen csoporthoz. Egy felől átérzem a fájdalmát, hiszen én se tudnék még Hachiról beszélni akárkinek… De most ne szontyolodjunk el, hiszen Lichttel vagyok, béke van, nyugalom, és csak ez számít. Közben a félelmem beigazolódott, tényleg céhtag, sőt, még a történetet is tudja. No szép. Mégis mit gondolhat most rólam? Hogy béna vagyok, hiszen nem tudtam magam megvédeni a másikakkal szemben? Vagy esetleg ő is olyan, mint ők, és csak a nyereséget látja most bennem? Dehogy is! Az utóbbi gondolat nevetséges, Licht tuti, hogy nem is „vámolna” meg, de még csak nem is rabolna ki. Én nem nézem ki belőle ezeket a dolgokat.
- Nos, igen… Én voltam, a „megvámolt”, de remélem, ezért nem nézel bénának, vagy ilyesmi? – pirultam el picit. Ez annyira égő helyzet volt, amekkorában még egyszer sem voltam eddigi életem során. Leszámítva a szanatóriumi ténykedésem, de az más lapra tartozik. Viszont, ahogy láttam, Licht is kicsit kényelmetlenül érezte magát, így még szerencse, hogy „jöttek” a bárányok. Még a késre is rákérdezett, amivel nem tudok mit kezdeni, erre mit mondjak? :suspect:Mindegy, követem a kávéház igazgató tanácsát, összehordok valami sületlenséget. Vagy nem. ._.
- Nos, a kés az az én hibám volt, ugyanis az álom részben valóság lett, így leszúrtam magam. – mondtam. Erre nem tudtam, hogy mit mondjak. Egy kicsit kínos volt számomra ez az egész leszúrósdi. De mindegy, térjünk rá a barikra! \o/ Úgy tűnt Lichtet hidegen hagyta, hogy mégis mit csinál Kayaba, vagy mit nem. Ez az én részemről nagy kár volt.
Én általában szerettem Kayaba előtt járni egy lépéssel, legalább is ezt hinni. Így csak hallgattam, és bólogattam, amikor ezt a részt mondta. A birkás válasza pedig jogos, immortal szörnyek valóban nem lesznek, szerintem az egészet csak a fantáziám szülte.
- Hm-hm… Lehet, hogy igazad van Licht, hiszen az immortal mob része kicsit tényleg irreális. Szerintem is csak a fantáziám szórakozott velem, viszont így, hogy elmondtam, egy kicsit tényleg jobb érzés, hiszen ha valami fúrja az oldalad, vagy nincs rendben, olyankor jobb kiönteni valakinek a szíved, és egyből jobban leszel. – kezdtem bele egy hosszabb monológba. - Bocsi, kicsit elragadott a hév.
- mondtam, és inkább befejeztem. Nem voltam a szavak embere, sőt, igazából sose voltam jó fogalmazó. Ezért is nem járok társaságba, hiszen sokszor nem tudom, mit mondjak. Lichttel viszont annyival könnyebb! Ő meghallgat, igaz, van, amiben nem értünk egyet, de ez van, senki nem egyforma. Viszont most egy kicsit lehet, hogy lenéz majd a történtek után.
- Bocsi, nem tudtam, hogy érzékenyen érint, ez a téma. Nekem is vannak ilyen dolgaim, amit inkább nem emlegetnék föl, így inkább hagyjuk lógva ezt a témát. – mondottam. Nem hittem volna, hogy fog reagálni rá. Nem akartam megbántani, hiszen nem is tudhattam, hogy ez érzékeny terület számára. Habár megértem… Mindig nehéz a búcsú, még akkor is, ha rossz emlékek fűződnek ahhoz az emberhez, vagy éppen csoporthoz. Egy felől átérzem a fájdalmát, hiszen én se tudnék még Hachiról beszélni akárkinek… De most ne szontyolodjunk el, hiszen Lichttel vagyok, béke van, nyugalom, és csak ez számít. Közben a félelmem beigazolódott, tényleg céhtag, sőt, még a történetet is tudja. No szép. Mégis mit gondolhat most rólam? Hogy béna vagyok, hiszen nem tudtam magam megvédeni a másikakkal szemben? Vagy esetleg ő is olyan, mint ők, és csak a nyereséget látja most bennem? Dehogy is! Az utóbbi gondolat nevetséges, Licht tuti, hogy nem is „vámolna” meg, de még csak nem is rabolna ki. Én nem nézem ki belőle ezeket a dolgokat.
- Nos, igen… Én voltam, a „megvámolt”, de remélem, ezért nem nézel bénának, vagy ilyesmi? – pirultam el picit. Ez annyira égő helyzet volt, amekkorában még egyszer sem voltam eddigi életem során. Leszámítva a szanatóriumi ténykedésem, de az más lapra tartozik. Viszont, ahogy láttam, Licht is kicsit kényelmetlenül érezte magát, így még szerencse, hogy „jöttek” a bárányok. Még a késre is rákérdezett, amivel nem tudok mit kezdeni, erre mit mondjak? :suspect:Mindegy, követem a kávéház igazgató tanácsát, összehordok valami sületlenséget. Vagy nem. ._.
- Nos, a kés az az én hibám volt, ugyanis az álom részben valóság lett, így leszúrtam magam. – mondtam. Erre nem tudtam, hogy mit mondjak. Egy kicsit kínos volt számomra ez az egész leszúrósdi. De mindegy, térjünk rá a barikra! \o/ Úgy tűnt Lichtet hidegen hagyta, hogy mégis mit csinál Kayaba, vagy mit nem. Ez az én részemről nagy kár volt.
Én általában szerettem Kayaba előtt járni egy lépéssel, legalább is ezt hinni. Így csak hallgattam, és bólogattam, amikor ezt a részt mondta. A birkás válasza pedig jogos, immortal szörnyek valóban nem lesznek, szerintem az egészet csak a fantáziám szülte.- Hm-hm… Lehet, hogy igazad van Licht, hiszen az immortal mob része kicsit tényleg irreális. Szerintem is csak a fantáziám szórakozott velem, viszont így, hogy elmondtam, egy kicsit tényleg jobb érzés, hiszen ha valami fúrja az oldalad, vagy nincs rendben, olyankor jobb kiönteni valakinek a szíved, és egyből jobban leszel. – kezdtem bele egy hosszabb monológba. - Bocsi, kicsit elragadott a hév.
- mondtam, és inkább befejeztem. Nem voltam a szavak embere, sőt, igazából sose voltam jó fogalmazó. Ezért is nem járok társaságba, hiszen sokszor nem tudom, mit mondjak. Lichttel viszont annyival könnyebb! Ő meghallgat, igaz, van, amiben nem értünk egyet, de ez van, senki nem egyforma. Viszont most egy kicsit lehet, hogy lenéz majd a történtek után.
Atoru- Árnyharcos
- Hozzászólások száma : 958
Join date : 2013. Nov. 04.
Age : 26
Tartózkodási hely : Friben/Nyster
Karakterlap
Szint: 25
Indikátor: Zöld
Céh: Angelic Voice
2 / 7 oldal • 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7
2 / 7 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.