Frieven

by **Cardinal** Vas. Jan. 27 2013, 00:33

A 8. szint eme csendes falva olcsó alternatíva azok számára, akik a kényelmetlen és zsúfolt fogadók helyett nyugodtabb körülményekre vágynak. Az NPC-házak remek albérletet nyújtanak az itt megszállni akaró játékosoknak, akik nem félnek az ismeretlentől. Az egész falut füst borítja be és egyetlen NPC sem található sehol, sem az épületeken belül, sem kívül. Bár a szint üressége miatt kicsit visszhangosak a nyíltabb utcák, még mindig ez a falu nevezhető a leginkább a "titkok falujának", mivel tökéletes település ha privátabb beszélgetésre vágysz... legyen az akármilyen célból. A szinten sokan tűntek már el.

by **Tachibana Makoto** Hétf. Jún. 10 2013, 21:18

<< Szophie >>

Eltelt némi idő az ominózus birkózásunk óta, mely legnagyobb sajnálatomra nem pont olyan hangulatban fejeződött be, mint azt én szerettem volna, és azt hiszem ő sem olyan érzésekkel távozott, mint azt elképzelte. Ettől függetlenül a lány nagy hatással volt rám, így a folytatás nem is lehetett a részemről kétséges, bármilyen hozzáállással is fogok szembesülni. Úgy határoztam, hagyom kicsit lecsillapodni a benne kavargó gondolatokat és kivárok, ám a pillanat végül eljött. A 7. boss termében átadtam az üzenetem, személyesen. Némi óvintézkedésre mindkettőnk érdekében szükség volt, így a találka helyszínére nem én mentem el, hanem Kirio-kun, aki a lány érkezéséről üzenetben értesített, miután meggyőződött róla, hogy nincs vele nem kívánt személy.

Bújócska-fogócska. A 8. szinten megtalálsz, tündérkém.

Ezt a rövid levelet küldtem el végül neki, majd Friben főterén, a teleportkapu közelében "elrejtőztem" az egyik oszlop mögött. Észlelésével igen könnyen kiszúrhatott, sőt talán szabad szemmel is látható voltam onnan, ahová reményeim szerint érkezni fog, így türelmesen vártam a feltűnését. Elképzelhetőnek tartottam, hogy a csínyem egy kissé felpaprikázza, így készültem a hangulatoldóval is. Bevallom, némi izgalommal figyeltem a fényjelenséget, mely érkeztét jelezte, hiszen kíváncsi voltam, milyen öltözetet tart érdemesnek erre az alkalomra, ugyanakkor nem tehettem meg, hogy leskelődök. Füleltem a léptei közeledtére, majd a megfelelő pillanatban egy hirtelen megmozdulással megkerültem az oszlopot, és hátulról csaptam le Szophie-ra, szemét egyetlen szabad kezemmel eltakarva.
- Kukucs, na ki vagyok? :] - köszöntöttem, majd elengedtem és ahogy megfordult, a hátam mögül elővarázsolt vörös rózsával találhatta szembe magát lágy mosolyom mellett. Úgy véltem a játékosság ezen szintje és az így keltett meglepetés az esetleges bosszúságát menten eltünteti.
- Ez a tiéd, szépségem :] - nyújtottam át a virágot - Örülök, hogy eljöttél. Köszöntelek a felfedezőtúrámon! - kuncogtam egy sort, ám egyelőre a városka felfedezésébe még nem kezdhettem bele, hiszen először joga volt egy programismertetőhöz, legalábbis annak a publikus részéhez.
- Nem feledtem el, hogy van feléd egy tartozásom, javaslom először hadd egyenlítsem ki a számlát. Ki tudod-e szagolni a település legjobb cukrászdáját? :] - állítottam néminemű kihívás elé, egyben jelezve felé azt is, hogy az emlékezetem nem olyan, mint egy aranyhalé, és nem szándékozom az elmaradt sütizést elmismásolni. Kezdésben ideális volna ezen a késő délutánon.

by **Szophie** Kedd Jún. 11 2013, 17:06

Álmatlan éjszakáimon sokszor ötlött fel bennem a kérdés. Vajon mikor? Látom- e valaha? Vagy egyszerűen feledésbe merül az egész, emlék marad az ígéret, kifizetetlen a nyeremény.
Legnagyobb meglepetésemre, előkerült a dolog, méghozzá a legváratlanabb helyen, és helyzetben. Amikor már csak halvány emlékképek maradtak arról a napról, és már csak ritkán huzakodtak elő fejemben a kérdések, akkor meglepetés szerűen újra feltűnt, méghozzá a boss harc kellős közepén. A szavakat abban a helyzetben szinte fel sem fogtam, egyszerűen átsiklottam felettük, és figyelmemet újra a harcra koncentráltam. Akkor az fontosabb volt. Viszont ahogy pixelekre hullott a ronda dög, rögtön előtörtek bennem a kérdések. Szinte fel sem fogtam, hogy a csuklyás alak egyenlő lehet az én birkózó partneremmel. Tekintetemet körbefuttattam a termen, őt keresve. Ezer millió kérdést akartam feltenni neki, de nem találtam, addigra elment. A régi bosszúság újra felélénkült bennem, és ezt csak fokozta, hogy csak úgy eltűnt, ugyanakkor megkönnyebbüléssel töltött el a tudat, hogy mégsem merült feledésbe az egész. Természetesen jár nekem a kiérdemelt jutalom! Ez miatt természetesen elmentem..
Végül eljött az adott nap. Bevallom, sokat problémáztam indulás előtt. Sok minden nem volt világos, és bizony az is megfordult a fejemben, hogy valami mondvacsinált dologgal lemondjam az egészet. Bosszúságomat nagyjából lenyeltem, és azzal a magabiztossággal meneteltem előre, hogy én bizony most egyszerűen megkapom a kiérdemelt jutalmamat, ha törik, ha szakad, és kész. Egyszerű kék szoknyát öltöttem, derekán masnival, hozzá egy fehér blézert, hajamba a szokásos kis kék virágot tűztem. Viszonylag nyugodtan trappoltam a helyszínre, ahol nem volt senki. Elég jó szinten felhúztam az agyam a hoppon maradáson, amikor is megcsörrent valami, üzenetet kaptam. Jobb híján megnyitottam.
Elkerekedett szemmel olvastam el újra, meg újra. Ehh.. Szóval tudsz te játszani. 8. szint.. Hümm.. Ott még úgysem jártam, és az biztos, hogy mások sem nagyon tévednek arrafelé. A játékokban mindig benne vagyok! Gyorsasági rekordot megdöntve rángattam el Vezért a teleportos helyre - ugyanis egy ilyen magas szintre azért nem merészkedem a pet nélkül - majd egy villanás kíséretében máris a megadott szinten teremtünk.
- Hehehh, nem tudsz valami jól elbújni.. - morogtam magamnak, mert azonnal észre vettem. Ebben nem csak az észlelésem játszott szerepet, hanem az ügyetlen rejtőzés is, ugyanis félig kilógott az oszlop mögül. Lassan, kuncogva odaosontam, és felkészültem, hogy megijesztem. Ehelyett hopp, elsötétült minden.
- Találgathatok? Gonosz, perverz lovag-sama? - mosolyogtam önkéntelenül az aranyos köszöntés miatt. Elengedett, és egy virággal találtam szembe magam, meg egy pajkos mosollyal.
- Öhmm.. Kö- köszönöm. - nyökögtem zavartan. Elvettem a virágot, egy darabig szorongattam, majd a hajamba tűztem a másik mellé.
- Felfedezőtúra? - kérdeztem vissza.
- Hihi.^^ Ahhoz, hogy kiszagoljam a legjobb cukrászdát, végig kell járni az összeset. - mosolyogtam elégedetten. Ez sok-sok sütikét jelent. Feltéve ha nem csak egy van a helyen mindössze. Tetszett az ötlet, ahogyan átformálta az egészet egy játékká. Nos igen, mondanom sem kell, hogy imádom a játékokat.

by **Tachibana Makoto** Szer. Jún. 12 2013, 21:37

Ismét rácsodálkozhattam, mennyire elragadó teremtés a lány így, közvetlen közelről is. Jólesően legeltettem a szememet selymes haján, melyet immár nem is egy, hanem két virág díszített nagyon dekoratívan; vörösen villanó tekintetén; finom, hófehér arcbőrén és lágyan ívelő, piros ajkain, melyeket már volt alkalmam megkóstolni, és azóta is szomjazom érintésükre. A szavam is elakadt néhány pillanatra, úgy bámultam őt, miközben önfeledten csacsogott, mondandómra reagálva, ám nem is én lennék, ha szótlanul maradnék huzamosabb ideig :]
- Senki sem mondta, hogy te vagy a fogó :] Legutóbb nem kaptalak el, de most igen - vigyorodtam el sejtelmesen, még arra reagálva, amit magának mondott, ahogy felém közeledett. Hallgatózásommal nem volt nehéz dolgom, noha valószínűleg ő is értesült róla, érezte, hogy működésbe lépett a jártasságom a közelében.
- Nahát... A gonoszt letagadhatom legalább, vagy ahhoz is ragaszkodsz? :] - próbáltam egyezkedni, a perverz jelzőt inkább meg sem próbáltam levakarni magamról, habár cseppet sem volt egészségtelenebb az érdeklődésem, mint bárki másnak, csupán nem kívántam ellentmondani az emberi természetnek. A társadalmi normákhoz képest valamivel... merészebb, gátlástalanabb voltam, így felesleges lett volna tagadni. Ám a hölgyeménynek sem kellett a szomszédba mennie mindezért, ahogy az elcsépelt mondás tartja, kettőn áll a vásár :]
- Csinos vagy, mint mindig. Jól áll rajtad ez a ruha - érkezett menetrendszerűen az elengedhetetlen bók, persze nem pusztán udvariasságból. A szoknya láttatni engedte formás lábait, a masnik és a virág pedig még elragadóbbá tették az önmagában is tüneményes jelenséget, amit a lány képviselt. A kék és fehér színkombinációja remekül összeillett, így joggal mondhattam, hogy őszintén tetszett, amit láttam, és dicséretem mögött tartalom is volt. Talán fokozta a zavarát valamelyest, bár nem az a típus volt, akit néhány szó ki tudott billenteni, az efféle gesztusok, mint egy virág azonban hatásosnak tűnt. Feltételezem meglepte, de akár a növény szimbolikája is közrejátszhatott.
- Úgy bizony :] Felfedezzük és bejárjuk a 8. szintet. Nincs ellenemre, hogy az összes cukrászdát végigjárjuk kezdésnek, habár bízom a hozzáértő szimatodban :] - rendeltem alá magam Szophie akaratának, majd tekintetem egy pillanatra a farkaskölyökre vetült. Amíg nem zavart vizet, addig nem volt jelentősége az ittlétének. Felkínáltam a karomat a lánynak, hogy amennyiben igényli, belém karolhasson, majd elindultam arra, amerre a legközelebbi cukrászdát találtam az előzetes terepfelmérésen. Nem voltam benne biztos, hogy van-e még másik is ebben a kicsiny faluban, de a lényeg az volt, hogy legalább egy van. Másképp nem lett volna értelme idejönni.
- Gondolom, nem számítottál a megjelenésemre a bossteremben :] - szólaltam meg, felvetve egy olyan témát, melyhez könnyen tud kapcsolódni, és ezáltal elindulhat a beszélgetés fonala. A fonál, mely eme virágszál még alaposabb megismeréséhez vezethet, és segíthet a napvégére eldöntenem, hogy rálépjek-e az ösvényre, mely egy ideje édesget magához.

by **Szophie** Pént. Jún. 14 2013, 15:20

- Hehh.. Azt hittem, ez már egy új játék.. Na mindegy, ebben az esetben elkaptál. - mosoly mosoly hátán. Furcsa dísz volt a vörös virág a hajamban. Sosem hordtam azt a színt, nem tudtam visszaidézni olyan kort, amikor vörös lett volna ruhám, vagy kiegészítőm. Ugyanakkor nagyon jól illett a szememhez, és tényleg szép is volt. Most mondjam meg neki, hogy nem szeretem a vöröset? Utaljak arra, hogy a fehér rózsa a kedvencem? Legyek olyan bunkó? Hümm.. Miért is ne?
- Nos, ha te letagadod a gonoszt, akkor én meg azt, hogy a kedvencem a fehér rózsa. Mindegyik igaz, de természetesen mondhatjuk azt, hogy nem. - Burkolt megfogalmazásom tökéletes, hogy áldjam az eszem. Nem bántó, ugyanakkor témába vágó. - Viszont a piros kis ikon a fejed felett egyértelművé teszi a gonoszságod számomra. - mutattam a feje fölé. - Habár, mint már mondtam, az számomra nem annyira érdekes, nem vagyok annyira előítéletes, mint ahogy mutatom. - Igazból szinte soha nem törődtem azokkal a kis izékkel a fejek felett. Sokkal jobban szerettem magam ítélkezni másokkal kapcsolatban, és nem figyelembe venni a játék apró segítségeit. Az első benyomás számomra mégis csak fontos, és akkor éppen egy ártatlan lányt mentett meg, ami igenis jó cselekedet, akármi is a szándék mögötte.
- Pont kapóra jön ez a dolog, hiszen még egyáltalán nem jártam erre. Itt az alkalom, hogy jobban megismerjem a környéket. - kezdtem forgatni a fejem, hogy jobban szemügyre vehessem a minket körbevevő épületeket.
Boldogan belekaroltam a fiúba, amint felkínálta, és azon kezdtem el gondolkozni, hogy vajon jó-e ez az egész. Mi értelme van ennek, amit mi itt művelünk? Egy egyszerű sütizést nem kéne ennyire bonyolítani. Túl sok itt a gesztus, és a furcsa mosoly. Nem értem.. Sem az ő, sem a saját viselkedésemet nem tudom pontosan értelmezni. Miért teszem, amit teszek?
Egy aprócska kérdéssel aztán kizökkentett tépelődésemből, és rögtön más irányba kezdett kattogni az agyam.
- Igazság szerint egyáltalán nem. - motyogtam hirtelen a kérdésére. - Azt hittem, már el is felejtetted az egészet. - motyogtam tovább, immár elfordított fejjel. - Sokat bosszankodtam azon, hogy soha nem kaphatom meg a jutalmamat. Mindig vártam, hogy írj, vagy valami..- elcsendesedtem. Végül hirtelen, önkéntelenül is egy kérdést tettem fel, pedig egyáltalán nem akartam. A szám magától nyílt, és beszélt, a tudatom egyszerűen nem fogta fel, hogy mit mondok, csak utólag. - Most mi a célod?- a négy szó visszhangot vert a fejemben.

by **Tachibana Makoto** Pént. Jún. 14 2013, 22:50

Számos riposzt ötlött fel bennem, hiszen a gonoszság komplex fogalom, melynek relatív értéke jelentős. Egyik szemszögből egy cselekedet gonosznak mondható, míg egy másikból nézve már magasztalni való. Még szélsőséges, a nagy többség által gonosznak kikiáltott szörnyű tett is lehet egyes társadalmi csoportok szemében áldás, ám ennyire magas szintre emelni a jelenlegi helyzetben ezt a fogalmat szükségtelen volt, így hát arról a kérdésről is letettem, hogy a gonosz melyik kategóriájába sorolna be: a rosszindulatúba, vagy az ártatlanba? Helyette inkább elraktároztam egy értékes információt, mely a jövőben nagy hasznomra lehetett. Számomra egy tüneményes szépség kedvenc virága mindennél értékesebb volt. Különleges helyet foglaltak el a virágok, és azok jelentései, egy kedvenc virág pedig sok mindent elárul.
- Mert sokkal jobban szereted te magad eldönteni valakiről, hogy milyen - jelentettem ki, semmint kérdő hangsúlyt tettem volna mondatom végére - Ez egy rendkívül értékes tulajdonság, őrizd kincsként. Azokat az embereket tartom a legtöbbre, akik nem hagyják befolyásolni magukat prekoncepciók és előítéletek által - jegyeztem meg mosolyogva. A sztereotípiákat ostobaság és félelem szüli, a társadalom leegyszerűsített világképe. Radikális tulajdonságokat vetítenek ki egész csoportokra, elvakítanak és megmérgezik az elmédet. A piros gonosz, kerülendő, míg a zöldtől nem kell tartani, holott nem minden vörös indikátorosnak vannak rossz szándékai, és nem minden zöld ártalmatlan. Szerencsére vannak elegen, akik nem hagyják magukat elvakítani.
- És eleddig milyen következtetésre jutottál? :] - tettem fel végül a kérdésem, mely triviális folytatás volt, mégsem ezért érdekelt. Arra voltam kíváncsi, mennyire tiszta a feje velem kapcsolatban, hiszen eléggé vegyesen reakciókat mutatott felém azon a napon. Egy darabig boldogan, önfeledten nevetett és jól szórakozott, majd mindezt elfelejtve levont egy helytelen következtetést, talán a tudatalattija hitetlenségének köszönhetően, mely elrontotta a hangulatot.
A lány habozás nélkül elfogadta a gesztusomat, amit kifejezetten jó jelnek véltem. Nem gondolkozott rajta, a lelke mélyéről jött a válasz, így biztosan őszinte kellett, hogy legyen. Mosolyt fakasztott az arcomra Szophie közelsége, vele az oldalamon indultam útnak a kiszemelt utca felé komótos, kényelmes tempóban, hogy mindkettőnknek legyen ideje nézelődni, felfedezni. Nem siettünk sehová, és ha minden jól megy, nem is fogunk. Szemmel tartottam a látóterem sarkában vánszorgó órát, amíg a kezemben volt a gyeplő, addig nem tartottam semmiféle komplikációtól.
- Nahát... ez aranyos, nem gondoltam volna. Bocsáss meg, hogy csak most bukkantam fel újra :] - kuncogtam, volt valami elragadó abban, ahogy motyogni kezdett - Ritkán felejtek el valamit, különösképpen ha az egy ígéret egy hozzád hasonló tüneményes lánynak :] - oszlattam el aggodalmát, melyre immár nem volt szükség, ám jobb volt, ha ezt a szeletnyi adatot tudja rólam. Mindazonáltal igen érdekesnek tartottam, hogy ekkora jelentőséget tulajdonított annak a jutalomnak, mikor pedig elhangzott a kérdése, felszaladt a szemöldököm egy pillanatra.
- Mi a célom? Hmm... hogy is válaszoljak erre... - fordítottam a fejemet az ég felé, miközben kezemet az államra téve töprengtem - Ez valami olyasmi, amire neked kell rájönnöd :] - vigyorodtam el, bizonytalanságban tartva őt - Ám két dolgot hadd szögezzek le: ha virágot adok valakinek, a választásom mindig üzenetet rejt. Például ha békülni kívántam volna veled, fehér rózsát kaptál volna :] És a másik... nos, a csókodat még mindig szívesen ízlelgetném ;] - mutattam feléje pajkos mosolyomat egy kacsintással kiegészítve. Nem voltam benne biztos, hogy nem adok-e túl kifejező tippeket, viszont azt egyre erősebben éreztem, hogy az az ösvény jó választás lenne. És mintegy végszóra az egyik sarok mögött felbukkant az a cukrászda is, melyhez igyekeztünk, így bekísértem a helyiségbe a lányt. Megcsapott az édes sütemények illata, már-már émelyítő volt.
- A vendégem vagy, válassz bátran, bármit és... bármennyit :] - intettem a süteményes pult felé, mely mögött egy barátságosan mosolygó NJK álldogált. Ám valószínűleg egyikünk sem törődött vele, Szophiet a sütemények, engem pedig a szépséges virágszál foglalt le :]

by **Szophie** Vas. Jún. 16 2013, 20:13

Megrökönyödve hallgattam.
- Ennyire egyszerű lennék, hogy így ismered a tulajdonságaimat? - húztam fel a szemöldököm. Én eddig mindig is azt hittem, bonyolult személyiség vagyok. Erre egy csapásra megfejt mindent. - Azt kihagytad, hogy általában első benyomás által ítélem meg az embereket, és a véleményem nehezen változik. - legyintettem. Ha már úgy is belém lát, akkor minek titkolózni.. Talán van valami tudat olvasó képessége? - Mire gondolok most! - kezdtem el fixírozni a fiút. Ha tényleg belelát a fejembe, akkor tudja! Ha meg nem tudja, az annyit jelent, hogy tényleg olyannyira egyszerű a személyiségem, hogy egyszerűen kitalálta..
- Veled kapcsolatban? - kérdeztem vissza, és ezen mélyen elgondolkoztam. Talán más esetben egyszerűen elhárítanám a témát, ami talán egy kissé érzékenyen érint, de most valamiért jobbnak találtam őszintén megválaszolni.
- Azt tudom, hogy elvileg félnem kéne tőled, hiszen gyilkoltál már. - mutattam újra a feje főlé. - Ettől függetlenül nem feszengek a közeledben, és nem tartok tőled. Azt is tudom, hogy szórakozásodat leled abban, hogy furcsa helyzetekbe hozz embereket, a legvégsőkig húzzad a határokat, és utána megnézd, ki hogyan reagál erre. Egyértelműen erre a következtetésre jutottam, hiszen máskülönben nem tetted volna az arénában azt, amit tettél. Persze az is lehet, hogy tévesen következtetek. - felnéztem a szemébe, ás úgy folytattam. - Úgy érzem, tartanom kéne tőled, hiszen egy egyszerű szoknyapecér vagy, de mégis képtelen vagyok haragudni rád. Folyton felidegesítesz, de egyszerűen muszáj megbocsátanom. - Kis szüntet tartottam. Nem nagyon tudtam, helyes-e, amiket mondok. - Egyszerre vagy illemtudó, és bunkó, és a szavakat is valami mesterien forgatod. Melletted nem tudom, mi az, amire rákérdezhetek, és mi az, amire nem. Talán félek tőled néha, attól tartok, ha veszélyes terepre tévedek, vagy túl sokat tudok, egyszerűen velem is végzel, de ez nem tántorít el abban, hogy ugyanúgy rákérdezzek mindenre. Persze letagadhatsz akármit, hisz nem tudhatom, mikor hazudsz, és mikor nem. Az is bizonyos, hogy meglepődtem, amikor őszintén mosolyogtál, és felnevettél mellettem. Valamiért azt gondoltam, neked ez nem megy.. Hehehh.. Te ugye nem vagy etióp..xD - nevettem el magam az emléktől. - Egyszóval én sem tudom, mit gondolok rólad, de azt hiszem, ez még sokig nem lesz világos számomra. Egyébként ezt most jól becsüld meg, egészen őszinte, és nyílt vallomás volt. Lehet, hogy többet ilyet nem hallasz ám tőlem.>< - fújtam fel az arcomat mondandóm végeztével. Hogy én micsoda egy buta vagyok! Mégis hogy mondhattam el ennyi mindent? Bakaaa Szophie!
- Nye már! Ha megint nem én vagyok a célod, akkor figyelmeztetlek, nagy bajban vagy! - tettetett dühvel néztem rá. - Akkor vesszünk össze! - ütöttem össze a tenyerem. - Mert akkor legközelebb fehér rózsát kapok! - virultam. - Ha ez nálad tényleg így működik, akkor figyelmeztetnem kell téged, minden alkalommal össze fogok veszni veled! - mosolyogtam pajkosan. Természetesen az engem kínosan érintő részek felett egyszerűen átsiklottam. Nem volt semmi kedvem megint elpirulni a társaságban, így egyszerűen csak a fejem mélyére söpörtem az előbbi mondatait, hogy majd egyszer előtörjenek, és rágódhassak rajtuk, mint ahogy szoktam. Elhatároztam, hogy ez minden szempontból csak egy egyszerű baráti győzelmi sütizés lesz, de valahogy sehogyan sem akartak így alakulni a dolgok. Túl egyszerű is lenne..
Hamarosan meg is érezhettem a sütikék édes illatát, majd elő is tűnt az épület. Helyet foglaltunk, és örömmel vettem a korlátlan fogyasztás lehetőségét.
- Figyelmeztetlek, a bármennyi nálam sokat jelent, és képes vagyok téged kienni a vagyonodból. - Kezdésnek rendeltem egy túrótortát, epres fagyit, forró kakaót. Igen, a hideg és a meleg jól kiegészíti egymást. A pincér, akinek nem volt túl sok dolga, tekintve, hogy nem is volt nagy a forgalom, hamar kihozta a rendelésem, és nem is zavartatva magam elkezdtem falatozni. - Te mit eszel? - kérdeztem két falat között.

by **Tachibana Makoto** Vas. Jún. 16 2013, 23:15

Láthatóan meglepődött a felszínes analízisemen. Yare-yare... mindig elfelejtem, hogy sokszor csak számomra természetes az efféle olvasás, az ehhez hasonló következtetések, pedig a viselkedésmintáknak egyedi elemei nincsenek, csak egyedi kombinációi. Ha jobban belegondol az ember, más konklúzióra nemigen tudtam volna jutni a kijelentéséből, előítéletek nélkül evidens, hogy valaki a saját értékei szerint sorolja be a kívánt alanyt. Jelen esetben engem.
- Arra, hogy gondolatolvasó képességem van - feleltem fapofával, majd elmosolyodtam - Nem vagy nyitott könyv, korántsem. Abból dolgozom, amit eddig mutattál magadból, és a személyiséged csupán egy apró szeletét ismerhettem meg csupán eleddig. Ezen azonban változtatni kívánok :] - feleltem végül, miközben visszagondoltam az első benyomásra, amit kialakíthattam benne. Egy perverz, szemtelen... nem, azelőtt láthatta azt is, ahogy En-chant kimentettem a szorult helyzetéből. Nahát... ezek szerint könnyen lehet, hogy az első benyomása részben hamis képen alapul, elvégre nem vagyok ennyire lovagias, csupán kockázatmentes volt a lépésem és a javamat szolgálta. Hümmögtem egyet, ám ahogy a kérdésemre nekiállt kifejteni a válaszát, döbbent képpel meredtem rá. Tisztában voltam vele, hogy éles eszű hölgyemény, kiváló megfigyelőkészséggel és jó logikával, de ennyire mély és részletes, ráadásul helyes következtetésekre messze nem számítottam tőle. Lenyűgözött... egyszerűen letaglózott, és ez az arcomon is meglátszódott.
- Te vagy eddigi életemben a második lány, aki érti és átlátja a cselekedeteim okát és képes őszinte reakciókat kicsalni belőlem - közöltem Szophieval, miközben tekintetem a távolba révedt. Rá emlékeztetne talán? Hisz annyira kevés közös van bennük, leszámítva azt, ahogy képesek belelátni a lelkembe minden erőfeszítésem ellenére.
- Máris túl sokat tudsz - tettem hozzá mosolyogva, és hagytam, hogy az idő megcáfolhassa a szavait. Nem volt rá szükség, hogy elmondjam, nincs veszélyes határ, amit átléphetne, és nem kell fenyegetve éreznie magát mellettem. Rá fog ébredni magától is, ahogy immár én is megbizonyosodtam róla, hogy mit kell tennem. Kiegyenesedett a kérdőjel a fejemben.
- Nahát... azt hiszem lebuktam, ezúttal a farkasodra pályázok :] - kuncogtam, majd gyengéden végigsimítottam a lány selymes haján - Ez így nem fog működni. Ha tudom, hogy csak a virág miatt csinálod, nem foglak komolyan venni :] - vigyorodtam el gonoszul, miközben elsiklottam felette, hogy az is üzenetet rejt, ha valakinek a kedvenc virágát viszem ajándékul, és mint ilyen, semmi akadálya sincs annak, hogy Szophie fehér rózsát kapjon legközelebb. Időközben betértünk a kiszemelt cukrászdába is, mely gyakorlatilag üres volt. Így is kevés ember járt az utcákon, többnyire NJK-k, vagy a mezőkre igyekvő magas szintű, fejlődni vágyó harcosok. Senki sem törődött egy párocskával, ez a hely nem olyan, mint Nyster, ahová szórakozni és kikapcsolódni járnak az emberek.
- Elhinnéd, ha azt mondanám, a vagyonom képes lépést tartani a falánkságoddal? :] - kontráztam rá, majd az eladó felé pillantottam - Abból a sajtos rúdból kérek, illetve az amanattouból - közöltem vele a rendelésemet, majd visszafordultam a lány felé. Kételkedtem benne, hogy az ízük hasonlatos lesz a valódihoz, ám a célnak megfeleltek. Az émelyítően édes, cukorral beszórt vörösbab... önkéntelenül is elgondolkodtam rajta, hogy ízlene neki.
Miután az asztalhoz ültünk és a pincérlány kihozta a rendelésünket, végre lényegében kettesben maradtunk nyugodt körülmények között, és még a világítótestek sem zümmögtek, csupán madárcsivitelést lehetett hallani az utcáról. Nem tudtam megállni, hogy ne nézzem végig mosolyogva, ahogy eltünteti az édességeket. Jómagam visszafogottabb, kényelmes tempót vettem fel, és ahogy az első lendülete elfogyott, úgy szólaltam meg.
- Legutóbb azt mondtad, hogy társaságban ne fogdossalak... Nos, most nincs ki az asztal alá lásson :] - tekintettem a nagy étvágyú tündérkére sejtelmesen, ám csupán az asztalon nyugvó kezét érintettem meg, hogy a bársonyos bőrét cirógathassam. Csupán a szokásos rutinom szerint jártam el, melyet már úgyis ismer: reakcióra vágytam.

by **Szophie** Hétf. Jún. 17 2013, 21:30

Teljesen ledöbbentem. - Te tényleg tudsz gondolatot olvasni! Még a könyves részt is kitaláltad! - akármit mond, tudom, hogy tudja, hogy mire gondolok! Nyem lehet igaz! Mondjuk az én kicsi fejecskémben aztán pláne nehéz rendet tenni az összevissza kusza szerteszétben, ezért lehet az, hogy nem egyértelmű számára minden, amit gondolok, de amúgy tuti, hogy mindent hall. Hallod? Menj ki a fejemből! Illetlenség!!>< Magamban morgolódom, hát ez csodás.. Előidézed a megőrülésemet! Tűnés a fejemből, vagy megdobállak a sütimmel! Meg is tettem, egy kis adagot egyszerűen hozz vágtam a túrós édességből. Direkt megpróbáltam nem gondolni semmire, de természetesen mindez nem jött össze. Csak az járt a fejemben, hogy "Hihihh, ha most meglepődik, akkor végre kiment a fejemből!" Aztán ez sem bizonyult jó megoldásnak, mert mivel elszóltam magam gondolatban, azért tudhatta, hogy mit tervezek, és ezért rögtön tettethette is, hogy meglepődik. Ez így nagyon nem jó! Gonosz gondolatolvasás! Amit el akarok neked árulni, úgyis elmondom, a többit meg hadd tartsam meg magamnak, kérlek! Kezdek becsavarodni! Nincs más út, csak egy módon érhetem el, hogy ha a fejembe lát, akkor se értsen semmit. Mindenféle kusza dologra kell gondolnom, ami esetemben nem is olyan nehéz. Elég csak a majmokat párosítani a jéghegyekkel. Egyébként tényleg, van egy tök komoly kérdésem ezzel kapcsolatban. Ha a rókának van sarki róka, meg sivatagi róka megfelelője, akkor miért nincs jégmajom, meg homokmajom? Vagy a jégmajom, az a jeti, nem? Akkor kell lennie jetiszerűségnek a sivatagban is! Biztos a múmia az! Nem is egy volt fáraó, hanem a majomnak az ottani változata az. Pláne, ha úgy vesszük, hogy az ember a majmokból alakult ki.. Amúgy nem értem, hogy akkor most mi van. Ha az ember a majomból lett, akkor dámot egy majomból csinálta Isten, akinek a bordájából aztán lett Éva, tehát én egy majom bordájából lettem? Egyébként Noé és családja is mindenkinek az őse, nem csak dám, meg Éva, mert ha azt vesszük, hogy az özönvíz után senki nem maradt, csak állatok, meg Noéék, akkor tutira az ő leszármazottjai vagyunk. És ha már itt tartunk, akkor egy kicsit mindenki mindenkinek a rokona, tehát itt most mindenki a rokonom, csak nagyon távolian. Meg a majmok is a rokonaim! De durva.. De nem csak az én rokonaim, hanem az övé is, meg mindenkié. És akkor illene őket meghívni karácsonykor, nem? Mint ahogy szokás az egész rokonságot. Tehát azért ünnepli az egész világ egyszerre a karácsonyt, mert együtt ünnepünk az összes családtaggal. No meg persze nem férnénk el mind egy házban.. De a majmócákat ki hívja meg? Senki.. - Meg kell hívni legközelebb karácsonyra a majmokat. - mondtam aztán végül. Természetesen érti, mit mondtam, mert olvas a fejemben! De ha nem érti, akkor nem olvas... Kivéve, ha tetteti, hogy nem érti. - Egyébként a banán biztos jó ajándék nekik.. Mondjuk a jeti, meg a múmia nem tudom, hogyan jutnak banánhoz.. Sőt az is lehet, hogy ők nem is azt esznek! - folytattam a gondolatmenetemet hangosan. Ehh.. Ez az alap Szophie gondolat volt, és még csak nem is erőlködtem azon, hogy kuszára sikerüljön. Persze aztán megkomolyodtam hamarosan, és egy egészen őszinte jellemzést sikerült belőlem kifacsarnia. A fene sem tudja, miért is mondtam el mindazt. - Miért? A reakcióid többsége nem őszinte? - jó dolog lesz elraktározni ezt az információt. - Ebben az esetben újra kell mérlegelnem minden szavasat.. Nem mintha eddig nem tettem volna meg több ezerszer.. - kicsit elhallgattam. - Csak te ne láss át engem! - folytattam újra viccesre véve a figurát, és a fejemben immár a sarki zsiráf megfelelője után kezdtem kutatni. Azért őszintén furdalt a kíváncsiság azzal a másik lánnyal kapcsolatban. Mondjuk az is lehet, hogy az az anyja. Bár szerintem ezt még az anyukája sem értette, engem sem értettek soha. Egy jó pillanatban még felfogom vetni ezt a témát, az tuti..
- Akkor félnem kéne.. - tettem hozzá mosolyogva. Csak azt tudnám, mi az a sok, amit tudok? Mert én úgy érzem, semmit se nem tudok.. Tiszta homály minden. - Mondjuk tényleg tudok fényt abrakadabrázni, meg Vezért emberré tenni. Meg lopakodni, súlyt emelni.. Tényleg túl sokat tudok. - tereltem el a témát, mert a végén még rájön, hogy van oka rá, hogy megöljön.
Vezér hirtelen meredten nézett a fiúra. Azt hiszem, komolyan vette a "most már a farkasodra pályázok" részt. Vagy tényleg komoly volt?
- Nem engedhetem! - sipítoztam, miközben magamhoz rántottam a petet. De akkor miért az én hajamat simogatja? Jahh, akkor tényleg nem kell a farkast féltenem.. - De honnan tudhatnád, hogy csak a virág miatt teszem? Hidd el, én is tudok színészkedni, elég jól.. - mosolyogtam alattomosan. - Olyan gazdag vagy? - csodálkoztam. - Akkor ugye nem bánod, ha meghívatom magam többször is? - csaptam e a kínálkozó alkalomra. A potya süti mindig boldoggá tett.
Elkezdtem falatozni, de a fülecském egy ismeretlen szóra lettek figyelmesek.. Amanattou? Nagyot nyeltem, hogy lemenjen az előbbi falatom. - Kapok egy harit? Kérlek! Hadd kóstoljam meg!! - könyörögtem.
Aztán minden folytatódott a maga kis rendszere szerint. Én felfaltam kedvem szerint az édességeket, és azon törtem buksim, hogy egyek-e még, vagy sem. Bánatosan figyeltem a kis maradék morzsákat a tányéromban, míg ő még mindig javában falatozott.
Ehehh.. Aztán jó elpirultam szavaira, melyekkel hirtelen megtörte a csendet. Persze utána gyorsan rendeztem vonásaimat. Meg kell lepned! Meg kell lepned! Mutasd meg neki, hogy nem is ismeri annyira a reakcióidat! >< - Amit mondtam, megmondtam. - válaszoltam tejesen érzelemmentes fapofával. Ez aztán a meglepő.. Nem, egyáltalán nem sikerült meglepőre. Ez miatt új tervet ötöltem ki, és egyszerűen felpattantam, mögé futottam, és átkaroltam. - Megfogtalak! Megint te vagy a fogó! - nevettem boldogan. Nem felejtettem ám el, hogy közben játszunk is! Még nincs vége a fogócskának! Az oszlop óta erre készülök, hihihh..

by **Tachibana Makoto** Kedd Jún. 18 2013, 18:56

Mindentudó kuncogás tört fel a torkomból. Szórakoztatóak voltak a reakciói, noha nem voltam benne biztos, hogy csupán játszik velem, vagy komolyan gondolja, hogy tényleg olvasok a gondolatai között. Ezt a néhány dolgot igazán nem volt nehéz kiolvasni a fejéből, teljesen hétköznapi következtetések árán jutottam el a konklúzióhoz. Szophie magába mélyedt, az arcára viszont kiültek az érzelmei, még ha csak apró rezzenésekről is volt szó. Ettől függetlenül a ruhámon landoló túrós darabkára nem számítottam, hiába a bosszúsága. Óvatos mozdulattal csippentettem le a pixeltextilről és lenyaltam az ujjamról gyors, és nem éppen látványos módon. Még a végén valami perverznek gondolna Rolling Eyes

Hehe :]
- Ami azt illeti, láttam már a játékban jetit. Az első szinten egy bárban, valakinek a pete volt. Talán a hegyesebb szinteken találkozhatunk velük, és akkor majd megkérdezheted tőlük, mit esznek :] - reagáltam, lazán kapcsolódva a témához, amit hirtelen felhozott. A lány nekem is adott feladatot, ugyanis óhatatlanul is megkíséreltem visszafejteni az asszociációit, noha a majmok és a Karácsony közötti összefüggés egyértelműen meghaladta a logikai készségemet. Sőt, ami azt illeti a majom, a jeti és a múmiák kapcsolata is, még ha az élőhelyük közös lenne... De nem, ennek ellenére talált, vagy fabrikált egy közös jellemzőt gondolati síkon. Nahát... Felesnek éreztem rákérdezni, hiába érdekelt. Jelen pillanatban nem vitt közelebb a célomhoz egy efféle diskurzus.
- Fogalmazzunk úgy, hogy nem célravezető kimutatnom az érzelmeimet. Azonban te, tündérkém, könnyedén feltörted ezt a diót :] Mondhatni boszorkányos fondorlataidnak nem lehet ellenállni... - pillantottam mélyen azokba a tüzesen csillogó, vörös szemekbe, halvány vigyorral az ajkaimon. Szophie közben mosolyogva csivitelt, többnyire olyan dolgokról, amikre nem éreztem szükségét reflektálni, de voltaképpen még csak nem is olyan apróságok voltak, amiket meg kellett volna jegyeznem. Ha harcolnom kellett volna vele, az más lenne, de erről szó sem volt. A játékbeli dolgok izgattak jelenleg a legkevésbé vele kapcsolatban.
- Tapasztaltam a tehetséged :] Színjátszó szakkörbe jársz esetleg? - érdeklődtem, kapva az alkalmon, hogy olyan vizekre evezhetek, melyek nem a játékhoz tartoznak. Feltételeztem még középiskolába jár, ezért is jelöltem meg ilyen "alacsony", amolyan első szárnypróbálgatásoknak megfelelő szintet. Persze természetesen őt ismerve bíztam benne, hogy nem egy-két szavas választ kapok.
- Annyiszor hívlak meg, amennyiszer csak szeretnéd - biztosítottam a lányt figyelmességemről, és közben jómagam is felemeltem egy sajtos sütit a tányéromról, közvetlenül utána pedig az édeset, ám ekkor Szophie érdeklődést mutatott az amanattou iránt. Egy pillantást vetettem a vörös, zselészerű édességre, majd ahelyett, hogy a számba hajítottam volna azt, felé nyújtottam.
- Mondd ááá! :] - utasítottam, és ha hagyta, hogy megetessem, akkor pirosló ajkai közé helyeztem, amíg nyelve körül nem fonta, és be nem húzta a szájába. Tulajdonképpen ennél vadabb ötletek is eszembe jutottak, de nem éreztem helyesnek őket... legalábbis egyelőre.
Válasza ellenben trükkösre sikeredett, így hamar elterelődött a figyelmem ezekről az ideákról és inkább arra fordítottam az agykapacitásomat, hogy értelmezzem Szophie mondanivalójának esszenciáját. Voltaképpen a válasza semmitmondó volt, melyet többféleképpen is lehetett értelmezni. A probléma magja az volt, hogy mit szeretett volna elérni a semmilyen válasszal. Bizonytalanság... Nos, azt sikeresen elérte. Yare-yare, beleestem a csapdájába :] Mire felocsúdtam, addigra a székem mögött volt és átkarolt, kijelentve, hogy elkapott. Azonnal reagáltam, és kezemmel megragadtam a karját, persze finoman, és végigsimítottam a karján, miközben felnéztem rá. Alapból menekülésnek gondolhattam volna, de úgy éreztem, nem ez áll mögötte. A szavaimmal zavarba tudtam hozni, de a tetteimmel nem.
- Nahát... én is foglak. Patthelyzet? - mosolyodtam el, majd fél szemmel az üres tányérjára pillantottam - Kérsz még valamit, drága? Vagy folytassuk a túrát? - kérdeztem, tekintetem pedig a szemem sarkában lévő órára tévedt. Ha most elindulunk, akkor még bőven belefér egy esetleges vargabetű, ha meglát valamit a városkából kifelé menet, ami érdekli. Ugyanakkor az is belefért, ha maradunk, igaz kicsit szűkösebbre kel szabnunk a városnézést abban az esetben. Akárhogy is, tőle függött a programunk következő része :]

by **Szophie** Kedd Jún. 25 2013, 16:31

- Igazán? - kerekedett el a szemem. - Akkor megmondhatja, hogy milyen a kapcsolata a majmokkal! Meg a múmiákkal! Beszélni akarok eggyel! - rápörögtem erre a majom - jeti rokon dologra. És meg kell hagyni, teljesen logikus volt a gondolatmenetem. Vagy csak számomra? Ezért szerintem biológiai kitüntetést érdemelnék..
De most komolyan tűnés az én zseniális fejemből! És ne edd meg az Én süti darabomat, mert az az ENYÉM! Ezért kárpótlást kérek, hallod. Szó szerint ordítottak a gondolataim. Egyébként nagyon zseniálisan tetteted, hogy nem érted, miről van szó, de én tudom, hogy mindenről tudsz, mert olvasol a gondolataimban.
- Miért nem célravezető? Hiszen ha én kimutatom, hogy szomorú vagyok, akkor általában megsajnálnak, ami a cél, vagy ha nyomott hangulatom van, akkor rendesen béékén hagynak, ami szintén jó dolog. Szerintem teljesen célravezető ez az egész, ámbár néha ténylegesen szükség van egy kis színészkedésre is ahhoz, hogy egy-egy helyzetből jól jöjjünk ki. - magyaráztam. - Ettől függetlenül nem tartom jó dolognak, ha valaki elrejti a valóját. - tettem hozzá elgondolkozva. Ano.. - Akkor az is lehet, hogy előttem is teljesen mást mutatsz, mint amilyen vagy! - motyogtam magam elé a felfedezésem. - És simán behazudhatod azt, hogy nem, mert én elhiszem, de az is lehet, hogy tényleg nem, persze az is lehet, hogy igen.. - bonyolítottam túl megint. - Nem értem!Mint ahogy azt sem tudom eldönteni, hogy tényleg olvasol-e a gondolataimban! - nyafogtam. - Ha váratlan dolgot teszek, akkor meg kell lepődnöd, kivéve ha olvasol a gondolataimban, de akkor meg ott van az, hogy lehet, hogy csak tetteted, hogy meglepődsz. Itt meg itt van az, hogy lehet, hogy azt mondod, kimutatod az érzéseidet, de az is lehet, hogy nem, csak behazudod, hogy igen.. - komolyan olyan paradoxon alakult ki a fejemben, hogy konkrétan képtelen voltam a további gondolkodásra. Erre mondják, hogy agyhasadás..
- Ne-nem.. Soha nem szerettem a közönséget, és amúgy sem mentem sokat emberek közé. A színjátszókör amúgy is sulis dolog, úgyhogy engem ez a legkevésbé sem érint. - nem értem, honnan veszi azt, hogy én ilyen helyekre szívesen megyek? Enélkül is lehet valaki remek színész, nemde? Én vagyok a példa rá..
- ÁÁáááá - tátottam nagyra a számat. Omnyomnyomm..- Egészen finom dolog ez. - Olyan édeses, kesernyés volt.
- A két ellentétes íz jól megfér egymás mellett, mintegy kiegészítve egymást. - elemeztem tovább hangosan a furcsa nyami hamit. Közben kicsit meg is illetődtem, hiszen nekem adta a saját ételét, nahh.. Én nem tenném meg, semmi pénzért.. Na jó, talán ha nagyon kérné, meg nagyon éhes lenne, nem hagynám éhen veszni. És ha már itt tartunk, lényegében eléggé személyes dolog az, ha valaki ad valakinek a kajájából, nem?
Folytattam a fogócskát, ha már egyszer elkezdtük.
- Nem tudom. Elvileg nekem járna egérút, vagy mi.. De kivételesen beleegyezek egy döntetlenbe. - reagáltam. - Áhh.. Most nem fér belém több kivételesen, bár sokat gondolkoztam azon, hogy egyek-e valamit, de inkább majd később. - az órára néztem, és boldogan megállapítottam, hogy egy késő esti sütizés még bizony bele fog férni. Ha nem is itt, akkor majd otthon.
- Meg lehet, hogy van itt több cukrászda is, és azokat is ki kell majd próbálni. - mosolyogtam, majd felhúztam a székéről, ha már úgyis fogta a karom. Megvártam, míg fizet, majd az ajtóhoz ugrálgattam, mellettem a nagyokat sóhajtozó Vezérrel, ő úgy tűnik, nagyon unta az egészet.
Kiléptem az ajtón, és az utcákra tekintettem. - Most merre?

by **Tachibana Makoto** Hétf. Júl. 01 2013, 17:38

Megmondhatja, feltéve ha tud beszélni, ami nem különösebbe jellemző a mobokra, de ezt már csak magamban tettem hozzá, miközben bólintottam a lány eszmefuttatására. Szophie szinte szuggerált a tekintetével, valószínűnek tartottam, hogy a gondolatolvasás jár még mindig a fejében és azon erőlködik, hogy közvetítse felém az eszméit telepátia útján. A gondolat egészen mulatságos volt, sok mindent megadtam volna azért, hogy most hallhassam, mi jár a fejében. Így csupán a pillantása vándorlásából és a mimikájából következtethettem volna, de az vajmi keveset árult el ezúttal sajnálatos módon. Miután azonban megszólalt újra, talán meglepő indokomat hallva, komolyan oda kellett figyelnem, hogy lekövessem a bonyolult, vagyis inkább túlbonyolított gondolatmenetet, mely ettől függetlenül barátságos, boldog mosolyra kanyarította vékony ajkaimat.
- Hit és bizalom kérdése az egész. Minden a te fejedben dől el, a valódi kérdés az, hogy meg kívánsz-e bennem bízni, vagy sem. Erre kell megtalálnod a választ, és akkor a zavarod is semmivé fog válni :] - mutattam neki utat a kusza gondolatok között, melyeket csakis magának köszönhet. Komoly káosz kerülhetett a fejébe velem kapcsolatban, én pedig mindent meg fogok tenni azért, hogy az összegubancolódott érzelmek és ellentmondások tengerén világítótoronyként végignavigáljam és segítsek neki meghozni ezt a döntést. A döntést, amely mindkettőnk további sorsát nagymértékben befolyásolhatja... legalábbis én ebben hiszek.
- Abban egyetértek, hogy nem jó dolog, azonban nekem nincs más választásom. Megvannak az okai... talán egyszer el is mondom őket. Ám ezért neked is tenned kell :] - mosolyogtam a tüneményes virágszálra, miközben mutatóujjammal megpöcköltem az orrát. Azt hiszem a kíváncsiságára lehet építeni, viszont az kétségtelen, hogy jó ideig meg fogom még tartani magamnak az indokaimat. Nem egyhamar fog hozzám annyira közel kerülni, számára egyébként is lényegtelen az egész, hiszen megmutatta már, hogy ki tudja belőlem sajtolni azokat az érzelmi megnyilvánulásokat, melyeket egyébként el szoktam rejteni.
- Nahát... rettentő közvetlen vagy ahhoz képest, milyen visszahúzódónak vallod magad :] Nem érintenek a sulis dolgok? Hogyhogy? - kérdeztem, pontosan ezt az alkalmat vártam. Megnyitotta előttem a kaput, hogy jobban megismerhessem és megtudjak ezt-azt a hátteréről, a kinti életéről. Talán korai még, de én nem az a típus vagyok, aki nem lép be a megnyíló ajtókon, és ha kell, erőszakkal is belépek rajtuk, hogy könnyebben átláthassam az érdeklődésemet felkeltő személyiséget. A döntés, melyet meghoztam, különösképpen szükségessé tette ezt most.
- Így van, ezért kedvelem ezt a finomságot. Ami egyszerűen édes, az számomra unalmas, kell hozzá valami, ami megfűszerezi, komplikálttá teszi. Ez a kettősség pedig benned is megvan, ezért... - nem fejeztem be a mondatot, csupán sokat sejtető mosolyt küldtem feléje, és megcirógattam a kezét. Nem átallottam szemtelenkedni vele, úgy sejtettem, nem fogja annyiban hagyni ezeket a félbehagyott mondatokat :] Vagy esetleg ő maga fog rájuk valami fantáziadús befejezést kitalálni? Suspect

Mindenesetre Szophie kijelentette, hogy egyelőre elég volt neki a falatozásból. Rosszabbra számítottam, habár ez nem egy anime, ahol a nagy étvágyú hölgyemények tányérok és tálak tucatjait halmozzák fel az asztalon, miközben persze olyan vékonyak és csinosak, akár egy tiniidol. Készségesen álltam fel az asztaltól, ahogy felhúzott, ám miközben odakísértem a pulthoz, megszólalt az eladólány is.
- Elnézést kérek, de véletlenül meghallottam a beszélgetésük. Sajnos ez az egyetlen cukrászda a faluban - közölte velünk, miközben a fizetségül szolgáló aranyakat a kezébe ejtettem, némi extrát is hozzácsapva, hiszen több, mint elégedettek lehettünk a kiszolgálással és a környezettel.
- Hm-hm, ezek szerint nem egy cukrászda lesz a következő úticélunk... menjünk arra :] - mutattam egy tetszőlegesnek tűnő irányba az épületből végül kilépve, ami igazából kivezetett a városkából, de az egyik utcán volt egy szimpatikusnak tűnő bódésor mindenféle áruval: fegyverek, felszerelések, ételek, ám ami talán a fontosabb, ajándéktárgyak, ékszerek és egyéb csecsebecsék is megfordultak egy-egy tákolmányban.
- Attól tartok, nem fogok neked semmilyen egérutat adni. Ragaszkodom a közelségedhez, úrnőm :] - karoltam át a lány karcsú derekát, és húztam magamhoz közelebb. Utóbbi mondatot már a fülébe suttogtam, élvezettel magamba szívva haja illatát. Mondanom sem kell, mennyire élveztem ezt a napot, az olyan egyszerű apróságok is örömet okoztak, hogy Szophieval az oldalamon sétálhatok.

by **Szophie** Kedd Júl. 02 2013, 21:42

- Na akkor.. Ha most megbízok benned, akkor te azt vagy tudod, mert olvasol a fejemben, vagy nem, és ezt kihasználva megjátszhatod magad, vagy nem. És ha nem bízok meg benned, azt is tudod, vagy nem. Ha ezt teszem, akkor abban semmi rossz nincs, mert nem muszáj rögtön mindenkiben megbíznom, nemde?! Egyszóval azzal vesztek a legkevesebbet.. Viszont a kérdés itt az, hogy megérdemled-e, hogy megbízzak benned. - kis szünetet tartottam. - Nem mondom ám meg. - fújtam fel az arcom. - Vagy tudod, ha olvasol a fejemben, vagy nem tudod, de akkor majd megtudod. - nagyot fújtam. Túlléptem a fejemben kavargó dolgokon, és nem foglalkoztam többet velük. Lesz, ami lesz, nem érdekel! Túl sokat gondolkodom..
- Mindig van választásod.. - motyogtam neki. Az lehetetlen, hogy nincsen választása.. - Mindig csak bemagyarázza az ember magának, hogy nincs, de ez csak egy önmaga által generált indok. Mert igazából van! - motyogtam tovább halkan, lehajtott fejjel.
- Közvetlen vagyok, de a rivaldafény nem az én asztalom. Mondtam már.. tömegundor, vagy valami ilyesmi.. - magyaráztam. Többször is feltűnt számomra, hogy ha nagy tömegben sétálok, rosszul leszek, meg ehhez hasonlók. Kerülöm is az olyan helyeket. A csendesebb utcákban is jól elvagyok.
-Tudod, nem jártam iskolába.. Mindig is magántanuló voltam, magántanárokkal. Sokkal egyszerűbb volt, és megtehettük.. - magyaráztam. Elképzelni sem tudom, milyen az iskola.. Persze filmekben már láttam, de az más. Sokan vannak egy teremben, egy-egy padban.. És a tanár mindenkinek magyaráz. Nem személyre szabottan halad, hanem úgy, ahogy elő van írva.. Velem bezzeg sokszor volt, hogy ha valamit értettem, azt gyorsan átugrottuk, amit nem, azon pedig elrágódtunk. Persze nekem is kellett vizsgákat tenni, meg ilyesmik.. De jegyeket év közben sosem kaptam, semmi értelme nem lett volna. Úgyis csak akkor mentünk tovább az anyaggal, ha mindent jól tudtam.
- Hehehh.. Bennem mégis mi a keserű? - kérdeztem egy mosoly kíséretében, miközben fejben már egy tányérban csücsültem, és egy villa közelített felém. Elég félelmetes egy dolog ez.. - Ugye engem nem eszel meg? - riadtam meg. Nagyokat pislogva meredtem a kis kannibálra. Eljátszadozik az étellel, aztán egy óvatlan pillanatban hamm..
Mi? Suspect

Ez a nő végig hallgatózott? Gonosz.. Villámokat szórtam felé.. Legalábbis fejben. Nem illik ám az ilyesmi!><
Kiléptünk végül, és én meredten álltam a sok irányba vezető utcák előtt..
- Oké! Menjünk arra! - kapva kaptam az alkalmon, hogy nem kellett nekem választanom egy utcát. Tuti, hogy valami félelmetes zsákutcába tévedtünk volna.. Ahogy magához húzott.. Nos.. Mondhatnám, hogy nem lepődtem meg, de nem mondom, mert de. Nem értettem magam, nem értettem őt. Miért? Ránéztem a vállam felett. Vonzott, hogy.. Lángvörös arccal arrébb löktem magamtól. Túl közel volt! Túlságosan..furcsa irányt vett az egész. Ami a fejemben zajlott, vagy éppen nem zajlott.. Zavaromban nevetve arrább lépkedtem. - És.. Te már tudod, mi van arra? - kérdeztem, mintha mi sem történt volna.

by **Tachibana Makoto** Hétf. Júl. 08 2013, 01:38

Bizonytalan volt, hogy lehetett-e a városka felfedezésének hívni, amit csináltunk, hiszen mióta megérkeztünk, egy cukrászdában kuksoltunk, miközben leróttam a régóta fennálló tartozásomat Szophie felé. Tulajdonképpen ő is így tett, noha egyetlen egyszer sem hangzott el köztünk a randevú szó. Én mégis szerettem így gondolni erre találkára, elvégre mikor elváltunk egymástól, nem mondott rá nemet :] Akár randi, akár nem, engem az is elégedetté tett, ha a lánynak örömet okozhattam, függetlenül attól, minek hívjuk a cselekedeteink összességét.
- Az igazság az, hogy méltatlan vagyok egy hozzád hasonló tüneményes teremtés bizalmára. Egy tündér vagy, egy magasabb létforma, aki mellett semmi keresnivalója egy közönséges halandónak. Én mégis szeretném elnyerni, és legnagyobb kincsemként őrizni :] - hozakodtam elő hosszú idő után először egy magasztosabbnak ható megszólalással, talán kicsit váratlanul is. Úgy éreztem szükség van rá, hogy megtörjem az agyonbonyolított gondolatmeneteket, és ez a félig-meddig komolytalan, hatásvadász hangnemben bővelkedő közlés bizonyára kizökkenti ezt az ártatlannak nehezen nevezhető teremtést. Tulajdonképpen egyáltalán nem illett a beszélgetés folyamába, éppen ezért némi nevetést is előcsalt belőlem, és bíztam benne, hogy a különös, színpadias hangsúlyok az ő csilingelő kuncogását is hallatni engedik.
- Valóban van - tértem vissza a komolyabb témához - És én ezt választottam, mert ez jelenti a legkisebb rosszat. Időt nyer nekem, amíg a megoldáshoz el nem érek - rejtélyeskedtem tovább, hisz' csak én tudtam, hogy pontosan miről is beszélek, ám jobb, ha életem ezen sötét foltját homály fedi. A teher hatalmas, és egyedül kell megbirkóznom vele. Így is túl sokat mondtam. Még a végén tényleg el kell hallgattatnom a lányt :] Túl könnyen manipulál, eléri, hogy valós érzelmeket mutassak neki, túlságosan kinyitja a számat... de egyszerűen nem lehet ellenállni a természetének, az ártatlan kíváncsiságának, a kiváló, lényegre törő meglátásainak.
- Nahát... akkor bizony kimaradt az életedből egy fontos szociális lépcső, az iskola közösségteremtő szerepe. Ez megmagyaráz néhány dolgot veled kapcsolatban - töprengtem el. Főképp a társadalom agymosásának részleges hiányát, ami feltétlenül az előnyére vált, ugyanakkor a tömegiszonya is könnyen lehet annak a következménye, hogy nem szokott hozzá sok ember társaságához egyszerre. Kicsit azért sajnáltam Szophiet, a megannyi rossz hatás mellett az iskolának van egy határozottan kellemes oldala is, amit ő nem tapasztalhatott meg.
- Dehogynem, feltett szándékom, hogy megkóstoljalak :] - engedtem el egy félreérthetetlen megjegyzést a hozzá tartozó pajkos vigyorral - Nem a keserűségre gondoltam, hanem a benned rejlő kettősségekre. Visszafogott vagy, de mégis vad, gyerekes, de mégis érett. És én ezt... szeretem benned ^^ - válaszoltam kicsit komolyabban, pillanatnyi hatásszünetet tartva a szeretet szó előtt, hogy nagyobb, erősebb hangsúlyt kapjon. Habár bevallom, kicsit kénytelen voltam bizonytalanságnak álcázni, hogy mégse legyek egyértelmű. Az nem volt hozzám illő :]
Viszont ahogy elindultunk a cukrászdát elhagyva, én pedig mondhatni szokásos módon kerestem vele a testi kontaktust, váratlan dolog történt. Az első pillanattól fogva éreztem a testbeszédén, hogy kényelmetlennek találja az ölelésem, és miután egy néma pillanatig rám nézett, elvörösödött és eltaszított magától. Egészen eddig csupán a verbális intimitásra mutatott zavart, az érintéseket cseppet sem fogadta elutasítóan. Pedig a kézfogástól kezdve a combja simogatásán át az öleléseken keresztül a csókig már minden volt köztünk. Sőt, alig pár perce még gátlástalanul ölelgetett. Kétségtelenül különös volt a reakciója, ugyanakkor ha megfontoltam, mi lehetett az oka, csupán egyetlen magyarázatot találtam rá. Vajon a csókot is játéknak találta annak ellenére, hogy milyen értékesnek tartotta akkor?
- Tudom. Szeretnék megmutatni neked valamit, bár az már a városon kívül van :] - mosolyodtam el, látszólag behódolva a tématerelési kísérletének. Nem mutattam ki semmilyen negatív érzelmet az elutasítást követően, zavartalanul fogadtam. Mintha mi sem történt volna. És tényleg nem zavart, hiszen értékes információt nyertem. Feléje nyújtottam a kezem, hátha a kézfogás még belefér a jelen lelkiállapotában. Viszont nem terveztem szó nélkül hagyni a dolgot.
- Légy őszinte magadhoz és a szívedre hallgass, ne az eszedre - jegyeztem meg gyorsan, jelentéktelennek tűnő hangnemet használtam, hogy lassan egyék be magukat a szavaim az elméjébe. Vívódott, nem ronthattam ajtóstul a házba, nehogy úgy érezze, rá kívánok erőltetni valamit. Számomra kristálytiszta volt, hogy kezd ráébredni, mindez nem csak játék. És bár közben a bódésorhoz érkeztünk, és én kicsit lassítottam, figyelve hogy megragadja-e valami Szophie figyelmét a kínálatból, voltaképpen már a városfalon kívül szerettem volna lenni. Ha nem áll meg, vagy nem látom, hogy valami elnyerte a tetszését és szeretné megkapni, akkor nem is állok meg a városkapuig.

by **Szophie** Hétf. Júl. 08 2013, 17:44

- Hümm.. Igazad van, ebben az esetben nem bízom benned. - mosolyodtam el. Elég furcsa volt ez a magasztos hangnem. Már-már egy himnuszba is beillett az a szöveg.
- Legkisebb rossz.. Meg sem kérdem, mi lehet a nagyobb rossz, amikor a legkisebbnél sem lehetsz már önmagad, meg kell játszanod egy álTachit a világ előtt, és hamis gesztusokat mutatni mások felé. Fogalmam sincs, mi az a megoldás, amit keresel, és azt sem tudom, mi az okod erre. - sóhajtottam nagyokat. - De egyszer, majd ha megvan az a megoldás, és végre önmagad lehetsz, szólj! Szeretnélek akkor társaságban látni! - mosolyogtam. Nem akartam ebbe most bele kotnyeleskedni, mert minek. Nekem nem lenne jobb tőle. És én sem szeretem, ha nagyon mélyen bennem vájkálnak. Mondjuk a kíváncsiság nagy úr..
- Néhány dolgot? Mi- milyen néhány dolgot? - riadtam meg. Talán ez az oka a bolondságnak a fejemben? Vagy mi..? Mit magyaráz meg? Kyomm, ez olyan rosszul hangzott. Mint amikor egy kisgyerek rossz, és azt mondják, hogy nehéz a családi háttere, és aztán erre azt felelik, hogy "Ez már mindent megmagyaráz!" Szóval ez is ilyen rosszul hangzik..
- Nyamm, nem vagyok finom! >< - visszakoztam nevetve. - Kannibál! - Persze nem gondolja komolyan, hogy tényleg megesz vacsira. Hisz nem gondolhatja.. Vagy mégis?:O
- Kettősség? - vontam fel a szemöldököm. Én eddig nem tudtam, hogy kettő vagyok, meg azt sem, hogy kettős.. - Mondjuk még mindig jobb, mint az, ha keserű lennék.. Egyébként lehet, hogy az is vagyok. Bár az leginkább az öreg nénikre igaz.. - morfondíroztam. - Igazság szerint nem nagyon tudom elképzelni, milyen az, ha valaki keserű. - vakargattam meg a fejem. - Az ízt azt ismerem.. És nem jó, szóval nem ehet jó az sem, ha valakinek az a tulajdonsága. - agyaltam rendesen. Aztán ott motoszkált még pár dolog a fejemben. Vad- visszafogott, gyerekes-érett.. Ezt mégis hogy érthetem? És a másik kérdés.. Ő hogy érti? Ilyen lennék? Ez mind én lennék? Nem hiszem magamról, hogy érett lennék.. Meg vad? Miért lennék az? Nem vagyok! #>< Vezér lehet, hogy vad, de még ő sem annyira.. Miért pont én lennék az? És ezek szerethető tulajdonságok? Úgy őszintén nem értem.. És.. Ő úgy látszik, szereti. Szereti? Kyoooo.. Kiakad az agyacskám!
- Valamit? És mit? - kérdeztem. - Szép valami? Vagyis.. Milyen valami? Nyann..- érdeklődtem. Kissé rápörögtem a valami témára. Felcsigázta az amúgy is elégedetlen kíváncsiságom. Mert szegénykét nemegyszer el kellett nyomnom már, és most nem tudtam visszatartani, és kitört, és mindent tudni akart a.. valamiről.
- Induljunk! - fordultam az utca irányába, és elindultam. Vezér mögöttem libasorban! Vagyis két fős libasorban.. Tachi-san kilógott, mert valahogy külön lófrált, mellettem. Hát nekem mindegy.. Bár szebb lett volna libasorban!ˇ>ˇ
- Légy őszinte magadhoz és a szívedre hallgass, ne az eszedre - elsőre nem is értettem, mit mond. Aztán azt nem értettem, miért mondja. Hunyorítva törtem a buksim ezen. Az én eszem olyan semmilyen, hogy arra szinte lehetetlen hallgatni. Mondjuk mégis lehetséges, hogy hallgatok rá, mert különben nem csinálnék ennyi butaságot. Vagy mégis?
- De te.. - kezdtem bele félénken. - Te is az eszedre hallgatsz, amikor eltitkolod a valódi érzéseidet mások előtt, és megjátszod magad. - fejeztem be halkan. - Hiszen a szíved biztosan azt akarja, hogy önmagad legyél.
Mindeközben olyan helyen sétálgattunk, ami tele volt mindenféle árussal. Egy darabig fel sem tűntek, de aztán mégis.. És meg is akadt a szemem egy különös kis karkötőn. Szemeztem a kis masnis ezüstös darabbal. És olcsó is volt. Megvegyem? Ne vegyem? Ez itt a kérdés! - Kis pillanat! - fordultam Tachihoz. Megveszem. Rámosolyogtam az eladóra, és pár csilingelő aranyat raktam elé. Pontosan annyit, amennyi az ékszer ára volt. Ezzel megköttetett az üzlet, és én boldogan ugrálgatva sétáltam tovább, immár a kezemen levő karkötővel. Mert természetesen rögtön felvettem legújabb szerzeményemet, olyan nem is történhet, hogy nem.
- Egyébként neked mi a kedvenc színed? - kérdeztem amolyan érdektelenül. Persze ez számomra fontos, mert mégiscsak sok mindet elárulnak valakiről az ilyen apró dolgok is. És mert szeretek ilyesmiket tudni.

by **Tachibana Makoto** Szer. Júl. 10 2013, 17:43

- És ez így van jól, szépségem :] - reagáltam a sóhajaira - Viszont ha látni szeretnéd, milyen vagyok álarc nélkül, akkor azt most is megteheted. Ahogy mondtam, előtted képtelen vagyok elrejteni a valómat :] Aztán vagy elhiszed, vagy nem - mosolyodtam el szélesen, gyengéd pillantást vetve a lány hófehér arcára, kecses ívű ajkaira és igéző szemeibe. A vonalakra, melyeknek tulajdonosa könnyedén elvarázsolt mindössze néhány óra alatt. Valóban igazán különleges teremtés volt Szophie, régóta nem éreztem ilyen vidámnak és felszabadultnak magam. Egy egyszerű mosolya is összetöri a terheket a vállamon.
- Hehe, csupán a természetedre és a gondolkodásmódodra gondolok, ne aggódj :] - simítottam ki az arcából finoman egy tincset - Megnyugtatlak, nagyon is finom és édes vagy, különösen az ajkaid. Már elvonási tüneteim vannak, tudod? :] - mosolyogtam rá a tündérkére. Azt hiszem kezdtem megszokni, hogy be nem áll a szája, és folyton csacskaságokról hadovál, ha éppen nem ragadja meg valami komoly téma a figyelmét. Én ennek csak örültem, hiszen szerettem hallgatni másokat, minél többet kommunikál valaki, én annál több információt nyerek. Szophie esetében azonban már a puszta hangjával is megelégedtem, öröm volt nézni, ahogy hangosan gondolkodik és önfeledten nevetgél.
- Meglepetés, Szophie-chan. Ha odaérünk, meglátod. Ígérem, nem fogsz csalódni :] - intettem türelemre, miközben magamban felelevenítettem az odavezető utat. Szerencsére nem volt messze a várostól és nincsenek is erős mobok a környéken. Valószínűnek tartottam, hogy nem pont farmolásra tervezték, hanem valami egészen másra. Egy ilyen virtuális világban erre szükség is volt :]
- Ne én legyek a követendő példád, kincsem :] Az imént megtagadtad önmagad, mert a gondolataid befolyásoltak, de jól csak a szívével lát az ember. Feledd el, amit az elméd diktál velem kapcsolatban, az én látásom is kristálytiszta, ha rád pillantok :] - idéztem fel a Kis herceg leghíresebb sorát, beágyazva a mondanivalómba. Az én eszem is azt diktálta, hogy most azonnal fejezzem be, amit csinálok, de elhatároztam, hogy ezúttal nem hagyom beleszólni a dogok alakulásába, és ezt szerettem volna elérni a lánynál is. A viselkedése arra utalt, hogy az érzései torzulnak a benne lezajló változás közben. Láttam rajta, hogy nem pusztán a közelségem okán pirult el, sokkal inkább arra utalt az időzítés és a tekintetének iránya, hogy valami az eszébe jutott. Időközben már a standok között jártunk, így árgus szemekkel figyeltem a lány rezzenéseit. Lassított... megtorpant... felcsillant a szeme... A tekintete irányába vezettem az enyémet.
- Ez tetszik neked? - mutattam rá a karkötőre, és még mielőtt a lány valami butaságot csinált volna, gyors, de nem kapkodó mozdulatokkal cselekedtem, kifizetve az eladót. Végül a lány felé fordulva finoman felemeltem a kezét, hogy felcsatolhassam neki az ékszert.
- Remekül áll, az ékesség csak fokozza a szépségedet :] - bókoltam, majd egy halvány csókot leheltem a kacsójára, ha már kézfogásom rabja volt. Gáláns mozdulattal mutattam neki az utat, és hamarosan a városkapu is feltűnt a horizonton. Szophie újabb kérdést szegezett felém, melyen egy pillanatig eltöprengtem. Voltaképpen nem törődtem ilyesmivel, habár a ruhatáram meglepően sok sötét színű öltözetet rejtett.
- Lássuk csak... a szemed izzó vöröse, a bőröd hófehére, az ajkaid halványpirosa... de azt hiszem a bikinid feketéje is a kedvenceim közé tartozik :] - válaszoltam némi kuncogás kíséretében - És neked? - emeltem fel kissé a szemöldököm, visszadobva neki a labdát. Ha az öltözködése mentén kellene tippelnem, a fehért és a kéket biztosan megemlíteném, de igazság szerint frappánsabb válaszra vártam ennél :]

by **Szophie** Csüt. Júl. 11 2013, 15:44

- Azt tudom, de egy nagyobb társaságban szeretnélek látni, amikor önmagadat adod. - mosolyodtam el a gondolatra. A társaságközpontú, őszinte Tachi így hirtelen biztosan elég furcsa lenne.
- Ejnye.. Nem lehetnek elvonási tüneteid, mert még rá sem szoktál. - fordítottam tekintetem az ég felé, majd újra vissza a fiúra. - És ha rajtam múlik, nem is fogsz. - mosolyodtam el ördögien. - Amíg nem kapsz elég nagy dózist, nem lesz baj.. - nevetgéltem a saját mondataimon.
- De én nem akarom, hogy meglepetés legyen! Mondd el! - kérleltem kiskutya szemekkel.
- Ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan. - folytattam reflexből a Kisherceg szövegét. Vagy talán nem is így volt, csak valami hasonló? Nem, nem ronthattam el.. Vagy mégis? Áhh, nem vagyok biztos benne, hogy jól idéztem.
- De izé.. Csak meg akartam mutatni neked, hogy az okosságaidat magadra is alkalmazhatnád, de úgy igazán. Ez az a tipikus vizet prédikál, és bort iszik eset. - néztem rá áthatóan, úgy igazán komolyan, hogy megértse a mondandóm súlyát. - Viszont.. - váltottam hirtelen, megint mosolygósra véve a figurát. - Szeretsz olvasni? - kérdeztem. - Már egyszer beszélgettünk hasonlókról, legalábbis arról, hogy a beszédstílusod olvasottság kérdése. Már ott rájöttem, hogy ezzel arra utalsz, hogy szoktál olvasni, nem úgy, mint manapság a legtöbb, bugyuta ember. Főleg azok, akik ebben a játékban játszanak. - néztem körbe undorodva, utalva arra, hogy itt bizony a legtöbb sügér a valós világban nem vitte többre, mint hogy otthon üljön a gép előtt. Nem a tanulás megtestesítője a mai fiatalság.
- A legtöbben még a kötelezőket sem olvasták soha. Pedig nem értem, mi olyan nagyon rossz abban. Mondjuk nekem sem tetszett kifejezetten a Rómeó és Júlia abszurditása, viszont a Hamlet, vagy az Othello zseniális művek. És még nagyon sok jó könyv van a világon, nem kell feltétlenül a szépirodalomban kutatni, ha az valakinek nem tetszik. - csóváltam a fejem. - Te miket szoktál olvasni? - kérdeztem, visszatérve a témára, hogy megszeretnék tudni egy kicsikét többet a fiúról. - És a másik kérdésem.. Miket szoktál csinálni a szabad idődben? - kérdeztem szememben őszinte kíváncsisággal. Közben megérkeztünk néhány standhoz, és megtetszett nekem egy karkötő. Odamentem, és ki akartam fizetni, de erre nem volt lehetőségem, mert ő megelőzött. Megvakargattam a fejem, és intettem az eladónak, hogy várjon, mert ezt még le kell rendeznünk.
- Te nem veheted ezt meg nekem, nem engedhetem, mert akkor rád fog emlékeztetni! - szögeztem le, és vártam arra, hogy mit reagál. Nem akartam fizetni még, mert szegény eladó így is elég furcsán nézett ránk, ahogyan mindketten tartottuk előtte az aranyakat.
A kis incidens lerendezése után tovább indultunk, és hamarosan felragyogott a városkapu is előttünk. Voltaképp tetszett a helyzet, hogy felfedezhetem a környéket. És már nagyon kíváncsi voltam a valamire. Közben persze fenntartottam a társalgás menetét, mert nincs is rosszabb, mint a kínos csend.
- Öhmm.. Nem pont így értettem a kérdést. Nem kötheted a kedvenc színedet hozzám. Én teljesen másféle választ akarok. Olyat, ami nem hozzám köthető, hanem hozzád. - magyaráztam fejcsóválva. - Nekem a kék a kedvenc színem. És hogy miért? Egyszer, még amikor nagyon, nagyon kicsi voltam, felnéztem a felhőtlen égre, és annyira megtetszett, hogy felkiáltottam: "Ez olyan gyönyörű, hogy örökre imádni fogom!" - magyaráztam választ adva a kérdésére. Persze én jó sokáig tudom részletezni, hogy miért is az a kedvenc színem, így nem fejeztem még itt be a mondandóm. - Azóta rájöttem, hogy sok minden más miatt is az a kedvencem. Ahogy az idő telt, egyre jobban a szívemhez nőtt ez a szín. Felfedeztem az árnyalatait, és mindegyikben megtaláltam valamilyen csodát. A tenger sötét kéksége mutatja a végtelen mélységet számomra, az ég színe a szabadságot jelképezi nekem, a királykék a hatalom megtestesítője, hisz a nevében is benne van, a baba kék az ártatlan gyöngédséget szimbolizálja. És még sorolhatnám.. Viszont ami a kék összes árnyalatára igaz, hogy a kellemes nyugodtság jelképei. Már a szemet is megnyugtatja, ha hosszasan nézheti. Ezért hordom ezt a színt, és ezért veszem körbe magam vele. Ezek a szimbólumok erőt adnak, illetve nyugodtságot. Szeretem még hozzá párosítani a tisztán ragyogó fehérséget. Mondjuk a fehérből ha túl sok van önmagában, az már vakító, amit szintén nem szeretek, de kékkel párosítva tökéletes. - magyaráztam hosszasan az álláspontomat a kedvenc színemmel kapcsolatban. - Egyébként minden színnek megvan a maga szerepe, és jelentése. Ezért is akartam annyira megtudni. Persze az is válasz, ha nincs ilyen kedvenc színed, meg az is, ha sok ilyen van. Nem kell egyre korlátozódni. Minden színnek megvannak a maga gonosz jelentései, ugyanúgy mint ahogy a jó jelentései. Nem feltétlenül kell annak vonatkoznia az emberre, aki szereti őket, de sokszor összekapcsolható a kettő. Hagyhatok időt, hogy rendesen átgondolt, mit válaszolsz.. - mosolyogtam biztatóan. Nekem sem fogalmazódtak ilyen gondolatok meg rögtön a fejemben, amint eldöntöttem 6 évesen, hogy a kéket fogom szeretni. Ez hosszú évek imádata, mely belőlem szól.

by **Tachibana Makoto** Csüt. Júl. 11 2013, 18:51

Egy hümmögés kíséretében felnéztem az égre és megsimítottam az államat. Őszinte viselkedés egy nagyobb társaságban? Milyen lehet az, amikor önmagamat adom? Talán már nem is emlékszem rá... Persze jelen pillanatban éppen ezt tettem, de ez egy másik helyzet volt, nem hasonlatos ahhoz, amit Szophie elképzelt. Mindig is merőben más voltam, mint a legtöbb gyerek, de már magam sem tudom, hogy abból mennyi voltam én. Yare-yare, felesleges gondolatok...
- Nahát, nem kóstoltál még olyasmit, amiről az első harapás után megmondtad, hogy sosem tudnád megunni? Attól tartok, már az a kevés is túl nagy dózis volt, és el kell látnod utánpótlással, ha nem kívánsz mellékhatásokat :] - vigyorogtam rá a lányra - No de mondd csak, sokszor keveset akkor kaphatok? - incselkedtem vele, kezdett egészen olyanná válni a hangulat, mint amilyen azon a napon, a birkózás alatt volt. Úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, aki éppen az anyjával alkudozik a napi édességadagjáról, ugyanakkor nagyon is tetszett, hogy a lány hajlandó belemenni egy efféle szópárbajba. Noha az már megerősödést nyert bennem, hogy nem szégyenlős egyáltalán :]
- Nem-nem, hidd el, jobb ha nem tudod előre. Nem kell sokat várnod ^^ - pillantottam a szemem sarkában ketyegő órára ismét, leellenőrizve, hogy időben vagyunk-e. Az idézet folytatására aztán bólogattam, és már válaszoltam is volna, de ő inkább egy másik témát hozott fel, azt sugallva, hogy nincs szüksége a feleletemre. Valóban, így jobban belegondolva hasztalan lett volna magyarázkodni, és talán nem is akartam. Bizonyos tekintetben igaza volt :]
- Nahát, szóval érdekel a nyugati irodalom? - vegyítettem hangsúlyomba némi csodálkozást, igaz csak Shakespeare-műveket említett, de az imént Saint-Exupérytől is idézett ugyebár - Valóban, szeretek olvasni. Sokkal érdekesebb forma, mint a film vagy a manga, többet hagy a fantáziának, messze nem manipulálja annyit a befogadót, és mélyebbé is teszi a karaktereket egy jól megírt könyv. Nem mondhatnám, hogy van kedvenc műfajom, a klasszikus szépirodalomtól kezdve a fantasy-n keresztül a krimiig sok minden járt már a kezeim között. Ha van mondanivalója vagy megdolgoztatja az agytekervényeimet, akkor jöhet bármi :] - válaszoltam többé-kevésbé kimerítően, bár a részletekbe nem is lett volna érdemes belemenni, mivel nem igazán voltak. Van aki a zenében mindenevő, én a könyvekkel voltam így. Mindig is izgalmasnak találtam, ha felfedezhettem egy-egy drágakövet egy ismeretlen könyvet lapozgatva.
- Hm... mit is? A szabadidőm nagy részében megfigyelem az embereket :] Sejtésem szerint nem ilyen válaszra számítottál, ugye? - kérdeztem vissza mosolyogva. Elvégre nem egy szokványos hobbi, ám engem leginkább ez szórakoztatott - ...de a logikai játékokat is szeretem - tettem azért hozzá, hogy valami kézzelfoghatóbb dogot is letegyek az asztalra. Azonban hamarosan beütött a krach, szándékom meglehetősen balul sült el, ahogy bevezettem a bódék közé a lányt. Néha nem minden alakul a terveknek megfelelően, és ebben a pillanatban igen kellemetlen helyzetbe kerültem. Amit én ajándéknak szántam és a mai nap kézzelfogható emlékének, azt Szophie nem így képzelte el. Yare-yare...
- Voltaképpen rátapintottál a lényegre :] Ezek szerint zavarna, ha... emlékeztetne rám? - pillantottam a szépséges teremtésre, és meg kell valljam, kicsit csalódottá váltam a kifogást hallva. Talán a hangsúlyomból is hallatszott, nem tudom, el tudtam-e rejteni. Leeresztettem a kezem, innentől kezdve értelmetlen volt a gesztusom, ha ragaszkodom hozzá, azzal csak rontok a helyzeten, de ha ő adja be a derekát, akkor sem lesz olyan értéke, mintha a maga természetes medrében zajlott volna le a jelenet. Ritka, nagyon ritka érzés lett rajtam úrrá, melyet évek óta nem volt alkalmam megtapasztalni, és magam sem voltam benne biztos, hogy létezik-e még bennem: a keserűség.
- Akkor te úgy lehetsz a színekkel, mint én a virágokkal :] Azt hiszem elbujdoshatok melletted, nekem nincs ilyen mély és jól megalapozott válaszom. Azonban a válaszom nagyjából ugyanaz, csupán megtaláltam rajtad azokat a színeket, melyeket kedvelek. Elsősorban a fekete és a vörös... ez mit mond neked? - feleltem, bár egy fokkal távolibb volt a hangom, mint eddig. Megvolt a magam indoka, hogy miért pont ezek a színek állnak hozzám közel, de előbb hallani szerettem volna a válaszát. Eddigre már kiértünk a faluból és a zöldellő mezők között vezető földutakon sétáltunk. Gyenge szél simogatta a bőrünk, ahogy a késő délutáni napsütés ereje gyengülni kezdett és stabilan tartott a horizont felé a fényes korong. Az út pedig észrevétlenül emelkedni kezdett csekély mértékben, miután az egyik elágazást elhagytuk. Nem voltunk messze már.

by **Szophie** Csüt. Júl. 11 2013, 21:32

- Mégis milyen fajta mellékhatásokra gondolsz? - hunyorítottam félredöntött fejjel. - Mert megeshet, hogy azok kellemesek, és akkor semmi kedvem ahhoz, hogy ezt kijavítsam. - pillantottam rá, még mindig félre döntött fejjel. - Viszont mondd, a sokszor kevés nem ugyanaz, mint a kevésszer sok? Matematikailag nem látok különbséget. - tekintetemet az övébe fúrtam. - Ám találhatunk erre is megoldást, ha annyira kell. - mosolyodtam el pajkosan. - Amúgy jó tudni, hogy a drogod vagyok.. - tettem hozzá amolyan mellékesen, miközben szememet újra a plafon felé emeltem, majd vissza. Rolling Eyes

Kissé meglepett a kérdése. Hirtelen nem értettem, miért akkora csoda, hogy érdekel a nyugati irodalom. Aztán leesett. Elvileg egy Japánban élő ember számára bizony mindez igazán furcsa lehet. Vajon ők itt nem tanulnak Shakespeareről? Vagy itt ők mit tanulnak? És nem csak az irodalom kapcsán, hanem amúgy is.. Vajon a világtörténelem szempontjából mit hangsúlyoznak náluk ki? És a világirodalomból? Hiszen ez egy teljesen más kultúra, amit sokszor hajlamos vagyok elfelejteni.
- Eredetileg nyugaton is születtem. - kuncogtam. - London közelében volt a birtok, ahol laktunk. És természetesen ehhez mérten egy angol gyermektől annyira nem meglepő, ha nyugati könyveket lapozgat. Tíz éves múltam, amikor Japánba költöztünk. - magyaráztam. Furcsa, hogy eddig nem került elő eddig ez a téma, és én természetesnek vettem, hogy tudja. Aztán mégsem..
- Teljesen egyetértek veled! A műfaj teljesen mindegy, hisz mindegyiknek megvan a maga szépsége, és mindegyikben vannak olyan könyvek, amelyek képesek megragadni. Viszont akkor te is olvasol nyugati könyveket, igaz? - kérdeztem. Tetszett a téma, meglehetősen kevés az olyan ember itt, SAO világában, akikkel ilyesmiről lehet beszélgetni. Igazság szerint még senkivel nem beszélgettem könyvekről, vagy éppen irodalomról, semmi ilyesmiről.
- Jó, hogy veled beszélhetek ilyesmikről is.. - említettem meg. - Hogy állsz a történelemmel, és a filozófiával? - érdeklődtem őszinte, csillogó szemekkel. - Egyébként nagyon érdekelne, hogy a Japán iskolákban miket tanítanak. Mármint irodalomból, és történelemből mit tanultok? - kérdezősködtem nem éppen visszahúzódóan. - Vagyis.. - zavarodtam aztán meg. - Te akkor jártál iskolába, igaz? - kérdeztem, hisz amennyire egyértelműnek tűnik az ilyesmi, annyira nem biztos. Én sem jártam, és ő sem biztos, hogy járt. Elszégyelltem magam, hisz az előbb ez volt a téma, én mégsem kérdeztem meg.
- Megfigyeled az embereket? - ráncoltam a homlokom. - Érdekes, az tuti.. Úgy hangzik, mintha pszichiáter lennél. Vagy megrögzült kukkoló. Ez még kérdéses.. - vigyorogtam rá. - Egyik sem normálisságra vall. - nevettem fel.
- Logikai játékok alatt mit értesz? Keresztrejtvényt? - nevettem fel. Egy újabb érdekes kép született meg a fejemben, amiben Tachi öreg mama szemüvegben ül, és keresztrejtvényeket fejt. - Esetleg sakk, vagy ilyesmik? Kártyajátékok? - találgattam. Fogalmam sincs, nála mit takar a logikai játékok mondat. - Majd keresek valami társast.. - merengtem el újra, és azon gondolkoztam, vajon van-e a SAO világában ilyesmi. Biztosan kell lennie, mert Kayaba nagyon jól felépítette ezt a világot. Viszont akkor, ha van, akkor hol? Ezidáig egyetlen játékboltot sem láttam a környéken.
- Nem szeretném. - mondtam határozottan. Aztán elfordultam, és megvettem a karkötőt. - Már így is túl sokat jársz a fejemben, nem tenne jót, ha ez is rád emlékeztetne. - mondtam, miközben véletlenül sem néztem a fiúra. Megmakacsolva magam el is indultam tovább, hisz már nagyon kíváncsi voltam a valamire.
- Te a virágokkal? - biccentettem félre a fejem. Elképzeltem, ahogyan a fiú a kedvenc virágaival veszi körbe magát, mint én a kedvenc színemmel. - Te szereted a virágokat? - meredtem még mindig rá értetlenül. - Szóval neked is van ilyesfajta oldalad. - paskoltam aztán meg a vállát vihogva. Hisz a virágokkal való foglalatosság nem épp férfias dolog. Viszont nagyon aranyos.
- Nekem ez annyit mond, hogy a szemem, és a fürdőruhám maradt meg benned legjobban. - nevettem fel. - Egyébként csak ennyit akartam tudni. Az, hogy ebből mi a következtetésem, nem publikus. - pöcköltem meg az orrát. - Eközben sűrű fűvel borított mezők között sétáltunk. Enyhén megborzongtam, ahogy a szél hirtelen belekapott a hajamba. - Viszont kíváncsi lennék arra, hogy ezeket milyen érzésekhez kötöd. Ha lennél oly szíves, és elmondanád, és örömmel venném, viszont felőlem meg is tarthatod magadnak. - mosolyodtam rá. - Nem hiszem, hogy a Stendhal féle könyv miatt lenne ez a kettő a kedvenc színed, de az sem kizárt. - fordultam gondolataimba, melyekben hirtelen felelevenedett a könyv. Érdekes hogy milyen furcsa dolgokat vagyok képes néha összekötni.

by **Tachibana Makoto** Pént. Júl. 12 2013, 01:51

- Lássuk csak... vannak módszereim, melyekkel ellenállhatatlan kísértésbe tudlak ejteni, hogy megcsókolj. Szerintem kellemesnek találnád :] - kacsintottam rá pajkosan - A matematikához ennek semmi köze, sokkal inkább hasonlítanám a fogyókúrához. Azt tanácsolják, sokszor egyél keveset, ne pedig fordítva... bár a miértjének nem néztem utána, az elv hasonló lehet a mi esetünkben is. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne férne bele egyszer-egyszer a sok is :] - töprengtem el, és végül egy nevetést is hozzátettem, ahogy meghallottam, minek tartja magát. Igaz ami igaz, a hasonlata helytálló volt. Szophie az én drogom, aki elbódít, feloldja a gátlásaimat és mintha repülnék, olyan jól érzem magam tőle... vagy vele. Jobban nem is fogalmazhatta volna meg. Ám aztán rámeredtem, ahogy megemlítette, honnan is való. Egy csapásra ostobának éreztem magam, hiszen a napnál is világosabb volt, hogy nem ázsiai.
- Ohh... - hallattam a hangomat talán inkább a felismeréstől, mint a meglepettségtől - Nos, ez valóban nem meglepő. A keleti irodalom érdekel? - köhintettem zavartan, azt hiszem a csók-téma kellően megzavarta az agytekervényeimet ahhoz, hogy bedőljön a logikám, vagy csak valamiféle reflex mondatta ki velem életem talán legostobább kérdését. Felsóhajtottam... nem ártana rendet tenni a fejemben :]
- Mindig is érdekelt a nyugati kultúra, annyira más. Ezért is vonz az irodalma, más szemszögből láthatok hasonló jelenségeket. Igazán tudattágító élmény, akárcsak a filozófia tanai - kötöttem az egyik témát a másikhoz - Ha objektíven tekint rá az ember, segít megérteni mások gondolkodását. Ugyanakkor a történelem olyasmi, amit nem tartok értékesnek. Ahány oldal, annyiféleképpen látja az eseményeket, és nem ritkán tényeket ferdítenek el, hogy befolyásoljanak vele. A történelmet megélni kell - merültem bele a témába egy kissé, hevesen gesztikulálva beszéd közben. Nekem is jól esett, hogy az álláspontomat megoszthatom valakivel, nem hittem volna, hogy találok itt erre fogékony embert. Ráadásul nem is akármilyet, egy varázslatos hölgyemény képviselte az értelem szikráját ezen a vidéken. Ideálisabb nem is lehetne :]
- Természetesen jártam - kuncogtam - Nekünk lehetőségünk volt választani a nyugati és a keleti irodalom avagy történelem között, de ezen a téren csak a középiskolában kezdődnek el a tanulmányaink. Előtte elsősorban a fegyelemre, a szorgalomra és a kultúra szeretetére, hagyományőrzésre tanítják a diákokat az alapvető dolgok, mint az írás, az olvasás vagy a számolás mellett. Egyébként ugyanazt tanuljuk, mint máshol, csak más szemszögből mesélik el a történetet :] - folytattam a magyarázást, talán még jobban belemerülve. Aztán amikor hiányom lett érintésekből, akkor ébredtem rá, hogy mennyire elhanyagoltam a lányt az elmúlt percekben, és gyorsan pótoltam is a karja megsimogatásával. Sajnálatos, hogy az ölelésem elutasította, habár megpróbálhatnám újra, azt hiszem eléggé máshol járt az esze már.
- A detektív munka már csak ilyen... vannak ártalmas hatásai... - mosolyodtam el, mimikámmal nyilvánvalóvá téve, hogy nem gondolom komolyan, amit mondtam, vagyis inkább hogy nincs igazságtartalma a szavaimnak ezúttal. Kivételesen. Egyébként is kitalálta, mivel foglalkozom, hivatásos kukkoló vagyok :]
- Többnyire táblajátékok, mint a sakk, a shougi, a mahjong, a go, a sugoroku, az othello... Bár kártyajátékok is vannak köztük. A pókert különösen szeretem, noha az kevésbé logikai, inkább megfigyelés kérdése :] - válaszoltam készségesen a sokadik kérdésre, ő volt hosszú idők óta az egyetlen személy, akinek kielégítettem a kíváncsiságát, és elfogadtam, hogy rólam kérdezősködik. Hajlandó voltam megnyílni előtte legalább ilyen általános témákban, és eközben a reakcióiból én is sokat megtudhattam őróla. Önkéntelenül is elmondott megannyi dolgot, ami érdekelt vele kapcsolatban.
A standnál ragaszkodott az elképzeléséhez, én pedig felsóhajtottam, miután visszakoztam a szándékomtól. Nem is tudom, miért viselt meg az eset ennyire, ha jobban belegondolok, egyetlen mondata elegendő volt ahhoz, hogy helyrezökkentsen.
- Igaz is, végső soron nem is feltétlenül szükséges tárgyakhoz kötni az emléket. Anélkül is megragad, ha nagy hatása volt :] - mosolyodtam el. Habár ettől függetlenül szívesen megajándékoztam volna a lányt valami megfoghatóval is, el kívántam kényeztetni, a tenyeremen hordozni. Szophie tényleg egy drog, és teljesen a hatása alatt voltam... nem mintha bántam volna :] Nevetése és csacsogása pillanatok alatt elűzte a rosszkedvem, egyszerűen lehetetlen volt mosolygás, vidámság nélkül megállni a viselkedését. Fénye beragyogta az elmémet, és bárgyú mosolyt csalt az arcomra, ahogy hitetlenkedett. Egy rosszfiú, aki szereti a virágokat. Yare-yare... Inkább nem is válaszoltam, a hatás nagyobb volt, ha bölcsen hallgattam és azzal erősítettem meg az elhangzott szavakat.
- Nem publikus? Nahát, minő szemtelenség :] - elkaptam a kezét, ahogy megpöckölte az orrom. Nagyon érett már a dolog, ideje volt megbüntetnem a kis hölgyet, így aztán mögé kerültem, és csak akkor engedtem el a kezét, amikor már meggyőződtem róla, hogy nem fog tudni elmenekülni. Ujjaimat végigfuttattam oldalán és a virágszál csikizésébe kezdtem, módszeresen kicsalva belőle az édes, csilingelő nevetését. És mikor már eléggé belemelegedett, és kellőképpen vergődött tehetetlenségében, elengedtem és futásnak eredtem.
- Te vagy a fogó! - kiáltottam hátra. Hogy közben elmaradt egy válasz? Nem zavart, most ez adta magát, és remek felvezetés volt. Nevetve szaladtam a lány elől, azonban mire utolért volna, lelassítottam és megtorpantam. Megérkeztünk a <<Peeking Valley>>-hez, a fennsík tetejéről pedig elénk tárult az alattunk elterülő völgy csodálatos látványa, melyet bearanyoztak a túloldali szoros védelmébe lenyugvó nap bronzos sugarai. Mintha kukucskált volna a hegyoldalak közül... valóban illett a helyhez a neve.
- Ím a meglepetés, úrnőm. Csak hozzád fogható a szépsége... - szólaltam meg áhítattal a hangomban. Nem vettem le a szemem az alkonyat által befestett tájról, hagytam, hadd égjen bele az emlékezetünkbe. Furcsa volt belegondolni, hogy ezt néhány programozónak köszönhetjük, de a szépérzékükkel nem volt baj. Ám végül Szophie felé pillantottam, és vállait a kezeim hatalmába kerítve magam felé fordítottam, hogy szemben állhassunk egymással és mélyen belenézhessek az elragadó szemeibe.
- Úgy érzem magam, mint egy égitest, mely egy csillag vonzáskörébe került. A csillag fénye élettel népesíti be a kopár felszínt, és kérlelhetetlenül, játszi könnyedséggel beragyogja, a szemnek is láthatóvá teszi a rejtett valóját. A bolygó pedig nem tehet mást, minthogy meghajlik a csillag akarata és hatalma előtt, ám boldogan teszi ezt, hiszen mindig is arra vágyott, hogy felöltöztessék élettel és megmutathassa magát. Ez a csillag te vagy... - szóltam gyengéden a lányhoz, az eddigiektől merőben eltérő hangon, melyből cseppnyi játékosság vagy komolytalanság sem hallatszott.
- Szeretlek, Szophie - ejtettem ki a szavakat a hatásszünetet követően, és lágyan megsimítottam az arcát, félresöpörve egy tincset a selymes hajából. Ha nem előz meg, akkor hát kénytelen leszek megszegni a legutóbb tett egyezségünket, miszerint csak ő csókolhat meg engem.

by **Szophie** Pént. Júl. 12 2013, 18:20

- Hümm.. Akkor megnézem majd azokat a módszereket. - mosolyodtam el sejtelmesen.
- Öhmm.. A keleti irodalom érdekelne, ha megtanultam volna rendesen olvasni, de nekem valahogy a latin betűk sokkalta jobban fekszenek, és ez a visszafelé olvasás dolog sem nagyon működük nálam. - vakargattam zavartan meg a fejem. - Még nem tanultam rendesen bele, úgyhogy inkább akkor is maradtam a szokásos könyveimnél, amikor Japánba költöztünk. És nem nagyon volt szükségem a ti írásmódotok elsajátítására sem. - vallottam be szegénységemet az ottani kultúra terén. - Igazból keveset tudok Japánról, még ha ott éltem is. Nem nagyon mentem emberek közé, nem ismertem meg a szokásaitokat, meg semmi. Az is csoda, hogy a nyelvet elsajátítottam. - magyaráztam hiányosságaimat. Szégyelltem ugyan, de nem tehettem ez ellen semmit. Akkoriban jobban lekötött a magamba zárkózás, mintsem a kultúrát vizslattam volna. Mostanra nagyon bánom ezt.
- Én viszont a történelem kérdését máshogy látom. Szerintem nagyon érdekes, és szeretem megvizsgálni különböző szemszögekből ugyanazt. A történelemkönyvekben bizony rendesen vannak leírva a dolgok, és az természetes, hogy a veszteségeket minden népcsoport másként éli meg, ugyanakkor mégis teljesen jól össze lehet vetni ezeket. És a történészek is szkeptikusan állnak a dolgokhoz. Megpróbálják minden oldalról megvizsgálni az eseményeket, és logikus következtetéseket adni. Viszont amikor valamit magad élsz át, akkor csak a saját okaidat látod át, így én azt mondom, hogy akkor sokkalta előítéletesebben állsz hozzá a dolgokhoz. Ha benne élsz, nem láthatod annyira jól, mint egy kívülálló, aki már az ükunokád, esetleg még távolabbi leszármazottad, akihez már nem fűződik ilyesfajta élmény. Természetesen a világháborúk túlságosan közel vannak a naptárban ahhoz, hogy rendesen elemezni lehessen őket, főleg hogy még élnek olyanok, akik emlékeznek rá. Azt nem is kell annyira belevenni, mivel azokat ténylegesen nem láthatunk át rendesen. Majd csak olyan 300 év múlva.. - magyaráztam hosszan a meglátásomat. Én bizony szerettem a történelmet, és teljesen logikusnak tartottam ahogyan az események összefüggenek. Mert mi van akkor, ha egy király meghal? Na mi? Trónharcok! Ez mindig így van.. És még sok más, ami minden egyes helyzetben ismétlődik. A miértek teljesen tiszták, és érthetőek. Nem értem, mi a baja ezzel..
- Igen, engem pontosan ez a más szemszög érdekelne.*-* Ahogy ti tanuljátok a dolgokat.Én úgy képzelem el, hogy tejesen máshogy. Mármint.. Nem is tudom, hogy képzeltem el. - keresgettem fejemben. Hogyan is? Öhmm.. Mégis mi lenne a különbség? A verselemzés az itt is ugyanazt takarja, meg az összeadás is valószínűleg. - Na jó, ez lehet, hogy hülye kérdés volt.. - legyintettem. Rájöttem, hogy az én gondolataim értelmetlenek voltak.
- Nos.. Amiket felsoroltál, nem nagyon ismerem. - néztem rá furán a furcsa kifejezések hallatán. Meg kell jegyeznem! És megnézni azt a játékosboltot!
- És mesélsz a virágokról nekem? - érdeklődtem kuncogva. Nem hagytam annyiban ezt a témát. Nem hagyhattam.
Meglepődtem, amikor elkapta a kezem, még jobban, amikor mögém került, azután már csak nevetni tudtam a csikizés hatására. Nem tudom elégszer elmondani, hogy ez mennyire, de mennyire nem fer. Mert a csikizés egy olyan kínzás, ami elvileg jó, csakhogy az ember olyankor nem tud mást, csak nevetni, meg kapálózni. Egyértelműen csalásnak kéne minősíteni!
- Hagy abba! - próbáltam kinyögni két nevetés között, miközben el akartam tolni magamtól a fiút. Persze ez nem sikerült, és végül tehetetlenül sipítoztam tovább. Aztán egyszer csak abbahagyta. Még nem volt időm a tüdőmet teletölteni végre egy nagy levegővétellel, már messze járt. Kifújtam magam, aztán a nyomába eredtem, mint fogó.
- Nem ér ám először legyengíteni, és kimeríteni csikizéssel! - fújtam fel az arcom, miközben szaladtam. Aztán lassított, és én boldog voltam, hogy végre utolérhettem.
- Megvagy! - borultam hátulról a nyakába. Aztán feltűnt a táj.
- Csodálatos.*-* - néztem szájtátva körül. Csendesen néztem a festői tájat. Meg akartam őrizni az emlékét mindörökké a fejemben, az utolsó részletig. Aztán hirtelen valami kiszakított, elmozdított, és immár a fiú szemeit csodálhattam. A szavak lassan jutottak el a tudatomig.
- És a bolygó te? - kérdeztem. - Meg akarod mutatni rendes valód? - néztem mélyen a szemébe. Fel sem fogtam a szavak teljes értelmét, már belepirultam. A pillanat a hatalmába kerített, és én csak maga tehetetlenül álltam, és bambán meredtem rá, főleg az utolsó szavai hallatán. Hogy mit csinálsz?

by **Tachibana Makoto** Szomb. Júl. 13 2013, 03:55

Mindössze második alkalommal töltöttem el a lánnyal huzamosabb időt, de ez a két délután is rendkívül tartalmas és szórakoztató volt. Játszottunk, mint a gyerekek, és úgy is, ahogy a felnőttek, megnevettettük egymást számtalanszor, érdekes és mély témákat boncolgattunk, összevetettük az álláspontjainkat és mindeközben jó úton haladtunk afelé, hogy megismerjük egymást. Őszinte kíváncsiságával és természetével ledöntötte a falakat, melyekkel körülvettem magam, képes volt elérni, hogy teljes valómban mutassam meg magam előtte, és ő sem habozott megnyitni az ajtót a lelkéhez. Nincs jobb szó rá: elvarázsolt és az ujja köré csavart, menthetetlenül magához láncolva lényemet és elsősorban szívemet. Ezen a napon Szophie gondosan megöntözte a magot, melyet legutóbb elvetett, és gyönyörű virág bontakozott ki belőle. Felébredt bennem valami, aire nem számítottam, hogy meg fog történni itt, ugyanakkor megnyugtató, hogy még képes vagyok erre a csodálatos érzésre azok után, ami történt évekkel ezelőtt...
És most így pillantottam csillogó szemeibe, és az ámulat hatása alá került ábrázatára. Én már nem láttam a romantikus hangulatot lefestő tájat, csakis a világ leggyönyörűbb teremtése töltötte ki a látóteremet. Őszintén örültem, hogy tetszik neki, noha ez magától értetődő volt és a helyszínválasztásom sem volt véletlen. Minden összeállt, csupán a válasz hiányzott a ki nem mondott kérdésre. Megerősítésül csupán bólintottam a szerepemet firtató kérdésére, nem kívántam megtörni a varázst felesleges szavakkal. Csupán lassan megközelítettem a lány arcát a sajátommal, és az övéhez érintettem az ajkaimat. Átkaroltam a lány derekát és finoman magamhoz húztam, miközben birtokba vettem az édes ajkakat, melyeknek zamata annyira hiányzott. Ez a csók azonban más volt, mint ami elcsattant köztünk korábban, merőben több volt benne az érzelem és a gyengédség, mint abban a felhevült pillanatban. Össze sem lehetett hasonlítani a kettőt. Elmerültem a momentumban, ám az nem tartatott örökké, és végül elválasztottam ajkamat az övétől. Hosszan és mélyen fúrtam a tekintetem Szophie lélektükreibe, máskor vészjósló pillantásom most melegséget sugárzott.
- Nos... hogy tetszik az első módszerem? :] - mosolyodtam el, visszautalva a korábbi témánkra a csókokkal és a függőségekkel kapcsolatban. Halk szavaim szinte elfújta az esti szellő.
- Engedd meg, hogy megmutassam a többit is, hogy megismertesselek a kultúránkkal, a szokásainkkal, a játékainkkal. Mesélek a virágokról és minden másról, amiről csak szeretnél hallani, és annyi süteményt ehetsz, amennyi csak beléd fér. Csak egyvalamit kérek cserébe: téged - szólaltam meg újfent. Egyik kezem a derekáról elvéve a hajába simított, ujjaim között végigsiklottak a puha szálak. Megbabonázott a közelsége, az érintése, és csak arra vágytam, hogy örökké a karomban tarthassam és csókolhassam.

by **Szophie** Szomb. Júl. 13 2013, 17:59

Ez volt a kis milliomodik alkalom, hogy nem értettem semmit. Hogy miért nem mozdulok meg, miért nem szólalok meg. Miért mond ilyeneket nekem, miért van ennyire közel? Egyszerűen csak tágra nyílt szemekkel vártam, hogy történjen valami, és megtörtént. Azt hiszem, a gondolkodás legcsekélyebb formájára sem voltam képes abban a néhány percben. Térdeim megremegtek, miközben lassan önkéntelenül is átkaroltam, magamhoz húztam a fiút. Megengedtem magamnak, hogy elmerüljek az érzésben, figyelmen kívül hagyva minden mást. Végül a pillanat elszállt, hisz nem lehet örök. Vadul kalapáló szívvel, és teljes arcomon elvörösödve néztem szemeibe, miközben lassan visszaszivárgott a tudat a kobakomba. Lassacskán megértettem előző szavait, és cselekedetét. Én nem így terveztem.. Csak sütizni akartam. Össze voltam zavarodva. Még erős képek éltek bennem a nem túl kellemes szakításomról, és nem akartam megint ezt.
- Én nem tudom, mit érzek. - hajtottam le a fejem. - Nem akarom, hogy szeress, nem szerethetsz! Túl keveset tudsz rólam, ahhoz, hogy így érezz. - magyaráztam. Mégis képtelen voltam elengedni. - Nem akarlak hamis álmokba ringatni egy kis szikra miatt, hogy aztán kiderüljön, csak játékként tekintek rád. Már egyszer ez megtörtént. Nem akarlak téged is megbántani.. - néztem fel rá komolyan. - Azt hittem, szeretem, de rájöttem, hogy mégsem. Hideg közönnyel utasítottam el, amikor segítségre volt szüksége. Meglepődött, és összetört. - elevenítettem fel a képet. - Nem érdemelte volna azt.. - néha napján még én is megrémülök saját viselkedésemen. Visszagondolva, akkor egy nagyon gonosz Szophie voltam. És mégis megtenném újra. - Akarom, hogy mesélj nekem, én is sok mindent akarok mondani neked. És sok mindent meg akarok még kérdezni. - Kezeim lecsúsztak válláról, és ruhájába markoltam, mintha szavaimat megcáfolva sosem akarnám elengedni. - Az eddig együtt eltöltött idő kevés volt ahhoz, hogy igazán szerethess, és hogy én rájöjjek, mi vagy nekem. Barát, egyszerű támasz, vagy valami több. És ha több is, akkor mennyivel több. - mondtam, mintha csak le akarnám beszélni az érzéseiről. Igazából azt is akartam. Gondolja át rendesen! Mégis, ha belegondoltam, hogy a szavaim hatására itt hagy, sírhatnékom támadt. Nem akartam megbántani... Nem akartam magamat megbántani. - Nem fogom azt mondani, hogy megkaphatsz, mert azzal hazudnék. Én még képtelen vagyok erre. - fejeztem be halkan. Viszont ajkamon még éreztem a csók édes ízét, és ez egy kissé megbolygatta magabiztosságomat. Nem akartam, hogy megharagudjon rám, vagy elmenjen. Azt akartam, hogy minden legyen olyan, mint eddig. Egyszerűen beszélgessünk, és játszunk. Nekem az tökéletesen elég volt. Körüllengett az illata, a teste melege. Ez most más, mint a múltkor. Félelmetesen más, ami megrémisztett.

by **Tachibana Makoto** Szomb. Júl. 13 2013, 22:13

Viszonozza-e az ölelést, a csókot? Ez volt a legnagyobb kérdés, a kétség, hogy vajon ellök, elutasít-e, vagy enged az érzelmeinek és hagyja, hogy az ár elsodorja magával. Viszonozta. És ahogy elmerültünk egymás közelségében, úgy éreztem, bármelyik pillanatban kitörhet a szívem mellkasom kalitkájából, ám egyben a végtelen nyugalom és béke is megszállt. Az ilyen pillanatokért érdemes élni és szenvedni, küzdeni a világgal és annak minden torz, groteszk akadályával. A jutalom, mely örökké beleég az ember emlékezetébe, és támogatja a továbbiakban, amikor minden addiginál nehezebb kihívással találkozik. Ezek nélkül a momentumok nélkül, melyek hitet és reményt adnak, csak az őrület várna.
A lány aztán kinyitotta a száját, és beszélni kezdett. Szavakat formált, gondolatokat és kétségeket közölt. Hangos volt, hogy ne hallhassam a szíve szavát, arra törekedett, hogy az ajkain kiszökő nonszensz elnyomja a suttogást, mely a lelke mélyéről jött. Azonban a gesztusai nem hazudtak, továbbra is egymás karjában álltunk a naplemente halványuló fényében, mi több, görcsösen ragaszkodott hozzám kezeivel. Kezem a hajáról a feje mögé csúsztattam, és finoman a vállamra döntöttem, derekán pedig határozottabbá vált a fogásom. Csitítottam.
- Nem engem akarsz lebeszélni... saját magadat akarod - szólaltam meg némi csönd után - Nem engem nem akarsz megbántani... saját magadat akarod megóvni. Mert pontosan tudod mit érzel, ahogy én is pontosan tudom. Nem hihetek a szavaidnak, amikor a tested épp az ellenkezőjét üvölti - mosolyodtam el, és barátságosan megsimogattam a buksiját - Légy bátor, és hagyd, hogy a szíved vezessen, akkor minden rendben lesz. Ha hagyod, hogy a sebeid lehúzzanak és béklyóba kössenek, sosem leszel boldog. Lehet, hogy bántani fogjuk egymást... de ez a játék része. Én azonban boldoggá kívánlak tenni, akár a játékodként is. Szóval játsszunk :] - cirógattam tovább a fejét, és egy pillanatra sem hagytam, hogy engedjen a tartásom. Végül kezemmel megsimítottam a bájos pofikáját és az álla alá helyezve az ujjaimat, gyengéden megemeltem a fejét.
- Légy őszinte magadhoz. Képes vagy rá. Bármire képes vagy, szerelmem - jelentettem ki, magabiztosságot sugárzó tekintettel, és választ sem hagyva neki újra megcsókoltam, hogy megerősítsem benne a saját, s az ő érzéseit is. Ide most nem szavak kellettek, hanem tettek. A szavak csak gondolatokat szültek, de egyikőnknek sem volt szabad gondolkoznia. Csak cselekednie.

by **Szophie** Vas. Júl. 14 2013, 13:43

Nem válaszol. Itt hagy? Elmegy? Ennyi? Nem.. Helyette magához húz. Miért? Beszívtam az illatát, miközben beszélni kezdett. Fejemet mélyen a felsőjébe temettem, mintha el akarnék bújni.. Előle. A szavai elől. Valamiért úgy éreztem, igaza van. Hogy én is pontosan így gondolom. De mégsem gondoltam így. Most akkor hogy van ez? Ő látja azt, hogy mit gondolok én? Helyettem? Én meg nem látom? Valahogy úgy.. De mégsem. Őt is le akartam beszélni. Ez így túl hirtelen történt. Nem szabadna ennyire gyorsnak lennie mindennek. A szív túl könnyelműen váltogatja az érzéseket. Az agy ezt nem tudja követni. Legalábbis az enyém biztosan nem. A fejemben teljes ellenkezés volt. Vajon én tényleg? Nem, biztosan nem! De akkor miért? Szóval a tudatom egyik része megakarta győzni a másikat, hogy én érzek valamit, míg a másik része azt mondogatta, hogy nem. Mindkettőnek megvoltak a maguk rendes indokai. És ezek mellett gondolkodjon tisztán az ember.. Az lenne a legjobb, ha nem gondolkodnék, csakhogy mégis azt teszem, mert egyszerűen nem tudom kikapcsolni a fejemet. Pedig akarom!
- De én nem akarlak bántani. De attól tartok, hogy foglak. - mondtam a pulcsijának. - A szívem meg annyira labilis, hogy nem hagyatkozhatok rá. Túl könnyedén változik. Én csak azt akarom, amit eddig. Hogy beszélgessünk, meg játszunk.. Nem akarom ezt elrontani egy ilyen butaság miatt. Számomra az is elég, ha csak barátok vagyunk. Egyszerűen veled lehetek, kérdezgethetlek, meg ilyesmik. A szerelem minden megbolygat, és én azt nem engedhetem. Csak gondokat szül, és akadályokat állít. - magyaráztam, nem tágítva álláspontom mellől. - És nem is ismersz még annyira, ahogyan én sem tudok rólad sok mindent. Nem mondhatod, hogy szeretsz, amikor sok mindent nem tudsz még rólam. - ellenkeztem továbbra is, makacsul ragaszkodva ahhoz, hogy ha jobban megismer, más lesz a véleménye.
És mindeközben körüllengett az illata, hallottam, ahogy levegőt vesz, éreztem, ahogy a mellkasa megemelkedik, és visszhangzott fülemben szíve ritmusa. Megemelte a fejem, rám nézett. A lemenő Nap sugara enyhe narancssárga fénybe burkolta. Újra megtette. Csókjával tökéletesen elűzte gondolataimat. Mint az alkohol. Felszabadult lesz tőle az ember, és elüldözi a kétségeket. Én az ő drogja, ő az én italom.. Érdeked párosítás. Egyik kezemmel szorosan átöleltem újra a nyakát, míg másikkal végigsimítottam az arcán. Ennyit a barátkozásról, meg az elméleteimről. Úgy látszik, nem én döntöm el ezt, hanem valami rejtélyes hatalom, amely nem veszi figyelembe az én érveimet. És ez a hatalom hatalmába kerített. Nem engedte, hogy csak barátkozzak. Gonosz erő.>.<

by Ajánlott tartalom

Frieven

Frieven

Re: Frieven

Re: Frieven

Re: Frieven

Re: Frieven

Re: Frieven

Re: Frieven

Re: Frieven

Re: Frieven

Re: Frieven

Re: Frieven

Re: Frieven

Re: Frieven

Re: Frieven

Re: Frieven

Re: Frieven

Re: Frieven

Re: Frieven

Re: Frieven

Re: Frieven

Re: Frieven

Re: Frieven

Re: Frieven

Re: Frieven

Re: Frieven

Re: Frieven