Sword Art Online Fórum Szerepjáték
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.

Lotti vs Hetero

3 posters

Go down

Lotti vs Hetero Empty Lotti vs Hetero

Témanyitás by Hetero Szomb. Jan. 26 2013, 11:17

A NERvGear csatlakozása sikeres volt, így hát hat hónappal később, mint a többi játékos, én is megkezdtem az életem ebben a világban. A Kezdetek Városának központjába spawnolva , Rengeteg játékos gyűlt körén, hogy én mégis mit keresek itt, hisz egyértelmű volt, hogy én csak most léptem be. Miután közöltem velük, az egyetlen hírt, amivel szolgálni akartam nekik, hogy a halál odaát is halál, megpróbáltam nem tudomást venni róluk. Kissé ki tolakodtam tömegből, hogy szálljanak már le rólam, térjenek vissza az eddigi életükhöz. Nem volt bennem félelem, hiszen tudtam hogy ez védelmi zóna. Elkezdtem legörgetni a menüm, és egy csodálatos fegyvert tarthattam kezemben. A fegyver egy elektromos gitárra hasonlított, sőt mint kiderült arra is lehet használni, nagyon tetszett, egyszerűen teljesen oda voltam érte. Bedugtam fülesem, és az első dolgom az volt, hogy játszottam egyet magamnak rajta. „Igazán szép hangja van. Csodálatos ez a világ, pont, ahogy elképzeltem, végre vége az unalmas hétköznapi életnek. Minden olyan valóságos, mint ahogy olvastam.” Átnéztem a többi felszerelésem is, felöltöttem páncélom, a többi játékos valószínűleg őrültként gondol rám, hogy magamtól beléptem ebbe a halálosztóba. De engem nem érdekelt a véleményük, én boldog voltam, talán túl idegesítően is boldog. Ugyanis, nem sokkal később, egy kék hajú, kék szemű lány bökött a vállamra. Megint jött az az átkozott mosoly, a kék szeme miatt, ez a mosoly most még erőteljesebb volt, hiszen ő pont az esetem. A mosoly amit folyton vágok lányok közelében. Próbáltam takarni a számat, nem is tudom miért de, úgy tűnhetett, mintha kinevetném őt. Hirtelen, elkezdett németül kiabálni, nem is értettem hogy mit mond, mintha csak „A bukás” című filmet látnám magam előtt, ez szitkozódásnak tűnt ebből kiindulva. Sajnálatos módon továbbra sem tudtam megszólalni, így nem tudtam közölni vele, hogy nem nevetek rajta.

_________________
Petem: Miku
Spoiler:

Képesség:
Spoiler:

Adatlap
Hetero
Hetero
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 31
Join date : 2013. Jan. 24.

Karakterlap
Szint: 2
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Lotti vs Hetero Empty Re: Lotti vs Hetero

Témanyitás by Lotti Szomb. Jan. 26 2013, 12:27

Már vagy fél órája ücsörgök a tér egyik szélső padján, természetesen unatkozva, mert éppen nem akadt semmi dolgom. Már-már azon gondolkodom, hogy lefekszem aludni itt és most, mindenki más meg gondoljon amit akar. Addig sem kell punnyadnom, meg semmi ilyesmi, hanem telik az idő. Vagy küldetés után kellene néznem? Arra meg lusta vagyok. Nem tudom mi ütött belém, német őseim most biztosan szánakozva tekintenek le rám a valhallából, hogy csak ülök a babérjaimon, ahelyett, hogy egy hatalmas harcossá fejleszteném magamat... Igen ám, de ott kezdődnek a bajok, hogy nem vagyok harcos, hanem csak egy állatidomár, akinek egy olyan mob van az oldalán, amitől az emberek rendszerint megijednek, hál' az istennek. Így aztán alig van normális ismerősöm. De az is lehet, hogy azt a gondot a lustaságomra lehetne visszavezetni.
Pff, na jól van, aktiválni kell magamat...
- Gyere... - morgom Starknak, aki nyomban fel is pattan a földről és villódzó szemével engem kezd el stírölni. Miután feldolgozta az egyetlen szóból álló parancsomat, nyomban elindul utánam.
Egyáltalán nem lépkedek úgy, mint aki tudja, hogy mit csinál. A legjobb lesz, ha elmegyek a küldetés falhoz szétnézni, hogy mi van rajta. Csak akad valami olyan, amit szingliben is le lehet tolni és nem kell hozzá semmilyen társ, mert azt most nem akarok beújítani csak úgy.
Pár lépés után viszont megtorpanok, mikor alig két méterre tőlem egy srác egy furcsa gitár-karddal a kezében szórakozik. Furcsa látványt nyújt a kezében azzal az eszközzel.
Nem tudom, hogy a hátam mögött lévő Stark eközben mire figyel, de az nyamvadtja biztos nem engem, így nekem jön hátulról. Nem számítok erre a hirtelen jött lökésre, így úgy ahogy vagyok, elkezdek dőlni a srác felé, mint egy liszteszsák. Sikerül megkapaszkodnom a vállában, majd gyorsan lábra állok, hogy ne sokáig kelljen engem támogatnia. Kínos helyzet, ami ez a vacak program sodort bele.
Vérszemekkel nézek rá a petemre, aki máris tudja, hogy valamit elrontott, így hátrál is pár lépést, majd fejét lesüti kissé.
- Scheiße Stark! Was machst du?! - kiáltom az állatra, majd a srác felé fordulok, aki valami ordenáré módon a képembe vigyorog. Mi a franc?
- Te mit nevetel? - csattanok ki ismét, immáron a srácra. - Kinevetni valakit, aki elesik? Bunkó! - folytatom a szapulást. Még magamon is meglepődöm, hogy ezúttal milyen ügyesen pakolom egymás után a szavakat, még az is lehet, hogy értelmes lett, amit kinyögtem...
Starknak azonban még inkább nem tetszett a srác vigyora és az, hogy valószínűleg kinevet engem, mert morogva kezdte megközelíteni, majd egy fiú egy óvatlan pillanatában rávetette magát, akár csak egy igazi szörny egy horror filmből előbukkanva. Ha nem figyelt oda kellően, vagy nem számított a támadásra a vigyori, akkor meglepődve tapasztalhatta, ahogy a pet maga alá gyúrja. Vagyis inkább lök rajta egy nagyot, mert védett területen csupán ez történik valakivel, ha megütik: repül egy kicsit. De tényleg csak pár métert a legdurvább esetben. Ezt csak amolyan figyelmeztetésnek lehet használni inkább, mint megsebesíteni valakit, hiszen valóban úgy működik, hogy életet nem vesz le attól, aki a szenvedő alanyt "játszotta".

_________________
[No Signature Available]
Lotti
Lotti
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 118
Join date : 2012. Dec. 14.

Karakterlap
Szint: 3
Indikátor: Zöld
Céh: Young Justice

Vissza az elejére Go down

Lotti vs Hetero Empty Re: Lotti vs Hetero

Témanyitás by Hetero Vas. Jan. 27 2013, 10:27

„Áááá! Beszélj, már gyerünk te szerencsétlen! De nem megy, nem jön ki hang a számon!” Egy kisebb harc folyt le bennem, mire, már majdnem sikerült megszólalnom, épp kezdtem volna a mondandóm, mikor is, az eddig általam, figyelmen kívül hagyott, és még sosem látott szörnyeteg, nekem ugrott. Első sorban, megrémültem, mivel, még nem egészen szoktam meg, hogy itt nem sérülök, másodrészt, ideges voltam, hogy nem hordja láncon, azt a vadállatot.
- Hé! Mi ez a félresikerült biológiai kísérlet?
Szóltam, miközben felálltam és leporoltam magam. „Úgy tűnik idegesen valahogy könnyebb vele beszélnem. Nem ugorhat rám büntetlenül, most megkapja.” Elkezdtem pörgetni a pallosom, és közelíteni a lány felé, majd lecsaptam az állatára. Ha betalált, az állat csak elrepült, de nem sérült meg. Ha a lány megvédte állatát, akkor őt érte a támadás. Mind két esetben, láttam hogy ez nem elég megtorlás, ezért úgy döntöttem, hogy egy párbaj felkérést küldök. „Legyen fél életes, hmm… Nem lenne jó meghalni, amint elkezdtem a játékot. Nem tudom milyen erős.” Ezzel, el is küldtem neki a fél életes párbajt, már nem mosolyogtam, minden szimpátiát elvesztett azzal a random támadással. „Nem azért olvastam annyit a játék után, hogy az első pillanatban megalázzon egy szörnyeteg.” Ugyanis elég sokan látták az esésem, és néhányan el is mosolyodtak, amitől csak még idegesebb lettem. Amint a lány elfogadta a kihívást, feltettem fejhallgatóm, kiválasztottam a legmegfelelőbb számot, és maximumra csavartam a zenét, és indultam is az első támadásra. Lehet hogy butaság volt így neki esni, hiszen még csak ki se próbáltam nagyon a fegyverem.

//zene amit a harc közben hallgat Hetero//

_________________
Petem: Miku
Spoiler:

Képesség:
Spoiler:

Adatlap
Hetero
Hetero
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 31
Join date : 2013. Jan. 24.

Karakterlap
Szint: 2
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Lotti vs Hetero Empty Re: Lotti vs Hetero

Témanyitás by Lotti Vas. Jan. 27 2013, 17:39

Idegesen nézem, ahogy a srác leküzdi magáról Starkot, aki az ellen-lökéstől keveset csúszik hátra, karmait a földbe mélyesztve, hogy lassítja magát. A vigyorinak sikerül megszabadulnia a szörny további marásaitól, amik most amúgy sem tudnának benne kárt tenni. Tesz egy negatív megjegyzést a chupacabrámra, vészjóslóan megforgatja a furcsa pallosát és lesújt vele a szerencsétlen társamra.
- A neve Stark. És szörnyeteg. - mondom, miközben a számat félmosolyra húzom. A támadása nem von le tőlünk életpontot, habár egy pillanatra félelem jár át, hogy mi lesz akkor, ha a támadás sok életétől fosztja meg a lényt. Elég visszatetsző lehet, de szinte örülök, hogy ahogyan látom, hogy Starkot elsöpri a lökéssel, de annak semmi baja lehet. Ó, más idomár biztos nagyon sajnálná az állatkáját, hogy jaj mi lesz vele, így meg úgy, de ez nem az én világom. Egyszerűen nem bírok aggódni egy programért. Ha valaha is megijedtem, hogy csépelik a petem, az is csak azért volt, mert ha neki valami baja lesz, utána engem vesznek elő és én nem vagyok képes semmire, jelen állapotomban. Egyszerűen nem elég magas még a szintem ahhoz, hogy én is kivehessem a részem a harcból. A másik dolog az, hogy talán nem is akarom. Stark erős, bírja. Nincs miért aggódnom, csak amiatt, hogy nem tudom: mennyire erős az ellenfelem. Vajon hanyadik szintű és egyáltalán mi lehet a neve?
Stark morogva felkel a földről, majd visszabattyog hozzám. Lassan, komótosan, mint egy igazi vadállat, aki pontosan tudja, hogy nincs tartani valója az ellenségtől. Vörös szemeivel az ellenfelünket kezdi el fürkészni, gyenge pontokat keresve rajta, hogy honnan lenne érdemes megtámadnia. Más idomárok biztos megmondják a petnek, hogy mit csináljon. Én viszont inkább hagyom, hogy érvényesítse magát.
Az ideges sráctól kapok egy felkérést párbajra, ami fél életig tart. Hmm, remélem jól döntött, mikor ezt a fajta kihívást választotta, mert ide sok élet kell, ha tovább akar a ringben maradni.
Rányomok az elfogadásra és máris megjelenik a fejünk felett az óra, s szép nagy számokkal elkezd visszaszámolni. Érdeklődve figyelem egy ideig, amíg a számok szépen váltogatják egymást, de utána szemem sarkából mozgást látok a srác felől. Közeledik hozzánk.
Hátrébb ugrottam pár métert, hogy Starknak ne legyek az útjában és bőszen várom, hogy mit fog alakítani a srác.
Egyértelművé válik, hogy a sebessége nagyobb, mint a peté, amikor hirtelen a levegőbe ugorva lesújt a fegyverével és belevág a szörnyembe, egyből megszabadítva öt életpontjától. Stark azonban nem adja ilyen könnyen magát, két felső végtagjával elkapja a srác bal lábát. Ha a srác nem bírja időben kiszabadítani magát, akkor a lény ránt egyet a lábán, majd átdobva maga mögött a földre küldi a srácot, aki így még mindig nem annyi sebesülést szenved el, mintha egyszerűen megharapta volna, de azért a földhöz csapódás sem piskóta...

_________________
[No Signature Available]
Lotti
Lotti
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 118
Join date : 2012. Dec. 14.

Karakterlap
Szint: 3
Indikátor: Zöld
Céh: Young Justice

Vissza az elejére Go down

Lotti vs Hetero Empty Re: Lotti vs Hetero

Témanyitás by Hetero Vas. Jan. 27 2013, 18:40

Miután, megkezdtem első támadásom, a szörnyeteg, és az idomárja ellen. Mivel, még nem egészen tudom, hogy hogyan is kezeljem a pallosom, legegyszerűbbnek látom, ha felülről lecsapok a szörnyetegre. Így is tettem, és az első támadásom rögtön sikeres is volt, ezzel talán kissé el is bíztam magam, és nem gondoltam a védekezésre. Bár a lány szája nem mozdult, a petje mégis támadott, én azt hittem korábban, hogy csak parancsra tesznek bármit. A szörny, elkapta lábam, és eldobva magától, egy falnak ütközve, földre zuhantam. Felálltam, ismét leporoltam magam. „Hmm ez így nem jó, gondolkodnom is kéne, itt az idő, hogy használjam az agyam. Nézzük csak.. én vagyok a gyorsabb, ezek szerint, elkerülhetem a támadásait talán. Csak nem szabad megállnom, de ha fentről csapok, akkor nem tudok tovább mozogni, ha esetleg oldalról vinnék be neki ütést, mint korábban, akkor talán rögtön tudom támadni a lányt is. De vajon képes leszek bántani egy lányt? Butaság volt kihívni, bárcsak visszavonhatnám… Várjunk, úgysem fáj neki.. akkor nincs min parázni, igen, így jó lesz, ezzel a gondolattal, már menni fog.” Kicsit elmosolyodtam ismét, és teljes ebességgel, támadást indítottam. Ha sikerült, akkor oldalról végigvágtam a lágy szörnyét, és tovább haladva, a lány kettészelését kíséreltem meg. Ha mind ez sikerült, akkor fülesem lehúzva, közöltem vele.
- Azért ennél nagyobb összhangra számítottam.
„Egy kis gyakorlás, és profi harcossá változhatok ebben a játékban, mindenféle előképzettség nélkül. Ez annyira csodálatos.” Továbbra is bíztam a kezdők szerencséjében, és nem lett volna rossz, ha az első harcom során rögtön győzök, kissé megdobná, az amúgy is nagy önbizalmam.


Páncél: 0/2
Élet: 15/15

_________________
Petem: Miku
Spoiler:

Képesség:
Spoiler:

Adatlap
Hetero
Hetero
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 31
Join date : 2013. Jan. 24.

Karakterlap
Szint: 2
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Lotti vs Hetero Empty Re: Lotti vs Hetero

Témanyitás by Lotti Kedd Jan. 29 2013, 21:04

...Vagy tévedtem? Az életcsíkja meg sem mozdul. Csak arra tudok gondolni, hogy ez a sebzés a páncéljából vonódott ki. Ha szerencsém van, akkor már le is szedte azt, így már csak egyenesen az életpontjait kell támadnunk. Ami nem nagy probléma, tekintve, hogy önkéntesen rohan ide hozzánk, hogy megtámadhasson minket. Életem nekem viszont van elég. Hál' istennek az eszem a helyén volt, mikor a szintlépéskor előugrott a panel, hogy itt az idő elosztani a pontjaimat. Valószínűleg most ez az egyetlen szerencsém, amivel talpon bírok maradni a srác sebzésével szemben. Stark nagyon erőset bír harapni, ha a képességét használja, akkor szerintem egy csapásból véget vethetett volna ennek a harcnak. Csak tudnám, hogy mégis miért nem vált át a nagyobb, erősebb alakjára. Mégis mire vár?
Amíg morfondírozom, csak annyit látok, hogy Stark álló pozícióból odébb veti magát, jobban mondva gurul egyet a földön, nem túl szépen, de legalább ki bírja kerülni a srác támadását, aki a fegyverével az oldalánál akarta megvágni.
Nekem már nincsen időm se arra, hogy a pálcámmal hárítsak, sem arra, hogy kikerüljem bármilyen módon a fickót. A pet takarásából tűnt fel hirtelen, nem készültem fel rá. Most ennek az a következménye, hogy egy vízszintes vágással a testembe mártja a fegyverét.
Felszisszenek, amikor a kellemetlen érzés, hogy belém vágtak eléri a tudatomat. De nem hagyom el magam, hátrálni kezdek, egészen pontosan úgy, hogy megint a szörnyem mögött legyek, de most a jobb oldalán, hogy lássam mi művel a srác.
Kóstolgat minket a mondandójával. Nagyobb összhangra számított? Mit várt, hogy majd én is rávetem magam, hogy megcsapkodjam a kezemben lévő pálcával? Bónuszt ad, nem pedig erőt, vagy sebzést... Meg amúgy is, állatidomár vagyok, a petnek kell harcolni. Nem tudom mi a fenét vár el tőlem ez a bakfis...
- Összhang nálunk nincs. - mondom egykedvűen, aztán Starkra tekintek, aki ugyan olyan morgósan figyeli a srácot. Szeme még jobban felizzik, mint eddig. Azt hiszem tényleg készül valamire.
Mindkét kezemet a derekamra csapom, majd a fejemet kezdem el bólogatni jobbra-balra, ahogy az álltra nézek. Sehogy sem bírok rajta kiigazodni. Mondjuk a másik dolog meg az, hogy nem is akarok. Amíg végzi a dolgát, addig rendben vagyunk. Én is, ő is.
És tényleg törhette valamin a fejét, mert igen lassan indult el a srác felé. Négykézláb elég félelmetesen hathat, ahogy lassan botorkál, mint amikor a vadász cserkészi a vadat. Aztán begyorsít, vágtába fog. Egy túlvilági üvöltésben tör ki, majd egyenesen szemből akarja megharapni a fiút. Ha nem vigyáz, akkor most elveszít 6 életpontot. Ha elég ügyes, hogy kitérjen, akkor Stark aktiválja a képességét, amitől megnő nem csak a termete, hanem a sebessége és az ereje is a duplája lesz. Simán utol bírja érni a fiút, ergo kettéharapnia gyerekjáték. Ha a srác esetleg megsebesíti, akkor a rendszer az én életpontjaimból vonja la a sebesülést.

Lotti: 27/30 élet és 0/2 páncél
Stark: 10/15 élet

_________________
[No Signature Available]
Lotti
Lotti
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 118
Join date : 2012. Dec. 14.

Karakterlap
Szint: 3
Indikátor: Zöld
Céh: Young Justice

Vissza az elejére Go down

Lotti vs Hetero Empty Re: Lotti vs Hetero

Témanyitás by Hetero Szer. Jan. 30 2013, 14:46

Kissé önelégülten álltam, miután támadásom sikerrel vittem be. „Nincs összhang? Hogy lehet az ilyen idomár? Mindegy nem érdekel..” Ami viszont sokkal jobban érdekelt ennél, az az volt, hogy a szörnyeteg vészesen közeledett felém. Eszembe se jutott, hogy megtámadjam, nem is értem mért, talán a képzetlenségem miatt, csak arra gondoltam, hogy el kéne menekülnöm onnan, de ledermedtem teljesen. A szörny szét nyitotta száját, és elkapott.
- Áááááááá!
Kiáltottam fel a fájdalomtól, amitől majdnem el is ájultam. „Mégis mi a fene, nem kéne fájdalmat, érezzek, biztos a NERvGear meg buherálása miatt van.” Fegyveremet, megpróbáltam, az állatba szúrni, hogy elengedjen. Ha ez sikerült, mikor a szörny elengedett, még mindig éreztem azt a szörnyű fájdalmat. Térdeltem, és a kezeimet letettem magam elé, majd hányni kezdtem.
- Ahh ez nagyon fáj!….
Mondtam, majd minden erőmet összeszedve, kardomra támaszkodva, nagy nehezen felkeltem. „Micsoda kiszúrás…Így nem sokáig fogom bírni a harcot, még egy harapás, és azt hiszem, elájulok a fájdalomtól. Hogy fogok így játszani?” Tennem kellett valamit, előbb a szörnyet kell elintéznem, mást nem tudok tenni. Ismét elindultam a szörny felé, és hadonásztam kardommal, próbáltam távol maradni tőle, mivel tényleg nem bírnék még egy harapást. „Hogy szúrhat így ki velem a játék. Ezt a fájdalmat nem lehet megszokni… Vagy mégis? Nem, nem hiszem.. Szörnyű érzés, és annyira valóságos. Bár még sosem harapott ketté egy szörny, mint ahogy ez majdnem. Lehet, hogy fel kéne adnom a harcot, de azt nem tehetem, hiszen én kezdeményeztem, amúgy sem veszítek egy lány ellen, ezt a luxust nem engedhetem meg magamnak..” Hasonló gondolatok forogtak fejemben, miközben próbáltam legyőzni a szörnyet, és figyelni a mozdulataira.

Páncél: 0/2
Élet: 9/15
//ebben a harcban még Harcos vagyok.
Stat: //
Spoiler:


_________________
Petem: Miku
Spoiler:

Képesség:
Spoiler:

Adatlap
Hetero
Hetero
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 31
Join date : 2013. Jan. 24.

Karakterlap
Szint: 2
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Lotti vs Hetero Empty Re: Lotti vs Hetero

Témanyitás by Lotti Pént. Feb. 01 2013, 17:12

Starknak nem kell a képességét használni ahhoz, hogy el bírja kapni a srácot, mert az lefagy, mint a frosta aranyhal rudacskák. A pet eltátja pofáját, s fogait a harcos oldalába mélyeszti. Örömmel látom, hogy az ellenfelünk életcsíkja megint mozgásba lendült, s rohamléptekben kezd csökkenni. Nem sokat rakhatott az életére, mert a csík szerint mindjárt eléri a felét, vagyis ebben az értelemben az azt jelenti, hogy én leszek a győztes. Óhh, milyen klassz is lenne. Még sosem győztem. Mondjuk nem is nagyon harcoltam senkivel, ezt be kell ismernem...
A szörnyetegem elengedi az áldozatát, mikor az belevág a fejébe egy jól irányzott mozdulattal. Mérges morgás jelzi, hogy kelletlenül teszi, de kicsit meghátrál, mert nem akar megint az áldozatává válni egy ötös erősségű ütésnek, vagy vágásnak, ha már kard van a kezében.
Közelebb lépek hozzájuk, de nem szándékozom belekeveredni a harcba. Messzebbről szemlélni, ahogy az állatom lever valakit sokkal jobban tetszetős, mint ha engem is ott püfölnének vele együtt.
Ami furcsa viszont az, hogy a srác kiabálni kezd, azt hangoztatva, hogy mennyire fáj neki Stark harapása. Mégis miről beszél? Itt senki sem érez fájdalmat... Az nagyon durva lenne. Normál esetben már nagyon sokan meghaltak volna, annyi vér folyna ebben a világban, hogy fél méteres vértengerben sétálnánk egész nap... Ejj, mik pattannak ki a fejemből. pff... De ez lenne, nem? Hát ha mégis érez fájdalmat, akkor annyi baj legyen, legalább máskor nem lesz akkora arca, hogy kinevet valakit, amikor az el akar esni. Barom...
- Stark, fejezd be! - kiáltom a lénynek, aki közben folyamatosan kerülgeti a pallossal suhintgató srácot. A szörny szemei felvillannak, majd egy nagyot üvölt. Még engem is kiráz a hideg a horrorfilmbe illő hangtól, amit az kísér, hogy Stark kétszer akkorára megnő, s felgyorsult mozgásával megindul a srác felé, hogy bevégezze azt, amit még a küzdelem elején elkezdtünk. Legyőzni az ellenfelet! Elég már csak egyszer megsebesítenie a fiút, a küzdelemnek egyből vége lesz, mivel most a szokásosnál kétszer nagyobbat sebez egy jó ideig.

Lotti: 27/30 élet és 0/2 páncél
Stark: 5/15 élet

_________________
[No Signature Available]
Lotti
Lotti
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 118
Join date : 2012. Dec. 14.

Karakterlap
Szint: 3
Indikátor: Zöld
Céh: Young Justice

Vissza az elejére Go down

Lotti vs Hetero Empty Re: Lotti vs Hetero

Témanyitás by Hetero Pént. Feb. 01 2013, 18:26

Kardomat, a szörnybe szúrva, sikerült kiszabadulni szorításából, de továbbra is óriási fájdalmat éreztem. Sorra kerülte ki a támadásaimat a szörny, bár a fájdalomtól, már nem volt sok energiám, de próbáltam újra és újra lecsapni. A lány, üvöltött a szörnyének, mikor azt mondta, hogy fejezze be, először kicsit megnyugodtam, mert azt gondoltam, hogy feladja a harcot, bár nem értem mért tenné. Majd mikor az, az ocsmány szörnyeteg, kétszer nagyobb illetve kétszer ocsmányabb lett, tudtam, itt a vége, ha eltalál nekem annyi. Egyrészről, kissé reménykedtem is, hogy gyorsan túl esek ütésén, vagy harapásán, egy gyors ájulással, ezt meg is oldhatnám. Elöntött a félelem, a fájdalom gondolatától is, de úgysem kerülhetem ki. Egyre csak közeledett a szörnyeteg, lábaim remegtek, ismét nem tudtam tenni semmit.
- Ne…
Csak ennyit tudtam mondani, és már ért is a szörny csapása, amely a párbaj elvesztéséhez, egy óriás adag fájdalomhoz, majd ájuláshoz vezetett. „Mégis mért? Mért jöttem, ebbe a játékba? Mért kellett így kiszúrnom magammal… Azt hittem sokkal viccesebb lesz… De nem, egyáltalán nem az, és ezzel az óriási fájdalommal, még komolyabb, halálosan komoly játék, amelyet életre, halálra játszanak. Mért nem tudtam ezt korábban is felfogni már?” Ezek a gondolatok szálltak bennem, miközben, ájultan feküdtem a földön, és az életem képei szálltak szemem előtt. „Hát ezért, hát ezért jöttem ide, a monoton és unalmas életemnek akartam véget vetni, hiszen nem tettem mást, mint az iskolapadot nyomtam, vagy gépeztem. Talán tényleg akarok barátokat? Talán tényleg jól akartam érezni itt magam? Jól tölteni az időm? Akkor itt a lehetőség, gyerünk, kelj fel!” Üvöltöttem magamba, majd kinyitottam szemeim, és fellöktem magam a földről. Oldalamat fogtam, még mindig fájt az a támadás, kardomra dőltem és csak annyit mondtam:
- Bocsánat~
Ez a bocsánat, valójában a testemnek szólt, bár ezt a lány nem tudhatta. Fejemet lesütve, eleinte, míg a fájdalom nem múlt el, az épületek falát fogva, majd később, a fájdalom múlása után, már segítség nélkül, haladtam egy fogadó felé. „Pihennem kell.”

//Részemről ennyi Smile Köszönöm a játékot!//

_________________
Petem: Miku
Spoiler:

Képesség:
Spoiler:

Adatlap
Hetero
Hetero
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 31
Join date : 2013. Jan. 24.

Karakterlap
Szint: 2
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Lotti vs Hetero Empty Re: Lotti vs Hetero

Témanyitás by Lotti Szomb. Feb. 02 2013, 20:53

Stark megállíthatatlanul rohan az ellenfelünkhöz, aki már védekezni sem próbál. Nekem nagyon úgy tűnik. Megint le lenne fagyva? Ejj, mi ütött belé? Jobban belegondolva az ezelőtti csapásunk óta furcsán viselkedik, aminek nem értem az okát még most sem.
A szörnyem ezúttal nem harap, hanem csontos mancsát a levegőbe emelve suhint le az áldozatára, elsodorva azt méretével és erejével. Örömmel nézem végig, ahogy a bakfis a földre kerül, mielőtt még kinyögne egy halvány "Ne" szócskát. Mégis mit gondolt? Hogy majd megállítom Starkot a végső csapás előtt? Beijedt a végére? Jobban tette volna, ha az elején máshogy viselkedik velem, akkor most nem került volna ebbe a helyzetbe. De neki kellett a baj, bizony, muszáj volt nagyképűnek lennie. Legközelebb majd kétszer is meggondolja, hogy kikezd-e valakivel, vagy belenevet-e az arcába, mikor egy szörny van annak az oldalán.
Büszkeséggel tölt el, mikor a lény csapása után fejünk fülöl eltűnik a harc idejét visszaszámláló óra, mellyel egyben egy ablak is megjelenik előttem, ami a győzelmemet hivatott jelezni. Magamtól is rájöttem volna, de jól esnek az ilyen kis gesztusok, amiket ez a mocsok játék nyújt. Legalább ebben van egy kis korrektség. Korrektség? Pff... Az akkor lenne, ha kiengedne minket innen a századik szint előtt valamilyen úton-módon.
Stark visszabattyog az oldalamra, még mindig nagy alakjában. Amikor azonban megáll, mérete is lecsökken, újra a derekamig ér. Örülök, hogy nem valami gyenge madarat vagy hasonlót kaptam. Kiszúrt volna velem a rendszer, nem is kicsit. Mit kezdenék például egy lángoló lóval is? Ehh, egy szörnynek itt nagyobb hasznát veszi az ember.
- Elnézem, de máskor... - keresem a megfelelő szót - ...vigyázz a szádra..! - vetem oda ezen szavakat a srácnak, aki miután feltápászkodott, egyetlen bocsánat kérő szócskát követően el is indult. Többet nem szólt hozzám, én se hozzá.
Megfordultam, s elindultam én is a saját dolgomra. Azt hiszem keresek egy küldetést...

[Én is köszönöm a harcot! :3]

_________________
[No Signature Available]
Lotti
Lotti
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 118
Join date : 2012. Dec. 14.

Karakterlap
Szint: 3
Indikátor: Zöld
Céh: Young Justice

Vissza az elejére Go down

Lotti vs Hetero Empty Re: Lotti vs Hetero

Témanyitás by Cardinal Vas. Feb. 03 2013, 00:52

Ossu! Very Happy

Hetero, a helyesírásodra kérlek figyelj, rengeteg vesszőhibát ejtettél, néhány mondatodnak pedig se füle-se farka nem volt. Lezárom a párbajt.

Lotti: 10 xp és 30 arany
Hetero: 10 xp és 20 arany
Cardinal
Cardinal
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 3346
Join date : 2012. Dec. 16.

Karakterlap
Szint: ?
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Lotti vs Hetero Empty Re: Lotti vs Hetero

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.