Neuro vs Allen

~ Fussatok bolondok! –mondom magamban. Upsz, ennek olyan in medias res-es beütése van, szóval inkább kezdem az elején, hogy ne legyen zavaró.
Minden reggel kezdődött, pontosabban dél előtt pár órával. Mivel már megint veszélybe került a lakhatásom, kénytelen voltam elvállalni egy újabb munkát a szálloda tulajdonosától. Ismét szállítanom kellett, de legalább csak egy helyre, egy kovácsműhelybe kellett alapanyagot vigyek. Bár, furcsálltam, hogy csak ennyi a dolgom és letudva a tartozásom, de elfogadtam. Hamar le is rendeztem a dolgot, olyan félóra alatt, így a nap hátralevő része, szabadon telt, de azért előtte írtam egy levelet Franz-nak. Majd a városban kezdek el lófrálni. És ekkor veszem észre, hogy néhány fiú egy lánnyal kikezdett, akin látszik, hogy nem nagyon élvezi a dolgot. Mint a Justice Leuge tagja, és mint magán személy, nem nézhetem tétlenül, ahogyan valaki, jelen esetemben valakik, piszkálnak más játékosokat. Ez után odaléptem hozzájuk.
- Srácok, van valami problémátok? –teszem fel a kérdést feléjük hajolva, mivel alacsonyabbak nálam.
Mikor megfordulnak. Felnéznek rám, majd miután egymásra néznek, úgy döntenek, hogy inkább elhagyják a terepet, pontosabban elfutnak. A lány egy ideig meg sem tud szólalni, de mikor észbe kap, meghajol előttem és megköszöni a segítséget, majd itt elvállnak az útjaink. Ahogy folytatom, tovább az utamat az eget kezdem el kémlelni és az ott szálló madarakat bámulom, ahogyan egymással marakodnak egy kenyérdarabon.
- Furcsák az állatok. –jegyzem meg és a fejemet kezdem el rázni.
Ekkor úgy érzem, mintha egy valaminek nekimentem volna, és mikor előre nézek, látom, hogy tényleg így történt, mert egy fiú fekszik előttem a földön. Mikor segítenék felkelni neki, csak akkor veszem észre, hogy akinek nekimentem az nem más, mint Neuro, akivel a tornán küzdöttem meg.
- Nahát, milyen furcsa véletlen, hogy veled hozott össze a sors. –mondom neki mosolyogva, még mindig a kezemet tartva feléje.

Megragadja a kezemet, és a segítségemmel felkel a földről, de mikor a nevemet akarja mondani, közli velem, hogy sajnálatos módon nem emlékszik rá, majd bemutatkozik. Bár ez felesleges felém nézve, mivel én még emlékszem az ő nevére, de ha már bemutatkozik, akkor nekem sem ártana.
- Engem Allen-nek hívnak, örvendek az újbóli találkozásnak. –mutatkozok be neki ismét.
Alig fejezem, be a bemutatkozásomat ő egy párbaj felkérést küld nekem. Teljes életes párbajra szeretne felkérni. Kicsit gondolkozok, hogy mit is kéne csinálnom, elfogadjam vagy ne. Szeretném megtudni, hogy valójában melyikünk a jobb, de nincs kedvem megölni senkit vagy meghalni. Bár valahogy mégis arra az elhatározásra jutok, hogy elfogadom a felkérést. Amint ez megtörténik, ő hátrébb megy és felkészül a csatára. Pontosan nem tudom, hogy mire képes valójában, de azt tudom, hogy ügyes, mármint ezt sikerült leszűrnöm a tornán való küzdelmünk alatt. Látszik, hogy nem akar támadni, vagyis rajtam a sor, hogy kezdjek. Talán ez egy jó kezdés lehet, mert így talán ki tudom elemezni ellenfelem védelmi mechanizmusát. Megindulok feléje egyenesen, kardomat magam mellett tartva, majd mikor a közelébe érek, hirtelen egy testcselt vetnék be, amivel azt a látszatot keltem, hogy balra indulnék meg, de valójában jobbra, majd megpróbálnám kirúgni a lábát, ezzel elveszítve az egyensúlyát, majd a balkezemben lévő kardomat belé szúrnám. Ám ha ez nem jönne össze, akkor mindenképp távolabb kerülök tőle, és várom, hogy mit fog lépni. Ekkor veszem észre, hogy most nem pizsama van rajta, mint a múltkori harcunk során, most valahogy komolyabban tudom venni, valahogy komolyabbnak is tűnik így.

A támadásom sikeresen talál, de itt még nem engedhetem le a védelmemet, mert amint ez megtörténik ellenfelem egy gyors ellentámadásba lendül. Szinte ugyanazt a technikát alkalmazza, mint én, bár kisebb módosítással, ugyan is miután megvágom, ő pördül egyet, majd fordulatból rúg a lábával. Sok reakció időt nem hagy, de sikerül arrább vetődnöm, hogy ne sebezzen meg. Ez után felállok vele szemben és várom a reakcióját. Mikor fel kell, a földről ismét hozzám szól. Egy feltételt szab meg a harcunknak, ami nagyon is ésszerű, ha jobban belegondolok, mert meghalni nincs kedvem és piros játékossá sem szeretnék válni, az ő megölése miatt. Az ajánlata az, hogy ha valaki feladja, pontosabban felkiált akkor a másik automatikusan megáll, így nem hal meg és a meccs is véget tud érni, veszteségek nélkül. Nem kell kétszer mondania, bár nem állt szándékomban megölni őt.
- Rendben, elfogadom, én is valami hasonlóra gondoltam. –mondom neki, de közben nem veszem le róla a szememet, nehogy egy támadással meglepjen, amíg itt bájcsevegünk egymással.
Ez után inti, hogy támadhatok, nos, talán heccelni akar, vagy valami mást tervez, de védekező pozícióba áll be. Mielőtt támadnék, egy stratégiát eszelek ki ellene, hogy kizökkentsem, valamennyire. Most nem a tornán vagyunk, ahol a környezet teljesen ellenem van. Ekkor a terv elkészül és indítom is a támadásomat. Mielőtt megindulnék egy követ rúgok feléje, majd ismét feléje futok, majd a kellő távolságból, olyan három-négy méterről a kardomnak a hüvelyét egyenesen a gyomorszája irányába küldöm, és ha sikeresen kizökkentem akkor lesújtok rá a pengémmel, de ha mégsem jönne össze, akkor megpróbálnék a háta mögé kerülni és onnan támadni, majd ismét távolabb kerülni tőle. De ha semmi sem jönne össze, akkor próbálom tartani a biztos távolságot, a két-három métert.

Kicsit furcsán nézek, mikor a kőrúgásra és a hüvelyem dobására meg sem mozdul, ekkor már biztos számomra, hogy valamire készül, de még ekkor sem állok meg, ahogy eredetileg tervezem, beviszek egy vágást és eltávolodok tőle. Még mindig értetlenül nézek re, hogy mi a fenét művel, talán meg akar halni. De nem kell sokat várnom, mert kiderül, hogy mit is tervezett eddig. A különleges képességét aktiválja, ami eléggé érdekes, bár nem a rossz értelemben. A kardja végén egy lánc jelenik meg, amit megragadva elkezd pörgetni a feje fölött, majd egyre lejjebb engedi azt, mindeddig, míg az én testem magasságába nem ér és ott folytatja azt. Mivel nem vagyok elég messze tőle, ezért a láncának a sugarába esek, aminek köszönhetően el is talál és egy jókora sebzést ejt rajtam. A forgás még nem áll meg, ekkor a kardommal leszúrom a láncot ezzel megállítva a támadását. Jelenleg egyikünk fegyvere sem használható, mivel az övét a földhöz szegeztem az enyémmel.
- Elég felelőtlen vagy ugye tudod, mi lett volna, ha nem sikerül előhívnod a képességedet? –mondom neki a kardomra támaszkodva. – Jól jegyezd meg. Nem áll szándékomban megölni téged, és ha azt látom, hogy valami öngyilkosságra hajazó mozdulatot végzel, a küzdelmet akkor fogom befejezni. –mondom neki hűvösen.
Nem tudom, hogy ebből mennyit fogott fel, de a mondandóm lényege az volt, hogy próbáljunk nem meghalni, és élvezzük amennyire lehetséges ezt a küzdelmet, és döntsük el, hogy melyikünk a jobb, vagy hogy én megtudjam állapítani, hogy mennyit fejlődtem ez a kis idő alatt. De továbbra is a kardomon támaszkodok, hogy ne tudja használni azt a támadását még egyszer és amint a lánca eltűnik, visszarúgom a fegyverét neki.

páncél: 0/2
élet: 12/20

Amíg a kardon támaszkodok, hogy nehogy el tudja rántani onnan, azonban megfeszíti a láncát és megpróbálja azt. Ennek következtében kicsit kibillenek, de hamar visszanyerem egyensúlyomat. Ekkor ő már felém közeledik, és ahogy egyre jobban a közelembe kerül, a láncát úgy tekeri fel a kezére, így folyamatosan feszes állapotban tartja a láncot, ami a kardjához van rögzítve. Nem hagyom, hogy ilyen könnyedén megszerezze azt, ezért rálépek a láncra, majd megragadom, és magam fele rántom, és talán ezzel elveszíti az egyensúlyát, aminek a pillanatában én kihúznám a kardomat és rá is támadnék, majd eltávolodnék tőle, olyannyira, hogy ne kerüljek bele a láncának a hatósugarába. Azonban ha nem sikerülne mindezt véghezvinni, akkor minél gyorsabban egy biztonságos távolságot veszek fel. Közben megpillantom a kardomnak a hüvelyét és gyorsan felveszem a földről. Ekkor az az ötletem támad, hogy ezt még egyszer talán tudnám használni, mint az előbb, csak most nem fogom eldobni inkább magamnál, tartom, az esetleges láncos támadás hárítása érdekében. Ahogy állok ellenfelemmel szemben, jobban szemügyre veszem a fegyverét. Nagyon menő, és is szeretnék egy ilyet, csak az enyémen akár egy pisztoly is lehetne. Ez pont olyan, min a nagybátyám egyik regényében a főhősnek a fegyvere. Ekkor elmosolyodok, mert kezd egyre érdekesebbé válni ez a küzdelem és tényleg nem tudni, hogy mit fog hozni a vége, és remélem, hogy Neuro is élvezi ezt, mert a tornánk eléggé érdekesen fejeződött be. Amíg ezen agyalok védekező pozíciót veszek fel és figyelem ellenfelemet, és próbálom megkeresni a gyenge pontját, ami szinte lehetetlen, mivel hogy szinte egy szinten vagyunk, talán annyi a különbség, hogy én egy kicsit gyorsabb vagyok.

Támadásom sikerrel jár, sikerül kibillentenem az egyensúlyából, amit nem sikerül visszanyernie, így a vágást be tudom vinni neki. Ez így nem lesz túl jó, mert ha így folytatódik, a harc akarva, akaratlanul és meghal szegény srác, amit még mindig nem akarok. Most már csak rajta múlik, hogy folytatni akarja, vagy inkább feladja a küzdelmet, mert arra talán ő is rájött, hogy még egy vágás és búcsúzhat ettől a világtól és nem csak ettől, hanem a valóélettől is. Ez után feltápászkodik, és kardját a kezébe veszi, majd abban a pillanatban a kardról a láncok eltűnnek.
~ Vajon most mire készülhet? –találgatok magamban, mert látom rajta, hogy most valamin nagyon gondolkozik.
Nem is kell sokat várjak, mert hamar meg is tudom, hogy mit ötölt ki. Nem másról van szó, mint hogy a kardját feldobja a levegőbe, közben ő megindul felém. Nagyjából ki tudom számolni, hogy hova érkezne a kardja, ezért néhány lépést hátrébb lépek, de ellenfelem egy tényezővel nem számolt, azzal, hogy a kardja hova is fog érkezni. Bár ezt néhány pillanaton belül meg is tudja, mert alig néhány centivel előtte ér földet. Ezzel nem kis szívbajt okozva magának, hiszen majdnem saját magát nyársalja fel.
- Meg akarod öletni magad? -kiáltok rá, kicsit megijedve.
Néhány pillanatra meg is áll. Majd kardját ismét megragadja, és biztos megfogadta magának, hogy többet ilyent nem fog csinálni, ismételten megindul felém. Kardjának pengéjét a föld fele irányítja. Ebből már tudom, vagyis inkább sejtem, hogy mire készül. Ha minden igaz, akkor a port szeretné felkavarni és ezzel megzavarni a látásomat. Jó trükk, de azzal nem számol, hogy ez számomra egy alap, mivel képességemnek is ez az egyik beindítója. Ezért, amint akarná felfele lendíteni a kardját, az enyémet eléje rakom ezzel megállítva a mozdulatát. Mivel tudom, hogy nincs sok élete hátra és ebből a pozícióból csak sebezni tudnék, ezért hátrébb megyek és kitalálok valamit, hogy miképpen tudnám lefegyverezni.

Ismét támadásba lendül, de most valahogy máshogy viselkedik, mint eddig, mintha valami baljós aura kerítené a hatalmába. Valahogy emlékeztet arra, mikor a tornán küzdöttünk meg egymás ellen, de ha jobban belegondolok az valahogy másképp nézet ki, mint a mostani. Valamit mesélt még a küzdelmünk előtt, egy szörnyetegről, hogy reméli az most nem fog közbe avatkozni. De valahogy mégis kikelt magából és őrült módon kezd el támadni. Nem látok benne semmi könyörületet, csak gyilkolási vágyat. Valahogy le kell nyugtatnom, mert ha így folytatja tovább, lehet csak magának fog ezzel ártani, de hirtelen nem jut semmi az eszembe, és amíg nem történik semmi sem a fejemben, addig a csapásait próbálom elkerülni, idáig sikeresen. Hatalmas erővel érkező csapások, de az egyiknél sikerül egy nyílt pontot találnom, és megállítani a támadást. Jelenleg egymásnak feszülve állunk, és ekkor a másik kezemben lévő hüvellyel a fejére koppantok, hogy figyeljen rám.
- Neuro, azt mondtad, még a meccsünk elején, hogy nem szeretnéd, hogy a „szörny” közbe avatkozzon, ugye? De most nézz magadra, szinte olyan, mintha te lennél az. –mondom neki egy széles mosollyal az arcomon. – Én veled szeretnék megküzdeni, azzal, akivel a tornán és a mostani párbajunkat kezdtem. –mondom neki és közben semmiképpen sem engedem el. – Kicsit módosítsuk a feltételeket, ha visszatérsz, és úgy tudod folytatni a harcok, és abban az állapotodban meg tudsz sebezni, akkor automatikusan feladom a küzdelmet és elismerlek téged. De ha nem, akkor most felejtsük el a folytatást, rendben? –teszem fel az ajánlatomat.
Ha elfogadja és a régi énjével tudok tovább küzdeni, akkor hátrálok, és ismét védekezésbe kezdek, de ha nem hajlandó rá, akkor feladom a küzdelmet oly módon, ahogy az elején megbeszéltük.

Úgy látszik, hogy a beszédem nem elegendő, ahhoz, hogy észhez térjen. Ismételten őrült módjára, nekem esik. egy alulról érkező vágással próbál eltalálni, de azt nehezen sikerül kivédenem a kardommal. De a támadása itt nem áll meg, ugyan is ezt követően egy rúgást indít, amit nem tudok elkerülni, és ha ez még nem lenne elég ő is a kardjának a hüvelyét használja, és azzal próbál ráütni a fejemre, de azt a saját hüvelyemmel sikeresen hárítom azt.
~ Francba. Így esélyem nincs még feladni sem a küzdelmet, úgy látszik feltett szándéka, hogy megöljön. –mondom magamban.
Csak ekkor veszem észre, hogy az indikátorának színe sárga, vagyis ebből azt tudom leszűrni, hogy az ölés nem idegen tőle. Valójában nem tudom, hogy milyen múlttal rendelkezik, de nem tűrhetem, hogy egy gyilkos mászkáljon az utcákon, még akkor sem, ha nem szándékosan ölt meg egy másik játékost. A jelen helyzetben keményebb módszerekhez kell folyamodnom. Mindent bele adok, és véglegesen megpróbálom észhez téríteni a gyereket. Kardomat és hüvelyemet megragadva ismételten megindulok feléje. Nem fogok nagy taktikát alkalmazni, csak egyszerűen lefegyverezem, hiszen ehhez értek a legjobban, mivel vívó bajnok vagyok. Amint a közelébe érek, az esetleges csapásait megpróbálom elkerülni és kivédeni a kardommal, majd ismét kirúgnám a lábát, és hogy biztosan a földet elérje, a hüvelyemmel még tolok egyet rajta, de olyannyira, hogy csak elessen, és ne sebződjön, majd kirúgnám a kezéből a kardját. Legvégül pedig a hasára ráülnék és lábaimmal a kezeit kitámasztom, hogy ne nagyon tudjon mozogni. Remélhetőleg összejön és most már rendesen végig hallgat.
- Neuro, szerintem itt hagyjuk abba az egészet. És egyébként is nagyon hálás vagyok, hogy akkor megmentettél, és nem te vagy az egyedüli, aki onnan el teleportált. És ha szégyenről beszélünk szerintem jobban megszívtam, mint te, mivel én hívtam össze a csapatot és én voltam az aki elsőként felsült ott. Szóval… ja és még valami, ha megölsz engem, akkor meg ismét pirossá fog válni az indikátorod színe. Történjen akármi, de ezen a küzdelem alatt nem fog senki sem meghalni, és erről jó magam fog gondoskodni. -mondom neki majd ismét elmosolyodok, mivel eddig eléggé komoly tekintetem volt.

Élet: 20/7
Páncél: 2/0

Úgy látszik hatottak rá a szavaim, és belátja, hogy értelmetlen, ha továbbra is így viselkedne. Ezek után felkelek róla és tisztán kijelentem, hogy győzőt. Talán nem olyan befejezés lett, amilyet elképzelt, de mos a küzdelemnek már vége. Mikor meg akarnám szólítani, ő egyből tovább áll. Még mielőtt teljesen hang távolon kívül esne, utána szólok.
- Majd ha tudod irányítani magad, akkor ismét megküzdhetünk, egy normális párviadal keretein belül. –kiáltom oda neki, majd végül eltűnik a szemem elől. – Nos, ideje haza térni, eléggé megéheztem. És még jelentést kell, tegyek Franz-nak, a megbízatásáról, amit adott még a reggel.
Ez egy jó küzdelem volt, bár lehetett volna egy kicsit kevésbé gyilkolászós, kár hogy a végére ismét elfajultak a dolgok. De nem bánom, mert talán a következő alkalommal, már nem ilyen véget fogunk írni, mert még mindig nem tudjuk, hogy melyikünk a jobb. Ahogy a főtérre érek, látom, hogy egy üzenetem érkezik. Feladója Franz, aki egy újabb megbízást báz rám, persze ezért nem kapok jutalmat, sőt ha nem teljesítem, akkor kirak a fogadóból.
- Kell, egy házat vegyek magamnak, mert kicsit fárasztó, ha az embert ugráltatják. –mondom egy hatalmas sóhajtást követően. – Akkor lássuk, hogy mit is kell, csináljak.
A megbízásom most abból áll, hogy egy macskát kell, megkeressek, amiről az üzenetben van egy kép róla. Ahogy jobban szemügyre veszem a képét, nagyon ismerősnek tűnik, bár ez nem is csoda, mert a macska egyenest a lábam előtt heverészett.
- Nos, ez letudva. –mondom, majd az ölembe veszem a kis állatkát és elindulok vissza a fogadóba, ahol a gazdája is ott vár minket.