Enheriel Vs. Judy

Egyik napom nagyon rossz volt. Reggel az egyik pincérnő leejtette a rendeléseket, és mikor odamentem segíteni neki, elkezdett visítani, hogy ki akartam rabolni, és erre a fogadó tulaja elvette tőlem a kevéske pénzt, ami volt nálam, és miközben mindenki előtt mindenfélének nevezett ezzel megalázva, kihajított. Nagyon mérges voltam, és úgy gondoltam, hogy talán lenyugszom ha elkezdek a tetőkön ugrálni. Vagy legalább mászkálni. Villámlás a vállamra szállt ügyelve arra, hogy meg ne karmoljon. Én meg felmásztam az egyik tetőn, és mászkáltam is. Nem is volt olyan nehéz. Ugrálgattam át egyik tetőről, a másikra. Sajnos nem csak ezért voltam mérges is, hanem azért is, mert egy délelőtti küldetésnél a csapat társam szépen otthagyott a szörnyek között, hogy egymaga szedje össze a jutalmat. Így nem is volt csoda, hogy megcsúsztam egy cserépen, és egy lányra zuhantam. A lánynak barna haja és zöldszemű volt. Valamiért nem kértem elnézést, hanem elvártam, hogy sajnáljon. Ha el kezdett volna elindulni nem téve meg amit akartam, dühödten kiabáltam rá:
- Hé, sajnálj már! – gyorsan a számhoz kaptam a kezem. Ezt nem akartam ilyen parancsolóan mondani. Főleg nem magamra haragítani a rossz napom miatt.
- Jaj, ne haragudj! – mondtam neki sietve. – Nem akartalak megbántani! – hirtelen eszembe jutott valami. – Mit szólnál egy párbajhoz? Fél HP-ig menne, és nem használnánk speciális képességet. Mellesleg Enheriel vagyok. – javasoltam. Villámlás már harci pozícióban állt, készen állva, hogy támadjon. én meg elküldtem a kihívást.

Ha a lány elfogadta, és támadt, igyekszem kikerülni a nyilát. Ezután megpróbálom megrohamozni, és belevágni a karjába, míg Villámlás a másik karjába csíp teljes erejéből. Igen ügyes volt a lány, el kell ismernem.
- Ügyes. – mondtam neki dicsérően, miután megint harci pózba álltam. – De vajon elég lesz? – és most a gyomrába próbáltam belevágni a késemet. Villámlás ezúttal védekezésbe állt arra az esetre, ha a lány neki támadna az íjával. Az a szerencsém, hogy az íjászok elvileg nem nagyon jók a közelharcban, így azt hiszem, nekem van előnyöm. Legalábbis reméltem.

Tettem egy sétát a Kezdetek Erdejétől a főtérig, hogy küldetések után nézzek. Most is a szokásos; minden küldetést ellootolt a többi játékos. Ettől egy kicsit rossz kedvem lett, és visszafordultam az erdő felé, hogy gyakorolhassam a hobbimat. Milyen érdekes, hogy a valóságban mesterien értek hozzá, de ebben a játékban a képességeimet azok az átkozott szintek akadályoznak. Na de azért némi gyakorlat mégis kivitelezhető, legalábbis a küldetésekhez mindenképpen jól jöhet.
Ahogy mentem, miközben gigabájtoknyi gondolkodóba estem, egyszer csak rám puffan valami. Ahogy puffant, úgy terültem el a földön. A dolog lekerült rólam, és felegyenesedtem, hogy megnézzem, mi a fene pottyant rám. Az a dolog nem egy tárgy volt, hanem egy játékos lány, aki elkezdett üvöltözni. Az esést arra következtettem ki, hogy nyilván a lány gyakorolta a háztetőkön való ugrálást, de elcsúszott. A modora szinte felháborító volt.
- Na de kérem! - acsarkodtam. - Micsoda modor ez! Még hogy én sajnáljalak? Te voltál az, aki majdnem bitekre lapított szét! Van elég problémám, nem fogok még ilyen neveletlen és idegbeteg királylányokkal foglalkozni. Tágulj innen!
Azzal hátat fordítottam, hogy elmenjek, de nem tudtam. A lány továbbra is a nyakamon maradt, mert elkezdett sajnálkozni, és kihívni egy fél HP-s párbajra. Kísértésbe estem, hogy válaszként felpofozzam, amiért még ezek után neki van képe kihívni párbajra, de a hidegvérem azt diktálta, hogy ne tegyem meg, mert ezzel a saját szférámat teszem tönkre. De a párbajban 50% az esély rá, hogy egy kis fegyelmezettséget és illemet neveljek belé.
- Ebben az esetben nekem van jogom kihívni téged, mert megsértettél, kislány. - mondtam. - De ha ennyire párbajozni akarsz, ám legyen. Nem mondhatom, hogy 1. szintű íjász létemre könnyű eset leszek. Amúgy Judy Noxia.
Acceptoltam a kihívás panelt, és megkezdődött egyből a harc, de nem rohamoztam. Már itt bizonyította a lány, Enheriel, hogy nagyon meggondolatlanul cselekszik. Egyik oldalról ő, a másik oldalról a petje, egy griff-féle támad. Ehhez nem kellett semmi konkrétat tenni, csak egy filmekben és rajzfilmekben gyakran véghez vitt tipikus cselt. Leguggoltam, így Enheriel és a petje összecsattannak egymással. Ez biztos kisebb HP levonással járhat.
Ezután hátrabukfenceztem a földön, és felegyenesedtem. Addigra jött a következő támadás Enheriel felől. Gyomrom felé irányzott a késével, de elsprinteltem egy lépést oldalra. Azonban így is az oldalamat érte egy kisebb sebzés, amit levont a HP-mból. Most hogy a sprinttel oldalához kerültem, szinte a háta mögé majdnem, egy közeli lövést adtam le neki az íjjal. Ha sikerül, elég HP pontokat veszíthet (akár criticalban vagy sem a közeli lövés miatt). Ha nem, akkor se baj, hátraugrok egyet.
~ Ha nem korlátozná a valódi tehetségemet a képességi szintek, talán jobban ki tudnék vele tolni.

A lány, Judy joggal haragudott rám, de azért elfogadta a párbajt. Gondolom azért, hogy móresre tanítson. És a kétoldalas támadás nem jött be sajnos, mert lehajolt, így én és Villámlás egymásba mentünk. Szerencsére nem számít ez HP vesztésnek, mivel nem okozhatunk egymásnak sebzést. Ezt a lépést legközelebb okosabban kell átgondolni. Bár nem találtam el gyomron, ígyis oldalba kaptam, ami némi HP vesztéssel járt Judy-val szembe. Az sprintelt egyet, így az oldalamhoz, szinte a hátam mögé került, és leadott egy közeli lövést. Villámlás hiába kapta el a csőrével, kicsit késő volt már, így keményen súrolta az oldalamat, és 3-at sebzett, így a 15 HP-ból maradt 12.
- Köszönöm Villámlás, legalább megpróbáltad. – mondtam neki. Majd Judy-hoz fordultam:
- Ügyes vagy, be kell, hogy valljam. – hogy őszinte legyek, mintha picit el lenne szállva magától. Csak nehogy ez legyen a veszte. Megpróbáltam azt, hogy belédobom a késemet. Ha talált, ha nem, gyorsan visszaszerzem, majd Villámlás a háta mögül, mint egy igazi ragadozó, úgy ugrott neki, és csípett bele a vállába. Ezután igyekezett kikerülni a lány támadását, és mellém ugrott. Már szikrázott a karma.
- Nem! – szóltam rá. Tisztességes harcot akartam, és ebbe beletartozik az is, hogy nem engedem neki, hogy használja a képességét. De aztán észrevettem, hogy mintha kevesebb HP-ja lenne. Uff. Nekem meg 15, de ez még nem lesz elég a győzelmemre.
- Ha szintet lépsz, javaslom, az életre rakj pontot legközelebb. – Remélem, ezt nem veszi sértegetésnek, mert azért nem szeretnék egy riválist magamnak. Villámlás elől nézetből igyekezett támadni, legalábbis elterelni a figyelmét, én addig az oldalába próbáltam döfni a kést. Ha nyerek, ha nem, az nem fontos most nekem, hiszen arra tanítottak, hogy a részvétel a fontos, nem az, hogy győzzek bármi áron. És végülis ez most nem élet-halál harc. Ugye?

Az oldalba kapás Enherieltől 2 hp-mba kerül. Így tízből nyolc maradt. Ahhoz képest elég ügyesen ellenállok első szintű létemre. Kissé sértőnek véltem ama szólamát, hogy be kell vallania, hogy milyen ügyes vagyok. Ezt inkább beszólásnak véltem, mert ezzel arra akar kilyukadni, hogy el vagyok szállva magamtól. Szerintem kettőnk közül ő az, aki azt hiszi, hogy mindenkinél jobb. Persze egyértelmű egy olyan embernél, aki rám mer ordítani a saját hülyesége után, hogy sajnáljam.
Repült felém a kés felém, amit egy oldalas sprinttel elkerültem. Pont így vettem észre, hogy nekem akart támadni a griffje, úgyhogy ahogy az nekem akart támadni csípéssel belelőttem egy íjat.
A pet visszakerült gazdája mellé. Aztán megint még egy beszólás.
- Köszönöm a hasztalan tanácsot, de ha nem vetted volna észre, minden kaszt máshogy osztogatja a maga pontjait. - mondtam. Türelmes vagyok, de ez a lány nagyon bosszantó tud lenni. Fogalmam nincs, hogy került a hátam mögé ezután, de már megint az elölről elterelő-hátulról lecsapó módszert használt, mint az előbb, csak most a petje akart elölről támadni, ő pedig hátulról. Gyorsan elővettem egy húsos ételt, amit nemrég vettem egy boltban, és a pet felé dobtam, aztán gyorsan megfordultam, és egy közeli lövést mértem Enherielre. Akár sikerült, akár nem, azért egy nagyon kicsi ütést kaptam a késtől, és a nyolc hp-mból egy lement. Hét maradt.
- Mutass valami újat ahelyett, hogy két oldalról támadtok folyton. - javasoltam.

Még ilyent! Én csak jót akartam neki, de úgy viselkedik, mintha egy beképzelt csitri lennék, aki csak csúfolja! Pedig én tényleg nem akartam megharagítani! Villámlást teljesen elfoglalta a húsos tel, amit a lány eléje vetett, így azt boldogan elkezdte eszegetni. Sikerült a késemmel egy HP-t levennem a lányról, majd gyorsan felkaptam a késemet. De így nem láttam a közeli nyilat a hátam mögött, így 3 HP-t vesztettem.
- Mutass valami újat ahelyett, hogy két oldalról támadtok folyton. – javasolta. Már épp kezdtem volna, mikor:
- HÉ TE! – hangzott egy mogorva hang Judy mögül. A Fogadó tulaja volt az, amelyik kidobott. A férfi félrelökte Judy-t, és elkapott a nyakamnál fogva.
- AZT HISZED, HOGY MEGÚSZOD A PINCÉRNŐM KIRABLÁSÁT ÉS HOGY FIZETÉS NÉLKÜL ELHÚZTÁL, SZ*RKALAP?! – üvöltözte a hazugságait, hogy mindenki hallja. Hihetetlen, hogy még utánam jött lealázni.
- De hát… én--
- KUSSOLJ! - és akkorát bemosott nekem az öklével, hogy majdnem elvesztettem az eszméletem. Villámlás erre felfigyelt, és megpróbált megmenteni, de a férfi egy erőteljes rúgással Judy-hoz vágta.
- Te meg takarodj innen a döggel te szajhának való, vagy téged is összeverlek, mint ezt a korcsot! – üvöltött rá a férfi, majd ledobott a földre, és elkezdett az öklével és a lábával üti-verni. Éreztem, hogy vagy rugdos, vagy üt annak ellenére, hogy behunytam a kíntól a szememet, bár ettől nem vesztettem el a maradék HP-mat. A férfi a verés után a sárba dobott.
- Remélem, megdöglesz te féreg! Csoda, hogy a szüleid nem öltek meg téged, fogyatékos! – és röhögve elment, megint félrelökve Judy-t. Az emberek ahelyett, hogy segítettek volna, vagy elmentek, vagy kiröhögtek. A veréstől is meg a megalázástól is sírtam kék-zöld foltokkal és egy monoklival a szemem alatt. Nem mertem felnézni.
- Én tényleg sajnálom, hogy olyan bunkó voltam… - szipogtam Judy-nak. – Én nem akartam, csak annyira rossz napom volt! Reggel ennek a férfinak a pincérnője tolvajnak kiáltott ki, mikor segíteni akartam neki felszedni a leejtett edényeket, a Fogadós meg elvette a kevés pénzemet, úgy dobott ki, aztán meg egy küldetésen a társam a szörnyek között hagyott, hogy az egész jutalom az övé lehessen! – itt nagyon sírtam. – Bárcsak meghalnák! - Villámlás sokkolt állapotban volt a rúgás miatt, így nem tudott odajönni hozzám, hogy felvidítson.

Éppen Enheriel készült valamire, mikor váratlanul megjelent egy NPC. A dührohamán és az üvöltözésén csak néztem döbbenten: nem létezik, hogy egy NPC csak így rárontson egy játékosra, hiszen ez nem lenne szabályszerű. Hacsak nem támadható ellenséges mob. Persze, gondolom, ez is a kedves készítők specialitása, hogy jelentéktelen, harci tudásokkal nem rendelkező NPC ilyen csúnyán kikezdhet egy játékossal.
Az alak mindenféle burtális dolgokat vágott az ellenfelem fejéhez, és meg is verte rendesen. Bár ő is jól megszedte a HP-mat, meg én is az övét, de ez a vad támadás úgy elintézte, hogy már képtelenség lenne, hogy folytassuk a párbajt.
- Hé, maga, elég legyen, és menjen innen! Éppen egy párbaj kellős közepébe...
A pet repült felém. Sikerült alkapnom még időben, de a lökettől majdnem hátra estem. Az NPC rám is otromba dolgokat mondott. Nem elég, hogy ez a lány már a tiszteletlenségeivel játssza a türelmemet.
Végül felbontottam a párbajt, mikor Enheriel sárba taszításával betelt a pohár. Letettem a petet.
- Remélem, megdöglesz te féreg! Csoda, hogy a szüleid nem öltek meg téged, fogyatékos! - szólt, aztán megindult olyan rohamosan, hogy meglökött. Akik néztek, nem tettek semmit, de páran még nevettek is. A nevetők vigyora lehervadt a képéről, mikor becéloztam az íjammal az NPC lábát, és meglőttem. Szerencse, hogy lassított a lépéseiben, mert ha tartotta volna az iramot, nem tudtam volna becélozni. Ha nem is, akkor is odamentem volna hozzá, hogy ököllel bemossak neki. A fickó a fájdalomtól a földre roskadt.
Odamentem, megragadtam a fickót a ruhája nyakánál fogva és magam elé emeltem. Úgy néztem vele kegyetlen, hidegvérű pillantással.
- Tudod, nem tűröm, ha egy hozzád hasonló szánalmas patkány így merjen viselkedni másokkal. - mondtam csendesen. - Főleg nem egy alulfejlett kis bitnyi gondolkodású NPC, aki a valóságban nem is létezik. Nagy szád van, de mi van, ha egyszer nagy fába vágod a fejszéd? Pechedre én az a típus vagyok, aki nem engedi szó nélkül, hogy kikezdjenek velem.
Ledobtam a földre a fickót bele a sárba. Hogy még jobban megalázzam, rá is léptem a fejére, hogy jobban beletiporjam. Üvöltött, mint a sakál, de nem bírt semmit se tenni.
- Volna egy javaslatom. - mondtam tovább. - Légy jófiú, és húzz vissza az ótvaros lebujodba, és szépen tedd a dolgod NPC-ként, amire programoztak téged. Különben ha még egyszer szánalmas, átlátszó hazugságaiddal kikezdesz egy nálad sokkal magasabb rendű, erősebb virtuális lénnyel, aki egy játékos karakter, fel foglak keresni, és az utolsó számkódodig szétlőlek, vagy összeverlek... márha elég pontot sikerül összegyűjtenem a tapasztalati pontjaimhoz. Vagy a legrosszabb esetben nem egyedül, hanem néhány cimborámmal kereslek fel. Bizony, vannak kapcsolataim, melyekre elég ha ránézned, számokat fogsz csinálni a nadrágodba. Hidd el, jobb ha megfogadod a tanácsom.
Azzal leszálltam az NPC-ről, és egy jót belerúgtam. A csávó rémülten menekült. Mindazok, akik látták Enheriel megalázását, és a visszavágómat, megborzadtak, és továbbálltak. Voltak olyan alakok is közöttük, akik szeretnek kötekedni, de mikor hallották a kapcsolataimról szóló fenyegetéseimet, ők is inkább angolosan távoztak (igazából alig ismerek valakit néhány egyetemi társamat kivéve, de ők róluk semmit se hallottam idáig).
Visszamentem, és végighallgattam Enheriel zokogását és panaszáradatait. Hát itt a probléma, gondoltam. És itt nem az Enheriel iránti sajnálatomra gondoltam, mert ebben az esetben nem sajnáltam őt, inkább haragudtam az ostobaságaiért.
Odamentem, és adtam neki egy pofont. Nem olyat, amit az az ostoba NPC adott neki, hanem olyat, amivel észhez térítem. Nem szoktam pofozkodni vagy más módon erőszakoskodni, de van, amikor egy kisebb pofon jót tesz másoknak.
- Elég, szedd össze magad! - szóltam rá. - Ha nem vetetd volna észre, ez egy kegyetlen, halálos jéták, ahol a legtöbb játékos mindent megtesz, hogy minél erősebb legyen és minél hamarabb eljusson a századik szintig. Az a baj veled, hogy kedves próbálsz mindenkivel lenni, és minden söpredékben megbízol. Senkiben nem bízhatsz meg!
Úgy osztottam ki, mint egy gyermekét nevelő anya.
- Itt nem az a megoldás, hogy siránkozz minden rosszon, ami veled történik, vagy levezesd egy hozzám hasonló normális playeren a feszültséget. - folytattam. - Ha el akarsz érni bármit az életben, és nem akarsz az örökké tartó valóságig egy játék foglya lenni, embereld meg jobban magad, és próbálj meg nem belekeveredni az ilyenekbe. Látod, ez meg a másik probléma, hogy hagyod magadat megaláztatni egy ilyen béna NPC-vel, akit simán elintéznél még egy pofonnal egyes szinten is! Meg kell mutatnod mindenkinek, hogy nem vagy az az ostoba naiv kölyök, akit átverhetnek és megalázhatnak.

Láttam, hogy Judy odament az NPC-hez, és alaposan ellátta a baját, de gondolom csak azért, mert őt meglökte. Az ilyenek mindig csak magukkal foglalkoznak. Aztán odament hozzám, és felpofozott. Valószínűleg azért, hogy térjek magamhoz.
- Elég, szedd össze magad! Ha nem vetted volna észre, ez egy kegyetlen, halálos játék, ahol a legtöbb játékos mindent megtesz, hogy minél erősebb legyen és minél hamarabb eljusson a századik szintig. Az a baj veled, hogy kedves próbálsz mindenkivel lenni, és minden söpredékben megbízol. Senkiben nem bízhatsz meg! – Alaposan kiosztott. - Itt nem az a megoldás, hogy siránkozz minden rosszon, ami veled történik, vagy levezesd egy hozzám hasonló normális playeren a feszültséget. Ha el akarsz érni bármit az életben, és nem akarsz az örökké tartó valóságig egy játék foglya lenni, embereld meg jobban magad, és próbálj meg nem belekeveredni az ilyenekbe. Látod, ez meg a másik probléma, hogy hagyod magadat megaláztatni egy ilyen béna NPC-vel, akit simán elintéznél még egy pofonnal egyes szinten is! Meg kell mutatnod mindenkinek, hogy nem vagy az az ostoba naiv kölyök, akit átverhetnek és megalázhatnak.
- Nehogy azt hidd, hogy én mindent rózsaszínben látok... – szipogtam. – A te szüleid vagy nevelőszüleid biztos mindennap mondogatták, hogy „szeretünk lányom, te vagy a mindenünk!” Nekem tudod, mit mondtak mindennap? Azt, hogy „a te hibád, hogy nem vagyunk híresek és gazdagok te nyomorék!” Minden nap megvertek, amikor tehették, olyan suliba raktak direkt, ahol mindennap meg voltam verve, 10 éves koromba meg odakötöttek egy udvaron lévő póznához lebilincselve, mint egy kutyát! Tutod miért? MINDEN OK NÉLKÜL! - itt igazából nem ordítottam, csak megemeltem kicsit a hangomat, hogy fel is fogja, miről beszélek. - Ha a szomszéd nem látta volna a kikötést, és nem lett volna a házzal szembe kamera valami okból, még mindig náluk szenvednék! Hónapokig tartott, mire hozzászóltam bárkihez is! Te jól jártál, hiszen látszik rajtad, hogy kényeztettek meg minden, mert nem gerinctelen férgekhez kerültél! Ha kilépnél a tükör elől, akkor láthatnád, hogy nem mindenki olyan szerencsés, mint te meg a hozzád hasonlók!– majd felálltam, miközben letöröltem a könnyeimet. – De csak papolj nyugodtan arról, hogy te vagy az ász, az Isten küldöttje én meg egy idióta kis csitri vagyok, aki azért hal meg, mert nem fordít hátat a bajban jutottnak, hanem segít neki, még ha meg se hálálják, ahogy a nevelőszülei tanították verés helyett. Na de beszélhetek olyannak, akit mindenki szeret, mert olyan tökéletes kívül-belül, pedig csak egy porszem az életben… Gyere Villámlás. – Villámlás odajött hozzám, majd kézbe vettem. – Viszlát, és meg ne halj... Ki tudja, nem-e holnap jön-e az számodra. – és egyszerűen elsétáltam. Majd talán rgy nap barátok leszünk, de kötve hiszem, amilyen kis "tökéletes". Majd megtanulja, ha olyantól kap pofont, akinek szeretnie kéne, nem pedig bántania.

- Nem vagyok tökéletes ember. - mondtam azután, miután elkezdte mondogatni a magáét a lány. - Sajnálom, hogy nem volt egy jó életed, de nagyon sok mindenben tévedsz.
Úgy tűnik, hiába mondtam meg neki a nagy igazságot, megint csak előtört belőle az önző, ostoba szónoklatok. Szigorú tekintetem szinte már érzéstelen volt, mert szavai között olyanokat mert mondani rám, amik már igazából sértőek voltak.
- Először is engem nem érdekel, mit műveltek veled, hanem az érdekelne igazán, hogy minek rágod magad szánalmas módom minden rosszon, ami történt veled ahelyett, hogy okulhatnál ezekből és napirendre térhetnél ezek felett, hogy abból légy erősebb és jobb ember ezeknél a söpredékeknél. Másodszor nem vagyok, és soha nem is voltam elkényeztetve. Azt hiszed, hogy ásznak tartom magam... hogy merészelsz ilyet mondani rólam?? Nem is ismersz! A családi életemről meg nem fogok neked beszélni, mert nem tartozik rád. Ha nem vetted volna észre, nem magamért láttam el annak a virtuális majomnak a baját, hanem azért, hogy a becsületedet visszaszerezzem. Hálátlan vagy, hogy őszinte legyek. Nem várhatod el, hogy sajnáljanak és babusgassanak mindezért.
Még nem fejeztem be az észosztást, így is minden szavam elég érvelőek voltak, és talán bántaná is, de hát ez a nagy igazság. Engem meg ne merjen olyan jellemzőkkel érinteni, amik egyáltalán nem igazak rám.
- Én is segítek azokon, akinek tudok, de én veled ellentétben egy sokkal megfontoltabb felnőtt ember vagyok, aki sokkal több mindent látott és tanult. A bunkó, önző, beképzelt embereket, főleg a csúcsp****kat én is megvetem. De hát miért is beszéljek egy idegbeteg, önsajnálkozó gyereknek... esküszöm, hogy reménytelen eset vagy. Pedig sokkal értékesebb ember vagy, mint hiszed, csak nem akarod észrevenni a saját szemedtől.
Egyszerűen hátat fordítottam, és el akartam indulni. Ez a nap egyszerűen pocsék számomra. Kifogtam egy olyan hisztis, idegbeteg kislányt, aki tényleg azt hiszi, hogy a saját bajai és az őt ért bántalmazások fontosabbak, és egyáltalán nem akar semmit tenni azért, hogy jobban megbecsüljék.
- Még egy tanács. - szóltam újra. - Fogadd meg az iménti szavaimat. Tanulj, gondolkozz és nőj fel végre. Egy kegyetlen valóságban és egy még kegyetlenebb virtuális valóságban kell helyt állnod.
A búcsújára csak ennyit mondtam.
- Tudok vigyázni magamra, és sokkal értelmesebb, méltóbb emberekre.
Ezzel arra céloztam, hogy vannak sokkal normálisabb emberek is az életben, akik megérdemlik a barátságomat és bizalmamat, még ha jelenleg még magányos farkasként járom a virtuális világot. És az biztos, hogy ha a lány így folytatja, sokkal hamarabb fog meghalni, mint én.
Szörnyű. Nem hiszem el, hogy így viselkedjen velem valaki, akin a magam módján próbáltam segíteni, hogy okuljon saját bajaiból és ebből talán egy nap még erősebbé is válik. De aki ebből se ért meg semmit, akkor hiába. Igazam volt; Enheriel reménytelen eset.