Moxie - A sorok között

by **Moxie** Pént. Okt. 29 2021, 22:37

Valahogy, így is el lehet kezdeni
[2022 - első fele]

Belefutottam egy lelkes csapatba, akik meginvitáltak a soraikba. Először csak udvariasan visszautasítottam őket, nem igazán sikerült megnyerniük és amúgy is más terveim voltak. Hiába volt szinte minden új ebben a világban, valahogy nem éreztem szükségét annak, hogy együtt kucorogjak a báránykákkal. Viszont valamiért a kijelölt vezérüknek nem lehetett nemet mondani. Követni kezdett, elég feltűnő módon, bár szerintem szándékosan jelezte, hogy figyelve vagyok, mert nem is állt meg ennyinél. Elég volt egy pillanatra is észrevennem és már tapadt is és onnantól kezdve hallgathattam a bénábbnál-bénább kampány szövegeit a társulásról és a csapat erejéről. Eleinte nem tudtam hova tenni, annyira irritáló és nyomulós volt, egyszerűen nem akartam elhinni, hogy valaki, aki ennyire különc és furcsa még is, hogy lehet egy csapat vezetője. Nehéz volt eldöntenem, hogy a vállalhatatlan szövegét viccesnek tartja e vagy tényleg ennyire reménytelen alak a borzalmas szóvicciről nem is beszélve. Szóval idővel nem csak én voltam az, akit figyelt valaki, valahogy sikerült beférkőznie a fejembe és érdekelni kezdett, tehát én is szemmel tartottam őt mikor épp nem az én nyomomba koslatott. Persze mindent megtettem azért, hogy megfelelően letudjam követ és közben reménykedtem abba, hogy pont nem gondolt arra, hogy szüksége lenne arra jártasságra, amivel észrevehet az én aktív jártasságaim ellenére is. Nem is tudom meddig játszhattuk egymás kerülgetését, viszont a megfigyelés közben sikerült kellemesen csalódnom. Kiderült, hogy még sem teljesen sült bolond. Sikerült rálátást nyernem arra, hogy milyen vezér ként és hogy igenis jó tervező és stratéga és ha kell akkor tud komolyan és kimérten is viselkedni. Ezek láttam viszont egyre jobban kezdte piszkálni az oldalam az dolog, hogy mikor nekem teszi épp az eszét, akkor csupán csak egy idegesítő pojáca. Pedig, ha rendesen is próbálkozna akkor már talán sikerült volna rávennie a csatlakozásra és nem azt tervezgetném néha, mégis miképpen végezzem ki. Viszont egyszer minden móka véget ér, így az is a végéhez érkezett, hogy egymást kerülgetjük, mint macska a forró kását. Még észlelhető is volt, hogy történni fog valami változás, mikor egy teljesen elhagyatott erdei tisztára csalt.
-Képzeld, miután jelzett a hatodik érzékem, beruháztam egy új tudásra. Most már tudom észlelni, ha követnek. Bár nem néztem volna ki belőled, hogy szégyenlős lennél. - mondta hangjába keveredett egy kis erőltettet büszkeség és irónia.
-Na igen, csak akkor szokás megfigyelni valakit, ha szégyenlősök vagyunk. - szólaltam meg miközben előjöttem a rejtekemből- Az eszedbe se jusson, hogy esetleg valami más tervem is lehetett. -fejeztem be gúnyosan, elég ideje figyeltem már és mostanra tisztában vagyok, hogy nem bolond csak szereti előadni magát.
-Nos, talán veszélyes is lehetsz, most belegondolva ez az első alkalom, hogy egy ennyire elszigetelt helyre jöttem egyedül. -jegyezte meg elgondolkodva- Viszont, ha netán még sem akarsz megölni és ha már így alakult. Mi lenne, ha ünnepélyesen is csatlakozzál a csapatomba? -a kérdést már egy bárgyú vigyorral a képén tette meg, majd hirtelen előszedett egy csokor virágot az invertoryjából, felém nyújtotta és letérdelt- Készültem ajándékkal, ez az üdvözlés csak ma, csak most, csak neked jár.
Továbbra is tartotta azt bárgyú vigyort, ami már kezdett kissé furcsa és torz lenni, úgy néz ki nem mindenkinek meg a bájvigyor. Belőlem viszont kiszökött egy erősen visszatartott nevetés, amit szinte azonnal el is haraptam.
-Most akkor a csapatodba szeretnél beszervezni vagy már a kezem is megakarod kérni? -tettem fel a kérdést erős szarkazmussal a hangomban. Erre neki meg valami furcsa fintor és meglepettség ült ki az arcára, miközben feltápászkodott.
-Akkor ez most túl sok volt, ugye? - hallható volt a csalódottság a hangjában- De azért most már fogadd el legalább a virágokat. - tette hozzá egy elég erőltette vigyorral az arcán.
-Legyen. - böktem ki, egy fáradt sóhajjal karöltve - Csatlakozom, meg szívesen elfogadom a virágaidat is. De innentől kezdve kérlek kicsit fogd majd vissza maga. - jól kivehető volt, hogy már kezdek nyűgös lenni- Elég idegesítő tudsz lenni. Azt még mindig nem derítettem ki, hogy szerinted ez vicces e, vagy csak engem akarsz kitéríteni a béketűrésemből. Viszont, ha már úgy is többet fogunk találkozni innentől, akkor próbál kicsit a szolidabbik arcod elővenni. Ennyi kikötésem lenne és akkor meg is egyeztünk. - a mondandóm befejeztével felé nyújtottam a jobbom, hogy kezet rázzunk és ezzel nyugtázzuk a csatlakozásom a csapathoz és azt, hogy elfogadja az aprócska kis feltételem.
Kikerekedett szemekkel, döbbenettel és kis frusztráltsággal keverve hallgatta végig a szavaim. Aztán visszatért az az irritálóan idétlen vigyora, majd megragadta kezem egy kicsit maga felé rántotta, de nem olyan erővel, hogy elmozdítson a helyemről, aztán kezet csókolt.
-Rendben, üdv a csapatban!
Valahogy a hangjából és az arckifejezéséből azt sikerült leszűrnöm, hogy nem fogom ilyen könnyen megúszni, de legalább annyi nyugtom lesz végre, hogy többé nem kell a kampány beszédeit hallgatnom. Egy apró bólintással még nyugtáztam, hogy rendben van, majd megbeszéltük mikor jelenjek meg a csapat törzshelyén, hogy a többiek is üdvözölhessenek, aztán aznapra elváltak útjain.
Másnap egy kis fogadóban megejtettük a szembesítést és túl estem a nagy beavató és üdvözlő bulin.

by **Moxie** Vas. Okt. 31 2021, 13:31

A részének lenni
[2022 - 2023]

Végül még is tagja lettem egy közösségnek. Így látva őket, hogy már én is a csapat része vagyok, már nem is olyan rossz, mint amilyennek elsőre tűntek. Az első benyomások megtétele valahogy eléggé nehezen megy itt bárkinek is, pedig nem rossz emberek és elég családias a légkör is. Rengeteg időt töltöttünk együtt. Folyamatos megbeszélések, ötletelések és egymás segítése és támogatása a fejlődésben. Elég sok párbajt vívtunk egymás közt, hogy elősegítsük egymás harci fejlődését. Talán ezeket az edzéseket szerettem a legjobban. Ezekben vettem részt a legaktívabban a küldetések és kazamata tisztítások mellett, bár az utóbbi kettőt picit jobban hanyagoltam. Fontosabbnak éreztem azt, hogy a valódi játékosok elleni harcban fejlődjek. Hisz a mobok és bossok is jelenthetnek veszélyt, még is csak az ember az, aki a legnagyobb fenyegetést jelenti. Míg minden, ami programozva van követ egy sémát és kiismerhető, ezzel szemben az emberek kiszámíthatatlanok és bármikor meglephetnek vagy így vagy úgy. Szóval igen fontosabbnak tartottam a játékosok és a kasztok egyediségének elemzését, mint a szörnyek hajszolását. De az előnyök mellé tartozott egy kis kellemetlenség is, ugyan kicsit több levegőt kaptam tőle, de a kedves főnök úr nem volt hajlandó leszállni rólam és folyamatosan ment az adok-kapok köztünk. A legtöbb küldetésem és edzésem is vele együtt zajlott, nehéz volt nélküle eltöltenem, akár egy szabad percet is. Idővel viszont egyre jobban megszoktam, hogy velem van és egyre jobban kezdtük kiismerni egymást. Kezdett egyre meghittebb és bizalmasabb lenni a kapcsolatunk, közben pedig valahogy olyan volt, mintha újrakezdtük volna egymás kerülgetését is. Kezdtem úgy érezni, hogy már túlzottan sikerült a fejembe másznia, így igyekeztem néha kicsit jobban kerülni, mint máskor. Elkezdtem még jobban a fejlődésemre fókuszálni és egyre több időt tölteni a többiekkel a küzdőtereken. Igyekeztem minél jobban kiélezni az érzékeim, feszegetni a határaim és a lehető legtöbb helyzetet igyekeztük átvenni a többiekkel.
Egyik nap igyekeztem minél szorultabb helyzeteket előidézni, megpróbáltam kifejleszteni valami technikát azon esetekre, hogy sarokba szorítanának és kevés mozgásteret szerezek hirtelen vagy esetlegesen olyan helyzetekre is, ha netán megesik olyasmi, hogy az adott helyzet túl rizikós és túl nő rajtam és menekülőre kell fognom. Szóval nem csak az volt a feltett szándékom, hogy megtanuljam az előnytelen helyzetek lekezelését és előnyömre fordítását, hanem szükség esetére a gyors eliszkolásra való időnyerést is elakartam sajátítani. Annyira rápörögtem a témára, hogy a többiek kezdtek kicsit besokallni és aggódni a necces gyakorlatok miatt. Így végül már csak egy partnerem maradt, aki még kitartott mellettem, aki kedves vezetőnk volt. Bár túlságosan örült annak, hogy csak ő maradt meg játszó pajtásnak, valahogy sejteni véltem, hogy közbenjárt az ügy kapcsán és leszerelte rólam az embereket, hogy véletlenül se válasszak mást. Egyszer volt már erre példa, úgy tűnik eddig bírta ki azt az ígéretét, hogy többet nem csinál ilyesmit. Bár abból kifolyólag praktikus, hogy Lovag kasztba tartozik, ami problémásabb ellenfél számomra a masszavitásukból kifolyólag.
-Hé! Mi lenne, ha hagynánk és lelépnénk szórakozni.
Ezt a kijelentését egy szemforgatással ajándékoztam meg.
-Talán Zion, de ahhoz előbb hasznosnak kell lenned. - válaszoltam gúnyosan egy kis fintorral megfűszerezve
-Tudod. – enyhe zavarodottság ült ki az arcára - Még mindig hihetetlen számomra, hogy te vagy az egyetlen olyan személy Mox, akitől félnem kell, ha nevemen szólít. Mindig csak akkor teszed, ha haragszol rám, egyébként meg csak Főnök vagyok. - a mondandója végére kis csalódottságot véltem felfedezni a hangjában.
-Természetesen, hisz valahogy éreztetnem kell veled a nem tetszésem és ez a megoldás bizonyult működő képesnek.
Hirtelen pimasz vigyor ült ki az arcára és búgó hangon rákezdett.
-Talán észrevetted már, hogy te vagy a kedvenc partnerem, minden helyzetben. - közelebb lépett hozzám és felém hajolt – De tudod mit, próbáld ki rajtam az új trükköd. Hallottam ám róla, hogy tegnap áttöréshez érkeztél és ebből kifolyólag már teljesen felesleges, amit csinálunk. Szóval gyerünk üss ki, aztán szabad vagy. Este pedig gyere el velem piknikezni a helyet már mutattam neked, szóval odatalálsz. - hirtelen a bárgyú arckifejezése komolyra váltott - Beszélni szeretnék veled valamiről, szóval fontos lenne.
Vettem egy mély levegőt, majd sóhajtottam egy nagyot.
-Rendben, ha fontos akkor, majd este találkozunk. - kacér vigyor ült ki az arcomra – Addig is viszlát.
Ezzel a lendülettel aktiváltam is nemrég beújított és kifejlesztett képességem a Smoke Flanker-t, majd kis is ütöttem. Mivel hagyta magát nem volt kihívás, míg ki volt ütve, addig én leléptem a helyszínről. Szerettem volna egy kis nyugtot estig. Később még kaptam egy üzenetet a pontos időről, mikor jelenésem lesz, elég kései időpont volt, de már bele mentem a játékba, szóval már mennem kell.

Elérkezett az este, sőt inkább a késő éjszaka. Általában kitudom találni, hogy mire készült, viszont most ötletem sem volt. Megérkeztem annak bizonyos mezőnek a közepére, amire gondolt. Oda érve kissé meglepetten és morcosan konstatáltam, hogy rajta kívül sehol semmi. Összekulcsolt kezekkel, állt ott egy önelégült vigyorral képén.
-Szóval mi olyan fontos? - kérdeztem közönnyel a hangomban -Esküszöm Zion, ha csak jó poénnak tartottad, hogy az éjszaka közepén idehívj, akkor nem állok jót magamért!
Nem igazán volt most hangulatom valami bugyuta tréfához vagy egy apró kis semmiséghez, elég késő volt már és a bolondját emberi időben is tudja járatni velem.
-Nyugalom, tényleg fontos mondandóm van. - a zavarodottságán kívül, más nem nagyon volt kivehető, ezen kívül egész komolynak tűnt - Csak, kellene még egy kis idő, hogy felkészüljek. Addig csak beszélgessünk kicsit és nézzük a csillagokat, ezen a szinten szerintem itt a legszebbek.
Majd fogta magát és lefeküdt a fűbe, majd jelezte, hogy én is tegyek így. Kicsit furcsa volt, de már kezdett érdekelni, hogy mit szeretne, így belementem. Egy darabig csak néztük az eget és beszélgettünk, többnyire apróságokról. Idővel viszont egyre bizalmasabb lett a beszélgetés és egyre mélyebbre kezdtünk el leásni egymás lelkében. Észre se vettem és már olyan dolgokat is elmondtam neki, amikről úgy gondoltam, hogy soha senkinek se adom át ezeket, már csak azon tények miatt, hogy nem épp minden pillantom volt tisztának és szépnek nevezhető, még magamban is csak félresöpörtem őket és már nagyon régóta a gondolatim közé se keveredtek, még a sötét dolgaim is előjöttek. Többek között egy ilyen dolog volt az az emlék is, ami a már régen halott testvéremhez fűződött. Már rég nem foglalkoztam vele, nem is akartam. Még is most valahogy sikerült, pont neki elmondanom, méghozzá részletesen, már amennyire megmaradt benne, hisz a halálának napja még mindig homályos, ez az egyetlen olyan emlékem, ami rejtélybe burkolódzik még is sokat sejtet, csupán én magam se akarom ténylegesen felfogni és elfogadni azt a tényt, ami azzal az esettel kapcsolatos lehet. Bár az is tény, hogy nem csak én fecsegtem ki olyan titkokat, amiket nem kellet volna, ő is ugyanezt tette, felfedte magát nekem, talán emiatt is történhetett meg az, hogy nekem is sikerült megnyílnom. De mindezt követően, egyszer csak hirtelen felült és a gondolataiba mélyedve bámult maga elé. Én is hasonlóképp tettem, annyi különbséggel, hogy én már nem gondolkoztam, hanem készenlétbe helyeztem magam. Hisz olyan dolgok hagyták el a számat, ami mellet az átlagember nem megy csak úgy el. Pattanásig feszült idegekkel figyeltem és vártam mit is lép ezek után.
-Most már minden készen áll. - jelentette ki, miközben rám emelte a tekintetét - Vártam, hogy eljussunk idáig, csak eddig sosem tudtam miként is kéne előidéznem.
Mindeközben már felém is fordult és a kezei közé vette az arcom. Nem tudtam mit lépjek, most meglepett, ezt az arcát még nem láttam. Mintha hirtelen egy teljesen más ember lenne előttem.
-Tudod, valamiért már az első perctől kezdve kedveltelek. Csupán nem tudtam magamban ezt hova tenni és próbáltam elérni, hogy eltávolodjunk. - az arcán egy kedves és megértő mosoly volt – Viszont nem bírtam ki. Minél jobban próbáltam magam kivonni mellőled, annál ragaszkodóbb lettem. Közben pedig megismerhettem, hogy milyen csodálatos is vagy. - megcsuklott a hangja, majd sóhajtott és folytatta.
-Gondolom ezután a nagy mindent feltáró beszélgetés után nem erre számítottál. Viszont engem nem zavar. Nem látlak másmilyennek, ez is a részed és ezt a részed is láttam és szerettem eddig is. - egy pillanatra zavarna jött - Azért örülök, hogy tisztázhattunk mindent és tudod, az sem érdekel, hogy ha te vagy az a testvér, akit nem ennek a világnak szántak. Én örülök, hogy végül te lehetsz itt most velem.
Nem tudtam mit kéne tennem vagy mondanom. Ez az érzés furcsa volt számomra, bár eddig is itt motoszkált. Végül nem tudtam tartani magam az ösztöneim ás vágyaim átvették az irányítást és megcsókoltam, amit ő viszonzott is. Szinte másodpercek telhettek el és már egymásba is gabalyodtunk, ezen az éjszakán már csak mi számítottunk. Teljesen összeforrtunk és nem voltunk képesek elengedni egymást. Teljesen elveszett az időérzékünk és még a pirkadat is egymás karjaiban talált minket. Ennyire még senki sem tudott hatni rám, nem is értettem az egészet, nem is akartam. A tény maga, hogy engem szeret elég volt és ettől a pillanattól kezdve egy új szintre lépett a kapcsolatunk. Ez volt az, amiről sose gondoltam volna, hogy véget fog érni valaha is.

by **Moxie** Kedd Nov. 02 2021, 14:18

Gyülekező felhők
[2023]

A nagy egymásra találás után, mi lettünk a csapat gerle párja, még ha a túlzott turbékolás nem jellemzett minket. Legalább is társaságban viselkedtünk az intimebb részleteket pedig megőriztük magunknak és továbbra se hazudtoltuk meg a már korábban kialakult adok-kapok szintű kapcsolatunk, ez már csak annyiban változott, hogy jobban ragaszkodtunk egymáshoz és többször lógtunk meg kettesben. Az igazat megvallva a szürke hétköznapok monotonitása nem sokat változott. Továbbra is megtartottuk a magunk kis ütem terveit és rutinjait. Igyekeztünk egyre jobbak lenni és fejlődni, néha pedig nem felejtettünk el szórakozni sem, hisz sosem ártott kiengedni a gőzt kicsit.

Őszintén szólva a boldog hétköznapok után, nem is igazán számítottam arra a komorságra és félelemre, ami egyszer csak kezdett gyökeret verni közöttünk. Eleinte csak apróságnak tűnt, természetesen mindig beszéltünk ezekről a problémákról is. Viszont az egész kezdetén még nem gondoltam komolynak, hisz átvészeltük már a kezdeti nagy drámákat, amikor is tömegesen lettek öngyilkosok egyes játékosok. Még is mostanában egyre borúsabb felhők járnak felénk és ez az egész egyre jobban kezd elburjánzani. Ahogyan csak tudtam kivettem a részem a dologból és igyekeztem kigyomlálni ezt a fajta gazt a csapatból. Jó ideje a küldetések és kazamata tisztogatások is jegelve vannak csak, hogy kevesebb legyen a feszültség és a stressz. Bár ez engem nem akadályozott meg abban, hogy folytassam mindezeket is, hisz az egyéni vállalások nem voltak meg tiltva, aki úgy érezte, hogy képes bármit is elvállalni azt nem tartottuk vissza. Így jó magam sem fagyasztottam be ezen tevékenységeim, bár emiatt egyes báránykáknak kezdtem unszimpatikussá válni. Így szépen lassan egyre kevesebb panasz jött az én irányomban és ez az egész felesleges drámázás, szinte teljes egészében Zion nyakára kezdett nőni. Ami pedig szépen lassan kezdte őt is leépíteni és egyre nehezebben tudta kordában tartani ezt a helyzetet. Amíg lehetett próbáltam én is kivenni a részem a teher cipeléséből, viszont a csapat tagok egyre jobban kezdtek kizárni, így az egyetlen, akivel továbbra is beszélni tudtam már csak ő volt. Már csak egy valakiben tarthattam lelket, aki a legközelebb állt hozzám és akit a leginkább megakartam védeni a teljes széteséstől.

Minél jobban telt az idő, annál inkább volt az az érzésem, mintha egy fantommal lennék együtt. Ugyan próbálta tartani magát előttem, hogy kevésbé aggódjak, de ez csak eleinte ment neki. Minél jobban kezdett gyökeret verni az túlzott sötétség a csapatban, annál inkább kihatott rá is és egyre jobban beolvadt a báránykák közé. Már Zion sem tette ki a lábát szinte sehova és elkezdte szépen lassan jegelni a küldetéseket is, végül pedig már egyre sem jelentkezett. Mivel próbáltam a lehető legtöbbet figyelni rá, így már én is feladtam egy időre a fejlődést és próbáltam ezt a fertőzést kiűzni a csapatból. Neki kezdtem nyomozni a tagok között. Hisz, ha ennyire nem hagy alább ez az egész, akkor biztos van valaki, aki mindenkit szabotál és életben tartja ezt az érzelmi daganatot. Viszont nem volt már könnyű dolgom, mostanra szinte már teljesen kizártak és a kelleténél többet senki sem mondott. Mivel a csapaton belül nem igazán tudtam előrébb jutni, így elkezdtem kívül is szétnézni. Viszont más játékosoknál se jutottam előbbre, ők sem értették a kialakult helyzetet nálunk és nem is tudtak semmi olyanról, hogy valaki terjesztene bármit is. Egyszerűen vannak, akik besokallnak és végeznek magukkal, viszont a mi esetünkben ez az egész még mindig rejtély. Mivel magamtól nem jutottam előrébb, így ismét visszaterelődött a figyelmem a fantom felé, akit a csapat közös erővel alkotott meg. Viszont hiába őt zargatta szinte mindenki, sokkal többet Ziontól se tudtam meg. Sőt egyre inkább kezdett belebetegedni ebbe az egészbe. Már a borzalmas szóvicceitől is megvált és egyre borúsabbá vált a tekintete, továbbá egyre kevesebbet beszéltünk, legtöbbször már csak csendben ott voltunk egymásnak. Ez a daganat egyre jobban elemésztette és már nem tudtam mit tenni, mostanság már az is előfordul, hogy napokra eltűnik és nem lehet elérni. Ugyan a barát lista segítségével letudtam követni, így mindig tudtam, hogy nagyjából merre jár, ami kicsit meg is tudott nyugtatni. Követni nem akartam, felesleges lett volna, képes volt észlelni a jelenlétem és nem akartam még emiatt is plusz konfliktust generálni. Szóval igyekeztem egy minél jobb megoldást találni a jelenlegi problémára és kiirtani végre ezt a fertőt innen.

by **Moxie** Kedd Nov. 02 2021, 20:26

Túlélni a vihart
[2023 - 2024]

A felhők kezdtem egyre jobban összecsapni felettünk, már-már kezdtem reménytelennek érezni az egészet és kezdtem feleslegesnek érezni, hogy mindenkit megmentsek a csapatból. Az elsődleges prioritásommá az vált, hogy legalább a szerelmem kiszakítsam innen és megvédjem a teljes összeomlástól. Tekintve, hogy mostanra eléggé ramaty állapotokban van lelkileg. Szóval próbáltam bogarat ültetni a fülébe annak kapcsán, hogy lépjünk le és haddjuk hátra ezt a reménytelen bagázst. Mostanra teljesen kihalt belőlem a bajtársiasság és belefáradtam színlelésébe is. Ha nem akarják, hogy segítsenek rajtuk és nem hajlandóak végre ezt befejezni, akkor én miért fáradjak feleslegesen miattuk. Annyira mélyre süllyedtek már ebben az érzelmi mocsárban, hogy már-már kezdenek valami sötét szektára hasonlítani, akik közel állnak egy csoportos öngyilkossághoz, amiből én köszönöm nem kérnék és azt sem akarom, hogy Ziont is magukkal vigyék. Eddig is eleget tettek azért, hogy tönkre tegyék azt nem akarom, hogy valami hülyeségbe is belerángassák. Tehát eltökéltem, hogy megpróbálom rávenni, hogy hagyja el velem együtt a süllyedő hajót. Ami abból a tekintetből elég nehéz volt, hogy ő maga alapította és kovácsolta össze ezt a csapatot, tehát jó kapitány módjára képes lenne a hajóval és a legénységgel együtt elsüllyedni. Valahol pedig a többiek is megneszelhették mire is akarok készülni, mert elkezdtek azon dolgozni, hogy egyre jobban éket verjenek közénk. Viszont ez nem igazán sikerült nekik, így elkezdtek még jobban kirekeszteni. Így viszont már nem láttam értelmét, hogy közéjük tartozzak, így jobbnak láttam kiszállni, még mielőtt valaki túlzásba esnek vagy épp nálam szakadna el a cérna, sőt inkább óvtam őket attól, hogy a másik arcommal is találkoznának, mint magamat attól, amit ők tehetnének, hisz csak néhány reszkető báránykáról volt szó, valahogy magamat veszélyesebnek éreztem rájuk nézve, viszont szerettem volna tiszteletben tartani azt, hogy eddig egy csapatba tartoztunk. Minden szempontomról részletesen beszámoltam Zionnak is és azt kifejezetten kijelentettem, hogy ez a mi kapcsolatunkra nem fog kihatni és ha esetlegesen elmúlik a vihar, akkor megpróbálok kibékülni a bárányokkal, hacsak nem sikerül az a tervem, hogy ő is kiszakadjon a nyájból.

Tisztában voltam vele, hogy ez a döntésem némi nemű szakadékot fog alkotni köztünk. Viszont reálisan átgondolva a dolgokat ezt tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak. Nyugtalanok voltak a jelenlétem miatt és mostanában amúgy se a lejobb formájukat hozták, tehát próbáltam ezáltal is csökkenteni a súrlódást. Ezen az alkalmon pedig kaptak a többiek is és szépen lassan még nagyobbá növelték azt a szakadékot, hiába próbáltam meg minden erőmmel ellene tenni. Így történt, hogy a néha-néha történő kihagyások, napokká duzzadtak és egyre kevesebb időt tölthettem el Zionnal kettesben. A csapat megoldotta, hogy lefoglalják egyre jobban kiszipolyozzák és ezt még csak észre sem voltak hajlandóak venni. Aztán megtörtént a végső törés és hetekre eltűnt. Mindenkit eltiltott, így már nem volt nyomon követhető a mozgása, ez megzavarta többieket is és mikor már bekövetkezett a baj, egyből megtaláltak engem, hogy elsírják a bajukat. De engem már teljesen hidegen hagytak, nem akartam látni őket csak az érdekelt, hogy vele minden rendben legyen és nehogy valami ostobaságot tegyen, valami visszafordíthatatlant.

Türelmesen vártam haza és közben próbáltam megtalálni, viszont sikerült teljesen felszívódnia. Már minden olyan helyet átnéztem, ami szóba jöhetett, már ezen helyek környékét is átfésültem, de egyszerűen nem tudtam a nyomára bukkanni. Kezdet egyre jobban eluralkodni rajtam az az érzés, amivel már nagyon rég nem találkoztam, kezdett egyre ködösebb lenni a világ. Aztán egyik este végre valami hírt adott magáról. Egy üzenet jött tőle koordinátákkal ellátva, viszont nekem nem kellett ennél több, már úton is voltam a megadott hely felé. Odaérve egy pillanatra ledermedtem, mikor megláttam. Olyan volt, mintha egy teljesen más ember állna előttem, arról nem is beszélve, hogy az életerő jelzője szerint, már szinte egy apró fuvallat is végezhet vele. Mielőtt bármit is mondhattam volna, a karjaiba zárt és megcsókolt, ezzel még inkább belém fojtotta a szót.
-Mi lenne, ha meglépnénk? Végre valóssá tehetnénk mindazt, ami köztünk van és magunk mögött hagyhatnánk ezt a virtuális káoszt. - a tekintete üres volt és üveges, teljesen megszállott módjára beszélt és az arc kifejezése is elég groteszk volt.
-Nem! - csúszott ki ez az egy szó a számon - Abba benne vagyok, hogy meglépjünk, de azzal nem kell kísérleteznünk, hogy túléljük e az itteni halált vagy sem. Ha mégsem éljük túl, akkor mi lesz velünk?
Nem kaptam választ az arcára kiülő tébolyult mosoly sem adott okot a bizakodásra. Mindenesetre próbáltam nem feladni és hatni rá. Viszont hajthatatlanná vált, majd egyszer csak fegyvert rántott és elkezdett ütéseket mérni rám. Mivel itt bent nincs fájdalom érzet, így nem hagytam, hogy ez kizökkentsen és rendíthetetlenül próbáltam győzködni, már-már a könyörgés határán voltam. De hiába csak sorra mérte rám a csapásokat rezzenéstelen arccal, teljesen megőrült és elveszett. Minél inkább csökkent az életerőm, annál zavarosabb és zajosabb kezdett lenni a fejem, majd mikor kritikus ponthoz érkeztem teljesen kikapcsoltam és az ösztöneim vették át az irányítást, aminek az lett a vége, hogy megöltem őt. Az egyetlen személyt, aki hosszú idő óta közel került hozzám. Nem igazán emlékeztem, hogy mikor is nyúlhattam a fegyverem után és mártottam belé, rég volt már ennyire zavaros minden. Érdekes módon nem éreztem semmit sem már a lelkem üressé vált és csak a fehér zaj szerű zúgás maradt meg bennem. Néhány Gyógyító ital elhasználásával helyre állítottam az életerő pontjaim, majd jó ideig csak üres tekintettel meredtem előre. Valahol mélyen próbáltam visszavezetni, hogy ki vagy mi okozhatta ezt a végkimenetelt, végül pedig teljesen eluralkodott rajtam a nyomás és már csak életeket akartam, el kellett tüntetnem a báránykákat is.

Beletelt néhány napba, míg összeraktam mindent magamban és képes volt újra felvenni egy olyan álarcot, ami átverheti a bárányokat. Hisz a farkas, aki eddig aludt és nem foglalkozott velük felébredt és a vérükre éhezett. Eléjük álltam és elmeséltem nekik mi történt. Tekintettel arra, hogy valamikor még a nyájat vigyáztam és egy csapatnak számítottunk, kaptak egy halvány utolsó esélyt félét, ami az életüket nem menti meg ugyan, de legalább gyors és kegyelmes lettem volna. De már meg sem lepett, hogy bolondok módjára elutasítottak és inkább félni kezdtek, bár engem nem zavart, így csak izgalmasabb volt egyesévvel levadászni őket. Ott akartam őket bántani, ahol a legjobban fájhatott nekik. Erre az érzésre a játék rendszere elég furcsa módon válaszolt.

Kód:: “Új képesség Blind Spot elérhető”

A következő rendszer üzenet jelent meg előttem, amire rányomva meg is kaptam az információt a képesség működéséről. Nem egészen így gondoltam, hogy ott akarom érni őket, ahol a legjobban fáj, de ez is megteszi, legalább a rendszer valamennyire kapizsgálja mit szeretnék. Örömmel vetettem be az újonnan szerzett képességem a báránykák ellen. Akik szinte tálcán kínálták fel magukat, egyszerűen annyira elvették a saját eszüket, hogy már képtelenek voltak tisztán gondolkozni. Ennek következtében pedig könnyűszerrel vadásztam és végeztem ki őket szépen sorban. Már nem érdekelt a könyörgésük sem a bocsánat kérésük, elvettek tőlem valamit, ők voltak azok, akik szabadjára engedték ezt a fenevadat meg is érdemelték a vesztüket.

Viszont itt már nem tudtam megállni a bennem lévő üresség nem múlt el, így elkezdtem újabb és újabb célpontokat felfedezni. Többnyire olyanokat, akik egyébként is felakarták adni vagy a saját mérgükkel akartak másokat is megmérgezni. Ezek a semmire kellők nem érdemelték meg az életet és azt sem, hogy meghallgassák őket. Rosszul voltam az összestől. Nem voltak képesek végezni magukkal, de képesek lettek volna másokat is magukkal rántani. Nem válogattam közöttük, aki már egy aprócska kis gyengeséget mutatott, már be is cserkésztem és végül lecsaptam rá. Nem hallgattam meg sem okokat, sem pedig a magyarázkodást. Ez jó ideig így ment, aztán elkezdtem unni, hisz tudtam, hogy ennek semmi célja sincsen. Nem volt célom a tisztogatás és nem is élveztem ezeket az értelmetlen kivégzéseket. Kezdett kitisztulni a fejem. Utoljára ehhez hasonló gyerekkoromban történt. Kicsit nehezteltem magamra amiatt, hogy ennyire sikerült elveszítenem önmagam. Szükségem volt arra, hogy kicsit hátra lépjek és átgondoljam a helyzetem és a dolgaim. De valahogy nehezen sikerült rávennem magam.

Végül még sikerült egy utolsó és felesleges áldozatot ejtenem. A szint szélénél történt, őszintén szólva a fiú csak rosszkor volt rossz helyen. Nem tudtam üldögélt ott magányosan aznap. Olyan gyorsan és hirtelen lecsaptam rá, hogy nem volt alkalma bármit is elmondani. Egyszerűen már csak játszadoztam vele, majd lebénítottam és letaszítottam a mélybe. Pedig lehet, hogy csak nyugalomra vágyott, vagy csak gondolkozni akart, ahogy én is. Őszintén szólva már nem érdekelt a végén olyan megkönnyebbültnek tűnt, úgyhogy talán még sem volt annyira felesleges, amit tettem. Legalább lehet, hogy neki nem, viszont én itt húztam meg a határaim. Ideje lesz összeszednem magam és felébredni végre ebből a ködös és zajos álomból és hasznosabban elütnöm az időm. Bár egyelőre még nem tudom merre induljak, egyelőre jobb lesz kicsit visszafognom magam és kiürítenem a fejem. Ideje végre valamennyire a hasznomra fordítani a dolgokat és kiválasztani egy járható utat. Ha ezt a vihart is túlélnem, akkor a többi akadályt már könnyebb lesz legyűrnöm, csupán összegeznem kell az eddig történteket és az eddig szerzett tapasztalataim.

by **Moxie** Hétf. Nov. 08 2021, 19:42

Vihar után
[2024 - 2025]

Miután végre sikerült kijózanodnom és ismét a kezembe venni az irányítást, kissé visszahúzódtam a világ elől. Elkezdtem néhány hasznos jártasságot fejleszteni, többek között az alkotó jellegűekből is elsajátítottam egyet, ami a kristályírás volt, amolyan plusz bevételi forrásnak. Bár ennek helyszíne vagy meghirdetett nyoma nem volt. Mivel még nem éreztem azt, hogy itt volna az ideje, tovább több szálat is helyre kellet tennem és elvarrnom. Továbbá elég sok időt elvett annak a felmérése is, hogy mennyire kerülhetett elő a nevem egy-egy szóbeszédben. Viszont szerencsémre nem voltam túl feltűnő és még ha észrevételt is nyert egy-egy áldozatom eltűnése előbb gyanakodtak azokra, akiknek nagyobb híre volt, mint valaki olyanra, aki jelenleg csak egy kis egérnek tűnik. Ugyanis jó időre a szürke egérke bőrébe bújtam annak ellenére is, hogy az indikátorom másról árulkodott. Viszont egy szép mosollyal és kis kedvességgel, még mindig könnyű megvezetni az embereket. De annyira kerültem az embereket és feltűnést, hogy nem is igazán kerültem kényes szituációkba és egy-két megvető pillantáson kívül sosem kaptam mást. Viszont ez az állapot sem tarthatott örökké, viszont még nem találtam meg magamnak azt a bizonyos biztos talajt. Meglehet kissé elvesztem ebben a virtuális világban. Itt bent olyan szinten a maguk dolgával törődnek, hogy nehéz visszarázódni az itteni közéletbe. Főleg úgy, hogy itt teljesen mást jelentenek a szürke hétköznapok, mint odakint. Hiába tanultam meg az itteni létet és hiába értettem meg a rendszer működését, számomra még mindig nem vált rutinná a virtuális élet. Sosem mozogtam eddig ilyen körökben és az, hogy rögtön az első adandó alkalommal bezárnak egy játékba, kissé kizökkentett. Valahogy minden kicsit más, hiába emberek töltik meg ezt a világot is.

Nem kis időt vett el, hogy ténylegesen is megszokjam a helyzetem és a környezetem. Amíg volt ki elterelje a figyelmem az apróságokról nem is sikerült igazán megtapasztalnom mindezt. Pedig az elején egyáltalán nem éreztem magam elveszettnek, viszont most mikor már évek teltek el azóta, hogy beléptem, végre sikerült realizálnom ezt az egészet. Ahogy kezdtem azt is felfogni, hogy bár szinte semmit tevéssel is jól ellehet éldegélni, a kapcsolatok kiépítése attól még fontos. Valahogy így sikerült belefutnom abba a lányba, név szerint Miu. Mivel már nyugodtabb állapotomban talált, így mikor odajött hozzám és arra kért öljem meg, akkor nem teljesítettem rögtön. Megpróbáltam segítőkész oldalról neki állni, abban a hitben, hogyha netán sikerül összeszednie magát, akkor később még a hasznomra lehet az, hogy megismertem. Elég cserfes lány volt, tehát nem kellet sokat vesződni azzal, hogy beszéljen. Ugyan nem volt egy túlzottan fontos személy, még is elég sok mindenben részt vett és az indikátora ellenére szelíd volt, így a zöld játékosok között is megállhatta a helyét. Részben pedig ezt akartam kihasználni, ha sikerült volna jobb belátásra térítenem. Viszont hiába minden próbálkozás, nem lehetett meggyőzni. Pedig nem is volt olyan nagy probléma az, amivel küzdött, még is őt annyira bántotta, hogy nem volt képes tovább lépni. Így végül mégiscsak véget kellett vetnem az életének, hiába adtam meg neki minden esélyt a tovább élésre. A végén nem sokra mentem a bele fektetett energiával. De az, hogy képes volt mindenét odaadni fizetségül, adott egy ötletet, aminek már csak kivitelezésén és a marketingjén kell gondolkoznom, hisz azt nem szeretném, hogy azelőtt elkapjanak mielőtt ki is forrhatna ez az egész.

by **Moxie** Vas. Dec. 05 2021, 01:15

A vállalkozás nehéz dolog
[2026 – 2028]

Már megvolt a cél és az elfoglaltság, most már csak a minél megfelelőbb kivitelezést kellett megtalálni. Ehhez elég sok mindent fel kellet mérni, egyrész a konkurenciát, másrészt a rendfenntartókat. Elsődlegesen fel kellet mérnem, hogy kik is foglalkozhatnak hasonlóan azzal, hogy kiiktatnak másokat a képletből és meghatározni a hozzájuk tartozó területeket, esetlegesen milyen gyakran fordulnak meg egyes helyszíneken a dolgukat végezve és mennyire tűrnek meg mást a környezetükben. Továbbá, ha szükséges volt akkor alkukat és kompromisszumokat kötöttem velük, amennyiben a békés megoldások lehetősége nem állt fent, akkor magam gondoskodtam arról, hogy ne okozzanak több gondot, ha pedig túlzottan nagy gondot jelentett volna a másik likvidálása, akkor tiszteletben tartottam a követeléseit és kerültem azon ügyfél köröket, amikben ők mozogtak. Mindeközben a rend őreiről sem feledkezhettem meg, az ő mozgásukat is megfigyeltem és a rendszerük működését is, továbbá felmértem a köreikben mozgó összes fontosabb személyt a miheztartást végett. Talán velük volt a legkönnyebb dolgom, hisz elég volt csupán néhány korrumpálható személyt találnom és máris megszereztem a szükséges infókat ahhoz, hogy miképpen is kerüljem el őket és néhány szívességért cserébe az is megoldhatóvá vált, hogy viszonylag eltűnjek a radarról és előbb vegyenek célba más vörös játékost, mint engem. Csupán annyira kellet figyelnem, hogy az ő szemszögükből úgymond szürke zónában maradjak. Tehát minél kevesebb feltűnést kellett keltenem és sosem zavarhattam fel az álló vizet, ami a megfelelő információk megszerzésével nem okozott túl nagy gondot. Természetesen, míg a megfelelő hálózat kiépítésén dolgoztam, addig elég kevés megbízást vállaltam el és a kezdeti időszakok inkább szóltak arról, hogy a rendfenntartók kénye-kedve szerint ugrálok, hogy elérjem a megfelelő bizalmi szintet, hisz részükről is volt bőven piszkos munka, amit elkellett végezni. Ugyan ezekből a munkákból nem volt különösebb bevételem, de cserébe megfelelően leinformáltak és szemet hunytak az egyéb tevékenységeim mellet és pontosan ez is volt a célom. Viszont kezdett elérkezni az idő, mikor végre szabadabban kezdhetek el mozogni és nem csak mások szemetét takarítom, hanem végre olyan ügyeim is lehettek, amik végre az én malmomra hajtották a vizet. Nos ettől a pontól kezdtek újabb problémák előjönni. Mivel igyekeztem az anonimitásom minél jobban megőrizni, így nem igazán akartam elsődlegesen én kapcsolatba lépni az ügyfelekkel, továbbá az indikátorom színe miatt jó néhány potenciális ügyfél is elúszott. Tehát szükségessé vált egy összekötő személyt találnom, akiben megbízhatok és segít abban, hogy gördülékenyen mennyen az üzlet és az is fontos szempont volt, hogy ne nagyon ütközzenek az érdekeink. Szóval újabb felderítés vette kezdetét, aminek a célja a megfelelő összekötő személy megtalálása volt, akivel jól kitudok majd jönni és együtt dolgozni és minden terén egy semleges személy. Természetesen kigondolni egyszerűbb, mint kivitelezni, hisz a legtöbben önjelölt hősök akarnak lenni, vagy csak úszni az árral, vagy egyáltalán nem csinálni semmit és várni a csodára. Szóval újabb értékes időt vett igényben, hogy kifogjam a megfelelő halat a tengerből. Az eddigi felderítéseim után, már volt némi tapasztalatom és rálátásom is a dolgokra, így pontosan tudtam, hogy milyen szűrő rendszer alapján is kell keresnem, viszont ez nem jelentett azt, hogy annyival könnyebb dolgom lenne vagy, hogy eléggé letudtam volna szűkíteni a lehetséges személyek számát. Csupán annyival volt könnyebb a dolgom, hogy a vörösöket és a rendfenntartókat ki tudtam szűrni, így megkíméltem magam néhány felesleges körtől, továbbá azokat is hanyagoltam, akik túlságosan is megrekedtek egy szinten és nem voltak hajlandóak bármi érdemlegeset csinálni. Viszont nem lehetett átlátható listát szerezni a semleges játékosokról, így még mindig túl sok személlyel kéne beszélnem ahhoz, hogy bármiféle komolyabb előrehaladást érjek el. Ez a szakasz rengeteg időt vett el és kevés eredménnyel szolgált. Kezdtem szinte lehetetlen küldetésnek érezni, de nem adhattam fel. Valahol ott van az a személy akit keresek, csupán meg kell találnom végre és nem szokásom feladni, tehát meg is lesz. Addig is csökkentett prioritásban fogadok el felkéréseket és igyekszem minél óvatosabban kezelni az ügyeket. Igyekszem bízni a szerencsémben, hogy végre megtalálhassam a megfelelő partnert a kis vállalkozásomhoz, addig is magányos farkas ként kell megoldanom a problémáim.

by **Moxie** Szer. Dec. 08 2021, 18:16

A Cukor Tündér
[2029 - 2030]

A keresés továbbra sem járt sikerrel, úgy tűnik nehezebb megfelelő bajtásra találni, mint megküzdeni a szintekkel. Pedig ilyen hosszú idő után azt gondolta, hogy csak találok valakit, akiben tényleg megbízhatok. De talán túlságosan is naiv voltam ezzel kapcsolatban, úgy tűnik a rendes emberek ritkák és nehezen felelhetők. Időközben szereztem magamnak egy amolyan főhadiszállás szerűséget Tolbana külvárosában. Arrafelé az npc-k is elég barátságosak, így nem okoz gondot a területen tartózkodás, továbbá mivel az első szinten van, így bárki számára elérhetőek a szolgáltatásaim, már ha éppen akad olyan bátor személy, aki igénybe meri venni az egyéb szolgáltatásaim a kristályírásin kívül. Ugyan mostanra már lett némi hírem és kiépített kapcsolataimnak hála megesik, hogy hozzám irányítanak olyanokat, akik már problémásnak számítanak a “makulátlan” körökben. Na, meg kibővítettem a repertoárom és nem csak bérgyilkos ként működöm, de besegítek ott, ahol tudok és szimpla megfigyeléseket is vállalok, továbbá információkkal is kereskedem, ha van bírtokomban valami jó. Így valamivel fenntarthatóbb az üzlet, viszont még mindig nem az igazi. Túl sok macera a sok dokumentáció és az sem túl jó, hogy elég sok lehetőséget kihagyok a potenciális megbízások közül, mikor épp terepen vagyok. Nem is értem azokat, akik mindezt egyeddül szeretik csinálni, hisz így túl sok a munka és kevés a szabadidő. De valahol mélyen kezdtem beletörődni az egészbe. Egyedül is megtudtam oldani az ügyeim és kezdtem egyre jobban belejönni az egészbe.

Mivel már nem élvezett olyan nagy prioritást az üzlettárs keresés, így elkezdtem alternatív fegyverek használatával kísérletezni, amolyan másodlagos fegyver a késeim mellé, ami lehetőleg ad némi esélyt a távolsági támadásokra is. Valahogy a bola lett az a másodlagos fegyver, ami meg is maradt a kezeim közt, viszont önmagában nem volt elég. Kissé átakartam alakítani úgy, hogy némileg területre is hasson, természetesen ehhez kerítettem egy szakavatottabb személyt is, hogy segítsen kidolgozni az alternatívákat, valahogy így sikerült kiügyeskedni azt, hogy robbanó fejek kerültek a bola végeire, ezzel elérve azt a kívánt hatást, amit szerettem volna. Szerencsémre a rendszer is elfogadta az ötletem, így fel is oldottam magamnak az Explosive Bola képességet. Teszt környezetben jól működött, már csak éles helyzetben kell kipróbálnom egyszer. Tehát nekiindultam kalandozni a védett területeken kívülre, hogy belefuthassak egy nagyobbacska és nem túl magas szintű mob csoportba, hogy pixeleikre robbanthassam őket. Valahogy így esett meg az, hogy úgymond kisegítettem valakit, akinek meggyűlt a baja egy kisebb farkas falkával, pont a kisebb szintek egyikén sikerült ebbe bele botlanom, tehát a bola bevetésével, szinte azonnal sikerült feloszlatnom a farkasok csoportját. Ugyan minimális sebzést elszenvedett az a személy is, aki a farkasok gyűrűjében tartózkodott, viszont semmi vészesről nem volt szó.
-Áhh, köszönöm kedves! - jött a reakció az idegentől, miközben oda libbent hozzám és átölelt, majd kapcsolt és vélhetőleg most már az indikátorom színe is feltűnt neki.
-Ugye... most nem kerültem nagyobb bajba, mint amiben voltam. - kisebb pánik ült ki az arcára, mivel viszont nekem semmi olyan szándékom nem volt és nem is az én stílusom az ilyesmi, így egy megnyugtató mosollyal az arcomon feleltem.
-Ugyan, dehogy, az ilyesmi nem az én asztalom. Plusz legalább kipróbálhattam a képességem is élesben, szóval még szívességet is tettél.
-Ahhm...igazán? - meglepetten pislogott rám.
-Persze, már egy ideje kerestem egy kisebb mob csoportot, amin használhatom és te pont összegyűjtöttél nekem párat. - bár egy apró kérdés még is csak piszkálta az orrom.
-Egyébként még is, hogyan zártak így körbe ezek a kis szintű farkasok? Nem tűnsz annyira kezdőnek.
Itt kicsit zavarba jött és úgy látszott nagyon keresi a megfelelő választ.
-Nos...ami azt illeti, nem igazán vagyok harcos alkat és nem igazán számítottam rájuk, így kissé megleptek... Pontosabban nagyon is, így kiment a fejemből, hogy itt nem igazán árthatnak nekem.
-Tehát belefeledkeztél az Újvilág működésébe. Hmm... azért ennyi év után kissé meglepő ilyesmivel találkozni.
-Az igazat megvallva sosem foglalkoztatott a játék harci oldala. Inkább a kreatív dolgok kötnek le, mint például a főzés és a sütés. - itt kissé feloldódott az eddigi zavarából - Már mester szintre fejlesztettem és bármit eltudok készíteni, számomra ez művészet. Ohh, és remek italokat is tudok készíteni ez a másik foglalatosság, amit mester szinten űzők.
-Ühüm... nekem egészen más foglalatosságaim vannak, bár részemről nem részletezném a dolgokat.
Itt a lelkesedése érdeklődésbe fordult át és bár sejthette mire is célzok, azért még további kérdéseket tett fel. Ugyan a kérdések óvatosak voltak, ahogyan a válaszok is, majd terelődni kezdett a téma és órákig sikerült elcseverésznünk. Számomra is kellemes volt, hisz elég rég volt már rá példa, hogy bárkivel is ennyire jól eltudjak társalogni. Annyira belefeledkeztem az egészbe, hogy még a barát felkérését is elfogadtam, majd lebeszéltünk egy újabb találkát a Tolbanai kis üzlet szerűségembe. Ugyan a viszont látás időpontja hetekre volt, de közben elég gyakran váltottunk szót apróbb üzenetek formájában. Ezen levelezések során kitárgyaltuk végül azt is, hogy miféle üzletet vezetek és ha már ez feljött, akkor megpróbáltam burkoltan felvetni a társulás lehetőségét is. Erre egy elég sejtelmes válasz jött és innentől a megbeszélt találkozóig nem is váltottunk több üzenetet egymással.

Elérkezett a viszontlátás napja, kissé izgatott voltam, hisz talán hosszú idő után meglelhettem a tökéletes segítőtársat az üzletben. Ugyan már volt valami üzletnek nevezhető helyem, még nem igazán foglalkoztam kicsinosításával, meghagytam abban az állapotában, ahogy hozzám került. Egy takaros, de kissé megkopott és egyszerű fogadónak, még a hozzájáró bútorzatot sem tüntettem el. Ezidáig az egyetlen helység, amit személyre szabtam az az egyik hátsó helyiség volt, ahol a kristályokat gyártottam és oda invitáltam a komolyabb ügyfeleket a galéria részén pedig a hálóhelyiségem rendeztem be. Viszont visszatérve a lényeghez a fogadó tér egyik asztalára kiraktam némi sütemény és egyéb nasit, meg egy kis italt, hogy tartható legyen a hangulat a csevegés alatt.
-Üdvö... egek milyen poros hely ez? Mikor említetted valamivel csinosabbra számítottam. - lépet be az ajtón, kicsit sem zavartatva magát.
-Még nem volt időm rendbe rakni, meg igazából kedvem se volt hozzá. - vágom vissza flegmán, még a helyemről sem keltem fel, maradtam az asztalnál, amit a kis traccspatihoz rendeztem be.
-Egek csajszi, lesz itt min dolgozni. - foglalt helyet velem szemben egy sóhajjal megtoldva.
-Miért? Talán beakarsz szállni? Igazából jelenleg nekem jó így.
-Azt hittem kell egy partner? Ugyan még nem válaszoltam igazán az utolsó leveledre, de érdekelne a dolog.
Itt felcsillant kicsit a tekintetem és sokat sejtetően mosolyogtam rá.
-Tehát elvállalnád a munkát. De mi a kikötésed?
-Nos én is szeretnék egy kisebb vállalkozásba kezdeni, ha osztozhatunk a helyen, akkor belefér az is, hogy besegítsek a te kis piszkos ügyleteid lebonyolításában is.
-Hé, nem is piszkosak! Csupán kisegítek embereket egyes kényes ügyleteiben is. - megjátszott duzzogással ettem egy sütit.
-Ohh, igazán? Akkor minek kell az anonimitás és a sok titok édesem? - kérdezte egy sokat sejtető vigyorral az arcán.
-Mert így izgalmasabb! - vágtam rá határozottan - Plusz nem akarom, hogy utólagosan feleslegesen zavarjanak az ügyfelek, miután végeztem velük.
-Valahol érthető is. - nevette el magát - Hisz biztos akadnak olyanok, akik csak alibiből akarnak felbérelni, hogy flörtölhessenek.
-Valami olyasmi. Ezért kell valaki, aki szűri a kuncsaftokat és csak a tényleges megbízásokról értesít.
-Nos, amennyiben elfogadod az én feltételeim, akkor részemről rendben.
-Hmm... Pontosan mik is lennének azok a feltételek?
Itt széle vigyorra kerekedtek az ajkai és elkezdett ragyogni az arca.
-Szeretnék nyitni egy kis vendéglőt, ahol kiélhetném a művészetem és az én drága süteményeim árulhatnám, meg az ital költeményeim, némi rendes étellel is az étlapon.
Kissé kikerekedtek a szemeim a meglepettségtől, valami személyesebbre és komolyabbra számítottam, tekintettel arra, hogy milyen titkokat is kell majd megőriznie.
-Ha csak ennyi, akkor megadom. Ez a hely úgy is egy régi fogadó volt, van egy konyha helyiség hátul és még egy szabad szoba is van számodra. - elégedetten kortyoltam egyet az italomból - Továbbá úgy rendezedbe a rendelkezésedre álló helyiségeket, ahogy akarod, sőt a névválasztást is rád bízom. Ezek az apróságok engem nem izgatnak annyira.
Döbbenten pillogott rám, majd hirtelen kikelt magából.
-Apróságok! Hisz ezek a legfontosabbak, ezek azok a dolgok, amik majd megfogják a vendégeket és visszavonzza majd őket, továbbá ez alapján lesz megítélhető a jó hírnevünk egyrésze.
-Nyugi-nyugi. - intettem neki, miközben a poharamba bújtam.
-Mindenesetre hálás vagyok neked ezért csajszi. Innentől én leszek a tökéletes öribarid és bizalmasod. - tért vissza a ragyogás az arcára és látszólag a felhők közt jár.
-Nincs pezsgő? Pedig ez a pillanat azt érdemelne.
-Hát az nincs, de van bor az is megfelel, ugye? - meg se várva a választ már töltöttem is az italokat, majd emeltem is koccintásra a poharam.
-Ohh, drágám, úgy tűnik kész csoda, hogy leszek neked innentől. - jegyezte meg kissé fáradt hangon, majd ő is koccintásra emelte poharát.
-Viszont a csinosítás az teljes mértékben rád marad. - váltok gyors témát - Volna egy kis dolgom, ami eltarthat egy ideig. Szóval tégy saját belátásod szerint és mint már említettem az elnevezés is téged terhel. Bármi is lesz egy szavam se lesz rá. Esküszöm.
-Ha már rám hagyod a munka nehezét remélem is. - jelenti ki kissé morcosan – De ne aggódj mire visszajössz, már egy teljesen új helyre fogsz visszatérni. - vigyorgott elégedetten.
Ezután még elcseverésztünk néhány óráig, majd mikor már eléggé bódult állapotba kerültünk felfüggesztettük a kis magánpartinkat. Mivel a szabad szobában már volt egy ágy, így már birtokba is vehette. Másnak kissé nyűgösen indultam utamra. A munka, amit elvállaltam eltartott egy ideig, ami most kivételesen kissé nyűgös volt. Tekintve, hogy kíváncsi voltam arra, hogy mi lesz abból a rozoga fogadóból, amit hátrahagytam és alig telt el idő úgy, hogy ne azon izgultam volna, hogy hova is fogok visszatérni.

Aztán elérkezett számomra a nagy nap, amikor lelepleződik számomra, hogy milyen is lesz az új üzletem. Nem szóltam arról, hogy visszatérek csak, hogy minél nagyobb meglepetés érhessen és véletlenül se kapjak beszámolót a fejleményekről. Odaérve pedig már kívülről szembesültem a változásokkal, mintha az a rozoga fogadó, ami korábban itt volt sosem létezett volna. A tekintetem felemelve a táblára, amin a fogadó neve szerepelt az elolvasása után az első gondolatam az volt, hogy nem az én világom a “Cukor Tündér” elnevezés, de nincs mit tenni. Én voltam, aki szabad kezet adott mindenben, így nem panaszkodhatok. Talán jobb is így, hisz elég kevesen gyanakodnának egy ilyen név mellet, bármi alvilági dologra. Viszont még belülről nem vettem szemügyre a helyet, így belétem és kishíján padlót fogott az állam a meglepettségtől. Ugyan a belső elrendezés sem teljesen az én stílusom, de még részemről belefér és valljuk be boszorkányosan jó munkát végzett a kialakítással. A fehér klasszikus kinézetű asztalok és székek, remekül beillettek a hely halványrózsaszín színeibe. Körben az ablakok alatt borostyán fut körben az ablakok alatt rózsákkal keveredve. A pult is követi a klasszikus dizájnt keverve a fehér és rózsaszín színvilágot. Két oldalt üveggel fedett polcozott részek vannak, a jobb oldalán - ami a nagyobb része az egésznek - tele tömve mindenféle süteményekkel, a bal oldalon pedig - ami jóval kisebb - kristályok tárolására van kialakítva, mutatóban még van is bele helyezve néhány mintadarab. A művész kitett magáért és ezt nem is szégyelltem bevallani neki. Ugyan vendégek még nem jártak itt mondván, hogy megvárta míg visszatérek és szemügyre veszem elsőként. Még pár napig meg is hagytuk a hely maga kis nyugalmát, majd kihirdettük a megnyitást. Ahogy az várható volt még újnak számított a hely, addig tömve volt. Aztán miután lecsengett a kezdeti izgalom és érdeklődés, egy nyugodt kis menedékké vált az egész. Bőven kezelhető vendég számmal, miután pedig ilyen nyugodttá vált ismételten a környék az üzlet másik fele is elkezdett beindulni.
Innentől már egyenesben is volt minden. Sikerült egy jól átvilágított ügyfélkört kialakítanom és egész jól ment az bolt mindkét fele. Ugyan néha megesett, hogy került egy kis homokszem a gépezetbe, de azok könnyen kezelhető esetek voltak. Egyelőre a bolt békésen üzemel és ez a legfontosabb.

by **Moxie** Csüt. Dec. 09 2021, 23:06

Egy szürke év
[2031]

Az év utolsó hónapja, mindig azt az érzést kelti bennem, mintha az évben feltörő összes energia újra összegyűlt volna és őrült rohanásra késztetni mindenkit. Azt az érzést keltve az emberben, mintha az idén még nem is csinált volna semmit sem, mindeközben pedig kiszipolyozva az utolsó energiáit is felőrli az ünnepek közeledte. Még utoljára mindenki megerőlteti magát, aztán mikor elérkezik végre Szenteste, akkor végre megpihen a világ és új erőt gyűjt egészen a következő év kezdetéig. Ugyan nem mindenkit kap el és sodor magával ez az utolsó nagy hullám. Vannak, akik már csak kényelmesen hátra dőlve várják a bódító és színes karácsonyt és egészen az új esztendő megkezdéséig nem is igazán tesznek semmit sem, azon felül, amihez épp kedvük szottyan. Ezen személyek közé tartozom jó magam is. Ilyenkor már rohanok megbízások után, csupán egy-két nagyon rendkívüli esetben, viszont minden évben tekintettel vagyok a szeretet állszent ünnepére és ilyenkor nem vállalok el semmi olyasmit, ami mások diszkrét eltakarításáról szólna. Továbbá a nehezebb küldetéseket is kerülöm ilyenkor, csupán az időszakhoz kapcsolódó egyszerűbb kis feladatokat fogadom el, viszont ezen felül semmi megerőltetőre nem vagyok hajlandó. A decemberi időszak számomra a pihenés időszaka, átadom magam a hangulatnak és kiélvezem minden élvezetet, amit csak nyújthat. Néha végig veszem mik is történtek velem idén, de akárhogyan is veszem sorra az idei évem, sajnos azt kell mondjam nem ez volt a legesemény dúsabb. Teljesen nyugodtan eltelt, semmi olyasmi nem történt, ami számomra különösebben kiemelendő lenne. Csupán szürke hétköznapok tömkelege volt jellemző az idei szezonomra. Szokásos megbízások, azokból sem a legkiemelkedőbb fajták és relatíve kevés személyt kellet kiiktatnom az idén és meglehetősen kevés önjelölt igazságosztóval gyűlt meg a bajom, tehát mondhatni, hogy számomra az idei a csend éve volt. Talán mentegethetném azzal az évet, hogy de hát új ismeretségekre tehettem szert, de ez elég olcsó mentség, hisz ez minden évben megtörténik, főleg abban a szakmában, amiben mozgom. De, ha vissza is gondolok ezekre a személyekre, akkor sem tudnék senkit sem különösebben kiemelni, akikkel pedig már az év vége felé találkoztam nem igazán számítanám bele a mostaniba, hisz néhányukkal még futnom kéne néhány kört, hogy ténylegesen is megállapíthassak róluk bármit is. Szóval az elvarratlan szálak, már a következő évi számotvetéshez fognak tartozni. Hacsak nem lep meg még valaki az új esztendő kezdete lőtt, valami rendkívülivel. Viszont addig is ez egy számomra eléggé szürke év marad. Innentől már csak élvezem a szabadidőm és szórakozom, úgy ahogy kedvem tartja. Hisz, ha már magát az időt nem tudom visszatekerni és utólag színt adni idei évnek, akkor legalább az utolsó hónapját próbálom meg minél színesebbé varázsolni.

by Ajánlott tartalom

Moxie - A sorok között

Moxie - A sorok között

Re: Moxie - A sorok között

Re: Moxie - A sorok között

Re: Moxie - A sorok között

Re: Moxie - A sorok között

Re: Moxie - A sorok között

Re: Moxie - A sorok között

Re: Moxie - A sorok között

Re: Moxie - A sorok között