[Event] Bolondok napja 2021 - Dupla vagy semmi

by **Strea** Csüt. Ápr. 01 2021, 20:26

Bolondok napja 2021 - Dupla vagy semmi

Talán már eleve abban a hiszemben feküdtetek le előző este, hogy a másnap - április elseje lévén - biztos tartogat némi meglepetést és tréfát, legyen az egy ismerős, barát vagy családtag heccje, vagy a rendszeré. És nem is tévedtetek sokat.

Ahogy kinyitjátok a szemeteket, egy egészen ismerős arc fogad: a sajátotoké. Mellettetek fekszik és ugyan kicsit később tér magához, mint ti, de minden másban veletek teljesen egyforma, és nemcsak a kinézete, hanem a jelleme, mozdulatai és emlékei is. Mielőtt azonban bármelyiktekben felmerülne, hogy testcsere történt, sajnos hamar rá kell jönnötök, hogy nem: egyszerűen csak kettő lett belőletek. Minden játékosból Aincradban. És ha ez még nem lenne elég, hamar azt is felfedezhetitek (már aki nem menekül be azonnal a pánikszobába), hogy ha egymáshoz értek, egy harmadik klón jelenik meg, ha pedig bármelyiktek közül ketten ezt megteszitek újra, úgy egy negyedik, ötödik és így tovább, egészen százig. Lehet nem kéne egymáshoz érni, ugye? Vagy éppenhogy de?
Hogyan zajlik a napotok? Hova látogattok el, kikkel elegyedtek szóba és vajon a céhtársadnak az csak egy klónja, vagy az eredeti, aki éppen rád öntötte a kávét? Meg amúgy... számít ez egyáltalán?

Aki úgy dönt, hogy belőle a sok is kevés, továbbá hamar megtapasztalhatja azt is, hogy minden tizedik klónja selejt: annak avatarja egy kicsit szürkébb, mint a többieké és a jelleme is más - de hogy miben és mennyire, az csak rajtatok áll.

Nos, a lehetőségeitek tárháza végtelen. Mit tesztek, hogyan reagáltok és ami a legfontosabb: tetteitekkel vajon csökkenteni vagy növelni kívánjátok az Aincradban elszabaduló káoszt? Twisted Evil

Az eventen bárki részt vehet és multikat is lehet hozni. Jutalmat az kap, aki legalább 1000 szóban reagál a történésekre és mivel bárkivel kommunikálhatsz, ajánlatos ezt az ezrest több reagra szétbontani. Játszhattok ismerkedős minijátékokat vagy írhattok több kört szólóban is, amit csak szeretnétek - szólimit nincsen és bármennyi kört lehet írni.
A topicot 1 hónapig hagyom nyitva, utána jutalomosztás következik, azaz az event határideje: 2021.05.01.

Szeretnék minél kreatívabb és poénabb kijátszásokat olvasni! Jó játékot nektek!

by **Leonard** Csüt. Ápr. 01 2021, 21:46

Nyújtózkodott. Első sorban a reggeli cigijét kereste a kisszekrényen, de ujjai valami gyanúsan melegbe akadtak. Megtapogatta és most már meg tudta állapítani, hogy csupasz emberi bőrt érint. Még mielőtt azonban nagyon beleélte volna magát egy ilyen típusú napindításba, egy erőteljes ütést érzett a bordái között. Még fel sem ébredt, de már légszomjjal küszködött. Pislogott párat. Szeme elől a reggeli napfényt még mindig az álom homálya fedte el, de aztán a következő rúgás letaszította az ágyáról. Ez már aztán több volt a soknál!

Felpattant és hirtelen támadt energiával, idegesen bámult ágytársára, csak hogy onnan önmaga nem egy, nem kettő, de rögtön három változata pislogott vissza rá. Az egyik Leo - a legpofátlanabbik - már a reggeli cigijére gyújtott rá kótyagos arccal, a másik kettő pedig félálomban folytatott harcot az ágy használati jogáért.

Odasétált pofátlanka mellé és kikapta kezéből a gyújtót meg a dobozt. Továbbra is értetlenül állt a helyzet előtt, de most feltétlen elsőbbséget élvezett a nikotin vérébe jutása, így egyelőre ezt a problémáját igyekezett csillapítani. Alighogy kipattintotta a tüzet, hármaska és négyeske hirtelen szintén megtalálták éber önmagukat, ráadásul roppant morcosan néztek rá, amiért az ő cigijüket szívta. Mármint a sajátját. És rohadtul nem szándékozott az utolsó két szálat odaadni nekik. Ha minden más meg is duplikálódott ugyanis, de a cigarettás dobozban nem termett hirtelen négyszer annyi dohány, Leo legnagyobb bánatára.

A másik két Leo arcán egyre vérmesebb volt a vigyor. Persze az értetlenség is ott ült, de mindenekelőtt szükségük volt a reggeli cigire, a megrökönyödés ráért később is. Hármaska előrevetette magát, de ezzel egy időben négyes is megmozdult, így összegabalyodott a lábuk a takaróval és egymással és orra buktak. Pofátlanka és az igazi Leo - mert persze csak ő lehet az igazi! - erre aztán hangosan felkacagott.

Leonak ez sem tetszett. Egyiknek sem. Ő azért volt mérges, mert pofátlanka leutánozta a vihogását, pofátlanka pedig valószínűleg ugyanemiatt rá. A másik kettő helyzete egyértelműbb volt, nem csak nikotinra áhítoztak, de immár a büszkeségükön is csorba esett.
- Silány egy utánzatok - köpte maga elé ellenségesen és arra gondolt, hogy nem csak a dohány, de úgy az alkohol, vagy a nők száma is véges. Mi történne itt, ha rögtön négy, ne adj isten tucat, száz vagy ezer Leo igényeit kellene kielégíteni? Ráadásul... Mirikából is csak egy van. Vajon tényleg csak egy van?

A csűrhe - vagyis a nikotinhiányban még szenvedő - hasonmásai közé vetette a cigarettás dobozt és az ajtó felé fordult, csakhogy pofátlankának valószínűleg vele egy időben épp ugyanez a gondolata támadt, mivel ő mindenfajta hezitálás nélkül már kint is volt a folyosón. A másik kettőnél is számítani lehetett rá, hogy a dohányzás kellemes hatásainak élvezete után első dolguk lesz végigfuttatni ugyanezt a gondolatmenetet, így sietnie kellett. Pofátlanka azonban túl gyors volt - vagyis épp annyira gyors, mint ő maga is -, szóval csak Mirika szobájának ajtaja mellett érte utol kopogtató társát.
- Menj a dolgodra... - morgott amaz.
- Te menj, te szerencsétlen utánzat - így ő.
- Én? - felröhögött. - Te vagy az utánzat. Én ébredtem fel legelőször.
- Hazudsz! És hagyd békén Mirit a perverz ötleteiddel!

A másik úgy nevetett fel, mint aki pontosan tisztában van vele, hogy neki is ugyanazok a gondolatai támadtak. Magaddal pörölni hatalmas szívás. Mire azonban bármit is visszavághatott volna, Pofátlanka felöltötte a legvérmesebb mosolyát és előhúzta a kardját. Épp azzal egy időben, hogy hármaska és négyeske is befutottak, hihetetlenül morcosan attól, hogy nem ők értek elsőként Mirika szobájához.

- Ha máshogy nem, hát így megoldhatjuk a problémát. Az igazi úgysem halhat meg!
- De védett övezetben vagyunk - így hármaska. Igaza volt. Meglepően ésszerű gondolat volt ez, annak ellenére, hogy csak egy hasonmástól származott.
- És ha itt sincs? - így négyeske, aki időközben lenyitotta a menüjét és a barátlistán kezdett böngészni. Meglepően normális feltevés volt ez egy negyedik számú, selejt hasonmástól. Meg kellett kockáztatni, hogy még szerencsés is. Hármaska és négyeske ugyanis sokkal higgadtabbak voltak, mint első két társuk, így nem jutott eszükbe rögtön egymás torkának esni. Vagyis... még nem. Majd akkor, ha megtudják, hogy elfogyott a cigi!

by **Ronye Arabel** Csüt. Ápr. 01 2021, 22:27

Arabel tágra nyílt szemmel bámult maga elé. Ez valami vicc? Hiszen a testvérei ikrek, nem ő! Kicsit ijedten pattant ki az ágyból.
Ugye nem megint az a két hatökör talált ki valamit már megint?
- ARAAA! -harsant valahonnan az ikrek aktuális szobája tájáról... De háromszor olyan hangosan, mint szokott.
Fél perccel később a szobába már 10-en masírozzak be... Arának meg kellett dörzsölni a szemét. Halucinál? Hiszen ez nem lehet igaz... Ezekből kettő is sok, nemhogy tíz!
Mindenesetre nem hagyták nyugton.
- Ez nagyon király! - pacsiztak az ikrek, és máris 14-en álltak a szobában. - Oltári bulit csapunk! Gyere te is! - közölték, megragadva Arabel kezét egyszerre 6-an, aminek következében máris 18-ra nőtt az ikrek száma a szobában. - Keressük meg Leot is, induljunk! - nyüstölték.
Ara, és a másik Ara egyszerre sóhajtott, és válaszolt.
- Dolgoznom kell. Nincs szabadnapom - közölte... vagyis közölték.
- Ezért jó, hogy ketten vagytok. - vigyorogtak az ikrek, valamilyen okból kiegészülve két sápadt, ijesztően bandzsa verzióval (akiknek nem a jószívű pajkosság sütött a tekintetéből, hanem a megátalkodott vásottság), és további 4-el mindkét tagjából a párossal - Ő dolgozik - mutattak véletlenszerűen valamelyik lányra, mert nem tudták, melyik az eredeti testvérük - Te meg jössz velünk mókázni - vigyorogtak a másikra mutatva, immár 38-an zsúfolódva a mostmár veszélyesen szűkülő szobában, így néhányan el is indultak kifelé, a többiekre hagyva a rángatást. De csakhamar lett az 40 is, a négy vásott bandzso pedig nagyon megtalálta egymást, és külön diskurzusba kezdett.
A “rendes” ikrek pedig vigyorogva tolták egymás mellé a két Arát.
- De ha ezt csináljuk - lökték egymáshoz őlet, mostmár 50-en figyelve innen-onnan az ablakból az eseményeket, és három egymásra pislogó Arával - Akkor ketten is velünk jöhettek. De akàr mehettek dolgozni is ketten - vigyorogtak, és összetaszajtottak kettőt az Arák közül.
Mostmár 70 szempár leste a választ, míg hatan terveket szövögettek, de csak pillanatokig, mert felkapva a négy Arabelt, elmasíroztak, hogy kettőt a fogadóba, kettőt pedig a palotához vigyenek Leo nevét kiabálni az ajtó előtt, az Arabeleket szorosan közrefogva... már 120-an. Hogy közben el is tűnt a néhány szürke verzió? Azt senki nem vette észre.

by **Saibāitachi** Pént. Ápr. 02 2021, 00:22

Itachi ahogy az szokása hirtelen egy villanással ébred. De az is szokása, hogy mielőtt ki kell az ágyból, elégedetten nyújtózik egyet. A két árnyharcos kézfeje a fejük felett csattant össze, aminek az egyenes következménye, hogy a megjelenő harmadik, a két szélsőt kiszorítja az ágyról. A nyújtózó páros hangos puffanással landol a padlón, majd azon nyomban felpattantak;
– Mi a frász! – hangzik egyszerre az ágy két oldala felől. Míg középről csak egy halk hang;
– Csendesebben! Van, aki még alszik. – teszi az ujját a szája elé, miután felült az ágyon. A két talpon lévő leeső állal pislog, először az ülő alakra, majd egymásra. Kell néhány pillanat mire megemésztik a látottakat, majd a két álló Itachi egyszerre szólal meg;
– Esküszöm nem ittam semmit az eset! – erre összenéznek, majd újra egyszerre szólalnak meg – Ne már! Ez ultra gáz!
Mire a harmadik, el kezd kuncogni;
– Neeem, ez… vicces! – majd két kezével mintha a levegőt kavarná int a két másik felé – Gyerünk! Folytassátok, ez nagyon poén!
Az alappárosnak több sem kell, azonnal meg is szólalnak megint hajszálra egyszerre;
– Te miért nem beszélsz szinkronban?! – támadják le az ágyon lévőt.
– Ugyan srácok! Ti is tudjátok nagyon jól, hogy miért. Mert én csak klón vagyok, hisz épp az imént jelentem meg. Az én gondolati síkomban csúszás van a tietekhez képest. Ti viszont… – néz előbb az egyikre, majd a másikra, és kissé elbizonytalanodva folytatja – … az eredetik … vagytok?!
A két álló alak összenéz, majd megint egyszerre, ujjaikkal egy más felé bökve kezdenek beszélni;
– Szét kell válnunk! Te mész keletnek én meg nyugatnak. – és a kijelentettekkel szinkronban egyszerre is mozdulnak az ajtó felé és nyúlnak a kilincsért, ami miatt ismét összeérnek a kézfejük, minek okán megjelenik egy újabb klón. Az alappáros egyszerre vetődik el oldalra, ahogy megjelenik az új Itachi, akinek a keze a kilincsen nyugszik. De mielőtt kinyitná az ajtót, hogy elinduljon kelet felé az eredeti ötlet szerint, még visszaszól a két másiknak.
– A keletet buktátok, szóval találjatok ki valami mást! – azzal távozik. A megszólítottak megint egyszerre adnak hangot nem tetszésüknek;
– Háááá! Hülye klón! – közben az ágyon ülő is felkel, és elindul az ajtó irányába. Az alappáros közben felkászálódik és újult lendülettel vetődnek a nyitott ajtó irányába – Most vagy soha! – felkiáltással.
Persze megint hajszálra egyszerre, így mindössze egy lépésnyire az ajtótól a válluk újra összeér. A megjelenő újabb Itachi miatt megint oldalra kell lendülniük, helyet adva így az ágy felől érkezőnek is.
A megjelent új klón, eközben ki lép az ajtón, visszaszól;
– Igen, jól sejtitek a nyugat is foglalt. Új ötletet kérünk! – vigyorog a szobában levőkre, majd amilyen gyorsan csak tud távozik. Közben a legelső másolat, akiről biztosan tudjuk, hogy klón az ajtóhoz ér és már menne kifelé mikor az alappáros utána szól.
– Te mégis hová mész! – a megszólított meg áll az ajtóban és visszafordul, majd tenyérbemászó hangsúllyal közli.
– Nekem nincs veszteni valóm, mehetek ahova akarok! Én csak egy másolat vagyok, aki kitudja meddig létezhet, szóval kihasználom a helyzetet amig lehet! – vigyorodik el sokat sejtető módon. És már épp fordulna, mikor a két másik megint teljesen egyszerre felé lendül. A klón ösztönösen tartja fel feléjük kezét, miközben felkiált.
– Megállj! – de a két másikat már viszi a lendület egyenesen a feltartott kezeknek. Persze ismét megjelenik újabb két klón. – Upsz! – mondja az ajtóban álló, ahogy kihátrál a szobából, majd gyorsan futásnak ered. Közben az alappáros összenéz majd egyszerre közlik;
– Ez így nem lesz jó! – mondják mire a két új megjelent szintén hajszálra egyszere kérdez vissza,
– Mégis mi? – majd összenéznek – Te meg mi a fenét csinálsz! – mondják teljesen szinkronba. Elvégre ők is ugyan abban a pillanatban jelentek meg, így Itachinak (a sisakot viselő játékosnak) teljesen azonos agyi tevékenységének hullámán mozognak. És már épp mozdulnának, mikor az alappáros rájuk kiált;
– NE! Mozduljatok! – majd összenézve egyetértően bólintanak – Előszőr őket kell elválasztani!
A klónpáros láthatóan értetlenül áll a helyzet előtt, de a két másik nem hagyja, hogy további galibát okozzanak, így továbbra is teljesen szinkronban kezdik rendezni a helyzetet. Szerencséjükre mivel mindenben tökéletesen egyetértenek ez nem is megy olyan rosszul.
– Te! – Böknek a jobboldali klónra – Elindulsz most az ajtó felé! Te! – mutatnak a másikra – Addig veszteg maradsz amíg nem szólok! – utasítják a klónokat, akik persze ezt nem tudják szó nélkül hagyni.
– Miért ő (én) megy(ek) előbb? – Teszik fel a számukra teljesen logikus kérdést. Amire azonnal jön is a válasz kétfelöl.
– Mert én vagyok az eredeti, és ti másolatok teszitek, amit mondok! Azért!!!
– Jól van! Jól van! – emelik hárítólag a kezüket a klónók – Nem kell mindjárt felkapni a vizet! – mondják, majd az elsőnek megszólított szépen kisétál a szóbából, és eltűnik. Majd legalább két perc szünet után, szólalnak meg.
– Ennyi elég lesz. Most már mehetsz te is. – amint a klónpáros második tagja eltűnik elégedett vigyorral a képén néz össze az alappáros, majd;
– Királyok vagyunk! – felkiáltással összepacsiznak. – Ne már! – hangzik megint egyszerre az újabb megjelent klón fülébe kétoldalról. Aki rezignáltan csak ennyit mond mielőtt eltűnik az ajtóban;
– Hogy én mekkora egy marha vagyok!
A szobában maradt két Itachi egymással szemben némán gondolkodik. Ugyan abban a pillanatban sóhajtanak, vagy épp fordulnak az ablak vagy az ajtó felé. Végül összenéznek, és egyszerre kezdenek beszélni.
– Vajon melyikünk az eredeti? – mivel az egészen biztos, hogy csak egy valóvilágbeli, sisakot viselő Itachi van, így joggal feltételezhető, hogy csak egy megszemélyesítendő karakternek kéne lenni. De ugyan abban a pillanatban legyint mind a kettő. – Igazából mindegy is! Mert a másolat úgy sem fogja tudni mikor eltűnik. És ha eltűnik akkor az eredetinek már érdektelen, hogy ő volt, hisz nincs aki vitatná.

Miközben alappárosunk az élet nagy kérdésiről filozofál szinkronban, addig Nyster Lázálom nevű fogadójában éppen betér az árnyharcos klón 5-ös és letelepszik a kerek asztalhoz, az ott ülő feketehajú lány mellé.
– Szasz Holló! – szólítja meg a lányt – Kellene egy jó tipp, hogy hova menjek gyakorlatozni, mert kellene pár új cucc. Ha meg osztanád Itachi cimbiddel, hogy te hol farmoltál 12-es szinten igen hálás lennék. – kacsint a lányra. Érdekes mód, mivel a fekete hajú lány a roppant nőies külseje ellenére elég fiúsan viselkedett, így vele Itachi egész jól kijött. És tőle szokatlan módon normálisan tudott beszélni vele. Szerencséjére a lány is osztotta a szimpátiát így készséggel válaszolt;
– Rendben kölyök. Átküldöm a koordinátákat, de légy észnél és legyen készenlétben a kristályod!
– Naná! Hiszen ismersz!
– Igen. Ismerlek, és pont ezért mondom! – vonta össze a szemöldökét szigorúan a kardforgató, miközben elküldte az üzenetet a másik játékosnak.
– Kösz csajszi! Ha nagy leszek meghálálom! – majd széles vigyorral a képén elbúcsúzott és távozott.
A nő még figyelte ahogy távozik a fogadóból, majd amint becsukódott az ajtó ezt a figyelmét az előtte lévő korsóra irányította. Nagyot húzott belőle, és amikor letette az asztalra az árnyharcost látta maga előtt ahogy letelepszik a szabad székre.
– Szasz Holló! – szólítja meg a lányt – Kellene egy jó tipp, hogy hova menjek gyakorlatozni, mert kellene pár új cucc. Ha meg osztanád Itachi cimbiddel, hogy te hol farmoltál 12-es szinten igen hálás lennék. – kacsint a lányra.
– Te most szórakozol velem? – érdeklődött a lány – Mert ha igen úgy pofán verlek, hogy egy komplett éves horoszkópot összeállíthatsz a csillagok alapján, amit látni fogsz! Az előbb küldtem át! Azt ne mond, hogy véletlenül kitörölted a levelet! – mondja durcásan.
– Naná! Hiszen ismersz! – válaszolja rá a fiú, bár igazából ő sem érti miért.
– Te én tényleg megcsaplak! – vágja rá a lány azonnal, de aztán a fiú szemébe nézve inkább csak elküldi újra a koordinátákat. – De most tűnj el és vissza ne merj jönni legalább egy napig!
– Kösz csajszi! Ha nagy leszek meghálálom! – majd széles vigyorral a képén elbúcsúzott és távozott. A lány hosszú pillanatig csak értetlenül bámul a fiú után amint az eltűnik a kapun keresztül. Még a söréről is megfeledkezik. Majd bégül nagyot sóhajtva csak ennyit mond.
– Ostoba kölyök! – de valahogy nem tud haragudni a fiúra.

by **Mia** Pént. Ápr. 02 2021, 12:14

//Remélem nem baj, hogy én komolyabbra vettem.//

Már rég elvesztettem érdeklődésemet afelől, hogy hol járhat a való világ. Nem tudtam volna nyolc év után számon tartani, nem is akartam tudni a kinti dolgokról.. Ezért fel sem tűnt, milyen nap közeledett. Kissé agitáltan tértem ugyan nyugovóra, de ez már megszokott volt..

Reggel ahogy felkeltem, egy mosoly fogadott.. Pislogtam néhányat, hogy kijöjjön az álom a szememből, ám a kép nem tűnt el. Halványan láttam csak az arcot, mely előttem feküdt. Szép volt.. Aztán hirtelen ijedtségemben felugrottam és visítva mutattam rá.
- Hogy kerülsz te ide? - Kérdeztem vádlón. Csak ekkor láttam meg, hogy a lány teljesen úgy néz ki, mint én, csak sokkal ápoltabb a bőre és a haja.
- Vártam már, hogy felébredj - simogatta meg az arcomat csábítóan.
- Mit keresel te itt? - Jött az előzőhöz hasonló kérdés.
- Ennél azért kreatívabbnak gondoltalak.. És eszesebbnek. Vagy valóban ilyen lennék?
- Ilyen.. Lennél? Ki vagy te?
- Ezt én is kérdezhetném tőled.. Megjelensz itt az ágyamban és pont úgy nézel, mint én..
- Én jelentem meg a te ágyadban? - Hitetlenkedtem.
- Nem mintha bánnám. Aztán rájöttem, hogy mi egyek vagyunk. Te is Mia vagy és én is Mia vagyok. Ezt mégis hogy oldjuk fel?
- Még mindig nem tudom, mit keresel itt..
- Szerinted mi vagyok én?
- Tükör kristály..?
- Az elfeledett éned vagyok, Mia - nevetett fel. - Az élettel teli, vidám éned. Azt hiszem azért vagyok itt, hogy felvidítsalak.
Ennek volt értelme.. Mióta csak beléptem ebbe a világba, vagyis amióta felébredtem, nem éreztem jól magam.. Egyszer sem voltam jókedvű. Hihetőnek tűnt, hogy azért van itt, hogy felvidítson.
- Nos? - Dőlt hátra hívogatón. - Mit szeretnél csinálni?
- Én.. Öm.. - Zavarban voltam. Tudtam, mit szeretnék, de nem mertem volna kimondani. Elég magányos dolog lett volna önmagammal megtenni.. De végül összeszedtem a bátorságom és elszántan a szemébe néztem. - Szeretnék táncolni.
A szemében.. A szememben láttam, hogy elégedett a válasszal. Évek óta senkihez nem kerültem közel, így nem is volt alkalmam rá. Most jól esett volna. Némán felállt és a kezét nyújtotta. Finoman elfogadtam és egymásba fonódva táncolni kezdtünk.

by **Shareen** Pént. Ápr. 02 2021, 13:00

//18+ rész spoilerben.//

Annak a bizonyosságnak a teljes tudatában feküdtem le, hogy másnap nem vár majd rám semmi. Nem voltak barátaim a játékban, nos.. Ayumut leszámítva, de őt nem úgy ismertem, mint aki foglalkozna olyan triviális dolgokkal, mint az április elseje..
Mégis, reggel.. Felkelve a saját tükörképem fogadott. Először azt hittem álmodok, de túl lassan telt az idő, ahogy arra vártam, hogy kinyissa szemét a másik felem. Kissé meg voltam ijedve ugyan, de tudtam, hogy ez egy játék, nyilván valamilyen glitch fordult elő, vagy mégis Ayumu szórakozik..
Ahogy kinyitotta szemeit, az értetlenség teljes pompájában ült ki az arcára. Nem értette, hogy kerültem oda, ahogy én sem, hogy került oda ő. Végül egyszerre ragadtunk párnát és dobtuk egymást arcon.
- Mit keresel te itt? - Kérdeztük egyszerre.
- Nem, te mit keresel itt? - Jött a válasz mindkettőnktől és újra párnát ragadtunk.
- Várj.. - Emelte fel kezét a klónom. - Ezzel nem megyünk semmire. Ki kell derítenünk, melyikünk az igazi. Hogyan tegyük ezt?
Ötletem sem volt. Azt sem tudtam, ez egyáltalán hogyan lehetséges. Hogyan tudtuk volna megoldani?
- Tehát te.. A másik énem vagy? - Volt időm gondolkodni rajta, amíg aludt.
- Szerintem te vagy az én másik énem..
- Egyértelműen. Viszont.. Tekintve a világ törvényszerűségeit, sosem volt alkalmam egyenlő harcot vívni. Kíváncsi vagyok, hogy boldogulnék magam ellen.
- Nekem is épp ezen járt az eszem - felelte elégedett mosollyal.
Szó nélkül kardot ragadtunk és felmértük a másikat. Hamarosan fém csendült fémnek, ahogy a két kard egymásnak csapódott. Szinte tükröztük egymás mozdulatait, egyértelmű volt, hogy ugyanúgy gondolkodunk. Csapás követett csapást, végül egy pörgőfordulat után egymás hátának vetve végeztük, kardjainkat kitartva magunk mellé.
Az ellenfelem arcán diadalittas vigyor díszelgett, mikor ismét szembefordultunk egymással. Hátralépve megbotlottam valamiben és hátradőltem. Felpillantva megpillantottam másik énem, ahogy egy harmadik is besétált a látómezőmbe. Összepacsiztak, mire egy negyedik is megjelent. Felkelve összepillantottunk és pimasz mosoly jelent meg az arcunkon.
- Ugye tudjátok mit jelent ez? Kicsi a rakás!
Egymást ledöntve próbáltunk felülkerekedni a másikon, végül harminc Shareen jelent meg az apró szobában, én pedig alulra kerültem és nyomottnak éreztem magam.

Spoiler:

by **Saibāitachi** Vas. Ápr. 04 2021, 12:57

Az árnyharcos klón folyamatosan hátrálásra és hárításra kényszerült, egyszerűen túl sokan vannak. És hiába hívta fel a figyelmét Karasu, simán megfeledkezett a kristály bekészítéséről, és most a folyamatos támadások alatt képtelen lenyitni a menüjét. Az életcsíkja már túlságosan leapadt ahhoz, hogy hagyjon betalálni néhány támadást az inventory megnyitása érdekében. És a legrosszabb, hogy nem tud hátra pillantani, hiba érzi, hogy túl közel került a tisztás széléhez. Ha neki szorítják egy fának, akkor bizony vége a dalnak. Nem tehet mást, valahogy oldalra ki kell törnie. Jobb kezében lévő fegyvert megpördítette, és a fogás váltást követőént egy szűk ívű alsó vágást indított az ott lévő mob felé, amivel azt hátrálásra késztette. A terve szerint elég résnek kellett így keletkeznie, hogy kiperdülhessen. Ballal egy hárítás, majd a túl lendülő jobb kezével együtt fordulva a rés irányába lendült. A szeme sarkából még látta ahogy egyik ellenfel a várttól eltérően más irányba lendül ~Mögém került!~ döbbent rá a hibájára az Itachi klón. A szemből érkező támadást még sikerült blokkolnia, akár csak a balról érkezőt. A jobbról érkező penge akadály nélkül vágott a testébe tovább apasztva életcsíkját. Összeszorított fogakkal várta a hátába érkező pengét, de ehelyett csak egy hangos csilingelés érkezett.
– Kita-higashi – hallotta a háta mögül, melyre ugyan abban a pillanatban már tudta is a választ;
– Minami-nishi… hai! – felelte és pengéit az említett irányokba lendítette. A kétszer két penge, mintha csak a halál kaszái lenének folyamatos mozgásban, 360 fokban arattak a két árnyharcos közös tengelye körül. A mobok egymást követően pixeleződtek el, ahogy a két fiú a közös tengelyük körül forogva folyamatosan távolodtak a fáktól a tisztás közepe felé, amig el nem érték. Minta csak két tükörkép lenne minden mozdulatuk teljes összhangban történt. A párosharc legtisztább és legtökéletesebb módján, mintha csak egy svájci óramű fogaskerekei lennének, úgy működtek együtt. De ez nem is csoda, hiszen nem egyszerűen csak egy ikerről van szó, hanem ugyan arról a személyről. Minden hangról, illatról, villanásról ugyan azt a következtetést vonták le, aminek az egyenes következménye, hogy tökéletesen tisztában vannak egymás gondolataival. Végül az utolsó vágást követően a mobok elfogytak a tisztásról.
A két fiú lihegve, ahogy az egyik lélegzethez jutva konstatálta a helyzetet, a másik úgy fejezte be;
– Kész szerencse…
– hogy az a két kókler…
– tett közénk…
– némi csúszást!
Biccentettek össze, majd kis szünet után folytatták;
– És, hogy kiírtott…
– mobok hosszú respawn…
– ideje miatt, beértél.
– Hai! – hangzott egyszerre. Mind a két Itachi klón egyszerre nyitotta le a menüjét, majd megkönnyebbülve sóhajtott.
– Lesz időm pihenni…
– Mire jön, a következő…
– Adag. Hai!
Ugyan abban a pillanatban nyomtak rá mind a ketten a gombokra, de aztán meg állt a levegőben a kezük.
– Végül is érthető, hiszen a rendszer szerint…
– Te is Én vagyok, így nyilván nem lehet party meghívót…
– Küldeni. Világos. Remélhetőleg a rendszer a…
– Killek után majd a megfelelő inventoryba…
– helyezi az aranyat. De ha nem…
– Majd azt is megoldjuk. – biccentett a két fiú. Majd összevigyorogtak, és egyszerre mondták;
– Jövünk egy tucat sörrel Karasunak! Ki fog bukni amint meglát minket! – kuncogtak halkan, miközben készülődtek a következő rohamra.

by **Mirika** Csüt. Ápr. 08 2021, 21:16

Ketten vagyok. Nagy levegő. Gondoljuk át. Április elseje van. Bolondok napja. Kézenfekvő megoldás lenne azt hinni, hogy ennek a jelenségnek ez az oka. Azonban az én esetemben ez korántsem volt ilyen egyszerű. Az én kódom hibás volt. Lehet, hogy tovább burjánzott valami, aminek nem kellett volna, és csak véletlen egybeesés, hogy pont ezen a napon történt. Vagy esetleg pont valamilyen tréfa sikerült félre az én esetemben, és azért vagyok ketten. Láttam a másik Kanán, hogy ugyanúgy pörögnek a fogaskerekek a fejében, mint az enyémben.
- Szóval...
- ...ez vagy egy április elsejei tréfa...
- ...vagy valami nagyon félrement, igen - egyeztem meg magammal, röviden megtárgyalva a helyzetet. Szóval úgyanúgy gondolkodott, mint én. Ami... hát, nem meglepő.
- És mi van, ha...?
- És mi van, ha...? - teljesen egyszerre szólaltunk meg, majd hallgattunk el. Tökéletes szinkronban. Valószínűleg ugyanazt az arcot vágom én is, amit ő. De akkor ugyanarra gondoltunk. Egyszerre nyúltunk egymás felé, amiből végül az lett, hogy összekulcsoltuk a tenyerünket. És ekkor lett belőlünk egy harmadik is. Mind a ketten ijedten kaptuk el a kezünket, és meredten bámultunk a harmadikra, aki pont annyira zavartnak tűnt, mint amilyenek mi lehettünk.
- Oké, nem érünk egymáshoz többet
- Oké, nem érünk egymáshoz többet - szólaltam meg én és az "első klónom", továbbra is szonkronban. A harmadik nyilván nem tapasztalta ugyanazt, tehát nem is csatlakozott az áriánkhoz. Mi ketten viszont úgy tűnt, teljesen egy hullámhosszon vagyunk. Hiszen pontosan ugyanazokat a tapasztalatokat szereztük. Logikus. Épp ezért nem is mondhattam azt, hogy én vagyok az eredeti, ő meg csak egy másolat. Hiszen ő is pont ugyanezt gondolja. Nem, mindketten eredetiek voltunk. Viszont a harmadik, az másolat volt. És ezt neki is be kellett látnia, hiszen később keletkezett, mint mi ketten.
- Figyelj!
- Ha hozzánk érsz...
- ...keletkezik egy újabb én.
- Tehát nem étünk egymáshoz.
- Kettő is túl sok belőlünk, nem hogy három.
- Kettő is túl sok belőlünk, nem hogy három. - vázoltuk a helyzetet a másolatnak, aki óvatosan bólintott.
- Ki kell derítenünk, hogy ez csak velünk történt meg, vagy másokkal is - szólalt meg a harmadik, mire mindketten egyetértően bólintottunk. Az ajtón túl a hangoskodás arra utalt, hogy ezt nem is lesz nehéz kideríteni. Egyszerre indultunk volna el, aztán jöttünk rá, hogy ez talán nem a legjobb ötlet, így a harmadiknak intettünk, hogy nyisson ajtót. Persze egyszerre. A pillantásán látszott, hogy ez az egész rohadt creepy, de azért odamerészkedett az ajtóhoz, és kikukucskált rajta. És így látta meg a négy Leo-kunt. Kikerekedett szemekkel csapta be az ajtót, háttal megtámaszkodva szembefordult velünk, és mutatta az ujjain, hogy négy. A hangból tuduk, hogy Leo-kun az, szóval odakint négy Leo-kun ólálkodott. Tehát ez vele is megtörtént. Megkönnyebbülés lett úrrá rajtunk, de ez nem jelentette azt, hogy meg is nyugodtunk. Miért jött ide négy Leo-kun is? Lehet bölcs dolog lenne kreálni egy újabb ént, hogy egálban legyünk? Nem, egyelőre nem. Először jöjjön a kivárás.

by **Shota** Pént. Ápr. 09 2021, 19:42

18+ tartalom :

by **Leonard** Vas. Ápr. 11 2021, 16:49

Egy.
Tökéletesen tisztában volt vele, hogy csakis ő lehet az igazi. Ő ébredt fel legelőször mind közül, ő tapasztalta először rémülten, hogy nem egy csajjal osztozik az ágyán és ő volt az is, akit kirázott a hideg, amikor a hasonmása a mellkasát kezdte el tapizni, csakhogy végignézze, amint ennek következtében még egy Leo terem mellettük. Az ágy ezzel egy időben túlságosan kicsi lett, és az újonnan ott termett Leo álmában beleboxolt ketteskébe. Így lettek négyen.
Maga elé emelte a kardját és igencsak fűtötte az indulat, hogy megmutassa ennek a silány bandának, ki is itt a főnök. Csakhogy hármaskának igaza volt; védett övezeten belül voltak.

Kettő.
Tökéletesen tisztában volt vele, hogy csakis ő lehet az igazi. Az a silány utánzat - Pofátlanka - nem járt semennyivel sem előrébb, csak azzal a két másodperccel, amivel hamarabb nyitotta ki a szemét. Előhúzta a kardját és szembefordult vele. A feszültség csak úgy izzott a levegőben. Meg is mutatta volna neki, ki itt az igazi főnök, csakhogy hármaskának igaza volt; védett övezeten belül ennek nem sok értelme.

Három.
Megcsóválta a fejét, felsóhajtott. Így kívülről nézve szánalmas látványt nyújtott, milyen forrófejű is tud néha lenni. Persze ehhez hozzátehetett, hogy a két, karddal kezükben toporgó alak nem voltak többek, mint rosszul sikerült hasonmások. Ha egy kicsit is több eszük lenne - mint neki -, eszükbe sem jutna védett övezeten belül kardot rántani. Ez is csak az ő véleményét bizonyította. Tökéletesen tisztában volt vele, hogy csakis ő lehet az igazi.

Négy.
Meglátta a rózsaszínre színeződött nevet a listáján, arcán pedig rögtön felragyogott a mosoly. Mirika itt volt, a pöttyeik ráadásul olyan közel voltak egymáshoz, szinte összeértek. Bár egy kicsit vibrált minden, mintha a rendszer összezavarodott volna.
Az ajtó hirtelen megmoccant, tekintete pedig találkozott a lányéval. Alig bírta türtőztetni magát, hogy oda ne rohanjon, de a többiek előtt rejtve kellett maradnia minden információnak.
Ő volt az egyetlen, akinek nem vonták el a figyelmét önző hülyeségek és csak a lényegre koncentrált. Tökéletesen tisztában volt vele, hogy csakis ő lehet az igazi.

Egy.
Hatalmas hangzavar hangzott fel a bejárat felől. Megijedt, hogy támadás érhette a Palotát. Mi van, ha az Arany Ököl tért vissza? Arca elfehéredett, miközben a hangorkán irányába kezdett futni. Meg kell védenie a társait! Még jó, hogy ő a leggyorsabb négyük közül.

Mire észrevette, mi történik, már késő volt. Egyenesen belefutott az ikrek végeláthatatlan sorába, hogy aztán elveszítse a tér és idő érzékelését közöttük.

Kettő.
Egy pillanat alatt elfeledte ellenségeskedését, amint meghallotta az elefántcsordára emlékeztető hangzavart odakintről. Futni kezdett, épp azzal egy időben, hogy Pofátlanka is ugyanezt tette. Magában átkozódott, amiért az előbb közöttük feszülő két métert továbbra sem tudta leküzdeni, de most fontosabb dolga is akadt ennél. A Palotát valakik megtámadták! És... kellemesen ismerős hangon az ő nevét kiabálták. Még jó, hogy ő a legjobb megfigyelő négyük közül.

Megtorpant, még épp időben, hogy kikerülje a hangoskodó ikrek sorát. Arcára jókedvű vigyor kúszott és köszönésképp pacsizott néhánnyal, akiket elért.
- Hát ti? Mégis mit kerestek itt?

Három.
Higgadtan végiggondolta az eshetőségeket. Bolondok napja van. Ki lehet annyira elvetemült, hogy egy ilyen eseményt egyszemélyes hadsereg gyártására és a Palota megtámadására használjon fel? Hiszen Hinariból is lehetne végtelen mennyiséget gyártani, úgy pedig legyőzhetetlenek lennének. Tényleg. Vajon Hinari mit csinál?
Elvigyorodott, ahogy elképzelte, milyen következményekkel járhat Alex duplikálódása.
Még jó, hogy ő a legokosabb négyük közül.

Meglepődve nézett végig a sokaságon, majd elvigyorodott. Nahát, az ikrek! Hogy is nem jutott eszébe rögtön! Ki más lenne minderre képes? Tekintetével Arát - vagy az Arákat - kezdte keresni a tömegben, hisz ha az ikrek itt vannak, neki is itt kell lennie. Csak nem dolgozik még ma is, ugye?! Ha viszont itt van, meg kell menteni. Őrület ez a rengeteg iker!

Négy.
Egyáltalán nem érdekelte a hangzavar. Az idióta hasonmásai már elindultak, hogy elintézzék az ügyet, ő pedig most foglalkozhat fontosabb dolgokkal. Mirika az előbb igen zavartnak tűnt azon a résen át. Vajon megijedt, hogy itt találta őket? Talán jó ötlet lesz bekukkantani, megnyugtatni őt. Még jó, hogy ő a leggondoskodóbb négyük közül.

Megvárta, amíg minden elcsendesedik, majd félénken bekopogott, mielőtt bedugta az orrát Mirika szobájába.
- Örülök, hogy itt talállak. Minden rendben?

by **Mia** Kedd Ápr. 13 2021, 11:27

Zene nélkül perdültünk táncra, csak egymás testét érezve, mégis kellemesen megnyugtató érzés fogott el. Lehunytam a szemem és a vállára engedtem a fejem, így próbáltam megfeledkezni mindenről. Aztán mikor lassan felnyitottam szemhéjamat, egy újabb, mosolygós Mia fogadott engem, én pedig megszeppenve hátrébb ugrottam. Nem tudtam, mit jelent ez.
- Akkor történt, amikor hozzámértél - magyarázta táncpartnerem. Úgy tűnik, ő nyitva tartotta a szemét.
- Akkor tehát megismételhető? - Kérdeztem még mindig sokkhatás alatt állva.
- Csak egy módon deríthetjük ki - felelte derűsen. Mutatóujjaikat összeérintve egy újabb "klónt" hoztak létre.
- Van egy ötletem.. - Suttogta egyikünk.
- Mi lenne, ha lángra gyújtanánk az itt élők szívét? Ha megnyugvást nyújtanánk nekik ezen a különös napon? - Szólt a másik.
- Mire gondoltok? - Kérdeztem. Elvileg ugyanúgy kellett volna járnia az agyunknak, mégsem tudtam, mi járhat a fejükben.
- Táncoljunk! - Bukott ki az egyikből. - Csináljunk még néhányat magunkból és járjunk el egy táncot a főtéren. Hátha az feldobna valakit.
Elkerekedett szemekkel bámultam rá. Hihetetlen ötletnek tűnt, mégis.. Könny szökött a szemembe. Ezt akartam csinálni. Nem tudtam, ők mégis kitalálták.
- Csináljuk - feleltem. Alapjában véve nem szeretem, ha engem néznek, de ebben is rejlett a sokaság ereje. Könnyű volt elbújni.

A főtérre érve rengeteg emberrel találtuk szembe magunkat, én pedig szégyellősen húztam össze magam, kezdtem kevésbé jó ötletnek tartani a dolgot. Az egyik Mia -ha jól sejtem, aki először jelent meg-, átkarolva rám mosolygott és azt mondta, nem lesz semmi baj. Odaérve elindítottuk a zenét és.. Táncoltunk. Furcsán egyidőben. Volt tapasztalatom benne és a többiek ritmusérzéke is ugyanolyan kellett legyen, mint nekem, de még így is meglepően tökéletes volt. Egyre pirosabb lehetett az arcom, ahogy több és több tekintet szegeződött miránk, de ez nem hagyott kizökkenteni. Együtt mozogtunk, a kilenc Mia egy ütemeben, valamint a tizedik, aki a padlón fetrengett, mint egy partra vetett hal. Kellemetlen, de a nézőket látszólag nem zavarta. Én pedig lassan kezdtem levetkőzni félénkségemet.

by **Shareen** Kedd Ápr. 13 2021, 11:47

//18+//

Spoiler:

by **Simeon** Szomb. Ápr. 17 2021, 18:37

Tengerszem hol egyik, hol a másik Simeonra pislogott és sehogyansem értette a helyzetet: tegnap még csak egy idomár feküdt le az ágyba, most viszont már kettő van! A pet persze nem tudta, mi az a bolondok napja és igaz az előző években volt már része egy-két igen különös dologban Aincradban, de sosem kötötte dátumhoz vagy bármi egyébhez ezeket az eseményeket. A fiatalkorú polip tehát teljesen el volt veszve.

Kimi hol egyik, hol a másik Simeon fejét kocogtatta éles csőrével és sehogyansem értette a helyzetet: hogyhogy mindkettő ugyanolyan tapintású és egyik sincs más anyagból? A pet persze nem tudta, hogy élőből is létezhet élő, eredeti másolat és igaz az előző hónapokban volt már része egy-két duplikálásban, de azok mindig neki készült játékreplikák voltak. A bébikorú sasmadár tehát teljes értetlenségben kapirgált az idomárok fejbőrén.

A két Simeon egyszerre ásított és hiába voltak félálomban, mindketten rendkívül gyengéden nyúltak a fejüket kocogtató tollashoz és simogatták meg őt, ha amaz éppen rajtuk tartózkodott.
- Még egy perc, Kimi... - nyögte az egyik, amíg a másik résnyire kinyitotta a szemét:
- Már indulnunk kell?
Tegnap ugyanis eldöntötték, hogy meglepik Fuwát és elviszik egy gyönyörű helyre, természetesen anélkül, hogy bármi vicceset is kitalálnának neki. Nem, Simeon odakint mindig mókázott április elsején és ha Leonarddal töltötte volna a napot, vagy az ikrekkel, egészen bizonyosan idén is benne lett volna a tréfában, de Fuwával semmiképpen sem akart gonosz lenni. Inkább megvédeni szerette volna, és látni őt mosolyogni, és örülni és nevetni, mindennél többször. Azonban alighogy felültek az ágyban, rájöttek, hogy a mai nap minden lesz, csak nem egyszerű.
- Kettő van belőlünk?
- Kettő van belőlünk? - kérdezték szinkronban, tátott szájjal.
- Phhh-brrph-hhhh! Phphhh-brrrph-ph!?
Tengerszem kettejük között kapkodta a fejét, teljes kétségbeesésben.
- Ne aggódj, nincs semmi baj - mosolygott rá az egyik idomár, amíg másikuk az ölébe vette a polipot és megsimogatta a fejét - Szóval ha ketten vagyunk... - kezdték és arcuk egyszerre vidult fel, ahogy az ötlet - egy szuperjó ötlet! - megfogant gondolataik között - Szaladjunk Fuwához!

*

A Justice League otthona már messziről zengett a sok kiabálástól és mivel Simeonék tudták, hogy Fuwa nagyon nem szereti ezt a hangzavart, csak méginkább meggyorsították lépteiket, hogy minél hamarabb odaérjenek a - valószínű - ijedt lányhoz.
- Sziasztok! - torpantak aztán meg, látva a soksok ikret és hatalmas nevetésben törtek ki - Hogy lett belőletek ennyi? - vigyorogtak és integettek a két-három Leonak is, akik a céhház másik oldalán vesztek bele a soksok ikerbe. Őket meg lehetett különböztetni: egyikük fejét Kimi trónolt és kíváncsian nyújtogatta a nyakát, másikuk mellett pedig Tengerszem csúszott és a világért nem hagyta volna magára az idomárt, főleg, hogy fogalma sem volt, melyik az igazi. Ezért még a céhházban egy kis tanácskozás után úgy döntöttek, hogy egyikük az egyik sráccal, másikuk a másikkal tart és nem veszítik őket szem elől. De ha ennyi meg ennyi lehet Simeonból is, hogyan fog csupán két pet boldogulni?
Tengerszemnek megvolt a terve rá.
- Aha-aha, tehát csak egymáshoz kell érni - bólogatott a két Simeon, mivel az irkek valószínű eddigre már velük is ismertették a magyarázatot - Ha többen vagyunk, az több móka! - nevettek fel és egymáshoz értek egyszer, majd még párszor, teljes lázban és izgalomban. Igaz lett közben pár Simeon, aki gyűlölködve bevonult a legközelebbi árnyékba és ki sem lehetett ráncigálni onnan, de mivel ők látszólag betegek voltak, a többi Simeon hamar arra az elhatározásra jutott, hogy hagyni kell őket pihenni. Eközben két Simeon átfurakodott a tömegen a palota ajtajáig és az ott lévő Leot kezdte el keresni nagyban:
- Beengedsz minket?
- Fuwa biztos meg van szeppenve, felmennénk hozzá - kérték a kardforgatót és ha amaz beengedte őket, már rohantak is fel Fuwa szobájáig, hogy halkan bekopogjanak rajta. Mivel Kimi az egyik kinti másolattal maradt (hiszen úgy gondolta, a fiúkkal mókázni sokkalta érdekesebb lesz, mint felmenni Fuwához), Tengerszem igyekezett követni a saját eredeti Simeonját, de sajnos a sok iker között hamar elvesztette szem elől az igazit.
- Ph-hhh... - morogta, aztán taktikát váltott: odacsúszott az egyik Simeonhoz, saját nyelvén elmondta, mit szeretne, majd az idomár-pet megérintette egymást.
- Petsokszorozás! - kiáltotta öt környékbeli Simeon is nevetve - Szuper ötlet volt, Tengerszem! - bólogattak, mire a fiatalkorú polip büszkén kihúzta magát: igaz, hogy még ígyis több volt a Simeon, mint a Tengerszem, de legalább nem egyedül kell ennyi óvatlan, butyuta gazdára vigyáznia! A huszonöt Tengerszem-másolat tehát odacsúszott huszonöt Simeon mellé, az eredeti pedig átszuszakolta magát az ikrehalmon és mivel Simeonnak volt engedélye bejutni a céhházba, petje is bátran utána mehetett.
És hogy amíg a két Simeon és egy Tengerszem Fuwát szerették volna nyugtatni, a többiek mivel ütötték el az időt?
- Mi is csatlakozunk! Mi a terv? - kérdezték egyszerre Leotól és az ikrektől és készek voltak bármilyen napcsíkokkal teleszórt ötletbe belemenni, amit amazok csak kitaláltak. Mert milyen jó, hogy sok van belőlük, igaz? Így jut idő a tréfára és Fuwára is, méghozzá teljesen egyszerre!

by **Mia** Szomb. Ápr. 17 2021, 20:45

Nem nevezném különösebb sikernek, amit elértünk, de én nem bántam. Ha csak egy embernek is mosolyt csaltunk az arcára, már megérte. Közösen tértünk vissza a szállásra, ahol már egy kicsit komolyabbra vettük a figurát. Meg kellett beszélnünk. A belső érzéseimet és azt, ahogy a másik olyan felszabadultan viselkedett. Hogy érte el, hogy ilyen gondtalan legyen? Talán mert tudta, hogy nem valódi? De akkor nekem is ilyennek kellene lennem. Valahol, mélyen legbelül.. Talán ilyen vagyok. Talán lehetek még ilyen.
- Honnan tudtad, hogy nem te vagy a valódi? - Kérdeztem komolyan első megtestesülésemet.
- Felkeltem és.. Ilyen voltam. Megláttalak és tudtam, hogy ez nem lehet a valódi énem. Emlékszem minden pillanatra Aincradban, de gondolom te is.. Így maradt a megoldás, hogy én más vagyok, mint te. Mint az eredeti Mia.
Megemésztettem a hallottakat. Rosszul esett, hogy valóban ilyen keserű vagyok.. De tudtam, hogy igaza van. A világ ilyenné tett. Sajnáltam a másikat, hiszen hamarosan el kell tűnnie, de örültem ennek a néhány órának, amit a boldogabbik felemmel tölthettem.
- Lassan itt az idő... - Súgta szomorúan. Nem akartam, hogy távozzon. Lehet, hogy csak egy áprilisi tréfa és hogy csak az én megtestesülésem, mégis ma éreztem magam eddig a legjobban.. Nem akartam, hogy ez véget érjen.
Szó nélkül magamhoz szorítottam nem törődve a megjelenő újabb klónnal és sírni kezdtem. Hagytam, hogy a könnyek melege elnyomja a bánatom és a felismeréstől elkerekedő szemmel lassan.. Elpixeleződtem.

---Az igazi Mia---

Hevesen kapkodtam a levegőt, amiben az igazi Miának lennie kellett volna és ahonnan egyszerűen.. Eltűnt. Nem hittem a szememnek, az érzékeimnek. Mia semmivé foszlott, én pedig itt maradtam a keserű felismeréssel.. Hogy mindvégig én voltam az igazi. A vidám lány, aki reggel felkelt valóban Mia volt, aki lelket öntött a keserű énjébe az a saját lelkem volt, mindvégig én irányítottam. Könnyeim létezésem maró bizonyítékaként folytak arcomon, ahogy lassan rádöbbentem mindenre. A reggel.. A következtetésem.. Mind hamis volt. A másik Mia elhitte, hogy ő a valódi, én hitettem el vele. Elég szomorú voltam az utóbbi időben, hogy lehetetlennek tartsa, én vagyok a valós. De ez rólam is sok minden elmondott. Hogy nem hittem, hogy vidám lehetek. Hogy a szomorúság lassan felemésztette az igazi énem. Hogy már csak ilyen lehetek, mert ez a nap mindent megváltoztatott és csak még mélyebbre lökött a sötétségben. De a legfájóbb az volt, hogy ilyen könnyen eldobtam magamtól az életemet.. Önmagamat.. Lehetett volna a másik az igazi, kizártnak tűnt, hogy én vagyok ilyen.. Élettel teli ezek után a nehéz idők után. De talán éppen ezért kaptam ezt a napot. Hogy visszakaphassam ezt az önmagam.. Csakhogy nem sejtette a rendszer, hogy ezzel csak még mélyebbre jutok. Először volt a dupla. Most pedig a semmi.

by **Shareen** Szomb. Ápr. 17 2021, 21:18

//Mivel elfelejtettem milyen lezárást szántam a történetnek, ez ilyen marad.//

A nap maradék része azzal telt, hogy rendet tegyek a klónok között. Az emberek lassan megszokták az eretnek-lázadó harcot és a többi furcsa énemet. Egyedül a kukkoló okozott még némi zűrzavart és kellemetlenséget a számomra, a nők úgy tűnik nem szeretik, ha meglesik mi van a ruhájuk alatt, még ha csak egy klónról is van szó. Csak reménykedtem benne, hogy a tudás és a fájdalom nem száll vissza az agyamba, amint megszűnnek ezek a teremtmények. Hiába indult mókásan a történet, végül káoszba fulladt a dolog. Az én hibám volt, de nem tudhattam. Végül elértük a határt, ami száz Shareen volt, az utolsó egy óriás, aki kilökött mindenkit a térről és a falakoz érve rengeteg immortal object feliratot létrehozva lila fényárba vonta a környéket.
Neki is megvolt a haszna, bár én inkább kényelmetlennek éreztem. Mikor meglátták, hogy több nem létrehozható belőlük, csalódottan lehorgasztva a fejüket sétáltak oda hozzám elbúcsúzni. Megértettem bánatukat - ha csak egy napig létezhetnék, én is minél többet akarnék létrehozni magamból. És mivel ők én voltak.. Furcsa lett volna, ha mást gondolnának. Még a selejtek sem tiltakoztak. Mind el voltak foglalva a maguk kis gondjával. Mármint a nagy gondjával.
- Akkor.. Jövőre ugyanitt! - Köszöntek el mindannyian.
- A magamutogatót ne hozzátok magatokkal - jegyeztem meg feszengve, úgy, hogy mások ne hallják, bár kétlem, hogy van még valaki, aki nem tud róla. A másik klónom tett róla, hogy tudják..
- Miért ne tennék? Ő tette az egészet mulatságossá. - Hallottam egy hangot magam mögül. Ayumu.. Nem reagáltam. Nem tudtam mivel. Kapcsolatunk kizárólag egymás piszkálására épült és nem tudtam volna mit mondani. Előtte is szégyelltem magam, elvégre az elsők között volt, akik láthatták a helyi látványosságot. A többiek elől szerencsére nagyjából kitakarták a klónjaim. Kár lett volna bármit is mondani. Az ő klónjai persze egytől egyik gyönyörűek voltak. Azt mondta, meg tudja mondani, melyik a selejtes, én azonban egy ilyet sem láttam.
Végül elbúcsúztam mindenkitől és szégyenemben visszasiettem a szállásomra. De belül megfogadtam én is.. Hogy valami hasonló lesz. Bizonyos elemeket leszámítva ugyanis jól éreztem magam. Mások kínlódásait is elnézve egész érdekes kis napra sikeredett. Más volt, mint a többi. Jövőre ugyanitt. Remélhetőleg nem ugyanígy. Dupla.

by **Silence** Szer. Ápr. 28 2021, 23:57

Ennek a napnak pont ugyan úgy kellett volna kezdődnie, mint az összes többinek. Reggel felébred, fut jópár kört a szobában, aztán az felkelti Őt, mert hát elkezdődött a nap, ideje lenne enni is, és a szobában egyébként sem lehet eleget szaladgálni.
Ezen a bolond napon viszont a szokásos rutin már itt megakadt. Mert nem egy játékos feküdt az ágyban, hanem kettő. Ezzel még nem lett volna baj, fel volt készülve, hogy előbb utóbb nem kettesben töltik az éjszakát, hanem hármasban, vagy négyesben... esetleg ötösben, ahogy a dolgok alakultak, de... Ez a kettő teljesen egyformán nézett ki. Még az illatuk is egyforma volt. Hát melyiket költse fel a kettőből? Nem lehet Mindkettő igazi!
Hosszú percekig gondolkodott ezen, aztán végülis mindkettőt megbökte hogy felébredjnek.
A próbálkozását teljes siker koronázta! Csak.
Csak kettőjük közül egyik sem foglalkozott Vele. Pedig megállás nélkül beszélt és beszélt és beszélt... Mindhiába. Ezek ketten mintha süketek lettek volna, csak bámultak egymásra szótlanul. Hát nem láttak még tükröt vagy mi van? Igazán felháborító!
Nos... Azért nem teljesen igaz, hogy Csak bámultak egymásra. Kicsit távolabb is húzódtak egymástól, aztán megint közelebb, és közelebb... Mintha azt se tudnák, kik ők... Pedig ez tök egyértelmű. Azok, akik így kétszer annyit figyelmet fordíthatnának Rá! De tényleg. Hiszen kicsi, és erőtlen, és egyedül nem boldogul. Tessék odafigyelni rá!
Sorolta is felháborodottan a magáét, miközben azok ketten óvatosan, félve megérintették egymás ujját.
Aztán nem csak azok hárman ugrottak hátra meglepetésükben, hanem ő is eliszkolt az ágy alá. De ki mondhatná, hogy nincs igaza? Hiszen tegnap még csak egy volt Belőle, most pedig már három is van, és még mindig nem tudja, hogy melyiknek rágja a fülét. De mostmár a feje is zsongani kezdett az ijedt, sírós hangtól, egyszerre három játékostól.
~ De én nem akarok többet magamból~
~ Nem csináltam semmit... rosszat biztos nem akkor miért történik ez velem? ~
~ Valami segítsen!~
~Hinari! Ő biztos segít!~ nyugodott meg végül mindhárom, szinkronban lenyitva a menüt, és írva a hangosan is tolmácsolt üzenetet.
~ Baj van! Három lett belőlem, pedig nem csináltam semmit, csak aludtam! Segíts!~
~Elküldve. Addig ne menjünk sehova, míg nem segít! ~ sorolták tovább, miközben az ajtóhoz osont, és elkezdte kaparni, hogy végre kimehessen. Már nem akarta, hogy enni adjanak neki, csak hogy elbújhasson valahová, ahol nem kell triplán hallgatnia a mondandót.
Már Majdnem észrevették, de akkor az ablak felől éktelen ordítás hallatszott, és mindhárman egyszerre - azért óvatosan, hogy ne érjenek egymáshoz, biztos ami biztos, az ablakhoz rohantak hogy megnézzék, ki kiabál ilyen nagyon.
~De hát ezek a fiúk! ~
~És milyen sok van belőlük!~
~Azt hittem csak 3-man testvérek...~ hallotta az okfejtést, bár nem tudta, kellene-e ismernie azt a sok fiút... vagy közülük valamennyit, akiket kíváncsiságból az ablakpárkányra ugorva ő is látott.
Na de neki meg közben korogni kezdett a gyomra. Nagyon ideje volt már, hogy reggelizzenek. Abban mondjuk nem volt biztos, hogy a készlet elég-e négyüknek... azt pont kétszer annyi, mint amennyien lenni szoktak.
Ezek a buták persze nem vették észre, hogy ez a nagyobb gond, és egy butaságon kezdtek egymással vitatkozni - azzal, hogy ide-oda adogatták szegényt, kikapdosva egymás kezéből - ami közben már öten lettek.
~ Nekem kell gondoskodni róla. ~
~ De hát az enyém ~
~ Miért nem hagyják békén?~
Egész addig zajlott a vita, amíg nem kopogtak az ajtón. Erre meg is feledkeztek róla, és mind az öten az ajtóhoz léptek, hogy megnézzék ki kopog, eközben pedig meg is lökték egymást egyszer kétszer véletlenül, amitől még jobban kikészült szegény, és hiába maradt az egyik kezében, kiszabadította magát, és az érkező lovag lába mellett kislisszolt a szobából, hogy keressen magának egy nyugalmas helyet.

Miután Noise elszaladt - ami Simeont meglátva őszintén egyik Fuwának sem tűnt fel - nyolc Fuwa lépett Simeon felé boldogságtól sugárzó arccal, majd igyekezett teljes szinkronban távol tartani az összes többit az idomárfiútól. Mind nagyon megörültek a fiúnak, és mind kétségbeestek, hogy esetleg más, imposztor öleli meg Simeont helyette. A kialakult patthelyzet pedig csak nem akart elmozdulni a megoldás felé. Mind éppen annyira szerették a fiút, és pontosan ugyan annyira féltek a gondolattól, hogy más mellett látják egyszer az idomárt.
Egyre azért még így is nagyon vigyáztak: Nehogy újra egymáshoz érjenek, mert így is rettentően sok Fuwa van itt egy Simeonra, és egy szobára. Csak válaszolna már Hinari az üzenetre végre, és segítene, hogy hogy lehet ezt visszacsinálni...

by **Strea** Pént. Ápr. 30 2021, 10:28

Mivel többen is jelezték, hogy az interakciók miatt hosszabbítást kérnek, így úgy döntöttem, hogy aki ma éjfél (azaz az eredti határidő) előtt megírta/megírja az event legalább felét (azaz 500 szót), annak - és csak annak! - adok +1 hetet a játék befejezésére.

Azaz a módosított határidő a befejezésekhez: 2021. május 7.

by **Hinari** Pént. Ápr. 30 2021, 22:24

Hangzavarra ébredtem. Valahonnan egészen közelről jött és egészen korán, én pedig - ahogyan egyre inkább magamhoz tértem - már felismertem azt is, hogy Alex kiabál valakivel, aki mintha szintén Alex lett volna. Legalábbis a hangja alapján mindenképpen. Persze ez lehetetlen volt, így résnyire kinyitottam a szemem, hogy rásandíthassak a látóterem sarkában lévő, digitális számra és egy nyújtózás után feltornászhassam magam annyira, hogy megtudjam, mi a probléma.
- Al, hajnali fél öt van... - motyogtam, ám ahogyan körbenéztem a szobában, hamar kipattantak a szemeim: két darab Alex állt az ágy végében egymással szemben és éppen vitáztak valamin. ... És ami még ennél is furcsább volt, hogy egy hozzám megszólalásig hasonló Annabell is épp velem együtt ült fel és néztünk össze. Majd mindketten elhúztuk a szánkat és sóhajtottunk:
- Hát persze...
Merthogy április elseje volt és ezzel úgy tűnt a rendszer is túlontúl tisztában van. A gondolatot persze egy második szinkronsóhaj követte, hiszen ahogy én, úgy a másik én is tudtuk, hogy mi következik ebből. Kavarodás, káosz, problémák. És rögtön ezernyi kérdés is felmerült bennünk, kezdve attól, hogy vajon ha az egyik feledet megölik, elpixeleződik-e a másik is, vagy egyáltalán meg lehet-e tenni ezt, vagy sem. Ha egyiktek sárgul vagy vörösödik, mi lesz a másik indikátorával? Mi a kérdés felszerelésügyben, azokból is kettő lesz? És a petek? Egyszerre néztünk ki az erkélyre, de Nestor egymaga szundított ott békésen és nem igazán volt hajlandó tudomást venni a két szőke harcos szóváltásáról, akik egyébként ahogy észrevették, hogy felébresztettek minket, rögtön megnémultak és most bocsánatkérőn indultak felénk. Vagyis az egyik a szobánk konyharészlegébe egy teáért nekem, a másik pedig azért, hogy átöleljen, igaz ahogy az ágy széléhez ért, elbizonytalanodott, hogy mégis melyikünkkel kezdje. Behunytam a szemem és inkább hátradobtam magam az ágyon: ez egy nagyon, nagyon hosszú napnak ígérkezik.

Reggel fél8-ra már átbeszéltünk egy napi tervet, felvázoltunk pár lehetséges kimenetelt és írtunk Hoorának is az ügy és a belőle kiinduló problémák enyhítései kapcsán. Az egyikünk a céhtagok biztonságáért tesz meg mindent, amíg a másikunk előbb a menedékházba teleportál, majd Hoorával konzultál és intézkedik bármilyen ügyben, ami a nap folyamán felmerülne és külső beavatkozást tesz szükségessé. Az egész egyébként meglepően gyorsan és zavartalanul haladt és amikor elütötte az óra a 7:30-at, mindketten egyszerre dőltünk hátra és mosolyogtunk egymásra:
- Mennyivel könnyebb úgy, hogy ugyanúgy gondolkozunk - vontuk le a következtetést bizakodón, majd pillantásunkat elfordítva, vágyakozva néztünk a hivogató, még megvetett ágyra, amibe legszívesebben mindketten csak... visszafeküdtünk volna aludni. De ez a nap nekünk nem erről fog szólni. Erre aztán összeráncoltam a homlokom és inkább pár nyújtógyakorlattal kivertem a szememből a maradék álmosságot is, mert ha itt mindenkiből kettő lett, akkor nagyon sok intéznivalónk lesz, ha fent akarjuk tartani a játékosok biztonságát és fizikai épségét.
Merthogy a lelki épség már most kudarcra volt ítélve, abban teljes mértékben egyetértettünk.
Valamikor ekkor érkezett meg Fuwa segítségkérő üzenete, ami viszont tartalmazott egy szót, amit egyikünk se tudott hova rakni. Hogyhogy hárman?
- Biztos elírta - kockáztattam meg, de szavaim még magam számára sem hangoztak túl meggyőzően, így ahelyett, hogy visszaírtunk volna neki, inkább úgy döntöttünk, hogy egyikünk máris utánajár a dolognak. Azonban alighogy kinyitottuk az ajtót, a zaj nagyságrendekkel megnőtt: még a fülem is csengett tőle, ahogyan a srácok Leot hívták és elég volt egyetlen pillantás a palota bejárata előtti területre, hogy elspadjak és pár pillanatig csak egy nyögés legyen az egyetlen, ami hang kijön belőlem. Ezt... ugye nem? Zúgott a fejem a hangoktól és az ezernyi, fejemben cikázó negatív következménytől, amibe ez a nap kifuthat így - de legalább Fuwa üzenetének miértje tisztázódott, mostmár. Egy ideig még összeráncolt homlokkal, tűnődőn néztem a lent tülekedő és érintéssel gyarapodó sokaságot, majd mélyen beszívtam a levegőt és azzal a lendülettel fordultam sarkon, hogy visszasiethessek a szobánkba. Mert ha belőlük lehet több, akkor belőlem is. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy bossharcon, ahol a taktika minden körben borulhat és mindig alkalmazkodni kell valami újhoz, méghozzá úgy, hogy a végeredmény nekünk kedvezzen. Talán nem is volt rossz ötlet ehhez hasonlítanom, hiszen így oda tudtam koncentrálni és bár ez nem csupán egy negyed-fél órás harc lesz, de most nem én voltam az egyetlen, aki meg tudta tenni ezeket a lépéseket. Itt voltunk hozzá, nos, éppen elegen.
Bevágtam magam mögött az ajtót és már láttam a másik Annabell arcán, hogy ha nem is tudja biztosra, de sejti, mi történhetett.
- Elsőre mennyit? - kérdezte, mire én, márcsak a sok ikerre és Simeonra gondolva is, elhúztam a szám szélét.
- Legalább húsz.
Bólintottunk, majd átöleltük egymást. Megjelent egy harmadik Hina. Megint bólintottunk és amíg a másik én az új énhez ért hozzá, addig én lenyitottam az üzenetküldő panelt és írtam egy választ Fuwának:

Hinari írta:Nincsen semmi gond, ne ijedj meg. Nem csináltál semmi rosszat. Ma április elseje van és a rendszer így akar megtréfálni minket. Hamarosan átugrom hozzád, addig próbálj megnyugodni.

- írtam, bár láttam odalent elég sok Simeont is, akik valószínű mind Fuwához fognak igyekezni majd, így tudtam, hogy nincsen sok időm. Közben már több, mint nyolc Hina álldogállt a szobában, így gyorsan beszálltam a sokszorosításba, egészen addig, amíg huszonketten nem lettünk, mert... hát, közülünk kettő valahogy félresikerült. Szemükben vad, gyilkos vágy izzott, kezük ökölbe szorítva, ajkukon vészjósló mosoly suhant át. Nyeltem egyet és előhívtam az inventoryból a Katanát. Az ő kezükben is fegyver materializálódott, de támadni senki sem támadott még, hiszen mind tudtuk jól, hogy ugyanolyan erővel bírunk, ráadásul védett övezetben a harcnak értelme se lett volna. A szobára feszült csönd telepedett rá. Ez itt... nem a fizikai ütközetről szólt. Közben zsongott a fejem, peregtek a másodpercek, telt az idő és nem maradhattunk itt, miközben azt a kettőt itt kellett tartanunk, bármi áron.
Tisztában voltam az erőmmel.
És tisztában voltam vele, mit tudnék tenni, ha engednék a feketének, ahogyan ők ketten tették azt.
- Még kettőt - suttogtuk többen is, szinte egyszerre és hamarosan huszonnégy Hinari állt készen, mindenre, bármire, amit ez a nap számunkra nyújthat. Nem kellett megbeszélnünk a hogyanokat. Négyen elteleportáltak Hoorához, ketten a menedékházba, négyen a főtérre. Négyen maradtak a két másikat itt tartani, ketten mentünk Fuwához, ketten a többi céhtagnak néztek utána. Ketten Nestor hátán repültek körbe a szinteken, az utolsó két Annabell pedig, nos... felteleportált Alexék után a harmincegyes szint tengerparti nyugalmába, természetesen nem önzésből, hanem a csapat érdekei miatt. Mert pihenni kell, az mindenki érdeke.
- Ti ketten lesztek az elsők, ti pedig a másodikak - mutattunk az első énemmel a két másféle klónt feltartó társainkra - Aztán mi többiek. Órás váltásban. Ha kell, mindenki tud még klónokat létrehozni - mondtam ki hangosan is, szinte csak megszokásból, mert minden én tisztában volt vele, hogy miért minimum kettesével osztottuk fel a feladatokat - és azzal is, hogy milyen következményekkel járhat, ha némely másolat Annabell megint félresikerül.
Az óra ekkor ütötte el a nyolcat. Egymásra néztünk és egyetlen további szó nélkül szétszéledtünk, a saját feladatainkra koncentrálva.

by **Simeon** Szer. Május 05 2021, 20:58

Simeon, ahogy végre kinyílt az ajtó, szerelmes örömmel igyekezett megbizonyosodni róla, hogy Fuwa nem ijedt meg olyan nagyon és gyorsan az ölébe zárni párját. Amikor viszont egyszerre nyolc Fuwa nézett vissza rá, akik ráadásul egyszerre indultak majd torpantak is meg, az idomársrác hamar összezavarodott. Akkor most... melyiknek adjon csókot? Vagy mindegyiknek adjon? Igen, az lesz a legjobb! A srác arcára enyhe pírt rajzolt a lehetőség, de hamar újabb csapdába esett: no de melyiküknek adjon előbb?
A szituáció pedig látszólag feloldhatatlan volt. Simeon feje hamar belefájdult a sok töprengésbe, hiszen ő mindegyik Fuwát egyszerre és ugyanúgy szerette. A Fuwák viszont úgy tűnt féltékenyek egymásra... de miért?
- Kitalálok valamit, mindjárt! - vigyorodott el aztán a fiú, mert ez nem volt olyan nagy baj, nem igaz? Meg amúgysem akarta Fuwát szomorúnak vagy kétségbeesettnek látni, szóval valamit tennie kellett!
- Phhh... phhhhh. Brrrph-phhh? - mutatott Tengerszem a folyosó felé, ahonnan jöttek.
- Igazad van! Hogy ez eddig nem jutott eszembe! - nevetett a srác és amíg fiatalkorú petje egy kis időre eltűnt mellőlük, ő vidám mosollyal nézte a Fuwákat és bólintott - Megoldom! Csak egy pillanat! - dugta ki fejét az előtérbe és csillogó szemekkel integetett a hét másik Simeonnak, akik egymástól tartva azért a távolságot, de hasonló izgatottsággal szaladtak felfelé a lépcsőn.
Aztán mind a nyolcan egyszerre kezdtek el beszélni.
Kicsit más szavakkal, de végülis mindegyik ugyanazt a tervet kezdte el ismertetni a lányokkal, egészen addig, amíg valamelyikük rá nem pillantott a lány acára:
- Hangosak vagyunk!
- Fuwa, bocsánat, igyekszünk halkabbak maradni.
- Csak egyikünk beszéljen, jó?
- Oké!
- Oké!
- Szóval...
- Szóval...
- Hékás, mondtuk, hogy csak egyikünk - nevetett több Simeon is.
- Phhh-h!
Tengerszem rámutatott az egyik Simeonra.
- Áh, akkor én - vigyorgott a srác és megfogta a legközelebbi Fuwa kezét - Szóval arra gondoltunk, hogy elviszünk egy csodaszép, csendes helyre... persze csak ha te is akarod. Az utóbbi időben nagyon sok helyet jelöltünk meg a térképen, amit látnod kell, de egészen tegnapig nem tudtuk, melyikkel kezdjük. De most egyszerre megnézheted az összeset! - mosolygott a srác, majd magához húzta Fuwát és egy csókot adott neki. A többi Simeon egymásra kacsintgatva nézte végig a jelenetet, többen pedig lenyitották a térképüket és bólintottak.
- Akkor, mindenki keressen magának egy párt! - vette át a szót egy másik Simeon és további hét ölelés, hét szerelmes pillantás, hét csókkal köszöntés következett - Nem kell aggódnotok, mert mindegyikteket szereti mindannyiunk - szorították meg a Fuwák kezét a Simeonok.
- Igenigen, és nagyon klassz lesz ez a nap!
- Tele van minden napcsíkkal!
- Indulhatunk?
- Tengerszem, te gyere velem - guggolt le petjéhez az egyik srác és simogatta meg a polip fejét, aki amúgysem mozdult az eredeti Simeonpár hozzárendelt tagja mellől és hogy ezt bebiztosítsa magának, a Simeonok hívásakor is tett róla, hogy ő legyen az első, aki felér - még a másolatok előtt, hogy legalább ő tudja majd, melyik a fél-eredeti gazdája. Így aztán hevesen bólogatott az idomár javaslatára és fel is kérte magát annak ölébe.
- Mindegyik hely csodaszép lesz - mosolygott rá Simeon az ő Fuwájára és egyszerre hét srác bólintott rá, a kezükbe fogva a saját teleportkristályukat. Ezek után pedig a Simeonok egymás után kérték meg a Fuwákat, hogy hova teleportáljanak: az választott először szintet, aki hamarabb szólalt fel. Nem volt belőle se veszekedés, se irigykedés, hiszen ők ugyanazok voltak mind. Magától értetődő volt tehát, hogy ha egyek, akkor úgy tudnak örülni mindegyikük örömének, minthacsak a sajátjuk lenne - mert valójában is a sajátjuk volt, nem igaz?
A Tengerszemet ölben vivő Simeon maradt utoljára. Magához vonta a lányt, átölelte a derekát és a fülébe suttogta:
- Mondd meg te, hogy hova szeretnél menni. A többiek nem tudják, de biztos az lesz mind közül a legeslegszebb!

by **Shota** Pént. Május 07 2021, 21:06

Több, mint három óra múlva a legtöbb Shota még a fogadó szobájában volt a csibékkel, kissé kimerülten, de annál nagyobb vigyorral - az a pár pedig, aki bevállalta, elment a piacra Vörös Bika Potionért, hogy aztán újdonsült erővel folytatódhasson a móka, egészen ebédig, majd tovább.
De ez a történet most nem róluk fog szólni.

- Nem fogsz nagyon leégni?
A lány szemeiben őszinte kíváncsiság csillogott, Shota pedig kezdte érteni, hogy a többi, nálánál sokkalta élénkebb Shota miért használja ki őt ilyen csúnyán. Szinte hófehér bőrével és hófehér szárnyaival olyan volt, mint egy albínó angyal, így Naibu végülis jogosan tehette fel neki a kérdést - márha nem egy virtuális játék közepén lettek volna. A srác árnyéka magasztosan szállt el Floria épületei felett, hogy aztán letehesse az ölében tartott lányt a virágmezőn. Hihetetlen volt, hogy fölényeskedő hasonmásai még erre se méltatták a törékeny, butácska szépséget: egy sétára a mezőn, ahova a lány már régóta el akart jönni. Még a nevét se tudta, ő kérdezte meg - a többieknek egyszerűen nem bírt jelentőséggel.
- Ne aggódj miattam - mosolygott vissza rá - Megígértük, hogy eljövünk, így ez a te napod lesz - tette hozzá, habár a valóság nem éppen így zajlott le: amikor a Shoták, pár véletlennek köszönhetően létrehozták őt, elég volt csak pár szót váltaniuk és rögtön meglátták a potenciált e fehérbőrű, jólelkű, önzetlen férfiúban. Odalökték neki csibécske egyik eredetijét a kettő közül, fehérShota pedig boldogan vállalta el a feladatot. Mégcsak fel sem merült benne, hogy a klónjainak bármi hátsószándéka legyen e tett mögött, sőt, örült, hogy pont őt választották. A többiek szerint, bár ő erről nem tudott, de fájdalmasan és idegesítően jószándékú volt, nem feltételezett senkiről semmi rosszat. Csibécske pedig amúgyis egy sétát akart, szóval most legalább megkapja. Mindenki nyer vele, nem?
- Szóval, hová szeretnél menni? - kérdezte Naibut és kéz a kézben sétáltak bele a nárciszok tengerébe.

*

A nap lemenőben volt. Shota és Naibu visszatértek a fogadóba, de külön szobát béreltek - Shota saját pénzén. Együtt tértek nyugovóra, testük törődőn simult egymáshoz, ahogy mindketten behunyták a szemüket. Semmi sem történt aznap este.
Másnapra pedig márcsak emléküket őrizte a sima, gyűrődéstől mentes, hófehér lepedő.

by **Silence** Pént. Május 07 2021, 22:51

Csippant az üzenetjelző, amire mind a 8 Fuwa felkapta a fejét. Akkor nincs baj. Vagyis... de van, mert egy Simeonra még mindig túl sok Fuwa jutott...
Szerencsére a fiúnak hamar akadt ötlete, hogy megoldják ezt a borzasztó helyzetet.
Kíváncsian nézték mind a 8-an, mit talál ki az idomár, és csillogó szemmel állapították meg, hogy ez így máris sokkal jobb! Örömében minden Fuwa gyorsan a nyakába ugrott a legközelebbi Simeonnak, és nevettek a nyolc Simentól egyszerre hallható magyarázaton.
Lelkesen bólintottak az eshetőségre, hogy Külön egy-egy csendes, nyugalmas helyen töltsék a napot Simeonnal. Lelkesen bólintottak, és nagyon örültek, hogy minden hely olyan volt, amit nem esett nehezükre kimondani. Nem lett volna jó, ha nehéz odateleportálni a helyszínre.
Az utolsó Fuwa azért elgondolkodva állt. Hiszen a kedvenc helye nem hangzott még el. Furcsának is találta, hogy nem jutott egyik Simeonnak sem eszébe, hogy oda menjenek...
De végülis a fiú rá bízta, úgyhogy széles mosollyal írta le a füzetébe:

Menjünk el hozzátok napfürdőzni!

Ahogy a füzetet Simeonnak adta látta meg, hogy két Hinari éppen kifordul az ajtóból. Mielőtt tehát elteleportáltak volna, odarohant, és mindkettőt alaposan megölelte.
- El-múlt a baj. Lett e-lég Sime-on is! - magyarázta lelkesen, teljesen elfelejtve már, hogy milyen ijedt volt, amikor azt az üzenetet írta. Az meg, hogy ez a mondat így félreérthető... az neki meg sem fordult a fejében. Annál inkább örült neki, hogy az üzenet után Hinari még el is jött megnézi, hogy mi van vele, és elmesélhette, hogy megoldódott a nagy baj, mely szerint túl kevés volt Simeonból.
Akit nem váratott sokáig, visszaszaladt, kézenfogta, és már mehettek is a Unity épületébe, Simeon napfényben úszó szobájába.
Hogy ott mivel töltötték a napot, az az ő dolguk - abban mindenki biztos lehet, hogy a napcsíkok vidáman beragyogták őket. Mindenesetre ez a nap minden Fuwa részéről csodálatos emlékként maradt meg a kezdeti riadalom ellenére.

Noise pedig a konyhában hamar megnyugodva átaludta a nap nagyrészét. Kimerítette a reggeli izgalom. A nap második felétől viszont türelmetlenül várta, hogy legalább egy Fuwa visszatérjen. Hàt milyen dolog az, hogy őt csak így itthagyták? Igazán felháborító

by **Strea** Szomb. Május 08 2021, 18:39

Kinek így, kinek úgy ér véget a nap. Lehet, hogy néhányatok a sok mókától vagy bajkeveréstől már kora este elalszik, de az is lehet, hogy meg akarjátok várni az éjfélt. Akik megteszik, azok furcsa jelenség szemtanúi lesznek: a klónok, helyzetüktől függetlenül elpixeleződnek, a pixelek viszont nem felfelé szállnak, hanem akár szinteken át, az eredeti két másolat testébe. Ezután hirtelen álmosság lesz úrrá rajtatok, mintha Altató Méreg hatása alatt lennétek - másnap reggel pedig ugyanott ébredtek, ahol előző reggel, ezúttal viszont már egymagatok.
Hogy melyiktek volt az igazi? Talán örök rejtély marad. Ha pedig visszaemlékeztek arra a bizonyos napra... az összes klónotok emlékeit birtokoljátok és igen, a fals klónokét is. Ám minél több másolatot hoztatok létre, az emlékek annál fakóbbak és töredezettebbek: úgy tűnik, a rendszer ezáltal biztosítja, hogy még a memóriabajnokoknak is maximum 24 órányi emlékük legyen az elmúlt 24 óráról.

A jutalmak a következők:
Minden résztvevő, aki legalább 1000 szót írt, 1000 arany jutalomban részesül, azaz: Leonard, Saibaitachi, Mia, Shareen, Shota, Simeon, Silence, Hinari. Arabelnek köszönjük a részvételt, Mirika pedig sajnos nem érte el a jutalomhoz szükséges minimum szószámot.

by Ajánlott tartalom

[Event] Bolondok napja 2021 - Dupla vagy semmi

[Event] Bolondok napja 2021 - Dupla vagy semmi

Re: [Event] Bolondok napja 2021 - Dupla vagy semmi

Re: [Event] Bolondok napja 2021 - Dupla vagy semmi

Re: [Event] Bolondok napja 2021 - Dupla vagy semmi

Re: [Event] Bolondok napja 2021 - Dupla vagy semmi

Re: [Event] Bolondok napja 2021 - Dupla vagy semmi

Re: [Event] Bolondok napja 2021 - Dupla vagy semmi

Re: [Event] Bolondok napja 2021 - Dupla vagy semmi

Re: [Event] Bolondok napja 2021 - Dupla vagy semmi

Re: [Event] Bolondok napja 2021 - Dupla vagy semmi

Re: [Event] Bolondok napja 2021 - Dupla vagy semmi

Re: [Event] Bolondok napja 2021 - Dupla vagy semmi

Re: [Event] Bolondok napja 2021 - Dupla vagy semmi

Re: [Event] Bolondok napja 2021 - Dupla vagy semmi

Re: [Event] Bolondok napja 2021 - Dupla vagy semmi

Re: [Event] Bolondok napja 2021 - Dupla vagy semmi

Re: [Event] Bolondok napja 2021 - Dupla vagy semmi

Re: [Event] Bolondok napja 2021 - Dupla vagy semmi

Re: [Event] Bolondok napja 2021 - Dupla vagy semmi

Re: [Event] Bolondok napja 2021 - Dupla vagy semmi

Re: [Event] Bolondok napja 2021 - Dupla vagy semmi

Re: [Event] Bolondok napja 2021 - Dupla vagy semmi

Re: [Event] Bolondok napja 2021 - Dupla vagy semmi