Tachi vs Taidana

Mostanában elkezdtem gondolkozni rajta, hogy feltűnő külsőmet elrejtem egy csuklyás köpeny alatt. Miért? Remek kérdés, és a válasz nem annyira nyilvánvaló. Inkognitóra volna szükségem? Kötve hiszem, a piros indikátort nem takarja semmi. Egy átlagos játékosnak fogalma sincs, mit jelent a vörös jel a fejem tetején, aki meg tudja, az pontosan ugyanúgy viszonyul hozzám csuklyában, mint anélkül. Azaz talán mégsem, hiszen arcjátékommal el tudom érni mind a pozitív, mind a negatív hatást, amennyiben szükségem van rá. Előbbit csinos hölgyek, utóbbit pedig egyéb jellegű szórakozásra szolgáló személyek esetén. Akkor hát mégis miért? Talán agysorvadás állt be nálam, hogy hajlanék egy olyan konform dologra, mint karakteres külsőm elrejtése "bűnöző" voltom miatt. Megront ez a világ engem, úgy vélem, túl sok szabadság, túl kevés szabálynak kell ellentmondani. Nem mintha direkt csinálnám, egyszerűen csak így érzem jól magam ebben a nyálas, cukormázas életben, ahol mindenki arra törekszik, hogy jófiú legyen. Nem, nem kérek a csuklyából, éppen elég számomra a köpeny, mely a hősök szimbóluma, s én mégis viselem. Hős vagyok én is, csupán a saját anti-világomban. Márpedig közismert, mi történik, ha antianyag kerül az anyag közelébe :]
Gondolkodásra sarkalló sétám azonban kellemetlen közjáték szakította félbe. Egy kölyök... nem, annak nem nevezném, de meglehetősen furcsán festett egy majommal a társaságában. Eleinte arra gondoltam, hogy nem is engem szólított meg, de be kellett látnom, hogy valóban engem szemelt ki erre a bizonyos... üzletre. Lehetséges, hogy pont ezért van szükségem a csuklyára? Megtorpantam és megvető tekintetemet először az arcára, majd a felém nyújtott kezére irányítottam. Magabiztosnak próbált látszani, csak nem sikerült elsőre, gyakran megesik az olyanokkal, mint ő.
- Nahát... Ha nem lennénk biztonságos területen, most levágnám a kezedet - közöltem vele ridegen, majd elfordítottam róla a tekintetemet és tovább indultam. Megvolt rá az okom, hogy miért ignoráltam. Pedig szeretek üzleteket kötni.

Lehívta a menürendszerét. Egyszerű, de nagyszerű mozdulat, ámde mit akarhat vele? Némasági fogalmamnak hűen figyelem, ahogy ujjai végigsiklanak a gombok felett. Barátlista... szóval segítséget akar hívni, esetleg megnézi, hol vannak a társai, akik csak arra várnak, hogy lesből lecsaphassanak rám! Rögvest körbepillantottam, és fel is fedeztem a sikátorokban megbúvó árnyékokat. Mind minket figyelnek, biztosan csak arra várnak, hogy kezet emeljek erre a bohócra és ezzel meg legyen az indokuk rá, hogy megtámadjanak. Galád, hitvány alakok, nyilvánvaló, hogy nem csak egy majommal jött üzletelni, van más biztosítéka is a kölyöknek, ha valami balul sülne el. Hátraléptem egyet, némi távolságot eszkábálva kettőnk közé.
Nem, továbbsiklott a keze. Megnyugodtam, mígnem a párbajfül fölé nem ért. Szóval nem üzletelni akar, hanem egyszerűen csak provokál, hogy harcra kerülhessen sor. Miért? Miért vállalkozna ilyen őrültségre? Piros indikátoros vagyok, tisztában van vele, hogy öltem már meg más játékost. Tehát van valami aduász a kezében, amivel ki merészel állni ellenem, ami elég önbizalmat ad neki. Nem tetszik ez az egész, baljós előérzetem támadt! Valamilyen terve van, alapból hátrányban vagyok. Nem jó, előnyére... oh, mégse párbaj. Trade ablak.
Felhúzott szemöldökkel pillantottam az alakra. 500 arany. Az rengeteg pénz, ennyit tisztán nem lehet keresni. Átejtett volna a viselkedésével és valójában vérprofi alvilági nagykutya? Könnyen lehet, hogy csapdába sétáltam bele, és ha nem hallgatok rá, akkor az életemre fognak törni. Innentől kezdve minden lépésemet figyelni fogják, nekem pedig a tarkómon is szemet kell növesztenem, ha nem akarom, hogy hátba támadjanak. Bajban vagyok, nem is kicsiben! Nyeltem egyet. Idegessé váltam, és ahogy rémült tekintettel rám pillantott, veszett gyorsasággal fordultam hátra, hogy lássam, mitől ijedt meg. Nem volt ott senki.
- Ostoba vagy, szinte könyörögsz azért, hogy erőszakkal vegyem el a pénzed... és az életed, kölyök - pillantottam rá fenyegetően, és igyekeztem nagyon magabiztosnak hangzani, mintha tudnám, mit csinálok. Feszülten álltam egy helyben, hogy megakadályozzam a remegésem.
- Szóval száz arany van a mérleg egyik oldalán, talán több is, és minden mérlegnek van egyensúlya valahol... - érdeklődtem finoman arról, hogy mi van a másik oldalon. Gyűlöltem a nyílt kérdéseket, ha feltenném az idevágót, az úgy hangozna, mintha szükségem lenne a pénzére, és átadnám neki az irányítást, a feltételek diktálását. Az nem az én stílusom volt. Zsebre dugtam a kezeimet. Játszani jó, főleg a viselkedésekkel.

Elégedetlenül szemléltem, hogy megjátszott paranoiám az égvilágon semmi hatással nem volt. Túlságosan magára koncentrál... ideges. Persze ez nem volt egy eget rengető felfedezés, eddig is látszott rajta, hogy nem tartja kényelmesnek a szituációt, amibe keverte magát. Próbálta formálni a viselkedését, meggyőző és magabiztos akart lenni, holott nem volt az. Különös dolog, hogy talán pont ez keltette fel az érdeklődésemet és akadályozta meg angolos távozásomat. Volt rá oka, hogy ennyire messzire ment természetes közegétől, és erre az okra kíváncsi voltam, felettébb kíváncsi.
Őszintén szólva egy pillanatra nem értettem, miért is emlegeti az asszonyt fenyegetésemet hallva. Felettébb furcsa lett volna egy nő szoknyája mögé bújni az 'én apán az erősebb' helyett, de mikor megmagyarázta, világossá vált. Beugrott az inventory-megosztás elve, a virtuális házasság.
- Oh, ravasz... - hangoztattam elismerő szavakat, mely mögött valós tartalom nem volt. Természetesen nem voltam olyan ostoba, hogy bevegyem. Mennyi ideje is vagyunk itt? Két hónap? Három? Csekély idő arra, hogy kialakuljon a szükséges bizalom két ellenkező nemű ember között. Nagyjából annyi idős lehet, mint jómagam, így abban is kételkedtem, hogy a valós világbéli barátnője lenne az illető. Túl fiatal és túl... bohóc volt egy komoly kapcsolathoz.
Ettől függetlenül nem reagáltam, visszatértem a csendes megfigyelői szerepembe, hisz' most kezdett érdekessé válni a dolog. Csicseregni kezdett, ráadásul nem is volt szűkszavú. Emésztettem az információkat... száz aranyat fizetne azért, hogy egy ritka felszerelést eljuttassak valakihez, és elcseréljem ritka receptekért? Nahát...
- Érdekes... sok vesztenivalód van ezen az üzleten, hacsak nincs egy apróbetűs rész - jelentettem ki, újabb célzással terelve a helyes ösvényre a tárgyalást. Sokat mondott, de voltaképpen konkrétum nem volt a szavaiban, és ahhoz, hogy megtehessem amit kér, szükségem volt a mit, kihez és miért témakörökre adott válaszra, sejtésem szerint pedig az ördög a részletekben rejlett. Mindenesetre ez egy meglehetősen elfogadott metódus volt, amennyiben egy üzletben valamelyik fél anonim kívánt maradni akármilyen oknál fogva, habár furcsálltam, hogy miért egy magamfajta gonosztevőre van szüksége egy profi informátor és közvetítő helyett. A rendszer azonban ugyanaz volt, és tudtam, mit jelképez a 100 arany is. Ámde nem én lettem volna, ha nem csavarok itt egyet a dolgok menetén, és mindezt rövidkardom hátam mögül való előhúzásában láttam. Oldalra döntöttem a fejemet, és úgy bámultam a fiút.
- Van egy feltételem. Látni akarom, méltó vagy-e rá, hogy egy magamfajta... hm... sötét alakot ugráltass. Három percet adok, hogy megszabadíts a páncélomtól... ha túléled ezt a három percet, eljátszom a futárt - közöltem vele, majd lehívtam a menüt és Time Limit-es párbajfelkérést küldtem számára. Tulajdonképpen vajmi kevéssé érdekelt, hogy kivel állok szemben és mit tud, részemről nem jelentetett kockázatot a kihívás, hiszen csak addig tart a küzdelem, amíg a zöld csíkom egészben van... vagy addig, amíg ő pixeljeire nem hullik :] Ha elfogadta, akkor hátrálok néhány lépést, és felszerelem a pajzsomat is az alatt az egy perc alatt, amíg a számláló nullához nem ér. Kardomat és Csigaházamat is a testem mellett lógattam... minek elizgulni egy ilyen küzdelmet?

Türelmesen figyeltem, ahogy magához veszi a majmát. Feltételeztem, hogy egy aranybundájú sárga indikátoros lényt nem csak puszta kedvtelésből tart, hanem valami haszna is van a "pajtijának." Szelídítők... hm, csak az a kőagyú félnótás jut eszembe, aki azt a szerencsétlen gyíkot abajgatta folyton. Ennek a kettőnek a kapcsolata sokkal jobbnak tűnt, a majom pedig kifejezetten mozgékonynak tűnt így első látásra.
- A fejem? Hm, azt nem lehetne kímélni? A hegek és a vörös indikátor kissé riasztó látvány lehet a hölgyek számára :] - szólaltam meg gúnyosan a párbeszédet hallva, miközben megvontam a vállamat. Persze cseppet sem gondoltam komolyan, hiszen a sérülések gyorsan eltűnnek, az avatar pedig helyreáll eredeti állapotába ha visszatöltődik az ember élete.
Mikor megindították a rohamuk, hátraléptem egyet, hogy súlypontomat hátul tudhassam. Keresztező mozgásuk akkor lett érdekes, mikor a Taidana nevű fickó elkiáltotta magát és egy füstpamacsból rontottak ki. Agyamon gyorsan átfutott néhány eshetőség, de alapvetően abból indultam ki, hogy a testcserét szó szerint kell értelmeznem, így most a fiú a majom és a majom a fiú. Az én célom viszont nem az volt, hogy a petet bántsam, sokkal inkább érdekelt az idomár életének elfogyasztása. A hátralépés jól jött, hiszen így nyertem néhány extra tizedmásodpercet arra, hogy cselekedhessek, és elgondolásomnak megfelelően pajzsomat a bohócnak álcázott majom (?) ütésének kivédésre emeltem, míg kardomat a majomnak álcázott majom bohóc (?) testébe kívántam belemélyeszteni, miután az betalált és ezzel rés nyílt a védelmén. Még ha tévedtem is, az sem lehet olyan megrázó, a páncélértékem a bossokéval vetekszik. És a legjobb az egész párbajban az, hogy még csak a képességemet sem kell felfednem majd :]
- Ne okozz csalódást, kölyök, túl sokszor unom meg félúton a harcot :/ - figyelmeztettem. Őszinte pillanatom volt, nem egyszer vesztettem el a kedvem idejekorán, az pedig sem nekem, sem az ellenfelemnek nem szokott jó lenni. Volt ugyan, hogy más elfoglaltságot kerestem inkább, de olyan is, hogy inkább komolyan vettem a párbajt és a vége egy pixelekre esett játékos lett...

Jó. Rezignált örömmel nyugtáztam - már ha ilyen létezik egyáltalán -, hogy ez a testcsere képesség egyelőre nem jelentett semmi meglepőt és pont az történt, amire számítottam. Kételkedtem benne, hogy ennyi lenne csupán a történet, máskülönben ez egy kifejezetten gyenge spec lenne. Valamilyen hasznot kellett rejtenie, amelyre eddig nem jöhettem rá, talán a majom jobban tudja kamatoztatni a képességeit emberi alakban. Megtévesztésre nem nagyon volt alkalmas, ha rájöttem rögtön a turpisságra, és ehhez még csak meg sem kellett dolgoztatnom az agytekervényeimet, így nem pusztán az én intelligenciabéli fölényem volt ez oka a célt érő találatnak. A probléma csupán az volt, hogy vajmi kevés fogyott az életéből, ami felettébb bosszantó volt, mivel arra kellett következtethessek, hogy rengeteg életpontja van. Tartok tőle, hogy a csekélyke sebzésemmel még csak veszélybe sem fogom tudni sodorni az életét így, kénytelen leszek megerősíteni azt előbb-utóbb, ha számomra is élvezetes harcokat akarok vívni egy-egy ilyen kellemetlen esetben
- Nahát... - szaladt ki az ajkaimon némi meglepődöttségre és méltatlankodásra utaló szó, mikor váratlanul a páros immár humanoid alakja le igyekezett fogni, míg hűséges társa átlendült a vállam felett, hogy olyan helyen üthessen, ahol nem tudok védekezni. Cseles... ráadásul gyorsaságom nem volt elegendő, hogy időben reagáljak, hiába fogtam fel a pillanat törtrésze alatt, mi a terve ennek a Sun Wukong-wannabe petnek és gazdájának. Összeszokott párosnak tűntek... Csakhogy engem sem ejtettek a fejemre, így amint csak lehetett, oldalra dőltem és engedtem a gravitáció vonzásának, hogy teljes testsúlyomat felhasználva a majma elé ránthassam Taidanát, miközben én kiszabadítom a karomat. Ennek érdekében még pajzsommal is ütöttem egyet a fiú felé, és minden erőmet beleadva ugrottam hátrébb, hogy kikerüljek ebből a kutyaszorítóból.
Csakhogy míg más talán itt megállt volna, hogy pihenjen és felmérje a károkat, netán tegyen egy megjegyzést, én úgy határoztam, hogy ellentámadásba lendülök, amíg azzal vannak elfoglalva, hogy kiszabadultam. Unott arccal rohamozva, a csigaházam rejteke mögül löktem ki kardomat mikor odaértem hozzájuk, méghozzá, hogy ne legyen annyira a látóterében a mozdulatom, a combjába kívántam mártani a pengémet. Cseppet sem zavart, hogy ő esetleg fegyvertelen, nem a máltai szeretetszolgálat vagyok, hogy előtérbe helyezzem a tisztességes harcot. Egyébként sem szólhatna egy szót sem, lévén ők ketten vannak

Az a majom felettébb ügyesnek tűnt... Hiába próbáltam úgy időzíteni, hogy a gazdája kapjon egyet tőle, meg tudta fogni a lendületét. Nahát... kezdem úgy érezni, hogy csupa tehetséges, magas szintű játékos vesz körbe, ami nem igazán szórakoztató. Csalódás lenne, ha nem tudnám kiélni magam, mert mindenki olyan... "pro", bár azért elő-előfordul, hogy ráakadok egy gyöngyszemre, akitől megkapom azt, amit a harcoktól többnyire várok. Ez a Taidana bátor kezdőként mutatkozott be, gesztusai és szavai alapján valószínűleg nem is tévedtem a sötét oldalhoz tartozó ezen kapcsolatát illetően, csakhogy játékosként már sajnos nem annyira kezdő látszólag, ami szül néhány problémát. Hiába kockázatmentes számomra ez a kis párbaj, ha nem szórakozhatok kedvemre, mert nem engedi meg a partnerem
Rohamom közben fény derül a képessége valódi jellegére is, valahogy nem lepett meg, hogy többre is képes annál az egyszerű kis trükknél. Nem kellett sokat gondolkoznom, mi legyen, meghátrálni nem kívántam egy ilyen apró kihívás láttán. Feltételeztem, hogy pozíciót cseréltek, így anélkül, hogy túlkombináltam volna, annak a majomnak az ütése elé tettem a pajzsom, amelyik a füstbe kerülés előtt még a kölyök pozíciójában volt, és a másikba mártottam bele a kardom, hiszen továbbra sem az aranypofát akartam sebezni, hanem a gazdáját. Nem érdekelt, ha én is bekapom az ütést, egy még belefért akkor is, ha rosszul választottam. Gyors fordulót követően hátra ugrottam, hogy eltávolodjak tőlük, és megvetettem a lábamat a földön.
- Yare-yare... Nem tűnsz olyannak, akiknek valóban szüksége lenne arra, hogy egy piros indikátoros játékos közbenjárását kérje egy ilyen ügylethez. Mit akarsz tőlem valójában? - kérdeztem hűvös, afféle baljósnak, fenyegetőnek szánt hangnemben. Enyhén lehajtott fej, összeszűkülő, gyanakvó szemek, meg minden ilyen nyalánksággal, ami hozzátartozik a testtartáshoz és az arc mimikájához egy ilyen esetben. Pajzsomat azonban leengedtem kissé, hátha okozok az ellentmondásos mozdulatokkal némi zavart benne tudat alatt :]

Érzelemmentes maradt az arcom minden egyes pillanatában a harcnak. Nem csak azért, mert nem szerettem bizonyos érzelmeimet láttatni, de ezúttal nem is volt mit. Nem tudott olyasmit mutatni, amire felfigyeltem volna, úgy játszott, ahogy a nagykönyv előírja. Nem vállalt kockázatot, ahogy én sem, nem tett semmi rendkívülit, ahogy én sem. Mindketten rejtegettük a lapjainkat. Következő összecsapásunk is sztandard koreográfiát vett fel, a majom talált, a kölyök került, jómagam pedig a pillanatnyi siker felett érzett önteltségét kihasználva szintén kitértem és odavágtam még egyszer, mielőtt elugrottam volna. Még ha találtam is, annak vajmi kevés jelentősége volt, nem kerültem egy centivel sem közelebb ahhoz, hogy előcsaljak belőle bármi érdekeset. Biztonságban volt, ahogy én is.
A majom folytatta az üldözésem kitartóan. Gyorsabb volt, mozgékonyabb, és bár kétszer még sikerült eltáncolnom előle, harmadszorra már hagytam, hadd találjon el. Értelmetlen lett volna folytatni és erőlködni, késleltetni az elkerülhetetlent. Ütése belemart az életcsíkomba, nagyjából a negyedét vette le. Elfogyott a páncélom. Látszólag. Tisztában voltam vele, hogy visszakaptam, de ezt ő nem tudhatta és nem is szándékoztam a tudomására hozni, hogy ha még egyszer eltalálna, akkor mozdulatlan maradna az életcsíkom. Néhány gyors kézmozdulattal feladtam a párbajt.
- Úgy tűnik kénytelen vagyok elismerni, magasabb szintű vagy. Legalábbis a majmod mindenképp :] - vigyorodtam el, és leguggoltam a digitális állathoz és kinyújtottam felé a kezemet.
- Az elvárásaid túl magasak az irányomban, kölyök, én is csak egy halom adat vagyok itt, nem Superman. Továbbá én teszteltelek téged, és nem te engem, így oktondiság lenne bármilyen következtetést levonnod a képességeimről - oktattam ki, mielőtt bármiféle tévképzetbe ringatná magát velem kapcsolatban. Semmit sem mutattam meg magamból, és nem is szándékoztam felfedni bármit is egy efféle alak előtt. Felszerelésem időközben az inventory-mban landolt, hiszen nem volt rá szükség. A labda jelenleg Taidana térfelén volt, én csupán zsebre dugott kézzel vártam, mivel hozakodik elő.

Hűvös tekintettel fogadtam gyerekes és izgága reakcióját, szavait. Akárhogy is pillantottam rá, nem volt több egy magát nagymenőnek képzelő vakarcsnál, aki a szintjére támaszkodva próbál belefolyni a nagyok játékába. Idegesítő volt. Nem, nem számomra, az én szempontomból csupán zavaró volt, de nem emelkedett meg tőle a vérnyomásom. Ennyitől még nem fogom elveszíteni a higgadtságom, sőt. Tisztában voltam vele, hogy ő kicsoda, és hogy én ki vagyok, ennek ismeretében pedig semmi okom nem volt rá, hogy feszültséget generáljak saját magamban. Ám ha nem egy olyan türelmes és nemtörődöm alakkal fut össze, mint jómagam, csúnyán megüthette volna a bokáját. Persze mindez nem az én problémám volt, ha folytatja ezt a tapogatózását, idővel majd megtanulja, hacsak nem kerül az életébe. Engem azonban nem érintett negatívan mindaz, amit tett, csupán azok vesztik el a fejüket egy hasonló szituációba kerülve, akik nem bíznak meg saját magukban, akik igazságtartalmat vélnek felfedezni abban, ha valaki felsőbbrendűnek állítja be magát. Én csupán szimplán ráhagytam, ha ez teszi boldoggá, egészségére.
- Céhmeghívó? Iie... - érdeklődtem félhangosan, majd válaszoltam is meg a saját kérdésem egyben, mikor felpattant előttem az ablak. Költői kérdés volt, mely szemöldököm felhúzásával járt. A tájékoztató ablak ködösen és sejtelmesen fogalmazott, szándékosan arra ment, hogy felkeltse az érdeklődést és az ember meg akarja nyomni a Tovább gombot. Ugyanakkor a hatásvadász stílus mellett felfigyeltem egy másik jellegzetességére is. A diszkrécióra. A rejtélyes megfogalmazás arra is szolgált egyben, hogy megóvja az igazán lényeges információkat az arra méltatlanoktól. Mintha valami titkos társaság meghívója lett volna. Kuncogni kezdtem és sunyi vigyor terült el vékony ajkaimon.
- Érdekes. De vajon érdekel-e egy esély, melyet egy bohóc kínál és melyre semmi szükségem? :] Ha érdeklődök, még hallani fogsz felőlem. Ha nem, lehet akkor is - kommentáltam, és mivel elköszönt, így én sem pazaroltam tovább az időmet. Sarkon fordultam és távoztam, még egy utolsó pillantást vetve az egyik oszlopon csüngő aranymajomra. Két majom... illene egymáshoz.