Ren vs Tachi

Egy átlagos nap nem telhet el anélkül, hogy ne ülnék le legalább fél-egy órára egy forgalmas helyen, hogy bámuljam az emberek folyamát. Többnyire ezt a kíváncsi szemektől távol, például egy tetőn valósítom meg, ám néha rávisz a lélek, hogy a pillantások kereszttüzét élvezve egyszerűen csak leüljek egy padra, akár elhajtva néhány szerencsétlent, legyenek azok fáradt vándorok, beszélgető barátok vagy egy turbékoló szerelmespár. Utóbbi volt nyilvánvalóan a legritkább, hiszen a hölgyek aránya hozzánk, férfiakhoz képest meglehetősen csekély volt, éppen ezért éreztem magam szerencsésnek, hogy összefuthattam olyan bűbájos teremtésekkel, mint Szophie, Enheriel, Airi vagy éppen Fuuko, hogy csak az utóbbi idők terméséből szemezgessek :] Ami azt illeti, a nagyobb rendezvényekre elég sokan kidugják az orrocskáikat, és a frontharcosok között is van néhány nőnemű lény, ami tulajdonképpen eléggé meglepő az ilyen játékok demográfiai arányát ismerve. Ha nem a valós külsőnkkel jelennénk meg, hanem avatart használnánk, akkor korántsem csodálkoznék az eredményen, így azonban az határozottan érdekes volt. Megérne egy tanulmányt, hogy a Sword Art Online virtuális realitása miért vonzott több lányt, mint a hagyományos MMO-k.
Elhümmögtem egy darabig a gondolat felett, és végül úgy döntöttem, hogy miért is ne készíthetnék egy kutatást? Természetesen rólam volt szó, így nem csak száraz adathalászatra gondoltam, hanem valami sokkal izgalmasabbra, és ennek csupán valamiféle mellékága lehetne az ártatlan kérdés, mely segíthet írnom a témáról :] Ehhez azonban először is lányokra volt szükség, amit így hirtelenjében nem könnyű találni a rengeteg hímnemű kocka között az utcákon. Jó félórás várakozás után akadt csak meg a szemem egy tüneményes tündérkén, aki alkalmasnak tűnt a kutatásom megkezdéséhez, így a padról felkászálódva a nyomába eredtem. Meggyőződtem róla, hogy nem bajos helyre tart, valamint hogy nem üközhetek esetleg váratlan komplikációkba, eközben pedig kedvtelve nézegethettem ringó csípőjének vonalát, melyet kis híján eltakart hosszú, barna haja. A lenge, nyárias ruha kiemelte karcsú alakját, az öltözet színe, valamint a bájos arc pedig ártatlanságot sugallt. Mihelyst elegendő információt gyűjtöttem, irányt változtattam, hogy a sikátorokon keresztül elé vághassak és így ne hátulról érkezve szólítsam meg, azaz le, hogy pontosabban fogalmazzak. Pajkos vigyor húzódott az arcomra, ahogy a sarok mögül kifordulva újfent megpillantottam. Kezdődhet a vadászat :]

Nos, amikor úgy fogalmaznék, hogy ráreppentem a hölgyeményre, akkor nem egészen szó szerint kívántam érteni, és pláne nem úgy, hogy mellette szállok el, mint valami ostoba madár. A lányka büszke lehetett magára, azon ritka esetek egyikének lehetett tanúja, amikor meglepett képet vágtam így repülés közben. A landolás nem volt kellemes, de különösebben kellemetlen sem, immár nyugodt tekintettel néztem fel, miután kikapartam magam a dobozok közül. Az elém táruló látvány cseppet sem volt szívderítő, szép tündérke helyett egy csúnya, vigyorgó majom nézett vissza rám. Meglepő módon képes volt az értelmes beszédre.
- Yare-yare... mire véljem ezt az indokolatlanul agresszív fellépést, pajtás? - ültem fel a fejemet fogva, kicsit meg is ráztam azt. Bár fájdalomérzet nem volt, kissé kótyagossá váltam a becsapódástól, szükségem volt néhány pillanatra, míg helyreállt az egyensúlyérzékem. Az alakot természetesen felismertem, a kelleténél jóval többször láttam. Legutóbb éppen Szophie-chan fanult rá a fülem hallatára.
- Meg kell hagyjam, különös üdvözlési formát választottál. Ha belém kívánsz kötni, már pedig nagyon úgy tűnik, sajnálattal kell közölnöm, hogy eszem ágában sincs egy ilyen primitív provokálásra felelni - jegyeztem meg nyersen, és már álltam is volna talpra, ám a szemem sarkában megjelenő kép arra sarkallott, hogy próbálkozásomat szándékos kudarccal fejezzem be. Visszahuppantam hát a dobozok közé, mielőtt még befutott volna a kiszemelt prédám.
- Mi történt? Jól van, uram? - kérdezősködött aggódva a lány, majd Ren felé fordult - Maga meg mit áll ott, jöjjön és segítsen! - Kérdésére természetesen nemet intettem a fejemmel, a segítő kezet pedig elfogadtam, hátha talpra tudok állni. A bájos teremtés feltételezéseim szerint még nem láthatott piros játékost, különben nem futott volna ide ilyen aggodalmasan, habár az is lehet, hogy egyszerűen csak egy ártatlan lélek, aki ott segít, ahol tud. Lényegtelen, fő hogy a bohóc dolgát kicsit megnehezítette. Csupán azt sajnáltam, hogy nem fogta fel, mi történt, és nem fordult egyből ellene :]

Megcsóváltam a fejem, immár nem azért, mert szédültem volna, hanem az ostobaságokra reflektálva, melyeket ez a bohócivadék ejtett ki a száján. Máris sajnáltam, hogy csupán ennyi ésszel áldotta meg a jóisten, habár nem különösebben voltak elvárásaim vele kapcsolatban. Egy semmirekellő, aki azt hiszi, mindent megkaphat és azt tehet, amit csak szeretne, csupán azért, mert kinevelte a szórakoztatóipar. Szörnyű belegondolni, hogy egy ilyen pojácáért naiv kislányok ezrei rajonghatnak, még olyan alapvetően intelligens hölgyeket is elvakít a státusza, mint például Szophie-chan. Nyilvánvalóan nem a fizimiskája vonzza az ellenkező nemet, habár az ő szemükben határozottan jóképűnek tűnhet a nyálas fejével. Pont olyan megnyerő, mint az én vakító mosolyom :]
- Nahát... tényleg... Micsoda öröm, hogy hajlandó vagy a szintemre lealacsonyodni. Nem tartasz tőle, hogy legyőzlek a rutinommal? - érdeklődtem maró gúnnyal a hangomban, miközben egy megvető pillantást vetettem felé. Konfliktuskeresésének az oka nyilvánvaló, hiszen én is érzem, hogy veszélyt jelent az egzisztenciámra a lénye, azért is reagáltam ilyen... félig-meddig ellenségesen. Ettől függetlenül nem szándékoztam belekeveredni az őáltala diktált tempóba.
- Ez lenne a célod ezzel az ostoba provokálással? Gyilkossá válni? :] - vigyorodtam el, megfelelve a játékosok körében népszerű konszenzusnak, miszerint a játékbeli halál valós következményekkel jár. Valóban, megmozdulásainak semmilyen logikus magyarázata nem volt az egyszerű bajkeresésen kívül, mely leginkább az izomagyú, kétajtós szekrényekre jellemző magatartásforma volt, akiknek fejében olyan sötétség honolt, mint egy barlang mélyén. Természetesen ez nem az ő hibájuk, így megvetendő lenne elítélni egy ilyen személyt. Inkább sajnáltam őket.
Ámde színészi képességeimre is szükség volt, így kénytelen voltam ezt a diskurzust rövid úton lezárni. A lányka aggodalma fájdította a szívemet, viszont jelenleg kapóra jött, így nagyobb eséllyel pályáztam a számomra megfelelő kimenetelre. Igazán kár, hogy ezt az emberszabású létforma nem így gondolta, de amíg a saját sírját ássa minden mondatával és cselekedetével, addig cseppet sem bántam. Nem különösebben zavar meg, hogy újra némileg a levegőbe emelkedtem, ezúttal már figyeltem arra, hogy ne verjem be a fejemet újra földet éréskor. Annál nagyobb elégtétel számomra, mikor a hölgyemény nemes egyszerűséggel pofonra lendíti a kezét, a rendszer pedig földre taszítja Ryuninját.
- Mégis mit képzel? Tán hülyének néz? - emeli fel hangját felháborodottan és ismét felém veszi az útját, csakhogy mire ideérne, én már talpon vagyok, még ha egy kicsit ingatagon is, bizonytalanul megállva. Helyezkedésem egyértelmű lehet, egyfajta élőpajzsként kívántam felhasználni jelenleg a lányt azzal, hogy kettőnk között tartottam.
- Bocsásson meg modortalan játékostársunk viselkedése miatt, nyilvánvalóan nem tetszik neki a képem. Sajnálom, hogy miattam ilyesmibe keveredett, ha gondolja, szívesen meghívom egy italra kárpótlásként :] - egyenesedtem ki, habár máskor lehengerlő mosolyomba most csempésztem egy kevés hervadtságot, ahogy hangom sem volt teljesen tiszta. Ami engem illet, haladtam tovább a tervemmel, még talán kapóra is jött ez a mamlasz.

A lány elbizonytalanodott. Természetes reakció volt, hiszen olyan dolgokat hallott, melyek megrendítették az eddigi hitében. Pillantása zavarodottá vált, forgatta a fejét kettőnk között és ösztönösen távolodott tőlem, felszabadítva köztem és Ren-kun között az utat. Nem mentem utána, nem igazán kívántam igazolni a férfi szavait és ezzel elveszíteni egy értékes támogatót, már ha vehettem annak, hogy az oldalamon állt eddig. A gesztusaiból ítélve valóban nem tudta, mit jelent az indikátorom színe, máskülönben kérdés nélkül kiállt volna mellettem, főleg azok után, amit az idomár tett vele.
- Át kívánod verni nyilvánvaló, ostoba hazugságokkal, taperolod, majd a visszautasítást követően lehülyézed... - számoltam az ujjaimon - Lássuk csak, ezek nem éppen megnyerő momentumok, ha el akarod hitetni a mesédet valakivel :] Be kell valljam, szép előadás volt, de ha tekintetbe vesszük a célodat, mely nem más, mint az értelmetlen és nyomós ok nélküli erőszak a személyemmel szemben, mindjárt kevesebb hitele lesz a szavaidnak. Ahhoz képest, hogy csak egyszer találkoztunk, meglehetősen mély belátásod van a mindennapjaimba. Nem szép tőled, hogy megfélemlítenéd ezt a szegény hölgyet, aki csupán az elveit követi - fejtettem ki a véleményemet, és egyben aláásva ellenlábasom szavait. A bájos virágszál tekintete Renre vetült, gyanakodva méregetve őt. Valószínűleg nem tudta, mit higgyen, így kénytelen voltam rásegíteni még egy lökéssel. Persze nem is szándékoztam másképp tenni, hiszen korántsem volt teljes a magyarázatom.
- Megtehetném, hogy rámutatok, a fiatalember meg kívánja vezetni kegyedet olyan szükségtelen cselekedetekkel, mint hogy "megvéd". Mitől? Tőlem, aki még jelét sem mutatta, hogy ártani kívánnék? Mókás... Tagadhatnám, hogy mit jelent a piros indikátor, de nem teszem, hiszen hazugság lenne. A játék fogalmai alapján valóban "megöltem" valakit, egy olyan... gusztustalan nyűgöt, aki senkinek sem hiányzik. Bevallom, hogy a modortalan fiatalember egy küldetésen néhány hónapja tanúja lehetett annak, amint egy játékostársát életpontoktól szabadítottam meg. Az okaimat, céljaimat sosem kérdezte, csupán feltételez és sztereotípiák alapján ítél, miközben ahelyett, hogy valóban igaz vádakkal illetne, hazugságokkal próbál meggyőzőbbnek tűnni, csupán azért, hogy elláthassa a bajomat és kiélje értelmetlen agresszióját. Miért mondom el mindezt? Nyilvánvaló lenne, de nem, nem kívánom elérni, hogy a védelmemre keljen, szép hölgy, sőt eltanácsolom tőle. Még a végén baja esne egy ámokfutó miatt - sétáltam odébb, immár teljesen kikerülve a lány árnyékából, így jobban láthattam a reakcióit is. Hogy kellően meggyőző voltam-e, azt csak ő tudhatja, azt hiszem mindent megcáfoltam, amit fel lehetne hozni a káromra és sikerült kellően rossz színben feltüntetnem ezt az álszent, szánalmas alakot.
- Szóval mit szeretnél? Hadd találjam ki! Meg kívánsz alázni a szintfölényedet kihasználva és ezáltal növelni az egódat. Semmilyen nemes célod nincs, csupán a gyűlöleted vezérel, aminek valós alapjának hiánya már messziről üvölt. Csalódást kell, hogy okozzak, az általad várt ellenállást nem fogod megkapni. Ha ki is hívsz egy párbajra, és én elfogadom azt, csupán annyi fog történni, hogy legyőzöl egyetlen életpont elvesztése nélkül, hiszen nem fogom a fegyveremet rád emelni. Ebben is élvezetedet lelnéd? Ha igen, nem vagy jobb annál a képnél, ami rólam él a fejedben :] - intéztem immár a szavaimat a férfi felé, és széttártam a karjaimat. Izgatottan vártam, hogyan fog minderre reagálni, noha most egy pohár víz jobban esne. Túl sokat beszéltem, még a végén megkopnak a hangszálaim... Micsoda erőfeszítésekre késztet egy ilyen szánalmas lélek...

Szánalmas, ahogy tagadni próbál. Nyilvánvaló a célja, és ezt minden bizonnyal a bájos hölgy is érzi, bárhogy is csűri-csavarja a szavakat. Vannak olyan szituációk, ahol szavakkal nem lehet elfedni a valóságot, mégis betegesen ragaszkodnak a hamis állításokhoz, így megvédvén a mundér becsületét. A különbség köztünk, hogy én felismerem, ha változtatnom kell a taktikámon, mint ahogy már meg is tettem azzal, hogy a triviális állításokkal szemben nem ellenkezek.
- Te is akarsz tőle valamit, ezt kár tagadni. Szeretnéd, ha félreállna az utadból, így ellenem kívánod fordítani a légből kapott vádjaiddal, melyeknek nincs alapja. Ilyen egyszerű :] Mindazonáltal nem lennék meglepve, ha ezek után megkísérelnéd elcsábítani a társadalmi státuszodat kihasználva, játszani az érzelmeivel... Nem megyek bele, mi lenne a vége, mindketten tudjuk :] Persze ez a részemről is csak puszta feltételezés olyan sztereotipikus vonásokból kiindulva, melyekből te magad is következtetsz - fordítottam ellene a saját fegyverét, csupán nem annyira egyértelműen, sejtetve a részleteket. Így ijesztőbb hatást kelt az "áldozatban" hiszen a fantáziájára van bízva a homályos részek kiegészítése.
- Ne nézz hülyének, tuskó! - kapta fel a vizet a lány, nem is lepett meg. Látszott rajta, hogy összezavarodott, és kapott az alkalmon, hogy valamiben megkapaszkodhat. Milyen kár, hogy Ren nem veszi észre, csak súlyosbítja az előbbi kijelentését, melynek mögöttes tartalma világos volt. Túl ostobának gondolja az egyszerű embert, ilyen reménytelen kifogások mögé próbál bújni. Nevetséges... Nekem már nem is kellett semmit sem hozzáfűznöm, ahogy nem kívántam kommentálni a heves tagadását sem, amit nagyban ismételgetett.
- Valóban szeretnék tőle valamit. Beszélgetni egy ital mellett, megismerni, kölcsönös szimpátiát kialakítani... Nyilván számodra ez ismeretlen jelenség, de hopp... megint csak feltételeztem, bocsáss meg :] - reagáltam a mondandója azon részére, melyet érdemesnek találtam arra. Felesleges volt olyasmiről győzködni, amit úgysem hisz el, hiszen a véleményéhez makacsul ragaszkodott, ha pedig olyan erősen tagadnám, ahogy ő bizonygatni próbálja, én járnék rosszul, s nem ő. Okos enged, szamár szenved, ismerjük a mondást mindannyian :]
- Yare-yare, ez valóban igen rosszul hangzik, nem hibáztatlak, hogy nem próbáltad meg megérteni a cselekedeteim okait. Mindazonáltal mégis volt valaki a csapatban, aki igyekezett mögéjük nézni és nem követte vakon a látszatot, mint azt a legtöbb ember teszi. Esutel... ugye így hívták, kellemes estét töltöttünk el együtt. Ne aggódj miatta, még életben van, haja szála sem görbült. Ugyanazt tettem vele, mint amit ővele tervezek :] - feleltem, és ahelyett, hogy megvédtem volna magam olyan magyarázatokat kreálva, melyeket egyébként sem fog elhinni, inkább fordítottam egyet a témán és megmutattam, mi a különbség közte és egy valóban okos ember között, aki nem fél megkérdőjelezni a triviálisnak tűnő részleteket, hogy megértse azokat teljes egészében. Szórakoztató beszélgetés volt, mind a mai napig szívesen emlékszem vissza rá. Kíváncsi voltam máris, vajon milyen feltételezésekbe fog esni a fogalmazásmódom miatt :]
- Oh, nahát... A piros indikátor nem olyan, mint egy betegség, ami egyszer csak elmúlik. Ne keverd össze a sárgával, ha egy ilyet el kívánsz tüntetni, ahhoz az életedet kell kockára tenned. Máskülönben végleges, olyan, mint egy stigma - okítottam ki a tudatlant az alvilág működésének ezen aspektusáról. Nem lett volna szükségem a szerencsétlenek rendszeres elpixelesítésére ahhoz, hogy megtartsam azt indikátorom, ami azt illeti, jó pár hete nem is éltem ennek a... szenvedélynek. Talán túlságosan lágyszívűvé kezdek válni, nahát...
- Féleszű vagy? Mikor mondtam olyasmit, hogy nem fogadom el a párbajt? Yare-yare, már olyasmit is számba kívánsz adni, amit nem mondtam ki... - vontam meg a vállam méltatlankodva, majd lehívtam a menümet. Párbajkihívást küldtem feléje, egész életest. Én azonban egyetlen egy felszerelésem sem öltöttem magamra, továbbra is hétköznapinak nevezhető öltözetemben álltam vele szemben. Még a kardomat sem vontam elő.
- Ha ez téged boldoggá tesz... Sose fogom megérteni az efféle primitív motivációkat, mint valami barbár, aki az erőszakban, mások szenvedésében leli örömét - széttártam a karomat, és mozdulatlanul vártam, hogy támadjon. Határozottan szórakoztató volt ez a viselkedésforma, ugyanazt élvezi, amit én is, mégis megkísérelte differenciálni magát az alakomtól. Valószínűleg elborította az elméjét a vörös köd, hogy nem veszi észre, pontosan azt teszi most, amit annyira elítél... saját bevallása szerint :]

Közönyös arccal hallgattam a szóözönt, már-már unott fejjel reagáltam a papolására. Nem találtam rá motivációt, hogy tovább vitatkozzak vele, vakon elfogadta az agymosást, melyet a társadalom által alkotott előítéletek keltenek, és minden erejével azon erőlködött, hogy az összes szavamat megcáfolja, legyen az bármi. Nem volt több, mint egy elkényeztetett, nagyképű és arrogáns ficsúr, aki azt hiszi, mindig mindenben igaza van. Megsajnáltam, hiszen valószínűleg nem az ő hibája, hanem a státusza tette ilyenné. Igaz ez feltétlenül az intelligencia bizonyos fokú hiányának a következménye volt, hagyta magát befolyásolni a kényelmét fokozó luxuscikkekkel és a népszerűséggel, melyet énekesi mivolta adományozott neki.
Felsóhajtottam és megcsóváltam a fejemet, miközben a halántékomhoz szorítottam tenyerem tövét. A bámészkodók egy része máris a tömegekre jellemző viselkedésformát vette fel, és a hiányos tudásukból kiindulva keltek védelmére a látszólag pozitív oldalon álló félnek. Reménytelenül ostobák az emberek, néha boldog lennék, ha én is olyan sötétségben élhetnék, mint ők. Akkor minden sokkal egyszerűbb lenne, fekete és fehér. Vagy jelen esetben zöld és piros.
- Túleshetnénk már rajta? Szörnyen unom a fajtádat, olyan vagy, mint egy szalagon készült sorozatgyártású termék - ingattam a fejem csalódottan, pillantásom pedig a védelmemre kelő hölgyre tévedt. Őt sajnáltam a legjobban, hogy ártatlan segíteni akarása és önzetlensége okán belekeveredett ebbe az értelmetlen, időpazarló patáliába. Nem volt értelme reagálnom a fiú egyetlen szavára sem, hiszen nem értem volna el vele semmit. Így hát okos enged, szamár szenved alapon újfent széttártam a karom, és vártam, hogy kiélhesse rajtam az agresszióját. Majd egyszer talán rájön, hogy nem ér el vele semmit, és csak saját magát alázza meg a viselkedésével.
- Már legalább egy perce ott van előtted a kihívás - jegyeztem meg. Bizonyára annyira beszűkült a látótere, hogy az áttetsző menü felugrását észre sem vette. Yare-yare, mik nem vannak... most még bizonyára azt is gondolja, hogy mindenben igaza van, és ezért nem adtam meg neki az örömet azzal, hogy válaszoljak. Pedig téved, mennyi mindenben téved. Fogalma sem lehet, ki vagyok és mit miért teszek, és akkor sem fogná fel, ha a szájába rágnám . Hisz' ő csak és kizárólag a saját nézőpontját látja, a másik fél pedig nem is létezik, ha nem ért vele egyet... :]

Provokálás. Fáradtan felsóhajtottam, egyszerűen fizikai fájdalmat okozott az ostobasága ennek az egysejtűnek. Engem nem érdekelt a tömeg, mindig is megvetettem a birkaszellemet, de ő minden bizonnyal élvezte, hogy képes volt egy olyan triviális és egyszerű dologra, mint néhány buta ember meggyőzése. Az arcáról lerítt, hogy úgy érzi, most nyeregben van, és elégedetten feszíthet, mint aki jól végezte dolgát... Yare-yare, látni sem kívánom ezt a csőcseléket, az emberiség szemetét. A legjobban a lányt sajnáltam, aki mert a saját értékítélete szerint cselekedni, és ezért kap meghurcolást és megvetést. Nehéz azoknak az élete, akik az orruknál tovább látnak :] Ha ennek vége, meg kéne vigasztalnom, bár nem tudom, mennyire ették be magukat a tudatába azok a zöldségek, melyekkel a férfi dobálózott eleddig.
Csupán unottan legyintettem a kötekedésére, hadd mondjon és feltételezzen azt, amit csak akar. Szörnyű volt belegondolni, hogy ő el is hiszi a saját szavait, és békét lel a rögeszméiben és a téves következtetéseiben. Tartok tőle, menthetetlen volt, meg sem fontolta a szavaim értelmét, csak a saját álláspontjából kiindulva vonta le a konzekvenciát. Mintha meg sem hallotta volna, hogy nem éppen dicséretet kapott :]
- Meglehetősen érdekesnek találom, hogy a frusztrációdat le tudod vezetni egy apró madárka által. Nem lenne kellemesebb, ha te magad esnél nekem? :] Így benned fog maradni a feszültség... - szólaltam meg, ahogy láttam felrepülni a csirkéjét. Szükségtelen volt ennyit készülődni, ha a fejem tetejére reppenne és megcsipkedne, az is elegendő lenne. Megkísértett a lehetőség, hogy kitérjek, ha már ennyi energiát fektetett bele a csőrös az offenzívába, de nem, nem szerettem volna elnyújtani ezt a szenvedést. Hadd lelje meg az örömét, aztán mehetünk, ki-ki a maga útjára. Mindkettőnknek jobb lesz úgy

Számítottam rá, hogy nem fog hagyni elmenni, de a petje kis trükkje egy hangyányit kívül esett a várakozásomon. A fellángolás nélkül egyszerűen egy elegáns oldallépéssel kikerültem volna a madarat, így azonban kénytelen voltam megtorpanni és hunyorítani. Sajnálatos módon a reflexeket nem állt módomban befolyásolni, csupán a mimikámnak és a testbeszédem egy részének voltam ura. Imponált a piszkos, aljas trükk, amivel megpróbált itt tartani, kedveltem az ilyesmiket és én is szívesen alkalmaztam őket éles harci helyzetben. Most azonban semmi kedvem nem volt erőfitogtatni, különösen nem úgy, hogy csak haszontalan vergődés lett volna a kicsi főnix sebzését és gyorsaságát tekintve. Ez azonban nem volt igaz a gazdájára, ahhoz pedig még épp időben észleltem, mire készült, hogy reagálni tudjak. A hajamra érzékeny voltam, még akkor is, ha a sisak túloldalán nem esne benne kár, és nem is fájna. Ráadásul a megalázottságnak is voltak határai, ez pedig már túlment azon, amit eltűrtem. Gyors mozdulattal tértem ki oldalra, majd egy higgadt lépéssel fejeztem be a manővert és szembefordultam Rennel.
- Ahogy te sem rendelkezel felettem irányítással :] - vigyorodtam el, csak hogy kicsit helyre tegyem a nagy arcát és ráébredhessen, hogy mindent azért nem tehet meg. Egyúttal demonstráltam is, hogy ha szeretném, korántsem lenne olyan könnyű dolga velem. Erős volt, erősebb mint én, ám én sem voltam gyenge és megfelelő tárházam volt ahhoz eszközökből, hogy megnehezítsem a dolgát. Más kérdés, hogy nem kívántam az erőmet és az időmet pazarolni rá. Lévén felhagyott az ostoba óvodás hajhúzási kísérleteivel, így kezem visszakerült a zsebembe, és ha ennyire boldoggá teszi, hát hagytam, hogy a madara bevigye az utolsó találatot. Neki estem az épület falának, életcsíkom lezuhant és elfogyott, a kölyök előtt pedig megjelent a panel, mely életemről hivatott dönteni.
- És most? - pillantottam jéghideg tekintettel rá, miközben kiegyenesedtem és visszanyertem a higgadt testtartásomat. A párbaj ezzel véget ért, bárhogy is dönt. A kezében volt a sorsom, vajon hazaküld vagy visszakozik és tartja magát az elveihez? Egy hangyányit több lesz a szememben, ha nem alacsonyodik le a szintemre, egyébként is megalázóbb lenne, ha valami fellengzős dumával meghagyná az "életemet".