Tavacska

//Miu

A térkép szerint kellett erre lennie egy tónak. Furcsa mód, nem vezetett a partjára semmilyen kijelölt ösvény, így a domborzati vonalakat elnézve egy girbegurba csapást jelöltem ki magam előtt, miután az Urbusból vezető útról letértem.

A pixel-dzsungelben térdig ért az alig pár perce véget ért szemerkéléstől nedves a fű, s ahogy haladtam beljebb a dombok irányába fás-bokros vadon kezdett  magasodni előttem, végül már egész kis összefüggő erdőbe vezetett az utam.

Furcsa volt, hogy nem ösvényen haladtam, néhol az avar alatt megbúvó gyökerekben, máskor meg letört faágakban akadt meg a lába, vagy csak egyszerűen a vártnál mélyebbre süppedt a csizmám, ahogy törtem az utat magam előtt. A fák, tüskés bokrok ágait hajtottam félre, hogy aztán magam mögött nagy slunggal csapódjanak vissza, mintha csak felajzott íjak lettek volna.
Madarak emelkedtek a magasba közeledtemre, toboz reccsent a talpam alatt, a közelben állatok neszezése hallatszott, míg végül kékes csillogást pillantottam meg a fák dereka közt.

Ott volt előttem, fűbe és sásba öltözve a tó, s nem messze üres stég nyúlt be a partról. Pár perc múlva már a stég széléről lóbáltam a lábam, miközben a termosz-szerű edényből kortyolgattam a jól eső forró gyümölcsteát. Idefele került bele vadmálna, szeder a bokrokról, s már szépen megpuhulva görögtek az ajkamhoz egy-egy kortynál.

A tó környéke csendes volt, csak a madarak csivitelése és néha egy-egy béka kurutty hangzott fel. A túloldalon őzikék oltották szomjukat. Ahogy a tó fölé hajoltam a stégről sok-sok apró halat vettem észre a cölöpök közt úszkálni, s ahogy lassan elvesztem az áramlatot formáló mozgásukban feltűnt hogy van alattuk pár méretesebb példány is. Akkor jutott eszembe, hogy felavatom a "majd csak jó lesz egyszer" felkiáltással megvett pecabotomat meg a mellécsapott horgászfelszerelést. Én magam talán egyszer ha horgásztam odakint, de videón számtalanszor láttam már, hogyan is csinálják a profik.

Nem kellett dobnom, olyan sokan és olyan közel voltak, elég volt csak belelógatnom a csalival feldíszített horgot a damil-szerűség végén.
Rá kellett jönnöm, hogy bár a környezet rendkívül pihentető volt, mégis, a halak lustasága kezdett türelmetlenné tenni, és kezdtem el is unni magam.

Kellett volna a társaság, beszélgetni, meg versenyezni, hogy ki a mázlistább, vagy épp ügyesebb. Gondolkoztam egy darabig, sorra vettem kit miért hívnék, voltak érvek jó néhány ismerős mellett, de mindvégig ott motoszkált bennem, hogy a Miu nevű lányt, akit az egyik küldetésen ismertem meg futólag, milyen jó lenne viszont látni, meg kicsit babusgatni. El is mosolyodtam az ötletre, s már ment is a levél neki címezve, koordinátákkal megtoldva:

Danee írta:Szia Miu! Én vagyok, az a srác a 9.szintről, a küldetésről, aki elkapott és... na mindegy. Lenne kedved talizni, beszélgetni, esetleg horgászni egyet? Tudok egy nyugis kis tavat, ha van kedved gyere el!

Hiába üldögéltem a bot mellett, nem jött a kapás, pedig sok hal volt a vízben, de mintha kiszagolták volna a csapdát, egyiknek sem akaródzott ráharapni a horogra
- Szia! - vágtam rá, még mielőtt megfordulhattam volna. A kedves női hangot hallva, biztos voltam benne, hogy nem kell tartanom tőle, és majdnem olyan biztos voltam benne, hogy Miu az, akit vártam.
Félretettem a pecabotom és óvatosan tápászkodtam fel a stég széléről
Nem kellett csalódnom, tényleg az a lány állt velem szemben, akit még az előző küldiről ismertem meg, már ha azt a pár percnyi időt annak lehet nevezni.
Érkezése boldogsággal töltött el és mosolyt csalt az arcomra:
- Köszi, hogy eljöttél! Nem voltam benne biztos, hogy lesz-e kedved, vagy hogy zavarhatlak-e ma ilyesmivel - léptem hozzá közelebb, s egy-egy puszit nyomtam az arca mindkét felére
- Remélem nem volt túl rázós az utad! Idefelé nincs egyetlen jól bejáratott ösvény se. Azért, látom, téged is megtréfált az erdő - töröltem le mosolyogva a saras mázgát az orra hegyéről, a homlokáról
Ezek szerint őt hallottam egy nagyot csattanni pár perce, de hát gondolhattam volna, hogy nem valami állat az
- Foglalj helyet! - intettem a bot melletti üres részre a stég széle felé. Bár nem volt túl széles a stég vége, azért el tudtunk volna kényelmesen férni egymás mellett
- Megkínálhatlak gyümölcs-teával? Még meleg! Most nyitottam ki a termoszt, nem rég! - gondoltam hacsak nem tea-ellenes, biztos jól esne neki egy kis meleg frissítő folyadék ezután a hosszú barangolás után a vadonban
- Van pecabotod? Tudok adni, ha esetleg nem hoztál magaddal! - kerestem elő gyorsan a második darabot az inventorymből

Igen! Siker! Nem tudtam mit fog reagálni első találkozásunk miatt, azonban úgy tűnt, hogy ha nem is teljes bizalommal, de mégis csak pozitívan áll a meghívásomhoz, és talán az egész lényemhez. Jó munka Danee! - veregettem magam vállon képzeletben, miközben egy-egy kíváncsi, lopott pillanatra gyönyörködtem a lányban, ahogy a teáját iszogatja. Nem mertem mereven bámulni, még a végén valami rosszat sejt, és elrontok mindent! Pedig hát, olyan szép kis lány! Már a gondolattól is libabőrösnek éreztem magam, hogy itt ülünk egymás társaságában.

Igen, láttam rajta, hogy ha nem is könnyedén, de apránként megnyugszik. Talán tényleg durva volt az az attrakció a küldetésünk elején, de hát vicces volt és kihagyhatatlan. Legalább is én jól szórakoztam, ha más nem is. Azért nem bízott meg bennem elsőre, ahogy láttam rajta, de az igazat megvallva én se tenném magammal szemben. Kitudja mit tettem a teájába? Talán percek múlva elhomályosodik a tudata, és engedelmes babaként hagyja majd, hogy kényem, kedvem szerint azt tegyek vele, amit akarok. Például megfosztom a ruháitól, aztán gyorsan és brutálisan magamévá teszem, megcsonkítom, és felgyújtom, majd elvágom a torkát és újra megerőszakolom. A blúzát.

- Nos hát, én sem vagyok az a nagy horgász - közben elkerítettem az ominózus MÁSIK horgászbotot is. Természetesen rózsaszín volt, apró hello kitty fejecskékkel telematricázva, nem. Sima pecabot volt, ami a Kezdetek Városában egy csomó npc boltban kapható
- Talán kétszer-háromszor pecáztam komoly felszereléssel életemben összesen - s ha már Miu leült, oda ahová invitáltam, a stég végébe, én meg botostul letérdepeltem rézsút mögé és mellé, hogy azért lásson, ha felém fordult, de ugyanakkor fontos volt hogy úgy és oda telepedjek le, ahová tettem
- Azonban a videojátékok többségében és itt a SAOban is nagyon le van egyszerűsítve, megmutatom, ne ijedj meg! - hajoltam fölé, s a pecabotot átemeltem a feje fölött az ölébe.
- Szóval, ezen a végén kell két kézzel ráfogni. Mármint a botra. - karoltam át, a kezeim vállától a karjain végigfutva az ölében hagyott botra terelték a kezecskéit. A mellkasom önkéntelenül hátának préselődött, szám pedig a füle magasságába került, így kénytelen voltam halkabbra venni a hangom, nehogy megsüketüljön tőle, vagy ilyesmi
- Így - fogtam rá a kezére, s akár egy marionett babát, őt is úgy irányítva emeltük a magasba a botot és mikor már egészen a fejünk felett, magunk mögött volt a túlsó vége, egy erőteljes mozdulattal előresuhintottam vele. Az előkészített horog, csalistul, mindenestül pedig szépen röppent előre a lendülettől no meg a saját súlyától.
- Most már tartsd a kezed az orsón, és ha feszül a damil kezd el tekerni. Ha nagyot megfeszül, és úgy érzed el fog pattanni, akkor engedj kicsit rajta. A valóságban nem egészen így működik, de hát ez csak egy játék. Menni fog - pislantottam rá biztatásként a válla fölött alig pár centire az arcáról.
Aztán mintha mi se történt volna, magam is helyet foglaltam mellette és kézbe kaptam a másik horgászbotot
Még épp időben, mert lám máris kapásom van:

//egy Bakancs

Újult erővel indultam neki a mai napnak, hiszen az Anat-tal történő tárgyalás nem éppen úgy zajlott le, ahogy előre elterveztem. Talán jobban jöttem ki a dologból, talán rosszabbul, a fene tudja.. Egy a lényeg, most szép sorban fel kell keresnem a céh tagjait. Minek is mentem ebbe bele? Talán tényleg jobb lenne, ha lennének olyan ismeretségeim a játékon belül, amik közelebb vihetnek megérteni a bent ragadt játékosok gondolkodásmódját. És vajon miért verődnek össze egy céhben? Persze azon túl, hogy megunták a szóló részét a játéknak.
De hol kezdjem a keresést? A legegyszerűbb az lenne, ha írnék nekik egy üzenetet. Ehhez ahhoz azonban tudnom kéne a nevüket, ami sajna nem ragadt meg az emlékezetemben az Anat-tal folytatott beszélgetés alatt. A fene, az ő nevüket is le kellett volna írnom.
A bolyongást a Kezdetek Városában kezdtem, ahol nem sikerült összefutnom szinte senkivel, akivel meg összefutottam, az nem olyan volt akivel sokáig mutatkozni akartam volna.
Így jutottam el a második szintre. Persze egyáltalán nem számítottam arra, hogy akár csak egy taggal is összefuthatnék erre fele, lévén a Kezdetek Városa az üzletelés fellegvára, a céhház meg elméletben a tizedik szinten található.
Magam is meglepődtem, amikor az egyik játékos indikátora mellet, ugyanazt a céhjelzés találtam, ami Anat-nak volt. Biztos vagyok benne, hiszen az az aprócska jel teljesen beleivódott az emlékeim közé, ami igazán nagy szó annak, aki ismeri a helyzetemet. Odamegyek a közelébe, persze próbálom nem megzavarni abban, amit csinál. Csak érdeklődve figyelem, vajon mit is csinálhat itt egy Artes-tag ennek a tónak a partján ülve.

Ez a nap se számított eddig az izgalmasak közé, egészen addig a
pillanatig, amíg egy ilyen helyen találkozok az Artes egyik tagjával.
A kérdés csak az, hogy ismét csak szerencsém volt, vagy Artes tényleg ilyen módon van jelen minden egyes szinten a játékban?
Csendben figyelem a srácot, és közben azon gondolkozok, vajon mire is gondolhat, majd mikor észreveszi, hogy figyelem:
-Nem parancsolok semmit, csak szokatlannak találtam, hogy egy ilyen helyen találkozzak az Artes egyik tagjával.
Én sem értem, hogy miért pont itt kerestem őket, de olyan érzésem volt hogyha itt keressem őket, akkor abból nem lehet semmi probléma. Talán csak egy megérzés volt. Talán valami más. De nézzük a dolog jó oldalát, legalább találkoztam valakivel a céhből.
A nagy gondolkodásban egészen eddig el is felejtettem bemutatkozni.
-Cearso vagyok. Az Artes leendő fegyverkovácsa... Ha minden jól alakul.
És a bemutatkozás után félénken megemelem a kezem, hátha elfogadja azt.
Ennyi információ bőven elegendő, ha tényleg sikerül bekerülnöm a céhbe, akkor valószínűleg a többi dolgot is el fogom mondani, ha úgy akarja.
Még szórhatnám az információkat, arról hogy Anat szerint jó lenne, ha minden céhtaggal megismerkedhetnék, vagy hogy azért nem keresem fel a céhházat, mert még nem vagyok tízes szintű, de a srác hideg viselkedése azt súgta, hogy ezek lényegtelen információk az előzőhöz képest. és nem úgy tűnik, hogy túl sokat akarna most foglalkozni velem, ezért inkább mély csendbe burkolózom amíg nincs fontosabb közölni valóm. Egyébként se szokott sok szerencsém lenni az ilyen véletlen találkozásokkor.