KezdőlapÁprilis bolondjai
5 posters
1 / 1 oldal
Április bolondjai
by Strea Szer. Ápr. 01 2020, 15:01
Április bolondjai
Egy bajszos öregúr kristályköveket osztogat az első szinten, cipőjének nyomai aranytallérokat hagynak maguk után. Az ég reggelre hupikékké változik, törpikék alakú, fehér felhőkkel. Az aincradi hírmondó rózsaszín cumikat hirdet megvételre a lépcsőn hagyott, árva kétéveseknek - akik közül többen is szakállasak, így csak jó anyagú esernyőket fogadnak el!
Egész Aincrad megőrült ma?
Ebbe a topicba jöhetnek a minimum ezer szavas hozzászólások, amelyben a karaktered ezen egy napjáról kell írnod, lehetőleg minél több képtelen dologgal töltve ki szerencsétlen játékos időtöltését! Vagy pont a te karaktered lesz a legnagyobb bohóc? Interaktolni természetesen lehet egymással, de mivel karakterenként 1 reag megengedett csak, így előtte beszéljétek meg azt.
Egész Aincrad megőrült ma?
Ebbe a topicba jöhetnek a minimum ezer szavas hozzászólások, amelyben a karaktered ezen egy napjáról kell írnod, lehetőleg minél több képtelen dologgal töltve ki szerencsétlen játékos időtöltését! Vagy pont a te karaktered lesz a legnagyobb bohóc? Interaktolni természetesen lehet egymással, de mivel karakterenként 1 reag megengedett csak, így előtte beszéljétek meg azt.
Határidő: április 8., éjfél
Jutalmak: 5db ritka érc, 87db kristálykő, 666 arany és egy félbehagyott nokedli
Jó mulatást mindenkinek!
Jutalmak: 5db ritka érc, 87db kristálykő, 666 arany és egy félbehagyott nokedli
Jó mulatást mindenkinek!
Strea- Admin
- Hozzászólások száma : 2412
Join date : 2013. May. 18.
Karakterlap
Szint: ?
Indikátor: -
Céh: -
Re: Április bolondjai
by Afton Csüt. Ápr. 02 2020, 14:00
Ráadásul meg kéne spékelni az egészet azzal, hogy Afton mindvégig egy szót sem szól, mert teljesen biztos abban, hogy ha megszólal, akkor kiscicák fognak kiugrani a torkából, és erősen eltöprengett azon, hogy vajon mit szívhatott ezért. Persze egy idő után rájön, hogy valószínűleg nem ő szívott, hanem az egész világ, és a teknősnek, akinek a hátán utaznak a világűrben, ez kifejezetten tetszett. Az elefántok véleménye már merőben különbözött a dologtól, de Afton felvette a fehér reneszánsz parókát és nagyot csapott egy kitömött kígyóval a pultra, hogy a majmok maradjanak csak csendben a fenekükön. Aztán rájött, hogy ő amúgy kígyófóbiás, szóval eldobta az ostort és futva menekült a felé gördülő nagy kőgolyó elől. Hogy ne lapítsa szét, a kalapját ajánlotta fel a kőgolyónak, aki elpirult és elfogadta az ajándékot, majd eltöltött egy forró, szerelmes éjszakát a férfival, aki
végül zihálva ült fel az ágyán. A ritmikus kopogás alapján hamar megállapította, hogy a kesztyűeső még nem ért véget, oldalra fordult és hajába túrva próbálta kirázni a fejéből a kőgolyót. Mikor az nagyot koppanva a földön durcásan odébb gurult, a férfi felkelt és a kis asztalkához lépett. Átolvasta a most kivételesen rózsaszín babaruhára írt levelét, amit nem Sugarnak, hanem valamilyen különös oknál fogva a férjének, Raidennek szánt, majd úgy döntött, inkább nem vall neki szerelmet és kidobta a papírként zörgő ruhát a sarokban üldögélő kutya szájába.
Miután felöltözött – kék sapka, fehér ingecske a sapkához illő mellénnyel, olyan rövid gatya, ami egy lánynak is már kínos lenne -, átment a konyhában, hogy töltsön magának egy bögre pókot. Amíg jóízűen elbeszélgetett velük és megitta őket, úgy ropogtatva őket, mint egy ropit, intett a bőrdzsekis tehénnek, majd folytatta útját a nagyterem felé, hogy egy porolóval megpucolja az ablakokat.
Mikor ezzel rekordidő alatt végzett, felvéste a plafonra a vonalkát, hogy egy másodperc alatt minden tükörsimává lett varázsolva, majd büszke mosollyal megdicsérte magát, hogy legyen alkalma szeretgetni a szájából kiugró cirmoscicát. Egy kis idő múlva a cica Samuel L. Jackson hangján közölte vele, hogy elég lesz, leugrott és elment megkergetni a szemetes-kutyát.
Nem is baj, gondolta Afton, felkelt és megigazította ruháját, úgyis idő van, és neki randija van egy csontvázzal. Bár a randira már sose jutott el, mert a kőgolyó megneszelte a dolgot és bérgyilkosokat bérelt fel, hogy likvidálják a férfit, így Afton az elkövetkezendő perceket azzal töltötte, hogy az egyik néptelen folyosón kerülgette a ninják által felé dobált cukorkákat. Mikor sikerrel teljesítette a küldetését és bezsákolta az érte járó expét, útban az expé-számoló terem felé a már népes folyosón az üdvrivalgást élvezve a telitömött zsákot a kisbaba elé dobta és csípőre tett kézzel várta annak reakcióját. Mikor a kisbaba közölte, hogy bugyirózsaszín cumi és egy mellényes tehén nélkül nem fogja megszámolni a pontokat, Afton megfordult, de tudta, hogya céhben csak egy bőrdzsekis tehén van, mellényes tehene a Unitynek akad, de nem akarta megzavarni az ottani rave partit, így lemondott arról, hogy ma eléri a mínusz harmincadik szintet.
És mikor dörrent a plafon, majd elkezdett esni belőle a piros hó, Afton szomorkásan nyitotta ki az esernyő vázát és beleállt, hogy odébb csússzon a teremből, mielőtt bőrig ázna. Nem akart megint kikapni a chipseszacskótól ezért. Még akart chipset enni az esti film előtt ülve.
Útban a nagykapu felé intett a plafonon ülő és olvasó Sugarnak, akinek ezúttal kék bőre volt, öt szeme, ezüst haja és hat karja. Mikor egymás szemébe néztek, kicsit elbeszélgettek az élet nagy dolgairól, majd a póklány becsukta a könyvet és közölte, hogy neki most már ideje visszamennie a saját játékába, bár Pinku usere még dolgozik, de a picúrok épp elszöktek otthonról és Chan valami nagy fordulatra készül velük szemben, ami egyszerre lesz rémisztő és cuki. Afton bólintott, hogy rendben, menjen csak, majd a póklány el is tűnt egy ovális, izzó lukban a plafonon. A férfi folytatta útját és közben elgondolkodott, hogy lassan a lányát is meg kéne látogatnia egy szintén másik játékban, még mielőtt valami bajba keveredne.
Ahogy kiért az utcára, megállt és kíváncsian nézte, amint két játékos hangosan üvöltözött egymásnak, miközben testüket különös, színes aura vette körül. A beszélgetés a következőképp zajlott:
-Hány óra van??
-Most komolyan az érdekel, hogy hány óra van?
-Igen, képzeld! Ha már meg kell haljak, azt akarom, hogy a barátom mondja meg nekem, hány óra van!!
Majd elüvöltötték magukat. Mindketten előre lendítették ökölbe szorított kezeiket, mire különös, mintha építőkockákból épített, hatalmas szellemalakok jelentek meg mellettük. Az egyik alak úgy sistergett, mint egy rádió, ami nem talál adást. Az egyik szellem „mudamudamuda”, a másik pedig „oraoraora” felkiáltásokkal elkezdte püfölni a másikat. Afton figyelte őket egy darabig, majd megfordult és folytatta az útját.
Végül elérte célját a főtéren, ahol Rick Astley énekelte a Never Gonna Give You Up-ot, miközben osztogatta a reggel esett babakék kesztyűket, mert kiderült, hogy hiány van belőlük a piacon, de ő felvásárolta az egészet még a nagy zuhanás előtt és most háromszoros áron kínálja portékáját. És mivel a kesztyűre mindenkinek szüksége van, fogy is, mint a cukor.
Útja során megsimogatott egy pepita macskát, majd a szint szélére érve, a korlátnak támaszkodva figyelte a Mesemaratont, amit szorosan követett egy szivárványon táncikáló, bolyhos, rózsaszín kis unikornis. A állatka megállt, Aftonra nézett, elmosolyodott, majd közölte vele, hogy nincsen semmi baj és folytatta a táncot. A férfi felvette maga mellől az ukulelét és elkezdte pengetni, ahogy elindult vissza a céhház felé.
Mikor odaért, csípőre tett kézzel, büszke mosollyal mérte végig a zöldre festett épületet. Törpapa igazán kitett magáért, annyi szent, bár a hatalmas, fekete, izmos kígyó a láncokkal a bejáratnál kicsit talán túlzás biztonsági őrnek. A kígyó sziszegve hívta Aftont sakkozni, de a férfi megrázta a fejét, és végül megállapodtak abban, hogy majd két hét múlva „szütörén” folytatják, addig legalább franciául is megtanulhat.
Az előtérbe érve a haja égnek állt a statikus elektromosságtól, ami fogadta. Felvette szigorú arckifejezését – még jó, hogy pont itt hevert a földön -, és mutatóujjával fenyegette meg a plafon alatt rosszalkodó viharfelhőt. Mikor az meghallotta a kibiztosított fegyver hangját, amit Afton mutatóujjának mozgása keltett, a felhő bocsánatot kért, majd engedelmeskedve a mögötte sepregető manónak kirepült a bejárati ajtón át vissza a szabadba, a galambok legnagyobb sajnálatára.
A férfi végül végiglépdelt folyosón, felment a gumilépcsőn, be a szobájába. A kőgolyó egy búcsúlevelet hagyott, miszerint nagyon sajnálja, nem Aftonnal van a baj, hanem vele, és kíván további sok szerencsét a férfinak, aki végül ezt a cukrospapírt és kidobta a szemetes-kutyába. Úgy döntött, majd inkább holnap reggel zuhanyzik le, a mai nap bőven elég volt már neki, és miután kicsit nézegette még a papírmadarakat az ablakon túl, átöltözött és lefeküdt aludni.
Másnap meg volt róla bizonyosodva, hogy totálisan átaludta április elsejét, és mindez csak egy furcsa, delíriumos álom lehetett. Ugye? A nokedlit főleg furcsállta, az tény és való, viszont szereti, szóval gondolta, ha a céhben mások is találtak egy fél szem nokedlit az inventoryjukban, talán össze tudnak hozni egy kis pörköltrevalót.
/mivel első vagyok, nem tudom, mindent jól csináltam-e, bármi van, akkor szóljatok rám
/
végül zihálva ült fel az ágyán. A ritmikus kopogás alapján hamar megállapította, hogy a kesztyűeső még nem ért véget, oldalra fordult és hajába túrva próbálta kirázni a fejéből a kőgolyót. Mikor az nagyot koppanva a földön durcásan odébb gurult, a férfi felkelt és a kis asztalkához lépett. Átolvasta a most kivételesen rózsaszín babaruhára írt levelét, amit nem Sugarnak, hanem valamilyen különös oknál fogva a férjének, Raidennek szánt, majd úgy döntött, inkább nem vall neki szerelmet és kidobta a papírként zörgő ruhát a sarokban üldögélő kutya szájába.
Miután felöltözött – kék sapka, fehér ingecske a sapkához illő mellénnyel, olyan rövid gatya, ami egy lánynak is már kínos lenne -, átment a konyhában, hogy töltsön magának egy bögre pókot. Amíg jóízűen elbeszélgetett velük és megitta őket, úgy ropogtatva őket, mint egy ropit, intett a bőrdzsekis tehénnek, majd folytatta útját a nagyterem felé, hogy egy porolóval megpucolja az ablakokat.
Mikor ezzel rekordidő alatt végzett, felvéste a plafonra a vonalkát, hogy egy másodperc alatt minden tükörsimává lett varázsolva, majd büszke mosollyal megdicsérte magát, hogy legyen alkalma szeretgetni a szájából kiugró cirmoscicát. Egy kis idő múlva a cica Samuel L. Jackson hangján közölte vele, hogy elég lesz, leugrott és elment megkergetni a szemetes-kutyát.
Nem is baj, gondolta Afton, felkelt és megigazította ruháját, úgyis idő van, és neki randija van egy csontvázzal. Bár a randira már sose jutott el, mert a kőgolyó megneszelte a dolgot és bérgyilkosokat bérelt fel, hogy likvidálják a férfit, így Afton az elkövetkezendő perceket azzal töltötte, hogy az egyik néptelen folyosón kerülgette a ninják által felé dobált cukorkákat. Mikor sikerrel teljesítette a küldetését és bezsákolta az érte járó expét, útban az expé-számoló terem felé a már népes folyosón az üdvrivalgást élvezve a telitömött zsákot a kisbaba elé dobta és csípőre tett kézzel várta annak reakcióját. Mikor a kisbaba közölte, hogy bugyirózsaszín cumi és egy mellényes tehén nélkül nem fogja megszámolni a pontokat, Afton megfordult, de tudta, hogya céhben csak egy bőrdzsekis tehén van, mellényes tehene a Unitynek akad, de nem akarta megzavarni az ottani rave partit, így lemondott arról, hogy ma eléri a mínusz harmincadik szintet.
És mikor dörrent a plafon, majd elkezdett esni belőle a piros hó, Afton szomorkásan nyitotta ki az esernyő vázát és beleállt, hogy odébb csússzon a teremből, mielőtt bőrig ázna. Nem akart megint kikapni a chipseszacskótól ezért. Még akart chipset enni az esti film előtt ülve.
Útban a nagykapu felé intett a plafonon ülő és olvasó Sugarnak, akinek ezúttal kék bőre volt, öt szeme, ezüst haja és hat karja. Mikor egymás szemébe néztek, kicsit elbeszélgettek az élet nagy dolgairól, majd a póklány becsukta a könyvet és közölte, hogy neki most már ideje visszamennie a saját játékába, bár Pinku usere még dolgozik, de a picúrok épp elszöktek otthonról és Chan valami nagy fordulatra készül velük szemben, ami egyszerre lesz rémisztő és cuki. Afton bólintott, hogy rendben, menjen csak, majd a póklány el is tűnt egy ovális, izzó lukban a plafonon. A férfi folytatta útját és közben elgondolkodott, hogy lassan a lányát is meg kéne látogatnia egy szintén másik játékban, még mielőtt valami bajba keveredne.
Ahogy kiért az utcára, megállt és kíváncsian nézte, amint két játékos hangosan üvöltözött egymásnak, miközben testüket különös, színes aura vette körül. A beszélgetés a következőképp zajlott:
-Hány óra van??
-Most komolyan az érdekel, hogy hány óra van?
-Igen, képzeld! Ha már meg kell haljak, azt akarom, hogy a barátom mondja meg nekem, hány óra van!!
Majd elüvöltötték magukat. Mindketten előre lendítették ökölbe szorított kezeiket, mire különös, mintha építőkockákból épített, hatalmas szellemalakok jelentek meg mellettük. Az egyik alak úgy sistergett, mint egy rádió, ami nem talál adást. Az egyik szellem „mudamudamuda”, a másik pedig „oraoraora” felkiáltásokkal elkezdte püfölni a másikat. Afton figyelte őket egy darabig, majd megfordult és folytatta az útját.
Végül elérte célját a főtéren, ahol Rick Astley énekelte a Never Gonna Give You Up-ot, miközben osztogatta a reggel esett babakék kesztyűket, mert kiderült, hogy hiány van belőlük a piacon, de ő felvásárolta az egészet még a nagy zuhanás előtt és most háromszoros áron kínálja portékáját. És mivel a kesztyűre mindenkinek szüksége van, fogy is, mint a cukor.
Útja során megsimogatott egy pepita macskát, majd a szint szélére érve, a korlátnak támaszkodva figyelte a Mesemaratont, amit szorosan követett egy szivárványon táncikáló, bolyhos, rózsaszín kis unikornis. A állatka megállt, Aftonra nézett, elmosolyodott, majd közölte vele, hogy nincsen semmi baj és folytatta a táncot. A férfi felvette maga mellől az ukulelét és elkezdte pengetni, ahogy elindult vissza a céhház felé.
Mikor odaért, csípőre tett kézzel, büszke mosollyal mérte végig a zöldre festett épületet. Törpapa igazán kitett magáért, annyi szent, bár a hatalmas, fekete, izmos kígyó a láncokkal a bejáratnál kicsit talán túlzás biztonsági őrnek. A kígyó sziszegve hívta Aftont sakkozni, de a férfi megrázta a fejét, és végül megállapodtak abban, hogy majd két hét múlva „szütörén” folytatják, addig legalább franciául is megtanulhat.
Az előtérbe érve a haja égnek állt a statikus elektromosságtól, ami fogadta. Felvette szigorú arckifejezését – még jó, hogy pont itt hevert a földön -, és mutatóujjával fenyegette meg a plafon alatt rosszalkodó viharfelhőt. Mikor az meghallotta a kibiztosított fegyver hangját, amit Afton mutatóujjának mozgása keltett, a felhő bocsánatot kért, majd engedelmeskedve a mögötte sepregető manónak kirepült a bejárati ajtón át vissza a szabadba, a galambok legnagyobb sajnálatára.
A férfi végül végiglépdelt folyosón, felment a gumilépcsőn, be a szobájába. A kőgolyó egy búcsúlevelet hagyott, miszerint nagyon sajnálja, nem Aftonnal van a baj, hanem vele, és kíván további sok szerencsét a férfinak, aki végül ezt a cukrospapírt és kidobta a szemetes-kutyába. Úgy döntött, majd inkább holnap reggel zuhanyzik le, a mai nap bőven elég volt már neki, és miután kicsit nézegette még a papírmadarakat az ablakon túl, átöltözött és lefeküdt aludni.
Másnap meg volt róla bizonyosodva, hogy totálisan átaludta április elsejét, és mindez csak egy furcsa, delíriumos álom lehetett. Ugye? A nokedlit főleg furcsállta, az tény és való, viszont szereti, szóval gondolta, ha a céhben mások is találtak egy fél szem nokedlit az inventoryjukban, talán össze tudnak hozni egy kis pörköltrevalót.
/mivel első vagyok, nem tudom, mindent jól csináltam-e, bármi van, akkor szóljatok rám
/_________________
Afton- Lovag
- Hozzászólások száma : 279
Join date : 2019. Jun. 25.
Age : 32
Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League
Re: Április bolondjai
by Hinari Vas. Ápr. 05 2020, 21:01
Először jött a teljes lovagi páncél, fényesen-villogón, aminek majdnem nekimentem meglepettségemben, ahogy kinyitottam az ajtót: hogy ki tette oda, arról fogalmam sem volt, ám hogy mi célból… amikor pedig – óvatosan megkerülve a páncélt - megláttam őt a T-rexen lovagolni, kezében ostorral, már egészen biztosan tudtam, hogy ez egy elcseszett nap. Hangja messze szállt a folyosókon, mögötte pedig… egy tehén ült? Fekete bőrdzsekiben. Yuuki meg fog ölni :neutral face:
Pislogtam kettőt, majd sarkon fordultam és bevágtam magam után az ajtót.
- Alex, én ma bent maradok, vagyis… - emeltem magam elé a tenyerem és szaglásztam meg: ribizlilekvár. A kilincsen. Hát mindenki megőrült ma!? Hosszan behunytam a szemeimet, majd előszedtem egy kendőt és egy sóhajjal töröltem meg vele a kilincset, majd a kezemet is. Még megnéztem, ahogyan az édes massza elpixeleződik, majd úgy voltam vele, hogy mégiscsak idebent reggelizek, Allal. Aki (talán Fuwán kívül) az egyetlen, aki semmilyen ízetlen – illetve a ribizli ponthogy ízes volt, de mindegy – tréfával nem neh… és ekkor láttam meg, ahogyan egy hatalmas oroszlánfej vicsorog rám az ágyból – Inkább nem – közöltem és utamat a konyhánk helyett az erkély felé vettem: úgy voltam vele, a törpikés felhőkön és a hupikék égen kívül, talán, minden normális lesz, már ami a kilátást illeti. A Kezdetek Városa mögött húzódó hegyvonulatok látványa mindig megnyugtatott, így mosollyal az arcomon léptem ki a korláthoz és szippantottam mélyet a friss lev…
- Nestor, téged ki fújt be kölnivel?
- Nestor nem tudja megmondani. Nestor aludt.
- … ….. Nem akarsz repülni velem egyet?
- Nestor leveheti hozzá a babakék kesztyűket, amiket ráadtak?
Csak ekkor fordultam hátra és néztem fel a tetőre, ahol a sárkány eddig pihent. Nestor igencsak béketűrően viselte a karmaira aggatott „díszeket”, bár nem tudta mire vélni a jelenlétüket. Én csak bólintottam, felugrottam mellé és mind a húsz darabot egyesével leszedtem és ledobáltam, igaz… az nem merült fel bennem, hogy így lehet, hogy lesz valaki, aki az ablaka előtt állva babakék kesztyűesőt fog látni, ahogy álmosan kitekint az üvegen. Hiszen még korán reggel volt. Mit keresnek ők idebent korán reggel, és ki engedte be őket!?
Felültem Nestor hátára és elrugaszkodtunk a tetőről. Így indultunk el végül egy csöndes, nyugodt, reggeli körsétára a hegyek felé, ám arról csak a mezőn szereztem tudomást, hogy a tűzsárkány szárnyaira (úgy, hogy még ő maga se vette észre) egy-egy sárga smiley-t festett valaki. Egészen pontosan akkor, amikor kezemben egy halom bogyóval tértem vissza, ami reggelinek pont megfelelt. Távol mindenkitől. Bizony!
- Mi a… ? – dobáltam is el őket, amikor egy részük egyszerűen csak rám nevetett… igen, kis vigyori szájjal, fej nélkül. Oké, a piros, csikizős virágok után ez már tényleg több volt a soknál és engem is ráébresztett, hogy talán ez a nap mégsem a természetben bírható ki legjobban. Na nem is a városban, ahol a kelleténél egészen biztosan több volt a bohóc – Nes, hazamegyünk – sóhajtottam és lemondóan dobtam hátra magam az illatos virágok között – Majd… mindjárt – pillantottam fel az égre és hála neki, időközben Nestor kölnije is kezdett elszállni.
Visszafele furcsa látkép fogadott a céhház udvara mögötti, hatalmas farmon: először csak össze-vissza szaladgáló alakokat tudtam kivenni, lejjebb ereszkedve viszont feltűntek a chocobok, amint dülöngélve-óvatlanul esnek egymásra, majd próbálnak felállni. Futóversenyre esély sem volt.
- Szia – köszöntem Jeanienek, aki kétségbeesetten próbálta egy helyre terelni a szövevényeket – Hadd tippeljek, valamelyik okostojás…
- Bort tett az itatójukba – fejezte be a lány és fintorgott egyet – Még jó, hogy időben észrevettem. Így a kisebbek már nem tudtak inni belőle – tette hozzá.
- Van tipped, ki lehetett? – kérdeztem, de a lány csak a fejét rázta – Nos, nekem van.
Persze, mielőtt megróhattuk volna az elkövetőt, szereztem a farmról egy dörzsölős szivacsot, elrepültünk a közeli patakhoz és lemostam szegény sárkányról a sárga festéket. Előszöris, Nestort is zavarta, másodszor, kicsit nehezen lehetek határozott, ha közben a mögöttem lévő sárkány füstje helyett két nagy, sárga smiley néz farkasszemet az elkövetővel. Márpedig most Himéhez igyekeztünk – illetve egy gyors térképnézés után a második emeletre, ahol Oziriszt jelezte a térkép: oké, az ikrek kellően hülyék már alapból is, ma meg aztán főleg… de volt rajtuk kívül még egy-két céhtársam, aki hozzájuk mérten is kellően kelekótya tudott lenni. És ha tippelnem kéne, kinek az inventoryjában csücsült eddig 20 felnőtt chocobonak elég liter bor, nos… a lista igencsak leszűkült. Nestortól tehát az udvaron elköszöntem, benyitottam a céhház kert felől nyíló kapuján, felfele menet megkerültem egy gitárt, pókerarccal letöröltem a kezemről az újabb adag ribizlilekvárt, átléptem egy dobot, az emeleten félreálltam egy elhaladó bohóc… …. tágra nyílt szemekkel néztem a kisrókára, aki izgatott csaholással fejezte ki örömét a jelenlétemet illetően.
- Hát téged meg ki festett és öltöztetett be? – guggoltam le hozzá és simogattam meg, a pet viszont ha válaszolt sem értettem pontosan. Vagy ő se tudta, mint ahogy Nes? Mindenesetre csörgő hangra lettem figyelmes, így felálltam és hagytam, hogy Noise elfusson a csokiszoba felé. Fuwával találtam szembe magam, aki összezavarodva bújt mögém: odafordultam hozzá, rámosolyogtam és óvatosan kibontottam a hajába tett csengőt.
- Szia, hát… elseje van. Mármint április elseje – kezdtem el neki magyarázni, ujjam tűnődőn érintette ajkaim – Másnéven bolondok napja. Ilyenkor mindenki, vagyis… majdnem mindenki megőrül, bohóckodnak, meg minden. Megtréfálják a másikat, például ribizlilekvárral a kilincseken, vagy hogy a vizet borra cserélik – mondtam – Gondolom te is találkoztál már furcsaságokkal ezen kívül is – emeltem fel a csengőt és adtam oda neki mosolyogva. A kérdésére mondjuk nem nagyon tudtam mit mondani, csak kisimítottam a haját.
- Hát, mert ez egy ilyen nap. Különösebb oka nincs – feleltem végül - Itt is a túlélésre kell játszani, csak nem fizikailag, hanem agyilag – nevettem – Ám csak egy napig tart. Szerencsére – fújtam ki a levegőt – Ozit nem láttad véletlen? – kérdeztem, de ő csak a fejét rázta. Megnéztem újra a térképet, bólintottam, majd ránéztem a kicsit még mindig sértett lányra – Viszont ma te is megtréfálhatsz másokat. Mondjuk Kahetsuékat, vagy Ozit vagy Leót – kacsintottam rá.
- Jah igen, ha találkozol egy T-rexel a folyosón, ne lepődj meg – mondtam még – Én szerintem a szobámban leszek. Még szinte dél sincs, de nekem már elég volt – ingattam a fejem, de jókedvűen, majd intettem és siettem tovább. Viszont… most hogy így Fuwának is említettem… ha már a tréfákról beszéltünk… azt hiszem van Ozirisz számára valamim, illetve… valakim! :3
Egy kicsivel később…
Oziriszt éppen a harmadikon találtam meg, amint az egyik kilincset nézegette, kezei között egy csupor lekvárral. Persze az átverés nem lett volna átverés, ha nincs benne semmi móka, és egyébként is: a borrá lett víz és az a sok ribizli, a páncélról nem is beszélve, bizony megtorlást kívánt!
- O… Ozirisz-sama, én… szeretnék segíteni! – léptem oda hozzá, természetesen az új bossitemem segítségével Hime alakjában és kíváncsian nézegettem a lekvárosbödönt, nagyjából úgy, ahogy, nos… Hime tenné. Olyan ártatlanul és naivan. A trükk pedig bevált! – Amiben csak tudok, Ozirisz-sama! – mosolyogtam rá és hajoltam oda hozzá, persze Hime ruhájában, azaz igencsak szemrevaló dekoltázzsal – Tarthatnám én az üveget, amíg Ozirisz-sama dolgozik ^.^ - mondtam, éshát a férfiakat valahogy mindig meg lehet fogni ezzel. Ozi oda is adta az üveget. Bekente a kilincs egyik oldalát, viszont mielőtt a másikhoz nekikezdett volna, hangosan nyeltem egyet és igyekeztem elpirulni:
- Ozirisz-sama, lenne egy kérésem, ha nem jelent nagy problémát – néztem rá zavarodottan – Valaki csak félig tette fel a csokisdobozt a polcra és… amikor megpróbáltam levenni, rám esett – fordítottam el a tekintetem – És… arra gondoltam, hogy Ozirisz-sama segíthet letörölni a csokoládét a… - néztem rá segítségkérőn, majd tekintetem a kebleimre, vagyhát… Hime kebleire vetült. És bizony, valamennyi csokoládé tényleg került oda, a mondandóm pedig erőteljesen sejteti, hogy több is van ott, mint amit egyelőre a ruha eltakar. Ozi pedig nagyszerűen vette a lapot, azaz nem, vagyis pont úgy igen, ahogy arra számítani lehetett.
- Talán bemehetnénk egy üres szobába – vetettem fel – Ha Ozirisz-samának is megfelel ^.^
És ez volt az a pont, ahol majdnem elnevettem magam. Nagyon, nagyon kicsin múlt, de talán pont az volt a szerencsém, hogy Ozi nyitotta nekem az ajtót, így éppen nem nézett ide. Odabent viszont kezdett igencsak forróvá válni a helyzet és én sem akartam szegény srácot túlságosan is rászedni: céhtársam becsukta az ajtót és rögtön rá is tért a tárgyra.
- Ön igencsak rámenős, Ozirisz-sama – kuncogtam, majd már éppen húztam volna le a felsőt… azért még megnéztem azt a tekintetét a mozdulatom közben… majd egyszerűen elengedtem a ruhadarabot és elkezdtem nevetni – Ejj, nem csoda, hogy olyan sokszor eltűntök szem elől – mosolyogtam rá, még mindig Hime hangján és alakjában, majd kitöröltem a szemeimből a könnyeket – Az ajtóm előtt lévő páncél és Jeanie chocobói üdvözölnek – vigyorogtam rá, immáron a saját alakomban és nem bírtam ki, elnevettem magam megint. Ez az április elseje nem is olyan rossz dolog. Ozi mondjuk nem vette ilyen poénra, legalábbis elsőre biztosan nem: visszakérdezett, én meg, még mindig mosolyogva feleltem neki.
- A páncélban nem voltam biztos, egészen eddig – mondtam kuncogva – Csak tipp volt, és ebbe is beleestél – mosolyogtam rá és nekitámasztottam hátamat az ajtónak - A másik viszont egyértelmű: másnak nincs ennyi bor készleten, illetve nem tudná így kivitelezni – kacsintottam rá, majd elgondolkodtam – Szóval hasonlítotok a rámenősségben, mi? – nyújtottam rá a nyelvemet vidáman. Ezután már ő is belátta, hogy rászedték, én pedig mosollyal az arcomon biccentettem, némileg egyetértőn – Igen, beismerem, kicsit az volt. De hát ilyen ez a nap, nem? – tettem fel a költői kérdést és kinyitottam az ajtót – További jó bolondozást! – léptem át a küszöböt, majd kisvártatva fordultam is vissza – Ó igen, este várlak a csokiszobában egy céhes forrócsokizásra. De ne aggódj, Himének ezt nem fogom említeni! – kacsintottam rá – Nem, őneki sem – biztosítottam felőle, meg persze afelől is, hogy jó ötlet lesz – Ne görcsölj rá, ez csak mókázás. Engedd el magad, legalább ma! – tanácsoltam neki még, majd ott is hagytam őt.
És nem álltam meg. Kezdett tetszeni! – na nem mentem sose messzire, talán csak Ozinál: a következő állomás az ikrek voltak, azon belül is Kahetsu, aki azóta is a T-rexet lovagolta, holott a hatalmas dinoszaurusz (egyáltalán hogy került ez elő a rejtélyes folyosókról?) már nagyon fáradt volt. A tehén nem volt velük: ő már valószínű jóval korábban úgy döntött, inkább kihasználja az alkalmat, hogy szabadon járhat kelhet és beült a csokiszobába Noiseal. Én tehát Hoora hangján dörrentem rá a srácra, aki rögtön haptákba vágta magát és érdekes módon valahogy Haketsu is azonnal előkerült. Szánták bánták bűneiket, na nem nagyon, de azért bedőltek ám az alakításnak – pont annyira, amennyire az elég volt. Végül persze ők jöttek rá hamarabb, minthogy én lepleztem volna le magam, de hát ez így volt rendjén: nem véletlen ők voltak Hoora jobb és bal keze; jóval okosabbak ám, mint azt magukról mutatják. Leot viszont nem találtam. Persze, már jócskán délután volt, így lehet céhtársam is elment valahova, Mirika meg aztán tényleg nem volt sehol a térképen… kár, pedig olyan kíváncsi lettem volna rá, hogy végülis mi van köztük…
Hát, gondolom, majd egy másik alkalommal. És semmiképpen sem így.
Végül egy kicsit fáradtan tértem be a lakosztályunkba késő délután és nem sokra rá Al is megérkezett. A mai napból egyedül az ebédet töltöttük el kettesben, most viszont volt pár óránk az esti csokizásig. Időközben bárkivel futottam össze a céhházban, meghívtam este 7-re a szobába, igaz, Afton valamiért csak bólintott rá, nem beszélt… meg úgy elég furcsán is volt öltözve… de nem ismertem még a férfit annyira, hogy – főleg ma – rákérdezzek ilyesmire nála. Akivel nem futottam össze személyesen, annak üzenetet írtam, a megjelölt időpontban pedig mosollyal az arcomon üdvözöltem minden ribizlilekváros kezű érkezőt, aki benyitott a csokiszobába. Kezükbe nyomtam egy kistürülközőt majd egy bögre forrócsokit is és amíg a későn érkezőkre vártam, elnéztem az ablakból a tavon úszó, foszforeszkáló gumikacsákat.
- Szép kis nap volt a mai – fordultam feléjük; arcom szinte sugárzott a vidámságtól, de úgy igazán: jóideje nem voltam képes ennyire elengedni magam és bár ma is kellett hozzá egy fél nap, de végül Aincrad bohócságai, az ikrek és a céhtársaim elérték, hogy teljesen kiengedjek. Erre pedig már régóta szükségem volt. Végignéztem rajtuk és egy húzásra kiittam a bögre tartalmát, természetesen a rumos változatot – De ígérjétek meg, hogy jövő ilyenkorig semmi hasonlót!
Pislogtam kettőt, majd sarkon fordultam és bevágtam magam után az ajtót.
- Alex, én ma bent maradok, vagyis… - emeltem magam elé a tenyerem és szaglásztam meg: ribizlilekvár. A kilincsen. Hát mindenki megőrült ma!? Hosszan behunytam a szemeimet, majd előszedtem egy kendőt és egy sóhajjal töröltem meg vele a kilincset, majd a kezemet is. Még megnéztem, ahogyan az édes massza elpixeleződik, majd úgy voltam vele, hogy mégiscsak idebent reggelizek, Allal. Aki (talán Fuwán kívül) az egyetlen, aki semmilyen ízetlen – illetve a ribizli ponthogy ízes volt, de mindegy – tréfával nem neh… és ekkor láttam meg, ahogyan egy hatalmas oroszlánfej vicsorog rám az ágyból – Inkább nem – közöltem és utamat a konyhánk helyett az erkély felé vettem: úgy voltam vele, a törpikés felhőkön és a hupikék égen kívül, talán, minden normális lesz, már ami a kilátást illeti. A Kezdetek Városa mögött húzódó hegyvonulatok látványa mindig megnyugtatott, így mosollyal az arcomon léptem ki a korláthoz és szippantottam mélyet a friss lev…
- Nestor, téged ki fújt be kölnivel?
- Nestor nem tudja megmondani. Nestor aludt.
- … ….. Nem akarsz repülni velem egyet?
- Nestor leveheti hozzá a babakék kesztyűket, amiket ráadtak?
Csak ekkor fordultam hátra és néztem fel a tetőre, ahol a sárkány eddig pihent. Nestor igencsak béketűrően viselte a karmaira aggatott „díszeket”, bár nem tudta mire vélni a jelenlétüket. Én csak bólintottam, felugrottam mellé és mind a húsz darabot egyesével leszedtem és ledobáltam, igaz… az nem merült fel bennem, hogy így lehet, hogy lesz valaki, aki az ablaka előtt állva babakék kesztyűesőt fog látni, ahogy álmosan kitekint az üvegen. Hiszen még korán reggel volt. Mit keresnek ők idebent korán reggel, és ki engedte be őket!?
Felültem Nestor hátára és elrugaszkodtunk a tetőről. Így indultunk el végül egy csöndes, nyugodt, reggeli körsétára a hegyek felé, ám arról csak a mezőn szereztem tudomást, hogy a tűzsárkány szárnyaira (úgy, hogy még ő maga se vette észre) egy-egy sárga smiley-t festett valaki. Egészen pontosan akkor, amikor kezemben egy halom bogyóval tértem vissza, ami reggelinek pont megfelelt. Távol mindenkitől. Bizony!
- Mi a… ? – dobáltam is el őket, amikor egy részük egyszerűen csak rám nevetett… igen, kis vigyori szájjal, fej nélkül. Oké, a piros, csikizős virágok után ez már tényleg több volt a soknál és engem is ráébresztett, hogy talán ez a nap mégsem a természetben bírható ki legjobban. Na nem is a városban, ahol a kelleténél egészen biztosan több volt a bohóc – Nes, hazamegyünk – sóhajtottam és lemondóan dobtam hátra magam az illatos virágok között – Majd… mindjárt – pillantottam fel az égre és hála neki, időközben Nestor kölnije is kezdett elszállni.
*
Visszafele furcsa látkép fogadott a céhház udvara mögötti, hatalmas farmon: először csak össze-vissza szaladgáló alakokat tudtam kivenni, lejjebb ereszkedve viszont feltűntek a chocobok, amint dülöngélve-óvatlanul esnek egymásra, majd próbálnak felállni. Futóversenyre esély sem volt.
- Szia – köszöntem Jeanienek, aki kétségbeesetten próbálta egy helyre terelni a szövevényeket – Hadd tippeljek, valamelyik okostojás…
- Bort tett az itatójukba – fejezte be a lány és fintorgott egyet – Még jó, hogy időben észrevettem. Így a kisebbek már nem tudtak inni belőle – tette hozzá.
- Van tipped, ki lehetett? – kérdeztem, de a lány csak a fejét rázta – Nos, nekem van.
Persze, mielőtt megróhattuk volna az elkövetőt, szereztem a farmról egy dörzsölős szivacsot, elrepültünk a közeli patakhoz és lemostam szegény sárkányról a sárga festéket. Előszöris, Nestort is zavarta, másodszor, kicsit nehezen lehetek határozott, ha közben a mögöttem lévő sárkány füstje helyett két nagy, sárga smiley néz farkasszemet az elkövetővel. Márpedig most Himéhez igyekeztünk – illetve egy gyors térképnézés után a második emeletre, ahol Oziriszt jelezte a térkép: oké, az ikrek kellően hülyék már alapból is, ma meg aztán főleg… de volt rajtuk kívül még egy-két céhtársam, aki hozzájuk mérten is kellően kelekótya tudott lenni. És ha tippelnem kéne, kinek az inventoryjában csücsült eddig 20 felnőtt chocobonak elég liter bor, nos… a lista igencsak leszűkült. Nestortól tehát az udvaron elköszöntem, benyitottam a céhház kert felől nyíló kapuján, felfele menet megkerültem egy gitárt, pókerarccal letöröltem a kezemről az újabb adag ribizlilekvárt, átléptem egy dobot, az emeleten félreálltam egy elhaladó bohóc… …. tágra nyílt szemekkel néztem a kisrókára, aki izgatott csaholással fejezte ki örömét a jelenlétemet illetően.
- Hát téged meg ki festett és öltöztetett be? – guggoltam le hozzá és simogattam meg, a pet viszont ha válaszolt sem értettem pontosan. Vagy ő se tudta, mint ahogy Nes? Mindenesetre csörgő hangra lettem figyelmes, így felálltam és hagytam, hogy Noise elfusson a csokiszoba felé. Fuwával találtam szembe magam, aki összezavarodva bújt mögém: odafordultam hozzá, rámosolyogtam és óvatosan kibontottam a hajába tett csengőt.
- Szia, hát… elseje van. Mármint április elseje – kezdtem el neki magyarázni, ujjam tűnődőn érintette ajkaim – Másnéven bolondok napja. Ilyenkor mindenki, vagyis… majdnem mindenki megőrül, bohóckodnak, meg minden. Megtréfálják a másikat, például ribizlilekvárral a kilincseken, vagy hogy a vizet borra cserélik – mondtam – Gondolom te is találkoztál már furcsaságokkal ezen kívül is – emeltem fel a csengőt és adtam oda neki mosolyogva. A kérdésére mondjuk nem nagyon tudtam mit mondani, csak kisimítottam a haját.
- Hát, mert ez egy ilyen nap. Különösebb oka nincs – feleltem végül - Itt is a túlélésre kell játszani, csak nem fizikailag, hanem agyilag – nevettem – Ám csak egy napig tart. Szerencsére – fújtam ki a levegőt – Ozit nem láttad véletlen? – kérdeztem, de ő csak a fejét rázta. Megnéztem újra a térképet, bólintottam, majd ránéztem a kicsit még mindig sértett lányra – Viszont ma te is megtréfálhatsz másokat. Mondjuk Kahetsuékat, vagy Ozit vagy Leót – kacsintottam rá.
- Jah igen, ha találkozol egy T-rexel a folyosón, ne lepődj meg – mondtam még – Én szerintem a szobámban leszek. Még szinte dél sincs, de nekem már elég volt – ingattam a fejem, de jókedvűen, majd intettem és siettem tovább. Viszont… most hogy így Fuwának is említettem… ha már a tréfákról beszéltünk… azt hiszem van Ozirisz számára valamim, illetve… valakim! :3
Egy kicsivel később…
Oziriszt éppen a harmadikon találtam meg, amint az egyik kilincset nézegette, kezei között egy csupor lekvárral. Persze az átverés nem lett volna átverés, ha nincs benne semmi móka, és egyébként is: a borrá lett víz és az a sok ribizli, a páncélról nem is beszélve, bizony megtorlást kívánt!
- O… Ozirisz-sama, én… szeretnék segíteni! – léptem oda hozzá, természetesen az új bossitemem segítségével Hime alakjában és kíváncsian nézegettem a lekvárosbödönt, nagyjából úgy, ahogy, nos… Hime tenné. Olyan ártatlanul és naivan. A trükk pedig bevált! – Amiben csak tudok, Ozirisz-sama! – mosolyogtam rá és hajoltam oda hozzá, persze Hime ruhájában, azaz igencsak szemrevaló dekoltázzsal – Tarthatnám én az üveget, amíg Ozirisz-sama dolgozik ^.^ - mondtam, éshát a férfiakat valahogy mindig meg lehet fogni ezzel. Ozi oda is adta az üveget. Bekente a kilincs egyik oldalát, viszont mielőtt a másikhoz nekikezdett volna, hangosan nyeltem egyet és igyekeztem elpirulni:
- Ozirisz-sama, lenne egy kérésem, ha nem jelent nagy problémát – néztem rá zavarodottan – Valaki csak félig tette fel a csokisdobozt a polcra és… amikor megpróbáltam levenni, rám esett – fordítottam el a tekintetem – És… arra gondoltam, hogy Ozirisz-sama segíthet letörölni a csokoládét a… - néztem rá segítségkérőn, majd tekintetem a kebleimre, vagyhát… Hime kebleire vetült. És bizony, valamennyi csokoládé tényleg került oda, a mondandóm pedig erőteljesen sejteti, hogy több is van ott, mint amit egyelőre a ruha eltakar. Ozi pedig nagyszerűen vette a lapot, azaz nem, vagyis pont úgy igen, ahogy arra számítani lehetett.
- Talán bemehetnénk egy üres szobába – vetettem fel – Ha Ozirisz-samának is megfelel ^.^
És ez volt az a pont, ahol majdnem elnevettem magam. Nagyon, nagyon kicsin múlt, de talán pont az volt a szerencsém, hogy Ozi nyitotta nekem az ajtót, így éppen nem nézett ide. Odabent viszont kezdett igencsak forróvá válni a helyzet és én sem akartam szegény srácot túlságosan is rászedni: céhtársam becsukta az ajtót és rögtön rá is tért a tárgyra.
- Ön igencsak rámenős, Ozirisz-sama – kuncogtam, majd már éppen húztam volna le a felsőt… azért még megnéztem azt a tekintetét a mozdulatom közben… majd egyszerűen elengedtem a ruhadarabot és elkezdtem nevetni – Ejj, nem csoda, hogy olyan sokszor eltűntök szem elől – mosolyogtam rá, még mindig Hime hangján és alakjában, majd kitöröltem a szemeimből a könnyeket – Az ajtóm előtt lévő páncél és Jeanie chocobói üdvözölnek – vigyorogtam rá, immáron a saját alakomban és nem bírtam ki, elnevettem magam megint. Ez az április elseje nem is olyan rossz dolog. Ozi mondjuk nem vette ilyen poénra, legalábbis elsőre biztosan nem: visszakérdezett, én meg, még mindig mosolyogva feleltem neki.
- A páncélban nem voltam biztos, egészen eddig – mondtam kuncogva – Csak tipp volt, és ebbe is beleestél – mosolyogtam rá és nekitámasztottam hátamat az ajtónak - A másik viszont egyértelmű: másnak nincs ennyi bor készleten, illetve nem tudná így kivitelezni – kacsintottam rá, majd elgondolkodtam – Szóval hasonlítotok a rámenősségben, mi? – nyújtottam rá a nyelvemet vidáman. Ezután már ő is belátta, hogy rászedték, én pedig mosollyal az arcomon biccentettem, némileg egyetértőn – Igen, beismerem, kicsit az volt. De hát ilyen ez a nap, nem? – tettem fel a költői kérdést és kinyitottam az ajtót – További jó bolondozást! – léptem át a küszöböt, majd kisvártatva fordultam is vissza – Ó igen, este várlak a csokiszobában egy céhes forrócsokizásra. De ne aggódj, Himének ezt nem fogom említeni! – kacsintottam rá – Nem, őneki sem – biztosítottam felőle, meg persze afelől is, hogy jó ötlet lesz – Ne görcsölj rá, ez csak mókázás. Engedd el magad, legalább ma! – tanácsoltam neki még, majd ott is hagytam őt.
És nem álltam meg. Kezdett tetszeni! – na nem mentem sose messzire, talán csak Ozinál: a következő állomás az ikrek voltak, azon belül is Kahetsu, aki azóta is a T-rexet lovagolta, holott a hatalmas dinoszaurusz (egyáltalán hogy került ez elő a rejtélyes folyosókról?) már nagyon fáradt volt. A tehén nem volt velük: ő már valószínű jóval korábban úgy döntött, inkább kihasználja az alkalmat, hogy szabadon járhat kelhet és beült a csokiszobába Noiseal. Én tehát Hoora hangján dörrentem rá a srácra, aki rögtön haptákba vágta magát és érdekes módon valahogy Haketsu is azonnal előkerült. Szánták bánták bűneiket, na nem nagyon, de azért bedőltek ám az alakításnak – pont annyira, amennyire az elég volt. Végül persze ők jöttek rá hamarabb, minthogy én lepleztem volna le magam, de hát ez így volt rendjén: nem véletlen ők voltak Hoora jobb és bal keze; jóval okosabbak ám, mint azt magukról mutatják. Leot viszont nem találtam. Persze, már jócskán délután volt, így lehet céhtársam is elment valahova, Mirika meg aztán tényleg nem volt sehol a térképen… kár, pedig olyan kíváncsi lettem volna rá, hogy végülis mi van köztük…
Hát, gondolom, majd egy másik alkalommal. És semmiképpen sem így.
Végül egy kicsit fáradtan tértem be a lakosztályunkba késő délután és nem sokra rá Al is megérkezett. A mai napból egyedül az ebédet töltöttük el kettesben, most viszont volt pár óránk az esti csokizásig. Időközben bárkivel futottam össze a céhházban, meghívtam este 7-re a szobába, igaz, Afton valamiért csak bólintott rá, nem beszélt… meg úgy elég furcsán is volt öltözve… de nem ismertem még a férfit annyira, hogy – főleg ma – rákérdezzek ilyesmire nála. Akivel nem futottam össze személyesen, annak üzenetet írtam, a megjelölt időpontban pedig mosollyal az arcomon üdvözöltem minden ribizlilekváros kezű érkezőt, aki benyitott a csokiszobába. Kezükbe nyomtam egy kistürülközőt majd egy bögre forrócsokit is és amíg a későn érkezőkre vártam, elnéztem az ablakból a tavon úszó, foszforeszkáló gumikacsákat.
- Szép kis nap volt a mai – fordultam feléjük; arcom szinte sugárzott a vidámságtól, de úgy igazán: jóideje nem voltam képes ennyire elengedni magam és bár ma is kellett hozzá egy fél nap, de végül Aincrad bohócságai, az ikrek és a céhtársaim elérték, hogy teljesen kiengedjek. Erre pedig már régóta szükségem volt. Végignéztem rajtuk és egy húzásra kiittam a bögre tartalmát, természetesen a rumos változatot – De ígérjétek meg, hogy jövő ilyenkorig semmi hasonlót!
_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue
Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.
Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
Hinari- Kardforgató
- Hozzászólások száma : 4967
Join date : 2012. Dec. 28.
Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League
Re: Április bolondjai
by Ozirisz Vas. Ápr. 05 2020, 23:10
Minden évben eljön az a bizonyos nap, ami rólunk szól. A bolondok napja. Ilyenkor büntetlenül lehet megtréfálni az ismerősöket, barátokat, és minden csak a mókázásról és a nevetésről szól. Már előre rákészültem a dolgokra, tegnap délután elhoztam a Sweet Dreamsből – hiszen már körvonalazódott egy-két ötlet a kobakomban, és amiben lehetséges, előre felkészültem. Kínos lenne "anyaghiány" miatt egy-két kiváló ötletet veszendőbe hagyni. Hasonló indíttatásból még pár helyet lejártam, ahogy azt a szükség megkívánta. Ezeket leszámítva a "nagy nap" előtt mindent a megszokott rend szerint tettem. Biztos ami biztos alapon azért mielőtt nyugovóra tértem, beállítottam egy ébresztőt hajnali fél négyre – megelőzve azt, hogy pont akkor aludjak el, amikor nagyon nem szeretnék.
A csipogásra ébredtem, és álmosan. Korábbra állítottam az ébresztőt, mint ami indokolt lett volna, de kellett hagynom egy kis időt arra, hogy magamhoz térjek. Azaz instant legurítottam két kávét, egy harmadikat elkortyolgattam, majd bontottam egy sört. A fogaskerekek persze tovább kattogtak a fejemben, újabb és újabb elborult ötletek bukkantak fel, majd egyrészük kezdett letisztulni, míg végül komplett tervekké álltak össze. Majd útnak indultam, első körben a csokiszobába ugrottam be egy kis nassolnivalóért – avagy a virtuális vércukorszint felturbózása mindig jó ötlet, különösképp kora reggel.
Egy üveg ribizlilekvárt is vettem magamhoz, amiből egy kicsit szintén fogyasztottam, de az elsődleges célja nem ez volt: az összes utamba eső kilincset bekentem lekvárral, aztán majd a gyanútlan, mit sem sejtő céhtársak szépen beletenyerelnek. Sunyi vigyorral a képemen tettem a dolgom, majd felmentem a harmadikra. Onnan egy komplett páncélzatot vonszoltam le, állványostól-mindenestől. Szerencsére a súlyemelésnek és teherbírásnak hála nem volt nehéz, csupán a lépéseimre kellett nagyon odafigyelni – hogy el ne essek, vagy zajt ne csapjak. Beletelt pár percbe, míg a lépcsőzést letudtam, majd végül Hinariék ajtajához állítottam be a páncélt. Közel, talán kényelmetlenül is közel, de pont ez volt a cél – hogyha kinyitja az ajtót, akár ő, akár Alex valószínűleg ösztönösen ugrik hátra, és csak utána jut el a feldolgozás szintjéig a látott infó. Bár, az sem kizárt, hogy csak álmosan Alex nekimegy. Széles vigyorral haladtam tovább, kilincsek-kilincsek-kilincsek. Csak azt az egyet sajnálom, hogy nem fogom látni mindenki reakcióját.
Aztán a hadművelet a következő fázisba lépett: kimentem a kertbe, és hasonlóan a Hinariéknak készített meglepihez, Himécskének is terveztem hasonlót: Hosszas matatás után az inventoryban, először egy tepsi materializálódott – avagy földre nem pakolunk effélét. Majd szép sorban a csokigömbök, legnagyobbtól a legkisebbig, és végül a marcipán korona. Kicsit egyszerűbb, és nem utolsó szempont, hogy gyorsabb, ha előre gyártott "alkatrészekből" dolgozik az ember. Még távozás előtt végignéztem az ember nagyságú csokigólemen, majd tettem egy kört a kertben, ahogy hajnaltájt szoktam, amikor még alszik a nép. Hirtelen jött a következő bolondság, ahogy a chocobók kifutójához értem. Átmásztam a kerítésen, ügyelve arra, hogy ne csapjak zajt. Aztán az itatóban levő víz nagyjából felét kiborítottam, hogy legyen hely valami másnak: a bornak. Vagy húsz-harminc üres üveg összegyűlt a lábamnál a művelet végére – de legalább nincs csurig az inventory mindennel. A terhelő bizonyítékokat persze eltűntettem, majd teleportáltam a következő helyszínre.
Floria, Menedékház, hajnali öt óra. Csend és nyugalom, még a légy zümmögése se hallatszik. Amennyire jártasság hiányában tudtam, nesz nélkül osontam be a próbaterembe. A hangszereket belezsúfoltam egyelőre az inventoryba, majd a helyükre azok "másolatait" helyeztem el. Piros-fehér nyalókát a dobverő helyére, tortát a dobok helyére. Egy-egy pite tányérastól a cintányérak pótlására lett felhasználva, a gitárok helyén pedig azok mézeskalácsból készült verziói. Majd sunyi vigyorral a képemen olajra léptem. Már csak az eredeti hangszereket kell elrejteni, amit a céhházban és annak környékén pillanatok alatt meg is tettem. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, felslattyogtam a szobámba, és kicsit kinyújtoztam a kanapén. Persze előtte belefutottam a saját csapdámba – mert naná, hogy félkómásan a saját kilincsemet is belekvároztam. De legalább így elterelődik rólam a gyanú. És belefutottam abba is, hogy valószínűleg elég sokáig lehettem távol – hiszen a kikészített sörömnek vagy fele elpárolgott. Vagy valakik megitták. Talán a chocobók? Kétlem, ők köztudottan borosak...
Türelmetlenül mocorogtam, oda-vissza járkáltam az ablak előtt. Aztán jött a megvilágosodás, felcsámpáztam a díszterembe, aminek a teraszairól a kinti eseményeket jobban lehet figyelni. Kezemben egy termosz kávé, kortyolgattam egyet-egyet a várakozás közben. Majd szép lassan feléledt a céh, egyre több mozgás támadt. Beleértve a chocobókat is, akik egyrésze már megrohamozta az itatót. Majd Jeanie is felbukkant percekkel később, megmosolyogtam ahogy először ledöbben, majd összeállt neki a kép: a maradék bor kárba veszett... vagy csak most van a vetési szezonja a borvirágnak? És Himécskének is feltűnt a váratlan látogató, amikor kinyitotta az ajtót. Sunyi vigyorral a képemen figyeltem egy darabig – bár biztosra vettem, hogy rájött, hogy az én közreműködésem volt annak a gólemnek az odakerülése. Mindenesetre pár perc múlva már Himénél voltam, ahogy az megszokott volt tőlem abban az esetben, ha valami oknál fogva már hajnalban felébredtem.
Déltájban csámpáztam vissza a palotába, avagy ideje újralekvározni a kilincseket. Bizonyára elég idegőrlő lehet nekik, hogy újra és újra belenyúlnak, bizonyára már le is takarította valaki, és... újból lekvár. Szóval mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon, minden utamba eső kilincs ismét gazdagabb lett egy kis piros masszával. De nem csak én nem voltam tétlen: útközben elcsámpázott egy Kahetsu amint épp a T-Rexen lovagol. Megdörgöltem a szemem, hogy jól látok-e, vagy mi a manó. Hogy került ide? Tipikus wtf-fejet vágtam, amit tovább fokozott a csokiszobában elém táruló látvány: Yuuki tehene bőrkabátban, Noise pedig szintén kidekorált állapotban csahol. Visszacsuktam az ajtót, majd folytattam tovább a munkát... akarom mondani mókát...
Aztán történt valami: Kicsit meglepődtem, amint Himécske hangját hallottam meg a hátam mögött. Esküdni mertem volna, hogy az előbb - mielőtt bejöttem volna - még a kertben volt. - Himécske? - fordultam meg, kissé meglepetten. A lány kérdésére pedig visszakérdeztem. - Miben segíteni? - kedvet kapott volna Hime is az áprilisi tréfálkozáshoz? - Örömmel hallom, Hercegnőm - mosolyogtam vissza a lányra, majd enyhén szólva elkerekedtek a szemeim ahogy Himécske odahajolt hozzám. - Pe-pe-persze - majd nyújtottam át a lánynak a lekvárosüveget. Tekintetem akaratlanul is a lány keblein felejtettem. Avagy van amiből sosem tudok betelni. A kilincses móka mellett elmémben egy másik gondolat kezdett egyre jobban, egyre erősebben zsongani ~Lekváros dinnyék~ Elkezdtünk dolgozni, azonban hamarosan nem várt (vagy éppen nagyon is várt) fordulat következett. Meglepetten, de mégis izgatottan figyeltem, hová fog vezetni Himécske nagy problémája. És ismét nem csalódtam, bár... az igazat megvallva kicsit én is zavarba jöttem. - Hát ez szörnyű - játszottam rá a leesett csokisdoboz okozta "világrengető" problémára. Körülnéztem, és igaz, nem láttam épp senkit se jönni-menni, visszakérdeztem - Persze... segítek... de mi van, ha erre jönne valaki? - szegény lány így is elég zavarban volt, hát még ha egy random céhtárs is felbukkanna...- Remek ötlet - csillantak fel a szemeim, majd az egyik közeli üres szobához mentünk, kinyitottam az ajtót, előreengedve a lányt, majd még egy körülnézés után becsuktam magunk mögött. Persze nem gyanakodtam, miért is tettem volna. Máskor is volt rá példa, hogy Himécske teljesen váratlanul bukkant fel, vagy írt üzenetet, hogy találkozzunk. - Nos, pontosan hova is borult az a csokoldé? - sejtelmes mosollyal végignéztem a lányon. - Ebben hasonlítunk - reagáltam Himécske kuncogására, ami a rámenősséget illeti. Majd tágra nyílt szemekkel figyeltem a történéseket. A következő mondatnál viszont értetlenül pislogtam. Nem tudtam hová tenni. - Hogy? Kik tűntek el? - forgattam a szemeim, majd a Hinává változó Himén még jobban ledöbbentem - Ez... meg... hogy? - néztem ki a fejemből. Majd nagy nehezen leesett, hogy egy csúnya nagy átverés áldozata lettem. A felhozott vádakra felkaptam a fejem - Ácsi, miből gondolod hogy azokhoz közöm volt? - kérdeztem vissza a páncélos-chocobós dologra. - Basszus... - szólaltam meg, ahogy konstatáltam, hogy akaratlanul is lebuktattam magam, legalábbis a páncélos dologgal. A részeg chocobókon csak bólintottam: az tényleg egyértelmű jobban belegondolva. Elvégre nem sokan futkozunk kereskedelmi mennyiségű alkohollal az inventorynkban. Majd Hinari kérdése ismét zavarba hozott. - Hát... - majd kicsit összeszedtem magam - hát, vannak dolgok, amikről nem tudsz... - mosolyodtam el, majd kicsit durcizósan hozzátettem - De ez... akkor is gonosz volt... -
- Végülis... - értettem egyet a lánnyal, hisz ez tényleg ilyen nap. Majd a céhes forrócsokizás gondolatára kicsit elmorfondíroztam - Biztos, hogy jó ötlet? - legalábbis így, a mostani események fényében esélyes hogy kicsit feszült lennék azon a forrócsokizáson. Kicsit nagyon feszült... - Köszönöm - könnyebbültem meg egy kicsit, hogy Himének nem fogja elmesélni a mostani dolgot - Remélem Alexnek se tervezed elújságolni... - húztam el a számat, elvégre a flameberg általi halál köztudottan káros az egészségre. De szerencsére nem tervezte Hinari neki se elújságolni a gonoszra sikerült tréfát. Majd Hinari távozása után is csak percekig néztem ki a fejemből. - Ez... meg... hogy... a... viharba... történt? - mondtam magam elé. Háttal nekitámaszkodtam az falnak, és a térképet és a helyzetjelzőket nézegettem. Hinarinál továbbra is csak annyit ír, hogy "1. szint.". Hime pozícióját viszont jelzi továbbra is. ~Ez legalább megnyugtató~. Csak csekkolni kell, és kiszűrhető az ehhez hasonló, gonoszra sikerült tréfa. Legalábbis addig, amíg valaki meg nem súgja neki, hogy kapcsolja ki a helyzetjelzőt, mert akkor viszont sosem lehetek biztos semmiben. El is hessegettem ezt a gondolatot: egyelőre még nem tartunk ott, szóval nem kéne feleslegesen ráparáznom.
A délutáni órákban még egy kört tettem a ribizlilekvárral, de ezt leszámítva mást nem ökörködtem. Egy kicsit lustultam a saját szobámban is. Kicsit azért aggasztott a dolog, tudván, hogy Alex elég féltékeny tud lenni, és valahogy nagyon nem szívesen tudnám őt az ellenségeim között. Bár Hinari elvileg nem mondja el neki, gyakorlatban meg... előbb-utóbb lehet rákérdez az esetleges láthatatlan feszültségre és a fagyos hangulatra. Az mindenesetre biztos, hogy a forrócsokizástól enyhén szólva tartok egy kicsit. Épp, mint akkor, a mentőakció után, csak most egy kicsit máshogy. Akkor is felesleges volt a para, ahogy talán most is az lesz. Akkor is jó móka kerekedett belőle, ahogy talán most is. Akkor is Himécskének hála volt erőm, ahogy most is neki köszönhetem, hogy ott leszek.
Egy gyors kör a céhházban – avagy az üveg lekvárnak a maradékát el kell használni – majd Himéhez száguldottam. Természetesen a térképen csekkoltam a helyzetjelzőjét – bár elvileg csak egyszeri alkalom volt, de biztos ami biztos – nehogy véletlen Yurihinát találjam meg Yurihime helyett (bár jobban belegondolva, ez még mindig alakulhatott volna rosszabbul is, például egy Yurinard esetén). Mielőtt bekopogtam volna, elengedtem a ház melletti tóba azt a nagy rakás gumikacsát, amit valami eldugott küldetésért sózták rám jutalom gyanánt. Állítólag foszforeszkálnak. Mire forrócsokizni megyünk, addigra kiderül, mennyire helytálló a leírás.
Végül este hétre beérkeztünk mi is. Először kicsit feszültebb voltam, mint amit tőlem megszoktak. Bizonyára a percek múlásával felengedtem – ahogy bebizonyosodott, hogy bizony nem kell tartanom. Az első percekben viszont lehet hülyének néztek, ahogy végigcsekkoltam a helyzetjelzőket, szép sorban – már akinél lehetett. De végül ahogy régen, úgy most is minden bizonnyal átveszi a kezdeti feszültség helyét a móka és kacagás.
A csipogásra ébredtem, és álmosan. Korábbra állítottam az ébresztőt, mint ami indokolt lett volna, de kellett hagynom egy kis időt arra, hogy magamhoz térjek. Azaz instant legurítottam két kávét, egy harmadikat elkortyolgattam, majd bontottam egy sört. A fogaskerekek persze tovább kattogtak a fejemben, újabb és újabb elborult ötletek bukkantak fel, majd egyrészük kezdett letisztulni, míg végül komplett tervekké álltak össze. Majd útnak indultam, első körben a csokiszobába ugrottam be egy kis nassolnivalóért – avagy a virtuális vércukorszint felturbózása mindig jó ötlet, különösképp kora reggel.
Egy üveg ribizlilekvárt is vettem magamhoz, amiből egy kicsit szintén fogyasztottam, de az elsődleges célja nem ez volt: az összes utamba eső kilincset bekentem lekvárral, aztán majd a gyanútlan, mit sem sejtő céhtársak szépen beletenyerelnek. Sunyi vigyorral a képemen tettem a dolgom, majd felmentem a harmadikra. Onnan egy komplett páncélzatot vonszoltam le, állványostól-mindenestől. Szerencsére a súlyemelésnek és teherbírásnak hála nem volt nehéz, csupán a lépéseimre kellett nagyon odafigyelni – hogy el ne essek, vagy zajt ne csapjak. Beletelt pár percbe, míg a lépcsőzést letudtam, majd végül Hinariék ajtajához állítottam be a páncélt. Közel, talán kényelmetlenül is közel, de pont ez volt a cél – hogyha kinyitja az ajtót, akár ő, akár Alex valószínűleg ösztönösen ugrik hátra, és csak utána jut el a feldolgozás szintjéig a látott infó. Bár, az sem kizárt, hogy csak álmosan Alex nekimegy. Széles vigyorral haladtam tovább, kilincsek-kilincsek-kilincsek. Csak azt az egyet sajnálom, hogy nem fogom látni mindenki reakcióját.
Aztán a hadművelet a következő fázisba lépett: kimentem a kertbe, és hasonlóan a Hinariéknak készített meglepihez, Himécskének is terveztem hasonlót: Hosszas matatás után az inventoryban, először egy tepsi materializálódott – avagy földre nem pakolunk effélét. Majd szép sorban a csokigömbök, legnagyobbtól a legkisebbig, és végül a marcipán korona. Kicsit egyszerűbb, és nem utolsó szempont, hogy gyorsabb, ha előre gyártott "alkatrészekből" dolgozik az ember. Még távozás előtt végignéztem az ember nagyságú csokigólemen, majd tettem egy kört a kertben, ahogy hajnaltájt szoktam, amikor még alszik a nép. Hirtelen jött a következő bolondság, ahogy a chocobók kifutójához értem. Átmásztam a kerítésen, ügyelve arra, hogy ne csapjak zajt. Aztán az itatóban levő víz nagyjából felét kiborítottam, hogy legyen hely valami másnak: a bornak. Vagy húsz-harminc üres üveg összegyűlt a lábamnál a művelet végére – de legalább nincs csurig az inventory mindennel. A terhelő bizonyítékokat persze eltűntettem, majd teleportáltam a következő helyszínre.
Floria, Menedékház, hajnali öt óra. Csend és nyugalom, még a légy zümmögése se hallatszik. Amennyire jártasság hiányában tudtam, nesz nélkül osontam be a próbaterembe. A hangszereket belezsúfoltam egyelőre az inventoryba, majd a helyükre azok "másolatait" helyeztem el. Piros-fehér nyalókát a dobverő helyére, tortát a dobok helyére. Egy-egy pite tányérastól a cintányérak pótlására lett felhasználva, a gitárok helyén pedig azok mézeskalácsból készült verziói. Majd sunyi vigyorral a képemen olajra léptem. Már csak az eredeti hangszereket kell elrejteni, amit a céhházban és annak környékén pillanatok alatt meg is tettem. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, felslattyogtam a szobámba, és kicsit kinyújtoztam a kanapén. Persze előtte belefutottam a saját csapdámba – mert naná, hogy félkómásan a saját kilincsemet is belekvároztam. De legalább így elterelődik rólam a gyanú. És belefutottam abba is, hogy valószínűleg elég sokáig lehettem távol – hiszen a kikészített sörömnek vagy fele elpárolgott. Vagy valakik megitták. Talán a chocobók? Kétlem, ők köztudottan borosak...
Türelmetlenül mocorogtam, oda-vissza járkáltam az ablak előtt. Aztán jött a megvilágosodás, felcsámpáztam a díszterembe, aminek a teraszairól a kinti eseményeket jobban lehet figyelni. Kezemben egy termosz kávé, kortyolgattam egyet-egyet a várakozás közben. Majd szép lassan feléledt a céh, egyre több mozgás támadt. Beleértve a chocobókat is, akik egyrésze már megrohamozta az itatót. Majd Jeanie is felbukkant percekkel később, megmosolyogtam ahogy először ledöbben, majd összeállt neki a kép: a maradék bor kárba veszett... vagy csak most van a vetési szezonja a borvirágnak? És Himécskének is feltűnt a váratlan látogató, amikor kinyitotta az ajtót. Sunyi vigyorral a képemen figyeltem egy darabig – bár biztosra vettem, hogy rájött, hogy az én közreműködésem volt annak a gólemnek az odakerülése. Mindenesetre pár perc múlva már Himénél voltam, ahogy az megszokott volt tőlem abban az esetben, ha valami oknál fogva már hajnalban felébredtem.
Déltájban csámpáztam vissza a palotába, avagy ideje újralekvározni a kilincseket. Bizonyára elég idegőrlő lehet nekik, hogy újra és újra belenyúlnak, bizonyára már le is takarította valaki, és... újból lekvár. Szóval mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon, minden utamba eső kilincs ismét gazdagabb lett egy kis piros masszával. De nem csak én nem voltam tétlen: útközben elcsámpázott egy Kahetsu amint épp a T-Rexen lovagol. Megdörgöltem a szemem, hogy jól látok-e, vagy mi a manó. Hogy került ide? Tipikus wtf-fejet vágtam, amit tovább fokozott a csokiszobában elém táruló látvány: Yuuki tehene bőrkabátban, Noise pedig szintén kidekorált állapotban csahol. Visszacsuktam az ajtót, majd folytattam tovább a munkát... akarom mondani mókát...
Aztán történt valami: Kicsit meglepődtem, amint Himécske hangját hallottam meg a hátam mögött. Esküdni mertem volna, hogy az előbb - mielőtt bejöttem volna - még a kertben volt. - Himécske? - fordultam meg, kissé meglepetten. A lány kérdésére pedig visszakérdeztem. - Miben segíteni? - kedvet kapott volna Hime is az áprilisi tréfálkozáshoz? - Örömmel hallom, Hercegnőm - mosolyogtam vissza a lányra, majd enyhén szólva elkerekedtek a szemeim ahogy Himécske odahajolt hozzám. - Pe-pe-persze - majd nyújtottam át a lánynak a lekvárosüveget. Tekintetem akaratlanul is a lány keblein felejtettem. Avagy van amiből sosem tudok betelni. A kilincses móka mellett elmémben egy másik gondolat kezdett egyre jobban, egyre erősebben zsongani ~Lekváros dinnyék~ Elkezdtünk dolgozni, azonban hamarosan nem várt (vagy éppen nagyon is várt) fordulat következett. Meglepetten, de mégis izgatottan figyeltem, hová fog vezetni Himécske nagy problémája. És ismét nem csalódtam, bár... az igazat megvallva kicsit én is zavarba jöttem. - Hát ez szörnyű - játszottam rá a leesett csokisdoboz okozta "világrengető" problémára. Körülnéztem, és igaz, nem láttam épp senkit se jönni-menni, visszakérdeztem - Persze... segítek... de mi van, ha erre jönne valaki? - szegény lány így is elég zavarban volt, hát még ha egy random céhtárs is felbukkanna...- Remek ötlet - csillantak fel a szemeim, majd az egyik közeli üres szobához mentünk, kinyitottam az ajtót, előreengedve a lányt, majd még egy körülnézés után becsuktam magunk mögött. Persze nem gyanakodtam, miért is tettem volna. Máskor is volt rá példa, hogy Himécske teljesen váratlanul bukkant fel, vagy írt üzenetet, hogy találkozzunk. - Nos, pontosan hova is borult az a csokoldé? - sejtelmes mosollyal végignéztem a lányon. - Ebben hasonlítunk - reagáltam Himécske kuncogására, ami a rámenősséget illeti. Majd tágra nyílt szemekkel figyeltem a történéseket. A következő mondatnál viszont értetlenül pislogtam. Nem tudtam hová tenni. - Hogy? Kik tűntek el? - forgattam a szemeim, majd a Hinává változó Himén még jobban ledöbbentem - Ez... meg... hogy? - néztem ki a fejemből. Majd nagy nehezen leesett, hogy egy csúnya nagy átverés áldozata lettem. A felhozott vádakra felkaptam a fejem - Ácsi, miből gondolod hogy azokhoz közöm volt? - kérdeztem vissza a páncélos-chocobós dologra. - Basszus... - szólaltam meg, ahogy konstatáltam, hogy akaratlanul is lebuktattam magam, legalábbis a páncélos dologgal. A részeg chocobókon csak bólintottam: az tényleg egyértelmű jobban belegondolva. Elvégre nem sokan futkozunk kereskedelmi mennyiségű alkohollal az inventorynkban. Majd Hinari kérdése ismét zavarba hozott. - Hát... - majd kicsit összeszedtem magam - hát, vannak dolgok, amikről nem tudsz... - mosolyodtam el, majd kicsit durcizósan hozzátettem - De ez... akkor is gonosz volt... -
- Végülis... - értettem egyet a lánnyal, hisz ez tényleg ilyen nap. Majd a céhes forrócsokizás gondolatára kicsit elmorfondíroztam - Biztos, hogy jó ötlet? - legalábbis így, a mostani események fényében esélyes hogy kicsit feszült lennék azon a forrócsokizáson. Kicsit nagyon feszült... - Köszönöm - könnyebbültem meg egy kicsit, hogy Himének nem fogja elmesélni a mostani dolgot - Remélem Alexnek se tervezed elújságolni... - húztam el a számat, elvégre a flameberg általi halál köztudottan káros az egészségre. De szerencsére nem tervezte Hinari neki se elújságolni a gonoszra sikerült tréfát. Majd Hinari távozása után is csak percekig néztem ki a fejemből. - Ez... meg... hogy... a... viharba... történt? - mondtam magam elé. Háttal nekitámaszkodtam az falnak, és a térképet és a helyzetjelzőket nézegettem. Hinarinál továbbra is csak annyit ír, hogy "1. szint.". Hime pozícióját viszont jelzi továbbra is. ~Ez legalább megnyugtató~. Csak csekkolni kell, és kiszűrhető az ehhez hasonló, gonoszra sikerült tréfa. Legalábbis addig, amíg valaki meg nem súgja neki, hogy kapcsolja ki a helyzetjelzőt, mert akkor viszont sosem lehetek biztos semmiben. El is hessegettem ezt a gondolatot: egyelőre még nem tartunk ott, szóval nem kéne feleslegesen ráparáznom.
A délutáni órákban még egy kört tettem a ribizlilekvárral, de ezt leszámítva mást nem ökörködtem. Egy kicsit lustultam a saját szobámban is. Kicsit azért aggasztott a dolog, tudván, hogy Alex elég féltékeny tud lenni, és valahogy nagyon nem szívesen tudnám őt az ellenségeim között. Bár Hinari elvileg nem mondja el neki, gyakorlatban meg... előbb-utóbb lehet rákérdez az esetleges láthatatlan feszültségre és a fagyos hangulatra. Az mindenesetre biztos, hogy a forrócsokizástól enyhén szólva tartok egy kicsit. Épp, mint akkor, a mentőakció után, csak most egy kicsit máshogy. Akkor is felesleges volt a para, ahogy talán most is az lesz. Akkor is jó móka kerekedett belőle, ahogy talán most is. Akkor is Himécskének hála volt erőm, ahogy most is neki köszönhetem, hogy ott leszek.
Egy gyors kör a céhházban – avagy az üveg lekvárnak a maradékát el kell használni – majd Himéhez száguldottam. Természetesen a térképen csekkoltam a helyzetjelzőjét – bár elvileg csak egyszeri alkalom volt, de biztos ami biztos – nehogy véletlen Yurihinát találjam meg Yurihime helyett (bár jobban belegondolva, ez még mindig alakulhatott volna rosszabbul is, például egy Yurinard esetén). Mielőtt bekopogtam volna, elengedtem a ház melletti tóba azt a nagy rakás gumikacsát, amit valami eldugott küldetésért sózták rám jutalom gyanánt. Állítólag foszforeszkálnak. Mire forrócsokizni megyünk, addigra kiderül, mennyire helytálló a leírás.
Végül este hétre beérkeztünk mi is. Először kicsit feszültebb voltam, mint amit tőlem megszoktak. Bizonyára a percek múlásával felengedtem – ahogy bebizonyosodott, hogy bizony nem kell tartanom. Az első percekben viszont lehet hülyének néztek, ahogy végigcsekkoltam a helyzetjelzőket, szép sorban – már akinél lehetett. De végül ahogy régen, úgy most is minden bizonnyal átveszi a kezdeti feszültség helyét a móka és kacagás.
_________________
Ozirisz- Kardforgató
- Hozzászólások száma : 2125
Join date : 2013. Jun. 10.
Age : 36
Tartózkodási hely : Házi karanténban Yurihimével :3
Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League -
Re: Április bolondjai
by Silence Szer. Ápr. 08 2020, 19:31
Valószínűleg az óceános incidenst leszámítva sosem keltették még fel ilyen korán. Mondjuk... sötét már nem volt kint... De úgy egyébként sem értette, hogy mit akar Haketsu és Kahetsu hajnalok hajnalán.
Nem mintha nagyon kérdezősködött volna, Kahetsu azt mondta nagyon fontos, úgyhogy odament, szemét dörzsölgetve kinyitotta nekik a kaput, aztán becsukta, és visszament a szobájába, ahol Noise ekkor vette észre ásítva, hogy a gazdija eltűnt. Megismogatta a fejét, aztán visszabújt az ágyába, hogy aludjon még egy kicsit. A fiúk azt mondták, megteheti nyugodtan, úgyhogy így tett. Álmos volt még.
Ellenben a kisrókával, aki látta, hogy Fuwa még nem fog vele foglalkozni, úgyhogy maga indult valami érdekesség után nézni a Palotában.
A lányka körülbelül másfél-kát órával később ébredt fel, valamivel kipihentebben, és indult reggeliért. Miután az ajtaját becsukta maga után, valami ragacsosat érzett a kezén.
Kissé riadtan nézett le, hogy mi lehet az, és szembe találkozott valami pirossal. Ez meg honnan került ide? Viszont megérezte a rendszer generálta illatát is, így kisé megnyalta a kezét. Ez... ribizlilekvár. De hát... ő nem nyúlt ribizlilekvárhoz... Jó régóta. Akkor meg honnan került a kezére?
Nos... erre is választ kapott, amikor belépett a csokiszobába... A kilincs furcsa volt... Piros. És... ribizli illatú... Mit keres a kilincsen ribizlilekvár? Gyorsan elővett egy törléshez használható valamit az inventoryjából, és letörölgette.
Aztán bement, és elvett magának egy tányér finom sütit. Ekkor valami dobszóra lett figyelmes. Kíváncsian, tányérral a kezében indult megnézni a folyosón.
És szerencséje, hogy a sütit közben meg ette, így csak a tányér tört pixelekre a földön koppanva, miközben Fuwa elrohant.
Noise - akit időközben beöltöztettek, és kifestettek bohócnak, nem értette, mitől ijedhetett meg... De vállat vont, és ugrott még párat a dobon, amit rendkívül szórakoztatónak talált, majd elindult keresni a többi izgalmas játékot a palotában.
Fuwa útját kisebb hangorkán jelezte a folyosón: Miközben biztonságos helyre igyekezett, feldöntött egy gitárt, végigtrappolt véletlenül egy pár cintányéron, és nekiment egy szintetizátornak is.
Ekkor már elege lett, és lelassított, hogy másnak már ne ütközzön neki, és szipogva igyekezett a szobájába. Ott nem voltak furcsaságok!
Szerencsésen meg is érkezett, mostmár nem futva újabb turpisságba. Miután megnyugodott, kinézett az ablakon, hogy felmérje, odakint biztonságos-e a terep... Hát... A kék kesztyűk, és a jobbra-balra dűlöngélő chocobo-k meggyőzték, hogy... nem jó ötlet kimozdulnia. Az egész palota megbolondult ma...
Az ágyára ült, és próbálta valahogy feldolgozni a helyzetet... De nem sikerült. Egyáltalán semennyire nem értette, mi is történt... Miért olyan furcsa ma minden?
Aztán visszament az ablakhoz, és mintha két mosolygós fejet látott volna elrepülni az ismerős sziluetten... Még Nestor is?
A szobája volt az egyetlen normálisnak tűnő hely... Úgyhogy eldöntötte, hogy inkább nem megy ki sehova.
Egy idő után viszont csak ki kell merészlednie, mert mégsem maradhat éhen... Miután kinyitja az ajtót (most megnézte, nehogy ribizlilekváros legyen megint) óvatosan körülkémlel... És egy furcsa jelenség suhan el az ajtaja előtt... Afton... de... valahogy furcsa volt... Nem így szokott öltözni, vagy de? Kicsit megdörzsölte a szemét, mert nem akart hinni a szemének...
Végülis aztán mégis elindul, hogy ebédet szerezzen. És közben kikerüli azt a néhány hangszert, amibe reggel belebotlott.
Aztán mikor már majdnem gond nélkül eljutott az ajtóig... Amikor az oldalsó folyosóról elé kanyarodik valami nagy, zöldes állat... Kahetsuval és... egy bőrdzsekis tehénnel maga mögött... Riadtan lapult oldalra, míg elrobogtak mellette, és riadtan indult tovább, egy-két könnycseppet is kitörölve a szeméből.
És akkor... előkerült valahonnan Haketsu is.
Ment volna valamerre, de meglátva a lányt, megtorpant mellette.
- Hát te, mi ijesztett meg úgy? - lépett kicsit közelebb. Fuwa megszeppenten mutatta az irányt, amerről még hallatszott az előbbi kompánia hangja - Jaa, az? Attól nem kell félni, csak egy T-rex. Nincs gond - vigyorgott a lányra, és hogy kicsit nyomatékosítsa a dolgot, nyugattólag meg is ölelte, mielőtt intett, és tovább sietett dolgára.
Fuwa tényleg megnyugodott kicsit, bár fogalma sem volt, mi az a T-Rex... és tovább indult, hogy mielőbb enni szerezhessen valamit, és visszamenekülhessen a szobájába. De már az első lépésnél megint ráijesztett valami. Majdnem a fülénél csendült meg valami. Kicsit jobban igyekezett szaporázni a lépteit, de... csak nem akart a hang elhalkulni, és elhalni. Már-már futott, de a hang makacsul, egyre gyorsabban ismétlődve követte.
A fél palotán keresztül futott könnyes szemmel, mikor meglátta a folyosón Hinarit, és hozzá szaladt oda. Mögé bújt, hogy onnan próbálja megtudni, mi a fene követte idáig. De nem találta. Kicsit összezavarodott... Képzelődött volna?
Szerencsére Hinari hamar a segítségére sietett. A hajához nyúlt, és pár pillanat múlva egy csinos kis csengettyűt húzott elő onnan.
És magyarázza, hogy április elseje van, és ilyenkor szokás hogy megtréfálják a másikat... Megszeppenve nézegette a kezébe került csengőt, és nem értette.
- Miért? - kérdezi kissé sértődötten, hiszen ő senkinek nem ártott... Sőt, még be is engedte Haketsut és Kahetsut reggel, mikor megkérték rá. Akkor miért tréfálják meg? Ez nem igazságos. És csúnya dolog!
Még azután sem értette, hogy Hinari a haját megsimítva azt mondta, nincs különösebb oka. És túl kell élni.
A hercegnő kérdésére még mindig kicsit megsértődve megrázza a fejét. Nem, Ozirisszal még nem találkozott, bár az ikrek mintha a szobája felé tűntek volna el... Ő is megtréfálhat másokat... De azt hogy kell?
És tényleg... Mi a fene az a T-rex? Valaki mostmár elmagyarázhazná...
Mindenesetre nem akarja Hinarit feltartani, úgyhogy viszonozza az intést, és ő is gondolkodva indul ebédet szerezni... És ez meg is adja neki a kellő ötletet, hogy hogyan tréfálja meg a többieket.
Ezután elszalad a városba néhány dologért, azután (szerencsésen túlélve az ottani felfordulást) a csokiszobában tölti a napot, és próbálgatja, hogy a terve sikerüljön.
Kapóra jön neki, hogy Hinari megkéri, hogy este ő is jöjjön a többiekkel együtt forrócsokizni. Huncut mosolyra görbülő szájjal, és valamit a háta mögé rejtve bólint, azután ha Hinari elment, folytatja az ügyködést, mostmár iparkodva, hogy meglegyen.
Este hatra körülbelül el is készül, és visszavonul a szobájába, hogy aztán onnan érkezzen majd a még mindig bohócnak öltözött Noisesal a kezében (a kisróka megunta, hogy a gazdája nélkül szaladgáljon, és addig szaladt oda hozzá, míg Fuwa végül csak észrevette, hogy Noise az).
Kíváncsi szemekkel figyelte a többiek arcát. A sütiken tejszínhab helyett vatta volt, a drazsék helyén pedig színes golyócskák. Ha pedig valakinek cukorra lett volna szüksége, az sót talált volna a lila színű forrócsoki mellett.
Nem mintha nagyon kérdezősködött volna, Kahetsu azt mondta nagyon fontos, úgyhogy odament, szemét dörzsölgetve kinyitotta nekik a kaput, aztán becsukta, és visszament a szobájába, ahol Noise ekkor vette észre ásítva, hogy a gazdija eltűnt. Megismogatta a fejét, aztán visszabújt az ágyába, hogy aludjon még egy kicsit. A fiúk azt mondták, megteheti nyugodtan, úgyhogy így tett. Álmos volt még.
Ellenben a kisrókával, aki látta, hogy Fuwa még nem fog vele foglalkozni, úgyhogy maga indult valami érdekesség után nézni a Palotában.
A lányka körülbelül másfél-kát órával később ébredt fel, valamivel kipihentebben, és indult reggeliért. Miután az ajtaját becsukta maga után, valami ragacsosat érzett a kezén.
Kissé riadtan nézett le, hogy mi lehet az, és szembe találkozott valami pirossal. Ez meg honnan került ide? Viszont megérezte a rendszer generálta illatát is, így kisé megnyalta a kezét. Ez... ribizlilekvár. De hát... ő nem nyúlt ribizlilekvárhoz... Jó régóta. Akkor meg honnan került a kezére?
Nos... erre is választ kapott, amikor belépett a csokiszobába... A kilincs furcsa volt... Piros. És... ribizli illatú... Mit keres a kilincsen ribizlilekvár? Gyorsan elővett egy törléshez használható valamit az inventoryjából, és letörölgette.
Aztán bement, és elvett magának egy tányér finom sütit. Ekkor valami dobszóra lett figyelmes. Kíváncsian, tányérral a kezében indult megnézni a folyosón.
És szerencséje, hogy a sütit közben meg ette, így csak a tányér tört pixelekre a földön koppanva, miközben Fuwa elrohant.
Noise - akit időközben beöltöztettek, és kifestettek bohócnak, nem értette, mitől ijedhetett meg... De vállat vont, és ugrott még párat a dobon, amit rendkívül szórakoztatónak talált, majd elindult keresni a többi izgalmas játékot a palotában.
Fuwa útját kisebb hangorkán jelezte a folyosón: Miközben biztonságos helyre igyekezett, feldöntött egy gitárt, végigtrappolt véletlenül egy pár cintányéron, és nekiment egy szintetizátornak is.
Ekkor már elege lett, és lelassított, hogy másnak már ne ütközzön neki, és szipogva igyekezett a szobájába. Ott nem voltak furcsaságok!
Szerencsésen meg is érkezett, mostmár nem futva újabb turpisságba. Miután megnyugodott, kinézett az ablakon, hogy felmérje, odakint biztonságos-e a terep... Hát... A kék kesztyűk, és a jobbra-balra dűlöngélő chocobo-k meggyőzték, hogy... nem jó ötlet kimozdulnia. Az egész palota megbolondult ma...
Az ágyára ült, és próbálta valahogy feldolgozni a helyzetet... De nem sikerült. Egyáltalán semennyire nem értette, mi is történt... Miért olyan furcsa ma minden?
Aztán visszament az ablakhoz, és mintha két mosolygós fejet látott volna elrepülni az ismerős sziluetten... Még Nestor is?
A szobája volt az egyetlen normálisnak tűnő hely... Úgyhogy eldöntötte, hogy inkább nem megy ki sehova.
Egy idő után viszont csak ki kell merészlednie, mert mégsem maradhat éhen... Miután kinyitja az ajtót (most megnézte, nehogy ribizlilekváros legyen megint) óvatosan körülkémlel... És egy furcsa jelenség suhan el az ajtaja előtt... Afton... de... valahogy furcsa volt... Nem így szokott öltözni, vagy de? Kicsit megdörzsölte a szemét, mert nem akart hinni a szemének...
Végülis aztán mégis elindul, hogy ebédet szerezzen. És közben kikerüli azt a néhány hangszert, amibe reggel belebotlott.
Aztán mikor már majdnem gond nélkül eljutott az ajtóig... Amikor az oldalsó folyosóról elé kanyarodik valami nagy, zöldes állat... Kahetsuval és... egy bőrdzsekis tehénnel maga mögött... Riadtan lapult oldalra, míg elrobogtak mellette, és riadtan indult tovább, egy-két könnycseppet is kitörölve a szeméből.
És akkor... előkerült valahonnan Haketsu is.
Ment volna valamerre, de meglátva a lányt, megtorpant mellette.
- Hát te, mi ijesztett meg úgy? - lépett kicsit közelebb. Fuwa megszeppenten mutatta az irányt, amerről még hallatszott az előbbi kompánia hangja - Jaa, az? Attól nem kell félni, csak egy T-rex. Nincs gond - vigyorgott a lányra, és hogy kicsit nyomatékosítsa a dolgot, nyugattólag meg is ölelte, mielőtt intett, és tovább sietett dolgára.
Fuwa tényleg megnyugodott kicsit, bár fogalma sem volt, mi az a T-Rex... és tovább indult, hogy mielőbb enni szerezhessen valamit, és visszamenekülhessen a szobájába. De már az első lépésnél megint ráijesztett valami. Majdnem a fülénél csendült meg valami. Kicsit jobban igyekezett szaporázni a lépteit, de... csak nem akart a hang elhalkulni, és elhalni. Már-már futott, de a hang makacsul, egyre gyorsabban ismétlődve követte.
A fél palotán keresztül futott könnyes szemmel, mikor meglátta a folyosón Hinarit, és hozzá szaladt oda. Mögé bújt, hogy onnan próbálja megtudni, mi a fene követte idáig. De nem találta. Kicsit összezavarodott... Képzelődött volna?
Szerencsére Hinari hamar a segítségére sietett. A hajához nyúlt, és pár pillanat múlva egy csinos kis csengettyűt húzott elő onnan.
És magyarázza, hogy április elseje van, és ilyenkor szokás hogy megtréfálják a másikat... Megszeppenve nézegette a kezébe került csengőt, és nem értette.
- Miért? - kérdezi kissé sértődötten, hiszen ő senkinek nem ártott... Sőt, még be is engedte Haketsut és Kahetsut reggel, mikor megkérték rá. Akkor miért tréfálják meg? Ez nem igazságos. És csúnya dolog!
Még azután sem értette, hogy Hinari a haját megsimítva azt mondta, nincs különösebb oka. És túl kell élni.
A hercegnő kérdésére még mindig kicsit megsértődve megrázza a fejét. Nem, Ozirisszal még nem találkozott, bár az ikrek mintha a szobája felé tűntek volna el... Ő is megtréfálhat másokat... De azt hogy kell?
És tényleg... Mi a fene az a T-rex? Valaki mostmár elmagyarázhazná...
Mindenesetre nem akarja Hinarit feltartani, úgyhogy viszonozza az intést, és ő is gondolkodva indul ebédet szerezni... És ez meg is adja neki a kellő ötletet, hogy hogyan tréfálja meg a többieket.
Ezután elszalad a városba néhány dologért, azután (szerencsésen túlélve az ottani felfordulást) a csokiszobában tölti a napot, és próbálgatja, hogy a terve sikerüljön.
Kapóra jön neki, hogy Hinari megkéri, hogy este ő is jöjjön a többiekkel együtt forrócsokizni. Huncut mosolyra görbülő szájjal, és valamit a háta mögé rejtve bólint, azután ha Hinari elment, folytatja az ügyködést, mostmár iparkodva, hogy meglegyen.
Este hatra körülbelül el is készül, és visszavonul a szobájába, hogy aztán onnan érkezzen majd a még mindig bohócnak öltözött Noisesal a kezében (a kisróka megunta, hogy a gazdája nélkül szaladgáljon, és addig szaladt oda hozzá, míg Fuwa végül csak észrevette, hogy Noise az).
Kíváncsi szemekkel figyelte a többiek arcát. A sütiken tejszínhab helyett vatta volt, a drazsék helyén pedig színes golyócskák. Ha pedig valakinek cukorra lett volna szüksége, az sót talált volna a lila színű forrócsoki mellett.
_________________
Silence- Kardforgató
- Hozzászólások száma : 960
Join date : 2017. Aug. 23.
Age : 16
Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League
Re: Április bolondjai
by Strea Szomb. Ápr. 11 2020, 15:56
Az eventet lezárom, gratulálok az ötletes-mókás reagokhoz! ^^
Minden résztvevő jutalma egy Ez Pont Megoldja Most Nekünk A Feladványt De Jó Hogy Valamiért Pont Ez A Kristály Került A Fülem Mögé Kristály, 333 arany és természetesen egy félbehagyott nokedli.
Minden résztvevő jutalma egy Ez Pont Megoldja Most Nekünk A Feladványt De Jó Hogy Valamiért Pont Ez A Kristály Került A Fülem Mögé Kristály, 333 arany és természetesen egy félbehagyott nokedli.
Strea- Admin
- Hozzászólások száma : 2412
Join date : 2013. May. 18.
Karakterlap
Szint: ?
Indikátor: -
Céh: -
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.|
|
|