[Küldetés] Félelem és Bátrollság

Furcsa dolog a valóság és ez nem is van másképpen a Sword Art Online világában sem. Egy olyan helyen, ahol mindenki az lehet ami akar, én mégis csupán a rózsaszínhajú narrátora vagyok, ki elmondja, hogy a kalandorlány mikor és mit csinál, talán egy kis frappáns körítéssel.

De most aztán tényleg úgy érzem, hogy valami különös van ebben a világban, az első olyan helyzet, amikor az én fejembe turkál valaki, aki paranormális és extra furcsa dolgokat szöszmög a fülembe.
Nem tudom pontosan hogyan tudnék neki válaszolni, ahogyan azt sem, hogy vajon tudja-e azt amit én most éppen gondolok. Furcsa helyzet tetején inkább nem akarok belemenni a felettébb érdekes szavaiba és monológjába, szimplán hátradőlve a képzelet foteljában hagyom, hogy a kellemes hang elmondja mit szeretne.

Kissé kibillent a nyugodtságomból mikor más hangok is megjelennek. Akik pont olyanok, mint én?
Nem egészen hiszem el, hogy másnak is lenne hasonlóan megnyerő követője, mint amilyen én vagyok a rózsaszín kalandornak.
Ami azt illeti, akit most éppen követek azt sem tudom, hogy miért teszem pontosan. De úgy tűnik, hogy eléggé vicces dolog fog ebből kisülni.
Szóval a kastély mely felé sétál elég egy régi és tipikus horror jelenetbe illő kinézettel bír, bár halovány megnyugvást kelt bennem, hogy végül nem én leszek az, aki halálra fog rémülni a bent lévő dolgoktól.

Aztán megjelent Kanami. Azt nem tudom mi vezette erre a fura helyre, azt sem tudom, hogy vajon miért néz maga elé oly bambán miközben a poros és széttaposott úton járkált egyenest afelé a hely felé, ahonnan én legszívesebben eltűnnék.

Lágyan lépkedett a puha talajon fémbakkancsában, és haja lassan lendült meg a szél fuvallatától, mely éppen hogy elég erővel rendelkezett annak megmozdításához. Kezét a fegyverére tette.
Amely éppen akkora amekkorának kell lennie, hiszen csak akkor lehet egy jó harcos jó harcos, ha a bestia amelyre vadászik meg tud halni a fegyverétől. Kompenzálni nem volt jó, hiszen annak ellenére, hogy mekkora volt nem volt elég erős ahhoz, hogy lesújtson egy csapással mindenre és mindenkire.

Egyre közelebbről figyelem, ugyanis ilyenkor általában már érezni szokta ha figyelem, érezni a jelenlétemet, néha még a hangomat is meghallja, de most semmi. Követem a tekintetemmel, mikor éppen valamiért lenyúl.
Azt hittem valami tárgy az és nem is érdekes.

Ekkor döbbenthettem rá mekkorát is tévedek
Egy apró repedés jelent meg előttem, ami egészen fura módon elkezdett a világ szövetén egyre jobban kinyúlni. Olyan érzésem volt, mintha magába húzna.
Mi ez? Egy apró béka?
Döbbentem álltam az úton, amit eddig csak kívülről figyeltem.
Na nee… Miért? Komolyan? Ehh…

Oké nem tudom ez mi és ki csinálja de nem vicces. Utálom a békákat és itt nem is kéne lenniük.
Indultam el újra a hang javaslatára az ajtó irányába, a kalandorlány szerepében. Azonban mégsem volt teljesen minden ugyanaz. Ő volt ő és én voltam én, csak most a szokásos madár nézet helyett, itt lehet a horror film első sorában.

De legalább azt megtudtam, hogy miért jött ide…
Azt mondjuk nem tudom, hogy vajon mi lett azzal az álommal.

Tegnap este történt meg, hogy egy fogadóban pihentem. Aludtam kellemesen egy elázás után. Éjfél is elmúlt már bőven mikor arra ébredtem, hogy a hátamon a hideg huzat húzza végi a fagyos kezét, melyre felborzolva nyitottam fel szememet.
Azt láttam, hogy az asztalomon egy gyertya pislákol. Nem emlékeztem rá, hogy én hagytam volna égve, de mielőtt annak eloltására nyújtottam volna ki a kezemet a meleg takaró alól, egy alakra lettem figyelmes.

Egyre jobban kezdett zavarni, hogy vajon képzelődöm, vagy tényleg ott van-e. Kezeim megálltak, inkább megdermedtek akkor. Láttam ahogyan az alak egy pengét vesz elő és felém lendíti. Úgy megijedtem tőle, azaz inkább attól félve, hogy meghalhatok, hogy hirtelen legurultam az ágyról. Amikor kinéztem mögüle, már kezemben a pallosommal, már eltűnt. Az egyetlen nyoma annak, hogy ténylegesen ott járt a két tárgy volt. Egy penge egy üzenettel és egy nyalóka.

Utóbbi lényegét a mai napig nem értettem meg.

Ezekkel a stresszes gondolatokkal jöttem el a házhoz, ahova vezetett a rejtélyes varjúember. Mert az volt.
Szóval úgy néz ki, hogy a védencemet valami az egyik este megtámadta és vagy bosszúból, vagy csak brahiból eljött megnézni, hogy hova is hívták meg.

Ezek azok a pillanatok, amik akkor történnek, mikor senki nem számít rá, lehet, hogy furán hangzik, de ezen dologtól nem rémült meg a rózsaszínhajú annyira, mint amilyennek hangzik, de eléggé zavarta ahhoz, hogy ne tudjon visszaaludni.
Most mégis itt van, egy fekete alak hívása hozta ide és félelmet nem ismerve nyitott be az ajtón, mely az út végén várta őt.

Nem tudom miért várom még mindig azt Aincardtól, hogy ne történjenek megmagyarázhatatlan, furcsa események.
Mint ez az elmúlt néhány perc? Óra? Nem tudom. Egyébként is ködös az egész…
Furcsa érzéssel tértem magamhoz arra, hogy egy hang megszólít… Persze kicsit megriadtam tőle, de rögtön csitítani kezdett, és sikerült is megnyugtatnia. Mutatni akart valamit, én néztem. Először nem láttam semmit, de lassacskán kirajzolódott egy kastély, és a hozzá vezető út képe… De nem igazán értettem semmit abból, amit mondott.. Álomról beszélt, emlékről… Játékról, irányról… kapaszkodóról is. Többes számban, pedig én csak egyetlen alakot láttam, aki mintha a saját sziluettem lett volna. Ő is észrevehette, hogy a többit nem látom, és aztán megerősítéssel szolgált, hogy valóban, magamat látom kívülről. Közben a sziluett megtorpant.
Aztán három másik hang is csatlakozott hozzá. Kettő ismerős volt…Sőt, az egyik mintha a saját hangom lett volna.
Nagyon kezdett már akkor zavarossá válni a dolog, és a figyelmemet lekötötte az is, hogy megint elindult az alak.
Kíváncsi lettem mostmár, és megpróbáltam körbejárni az alakot, de az egyetlen amit tisztán meg tudtam figyelni az az övébe tűzött kés volt. Honnan?
Akkor viszont forogni kezdett a világ. A három hang próbált nyugtatni, és instrukciót adni.
Csatlakozhattam a sziluetthez, már láttam, hogy hosszú, fekete haja van, és barna szeme. Valóban magamat láttam. Megpróbáltam volna megérinteni, hátha visszakapom az irányítást, de a sajátomra kísértetiesen hasonlító hang megállított.
Igen, biztos voltam benne, hogy magamnál akarom tudni az irányítást. És aztán utána járni, hogy mi történt. Addig viszont nem akarom, hogy tudtomon kívül bármi történjen a testemmel.
Amint ezt végiggondoltam, kiderült, hogy észrevettem magam? Kérlek… csak ne kerüljek olyan helyzetbe, mint Ophéliánál… Könyörgöm!
Azt hiszem nem sokszor éltem meg olyan megnyugvást, mint amikor realizáltam, hogy nem, nem kerültem megint abba a helyzetbe, és már nem is tudom megmondani, hogy a testemen kívülről, vagy belülről figyelem a világot.
Amint már határozottan a testemben mozogtam, érkezett is az először megszólaló hang utasítása. A küszöbig.
Azóta ezen gondolkodom. De… Jól van. Akkor menjünk. Nem tudom mi folyik itt, de ki fogom deríteni, addig pedig az a legbiztonságosabb, ha belemegyek a játékba, és nem feszegetem a határokat.
Lassan lépkedek végig az úton, le se véve a szemem a kastélyról. Próbálok rájönni, hogy mi lehet odabent. Lehet egy kazamata, lehet egy egyszerű épület, lehet olyasmi mint az első szinten található, és ahová nem tanácsos belépni… Lehet valami egészen más is, például valami teleportkapu… Túl sok lehetőség, és túl kevés nyom… Illetve túlságosan nagy homály az elmúlt néhány óra eseményeivel kapcsolatban. Miért indultam ide, ki küldött, mi a feladat, és mit lehetne tudni róla? Ezekre a kérdésekre normálisan tudnom kellene a választ, mielőtt elvállalok egy küldetést, hogy ennek megfelelően induljak neki… Most semmi ilyesmi nem áll rendelkezésemre.
A gondolatsor végére érve elérek a kastélyhoz. Megállok az ajtó előtt. Muszáj egy mély lélegzetet vennem, mielőtt fejest ugrom valamibe, ami olyan veszélyes is lehet, hogy meghaladja a képességeimet, hogy kezelni tudjam. Miután nagy levegőt vettem, lenyomom a kilincset, és kinyitom az ajtót.

- Huh? - nem értettem. Ki üdvözölt? Csítit, de miért? Van itt valami, aminek nem kéne meghallania engem? Kinyítom pár pillanat habozás után a szemem. Hol vagyok? Mit keresek egy ösvényen? Várjunk… Van a végén egy kastély, ami felé egy alak halad. Mit beszél ez a hang? Mit ért az alatt, hogy csak az egyikőjük tartozik az én elmémhez? Ki ez, aki beszél hozzám, valami író, hogy ilyen furán beszél, vagy valami buddhista szerzetes? Az alak közben megtorpan. Valamit látott, hogy megállt? Vagy éppen kezdi meggondolni magát?
„Miért áll meg?”
„Hova megy?”
„Mit akar?”
Kik ezek?!
„Milyen modortalan vagyok.” Jókor szól róluk… Mi az, hogy másképp vagyok olyan, mint ők? Próbáltam erre rájönni, miközben megnéztem magamnak az alakot, aki úgy tűnik nem lát engem. De én látom például a kést, ami az övébe volt tűzve.. Én vagyok a kéz, ami vezeti, s a szem, ami megcsodálja? Jaj, annyi információ ez, hogy megszédültem. A másik három hangot is hallom, majd úgy érzem a semmin lógok. Végre rendesebben látom ezt a valakit. Egy fiú volt az, szőke hajjal. Furcsa volt az öltözete, mert úgy nézett ki tőle, mint egy lovag.  Legalábbis a pajzsból és kardból azt gondolom, hogy valami harcos, de nagy eséllyel lovag inkább. Várjunk… De hiszen ez a karakterem a játékból, amivel játszom!! Hogy kerültem bele a játékba?!
„Pedig…” Pedig mi? Miért nem mondja el? Am egy érdekes dolog történik most: míg a hangszíne megnyugtat, az amit mond, felzaklat. Ehhez tehetség kell szerintem.
„Gyerünk, összpontosíts! Légy a kéz, mely megóvja.” Mitől kéne megóvnom? Na mindegy, felemeltem a kezem, s az alak végre mondott egy nevet. Joey? Jaj tényleg, a története szerint amit beleírtam a karakterlapba akkoriban, az van oda írva, hogy amerikai. Biztos innen van a Joey név. Örül talán a hang, hogy észrevett? Nem tudom. Lassan már semmit sem tudok. Ahogy szinte átfúrnak rajtam a smaragdszínű szemek, mintha a világ elkezdene olvadni, a formák foltokká, a körvonalak elmosódottá válnak. Szerencsére kitisztult minden, de… a Joey nevű fiút nem láttam sehol… mintha… most én lennék Joey. Legalább a hang, amelyik velem maradt, úgy tűnik segíteni fog. Ahogy fogalmazott, én leszek a mozdulat, és ő a gondolat. Hirtelen a Venom film jutott eszembe, pedig egyrészt régi, 15 napja lett 10 éves, meg nem ilyen volt a hapsi és a űrbéli tintapaca kapcsolata. Remélem nem akar emberi fejeket enni.

Hirtelen látom azt az emléket, ami mutatta, hogy mi indította el ide a lovagot. Valami középkori szobában volt, egy tükör előtt állva, és éppen próbált valamit kiszedni a szőke hajából, s a sikeres babrálás után elment az igazak álmát aludni. Nagyon jó álma volt, mert éppen hősként ünnepelte mindenki, egy szépséges hajadon pedig a karjaiba ugrott épp, hogy megcsókolja, mikor valami felébresztette. Egy gyertya tompa fénye volt az, ami felébresztette. Azon gondolkodott, hogy ő hagyta-e úgy. Joey elég ostoba lehet, mert visszafeküdt volna aludni, de annyira ne, hogy ne lássa, hogy valami nem stimmel. Pontosabban az nem stimmel, hogy egy alak volt a sötétben, amit alig látott, mert az elég okos volt ahhoz, hogy ne a gyertya fényében álljon.  Az öltözete elég ijesztő volt: tiszta fekete volt, cilindert hordott, s az arca helyén madárcsőr volt. A szuszogás, ami jött ki belőle, miközben Joey-ra nézett, rátett egy lapátra.
- Te meg ki a rák vagy?! - jött volna a kérdés, s a gondolatának színéből ítélve nem a hú de bátor lovagról van itt szó. De az alak megelőzte azzal, hogy egy kést dobott feléje. Öcsém, Joey úgy sikított, mint egy kislány! Pár pillanatig csukva tartotta a szemét, majd mikor érzékelte, hogy nem a fejébe ment, kinyitotta. Az alak késsel egy levelet tűzött fel, s otthagyott egy nyalókát is. Mondjuk azt nem értem miért, de a levél érdekesebb volt a fiúnak, majd elvette a késsel együtt, s elolvasta. Áhhá, ez egy meghívó féle! Egy troll van a pincében?! Gondolta, szól, mint Mókus professzor a Harry Potterből, mi?

„Hát megtaláltad?” Óh, a főhang végre megszólalt! Mondjuk ezzel meg is szakította az emléket. Hogy-hogy megtaláltam? Meg kellett volna találnom valamit? Vagy Joey-ra gondol? Közben léptetem az épület felé, bár a célját nem tudom, s elméletek jönnek a fejembe. Közben a főhang biztat. Ez a főhang otthona? Miért ide költözött?

Kérem a mesélőt, folytassa a küldetést. Amennyiben ez vasárnapig (11.11.) nem történik meg, a játékot zárni fogom.

A küldetést lezárom, ennyi körért jutalom nem jár.