[Küldetés] Az Álnok Kastély

by **Cardinal** Csüt. Dec. 20 2012, 14:25

Bármelyik városból kiindulhattatok, de mind egy Horunka -i npc-nél kötöttetek ki, aki a küldetést adta. Négy tárgyat kell elhoznotok egy kastélyból, melynek megkapjátok a tulajdonjogát, amint kézhez kapta a holmijait. Mindet ereklyeként emlegette a fószer. Egy könyv, melynek címe számotokra érthetetlen nyelven volt arab betűkkel. Rákérdezésre csak annyit mond, hogy nem lényeges. A következő amit megemlít, egy női magassarkú, mely rózsaszín színben pompázik. Erről sem hajlandó többet mondani, mivel biztos benne, hogy felismeritek. Ezt követően egy üveg italról tesz említést. Szintén számotokra érthetetlen írást kellene felismernetek. Majd az utolsó holmi ami kell neki nem más, mint egy medál ezüst láncra fűzve. A kör alapú ezüstlapon egy sólyom domborulat van.
Sajnos bármennyire is indulni szerettetek volna akár egyedül is a mesés jutalomért, nem tudtatok továbbjutni egy bizonyos pontnál. Már csak az indulás helye és időpontja hiányzott. Mindig ott volt egy apró szám /-jellel, ami eleinte nem változott. Szép lassan nőtt, s mikor beérte a bal oldal a jobbat felvillant, s új üzenetet kaptatok. Melyben szerepelt Horunka északi kapuja, és egy időpont, mely az indulásotokat jelentette. Itt találkoztok a többi küldetésvállalóval. Nem nagy meglepetésre a megvárt szám a jelentkezők száma volt. Egy lovas kocsi áll rendelkezésetekre, s egy fiatal komornyiknak tűnő ember köszönt titeket. Kinyitja az ajtót, majd miután beszálltatok becsukja. Érzitek ahogy a 2 lóerős kocsi megindul. Az ablakos ajtón bordó függöny van, így ha csak nem kukkoltok nem látjátok a csodás tájat, merre épp jártok. Ha még is elhúznátok, szemetek elé tárul a távolodó falu, s a közeledő erdő. Néhány óra után át is értek rajta. Nem volt a legsűrübb, de azért még is csak erdő volt, egy közepes mennyiségű aljnövényzettel.
Már sötétedni kezd mire eléritek a hatalmas kastélyt. A meglepő az lehetett, hogy Aicrad szélén lebegett, egy kis darabka földdel maga alatt. Egyetlen út vezetett oda, az pedig egy öt méter széles díszes korláttal rendelkező híd volt. Mindenkit magával ragad az első benyomás, és a meglepetés. Aztán mire hátrafordultok, hogy mi is van az inassal, ismét furcsa dolog fogad titeket. Egy rozoga több száz évesnek tűnő romos hintó, olyan mint amivel jöttetek, egy csontváz ül a komornyik helyén és a lovak sincsenek ott. A kastély igencsak réginek tűnik, de nem lelakottnak. Életre jel viszont csak egy van, az épp felgyulladó fény az egyik toronyban. A hídon átkelve a meredek látványon kívül ami a mélységbe húzza a tekinteteteket semmi érdekes nem történik. Azonban mikor a hatalmas két szárnyú ajtóhoz értek sem, ám meglepetésetekre ha megpróbáljátok belökni egész könnyen megy, majdhogynem túlságosan is. Bármi egyéb cselekedetre például kopogás bekiabálás nem jön válasz. Bent egy hatalmas fogadóterem vár titeket. Szembe a terem két oldalán lépcső található ami felvezet egy amolyan karzatszerűségre. Talán beszédeket is tarthattak itt. Az alatt egy újabb kétszárnyas ajtó található, mely csukva van a fentivel ellentétben. Két oldalt egy-egy boltív, Bal oldalra egy hosszú folyosó melynek falán festmények sorakoznak. Jobbra egy hatalmas asztal foglalja el a terem közepét, végig mellette székek foglalnak helyet, s roskadásik van étellel és itallal. Ekkor jut eszetekbe, hogy nem igazán volt esélyetek még csak ebédelni sem, most pedig már bőven vacsoraidő lenne. A kajás terem végén még láttok egy ajtót. Sehol egy lélek sem. A holmik helyéről a fickó semmit sem tudott mondani.

első körben nincs sorrend
határidő: 3 nap/ fő
*Edit: Résztvevők:
-Koshitsu Esutel
-Ryuninji Ren
-Yurihime
-Peter Worker

A Kastély:
[Küldetés] Az Álnok Kastély Kastely

by **Ryuninji Ren** Csüt. Dec. 20 2012, 15:35

Egy kiadós alvásomból ébresztettek fel olyan dél körül. Regi már ne tudott mit kezdeni magával, így a fejemre szállt és megcsipkedett. Elhessegettem a kezemmel.. ne zavarjanak alvás közben..
- Mariaaa.. kakaóóóót.. kakaóóóót kéreeeek- kiabáltam az úgynevezett dadámnak félálomban, csak aztán jöttem rá, hogy nem a valóságban vagyok, hanem egy virtuális világban és nincs itt a dadám… az én kedves dadám.. igaz már kinőttem abból a korból egy 8 éve, de kell, aki ellát engem minden jóval. Csalódottan ültem fel ágyikómban és töröltem meg álmos szemeimet, majd a petemre néztem.
- Regi… kakaót..- szegény főnixem csak félrefordította a fejét és gondolkodott rajta, hogy mit is szeretnék
- Tehát nincs kakaó… szívás ez a világ. – mérgelődtem egy kicsit és lassan, de nagyon lassan kikászálódtam az ágyból és felöltöztem. Egy kis gyakorlás ráfért a hangszálaimra.. nehogy berozsdásodjon, elvégre a hangomból élek már lassan 3 éve. Horunka falujában csak nem zavar senkit és nem is hallhatja a fogadóban akárki csak akinek van hallgatózás jártassága, azok pedig gazdagabbak lettek egy nagyon kellemes élménnyel. Egy kiadós ebéd után a falu utcáit róttam küldetés és esetleges játékos hölgyek iránt, de eléggé lepukkant volt valamiért. Előhoztam a térképemet és rajta vizsgálódtam, kerestem, kutattam küldetések után, míg végül egy npc-nél kötöttem ki.
- Na mondjad papa mi a pálya- vettem fel a küldetést, mire az öreg elkezdett regélni.
- Kapásból négy dolog?? Már az npc-k sem a régiek….- érdekes küldinek ígérkezett.. nem lehetet kihagyni.. Az indulás helyét, idejét nem kaptam meg, de a küldetés menüben láttam két számot egy perjellel elválasztva, mikor a két szám azonos lett megkaptam a helyszínt. Horunka északi kapujához kellet, menjek. Én értem oda elsőnek, majd rövidesen még hárman érkeztek, két hölgy és egy fajtabéli.
- Üdvözletem szép hölgyek… Ryuninji Ren vagyok ő pedig itt Reginald, örülök a találkozásnak. – mutatkoztam be illedelmesen és kezet csókoltam a hölgyeknek, amennyiben megengedték.
- Szeva!!- intettem azért Peternek is, nehogy azt mondják, hogy bunkó vagyok. Rövidesen egy hintó érkezett egy inassal. Természetesen azonnal odarohantam és kinyitottam az ajtót, elvéve ezzel az inas munkáját, majd előreengedtem a hölgyeket és segítettem is nekik.. Azonnal nyújtottam erős karom amint szükség volt rá. Majd felszálltam én is a kocsira és Peter előtt becsaptam az ajtót. Azután leültem a hölgyekkel szemben ~ anyám micsoda dudák.. valamit szívesen eljátszanék rajtuk.~ gondolataimban látványosan a gömbölyded idomokon felejtettem tekintetem, majd ha férfi társam is beszáll, a kocsiba kicsit elhúzom a számat.
- Óh.. elnézést.. azt hittem a következővel jössz- kértem bocsánatot, de csak a látszat kedvéért. A hintó megindult szépen lassan, a két paci ott volt, csak a szusz hiányzott belőlük.
- Hmmm.. Valaki emlékszik még mit kell megkeresnünk?? A női magas sarkú az megmaradt- érdeklődtem, mert lusta voltam megnyitni a küldetés menüt. Tetszett ez a hintó, főleg mert rázkódott és mozgásra bírta a női kebleket.. el is gyönyörködtem a látványban. Sajnos nem léphettem a tettek mezejére, mert volt egy számomra nem kívánatos férfi még a kocsiban, de ami késik, az nem múlik. Egy erdőn haladtunk keresztül… elég lehangoló látvány volt.
- Hintó inassal, sötét erdő.. kísértetiesen hasonlít egy horror filmre. - Regi csak békésen ült a vállamon.. láthatóan meg van illetődve a sok embertől. Rövidesen megérkeztünk a kastélyhoz.. elhúztam függönyt és kidugtam az ablakon a fejem..
- Na ezt nevezem én nyári laknak.. Ilyen még nekem sincs.. – csillogó szemekkel bámultam.. Ekkor döntöttem el, hogy ilyenem nekem is lesz, amint kijutok ebből a világból. A híd nem volt valami széles.. Regit szorosan az ölembe fogtam.. Lejátszódott bennem pár kép arról, hogy lezúgunk, de nem mutathattam ki félelmemet. Mikor megérkeztünk.. történt pár furcsaság.. Egy lelakott hintó, az inas helyén egy csontváz… csontváz??
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ….áááááááá lá.lálálá…lálá..lááá… csak edzem a hangszálaimat egy kicsit.. Minden nap ugyan akkor kell. Elnézést ha valakit megijesztettem.. – lepleztem pillanatnyi ijedségemet, bár az ordításom elég nyílván való volt. Reginald hozzám hasonlóan viselkedett és elbújt mögém. Igazi bátor banda. A hatalmas ajtót könnyedén kinyitottam, mintha szuper erőm lett volna.. kicsit büszke is voltam magamra emiatt., majd előreengedtem a többieket. Bent a kastélyban hatalmas fogadóterem várt bennünket.. ínycsiklandó ételekkel.. Hasam egy szép nagyot korgott jelezve, hogy kellene harapni valamit..
- Nahát Reginald.. hölgyek jelenlétében??- kentem a petemre az egészet.. majd vártam, hogy mit szólnak a többiek.. egyedül itt nem maradok enni az biztos.

by **Koshitsu Esutel** Csüt. Dec. 20 2012, 16:24

* Ahogy felkerekedtem a sétámra, ugyebár közben eldöntöttem, hogy milyen bátor leszek. Szuper. Csak éppen, mikor szembe találkoztam egy NPC-vel, a szívbaj kerülgetett. *
~ Fenébe... hát akkor... csapjunk bele... ~
* Nem sokat szóltam, csak figyeltem a furcsa fickó szájmozgását, néha a szeme felé is pillantottam, de nem időztem rajta. Nem volt sok kedvem reagálni az egészre, tudtam, hogy egy nem élő karakterről van szó, így letojtam az egészet, s nem is köszöntem neki. Otthagytam, s mentem tovább. Láttam sétálgatni egy fickót egy főnixszel a vállán, amin kicsit meglepődtem, de utána nem foglalkoztam vele. Ebédelni nem ebédeltem, mert nem voltam éhes. Valahogy mostanában az étvágyam egyre megcsappan. Utálok itt lenni. Meg szeretek is. Csak nyomaszt ez az egész... biztos a kórházban látni a műszerek alatt, mennyire borsónyira görcsöltettem a gyomromat. A lényeg, hogy egy falatot sem ettem, mert ha csak kajára gondoltam, elfogott a hányinger.
Az üzenet panelemen állandóan ott éktelenkedett egy 4-es szám, ami a per jel mögött volt, és a per jel előtti szám meg szépen lassan elérte a négyes számot. Szuper. Hogy mi a manó ez, azt nem tudtam, de azt igen, hogy a küldetéssel annyit értem el, hogy nem halok meg hülyén, de azt nem tudom, hogy egyáltalán hová kell mennem.*
~ Hjaj remélem nem kell visszamennem ahhoz az illúzió-bábuhoz!~
* De inkább megvártam, hogy feltöltődjön a szám, hátha történik valami... mondjuk felrobban egy bit-bomba és nekem annyi. Legalább utána nem kell semmi miatt sem aggódnom. De nem robbantam fel. Ahogy feltöltődött a szám, újabb üzenetet kaptam, megtudván ezzel, hova is menjek, s mikorra. Mikor észhez kaptam, hogy indulni kell, arra gondoltam, jó lenne enni valamit küldi előtt már csak azért is, hogy ne merüljek ki, de hirtelen a körömben semmit nem találtam, így nem foglalkoztam vele. Mentem a talihelyre, ahova nem én érkeztem elsőre. Majd megjelent a főnixes fickó is.*
~ Nocsak. Ő is találkozott npc-bácsival... ~
* Kézcsók mi? Mikor ez megtörtént, nem is fogtam fel azonnal a dolgot, így hagytam, hadd történjen meg. De a "Szeva" köszöntés sem ment el a fülem mellett. Mikor Ren bemutatkozott, én annyit mondtam hogy...*
- Esutel.
* És márt jött is egy hintó. *
~ Te jó ég! Mintha Rennel összebeszéltek volna. ~
*Beszálltam hát a hintóba, de elutasítottam az udvarias fiatalember segítségét, nem volt rá szükségem. Egy hintóba én is képes vagyok beszállni. Végre bent ültünk hárman, amikor is a másik srác előtt becsapódott az ajtó. Kissé rosszallón tekintettem a petes fiúra, de egy szót sem szóltam.*
~ Biztos ismerik egymást. ~
*Végre elrendezkedve elindultunk. Mindvégig kinéztem az ablakon, érdekelt, hogy merre megyünk. Ren természetesen most is beszélt, kicsit felvont szemöldökkel pillantottam rá. *
~ De jó kedved van! ~
* Gondoltam kissé lehangolt hangulatban, de kimondani nem mondtam. Visszafordultam, s néztem a valóban kísérteties tájat. A kérdésére meg eszemben sem volt válaszolni. Nem voltam társalgási hangulatban.*
~ Fenébe... csak ne félnék ennyire. Ez az idióta Kayaba tuti ki akar mindenkit nyíratni! ~
* Ekkor a többiekre tekintettem, s végignéztem rajtuk. *
~ De nem vagyok egyedül... nem vagyok. ~
* A kastély valóban gyönyörű volt, de nem adtam hangot véleményemnek. Végig a szakadékot lestem, míg áthaladtunk a hídon. Végre kiszálltunk, s akkor hirtelen... meghökkenve hátráltam egy fél lépést, mikor megláttam a csontvázat a régi hintóval. Ráadásul rá tett egy lapáttal Ren ordítása. Rávillogtattam dühösen a szemeimet, s csak ennyit mondtam.*
- Ch..
* S elindultam a bejárat felé. Egy darabig csak nézegettem az ajtót. *
~ Mindegy. Úgyis csak egy Npc volt. A fenét se érdekli! Ez csak... egy játék.~
De Ren amekkora szája van, annyi csinálhatnékja is, így már ki is tárta az ajtót. Összehúztam a szemöldökömet, s elsőnek léptem be az ajtón. Beljebb mentem, hogy mindenki elférjen tőlem, majd körbenéztem. Csodálatos látvány volt, de mivel nekem már az elejétől bűzlött az egész, és mindenben a csapdát és a hibát keresem, így csak szigorú tekintetet láthattak rajtam a többiek. Ha egyáltalán rám néztek, de ők is biztosan csak bámultak ki a virtuális fejükből. Kaja... odapillantottam, éreztem, hogy a látvány étvágygerjesztő még számomra is. A korgást meghallva Renre pillantottam, majd megszólaltam. *
- Az biztos, hogy egy falatot sem dugok le a torkomon ebből az... izéből... főleg, hogy egy csontváz hozott ide minket.
* Továbbnézelődtem. Levettem az íjamat a vállamról, s az ujjam közé szorítottam egy nyilat is. *
- Ne a kaját bámuljátok! Szerintem induljunk, s keressük meg a cuccokat.

by **Peter Worker** Csüt. Dec. 20 2012, 17:56

Nehezen indultam meg, nem volt semmihez sem kedvem. Csupán csak Hisame ösztönzött most némi cselekvésre, hogy a lábaimat egyáltalán egymás elé tegyem. Küldetést kellett vállalnunk, ez nem volt kérdéses, de nem volt semmi érdekfeszítő sem, végül azonban egy mégis a figyelmünket vonzotta. Nem tértek még vissza róla, azonban a jutalom kecsegtetően hangzott.
- Örülnél egy kastélynak? – néztem le a négylábú társamra, ki csak hevesen bólogatott – Hát, akkor rajtam ne múljon. – vállaltam el a küldetést és gondoltam bele egy pillanatra, hogy milyen lett volna a céhemnek egy ilyesfajta céhház.
Négy tárgyat kellett megszerezni. Egy olvashatatlan könyvet, egy rózsaszín magas sarkút, mely biztos nem illett a szemeim színéhez, egy üveg italt és egy különleges sólyommedált. Érdekesen hangzott a feladat és már csak várni kellett, bár ötletem sem volt, hogy mire.
Hisaméval jobb híján botorkáltunk, mígnem a háromból négy lett és ért el friss információ minket. Egy cím és egy helyszín. Felüdülve útnak is indultunk.

- Üdvözletem szép hölgyek… Ryuninji Ren vagyok ő pedig itt Reginald, örülök a találkozásnak. – négyen voltunk itt és mutatkozott be fiú és mutatta be társát. A madár különlegesnek tűnt, azonban a fiú maga már nem vonzotta a tekintettem.
- Szeva! - köszönt nekem is, bár inkább muszájból, mintsem olyan lelkesedéssel, mint a lányoknak.
- Neked is. – köszöntem vissza, bár úgy éreztem rajtam kívül más nem hallotta a szavaim.
Lányok! Egy gyönyörű íjász és egy még szebb harcos. Ismerősnek tűnt egyikük, bár biztos voltam benne, hogy még nem találkoztam vele. Yurihime. Ismételtem magamban az igazán különleges nevét, mígnem eszembe jutott, hogy céhünk bővült nem rég egy újabb taggal.
- Ő lenne az? – csodálkoztam, majd folytattam e cselekvésem, minthogy egy hintó jelent meg mellettünk.
Hisaméval szálltunk volna fel utolsóként rá, mert úgy tűnt, az értünk jött, azonban váratlanul becsapódott az ajtó előttünk. Nem tudtam eldönteni, hogy véletlen volt e ez, vagy úgy határoztak, hogy nem fértünk már fel rá, de minthogy nem volt másik négykerekű erre, így nyitottam az ajtót és tuszkoltam be magunkat még.
- Óh.. elnézést.. azt hittem a következővel jössz. – szólt a fiú és kellett rájönnöm, hogy ő volt a tettes, ugyanakkor kedvem pocsék volt, így haragot sem volt kedvem tartani.
- Hmmm.. Valaki emlékszik még mit kell megkeresnünk?? A női magas sarkú az megmaradt. – mert az volt a legfontosabb!
- Könyv, egy üveg ital, meg egy medál. – soroltam fel egykedvűen a hiányzó részeket.
E kocsis utat nem kétszemélyes társalgásokra találták ki, így máskorra terveztem érdeklődni Yurihime felől.
Az út unalmas volt. Részemről csak Hisame tudott némi életet tartani bennem. A kis jégsárkány a fagyos leheletével játszott körülöttem, bár mozgásra nem igazán volt lehetősége. Hűvös levegőt fújt, majd harapott rá a saját leheletére. Nem értettem a játékának lényegét, de legalább ő élvezte, mit csinált.

A nap lemenőben volt már, mire megékeztünk a kastélyhoz. Hatalmas építmény, csodás látvány tárult a szemeink elé, azonban csakhamar női sikítást követtek a fiú szavai és fordultam hátra, hogy lássam, mit ő látott.
Egy öreg hintó állt előttünk és nem voltak előtte lovak. A kocsis helyén is csak egy csontváz pihent nyugodtan. Nem volt bizalom keltő látvány és fogott el a bizonytalanság érzése is.
Ismét fordultunk, majd tűnt fel nekem, hogy a torony egyik szobájában fény gyulladt. Nem tudtam, hogy ez jót jelentett e nekünk, vagy sem, de az íjász és a fiú társam elől jártak már és magam elé engedtem Yurihimét, hogy a bejáratig én zárjam a sort.
Az ajtó tárult és egy csodálatos terem tárult elénk. Lépcsők, ajtók, boltívek, asztalok, székek és tömérdek étel és ital.
Nagyot nyeltem, majd éreztem lábaimon Hisame karmait. Szinte könnyes szemekkel nézett fel rám, hogy ehessen az asztalról.
- Ne a kaját bámuljátok! Szerintem induljunk, s keressük meg a cuccokat. – a lány szavaira a sárkány reakciója mosolyt csalt az arcomra. A könnyes szemeit értetlenkedő nézés váltotta fel és esett kétségbe a négylábú társam.
- És merre menjünk? Ajtók sokasága van itt. Esetleg váljunk külön? – vetettem fel egy ötletet.
Úgy gondoltam, ha nem is négy felé, de két felé megérte volna szétnézni és a tárgyakon kívül ott volt a szoba a toronyban is. Valamiért nem szóltam róla, nekem feltűnt, reméltem ők is észrevették azt korábban.

by **Yurihime** Pént. Dec. 21 2012, 02:30

Különös belegondolni, mire is vállalkoztam azzal, hogy az a szimpatikus és kedves fiatalember rávett a csoportosulásához való csatlakozásra. Nem is tudom, mi vett rá arra, hogy része legyek ennek a... céhesdinek, de ha már így alakult, akkor bizakodva tekintettem előre a többi tag megismerésére. A középiskola első napjára emlékeztetett, akkor is csupa ismeretlen lány közé cseppentem, és habár kicsit ijesztő volt eleinte, idővel megszoktam a rengeteg új arcot. Egészen izgalmas volt arra gondolni, hogy vajon miféle emberek is alkothatják ezt a céhet. Vajon mind olyan rokonszenvesek, mint Lewis-sama? *.* Úgy éreztem végre ismét van célom, meg akartam felelni a bizalomnak, melyet a személyembe helyeztek. Azt mondták, hogy menjek kalandokra, amivel erősödhetek, úgyhogy most is valami ilyesmit kerestem, habár nem teljesen értettem mindennek a mikéntjét. Azonban mertem hinni eme szavaknak, és lelkesen kutattam a megfelelő jelek után. Mindent megtettem, hogy észben tartsam a tanácsokat, amiket kaptam ^.^
Végül őszinte örömömre rá is leltem a megfelelő indikátorra és miután az úriember ismertette a feladatot, boldogan fogadtam el a küldetést. Kicsit rám ijesztett ugyan a felugró panel, de lassacskán kezdtem hozzászokni. Az első napokban minden alkalommal halálra rémültem, mikor váratlanul megjelent egy, nem kevés örömet okozva Senpainak ^.^" Rögtön utána pedig még egy üzenetet is kaptam, ami arról tájékoztatott, hogy hová is kell mennem Surprised

Egészen jól ment a dolog még egyedül is, Lewis-sama nagyon jó tanár volt *.* Igyekeztem is odaérni, hogy ne tartsak fel senkit, de így is én érkeztem meg utolsónak. Remélem nem kellett rám túl sokat várni ^.^"
- Az én nevem Yurihime. Örvendek a találkozásnak ^.^ - hajoltam meg útitársaim, azaz két fiatalúr és egy kisasszony előtt. Mindannyian nagyon szimpatikus első benyomást keltettek bennem, úgy éreztem jól fogunk szórakozni. Egy picikét ugyan megrezzentem a meglepetéstől, mikor Ren-sama adott egy kézcsókot, de pillanatnyi zavarom hamar tovaszállt. Különben is csak udvariasságból tette, ez bebizonyosodott akkor is, mikor felsegített a hintóra, mely közben megérkezett. Tetszett ez a régimódi bánásmód és a körítés is *.*
- Köszönöm szépen, nagyon kedves ^.^ - fejeztem ki hálámat mosolyogva, majd helyet foglaltam a kocsiban, és szépen megigazítottam a ruhám. Derűs arckifejezésem azonban meglepetté változott, mikor Ren-sama beszállt és becsukta az ajtót a másik fiatalember előtt.
- Elnézést, hogy belekotnyeleskedek, de azt hiszem valaki kint maradt ^.^" - vetettem tekintetem az úrra, aki viszont jól láthatóan nem a szemembe nézett, pillantása pedig felettébb zavarba ejtő volt. Lesütöttem a szememet és kissé elpirultam, furcsa érzés lett rajtam úrrá. Ám a lemaradt fiú és kicsi sárkánya is felkapaszkodott a hintóra, így zavaromról hamar elterelődött a figyelmem.
- Minden rendben, Peter-sama? Kissé lehangoltnak tűnik. Biztosan csak véletlen volt ^.^ - szólítottam meg kedvesen, valamiért egyébként is vonzottam a figyelmét. Ami azt illeti, ő is az enyémet, nem hagyott nyugodni az az aprócska jel, amit a zöld csíkja felett láttam. Ismerős volt, de udvariatlanság lett volna annyit bámulni, így letettem róla, hogy alaposabban megfigyeljem. A kocsi végül el is indult, és néhány rövidke diskuráláson kívül nem is merültünk el a beszélgetésben különösebben az elreppenő órák alatt. Jómagam békésen üldögéltem, egyenes tartással, kezeimet pedig az ölemben nyugtatva, és néha-néha vetettem egy pillantást a társaimra. Különösen a két állat foglalkoztatott. Hosszú-hosszú ideig gyűjtögettem magamnak a bátorságot, de végül elhatároztam magam, miután kiértünk az erdőből.
- Nagyon édesek a kisállataik, Ren-sama, Peter-sama ^.^ Kérem, ne vegyék tolakodásnak, de... meg lehet őket simogatni? Embarassed

- kérdeztem meg félénken, ám mivel nem sokkal később megállt a hintó, így abban tudtam csak bízni, hogy önző kérésemre emlékezni fognak még, miután kicsit nyugodtabb körülmények közé kerülünk.
- Micsoda gyönyörűséges kastély *.* - tettem kezeimet a mellkasomra csodálatomban, melyet a hatalmas építmény látványa keltett bennem. Le sem tudtam venni a szememet róla, így alaposan meg is ijedtem, mikor mögöttem valaki felkiáltott. Rémülten fordultam hátra, ám csupán egy öreg hintót és rajta egy csontvázat pillantottam meg... igaz is, hová tűnt a kocsi amin érkeztünk, és az inas aki a lovakat hajtotta?
- Ara-ara, szegényke... vajon mi történhetett vele? ^.^ Ren-sama, ne aggódjon kérem, nem bánt ^.^ - igyekeztem valami nyugtatót mondani a fiatalúrnak, és egy kedves mosollyal erősítettem meg, hogy nincs oka félni. Úgy tűnt, nem rázta meg túlságosan a dolog, hiszen mihelyst átkeltünk a roppantul hangulatos hídon, immár ő tárta ki az ajtót. Peter-samának biccentettem köszönetképpen, ahogy maga elé engedett, mihelyst azonban túljutottam a küszöbön, arcom felragyogott. Szívet melengető látvány volt az ódon kastély impozáns belső tere, azt hiszem órákig tudtam volna gyönyörködni benne, ha nincsenek itt a többiek *.* És az étel, mely nyomban eszembe juttatta, hogy reggel óta nem ettem semmit. Összefutott a nyál a számban, és azt hiszem ezzel nem csak én voltam így ^.^"
- Ha szabadna javasolnom, véleményem szerint bölcs dolog lenne magunkhoz venni némi ételt, mielőtt rátérünk a feladatra ^.^ Üres gyomorral nem lehet kellően összpontosítani, Esutel-sama ^.^ - támogattam meg az éhesek táborát, fel sem merült bennem a gyanú, hogy esetleg valami bajunk származhatna abból, hogy esetleg leülünk vacsorázni.
- Vajon a toronyba merre lehet feljutni? Biztosan nagyon szép a kilátás odafentről, én szívesen mennék oda *.* Már ha... szabad kifejtenem a véleményemet Embarassed

- jegyeztem meg némileg zavarba jőve attól, hogy elkapott a lelkesedésem és önző gondolataim. Természetesen nem kívántam eldönteni helyettük, hogyan tovább, sőt én inkább csak követném őket, hiszen nem mozogtam ebben a különös világban túlságosan otthonosan, és minden bizonnyal csak hátráltatni fogom őket ^.^"

by **RenAi** Vas. Dec. 23 2012, 04:01

Egy átlagos napnak tűnt a mai is, felkeltem kijelentkeztem a fogadóból, és egy kis vásárló körútra indultam, mint ahogy ez már szokásossá vált ma sem vettem túl sokk mindent. Sőt meg is álltam az egyik npc-nél ami egy küldetéssel rukkolt elő nekem, melyben egy kastéllyal lenne némi dolgom. Nem tűnt egyszerűnek de annál inkább egyedi volt. Már láttam is magam melyben elhaladok egy tömegtől hemzsegő útszakaszon, és mindenki arról beszél miként oldottam meg ezt a küldetést. Huncut mosolyra húzódott a szám.
- Ezt el kell vállalnom. Jegyeztem meg magamnak. Azzal fel is vettem a küldit. Ami meglepett hogy nem adot sem pontos helyet sem pontos időt, így arra a következtetésre jutottam hogy még nem indult el a küldetés vagyis még kellenek playerek. Ugyanakkor volt egy szám jelecske amit perjellel elválasztva egy másik szám igyekezett beérni. Pár pillanatig elgondolkodva néztem, majd vállamat megvonva tovább elmélkedtem és próbáltam értelmezni a küldetést hogy akkor mi is a pontos feladatom. Elindultam hogy ne egy helyben áljak, és úgy kezdtem el olvasni a küldi teljes leírását.
- Hümmm, tehát egy gonosz kastélyt kell megsemmisítenem méghozzá úgy hogy legyek arról meggyőződve hogy a négy ereklye is kijut a playerekkel együtt. Értem. Azzal bólintottam egyet és mivel még pontos hely és idő hiányában szenvedtem maradt időm egy nagy falatozásra. Gyorsan fel is kerestem a vendéglőt és egy jó adag kaja kíséretében helyet is foglaltam. Kicsit többet rendeltem a szokásosnál, hogy azért az invertorymba is tudjak becsempészni némi nyalánkságot. Sokan csak néztek hogy mégis hova is fér belém ennyi elemózsia majd mikor látják hogy nagyja elpakolásra kerül sokan majdhogynem a faceplam-al nyugtázták hogy így már érthető. Nem tellett bele sok, a quest modulban felvillant a szám ami igyekezett „társát” beérni és egy újabb üzenet keretében megkaptam a további információkat. Horunka északi kapuja… tűnődtem el rajta majd az indulási időpontot is megpillantottam. Elő hívtam a térképet és kinéztem a legközelebbi útvonalat, hogy eljuthassak oda. Tudtam nem árt most rögtön elindulni még akkor is ha az elvileg csak pár perces gyaloglás lenne, nekem ugyanis bele számolva az eltévedéseket és a nem betervezett kitérőket minimum a háromszorosát négyszeresét veszi majd igénybe. Mikor megérkeztem meglepődtem ugyanis egy ló állt a területen egyes egyedül.
- Ne mááár, elkéstem! Kiáltottam fel, miközben megállapítottam ezt a szomorú tényt.
Pár pillanatig csak néztem magam elé hogy akkor most mégis mi tévő legyek majd jobban megnézve a lovat azt írja hogy az én részemre szól. Meglepődtem de nem húztam sokáig az időt felpattantam rá, majd az útnak is indult. Még szerencse hogy a paripa tudta az utat, én valószínű oda sem találtam volna, főleg nem egyedül. A várost elhagyva egy erdős részen át a távolból a kastély körvonalai már kezdtek kirajzolódni, majd a ló jelezve hogy itt vagyunk egyszer csak megállt egy a kastélyba felvezető híd előtt. Hamarosan sötétedik, állapítottam meg miközben körbe néztem hogy mégis miféle hely ez. Le voltam nyűgözve a kastély hatalmas volt és a levegőben lebegett és csak egy összekötő hatalmas és díszes hídon keresztül juthattunk el oda. Az út széléhez érve lenézve a mélybe nem láttam sokat, de ha leestem volna innen valószínű a végtelenségig zuhantam volna. Legalábbis ezt az érzést keltette bennem. Majd felemeltem a tekintetem és ismét a kastélyt kezdtem el fürkészni, nemcsak hatalmas volt, de az egyik toronyban fény pislákolt. Ezek szerint már bent vannak. Jegyeztem meg magamnak majd ismét a távolban pár emberi alakot láttam akik épp bemennek a kastélyba.
- Tehát ez lenne az... elmélkedtem, majd magamnak is hazudva néhány zavaros kacarászás közepette kijelentettem miszerint:
- Ez gyerekjáték lesz! Ha-ha-haa... de a vége fele már elég bizonytalanul hangzott.
- Még utolérhetem őket! Kaptam észbe és szaladtam fel a hídra de egy morbid látvány feltartóztatott, amit eddig még észre sem vettem. Kissé mögöttem volt, nem akartam hátra fordulni de nem bírtam magammal mégis megtettem. Egy rozoga hintó és ami azt vezethette egy csontváz, kezében még a kantár, de lovak nélkül. Hátborzongató volt, még a hideg is kirázott tőle, majd erről jutott eszembe hogy az a ló amivel ide jöttem az is szőrén-szárán eltűnt. Így sietősre fogva a dolgot, egyrészt hogy utolérjem a többieket másrészt, hogy megszabaduljak az kísérteties képtől amit a hintón lévő csontváz nyújtott. Persze tudatában voltam annak is hogy ha így indult a küldetés akkor ne is várjak szebb fejleményekre. Az ajtóhoz érve pár pillantott vártam ami alatt igyekeztem össze szedni magam, és mivel már szinte futottam a vége felé egy kis levegővételhez jussak. Majd benyitottam. Belülről is lenyűgöző volt a hely, ami valahol elvárható is volt. Majd mikor bentebb értem megpillantottam két játékost egy nagy adag étellel tömött asztalnál. Több sem kell nekem, oda siettem hozzájuk.
- Sziasztok RenAi vagyok. Mutatkoztam be illedelmesen. Majd picit meglepve folytattam.
- Csak… ketten vagytok? Kérdeztem majd az asztalra tekintve szemem helyén két csillag jelent meg, és se szó se beszéd leültem hogy neki kezdjek falatozgatni.
- Azérre jövteeam howgy segíejek a kwüldetésetekben! Mondtam miközben megpróbáltam pár finom falatot lenyelni, de ugye ez beszélés közben nehézkes kissé. Majd nagyot nyeltem és elismételtem még egyszer elvégre még én is alig értettem, amit mondtam, pedig az én számból hangzott el…
- Huhh, azért jöttem hogy segítsek a küldetésetekben! Segítek megszerezni a tárgyakat de a végén nekem is lesz egy kérésem. És mielőtt arra gondoltok, sem a tárgyak sem a kastély nem érdekel! Nekem más dolgom van erre. Jelentettem ki gyorsan mielőtt elküldenek szépen világot látni.

by **Cardinal** Vas. Dec. 23 2012, 20:13

Yurihime, RenAi, és Ren:
Mindannyian kifejtettétek a véleményeteket. Ketten azonnal rá is csaptak a nem csak finomnak kinéző ételekre. Az ízük szinte felbecsülhetetlen érték itt SAO-ban, ahol meg kell elégednetek egy alsó kategóriás étellel a fogadókban. Már az is kétséges, hogy le bírtok állni vele. Idő közben azonban megjelenik még valaki (RenAi). Ő sem teketóriázik sokat, s egy rövid bemutatkozás és beszélgetés kezdeményezés után szintén nekiesik a finom falatoknak. Mindenki a saját karaktere tudtában döntse el, hogy mennyit eszik (keveset=éppen hogy elmúlik az égsége, közepes adag=jól telerakja a bendőjét egy igazi estebéd, sokat=dugig eszi a kobakját totális telítettség). Miután végeztetek veszitek észre, hogy figyel valaki titeket. Egy fiatal úriember, igazán csinosan öltözve. Lenézően elhúzza a száját, aztán megindul egy kis ajtó felé, mely szembe van azzal, amin bejöttetek. Ha utána mentek, még éppen látjátok, hova megy be. A szemetek elé tárulkozó három pompás folyosó közül a jobb oldaliban az első ajtó jobbra. Ám az utat elállja egy Inas. Egy öreg fazon az, elég egyértelmű ruhákba öltözve. Megigazítja a kesztyűjét, és felétek intézi következő szavait.
-Hölgyeim, uram. Kérem távozzanak, az úrfi elfoglalt, és egyedül kíván lenni.
Amennyiben nem vagytok hajlandóak tágítani harcba fogtok bonyolódni. Ez egyértelmű, a tata hangjából és a kesztyű megigazítása utáni ökölbe szorítás.
Esutel és Péter:
Inkább Péter ajánlata mellett döntötök, mely a két csoportra osztás. Esutel nagyon ellenezte az étket, és Péter miután belegondolt, hogy ezt ki is használhatják. A fenti rejtélyes szoba lett célba véve, melyről Esutel vagy tud vagy nem, ez Péteren múlik. A lépcsőn felérve két irányba lehet menni. Az egyik amerre az étkező is volt a másik ami felé a torony is lehet. Ekkor pillantotok meg egy fiatal hölgyet. Kacsint egyet felétek, és befordul a sarkon. Ha odaértek ismét két választási lehetőségetek adódik. Ám balra az egyik ajtó nyitva van, és a hölgyike keze finoman invitál arra titeket, míg ő maga a szoba falának takarásában marad. Amint beértek a szobába becsukódik mögöttetek az ajtó. A csinos fiatalasszony meglehetősen vidámnak tűnik.
-Annyira örülök, hogy vannak vendégeink. A többiek sosem engedik, hogy én is szórakozzam. De, de most lehet! Segítek nektek amennyiben játszotok velem. Az első lépés, hogy valamit javítunk a kinézeteken.
A szoba három óriási szekrényből, néhány ülő alkalmatosságból és két öltözőként szolgáló paravánból áll. Mindketten találhattok magatoknak ruhát (női-férfi), ám kivétel nélkül a legcsicsásabb úri ruhák. Mint sejthetitek az egyik szekrényben a férfi, a másikban a női ruhák leledzenek. A harmadik pedig nem más mint a cipős szekrény. Ha keresnétek a rózsaszín tűsarkút nem találjátok, azonban azon kívül szinte bármi fellelhető a hatalmas bútorban.

Reagsorrend: Marad, ami kialakult.

by **Ryuninji Ren** Vas. Dec. 23 2012, 22:06

Az út hosszú volt és elég érdekes, de a társaságra nem volt panasz. Két hölgyeménnyel is egy csapatba kerültem, mindketten igen szemrevalóak. Igaz hozzánk csapódott egy életunt idomár fiú, de nem sok vizet zavart eddig. Mire a kastély fogadótermébe értünk már átéltem pár dolgot. .. még egy nagyon leheletnyit meg is ijedtem, de Yurihime volt olyan kedves és lenyugtatott, bár nem volt szükség rá, azért díjaztam ezt a nemes gesztust.
- Óh köszönöm.. igazán kedves vagy, de nem ijedtem meg, csupán a hangszálaimat edzettem..- mégi s csak menőbb ezt mondani, mint bevallani az igazságot. A fogadóteremben igazi terülj-terülj asztalka fogadott minket tele mindenféle finomsággal. Éppen hogy rápillantottam már is összefutott a nyál a számban. De a kis csapatunk véleménye itt megoszlott. Esutel és Peter nem akartak vacsorázni inkább kóborolni egyet, míg Yurihime és jómagam falatoznánk egy jót.
- Én is inkább a vacsora mellett voksolnék dél óta nem ettem semmit.. Teli hassal minden jobban megy. - bizony már nagyon ráugranék arra a kajára, de illedelmesen kell viselkednem egy előkelő nő előtt.. már az elején leszűrtem amint megláttam.. a kecses mozgása, a finom mozdulatai…Ritkán.. nagyon ritkán találkozni hozzá hasonlóval, és mindezek mellett még gyönyörű is. Mázlim volt ezzel a küldetéssel.. nekem már megérte.
- Persze, hogy szabad.. hiszen mind egyenlők vagyunk.. Vacsora után szívest örömest felsétálnék önnel abba a toronyba.. persze csak ha nem bánja. – szerencsémre meg kellett tanuljam az illedelmes viselkedést, de a mai napig nem hittem volna, hogy hasznát is veszem ennek. Végül úgy határoztunk, hogy különválunk. Esutel Peterrel ment sajnálatomra. Jobb lett volna ha a két szépséggel kerülök egy csapatba, Peter meg mondjuk.. felkérhette volna a kinti csontvázat egy körútra. Ő úgy is idevalósi. De nem bántam a dolgot, mert én is egy gyönyörű nőt kaptam társnak. És a mellei?? Hát igen.. a mellei… szemet gyönyörködtető látvány. Kezem-nyújtottam felé, hogy az asztalhoz kísérjem. Ha elfogadta, akkor, mint egy vérbeli úriember kihúzom neki a széket
- Foglaljon helyet.- rettentően óvatos voltam, nehogy kirántsam alóla a széket az ülési folyamat közben, de olyan csak a filmekben van, majd átmentem az asztal túloldalára és vele szemben foglaltam helyet.
- Akkor jó étvágyat…- feleltem és elkezdtem kulturáltan lakmározni, pedig kedvem lett volna habzsolni. Reginald mellettem foglalt helyet az asztalon és ő nem fogta vissza magát.
- Regi.. viselkedj!- szóltam rá, de egyáltalán nem figyelt így csak sóhajtottam egyet. A közepe felé jártunk a mennyei vacsorának. Nagyon ízletes volt. De a meghitt vacsoránkat megzavarta egy ismeretlen hölgy, akit RenAi-nak hívtak, majd le is ült közénk enni. Először köpni-nyelni nem tudtam.. Fogalmam se volt mi folyik itt, majd lassan magamhoz tértem a meglepettségből.
- Öhmmm.. Szia… Nem igazából négyen vagyunk, csak két társunk felfedező útra indult a kastélyban. Ryuuninji Ren vagyok ő pedig itt Reginald- mutattam a főnixemre a bemutatkozásom után.. ~elég lehangoló, hogy mindenkinek be kell mutatkozzak. Ebben a világban is sztárként kellene, kezeljenek, de rám se bagóznak. ~ Nem kellet RenAi-t invitálni, leült ő magától és már falatozni is kezdett. Közben megtudtuk, hogy ő is egy jk aki segíteni jött. Viszont nem ingyen.
- Értem.. Hát ha elárulnád, hogy miben is kellene segítenünk akkor én segítek majd, ha te is nekünk.. így fair a dolog- A kézcsók elmaradt mivel RenAi azonnal lehuppant egy székre, hogy magához vegyen némi élelmet, de ami késik nem múlik. Csendben folyt tovább a vacsora. Én egy jó közepes adaggal megelégedtem.. többet nem kívántam ebből a finom ételből. Miután felkeltünk az asztaltól odaléptem Yurihime-hez Reginald-al a kezemben, majd felé nyújtottam.
- Elnézést, hogy a kastélyban való gyönyörködésem elvonta magáról és a kéréséről a figyelmemet, pedig a kastély szépsége össze sem hasonlítható a magéval- így kértem elnézést, majd átnyújtottam Regit a lánynak, hogy megsimogathassa. A petem szerette a lányokat agy nyugodtan viselkedet.. hagyta magát. Pihe-puha tollai mintha csak vattapamacsok lennének. Egyszer csak gondol egyet és lángra kap, de nem éget, csupán kellemesen meleget érezhet Yuri. Ekkor pillantottam meg egy jól öltözött kis ficsúrt aki kicsit lenézően bámult ránk és még a száját is elhúzta. ~ A kis görény.. mit képzel ez magáról, hogy megenged magának ilyen megnyilvánulásokat az ÉN jelenlétemben.. én egy sztár vagyok az istenért~ a kezem pár pillanat erejéig ökölbe szorult, majd elindultam a fiú után.
- Még csak nem is köszönt.. jó modorra kell tanítanom. – a fiú a jobb szélső folyosón a jobb első szobába ment,de egy inas elállta az utunkat és megkért minket a távozásra. Még a kesztyűjét is fenyegetően igazgatta majd kezei ökölbe szorultak, mire ösztönből előre léptem védve a hölgyeket.. igen.. régebben ilyenkor szoktak jól megagyalni.
- Hohóó.. álljon meg a menet nem akarunk mi semmi rosszat. Csak szólni szerettem volna, hogy egy kollégája elég rosszul van.. nem néz ki valami jól. Csak ül és meg sem szólal. Elég sápadt. .csont fehér színe van. Elég alultápláltnak is néz ki mert kilátszik az összes bordája. Pupillái kitágultak, de annyira, hogy csak feketeséget látni a szeme helyén. Most is kint ül a hintón, amin jöttünk.. – jellemeztem kicsit a minket idehozó inas állapotát.. még csak nem is hazudtam.. Minden állításom igaz volt. Mondandóm után kicsit hátrálok a hölgyekkel együtt.. nem szívesen keverednék bajba. Reginald nem aggodalmaskodik ennyit.. jól elvan yuri kezei közt.

by **Koshitsu Esutel** Hétf. Dec. 24 2012, 11:10

*Úgy tűnik, a többiek nem gondoltak bele, hogy az étek akár csapda is lehet. Nem tetszett ez nekem, de nem az én felelősségem az életük. Ráadásul az is lehetséges, hogy az ég világon semmi bajuk nem lesz a kajától, talán még ajándék is leledzik benne. De ez engem akkor sem érdekelt. Kiálltam véleményem mellett. Ha valamitől félek, valamiben nem bízok, nehezen vesz rá bárki is, hogy az ellenkezőjét érezzem vagy tegyem.*
- Úgyis a pontjainkon múlik, hogyan harcolunk, nem a hamis éhség-csillapítástól.
* Majd Peterre néztem és biccentettem. Még szóltam a többieknek.*
- Jó étvágyat! Mi fölmegyünk.
* És már indultunk is. Az új jövevényről nem is tudtam, nem hallottam, nem láttam, amikor megérkezett. Felmentünk a lépcsőn, majd azon gondolkodtunk, merre tovább. Nem akartam szétválni, mert a filmekben mindig ilyenkor tűntek el az emberek. Jobb ha együtt maradunk. A döntésben azonban segített egy hölgyemény. Hirtelen nem tudtam megállapítani, hogy NPC vagy valós játékos. Rátekintettem Peterre, s ha visszanézett rám, akkor összenéztünk, hogy ez mégis mi volt. Mondjuk kicsit zavarban voltam, mert egész jóképű volt a srác, de igyekeztem a küldetésre koncentrálni. Követtük azt a nőt, de megint szét vált az út. De a nyitott ajtó egyértelmű volt. Még nem indultam azonnal. Szelíden s csendesen szólaltam meg.*
- Tuti valami csapdába sétálunk... legyünk óvatosak!
* Majd bementem a szobába. Az ajtó persze becsukódott mögöttünk, a hölgyemény pedig nagy vidáman fogadott bennünket.*
~ Játszani? ~
* Vontam fel a szemöldökömet bizalmatlanul. *
~ Kinézetemen? ~
- Mi bajod velünk?
* De már mutatta is a szekrényeket a különleges női és férfi holmikkal, meg a cipős dobozt. Rögtön annak ugrottam neki, s keresgéltem.*
~ Hmm... hmm... ~
* Szelíden elmosolyodtam, majdnem hogy cukira sikeredtem, s a lánytól megkérdeztem.*
- Nincs véletlenül rózsaszín cipőcskéd? Tudod az a kedvenc színem. Talán ahhoz a cipőhöz ruhát is találnék.
* Ott volt az arcomon az álmosoly, ami megdöbbentő számomra, de általában bejön másokkal szemben. Nem szokták észrevenni, hogy hamis, mert valahogy mindig csempészek bele valódi szeretetet és elfogadást a másik felé. Nem tudom, hogy itt a játékban is bejön-e. Amúgy utálom a rózsaszínt, bár tudom, jól áll nekem, ráadásul sosem a cipőt választom ki előbb, hanem a ruhát. De most mindennél fontosabb volt számomra a küldetés. Rápillantottam Peterre, hogy ő most mihez kezd?*
~ Flancos ruhába akar ez minket öltöztetni? Nem volt gyerekszobája vagy barbibabái? Vagy talán túl sok? Talán az embereken kísérletezett? Hehe, talán elrabolta az embereket, s halálukig kínozta őket és kísérletezett velük az idióta rucikkal... ~
* Jellemzően már megint beindult a fantáziám. *

by **Peter Worker** Hétf. Dec. 24 2012, 11:32

Esutellel különváltunk a többiektől. Ők falatozni mentek, mi pedig a feladattal foglalkozni, mert hát céllal érkeztünk ide. A tárgyakat úgy gondoltam keresni kell, mert maguktól nem kerülnek elő és belegondolva, tökéletes lehetőség volt ez a túra, hogy feltérképezzük a jövőbeli kastélyunkat.
Egy idő után az út két felé ágazott, nem sok választás volt, hogy merre vezethettek a lépcsők, azonban egy pillanattal később egy hölgy teremt előttünk.
Esutellel egymásra néztünk, csodálkoztunk némán, majd Hisame indult meg elsőnek a lány után és követtük végül őt.
- Tuti valami csapdába sétálunk... legyünk óvatosak! – szólt a lány.
- Mikor ideérkeztünk, akkor a torony egyik szobája fény gyulladt, lehet, hogy ő volt az. – jegyeztem meg.
Mint ahogy akkor sejtettem, valóban nem voltunk egyedül, ugyanakkor a hölgy sem tűnt mérgesnek, hogy idegenek voltunk erre. Igazából betolakodóként lehetett volna ránk gondolni és hát ez nem igazán állt volna távol az igazságtól. Tény, hogy idegen volt számunkra, de hát egy egyszerű úri hölgy volt és úgy gondoltam, hogy hárman voltunk egy ellen komolyabb probléma esetén, így nem aggódtam.
Egész egy szobáig követtük a hölgyet, mígnem mögöttünk bezárult az ajtó. Kicsit megrémültem, de a vezetőnk mosolya csillapította az aggodalmam.
- Annyira örülök, hogy vannak vendégeink. – eddig nem szólt, azonban most ajkait nyitotta - A többiek sosem engedik, hogy én is szórakozzam. De, de most lehet! Segítek nektek, amennyiben játszotok velem. Az első lépés, hogy valamit javítunk a kinézeteken.
– Rosszul nézünk ki? - csodálkoztam. Esutel biztos nem(!), állapítottam meg magamban, miközben végig néztem rajta.
Nem tudtam eldönteni, hogy mennyire volt ez jó ötlet, a játék, de azt mondta, hogy segít nekünk, ha játszunk vele. Miközben a lány a cipőket nézegette, addig én a nekem mutatott szekrényben turkáltam, miben érdekesebbnél érdekesebb ruhák voltak, de valamiért nem undorodtam tőlük.
A való világban nem sokára a szalagavató következett volna az iskolámban és mindig is vágytam a keringőre, egy párra és mindig is magamra akartam ölteni egy ilyen ruhát. Ki akartam próbálni, hogy milyen is lehetett a régi időkben.
- Nincs véletlenül rózsaszín cipőcskéd? Tudod az a kedvenc színem. Talán ahhoz a cipőhöz ruhát is találnék. – okos lány volt.
Kiemeltem egy sötétebb frakkot a szekrényből, majd fordultam a lányhoz.
- Én átöltözök szerintem. – szóltam, majd indultam az egyik paraván mögé – Ugyanakkor a kék szerintem jobban állna neked. – említettem még és képzeltem el őt a ruhában.
Élveztem az öltözködést, majd miután Hisame nyakába is tettem egy csokornyakkendőt, léptem ki a paraván mögül. Reméltem, hogy Esutel is átöltözött, kíváncsi voltam, hogy mennyit tévedhettem a képzeletemben.

by **Yurihime** Kedd Dec. 25 2012, 17:45

- Pontjaink...? Harcolni...? Hamis éhség...? - billentettem a fejemet oldalra, bevallom nem értettem, mire akart Esutel-sama kilyukadni. Farkaséhes voltam, nem igazán tudtam másra koncentrálni az étellel roskadásig rakott asztalon kívül, harcról pedig nem is volt szó, csak arról, hogy meg kell keresnünk néhány tárgyat. Kérdő tekintettel pillantottam a kisasszony illetve Peter-sama után, ahogy távoztak.
- Kérem vigyázzanak magukra ^.^ - intettem nekik kissé bátortalanul, mielőtt még eltűntek volna. Még épp időben ocsúdtam fel. Istenkém, hogy én milyen figyelmetlen vagyok... ^.^" Azt hiszem tényleg az lesz a legjobb, ha csillapítom az éhségemet mielőtt megfeledkezek a jó modorról teljes egészében. Nem is tudom hogy, mulaszthattam el elemózsiát csomagolni... vagyis valami olyasmi, habár nem vagyok benne biztos, hogy meg is találnám.
- Örömmel venném, ha társaságával megtisztelne, Ren-sama ^.^ - fogadtam el a szimpatikus fiatalember felajánlkozását. Beszéde és gesztusai többnyire kifogástalan modorra vallottak, figyelmessége és kedvessége pedig igazán lenyűgözött, így nem volt rá okom, hogy ne örüljek a kísérőmnek. Egyedül egyébként sem mertem volna felmenni, igaz ezt kellemetlen bevallani. Nem szeretek idegen helyeken magamra maradni ^.^" Természetesen nem ellenkeztem az ellen sem, hogy az asztalhoz kísérjen és leültessen, habár kicsit furcsán éreztem magam, amiért ilyen bánásmódot kapok egy ismeretlen úriembertől. Nem érdemeltem meg, ugyanakkor megsérteni sem szerettem volna azzal, hogy megkérdőjelezem tetteit. Egyébként is jól esett, hogy ennyire odafigyel a kedélyállapotomra, ezt nem tagadom.
- Itadakimasu ^.^ - tettem össze kezeimet és hajoltam meg enyhén, mielőtt nekiláttam volna az étkezésnek. Megengedtem magamnak egy halk kuncogást, mikor a fiatalúr rendre utasította Reginald-samát. Szegény biztosan nagyon éhes lehetett már, tulajdonképpen nem is zavart, hogy minél gyorsabban meg kívánta tölteni a bendőjét. Hamarosan azonban illendővé vált megszakítanunk az étkezést, ugyanis megjelent köreinkben egy újabb személy.
- Szép estét, Renai-sama ^.^ Engem Yurihimének hívnak... illetve ezt a nevet kaptam ^.^ - mutatkoztam be jómagam is egy barátságos mosoly kíséretében. Lévén Ren-sama beszélgetésbe elegyedett a kisasszonnyal, így én csendben folytattam az evést, igaz már nem sokáig. Ugyan nagyon finom és ízletes volt a saláta és az a kevés hús, amit elfogyasztottam, ennyi elegendő volt ahhoz, hogy csillapítsa az éhségemet. Renai-sama érkezése nem hagyott azonban nyugodni, főleg mivel az életcsíkja felett ugyanazt az apró jelet látta, ami Peter-sama hovatartozását is jelezte.
- Ara-ara, teli szájjal nem illik beszélni ^.^ Nem fut el sem az étel, sem mi, kérem egyen nyugodtan, kisasszony ^.^ - jegyeztem meg egy halvány korholással a hangomban, majd fogtam egy szalvétát és letörölgettem a lány szája széléről az ételmaradékot. Remélem nem haragszik meg érte, de nehezen tudtam elsiklani a viselkedése felett, különösen azért, mert olyan csinos kisasszony volt.
- Egy hölgynek illik odafigyelnie a finom viselkedésre ^.^ - tettem hozzá, miután helyrehoztam édes arcocskáját, mely zsírosan, szószosan nem volt oly dekoratív, mint lehetett volna. Így viszont bármely fiatalúr kedvét lelheti a szépségében. Megvártam, míg mindenki végez az evéssel, s csak ezután álltam fel az asztaltól, majd érdeklődve figyeltem, hogy Ren-sama megközelít és átnyújtja nekem madarát.
- Ó jaj, igazán köszönöm a kedvességét ^.^ Tényleg lehet? Embarassed

- kérdeztem rá még egyszer a biztonság kedvéért, majd a tündéri teremtést a karomra ültettem. Nagyon hálás voltam, amiért emlékezett kérésemre és eleget is tett neki. Csillogó szemekkel simítottam végig a madárka hátán, olyan puhák voltak a tollai *.* Mérhetetlen örömet éreztem, s Reginald-sama is békésen tollászkodott, nagyon barátságos állat volt. Habár egy pillanatra megijedtem, mikor lángra gyúlt, ám hamar rájöttem, hogy csak kellemes meleget áraszt magából, nem éget. Egy főnix lenne?
- Nagyon... are? - pillantottam fel a fiatalember szavaira meglepetten, pedig éppen meg kívántam dicsérni a társát. Fejemet arra fordítottam, amerre ő is nézett, s ekkor pillantottam meg az elegánsan felöltözött urat. Lerítt róla, hogy előkelő státuszú volt, és az is, hogy nem volt boldog. Valami rosszat tettünk volna...? Hát persze! Meg sem fordult a fejemben, hogy itt mások is lakhatnak, olyan elhagyatottnak tűnt a kastély, és könnyen lehet, hogy a vacsora az övék volt, és nem vendégváró étel volt. Szörnyen elszégyelltem magam, és sietős léptekkel indultam meg a két úr után. Végül egy inas állta utunkat.
- Nagyon sajnáljuk, nem is sejtettük, hogy valaki lakik itt. Kérem, fogadja el bocsánatkérésünk a kellemetlenségekért, amit okoztunk! Ugyanakkor amennyiben lehetséges, szeretnénk a segítségét kérni. Egy úr küldött minket ide, hogy keressünk meg néhány, a számára minden bizonnyal felbecsülhetetlen értékű tárgyat - tájékoztattam a komornyikot végig formális és tiszteletteljes hangnemet használva, hogy még véletlenül se keltsek benne semmilyen ellenérzést, hiszen nem állt szándékomban. Éppen ellenkezőleg, örültem volna, ha a kastély ismerőjeként felajánlotta volna a segítségét kicsiny csapatunknak. Renai-sama felé intéztem egy biztató mosolyt, hogy ne aggódjon, és közben Reginald-samát is nyugtatólag cirógattam. Bíztam benne, hogy az inas nem érti félre a helyzetet, hiszen nem szerettünk volna felfordulást okozni.

by **RenAi** Szer. Dec. 26 2012, 04:33

Miután oda mentem hozzájuk a fiú válaszolt először a kérdésemre mivel meglepődtem, hogy csak két playerel találkoztam. Kiderült hogy négyen vannak és hogy kettéváltak. A keresés céljából hogy is mondjam jó is meg nem is, jó mivel több helyet gyorsabban tudnak átkutatni, lugyanakkor veszélyesebb is mivel kitudja mivel fog előrukkolni ez a hely. Az őszintét megvallva kissé aggódtam, de ez nem tudta elvenni az étvágyam, lehuppantam melléjük és én is falatozgatásba kezdtem, nem voltam nagyon éhes ebédeltem, ugyanakkor nem is mondhatni hogy csak nézegettem a kaját. Majd mikor bele kezdtem a mondandómba elsőnek teli szájjal, hát hogy is mondjam nem lehetett túl elegáns látvány, amit Yurihime meg is jegyzett. És hát valljuk be igaza is van. Majd bocsánatot is kértem emiatt. Felajánlottam a segítségem, amiért viszont a végén én is szeretnék egy kis szívességet kérni tőlük. Persze félő hogy elutasításra kerülhetek, de akkor is mindent meg kell tennem a cél érdekében. Ren rá is tért a lényegre persze egyenlőre még nem állt szándékomban beavatni őket a részletekbe.
- Egyenlőre titok hogy miben is kérek majd segítséget, de mindenképp segítek nektek, akkor is ha ti visszautasítotok. Mondtam miközben egy huncut mosolyt és kacsintást ejtettem feléjük.
- Ugyanis nem is sejthetitek milyen veszélyes is lehet ez a hely. Sóhajtottam majd egy nagyot haraptam egy szószos csirkecombba. Észre sem vettem hogy maszatos lett közben az arcom, de Yurihime nem nézte jó szemmel ezt sem, egy szalvétával megtörölte a szám szélét és megjegyezte hogy illene oda figyelnem a finom viselkedésre. Bele pirultam a szégyenbe. Sokszor hallottam már hasonló mondatokat és régen az öcsém is nyaggatott hogy ha ilyen leszek egy fiúnak sem fogok kelleni…és hát valljuk be igaza is van, ismét.
- Ent-entschuldigung…mondtam majd oldalra nézve lesütöttem a szemem. Meglepve néztem magam el ugyanis feltűnt hogy nem azt akartam mondani amit szerettem volna, legalábbis azt csak nem azon a nyelven. Ismét elpirulva néztem a többiekre.
- El-elnézést. Mondtam kissé értetlenül állva a dolgok előtt, hisz angolon kívül nem tanultam más nyelvet ez meg inkább a németre hasonlított.
Nem sokra rá Ren ismét megszólalt és bókokat szórt a lánynak majd Reginald-ot a kis madarát is átnyújtotta neki. Yurihime örömmel vette kezébe a kis petet. Hoppá, itt is kialakulóban van valami. Mosolyodtam el, majd álmodozó tekintettel az asztalra borultam. Valahogy az iskolában is mindig ez volt, folyt körülöttem a szerelem és én csak néztem és néztem és néztem, ugyanis csak álmodozni mertem róla. Ezután egy német dal jutott az eszembe melynek fülbe mászó dallamát dúdolni is kezdtem majd halkan éneklésbe kezdtem.
- Willst du heut nacht mein sklave sein? Geheörst du mir heut ganz allein...Majd álmodozásomból és danolászásomból az állatka lángba borulása riasztott fel, egy pillanatra megijedtem de láttam hogy nem vagyok egyedül a lány is megijedt, majd megnyugodott, ezek szerint nem sütötte meg, így hát én is megnyugodtam.
Majd feltűnt hogy nem vagyunk egyedül, egy fiatal úriember figyeli minden mozdulatunkat. Lenéző pillantásokkal ostromolt minket majd se szó, se beszéd elsétált mellettünk a túloldali ajtóhoz, ami épp szembe van a bejárattal. Renen látszódott hogy fel idegesítette magát a ficsúron, majd mindannyian követni kezdtük. Az ajtón túl a folyosón egy komornyik szerű pasas állt aki utunkat állta hogy a fiút követni tudjuk. Távozásra kért minket ugyanis az úrfi túl elfoglalt és egyedül kíván lenni. Hangjában lehetett hallani némi fenyegetést de hatásosabbá tette hogy a kezén lévő kesztyű igazgatásába kezdett majd a ökölbe szorítva a kezét próbált minket elrettenteni. Ren nem zavartatta magát a férfit szépen elküldte majdnem tudjuk hova, de ha oda nem is a hintós csontvázig igen. Itt egy mondat ütötte meg a fülem.
…- A hintón amin jöttünk… Ki rázott a hideg. Azon a hintón jöttek? Én is szemeztem vele, de gyorsan tovább is álltam. Nem szeretem az ilyen horror filmbe illő dolgokat. Lehet szép volt fénykorába de most… Majd megszólalt Yurihime is mellette álltam, és igen valahogy sejtettem hogy tűz és víz kettőjük személyisége. A lány csillapítani szeretett volna az eseményeken, ugyanakkor volt értelme annak amit mondott. Épp csak nem gondolnám valószínűnek hogy bármi értékeset oda adnának nekünk csak úgy, ráadásul nem is bízhatunk bennük, mi van ha épp egy csapdába csalnak beküldenek egy szobába aminek a falai szétpréselnek minket vagy épp egy végtelen folyosóra küld amin ha vissza fordulsz is csak a végtelenségbe mész tovább… szárnyalt el a fantáziám. Majd a fiúra néztem, nem bíztam a komornyikba, tudtam, hogy csakis magunkra számíthatunk.
- Ich würde nicht vertrauen den Butler. Majd ismét megijedtem, megint ugyanazt csináltam. Megszeppenve néztem két társamra. Majd megszólaltam ismét.
- Bocsánat, nem tudom mi üthetett belém még csak nem is tanultam németül, most meg mégis úgy beszélek mintha ez lenne az anyanyelvem. Lehet a gépemen a nyelvbeállítás állítódik el néha bocsánat. A második bocsánatnál meg is hajoltam, hogy nyomatékosítsam, tényleg nem szórakozásból csinálom.
- Nem túl biztató ez a komornyik. Mondtam úgy hogy csak ketten hallják.

/Bocsánat a német közjátékért. fogadás ^^"/

by **Cardinal** Csüt. Dec. 27 2012, 04:04

Yurihime, RenAi, és Ren:
Az öreg végighallgatja mindenki mondandóját, s csak egy pillanattal később válaszol.
-Szóval meglopni jöttek az uraságékat. Ez esetben nem hogy utánamenni, de távozni sem hagyhatom önöket.
Az inas kezdeményez Ren felé dob három kés szerű dolgot, majd még suhint kettőt hármat a kezével. A másik két járatnak egy-egy szobájából kilépnek a további ellenfelek. Így már mindenkire jut egy. Az elsővel Rennek kell foglalkoznia, ha eltalálják a fegyverek veszít 3 pontnyit. Úgy tűnik egyelőre ennyi volt amit tervezett, és most vár valamire.
A másik kettő is megigazítja a kesztyűjét majd kérdés nélkül mozgásba lendülnek.
Esutel és Péter:
-Túl közönségesek. Ti nektek most szebb ruhák kellenek.-Esutel kérdésére vidáman válaszol, majd nem sokkal később feltett újabbra más oda is lépked, hogy mutassa.- Itt van egy egész sornyi, szerintem elég rózsaszín, hogy látni lehessen.
Van minden féle. Kis cipellőtől kezdve a magassarkúig, de tűsarkú nincs. Mikor végeztek az átöltözéssel odalép a sárkányhoz, és ad neki egy masnit is a farkára, valamint egy díszer már inkább nyakláncnak mint sem nyakörvnek tűnő holmit is ad rá.
-Így ni, pompásan festetek, gyertek gyertek!
És már kifelé tart az ajtón. Nem sokkal később egy nagyobb kétszárnyú ajtó nyitott felén megy be, megfordul és int nektek, hogy siessetek. Ez az ajtó is csapódik mögöttetek. Ám a kis csajszi sehol sincs. A helység inkább nevezhető teremnek, mint sem szobának. Nagy fényes terep van középen, s oldalt szőnyeg szegélyezi. Ahogy körbenéztek láthattok egy ősrégi bakelites lejátszót, történelem órán hallottatok róla utoljára. Egy másikat hatalmas festmény foglal el, egy csoportkép, valamint ami szembe van veletek azt függöny takarja.Valamint a legfrusztrálóbb, hogy az egyik falat tükör foglalja el. Az ajtó nem nyílik. Néhány szék és egy asztal is van, amin egy nagyobb füzet hever. Ha megnézitek táncoló emberek és közönség van benne. Ha alaposan körbenéztek a függöny mögött találhattok egy kis ajtót.

Szeretném ha leírnátok a harci jelenetet a következő szempotot figyelembe véve:
Yurihime és Ren, nálatok kétszer gyorsabbak az inasok, RenAi nálad épp egy picivel. (kettő támadást fognak megejteni ellenfeleitek, míg ti egyet, kivéve RenAi-nál, itt csupán ellenfele kezdeményez.)
Kis kés szerűséggel harcolnak, sebzésük 1.
Ren, ha a peted el lesz "kapva", azaz belegabalyodik a fáklyák között felállított vékony fémhálóban, ami a fényviszonyok miatt nem látszott. Ki tudod szabadítani, ám ehhez el kell érned, hogy ne tudjanak megzavarni.
Nem kell megölni Életük: 15 (5vagy az alatt elájulnak.)
Yurihime minden második támadása talál, RenAi annyit kap amennyit ad, Ren pedig csak az állatjával képes megütni ellenfelét.
Speciális képességetek egyszer sikerül egyszer nem, ha csak egyszer használjátok sikerül, ha többször döntsetek egy sorrendet mikor nem. (talál, nem ,talál...//nem, talál, nem...)
Ezután pedig ne felejtsétek le, hogy mihez kezdtek ^^

by **Ryuninji Ren** Csüt. Dec. 27 2012, 14:13

Az új jövevény is rettentően szép lány volt, de picit malac módon evet amin csak kuncogni tudtam, na meg nevetni amikor Himécske kedvesen kioktatta és még az arcát is letörölte. Volt benn viszont valami fura. Nem csak a titkolózás és veszélyt sejtető szavai, hanem még az is, hogy néha egy-egy mondatot idegen nyelven mondott.. németül ha jól sejtem, bár sosem tanultam eme barbár nyelvet.. A kellemes vacsora után odaadtam Hime-samanak Regit, mivel még a hintóban megkérdezte, hogy szabad-e a simogatást. Csak éppen az ámulatommal voltam elfoglalva és megfeledkeztem szegénykéről. Reginald élvezte a kényeztetés.. de melyik férfi nem?? Főleg ennek a kedves lánykának a karjaiban.. Nagyon irigy vagyok most a saját tulajdon petemre is. Javíthatatlan vagyok… Öröm volt nézni, ahogy Hime csillogó szemekkel simogatja mázlista pajtimat. De eközben felfigyeltem egy felettébb ingerlő teremtményre, mely kivívta a haragomat nem tetsző mimikájával. Utána is mentem.. a hölgyek természetesen követtek minket, de egy inas megállította a háromfős csapatot… esze ágában sem volt átengedni minket. Egy kis sztorival próbáltam rábírni a távozásra, ami még csak nem is volt hazugság. Valóban ott volt a csont fehér inas a hintón és nem mozdult. De nem vette be a mesémet, vagy nem érdekelte a kiszáradt munkatársa.. Lehet a helyére pályázott.. tuti.. mégiscsak menőbb egy hintóval száguldozni, mint egy folyosón szobrozva idegeneket odébb tessékelni. Nem kérdés, hogy melyik munkát választanám, ha ilyen helyen kellene megkeresnem a jövedelmem. Hime-sama sajnos túlontúl kedves és megpróbált minket kimagyarázni. Sajnos kikotyogott pár olyan dolgot is amit nem kellett volna és ezzel elrendezte, hogy harcolnunk keljen.
- Nem.. dehogy is.. félreérti..- de szavaim nem értek el hozzá és már számszerint három tőr repülst is felém, melyek elől éppen hogy kitudtam térni, hála korábbi hátrálásomnak. Ezt ez egy inast még csak lecsaptam volna egyedül, de csatlakozott a harchoz még másik kettő is… ~ miért?? Miért mindig velem történik ez??~ de kétségbeesésnek nem volt helye. Normális esetben önvédelmi futásba kezdenék, de Himécskét nem hagyhatom csak így itt, és persze a másik hölgyeményt sem.. Ahh.. az a jó szívem.. Reginald egyből a magasba emelkedett Hime karjaiból, de a szerencsétlen csapdába esett.. Nélküle meg nem sokat érek. Eddig észre sem vettük, hogy felállítottak itt egy fémhálót.. ki kellet szabadítanom.. muszáj volt.. mert tehetetlen vagyok nélküle. Felénk közeledő két ellenfélen használtam a képességemet.. csettintésemre négy métert repültek hátra a folyosón, ezzel időt nyertem magamnak. Előkaptam tőrömet és megpróbáltam lefejteni kis barátomról a fémhálót ~ az egérfogót még megérteném egy ilyen kastélyban.. ne de fémháló?? Minek szánták?? Molylepkének?? Ha igen akkor itt azok hatalmasak lehetnek éppen idejében sikerült, mert hamar talpra állt az a kettő. A harmadikkal meg Renai-nak kellet elbánnia.. és egész jól bírta a strapát. Csak Hime-sama és magam miatt aggódtam egy kicsit.
- Hime-sama.. kérem maradjon mögöttem..- hősködtem megint.. a véremben van, csak el ne patkoljak. Reginald szárnyra kapott és támadta is az egyik inast.. Korlátozott a mozgása, de a repülés miatt így is előnyben van.. Én addig védem Himécskét és jómagam amennyire csak tudom. De sajnos jóval gyorsabb nálam így nem úszom meg a sebzést. Reginald viszont ügyesen csinálja.. Sebzései begyógyulnak és ő 3 pontnyit sebez az ellenfelén.. akit már kétszer el is talált. Jómagam is próbálok támadni, de esélytelen.. jobb az ellenfelem, így maradok a védekezésnél, azonban ez is csak egy hajszállal megy jobban. Amint blokkolom egy csapását már támadott is még egyszer ezzel megrövidítve életpontjaimat, mert a kis szemtelem már leszedte a páncélomat. A petem egyenesen manőverezik hála kis méretének és repülő képességének, végül egy zuhanórepüléssel betalál negyedjére is és ellenfele elterül. Saját ellenfelemmel nem nagyon bírok.. csak ő sebzett meg eddig én meg kapálózok itten a levegőben. Képtelen vagyok eltalálni, míg inas barátomnak jobban, megy a tőrrel való harcolás. De nem futhatok el.. először is lejáratnám magam, másodszor meg a hölgyek jelenlétében felébred a hősi énem, ami gyenge ugyan, de hősies. Kétségbeesetten vagdalózok a törőmmel és próbálok sebezni és védekezni egyaránt vajmi kevés sikerrel. Már feladtam volna, mikor pajtásom hátba támadta az inast.
- Gambare Regi- Bíztattam, hogy adjon bele mindent.. Ketten vagyunk most egy ellen.. én hadonászok össze vissza a kis késemmel, közben a főnix manőverezik össze vissza és egy óvatlan pillanatban támad. Hamar megadja neki a maradék három támadást és elterül a második inas is. Ennek életpontjaim kis része bánta… megérte…végülis élek…
- Jól van Hime-sama??- kérdeztem mosolyogva.. büszke voltam magamra, pedig semmit sem csináltam.. – RenAira néztem aki előttem végzett az ellenfelével.. kicsit szégyelltem magam.
- Huhh.. most aztán pipa vagyok.. hol az az úrfi??- jutott eszembe a kis patkányképű és megindultam a szobája felé és kicsit idegesen nyitottam be az ajtón.

Ren: páncél: 0 (-2)
Ren HP:15 (-5)

Regi HP: 10

by **Koshitsu Esutel** Csüt. Dec. 27 2012, 16:29

* Sajnos, vagy nem is tudom, hogy sajnos-e, amikor Peter végignézett rajtam gyorsan, azt észrevettem. Zavarba is jöttem, de nem mutattam ki. Ugyebár ezek után odajutottunk, hogy a cipőkről kérdeztem a kedves hölgyet. Peter pedig olyat mondott, ami lesokkolt. Azonnal elpirultam, vagy nem tudom, hogy ilyesmi látszik-e a virtuális világban. Kicsit elfordítottam tekintetemet, hogy ne lássa zavaromat.*
~ A kék? ~
* Igen, tudtam, hogy a kék is jól áll nekem, csak ugye a terv része volt a kérdés. Azért is "pirultam el", mert nem szoktam meg, hogy fiúk elmondják, mi áll jól nekem. Stílusom miatt sokszor nem is úgy néztek rám, mint nőre, hanem mint haverra. Ezért lepődtem meg annyira. A kedves hölgy persze leoltott válaszával, mert egy rakatnyi rózsaszín cipellő volt a polcon. Zavartan rámosolyogtam, majd nézegettem a cipőket. *
~ Fene egye meg! Persze túl egyszerű lett volna, ha az az idióta NPC olyan feladatot ad, ami megoldható! ~
* Ismét erőltetett mosollyal néztem a nőre. *
- Öhm... azt hiszem tényleg meggondolom a kéket.
* Felálltam, s kinyitottam a szekrényt. Lenyűgözött a látvány. Szebbnél szebb, pompás ruhák lógtak a vállfákon. Némelyik túl fodros, túl kivágott, túl élénk, stb volt. Én valami egyszerűt, de szépet akartam választani. De mégis azt szerettem volna, hogy... hmm... női hiúság... Azt akartam, hogy tetszem másoknak. Na emiatt nem hordok sokszor nagyon nőies ruhákat! Mert csak a hiúságom növekedik miatta! Végül döntöttem a ruha és a cipő mellett is. Még bent voltam az öltöző fülkében, amikor Peter kijött. Kicsit többet kellett rám várni. Végül én is elhúztam a függönyt. Peterre néztem, hogy lássam őt. Nagyon jól állt neki a ruha. Látni akartam az arcán, hogy vajon én is jól döntöttem-e. *

Spoiler:

Spoiler:

- Hmm... nem is áll rosszul neked.
*Mosolyogtam rá, majd vártam egy kicsit, hátha ő is mond valamit. Őszintén szólva, jól éreztem magam a ruhában. Bár furcsa volt, hogy utána felvettem a tegzet és az íjat is. Ekkor már újra a vendéglátó hölgyemény vette át a szót. Ismét követnünk kellett. Egy terembe értünk be, mely ajtaja ismét becsapódott mögöttünk. A lány eltűnt. Kissé aggodalmasan néztem Peterre. Majd körbenéztem. Tükrös fal, képek, bakelitlejátszó. Odasétáltam, s nézegettem. *
- Iskolában is tanultam erről. De képzeld, otthon is van egy. Nagyon rég nem próbáltuk ki. De talán tudom...
~ ... hogy kell elindítani. ~
*Mondtam mindezt Peternek, de a bakelitlejátszót néztem enyhe mosollyal az arcomon elmerengve, s már a bekapcsolót kerestem. De leálltam. *
~ Nincs itt az ideje... vagy... megtehetem? ~
* Mégis csak elfordultam, s tovább nézelődtem. Mögé néztem függönynek, s egy ajtót láttam meg. *
~ Miért is akartam bekapcsolni a zenét. Nem is tudok igazából táncolni... vagy... ebben a játékban lenne ilyen funkció? Lehet, hogy itt tudnék táncolni? ~
* Kicsit zavartan néztem Peterre, majd a lejátszóra, s ismét az ajtó kilincsre. Nem tudtam dönteni. *

by **Peter Worker** Csüt. Dec. 27 2012, 19:12

A hölgyemény egy masnit kötött a társam farkára, majd cserélte le a nyakkendőjét - mit ráadtam - egy szebb nyakláncra. Ostoba! Képzeltem el, miként megállás nélkül futottam bele egy falba. Hisame lány(!), én meg nyakkendőt adtam rá!
Gondolataimban mindaddig élt ostobaságom, mígnem végül Esutel terelte el a figyelmem, ahogy kilépett a paraván mögül. Szőke haja a háta közepéig ért és karcsú alkata és formás domborulatai szemet gyönyörködtető látvány volt. A választott ruhája mindezt még jobban kiemelte. Nem olyan pántja volt, mint az egyszerűbb ruháknak, így a szép vállai is szabadon voltak. Gyönyörű volt és csodálkoztam, hogy hallgatott rám, kék ruhát vett fel.
- Hmm... nem is áll rosszul neked. – mosolygott rám, de nem válaszoltam. Néztem még őt, majd ébredtem fel a látványból, miután íját a vállára vette.
- Öhm… bocsi. – pislogtam és néztem a szemeibe – Te is csodásan festesz.
- Így ni, pompásan festetek, gyertek gyertek!
Utunk egy teremhez vezetett, hol az ajtó hasonlóképp zárult magunk mögött, mint a korábbi szobában. Nagy függöny tárult a szemeim elé azonnal a túlsó falon, majd oldalra nézve egy hatalmas festmény vonzotta a tekintettem. Minden ember máshogy nézett ki, minden embernek más mozdulata volt rajta. Mindezidáig fel sem tűnt, hogy a hölgy, ki idevezetett minket el is tűnt előlünk.
- Iskolában is tanultam erről. De képzeld, otthon is van egy. – szólt Esutel, majd fordultam felé - Nagyon rég nem próbáltuk ki. De talán tudom... – jöttem rá, hogy egy régi lejátszóról beszélt. Úgy gondoltam, hogy inkább a környezet egy darabja volt a hangulat miatt, mintsem hogy valóban működött volna. A lány zavarodottnak tűnt, végül a függöny mögé is benézett, hol észre vettünk egy kisebb ajtót. Esutel rám tekintett, szólnom kellett volna, de nem jutott eszembe semmi értelmes sem.
- Hát próbáljuk meg kinyitni. – szóltam, majd nyomtam le a kilincset.

by **Yurihime** Hétf. Dec. 31 2012, 18:40

Kezeimet rémülten emeltem szám elé, mihelyst meghallottam az inas úr válaszát. Kissé hátratántorodtam, lépésem nem volt teljesen egyenes valamiért. Mióta ott hagytuk az asztalt, kissé különösen éreztem magam, és szédelgésem és egyszerre légiesnek tűnő fejem egyre jobban kihatott az állapotomra. Istenkém, nem is értem, mi van velem ^.^" Visszagondoltam, mit is mondtam az imént, ám homályosan visszhangzott csupán a fejemben a saját hangom. Viszont még így sem emlékszem olyasmire, hogy olyan gonosz dologra céloztam volna, mint eltulajdonítani mások értékeit ˇ^ˇ
- Sajnálom, uram, de attól tartok félreértett. Mi nem... - kezdtem volna bele a magyarázkodásba, ám mire kifejthettem volna álláspontomat, Ren-sama felé máris kések reppentek, és további inasok léptek ki az ajtókon, megindulva felénk.
- Ara-ara... hát már meg sem hallgatnak? Micsoda illetlenség ^.^ - méltatlankodtam, s közben elővettem és kinyitottam legyezőmet. Azon morfondíroztam, hogy ez vajon egy olyan kihívás avagy akadály lehet-e, amit a küldetés során teljesítenünk kell, hogy továbbléphessünk? Más magyarázatot nem találtam az urak forrófejűségére, hiszen semmilyen fenyegetést nem jelentettünk számukra. Ren-sama hősiesen feltartóztatta a felém tartó fiatalembert, igazán lovagias volt tőle, hogy meg kíván védeni.
- Hai, Ren-sama ^.^ - bólintottam, ám ez nem jelentette azt, hogy tétlen fogok maradni. Inkább segíteni kívántam Ai-samának, ezért egy óvatlan pillanatban előhívtam a naginatámat úgy, ahogy Lewis-sama tanította, és végét a lányra támadó inas lábának útjába tettem, hogy elgáncsolhassam.
- Hajrá, Ai-sama ^.^ - jeleztem a kisasszonynak, hogy támadjon csak nyugodtan, amennyiben szeretne, és közben kuncogtam a hasra eső komornyikon. Nagyon muris volt, így folytattam a bosszantását, habár kicsit nehezemre esett úgy mozogni, ahogy én szerettem volna. Többször is melléböktem, és egyszer a falnak is nekiestem egy 'hoppá' kíséretében, ámde kuncogásom megállíthatatlanná vált. Nagyon élveztem az egészet, pont azokban a pillanatokban próbáltam megbökni az inast a fegyverem végével, amikor megpróbált lesújtani Ai-samára. Egyszer a hátát, egyszer a hátsóját piszkáltam meg, hogy megzavarjam ^.^ Aztán viszont hirtelen nagyon megszédültem, és csak a naginatával egyensúlyozva tudtam talpon maradni. Széles mozdulattal állítottam irányba a fegyvert, és ezzel véletlenül fejbe csaptam az egyik Ren-samával küzdő inas urat is. Szegényke, remélem nem fájt neki ^.^ Nemsoká már mindhárom fiatalúr a földön feküdt, én pedig csak nevetgéltem az imént történteken kipirult arccal.
- Ó, nagyon remekül érzem magam, Ren-sama ^.^ Hadd segítsek, hogy hasonló élménye legyen ^.^ - mondtam derűsen, azzal felemeltem a naginatámat, és naaaagyon gonosz tekintettel csináltam meg azt a mozdulatot, amit Senpai olyan sokáig tanítgatott ^.^ Fegyverem felragyogott, és beleszúrtam a fiatalúrba, akinek így zöld csíkja teljesen kiegészült. Még mindig nem értettem, mi történik ilyenkor, most pedig pláne nem, de azt mondták, hasznos ha ezt csinálom.
- Ren-sama nem is pipa, hanem egy nagyon kedves fiatalember ^.^ - öleltem át hátulról, miközben ő benyitott azon az ajtón. Nem értettem, miért hívja magát pipának, amikor ő nem egy pipa, hanem egy emberi lény Surprised

// Ren visszakapott 5 HP-t a képességemnek köszönhetően ^.^ //

by **RenAi** Kedd Jan. 01 2013, 20:30

Yurihime mondatára a komornyik igencsak dühbegurult és úgy döntött hogy nemhogy tovább nem enged, de távozni sem. Fenyegető tekintettel előkapott három kést és Ren felé dobta aki ügyes manőverezéssel ki is kerülte azokat. A komornyik nem állt meg ennyinél, kezével hadonászva tovább támadta a fiút. Időközben elővettem a kardom, hogy segíteni tudjak neki de a másik két ajtó is kinyílt és kilépett rajta még két hasonlóan nem túl kedves komornyik. Fekete ruhájukban, sötét tekintettel közeledtek felénk. Kardomat felemeltem, majd kicsit megtorpantam, ugyanis ellenfeleink kést használtak. Még sosem harcoltam olyannal aki kést használ, kés és kard kétség sem fér hozzá melyik harci eszköz az erősebb, de valalmiért mégis hezitáltam picit. Ren petje Reginald valami pókháló szerűségbe gabalyodott, így a fiú elsődleges feladata az lett hogy valahogy kiszabadítsa onnan. Nem lehetett egyszerű feladata, de a képességével ügyesen hátra lökte ellenfeleinket, igyekezett feltartani Yurihime felé tartó komornyikot majd a lányra tekintettem. Félek valami gond lehet vele, miután beszélt is mintha kissé imbolyogni kezdett volna, már majdnem megkérdeztem hogy jól van-e, mire Ő is előhívta a kardját. Örömmel nyugtáztam hogy úgy néz ki csak én aggódtam túl a dolgot. Lehet csak gyenge az idegrendszere, magyaráztam meg magamnak az eseményeket, ugyanis Ö is bele vetette magát a harcba és ügyesen kezünkre játszotta a komornyikokat, vagy épp elterelte a figyelmet rólunk. Támadni nem támadta kifejezetten, de mindet kigáncsolta a naginájával hogy könnyebben tudjuk támadni. A felém közeledő komornyik felé egy vágást intéztem, majd megpróbáltam még egyet de a másodikkal csak hátráltatni tudtam, ismét támadásba lendült, de a kis hercegnő egy ügyes csellel felbuktatta majd bíztatóan rám pillantott.
- Hajrá, Ai-sama ^.^ - jelzett hogy támadjak, és úgy is tettem, kicsit gonoszságnak tartottam egy földön fekvő embert sebezni, de hát Ők kezdték, enyhítettem a lelkiismeretemen. Majd Reginaldot is megpillantottam, aki a magasból támadott az ellenfelére. Örömmel nyugtáztam hogy sikerrel végződött a pet mentő akció. Egy utolsó támadás és az utolsó komornyik is a földön feküdt ájultan. Ránéztem Renre majd az életcsíkjára, mesebesült, majd Yurihimé-jére akinek még teli. Jól van akkor csak Ran sérült. Nyugtáztam. A másik lánynak mindvégig nagyon jó kedve volt, ugyanakkor mintha néha-néha kissé imbolygott volna, ez kicsit aggodalommal töltött el.
- Minden rendben, Yurihime? De nem sokkal utána hozzá tettem hogy sama. Eszembe jutott ugyanis hogy a lány nagyon oda figyel az illemre. Nem szerettem volna megint kioktatva lenni. Lehet még jó hatással lesz rám a kis hercegnő? Kérdeztem magamtól, majd elmosolyodtam. Na jó, nem mosoly volt az, hanem inkább félvigyor. Egyre inkább erősödik bennem a gyanú, hogy a két társam nem csak baráti viszony köti össze őket hanem valami sokkal de sokkal erősebb is, de féltem rákérdezni. Na meg ugye nem is illik. Elöre akartam lépni egy lépést hogy közelebb legyek hozzájuk, de megbotlottam az egyik komornyik mozdulatlan karjában. Gyorsan felálltam, letörölgettem a ruhám, majd rosszallóan tekintettem a „kar” tulajdonosára, mintha Ő tehetne róla. Utána feltűnt valami. Elvileg el kellett volna pixeleződniük, de ha a kitartásuk fogy el, akkor meg mozdulatlanná dermednek tudtommal. Leguggoltam az egyikhez, és ujjammal elkezdtem böködni az arcát, mintha csak azt szerettem volna, hogy felkelljen és azt mondja: - Csak vicceltem! Csináltam egy kis ideig, de nem történt semmi. Felálltam és közelebb mentem a többiekhez Yurihime kardja fényleni kezdett majd gonosz arccal Ren-rebe szúra kardját.
- Ne… kiáltottam döbbent arcal, majd pislogtam párat, mikor azt láttam hogy a fiú életcsíkja elkezd feltöltődni. Idő kellett hogy magamhoz térjek, de végül örömmel nyugtáztam az eseményeket, arról nem is beszélve hogy láttam a speciális képességüket is, ami mindkettőjüknek lenyűgöző, és még sokszor vehetjük majd hasznát. Ren, még mindig kissé feszülten benyitott az ajtón majd mindketten követtük.

by **XaXa** Szomb. Jan. 05 2013, 23:40

Yurihime, RenAi, és Ren:
Nagy megkönnyebbülésre a böködésre sem ébredtek fel. Miután végeztetek a kis megbeszéléssel Ren lép be elsőnek az ajtón. Egy dolgozó szobába kerültök. Körbe a szobában könyves szekrények vannak, szembe veletek egy asztal, amin egyetlen egy könyv van. A plafonról egy "csillár" lóg le, s az azon égő gyertyák szolgáltatnak fényt. A fickót sehol sem látjátok. A könyvespolcok mind tele vannak, kivéve egyet az asztal mögött, amiről egy könyv hiányzik.
Az asztalon viszont egy furcsaságot vesztek észre. A teteje mintha nem lenne odaillő, eltér egy picit a színe, valamint egy kis rés is látható körbe a szélén. Ezt levéve három feladványt láttok, melyekhez 1-1 sornyi apró mélyedés tartozik, aminek az alja mintha fel lenne kockázva. A fiókban találhattok betűket, melyek ugyanakkora kockákból vannak formázva egy négyzetes alapú fa alapon. A következőket kell megválaszolnotok:

Spoiler:

Ha megoldottátok, akkor az asztal alá pottyan egy könyv. Nagy sajnálatotokra egyik könyv sincs idegen nyelven, így Kizárhatjátok, hogy megtaláltatok egyet az ereklyék közül. Egyik könyv sem illene az üres helyre, ha azt nézitek, hogy a többi sorba van rendezve.

Esutel és Péter:
A kis ajtón benyitva egy aprócska szoba várt titeket, alig két-három méter széles és jó, ha megvan öt méter hosszú. Rögtön szembeköszönt egy szekrény, amiben különféle italok és poharak voltak. Egy vörös igazán puhának tűnő szőnyeg borította a padlót. A végében pedig az egyetlen ülő alkalmatosság, melybe ketten aligha férnétek bele.. Közvetlen mellette a szekrény felöli oldalon egy kis asztalka, minek a közepén a szoba egyetlen fényforrása egy gyertya, valamint két pohár és egy üveg bor volt. Szembe ezzel a falat egy naplementés tájkép foglalta el. Ekkor hirtelen megszólal a lány, aki idevezetett titeket.
-Játszanotok kell, nem kutakodni! Bár, ha már így alakult támadt is egy ötletem! Ha játszottatok, megkapjátok azt a szobát is játszani bónuszként, és később egy játékot kihagyhattok cserébe. Hihihi, lehet megéri, de ti döntötök. Hmm, bár választhattok is a két játékhely közül.
Beindul a lejátszó, és egy szép lassú szám kezd el szólni. A hölgyikét sehol sem látjátok. Úgy tűnik legalább egy játékot választanotok kell. A játék biztosít nektek egy minimális segítséget a tánchoz, így csak összpontosítanotok kell, hogy mit szeretnétek, és nem lesz probléma vele. A tánc bő fertály óráig tart, a másiknál is valószínű, hogy legalább ennyire gondolt a hölgyemény. Ha csak egy játékot játszotok, ha nem miután kijelentitek, hogy végeztetek itt a játékkal, akkor a nagy tükörfal megmozdul, majd a jobb fele lassan beljebb jön, s megáll, mikor egy ember már befér a résen. Kijön a lány és rátok mosolyog, aztán int kettőt és újra eltűnik.

by **Ryuninji Ren** Hétf. Jan. 07 2013, 22:31

Ez a kastély tuti nem hétköznapi... Először is tök menő helyen van valami lebegő sziklaféleségen és csak egy vékony alig négy méter széles föld nyaláb, híd köti össze ezt a nagyobb földterülettel . Nekem ez nagyon bejön és még a kaja is első osztályó volt.. mennyei és nem csak az íze miatt, hanem mert két szépséggel vacsorázhattam együtt. Az alkalmazottakkal viszont egyáltalán nem vagyok megelégedve. Az egyik inas.. a kocsis csak úgy fogja magát és csontvázzá változott.. ezzel rám hozva a szívbajt. Majdnem teljesen lejárattam magam Hime-sama előtt... Bár amilyen kedves nem tette volna szóvá. Még három itt dolgozóval találkoztunk.. akik szintén nem nyerték el a tetszésemet, mert nem hatották meg a szavak és nekünk támadtak... Még Hime-sama-nak és Ai-channak is pedig ők csinos ki hölgyek.. és mind ezt miért?? Mert valami úrfi nem úgy nézett ránk ahogy az minket megilletett volna és utána akartam menni... de én nem felejtek... Ai-chan ügyesen boldogult egyedül én meg próbáltam védeni a békeszerető lánytagját a csapatomnak. Egy kis malőr után, mert Regi csapdába repült, sikeresen elláttuk a bajukat a szemtelen inasoknak.. Tuti lesz egy két szavam a főnökhöz, ha találkozom vele. A Harcból nem csak Ai-chan vette ki a részét, de nagy meglepetésemre Hime-sama is.. a maga kis ügyetlen módján.
- Hime-sama jól érzi magát?? Kicsit furcsán viselkedik kegyed....- valóban.. mintha más lenne egy kicsit.. nem sokkal.. csak merészebb és szabadabb.. levetkőzte néhány gátlását. Amikor rám fogta a fegyverét csak mosolyogtam.. azt hittem viccel.. Rá kellett jönnöm, hogy nem.. hátraléptem ijedtemben, de a naginata betalált..
- Hime-sama?? Miért?? - egy világ tőrt össze bennem.. Hogy Hime-sama ilyet tegyen velem.... csak álca volt a kedvessége?? Csak így akart a közelembe és a bizalmamba férkőzni? Ezt nemhiszem el... Egy fergeteges haláltusára készültem, amikro felfigyeltem, hogy az életpontjaim nem csökkennek.. sőt... növekednek..
- Öhm... ??- hüledeztem pár percen át, mire rájöttem, hogy Hime-sama képessége volt ez.. a működését nem értem teljesen.... a lényeg viszoont az, hogy nem bántani akart, hanem segíteni..-
- Kö-köszönöm Hime-sama..- rendesen meghatódtam.. majd nyomtam az arcára egy puszit. De örömöm nem tartott sokáig, mert eszembe jutott az a féreg úri legény... az a főldalávaló. Berúgtam hát az ajtót mérgemben, de nem találtam sehol a kis szemtelent. Kcsit elvörösödtem mikor Hime-samaátkarolt hátulról és megéreztem hatalmas kebleit, amint hozzá simulnak a hátamhoz.. egy pillanatnyi zavar volt csak.. alig pár másodperc..
- Köszönöm Hime-sama.. Kegyed is nagyon kedves és gyönyörű teremtés.. – majd Ai-chanra néztem..
- Persze te is gyönyörű vagy Ai-chan..na meg kedves.. és eg ypicit falánk is – bókoltam neki is.. majd beléptem a szobába, ha a kisasszony engedte.
- Vajon hol lehet az a ficsúr?? – kérdeztem a lányokat és alaposan körülnéztem.. .. egy dolgozó szoba.. tele könyvekkel.. nah igen.. az ilyen nyomasztó helyeket szoktam nagy ívben elkerülni. A polcról egyetlen egy könyv hiányzik.. furcsa.. lehet a kis mitugrász vitte el.
- Szép hölgyek! Valami ötlet?? Lehet, hogy itt a könyv amit keresünk..- feleltem mosolyogva és az asztalra tenyereltem. Ami hiba volt mert a teteje lebillent engem fejbevágva aminek következtédebn elestem, rám pedig az asztal felső része..
- Semmi baj.. semmi baj nyugalom.. - nyugtattam a többieket miközben leszedtem magamról az asztal darabot... próbáltam feltápászkodni és fogást kerestem az asztalon. Balszerencsémre a fiókot ragadtam meg amit kirántottam és szintén fejbevágott... így eltaknyoltam, csak a fiókkal együt amiből furcsa kockaszerű izék potyogtak ki mindenfelé.
- Hoppá....- lassan keltem fel, nehogy mégvalamit magamra borítsak. Kicsit zavartan a fejemet vakargattam és megpróbáltam az asztal tetejét visszatenni.. de meggondoltam magam..
- Hime-sama... Ai-chan ezt nézzétek meg.. – ha odajöttek láthatják a találós kérdéseket és a mélyedéseket alattuk..
- Haha.. az elsőt tudom... azthiszem az álom lesz... az utolsó meg hmmm.. nem biztos, de a ’nevem’ azt hiszem.. a középső már nehezebb dió...- De amúgy mit csináljunk ezekkel??- érintetem meg a kis mélyedéseket, majd a földön heverő kockákra emeltem tekintetem... Felvettem egyet és egy betűt láttam..
- Hmmm.. Mit gondolsz Ai-chan?? – kérdeztem.. bizonyára már ő is rájött a dolog nyitjára.. és átadtam neki a kockát, majd Hime-sama hoz fordultam..
- Hime-sama.. lenne oly kedves és segítene nekem... Te is Ai-chan??- majd elkezdtem összeszedegetni a kockákat amik szerte széjjel gurultak.. Persze ha a lányok is segítettek akkor alaposan felmértem őket különféle pózokban.. az mozgó kebleket és a hátsójukat miközben segítettek nekem.. persze ügyeltem arra, hogy a nyálam ne csorogjon.. inkább ezzel foglalkoztam mint a szedegetéssel.. nagyobb örömömet is leletem benne.

by **Koshitsu Esutel** Kedd Jan. 08 2013, 12:38

*Még mikor éppen a ruhánkkal voltunk elfoglalva, s megdicsérte az enyémet, kissé elpirulhattam, zavartan mosolyogtam csak. De a nagy teremben fogalmam sincs, mit képzeltem. Még hogy én táncoljak?! Peterrel?! Mikor benyitott a kisajtón, nevethetnékem támadt a gondolatra, örültem, hogy a fiúnak nem esett le a pillanatnyi szándékom, mert az igazán égés lett volna. El is hessegettem a gondolatot, s mondhatni rájöttem, hogy nem is akarok táncolni, mert nem is tudok. Így nagyot fújtam megkönnyebbülésemkor, amikor benyitottunk a szobába. Hát nem volt valami nagy... Arra gondoltam egy kis körbepillantás után, hogy nekiállok kutatni. Hátha itt van az egyik a négy keresett tárgyból. Bár a rózsaszín tűsarkún meglepődtem volna, ha meglátom ebben a szobában. Megindultam a szekrény felé, de akkor hirtelen megszólalt a hölgyemény. Kicsit megijedtem, mert először nem vettem észre. Megfordultam hirtelen, hogy ránézzek. Végighallgattam, s valahogy nem akaródzott mosoly húzódni szám szegletére. *
~ Játszani? ~
* Összevontam a szemöldökömet, egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne nézzek bizalmatlanul a nő irányába. Majd Peterre pillantottam, de nem szóltam. A zenelejátszó beindult. Hirtelen felvontam a szemöldököm. *
~ Fene... csak nem úszom meg! ~
- Most mire is gond...
~...olsz? ~
* Be sem fejeztem, mert észrevettem, hogy a falnak beszélek. A hölgy megint eltűnt.*
~ Szemét NPC!! ~
* Nem lehet más, hittem, hogy megint ez az ostoba játék szórakozik velünk azzal a nyavalyás istenségnek önmagát hívő Kajabával együtt... Fújtam egyet, miután kidühöngtem magam gondolataimban. Kisétáltam az ajtón, s a lemezlejátszó bámultam, majd Peterre néztem kissé félénken és bocsánatkérőn.*
- Azt hiszem nem tehetünk mást.
* Letettem a vállamról a tegzet és az íjat is a falhoz, s ha elkezdünk táncolni, közben megszólaltam.*
- Nem tetszik ez nekem... ez a nő vagy bolond, vagy NPC, de akkor Kayaba a bolond...
~ Bár ez sosem volt kérdés~
- vagy szegénynek nem volt gyerekszobája, vagy valami nagyon csúfos játékot űz velünk.
* A zene csak tartott és tartott, azt hittem beleőrülök, esküszöm, ha fél órán át nem táncoltunk, akkor egy percig se! Utáltam, mert nem szeretek parancsszóra tenni semmit se. A hölgyemény szavai amúgy is valahogy fenyegetésnek tűntek számomra. Jó, lehet csak én vagyok ennyire paranoid, de ebben a mai virtuális világban semmin sem lehet csodálkozni, és bármire lehet/kell számítani. Egyáltalán nem voltam nyugodt a fél óra alatt, talán ezt Peter is érzékelhette. Feszült voltam, s egyáltalán nem a zenére koncentráltam, hanem ide-oda pillantottam, s a gondolataim is csapkodtak jobbra-balra. De aztán úgy voltam vele, hogy ha már itt vagyunk... Táncoltam! És tudtam táncolni, mert ez a kisípolásra szánt játék még ezt is meg tudja csinálni. Nem tudom, lesz-e az életemben olyan pillanat, amikor gyűlöleten kívül mást is fogok érezni a SAO iránt. Kissé sértett tekintettel pillantottam egy idő után Peterre...Zavart, hogy nem ismerem.*
- Hiányzik az otthonod?
* Várok egy kicsit. Ha nem felel azonnal, pár lélegzettel később elfordulva felelem azt neki, hogy nekem nagyon. Ha meg válaszol, akkor csak utána mondom e szavakat. A zene lejárt. Megálltam, s a lejátszót kezdtem el bámulni. Ezután kaptam csak észbe, hogy még mindig a táncolási pózban vagyunk. Zavartan Peterre pillantottam, majd elengedtem, s feltűnően kerültem a tekintetét. Keresztbe fontam a kezemet, s járkálni kezdtem.*
- Ch... és most mi lesz? Befejeztük!
* Szóltam kicsit hangosabban, hátha figyel bennünket a szellemlány. Biztos voltam benne, hogy ezt teszi. Hirtelen Peter felé ugrottam, mert a tükör előtt álltam, az azonban megindult, én meg persze megijedtem. De aztán gyorsan megerősítettem magam, s már fel is kaptam az íjamat és a tegzet is. Egy rés, meg persze a hölgyemény is megjelent. Kicsire húztam a szemem.*
- Már megint invitálgat bennünket... mi lenne, ha egyszerűen nem mennénk vele, hanem mennénk a magunk dolgára?
* De ez inkább csak egy csendes magándühöt kiöntő vélemény volt, s egyben egy költői kérdés is, mert azonnal megindultam a nőt követve, hátra sem tekintve, hogy Peter követ-e. Mert biztos voltam benne, hogy jönni fog ő is... és ez megnyugtatott. *

by **Peter Worker** Kedd Jan. 08 2013, 13:55

A szobába Esutel után mentem be, nem mert gyáva lettem volna, csupán csak udvariasságból. Bár nem tudom, hogy mit vártam a helyiségtől, mégis meglepődtem mikor beléptem. Mi elsőnek feltűnt az az volt, hogy homályosan láttam. Fényforrás csupán csak egy gyertya volt egy asztal közepén, mi mellett egy üveg bor és két pohár volt. Az ülőalkalmatosság nem volt a legnagyobb, kételkedtem benne, hogy ketten belefértünk volna, azonban nem is volt lehetőségünk kipróbálni, minthogy az eltűnt hölgy lett látható ismét és szólt hozzánk.
- Játszanotok kell, nem kutakodni! Bár, ha már így alakult támadt is egy ötletem! Ha játszottatok, megkapjátok azt a szobát is játszani bónuszként, és később egy játékot kihagyhattok cserébe. Hihihi, lehet megéri, de ti döntötök. Hmm, bár választhattok is a két játékhely közül. – mintha a babái lettünk volna és egy babaházba kerültünk volna. Kellemetlen érzés uralkodott el rajtam ezzel kapcsolatban, de gondolataimat hamar megtörte, hogy elindult a lejátszó és halk muzsika szólt belőle.
Esutel felém fordult, tekintette más volt, mint eddig.
- Azt hiszem nem tehetünk mást.
Levette válláról a fegyverét, majd lépett hozzám. Egyik tenyerem az övét borította be, míg a másikat zavartan a derekára tettem, majd kezdtünk el táncolni.
- Nem tetszik ez nekem... ez a nő vagy bolond, vagy NPC, de akkor Kayaba a bolond... vagy szegénynek nem volt gyerekszobája, vagy valami nagyon csúfos játékot űz velünk.
- Én inkább a csúfos játékra szavaznék. – úgy gondoltam, hogy a távolból minket nézett épp valahonnan.
Mélyen legbelül be kellett vallanom magamnak, hogy most nem sajnáltam ezt, élveztem valamennyire, legalábbis jobban, mint a táncpartnerem. Mindig is vágytam egy ilyen pillanatra, bár tény, hogy nem ilyen körülmények közt, de mégis, egy szép lány táncolt velem. Szabad akaratból sokkal jobb lett volna, de a tudat, hogy Esutel nem undorodott tőlem, az nekem épp elég volt most. A lány sokáig csak körbe - körbe nézelődött, lépett, mert lépnie kellett, de egy pillanatra sem élvezte a táncot, legalábbis nekem úgy tűnt, hogy nem élvezi.
- Hiányzik az otthonod? – nem sokkal, de magasabb voltam tőle, így valamelyest fel kellett néznie rám.
- Egy kicsit. – gondolkodtam el – Az emberek hiányoznak, de maga a világ még nem igazán. Neked?
- Nekem nagyon. – vallotta be.
Mintha végszóra válaszolt volna, a zene véget ért, majd engedett el engem. Lesütötte szemét, vagy épp másfelé nézett, de véletlenül se rám, kerülte a tekintettem. Nem tudtam, hogy mit jelentett ez, hogy ennyire rosszul táncoltam volna, vagy épp ellenkezőleg. Sóhajtottam, majd figyelmem Hisame terelte el. Tánc közben ő a lábainknál cikázott lelkesen, majd most hogy véget ért a műsor, nem zavartatta magát és utánozva minket állt két lábra és táncolt láthatatlan partnerével, néma zenére.
- Ch... és most mi lesz? Befejeztük! – néztem újra Esutelre.
Tudtam, hogy a lány nem tőlem várta a választ, így nem szóltam, majd egy pillanattal később mozdult meg a tükör és lépett mellém Esutel. Megijedt egy kicsit, majd látszott haragosnak.
- Már megint invitálgat bennünket... mi lenne, ha egyszerűen nem mennénk vele, hanem mennénk a magunk dolgára?
Nem tudtam válaszolni, mert már meg is indult, én meg szó nélkül követtem.
Hisame elénk került, fogalmam sem volt, hogy hogyan. Két lábon épp egy fordulatot írt le maga körül, majd zakózott a földre és négykézlábra állva a fejét rázta. Mókás látvány volt, én mosolyra húztam a szám, de szólva rá közöltem vele, hogy megyünk tovább, ennyi volt a móka.

by **Yurihime** Pént. Jan. 11 2013, 21:54

Hoppá, hát ez nagyon mulatságos volt ^.^ Forgott a világ a körülöttünk, hát nem is csoda hogy RenAi-sama elbotolt s a padlóra huppant. Mondjuk nem értettem, miért beszélt ő is, meg mindenki olyan tiszteletteljesen hozzám, mikor nem is szolgáltam rá. Pontosan azért ütöttem meg mindenkivel szemben a legnagyobb tiszteletet, mert ők rászolgáltak, hiszen mindenki olyan csodálatos és kedves személyiség, velem ellentétben ^.^
- Ezt akár én is kérdezhetném, RenAi-sama ^.^ Jól v... van? Hopp... - tántorodtam meg egy kissé, miközben feléje mozdultam, és inkább megkerestem a falat a kezemmel, hogy megtámaszkodhassak, mielőtt a gonoszan pergő-forgó padló engem is leránt, hogy megöleljem. Nem, nem bízhattam meg a falban sem, az egyetlen akiben megbízhattam most, az Ren-sama volt, szóval meg is ölelgettem, mert puszit is adott és úgy aggódott értem, meg olyan jó biztonságos volt őbeléje kapaszkodni. Annyira vicces volt, ahogy megijedtek az imént, ha Otou-sama nem tiltotta volna a játékot a fegyverrel, biztosan szórakoztam volna még egy kicsit, de így nem tettem meg, mert akkor haragudna rám, és nem is lenne helyes. Szóval inkább csak kapaszkodtam, és nevetgéltem, ahogy szépen betántorogtunk a szobááába.
- Hadd kérdezzem meg... ide nem ment be valaki néhány perccel ezelőtt? ^.^ Deee... - válaszoltam meg saját magam kérdését, mert bizony Ren-sama is pont ugyanarra a megállapításra jutott, mint jómagam. Itt eltűnt valaki! >.< Bújócskát játszhatunk a fiatalúrral, de jó *.* Ráadásul olyan szép volt ez a szoba, lenyűgöző pompája teljesen elkápráztatott! Elengedtem a fiatalembert, kitártam a két kezem és forogni kezdtem, pörögtem lelkesen, vagyis pörögtem volna, de valami gonosz manó miatt a földön találtam magam >.<
- Egy könyvben bújt el, azt súgta egy kedves tündérke ^.^ - jutottam felettébb elmés következtetésre, és némi gond illetve talán egy kevéske segítség árán talpra küzdöttem magamat ismételten. Értetlenül figyeltem, amint Ren-sama briliáns sziporkám ellenére először az asztal alatt, majd a fiókban kereste a fiatalurat, és közben booorzasztó nagy kuplerájt csinált.
- Ara-ara, ezt nem szabad, Ren-sama ^.^ Megmondtam, hogy egy könyvbe bújt, felforgatni pedig más házát nem illik, hacsak nincs házkutá..tatási engedélye ^.^ - dorgáltam meg az egyébként roppantul szimpatikus és kissé ijedős fiatalembert. Óvatos, lassú léptekkel kerültem oda az asztalhoz, mert Ren-sama észrevett valamit, és ha hívnak, akkor megyek, mert hát nem akartam megbántani azzal, hogy esetleg nem teszem meg, amit olyan szépen kér ^.^
- Hideg, meleg, hideg, meleg, meleg, hideg, hideg, hideg... RenAi-sama, kérem segítsen >.<" Mi értelme van ezeknek a mondatoknak egyáltalán? o.O? - kérdeztem buksimat kissé oldalra döntve, hátha magyarázattal tudnak szolgálni a buta buksimnak... illetve nem is buta, hiszen Okaa-sama pallérozta, ámde akkor sem tudtam rájönni, mire akar kilyukadni mindez. Ren-sama viszont úgy tűnt, látja az értelmüket *.* De miért is kellenek ezek nekünk?
- Máris, szíves-örömest segítek rendet rakni ^.^ - emeltem magasba a kezemet lelkesen, aztán óvatosan leereszkedtem, bár kicsit közben megbillentem. Szépen illedelmesen ráültem a sarkaimra, és egyenként emeltem a tenyerembe a kockákat, mintha virágot szednék *.* Milyen gyönyörű szóvirágokat lehetne készíteni ezekből a kockákból! Térdeimen lépkedve haladtam tovább, mikor elfogytak körülöttem, ám egyik pillanatról a másikra úgy éreztem, elfogyott az összes energiám, szóval odaadtam az összegyűjtött kockákat Ren-Ai-samának, aztán nekidőltem az asztalnak és becsuktam a szememet. Pár pillanat múlva már édesen szundikáltam is, remélem Ren-sama elégedett volt a segítségemmel és ügyesnek bizonyultam ^.^

by **RenAi** Szomb. Jan. 12 2013, 19:41

Miután felbuktam az egyik komornyikban vettem észre hogy Yurihime szédelgése nem szűnt, sőt mintha tovább nőtt volna, és viselkedése is egyre furcsább lett. Kedvesen megkérdezte hogy jól vagyok-e majd megkapaszkodott a falban, de gyorsan átvándorolt a közelében lévő Renre és őt megölelve igyekezett visszanyerni az egyensúlyát. Majd feltápászkodtam, és ismét csak megbotlottam, és akarva akaratlan Renben tudtam csak megkapaszkodni. Nem soká beléptünk mind a szobába Ren vezetésével, körbe néztünk és nem láttuk azt a tagot aki pár perce lépet be ide. A fiú bókokat szórt Yurihimének, majd hogy én sem maradjak ki hozzám is szólt pár szép szót, ugyanakkor megjegyezte hogy falánk vagyok.
- Nem is vagyok falánk! – Vörösödtem el először a bókoktól, utána méregtől.
- Nem vagyok falánk, épp csak nem ettem ma még semmit. – Karba fontam a kezem felemeltem a fejem és fél szemmel a fiút néztem, hogy mi lesz a reakciója. Tudtam hogy hazudok, de Ő nem is sejthette. Legalábbis reméltem. Majd újra mindenki azt a snob alakot kereste. Egyértelművé vált számomra hogy itt lesz valami átjáró. Ren örömmel veti bele magát a szoba pusztításába, mondván hogy a „ficsúrt és a könyvet” keresi. Ügyesen magára rántja az asztal tetejét majd egy fiókot is. A fiúkban lévő lapok kiszóródtak, és az asztal belsejében is egy illetve három rejtvényre lelt rá a fiú. Feltápászkodott, majd oda hívott minket is hogy nézzük meg. Mindeközben, Yurime szentül meggyőződve egy-egy könyvben elrejtőzve kereste a gonosz emberkét. Majd mikor látta hogy Ren mekkora kupit csinál, kedvesen megdorgálja, majd Ő is odajön. Majd engem kérdez:
- Hideg, meleg, hideg, meleg, meleg, hideg, hideg, hideg... RenAi-sama, kérem segítsen >.<" Mi értelme van ezeknek a mondatoknak egyáltalán? o.O? – Fejét oldalra döntve próbál értelmet lelni a dolgokban. Ren már meg is fejtett kettőt, de a középsőt nem tudta. Pár pillanatig, csak néztem a kérdést, majd mikor beugrottak a lehetséges válaszok, sorra vetettem el őket magamban, mivel nem mondtam ki a többiek csak azt látták hogy, gondolkodok, majd megörülök, utána fejemet csóválva dobom az öltetett, ezt még párszor, majd utána jobbra balra járkálva hümmögő hangokat kiadva magamból, próbálok rájönni a válaszra, persze sikertelenül. Nem tehetek mást… használnom kell! Azzal megálltam előhívtam az invertorim és elővettem belőle a szemüvegem. Nem volt semmi baja a látásomnak nem is azért használtam. De ugye mindenkinek vannak ostoba szokásai, nemde? Így nekem is, feltettem a szemüvegem amiben sokkal okosabbak tűntem, és nem, nem rontott a kinézetemen, sőt kifejezetten jól állt rajtam. És mivel okosnak tűnök benne, talán az is leszek tőle picit, legalábbis úgy gondolom.
Odacsörtetek az asztalhoz, ránézek társaimra, majd önelégült arckifejezéssel csettintek egyet úgy hogy a mutató újjam az ég vagyis a plafon felé néz. És megszólalok.
- A válasz szerintem a pince! – Vigyorgok, majd egy gyors mozdulattal megszabadulok a szemüvegemtől és visszateszem a rakimba. Majd Ren megkért hogy segítsünk neki össze szedni a darabkákat, Így Yurihime a földről szedte fel őket és ide adta nekem én meg megfejtés gyanánt kellő helyükre igyekeztem pakolászni őket. Majd az asztal alól lepottyant egy könyv, gyorsan kiszedtem, és oda vittem a többieknek hogy megmutassam mit találtam, ekkor vettem észre hogy Yurihime már elköltözött álomföldre. Így maradt Ren akinek mutogathatom a könyvet. Kinyitjuk és reménykedünk benne, hogy idegen nyelven lesz írva, de sajnos nem így volt. Még sincs ilyen könnyű dolgunk, megpróbáljuk beilleszteni a hiányzó könyv helyére, de sikertelenül. Majd mivel felidegesít, elkezdem össze vissza pakolni a könyveket, réseket keresni, olyan gombokat amik talán kinyitnak egy titkos ajtót…ha valaki rám szól akkor is folytatom, egészen addig amíg meg nem leli valaki a megoldást.

by **XaXa** Hétf. Jan. 21 2013, 02:57

Yurihime, RenAi, és Ren:
"Egyik könyv sem illene az üres helyre, ha azt nézitek, hogy a többi sorba van rendezve. "
Annyit tesz, hogy cím ügyileg nem passzol, így mikor berakja RenAi a könyvet, ami a végénél kicsit nehezebbre sikerül hallotok egy halk puffanó hangot, majd néhány kattogást is. A következő az, hogy a szekrény jobb oldala eltávolodik a faltól egy centire. A kérdés csak az, hogy melyik könyvet is rakja (rakjátok) a polcra. Kivenni utána nem sikerül, ha megpróbálnátok. Egyéb titkos ajtót 5 perc keresés után sem sikerül találni.Ha a szekrény mögötti utat elfogadjátok, a következő tárul szemetek elé. Egy szűk folyosó, ahol ketten nagyon szűkösen, hárman semmiképp sem férnétek el egymás mellett. Lent a lépcső alján egy nagy kör alakú "aréna" fogad titeket. Körbe a falon különböző fegyverek, és kétszer egy pár a falhoz rögzített bilincs. Három ajtó van veletek szemben, s mögöttetek beérkezésetek után lecsapódott egy rács, így a visszautat kiütötte a választási lehetőségekből. Ekkor hallotok meg egy férfi hangot.
-Üdvözlet! Három választási lehetőségetek van. Első, hogy ketten bilincse kerülnek és egy valaki a könnyebb úton mehet tovább, a második, hogy egy valaki kerül a bilincsbe de így egy picivel nehezebb út lesz csak elérhető, és a harmadik, ugye a hosszú és nehéz út.
Az első esetben a bal oldali, a másodikban a jobb oldali, a harmadikban pedig a középső ajtó nyílik ki. Ez utóbbi esetben vagy egy tucat kígyó potyog le rátok, miközben az ajtó szép lassan kinyílik.

Esutel és Péter:
Ahogy mentek a lány után meglátjátok a következő szoba túloldalán, ahogy integet nektek. Talán kissé furcsa lehet, hogy eddig invitálóan intett, most meg ilyen "Helló, szia" integetéssel köszönt/ búcsúztat titeket. Ugyanis a következő pillanatban elfogy a lábatok alól a talaj, majd nemsokkal ezután visszazárul a csapóajtó.
Peter terajtad áll, hogy a peted hogyan reagált erre. Fent ragadt, vagy lezuhant veletek.
Egy pihe-puha ágyra érkezik Peter, s rá Esutel. Nagyon szűkös a szobácska amiben landoltatok. Egy alig bő egy személyes ágy, s egy zárt ajtó az ágy után rögtön. Az ágy végében pedig egy kártyajáték szerepel, melynek neve Uralkodó.
-Most pedig következzék a következő játék. Legyetek kreatívak, és ne fogjátok vissza magatokat, különben nem fogok nyertest hirdetni.
Egy pakli francia kártya tele kastéllyal uralkodóval és alattvalókkal. (Mármint képekben.) Játszhattok vele pókert, römit, amit szeretnétek, azonban egy kikötés szerepel a bónuszlapon: Minden körben van egy nyertes, és egy vesztes. A vesztesnek kötelessége teljesíteni a nyertes egy kívánságát.

by Ajánlott tartalom

[Küldetés] Az Álnok Kastély

[Küldetés] Az Álnok Kastély

Re: [Küldetés] Az Álnok Kastély

Re: [Küldetés] Az Álnok Kastély

Re: [Küldetés] Az Álnok Kastély

Re: [Küldetés] Az Álnok Kastély

Re: [Küldetés] Az Álnok Kastély

Re: [Küldetés] Az Álnok Kastély

Re: [Küldetés] Az Álnok Kastély

Re: [Küldetés] Az Álnok Kastély

Re: [Küldetés] Az Álnok Kastély

Re: [Küldetés] Az Álnok Kastély

Re: [Küldetés] Az Álnok Kastély

Re: [Küldetés] Az Álnok Kastély

Re: [Küldetés] Az Álnok Kastély

Re: [Küldetés] Az Álnok Kastély

Re: [Küldetés] Az Álnok Kastély

Re: [Küldetés] Az Álnok Kastély

Re: [Küldetés] Az Álnok Kastély

Re: [Küldetés] Az Álnok Kastély

Re: [Küldetés] Az Álnok Kastély

Re: [Küldetés] Az Álnok Kastély

Re: [Küldetés] Az Álnok Kastély

Re: [Küldetés] Az Álnok Kastély

Re: [Küldetés] Az Álnok Kastély

Re: [Küldetés] Az Álnok Kastély

Re: [Küldetés] Az Álnok Kastély