[ZSM küldetés] Chill&Spa

by **Ronye Arabel** Vas. Okt. 08 2017, 19:35

Avagy lássuk mit csináltok épp Smile

Résztvevők: Kiwi és Leonard

by **Leonard** Vas. Okt. 08 2017, 19:52

A fogadó felső emeleti lakása újra veszekedéstől volt hangos. Az idomár és pet tűrhetetlenül marták egymást. Leonak így is zsongott a feje, fájni nem fájt, de tele volt teherrel és gondolattal, amelyek lassan emésztették az elmúlt órákban. Egyszerűen képtelen volt nem odafigyelni a párosra, akik egyre hangosabban és gyerekesebben veszekedtek egymással. Lüktetett a feje, hiába nyitotta ki az ablakot, hogy egy kis friss levegőt engedjen be.
- Cöhh, ha legalább játszottál volna valamit, most jobban értenél hozzá.
- Csak azok játszanak, akiknek nincsen élete, baaa-rom. - Szophie dühösen fújta fel arcocskáját, mint egy kis pukkancs, miközben a kelleténél erélyesebben mondta ki az utolsó szót.
- A te életed egy játék, te nyomorult. - vágott vissza Vezér szemforgatva, és már vicsorított a veszekedés hevében.
- Te magad is egy játék vagy. - szögezte le aztán az idomár laza kézlendítéssel, mellyel mintha csak elhessegetni kívánná farkasát, majd újra csak a tárgy felé fordult.
- Épp ezért értem jobban! - kapta fel amazt az asztalról a pet, és szorosan markába zárta.
- Érted a fenét! Ehhez kinti logika kell.. - tette erélyesen karba kezét a lány, miközben arcára erősen duzzogó kifejezés ült ki, amiért elvették a játékát.
- Mert a te logikáddal sokra megyünk.. - Vezér hangjában csendült valami lekezelés, de éppen csak egy kicsi, amennyit megengedhetett magának még a nem komoly keretek közt idomárjával szemben. Mindketten tudták, hogy ez csak sima szópárbaj, semmi több, ugyanakkor Leo fejében a zűrzavar egyre növekvő ingerültségbe csapott át. Már az arcát legyező hideg levegő sem volt elég. Hirtelen indulattal fordult meg, és csapta be a háta mögött az ablakot, hogy annak üvege utána hosszan rezgett. Ha nem lett volna immortal object, talán ki is törik.
- Elegem van! - kiáltotta a fiú, és a hirtelen agresszióra a páros egyszerre elhallgatott, és gyermekes visszafogottsággal figyelték a kardforgatót.
- Képtelenség mellettetek gondolkodni.. Hihetetlen! - morgolódott, majd hatalmas és dühös léptekkel megindult az ajtó felé. A karnisról még felkapta a kabátját, majd feltépte az ajtót, hogy azon kilépve még egyszer utoljára jó hangosan becsaphassa maga mögött. A zárból pixelek hullottak ki ennek hatására, de nem ment tönkre.
Mély levegőt vett és fújtatott egyet, majd megindult, maga sem tudva hová. Így, hogy már kint volt a házból, tisztán tudta, hogy nem a veszekedés zavarta, hanem csupán a lelkét mardosó problémák, amelyeket az idomár-pet pároson töltött ki.
Nem érdekelte, durcásan összehúzta maga előtt a kabátját, és megindult az éjszakába. Egyszer csak gondolt egyet, és elteleportált. Az első helyre, ami eszébe jutott. Az egyikre, amelyről úgy gondolta, hogy nem zavarhatja őt ott senki, ahol a tiszta, és csillagos ég alatt szimplán kitisztíthatja majd a fejét, és átgondolhat mindent. Egy helyre, ahol nem bánt meg senkit, és belekiálthat a mindenségbe.
A negyedik szint egyik szigetére ment.

by **Kiwi** Hétf. Okt. 16 2017, 20:49

Talán percekig is bámultam őket. Nem újdonság ez, és ők is megszoktak már, bár ritkán állok be közéjük. Idegenek és annyira különböznek tőlem. Ők már ismerik egymást és összeszoktak én pedig annyira kirívok közülük. A bal vállamat döntöttem az oszlopnak, ami a nyári pavilont tartotta. Ők pedig bent ültek a padokon az asztal mellett. Néha-néha beleszürcsöltem a jegeskávémba, miközben arra vártam, hogy befejezzék ezt a kört.
Még kérdéses, hogy beállok-e közéjük, hisz van egy srác a tömegben, akit ki nem állhatok és fordítva. Miután bunkózott egy álltalános kérdésre, meg lett írva, hogy mi nem fogunk tudni jól kijönni. Az oltogatásokat azóta is ontja, én pedig hol felveszem, hol nem. A kockák gurultak, a bábuk mozogtak, az események pedig pörögtek. Ha így haladnak, hamar a végére érnek. Odamerészkedtem hozzájuk, de mire megmozdultam volna, meg is lettem szólítva.
- Úgy látom megint kerülöd az éjszakát. – Jegyezte meg Toshiro.
- Jöhetsz, én már úgyis befejeztem, mára. Már öt órája nyomjuk. – Masszírozta jobb kezével a ball vállát, Shoya. Ő az, akit pár perce említettem. A „kedvencem” a csapatból. Megvontam a vállamat és beültem közéjük.
- Új játékot kezdünk, vagy átveszem a körét? – Kérdeztem, miközben kiválasztottam a bábumat, és vettem magam elé kockákat is.
- Újat kezdtünk. – Jelentette ki a kampányvezető. A játékmester, akit Reolnak hívnak. Birtam a csajt, bár sose mondtam neki. A személyiségének volt, egyfajta varázsa, amit nehéz volna megfogalmazni, hogy mi vagy miért. A csapat talán legszimpatikusabb tagja.
Megvárta, ameddig előkészülünk. Én azért a szabályzatot, kézközelben tartottam. De nem húztam az időt, felelevenítésekkel. Majd játék közben, kiderül mennyi maradt még meg.
- Kalandorok. Frintirr, Niora királya hivatott titeket. A legbátrabbat. A legcsinosabbat. A legeszesebbet. A legerősebbet és a legnagyobb csalót. – Minden tulajdonságot nyomatékosított, és ha nem is osztotta ki a szerepeket, de pillantásával, azért sugallta, kire mit szánt. Úgy tűnik hatalma veszélybe került, de nem hajlandó elárulni mit is szándékozik tőletek kérni és miért. Egy dolgot közöl veletek csak. Menjetek az északi hegység zordabb sziklásaihoz, ahol egy barlangot kell meglelnetek, aminek a szájából romlott hús és dög szag árad, furcsa hangok, üvöltések kíséretében. A jutalmatok persze busás, talán túl szép is, hogy igaz legyen. Mit tesztek? – Emelte a pillantását ránk kérdőn.
- Nekem gyanús, hogy kicsinálnak minket. – Jegyezte meg szinte azonnal. Lyiora. Ő volt a csapatunk legfiatalabb tagja. Úgy tizenhárom lehetett. De tényleg, hiszen nem rég ébredt.
- Én is így gondolom. Az a baj, hogy nem tudom miféle képességeket vegyek meg, hisz sokat számít, hogy az ellenfél ember vagy szörny. – Pillantok fel Reol-ra, aki kifejezéstelen arccal mered vissza rám. Nem segít.
- Az alapképességeket beszéljük össze, utána tudunk még korrigálni rajta. Most legyünk egy közepesen erős és nem specialista csapat, utána, hogy megtudjuk mi vár ránk, még el tudunk adni pár tulajdonságot.
Én tolvaj mágus leszek. – Jelentettem ki, még mielőtt elhappolják a lehetőséget.
- Paladin, mentalista. – Jelentette ki Toshiro.
- Barbár, nekromancer. – Jelentette ki a tünemény. Valahogy, nem is lepődtem meg rajta, hiszen abban a korban, a sötét mágikus dolgok nekem is imponáltak.
- Én Rogue. Vagyis íjász és ha már a tolvajt elloptad, akkor leszek a pap. Mivel a segítő irányzatot, gyönyörűen kihagytátok. – Ő a csapatunk negyedik tagja. Hirose. Bár én fejben csak Pacizom. Mindig morog és prüszköl, akár csak egy ló. Felsóhajtottam.
- Én megérkezek, de még a városban veszek egy lovat, és néhány bájitalt, valamint a tisztvízforrás botját. Ezzel elment minden kezdő tőkém. – Dobtam be a közösbe a tarisznyám tartalmát. Majd a többiek is eldöntötték, ki mit választ, vásárol. Felépítettük a csapatot és kijelentettük, hogy elfogadtuk a király kérését, és nekivágunk az útnak.

- Útközben, találkoztatok, egy lánnyal. Alig egy pillanatra láttátok csak, ahogy fehér hosszú ruhája és vörös haja csupán egy pillanatra halad át előttetek. Toshiro, az ösztönnel, te megérezhetted a szándékát. Sóvárgás. Töménytelen kielégítetlen vágy és sóvárgás. Ez áradt a nő aurájából. - Osztotta meg velünk Reoll.
- Kielégítem én szívesen. – Vigyorodott el a fiú. Én csak a szemöldököm vontam fel, egy halvány bazsallyal az orrom alatt.
- Én elindulok utána. – Jelentettem ki, és mozgattam is a bábumat.
- Hülye vagy? Célunk van, nem kószálhatunk el mindenfelé. – Rivallt rám Hirose.
- Női megérzés. Szerintem köze van az ügyünkhöz. – Jelentettem ki.
- Én folytatom az utam és te is jössz kis húgom, ugye? – Pillantott a barbár kislányra. – Aki bólintott. Rendszerint összemesélik magukat és összeszokott páros is.
- Kiwi dobj. – Már nyúltam is a kockáim után, amit a markomba gyűlytöttem, majd szimplán lendület helyett csupán kigurítottam a markomból, egy gyors mozdulattal.
- Tizenhat. Ez kevés. Elvesztetted a nyomát. Hirose-ék elmentek, mire visszaérsz.
Toshiro? – Pillantott a fiúra.
- Megvártam Kiwit, ameddig kikutakodja magát. Nem próbáltam megkeresni, vámpírcsatára nincs szükségem.- Válaszolta.
- Nem mondtam, hogy vámpír. – Mosolyodott el Reol.
- Téged ismerve, biztos annak szántad. Kiwi még naiv ilyen téren, majd pár játék után, tudja mit után ugorjon és mi után nem. – Húzott le, miközben rám mosolygott biztatóan, és a kezét is emelte egy buksi simire. Még útközben eltoltam a kezét. Nem éreztem úgy, hogy szívesen engednék meg neki ilyeneket.
- Előveszem a térképet, és megkeresem a kijelölt barlang helyét. – Jelentettem ki, miután luftot dobtam. Bosszankodtam. Tényleg úgy éreztem, lényeges eleme lesz a mesének. Míg Liyoriék, már előre haladtak, addig mi csak később értünk oda. Ők már bent voltak. Legalábbis a karaktereink így gondolták, mivel nem tudhattuk, hogy ők még az erdőben a barlang mögötti tavat mérték fel. Mi így beléptünk.
- Ahogy beléptek, két elágazást találtok. Merre mentek? - Rögtön rávágtuk az ellentétes választ, míg én jobbra, ő a bal oldalit választotta volna, végül én győztem. Jobbra mentünk.
- Egyre kevesebb fény szűrődik be, és érezni kezditek a bűzt, ami úgy néz ki, valami kénes szagot áraszt, de csend van. Még a szívveréseteket is hallhatjátok. – Érzékletesen adta elő magát.
- Ha, kén akkor az gáz és fertőző, és be is tud robbanni.- Mondtam.
- De nem biztos hogy kén. Kénes. Az még nem tuti, hogy robban. De próbáljuk ki! – Pislogtam rá, majd letette az asztalra az egyik lapját, amin a dinamit emblémája volt.
- Egy barlangban, robbantanál? Miközben gyanús hogy, még égő gázzal is van tele?! – Kérdeztem tőle, hüledezve. De addigra elfordította a lapját, jelezve, hogy kimerítette, tehát aktiválta. Ösztönösen nyúltam volna a megigazítani, a kártyalapot, de Reol játékosan rácsapott a kezemre.
- Az ő döntése. – Hagyta jóvá.
- De!...- Viszont nem maradt idő szavakra, ki kellett gondolnom, merre és hova lépek, valamint melyik képességem használom, probléma esetén. Hatot léphettem, így a barlang szájából ki tudtam lépni, és a másik járat nyílásán a fal mögé elbújni. Toshiro-nak több lépése volt és védelmező pajzsot is nyújtott, de így is sebeződtünk rendesen. Alig marat két életjelzőm, a fiúnak pedig csak egy, mivel még sziklát is kapott a fejére.
- Kihúzom a sziklák alól, két fáradtságért. – Jelentettem, ki de ezek után nem mozdulhattam a körömig. A robbanást Hirose-ék, is meghallották, így két körön keresztül megpróbáltak eljutni a forráshoz. Reol gyanúsan elmosolyodott.
- A por és a törmelékek alább szálltak, minden zaj elcsendesedett, és ti ketten ott vagytok, félholtan egy barlang üres termében. Ne felejtsétek el, éreztek minden fájdalmat, kínt, érintést, izzadtok és véreztek… Mit tesztek? - Szóra nyitottam volna a számat, de Toshiro megelőzött.
- Te most csendben vagy, pihi köröd van. – Szigorúan kifejtette, hogy hallgassak.
- Én viszont, még mozoghatok. Megkeresem Kiwi-chan, arcát és megpróbálom kitapogatni az ajkait. – Pislogtam párat.
- Most épp vonaglanod kéne a fájdalomtól. – Pillantottam rá, kioktatóan.
- Adrenalin picim. Az egyik legjobb fájdalomcsillapító. – Emelte meg kétszer a szemöldökét.
- Megtalálod Kiwi arcát. – Vágott közbe Reoll.
- Megpróbálom megcsókolni. – Majd gurított a kockákkal, amik az én pártomat fogták.
- Elhúztam a fejem.- Jelentettem ki.
- Tovább próbálkoztam. – Gurított megint, bár… az újrapróbálkozásért fáradtsággal fizet, tehát hamarosan pihi körre kerül sor.
- A kockák engedték. Kiwi? – Pillantott rám. Én peidig tudta, hogy ez csupán egy játék.
- Akkor sikerült. – Jelentettem ki hűvösen. Bár csupán zavarban voltam.
- Motoszkálást hallotok, nem messze tőletek. Mintha valami kúszna felétek, ritmikusan húzza magát, halk hörgéssel kísérve. Mit csináltok? - Folytatta.
- Én oda lököm Toshirot! – Jelentettem ki habozás nélkül.
- Mi? – Háborodott fel, miközben a többiek röhögtek.
- Inkább te mint én! ˇ^ˇ – Jelentettem ki, szintén felháborodást szimulálva.
- Megpróbálok elugrani. – Jelentette ki, és már nyúlt is a kockák után, amikor Reol beborította a fiú kezét a tenyerével. Toshiro elkerekedett szemekkel nézte.
- Elfogytak a mozgáspontjaid, kifáradtál. – A fiú szája tátva maradt, és látszott hogy minden fogaskereke azon kattog, miként úszhatná meg ezt a balesetet. Rám pillantott.
- Csakis te segíthetsz rajtam! – Jelentette ki.
- Toashiro, érzed ahogy lágy masszaként mászik a lábadra valami, ami egészen elzsibbaszt, majd minden porcikában sugározni kezd egy égető, maró fájdalom. Ordíts! – A fiú, pedig tényleg felordított, bár nem a fájdalomtól, inkább a kétségbeeséstől. Talán picit jobban beleélte magát a kelleténél, vagy jól színészkedett.
- Mivel? Nekem nincs semmi olyanom. – Hadartam, de kutattam a lapjaim között, majd letettem és aktiváltam egy fáklyát.
- A fény nem világítja be az egész látóteredet, láthatod, ahogy a fiú vonaglik valami alatt, és ahogy a lábán keresztül készül felmászni és bekebelezni, az egész testét. Mit teszel? – Kérdezte tőlem, bár látszott, hogy élvezi a harci helyzeteket.
- Hát… izé… elkezdtem csapkodni a fáklyával a szörnyet. – A többiek szakadtak és én is vigyorogtam, bár a fejem is főtt, hogy miként oldom meg.
- Kockák. – Szólt rám. Majd gurítottam.
- A szörny csak még dühösebb lett, és egyre gyorsabban kezdte el elevenen felemészteni Toshirot. Tos! Dobj el egy életjelzőt.- Reol pörgette az eseményeket.
- Hát…. Toss! Én mindent megpróbáltam! Ott hagyom és kijáratot keresek. – Reoll összepréselte az ajkait, majd bólogatni kezdett, miközben a kockákkal gurítottam.
- Nem találtál kijáratot, a robbanás elzárta. – Vigyorgott.
- De! Izé!... Ne már!.... – Hadonásztam a kezeimmel, és most én fogaskerekeim csikorogtak.
- Megpróbálom megint, hátha csak elsiklott a szemem valami felett! – Újra dobtam a kockákkal. De Toshiro pihenő köre is lejárt, majd dobott a kockákkal ő is.
- Megragadom Kiwi lábát. Itt marad velem. Örökre! – Az utolsó szót, játékosan kiemelte és gonosz vigyorra formálta ajkait.
- Kiwi felbuktál. Toss! Kérem az utosló életjelződet is. Gratulálok, elevenen felemésztődtél egy Giantic Nyálka emésztőnedvében. Kiwi… - Sokatmondóan hangzott el a nevem.
- Jól van, akkor én is meghaltam! – Dobtam be a karakterem és a lapjaimat a közösbe. Eszem ágában nem volt, egy ilyet végig játszani, amikor nyilvánvaló esélytelen! Fel is idegesített picit, de igyekeztem ezt a legmélyebbre elnyomni.
- Ketten kiestek. Ti jöttök. – Pillantott a barbárra és a papra. Kicsavart egy felállás, de ők folytatták. Megtalálták a hullánkat, és ki is rabolhattak minket. Nyújtóztam egyet, majd megköszöntem a játékot. Tosiro is utánam jött, de nem bántam. A parton leültem és hanyatt vágtam magam egy homokos szakaszon. Éreztem, ahogy a fiú mellém telepszik. Nem szólaltam meg, nem tudtam mit is kellene mondanom. Így megvártam, hogy ő tegye meg. Meg is történt. Kicsit hosszabb csend után, felém pillantott. Árnyékot vetett rám a teste, ahogy ő ott ült én meg feküdtem. Rá emeltem a tekintetem.
- Szóval simán odalöknél egy szörny elé?! – Vakargatta meg a tarkóját, vigyorogva, kínjában. Amire én kissé elfintorodtam.
- Ugye tudod, hogy az csak egy játék?- Pillantottam rá, kérdően.
- De… én komolyan gondoltam. – Felelte.
- Szívesen megpróbálnám veled. – Folytatta, rajtam tartotta azokat a bociszemeket, miközben felvontam a szemöldököm, és figyeltem őt és vártam, kíváncsi voltam, akar-e még tovább vinni a szót. De hallgatott.
- Van barátom. – Jelentettem ki higgadtan. Bár ha nem lenne Cear is ezt hazudtam volna neki. Pár pillanatig hallgatott.
- És az miért zárja ki, hogy egy picit jól érezzük magunkat együtt legalább egyszer? – Ez volt az a pillanat, amikor végig futott rajtam a hideg, az indulatommal együtt, de nyeltem egyett.
- Azért mert szeretem. – Nem tudtam, tényleg így van-e, de releváns volt a válasz. A következő mondatától viszont elpattant a húr.
- Én is szeretem a cipőket, mégis felpróbálom mielőtt megveszem. – Pár másodpercig csak meredtem rá, megpróbáltam összerakni a hallottakat, valamint… felfogni, hogy, mindezt ténylegesen ki is mondta.
- Tudod!... – Kezdtem bele fenyegetően.
- A cipőknek nem fáj, ha visszateszed a polcra… - Azzal felpattantam, és nem túl nőies mozdulatokkal csörtettem el a közeléből is. Ez így megkoronázta az estémet… Betértem a fogadóba, megéheztem, bár étvágyam sem lett hirtelen. Hezitáltam, nem tudtam néhány másodpercig mit is szeretnék. Bár, inkább csak elmenekültem ide, ahol emberek is vannak… Ahol ha követne, vagy tapadna, vagy bármi, a nyilvánosság azért gátakat szabna neki…. A pulthoz léptem és egy tonikot kértem.

by **Ronye Arabel** Csüt. Okt. 19 2017, 23:49

Hűha

Leo:

Rossz hírem van. Ha máskor nyugalmas is a kis sziget ahova teleportáltál, most felfordulás van.
Nemrégiben kialakítottak ugyanis egy üdülőhelyet a szigeten, fogadóval, étkezdével, és gyógyrészleggel. Na nem betegségeket kúrálnak, annak Aincardban nem sok értelme lenne. Inkább a feszültségoldásra, és a masszázsra specializálódtak.
Viszont: Jól hallható módon valami kavarodás van. Valahol messzebb veszekedést hallasz, és az épületek között pedig úgy futkos a néhány alkalmazott, mintha egy felbolydult hangyabolyból szabadultak volna. A vak is látja, hogy alig-alig győzik a munkát. És vendégből sincs kevés, ha megszámolod így az épületeken kívül is legalább 50 játékos üldögél vagy sétálgat, és feltételezhetően még többször ennyien vannak az épületekben.
Mielőtt odébbállhatnál vagy elindulhatnál valamerre egy alacsony, rövid, barna hajú, ék szemű, 14-16 éves lány szólít meg.
- Helló - kezd neki - Ne haragudj, tudnál kicsit segíteni? - ha jobban megnézed, a lány játékos, és az ilyen üdülők személyzetére jellemző öltözéket visel. A kezében pedig néhány pokróc van. Nyilván viszi valahová.
Segítesz neki?

Kiwi:

Betérve a fogadóba a következő látvány fogad: Teltház van, leülni már csak a pult előtt tudnál, és csakis úgy, hogy mindkét oldaladon kényelmetlenül közel lenne egy-egy vendég.
A kiszolgáló személyzet fel-alá rohangál, megállás nélkül véve föl a rendeléseket, és hordva ki az asztalokhoz az elkészült ételeket-italokat. Csakhogy elég kevesen vannak, úgyhogy a kiszolgálás lassú, ami miatt több vendég hőbörög. Köztük nem egészen józan alakok is páran.
De nem csak ebben a helyiségben van kavarodás. Ha kicsit fülelsz a konyha felől is veszekedést, és kiabálást hallhatsz.
Röviden szólva: katasztrófával fenyeget a helyzet. De mielőtt úgy gondolva, hogy inkább nem várod meg, ameddig a feszültség robban, odébbállnál, belép az ajtón egy 14-16 éves, alacsony, rövid, barna hajú és kék szemű lány, a személyzet ruhájában. Egyértelműen játékos. A kezében néhány pokrócot hoz, valószínűleg az emeleti szobák valamelyikébe. Szó nélkül menne is fel, csakhogy egy a kelletténél több alkoholt fogyasztott vendég a terem közepe táján elállja az útját.
- Ülj le közén Cicus, és hagyd azokat a pokrócokat - kéri (ehm… inkább parancsolja) mámoros vigyorral.
- Bocs, de fel kell vinnem ezeket a pokrócokat - próbálja a lány hárítani a helyzetet… Egyértelműen sikertelenül. A részeg fazon láthatóan ingerült lesz…
- Azt mondtam ülj le közénk. Kit érdekel ha néhány pancser pokróc nélkül marad? - kérdezi felemelt hangon. A lány pedig kicsit megszeppen erre, de úgy tűnik felvágták a nyelvét, mert nem hagyja annyiban
- Ha nem végzem el a feladatomat, kirúgnak. Kell ez a munka, úgyhogy légy szíves engedj dolgozni. - közli próbálva határozottnak tűnni. Ami csak olaj a tűzre… A pasas megragadja a csuklóját, és igyekszik odahúzni az asztalhoz az ellenkező lányt
- Ha azt mondom leülsz, akkor leülsz, értve? - közli már-már üvöltve.
Na… Mit kezdesz mindezt látva?

by **Leonard** Pént. Okt. 20 2017, 17:58

Éppen csak megérkezett a teleportkapuba, és várt, hogy elüljön fejéből a zaj, szívéből a problémák. Arra számított, a csillagokkal tűzdelt ég és a virtuális tenger lágy zaja fogják fogadni. Sajnos nagyot kellett csalódnia.
Az első, ami szó szerint a szemébe ötlött, az a fény, az épületek, és a kivilágítás. A második pedig a hatalmas hangzavar volt. A semmi közepe helyett konkrétan egy üdülőkomplexumban találta magát, és nem, még a nyugtató levendulás aromamasszázs ígérete sem tudta csillapítani dühét, mely csak úgy elöntötte a fejét.
- A retkes félfülű disznó nénikéjét az összes iszogató balfasznak. Cigikézés, koktélozgatás.. KOKTÉL! - köpte a szót idegesen maga elé eréjesen. - Ki iszik KOKTÉLT? Hát már Aincradban sem lehet pihenni? - duzzogott nagyon hangosan, és mogorván nézett mindenkire, aki csak a közelében haladt el.
- Persze, kislány vagyok, koktélozgatok, banánszoknyában szambázok, kurva jó nekem. Basszuk csak el még a pihenőhelyeket is az ilyen ribancocskák miatt. Kit érdekel?! Legyen hol lengetni a zsírosra hízott picsájukat. - a mondatokat a közelben vihogó lánycsapatnak szánta, akik hangos hanghordozása ellenére mindebből mit sem fogtak fel, ugyanis a részegség lágy ölén már régen felkapaszkodtak, és mámoros viháncolás keretében örültek körbe egy láthatóan jóképű, és bizonyára sok arannyal rendelkező NPC fiatalembert.
Ezek után, úgy érezte, talán mégis sikerült kellőképp levezetnie dühét végleg, és úgy döntött, elindul ő maga is felfedezni a helyet, hátha találhat valami kis szórakozást mégis ezen az éjszakán, esetleg lehúz pár rövidet - természetesen kókusztej kísérettel -, csak hogy erősítse a "beach" életérzést. Szóval elrugaszkodott a pálmafától, mely alatt eddig ácsorgott és dühöngött, és a homokot maga előtt rugdalva indult meg valamiféle eldugottabb kiszolgálóegységet keresni.
- Az ilyen helyeken véletlenül sincs CBA.. - sóhajtott maga elé, úgy tűnt, jó társaságot nyújt önmagának, és kezét a tarkójára helyezve baktatott, maga elé a távolba meredve, a kivilágított építményeket nézve. Csillagot véletlenül sem talált a nagy fényszennyezés miatt. Nagy pech.
Füle mellett természetesen, ahogy a többi hangot is kizárta, a köszönés is tökéletesen elsuhant, pláne azért, mert a lány az ő látószögéhez képest egészen alacsonyan volt. Véletlenül sem vette észre szegényt, aminek hamar frontális ütközés lett a vége. Szerencsétlen lány hátrataszítódott, és erre már Leo is felfigyelt. Tekintetét kérdőn emelte a fiatal hölgyre, mintha csak meg akarná kérdezni, mégis miért jött neki, ám nem ezt mondta.
- Bocsáss meg, nem vettelek észre. - nézett rá őszinte sajnálattal, és ha a leányzó leejtette a pokrócokat, készségesen segítette őket összeszedegetni.
- Jesszusom, szegény, de sok dolgod lehet. Mégis hogy bírod ezt a rengeteg csőcseléket? - csóválta meg a fejét az öltözéket látva.
- Na, add csak ide azokat. - vette el a pokrócokat lovagiasan. - Mutasd, merre. - folytatta aztán, miközben vidám és biztató mosolyt küldött a lány felé.

by **Kiwi** Vas. Okt. 22 2017, 07:07

- Remek! – Hagyja el az ajkaimat kissé mérgesen. Beszorítottam magam a pulthoz és ezt a tömeget látva, biztos voltam benne, hogy nem bent fogom elfogyasztani a rendelésem. Alig vártam, hogy megkapjam amit kérek, ha egyszer már nagy nehezen, de sikerült felvenniük. Megfordult a fejemben, hogy miért kínzom magam itt, így úgy döntöttem, hazamegyek a tonik után. Ki voltam száradva a sok beszéd után és valami frissítő kifejezetten jól esett volna. Talán perceket is vártam, és ekkor csapta meg a fülemet kiabálás. Megfordulva a széken, a hátam mögé fordítottam a tekintetem és az első két mondatig vártam. Kíváncsi voltam mit tesz a lány, vagy lesz-e bárki, aki a segítségére modul..
~ Hol vannak ilyenkor a szőke herceg?~ A kérdésem pedig a legkomolyabban csendült fel bennem, hisz számtalanszor éltem már én is, hogy amikor igazi segítség kell nem jött senki, de amikor el tudtam volna intézni… rögtön volt jelentkező a „megmentői” szerepre, én pedig mint engedelmes nő átadtam nekik a lehetőséget, bár… bevallom, de csak úgy magunk között, hogy képes voltam örülni ezeknek a morzsányi figyelmeknek is.

Amikor a pasas az utolsó mondatára nyitotta volna a száját már cselekedtem is. Még előtte lejátszódott két vízió a fejemben, miként is lehetne megoldani ezt a feladatot. Az első ötlet szimpatikusabb volt, de tudom magamról, hogy nem lenne hozzá gyomrom. Határozottan odalépek, flörtölök vele és addig itatom, ameddig még van benne bármi ami kijöjjön, de nem állok meg. Addig itatom, ameddig alkoholmérgezést nem kap. De mindezt kedvesen és türelmesen, eljátszva a gondoskodó nő szerepét. Ha már van tűz és fagy sebzés, meg mérgek, miért ne lehetne valaki így ellátni? Rikinek ez könnyen menne , de én más vagyok.
- Yu-ee-chaan~ - Kiáltom el magam, kedvesen és nagyon hangosan. Úgy, mintha egy rég nem látott barátot pillantanék meg a tömegben, még a kezeimmel is kalimpálok, aminek a lényege az volt, hogy az „áldozat” is értse, hogy róla van szó.
- Yu~e- ch – Torpanok meg az események előtt, egy pillanatra szigorú ábrázattal, végül mint aki mindent megért, lágyan elmosolyodok. A kislány felé nyújtom a kezem.
- Na, ne bohóckodj! Azt mondtad itt felkapott a hely, de azt nem, hogy ennyire.~ – Kezdek csevejbe, teljesen figyelmen kívül hagyva a főszert, ügyelve a szemkontaktusra a lánnyal, és húztam picit az időt, valamint biztosítottam arról, hogy segíteni akarok neki. Pici meglepődtem, mennyit sikerült javulnom, bár idegenek között, akiknek még nincs semmiféle képük rólam, vagy elvárásuk, százszor könnyebb színészkedni és rögtönözni, felszabadultabban tudok improvizálni.
- Na gyere, menjünk fel Mathew, ki lesz akadva ha most csinálunk mi is galibát! – Reméltem kapcsol a lány, és nem csináltam komplett őrültet magamból, bár a mai nap~ már nem számítana semmit. Ha a lány odajött mellém, az oldalánál átkaroltam, mint ahogy a barátnőknél szokás, de azért nem tudtam megállni, hogy oda ne szúrjak egy mondatot a tagnak.
- Sajnálom uram, rendelkezzen bármiféle adottságokkal, ön akkor sem tudná azt nyújtani neki, amire szüksége van. – Kacsint és nyelvkiöltés és csenevész és sokatmondó mosoly. Alaptalan és felesleges húzás volt, de a részegbe jól esett kicsit „belerúgni”, a lányka pedig csak tanulja meg, hogy az áldozat szerep a legrosszabb, ami történhet vele, mivel akkor nem ő irányít. Ezt nekem is meg kellett tanuljam annak idején.

by **Ronye Arabel** Szomb. Okt. 28 2017, 15:02

Leo:
Megértem, hogy dühös lettél… Én is az lennék ha csendre és magányra vágyva ilyen forgatag kellős közepén találnám magam…
A lányka veled ellentétben figyel, úgyhogy megpróbál ellépni, hogy elkerüljétek az ütközést… Nem túl nagy sikerrel, mert így is nekiütközöl, ő pedig lehuppan a földre. A pokrócok meg szanaszét esnek a földön…
Látható ijedtséggel pattan föl azonnal, és kezdi porolgatni, és újra összehajtani a takarókat. Nincs túl sok belőlük, 5 vékony plédről van csak szó, így hamar sikerül összeszednie őket, pláne ha segítesz neki.
- Máskor légyszi nézz a lábad elé - reagál kissé idegesen a bocsánatkérésedre. Azt akarja jelezni, hogy nem haragszik, de feszült lett a pokrócok koszolódása miatt…
- Nem könnyű, de sajnos muszáj, hogy fenn tudjam magam tartani… - válaszol a kérdésedre egykedvűen. Látszik rajta, hogy a háta közepére kívánja az egészet…
- Ezeket oda kell vinni, az első emeletre - mutat a fogadó épületre, ahol a bár, és a szobák vannak. - Nekem még el kell hozni néhány pokrócot, ha gondolod menj csak előre, utolérlek. - közli, és elszalad arra, amerről jött újabb adag takaróért. Megvárod, vagy előre mész?

Kiwi:
Jogos a kérdés. Az biztos hogy ebben a pillanatban nincs jelen a szőkeherceg a történetben, hogy kimentse szegény lánykát, úgyhogy végül te vállalod magadra ezt a feladatot.
A megszólításra egy pillatra bizonytalanság süt a lányka tekintetéből, aztán kigyúl a megértés fénye a szemében, és mosolyogva üdvözöl (legalábbis próbálkozik hitelesen eljátszani hogy örül neked)
- Szia! Örülök hogy látlak! - próbál lelkendezni, de közben nem mondani túl sokat, nehogy elrontson valamit. Megpróbál melléd lépni, de a csuklóját nem engedte el az a barom…
- Én sem tudtam hogy ilyen felkapott lesz, mikor mondtam még csak néhányan lézengtek itt - folytatja a csevegést, a kérdéssel a szemében: Mi a terv? Arra rájött, hogy valahogy segíteni szeretnél neki, csak nem érti hogyan…
A részeg faszi közben kapkodja a fejét ide-oda, és most úgy tűnik összeszedte annyira a figyelmét, hogy megszólaljon.
- A kis barátnőd is jöhet - közli alaposan végigmérve téged, és közben egy pillanatra sem engedve el a lányka csuklóját (bár megpróbálta elhúzni) még mindig vörös a méregtől, de most igyekszik tűrtőztetni magát, és mézes-mázos lenni.
A lányka indulna utánad rögtön, amint kimondtad, hogy "na gyere", a fószer viszont megint visszatartja
- Kit érdekel Mathew? - böfögi szinte, megint kezdve önuralmát veszteni.
Na? Így mit teszel?

by **Leonard** Szomb. Okt. 28 2017, 15:37

Leonard a lehető leggyorsabban indult neki a pokrócok felszedegetésének, de a lány haragját így sem kerülhette el. Nem is csodálkozott érte, habár tényleg nem direkt volt, és nem tehetett róla, hogy olyan kis töpszlik körülötte az emberek. Az összehajtogatásban viszont már fikarcnyit sem tudott segíteni. Az első plédet még igyekezett valahogy formára hajtani, de hamar be kellett látnia, hogy ő ezekhez a dolgokhoz tökkelütött, és inkább a lánykára hagyta a feladatot, miközben ő maga bocsánatkérően pislogott amazra.
Szerencsére úgy tűnt, nem volt túl nagy baj a leesés, az a pár porszem pedig, ami a pokrócokra került, hamarosan pixelek formájában távozott is. Aztán a lány is elment, neki pedig nem maradt mása, mint az adag cucc a kezében, meg a segíthetnéke. Nem volt más hátra, teljesítenie kellett a kívánságot, és segíteni, ha már szerencsétlen csajszit fellökte.
- Már megint mibe keveredtem.. - sóhajtott mélyet, és elindult a megadott irányba, próbálva átverekedni magát a tömegen.
- Húzz innen, ribanc! - kiabált rá egy lányra, aki az ajtónál pont az útjában volt, majd még mielőtt a meglepett csaj bármit is válaszolhatott volna alkoholtól bódult állapotában, már tovább is sietett a bizonyos első emelet felé. Nem nagyon volt biztos benne onnantól kezdve viszont, pontosan merre is kellene mennie, vagy mit kellene kezdenie a takarókkal. Nyisson be egy szobába csak úgy? Vagy van ezeknek van valami helye?
Igyekezett kiigazodni a folyosók hálózata között, és próbálta a mapját is a segítségére hívni, ugyanakkor nem volt kiírva egy ponton sem, hogy: pokróc tartó polc. Pedig pont valami ilyesmit keresett a sajátos kis férfi eszével. Aztán, amikor nem találta, csak úgy elkezdett ott ácsorogni a folyosó közepén, hátha arra jár valaki, aki megmondja, mit tegyen. Még se várhatják el tőle a kreativitást. Majd úgyis ideér a lányka, és ő majd megmondja, ezután mi lest. Habár jobban érezte volna magát, ha a hölgyemény nem lép csak úgy le, így olyan volt, mint egy tökkelütött. Amíg várakozott, a lányon kezdett el gondolkodni, és hogy pontosan milyen szükségletek lehetnek azok, amelyekhez ebben a világban megéri ilyen munkát vállalni. Úgy gondolta, rengeteg más hely is lehetne, ahol nyugisabban el lehet helyezkedni egy kis aranyért, habár nem volt jártas pontosabban ebben a témában. Csak a mobolós-küldetéses-lootolós aranyszerzést ismerte, az pedig távol állt bármilyen ehhez hasonló vendéglátói tevékenységtől. Azt sem értette, miért szorul valaki annyira rá a pénzre, hiszen attól függetlenül, hogy előről kezdte nulláról a játékot, azért nem éhezett, az alapvető szükségletekre futotta, csak normális páncélra meg felszerelésre nem. Az egyetlen magyarázat, amit talált, az az volt, hogy a lány fél fejlődni és a harcmezőre kimenni, esetleg egyáltalán nem szeretne, avagy csak folytatni szeretné a nyugis életét, amit kint megszokott, és valamiféle társadalmi rendbe beilleszkedni. Ugyanakkor, mire ezekre a következtetésekre eljutott, már-már túlságosan is sok idő telt el ahhoz, hogy ő csak ott ácsorgott egymaga. Az emberek néha gyanakvóan megnézték, és szinte biztos volt benne, hogy az egyik már háromszor is elsétált mellette, így aztán jobb híján, elkezdett visszamenni. Abban sem volt biztos, hogy egyáltalán jó helyen, jó folyosón volt, így lehet, hogy a lány éppen őt és a pokrócokat keresi. Bármi megeshet, ugye.. Úgyhogy visszafelé baktatott, kezében még mindig azokkal a nyavalyákkal, és próbált valamit kezdeni végtére is az egész helyzettel.

by **Kiwi** Vas. Nov. 05 2017, 15:10

Tévedés azt gondolni, hogy volt konkrét tervem bármit is végiggondolni, vagy kieszelni, sőt. Rögtönzés volt az egész, a rögtönzés pedig egy hatalmas kihívás. Hitelesnek lenni, határozottnak és magabiztosnak tűnni, miközben nem hányod el magad, vagy saját magadtól, vagy a másiktól. Kihívás a négyzeten. De elég makacs vagyok ahhoz, hogy tartsam azt, amit elkezdtem. A lány pillantását vártam, de a szemeimmel nem mondhatok el semmit, valamint mivel szemben állok a részeggel, így nem is közölhettem le semmit. Sajnálom, hogy nem vagyok olyan bátor, mint szeretnék. Hogy nem merek az ölébe ülni, és addig itatni, ameddig még magánál van. De így is hasonlóval kényszerültem próbálkozni, ha már nincsenek kidobófiúk/lányok. Pedig körbe futottam a tekintetemet irántuk. Súlyos hátrányban van ez a létesítmény, hogy ilyesmire nem gondoltam és sajnáltatós vagy sem, de ez nem segíti elő, hogy ez a forgalom meg is maradjon.
- Ohh, köszönöm. – Mosolyodtam el kedélyesen, majd az asztalnak döntöttem a csípőmet, kis híján fel is ültem rá. A boros üveg felé nyúltam, a cimkét elolvasva, láttam, hogy elég ütös ital és valószínűleg nem is bor, de ki van ezekkel tisztában? A poharára döntöttem a nyakát, majd egy jó adagot ki is öntöttem neki.
- Na, gyerünk. Húzóra, ha férfi vagy! – Mosolyogtam, bár a pillantásomban tükröződött némi „gonoszság és undor”, bár ezt csakis az éles szemű emberek veszik észre. Abban viszont reménykedtem, hogy a hapi már csakis azt képes látni, amit ő maga is akar. Amint a szájához emelte a poharat és megkísérelte meginni, már ha sikerült eddig is eljutni. Szimplán megbillentem a pohár alját, hogy minden rajta és a ruháján landoljon.
- Futás! – Azzal megpróbáltam felszaladni az emeletre, ha kellett fogtam a kezét, majd az első kanyar után, bevágódni az első nyitott szobába. A hátamat az ajtónak támasztottam, ha volt kulcs, elfordítottam benne és utána. Először csak kuncogtam, utána pedig elnevettem magam. Fogalmam sincs, ő miként élte meg, de nekem fun volt. Örültem, hogy picit levezethettem egy ilyen szarházin a feszültséget.
- Attól, hogy te nem, én még megvédhetem magam. - Pillantottam a lányra, miután kinevettem magam. És leginkább azért, hogy biztosítva érezze magát, hogy neki ebből hátránya nem valószínű, hogy származik.

by **Ronye Arabel** Csüt. Nov. 09 2017, 22:46

Nos, Kiwi egy érdekes trükkel próbálja kimenteni a kislányt, és úgy tűnik sikerül is neki, mert egy darabig a melák értetlenül pislog, így mire felfogja hogy mi történt, már szaladtok fel az lépcsőn. De sajna a szobáig nem juttok fel, mert a lépcső tetején beleütköztök egy szőke, fiatal fiúba. Leonardba
(türümm türümm, találkoztatok)
- Jaj - nyekken egyet a lány lehuppanva a fapadlóra. - Oh, Szia. Ne haragudj, nem figyeltünk. - kér azonnal elnézést, közben félve hátrapillantva, de úgy néz ki még nem jött senki utánatok.
- Nem mondtam hova kell vinni a pokrócokat, ugye? - csap olyan facepalmosan a homlokára. - Gyertek - int titeket maga után, amint megint összeszedte a pokrócokat, és az egyik adagtot Leonak adta, a másikat pedig ő fogta meg. És elvezetett titeket egy szekrényhez, ami tele van ugyan olyan pokrócokkal. Éppen arra jár a szállórész főnöke, valószínűleg így a lányé is.
- Már azt hittem sosem jutnak ide azok a pokrócok… - mordul fel korholón. - Már legutóbb is mondtam hogy ha nem kapod össze magad és végzed gyorsan a munkádat, mehetsz amerre látsz! - teszi hozzá továbbra is becsmérlő hangsúllyal. A lány meg csak csendben, szemét lesütve ácsorog.
Mielőtt elítélnétek a bosst, rosszindulat nem látszik rajta… Annál inkább fáradtság, lestrapáltság, és elkeseredettség.
Csak ezután pillant rátok.
- Ráadásul a vendégekkel végezteted a munkádat? - na ekkor már némi harag is megjelenik az arcán… Hagyjátok folyni tovább a beszélgetést, vagy esetleg közbeszóltok? Netán odébb álltok?

by **Leonard** Szomb. Dec. 30 2017, 11:48

Miközben sietett a lépcsőn, hogy megkeresse a lányt, hirtelen egy puffanást érzett a hasánál. Lenézett, és meg kellett állapítania, hogy nagyon zavaró ilyen sok alacsony termetű lányka között élni. Képtelenség észrevenni őket. Zavartan beletúrt a hajába, és arcára vigyor ült ki.
- Épp téged kerestelek. - válaszolt nyugodtan, és nem értette, a lányka miért hadar, és egyáltalán miért olyan sietős nekik kettejüknek. Arra gondolt, biztosan a sok munka miatt lehet, így aztán igyekezett ő is megszaporázni a lépteit - örült a kardforgatók gyorsaságának. Vidáman slisszant a lányok után, véletlenül sem gondolva semmi rosszra, ami velük történhetett, és ha esetlegesen bármilyen kifejezés ült az arcukon, arra gondolt, biztos a sok munka terhe miatt lehet így.
Mikor a szekrényhez értek, a fejére kellett csapnia, mennyire is egyértelmű, hogy az a pokrócok helye. Fiúsan idiótán állt ott, míg igyekezett a kezébe nyomott takarókat nem összegyűrve betenni a helyére - kissé sikertelenül. Ő persze minden tőle telhetőt megtett, de nem nagyon értett a szekrénybe pakolás művészetéhez. Miközben ott szerencsétlenkedtek, egy férfi jelent meg a semmiből. Alakja már előre sejteni engedte, kivel is lehet dolguk, így Leonard engedett mosolyán, miközben az alak hozzájuk ért, majd arcára komoly kifejezés ült ki amannak szavai hatására. Észrevétlenül préselte össze a száját, nehogy valamit beszóljon a csávesznek - hát nem látja, mennyi itt a munka? Vegyen fel több alkalmazottat, ne baszogasson másokat. Gondolatai hatására pedig egy ötlet ugrott be neki.
- Elnézést, én csak segítettem neki, cserébe, ha elvezet önhöz. - vigyorgott a férfira inkább udvariasságból, mint kedvességből.
- Azt mondta a hölgy, hogy tudna nekem is munkát adni. Nem vendég vagyok. Én tartottam fel, sajnálom. - hát, egy este munka még nem a világ vége. És ki mondta, hogy nem hagyhatja itt ezt az idegesítő alakot akár két perc, akár fél óra múlva? A lényeg, hogy a kiscsaj jól jöjjön ki a dologból, van szegénynek elég baja enélkül is.
AKárhogy is történt, a továbbiakban a lányra szende mosollyal tekintett, és igyekezett visszafogott és kedves mosolyával ösztönözni a számára még ismeretlen Kiwit is, akiről szintén úgy gondolta, hogy munkás, nem pedig, hogy hozzá hasonló ártatlan vendég.

by **Ronye Arabel** Kedd Aug. 28 2018, 23:58

A kislány apró igazításokkal javítja ki Leonard munkáját, látszólag mindenféle plusz fáradtság nélkül. Már az is nagy segítség volt neki, hogy a fiú elhozta a pokrócokat.
Leo fellépése azután könnyebbséget okoz a lánynak, és meghökkenést, majd mézes-mázos mosolyt a főnöke arcára.
- Természetesen munka az itt mindig akad. - méri végig a fiút.- Odalent elkélne egy csapos és/vagy pincér, ha elfogadja a feladatot.
Amennyiben úgy döntesz bevállalod, a főnök kezet ráz, és mielőtt távozik még utasító hangon odaveti a lánynak:
-Ronye, légyszíves mutasd meg a fiatalembernek, hol talál egyenruhát.
Miután a hajcsár odébbállt, Ronye felsóhajt, és hálásan rádnéz.
-Köszönöm, de igazán nem kellett volna... Most itt töltheted az életedet, ameddig eleged nem lesz, és egyszerűen le nem lépsz, vagy a főnök ki nem rúg... Már ha még tervezel a szinten bemenni valahova a jövőben... - mondja hálás, részvétteljes, kicsit dühös hangon. Eztuán elvezet a személyzeti szobábs, ahol találsz magadnak egyenruhát, átltözhetsz, aztán munkéba is állhatsz.

//Nagyon nagyon bocsának a várakozásért... Úgy fogjuk játszani ha benne vagy, hogy 1 kör minimum egy óra, és minden teljesített 3 óráért plusz jutalmat kapsz a végén. Ha megfelel.

by **Leonard** Csüt. Okt. 25 2018, 18:36

Leonard egyre csak figyelte, hogy már megint mibe sodorta magát. Igazság szerint semmi kedve nem volt dolgozni, főleg nem ennek a flegma alaknak, akinek legszívesebben az arcába vágott volna valamit. Mondjuk az öklét. Viszont abban sem volt biztos, hogy a lányka pontosan mit is akar. Úgy döntött tehát, hogy ki fogja szedni belőle, aztán együtt meglépnek, boldogan ugrálva a naplementébe. Vagy valami ilyesmi.
Azt viszont már végképp nem tudta, hogyan fogja kihúzni magát a munka alól. Mi több, úgy tűnt, semmilyen lehetőség nem állt fent rá most, hogy a főnök is csak úgy lelépett. Csodás. Végső soron, egyébként sem árt egy kis élettapasztalatnak. Ha hiszitek, ha nem, Leonard ugyanis még életében nem dolgozott. Annyira nem volt fontos, tekintve, hogy az apja finanszírozott neki mindent az életében. Ennyi volt a minimum, ha már egy Dandártábornok fiaként kellett leélni az életét. Még jó, hogy külföldön, ahova előszeretettel utazgatott, nem volt többé Leonid, mintsem inkább simán Leo. És az angolt is sikerült olyan szinten megtanulnia, hogy ne nézzék többé külföldinek.
Ami azt illeti, a csapos munka még közel is állt a szívéhez. Már ha leszámítjuk azt, hogy egész eddigi életében a csapnak a másik felén ült, és az italokat többnyire itta, nem pedig kiadta. Annyi baj legyen.
- Ugye te is segítesz nekem? - pislogott ártatlanul a lánykára, akivel összehozta a sors, remélve, hogy az nem hagyja magára, és lesz lehetőségük még beszélgetni is egy kicsit.
- Örülnék, ha ott lennél. Kérlek, ne hagyj magamra. - lépett oda mellé, és mint egy kiskutya, belecsimpaszkodott a megmentettjébe, és nagy szemeket meresztett rá. Valahol mélyen tényleg berezelt a feladattól, hogy ő dolgozzon, Tisztában volt vele, hogy a stílusa nem éppen kompatibilis más emberekével, szóval a vendéglátás pont nagyon távol állt tőle. Bár ha úgy vesszük, nincs más dolga, mint elszórakoztatni a vendégeket, az pedig azért csak megy neki.
- És mit szólnál hozzá, hogy ha megunjuk a dolgokat, egész egyszerűen csak együtt lépnénk le? - villantott aztán egy széles mosolyt a csajszi felé, aki éppen most közölte vele, hogy aláírta a halálos ítéletét. - Szerintem a pénz nem lehet gond. Majd kifarmoljuk. Segítek neked. - azt már nem tette hozzá, hogy "ha akarsz, még hozzám is költözhetsz", nehogy a lányka félreértse a szándékait. Semmi esetre sem akart semmilyen perverz dolgot kezdeni vele. Szóval nem volt hátsó szándéka, meg semmi. Egyszerűen csak szokása hősködni, meg bajbajutottakat menteni. Most pedig céljának tekintette, hogy megdumálja a lánnyal, hogy együtt lépjenek le erről a rémes helyről. Egyáltalán hogy keveredett ő ide? Hogy vissza nem akar majd térni, az is biztos.
- Egyébként Leonard vagyok, örvendek. Téged hogy hívnak? - nézett rá továbbra is biztatóan mosolyogva. Hogy ez a lányka milyen alacsony..

by **Ronye Arabel** Vas. Nov. 11 2018, 19:05

Bólint. A következő feladata őt is az intézmény fogadójába parancsolta egyébként is, mint felszolgálólány.
- Pincérnő leszek, szóval ha tudok, segítek. - mondja vigyorogva. Leo szimpatikus neki, és ő is örül, hogy nem csupa begyöpösödött tudálékos vénséggel lesz körülvéve.
-Én már réég meguntam - fakad ki a felvetésre. - De hát nincs elég időm farmolással gyűjteni a két dinka öcsém miatt. Itt legalább addig is figyel rájuk valaki… - sóhajt lemondóan.
- Arabel, de hívj csak Ara-nak - viszonozza a bemutatkozást.
- De menjünk, mielőtt kitör a világvége amiért nem vagyunk a helyünkön - jelenti ki, és el is indul a bárba.
Odalent jó nagy tömeg fogad titeket, és a vendégek egy része már hőbörög a lassú kiszolgálás miatt. Arabel gyorsan a kezedbe dob egy "egyen" kötényt, aztán ő is magára köt egyet, és elindul, hogy a rendeléseket felvegye.
A következő egy órában szinte meg sem áll melletted, csak a listát rakosgatja a konyhába a szakácsnak, és viszi ki az asztalokhoz a rendeléseket. Persze, ha segítség kell, akkor gyorsan megmutatja amire szükség van, aztán megy tovább.

Egy óra alatt jó sok minden történik viszont:
- Elromlik a sörcsap
- A pult előtt ketten összevesznek hogy ki következzen előbb
- Egy igencsak piros arcú, meglehetősen alkoholillatú hölgy majdhogynem a pultra mászik, és próbálja magára felhívni a figyelmedet, bizonygatva hogy élete szerelme vagy
- Egy alkalommal pár asztalra a pulttól Ara is szóváltásba keveredik egy részeg alakkal, aki azt mondja, hogy hajlandó fizetni a lánykának, ha minden parancsát teljesíti. Az Összeset.
- Az egyik vendég téged talál meg a panasszal, hogy a hús, amit kapott oda volt égetve.

Lássuk hogy kezeled a helyzetet Smile

by **Leonard** Hétf. Nov. 12 2018, 13:40

- Üdvözlet, Ara. - vigyorog rá a lányra szélesen. - Szóval a tesóiddal vagy itt? Micsoda áldás. - és tényleg így gondolja. Testvérekkel ez a játék is sokkal jobb lehet. Mindig is akart magának párat, vagy legalább egyet, de sajnos a szülei sosem ajándékozták meg végül. Igazán irigy volt tehát azokra, akiknek megadatott a tesó, akármennyire is panaszkodtak amazok. Mondjuk a játékba lépéssel a többség elvesztette a családtagokat, így az irigysége többé nem volt helyénvaló, mindannyian egy cipőben eveztek. Kivéve ennél a lánynál. Na persze, ez az érzés sem úgy tört elő belőle, mint egy igazi féltékenységi hullám, inkább olyan mód, hogy csodálta azt a boldogságot, amit a lány átélhetett, még itt a játékon belül is. Szerette körbevenni magát az emberekkel, és közösen szórakoztató programokat csinálni, de mindig is úgy gondolta, hogy a barátok nem pótolhatják a testvéri köteléket, akármennyire is közeli a kapcsolatuk.
- Igenis. Igyekszem mindenben megfelelni! - vigyorgott aztán tovább, mint a tejbe tök, és jobb híján felcsapta magára a kötényt, aztán beállt a helyre, ahol Ara mutatta neki.
Tökéletesen ment minden, nagyjából három percig. Már éppen kezdte jól érezni magát, az első vendéget normálisan ki is tudta szolgálni, megtalálta a poharat is, meg az üdítőket is a hűtőben. Szinte érzi, hogy a vérében van a munka. Aztán egyik pillanatról a másikra le kellett hervadnia a vigyornak az arcáról. Na persze, nem sokáig tartott a döbbenet. Éppen addig, hogy a sörcsapolás közben nem értette, miért kezdett el akadozni egyik pillanatról a másikra a keserű nedű folyása. Tanácstalanul megvakarta a feje búbját, aztán a következő percben hihetetlen sebességgel kezdett el spriccelni a sör a csapból. Csakhogy rossz helyen, egy repedésen át. Nem a pohárba ment tehát, hanem a pult mögé, összefröcskölve vele az összes ott álló személyzeti tagot. Leonard hatalmas hahotával jutalmazta az esetet, és a következő pillanatban már ott parádézott nyitott szájjal a csap előtt, szórakoztatva bohóckodós viselkedésével pincér társait és a vendégeket egyaránt. Na persze, a jóból is megárt a sok, hát még a sörből. Nem akarta túl sokáig húzni az időt, így a produkciót fel kellett függeszteni határozatlan ideig. Meg amíg a csapot megjavította egy kedves munkatárs. Leo persze asszisztált ehhez, mert inkább az, mintsem a takarításban segítsen, amikor úgyis tudja mindenki, hogy el fog pixeleződni előbb vagy utóbb a földről a cucc. Nem, ő inkább elment elzárni a sör főcsapot, amíg a kedves munkatárs betömítette valamiféle anyaggal a csapot, aztán lehetett is újra használni.
Alighogy visszatért, már látszódott, hogy nagy a baj. Mivel a sörcsap elég fontos eszköze volt a munkának, a sor feltorlódott, az emberek elégedetlenkedtek. Persze, Leo nem esett kétségbe. Kit érdekel, mi a bajuk? Ha nem tetszik, majd legközelebb nem ide jönnek. Sőt, húzzanak is el a francba. Afelett viszont már nem tudott szemet hunyni, hogy két fickó pontosan az orra előtt, a pultnál, az első sorban állt neki fröcsögve ordítani. Hé, emberek, csurom nyál lesz minden! Komolyan idegesítőek voltak. Elfintorodott, és összehúzott szemöldökkel lecsapolt két korsó sört, majd lecsapta eléjük az asztalra.
- A ház ajándéka. - morogta összehúzott szemöldökkel. Azt nem tette hozzá, hogy "csak húzzatok el a francba", pedig pontosan ezt gondolta. Remélte, hogy ennyivel le van tudva a helyzet, vagy hogy a meglepetés ereje, amivel igyekezett hatni rájuk, legalább elhallgattatja a bagázst. Volt épp elég dolga, nem járja, hogy két ilyen hülyét hallgasson még.
A bajt csak tetézte a magát Sellinek nevező hölgy, aki már hosszú percek óta a pult mellett terpeszkedett. Szó szerint ráfolyt az asztalra, felpakolta mindenét, amije csak van, mi több, mintha csak egyre közelebb és közelebb hajolt volna minden egyes perccel. Francnak sem volt kedve vele meg a társaságával foglalkozni, de hát nem nagyon volt Leonardnak más választása. A hölgy minden alkalommal csak tőle kért italt, és kedvesen még őt magát is meghívta egy pohárkára, amit persze szőke hercegünk nem utasíthatott el. Habár így utólag elmondhatja, hogy ez volt élete legrosszabb döntése. Már az eléggé furcsa volt, amikor koccintás közben a hölgyemény kezével végigsimított az övén, de ezt még betudta a részegségnek. Még azzal is el volt, hogy különös vizekre evezett a beszélgetés, nem tartotta különösnek, és készségesen válaszolgatott. Még valahol mélyen örült is, hogy társaságra akadt, így viccesebb volt a munka. Na de amikor egyik pillanatról a másikra a hölgy alkoholtól bűzlő csücsörítő szájával találta szembe magát, már neki is felszaladt a szemöldöke a homlokáig. Csupán a gyors reflexein múlt, hogy sikerült kitérnie a csók próbálkozás elől. Valahogy tudta, hogy nem volna ildomos vendégekkel smárolni, na meg az alkoholgőz sem volt éppen kellemes parfüm. És kicsit sem volt esete a csaj. Ki nem állhatta az olyan nőket, akik ennyire könnyen kaphatóak. Selli tehát csúnya kosarat kapott főhősünktől. Nagy kár, hogy ez nem hatja meg, és azóta is üzenetekkel bombázza Leonardunkat, a fiú pedig úgy kerüli, mint disznó a vágóhidat.
Hosszú percekig kereste is ezen az estén az okot rá, hogy lelépjen a hölgytől. Hamarosan pedig kínálkozott is az alkalom, habár nem úgy, ahogy akarta. Leonard ugyanis felfigyelt a kedves kis Ara hangjára, ami igencsak kellemetlenül szólt. Meg is értette a dolgot. A lányt ugyanis molesztálta egy bunkó fráter. Leo gondolkodás nélkül a lány előtt termett, és testével eltakarta őt.
- Mit kíván, uram? Majd én felveszem a rendelését. A hölgy mára végzett ennél az asztalnál. - mosolygott rá a férfira, majd közelebb hajolt hozzá. - Ha a közelébe megy, ha csak észre veszem, hogy próbálkozik, megnézheti magát. - aztán ujjával finoman a vörös indikátor felé mutatott, erős jelzés értékkel. Amint a férfi leadta a rendelést, Leo bevitte a konyhára és a pultba. Ha ez nem történt meg, maradt, amíg amaz le nem nyugodott, akár harccal is elintézve a konfliktust. Véletlenül sem akarta magára hagyni újonnan szerzett ismerősét. Nagyon dühös volt, amiért vannak férfiak, akik ilyen helyzetbe képesek hozni nőket. Gondolkodás nélkül képes lenne bármire, hogy az ehhez hasonló kellemetlen alakokat egyszer s mindenkorra kiírtsa a világból. Úgy gondolta, megcsúfolják a férfi nemet a viselkedésükkel, és a nők sem érdemlik azt, hogy minden sarkon ilyen alakoktól legyenek feszélyezve.
Selli természetesen mindezek után lelkesen várta vissza Leot, örvendezve rajta, hogy a fiú mekkora hős, egy igazi lovag. És így tovább hosszú percekig. Szerencsére a végét már nem kellett meghallgatnia a kardforgatónak, mivel éppen egy elégetett hús problémájával kellett törődnie. És ami azt illeti, ő nagyon szívesen törődött mindezzel abban a szituációban. Hosszas beszélgetésbe elegyedett a vendéggel, és előadta a kitalált mesét, miszerint egy új diák érkezett a szállodába, aki besegít a szakácsoknak, és mivel ennyi a dolog, nem tudnak rá odafigyelni. Minden bizonnyal szegény diák lelkes de ügyetlen próbálkozása volt a hús, és elnézését kéri, biztosan készítenek másikat, és a kollégái majd kiviszik. Mivel semmi kedve nem volt Sellihez, természetesen mindezen történetet hosszan részletezve, izgalmakkal fűszerezve adta elő. És még a vendég is élvezte. Már amennyit Leo felfogott a válaszreakciókból. Végül a férfi nem kérte az új húst. Talán annyira elégedett volt az előadással, hogy el is feledkezett étkezési problémáiról. Ki tudja?

by **Ronye Arabel** Csüt. Nov. 15 2018, 14:21

Fájdalmasan felnevet amikor azt említed, hogy áldás.
-Ha áldásnak lehet nevezni két dinka, képzelgő srácot, akik állandóan eltűnnek, amint nem figyel az ember… Tényleg az - kacag, de érződik a hangján, hogy bár morog, de szereti a srácokat.
- Helyes, katona - válaszol vigyorogva, aztán kezdődhet a munka.
Az első óra eseményeit ügyesen kezelted. A vendégek, bár pár pillanatig úgy tűnt, hogy ki fog törni a felháborodás a hiba miatt, a bohóckodásod megtette a hatását, és az addig morgolódó vendégek is a közelben nevetni kezdtek, és türelemmel várták meg, ameddig a csapot megjavítják. Szerencsére sikerült, bár eléggé úgy néz ki, hogy egy hajszálon múlik, hogy megint gond legyen belőle.
Az "ajándék" ital még a két kötekedő alakot is lecsillapítja, és a továbbiakban nagyjából béke van.
Sellit már nem ilyen egyszerű lecsillapítani, de ezt is egészen ügyesen oldod meg egyelőre.
Ara sajnos hiába próbálkozott a maga heves, felvágott nyelvű stílusában közölni a fickóval, hogy köszöni szépen, tökéletesen elégedett a jelenlegi munkájával, az még abban is megakadályozza, hogy egyszerűen otthagyja.
A közbelépésed eléggé meglepi a drágát ahhoz, hogy Ara kiszabadítva a kezét gyorsan kartávolságon kívül szaladjon, és nyelvetöltve nézzen vissza a férfira
- A soha viszont nem látásra - mondja, mielőtt eltűnik a konyhában.

A következő óra nem sokkal nyugodtabb
- Ahogy visszaérsz a pulthoz, Sellit ráborulva találod, bőgve, néhány undorodó vendéggel körülvéve. Éppen tragikus élettörténetét adja elő félig érthetetlen szipogással, és hüppögéssel. Senki sem szereti, mindenki elhagyta, romokban az élete… Szóval csak a szokásos szerelmi-csalódásos melodráma
- Az Arára rászálló férfi nem ment el, és folyamatosan árgus szemekkel bámulja a konyha ajtaját, hátha Ara újra megjelenik

- Kintről csörömpölés hallatszik, és két tizenkét-három éves, egyforma fiú szalad be az ajtón
- Akkor is megkeressük Arabelt - közlik az utánuk berobogó fiatal férfival, majd egyenesen a konyha felé rohannak.
- A tömeg közben még nagyobb lesz, mint eddig… Hogy fér el egyáltalán ennyi ember ilyen kis helyen? Néhány vendégnek egyáltalán nem jut sem ülő, sem semmiféle más hely
Ara pedig nem akar előkerülni a konyhából még 40 perccel azután sem, hogy eltűnt az ajtó mögött.

by **Leonard** Hétf. Dec. 10 2018, 22:25

Leo úgy ítélte meg, hogy törekvései a vártnál jobb eredményeket hoztak. Már- már kezdte nyeregben érezni magát, pedig soha életében nem volt a munka bajnoka, nem voltak céljai az életben, nem tanult szorgalmasan, és úgy ámblokk, hiányzott az életéből mindenfajta rendszer. Soha nem gondolta volna, hogy ilyen jól elboldogul a vendéglátás terén pont ő, aki közben pedig soha nem látta szívélyesen vendégeit. Már csak egyetlen egy gond volt, ami miatt nem vetette bele magát a vendéglátás melletti örök elköteleződésbe; Selli. Úgy nézett ki, a helyes arc nem kifejezetten jön jól ebben a munkakörben. Arabella kisasszony is jól megszívta nemrégiben, és Leot is betalálta egy szerencsétlenül járt hölgyemény. Már majdhogynem kezdett megesni rajta a szíve, amilyen kis esetlen volt szerencsétlen lány.
Szívesen törődött volna többet is vele, de egyelőre jobban lekötötte a figyelmét a pasas, aki valamiért csak nem akart eltűnni a képből. Morcos - mogorván tekintett felé, amennyire csak ideje engedte két vendég kiszolgálása között, ám végül sóhajtva úgy dönt: ennek semmi értelme. Így aztán, tudva, hogy nem tessékelhet csak úgy ki egy vendéget, inkább Sellihez fordult. A többi vendéget elhessegette szépen és gyorsan. Irritálónak találta azok reakcióit a lányra, még akkor is, ha tényleg elég szánalmas látványt nyújtott. Letett Selli elé egy vizes poharat, és megkocogtatta a fejét.
- Ezt idd meg. - mosolygott rá jószívűen. - Szerintem menj haza. Megadom a nevemet, és holnap egy jó nagy alvás után írj rám, ha beszélgetni támad kedved. Mit szólsz? - kacsintott a hölgyeményre lágyan, remélvén, hogy amaz nem értelmezi túlságosan félre a reakciót. Ő csak segíteni akart rajta, habár az ember soha nem tudhatja, kiben vagy miben találja meg élete társát. A külső és a körülmények soha nem számítanak.
Sajnos, nem tudott több időt fordítani a problémára, mert a vendégek folyamatosan jöttek és jöttek. Két kiszolgálás között azért rá-ránézett az asztalra borult lányra, figyelemmel követve sorsát, és nem engedve neki, hogy több alkoholhoz nyúljon. Szorgosan adagolta a vizes poharakat Selli elé. Figyelmét az sem kerülte el, amikor két ikerfiú berobogott a konyhára, de erre csak legyintett. Semmi dolga körülöttük, úgyis meg fogják találni a nővérüket. A növekvő tömeg viszont annál inkább zavarta - honnan jön ennyi ember? A helyzet egyre inkább elmérgesedett, neki pedig erre már nem maradt ötlete. Valahogy lehetetlennek tűnt, hogy a helyzetet kezelni tudja. Leo feladta, kész vége. A vendéglátás mégsem az ő szakterülete. Ledobta maga elé a konyharuhát, és mint aki jól végezte dolgát, elhagyta a süllyedő hajót, nem várva meg, míg a káosz a tetőfokára hág. Remélte, hogy a növekvő tömeg ki fogja tessékelni Sellit, és eltántorítja azt a különös fazont is. Ehelyett inkább azon kezdett el aggódni, hogy Arabel és az ikrek már hosszú ideje eltűntek. Nem hitte, hogy a lány csakúgy lelépne, amikor ennyi a munka, nem olyannak ismerte meg. Na nem mintha túl sok ideje ismerte volna. Lelécelt tehát a konyha irányába, és nekiveselkedett, hogy megkeresse a lányt, és megkérdezze tőle, hol kóricál, szüksége van-e segítségre.

by **Ronye Arabel** Csüt. Dec. 13 2018, 22:11

Valóban.. Úgy tűnik minden összefogott Leo ellen… Pedig a vendégek oda voltak érte, és többségük kifejezetten türelmesnek is tűnt a kialakult nehéz szituációhoz. Még Sellivel is csak egy-két elvetemült gátlástalan alak kötekedett miután nyilvánvaló lett, hogy a pultos szőkeherceg bizonyos fokig oltalmába vette.
Néhány pohár víz után egyébként a nő szemei kezdtek leragadni, és vagy negyedórával később az asztalra is borult. El ugyan nem ment Leo tanácsára, de kissé lecsillapodott, és több problémát nem okozott. Miután mondhatni elájult két rendesebb vendég, akik már egyébként is befejezték az italukat felajánlja, hogy segítenek valami nyugalmasabb helyre szállítani a szerencsétlen Sellit, így Leonak ezzel sem akad több gondja.
Nem úgy az j vendégekkel, akik úgy tűnik jóval hangosabbak, és türelmetlenebbek azoknál, akik már Leo munkába állásakor is jelen voltak.
Az ikerfiúk nem látszanak sok problémát okozni, hang, és nyom nélkül tűntek el a konyhában, ahol pár perc múlva az utánuk csörtető fiatal férfi hangja is elhallgat.
Két órával azután adtad fel, hogy munkába álltál. Szép teljesítmény, a legtöbben nem bírták ilyen sokáig ezen a poszton.

A konyha viszont koránt sem csendes. Az odabent uralkodó hangulaton is meglátszik, hogy micsoda forgalom van. De nincs ott sem Arabel, sem pedig az ikrek.
Pár lépéssel arrébbról, viszont nem olyan távoli veszekedés hangjaira figyelhetsz fel.
– Haza visszük bármit pofázik –

Ha közelebb mész, láthatod az ikreket, velük szemben Arabel főnökét – akit láthatóan szétvet az ideg – mögöttük pedig a falnak támasztva a békésen alvó Arabelt. Itt is nagy a sürgés forgás, bár itt az egyenruhákból ítélve leginkább a hely dolgozói futkosnak, megpróbálva a lehetetlent, hogy elbírjanak a vendégáradattal.

by **Leonard** Pént. Dec. 14 2018, 17:37

Leo a fülére tapasztotta a kezét, mert mellette a Chef elbömbölte magát. Odébb oldalazott, és nekiütközött a lánynak, aki éppen a salátákat készítette elő, bambán meredve maga elé. Keze ugyan gyorsan járt, mégsem eléggé kapkodott ahhoz, hogy elégedettek lehessenek vele munkatársai. Ezért is került ő a salátás pozícióra. Az volt a legegyszerűbb, amit még el tudott végezni. Most viszont, miután majdnem minden rendelés mellé volt valami, amit elő kellett készítenie, teljesen összezavarodott, a Chef pedig lehordta rendesen érte, hogy miatta csúsznak. Leonak nagyon oda kellett figyelnie, mert a következő pillanatban egy srác tálcája ütközött a mellkasának. A fiatal férfi morgott valamit az arca alatt róla, hogy a pincérek mit lábatlankodnak itt, majd tovább sietett. Csak a szerencsén múlt, hogy nem repült le a gondosan elkészített desszertek tömkelege a kezében szorongatott kerek alakú fa tálcáról. Leo érezte, hogy hátán mégis végigfolyt valami nedves és hideg, valószínűleg vagy valamiféle szósz, vagy egy kis fagyi. Tovább oldalazott, átugrotta a halmokba rakott lábasokat a mosogató mellett. Még egy szánakozó pillantást vetett a mosogatós fiúra, aki derékig merült a lábas vízbe, és sikálta minden erejével a fekete mosogató darabjait, miközben társa szorgos egymásutánban kaparta le tányérok hadáról a moslékot valamiféle vödörbe, és pakolta aztán azokat egy hatalmas gépbe. Mindenki sietett. Valaki kifutott a hűtőbe, ajtók csapódtak, hús és krumpli sült hangosan sercegve, kések csattogtak. Teljes volt a káosz.
Leo valahogy mégis tovább tudott jutni a veszélyes helyiségen, és kilyukadt valamiféle raktár szerűség mellett. Legalább is hitte ezt. Ekkor hallotta meg az ikerfiúk beszédét, mely mintha ugyanaz az ember két irányból érkező szövege lett volna. Elmosolyodott. Igen, ő is úgy gondolta, Arának ennyi a munka mára. És ami azt illeti, neki is Nagy léptekkel belépett hát a kis helyiségbe, ahol rögvest szembetalálta magát a főnökkel, meg Arabellel.
- Mi a franc? - torpant meg rögvest. - Vele mi történt? - pillantott az alélt lányra. Talán végkimerülésig hajtotta magát? Ugye nincs szüksége segítségre? Gyorsan odarohant, hogy megvizsgálhassa őt, és út közben ellenőrizte az életpontjait is, biztos ami biztos.

by **Ronye Arabel** Hétf. Dec. 17 2018, 17:42

Szerencsére Leo elég gyorsan kikeveredik a konyhai forgatagból, még mielőtt valakinek eszébe jutna rásózni valami feladatot.
A megrökönyödött kiálltásra a fiúk egyszerre fordulnak Leo felé, a főnök arcán pedig mintha megnyugvás futna át.
- Áh, fiatalember, kérem mondja meg ezeknek a huligánoknak… - kezd bele, de a szőke kardforgató szavába vágva érdeklődött. Mielőtt a főnök torkát megköszörülve befejezhette a mondatot a fiúk válaszolnak.
- Nem akart hallgatni ránk úgyhogy segítettünk neki. - jelentik ki, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy a nővérük a felfordulás közepén, békésen alszik.
Merthogy ezt teszi. Az életpontjainak semmi baja, és nem úgy tűnik, mintha bármi más probléma is lenne. Az egyetlen ami furcsa lehet a valahol a mérgezés és a bódultság ikonját ötvöző jelzés az életcsíkja mellett.
A főnök eddigre unja meg a várakozást és emelt hangon közbevág.
- Fiatalember, kérem kísérje ki ezeket a huligánokat, hogy ne zaklassák tovább az alkalmazottaimat. Ti pedig - fordul a fiúkhoz - Azonnal keltsétek fel a lányt, így is kevés a munkaerő! - parancsolja idegesen, mire a fiúk grimaszolnak. Egyikük marad a főnök és Arabel között, a másik pedig feléd kezd araszolni, gyanakvó pillantásokkal.
- Eszünk ágában sincs itt hagyni Ara-chant - jelenti ki jelentősségteljesen.
- Még pár perc és megint használhatjuk Azt - szól közbe elszántan a másik.

by **Leonard** Kedd Dec. 18 2018, 18:08

Leo nagyokat pislogott a kialakult helyzetre. Fogaskerekei gyorsan forogtak, és hamar átlátta, mi is történhetett itt. Nem tudta egyértelműen eldönteni, hogy a fiúktól vagy a főnöktől kell-e inkább megvédenie Arabellát. Vagy saját magától. Ebben azért az ikreknek igazuk volt. Fogalma sem volt róla, hogy Ara-chan mennyire fogja megbosszulni, amiért ilyet tesz, hiszen azt mondta, a testvérei miatt fontos neki ez az állás. Leo viszont úgy gondolta, biztosan van több, másik és jobb állás is Aincrad szerte, amiből el lehet tartani a kölyköket. Hirtelen gondolt egyet, és mielőtt még a felé araszoló fiú észbe kaphatott volna, teljes gyorsaságát felhasználva odafutott a lányhoz. Igen ám, de a főnököt is ki akarta cselezni. Egy rabló hadjáratot akart lefolytatni mégpedig. Felnyalábolta az ájult lányt, még szerencse, hogy olyan kis vékony és picike, így súlyemelés jártasság nélkül is elbírja egy átlagos erőnlétben lévő férfi, aztán pedig futni kezd, amennyire csak gyorsaságpontjai engedik. Nem csupán remélte, de tudta, hogy az ikrek követni fogják. Ez volt viszont a terve. Nem akarta őket sem magukra hagyni, azt viszont nem engedhette meg, hogy újra megmérgezzék, csak azért, hogy aludjon és pihenjen egy kicsit. Úgy nézett ki, egy kis nevelésre szorultak a fiúk, de abban egyetértett, hogy a főnöktől és ettől a helytől minél előbb menekülni kell. Ő maga is ezt tette. Futott a saját életéért, Arabella békés szuszogásáért, az ikrekért, mindenkiért.
Az volt a terve, hogy ha kiér, akkor szimplán hazamegy, elviszi a lányt magával meg a fiúkat is, hagyja, hogy kipihenjék magukat, majd meghívja őket, hogy költözzenek össze vele, és osszák meg a költségeiket. Nem mintha neki nagy vagyona lett volna, de a mobokból és küldetésekből azért befolyt elegendő összeg, hogy még segíteni is tudjon valamennyit. Aztán majd kitalálnak valamit, valami más, amibe nem roppan össze az ember. Nem, nem tervezett nagy családi összeköltözést és házasságot, semmi ilyesmi nem járt a fejében. Túl tiszta volt az ő lelke ahhoz, hogy kihasználja a helyzetet. Tényleg tisztán és őszintén, csupán segíteni akart. Mint mindig. Még akkor is, ha ehhez nem feltétlenül a legjobb módszereket választotta.
Persze nem számított rá, hogy olyan könnyű lesz kiverekednie magát a tömegen, de mindent beleadott, hogy sikerrel járjon. Ezen most nem csak az ő sorsa függött, hanem a lányé is. Ha úgy alakult, aktiválta speciális képességét is, hogy még gyorsabban haladhasson, minél távolabb ettől az istenverte helytől.

by **Ronye Arabel** Vas. Dec. 30 2018, 15:36

A hotel főnöke csak pislog Leo után. Már jópár méterrel arrébb jár, mire hallhatja az égtelen ordítását
- Rablás! Ellopták az egyik dolgozót! - süvölti, de… Senki nem indul Leo után. Amin talán nem is csodálkozik, hiszen az összes lehetséges munkaerőt leköti, az iszonyatos vendégáradat.
A fiúk viszont pár pillanatnyi fáziskéséssel utána iramodnak, és nem úgy tűnik, mintha nem bírnák a tempót.
- Hékás! Hová viszed Ara-chant? - kiabálja az egyik - Nem viheted el a nővérünket! - egészíti ki a másik.
Közben a tömegen átfurakodva Leo szembe találja magát egy kedves, középkorú nénivel.
- Jajj, aranyom, mi történt a lánykával? - kérdezi szemrebbenés nélkül, és se jobbra, se balra nem igazán lehet elmenni mellette. - Bízd csak rám, én kérem elsősegély tanfolyamot végeztem! - állítja magabiztosan, nem igazán törődve azzal, amit Leo esetleg mondana, és megpróbálja kiemelni a békésen alvó lányt a karjaiból.
Ennek hála a fiúk utolérik a kardforgató bőrbe bújt hős lovagot, és szinte azonnal, levegőt is alkig véve beszélni kezdenek.
- Add vissza a nővérünket vagy rossz vége lesz! -
- Nem félünk a képességeinket használni -
- Ne mondd, hogy nem figyelmeztettünk! - mondják elszántan, de közben hátulról nekik megy egy dülöngélő, a hotelból elfele tartó alak, és ahogy egyet előre lépnek, hogy az egyensúlyukat megtartsák mindketten megérintik Arabelt, egyik a fejét, másik a lábszárát.
A lány erre megmozdul, és kissé kinyitja a szemét is. Kicsit még ködös tekintettel néz körbe, és amikor a testvéreit meglátja elönti a pulykaméreg, amitől teljesen el is vörösödik az arca.
- Jajj nekem, láza is van. - sápítozik a nő, és mostmár határozottan a saját ölébe veszi a lányt, akinek az életcsíkja mellett még mindig látható a kábultság ikon, bár halványaban, és elindul vele kifele a tömegből. - Ne aggódj kincsem, én pontosan tudom mit kell ilyenkor tenni! - mondja
- Látod mit csináltál?- mordul fel az egyik fiú kétségbeesetten pislogva a nő mögött gyorsan bezáródó tömegre.
- Hozd vissza! Mostmár kötelességed segíteni! - mondja a másik, majd megragadja a csuklódat, aztán a sajátját, aztán a másik csuklódat, és a testvéréét. Így pedig rögtön mindkét csuklódon találsz egy-egy bilincset, a hozzájuk tartozó nagyjából 2 méter hosszú lánccal, aminek a másik vége a fiúk egy-egy csuklóján van.
Így eszedbe sem juthat lelépni amíg nem segítettél. -jelentik ki elszántan.

by **Leonard** Hétf. Jan. 07 2019, 17:14

Leo csak pislogva állt, és a körülmények rabja lett. Halvány lila gőze sem volt róla, hogy esküdhettek ellene ennyire az égiek, amiért erre a sorsra jutott. Ott állt bután, hozzákötözve két már-már idegesítő ikerfiúhoz, akikről el tudta volna képzelni, hogy a hátára ugorva hátasost játszanak vele, ha nem indul útjára, közben pedig a megmenteni kívánt hölgyeményt épp ezekben a percekben rabolta el tőle valami idióta, aki még mindig nem érti, mennyire nincs szükség semmilyen orvosra meg elsősegély tanfolyamra a sao világában. Még ha azt mondta volna, hogy healer, vagy valami, akkor még hihető is lett volna a történet. Így inkább félelmetes volt, ahogy az ájult Arabellával lelépett. Öröm az ürömben, hogy legalább arra vitte, amerre Leo is szándékozott, kifelé a tömegből, és az utolsó pillanatokban Ara is felébredt kábulatából. Ettől függetlenül nem bízhatott benne, hogy a hölgy valóban jó szándékú játékos.
- Inkább kötöztétek volna meg azt a szerencsétlen félbanyát - morogta nem túl lelkesen, lepillantva láncaira. Bárhol szívesebben lett volna, mint egy zsúfolt teremben, két idegesítő fiúval a karján. Azt legalább már tudta, milyen kapcsolatban állnak a srácok az elrabolttal, és szinte meg sem lepődött az előző jeleneteken.
- Gyertek szorosan a nyomomban, mert ha a láncokban elakad valami félőrült részeg, és nem tudunk tovább menni, az a ti hibátok lesz - adta ki utasításba megvillanó szemekkel, és nem habozott a tömegbe vetni magát, pontosan arra, amerre a nő is haladt. Még szerencse, hogy a srácok nem lassították őt, mert közel hasonló gyorsaságpontokkal rendelkeztek. Ezen kívül, bekapcsolta egyes szintű nyomkövetését, hátha hasznát veheti, habár ilyen tömegben ebben nem reménykedett sokat.
Sietett. Az ikrek kérése nélkül is ezt tette volna. Nem hagyhatta magára Arát, sem a nővel, sem a fiúkkal, sem pedig ezzel a szörnyűséges munkaadóval. Meg kellett találnia, aztán rábeszélni, hogy dolgozzon máshol, és fogadjon el egy kis segítséget. Ez volt a legfőbb feladat!

by **Ronye Arabel** Vas. Jan. 27 2019, 02:57

A fiúk ugyan kissé bizonytalanul néznek össze, de még mindig rettentő elszántak. Nem hagynak meglógni, ha már miattad eltűnt a nővérük, pedig már majdnem sikerült elszabaduljanak vele együtt, elvegyülve a vendégek között.
Magától értetődő módon bólintanak, amikor azt kéred, hogy szorosan kövessenek. Nem engednének ki a szemük elől, és gondoskodtak róla, hogy ha akarsz se tudj turpisságokhoz folyamodva meglépni. Így, hogy nem a tiéd a meglepetés előnye, kifejezetten könnyedén tartják a lépést, mindig csak éppen annyival lemaradozva, hogy ne akadályozzanak, vagy ne akadályozd őket a haladásban.

A nyomkövetés jelez. Hogy ne jelezne, amikor az elmúlt 2 órában vagy ötszázan fordultak meg erre. Sőt, kifejezetten olyan, mintha ez a sok információ kicsit meg is bolondította volna. Nagyon ügyesnek kell lenned, hogy a megfelelő nyomot kivedd, éd akkor is szinte kizárólag a szerencsén múlna, hogy sikerül.
Az olyan szerencsén, mint például Arabel, aki a hangokból ítélve közben teljesen összeszedte magát, és már csak arra lenne szüksége, hogy ezt elhiggye a túlbuzgó elsősegélytanfolyam néni is.
- Tegyen már le! Nincsen semmi bajom! -
- Persze, hogy nem lesz semmi bajod aranyom, hiszen annak rendje és módja szerint megkapod a szükséges elsősegélyt! - magyarázza valamivel halkabban (halgatózás nélkül alig kivehetően) a nő, aki úgy tűnik süket.

A hangot tudod követni egészen addig, ameddig végre kikeveredtek a heringparty szerű tömegből, és a kis sziget simán zsúfolt részére értek. Eddigre Arabel saját lábán állva, még mindig pulykavörösen vitatkozik a nővel.
Amit rögtön felfüggesztett a testvérei hangját meghallva
- Engedd el te vén banya - utasítják a segítőkész hölgyet. Ara pár pillanatig döbbenten néz, de látható, ahogy az arca még vörösebb lesz, ahogy meglátja a kezeiden a bilincseket.
- TELJESEN MEGŐRÜLTETEK?- robban ki belőle az elmúlt pár perc feszültsége, és megpróbálja egy mozdulattal kitépni magát a nő karjából - hiába. Úgy tűnik mégsem múlt még el teljesen a kábítás hatása.

by **Leonard** Szer. Jún. 12 2019, 12:30

Leo nem annyira érezte magát kellemesen a buli közepén, miközben megpróbált átvágni a tömegen. Nem csak azért, mert csinos nők helyett két kissrác, meg a tömegben is többnyire férfiak voltak azok, akik nekilökődtek, és alig egyszer-kétszer tudott csak nőkön átlavírozni, hanem azért is, mert a szituációban igencsak bosszantotta, hogy ez a rengeteg ember fel is tartja, miközben ő haladna. Egyre kétségbeesettebb volt, miközben kereste a nyomokat, és nem csak a nyomkövetése, hanem ő maga is egészen összezavarodott a látottakban. Oké, ez nem feltétlen volt jó ötlet. A buli meg csak folytatódott, a zene bömbölt, a fények villogtak. Csoda, hogy csak valamivel később, amikor már messzebb kerültek a hangzavartól, akkor sikerült az első nyomra rálelnie?
Az ikrekkel talán egyszerre kapta fel a fejét, amint meghallotta Arabel hangját. Még a gyors egymásra nézésre sem maradt idő, a három srác rohanva közeledni kezdett a hang irányába, szinte versenyezve, ki ér oda előbb. Amint megpillantotta Arát, és azt, hogy láthatóan jól érzi magát, hiszen a lábán áll, Leo megnyugodva megtorpant. Öreg hiba volt, ezzel ugyanis lehetőséget adott az ikreknek, hogy előbb lépjenek, méghozzá az újraélesztős hölgy felé közeledvén. Leo épp lépett volna egyet előre, hogy segítsen, de ekkor meghallotta Arabel kiabálását, és a szó legszorosabb értelmében lesokkolt. Úgy érezte magát, mint kisgyerek korában, mintha ő maga kapta volna a leszidó szavakat, és ez a belső kölyök énje, most megállt egy helyben, és várakozó arckifejezéssel meredt Arára. Várta a folytatást. A kirohanást, a kiabálást, a szidalmazást. Bármit, amit az anyjától kapott egy-egy csínytevésért. A lány igencsak félelmetes volt ebben a nevelő szerepben, Leo pedig már kezdte azt hinni, hogy nincs is neki már semmi baja. Tétován ácsorgott, követte az előtte kibontakozó szituációt, és várt.

by Ajánlott tartalom

[ZSM küldetés] Chill&Spa

[ZSM küldetés] Chill&Spa

Re: [ZSM küldetés] Chill&Spa

Re: [ZSM küldetés] Chill&Spa

Re: [ZSM küldetés] Chill&Spa

Re: [ZSM küldetés] Chill&Spa

Re: [ZSM küldetés] Chill&Spa

Re: [ZSM küldetés] Chill&Spa

Re: [ZSM küldetés] Chill&Spa

Re: [ZSM küldetés] Chill&Spa

Re: [ZSM küldetés] Chill&Spa

Re: [ZSM küldetés] Chill&Spa

Re: [ZSM küldetés] Chill&Spa

Re: [ZSM küldetés] Chill&Spa

Re: [ZSM küldetés] Chill&Spa

Re: [ZSM küldetés] Chill&Spa

Re: [ZSM küldetés] Chill&Spa

Re: [ZSM küldetés] Chill&Spa

Re: [ZSM küldetés] Chill&Spa

Re: [ZSM küldetés] Chill&Spa

Re: [ZSM küldetés] Chill&Spa

Re: [ZSM küldetés] Chill&Spa

Re: [ZSM küldetés] Chill&Spa

Re: [ZSM küldetés] Chill&Spa

Re: [ZSM küldetés] Chill&Spa

Re: [ZSM küldetés] Chill&Spa

Re: [ZSM küldetés] Chill&Spa