[Küldetés] Narnia krónikái

by **Ronye Arabel** Vas. Júl. 16 2017, 19:29

Résztvevők: Simeon, Kiwi, Cear, Szophie

Mindenkinek ismerős a történet? Nem? Nem baj. Ezután sem lesz az
Mind figyelmesek lesztek egy meglehetősen oda nem illő szekrényre. Nem szobában áll, még csak nem is egy épületben… Hanem valahol egy erdő/ mező/ tengerpart/ tenger vagy tó közepén…

Körülötte nincs semmi szokatlan… Ha kinyitjátok, akkor viszont az ajtó mögött mintha folytatódna a táj, ahol találkoztok vele…
Na, ki mer átlépni rajta? ^^

Határidő nincs, sorrend nincs ^^ Jó szórakozást.

by **Kiwi** Vas. Júl. 16 2017, 20:31

Ez a küldetés meglehetősen hasonlított az egyik evethez amin részt vettem. Ott egy vers folytatását kellett megtalálni, és egy beszélő papagáj volt hozzá a kulcs. Oké... ebben csak a hajó hasonlít rá, és ami furcsasága, hogy mit keres a szerelmesek szintjének, egy eldugottabb részén, a mező városban?... A hajó félig kitornyosodott a földből, pont úgy nézett ki, mintha zátonyra futott volna. Az ablakban, mintha valaki járt volna. Az első gondolatom az volt, hogy biztos sokan járnak ide hát.. hmm... szerelmeskedni. Ha valaki ide hozna, lehet még én is hamar ledobnám a bugyit, hisz kellően mesébe illő, még ha a romantikától zavarba is jövök, és nem is csípem, eléggé... szürreális látványt nyújtott, ami az ízlésemhez tökéletesen passzolt. Gondolkodtam rajta bemenjek-e, vagy sem... Gyöpinek tűnnék, ha megzavarnék egy aktust.. de, ott volt bennem az is, hogy ejj, ha nekem nem jó itt, akkor vegyék csak észre milyen könnyen felfedezhető és területen élik ki magukat. Számítottam arra is, hogy csupán az én fantáziám kapott szárnyra, sőt ez volt a legvalószínűbb, bár játékosokat erre felé már keveset látni. Úgy döntöttem, mégiscsak benézek. Hogy mi vezérelt? A kíváncsiság, mi más? Bár, ha tényleg rajta kapok valakit... fogalmam sincs hogy fogok, gyorsan elpucolni onnan, de... most őszintén? Annyiszor vonultam már vissza dolgoktól, csakis azért mert őrültségnek tűnt, vagy mert elijesztettem magam. Nem. Mostantól nem igy lesz. Az őrül dolgokat amúgy is szeretem, csak a részese nem szeretek lenni.

Beléptem, csend volt, a virágok és a moha egészen benőtte a fát, szinte elburjánzott a fedélzeten. A mézédes illatokról nem is beszélve. Ahogy haladtam benne, először mintha lépteket hallottam volna. A térkép is a környékre mutatott, hisz meg kellett szereznem Minerva ritka gyógyfüveit, aminek még épp hogy a felét sikerült megszereznem. A gondolatra el is sóhajtottam magam, ugye nem időre megy... mégsem hinném hogy itt lesz, mivel még közeli de nem pontos helyet árul el a térkép. De hajtott a kíváncsiság, és eldöntöttem, ha bejön, majd célozgatok Cearnak, de áhh.... úgysem teszem meg. Mindegy, haladok előre. A fedélzet kissé megrongált, és ketté ágazott az út. Az egyik a hajó teteje, a navigációs terem, a másik az alja, vélhetően, a kabinok felé. Úgy döntöttem, először alul nézek szét, hisz elég nagynak tűnt és mozgást, az egyik kis kerek ablakocskából láttam. Akár még valami szörny is lehet... Ahogy haladtam lefelé is, legalább valami neszelést vártam volna de semmi, volt pár kabin, ami nem volt kinyitható, de a legtöbbe azért benéztem, de semmi. Majd visszafordultam és elindultam a hajófelszín felé, ekkor fentről hallottam egy koppanást, mint amikor valami leesik. Szaporázni kezdtem a lépteimet, bekapcsoltam az észlelésem, ami három jelet is észlelet. Kettőt a hajó aljban, egyet fent. Picit megsápadtam, mert saját érzékeimre hagyatkozva, simán elmentem a dolgok mellett. De, a fenti hang élesebb volt, így oda indultam el gyorsan, az irányító kabinba kötöttem ki végül, ahol egy régi sörösüveg gurult el a padlón és ekkor láttam meg, a szekrényt. Remélem mindenkinek elég szokatlan egy kétajtós szekrény egy hajó irányítópultja mellett. Főleg, hogy egy nagyobbacska ruhásszekrényről volt szó. Úgy voltam vele, ha valaki elbújt akkor... biztosan itt. Kinyitottam a szekrényt, és furcsa látvány fogadott. Ahelyett, hogy rongyok sorakoztak volna, egy elrejtőzött ideget megkísérve elrejteni, úgy inkább az a látvány fogadott, mintha át tudnék sétálni nem csak a háttábláján, de még a falon is. Kicsit megpillantottam az oldalát is, hogy biztosan lássam, hol ér végett ez a kabin. Fura látvány volt... Keresztül nyúltam rajta... amennyiben tudtam, és mégis mi rossz volna abban, ha egyszerűen átmásznék a kabin túloldalára.... Megtettem, úgy voltam vele ott kijutok és itt hagyom ezt a helyet, egyszerűen folytatom a küldetést, így is túlzottan elkalandoztam már...

by **Szophie** Hétf. Júl. 17 2017, 14:21

Na már most, semmi érdekes nincsen egy szépen faragott, míves nagy szekrényben. És nem, akárki is akarja elhitetni velem mindezt, még az elhelyezésében sincs semmi különleges. Egy játékban vagyunk az isten szerelmére, érted, itt bármi megtörténhet, nem kell meglepődni holmi kis elhagyott bútoroktól. Sőt, az elhagyott bútorokat jobb esetben megéri kilootolni, mert értékes holmikat tartalmazhatnak. Ez a tapasztalat márpedig majdnem mindig működik. Így aztán tökéletesen biztos voltam benne, hogy már csak annyi dolgom van, hogy megkeressem a megfelelő személyt, aki rengeteget fog fizetni nekem a szekrény tartalmáért. Meg persze annyi dolgom volt még, hogy valahogy, akárhogy, eljussak a szekrényig.
- Jól elrejtett kis feladat vagy, mondhatom. Azaz elrejtett nem, hisz jól látható vagy.. Inkább csak megközelíthetetlen.. Elérhetetlen.. De nem nekünk! - felpillantottam magam elé a hófödte hegy csúcsára. Nem lesz egyszerű menet ebben a szél és hóviharban. Talán még egy lavinát is beindíthatunk. De ha a társad egy hófarkas, igazából, bármit kibírsz. Ez a pet itt érzi magát elemében. Nem úgy, mint én, az eszkimókat megszégyenítő vastagságú kabátomban és sálamban meg csizmámban, nyakig felöltözve. És nem, nem csupán azért öltöztem így fel, hogy a hidegtől ne csökkenjenek az életpontjaim. Ahhoz kevesebb is elég lett volna.
- Annyira fááázom... - nyafogtam magam elé, ámbár rossz ötlet volt mindez, ugyanis így még a nyelvem is lefagyott a hideg levegőtől. De ugye, a gazdi mindent megtesz a kis kedvence boldogságáért.. És ha az a nyavalyás állat a hóban érzi jól magát, néha nem árt megsétáltatni egy kicsit eme virtuális világ legelcseszettebb szintjein. Így kerültünk ide, hol már fenyő se nő. De tölgy az igen, szigorúan szekrény formájában.
Neki is álltunk tehát előszedni a hegymászó felszerelést, meg akrobatikát és súlyemelést, az összes ügyességünket lényegében, amit eddig magunkra halmoztunk. Főleg nekem volt rá szükségem, ugyanis farkasom könnyedén közlekedett a magasban. Léptei könnyűek voltak, és hatalmas termete és súlya ellenére fent tartotta a hó, alig süllyedt el benne, járása kecses és elegáns volt, mozgása idomult a süvítő szélhez, és bundája beolvadt a környezetbe.
Nem úgy, mint én, aki derékig süllyedtem ebbe a fertőbe. De ha már itt jár az ember, ugyebár, jót tesz az, ha szerez egy ki aranyat meg exp-t. Ezen a szinten egyébként is elég magasan vagyunk ahhoz, hogy busás jutalomra számítsunk. Meg kell tenni mindent.
Nem azt mondom, hogy egyszerű volt az út fentig. Azt sem mondom, hogy elfáradtam. De tény, hogy elég szánalmas, hogy teljes 3 óránkba került a dolog, a mi kitartáspontjaink mellett. De nem volt ezért semmilyen morgás. Együtt küzdöttük fel magunkat, pet és gazdája. El kellett ismernem, csak az ő segítségével sikerülhetett. De végre megérkeztünk. Ott álltunk fent, a csillogó hegytetőn, természetesen nem láttunk mást csak havat és további hegytetőket, meg még több havat, mégis, mesés érzés volt ott lenni a magasban, szuszogva venni a jéghideg levegőt és egymásnak támaszkodni. Tudtuk, hogy már elértünk valamit. Valamit sikerült leküzdenünk közösen. Nem beszéltünk róla és nem vigyorogtunk. Egyszerűen csak éreztük, ahogy ott álltunk.
Bár inkább egy forró fürdőt éreztem volna, persze, vagy egy forró csokit.. És ha már ott voltunk, reménykedni kezdtem benne, hogy legalább lefelé nem kell haladnunk, mert egy teleport kaput fedeztünk fel, reméltem, hogy nem egy minibossért küzdöttem ennyit, és csak kívánni tudtam, hogy a szekrény valami meleg dolgot rejtsen magában.
És tudjátok mit? Ez volt a legnagyobb kicseszés az egészben. Semmit nem rejtett az a nyomorult bútor. Tök üres volt, értitek? Avagy háta sem volt, semmi. Az ember csak átesett rajta, és egy következő hegyet talált. Nem ám holmi titkos forró fürdőt, vagy valami. Semmit..
- Csalódás.. - sóhajtottam mélyet.
- Nem.. Ennek van háta kívülről.. Nézd, csak bent folytatódik a táj.
- Roppantmód örülök neki. Nekem ugyan nincs szükségem egy szekrénynyi hóra és hegyre. Ha neked van, hozd magaddal, miközben lefelé szánkózunk a seggünkön.
- Ne legyél ilyen, te is tudod, hogy ilyesmi csak úgy nincs kint hagyva a semmi közepén. Valamit jelentenie kell. Ez egy feladat, gyere.
- Fene azt a lelkes formádat, Vezér...
Így történt, hogy a mászást.. további mászás követte, és rájöttem, ez már egy elcseszett nap.

by **Simeon** Hétf. Júl. 17 2017, 15:14

- Nézd, Tengerszem, egy szekrény a semmi közepén!
- Phhhf?
- Tudod, ezek mindig valamilyen másik világba vezetnek, ahol... ahol... hát, nem emlékszem! De az biztos, hogy van benne jég. Gyönyörű, szikrázó, fényes és még a napon sem olvad el.
Simeon lelkesen járta körbe a bútordarabot, amíg polipja annak ajtaja előtt álldogállt. A polip azonnal tudta, hogy itt ért véget a növénykeresés: egy csillogó valamit, ami kibírja a napot, idomárja feltétlenül meg fog nézni. Függetlenül attól, hogy miért is indultak el a virágmező színes lejtőin. A fiú nevetett és felkapta az állatot, utána pedig nagy komolysággal állt meg a kilincs előtt és bámulta annak faragását. Tengerszem kérdőn pislogott rá.
- Most nyár van - jelentette ki merengőn - Mi lesz, ha mégsem lesz ott hó meg jég?
- Ppppph. Hhppffh - mászott fel az aprócska polip Simeon kezén, majd dörgölte magát a fiúhoz biztatón. Ha nem is lesz hó meg jég, de valami különlegeset biztosan találni fognak odabent. A srác megsimogatta Tengerszemet, rámosolygott: bólintott, és kinyúlt a kilincshez. Egy erős mozdulattal kitárta teljesen. Ám mindkettejük nagy meglepettségére nem volt semmi különleges a folytatásban, azazhogy talán éppen az volt a különleges benne, hogy mégiscsak volt folytatás. A szekrényen túl feléjük bólogattak a virágok a lágy szellőben, sütött a nap és csiripeltek a madarak; hívták őket. Pont úgy, mint a hátuk mögött. Simeon elszontyolódva lépett hátrébb, hiszen különös agyacskájában egy a tapasztaltaktól teljesen más világkép állott szilárdan, és sehogyansem akart eltűnni onnan.
Tengerszem leugrott a szekrény elé, és félig odabent állva fordult Simeon felé. Csápjaival mutatta, hogy azért menjenek csak be.
- Bppgh-hbbb.
Bement, és leszakított egy közeli virágot.
- Hhhhbbbpph. Pppph - nyújtotta azt gazdája felé.
- Igazad lehet - válaszolt végül a fiú - Elképzelhető, hogy a szekrény másik oldalán lévő mezőkön különlegesebbek a virágok. Megtaláljuk a legfényesebben ragyogót, és elvisszük cserépben. Mit szólsz? - kérdezte Simeon egyre nagyobb lelkesedéssel, Tengerszem pedig bőszen bólogatott hozzá. A fiú berohant a szekrényajtón, ki a másik oldalon a virágok közé, hogy polipjával együtt megkeressék a legszebbet. Talán akad közben olyan is, ami után eleddig kutattak.

by **Cearso** Vas. Júl. 30 2017, 01:23

Fogalmam sincs mit gondoljak... Az elmúlt hónapokban egyre több, és több furcsa dolog történik velem.
Először a fura találkozás Ai-jal. Igazából akkor kezdődtek a bajok. Azóta furcsa látomások gyötörnek. Fogalmam sincs, hogy mik ezek, vagy mért látom őket, de mindig elszörnyedek mikor rájövök, hogy nem a valódi valóságot látom, hanem egy másik szeletét. Ezek a látomások mindenhová üldöznek. Ott vannak mindig, mindenhol...
Még itt is. Ennek a barlangnak a legmélyén is szembetalálkozok a saját mumusommal. Ennek semmi értelme. Ki a franc akarná itt tárolni a ruháit? Egy csomó idegesítő szörnyön kell átküzdeni magát az embernek. Aztán megtenni ugyanezt a rutint visszafelé. Határozottan nincs értelme, szóval lehetetlen, hogy ez ne egy újabb látomás legyen. Ha várok egy picit, akkor úgyis eltűnik, mind eddig minden látomásom.
Ki kell szellőztetnem a fejem, meg pihennem is kell azok után, hogy annyi szörny ellen küzdöttem meg. Ráadásul legalább a feléről kiderült, hogy csak az én képzeletem szüleménye, amit csak azután vettem észre, hogy egyszerűen csak eltűnt az első találat bevitele után. Így legalább kétszer annyi energiámat el kellett használnom, mint azok, akiknek normális a valóságuk.
Mikor úgy éreztem, hogy eleget pihentem, kinyújtóztam a végtagjaimat, és kíváncsiságból arra a a helyre néztem, ahol a szekrény volt, mikor megérkeztem. A szekrény még mindig ott állt. Ez furcsa. Máskor sokkal hamarabb eltűnnek, ha nem szentelek rájuk figyelmet. Meg ha szentelek, akkor is....
Ez itt most nem látomás lenne? Odamegyek a bútorhoz, és ráteszem a kezem.
Nem tűnt el az érintésemtől... Tehát ez most tényleg a valóság lenne? Valaki tényleg itt tárolja a ruháit? Kinyitom az ajtaját, és amit benne látok, az egyszerűen hihetetlen... Mintha a barlang egy újabb folyosója folytatódna a szekrény túloldalán. Arra még egyszer sem jártam. Miután átlépek a szekrényen, gyorsan leellenőrzöm a térképen, hogy ég mindig ott vagyok, ahol eddig voltam, vagy ez a szekrénynek sikerült egy másik dimenzióba csalogatnia.

by **Ronye Arabel** Vas. Júl. 30 2017, 13:21

Kiwi:
Indulnál vissza, de mire kettőt fordulsz, egy erdőben találod magad, a szekrény pedig nincs sehol… Néhány percig nézelődhetsz, és kereshetsz magyarázatot, esetleg el is indulhatsz.
Aztán egy pici mancsot érezhetsz a kezedhez érni.
Egy pandakölyök igyekszik megfogni a kezedet. Egy meglehetősen szomorúnak tűnő pandakölyök. Mellesleg az indikátora alapján mob.
- Bocsánatot kérek… Nem tetszett látni a szüleimet? - szólal meg a kölyök sírós hangon. Igen egy panda mob, aki beszél.
Lenne szíved bántani szegényt? Vagy segítesz neki?

Simeon:
Ti virágoztok. Vagyis… keresnétek a legszebb virágot, de Kiwihez hasonlóan egy erdőben találjátok magatokat, és a szekrény nincs sehol... Itt is találhattok virágot, ha kerestek, de van annál sokkal érdekesebb is: Polipok. Szám szerint 3. Tőletek néhány lépésnyire beszélgetnek, és úgy belemerültek, hogy ne vesznek észre titeket. Az indikátoruk szerint mobok, és igen, beszélnek. Érthetően!
- Az a boszorka mindent tönkretesz - panaszkodik az egyik
- Az erdő északi része teljesen élhetetlenné vált… - helyesel a másik
- Ha így halad nem lesz hol laknunk… - szól hozzá a harmadik
Nos? Hallgatod őket? Közbeszólsz? Vagy esetleg kihasználod az alkalmat, hogy szerezz némi exp-t és aranyat?

Cear:
Sajnos nem tudok neked jó hírrel szolgálni… átlépsz a szekrényen. És egy erdőben találod magad, nyárhoz képest meglehetősen hűvös erdőben… A szekrény meg sehol.
Viszont… éppen egy farkasfalka közepébe csöppensz. 15 farkasmob… Akik azonnal észrevesznek, és nem úgy néznek ki, mint akik örülnek neked… Nem tűnnek agreszívnak, inkább félelemből morognak
- Ember - morog némelyik
- A boszorkány fajtája - így még néhány
- Ez is meg akar minket ölni - így a többiek, akik kicsit el is húzódnak tőled
Na? Mit teszel? Rád támadni valószínűleg nem fognak ameddig okot nem adsz rá. Beszélsz velük? Vagy megpróbálsz lelépni?

Szophie: Te Vezért követve elindulsz felfele a hegyen a szekrény túloldalán. Ahol nem mászás vár rád, mert hirtelen egy havas fennsíkon találod magad, a szekrény pedig sehol… A közelből farkasvonyítás hallatszik… Ha ott maradtok, akkor hamar odaérnek a farkasok (5-6 mob)
Ha elindultok, akkor pedig követnek. Ha kicsit közelebb engeditek őket magatokhoz, hallhatjátok, hogy beszélnek…
- Idegenek!
- A királynő örülni fog, ha odavisszük őket
No? Mit csináltok? Nem mindennap lát az ember beszélő mobot…

by **Kiwi** Vas. Júl. 30 2017, 19:34

A látottakra vállat vonva indultam volna vissza. Tudtam én, hogy valami nem stimmelt, hisz az észlelésem jelzett egy idő után, de már nem volt kedvem visszamenni, de még csak visszafordulni sem. Átvágtam a szekrényen, levágva így a lefelé vezető utat, de pár pillanat után furcsa tapasztalat ért. Lépnem kellett párat, mire a gondolataimból kikukucskálva feltűnt a környezetváltozás. Első reakcióként fordultam vissza a megtett utam irányából, amerre a szekrényt kellene találnom a hajón, de teljesen eltűnt. Úgy gondoltam, ez valamiféle rejtett telepőrt kapu volt, így a mappot lenyitva, igyekeztem betájolni a pontos tartózkodási helyemet. Felsóhajtottam, hisz az elmúlt pár másodpercben a nem várt feszültség miatt, szabálytalanul vettem a levegőt, amit a szervezetem így próbált orvosolni. Majd, most jött el a pillanat, hogy ténylegesen körbe nézzek. eddig is érzékeltem, hogy erdőben vagyok, de érdekelt pontosan mi is vesz körül. Cserjék, az avar állaga, a fa és a facsemete típusok, esetleges dombok, ösvények, nagyobb kövek, végül élőlények. A mozgásra felfigyelne az ember, így az másodlagosnak számított, de lényeges volt miféle növények találhatóak erre, hisz feladat orientált vagyok, így a megváltozott területen belül is lényeges, hogy megtaláljam, a listám hiányosságait. Az nem volt kérdéses, hogy valamiféle eventbe csöppentem, küldetésre nem gondoltam, csak ha a rendszer jelzett valami szokatlant. Ekkor éreztem, hogy valami szőrös megérint. Több sem kellett, azonnal elkaptam a kezem és meglepetten léptem hátra párat, miközben próbáltam azonosítani a megjelent lényecskét. Az észlelésem elvileg aktív, így duplán meglepett, hogy nem jelzett. Először fel sem tűntek a furcsaságok, megszeppenve figyeltem pár másodpercig, ameddig átszaladtak a fejemen, a gondolatok. Nem lepődtem meg hogy beszél, az egyik szaván hamarabb, sőt ott is csak a többes szám miatt. „Szüleimet”. Több idomártó hallottam már, hogy a pet papának vagy mamának szólítja. A saját véleményem erről az, hogy beteges és morbid, de… nem az én posztom eldönteni, ki hogy neveli a petjét. Akár, tényleg lehet egy ilyesfajta családi kompozíció is, de én nem erre fele szeretném majd terelni a kapcsolatunkat. Azt figyeltem, ő maga meglepődött-e, utólag felfogva, hogy nincs veszély, így reméltem, nem hagytam benne csalódottságot. Amennyiben a kérdését így is feltette, megadva magam a feladatnak, elfogadtam azt.
- Persze… merre szoktatok sétálni, hol laksz? – Tettem fel az egyik alapvető kérdést, ami segíthet elindulni, a probléma megoldásában. Ekkor jutottam el odáig, hogy bemutatkozzak.
- A nevem Kiwi, téged, hogy hívnak? – Kérdeztem vissza, abban az esetben, ha ő nem viszonozta volna.
- A szüleid… hogy néznek ki? – Arról még nem hallottam, hogy két idomárnak lenne egy petje, de végül is, nem megoldhatatlan ez a kérdés. Például ha az eredeti idomárjának a párjáról esetleg testvéréről, vagy nagyon jó barátjáról van szó.

by **Simeon** Hétf. Júl. 31 2017, 12:31

Simeon és Tengerszem egyszerre pislogott. Hogy kerültek ide? Ez nem a végtelen, napos mező volt, ahová berohantak, de mikor változott át? Simeonnak egyáltalán nem tetszett ez a változás. Ő napot akart. Ő fényt akart!
- Ez a szekrény egy csapda volt - konstatálta nyafogósan - Elvette tőlünk a virágos mezőt.
Simeon nem szerette, ha nem a saját akaratából ment be az árnyasba. Egy pillanatra bepánikolt, de aztán talált egy részt, ahol a nap elérte a dús füvet, és megnyugodva állt ki oda. Mélyet sóhajtott, és csak ezután nézett körül:
- Nem is rossz itt. Egészen... világos.
Ha egy polip hatékonyan tudna facepalmolni, Tengerszem most biztosan megtette volna, ám a kicsi pet már hozzászokott idomárjához, így nem is tett semmi különlegeset azon kívül, hogy minden igyekezetével próbálta utolérni az előresiető gazdáját. Aztán kinézett annak lába mögül.
- Látod te is, Tengerszem?
- Phhhhh. Buhhjstj?
- Igen. Beszélnek. Beszélnek!
Ha a polipok eddig nem is vették észre a párost, Simeon utolsó kiáltására bizonyosan felkapták már a fejüket.
- Hogyhogy beszélnek? - kérdezte.
Az idekerülés hirtelensége már feledésbe is merült. Tengerszem érdeklődőn kúszott közelebb beszélni tudó társaihoz, de mielőtt odaért volna, Simeon óvón kapta föl és ölelte magához. Nem tudhatta, hogy petje fajtársai békések-e, hiszen piros volt az indikátoruk, és az ilyenek rendszerint meg szokták támadni a gyanútlan játékosokat és peteket. Legalábbis a szekrény másik oldalán. Persze ettől még kíváncsi volt rá a fiú, miért tudnak ezek beszélni, így egy kevés némaság után biztatón mosolygott rájuk, kezeivel intve, hogy folytassák csak. Hogy eddig miről beszéltek, az nem ért el Simeon tudatáig. Miért is ért volna? Éppen azon volt, hogy megkérdezi, hol találnak el nem olvadó jeget vagy fénylő virágokat, mert az volt a fontos, azért jöttek át ide. Tengerszem pedig, belenyugodva az ideiglenes fogdába, Simeon kezei közül nézte a poliptársakat. Vajon mekkorára nőttek, nőhetnek? Vajon ő is meg fog majd nőni? Fog tudni beszélni?

by **Szophie** Vas. Aug. 13 2017, 19:15

Jeges szél söpört végig a fennsíkon. Ég és föld egybeolvadt, ahogy a jég tömör gomolyagából álló felhők, és a földön összefagyott hó képe összeolvadt a horizonton. Lenéztem. Lábam alatt nyoma sem volt olvadásnak. Benne voltunk a közepében, valahol mínusz 20 fok alatt tippem szerint. Nem mintha mínusz 5 alatt ez számítana. Nem mintha abban a percben bármi is számított volna. Még csak erőm sem maradt meglepődni, hova tűntek a hegyek. Eszembe sem jutott ezen elgondolkodni - már hozzá voltam szokva a furcsaságokhoz. És ha az ember átmászik egy szekrényen egy zord szirt tetején, akkor ugyancsak számítani kell további érthetetlen fordulatokra. Így tehát a meglepődés legkisebb jelét sem mutattam, annál is inkább a vacogásét, mely folyamatos útitársam lett fogaim összekoccanása kíséretében. Farkasordító hideg volt.
Szó szerint.
Nyeltem egyet, és szorosabbra húztam szőrmebundás csuklyám magamon. A szálak végére ráfagyott a jég, talán éppen a leheletem párája volt az, mely megmerevedett. A nap sehol sem látszott, mégis, a havas fennsík olyan erővel verte vissza, mintha csak egyenesen szembe néznék vele.
- Ismeretlen szagot sodor a szél. Nem átlagos farkasmob. - szólalt meg hirtelen Vezér, utalva az előbb hallott hangokra.
- Mit tegyünk? Bevárjuk őket? - feltettem a kérdést, bár én is éreztem, butaság volt. Ám farkas kérdésben sosem tudtam, mitévő legyek. Ez kérlekszépen a petem szakterülete. Talán még imponál is neki, ha kikérik a véleményét.
- Egyedül levernél egy minibosst vagy ritka farkasmobot? - kérdezett vissza, és éreztem a hangján a vigyort.
- Ebben a cudar időjárásban? - további szó nélkül indultam előre. Lábam bokáig süllyedt a hóban, de a hidegtől elgémberedve már inkább éreztem forrónak, mintha katlanban járnék. Nem voltam biztos benne, meddig bírja ki a bundakabát, hogy ne kezdjenek süllyedni életpontjaim. Farkasomért nem aggódtam. Még csak a fázás legkisebb jelét sem mutatta. Az ő bundájában ez nem is oly meglepő. Bizonyos szintig - érzéketlen a hidegre. Vastag szőr, vastag zsírréteg, még vastagabb izomtömeg. Ebből állt, s ahogy ezen gondolkodtam, felötlött bennem a gondolat, hogy talán ha mindezt levennénk róla, talán alig maradna valamicske. Talán ezért is lehet ennyire rugalmas a járása, és ennyire akrobatikus a mozgása. A teremtés egyik felsége. Ahogy hatalmas súlya ellenére sem süllyed el a hóban lábai kiegyensúlyozott súlyelosztásának köszönhetően, az valami bámulatos. Bárcsak nekem is meglenne ez a képességem..
Hiába meneteltünk, nem maradtak le.
- Gyorsítanunk kéne. - jegyezte meg petem egyik pillanatban. Tudtam, miért mondja ezt. Én is láttam megvillanni valamiféle szőrcsomót a szemem sarkából. Közeledtek.
- Képtelen vagyok ebben a hóban. - sóhajtottam.
- Nincs mit tenni akkor. Haladjunk, ameddig tudunk. - egyet kellett értenem. Még meg volt a lehetőség, hogy bármi rejtekhelyet találhatunk, vagy kiutat. És ha már ennél a kérdésnél tartottunk, megnyitottam a térképemet is, hátha mutat valami hasznosat, habár kételkedtem benne. Ritkán szokott értelmes dolgokat megmutatni, főleg egy titkos szekrényen való átevickélés után.
Elfáradtam. Kitartáspontjaim feladták a küzdelmet. Kezeimet térdemre téve szuszogtam pár mélyet, ezzel kellemetlen, jéghideg levegőt juttatva átmelegedett tüdőmbe. Ez alatt a pár pillanat alatt, sajnos közelebb tudtak kerülni hozzánk. Már hallottam is mit beszélnek. Beszélnek? Petek volnának?
- Királynő? - kérdeztem Vezért, ahogy meghallottam néhány mondatot.
- Nem hangzik jól.
Ezek után csendben meneteltünk előre. Takarékoskodnunk kellett az energiáinkkal. Nem tudhattuk, mi vár mögöttünk, vagy mennyire lesznek erősek. Idegen helyen voltunk. Óvatosnak kellett lennünk. Nem érhettek utol.

by **Cearso** Szer. Aug. 16 2017, 18:44

A furcsa nem a leginkább megfelelő szó, amit használni tudnék a kialakult helyzetre, de mivel nem akarok felesleges szómagyarázatba kezdeni, ezért mégis a furcsát használom.
Furcsa volt, ami azután történt, hogy átléptem a szekrény ajtaján. Azt elég gyorsan leszűrtem, hogy nem az a látvány tárult elém, amire elsőnek számítottam. Az már nehezebben fért a fejembe, hogy mi történt...
A legegyszerűbb, ha azt feltételezem, hogy valamilyen trükk áldozatává váltam.
Határozottan nem egy barlangban voltam, még csak nem is egy épület belsejében, hanem egyenesen kint a vadon egyik erdejében.
Fura hangokat hallok magam körül, és körbenézve több, mint egy tucat beszélő farkast pillantok meg magam körül, akik úgy néz ki, még nem sok emberrel találkoztak viszonyítási alapként.
-Ugyan, ugyan. Mért akarnálak megölni? Me aztán, a számbeli fölényetek is sokkal nagyobb. Nézzetek csak rám. Vajon mennyi esélyem lenne egyedül mindannyiótok ellen?
Véletlenül se mertem számokba bocsátkozni, mert a végén még kiderül, hogy olyat is látok, ami valójában nincs is ott. Egyenlőre jobb, ha csak én tudok erről az apró kis hibámról, és nem használják fel ellenem.
-Ha nagyon akarjátok le is teszem a fegyverem a földre, és elvehetitek, amíg nem találom meg a haza vezető utat.
Azért reménykedtem, hogy nem kerül erre sor, mert nem szívesen válok meg a fegyveremtől, de kíváncsi is voltam, hogy festhet ki egy farkas íjat cipelve.
Felemelt kezekkel megadást jelezve várom, míg döntenek a sorsom felett. Egy fokkal azért jobb, mintha a koboldokra bíznám magam, akik közül még csak Yorick-tól hallottam, hogy bármikor is meghallgatott volna egy magamfajta embert.

by **Ronye Arabel** Szer. Aug. 16 2017, 23:03

Kiwi:

Az erdőben semmi szokatlan nincs: egyszerű, lombhullató fákat és dús aljnövényzetet találsz bokrokkal, bozóttal, de nem olyan sűrűt, hogy gondot okozzon, ha sétálnod kell az erdőben.
Fel sem tűnik, hogy a kis Panda indikátora nem egy peté… Lehet ez a szerencséje szegénykének. Felcsillan a szeme, amikor barátságosan fordulsz felé, és a tőle telhető legpontosabban válaszol neked, bár még mindig kicsit megszeppenve.
- Itt lakom az erdőben, arrafelé - mutatja a kezével az irányt. Ha elindulsz vele arra, akkor néhány száz méterrel arrébb az erdő fokozatosan bambuszerdővé, a pandák természetes lakhelyévé változik.
- Boopynak hívnak anyukámék - feleli szégyenlősen a bemutatkozásodra. Egy mob, akinek van neve… Ez vajon szemet szúr neked? Vagy továbbra is abban a hitben vagy, hogy egy petről van szó?
- Hogy néznek ki? - kérdez vissza félrefordított fejjel (Valami hihetetlen aranyos így :3) - Nagyok, és feketék, meg fehérek - igyekszik a lehető legjobb leírást adni, még a mancsával is gesztikulálva hozzá.

Simeon:

Te kissé elszontyolodtál mikor virágosmező helyett az erdőben találod magad… Aztán a napos rész megnyugtatott és felfigyeltél a polipokra.
Igazad van, felkapták a fejüket a kiálltásodra, és azon nyomban be is ugrott mindegyik, amilyen gyorsan tudott, egy-egy fa mögé. Vajon ezek még nem láttak embert? Mindenesetre ha közelebb próbálsz menni valamelyikhez, akkor szerencsétlen menekül előled, mint a tűztől. Ha nagyon akarod utolérheted, de ehhez le kell tenned Tengerszemet, amelyiket pedig megfogod, úgy remeg a kezedben mint a nyárfalevél. A másik kettő pedig neked ugrik, és igyekszik minnél gyorsabban rávenni, hogy elengedd a foglyul ejtett társát. Nem bántanak, csak próbálnak rávenni, hogy ne fogd a harmadik polip. Mit csinálsz?

Szophie:

Mentek és mentek, a farkasok pedig közelednek és közelednek. Annyira, hogy egy adott pillanatban előttetek jelenik meg egy vicsorogva, így megtorpanásra kényszerítve Vezért. Mire kettőt pislogtok a többi pedig már körbe is zárt titeket.
Vicsorognak és a fogaik között mormognak valamit a jutalomról, szabadságról, pozícióról, hatalomról, meg melegről.
Na, hogyan tovább? Harcoltok? Megpróbáltok beszélni velük? Vagy esetleg más módot választotok?

Cear:

Kissé összezavarodva beszédbe elegyedsz a farkasokkal. Amikor megszólalsz mind kicsit hátrébb húzódnak… Jól láthatóan félnek tőled. A számbeli fölény említésére 3-4 bátrabb mob előrébb merészkedik, és fenyegetően rádvicsorgatja a fogát. De ugye te már láttál ilyet, úgyhogy nem ijedsz meg?
- Ha nem akarsz megölni, mit keresel itt? - kérdez rá az egyik, aki úgy tűnik többé-kevésbé a falka vezetője. - Nem látok nálad fegyvert. Ameddig ez így marad rendben vagyunk - teszi hozzá, igyekezve nagynak, és erősnek látszani. Ezzel ő lerendezettnek tekinti a dolgot, és visszahátrál, maga után intve a fejével társait. Morogva, vicsorogva húzódna vissza majd futnak el az erdőben.
De csak majdnem mind, mert egy fiatalabb farkas, egyik azok közül akik a többiek elé álltak, megáll előtted, és kíváncsi tekintettel néz.
- Haza? Nem találod a haza vezető utat? - kérdez rá, majd hátrál is néhány lépést félve

Határidő nincs, azért ne tartson túl sokáig hogy írjatok Smile

by **Cearso** Pént. Aug. 25 2017, 19:57

Félnek tőlem. Amit eddig hallottam tőlük, ez nem is annyira meglepő. Viszont értik, amint mondok, vagy legalább felfogják mit akarok. Bár maguk is simán rájöhettek volna, ha gondolkoznak egy kicsit. Bár nem csodálkozom, hisz lehet, hogy a félelmük tompítja egy kicsit a racionális gondolkodásukat, ha lehet egyáltalán az állatoknál racionális gondolkodásról beszélni. A falka alfája elég hamar kimutatta a foga fehérjét. Higgadtan válaszolok a feltett kérdésére minden teketóriázás nélkül.
-Én csak beléptem a ruhásszekrénybe, és hát... ide kerültem... ebbe az erdőbe. Mire észbe kaptam, már körbe is vetettek.
Ezt talán még ők se értik meg. Fogalmam sincs mennyire ismerhetik a szekrény fogalmát az erdőben élő farkasok. Bár ha tudják, mi az a fegyver, és milyen egy ember, akkor ez számukra értelmezhető információnak kell lennie.
A kötelező fenyegetés után úgy néz ki, már nem is foglalkoznak velem a farkasok. Egyet kívéve. Úgy néz ki az itteni farkasokból sem teljesen hiányzik az empátia fogalma.
-Hát, ami azt illeti, még meg se próbáltam megkeresni. Abban viszont biztos vagyok, hogy arra nem tudok visszamenni, amerről jöttem, mert az átjáró egyszerűen eltűnt, mikor átléptem rajta.
Ha nem fut el, akkor leguggolok elé, és megpróbálok minél kedvesebben hozzászólni, hogy ne ijesszem el, ha lehetséges.
-Tudod, nem vagyok ismerős a környéken. Nincs kedved körbevezetni esetleg? És közben keresni is tudnám a haza vezető utat. Persze megértem, ha nemmel válaszolsz.
Ha a farkas elvállalja a feladatot, akkor vele fedezem fel a környéket. Ha esetleg megijedne tőlem, vagy bármilyen más okból nem segítene, egyedül indulok el az ellenkező írányba

by **Szophie** Kedd Aug. 29 2017, 19:26

Nem tudtam mit kezdeni a magas hóban, érezhető volt, hogy hátráltatom a haladást.
- Nem megy. - sóhajtottam újra, mikor már szinte folyamatosan hallottam a lépteket és az egyenletes lihegést magam mögött, ami egyértelműen nem Vezértől származott. Ő sokkal ritkábban vett levegőt, ami azt jelenthette talán, hogy nagyobb, lassabb a vérkeringése, vagy kevésbé siet, mint a többiek. Jobban tartalékolt, jobban melegen tartotta magát. De következtethettem hibásan is, tekintve hogy nem vagyok biológus, és soha nem is leszek az. Talán csak addig érdekelt ez az óra, amíg a kertben tartottuk, hogy az ottani növényeinket tanulmányozzuk. Amint ezen túlléptünk, már semmit sem adott, ami valóban érdekelt volna. Egy idő után ezek a haszontalan tantárgyak szinte kicsit sem izgattak. Más úton haladtam. Bezzeg a bátyám, az az okostojás, aki imádott tanulni, az az idióta, aki egyszerűen orvos lett. Nem mintha panaszkodhatnék, legalább nem kellett harcolnom az örökségemért.
Most viszont itt volt az ideje a harcnak, bármilyen formában is. Óvatosnak kellett maradnunk. Mélyen beszívtam a hideg levegőt, majd kifújtam azt. Nem bírtam tovább.
- Jobb lesz, ha megállunk, és kipihenem magam, hogy mire utolérnek, a kitartásom visszaálljon nullára. Ha úgy érnek utol, hogy még fáradt is vagyok, nagyobb bajban leszünk. - nyögtem kifulladva farkasomnak.
- Ott van egy fennsík alig pár méterre. Odáig bírd ki. Azon a részen a szél folyamatos, nincs ilyen magas hó. Jobb lesz ott harcolni, és ha belehúzunk, még lesz időd is, hogy kipihend magadat. - morogta Vezér, és orrával egyet taszított rajtam. Hallgattam rá, anélkül, hogy kötözködtem volna vele, hogy már így is egy hatalmas nagy fennsíkon vagyunk, szóval nem éppen megfelelő kifejezést használ a környezetünk leírására. De bíztam benne. Ha azt mondja, hogy ő úgy látja, akkor bizony úgy is van, ő sokkal jobban ismeri ezt a terepet, vagy legalább is az ehhez hasonlót.
Mire odaértünk, jócskán elfáradtam, kezeimet térdemre téve megtámaszkodtam, és úgy lélegeztem aprókat, éppen akkorát csupán, hogy a hideg levegő még a számban fel tudjon melegedni, s ne érje el jeges marka a torkomat is. Behunytam a szememet. Nem volt mit tenni. Szembe kell nézni velük, vagy így, vagy úgy.
- Én beszélek. - jelentette ki Vezér nyomatékosan, és közben egy pillanatra sem nézett felém. Teste a földhöz lapult, izmai meg voltak feszítve. Ugrásra készen állt.

/Esetleg meg tudnád írni nekünk, hogy ha a karakter a mapot megnézi, az lehetséges-e? >< Az előző postban Szo megnyitotta a térképet, nem tudom, láthatott-e valamit, vagy semmit sem :O/

by **Ronye Arabel** Hétf. Szept. 04 2017, 17:31

by **Kiwi** Hétf. Szept. 04 2017, 18:51

Fejben, ha lassan is, de igyekszem össze rakni az információkat. Nyári erdővel szembesültem és hiába keresgéltem a hajó, valamint a szekrény után, már nyoma sem volt. A sűrű avar ropogott a lábaim alatt, ahogy a friss füvek is meggörnyedtek a talpam súlya miatt. Ekkor találkoztam egy pettel, huzamosabb ideig nem fókuszáltam az indikátorára, mivel már látásból elkönyveltem petnek, hisz egy beszélő állat mi más is lehetne? A sao törvényei közé soroltam, így nem volt miért másképp cselekednem. Alacsony kis panda volt, aranyos, aki kereste a szüleit. Vélhetően eltévedt. Bemutatkoztunk egymásnak, majd megkérdeztem merre felé lakik.
- Akkor, a szüleid is arra felé lehetnek, ha keresnek akkor is biztos van, aki vár már ott téged. – Mi mást tehettem volna. Két dolog volt nyilvánvaló. Az ajtó ami beszippantott, az valamiféle rejtett küldetést, vagy dungeont rejteget, így a pet, aki éppen erre járt, is a részévé soroltam. Bár küldetésablak nem ugrott fel, és nem is kért fel senki sem, nem ajánlottak jutalmat, sem pedig konkrét feladatot sem kaptam. Megkérdeztem miként nézhet ki az idomárja. Majd ekkor egy ideig összepréselt ajkakkal figyeltem őt. Oké, hogy aranyos volt, de a feladatra koncentráltam, így kissé ridegen fogadhattam. Elképzeltem miként is nézhet ki, fekete haj, fehér ruha, vagy fehér bőr, fekete ruha… Nem nagy szó, de mégsem állt össze. Ekkor lett gyanús a dolog, de nem foglalkoztam vele különösebben. Elindultunk abba az irányba amit mutatott. Azon gondolkodtam miféle, kérdésekkel segítsem még elő a helyzetünket.
- Mond csak, hány éves vagy? – Kölyöknek tűnt, de már beszélt… ez is fura volt, de ha le is esett, bennrekedt a tudatalattiba. Nem tudtam, mit kérdezni, így hagytam teret neki is. Hamarosan bambuszerdővé vált a táj, így tudtuk, közel járunk.

by **Simeon** Kedd Szept. 12 2017, 10:56

- Ezek bújócskáznak? - tette fel a kérdést a fiú azonnal, engedve annyit imádott petjének szorításán, hogy amaz könnyedén felkúszhasson idomárjának vállára. Tengerszem onnan nézte az ijedős hármast, miközben Simeon megkerülte a hozzájuk legközelebbi fát, és nevetve guggolt le újra az amögött lévő poliphoz. Kezét előrenyújtotta: szerette volna megsimogatni az állatot. De miért kúsznak ezek el előlük? Hiszen nem is bántják őket. Ez nagyon nem fért Simeon fejébe, bár igazából nem is igen gondolkodott el rajta, mert fejében egészen más dolgok jártak most: előrevetült, és elkapta a menekülő polip egyik csápját. Nevetett. Játéknak hitte ezt. Az ölébe vette a szerencsétlen mobot, majd hozzámérte petjéhez.
- Ők egy kicsit nagyobbak.
- Phhh....
Tengerszem érdeklődve hajolt előre.
- Ph-ph-ph-ph - csápjával megérintette a másikat. Más színük volt, és talán egy kicsit síkosabbak is voltak Tengerszemnél. A kis polipot azonban nem zavarták ezek a különbségek; csillogó szemmel bámulta fajtársát, egyre közelebb és közelebb hajolt hozzá, amíg végül majdnem le is esett Simeonról. És megjelent a többi is, előbújtak mind! A fiú örült, hogy befogadták - mert ő ezt hitte, de szentül! Hisz mi másért jöttek volna elő és ugráltak volna föl rá? Tengerszem pedig nem azzal volt épp elfoglalva, hogy felvilágosítsa idomárját: saját nyelvén próbált szót érteni velük.
- Brrrph-ph? Fffhhhbrp brp. Ph?
Azt szerette volna megtudni, honnan jöttek és miért tudnak beszélni.
- Ne! Ne csikizzetek, csikis vagyok! - kacagott eközben a fiú, végül ha nem is másért, de azért letéve a mobot, mert meg kellett igazítania a nadrágját. Ezek a rakoncátlan mobok majdnem letépik róla a ruhát, olyan játékosak!

by **Ronye Arabel** Pént. Szept. 15 2017, 16:27

Cear:

Nem annyira a konkrét válasz érdekelte a falka vezérét, mint az, ahogy válaszolsz. A nyugalom, és az, hogy nem gondolkozol rajta, hogy mit mondj, azt sugallja neki, hogy őszinte vagy, úgyhogy kicsit megnyugszik.
- Ha lehet, minél előbb menj vissza oda ahonnan jöttél. - kér, vagyis inkább utasít végül.
A fiatal farkas, aki ott marad, nem fut el, de tart 2-3 lépés távolságot.
- Szóval nem tudod hogy menj haza... - jegyzi meg együttérző felhanggal a válaszodra.
A kérésedre minden köntörfalazás, és hezitálás nélkl válaszol.
- Mi is szeretnénk, hogy minél előbb hazamenj, úgyhogy ha a segítségem hozzájárul ehhez, akkor szívesen segítek. Merre szeretnél körülnézni?

Szophie (/Bocsi, nyugodtan szólj legközelebb is, ha elkerüli valami a figyelmemet >

A térkép mutatja a fennsíkot, és a titeket követő 6 farkast, és hogy néhányszáz méterre kezdődik egy erdő. A tartózkodási hely pedig... Narnia?
Éppen odaértek a Vezér által kiszemelt helyre, mire a farkasok körbevesznek. Egyetlen egy szólal meg, Vezérnek címezve a szavait
- Miért védesz egy embert? Segíts nekünk, és akkor a királynő nem tudja meg, hogy idegen vagy.
Na? Szophie még biztosan nem pihente ki magát, így ha harcoltok Vezérnek kell helytállnia egyedül az öt farkassal szemben. De meg is próbálhattok beszélni... Mert ki tudja...

Kiwi

Nagy szemekkel néz rád, hálásan, mert már rögtön van ötleted, hogy merre lehetnek a szülei. Szinte rángat magával, mikor rájön, hogy segítesz neki.
- Nyáron születtem, azt hiszem... - feleli bizonytalanul az újabb kérdésedre. Úgy tűnik nem igazán van időfogalma
Ahogy a táj bambuszerdővé válik láthatod, hogy nem a kicsi az egyetlen panda. Nem sok, de néhány kifejlett panda mob ücsörög, vagy cammog a bambuszok között. És az egyik nőstény oda is megy hozzátok.
- Boopy... Még mindig a mamádat és a papádat keresed? - mondja a picinek rosszallóan, majd feléd fordul.
- Ne fáradj hiába, kedvesem. A szüleit elvitte a boszorkány...

Simeon:

Márpedig szerencsétlen polipok nagyon igyekeznek, hogy kiszabadítsák rabul ejtett társukat. A nevetésedtől pedig csak még kétségbeesettebbé válnak.
Nem úgy a kezedben lévő polip, aki észreveszi tengerszemet, és azt is nagyjából megérti, amit mond.
- A tenger mellett laktunk, északon, de jött a boszorkány, és a tenger befagyott... Csoda hogy túléltük mi hárman... De én inkább azt nem értem, hogy te hogyhogy nem tudsz beszélni?
Na? Felkelti a kíváncsiságotokat az a befagyott tenger? Vagy megsajnáljátok szegényeket?

by **Szophie** Pént. Szept. 15 2017, 19:05

/Nagyon szépen köszönöm :3 /

Érdekes szituáció volt kialakulva ezen a különös tájon, melyet a mapom szerint a "Narnia" elnevezés illetett meg. Ha jól emlékeztem - már pedig bizonyos körülmények miatt a kelleténél jobban tanulmányoztam az elmúlt időszakban a havas szinteket is -, alapvetően ilyen helység nem szerepel a térképen. Minden bizonnyal, már ha az ember ezt nem találta ki mindeddig, a ruhásszekrény vezethetett át minket ide. Az eddigi tapasztalatok alapján nem tűnt épp barátságosnak a környék és a helyzet. Abból a néhány szófoszlányból úgy tűnt számomra, hogy valamiféle uralkodója, egy királynője van ennek a vidéknek, akinek pedig a farkasok az alattvalói, és őhozzá szeretnének elvinni minket. Nem voltam biztos benne, hogy ebben az ismeretlen világban jó ötlet-e behódolni, csak azért, hogy megnézzük, mi vár ránk. Nagyon valószínűnek tartottam, hogy a királynő egy miniboss lehet, akár egy nagy farkas, mint Vezér volt annak idején.
Nem tűnt lehetetlen ötletnek, hogy elé kerüljek, és feltérképezzem a képességeit, aztán a teleport kristályommal vagy a burkommal pedig szimplán továbbállok, ha forró lesz a talaj, ennek ellenére mégsem volt szimpatikus az ötlet. Nem tudtam megbeszélni a terveimet viszont Vezérrel, akit nagyon úgy tűnt, át akarnak állítani az ő oldalukra. Megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha engednénk nekik, mert ha azt hiszik, az ő oldalukon harcol, talán több bepillantást engednek a rendszerükbe, mégis féltem a lehetőségtől, hiszen elég sokan voltak, és nem ismertem a szintjüket. Az erdő közel volt. Talán arra meg lehetne próbálni a menekülést, ha csak párat legyőznék, akik mögöttem állnak.
Míg ezen gondolkodtam, Vezér szólalt meg elsőként.
- Nem vagyok idegen. A hegyek az otthonom. - morogta, amennyire csak lehetett, normálisan. Ha valaki nem volt idegen a sao világában, az minden bizonnyal csakis ő lehetett. Meg igaz ami igaz, én tudtam a legjobban, hogy ő egy amolyan északi farkas, hisz nem győztem elég hűvös helyre vonszolni nyáridőben, annyit lihegett. Ugyanakkor értettem azt is, hogy ezek a farkasok erre a Narnia féle világra gondolhattak, mint otthonuk, és itt talán még az én farkasom is idegen lehet. Mégsem szólaltam meg és javítottam ki. Inkább a pihenésre koncentráltam, és úgy gondoltam, Vezér is arra hajt, hogy elég időt kicsikarjon nekem.
- Ez a ti királynőtök.. Meséljetek róla. És arról, miért van szüksége az emberre. Akkor meggondolom. Tudnék esetleg más embert hozni helyette.. Nem lenne jó?

by **Simeon** Hétf. Szept. 18 2017, 21:14

Történetünk két nagyon fontos szereplője egyszerre ámult el, és ahogyan ez sokszor előfordult már és elő is fog még, mindezt teljesen más okból tették: Simeon éppen a nadrágját igazította fél kézzel, amikor megszólalt a polip, és még a nevetést is abbahagyta egy pillanatra, hogy megbámulja az állatot.
- Nahát! Tényleg beszélnek, nem csak álmodtam! - kiáltott fel örömében, és itt meg kell említenem, hogy Simeon komolyan is gondolta ezt. A legteljesebb mértékben! Ezek a polipok ugyanis őhozzájuk még nem szóltak egy szót sem és amit egymással szót váltottak, az is volt már vagy öt perce: ez pedig pont elég idő volt ahhoz, hogy a fiú megkérdőjelezze magában, hogy vajon jó hallotta-e, amit hallott. Széles mosollyal guggolt le újra és még a homlokát is összeráncolta, úgy koncentrált. Biztos volt benne, hogy a polip megint beszélni fog, és ő a lehető legközelebbről akarta hallani.
Eközben Tengerszem is elcsodálkozott fajtársán: nem értette, hogy a polip miért gondolja azt, hogy ő nem tud beszélni. Hiszen az előbb szólt hozzá, nem? Jó, az igaz, hogy ~embernyelven~ nem tud beszélni (és bár őrajta kívül ezt mindenki, még az írója is ugyanígy fogalmazta, de ő ő volt, mint tudjuk), de azt eddig is feleslegesnek tartotta, meghát, bonyolultnak is. Jól elvolt ő a saját nyelvével, sőt, még azzal a bugyuta idomárjával is meg tudta értetni magát, azt pedig nem volt egyszerű, még más embereknek se, nemhogy egy polipnak! Tengerszem tehát maximálisan elégedett volt ezirányú tudásával.
- Phhh... - csapta arcon magát az egyik csápjával, (létrehozva ezzel az aincradi polipfacepalmot), majd fél szemét kinyitva mérte végig újra fajtársát.
- Phhhbhr? Ppphphrrrhhbrhp. Hhhpphpbrh? (Mi lett a többiekkel? Akik a tóban ragadtak. Ugye nem haltak meg?)
Simeon mindebből csak annyit szűrt le, hogy imádott polipja egyre kétségbeesettebben kérdezgeti a másikat. Csendben figyelt, de Tengerszem nyugtalansága őrá is átragadt, így amíg amazok csevegtek, ő megpróbált visszaemlékezni a polip korábbi szavaira. Valami tó meg... boszorkány...
- Boszorkány? Olyasmi, mint aki seprűn repül és hosszú, fekete haja van? - kérdezte a srác elmélázva - Azokat nem szeretjük, ugye Tengerszem? Mert éjszaka vannak csak kint...
Tengerszem nem figyelt Simeonra. Elkezdett magyarázni a polipnak:
- Bbbpphrbphhppphrrr, hpph ph - kezdett bele lassan, majd egyre gyorsabban folytatta. "Nem vagyunk az ellenségeitek, ez a fiú se. Vissza akarunk jutni a világunkba, de ezt a boszorkányt előbb meg kell kérni, hogy hagyjon titeket békén. Ha valami fényeset ajánlasz a fiúnak, elvisz engem is oda" - mondta Tengerszem. Először csak az egyik, majd mindhárom polip felé odafordult, és várta a feleletüket. Tudta, hogy Simeon szándékosan nem tenné ki őt veszélynek, de ha ezek a polipok elmennek, lehet, hogy sohasem találnak majd haza. Szükségük volt hát a segítségre, ahogy a fajtársainak is őrájuk.

by **Kiwi** Csüt. Szept. 21 2017, 18:13

Hiába a sok éves tapasztalat a gyerekekkel és az a tudat, hogy imádom az állatokat, valahogy mégis úgy éreztem nehezen jutunk közös nevezőre. A kérdéseket érezhetően igyekszik megválaszolni, mégis mindig elmegyünk egymás mellett. Igyekeztem nem bámulni meg, magát a pandát, de figyeltem a mozgását, járását, a mimikáját és nonverbális gesztusait. Ugyan nem tudok pandául és csak átlagos vagyok a gesztusok tényleges leolvasásában is, de Timidusnál is felfigyeltem arra, hogy vannak sajátos jellemzői. Furcsaságai, ami alapvetően viszont tök természetes. Rajta is ilyeneket kerestem. Sokszor gondolkodtam már el azon, hogy vajon az AI-knak is vannak-e olyan érzései mint nekünk, esetleg… csak az imitálása van-e beléjük építve. Arra jutottam, hogy ezt akkor tudom meg igazán, ha találkozok egy őrült pettel. Igen egy mentális zavarral rendelkezővel. Maga az elképzelés is sokaknak röhejes lehet, de míg játékosok körében sokat tapasztaltam ilyet, addig a pet-világban még egyáltalán, ami elgondolkodtató. „Nyáron született” úgy értettem, akkor bújt ki a tojásból és mivel az indikátora csakis akkor lesz látható ha ráfókuszálok, de miért tenném amikor nem gyanakszom egyenlőre semmire? Majd, ahogy elhagyjuk a lomerdőt, úgy lesznek egyre sűrűbbek a bambuszrudak és ezzel együtt a petek is. Ekkor jött el a fókusz ideje és tudatosult bennem hogy nem petről van szó, hanem mobról. Összeráncoltam a szemöldököm értetlenségemben, de addigra odaért hozzánk az egyik panda. Majd mielőtt bármit is kérdeznék, felém fordul és válaszol. Rövid ideig hallgattam, ameddig sikerül értelmesen összeszednem a gondolataimat, majd megszólaltam.
- Ki az a boszorkány és miért vitte el? – Releváns kérdések, de még ezen felül is tudtam volna mit kérdezni. Például, hogy hol vagyok, vagy hogy mikor vitte el őket… Előhívom megint a térképemet, valahogy elfelejtettem mit is láttam rajta pár perce.

by **Ronye Arabel** Vas. Okt. 08 2017, 12:42

Szophie

A farkasok láthatóan meglepődnek, és egy pillanatra összezavarodnak Vezér kijelentésétől.
- Te is Narniai vagy? - kérdezik kissé hitetlenül. El fogják hinni, ha azt mondja igen… De vajon fog Vezér hazudni?
Ami pedig a kérdést illeti, összenéznek, aztán egyikük előlép, és magyarázatba kezd
- A nyár közepén érkezett. Először mindenkivel elhitette, hogy segíteni akar. Végül kiderült, hogy csak nekünk, a farkasok népének akar segíteni. Mióta itt van a segítségünkkel folyamatosan nő a tél birodalma, ezzel együtt pedig a mi életterünk is. Csakhogy, magas rangot, és ezzel elegendő mennyiségü élelmet csak azok kapnak, akik leghűségesebben szolgálják. Ezt bizonyítaná, ha az idegen embert elé vinnénk.
Az utolsó kérdésre elbizonytalanodnak, aztán szinte egyszerre kérdezik:
- Más ember is van rajta kívül?

Simeon:
A kiáltásodra egy kicsit megijed a kezedben lévő vad polip.
- Igen, beszélünk… Miért olyan furcsa ez?
De aztán visszaterelődik a figyelme Tengerszemre. Szomorúan megrázza a fejét, ahogy egy poliptól telik.
- Nem sokan jutottunk ki… összesen csak tízen. A többiek… - elcsuklik a hangja, és nem is tudja befejezni a mondatot.
Most először figyel oda kicsit Simeonra is.
- Seprűn lovagol? De igen, hosszú fekete haja van, és nem szeretnivaló. És ő éjjel nappal odakint van.
Tengerszem heves magyarázkodására, és javaslatára a többi polip abbahagyja a kapálózást, és ugrálást. Mindhárman közel egyszerre néznek nagy szemekkel a polipodra:
- Tudnátok nekünk segíteni? - majd hirtelen a kezedből leugrik az ott tartott polip, közben elkapva a csuklódat és húz maga után, a másik három segítségével. Közben pedig magyaráz.
- Ezt meg kell mondani Octovusnak!
Na, mész vele, vagy nincs kedved?

Kiwi:
Boopy teljesen átlagos pandaként viselkedik, úgy jár, és olyan a mimikája is. És ez igaz a többi pandra is akit a hűvös bambuszerőben találsz.
Miközben te összeszeded a gondolataidat Boopy ellenkezik, az idősebb nőstény panda pedig próbálja oda terelni a társasághoz, amibe tartoznak.
- De biztos visszajöttek már! Meg kell keresni őket - erősködik a pici. Az idősebb meg csak elnézően csóválja a fejét. A kérdésedre viszont feléd fordul.
-Körülbelül akkor érkezett, mikor Boopy született. Az északi farkasok között átvette a vezetést, és egyre délebbre viszi a telet… Boopy szülei megpróbálták volna megállítani, de fogságba estek, és… valószínűleg már nem élnek - a végén közelebb hajol hozzád, és suttog, nehogy a kicsi panda meghallja. De nem meggyőződésnek hangzik… Inkább elfogadásnak, és beletörődésnek valamibe, amit nem lehet tudni.
A térképen szinte végtelenített bambuszerdőt látsz az egyik irányba, a másikban (amerről jöttél) pedig a lomberdőt. Ami még feltűnhet, hogy a térkép északi sarkában, egy elég kis csíkon, hó látszik. A terület neve pedig... Narnia?

Cear (jeleztél, úgyhogy erre a körre nincs büntetés, legközelebb 500 szót kérek ha most sem írsz)

A farkas körbevezet, a "lakhelyüket" nagy ívben elkerülve.Idegen vezetőd nem túl bőbeszédű, de a kérdéseidre válaszolgat, ahogy tud, és megvárja, hogy megnézd, ami felkelti a figyelmedet.
Azt veheted észre, hogy észak felé haladva egyre hidegebb van, de nem vált át ahogy annak lenni-e kéne a lomberdő fenyőerdőbe, hanem egyszerűen kihalttá válik, ahogy a lomb, és a többi növény eltűnik.
Ha elég messzire mentek még hó is megjelenik, illetve egy nem túl nagy hegy lesz látható a térkép északi részén. Ami szerint a terület neve... Narnia? Na? Mire vagy kíváncsi?

Határidő 2 hét! (Október 22)

by **Kiwi** Vas. Okt. 08 2017, 15:51

Az egész egy meglepő élmény volt, hiszen nem mindennap érkezel egy állat kolónia vendégségébe, akik beszélik a nyelvedet, vagy esetleg pont fordítva? A lényegen nem változtatott, lenyitottam a menümet és megnéztem van-e új a küldetéslistámon. Tehát nem-e csempésződött be egy amolyan "rejtett" küldetés. Amennyiben megtaláltam, megkerestem a leírását, ha nem akkor továbbra is értetlen voltam.
Mert most könyörgöm? Épp a küldetésemet csináltam, egy apró kitérővel... Mire... hát, szó nélkül itt kötöttem ki. Bosszantó és érdekes. Olyan ez, mintha valamiféle kiválasztott lennél, és nincs beleszólásod! Itt kell, hogy legyél és a feladatot csak is te tudod megoldani! Na... ne röhögtess!

Bizonytalanul tettem pár lépést előre. A pulcsim ujját az ujjaimra húztam, és rámarkoltam. Körbenézve, mindenhol pandák és bambuszok... Boopy picit arrébb ment így kötetlenebbül tudtam beszélgetni az idősebbik példánnyal. Hülyén éreztem magam... és nem tudom miért. A petek miatt, ez nem is annyira szokatlan, de mégis... olyan fura volt, hogy egyedül tartózkodtam itt mint ember. Lenyitottam a térképemet, és tudatosult bennem, hogy ez nem az a része Aincardnak, ahol lennem kéne. Fogalmazzunk úgy, hogy ismeretlen terület. Két féle erdő, és északnak hegyek. Na, megvolt hova nem megyek... Ahol hegyek vannak, és havas a táj, ott hideg van, azt pedig nem kívántam magamnak. Az elhangzottak furcsán hatottak. Olyan volt, mint valami jégkirálynő ami telet hoz magával... Elgondolkodtató volt, hogy nem-e valami miniboss szerőség-e. Meg... a legutóbbi boss, is valami fagyos királynő volt...
- Értem, sajnálom... és mond csak, vannak máshol is játékosok, emberek? - Kérdeztem rá, találok-e, bárkit aki ide tévedett rajtam kívül, hátha ők már többet találtak ki.
- Amúgy... miféle lény ez a boszorkány, egyedül van? Hogy néz ki, milyen képességei vannak? - Kezdtem bele a "faggatózásba".

by **Szophie** Hétf. Okt. 16 2017, 09:32

"Narnia". Szophie magában ismételgette a szót, amely az új információt hordozta, miközben Vezér komoly pillantással bólintott.
Az állatidomár lány odafigyelt a további szavakra is, de valamiért ez a szó ragadta meg legjobban a fantáziáját. Ízlelgette, és próbált visszaemlékezni valamire, valami nagyon fontosra, amely talán még segítségére is lehet ebben a szituációban. Arcára kiült a gondolkodás, de értelmezhető volt ez akár félelemnek is egy külső szemlélő számára. Pedig ő cseppet sem félt, hiába volt ellenük több farkas, az ő egyetlen hófehérje megnyugtatta.
" Szóval ti éltek a hegyek között? Narnia farkasai? " pillantott rájuk végül, ugyanis már egy jó ideje kutatták közösen Vezérrel a hegyi hófarkasokat, bármily nyomra ugyanakkor ezeddig nem bukkantak. Ez volt az első alkalom, hogy idefent másfajú farkasokkal találkoztak, mint odalent. Ám ez sem állta meg a helyét, mert tudta, ezek nem az idefent lényei, ezek Narnia lényei. Csak és kizárólag a küldetésé. Meglepődött volna, ha nem, és a beszélő farkasok máskor is fellelhetőek lennének. Mégis, ez a kifejezés arra a helyre, ahol éppen voltak. A havas tájra.. Valami könyv derengett neki.
- Persze, elég sok ember van a környéken. Lent, a hegy alján. - válaszolta közben Vezér szent meggyőződéssel.
- De mondd.. Mióta alantosodik odáig a farkasok büszke népe, hogy bárkinek behódoljon? - kaffantotta végül oda. Nem, ő korántsem hódolt be még Szophienak sem. Mondjuk úgy, a kis védence inkább mintha a gyereke lenne, védte és tanította a maga módján, egyébként pedig nem foglalkozott különösebben vele. Ő sosem hódol be.
Szophienak mindeközben tovább fordult valamilyen fogaskerék az agyában, és hirtelen felindulásból nézett az állatokra, és kotyogta el gondolatait.
- A napfényes melegben.. ott vannak a seregek. - mondta ki, ami talán félreérthető is volt a jelen szituációban, s mikor erre rájött, pirulva kapta kezét szája elé. Ez ugrott be ugyanis neki a könyvből, amelyről még édesanyja mesélt régesrégen. Valamikor az ő gyerekkorában volt menő dolog, ám Szophie a mesélés ellenére sem olvasta el, és a filmet sem nézte meg. Nem, őt kicsit sem érdekelte valami ennyire régi dolog - sajnos. Ám pár részlet mégis megragadt az oroszlános seregből.

by **Simeon** Kedd Okt. 24 2017, 14:36

Simeon pár pillanatig csak bámulta a vele farkasszemet néző polipot, merthogy az hozzá, őhozzá beszélt!
- Ahonnan mi jövünk, alig van olyan pet, aki emberül beszél, a mobok meg egyáltalán nem tudnak - sietett aztán a magyarázattal a fiú.
- Ph-ph - erősítette meg Tengerszem is. Ezek szerint a szekrény másik oldalán minden állat képes erre? Ez derült ki a vad polip mondókájából, és amíg Simeont csodálattal töltötte el a tény, Tengerszem alig láthatóan felfújta az arcát és inkább a helyzetük megoldásán kezdett el diskurálni fajtársaival. Idomárja is némán figyelt, mert igaz a kérdést nem teljesen értette, de a választ a polipok már az ő nyelvén mondták ki. Tizen jutottak ki. Tengerszem lehajtotta a fejét. Simeon megremegett.
- A többiek biztos nem szerették eléggé a fényt... - motyogta maga elé, majd döntésre jutott, hirtelen felállt és felkapta petjét is, elengedve a másikat - Mi viszont nem megyünk oda! Ahhoz a... boszorkányhoz! - jelentette ki, Tengerszem arcáról pedig valami olyasmit olvashattak le társai, hogy "ugye megmondtam". Ezek után aztán hiába akarták elhúzni a fiút, az úgy állt ott, mint a cövek, és forgatta a fejét, hogy merre van a legvilágosabb. Amikor pedig megtalálta, felnyalábolta a három másik állatkát is és kivágtatott a legközelebbi mező közepére, nem törődve azzal, hogy négyszer nyolc csáp lóg le róla mindenfelé. Ott aztán megállt, és nyugodt sóhajjal nézett föl a Napba:
- Ti maradjatok itt - mondta az idegen polipoknak - Mi pedig keresünk egy szekrényt és hazamegyünk.
Tengerszemnek nem tetszett az ötlet: társaira mutogatva kezdett el magyarázni.
- Phhh-ph ph phh pbbbrh brh p.
- Egy boszorkány ellen, akit befogadott a sötétség, semmi esélyünk.
- Phhh ph?
- Nekik sem fog bajuk esni. Nézd, kihoztam őket a fényre.
- Phhh...
- Azt mondod nem elég?
Pár pillanatig egyikük sem szólt semmit. Csak a fűszálak hajladoztak ide-oda a lány szellőben.
- Igazad lehet, nem gondoltam az éjszakára - bólogatott a fiú és ha látta volna se tudta volna hova tenni Tengerszem lemondó sóhaját. Amit viszont nagyonis jól érzékelt, az petjének aggódása volt, így egy kis ideig a fejét vakargatva tanakodott, majd mégiscsak megsajnálta ezeket a teremtményeket ő is. Ha már ennyit jelentenek Tengerszemnek!
- Hazaviszünk titeket, jó? - hajolt le hozzájuk - Azt mondtátok, ismertek valami Octaviust. Ha ott biztonságos, elkísérünk titeket hozzá.
Tengerszem szeretettel bújt oda a fiúhoz, és az sem zavarta, hogy Simeon egy teljesen más névre emlékezett, mint akit a polipok emlegettek: a lényeg az volt, hogy nem hagyták magára fajtársait a bajban. Ha nem is mérkőznek meg ezzel a boszorkánnyal, de legalább segítenek az ittenieknek, és ki tudja? Talán ők is segítenek majd nekik hazajutni végre.

by **Cearso** Vas. Okt. 29 2017, 11:40

Nem, sajnos semmi nem volt ismerős. Szerencsére útitársam nem koptatott le azonnal, miközben arra kértem minél többet mutasson meg a helyből. Egy kicsit sem zavart, hogy szándékosan kerüli azokat a helyeket.

Követtem a farkast, amerre vezetett... Milyen megalázó ez az elnevezés... Biztos van neki is neve, és ahogy nekem sem esett jól, hogy egyszerűen embernek hívtak, úgy gondolom ő sem értékelné, ha egyszerűen farkasnak hívnám.
- Azon gondolkoztam, hogyan szólíthatnálak. Engem a leggyakrabban Cearnak hívnak, ha éppen nem a fajom a fontosabb.
Mikor elég messzire jutottunk a térképem azt jelezte, hogy Narnia felé közeledünk.
A név ismerős volt, de nem ugrott be azonnal, hogy honnan. Beszélő állatok, boszorkány. Hirtelen, ami eszembe jutott a keleti boszorkány piros cipellője, meg a jóságos északi boszorkány jutott az eszembe.Aztán az, hogy ott Cansas-nek hívják a várost, ahol a történet játszódik. Vagyis egy másik mese...
Persze! Egy régi meséből hallottam... Volt valami varázsgyűrű, ami utat nyitott világok közt, ami el lett ásva, és a helyén nőtt tölgyfából egy ruhásszekrényt csináltak. Vagy valami ilyesmi.
Talán ezen a szekrényen jöttem volna át én is?
Ha minden igaz, volt valami a boszorkánnyal, és egy oroszlánnal is, meg valami kőasztal, amin csak a bűnösöket lehet megölni...
- Ha igaz a sejtésem, csak akkor tudok majd hazamenni, ha találkozom a boszorkánnyal. Örülnék, ha oda tudnál vezetni hozzá. Viszont előbb valami meleg öltözetnek jobban örülnék. Én nem bírom valami jól a hideget.
Lehet, hogy sokat kértem, hiszen mi okból lenne az állatok világában bármiféle ruha? Persze az eredeti mesében egyszerűen csak kivették a ruhásszekrényből, amin átjöttek. Most az a probléma, hogy azt se tudom, hogy hol van a szekrény. Azt kéne megtalálnom.

by Ajánlott tartalom

[Küldetés] Narnia krónikái

[Küldetés] Narnia krónikái

Re: [Küldetés] Narnia krónikái

Re: [Küldetés] Narnia krónikái

Re: [Küldetés] Narnia krónikái

Re: [Küldetés] Narnia krónikái

Re: [Küldetés] Narnia krónikái

Re: [Küldetés] Narnia krónikái

Re: [Küldetés] Narnia krónikái

Re: [Küldetés] Narnia krónikái

Re: [Küldetés] Narnia krónikái

Re: [Küldetés] Narnia krónikái

Re: [Küldetés] Narnia krónikái

Re: [Küldetés] Narnia krónikái

Re: [Küldetés] Narnia krónikái

Re: [Küldetés] Narnia krónikái

Re: [Küldetés] Narnia krónikái

Re: [Küldetés] Narnia krónikái

Re: [Küldetés] Narnia krónikái

Re: [Küldetés] Narnia krónikái

Re: [Küldetés] Narnia krónikái

Re: [Küldetés] Narnia krónikái

Re: [Küldetés] Narnia krónikái

Re: [Küldetés] Narnia krónikái

Re: [Küldetés] Narnia krónikái

Re: [Küldetés] Narnia krónikái

Re: [Küldetés] Narnia krónikái