Naplóm

by **Kimiko** Csüt. Nov. 29 2012, 22:14

Ez a naplóm! Ide fogom leírni csalódásaimat, örömeimet, egyszóval mindenemet. Ez csak egy kezdetleges post, még bővítve lesz.

by **Kimiko** Csüt. Nov. 29 2012, 22:15

Előzmények: https://swordartonline.hungarianforum.com/t291-kimiko-vs-peter

A fiú gyorsabbnak bizonyult. Elbuktam a párbajt, a fiú feje fölött, megjelent a felirat: „Winner”. Elszomorodtam egy pillanatra, majd felálltam, és megint mosolygós lettem. Odamentem Peterhez.
- Gratulálok, te győztél. Itt van, ebből vehetsz valami ételt.
A mondatom után, adtam neki egy kis pénzt, amiből vehet az állatkájának egy kis ételt, és még magának is tud valamennyit venni belőle.
- De ha megbocsátasz, én megyek. – mosolyogtam – Erős vagy Peter, a kis barátocskáddal remélem az első, és legnagyobb játékosok között foglak látni téged egy nap. Sok sikert a továbbiakban. Majd nemsokára harcolunk még!
Köszöntem el tőle. És elmentem. Sürgetett a gyomrom, mert nincs rosszabb dolog, mint egy üres gyomor. Már jókat korgott, szédültem is. Lehet, ez volt az oka a vereségemnek? Nem tudtam. Első párbajom volt, mit tehettem volna? Szembesülnöm kellett azzal, hogy nem nyerhetek mindig, ahogy senki sem lehet mindig győztes. Lehet, hogy a sors akarta így, hogy én veszítsek. Nem tudhatom. Én mindent beleadtam a győzelembe, de úgy látszik, nem sikerült győznöm, nem elég lelkesedéssel mélyültem el a harcban. Máskor megpróbálok erősebb lenni. Így, nem fogom átvinni a játékot, esélytelen. De azért, fura egy mérkőzés volt, egy jégsárkány ellen küzdöttem. Nem minden nap küzd az ember, egy jégsárkány ellen. Minden esetre, nem fogom elfelejteni ezt a Peter fiút, és egy nap, majd harcolok vele újra, és le fogom győzni. Kezdeti célnak megfelel, nem vihetem ki a játékot csak úgy, szimplán. Ahhoz kisebb célokat kell tűznöm magam elé, amiket ha sikerült megdöntenem, akkor jó úton haladok a játék kivitele felé, ha meg nem, akkor meg kell próbálnom tiszta erőből, és tiszta lélekből teljesíteni a célt, amit magam elé tűztem ki. Elmélkedéseim közepette, elértem egy zsemle árushoz, olcsón árulta a zsemléket. Vettem hát 4 darabot, amit meg is ettem, helyben. Végre, már telítve volt a gyomrom. Ennyi esemény után, muszáj vagyok átgondolni a történteket, és hogy mit követtem el rosszul, mit csináltam nem jól, mi volt az indoka a bukásomnak. Ilyen pillanatokban, a naplómhoz fordulok. Ezért felmásztam egy háztetőre, a legmagasabb háztetőre amit csak találtam a kezdő városban. Sokáig tartott, mivel nincs különleges konyításom az akrobatikához. De amikor felmásztam oda, akkor aztán, kibontakozhattam. Az összes érzelmem a felszínre tört, és megmutattam, a valódi énem. Csak akkor tudok önmagam lenni, ha egyedül maradok. A naplómmal persze, szemtől szembe. És oda leírok szépen mindent, amit gondolok. A gyönyörű látvány, ami elém tárult, felbecsülhetetlen értékű volt. Én csak ültem ott, és bámultam. Már kezdett sötétedni, olyan 5-6 óra felé járhatott, persze délután. Nekem könnyeim eleredtek, naplómat magam elé raktam, és könnyezve, elkezdtem írni. Nem kisregényt, mindössze csak egy ostoba leány történetét, aki azt hitte, hogy erős… De ez mégsem volt így. Nem a szokványos, gépelési módszerrel írtam. Egy virtuális tollal a naplót, ami pont úgy nézett ki, mint egy akármilyen valódi toll. Utáltam a gépelést, írással, sokkal jobban mentek a dolgok. Jobban jöttek a szavak, és sokkal őszintébbnek éreztem magam, a naplómmal szemben. Ha a naplómba írtam valamit, akkor az csak az igazság volt. A naplómnak nem hazudtam, sőt, magamnak sem hazudtam. Eddig, csak a rövid történetem volt beleírva, amit csak azért írtam, hogy a nagy harcokban, el ne feledjem, hogy ki vagyok, és hogy, honnan jöttem, milyen családból származom, és hogy miért vagyok itt. Milyen célt tűztem ki magam elé. Jelenleg, ez a napló volt a mindenem, akinek ki nyílhattam teljesen, neki elmondhattam minden bánatom, azt is, amit egy embernek semmi kép nem voltam hajlandó elmondani.
Így hát írni kezdtem:
„Csak nemrég érkeztem meg, és tértem magamhoz ebben a világban. Bár megviseltek a történtek, szerelmem halála. Most úgy érzem, hogy többé soha nem leszek szerelmes, nem tudom, honnan fakad e az érzés. A mai nap folyamán, kipróbáltam a játékot. Tetszett a harc valójában. Másoknak nem mutattam ki, de élveztem, ahogyan szenvedést tudtam okozni az ellenfelemnek. Kedves naplóm, erről csak te tudsz, kérlek, ne mondd el senkinek, és ne kerülj más emberek kezébe. Ahogy leírtam, élveztem, hogy megvághattam az ellenfelem. Lehet, csak azért, mert tudtam, hogy ez neki nem fáj, és a párbaj csak fél életes volt. De mégis, elbuktam.
Az a sárkány, pont olyan volt, mint ahogy én őket elképzeltem. Még csak egy bébi volt, de már ilyen erős. Elképzelem, mi lesz ha felnő. Félelmetes dolgok… A gazdájának jól kell vigyáznia azzal az állatkával, mert ha túl erős lesz az állat, akkor azt csak a gazdia fogja megbánni.
A gazda: Peter. Egy kedves fiú. Kinézete alapján furcsa egy személy, aranyos. Nem tudom, hogy mit keres ebben a játékban, nyílván az mmorpg-k szeretője. Nem úgy nézett ki, mint aki már szembesült volna a játék keserűségével. Fura egy gyermek volt, az biztos. Nevéből ítélve, nem japán származású, valószínűleg, valami európai származású emberke lehet… Most érdekes lehet a véleménye, mivel a Sword Art Online-t főleg japán emberkék gyártották. Félek, hogy ezért ő mától utálja a japánokat.

Fura érzések kavarodtak bennem. Nem tudtam, hogy mit tegyek. Legszívesebben, vissza mennék, és bebizonyítanám neki, hogy én vagyok az erősebb. Bár ezzel, csak magamnak tennék jót, neki nem. Bántott, hogy elbuktam a párbajt. De egyben örültem is, mert egy párbajnyival tapasztaltabb lettem. Büszkeséggel töltött el, hogy ennyi idő alatt, ilyen jól megismerhettem a játék keserűségeit, és édes részeit. Bár ez, még az édesebb része. El sem merem képzelni, mi lett volna, ha ez egy élet-halál küzdelem lett volna… Már rég… Halott lennék. A külvilágban, lehet, hogy a szüleim már halottnak könyveltek el. De én ezt nem tudhatom, a másik világ, most olyan távol van tőlem, de mégis közel… Nem érthetem ezt a világot, a mi világunkat, pedig most nem érhetem el. Lehet, hogy szüleim már így is, halottnak könyveltek el.

A mai nap, csak szimplán indult. Mint egy normális nap… De mit beszélek én normális napról, ebben a világban, egy nap sem normális… Itt mindig, minden nap, valami újjal szembesül az ember… Jóval, vagy rosszal… De, ha most itt lenne ő…”

Megtöröltem könnyeimet a tetőn, majd folytattam az írást:

„Hagyjuk… Őt nem akarom belekeverni, túlságosan is elérzékenyülök…

Nem gondoltam, hogy a mai nap ilyen lesz. Párbajozni fogok, főleg nem gondoltam, hogy veszíteni. Ez szembesített engem azzal, hogy milyen egy porszem vagyok ebben a világban, és a másikban is. Még, egy ilyen fiú is képes volt legyőzni engem, pedig azt hittem, hogy erős vagyok.

Most pedig, nézzek csak magamra. Itt vagyok, ezen a tetőn, naplót írok méghozzá. Sírok is közben… A képességem pedig pont az ellenkezőjét teszi, a képességemnek vidítania kell mindenkit. Csak kár, hogy ez rám nincs hatással. Mindenki előtt boldognak mutatkozok, de valójában… Nem vagyok több, egy szimpla, depis csajnál. Nagyon szégyellem magam emiatt. De másoknak, próbálom ezt a gyengeségemet nem mutatni. Nem akarom, hogy mások tudjanak róla. Ezért hát, drága naplócskám, még ha egy szép napon el is vállnak útjaim, kérlek, ne mondd el titkaimat a külvilágnak…

Szánalmas vagyok… Egy naplóhoz beszélek… Olyan magányosnak érzem magam ebben a világban, itt mindenki csak harcol, igyekszik átvinni a játékot, minél hamarabb ki akarnak kerülni innen. De azt elfelejtik, hogy a jelennel is kell foglalkozni, nem elég a jövőt tervezni. Ha a jelen, nincs rendben, akkor a múlt is tré lesz. Csak néhány napja vagyok itt, máris, magányosnak érzem magam. Kell, egy társ. Ő is azt akarná, hogy lépjek tovább a halálán, és keressek magamnak új barátokat, akikkel együtt lehetek. Bár nem tudom, mennyire akarja ezt. Vagy pont, hogy félre ismertem, és valójában azt akarja, hogy maradjak egyedül. Én is ki akarom vinni a játékot, de közben élni akarok, mind a 100%-ra. Nem akarom, hogy a játék, lerontsa a kedvemet, és hogy depressziósan kerüljek ki ebből a játékból. Én mindig is, pozitív akartam lenni. És az is próbálok maradni majd, az idők végezetéig.

Legyen így!

Mától megfogadom, hogy mindenkivel kedves leszek, és hogy jól fogom viselni a kritikát is. Nem fogom mutatni senkinek sem a szomorú arcomat, mindig vidám leszek. Csak neked fogom megnyílni, naplócskám.

Ezt megfogadom!”

Bezárom a naplót, és elrakom. De a tetőn maradok még egy kicsit, gyönyörködök a tájban, és élvezem ezt a virtuális szellőt. Ami oly reálisnak tűnik. Majd elindulok. Elindulok valahova. Senki sem tudja hova, még én sem tudom. Pont arra, amerre épp jónak látom. Amerre fúj a szél. Oda, ahol erősebbé válhatok.

by **Kimiko** Pént. Nov. 30 2012, 20:36

Előzmények: https://swordartonline.hungarianforum.com/t294p15-haruyuki-kazuto-vs-kimiko
A fiú elleni támadásom sikertelen volt. Fura érzés volt, pedig olyan gyors voltam, képes voltam elhinni, hogy csak úgy lazán, lenyomom a fiút. A fiú ezért jól megbüntetett, nagy hibát követtem el. 12 életem maradt a támadásai után. De futáshoz folyamodott. Nem értettem miért fut, látszott, hogy kapcsolt, hogy most aztán én vagyok a gyorsabb. Miközben menekült, én sikeresen utolértem, és a bal lapockájába döftem a kardot. Ez egyenesen átszúrta, de ki is húztam a kardot, mivel a párbajnak vége lett. Fölöttem megjelent a felirat „WINNER”. Büszke voltam magamra, első párbajom, ahol győztem. De mégsem élveztem a győzelmemet, nem olyan örömre számítottam, mint amilyet megkaptam. Valahogy, azt hittem, hogyha győzök, akkor erősebbé fogok válni, és jobban fogom magam érezni. Az erősebbé válás része, az igaz, erősebb lettem, éreztem, hogy tapasztaltabb lettem egy harccal. És hogy ebben a játékban, nem csak a kard uralkodik túlsúlyba, hanem vannak itt érdekes fegyverekkel rendelkező emberek is. Mi lesz a következő? Egy puska ellen fogok harcolni? Van ebbe a játékba egyáltalán lőpor? Nem tudom… Azt tudom, hogy íjász kaszt az tuti van, mert láttam egy csomó emberkét a városban. Csak álltam ott, ellenfelem mellett. Nem tudtam, mit tegyek, ezért csak felsegítettem a földről.
- No, ezt én nyertem. Majd legközelebb harcolunk még.
Mondtam neki mosolyogva, miközben felsegítettem a földről. Ekkor olyan dolgot tettem, amilyet sose csináltam még ez előtt. Megbántam, hogy győztem. Azt hittem, hogy jó érzés lesz mást legyőzni. De nem az. Rossz érzetemet, hogy egy kicsit enyhítsem, oda nyomtam a fiú arcára, egy leheletnyi puszit. És mondtam:
- Máskor, próbálj ne ennyire menőnek mutatkozni. Itt a látszat, sokszor csal.
Mondtam neki ezeket a filozofikus, tanító mondatokat. Igazi filozófusnak éreztem magam. Majd elengedtem őt, persze eddigre már felállt.
- Viszlát! Majd még találkozunk.
Köszöntem el tőle, egy mosoly keretében. És elindultam a bérelt lakásomra. A bérem még tartott egy ideig. Közben, a csata játszódott le végig a fejembe. És csak arra a következtetésre jutottam, hogy az ellenfelem nem vette eléggé komolyan a küzdelmet, mivel még a speciális képességét se használta, azt még mindig nem tudom, hogy micsoda. De eléggé megijedt az én speciális képességemtől. Látszott abban a pillanatban az arcán, hogy nem tudja, most pontosan mi történik. Miközben mentem „hazafele” találkoztam egy csomó emberrel, ekkor tárult ki előttem, hogy tényleg vannak fura fegyverrel rendelkező emberek. Annak ott egy lándzsája van, annak egy bunkósbotja, annak nincs is fegyvere, csak a kezei vannak bekötözve. Már bántam is, hogy kardforgatót kezdtem. Mivel ezek a különleges fegyverek eléggé érdekesek, kinézetre is, mindenre. No de, ha már kiválasztottam ezt, ez is maradok, sajnos nincs a játékban olyan, hogy átugrok egyikből-másikba. Mondjuk, nem is nagyon akarnék, már megszoktam a kardot, eléggé hozzám nőtt ez a kezdő kard. Hiába volt gyenge, eddig jól teljesítette a feladatát. Mikor megérkeztem a szobámba, a mosdóba vettem az irányt. Megmosakodtam, hálóingre váltottam, és lefeküdtem az ágyba. Hason fekve, kinyitottam a naplót, és egy tollal – nem billentyűzettel – írni kezdtem azt. Ide mindig, minden titkomat, és élményemet leírtam.

„Drága, rongyos naplóm. Megint hozzád fordulok, mert egy új kalandon mentem keresztül. Egy érdekes férfival találkoztam ma, akit le is győztem. A neve Spirit. Először kicsit furán mutatkozott be, azt hittem, hogy valamilyen indián törzsből származik, de tévedtem. Tök normális ember volt, csak kicsit nagy volt az arca. Legyőztem őt. De nem ezt vártam, az érzés, nem volt valami jó. Azt hittem, hogyha legyőzök valakit, akkor jobban fogom érezni magam. Remélem, ezzel helyre raktam őt, és bebizonyítottam neki, hogy itt nem a látszat a lényeg, hanem a pontok. Itt még a nagy dagadt ember is lehet erős, gyors, kitartó. Nem kell ide különös fizikai felkészültség. A harc érdekes volt, a fiú kaszával harcolt. Eleinte szokatlan volt, egy ilyen fegyver ellen harcolni, de utána valahogy megszoktam. Szerintem, a kasza egy erős fegyver, de erősen korlátozva vannak a mozdulatok azzal a fegyverrel. Mobok elleni harcra tökéletes. De emberek ellen szerintem egy kicsit gyengécske. Mondjuk, a kardom nem volt erősebb annál a fegyvernél, sőt, mondhatnám, hogy gyengébb volt. Csak a páncélzatom mentett meg, és a köpenyem, amitől kitartóbb voltam. És valóban, nem fulladtam ki az első támadás után.
Ezen kívül, még adtam neki egy puszit is. Azt nem tudom miért, lehet azért, mert enyhíteni akartam a „bűnömet”, nem éreztem úgy, hogy nekem kellett volna győznöm. Sokkal inkább akartam, hogy az ellenfelem győzzön. De, harc közben, teljesen más járt a fejembe, egy pillanatra úgy éreztem, hogy meg akarom ölni őt. Ebben a pillanatban, mintha egy óriási boldogságbomba hatolt volna belém, de ez a bomba, miután én lettem a párbajnak a győztese, el is illant. Nem tudom, mi ütött belém akkor, de abban a pillanatban nagyon élveztem a harcot. Utána pedig, bántam, hogy legyőztem az ellenfelem. Inkább hagytam volna őt győzni, de nem értettem, pontosan mit tegyek. Most sem tudom, mit érzek. Rosszul érzem magam, mert egy embert legyőztem, de jól érzem magam, mert ez az ember nagyképű volt, legalább leütögettem a magas lóról.

Tudom, nem szabad ennyire elérzékenyülnöm, mert a játék így tönkre fog engem tenni, arra kellene fókuszálnom, hogy átvigyem ezt a játékot… ”

Ezzel a sorral, bezártam a naplót. És le is feküdtem aludni.

by Ajánlott tartalom

Naplóm

Naplóm

Re: Naplóm

Re: Naplóm

Re: Naplóm