Kusumi Ayani, Incubus, Hokushin, Kimiko

Még mindig nem tettem magamat túl azon, hogy miattam halt meg egy remek ember. Igaz elég furcsa modorú volt azonban kétség sem férhet hozzá egy kiváló harcost vesztett el a világ. Föláldozta magát azért, hogy engem védelmezzen habár nem szándékosan. Ki számítana arra, hogy egy hatalmasra nőtt patkány ráül és palacsintává lapítja. A lényeg mit sem változott nem voltam hajlandó még egy ember halálát végignézni. Gondolkozás közepette megakadt a szemem egy bájos teremtésen aki a küldetéseket vizsgálta. Görcsbe rándult a gyomrom mikor megpillantottam gyengéd szinte törékeny alakját. Meg voltam róla győződve nem bírná ki a borzalmakat amiket ez a világ tartogat magában. A legjobb számára az lett volna ha megvárja míg az erősebbek megtisztítják előtte a terepet a nehezebb, fájdalmasabb küldetésektől. Nagy bánatomra tisztán láttam a lány arcát, hogy elvállalt egy küldetést. Nemsokkal után jómagam is megnéztem a küldetést mit vállalt magára az a szegény teremtés. Kiderült egy kincset lehet megszerezni aki kapja marja alapon és akinek túl kevés az életereje az visszakerül a városba. Egy kicsit megnyugodtam hisz ebből baj nem lehet azonban rögtön újfent eltorzult az arcom a sötét gondolatoktól. Meglehet, hogy eme könnyű küldetés alatt olyan önbizalmat szerez mely arra sarkalja majd, hogy erősebb ellenfelekkel is kiállhat. Tapasztalatból tudom, hogy hiába vannak erős felszereléseink egy valódi szörny ellen nem érnek semmit. Ezt nem hagyhattam úgy éreztem meg kell mutatnom ennek a világnak az igazi arcát. Jómagam is elfogattam a küldetést és rögtön meg is jelent egy térkép. Én viszont nem a kijelölt útvonalon mentem hanem egy kisebb kitérőt tettem nehogy észrevegyenek az arrafelé haladók. Hála különleges lábbelimnek hamar odaértem a lepusztult városhoz.

Rögtön berohantam a falak mögé és az egyik romos épületben húztam meg magam . A kaputól elég távol volt mégis annyira közel, hogy láthassam kik érkeztek még erre a párviadalra. Nagyon reméltem, hogy én vagyok az első ugyanis rettenetesen elfáradtam ettől a nagy rohanástól. Ha akkor kellet volna megküzdenem valakivel egész biztosan vesztettem volna. Ezért leültem a tágas ház egyik ablaka alá nem törődve a rengeteg bogárral és figyelni kezdtem a kaput. Az lett volna a normális, hogy egyből a kincset kerestem volna én viszont nem azért indultam. Meg akartam mutatni a tapasztalatlanabb játékosoknak mi az igazi harc. Kissé kipihentem magamat mikor megérkezett a lány majd utána egy fiú lépett a romos épületektől tarkított városba. Ekkor lassan fölálltam leporoltam magamról a rám mászott bogarakat és kiléptem az épületből. Minél előbb meg akartam találni őket, hogy megtapasztalhassuk egymás erejét. A legerősebb fegyverem volt a kezemben azzal a céllal miszerint nem fogok kegyelmezni senki legyen nő vagy férfi az illető akivel szembe kerülök. Én is lopakodva indulok meg a falak között azonban ha valakit észreveszek kardommal koppintok egyet a földre figyelemfelkeltés gyanánt majd vad hátborzongató szemekkel nézek rá. Amint felém fordul rögtön nyolcas sebességre kapcsolok kardommal pont a lába elé átszúrom a földet jelezve nem kukoricázok. Majd egy köríves vágással igyekszem eltalálni a mellkasát. Ezzel a pár könnyed mozdulattal kideríthetem mit is tud ellenfelem.

Nos, a sétálgatásnak indult kimenés nem éppen úgy sikerült ahogyan akartam. Alig léptünk párat Tűzrózsa belelépett egy jókora pocsolyába, amitől maga is, és én is beterültünk sárral. Mivel Tűzrózsa egy tűzparipa volt, így nem nagyon volt oda azért az ötletért, hogy megfürdessem, így a helyett, hogy megvárta volna, hogy lecsutakolom, elfutott vissza sem nézve. jó sokáig futottam petem után. Kicsit bántam, hogy nem raktam több pontot szintlépéskor kitartásomra, de legalább Tűzrózsa is ugyanolyan fáradt most, mint én. Mikor végre megállt én alig kaptam már levegőt. Szinte köpni nyelni nem tudtam a levegőhiánytól. Mikor végre újra kaptam levegőt leszidtam barátomat.
- Miért… nem tudsz végre normálisan .. viselkedni? – lihegem.
Ekkor tűnt fel, hogy valami nincs rendben itt. Egy romvárosban találom magamat, és egy fiú áll előttem, aki nekem rohan. Kardját először a földbe szúrja, majd mellkasomra támad. Az utolsó pillanatban csináltam egy fél hátra bukfencet, aminek köszönhetően szoknyám lecsúszott, mivel lábam az ég felé meredt. Nem vettem észre elsőre, ám mikor észrevettem felsikítottam, és gyorsan eltakartam bugyimat, hogy visszaraktam szoknyámat a helyére. Teljesen vörös fejjel fordulok a fiúhoz.
- Mi a fenéért támadsz így rám? Nem elég, hogy Tűzrózsa menekül előlem, mert le szeretném fürdetni, még nekem rontanak? Ráadásul hol a fenében vagyok? – háborodok fel.
Ekkor szemem sarkából észreveszem petemet. Dühös pillantásokat vetek rá, majd elrugaszkodok.
- Most elkaplak!
Ugrásom nem járt sikerrel, és a földre estem. A földön maradtam, mire társam mellém jött.
- Megvagy! – kiáltok fel, ám tévedtem.
Csak a levegőt markolásztam, mivel úgy látszik Tűzrózsa már elment az óta.
- Gyere ide, gyere ide, gyere ide! – kiabálom petemnek.
Ő csak állt, és szórakozott miközben én rá próbálom vetni magamat, ám ő egyszerűen ellép előlem. Miután sokadjára a földön is voltam. Hátamon feküdve lihegek. Ekkor tűnik fel, hogy az előbbi fiútól alig egy kétlépésnyire fekszek. Még mindig kiterülve felnézek rá, s észreveszek valamit. Egy ismerős céhjelzést a fi életsávja mellett.
- Te is tagja vagy az Angelic Vioce céhnek? – kérdezem meglepetten – Én is nemrégen csatlakoztam hozzájuk. No de nem segítenél végre lefogni Tűzrózsát? – kérdezem rimánkodva.

/remélem nem gond, hogy úgy írtam, hogy már céhtag vagyok/

A kis hölgy ügyesen eltáncolt a csapásom elől majd egy lángoló lovat hajkurászott. Miután befejezte a bohóckodást valami olyasmit említett, hogy céh társak vagyunk. Rápillantottam a feje búbjára és ugyanaz a jelkép díszelgett akárcsak Kanának mikor először megütköztünk a főnök szörnnyel. A visszaemlékezés rossz kellemetlen érzéseket hozott a felszínre és figyelmetlenné tett. Egy másik nő kardjával átölelte a nyakamat. Az a lány is azzal jött, hogy nyugodjak le és ne bántsam a szövetségesemet. Normál esetben az olaj lett volna a tűzre azonban valamiért kezdtem lehiggadni. Nem voltam olyan ideges a bennem lakozó vulkán kezdett elaludni. Pár pillanattal később már nem utáltam magamat annyira. Vagyis utáltam, de mintha valaki vissza tartotta volna az érzelmeimet. Ezután jött egy ficsúr aki szintén a szövetségről beszélt majd eljátszotta a lovagias herceget és végül kardját a hasamnak szegezte. Szépen néztünk egy lány a hátam mögött állva a torkomnak szorította fegyverét míg a velem szemben álló srác a hasamnak bökte. Az a lány valamit csinált velem mert a gyűlölet haraggá csitult és nem akartam mást csak nemes egyszerűséggel elverni ezeket a taknyosokat. A vak is láthatta, hogy kezdők, hisz egy párbaj helyszín nekiálltak papolni ahelyett, hogy cselekedtek volna. Egy percig sem bírták volna ezzel a hozzá állással a főnök ellen az biztos. Nem tehettem mást mind meg kellet mutatnom nekik milyen egy igazi harc.
-Bolondok!-
Üvöltöttem el magam jó hangosan és határozottan.
Utána egy lépéssel hátra lépek addig míg bele nem ütközök a támadómba. Ekkor a fejemet hátra lendítem azzal a céllal, hogy hátrafelé bele fejeljek a lány arcába. Ha sikerrel járok felszabadul a nyakam. Ezután előre lépek aminek következtében a hasamba áll a srác kardja. Reményeim szerint ettől leblokkolnak ezek az újoncok már ha újoncok mert összetévesztik az itteni sérülést a valódival. Bal kezemmel megszorítom a fickó kardját míg ballal keményen az arcába fogok öklözni ha sikerül többször is. Ha már ő sem lesz szabadulásom útjában kirántom a hasamból a kardot elhajítom majd a sajátomat fölvéve elfuttok be z épületek közzé. Teszek egy nagyobb kört ha netán követnének. Abban az esetben ha nem követnek elrejtőzöm az egyik hozzájuk közel eső épület mellett és meghallgatom tanácskozásukat.

A két fiú és a lány civakodása nagyon feldühített. Miért kell mindig csatározni. Hiába látszott, hogy a fiúsokkal erősebb, mint mi dühösen felordítok.
- Miért nem lehet soha normálisan beszélgetni!? Tűzrózsa, Lángoló Unikornis! – parancsolom petemnek idegesen.
A tűzparipa begyorsult és a fiú illetve a lány felé vette az irányt. Nem törődött azzal, hogy megsebzi-e őket ezzel, hanem szakadt tovább. A nyomában szaladok én is, és mindegyikűjüknek mondok valamit.
- Ha így támadtok rá valakire, akkor természetes, hogy így reagál rá! Én csak kicsit beszélgetni szerettem volna. Nem vagyok az a társasági típus, és pont ezt a fóbiámat akartam leküzdeni ezzel, erre jöttök ti..! Elhiszem, hogy csak segíteni akartatok, de akkor sem kellett volna megtámadni!
Ezzel mindkettőjük felé vágok egyet, hogy érezzék, hogy így mindenki reflexszerűen ellen támad, vagy ellenségesnek tekinti a másik mozdulatát. Tűzrózsa eközben a másik fiú felé vette az irányt, legalábbis arrafelé, ahol látta legutoljára, mivel már egy jó ideje eltűnt. Amint megtalálta Tűzrózsa felnyerít, és én is arrafelé futok. megpróbálom bekeríteni, és ha sikerült megragadom a ruházatánál fogva, és megpróbálom nekinyomni a falnak, miközben Pengémet visszaraktam a helyére. Szememből minden élet kitűnt, és szinte már üveges szemmel nézek rá.
- Nem nehéz megállapítani, hogy sokkal erősebb, vagy mint mi, ám ezzel nem szabadna visszaélned. Az erődet, arra kéne használnod, hogy másokat segíts, ne pedig arra, hogy elverj! – ha félbe próbálna szakítani, ráordítok, hogy ne szóljon vissza, majd folytatom – Láttam már ilyen tekintetet! Nehogy azt hidd, hogy csak a te életed nehéz! – ennél már nem volt erő a karomba, így összeroskadtam – A szüleimet a valóságban vesztettem el. A szemem láttára lőtték le őket… nem tudtam mit csinálni… végig kellett néznem, hogy vérzenek el, és hogy veszik ki szemükből az élet. Ezután az erdőkbe menekültem, és öt nyomorúságos évet töltöttem ott, majd miután beléptem ebbe a játékba ugyanúgy visszamenekültem az erdők rejtekébe. Nem tudom, hogy neked mi a bajod, de nehogy azt merészeld mondani, hogy te vagy az egyetlen kemény sorsú az életben!
Ezek után összeszorítom a kezemet, majd egy pofont adok a fiúnak.
- Ezt nem azért kapod, mert dühös vagyok rád... hanem azért, mert attól félek, hogy te is a magány útjára tévedsz! Engem Tűzrózsa vezetett ki a sötétségből... remélem téged is ki fog majd valaki hozni onnan.. Remélem ez a pofon emlékeztetni fog téged örökké, hogy vannak sorstársaid, akik magukba fordulnak, ám nem mindenki marad benne örökké!
Ezzel megfordulok, majd elvonulok egy sarokba, ahol is leülök, ám eközben Tűzrózsa ott köröz a közelben, hogyha valaki túl közel jönne, nekimenjen a Lángoló Unikornissal.