Hokushin vs Kusumi Ayani

Iszonyúan rettegtem ettől a naptól. Egy félelmetes ellenséggel kerültem össze. Habár nincs köztünk viszály, de most mégis ott vagyunk, ahol vagyunk. Egy KT előkészületeinél. Egy igencsak első ránézésre nem szimpatikus személlyel nézek most farkasszemet. Hokushin… Egy Játékos az Angelic Voice céhből, ahova én is tartozom, és állítólag ő jutott a legtovább a fejlődési skálán, és már a 11. szinten van. Kicsit remegő karokkal állok elé. Míg nem érkezett meg egy bokor árnyékában feküdtem, de amint hallom a lépteit odafigyelek rá. Próbáltam elfojtani remegésem, hogy ne tartson a fiú félősnek. Elsőre nem jött össze, de mikor Tűzrózsa hozzáért rögtön lenyugodtam. Egy pillanatra felnézek az égre, ahol egy elszálló virtuális madarat pillantok meg, majd vissza Hokushinra. Először kinyitom a számat, mert meg akarok szólalni, ám mikor megpillantom, a fiú arcát inkább becsukom. Egy icipici ujjremegéssel fűszerezve elküldöm neki a teljes életes párbaj felkérést. A másodpercek szinte teljesen lelassultak. Emlékszem, ahogy Mirika a vezérünk engedélyt adott egy teljes HP-s menetre Hokushinnal. Eddigi terveim szerint egyszerűen összemérjük tudásunkat, és talán egy céhtag társasága kigyógyít a fóbiámból, de most ahogy számol vissza az időzítő, már nem voltam már olyan magabiztos, mint reggel. Mégis…. már csak 5 másodperc hiányzik, ami inkább 5 percnek tűnt. Feszengve figyelem a fiút. Megacélozom magam, amennyire csak tudom, amitől minden eddigi aggály kicsit enyhült. Tűzrózsa határozottan dobbant egyet, mire minden visszanyerte normális sebességét, és hirtelen elhangzik a párbajt jelző sípszó.
- Rendben van. – szólalok meg végül – Hát akkor adjunk bele mindent Tűzrózsa!
Fegyveremet előreszegezve, petem mellettem ügetve harcba indultam. Egy számomra reménytelen harcba.

Egy elég furcsa dolog történt esett meg velem az egyik nap folyamán. Kihívott engem az egyik céh társam egy állatidomár aki minden a tetejében még lány is volt. Ez régebben sokat nyomott volna a latban akkor viszont egy tény volt semmi több. Ugyanolyan ellenfélnek tekintettem mint egy hétköznapi szörnyet vagy egy banditát azzal az egy kivétellel, hogy nem tekintettem veszélyesnek. Nem akartam elfogadni a kihívást ám annyira unatkoztam, hogy végül belementem. Még mindig ugyanazok a pontjaim voltak mint nyolcas szintű ként mert nem tudtam dönteni azok elosztásáról. A kihívás el lett fogadva a visszaszámlálás meg lassan elindult. Míg letelt a megadott idő lustán elővettem a kardomat és a pengét nézegettem. Sok csatán átsegített ez a remek fegyver és ha szerencsém van ezután is így fog tenni. Szemem sarkából láttam, hogy enyhén megremeg a lány, de megpróbálja visszafogni magát. Ez is teljesen hidegen hagyott így unott arcon néztem magam elé. Mikor a csata elindult arcomon egy ördögi vigyor ült ki várva az összecsapásra. Kardomat magam mellé szúrtam, hogy puszta kézzel nézhessek szemben legújabb ellenfelemmel. Hiába voltak ketten nem tartottam komoly kihívásnak egyiküket sem bár akármi megeshetett. Ahogy jött felém a lány vad szinte őrjöngő hangon kezdtem kiabálni felé.
-Gyere ha meguntad az életed!-
Úgy terveztem megpróbálok kitérni a csapásai elől azonban nem akartam támadni egyenlőre. Ki akartam deríteni milyen adottságokkal rendelkezik, hogy aszerint léphessek fel ellene. Már első pillantásnál megállapítottam, hogy az életem nincs veszélyben. Soha nem lenne képes képes elvenni más életét ahhoz túl jószívű akárcsak én voltam. Igaz senkit nem öltem meg mert nem kaptam rá megfelelő okot, de mindent el kel egyszer kezdeni.

Eszelős mosolyt húzott, el és még mondott is utána egy igen csak felzaklató dolgot. Szavaiból látszik, hogy nagyon el van telve magával. Gyűlöltem az ilyen sznobhoz hasonló alakokat. Már remegés nélkül megszorítom a fegyveremet, és már csak a düh árad a szemeimből.
- Mit képzelsz magadról? Attól, még hogy nagy szinted van, nem szabadna így viselkedned! Tűzrózsa!
Petem rögtön odalép mellém, és ketten egyszerre szaladunk Hokushin felé. Felüvöltök, hogy az indulat felszínre törjön, és Hokushin rá eszméljen, ám ha még mindig vigyorog, akkor közlöm vele szándékom.
- Ha kell, a földbe döngöllek, széttöröm a virtuális csontjaid, vagy levágom mindegyik végtagod! Nem érdekel, ha közben meghalok! Nem érdekel, ha meggyűlölsz, vagy a halálomat akarod! De nem fogom hagyni, hogy így viselkedj az emberekkel! Tűzrózsa! Lángoló unikornis!
Ahogy petem fejéből kinő a szarv, már arrébb is lépek, hogy a ló körül felcsapó lángok ne érjenek el. A tűz pont akkor vette körül teljesen petemet, mikor elérte azt a pontot, ahol Hokushin eredetileg állt (mivel ugye közben arrébb léphetett). Bár a haragtól kicsit forrófejű lettem, azért nem vagyok teljesen tudatlan, így volt bennem annyi önuralom, hogy megvárjam, míg Tűzrózsa megpróbál átgázolni Hokun. Készenlétben tartottam képességemet, hogy rögtön áttölthessek petemnek életet, mert nem tudtam mennyit sebez Hokushin. A szintbéli különbségtől tartottam viszont a legjobban, de inkább nem szóltam erről a fiúnak, és arcomról is megpróbáltam elrejteni ezt az érzést. Azért volt bennem annyi remény, hogy bizakodjak. Reméltem, hogyha legalább petem lassabb a fiúnál, legalább sebezzen többet, vagy találja gyakran el. Reményeimet azonban a fiú bármikor összetörheti.