Kazamata

Mindig is azt tartottam magamról, hogy egy magányos farkas vagyok és ez idáig igaznak is bizonyult. Bár volt egy szobatársam nem igazán beszélgettünk, mert egy nagyképű hólyag volt. Tudom nem szép tőlem azok után, hogy elloptam tőle a megbízást, de ez az igazság. Nagyon sokat dolgoztam annak érdekében, hogy ne függjek másoktól és a saját lábamra állhassak. Nem beszéltem valami sokat csak amennyi szükséges, mert így láttam jónak. Lehet, hogy egyesek szerint ez nem egészséges ám, engem egyáltalán nem zavart sőt, jól éreztem magamat. Mikor beléptem a játékba nem azért tettem, hogy barátokat szerezzek hanem, hogy elvégezzem a kapott feladatot. Persze tisztában voltam vele szükségem lehet segítségre, de amolyan kéz kezet mos alapú kapcsolatra gondoltam nem pedig barátságra.


Ennek ellenére az egyik komolyabb kalandom alkalmával összebilincseltek egy rendkívül csinos lánykával, akivel elég sokat beszéltem. Ezután több emberrel is összehozott a véletlen, aminek hosszú trécselések, evészet és ivászat lett a következménye. Hát látott valaki egy olyan remetét, akinek ennyi ismerőse van és tartsa is velük a kapcsolatot. Minden erőlködésem ellenére nem tudtam fenntartani a remete állapotot néhány napnál tovább. Sajnálatos módon a mókázástól nem erősödik az ember én pedig jócskán le voltam maradva, legalábbis a veteránokhoz képest. Elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, végre szerzek magamnak néhány tucat pontot. Hogy senki se tudjon megzavarni egy olyan helyet választottam ahol senki nem bukkanhatott rám, legalábbis így gondoltam. Mivel a szintem engedte így a harmadik emelet kazamatáját vettem célba, mert azt már egyszer kipucolták. Abban reménykedtem maradt ott pár kósza szörny, aki csak arra várt, hogy felnyársalhassam.
Körülbelül negyed órája lehettem ott, de egyetlen ellenséges lénnyel sem találkoztam, mintha csak kerültek volna. Jártam már hasonló helyen és ott tömegesen rontottak ránk a farkasok éles fogakkal és villogó szemekkel.
- Ez nem lehet igaz! Szórakozik velem valaki! – üvöltöttem, ahogy csak bírtam.
Kis motoszkálás halottam a hátam mögött ezért villám gyorsan megfordultam és már csaptam is le a buzogányommal azt ordítva megvagy.

Mondhatni, hogy sok idő telt el azóta, hogy utoljára ebben a kazamatában jártam. Legutóbb még zöld jelzőm lebegett felettem én pedig majdnemhogy zöldfülű voltam, de akkor még a frontharcosok közé tartoztam. Igaz a bossokkal nem harcoltam, annál több eszem volt, mintsem a félelmetes és az őt támadó játékosok felét megölő dögökkel verekedjek. Úgy öt év telt el azóta.
Én pedig ismételten ide jöttem farmolási szándékkal, ugyanis állítólag nyílt ki itt egy elrejtett terem valahol-járt a rózsaszínhajú lány fejében. A harmadik szint kazamatája úgy néz ki Kayaba akaratából ismét rejtett pár meglepetést az oda tévejgőknek, így ő sem habozott a könnyű vérontás helyének a felkeresésétől.

Kevesen tudják, hogy anno a kazamata magas sötét és félelmetes járatai egyikén már járt a hősnő, hiszen a tömegmobok írtása miatt nem került fel egyetlen egy táblára sem, ellentétben azokkal akik a bosst is legyőzték. Pedig így van sok-sok nappalezelőtt azon játékosok között volt akik a patkányok, sleimek és hasonló undorító dögöket írtotta idelent.

Valamit hallottam... mintha valaki járna erre rajtam kívül is, ami mondjuk nem meglepő.-közelítette meg kivont fegyverrel a zaj forrását. Viszont ami ezután történt nagyon meglepte...
Dehisz ez az én K1-em! Kellemes meglepetés, de viszont megkéne lepni!-gondolta gonosz vigyorral a tekintetén, így a lehető leghalkabban közelítette meg, de épp mielőtt meg tudta volna lepni, egy buzogány rosszabbik végén találta magát. Szerencsére kissé gyorsabb és jobban is reagál mint akivel szemben áll, így nagy szikrázással tudta kivédeni a lovag csapását, majd vigyorral arcán, féltérden, két kézzeltartva a pengét maga felett szólt a támadójára
-Nade K1?! Illik így üdvözölni egy régi barátot? Most nézd meg majdnem elkaptál! Örülök, hogy látlak errefelé, de lassan letehetnéd azt...-biccentett a buzogányra, majd miután letette folytatta
-tudod alig ismertelek meg pelenka nélkül. Mi járatban erre?

Lelkiekben mindenre fel voltam készülve csak erre az egyre nem. Arra számítottam, hogy egy dühös vadállat készül lesből rám vetni magát, hogy porhanyós testembe mélyeszthesse förtelmes fogait. Ennek az állításnak egy része igaznak bizonyult, azaz csak majdnem. Meglepődtem, hogy a fegyverem szikrákat hányta, ami azt jelentette, hogy a szörnyetegnél egy fegyver van. Azonban egy kobold vagy más rémség helyett egy rendkívül csinos nő állt előttem és nem is akárki hanem Kanami. Egyszer már kalandoztunk együtt mikor is az a két idióta összeláncolt bennünket valami ostoba játék kedvéért. Azért írtam korábban, hogy egy dühös vadállat ugyanis volt szerencsém látni milyen a lány, ha valaki feldühíti. Nekem egyszer sikerült magamra haragítanom hála az égnek nagyon hamar le is higgadt. Barátságosan szinte már kedvesen beszélt velem annak ellenére, hogy majd egy buzogánnyal csaptam le rá. tisztában voltam vele, hogy nem lett volna komolyabb baja mivel nagyobb szintű volt, mint én. Ennek ellenére nem túl kellemes, ha valakire egy veszélyes fegyverrel támadnak. Köpni, nyelni nem tudtam a csodálkozástól és majd kiugrott a szeme a helyéről. Mikor megkért azt a valamit vigyem el az útból azon nyomban teljesítettem a kérését akár egy gép, minden gondolkodás nélkül. Mikor azt mondta, hogy meg sem ismert a pelenka hiányába kissé sikerült megnyugodnom. Vettem egy mély levegőt és megpróbáltam hebegés-habogás meg mindenféle bocsánatkérés helyett felnőtt módjára válaszolni.
-Üdv. Úgy véltem vadászgatok, egy keveset hátha találok valami magányos rondaságot, akit elintézhetek.

Ez a szóhasználat nem volt éppen a legjobb így a frissen szerzett önbizalmam egy pillanat alatt szertefoszlott. Tettem egy lépést hátra felé majd kezeimet mentegetözöleg felemeltem.
-Nem-nem úgy gondoltam. Egy kósza mobra értettem és nem rád. Szükségem van egy kis fejlődésre, ha netalán egy bestia rám akarná vetni magát. Tudod milyenek az ilyenek. He-he.
Nagyon reméltem, hogy nem ott ér el a vég, mert még sok mindent el akartam érni az életben.
-Ééééééé te mi járatban vagy erre fele?
Ha még nem látott kész csőt tömeget hát akkor végre láthatott egyet, vagy két méteres volt mégis úgy remegett mint a kocsonya.

K1 jól érezte, hogy lefognak csapni a kijelentésére, de mivel Kanami megelőzte...
-Ugye nem rám gondoltál?-Jó van egy saját önképem, de jó kedvemben vagyok és muszály volt ellőni a poént oké?

-Akkor te is hallottál erről az új teremről? Mert én amiatt vagyok itt. Elméletileg a 12. folyósó után nyitott ki egy új terem. Állítólag jó farmolásra és a végében van egy kincsesláda is egyrejtett szobában. Viszont... Lehet van idelent egy miniboss is, de amiatt én nem aggódnék...-erre Kanami elővett egy üveggel egy jó fajta rumból és megkínálta vele új társát, egyben pedig küldött neki csoport meghívót
-Kérsz? És így nem fogunk elveszni. Elméletileg még bónusz xp-t is kapunk ha csoportosan támadunk a helyre, de mégsem egy céh... az azt hiszem, vagyis inkább úgy fogalmazok, hogy a jelenlegiek nem nekem valóak. Mondjuk ez viszont is igaz-jelenleg lévő céhek közül egyik sem olyan ahova beillenék. Túl sok a szabály és kevés a jutalom, cserébe meg annyit tudnak adni, amit solo játékosként is megszerezhetek. Mondjuk az is igaz, hogy nekik kevesebb bajjal jár...
-Veled egyébként mi történt mióta nem találkoztunk?-kérdezte a kalandolány miközben lassan sétáltak előre a megadott helyhez. Sajnos vagy nem sajnos a hatalmas csend és a sötét mellett egyetlen egy mob sem jelent meg, ellenben az ital gyorsan fogyott. Közben pedig azon filózott a lány, hogy vajon ha tényleg van ott sok kis farm akkor azok milyen erősek lehetnek, mert bár ketten vannak, de van az a mennyiség és erősség, amihez kevesen lesznek.
Nem törődve az aggodalmával mégis egy pelenkással masíroztak előre a veszélybe.
-belegondoltál, hogy egyébként ketten rettenetesen veszélyes ide lejönni, kivéve ha iszol jó kis rumot, ez a drága ugyanis az átlagos italoktól eltérően ad buffot is a sok negatív cucc mellett. Erőt növel és kitartást! Micsoda frappáns ötlet! Fejleszteni az alkoholokat, és emellett nem is volt drága sem

Kissé mérgesen megkérdezte tőlem ugye nem rá gondoltam mikor egy magányos rondaságról beszéltem. Kanami-t sok mindennek lehetett nevezni, de csúfságnak, annak biztosan nem. Úgy tűnt a mentegetőzésem bevált ugyanis nem lövellt ki a száján lángokat és nem ütött át a kazamata falán. Megkérdezte tőlem, hogy én is halottam az új teremről. Csak pislogtam, mint a hal a szatyorban ugyanis nem volt tudomásom semmi ilyesmiről. Pusztán egyedül akartam levadászni néhány védtelen, magányos szörnyet. Tisztában vagyok vele, hogy ez nem hangzott valami lovagiasnak azonban a szükség nagyúr. Aki gyenge vagy nem figyel oda eléggé azt Aincrad egy pillanat alatt megrágja, utána pedig fintorogva köpi ki. Azt is megtudtam, hogy felbukkanhat egy mini boss amitől egyáltalán nem tartott. Ezután elővett egy különös üveget majd eközben kaptam tőle egy csoport meghívást, amit én természetesen azon nyomban el is fogadtam. Azon kevesek közé tartozik a lány, akit rövid ismeretség után felvettem a barát listámra.
-Nagyon szépen köszönöm, bár nem veszélyes kissé ellenséges terepen iszogatni.
Ez természetesen csak egy költői kérdés volt, viszont ha arra kért volna mennyünk el a közeli meleg vizű forráshoz szörnyek ide vagy oda én bizony belementem volna. Olyan karizmával rendelkezett, hogy képtelenség neki nemet mondani, vagyis én így éreztem. Megtudtam, hogy nem neki valóak a céhek, amitől úgy éreztem a vesémbe látott.
-Én se vagyok oda értük, jelenleg. Amúgy velem mi történt? Mindenfelé botorkáltam. És veled? Összefutottál az óta pelenkás férfiakba?
-Ha bonuszokat nem is ad legalább mindent legyőző bátorságot. Csak nehogy az legyen, hogy meztelenül kergetjük a végén itt a szörnyeket. Nekem sajnos jelenleg semmim sincs, amit fel tudnék kínálni.
Ha valaki azt kérdezi miért fecsegtem annyit, hát halvány fogalmam sincs. Álltalábban nem szoktam többet mondani a szükségesnél mégis mikor megláttam azt az angyalt egyszerűen nem tudtam leállni.

Már régóta nem zavar, ha esetleg valami veszélyes, vagy őrültség. Miért kéne megállítson ez akármiben is? Inkább annál jobban meg kell próbálni azt megtenni, és annál jobban bele kell vetni magát az embernek, hogy a végén elmondhassa, hogy mindent megtettem. Erre itt mellettem, a nálam jóval nagyobbnak és veszélyesebbnek tűnő lovag veszélyesnek tartja. Pedig ha tudná, hogy nincs nagyobb buli annál, hogy adni a részeges karate mestert, akkor biztosan el sem gondolkodna ezen egy pillanatra sem.
-Óóó szóval te is találkoztál pár alakkal már? Érdekesnek tartom, hogy micsoda feltételek vannak, mondjuk felmerült bennem, hogy alapítok pont emiatt egy Norulz céhet, és a világ legjobbai lennének benne!-kalandozott el a rózsaszínhajú. Ami sosem nagy baj, de ahogy a sarkon befordultak látni lehetett egy égő fákját a semmi közepén, ami alapból nem lenne fura, de itt ahol egyetlen egy darab nem volt eddig, azaz égő fáklya nem volt, kissé furán hathatott, a dologhoz pedig hozzátett, hogy Kanami pont arra fordult el amerre volt.
-Hogy én mit is csináltam eddig? Hát ez a jobb kérdés, elég sok felé tekeregtem, leginkább a felsőbb szinteken, például felfedeztem egy barlangot a 11-edik szinten, amiről eddig nem tudtam, volt benne pár különös kő, meg egy fura lány... Aztán csináltattam magamnak egy gitárt is, ami elég nehéz volt a speciális alapanyagok miatt, de végül kész lett, mondjuk itt van nálam, de harcban nem lenne jó-dőlt belőle ki a kellemetlen nevetés, hogy "itt van, de nem mutatom meg egyenlőre"
Hamar el is tereltem volna a szót, de sajnos ahogy odaértünk a sarokra felkeltette a figyelmem egy apró hang
-Te is hallottad ezt?-na nem mintha jó megoldás lett volna, de még ivott egy kortyot az italból, majd eltette, és megtörölte a száját. A sarkon túl még nem lehetett látni semmit, köszönhetően az erős fényű fáklyának, de biztosan lehetett tudni, hogy valami mob észrevette a párost. A jó kérdés inkább az, hogy milyen mob volt és hogy mennyire erős. Egy ilyen helyen ketten egy szuper erős fekete mobbal szemben sokra nem mentek volna. Így Kanami K1 szemébe nézett, hogy most tegyenek.
-Szerinted mi lehet? és mi legyen?

Kiderült, hogy nem egyszer megfordult a fejében ama ötlet, hogy létre kéne hozni egy saját céhet. Elmondása szerint a világ legjobbjai lennének a tagok, ami annyit jelent, hogy engem már az elején kizártak.
-Jó magasra tetted a lécet.
Nekem soha nem voltak hasonló ambícióim nagyon jól elvoltam egyedül. Igaz sosem voltam valami magányos ugyanis kalandozás során gyakran akadtak társaim, akikkel mondhatni vált-válnak vetve harcoltunk. Ráadásul nem is rendelkeztem ama kepeségekkel, amik egy csoport vezetéséhez szükségesek. Én egy tipikus ágyútöltelék voltam, ha valaki azt mondja, csináld meg ezt én megcsináltam. Persze igyekeztem erről a rossz szokásomról leszokni és végre a magam lábára állni. Annyira elmerülte a gondolataimban, hogy fel sem tűnt a magányosan ácsorgó fáklya. Egy barlangban általában nem meglepő, ha találunk néhány eszközt, amivel világítani lehet, azonban ha csak egyetlen egyet találunk, az gyanúra adhat okot. Persze ehhez némi észre is szükség lett volna, amivel én akkor nem rendelkeztem.

Megtudtam, hogy az utóbbi időben felfedezett egy barlangot majd ezután készített egy gitárt. Elmondása szerint harcban nem igazán hasznos bár én ezzel nem igazán tudtam egyet érteni.
-Minden hasznos lehet valamire, csak meg kell találni, hogy pontosan mire. Amúgy le a kalappal előtted. Én ilyesmire nem lennék képes.
Váratlanul megkérdezte tőlem, hogy halottam-e valamilyen zajt, amitől ösztönösen hegyezni kezdtem a fülemet akárcsak egy jól nevelt juhászkutya. Én nem vettem észre semmi különöset, ami nem azt jelentette, hogy nem ólálkodott körülöttünk senki. Legszívesebben visszavonultam volna, azonban az italnak hála jócskán megnőtt a bátorságom.
-Nem tudom, de csak elbánunk vele ketten. És ha mégsem még mindig ki tudunk teleportálni.

-Ugyan ez csak egy szófordulat, leginkább olyanok lennének benne akiknek olyasmi a felfogása, mint nekem, meg főleg azok, akik akarnak csatlakozni-majd átkarolta K1-t a vállánál, ha engedte-És te barátom addig lennél nyaggatva, amíg be nem lépnél önszántadból he-he-bár viccnek hangzódhatott a dolog nem volt az, tényleg kitartóan zargatná, amíg be nem adná a derekát a dologba. Nincsenek nagy elvárásai a tagokat illetően, csak annyi, hogy mint jó céhvezérnek tetszenek a benne levők és mindenkit ismerjen. Valamennyire.

-Koncertekre hasznos, de mivel nem vagyok Harcművész nem tudok belőle fegyvert is faragni, lehet megkéne próbálni váltanom?-nézett rá a mellette sétálóra, ő mit szól a dologhoz.
Annak idején azért lettem harcos, mert nemes egyszerűséggel akartam harcolni, odamenni és szétzúzni mindenkit, de lassan kezdek rájönni, hogy egy kis egyedi stílus nem ártana a dolognak, mondjuk egy egyedi gyönyörű fegyver, vagy egy szép páncél, bár utóbbi annyira nem jön be, maximum a szép bőr kesztyűk

-Lehet játszik velem ez a hely és nem tetszik... Utálom azt amikor játszanak velem-majd ahogy ezt kimondta ereszkedett le egy szép nagy pókháló a mennyezetről, rajta egy elég erősnek tűnő pókkal
-Éreztem, hogy van itt valami, látod?-nem is tűnődött sokáig a dolgon és elővette a pallosát. Majd egy kicsit gondolkodva megállt
-Te K1! Szerinted miért nem jön le onnan fentről?-A Pók nem jött le a hálóról, csak a nyolc vörös szemével néz minket jó magasból, de miért nem értem. A rosszabb az, hogy innen mi csak maximum úgy érjük el, ha felmászunk a hálón, de arról meg nem tudunk jól támadni, mivel egy kézzel kapaszkodni kell. Okos kis dögnek érzed magad mi?-nézett fel a magasban vigyorgó pókra
-Naa építő jellegű ötletek és egyéb?

Elmagyarázta nekem, hogy leginkább olyan embereket szeretne a céhébe, akiknek hasonló a gondolkodás módja, mint neki. Ebben olt logika, sőt természetesnek kéne, lenni ugyanis olyanokkal nem lehet együtt dolgozni, akikkel nem tudjuk magunkat megértetni. Persze vannak olyanok, akiket ez nem így működik csak összeverődtek egy csapatba és aztán csodálkoznak, hogy semmi sem működik. Ezután átkarolt és azt mondta addig nyaggatna engem, míg be nem lépnék a céhébe. Kissé ijesztőnek tűnt, amit mondott másrészről pedig hízelgő. Nem olyan régen voltam a játékban és nem gondoltam, hogy ily rövid idő alatt bárki is meg fog kedvelni. De az is meglehet, hogy csak azt mondta, amit hallani akartam máskor meg szinte a nevemre sem emlékszik. Ennek ellenére nekem nagyon is őszintének és kedvesnek tűnt a kazamatában és a fogadóban egyaránt.
- Nem vagyok valami jó csapatjátékos.

Valami kis zajt halottam bizonyára a fejünk fölött lévő plafon kezdett el beomlani a hazugságomtól. Mikor arra ébredtünk, hogy egymáshoz vagyunk bilincselve azt is milyen remek módon el tudtuk intézni.
Azt is megtudtam, hogy a gitárja csak koncertezésre jó és tőlem kért tanácsot váltson-e kasztot. Fogalmam sem volt róla, hogy ilyet is lehet, de persze ezt nem árultam el neki nehogy leromboljam a rólam alkotott képét.
- Ahogy érzed bár szerintem a zenének is van némi ereje.
Ha a csapat nagyon le van törve egy kis muzsikaszó szerint életmentő lehet.
Váratlanul megjelent egy hatalmas pók bizonyára az az izé riasztotta Kanami női ösztönét.
- Nem tudom. Bizonyára azt várja, mi menjünk oda, mert ott előnyben lenne. De az is lehet, ha békén hagyják, nem támad.
Körbenéztem hátha találok valamit, amiből megtudhatom, mi célt szolgál az a dög. Abban a világban mindennek megvan a célja és semmi sincs csak úgy. Azt terveztem, ha esetleg mégis támadna, akkor a pajzsommal kivédem, hogy ő le tudjon csapni rá. Végre itt volt az ideje, hogy ne csak álmodozzak a csapatmunkáról és úgy viselkedjek akár egy lovag.

-Nem kell jó csapatjátékosnak lenni, ha tudsz parancsot követni. Asziszem', de azért ha mégis erre kerülne a sor ne hagyj ki a buliból oké?-Mármint, ha valami nagy harcra igyekszik... csak meghívna nem? Vagy nem?-a rózsaszínhajú lány teljesen el volt veszve akkor ott. Nem tudta, hogy érteni fogják-e amit mond, de végül is nem fog számítani, ha a mondandó nélkül is sor kerülne a dologra.

-Ereje mindenképpen van, erre talán én vagyok a legjobb bizonyíték!-mondta kissé túlságosan magabiztosan. Tudva, hogy mi a képessége könnyen kiabálhatja el, hogy a zenének van ereje, legalábbis bénító hatása tuti.

-Akkor szerinted jó döntés lenne, ha csak úgy fognánk is itthagynánk?-nézett rá, a már ismert "van egy rossz tervem" nézéssel. Száját vigyorra húzta és a pallosát a vállára tette.-Mi lenne, ha esetleg lecsalnánk, vagy kaszabolnánk onnan valahogy? Mondjuk te előre mész én meg nézem-nem bírta nevetés nélkül végigmondani... -Csak viccelek, ha harcolni akar, akkor megkapja, de mi lenne, ha mondjuk meggyújtanánk a hálóját, attól biztos fogná magát és lemászna nem?-végül csak kiderült mi volt a terve, bár elég szépen körbeírta előtte. Mit is várhatunk egy kalandorlánytól, aki beleélve magát a helyzetbe, sőt talán kissé felelőtlenül is viselkedve kezdi el a dolgait csinálni. Hiszen volt már rá példa, hogy pár gonosz befolyásoló tényező miatt nem úgy alakult minden a terve szerint.

Hogy csak egy ilyen baklövést említsek a sok közül, például pont emiatt került a börtönbe is, mert össze vissza ész nélkül cselekedett. Persze azóta komolyodott valamennyit, vagy inkább csak mérgesebb lett, de lényeg ami lényeg, megváltoztatta őt, ha kívülről nem is, de belülről igen.

Bárki megkérdezné tőle, hogy megbánta-e, hogy vörös lett végül, akkor habozás nélkül vágná rá, hogy nem. Igaz egy játékos halt bele a dologba, de amíg nem bizonyítják be, hogy ez tényleg a valóságban is öl-e, addig biztosan nem fogja érdekelni a dolog. És végülis miért érdekelné? Csak felesleges teher nyomná a vállát, ami tegyük hozzá, sosem jó senkinek.

Ismételten elég sok dolgot sikerült megtudnom tőle illetve róla. Szerinte nem olyan nagy probléma, ha valaki nem olyan jó csapatjátékos csak követni kell az utasításokat. Na, én pont ezért nem csatlakoztam egyik céh-hez sem ugyanis nem kedveltem, ha mások ugráltatnak. Már a munkahelyen sem kedveltem azonban ott egyszerűen muszáj volt elviselni. De választtattam volna az utcán alvást is és az éhezést. Itt viszont sokkal több beleszólásom volt az életbe és nagyobb választási lehetőség. Enni és aludni mondjuk kellett viszont néhány egyszerűbb küldetés elvégzése után az embernek már nem maradt oka a panaszra. Igaz ahhoz, hogy kacsalábon forgó kastélyban lakjon, ahhoz sokkal többet kell gürcölni viszont én kevéssel is beértem.


Az a dög tényleg túl nagy volt legalábbis az én ízlésemhez képest. A körömpiszok méretükkel nem volt semmi bajom, de az ilyen óriásoktól tényleg kirázott a hideg. Miért nem tudtak a programozók valami normálisat berakni ellenség gyanánt, mint például a rizsgombóc. Tőle biztosan nem tartani senki, sőt mindenki örömmel leküzdené.


Kanami megkérdezte tőlem, hogy jó döntés lenne őt ott hagyni. Igaz nem ismertem olyan rég a lányt, de erre a kijelentésre alaposan végignéztem rajta. Egyrészről mert ki akartam deríteni viccel-e, másodszor pedig mert nagyon jól nézett ki. Mindig is olyan harciasan viselkedett így nehezen tudtam volna elképzelni róla, hogy megfutamodna egy harc elől. Második ötlete az volt, hogy én felmegyek, ő pedig csak nézi. Éppen azt akartam mondani, hogy legyen mikor megtudtam ismételten csak viccelt.
- Neked van, amivel meggyújtod? Nekem sajnos nincs. De nekem is van egy ötletem. Ha nem jön, le a lángok miatt mi lenne, ha hozzá vágnék valamit. És tényleg nekem kéne, elöl lennem, mert nekem van pajzsom.
A mondandómat nyomatékosítva tettem néhány bátortalan lépést előre, hisz én voltam a férfi vagy mi a fene. Néhány héttel korábban nem lettem volna olyan bátor ám az óta sok minden történt.

A célpont csak nézett bambán, talán fel sem ismerte, hogy két vérszomlyas fenevad van a teremben és K1. Ugyanis a páros jobbik fele halál nyugodtan álta az ezerszem nézését, pedig az is lehet, hogy éppen rá feni a fogait, vagy csápjait.
-Nem hiszem neked kéne elől lenned, végülis csak majdnem háromszor nagyobb szinten vagyok-javasolta az amazon telhetetlen vággyal, mely arra irányult, hogy egyenest menjen neki a bajnak. Ránéz társára és picit meglengeti a fegyverét, majd a háló felé indul, hogy azt kicsit megzörgesse. Amikor a háló megmozdul, akkor a bestia felsír és támadó formát vesz fel, majd nem habozva hirtelen behúzza a rózsaszínhajút.
Ahogyan repült felfelé a kardját leejtette és egy eléggé kellemetlen ölelés célpontjaként kezdett lógni a pók hálójából.
-K1 segíts! Ez a dög bekapott!-majd sűrű ráncigálás és fészkelődés közepette, talán hozzá nem méltó módon kezdte ököllel verni. A pók nem nagyon törődik a dologgal és szépen lépésről lépésre halad lefelé nyálas csápjai között Kanamival, amivel annyit akar egyedül elérni, hogy K1 is az áldozata legyen.
-Mi lesz már? Csapd már le! Tiszta nyálka leszek!-bárúgytűnhet, hogy kemény és belevaló, azért mgsem a trutyiba tartozik a lány, sőt ami azt illeti arcpír kíséretében erősen szenvedő tekintettel viseli a furcsa pók pervezitását.
A pillanat egyben azt is hozta magával, hogy rövid idő alatt a pók emberi magasságban volt és nem az égi fellegek között. Talán gyanús is volt, hogy efféle búvóhelyen volt fellelhető, de a kalandorlány kissé elbizakodva, sőt talán már most diadalittasan és peckesen sétálgatott a területen, de sajna ennek falshságára egy hatalmas nyálkás póknak kellett emlékeztetnie és most a sorsa egy lovagon múlik!

Nem hiába voltam annyira betojva ugyanis az a rusnya dög egy mozdulattal magához ragadta a magabiztos Kanamit. Utóbbi elejtette a fegyvert, ami kis híján majdnem engem is felnyársalt. Az utolsó pillanatban tettem egy tétova lépést balra, amivel pont elkerültem a sérülést. Bár tisztában voltam vele, hogy ebben a világban se fájdalom se vérzés nem létezik ennek ellenére örültem, hogy nem állt belém az a fegyver. Ez után jött csak az igazi probléma vagyis, hogy a fészkes fenébe vegyem el attól a dögtől a rózsaszín hajú lányt. A legjobb az lett volna, ha egy könnyedén felugrok, és egyetlen mozdulattal végzek a bestiával. Sajnálatos módon az aktuális szintem ezt nem tette lehetővé így valami mást kellett kitalálnom. Fogalmam sem volt mit is kéne tennem egyszerűen leblokkolt az agyam, ami nem méltó egy hősies lovaghoz. Ahogy rám nézett azokkal a dühös szemeivel komolyan mondom kirázott a hideg, ráadásul még az a ronda pók is ott volt.

~ Bárcsak máshol lehetnék. ~ futott végig az agyamon.
Eszembe jutott egy nagyon kellemes kis hely egész pontosan egy picinyke erdő. Tisztán emlékszem, hogy egy nyúl alakú felhőt látom ott az égen. A fák óriásként nyúltak az ég felé azt a látszatott keltve, hogy semmi sem szabhat gátat a vágyuknak miszerint egy szép napon megérintsék a felhőket. A tövüknél sokkal szerényebb bókok helyezkedtek el, akiknek nem voltak ilyen nagy terveik. Bőven megfelelt nekik, ha egy kevéske napfényhez juthatnak és közben ínycsiklandozó málnákat teremhetnek. A virágok is nagyon szépek voltak bár én nem igazán rajongtam az ilyesmiért. Ezek többszínű virágok nagyon szépek voltak azonban jobban kedveltem, ha valami nem csak jól néz ki, de még haszna is van. Olyan volt akár egy lélegző mozgó festmény, vagyis nagyon szép. Már csak egy-két fehér nyúl hiányzott azonban nem lehetünk, telhetetlenek annak kell örülni amink, van. Időnként fel feltűnt egy vadmalac azonban ezek senkinek sem akartak ártani elvoltak a saját dolgukkal.

Szóval jobban szerettem volna ott lenni ahelyett, hogy egy furcsa lányt próbálnék kiszabadítani egy furcsa lény karma közül. Miközben ott morfondíroztam a dög leérkezett a földre és még mindig felém tartott. Nem jutott más az eszembe, mint képen töröltem a pajzsommal, aminek következtében két dolog történt. Egyik, a pók az ütéstől kissé elrántotta a fejét a másik pedig, hogy megpördültem és nagyjából mellette találtam magam. Én se tudom miért tettem, de egy gyors mozdulattal a hátán tettem mintha csak valami ló lenne és kardommal a nyakához szorítottam vagy éppen annak, ami a pókoknak van nyak helyett. Abban reménykedtem, hogy ettől elengedi a lányt, de közben igyekeztem koncentrálni, hogy le ne dobjon magáról. Ez amúgy nagyon vicces lehetett volna, ha nem kellett volna az életünket harcolnunk.
- Ereszted el te rusnya féreg?! – kiáltottam.

Vannak pillanatok amikor arra vágyom, hogy bárcsak lennének normálisan társaim, mindig négyen mennénk küldikre, raidekre, boss és miniboss fightokra. Ha baj lenne mindig lenne valaki aki tudja mit kell tenni.

De nem, nekem a sok hülyeségem miatt nincsenek nagyon barátaim, nem hogy csapatom, vagy céhem. Szegény K1-t sodrom mindig bajba, aki bár nagyon talpra esett alkalmanként, mégis vannak szituációk amikor leblokkol.

Most épp amíg felfal engem egy pók addig ő éppen áll és néz. Frusztráló.

Most pedig egy pillanatra rá úgy tesz mint egy hero és meglovagolja a bestiát. Ez mind szép és jó, azonban erre akkor lett volna szükség, amikor még nem kezdett el engem bebábozni a lábaival.
-Öhm... bocs a zavarásért lovag úr, de mégis mit csinálsz?-kérdeztem tőle amikor már csak a fejem és a két kézfejem majdnem előtte lógott ki a háló szorításából.

Néha teljesen elvesztem a reményem az emberiségben. Kezdem megérteni miért jó egy hikiNEETnek...
-Ha javasolhatom akkor vágd le! Szúrd bele a kardodat!

Egy kézen fekvő megoldás, ha már hagyja, hogy betekerjen az állat. Éppen most érte körbe a számat a fonál és kezdek szépen lassan majd megfulladni. Remélem még előtte kiszednek a dologból, mielőtt még hirtelen kiürülne a háló tartalma...

Végülis kifolynék pixelként akár egy pohár víz, még csak nem is az ég felé dobnának szét a rendszerben. Mennyire gáz már így kimulni?![/color]

Akkor abban a pillanatban jó ötletnek tűnt, hogy meglovagolom a szörnyeteget meg logikusnak is. Csak, hogy a látszat gyakran csal és az én ötleteimre ez hatványozottan érvényes. Kardomat a feje alatti részhez próbáltam szorítani annak érdekében, hogy engedje el áldozatát. Ha egy valódi óriáspók lett volna, bizonyára bejön a tervem, de mintha annak a póknak nem lett volna szüksége oxigénre. Kanami udvariasan meg is kérdezte tőlem, hogy mégis mit csinálok. Lányos zavaromban először azt sem tudtam mit mondjak utána meg nem tudtam megszólalni, nem vicc, egy hang sem jött ki a számon. Azt szerettem volna mondani, hogy éppen kiszabadítalak, de csak a következő hagyta el a számat.
- Khhhhhhhhháááááá.
Fel nem bírtam fogni mi a fészkes fene történt velem miközben, ott ültem igyekeztem vissza szerezni a hangomat ám ennek következtében elfelejtettem a szorítani a vadállatot. Miközben különös zajok jöttek ki belőlem olyan szépen lezuttyantam a földre, hogy öröm volt nézni.
- khhá khá khá khá khááááááááááááááááááááááááá. – azt jelentette, hogy mindjárt kigondolok valamit.
Sajnos ő már nem tudott válaszolni ugyanis a pók bekötözte a száját, ami nagyon rossz, de legalább nem halhattam az esetleges megvető megjegyzéseket. Miközben a kiszabadításán gondolkodtam párszor mellkason vágtam magamat hátha az segít, pár éve bevált mikor véletlenül egészben nyeltem le egy almacsutkát. Vettem pár nagyobb lélegzetet, de az sem változtatott az égette világon semmit, se. A hölgy már csak nyögdécselni tudott, amit hadd jegyezek meg rendkívül bájosan tette. Úgy döntöttem a hangom visszaszerzését későbbre halasztom előbb Kanamit szabadítom ki. Úgy véltem egy régi mondhatni klasszikus stratégiát vetek be, kissé feltuningolva.
~ Ütöttem a parasztot és léptem a loval, most viszont ütöm a pókot és lépek a lánnyal.~
Tömören és röviden ott ütöttem a dögöt és azzal, amivel éppen elértem, hol kardal, hol pedig pajzzsal, de csak úgy záporoztak a csapások.

Be kell látnunk, mint megmentő csúfos kudarcot vallottam méghozzá nagy cs-vel. Igaz még nem halt meg a lány, de ami késik, nem múlik, ráadásul nem is volt valami jó bőrben. Egy valódi, képzett lovag egy csapással végzett volna a vadállattal mire az a szépségre vethette volna magát. Erre én elkezdtem bohóckodni, és ha ez nem lett volna elég, valami oknál fogva még a hangom is elment. Megérdemeltem volna, hogy Kanami jó erősen tökön rúgjon ám szerencsémre vagy talán sajnálatára nem éreztem volna belőle semmit. Annyit azért sikerült elérnem, hogy a szörnyeteg ellengettek a partneremet és így meg tudott szökni. A mozgása elég érdekes volt és így visszagondolva elmondhatom nagyon erotikus. Ahogyan ott vonaglott és héb-hoba halkan felnyögött, komolyan mondom rendkívül érzékinek hangzott. Persze akkor nem értem rá ilyen dolgokra gondolni, ráadásul egy jó fiú nem is tehet ilyet. De az óta történt egy s más velem és néhány dekoratív hölgyeménnyel köztük Kanami-val, de azt majd máskor mesélem el.


Most, hogy már nem volt közvetlen életveszélyben kissé megnyugodtam, mert így csak engem falhatott fel. Folytattam a támadást, ám most már nem ugyanúgy küzdöttem, mint mikor bekerültem a játékba. Megpróbáltam változtatni a ritmusomon nehogy túl korán kiismerje a mozdulataimat. Alkalmanként ő is visszatámadt, de nem foglalkoztam a hasamon tátongó vörös pixel csíkkal. Ez a kis közjáték nem tarthatott tovább néhány percnél, nekem viszont legalább fél órának tűnt, de végül csak kilehelte a lelkét. Nagyon hősiesnek tűntem, ahogyan majd összeestem a fáradtságtól és az egész kazamata zengett a lihegésemtől. Odabotorkáltam mellé és egy határozott mozdulattal elvágtam a hálót.
- Nincs semmi bajod? – mondtam enyhén remegő hangon majd odanyújtottam neki a kezemet, hogy segítsek felkelni.
- Hát ez nem valami jó hely egy randira, de legalább egyikünk se unatkozik.
Bizonyára sokk hatása alá kerültem, mert nem szoktam így beszélni akkoriban, csak az a kérdés mi okozta ezt a sokk-ot. A gigantikus pók támadása vagy az, hogy ismét összefutottam ezzel a rendkívül vonzó harcossal.
- Ugye nincs belőle több a környéken. Vagy igen?

Sokkal jobban is igyekezhettem volna, de végül mondhatom, hogy mindnyájan jól jöttünk ki belőle, kivéve a pók. Kanami megúszta, hogy vacsora legyen belőle nekem pedig nem üvöltötték le a hajamat a fejemről, amiért ilyen dilettáns módon kezeltem a helyzetet. Már egy ideje a játékban raboskodtam, mégis még mindig megleptek azok a dolgok, amik a valóságban nem fordulhatnának elő. Példának okáért sehol nem találkozhattunk volna ilyen nagy pókkal, aki belőlem és a társamból akart volna lakmározni. Igaz valami csoda folytán sikerült végeznem a bestiával, de szerintem csak mázlim volt.

Annyira össze voltam zavarodva, hogy azt sem tudtam miket beszélek vagy, hogy mit csináltam. Úgy véltem oldhatom a feszültséget azzal, ha felsegítem a földről azonban úgy tűnt elszámítottam magamat. Nem szorítottam elég erősen, mert megcsúszott valami zöld izében és a fenekére pottyant. Annak ellenére, hogy ebben a világban nincs, fájdalom elég kellemetlen tud lenni. Ha ez nem lett volna elég a találkozásunkat egy randevúhoz hasonlítottam, ami nem valami bölcs dolog. Kanami nem gondolta, hogy én úgy gondolok, ami kis összeröffenésünkre és ezúttal rajtam volt a sor, hogy meglepődjek.
- Tessék. – nem igazán emlékeztem miket hadováltam fél perccel korábban.
- Ne is foglalkozz velem, néha teljesen zizi az agyam. – közben a tenyeremmel az arcom előtt integettem.

Ez sem volt valami bölcs dolog, ugyanis normális ember nem mond ilyeneket magáról mások előtt. Talán még mindig ideges lehettem vagy pedig a kettőnk között kialakult kapcsolat miatt viselkedhettem így. Megtudtam, hogy korábban már járt ott és elméletileg teljesen kipucolták a helyet.
- Ne csüggedj, mindig hátra marad egy vagy kettő, bármiről legyen szó.
Én speciel a takarításra gondoltam ugyanis mikor azt hittem már mindennel végeztem akkor jövök rá, hogy egy apróság kimaradt.
- Biztosan nincs semmi bajod?

Kanamitól valami elképesztő már-már hihetetlen dologról szereztem tudomást, amit nem is igazán fogtam fel. Azt mondta, hogy szoktam bámulatos dolgokat csinálni, ami elég valószínűtlennek tűnik. Van, hogy másokra esem rá, esetleg félreérthető dolgokat mondok, és az is gyakran megesett, hogy a legveszélyesebb helyszíneket választom ki. Vegyük példának az első alkalmat mikor kazamatába mentem ahol kifogott rajtam egy rakás sertés. Máskor pedig rám vetette magát egy dühös farkas, pedig tényleg nem csináltam semmi rosszat.

A következőt viszont nem értettem, hogy milyen fél mondatra is gondolhatott, de köztudott a nőket nehéz megérteni. Igaz a férfiakat sem sokkal könnyebb, de a gyengébbik nem legalább tudja, hogy kell velünk bánni.
- Mondtam valamit egyáltalán? Nem emlékszem. – nem lódítottam tényleg kiesett a fejemből.
Hiába vakartam a tarkómat, sehogy sem akart eszembe jutni mi lehetett az, amit nem is olyan régen mondtam. Elmesélte nekem, hogy a kipucolás lényege az, hogy ne hagyjunk hátra semmit. Nem tudom honnan jött a gondolat, de olyan volt mintha egy betörő tartott volna nekem kiselőadást. „Mikor behatolunk, ne hagyj semmi értéket hátra. Minden vigyél magaddal, ami mozdítható.” Azt is közölte velem, hogy ő a saját feladatát rendesen elvégezte, vagyis ez a pók valaki más hibájából maradhatott ott.
- Mivel egyikünk sem hat meg így ez nem is olyan nagy probléma. Gondolom.
- Nem. Egyáltalán nem estem nagyot.
Kanami tovább indult majd megkérdezte tőlem, hogy vele tartok én pedig bólintottam majd elindultam utána. Nem rohanhattam oda hozzá, mint egy ölelni való kiskutya, mert az nem illet a külsőmhöz. Inkább nyugodt, mondhatni katonás léptekkel haladtam előre miközben szigorúan néztem ki a fejemből.
- És amúgy milyen volt ez a hely mikor jöttetek rendet rakni? – kérdeztem.

Meglehet hazugságnak tűnt, amit mondtam mégsem emlékeztem egyetlen egy szóra, sem ami elhagyta a számat. Úgy tűnt, hogy az ember a játékban is sokk hatása alá kerülhet. Úgy vélem mivel ott bent minden virtuális volt egy fejre mért ütés nem okozott volna semmit. Azonban ha az ember elméjére hat valami, például nagyon megijed akkor elképzelhető enyhe memória zavar, vagy esetleg olyat tesz, amit normál esetben nem tenne. Más talán makacsabb lett volna esetleg még fizikailag is bántalmazott volna annak érdekében, hogy kihúzza belőlem a szükséges információt. Nagy szerencsémre pont ő volt ott és kiderült csupa szív és megértés az a lány. Nemcsak, hogy hajlandó volt ejteni a témát, de még el is mesélte nekem, hogyan is zajlik egy tisztogatás. Persze nem volt teljesen analfabéta és szegről-végről tudtam miről van szó, de sosem vettem részt ilyesmiben, legalábbis azelőtt. Megtudtam, hogy azért van rá szükség, hogy mikor mennek megölni a szintfőnököt akkor a csapatot ne, zavarja meg semmi. Nem lenne valami jó, ha foghíjas életerővel vagy hiányos gyógyital készlettel kéne harcba bocsátkozniuk. Miközben beszélt magam előtt összekulcsoltam a karjaimat majd veszettül bólogattam, jelezve minden világos.
- Egyszerűnek tűnik, de biztosan nem könnyű. – mondtam röviden.
Arra akartam utalni, hogy nem lehet minden apró zugot átkutatni és így könnyen megeshet, hogy egy-két kóbor pók hátra marad. Korábban említettem neki, hogy mivel mindketten nagyjából megúsztuk a kalandot így nem történt semmi baj.
- Nem, én még nem voltam, bár egyedül már egyszer megpró.. akarom mondani még nem. Igaz most nincsenek annyian, de legalább itt vagyunk egymásnak kettesben.
Így útilag fogalmam sincs miért beszéltem így bizonyára még mindig a sokk hatása alatt lehettem. Természetesen nagyon kedveltem, hisz gyönyörű volt, intelligens és jó pár dolgon keresztül mentünk, mármint együtt.