Kemila VS Yuki

Ismerem a küzdőteret, mert voltam itt már párszor, azonban sosem találtam magamnak ellenfelet. Mondhatni nagyon mázlista vagyok, pedig elég szívesen kiállnék valaki ellen, hogy megnézzem miként működik az egész. Kiváncsi vagyok, ráadásul simán fel lehet fogni egy kellemes reggeli testmozgásnak, ha úgy vesszük. Korán keltem fel a mai nap, majd mikor indulásra kész állapotba kerültem, akkor ellenőriztem a felszeréleseim, hogy minden a helyén. Nem hiányzott semmi, így nyugodtan elindulhattam. Egy könnyed sétával kezdeni a napot a világ legtermészetesebb dolga, míg az ember elér a Kűzdőtérre. Amint megérkezek, akkor a tekintetem végignéz a helyen és kiszúrok egy hármas csoportosulást. Úgy vélem egy idomárral van dolgom, mert nem hinném, hogy a Petek maguktól elkoszálnának a gazdáiktól. Természetesen fogalmam sincs, hogy milyen szabályok vonatkoznak az idomárokra, s milyen a kapcsolatuk. Megindulok feléjük, mint aki teljesen biztos a dolgában, azonban egyszerűen izgatott vagyok. Most fogom életem egy nagy vereségét elszenvedni. Egyelőre ezt képzelem, hiszen az állatidomárok párban igen űtős párost alkotnak. Én meg egyedül vagyok, s az némi előnyt jelent nekik. Elhesegetem végül a borulátás fellegét a fejem fölül, hogy átadja a helyét a reménynek. Kipróbálom magam, hogy mennyit érek és miben kell változtatni. Eléjük lépek, aztán kissé meghajolok előtte illedelmesen, mint egy hercegnő.

- Sziasztok – tekintetem szemmel kíséri a fura hármast, közben kiegyenesedek. Egy darabig hezitálok a kihíváson, azonban sikerül megacéloznom magam.
- Volna kedved egy baráti ütésváltáshoz? Semmi komolyra nem gondolok. – vázolom fel neki, hogy pontosan mire vágyom. Íriszem folyamatosan őt figyeli. Nem szabad figyelmetlennek lennem, mert akkor az életembe kerülhet. Nem mint ha a lehetséges ellenfél olyan véreskezűnek nézne ki. Ha jobban megvizsgálom, akkor eléggé aranyos ahhoz, hogy a csata végén megnyomorgassam őt. Erre a huncut gondolatra egy kisebb mosoly terül szét az ajkaimon. Amolyan, megvagy te lány fajta.

Szerencsére ismeri az illemet, ha nem rögtön, de meghajol ő szintén előttem. Ezzel nyer magának egy piros pontot, amivel talán kivívja nálam azt a bizonyos ölelést. Próbálok magabiztosnak nézni, azonban úgy vélem, hogy az utóbbi időben kezdek egyre inkább ellágyulni. Jobban magamhoz engedem az ismeretlen alakokat és könnyebben barátkozom. Változok, itt legalábbis, míg játszom. Örömmel hallom, hogy van kedve némi fegyveres beszélgetéshez, ahol nem az ajkainkat koptatjuk, hanem a pengéket. Ami az árnyharcos mivoltomat illeti, nos én szeretem a két kést használni. Ugyan nem tudok nagy sebzést bevinni, de tán bizonyos helyzetekben kapok némi pluszt egy-egy ügyesebb mozdulatomért.
- Örömmel hallom, hogy ellenfelet és nem ellenséget. Nos ez esetben mit szólnál a fél életes harchoz? A másik nem tartani olyan sokáig, így legalább te izgulhatsz. – szólok hozzá bájosan, miközben nem tudom ne megállni, hogy ne bújjak hozzá egy ölelésre, miközben pimasz módon odavetem neki.
- Én nem izgulok annyira – hallatom a hangom, ami nem fedi le a valóságot. Valójában sokkal izgatottabb lehetek nála, hiszen nekem ez az első ilyen küzdőteres harcom lesz. Azelőtt csak néztem egyet és kettőt, de leginkább a saját gyengeségem miatt nem jelentkeztem. Most előttem a lehetőség, hogy megnézzem, hogy milyen a harcrendszer.
- Gondolom ti megszokott páros vagytok és pillanatok alatt leveszítek az életem felét. – pontosabban 20 HP-t elég gyorsan le tudnak szedni. Nem reménykedek a győzelmemben, inkább előre készülök a vesztésre. A jutalmam pedig a tapasztalatszerzés.
- Szép neved van, a többieknek meg fura. – vetem oda, miközben elengedem a lányt. Úgy vélem, hogy megbeszéltük a részleteket, most már csak hozzá kell lássunk a küzdelemhez.
- Gondolom te már gyakorlottabb vagy, mint én. – távoznak ezek a szavak tőlem, miközben vizsgálom őt. Próbálok rájönni, hogy esetleg nincs valami gyengesége. Könnyű azt kihasználni.

Mikor meghallom a választ, hogy benne van, akkor örömömben megöleltem. Láttam az arcán, hogy furcsállja a bújást és az ölelést. Kimosolygom, ám úgy, hogy egyáltalán ne sértődjön meg. Mikor rákérdez, hogy most először fogok küzdőterezni, akkor próbálok valami elnyűtt fapofát vágni. Egyik szemöldököm felhúzom, majd csak azután vallom be előtte.
- Nos jól látod, de ettől függetlenül fel vagyok tüzelve. – jobban mondva én úgy érzem, hogy ki kell próbálnom mindenképpen. Akár földbe döngölnek, akár én nyerek. Megvan a lehetőség mind a kettőre, ám az idomár lány és a petje szerintem esélyesebb. Mindenesetre, ha megtetszik a harcnak a rendszere, akkor rendszeresebben fogok járni e helyre.
- Nézd, ti ketten vagytok. Mindkettőtöknek van élete, s egy szóló játékos életét hamar leütitek közös erővel. – Ebben nincs semmi bonyolultság. A munkavégzésnél szintén így van az ember. Egy ember egy dolgon valószínűleg 1 óráig szöszmötöl, addig két személy ugyanazt fele idő alatt végzik el. Mikor elmondom a véleményem a nevekről, akkor még ráér kötözködni velem. Így mondjon valaki valamit. Végül Inutól hallok némi magyarázatot, amire csak biccentek némán. Ezt követően felhívja a figyelmet Yuki, hogy még be sem mutatkoztam neki.
- A nevem Kemila. – árulom el neki a becses nevem, miközben eszembe jut pár dolog. Mint például az, hogy mennyire szimpatikus számomra a lány. Úgy vélem megpróbálom a közösségbe invitálni. Ennek fényében teszem fel a kérdésem.
- Van kedved egy közösséghez tartozni? Éjkötetek Őrzői a neve, s leginkább felfedezéssel, kutatással foglalkozunk. Valamint információk szolgáltatása az embereknek pénzért. Nem bejegyzett céh, így így ha talán mégis tagja vagy egynek, akkor mellette hozzánk tudsz csatlakozni. Sok expedíció, kaland, közös gyűlés. Emellett mindannyian élvezzük a játék adta lehetőségeket. Szóval egy meleg helyek, közösséget szeretnék kialakítani. Úgy vélem, hogy kellenek még emberek. – mondom neki lelkesen, hogy kicsit lázba hozzam. Lehet, hogy bele fog menni a dologba, de lehet elutasítja.

- Nem e? Nos nekem ez az első küzdőterezésem, így fogalmam sincs arról, hogy milyen egy játékossal és egy pettel küzdeni. Emellett elég nagy előny, hogy van egy társad. Nem hinném, hogy ezzel a két késsel olyan menő lennék, hogy csípőből nyerjek. – mondom el saját véleményem az elkövetkezendő küzdelmünkről. Az utolsó megállapítására csupán biccentek a fejemmel, hogy megértettem. Megkérdezi a becses nevem, amire nyugodt szívvel válaszolok. Most nem a való világban vagyunk, ahol egyenlő a halál megtestesítőjével. Mikor azzal bókol, hogy szép nevem van, akkor nem pirulok ki, mint ilyenkor szokás. Csupán csendben tudomásul veszem, hogy e különös név, amelyet jelenleg birtoklok lehet szép is. Nem sokan említették meg az eddigi életem során, de Yuki az első, aki pontosan megteszi.
- Köszönöm. – nyugtázom végül ezzel a szóval a dolgot, mikor én éppenséggel felvetek neki egy ötletet, hogy van lehetősége csatlakozni az én közösségembe. Nézem az arcát, hogy miképpen változik a gondolkodás hatására, míg végül előáll a válaszával. Jó hír a számomra, mert ezáltal összesen öten vagyunk. Ha belegondolok, hogy milyen rövid idő alatt sikerült összetoboroznom őket, akkor szerintem mások irigykednének rám.
- Pompás, eddig öten vagyunk a közösségben. – mondom mosollyal az arcomon. Nem kell megjátszanom magam, hogy milyen boldogságot ezáltal, hogy csatlakozik hozzánk. Mikor előáll a kérdésével, akkor kissé furcsállom, hogy egy pet ennyire beleszól az idomár életébe. Végül megadom neki a választ.
- Nos jelenleg csak egy fiú van a társaságban, a többi lány és pet. Másik részről, ha nem hagyna az a egy szem fiú, akkor nyugodtan szólj nekem. Nem szeretem ha az emberek egymást piszkálják. – vallom be előtte, hogy mire vagyok érzékeny. Aztán megnyugtatásul megölelem Yukit, majd a két petet, hogy ne aggódjanak ilyen apróságok miatt. Mindent meg lehet oldani ésszerű keretek között.