Jumpy Vigor céhbolt

A növényekre majd a jövevényre pillantok barátságosan rámosolygok a férfira, de azért átpillantgatok a válla fölött kifelé az utcára, mintha valakit várnék...
- Egy pillanat... - megnézem az árjegyzékem majd félretolom. - 90 aranyért a tiéd. Megfelel?

//az ár akár alkudható is o3o mindenesetre legyártva és küldve csereberében :3//

Ez sem az a hely, ahol sűrűn, vagy szívesen fordulok meg, de néha ezeket a dolgokat is el kell intézni.
Most esik le, hogy azóta nem is tettem ki nagyon a lábam a boltból, mióta történt Asuval az a kocsmás eset.
Egyenesen Shu pultjához sétálok.
-Szervusz. Pár gyenge Tisztító Kristályt szeretnék, ha ez lehetséges.
Mosolyt csalok az arcomra, ahogy a lány tekintetét keresem a rendelés közben.

Egy kis számolgatás után végül döntöttem.
-Három szerintem okés lesz.
Válaszoltam végül a kérdésre.
-Mennyivel tartozom?
Becsületkassza, meg minden, de hát akkor is rá kellett kérdeznem.

Rövid számolás után arra jutottam, 45 arany szép összeg ehhez a rendeléshez.
-Remekül vagyok. Nincs okom semmilyen panaszra. Persze néha még kimerít egy-egy küzdelem, de általánosságban elég jól elvagyok.
Főleg Asuval, mondanám, de nem vagyok benne biztos Asu mennyire szeretné, ha ezt hangoztatnám.
Egy darabig elgondolkozva nézek magam elé. Majd megrázom a fejem.
-És veletek mi újság? Minden rendben van a céhben? És a szabad rablás még mindig ott segít, ahol tud?

-Vannak új tagok? Olyanok is, akikkel még nem találkoztam?
Persze, azóta találkoztam azzal a Char sráccal, de nem tett rám mély benyomást, még a nevére sem emlékszem rendesen. Egyre jobb döntésnek tűnik, hogy kiléptem a céhből. Ilyen sok új embert már talán én sem tudnék elviselni.
-Én sem tudok elképzelni annál jobb Harcos fegyvert, talán csak a Falánkot. Végül is, még én is a Sietőssel rohangálnék, ha Asu nem szerzi meg nekem a mostani fegyverem. Nem egyáltalán nem sietek. Ha valaki küzdeni akar velem, az megvár, ha valaki rendelni akar tőlem az megvár. Nem igazán van hova sietnem.

-Chariton. Arton.
Ismételtem el az új neveket, amiket most hallottam először Shutól. Chariton-nál csak bólintottam egyet, egy "aha, tehát ez a neve" kifejezéssel, míg a másiknál csak felhúztam a szemöldököm. Még sohasem hallottam róla. Talán ez is egy érdekes ember lehet.
-Nincs állandó nyitva-tartásom. Ha valakinek feltétlen szüksége van tölem valamire, az gondolom megvár, vagy megpróbálja kisakkozni, hogy nagyjából mikor vagyok otthon.
Igen, már az otthonomként tekintek arra a boltra, főleg, hogy Asu is ott él. Persze a Vigo is lehetne ez, de ott tényleg nem töltöttem el valami túl sok időt.
-Ha meg valakinek nincs türelme megvárni, akkor ki vagyok én, hogy hibáztassam őket miatta. Nekik kell a felszerelés, nehogy már én rohanjak utánuk, hogy vásároljanak tőlem.

-Persze. Csinálok mást is. Például rendszeresen felkeresem Árnyékot, illetve...
Elhallgatok. Azért ennyire még nem vagyunk közel, és Shu a szememben még mindig kislány, és erről a témáról  még nem beszéltem vele szemtől szembe. Persze ott van az Akira, akit eddig emlegetett, de nincs kizárva, hogy inkább csak elképzelni magának a dolgokat. Sohasem hallottam Akiráról azelőtt, és azóta, és az Iron Castle falán sincs fennt a neve.
-Vannak dolgok, amikről inkább nem beszélnék nektek, ha nem probléma.
Shunak általában nem probléma ez a dolog, azért kiváncsi vagyok Timidus hogy reagál a dologra.

Megengedtem magamnak egy nyugodt kilégzést, ami kábé annyit jelenthetett, hogy legalább nincs még egy ember, akit meg kell ismernem.
De magamban a mozdulat közben teljesen másra gondoltam. Az hogy ne ismerem, és Chan céhéhez tartozik, az két nagyon jelentéktelennek tünő, de fontos információ volt.
-Jó az, ha minél több embert ismer az ember. Főleg, ha kedveli az emberek társaságát.

-Vedd úgy, hogy neked az a munkád, hogy szórakozz, és mások életét megvidítsd. Talán könnyebb lesz így. Az életben amúgy sem lehet minden teljesen fair.
Tudtam, hogy Árnyék említése jól fog elsülni. De igazából  nem tudtam teljesíteni a kérést. 
-Fogalmam sincs. Talán pár év múlva meg tudom mondani, hogy jó vagy rossz-e, de abban biztos vagyok, hogy nem tudtok segíteni.

Szeretném Shut egyenrangúként kezelni, (Attól függetlenül, hogy számomra kislány marad, hiába mondja, hogy lassan tizennyolc.) ezért elfoglalom mellette a pulton a helyet.
-Egyszer szívesen találkoznék vele is.
Persze nem lehet erőltetni, ha nem akar, akkor nem fog nekem megjelenni.
-Ebben nem értek egyet, akárki is mondta.

Visszaemlékszem, hogy nemrég Atoval csináltuk majdnem ugyanezt, és így is elég sok érdekes dolog derült ki, annak ellenére, hogy nem volt köztünk az ellenkező neműből senki sem. Persze, lehet hogy élvezetesebb lenne, de ha csak ketten vagyunk, akkor inkább hasonlít egy kínos beszélgetésre a dolog, mint játékra, de ha Shu ezt szeretné, én nem mondok neki ellent.
-Felkészültél? Fogadod, hogy minden kérdésre őszintén fogsz válaszolni?
Ha meg Shu értetlenül nézne, hogy most miért kérdezem ezt tőle, akkor még hozzáteszem:
-Ez a játék része.
Persze mindenki máshogy játssza, de én megmaradnék ennél a verziónál, ha lehetséges.

-Neki sem tesz jót, ha eltűnnek mellőle a barátai, nem véletlen hárítottam szinte mindent Szonja emlékére. Jobban félek a kötödéstől, és a felelősségtől, mint azt eddig hittem volna. Teljesen megértem.

-Persze, ez tipikusan az a játék, ahol próbálsz az ember életébe vájkálni, és te élvezed, ahogy szenved, ahogy elmondja azokat a dolgokat, amikről megfogadta, hogy soha senkinek sem fog elmondani. Aki ilyet játszik, az nem lehet jó ember. Ha ezek alapján mégsem szeretnél játszani, azt teljes mértékben megértem.
Ha nem mondja vissza a dolgot, akkor vázolom is a kérdésem:

Spoiler:

-A barát nem egy definíciókkal leírható kifejezés. Azokra az emberekre szoktuk ezt mondani, akikkel szívesen van az ember, anélkül hogy az egyik kényszernek vagy tehernek érezné a másik társaságát.

-Sosem vettem a bátorságot, hogy elmenjek egy pszichológushoz, bár lehet, hogy tudott volna rajtam segíteni. Én sohasem bíztam meg a lélekbúvárokban, túl sokszor elfelejtik a lényeget.

-Jun inkább az élet vidámabb oldalát próbálja élvezni, míg te az embereket és a múltat próbálod felelősségre vonni, hogy az vagy aki, Saya meg... Sayát még nem sikerült megértenem, néha olyan kislányos komolytalanka, máskor meg eltökéltebb, mint egy felnőtt. A háromból egyikőtöket sem emelné ki, hogy melyikőtök felnőtt inkább. Annyira különböző a hozzáállásotok, hogy ez számomra egy lehetetlen feladat lenne.

-Rendben, felteszem a kérdéseket, de ne várj tőlem csodát, én nem vagyok se nem lélekbúvár, se nem agytúrkász.  De azt megígérhetem, hogy nem adok olyan tanácsot, amit én magam nem fogadnék meg.
Feltettem a kérdésem, és azért volt néhány érdekes részlet, ami megragadta a figyelmem. 
"mármint élőben... bár azóta levelet sem írtam neki... vagyis hát én tudom, hogy ő volt... "
Ezeket a mondatokat megjegyzem magamnak. Egyszerűen nem tudtam hova tenni. Levelet se írt neki, de élőben sem volt ott. Egyszerűen nonszensz az egész. Akkor meg hova tűnt? Inkább nem is rágódom ezen. Inkább megyek is a következő kérdésre:
-Megtennéd most, hogy mindent elmesélsz Chanról? 

-Szerinted normális, mások szerint túl kíváncsi vagy. Nem azt mondom, hogy ez bűn, csak azt, hogy az éremnek két oldala van. 


-Majd a kérdések után beszélünk erről is, rendben?
Most azt akartam, hogy Shut ne befolyásolja a válaszában az, ami után valójában kutatok, amiben segíteni tudnék neki.
-Akkor beszélj kérek Álomról, ha nem probléma.