[Hardcore] Yuichi vs. Hinari

by **Hayashi Yuichi** Vas. Jan. 04 2015, 00:26

Remek napom van, mint már jó ideje folyamatosan. Nincs is jobb, mint ténylegesen a szeretett ember oldalán harcolni, és létezni. Niora kezdődik és végződik minden gondolatom, azonban mégis vannak olyan időszakok, amikor igyekeznem kell fenntartani a látszatot, hogy nem csak a szerelem van előtérben, hanem a harc is és erre ideális az aréna. Ez viszont tényleg csak látszat, mert ami legjobban foglalkoztat engem, az, hogy új év alkalmával, hogyan tovább előre. Abban biztos vagyok, amit iránta érzek, csak összeköltözni, nem is tudom, jó is volna, meg nem is. Korán kelek, ő nem annyira korán kelős, mint én, sőt mondhatni, alig alszom, vele ellentétben. Korábban is végig őrködtem mellette az éjszakát, tehát annyira nem is volna gond. Ezen még azt hiszem gondolkodom, meg jobb lesz, ha megbeszélem vele.
Viszont, még bőven télre áll, és hiába téblábolok itt, jobb lesz ha visszatérek céhházba.
Hamar magam mögött hagytam, Marmone falu rengetegszer bejárt csúszós utcaköveit, és a park is jelenlegi állapotában, tiszta fehér. A hó érintetlenül, hever lábam mögött, hiába tapostam az előbb oda, a szél olyan gyorsan feltölti, hogy nyomaim azonnal el is tünteti. Előhívva hazatérés kristályom és elmosolyodva, mert mégis csak ez a hely számtalan szép emléket csal arcomra, aktiváltam és gyalog szerrel visszasétáltam a palotába.
Az aréna már három alkalommal is kibabrált velem, ideje ezen változtatni, és az új kihívás, még jó is lehet. Bár amire készülök, az nem csupán, puszta harci technika, mint amiben segítettem neki, hanem ez sokkal nehezebb lesz. Ha teljes felszerelésében harcol, nincs esélyem, azonban kíváncsi leszek belemegy-e Hinari.
Ezekkel a gondolatokkal léptem szobája ajtaja elé. Kis térkép szerint bent van, de észlelésem nem akarom bekapcsolni ezért, jobb lesz, ha simán kopogok. Amint ajtót nyit, nem lépek be, csak ennyit mondok neki egy szuszra:
- Szia, volna még egy dolog, amire szeretnélek megtanítani a karddal kapcsolatban, viszont ahhoz, szükségem volna két dologra. Az egyik, hogy éles küzdelemben harcoljunk, az arénában. A másik pedig, hogy a katana, amit visszaszereztél, az én kezemben legyen a harc alatt. Kiállnál-e ilyen feltétel mellett ellenem a hardcore aréna földjén? - mondtam mosolyogva. Nem számítok határozott igenre, de azért megpróbáltam úgy megcsavarni, hogy bízhasson bennem továbbra is. De az az egy valami még mindig zavar, és ki kell próbáljam, hogyan lehetne kijavítani. Nem hinném, hogy program hiba, ahhoz túl elképzelhetetlen.

by **Hinari** Vas. Jan. 04 2015, 17:08

Lassan ideje volt visszarázódni a hétköznapokba, küldetéseket vállalni, és folytatni mindent ott, ahol az ünnepek előtt – na meg a vásár előtt – abbahagytam. Ám mindez korántsem volt ilyen egyszerű. Sokat álldogáltam a hirdetőtábla előtt, torkomban pedig minden sorral egyre tovább nőtt az a bizonyos gombóc.
Tudtam, hogy számíthatok a Katanára. Mégis olyan furcsa érzés kerített hatalmába, minden alkalommal, amikor rágondoltam. Biztosított felőle, hogy nem lesz gond. És én hittem neki. Mégis… valahogy olyan hihetetlen volt, újra a kezemben fogni őt, újra figyelni, hallgatni a tanácsaira. Amiért abban a két hétben dolgoztam. S most, hogy sikerült, mintha a neheze csak most jött volna. Újra összecsiszolódni. Hogy részéről nem lesz probléma, abban nem kételkedtem, az én hozzáállásom azonban… már korántsem állt olyan biztos alapokon. Bizonytalan voltam. Úgy éreztem, ahhoz, hogy úgy tudjam kezelni, ahogy eddig, bizonyítanom kell… ám hogy pontosan mit és hogyan, azt még én sem tudtam biztosan. Az a párbaj nem tartozott erre a lapra. Ott Victor előtt kellett bizonyítani, hogy a rólam alkotott képe változzon, s ne az áldozatot lássa bennem, ahogy akkor tette volna, ha megfutamodok. Hogy mennyire tekint magával vagy bármely céhtársával egyenlőnek, azt talán soha nem fogom megtudni, ám úgy gondolom, az a meccs csak javított rajta. Tisztában voltam vele, hogy bármikor megölethet, ha akarja – éppen ezért, nála azt kellett elérni, hogy ne akarja megtenni. Jó lesz erre a többieket is figyelmeztetni.

A váratlan kopogtatás kizökkentett, s én egy pár pillanatig még értetlenül pislogva kapkodtam az utolsó gondolatok után, majd egy lemondó sóhajjal hagytam el őket, utam az ajtó felé véve. Kissé meglepett ugyan, hogy Yuichi áll ott, ám ahogy beszélt, úgy változott az én arckifejezésem is. Először vidám, majd kérdő, ám amikor a feltételeket kezdte el sorolni, elsötétült az arcom.
- Nem – feleltem neki minden egyéb magyarázkodás nélkül, s ha nem ő lett volna, lehet rá is vágom az ajtót. De ő volt. Aki annyit segített nekem, akinek nagy része volt abban a győzelemben. Nyeltem egyet, próbálva leplezni a csalódottságom, s megmagyarázni magamnak, hogy nincs igazam. Hogy ő nem lehet ilyen, hogy biztos van oka annak, amiért most elkéri tőlem a Katanát. Nem akartam csalódni benne. Yuichi, ő… egyáltalán nem értette. Behunytam szemeim, csakhogy ne lássa, ahogy elhomályosul a látásom – Sajnálom, de… Nem azért, mert ne bíznék benned, de… nem. Sajnálom – ajkaimba haraptam, s elfordítottam a tekintetem, mereven bámulva a földet. El akartam menni, de nem hagyhattam itt. Így csak álltam ott, és vártam, hogy megmagyarázza vagy hogy ő menjen el hamarabb. S bár most nem voltam ezen az állásponton, de talán mindkettőnknek jobb lett volna, ha az előbbit teszi meg.

by **Hayashi Yuichi** Szomb. Jan. 10 2015, 21:03

Igenre nem számítottam, elsőre, más módhoz kell folyamodjak, hogy kiderüljön, hogyan vették el tőle. Az már biztos, hogy nem kérték el. Az arcára volt írva, hogy jobb lenne nem firtatnom tovább a témát, és igazándiból még erre hallgatnom is kellene. De a kíváncsiság, ez alkalommal is győzött, hisz itt vagyok. Az hogy el is fordította az arcát, még inkább azt mutatja, túl korán jöttem. Jobb lett volna, megvárnom vele az új évet. Nem viszont már visszafordulni nem akarok. Lábbelije orrát néztem, és kezeimmel nem igazán tudtam mit tenni, úgyhogy a hátam mögé rejtettem. és jobb talpam függőlegesen felhúzva, lábfejemmel rajzoltam néhány láthatatlan vízszintes vonalat, a palota folyosójának kövezetére.
- Megértem, hiszen, nem rég szerezted vissza - mondtam neki halkan, továbbra is lefelé nézve. - Sajnálom, csak van egy gondolatom, ami zavar - pillanatnyit haboztam - vagyis, amikor harcoltatok - nem bírom magamban tartani a kételyt, umum.. - a kard segítette őt, ellened? - kérdeztem, felvezetésképp. Megvártam mindenképp, hogy válaszol-e vagy hallgat esetleg.
Majd vártam még kissé, és előhozakodtam a másik dologgal.
- Mielőtt még elmennék, azért fenntartanám a kihívást. Te és én, egy aréna harc? - kérdeztem, aprón mosolyogva és közben felnéztem rá. - Ezúttal tétre, de vele együtt - oldalára pillantottam, bár azt eddig nem figyeltem, hogy visel-e. Kezeimet is elengedtem hátam mögül, megszüntetve az összekulcsolásukat. Hisz még mindig, nem tudok mit kezdeni velük. Bár azt tudom, hogy nem lesz könnyű, de a nap végére, még ha csak egy percre is, de szeretném kézbe venni a katanát. Talán vevő lesz látás módomra, talán nem. Hisz Freya bűnöző létére, még mindig kint van, és nem egy börtönben, a lopásért. Érdekel a véleménye, így hogy már napok teltek el.
- Volna még pár dolog, amint esetleg harc közben megbeszélhetnénk - hmmm - például, azt is elmondanám, hogy miért maradtam olyan keveset győzelmed után - áú, azt hiszem, ha tovább beszélek, csak komplett idiótát csinálok magamból, előtte is. Szájzár.

by **Hinari** Szer. Jan. 14 2015, 15:47

Akartam is, meg nem is rá figyelni. Egy részem vágyott az információkra, hogy felmenthesse a fiút, a másik viszont el akarta kerülni a csalódást, és semmilyen ostoba magyarázkodást nem akart végighallgatni. Én pedig hol egyiknek, hol a másiknak adtam igazat, így Yuichi mondandójának elején még inkább a folyosó kövezetével voltam elfoglalva, magamban számolva a különböző, apró mintákat, ám ahogy csak-csak eljutott pár szó a tudatomig, úgy kezdtem el ténylegesen is céhtársamra koncentrálni.
Végül kérdezett, s ekkor már én is felemeltem a tekintetem – a lehető legtovább húzva a mozzanatot -, ám a tervezett, fürkésző pillantás elmaradt: csodálkozón néztem rá; nem számítottam ilyesmi kérdésre. Persze jogosan merült fel benne, ám hogy is érthette volna meg? Olyan keveset mondtam neki, a fegyverről, a benne lakozó lélekről és a kapcsolatunkról, melynek néhány momentuma még számomra is új volt.
- Miért nem kérdezel előbb? – feleltem csöndesen, hangomból kiérezhető volt a szomorúság, ám nem hagytam, hogy megbélyegezze a fiúról kialakult véleményem – Nem kell ahhoz elvenni, hogy megtudd… megmondtam volna… - pillantottam oldalra, a jobb csípőm felé, ahol a kard szokott lógni. Most nem volt ott: a kastélyban voltam, biztonságban, nem kellett, fölösleges lett volna. Beharaptam ajkaimat, majd hirtelen emeltem fel a fejem, elszántan nézve Yuichi szemébe – Jó. Megküzdök veled. Én és a Katana ellened és a szabdalód ellen – mondtam, pár gombnyomással felvéve pár melegebb, kintre való ruhát, s mire a fiú megszólalhatott volna, már rég becsuktam az ajtót, és a folyosón lépdeltem a lépcső felé. Tulajdonképpen nem is rossz ez így. Újra összehangolódni... Nem siettem, de az előtérig nem is lassítottam le. Kitártam a palota hatalmas ajtaját, s megálltam, mélyet szippantva a hideg levegőből.
- Nem hibáztathatod érte. Én sem teszem – mondtam céhtársamnak, de végig előre figyelve, elnézve a hóval borított háztetőket, látni vélve az aréna épületét a messzeségben – Azt segíti, aki forgatja. Így van kódolva – indultam el végül, öklömet tenyerembe temetve, úgy lehelve rájuk. Nem volt kedvem kesztyűt venni. Valamiért rossz kedvem lett ettől ez az egész szituációtól, s úgy éreztem, jobb így. Érezni egy kicsit ezt a világot, jobban, mint eddig. Alexet akartam magam mellé, ám erre még várnom kellett. S ahogy lehullottak az első hópelyhek, úgy fordultam végül a fiú felé:
- Hosszú az út odáig. Kérdezz bátran és mondj el mindent, ami nem hagy nyugodni – mosolyogtam rá.

by **Hayashi Yuichi** Kedd Jan. 20 2015, 00:57

Nem kellett sokat várjak és válaszolt is, bár felelete tökéletes összhangban volt kedély állapotával és ezt ezzel a kérdéssel okoztam, vagyis inkább azzal, hogy add ide a kardod, hogy ellened használhassam, ideadnád? Muszáj volt viszont megkérdezzem, hisz csak így derült ki, amit korábban mondott, az nem csak hogy igaz, de valószínűleg, nem harcban győzték le, és úgy vették el tőle a kardot. Bár még egyszer sem győztem le őt, de kell egy lehetetlen küldetés mindenkinek. Azt hiszem nekem ő lett ez a küldetés. Persze csak óvatosan ezzel, nem támadólag. Egy kicsit elmosolyodtam a gondolatra, bár ahogy mondta azon is, bután tálaltam, de kitudja megoszthatom-e vele aggodalmam?
- Rendben, köszönöm - mondtam és hajoltam meg enyhén válaszára, a meghajlásomból ahogy felpillantottam, a lány már nem állt az ajtóban és mondhatni illatát követve tudtam csak azonosítani az irányt, merre is ment. Közel a lépcsősorig eljutott. Gyors, nagyon gyors.. ezen igazán nem csodálkoztam, hisz pont ez az amit szeretek benne, amit elintéz, az el van intézve, de mellette van szíve és ember. Bocsánat kéréssel már biztosan tartozom, azonban ahhoz találni kell időt, hogy ne csak én érezzem igaznak.
Utána fordultam és megindultam irányában. Mivel már öltözéket is cserélt, míg nem értem utol, addig felöltöttem egy kockás sálat, amit egy küldetésen kaptam egy kislánytól, hogy megmenthettem, két gaz koboldtól, akik az aranyát akarták. Így végül is én lettem a gaz kobold, aki elvitte a pénzét és ezt a sálat.. Zsebre dugtam a kezeim, és felöltöttem a zakót, amit még a kezdetekkor a játékba lépéskor viseltem és a nerve gear kedvesen megmentette nekem ezt a tárgyat. Barna négy gombos mellény és világos kék zakó, azt hiszem öltözködésem, nem túl divatos elég ósdi lehet, de amiben jól érzem magam, az azt ért támadások leperegnek.
Hangtalan, de nem rezzenéstelen arccal fogadtam az újabb információt, hisz neki ezt kellett megélnie, lent az arénában, míg én csak egy voltam azok közül, aki érte szurkolt és nem kellett akkor és ott érte tennem semmit. Vagyis inkább, nem tehettem. Néztem, ahogy kezét melengeti a hideg levegőn, míg nekem a kezem a zsebem melegében fürödve és nyakam körül a sál védve voltam a hideg ellen. Összesen arcbőrömön éreztem, ahogy kellemesen csiklandoz. Szeretem a hideget, talán egyik kedvenc évszakom, még úgy is, hogy fázós vagyok, legalábbis ez az eszköz nélkül saját testemben fázós voltam. A nyarat várom, de a tél mindig ad egy kis misztikumot. Ami talán most is ott lebeg, vagy honol valahol odakint. Őrült egy karácsony volt, talán túl messzire mentem azzal a süteménnyel? Remélem igen, hisz most először csináltam ennyire rosszat, a virgácsot is megérdemelném.. de azt hiszem.. nem fogok kapni.
- Nem fogom, így már értem - mondtam végül egész sokat várva vele, és hogy már meg is kaptam az engedélyt, azt hiszem felfedem előtte, talán ő tud válaszolni pár olyan kérdésre, ami viszont még továbbra is aggasztó.
- Van sok minden. Ami nem derült ki harcotok alatt. Használta ellened azt a képességet, hogy nem használhatsz ellene semmit? Vagy, amivel trükközik és ellened fordítja akár a gyógyulást, bármi mást? - hagytam egy lélegzetvételnyi időt, és ha máris válaszolt, akkor csak utána folytattam. Beszívva még egy kis friss hideg levegőt és pár hószemcsét - a háttere érdekelne, hogyan vette el tőled a kardot? Ezért kérdeztem úgy, tudni szerettem volna, hogy elkérte-e és átvert-e téged. Ne értsd félre, nem nézlek olyan embernek, aki bedőlne egy ilyen trükknek.. csak kíváncsi voltam, hogy akár céhtársadnak odaadnád-e félelem nélkül. Viszont látom a reakciódból, hogy nem volt kellemes, ahogyan elvették - eddig nem hagytam szóhoz jutni, bárhogyan is szeretett volna közbeszólni, olyankor picit felemeltem ujjam, hogy várjon, miközben pár hosszabb lépéssel és visszalassítva felzárkóztam mellé.
Majd folytattam tovább - először azonnal elakartam sétálni, a meccs végeztél, de mint láthattad, rövid idő után mégis elmentem és egy ideig követtem Freyát. Nem tudom, hogy észre vett-e, de kíváncsi voltam, milyen az állapota, miután küzdelemben legyőzted. Hisz tudod ő veretlen volt és egy szabdalóval verted el, míg az irányítása alatt volt kardod - beszívtam és kifújtam a hideg levegőt újra - a várt eredmény nem maradt el. Nem csodálkoznék, ha jó ideig nem látod Freyát, megtört a sorozata, maga a lány is megtört, de nem tudom mégsem sajnálni. El sem tudom képzelni, min mehettél keresztül, csak azt láttam, mennyire vissza akarod szerezni őt. Szóval megértem reakciód, hogy még ha furán is kértem, de visszautasítottad a kardod átadását - kicsit elhallgattam, de nem akartam nagyon megállni beszédben. Most először felé néztem, nem csak séta közben magam elé. - Mit tett veled? - kérdeztem aggodalmasan rá nézve. Álméreg mérget készítettet velem, ez is csak azt mutatja, módszer a módszer ellen. Remélem nem az történt, hogy míg aludt, elvették tőle..
- Volna még egy kérdésem - bár tudom, ha válaszolt, úgy ezzel vártam még egy kicsit, de azért csak folytatásnak eresztettem, ahogyan tudtam és a kérdésem kicsit felvezettem - azt gondoltam eddig, hogy ami nálad vagy nálam van az sérthetetlen, tehát eladhatjuk, esetleg harc idejére megsemmisül, de harc után visszakapjuk és használhatjuk újra. Mint, a páncélokat. Kard esetében, korábbi játékokban hozzánk voltak kötve, tehát csak a tulajdonosa használhatta. Viszont a te eseted azt mutatja - akarva akaratlanul is a jobb kezem kicsusszant zsebemből és összeszorított ököllel folytattam - hogy lehet lopni. Azt, hogy nem fix semmi. És ez nem csak egyben egy kiszabadulós játék, de túlélő játék is.. nem csak szörnyektől kell tartani, hanem emberektől is. Vagyis olyan szörnyektől kell félnie sokaknak, akik valaha emberek voltak. Ez más utat mutat a játékban. Nagyobb szükség van ránk, mint hittem. Eddig azt képzeltem, hogy ha harcolok a fronton, azzal már teszek azért, hogy kijussunk, ha utána eredek pirosnak, azzal segítem a lassabban fejlődő játékosokat, de ez hogy amiért harcolok, akarom mondani harcolunk ennyivel meggátolható, az már egyenesen vérlázító - fejeztem be szónoklatom, de öklöm úgy maradt és kicsit be is pirosodott, igaz ezt a hidegebb levegő számlájára írhatom, hisz ekkora erőt csak nem fektettem bele a szorításba.

Azonban ahogy haladtunk már egészen közel is kerültünk az arénához. Kíváncsian vártam Hinari, mint gondol gondolat menetemről, én idegesítettem magam rá túlon-túl a témára, vagy ő hogyan látja így, hogy külső szemlélő elmondta, amit látott, amit megértett belőle. Ha neki is van ennyi, simán elbeszélgetünk az arénáig, már csak az a kérdés, fázik-e?
- Viszont egy szó vagy száz szó, de harcoljunk - mondtam, ahogy elértük az arénát. Kíváncsi voltam, milyen terepre érkezünk. A hó után eltudnék képzelni egy jégpályát akár, vagy egy forró tengerpartot.

Pontok:

Felszerelés:

by **Hinari** Kedd Jan. 20 2015, 16:47

Lassan, egyenletesen szállingózott a hó. Olyan apró, alig látható jégkristályok formájában, mik rögtön elolvadtak, ahogy hozzáértek hévtől forró bőrömhöz. Erősen szorítottam össze ajkaimat, pillantásom még mindig a háztetőkön nyugodott, nem néztem rá. Csak elindultam. Tétován, ügyelve rá, hogy tudjam tartani a lépést, csöndesen hallgatva a monológját, azt a megannyi kérdést, ami ezidáig foglalkoztatta, s amit nem akart vagy nem mert elmondani nekem. Nem szóltam közbe, kezeimet emeltem néha ajkaimhoz, s leheltem rájuk újból, s egészen addig nem válaszoltam, amíg nem csöndesedett el, ő, és az utca. Ketten voltunk a hóesésben.
Halk roppanás, és újabb, ahogy csizmám tovahaladt, s én a homlokomat ráncoltam, próbálva először magamban megfogalmazni a feleletet. Nehéz volt. Már maga az emlék is. Önkéntelenül hunytam be a szemeim, tíz ujjamat kibontakoztatva egymás öleléséből, jobbal fogva rá a nyakamban függő, rejtett nyakláncra, ami a fiú szavait juttatta eszembe azon a késő őszi vásáron. ~Azért választottam őt, mert ... szerintem kiegészít. Majd megvéd téged.~
Hittem neki. Nem számított az utána következő, könyörtelen órák sokasága.
- Nos, ami a visszavágót illeti… – kezdtem bele egy apró sóhaj után - Használta mindkét képességét. Az itemtiltást rögtön azután, hogy felkentem a szabdalóra az álmérget, a képességfordítást pedig azután, hogy rájött, többet sebzek mint kellene. Erre válaszoltam a kígyóval, gyakorlatilag eldöntve a párbaj végkimenetelét… bár olyan könnyedén védte a támadásaim, hogy majdnem még ez is kevés volt - gondolkodtam el egy pillanatra, szánt szándékkal hagyva majd egy percnyi szünetet is, mielőtt folytattam volna – A háttér… hogy mit tettek velünk… - a város macskaköveit néztem, ahogy eltűnnek mögöttem, s ahogy újak, mások lépnek a helyükbe. Nagyobbak, keskenyebbek, hófoltosak, szárazak. És régiek, de mégis újdonságot nyújtva, folyton változva, miközben egyre közeledtünk az arénához. Mélyen beszívtam a levegőt, és összébb húztam magamon a kabátot.
- Azt hiszem ennek nem most van itt az ideje – fújtam ki a levegőt, lágyan, de mégis szomorúan mosolyogva rá – Zsarolással és győzelemmel vette el, mégis, megmentve az életünket utána – néztem fel az égre, egy ideig követve a felettünk úszó felhőket – Ne haragudj rá… mindattól függetlenül, amit tett és amit láttál… Tudod, miután nyertem, én meghívtam sütizni - fordultam céhtársam felé újra - Segíteni akartam neki, a barátja, és nem az ellensége lenni. Elutasította, de én bízok benne, hogy egyszer még bepótoljuk – mosolyom most vált először bizakodóvá, ám ahogy folytattam, úgy komolyodtam el – Ami pedig azon a napon történt, azt elmesélem neked a harc után. Megígérem. De nem most… - pillantottam az aréna épülete felé, melynek árnyéka immáron egészen közelről vetült ránk. Reméltem, hogy a fiú megérti. Nem akartam, nem tudtam… még ennyi idő távlatából is, fájdalmasan hunytam le a szemeim, hacsak rágondoltam. Erről nem lehet csak úgy, egy fontos harc előtt elcsevegni. Veszítene a komorságából, és megpecsételné az utána lévő küzdelmet is. De talán majd visszafelé… a szint bús szürkesége megfelelő hátteret adna neki, azt hiszem.

Yuichi pedig újból kérdezett. Szavai baljósan csapódtak vissza a hallgatag falakról, egy olyan témát hozva fel, ami hangulatában egy cseppet sem különbözött az eddig elmondottaktól, csupán a hatása, a benne rejlő lehetőségek voltak sokkal nagyobbak. Most is, mint az előbb, szótlanul hallgattam végig őt, fürkészőn nézve rá, s egy kicsit szomorúan is, ám felelet helyett ezúttal csak lenyitottam a menüm, és előhívtam a szabdalót.
- Vedd el kérlek – helyeztem rá a felfelé fordított, nyitott tenyeremre a fegyvert, és nyújtottam feléje – Majd ha a kezedben van, nézd meg, el tudod-e rakni az inventorydba, vagy fel tudod-e szerelni – mondtam utána, megvárva, amíg céhtársam megteszi, amire kértem – Látod? Ennyi az egész – folytattam keserű mosollyal – Máris a tiéd. A rendszer nem érzékel tulajdonost. Nem tiltja az itemek átvételét, ahogy például potiont is lehet átadni másnak, akár harc közben is – magyaráztam, időközben visszakérve a fegyvert, és el is rakva azt – Sajnos rengeteg lopás történik, és néha csak erőszakkal lehet elérni, hogy az adott tárgy visszakerüljön a tulajdonosához. Volt már ilyesmiben részem, bár szerencsére kezd csökkenni az ilyen esetek száma. Persze aki megteheti, és a háttere miatt nem kell tartania a következményektől sem, az ezután is meg fogja. Ez ellen még én sem tudok… tudtam… semmit se tenni.
- Viszont nem szabad, hogy ez letörjön. Hidd el, ők se mindenhatóak. Ők se kockáztatnak meg olyasmit, amibe belebukhatnak. Csak meg kell mutatni nekik, meddig mehetnek el – bólintottam, végül az aréna felé intve – Gyere, játsszuk le azt a meccset – sóhajtottam vidáman – És ne aggódj, nincs nekik se egyszerű dolguk. Főleg nem akkor, ha egy olyan összetartó közösség egy tagját akarják gátolni bármiben is, mint a JL vagy a frontosok csapata – tettem még hozzá, felidézve Alex szavait. Vajon sikerült beszélnie Anattal és a többiekkel? Ha a fiú képes összehozni, amit eltervezett, nemsokára még a mostaninál is erősebbek leszünk. Együtt. Arcomon mosollyal léptem át az aréna küszöbét, lehívva a felszereléseim, beállítva a pályát, mire kaszttársam átért a másik oldalra. Game on!

Lv36:

Dobások:

by **Hayashi Yuichi** Csüt. Jan. 22 2015, 15:29

A szavak csak úgy tódultak és tódultak belőlem. Nem akartam véka alá rejteni semmit sem, de végül az igazi dicséretet későbbre hagyom, hisz tényleg eltanult valamit, és tudott is dönteni, mi az, amit használni kell és mi az, amit tényleg használni akar. De nem csak belőlem, válaszolt is és igen, ez az ami nem látszott a küzdelemben elég jól, hogy milyen hatásnak van kitéve. Nem néztem még rá, csak igyekeztem, a havas foltokra lépni. Inkább ropogjon a talpam alatt a hó, minthogy koppanjon a kő.Így azért kissé kanyarogva sétáltam, de azért az általánosságban inkább hóval fedett volt. Vártam, hogy elmondja, de kis halasztást kért benne. Meg zsarolták és úgy vették el? És Freya volt az, aki megmentette, valamint barátságot kötne vele? Ezek azért már egészen más formát adnak a dolognak. De hogyan mentette meg, hisz elvette tőle és utána párbajjal kellett volna visszaszereznie, erre minimum két alkalmat kapott. Másodikra sikerült is. Nem értettem mindent, de nem is akartam azonnal megkérdezni. Annyiban hagytam, bíztam benne, hogy el is fogja mondani. Ami igaz érdekelt, nagyon is. Főleg hogy egy céhtársammal, más ennyire el tudott bánni.
Az aréna már nem volt messze, de, volt még ami nagyon érdekelt. A felém nyújtott szabdalóra rá csodálkoztam. – Igen, kipróbálom – feleltem kérésére. Bár mielőtt hozzá értem volna, még a szemébe néztem, hogy tényleg ezt akarja-e. Nem láttam jelét, hogy ne tegyem meg, de ujjaim mégsem akartak összeszorulni a fegyvere élén. Tenyeremet a kard fölé toltam már teljesen, de hozzáérni nehéz volt. Igazából nem akartam hozzáérni, elhittem neki e nélkül is, hogy elvehető. Azonban mégis csak hozzá értem. Vártam.. vártam valamire, hogy történik-e, de semmi. Nincs semmilyen hatással, ha más fegyverét tartom kezemben, sem a pontjaimban nem történt változás, sem a felszereléseimben. Egyszerűen a tárgy adottságait is el tudtam olvasni, ami egyetlen ponton nem stimmelt a sajátommal. A tárgy készítője Rita Hanami. Nem tudtam engedelmeskedni minden szavának, nem akartam eltenni a tárgyat és felszerelni, csak visszaadtam tenyerébe.
- Köszönöm, de ez éppen elég volt, sőt sok is. Ezen azt hiszem változtatni fogok.. – merültem el egy rövid pillanatra. Hisz ez tényleg azt jelenti, hogy ott a bálon sikerült annak a bandának kirabolnia az ott felgyűlt játékosokat. Nem úgy zajlott, mint az én fejemben. Nem jártak pórul – mármint jobban fogok figyelni a tárgyaimra – mondtam lesütött szemmel. Amiért viszont tényleg nem tudtam ránézni az más volt. Nem akartam, hogy lássa, sajnálom. Sajnálom, hogy nem segíthettem többet, csak kardozni, sajnálom, hogy az egy nem méreg-méreg volt. Valamint sajnálom, mindazért, amit kapott egy pvp játékostól, egy szerencséje volt, hogy nem volt benne gyilkos szándék, inkább egyfajta bódult harckeresés, ahol találkozni akart olyannal, aki le tudja őt győzni.
- Megpróbálom – röviden válaszoltam, de tudtam jól, nem tudok hazudni – vagyis, majd igyekszem. Ez a felfedezés, bizonyos szempontban rossz, de egyben ad egy támpontot is. Amire te vagy a legjobb példa. Vissza lehet szerezni a tárgyat. Már csak az a kérés, milyen eszközökig mehet el egy játékos? – ebben a pillanatban, ebbe nem akartam mélyebben belegondolni, így is sok olyan dolog jutott eszembe még piros üldözőként is, hogy azt hiszem ez kicsit sem emberi. – Igazad van, megmutathatjuk nekik – ezzel egy csapásra visszahozott némi életet a pillanatba. Hisz kérdésem, nem is igazán neki szólt, hanem magamnak, de válaszát sem söpröm félre.
Örömmel fogadtam, hogy máris a harcra készül, és azt hiszem ideje kipróbálni valami újat. Nagyjából már ismerem mire képes, és azt is tudom, hogy a Katana tud neki szólni, hogy merről támadok. Nincs más, lehengerlés következik. Viszont ami nehéz lesz.., hogy ő lány. Valahogy tényleg megkell oldjam, hogy ne finomkodjak minden esetben. Jöhet a kardforgatás sötét oldala, talán. Szavai öntöttek némi erőt testembe, de lelkembe sikertelen, eddig.
- Akkor öltözködés! – mosolyogtam rá és egyesével jelentek meg rajtam az általa és mások által kovácsolt és felerősített tárgyak. Amint lehetőségem adott beléptem az arénába, és tudván, hogy figyelnem kell, így vártam első támadását.

// mint korábban hozott melléklet, item használat tilos Smile

by **Hinari** Csüt. Jan. 22 2015, 22:35

Nem felelt, de talán nem is kellett, nem is lehetett erre mit. Egyetlen, hálás pillantással köszöntem meg neki, s fel nem tett kérdésére bólintva, „igen, mindenképpen el fogom mesélni”. Jólesett, hogy nem faggatózik, hogy tud várni, noha bizonyára érdeklik a történtek, melyek következményeinek ő is részese volt. Tulajdonképpen már hamarabb el kellett volna mondanom neki. Mindent. Meg kellett volna bíznom benne ennyire, de a visszavágó előtt csak egy cél lebegett a szemem előtt, meg az a másik, s nem akartam olyan élményeket feleleveníteni, amelyek megtörték volna az edzés hatékonyságát. Legalábbis én így gondolom. De vajon ez-e az igazság?
- Sajnálom… - sütöttem le a szemeim, saját gondolataimat sűrítve bele egyetlen szóba, a havas kövezetet nézve, egy jó darabig még. Akkor viszont, amikor feléje nyújtottam a fegyvert, már emelt tekintettel, biztatón a szemébe nézve tettem azt, s bár Yuichi még így is habozott egy kicsit, utána csak elvette a kardot – bebizonyítva, hogy a rendszer tényleg nem figyel az ilyesmire. Ez persze nekem nem volt új, a fiút viszont láthatólag megviselte, ám örültem neki, hogy megpróbálja más szemmel nézni a helyzetet, és ezek után, immáron erre is tekintettel, fogja folytatni az útját. Feltett kérdése viszont eszembe juttatta azt a beszélgetést Szophieval. A fehéret és a feketét. De nem feleltem neki: erre magának kellett megtalálnia a választ.
- Csak egyet tarts észben: ha mindenáron a tiszta utat járod, mindent el fognak venni tőled – mondtam csöndesen, nem is igazán arra válaszolva, amit kérdezett, s fordítottam neki hátat, még egyet intve neki, az aréna bejárata felé indulva. Hagytam időt rá, hogy végiggondolja, közben felszerelkeztem, s mire átért a túlsó oldalra, már a pálya is készen volt.

Alapvetően nem terveztem semmi bonyolultat, ám azt sem akartam, hogy túl könnyű terep legyen. Az aréna egy egyszerű, vékony hóréteggel fedett mező volt, a szélén pár köteg, derékig érő, száraz fűcsomóval. Illetve annak nézett ki. A középső, jó öt méter sugarú körben viszont a hó alatt csúszós jégpálya terült szét, első ránézésre – s talán többedszerire is – láthatatlanul. Csak akkor lehetett felfedezni, ha ráléptél, s akkor is csak tapasztalat útján. Ezen felül a körnek három részén, három és négy, hat és hét, valamint kilenc és tíz óra között (ha a kört egy óralapnak képzeljük el) ez a jég olyan vékony volt, hogy egy kis súlytól rögtön beszakadt. Elmerülni nem lehetett, nem volt olyan széles a hely, ám az óvatlan játékos lába könnyen beszorulhatott, kiszolgáltatott helyzetbe hozva őt, rákényszerítve, hogy kitérés nélkül legyen kénytelen védekezni.
Lássuk be: nem terveztem megkönnyíteni céhtársam dolgát, ha le akar győzni.
Egy hozzá közeli, de nem a legközelebbi fűcsomó mögött vártam rá, féltérdre ereszkedve, a Katanát jobb kézben, készenlétben tartva, aktivált lopakodással. Leheletem apró gomolyagként vált semmivé, meglengetve a barnássárga, vékony fűszálakat, amik között kinéztem. Mozdulatlanul figyeltem őt, kizárva minden felesleges gondolatot, azt a pillanatot választva a támadásra, amikor épp másfelé néz. Ekkor rugaszkodtam el, ügyelve rá, hogy kettőnk közül ő legyen a körhöz közelebb, egy gyors, lendületes vágással indítva, félig berogyasztott térdekkel, valahová a dereka felé célozva.

Támadás, képi nélkül, 15-ös lopakodás bónuszsebzéssel.

by **Kayaba Akihiko** Csüt. Jan. 22 2015, 22:35

The member 'Hinari' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :
[Hardcore] Yuichi vs. Hinari 4766610511_dda12706fc_s

--------------------------------

#2 '2 oldal halál/korona' :
[Hardcore] Yuichi vs. Hinari 4766591541_a6962e6ebb_s

by **Hayashi Yuichi** Pént. Jan. 23 2015, 22:35

Nem neki kellene sajnálnia, vagyis ezt mondania, hanem a zsarolóknak, vagy legalábbis, nem mondani, kifejezni a szándékot, bér nem akartam rá válaszolni, de ennek egy oka volt, nem tudom mi lehet rá a válasz. De ezt próbálom megtalálni, ahogy csak tudom, amint többet is elmond, addig viszont nem firtatom. Jó azt látni, hogy túl van a nagyján, és már a katana is nála van. Viszont ez egyet jelent. Aki látta a harcot és tudta, hogy miért folyik, innentől potenciális kihívó lehet a fegyverért. És ha erősebb, akkor elveszi, ha nem erősebb, akkor kicsalja. Azt hiszem jobb lesz, ha néha a gyakorlási időmből áldozva, inkább a céhházat őrzöm, vagy inkább mondhatni úgy, hogy magamra vállalok némi plusz idő felhasználást, a potenciális veszély feltérképezésére és lehetőség szerint megtörténte előtti elhárításra összpontosítva. Ránéztem, de kezdett szerencsére arcáról eltűnni az a komor tekintet. Bár az hogy pillanatnyilag eltűnik, ott van még. Hátha ez felvidítja, legalább egy kicsit, ha már az indulás nem is volt a legkiemelkedőbb.
Azonban, ahogy átvettem a kardot, leginkább egy áramütést akartam érezni, de ehelyett semmi. Igyekeztem visszaadni, ahogy csak tudtam, nem akartam magamnál tudni más tulajdonát. Amit mondott az bármennyire is szomorú, de igaz. Pont, mint játékon kívül, ezért nem értem, miért nem kikapcsolódni térnek be a játékba, miért nem elvonulni egy olyan helyről, ahol kevesebb a szórakozás? Hisz ezért lettek megalkotva a játékok, hogy szabad időnket elvegyék, de legalább hasznosan. Elhúztam egy kicsit a szám, és orrom alatt mormogva két rövid kifejezést, inkább nem válaszoltam, csak egyetértettem.

Arénába betérve, furcsa terep fogadott. Bár a hó az rendjén van, de kicsinek mondható, viszont elég lesz azt hiszem. Megropogtattam csuklóm, és kivártam azt a tíz másodpercet amíg elindul a harc. Hinari azonban nem látszódott, de egyértelmű, hogy itt van, hisz nélküle nem lenne a számláló. Négynél lehunytam a szemem és míg kettőt nyeltem, addig felkészültem.
- Niji parry! - kiáltottam egyből, ahogy letelt a számláló, fel akartam készülni a lehető legjobban érkezésére, és ha aktiválódott képességem, úgy bármily szögből is támad, biztosan meg tudom acélozni karom, hogy támadását megállítsam.
Ezután sérülés helyétől független, szembe fordultam vele, rámosolyogtam és alig két szó hagyta el szám - védd magad.. - arcomra némi megkönnyebbülés ült ki, de egyben aggodalom. Hisz amire készülök azt nő ellen sosem tenném meg, legalábbis, fájdalom mellett. Térdemet berogyasztottam és félre csapva pengéjét igyekeztem, középről elrugaszkodva felé ugrani, mint egy ifjú tigris. Azonban, a hó alatt volt valami, ami majdnem ifjú lajhárt készített belőlem, akrobatikával igyekeztem kiegyensúlyozni és újra kezdeni az ugrást. Remélhetőleg, legalább belecsúsztam a lányba és dereka körül ráfogva a ruhájára, minden erőmmel és súlyemelésem beleadva, felemeltem és ledobtam a hóra. Majd még megspékelve bal öklöm támadásával, amit jól hátra húzva, beleboxolnék állába. Utálni fogom magam ezért, de meg kell ismernie ezt is, ugyanis a kardforgatás része, és így is meg tudja magát védeni, talán.
- Védd magad! - kiáltottam felé és újra ütésre emeltem öklöm, amennyiben a trükkös jég vagy gyorsasága nem játszott vele cica-egér játékot. (Ahol a cica átalakul a másik cica szájában lévő döglött egérré Rolling Eyes

)

Életerő: 115
Páncél 0/70

// 1 támadás és támadás kivédés próba. (max sebzés:20)

by **Kayaba Akihiko** Pént. Jan. 23 2015, 22:35

The member 'Hayashi Yuichi' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :
[Hardcore] Yuichi vs. Hinari 4767249862_5877ffd2ef_s

--------------------------------

#2 'Római stílusos 6-os' :
[Hardcore] Yuichi vs. Hinari 4766604805_c1598fabbe_s

by **Hinari** Vas. Jan. 25 2015, 02:36

Amint a Katana pengéje belehasított a fiú derekába, fél szemmel már nem őt, hanem a távolságot kezdtem el nézni, ami közte és az aréna jéggel borított fele között húzódott. Határozott tervem volt végig irányítani a küzdelem menetét, attól függetlenül, hogy kettőnk közül Yuichi volt az efféle harcban járatosabb: talán őneki, talán magamnak, de leginkább a Katanának akartam bizonyítani, habár a konkrét tény nem fogalmazódott meg bennem; mozdulataim mögött csupán az akarat bújt meg.
És a gondolat meg is maradt gondolat szintjén. A fiú tudása és reakcióideje még a jegen való elcsúszás után is elégnek bizonyult ahhoz, hogy teljesen felborítsa a tervemet, egy olyan megoldással állva elő, amire nemhogy én, de még a Katana se számított – legalábbis abból, hogy a fegyver nem szólt előre, erre következtettem. Amint megmarkolta a ruhámat, már tudtam, hogy esélyem sincs. A súlyemelés hiánya, ami a RenAi elleni párbajban is nagy jelentőséggel bírt, most újfent eldöntötte a harc további két-három másodpercét, s bár megfordult a fejemben, hogy Yuichi lehet készülhetett ellenem, de hogy mégis milyen mértékben, az csak most látszott igazán.
- Szúrj, gyorsan! – zökkentett ki a Katana, s én, vállamat enyhén lejjebb eresztve, forgattam úgy a csuklómat, hogy a szabdalója ne legyen útban, majd igyekeztem erőteljesen beléállítani a Katana hegyét, még mielőtt eldobott volna. Mindez az idő törtrésze alatt történt, a következő pillanatban már a jégen csúsztam hátrafelé, szememet elvakította a hó, ahogy a lendülettől fel-felspriccelődött, utamat kísérve. Yui viszont messze volt. Valószínű a csúszás okozta plusz métereket nem vette számításba, így egy kicsivel később ért oda hozzám, s igaz annyi időm nem volt, hogy fel tudjak állni, viszont tudtam kicsit módosítani a helyzetemen. Egy lépés. Ennyi kellett, hogy a fiú alatt beszakadjon a jég. Figyelmem a fegyverére összpontosítottam, igyekezve hárítani az érkező támadást, ő viszont ököllel csapott felém, a szabdalót a lefogásomra használva. Dominancia a harcban. Hogy én valaha elérem ezt őellene… már magán a feltételezésen is nevetni támadt kedvem. Felelni viszont nem feleltem neki: összeszorított fogakkal tűrtem, magam elé emelve a Katanát, s mint Ai ellen, úgy bal kezemmel észrevétlenül marékra fogva egy kis havat. És vártam. Yuichi bizonyosan mozdulni fog a következő csapása előtt, helyből nem szokott támadni, s amint beragad a lába a jégszilánkok közé, úgy fogom a szemébe dobni a havat, a keletkezett előnyt megfelelően használva. Már csak a szerencsén és a megfelelő időzítésen múlott, hogy mindez sikerül-e.

Élet: full
Páncél: 45
Pihi: 2/5

Támadás, 65 sebzéssel.

by **Kayaba Akihiko** Vas. Jan. 25 2015, 02:36

The member 'Hinari' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :
[Hardcore] Yuichi vs. Hinari 4766612103_86ee832108_s

--------------------------------

#2 '2 oldal halál/korona' :
[Hardcore] Yuichi vs. Hinari 4766591541_a6962e6ebb_s

by **Hayashi Yuichi** Vas. Jan. 25 2015, 13:15

A katana pengéje éles fájdalmat hagyhatott volna hátra, amitől persze, mint minden más ember szabadulni akarnék, de erről itt szó sincs. Jó volt egyben hallani újra a kardot, hogy beszél és céhvezérem szót fogad neki. Érdemes volna a kardforgatónak megtanulni, hogyan bújjon ki a leszorítás alól, valamint ne hagyja magát lefogni. Viszont előbb ismerje meg, milyen az amikor kilátástalanul lecsökken a mozgás tere. Ez akár lehet egy visszajátszása annak, hogyan vették el tőle a fegyvert, és megtanulhatja meglátni a kiutat. Bízom benne, hogy nem megyek túl messzire.
Viszont fürge volt, egészen messze jutott, míg ugrottam, de egy kisebb ugrással rajta teremtem, hogy bevihessem az ököl csapást. Egy keveset ficánkolt, de már kezd alakulni. Igaz testsúlyom nem lehet sokkal több az övénél, és súlyemelésem sem elég magas, hogy tökéletesen lefogjam, arra meg végképp semmi esélyem, hogy lekulcsoljam a lábát és leszorítsam. Bal öklöm a levegőben mi tévő legyek? Ha simán folytatom ezt, annak nincs értelme. Kétségbeeséséig kell mennem, amikor már nincs más lehetősége, csak az hogy feladja. Egy szempillantásnyi idő elég volt, ahhoz, hogy döntsek a lehetőségek közül. Bal térdem átlendítettem mindkét lába felett és remélhetőleg rá tudtam ülni, ha a jég sem rakoncátlankodott vagy babrált ki velem.
- Niji Double! - szólítottam a lehetséges képességet, ha megjelent a katana a bal kezemben, mindkettővel lefelé céloztam, a vállára. Rövid ideig a csonkolás lehetősége is megvillant fejemben, de arra képtelen volnék, így kicsit beljebb a kulcscsontja helyén igyekeztem leszúrni a kardot a két vállán keresztül. Ezzel hozzászögezve a jéghez.Ezzel mondjuk esélyt adhatok neki, hogy kihasználja terpeszben ülésem rajta, és ez esetben hatalmas szerencse, hogy nincs fájdalom érzet. Bár az biztos, hogy az áll bezúzás, vagy gyomor szúrás és vágás is igen megviselt volna minket. Jobb kezemmel megindítottam a támadást, remélve, hogy megjelenik rendjén a másik kard, és még ha csak látszatra is, de lekötöm. A gyűrűje ennél sokkal hatékonyabb, viszont ha nincs rá lehetőség, jó volna ha megtanulná, mindig van lehetőség. A játék a valóságból merít, kiderül, hogy milyen mélységig.

Életerő: 50/125
Páncél 0/70

//képesség próba és találat próba
Ahogy átemelte a lábát yuichi hogy föléd üljön, másik oldalt beleszakadt a jég alatta xD

by **Kayaba Akihiko** Vas. Jan. 25 2015, 13:15

The member 'Hayashi Yuichi' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :
[Hardcore] Yuichi vs. Hinari 4767251444_0f76bf2817_s

--------------------------------

#2 'Római stílusos 6-os' :
[Hardcore] Yuichi vs. Hinari 4766602461_64fb5071c9_s

by **Hinari** Vas. Jan. 25 2015, 14:18

Védd magad! Védekezz! ~Támadj, a lábára, most!~ Egy lendületes vágás és vége…
Behunytam szemeim, halkan fújva ki a levegőt. A fejemben cikázó gondolatok ellenére sem mozdultam. Túl heves. Nem figyel a külső jelekre.
Éreztem az enyhe szelő lágy érintését. Markomban kezdett elolvadni a hó, lassú csermelyként folyt végig ujjaim között. Egy hirtelen jött széllökés, tincseim csiklandozása, ahogy szétterültek a jeges földön. Egy szó, s a Katanának szólnia sem kellett; tudtam, mi következik. Vízcseppek, nedvesek, átáztatva ruhámat, behatolva a fekete páncél alá. És a roppanás.
Ekkor nyitottam ki szemeimet, csak ekkor. Tudtam, hogy jönni fog, jönnie kellett. Az esély. Gyorsan mozdultam, számára lehet váratlanul, jobb könyököm behajlítva, fegyverem vállammal párhuzamosan tartva, hasam felől csapva fölfelé, az arcom felé, egyszerre ütve fel a két kardját, s ezzel egyidőben jobb lábamat kilöktem oldalra, megpróbálva elgáncsolni ellenfelem, elérni, hogy egyetlen támasza a jégbeszorult lába legyen. S már gurultam is az ellenkező irányba, akrobatikám segítségével állva talpra, kiállva a kör szélére, ahol már rendes talaj lapult a hóréteg alatt.
- Ne csak rám koncentrálj, hanem a környezetre is. Főleg ha az ellenfeled van hazai pályán – mosolyodtam el, s immáron két kézbe fogva a fegyverem, vártam meg, amíg kikászálódik a csapdából, és ő is megtalálja újra az egyensúlyt. Nem akartam előbb támadni. Bár megtehettem volna, de úgy éreztem, mindannak ellenére, ahogyan ő harcolt, én megadom neki a lehetőséget a tiszta befejezésre. Ahogy elnéztem, továbbra sem rakott több pontot életre, mint azelőtt, így nem lett volna szép tőlem, ha helyzetét kihasználva nyerem meg ezt a párbajt. Időközben pedig a második kardja is eltűnt, így végül a figyelmemet - illetve figyelmünket - sem kellett megosztanom. Bólintottam, ha úgy láttam, indulhatok, s ha céhtársam is megerősített ebben.
Talpam alatt felfénylett a hó, ahogy a Villanás apró szikrái megcsillantak rajta; szemeimet végig a karján s a szabdalón tartva lendítettem előre a Katanát, bal vállamat és lábamat helyezve előrébb a roham közben. Az utolsó fél métert azonban csúszva tettem meg, használva a jégpályát, félig behajlított térdekkel, ám amikor már azt hitte volna, alulról fogok támadni, elrugaszkodtam, a szabdalójához közelebbi kezemmel ráfogva a fegyverére (ezzel, ha úgy adódott, magamat is sebezve), az ugrással elég lendületet szerezve, hogy felfelé tudjam nyomni azt. Ekkor indítottam útjára a Katanát, alulról fölfelé vágva belé; majd, elengedve a pengéjét, folytattam az elkezdett ugrást, átpördülve felette, két lábbal érkezve a talajra, készen az esetleges ellentámadás hárítására.

Támadás, 65 sebzéssel.
Pihi: 3/5

by **Kayaba Akihiko** Vas. Jan. 25 2015, 14:18

The member 'Hinari' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :
[Hardcore] Yuichi vs. Hinari 4767249862_5877ffd2ef_s

--------------------------------

#2 '2 oldal halál/korona' :
[Hardcore] Yuichi vs. Hinari 4766591541_a6962e6ebb_s

by **Hayashi Yuichi** Vas. Jan. 25 2015, 19:05

Erre mondaná az ember jogosan, hogy "banyek", hiáb jelent meg a kard bal kezemben, annyira tiszta volt a célpont, viszont a kardok sem egyformák, valamint, túl billentem. Ennyi idő neki elég is volt, hogy elszökjön. Meg kell hagyni, akrobatikával rendesen előttem jár. Ennek örültem, hisz látom, hova fejlődhetem még és van is hova. Nem rohamozott, nem támadott meg. Lenéztem a jégre és a bakancs szára látszódott csak ki a hó alatti résből. Nem engedett elsőre, de erő kifejtéssel már meghozta az eredményét. Akrobatikámmal kiegészítve sikerült nem beszakadnom ezúttal a másik lábammal. Pár oldalazó lépést megtéve a jégen, miközben őt néztem, le-le pillantva a terepre, hova léphetek.
Kijelentésének kifejezett örültem, hisz korábban ezt már említettem, ez csak egyet jelent, fülekre talált beszédem. Ennél nagyobb érdemem azt hiszem nem is lehetne oktatóként, kardforgatóként, pedig még jó pár szint itt áll a szintfőnökökkel együtt, akik csak arra várnak, hogy legyőzzük. Bólintására, függőlegesbe állítottam kardom arcom előtt és enyhén meghajoltam. Életerő sávom közel annyi lehetett, mint a hőmérséklet mínuszban. Gyatra, de épp elegendő egy csodatételhez. Viszont őt ismerve, nem lesz több támadásom, kérdés viszont, kell-e a kard hozzá, vagy immáron saját maga forgatja a kardot és nem a kard őt?
Jött is rohama, nem kellett várnom, gyors.. rendkívül gyors. Kardomat kézzel lefogta, aminek a markolatát nyomban elengedtem, és próbáltam kioldalazni a vágása elől. Karomon végig szántott, de talán ez volt az a a momentum, ahol megakadályozta a rendszer a további sebződést. És megjelent a küzdelem végét megjelenítő felirat. Győztes Hinari.
Egyben már biztos voltam, ahogy a legtöbb vele vívott harcban, bármikor is teljes életes harcot játszunk, itt nem halok meg. Viszont azt a butaságot többet nem játszom el, hogy narancs vagy piros játékos ellen teljes életes harcot kényszerítsek ki, vagy fogadjak el. Ha még mindig kezében volt a kardom, vagy a földön érte mentem.
- Köszönöm a harcot - mondtam szem lesütve - és bocsi az álladért - felnéztem rá, mert kíváncsi voltam, hogyan vette, remélem nem személyeskedésként jött le nála. - Annyit elárulhatok, hogy még szeretnék veled harcolni, és még egy alkalommal biztosan megfogom próbálni ezt a mozdulatsort. Jobb ha ismered és tudod hogyan hárítsd. Amin ezzel az alkalommal sikeresen átmentél - fejeztem be egy hirtelen és gyors meghajlással. Most néztem csak körbe, de még ezen a havas napon, így szilveszter előtt, is van aki lejön ide, hogy küzdelmet nézzen. Vajon miért?
..Adatgyűjtés vagy információ szerzés lehet, hisz ez nyilvános. Ezelőtt nem sokszor vetettem be nyilvánosan a két kard technikát, és alig pár másodpercig tartom fenn, talán az nem olyan sok, hogy ne legyek középpontban ezért.
- Óh, elfogadsz egy forró teára szóló meghívást? - megdörzsöltem felső karom, hisz még előbb belevoltam melegedve a harcba, de az a harci láz most tova röppent. Halk hümmögő hangot kiadva folytattam még röviden - legalább te hazai pályán nem kapsz ki - egészítettem ki kérdésem, egy apró ténnyel, ami rám igaz, az szerencsére rá nem.

// köszi a párbajt, életerőm elfogyott.

by **Hinari** Vas. Jan. 25 2015, 23:51

Mindig tudott meglepetést okozni. Nem volt sok híja, egy reflexes mozdulat, amivel a Katanát tartó vállamat előrébbtoltam, enélkül nem érte volna el Yuichi testét a penge éle. Ajkaimat enyhén nyitva hagytam a csodálkozástól, ám még befejeztem a mozdulatsort, egyszerre érkezve le a földre a szabdalóval, mely, miután én is elengedtem, tompán csattant a hóval felszórt, jeges-füves talajon. Simán hátrahagyta. A homlokomat ráncolva meredtem a fegyverre, majd a Katanára, tekintetemet csak ezután emeltem céhtársamra, ám egyelőre nem kérdeztem, nem szóltam semmit. Vajon én is képes lennék erre, ha a szükség úgy hozná? Észrevétlenül szorítottam meg a legendás fegyvert, megrázva a fejem.
- Semmi gond – mosolyodtam el halványan a bocsánatkérésére – Ez csak a velejárója egy valódi sebződés és fájdalom nélküli harcnak – érintettem meg az említett felületet, ám mindeközben a vállamra gondoltam, s arra a két szúrásra, ami akkor, ott igazán fájt. És Alexre. Elszorult a torkom, ám a fiúnak mindebből nem mutattam semmit. Helyette vidáman csúsztattam vissza a Katanát a tokjába, sóhajtva egy nagyot, majd könnyeden lépdelve oda Yuichihoz – Én is köszönöm – feleltem; felvetésére, miszerint lesz még ilyen harcunk, csak bólintva egyet – Ahogy ígértük. Te megtanítasz a kinti kardforgatás jó és rossz oldalaira, s mint most is, hogy hogyan védekezzek ellene… én pedig hozzászoktatlak, hogy idebent nincsenek korlátok – tettem hozzá – Azt hiszem mindkettőnknek van még mit tanulnia – nevettem el magam, visszagondolva az ütés miatti szabadkozására, s az, hogy megdicsért, egyfajta elégedettséggel töltött el. Fejlődnöm kell, igen. Freyánál még semmi nem ért véget. Sőt…
Pillantását követve az én szemem is megakadt azon a pár, a lelátón lézengő játékoson, akik kint voltak. Jobban belegondolva, elfelejtettem beállítani, hogy a meccs ne legyen publikus, s bár aligha tudhattak meg bármit ebből a pár másodpercből, azért mégis kínosan érintett a tény, leginkább céhtársam miatt.
- Persze. Van ötleted is, hova menjünk? – kérdeztem, elindulva a kijárat felé, visszavéve a kabátot, s zsebre téve kezeim. Mostmár megtehettem. Mostmár nem akartam fázni. Hisz végre kezdett repedezni az előző hetekben felemelt fal…

/ Énis köszi, és várom az ismikezdőt ^^ /

by **Kayaba Akihiko** Kedd Jan. 27 2015, 00:11

Az aréna küzdelmet lezárom. Egymás ellen legközelebb 2015. 02. 25-én küzdhettek meg.

Jutalom: 90 exp 240 arany

Hinari +10 pont
Yuichi +2 pont

by Ajánlott tartalom

[Hardcore] Yuichi vs. Hinari

[Hardcore] Yuichi vs. Hinari

Re: [Hardcore] Yuichi vs. Hinari

Re: [Hardcore] Yuichi vs. Hinari

Re: [Hardcore] Yuichi vs. Hinari

Re: [Hardcore] Yuichi vs. Hinari

Re: [Hardcore] Yuichi vs. Hinari

Re: [Hardcore] Yuichi vs. Hinari

Re: [Hardcore] Yuichi vs. Hinari

Re: [Hardcore] Yuichi vs. Hinari

Re: [Hardcore] Yuichi vs. Hinari

Re: [Hardcore] Yuichi vs. Hinari

Re: [Hardcore] Yuichi vs. Hinari

Re: [Hardcore] Yuichi vs. Hinari

Re: [Hardcore] Yuichi vs. Hinari

Re: [Hardcore] Yuichi vs. Hinari

Re: [Hardcore] Yuichi vs. Hinari

Re: [Hardcore] Yuichi vs. Hinari

Re: [Hardcore] Yuichi vs. Hinari

Re: [Hardcore] Yuichi vs. Hinari

Re: [Hardcore] Yuichi vs. Hinari

Re: [Hardcore] Yuichi vs. Hinari