Hokushin vs Anatole Saito [A részeges harcművész]

Kezdetek varosában ma is mint mindig csak úgy ragyogott a nap. Alig volt pár picinyke felhő ami a gyönyörű kék égboltot beszenyezhette volna fehérségével. Ilyen időben az embernek kirándulni volna kedve megfeledkezve minden bújáról bajáról. Azonban én nem tehettem ilyesmit mert nagy bánatom volt nekem. Egy csomó párbajon mentem már keresztül és mindig én vesztettem. Igaz volt már, hogy az ellenfél eltűnt azonban akkor sem én győztem. Egyetlen jó a gyorstalpaló volt bennem azonban ha valami oknál fogva elvesztettem volna csak egy nyolcadrangú senkivé változnék vissza. A nagy gondolkozás közepette megelégeltem az önsajnálatomat és úgy döntöttem lépéseket fogok tenni.
-Nyavalygással nem megyek semmire. A legjobb az lenne ha ennék pár falatot- biztattam magamat azonban volt egy kis bökkenő. Majdnem minden pénzemet elköltöttem az érclátás képességre és egy ujj kardra. A maradék három aranyamat beadtam a céh bankba mert a mondás is úgy szol sok kicsi sokra megy. Még az éhenhaláshoz is kevés lett volna ezért szabadultam meg tőle. Azonban a gyomrom hangos morgással jelezte ő mindenképpen enni akar. Jól tudtam a kettőnk közötti csatában én csakis vesztes lehetek ezért elindultam egy ellenfelet keresni aki nem akar megölni. Kis keresés után megtaláltam azt akit annyira kerestem. Szemmel láthatóan igyekezett mások agyára menni, hogy kiprovokáljon egy harcot. Az emberek azonban túl idegesítőnek gondolhatták talán mert senki nem állt le vele hadakozni. Ez számomra hatalmas szerencse volt így elindultam kihívni az ifjút.
Vagyis semmi kedvem nem volt hozzá inkább csak a közelébe mentem és megvártam míg észrevesz engem és párbajra hív. Minden megteszek annak érdekében, hogy ezúttal ne én legyek a vesztes. Ha a harc elkezdődik egyelőre csak védekezni fogok, hogy megtudjam kivel is harcolok.

Nem tudtam örüljek vagy bánkódjak, hogy végre észrevett az a harcmániás alak. Mindent elkövetett annak érdekében, hogy fölidegesítsen és elég nagy sikert aratott. Megpróbáltam lenyugtatni magamat és ellengettem a fülem mellet az ostoba beszólásait. Bár gondoltban zsinórban kétszer egymás után megfojtottam. Azonban mikor oldalba köpött nem tudtam magam tovább visszafogni.
-Nem tévesztetted el véletlen? Szerintem te arc művészt akartál mondani a harc művész helyett- mondtam ki nyíltan amire gondoltam. Bár kissé megbántam, hogy ilyen nyers voltam vele általában szoktam viselkedni, de ezúttal nem jött össze. A következő pillanatban szökkent egy nagyot hátra felé aminek következtében majdnem hanyatt is esett. Eme komikus előadás közben küldött nekem egy kihívó üzenetet amit én örömmel elfogattam. Tulajdon képen egész végig erre vártam és örültem volna ha a felvezető műsor elmaradt volna. Egy különös harci alakzat felvétele után elkezdted ütések hadával záporozni engem. Érdekes módon egyik ütése sem talált célba mindegyiket sérülés nélkül megúsztam. Olyan érzés volt mikor az ember egy levegő buborékot próbál megfogni a vízben. A buborék mindig odébb táncol kicsúszik a vaskos ujjak szorításából. Ugyanez történt a párbajunk alatt is könnyedén elhajoltam a felém száguldó öklei elől. A legérdekesebb azonban az volt az egészben, hogy mindösszesen hol jobbra hol balra léptem egyet mégsem volt képes arra, hogy eltaláljon.
~Talán az italtól lehet ilyen.~ gondoltam magamban.
Nem volt szükségem a Gyorstalpaló nyújtotta plusz sebesség pontokra azok nélkül is a zsebemben volt a meccs legalábbis ezt hittem. Kiss idő után megunta a hiábavaló csapkalodást és egy nyújtó gyakorlatba kezdet miközben közölte velem ez csak a bemelegítés volt. Ennél furcsább alakkal soha nem találkoztam azelőtt annyi szent. Bűzlött mint egy szeszbarlang, a mozgása esetlen volt, harcművésznek nevezte magát és még bemelegítést is csinált. Maga elé képzeltem Zarakit aki egy pillanat alatt fasírtot csinált volna ebből a fickóból. Az egyetlen reményem az volt, hogy végre komolyan veszi a küzdelmet azonban előtte én is bemelegítek egy kicsit. Gyors léptekkel (4 pont)
megpróbálok elé vágtatni miközben megragadom kardom markolatát és félig kihúzom hüvelyéből. Mikor egy karnyújtásnyira leszek tőle akkor egy felfelé irányuló csapással megpróbálom pár lelógó hajtincsét lenyesni. Ha esetleg elvétem a távolságot akkor a kard hegye végigszántja azt a bamba ábrázatát.
-Na én is bemelegítettem végre.- mondom magabiztosan azonban eme idilli jelenetet megzavarja a hangosan morgó gyomrom.


/Elnézést a késésért./

A csapás sajnos nem úgy sikerült, ahogyan én azt elterveztem. Nem tudni a véletlen műve volt vagy tapasztalatlanságom volt a hibás azonban egy lépéssel közelebb álltam meg ellenfelemhez mint ahogyan azt elterveztem. A felfelé irányuló csapásom elől a bolond megpróbált hátrafelé elhajolni így csak a mellkasát hasítottam fel az arca helyett. Nem sajnáltam a sérülés miatt mert tisztábban voltam vele semmiféle fájdalmat nem érez. Az előbbi részeges mozgásával ellentétben elég gyorsan megpördült és féltérdre ereszkedett miközben lándzsájára támaszkodott. Teljesen eltűnt arcáról az a bódult pillantás mintha egycsapásra kijózanodott volna. Azon gondolkodtam talán csak egy trükk volt az egész mikor a részeg támadásba kezdett. Egy pördüléssel a hátam mögé került s lándzsájával szúrásra készült becses alfelem irányába. Fájdalmat nem éreztem azonban egy meglehetősen kellemetlen bizsergés futott végig a farpofámon. Ekkor több ember kacaját véltem hallani nem messze tőlünk ekkor jöttem rá, hogy néző közönségünk is van. Egyáltalán nem esett jól, hogy kinevettek és, hogy ilyen helyzetben láttak engem. Pár pillanatig egy hatalmas lándzsa lógott ki a fenekemből ami tényleg elég vicces lehetett nekem viszont semmi kedvem nem volt nevetni. Éreztem ahogy szárazjégként párolog el a türelmem és a dühöm akár egy kitörni készülő vulkán bármikor tombolásba kezdhet. Azonban mindez egy pillanatig tartott mert a nevetés csak nem akart elállni. A testem nem akart engedelmes keni nekem szabályosan ledermedtem. Régi emlékek jutottak eszembe mikor mindenki az én ügyetlenségemen nevetett. Arcomon teljesen elsápadt már szinte a sírógörcs határán voltam azonban sikerült visszatartanom a könnyeimet. Mivel a közönségnek háttal álltam még ellenfelem sem láthatta eltorzult arcomat. Lelkesedésem jócskán lelankadt a negatív visszhang miatt így sebességem a felére csökkent. Szembe fordulva elemfelemmel arcomon komor tekintettel rövid szúrásokkal célzom meg ellenfelem mellkasát. Eszembe se jut máshogy támadni csak szurkálok remélve, hogy eltalálom miközben fel sem tűnik, hogy mennyire lelassultam.

Minden kedvem elment a harctól mert halottam az emberek gúnyos kacaját. Sokkal nagyobb fájdalmat okozott mint egy egy nyílvessző mely egyenes át döfte volna a szívemet. Nem érdekelt nyerek-e vagy vesztek csak minél előbb be akartam fejezni ezt az ostobaságot, hogy elmehessek egy csöndes nyugodt helyre. Esztelen szurkálódásaim azonban úgy tűnt nem volt teljesen hasztalan hisz sikerült eltalálnom az ellenfelemet azonban egyáltalán nem érdekelt. Még mindig a fülemben csenget az a sok rosszindulatú hahota és nevetés. A nevetést azonban a biztatás zaja váltotta fel, hol engem hol ellenfelemet buzdították jobb teljesítményre. A kedvem még mindig a béka segge alatt volt ám megtörtént a csoda. Egy mese szép női hangot halottam mely azt kiáltotta ne merészeld feladni. A hang annyira ismerős volt, hogy szemeimmel pásztázni kezdtem a minket bámuló ember tömeget. Mivel nem voltak sokan elég gyorsan végeztem az ellenőrzéssel azonban nem találtam azt akit kerestem. Pedig meg mertem volna esküdni, hogy a hercegnő hangját halottam. Tudtam míg élek soha nem felejtem el bájos hangjának lágy dallamát vagy gyilkos késeinek lágy csengését. Rin hangja sikeresen visszahozott a letargiából és ismét a harcra tudtam koncentrálni kizárva minden külső tényezőt. Ez mindösszesen pár pillanatot vett igénybe így ellenfelem nem láthatott semmit legfeljebb, hogyan foszlik le rólam az önbizalom hiány és a kétségbe esés. Mikor közölte velem végre komolyan fog harcolni úgy gondoltam itt az ideje nekem is mindent beleadni.
- Ennek örülök. A nevem Hokushin a dicsőséges Angelic Voic céh tagja vagyok nagyon örülök a találkozásunknak.- beszéd közben mosolyogtam és tiszteletem jeléül kardom hegyét az ég felé irányítottam és lapjával az orromat érintettem meg. Mikor befejeztem köszöntő beszédemet kardomat ellenfelem felé irányítottam. Éreztem, hogy testem kissé lassabb lett ezért felvittem pár ponttal a gyorsaságomat.
Amint érkezik az első félköríves vágás egy lépést a vágással megegyező irányba lépek és kardommal igyekszem hárítani a csapást. Mivel lándzsával támad nem tudok elég közel kerülni hozzá, hogy megvághassam ezért csak védekezem. Mikor ő balról csap én kilépek jobbra és védekezek. Mikor jobbról csap én balra lépek ki és szintén védekezek. Vagyis védekezés alatt úgy értettem lentről felfelé haladó csapással igyekszem eltéríteni a fegyvert. A kívülállók számára olybá tűnhet ez az egész mintha csak táncolnánk ami személyes meglátásom szerint kissé furcsa. Tekintetbe véve, hogy mindketten férfiak vagyunk.

/Sebeségem 5 pontos/

A módszerem látszólag hatásosnak bizonyult ugyanis egyik döfésem se talált el. Sikeresen mindegyik elől kitértem majd eltérítettem. Ez a pár perces kis egyhangú táncikálás egyáltalán nem lombozta le a néző közönség kedvét. Mindkettőnknek élénken szurkoltak és volt aki pletykálkodni kezdett rólunk. Mivel nem volt időm más felé is figyelni a védekezés mellett csak szó foszlányokat hallottam meg.
-ö? Küzdőterek zsoldosa. Nem ...nyert. A másik sem győzött még párbajban.-
Többet sajnos nem halottam ugyanis oda kellet figyelnem hiába voltam gyors egy óvatlan lépés újabb életpontjaimba kerülhettek volna. Ezúttal ellenfelem igazat mondott és végre komolyan vette a harcot. Azonban talán kezdte unni eme egyhangú végeredményt ugyanis a szúrásaival a lábamat vetette célba. Így kénytelen voltam minden egyes hárításnál egyet hátra lépni. Fémes csengés töltötte be a picinyke teret mikor az én kardom össze csattant az ő lándzsájának pengéjével. Mindegy egyes sikeres védést egy egy hangos csenés jelezte. Addig kellet hátrálnom míg valaminek neki nem ütköztem és ezután nem volt hova mennem. Hátra akartam fordulni, hogy megnézzem mi került az utamba azonban erre nem volt lehetőségem. Sőt még jobban figyelnem kellett volna ugyanis egy váratlan támadásnak köszönthetően a gyomromba mélyesztette lándzsáját. Eme hatalmas lendület segítségével sikeresen átestem azon a valamin ami nem engedte, hogy folyamatosan hátráljak és a valagamon landoltam. Mikor a földön üldögéltem megláttam, hogy egy üres virágos vázán estem keresztül ami hozzám hasonlóan felborult. Fogalmam sincs honnan jött az ötlet ami cselekedeteimet vezérelte azonban egy pillanatra sem hezitáltam. Gyorsan oldalra fordultam és a felső lábammal benyúltam a cserépbe amit egy könnyed mozdul ellenfelem feje felé hajítok. Repülés közben
Abban reménykedek, hogy ez némileg megzavarja amíg talpra tudok kecmeregni. Amíg ő a cseréppel lesz elfoglalva gyors pörgéssel arrébb gurulok nehogy meg tudjon szúrni míg vérttelenül a földön fekszek. Három négy fordulat után sikeresen a hatókörén kívül kerülhetek és akkor föl tudok kelni. Ez a cserép adott egy kiváló ötletet. Ha legközelebb szorult helyzetbe kerülnék csak szét kell vágnom egy tárgyat és a szétbomló pixeleket akár egy felhőt fedezékül használhatom. Mikor újra egymással szembe állunk egy félköríves csapással célzom meg a testét.

Bízzuk a szerencsére melyikünk lesz ki talpon marad.

The member 'Hokushin' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Lássuk

The member 'Anatole Saito' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Ellenfelem szemébe néztem és jól tudtam mit gondolt abban a percben láttam a szemében. Azért tudtam, hogy mire gondolt ugyanis nekem is ugyanaz a dolog járt a fejembe. Ennyi vereség után végre győznöm kell. Egyikőnk sem akart az örökös második lenni. Végre a győztesek között akartuk magunkat tudni és jól tudtam egyikőnknek mire véget ér a küzdelem teljesülni fog a vágya. A merengés mindössze egy másodperc tört részéig tartott miközben kardom vészjóslóan rótta a maga félkörívét. Meg voltam győződve, hogy még van esélyem a győzelemre még rengeteg pontom van. Az volt a tervem ha minden kötél szakad bevetem a cipőim adta hihetetten sebességet és azzal se perc alatt leverem ezt a srácot. A vereség abban a pillanatban szoba se jöhetett úgy éreztem mindenáron győznöm kell. Ellenfelem ezúttal nem próbált meg védekezni hanem hozzám hasonlóan támadásba lendült. Föladta ama előnyét, hogy a lándzsa hosszával távol tarthat és inkább úgy fogta fegyverét mint egy kardot. Olyan érzésem volt mint a régi szamurájos filmekben mikor a két harcos egymással felé haladva végső vágásra készülnek. Nálunk viszont nem ez volt a helyzet mi ugyanis az utolsó előtti vágásig harcoltunk. Minden párbajom addig tartott míg el nem jött a végső vágás ideje ekkor a küzdelem véget ért egy döntéssel. Ezelőtt mindig megúsztam a halálbüntetést és úgy éreztem most is meg fogom. A fiú pengéje beleszaladt a derekamba és végigszántotta a mellkasomat. Rá egy pillanatra az én félköríves vágásom is betalált. Egy avatatlan szem számára úgy tűnhetett, hogy egyszerre vágtuk meg egymást. Éppen meg akartam fordulni, hogy újabb támadást indítsak mikor egy furcsa üzenetet kaptam.
-A párbajnak vége. A győztes Anatole Saito.-
A tömeg egy pillanatig tátott szájjal bámult minket majd egy emberként üvöltött fel az örömtől. A nagy kiabálás közepette tettem föl kérdésemet értettlen arccal ellenfelemnek.
-Mi az, hogy vége? Hisz még nem is közelítette meg az életpontom a nullát.-
Amint Saito elmagyarázta nekem mi is a helyzet kissé csalódott mosoly jelenik meg arcomon.
-Fogalmam sem volt róla, hogy ilyen van pedig kb ez a hatodik párbajom amit megint elvesztettem .


/Nagyon köszönöm a játékot a következő meccs reményeim szerint még ennél is jobb lesz. És nem mellesleg gratulok legelső gyözelmedhez szép munka volt.