Re: Onsen

by **Kiwi** Vas. Jún. 05 2016, 17:19

- A koboldok értelmesek? Mármint tudnak beszélni?... – Gondolkodott el…
- Olyan értelemmel rendelkeznek mint az NPC-k? – Kérdez rá, és Kiwi ugyan nem tudja, de valószínű Shu most robbanni fog magában, de legalábbis ez szintén nem piros pont Kiwitől, mint kifejezés. Lesznek még itt problémák, attól tartok… de az tuti hogy sokat kellene dumálgatniuk… sok mindenről. Kiwit meglepte, hogy Shukaku érti mire gondol. Így nem is folytatta tovább, úgy gondolta hasonlóan gondolkodnak csak nem tudják, akarják kifejezni magukat jobban. Miért is kellene, ha egyértelmű?... Shukaku… hullámokban zaklatta fel a lányt, voltak pillanatok amikor már Kiwi is megnyugodott hogy minden rendben lesz, mire akadt egy-egy olyan elszólás… aminek köszönhetően ismét kiborult, vagy legalábbis negatív irányba terelte a lányokat. Kiwi kifakadt, méghozzá úgy hogy már nem tudta tartani magát, a modorát… Csupán egylevegőre kinyögött mindent…

Szemmel láthatóan meglepődött Shukaku reakciójára, a bocsánatkérésre… a vallomásra… valamint arra… hogy igazat adott neki. Shu mindig ellenkezik, rákontrázik valamint megmagyaráz, körbemagyaráz… De most nem. Azt akarta hogy most is vitatkozzon vele, erre nem. Persze… ilyenkor nem. Szigorú szemekkel figyelte, de látszott rajta a zavarodottság, az aggodalom, és némi kétségbeesés is… Sőt… igazán csak az… Nem akrta megbántani… sem pedig elrontani… Valamint ő maga sem vette észre hogy tényleg segített volna a lánynak… Csupán hápogot.. bocsánatot akart kérni… erre még inkább beleásta magát a dolgok mélyére. Az volt benne, hogy Shu igazat akarja tőle, hát megkapja… Elmondta mit.. gondol, mit érez… és mi bántja… Valamint ez.. ezek a reakciók, nem abban erősítették meg hogy az őszinteség jó volna… épp ellenkezőleg. Lehet barátnők is lehettek volna, ha nem így állnak hozzá, ha nem így indítanak… Végig hallgatta a lányt. Össze volt zavarodva, valamint nagyon szörnyen érezte magát. Ahogy Shu úgy Ő sem tudott barátkozni, nem értett az emberkhez… utálta őket… félt tőlük… és nem érezte magát közéjük valónak… Kiwi csak árt, megbánt… ő csak elrnt mindent… Gyűlöl bármit is tenni, mert mindent elront… Ő maga úgy segítene, úgy elmondaná hogy segítene… de már ezt sem merte… Ő szeretne felnőtt lenni ha azzal itt rendbehozhat mindent… Ő maga visszacsinálná ezt az egészet… Ő maga… hallgatnia kellett volna… volna… Nem válaszolt, nem tudta hogy mit mondjon, félt hogy bármit is mond, csak még rosszabb lesz… Ő nem akarta ezt az egészet… Ahogy látta hogy Shu elsírja magát, több sem kellett. Arca egyik pillanatről a másikra vörös lett egészen a füle, de még a nyaka alatt is… Az alsó ajka rángatózni kezdett, a szemei vizesedtek. Arca mégis mereven, komoran figyelt előre… El akart tűnni onnan, elmenekülni… ott hagyni magára, hogy ne rontson el már mást is… Nem jött ki hang a torkán. Elszorult, de nem akarta magát elbőgni a lány előtt.
- Bocsánat! – Hangszíne mélyebb, hangereje magasabb volt mint szokott,komorabb, egyszerűen ennyit mondott és már indult is elfelé… Úgy döntötte elmegy Junhoz… elmegy és kilép, elmegy egy fogadóba... az erdőbe... bárhova... A víz tömegével szembeszállva indult meg kifelé, nem tudta hogy mondjon-e mást… Úgy érezte, hogy ő nem idevaló, jobb neki és mindenkinek ha eltűnik innen… Ő nem ért az emberekhez… Soha nem is volt hozzájuk sok köze. Rettenetesen hiányzott neki a szobája, az a kis szobája, ami a bázisát jelentette, ahol rendben tudott tartani mindent… Nem úgy mint itt…

by **Shukaku** Vas. Jún. 05 2016, 17:42

-Mh-hmm! Mármint nem mindegyik, ugyanúgy, ahogyan az emberek közül sem mindegyik. Mármint...
Itt elnevette magát, hiszen megint félreérthető volt, de viccesen félreérthető, és remélte, hogy ez neked is tetszeni fog.
-Szóval úgy is érthettem, hogy némelyik ember sem tud beszélni, némelyik meg igen, de arra gondoltam, hogy valamelyik értelmes, valamelyik meg nem. Tudod, mint a békakirályfi. Nem mindegyik békából lesz királyfi, ha megcsókolod. Ez így van velük is, meg az itteniekkel is, igen.
Te pedig túl sokat gondolsz Shu robbanékonyságáról. Igen, szeretné, ha mindenki úgy látná a világot, ahogy ő, persze kisebb eltérésekkel, mert azt sejti, hogy önmagával együtt élni uncsi lenne, sőt, még azt is elismeri, hogy sokszor idegesítő, és néha maga se bírná ki saját magát... de nem fog azért robbanni, mert te pár hónap ismeretség után még nem szoktad meg ezt, és nem értesz vele egyet. Ha az lenne, hogy direkt mondasz NPC-t a jelenlétében, mert tudod, hogy ez zavarja, és gúnyolódnál, akkor robbanna, most azonban van más dolgotok is. A sírás jót tett neki, végre kiadta a feszültséget... bár ehhez azért még fog kötődni egy élmény, ami már el is készült, de nagyrészt megnyugodott. Pont ezért sokkolta amikor elkezdtél kimenni, de már az is, hogy bocsánatot kérsz. Egy ideig csak Timiről figyelt, majd utánad is szólt, közben pedig már el is indult feléd. Nem ragadott meg, nem állta az utadat, de azért jelezte, hogy nem akar elengedni.
-Hé! Most meg hova mész? Először is vond vissza a bocsánatkérésedet, mert nem éri olyasmiért bocsánatot kérni, amit én szeretnék megköszönni neked.
Már le is mosta az arcát, és bár látszott a sírás nyoma, most már inkább felszabadult volt, és ezzel együtt zaklatott, de pozitív értelemben.
-Én szeretném megköszönni, hogy ennyire érdekel téged a céh, és örülök, hogy olyasvalaki van a céhben, aki nem próbál menekülni a problémák elől. Nagyon örülök, hogy végre valakivel ezt meg lehetett beszélni, még akkor is, ha... szóval ez felzaklatott... de végre elmondhattam. Nem, ne hidd, hogy a többieknek nem beszéltem erről, de... szóval sokan félnek. És... most igen, ez megint az én buta gőgösségem, de azt hittem, hogy csak minket érdekel. Anatole szerelme, Mirika, aki szintén egy céhvezér, meg sem próbálta keresni azt, aki kiejtette, mert meg volt rémülve... és ez érthető. Kerestük ezzel a frontharcos céh vezérét, de ő is elzavart minket. Úgy éreztük, hogy egyedül maradtunk ezzel, és ezért is nem beszéltünk róla, mert azt gondoltuk, hogy a többiek is csak szeretnének túllenni ezen az egészen, és csöndben gyászolni. És... azt hiszem ez sokaknál így is van. De... de te bátor vagy... fel mered tenni a kérdéseket... és ezzel rengeteget segítettél nekem. Viszont most már nekem is kérdeznem kell valamit, mert ezt már tőlem is kérdezték, és hátha neked van válaszod.
Hagyott egy jelentőségteljes szünetet, és annak a végére már teljesen megnyugodott, sőt, újra mosolygott.
-Miért választottunk ilyen teljesen furi hajszínt?

by **Kiwi** Hétf. Jún. 20 2016, 22:31

Kellett egy kis hatásszünet hogy felfogjam miről is beszél pontosan. Majd amikor leesett elkuncogta magát, ugyanakkor amennyire kuncogott nem is tartotta annyira viccesnek, volt benne némi keretűség, méghozzá pont azért mert nem vicc hanem valóság… És már kezdte azt hinni hogy minden szép és jó és jól meg is vannak, mire az őszinteségének, a kiharcolt kérdésének okán… majdnem mindketten bőgésbe kezdtek. Sőt, Shunál el is tört a mécses, ő pedig ezt nem akarta. Jó emlékeket, békét és nyugalmat. Ezt akarták mind a ketten, ezt akarja mindenki, legalábbis majdnem mindenki…

Úgy döntöttem hagyom ezt az egészet, hagyom úgysem értek hozzá, nem lesz jobb és nem segít semmin semmi… Felesleges is ezen rágódni… intézkedni. Úgy döntöttem inkább eltűnök. Bocsánatot kértem, mert azért nem akartam megríkatni… viszont ez az egész úgy rossz ahogy van. Annak láttam… Elindultam hát, kifelé a vízből. Shu egy ideig nem követett, majd gondolt egyet és éreztem hogy utol ér… Nem pillantok rá, még mindig a könnyeimmel küszködök, és etalon a menekülés, így le sem állok, csupán lassítok amikor fel is fogom miket mond. Lassítok ugyan, de nem akarok ránézni… Végül megállok…
- De hisz te magad is menekülsz! – Csattanok fel, most már nem a mély hanggal, hanem a tipikus nyávogós hisztis hanggal. Nem akarok…
- Cearso nem akar haladni, nem akarja elfogadni azt ami megtörtént, ő elmenekült! Sayat nem ismerem… de érződik hogy őt is megviselte… és Jun… vele nem lehet ilyenekről beszélni, hisz láttad a partyn… Valamint te… te a körforgásba menekülsz hogy el tudd fogadni, abba hogy ez megtörtént és ennyi, abba hogy megbosszultátok… amit nem tudok elhinni… nem tudom miért de nem megy! – A hangját fokozatosan emelte…
- ÉN LÁTTAM ANATOT! ÉRTED? LÁTTAM ŐT!! DE NEM TUODM, CEAR SEM TUDJA… NEM TUDJUK HOGY TÉNYLEG Ő VOLT-E…! OTT VAN AZ A BOSS, Ő IS FEL VEHETI A HALOTTAK ALAKJÁT ÉS… EZ AZ EGÉSZ ANNYIRA… DE ANNYIRA…. – Azzal belecsapott – öklének alsó részével - a vízbe majd eltűnt. A képességét használva tűnt el és szakította meg a kapcsolatot a lányokkal…

Amint megszűnt számára a kinti világ, amint elbújhatott Shukakuék elől, és minden elől… csupán egy dolgot érzett… Zuhant… hallotta ahogy a szél süvít a fülébe… hallotta ahogy a vér a fejébe száll, valamint szívének dobogása is ott visszhangzott leginkább. Ő pedig csak zuhant… vagy emelkedett?... Fogalma sem volt, szemét kinyitva, a szél könnyet fújt ki belőle, valamint az emeletek, mintha egy aréna ülőhelyei, vagy egy épület üres ablakai, kör alakban vették őt körbe. Olyan volt mint egy kút amibe a gravitáció kegyetlenül húzza lefelé, vagy löki ki magából… A végtagjait nem bírta az erejével megtartani, össze vissza csapongtak, a testét viszont egyre inkább törte meg, hajlította meg a zuhanás súlya… A saját súlya, a gravitáció… Sikított, de hangját is csupán tompán hallotta vissza, valamint azt vette észre mintha egyre gyorsabban és gyorsabban zuhanna… Képtelen volt bármit is tenni, megkapaszkodni, egyszerűen lerántotta a mélység, vagy a magasság… Igen a mélység, huzamosabb figyelés után látta hogy lefele, és érezte ahogy bőrét zsibbasztóan csipkedi a nyomás… Majd meglátta a sötétség, a kút mélyének… alját. Tisztában volt azzal ha becsapódik akkor kész vége.. meg fog hallani. Kétségbeesetten kapálózott, sikított, könyörgött, hogy ez ne történjen meg, majd a szíve nagyot dobbant amikor már csak pár métert azonosított maga alatt. Viszont egyik pillanatról egy rántást érzett magán… Azt hitte belső szervei kiesnek, a fejét, végtagjait képtelen volt megtartani… A szemei kigúvadtak, és még az állkapcsa is összecsapódott a lendülettől. Szemeit csak lassan nyitotta ki és kezdte felfogni a történteket. Látta, hogy nem az történt amit várt, nem csapódott be, hanem lebegett… Valami, egy magasabb erő a kezében tartotta, és nem engedte tovább zuhanni, de ereszkedni sem. A víz felszínétől alig egy méter távolságra lehettem. Nem volt mély, és tükörsima volt, nem hullámzott a felszín még a lendületemtől sem… Az alja is tisztán látszódott, szürke volt, nem tudtam eldönteni, hogy homok-e… Hosszú másodpercekig csak azt próbáltam valahogy kikerülni a lebegő érzésből, próbáltam valahogy leérni az aljára… de képtelen voltam. Míg végül, ha nem is unalmamban, de a felfedezés kíváncsiságából, bele akartam nyúlni a vízbe. Tükörképem követett. Teljesen úgy ahogy annak lennie kell, míg végül azon kaptam magam hogy a keze kinyúl a vízből, ami csillogó tisztasággal csöpög le róla, és igyekszik a kezem felé, el akartam rántani, de mire megtehettem volna utánam kapott. Megrántotta a csuklóm felett, éreztem hogy közelebb kerülök hozzá… majd a kezem nem úgy áll ahogy kéne. Eltört... L-alakban lógott a kézfejem, miközben, úgy éreztem darabokra hullok. Kis apró darabokra. Csupán az önelégült arcom volt az utolsó, amit megpillantottam, majd láttam saját kis részeim a vízbe zuhanni… Végül egy magam sem tudom mekkora kiesés után, mekkora filmszakadás után… Azon eszméltem, hogy a vízben ülök… és porcelándarabkákat tartok a kezemben… A fejem bizonyos alakja, a másom bizonyos alakja… már egymásra téve, mint valami kirakós játék…. darabkái készen vannak. A kezeimben, két másik darab… ijesztő volt ez az egész. Az hogy nem emlékezett pár dologra, az hogy nem tudta összerakni hogy mi történik… úgy minden… A kezében lévő két tárgyat magához ölelte… ráhajolt, majd keserves sírásban tört ki… leginkább egy mondatott hajtogatott…
~ Mi történik itt? Miért történik…minden így?... ~ Maga sem tudta hogy kimondta-e, úgy érezte hogy lassan nem tud semmit sem már… Annyit csak hogy le kell nyugodnia, hogy ez nem lesz így jó… Viszont meg volt rémülve… úgy érezte nagyobb a baj mint… gondolta.

by **Shukaku** Hétf. Jún. 27 2016, 19:51

Shu ismételten meghökkent, és ismételten fogalma sem volt arról, hogy mi a fene esett beléd. Most mondta el, hogy megtettek mindent, hogy házaltak, hogy magánakcióztak, hogy veszélybe sodorták magukat csak azért, hogy megleljenek egy olyan bűnöst, aki addigi hitük szerint kizárólag a frontharcos céhvezéreket öldökölte. Peter, Judy, Anatole. Ők, akik a nagy frontellenesek, elkezdtek kutakodni azért, hogy nehogy véletlenül a front egy újabb fontos pillére essen ki a csapatból, és erre mi történik? Megint ő a rossz. Ő nem fog felcsattanni. Átélte már ezt a szülei halálakor. Miért nem sírt? Miért nem próbált új barátokat szerezni? Akkor az volt a hibája, hogy nem lép tovább, hogy belesüpped a bánatba, most pedig azt rovod fel neki, hogy nem teszi ezt. Nem csinálhat soha semmit jól? Bármit amit tesz, az rossz lesz, mert ő teszi? Neeem, ebből már nagyon elege volt, de nem tudott már emiatt haragudni. Nem volt nyugodt, feszült volt, nagyon is, de nyugalmat erőltetett a hangjára, és már azelőtt félbeszakított, hogy kiabálni kezdtél volna.
-Én ennél nem tudok többet tenni. Én élni akarok, és azt akarom, hogy a többiek is éljenek. Sajnálom Anatot, sajnálom Hisamét, sajnálom Petert... de ők nincsenek már itt. Szerinted mi a bánatért csináljuk a boltot? Miért csináljuk a Dojot? Szeretnénk segíteni, hogy a többiek ne jussanak ilyen sorsra. Mit vársz tőlem? Ugorjak le a szint széléről mert elveszítettem valakit megint? Én... nem lépek át rajtuk, de továbblépni azt szeretnék. Ha emiatt lelketlen vagyok, ha emiatt érzéketlen vagyok... akkor sajnálom... de pont azt teszem, amit Anat kért tőlem. Élem az életemet, és megpróbálok segíteni... ahogy ő is tette.
A felcsattanásra már csak sóhajtott, leült a medence szélére, és várt. Egyszer véget fog érni a képid. Egyvalamit azonban nem értett. Hogyan dőlhettél be pont te egy ilyen olcsó trükknek, amikor éppen az előbb akartad megviccelni ugyanezzel a céhtagokat?

by **Kiwi** Hétf. Jún. 27 2016, 19:52

Kiwit elfutotta a méreg, a tehetetlenség, az hogy történik valami amit nem ért nem tehet ellene és Ő úgy fogta fel hogy mindenki szenved, mert mindenki rosszul viselte. Kiwi segíteni akart, de ügyetlen volt benne, és maga a gyász fogalma is ismeretlen volt számára, szerencsére, mégis elég volt ahhoz hogy tudja hogy az egy nagyon is rossz érzés és segíteni akart, de nem tudta miképp. Shukakut jelölte ki vezérnek hisz inkább viselkedett úgy mint Jun, így a legtöbb problémával hozzá fordult, és ezért jelezte neki azt ami nem tetszik. Valamint Shu félre is értette. Nem az a baj hogy nem tesz semmit, hanem az hogy amit tesz, azt azért teszi hogy enyhítse a gyászát, de a többiek… félek hogy a többieknek ez nem jó. Mármint talán túl hirtelen éri őket a változás és úgy járnak majd mint Cear. Igen, ez volt Kiwi gondolatmenete, valamint félelme is. Viszont maga ellen is beszél ezzel, de mégis így érzi. Pocsék érzés… nagyon is. De azt hogy Shukakut megriggatta, azzal egyáltalán nem számolt, bunkónak, köcsögnek érezte magát tőle… hisz pont az ellenkezőjét szeretné elérni. De tudja hogy hülyén teszi. A mondataidat szinte meg sem hallotta, vagyis igen, csupán nem fogta fel, sem a neveket… sem semmit.. egyedül akart lenni. Az x-gombot kereste, ki akart lépni, le akart kapcsolni, hogy ne beszéljetek tovább. Hogy ne lásson tovább. Hogy ne ártson tovább…

Meg is találta a képessége segítségével, bár nagyon furcsa ijesztő élményben volt része, hasonlót még nem nagyon élt át… De ez most… Nem értet semmit. Le akart nyugodni, de nem akart a szemed elé kerülni. Szégyellte magát… még ha nem is hiszed. Látod őszinte volt. Megérte?... Ha neked igen is, neki nem… Valamint a magyarázat arra hogy miért nem gondolt a kristály lehetőségére… Egyértelmű volt. Ő ártatlan viccként használta volna fel, de a hullagyalázás messze áll tőle… így meg sem fordult a fejében.

Hosszú percek teltek el, nem igazán siketült lenyugodnia, leginkább azzal foglalatoskodott, hogy a porcelán Őt, amit ébredésekor talált, darabkáiból össze-összerakosgassa, több kevesebb sikerrel. Kicsit morbid volt, főleg a látomását követően, hasonló még nem is igazán fordult elő vele... De azt tudta hogy ilyenkor elméje jelképesen üzen neki valamit... De nem sikerült dekódolnia, annyira nem is foglakozott vele, hisz csupán az volt benne... hogy sikeresen elrontott mindent maga mellett a céhben. Shukakut most marta el, ha nem az is ijesztő... Egyszerűen nem tudta mit akar, mármint helyrehozni... de ezt hogy?... Megríkatta, kiabált vele, majd egyszerűen lelépet, mert nem akrta még inkább elcseszni. Most jobb híján várt, tudta hogy ismerik a képességét, de remélte hogy már nem lesznek ott mire véget ér, és ő felmegy a szobájába összepakolni és le tud lépni... El akart menekülni, kikapcsolni mindent, amit most itt nem lehet. Ha valamit, akkor elmenekülni azt megtanult az életben, idebent kissé másképp akarta, de mégsem változott semmi. Semmi! Haragudott magára amiért nem maradt inkább csendbe... Azzal mindig is jobban járt mint így...

Hosszú percek telhettek el, bőven tízen felül... de talán fél óra nem, de nem tudom igazán, nem is érdekelte. Hosszúnak élte meg és kész. A gondolatok kavarogtak a fejében, és csupán egyre mélyebbre ásták, nem tudta mit mondjon ha esetleg megint összefuttok. Igazi összeveszésnek, és a kapcsolat, sőt a céh szétesésének élte meg ezt a vitát. Vagy legalábbis úgy, hogy ezzel kiesett a céhből, amit azért nem akart. Ragaszkodott a céhez, szeretett titeket, épp csak fogalma sem volt miként is kezeljen titeket... Ez volt a legnagyobb baja.

Végül amikor úgy érezte, talán kellően lenyugodott, és kellően tisztult a feje... és remélte hogy már nem vagytok ott... kikapcsolta a képességét, és ismét megjelent a forró vízben. Zavart volt a pillantása, kínosan élte meg ezt az egészet... nem akart bocsánatot kérni, te kérted hogy legyen őszinte. Az volt... ez lett belőle... Csupán megmerevedett és nem mozdult, ez talán jó jel, hogy nem viharozott el tőletek...

by **Shukaku** Csüt. Jún. 30 2016, 01:30

Shu várt, és Timi is várt. Már nem volt a vízben felült annyira a szélére a padkának, hogy még a lába se érjen a vízbe, és lábát lóbálva, a lábujjait figyelve várt, miközben a sárkány is mellette feküdt, és annak ölébe hajtott fejét simagatta. Nem tudott mit mondani, ahogyan Timi sem tudott mit javasolni neki. Mindketten úgy gondolták, hogy ezt meg kell beszélni, mert ha most nem jutnak a végére, ha most nem zárják ezt le valahol, akkor soha nem lesz vége. Elkezdték, és nagyrészt te voltál az, aki a fejükhöz vágott dolgokat, vagyis csak az idomár fejéhez, ő pedig nyelt, mert tudta, hogy nagyrészt igazad van, de nagyrészt nem mondtál semmit. Elmondtad, amit ő is tudott, de azt nem, hogy mit tegyen, miként változtasson, hogyan csinálja jobban. Tudtad kritizálni azért, ha kijelentette, hogy ő már ötvenes szintű, de nem tudtad megmondani, hogy mivel vívja ki a figyelmet, mivel hitesse el, hogy tud segíteni egy teljesen ismeretlen ember előtt úgy, hogy az a valaki csak egy kislányt lát maga előtt. Elmondtad, hogy az ő gyásza nem jó, ő rosszul csinálja, de azt nem mondtad el, hogy mit kellene tennie helyette, csak vádoltad. Nem volt baja a vádakkal, örült neki, örült, ha valaki elmondta, hogy mi nem tetszik neki, de akkor javasolj is valamit. Ugyan te nem akartál a szemébe nézni, ő mégis megpróbálkozott vele. Már újra megtalálta a hangját, eltűnt belőle a rekedtség, és bár szomorú volt, a zaklatottságnak már csak az emléke érződött benne.
-Mit javasolsz, mit tegyek? Hogyan csináljam jobban? Sokakat elveszítettem... mi pedig itt vagyunk... és már azzal is hencegek, hogy én képes voltam nem kiesni...
-A túlélők bűntudata.
Morogta maga elé Timidus, az idomár pedig csak bólintott, és megállította az eddig simagató kezét a sárkány fején.
-Anatnak is volt barátnője Mirika előtt... nekem pedig...
Előhívta a menüjéből a kis medaliont, amit feléd nyújtott, és engedte, hogy kinyisd. Kis nyaklánc egy ékszerrel, melyben a szülei képét őrizte, mint fiatal házaspár. Az egyetlen kézzelfogható emlék, és ez is Kayabától.
-Nem tehetek annál többet, minthogy megőrzöm az emléküket, és megpróbálom megakadályozni, hogy másokkal is ez történjen.

by **Kiwi** Hétf. Júl. 04 2016, 01:53

Mindhárman álltak, és vártak… Kínos volt, Kiwi legalábbis annak élte meg, nagyon is… Úgy érezte elcseszett mindent, és a legjobb ha eltűnik… nem tudta miként is tudná megbeszélni, vagy miféle szavakkal is segíthetné a helyzetet… Végül a csendet Shu törte meg, és Kiwi érzett némi gyerekes gőgöt a mondata utolsó részében… a hencegésben hogy nem esett ki… Amikor Kiwi ezt nem így gondolta, nem ennyire… Rá sem nézett igazán a lányra, úgy érezte magát mint akit reportra visznek ha rosszat csinál. Rosszat csinált! Őszinte volt, ami elvileg jó… gyakorlatilag mégis el tudta rontani… Végighallgatta a lány mondandóját, amikor Shu felé nyújtotta a medált, elvette… de nem nyitotta ki, kicsit tartotta a kezében majd visszaadta tulajdonosának. Nem akarta látni mi van benne… Igen, menekült, és igen… nem akart tartozni sehova de mégis. Nem akart jobban belefolyni, de tag akart lenni. Nem akart felelősséget vállalni de cselekedni, jobbá tenni igen… Kiwi az a típusú ember volt aki elhitte a Kis herceg meséjét, és fogadta is hogy ha valakit megszelídítesz azért felelősséget vállalsz. Az idomár kaszt is erről szól… lényegében. Kiwi mégis fél megszelídíteni bárkit is, miközben igyekszik nem elutasítani senki társaságát… de egyvalamit megtanult az életben. Minden ember átutazó, senki sem állandó… és nincs barátság, szerelem… csupán haszonkapcsolatok. A céh is az. Azért van hogy ne érezzék magukat magányosnak, azért van hogy kihasználhassák a tagok a juttatásokat, azért van… hogy érezhessék hogy valahova tartoznak… hogy… szerethessék egymást, és ők is szeretve legyenek, mint valami család reprodukció… Újraalkotás… amit az emberek maguknak választanak. De nem valós! Nem létezik! Nem állandó… Nincs, csupán szemfényvesztés, önámítás hogy ez milyen jó… mégsem tudják elfogadni azt hogy a dolgok változnak, vagy épp azért változtatnak mert hiányt pótolnak. Kiwi ebben látta a legnagyobb problémát, bár megfogalmazni, alig ha tudná… sőt talán nem is valós, csupán Kiwi érzékeli így… Leült Shukakuék mellé, nem túl közel, de nem is távol. Hallástávolságban, de távolságot tartva úgy egy hosszabb karnyit biztos. Úgy akkorát hogy bárki kényelmesen közéjük férjen.
- Értem. Túl sok mindent mondtál… hogy így hirtelen mindenre tudjak válaszolni… Én csupán azt látom hogy mindenki szenved, mindenki gyászol és mindenki máshogy… Ha egy céh vagytok akkor miért nem tudjátok ezt is együtt tenni? Mármint… gondolom hülyeségnek hangzik… vagy nem is tudom… Azt sem tudom mikor halt meg Anat… vagy hogy most mi volt ez az egész. Mondom, láttam! Én ugyan nem ismerném fel de Cear felismerte és kibukott… nagyon, de ezt ne mondd vissza neki kérlek. Megijedtem… egy macskás lány vigasztalta, ő is ismerte… ő is felismerte… Nem tudom mi volt az az egész, van egy szörny ami tud emberi alakokat felvenni, állítólag, de azt nem gondoltam hogy halott alakokat is, ráadásul értelmes volt. Egy OK-ot lőtt a falba… - Magyarázta összefüggés nélkül.
- De… visszatérve… arra amit mondtam. Én úgy értettem hogy te azért változtatod meg a céhet mert szerintem te sem tudod elfogadni a vezéretek halálát, valamint ezzel lefoglalod magad, és még jót is tesztek az emlékére. Ami jó… de nem tudom hogy mindenki meg van-e erre érve… Saya, nagyon visszahúzódó, nagyon szimpi lány, de nem találok vele hangot… Pedig szeretnék. Akkor a régiek közül még ott van Jun, a jelenlegi vezér… Én… én aggódok érte, nem ismerem oké, de aranyos, odaadó de az hogy alig van itt, vagy ha itt is van a szobájában tölti a napokat… Nem normális… Ugyanakkor ő mondta hogy Ceart viselte meg leginkább Anat halála. Ezt láttam, ő el is tűnt… Mármint, ő nehezen lépet be is, ezt mondta… de amint megtörtént a baj, vissza is vonult ebből a közösségből. Amit mondott nekem mint indok, és nem tartotta hibának, mármint teljesen elfogadja, talán csak nekem nehéz… ha hülyeségnek is hangzik, de… hogy ugye ez a sok változás, és hogy bárki könnyen bekerül, és akik jönnek… Nagyon könnyen el is hagyják a céhet… - Ismételte önmagát.
- Azt kérted hogy mondjam el a véleményem, megtettem… de ettől még nem biztos hogy lesz… saját megoldásom… vagy ha nincs akkor már ne is mondjam a véleményem? – Kérdeztem vissza, sokat számított a válasza, tőle, miatta, ahhoz hogy miként viszonyuljak hozzá és mit gondoljak róla.
- Amúgy… én nem tudom milyen a halál… tudom milyen elveszíteni valakit, és soha többé nem látni… de még nincs olyan akim meghalt volna, biztos boldog ember lehetek… De, nem tudom, nekem ha valakivel nem találkozok többet… Számomra az meghall… már számtalan embert gyászoltam meg így, és lassan úgy érzem… nem is fogok tudni vagy akarni szeretni, ragaszkodni. Miért?... Úgyis mindenki lelép az életemből. – Hátradőlt a kövön, miközben utolsó mondatát el is kuncogta, szórakoztatta a gondolat… hisz kínosan igaz. Mindig így történt.
- Felesleges… nincs értelme szeretni mert úgyis vagy te költözöl el, vagy én, vagy történik valami… Néha nem akarok mást… csak megszűnni, eltűnni, de úgy mintha soha nem is léteztem volna. – Pillantottam a lányra.
- Úgy hogy bárki akivel összefutottam ne emlékezzen rám, egyszerűen törlődjön ki minden amit eddig tettem, mondtam… okoztam… minden. – Az utolsó mondatokra elfordítottam a fejem. Őnző vagyok, ő a saját, én a saját bajunkat szajkózzuk, és csodáljuk ha nincs előre út?...
- Eltemettétek? Mármint közösen? – Kérdeztem rá a dologra, de úgy hogy nem pillantottam rá, inkább magam elé, vagy a víz, gőzölgő fodrozódását figyeltem.

by **Shukaku** Hétf. Júl. 04 2016, 07:13

Shu és Timi meg sem moccant. Hagyták, hogy te válaszd ki a távolságot, nem húzódtak el, és nem húzódtak közelebb, de mindketten csak rád figyeltek. Türelmesen, várva arra, hogy mit is mondasz, ám még mindig Shu válaszolt. Timi nem sokat értett abból, hogy miért nem tudják elfogadni az emberek a vesztes csatáikat, és mi értelme azon vekengeni, amin már nem változtathatsz, de tudta, hogy az emberek ezt teszik, ő pedig ebben nem tud segíteni, ami viszont zavarta... de figyelt, és megpróbált tanulni.
-Együtt tettük. De... de azután azt hiszem már mindenkinek saját magának kell ezt lezárnia... megvívnia. Mindenki máshogyan csinálja... és nem szólhatunk bele, hogy hogyan tegye.
A mikor halt meg Anat kérdésre bár Timi felemelte a fejét, mert a pontos adatokat Shu sokszor felejtette el, ezt azonban úgy tudta, mintha ő maga lenne Timidus.
-Kettőezer-huszonöt április tizenhét. Több mint egy éve. És... nem tudom, hogy mit láttatok... de az nem a valóság volt.
-Én láttam olyan dolgokat, amiket ti emberek el se hinnétek. Harcoltam már önmagam ellen, és megpróbáltak arra is kényszeríteni, hogy elhagyjam Shut. Láttam én is holtakat feltámadni, de az nem a valóság. Mind csak arra való, hogy megijesszenek, hogy megtörjenek titeket, ahogyan a Boss is erre való.
-És sikerült nekik. Kiwi...
Nyelt egy nagyot, de csak bólintani tudott a sárkány szavaira, többet mondani nem. Legalább is ezzel kapcsolatban nem, és a következőre is bólintott.
-Én ezzel emlékezem rá... elfogadni... nem tudom, hogy az mit jelent. Beletörődni abba, hogy soha de soha többé nem láthatom, még akkor sem, ha van túlvilág, vagy következő élet, vagy valami? Az... az miért segítene? Elfogadtam, hogy itt, mellettünk már nincs. A többiek pedig... a többiek pedig talán még nem veszítettek el senkit, akit szerettek. Igen... azt hiszem ez az ok. Amikor az előző céhvezéreim meghaltak, akkor én is kimenekültem a házból, ami emlékeztetett rájuk. Saya... Sayának vannak gondjai... nem csak ez. Junnak pedig pont ezért talán jót is tesz, ha nincs itt egész nap, de minket kedvel. Szervezz vele nyugodtan programot, csak ne a céhházba. Cear pedig... itt mindenki... fura... beteg... sérült... nem tudom. Senki sem úgy jött ide, hogy csak ez törte meg... és én mindenkinek szeretnék egy esélyt adni. Szerintem mindenki megérdemli... és akik maradnak... ha te maradsz... akkor megérte...
A vizet nézte egy picit, majd újra rád emelte a tekintetét.
-Nem is váro... vagyis... de, szerettem volna, ha te megmondod a megoldást, és egycsapásra minden megjavul... de én is csak próbálkozom, és te dühös vagy rám emiatt, mert nem jól csinálom, de nem tudod, hogy hogyan kellene jól csinálnom. Nem tudom, hogy a többieken segít-e a véleményed... de azt szeretném, ha a kettőnk kapcsolatán például segítene. A közösség pedig tagokból áll, és ha a tagok jóban vannak, akkor az egész céh is könnyebben tud majd együtt tenni önmagáért... azt hiszem... remélem... szóval igenis legyen véleményed, csak ne haragudj rám ha nem tudok megoldást olyasmire, amire te sem tudsz...
A kuncogásra ő is elhúzta a száját, félig mosolyogva, félig flegmán.
-Én is így gondoltam... gondolom... nem tudom. Sokakban csalódtam... sokan hagytak el minket... hazudtak nekünk... sokszor utálom az embereket, és csak Timit nem, mert ő soha nem tett ilyet. De... de azt hiszem ezzel együtt kell élnünk. Tudom, ez nem segít, meg nem megoldás, de én csak annyit tehetek, hogy én igyekszem nem eltűnni mások életéből... és néha még túlzottan ragaszkodom is, amit sokan tolakodónak gondolnak...
Itt próbálkozott egy mosollyal feléd, hátha megérted, hogy ez magyarázat arra is, hogy miért nem hagy békén. A medaliont visszaveszi, nem forszírozza a kinyitását, és el is teszi az eszköztárába, majd az utolsó kérdésedre is bólint.
-Igen. Közösen. De... nálunk a házi oltárok... a hagyomány. És az emberek is így gondolkodnak, nem pedig nagy közös temetőkben, mint nálatok. Otthon emlékezünk a szeretteinkre... magányosan... és ettől nem vagyunk rosszabbak. Van nagy közös megemlékezés, de az is egy fesztivál... ételek, italok, zene és tűzijáték, a szellemek pedig visszatérnek közénk, és velünk esznek, velünk töltik az ünnepet. Nem tudom, hogy ki hiszi el igazán... de talán ez is az oka lehet annak, hogy ennyire máshogy látjuk ezt az egészet... máshogyan gyászolunk...

by **Kiwi** Szomb. Júl. 16 2016, 18:46

- Cearso is azt mondta... hogy ebben nem segíthetek... - Jegyezte meg szomorúan, mégis egyfajta daccal a hangjában. Zavarta! Zavarta hogy nem tehet semmit, valamint az is... hogy ő nem érezheti azt amit ők, nem kívánta átérezni szó nincs, de kívülállónak érezte magát, aki nem értheti meg ezt, és így... nem lehet igazi tagja a céhnek. Butaság talán, de ha belegondolsz megérted. Ha tag akar lenni, akkor ebben is részt kell vennie, nem csak a jó dolgok járnak a céhhel... Azon meglepődtem hogy több mint egy év telt el... és ha most ilyen, akkor milyen lehetett akkor a helyzet...
- Miért akarták hogy elhagyd?... - Pillantottam Timidusra értetlenül.
- Nem tudom mit láttunk... - Érezhető volt egy kis indulat a hangomban, hisz úgy jelentik ki, mintha ők is látták volna... Kérdezzék Cearsot! Majd ő megmondja...
- Nem tudom... - Ismételtem meg magam...
- Mire volna ez nekik jó? És hogy jött most ide a boss?... - Kérdeztem vissza tanácstalanul, kissé ingerülten, de nem hevesen. Csapongtak bennem az indulatok, hullámok hadát járták bennem az érzelmek, amint picit sikerült megnyugodnom, újra megindult bennem a harag, a tehetetlen düh, az elégedetlenség... a félelem. Végighallgattam Shukaku mondatait...
- Persze hogy szinte mindenki sérült... - Jegyzem meg, valamint talán most lehetett érezni egy kis kioktatást a hangomban.
- Aki meg nem... az az lett itt. - Nem a világra godolt itt elsősorban, inkább az ingatag kapcsolatokra, az ingatag emberekre... és a biztonságérzet elvesztésére...
- Én félek... másoktól, az itteni dolgoktól az ismeretlen helyzettől, szinte minden embertől... - Bököm ki végre, bár ez talán egyértelmű is lehetett...
- Pont azért mert mindenki sérült, lelkileg, mentálisan vagy mindkettő... és ez ijesztő. Össze vagyunk zárva, és nincs aki figyelne ezekre az emberekre... a rendszer csak a gyilkosokat bünteti... és ugyan van rendfenntartás, de az kevés... és mint mondtam, mindenki félelmetes. Nekem még Saya is, pedig olyan kis csedes, de ha bajban van akkor pedig rögtön talpraesett és meg tudja magát védeni. Valamint Cear... távolságtartó, de mégis kedves és ez tök jó benne... mégis... félek tőle, de nem tudom megmondani hogy miért... vagy ott vagy te... kislánynak tűnsz, de nem úgy viselkedsz, valamint... te magad sem tudod eldönteni hogy miként bánjanak veled, vagyis amit mondtál... Nem tudom hogy menne-e... nekem. Számomra vagy egyik, vagy másik vagy, a kettő együtt olyan mint Sayanal. Egyedül az új fiú, Chariton akinek még nem tűnt fel, hogy baja lenne... még engem is tudott kelelni, nem bukott ki vagy veszekedett... teljesen nyugodt maradt, és én... nem ehhez szoktam hozzá. Amúgy megvan! Ő egy perverz! Vigyázz vele, rögtön a szobámat akarta és az ágyamba mászni! ˇ^ˇ - Próbált viccelődni a végére, hátha enyhültök. Majd visszatértetek ismét a problémák megoldásához...
- Nem tudom, hogy van-e jó megoldás... csak félek attól hogy én is úgy járok mint Cear... megszeretek másokat, akik eltűnnek, vagy meghallnak... és... és én sem akarok majd maradni. - Viszont azt is tudta magáról hogy ő nem olyan talpraesett mint a fiú, így félt a magánytól. Valamint egyszerre vágyott a céhhez való igazi tartozásra, valamint legalább annyira tartotta veszélyforrásnak is rá tekintve... Majd amint elmesélte azt hogy miként gyászolnak, felelevenedtek a japánról olvasottak, látottak...
- Nem tudom... én még nem gyászoltam, talán nem is tudnék olyat... - És ezt komolyan is gondolta, nem tudja hogy el tudná-e fogadni, valamint ellentétes ez azzal, amit mondott, de azt sem tudja hogy... tudna, merne-e annyira szeretni hogy gyászoljon. Néha csurdultig van érzelemmel, néha üresen kong a szíve és mindenttől mentes. Ilyesztő... mindkettő a maga formályában... Persze, kevésbé feldúlt álapotban, biztos másképp érezne, gondolkodna, de most túl zaklatott ahhoz...
- Amúgy... én is azt szeretném hogy jóban legyünk, szerintem mindenki... de nem mindig tudom hogy azt hogy kell... lásd én is egy nyomi vagyok a sokból, aki nem tud szocializálódni... és néha már nem is akarok, de gyáva vagyok a magányhoz, valamint lehet ezt még a petem is érzi... - Húzta kíjnában egy keserű mosolyra a száját miközben fúlytatott egyett.
- Mindegy... - Jegyezte meg csak úgy az éterbe...
- Minden alakulni fog valahogy, ami nem megy, nem fogom erőltetni. - Fogja, hisz útálja a kudarcot...
- De, mi ma rosszul alakultunk. Bocsi hogy megbántottalak, majd kitalálom hogy csináljam hogy ne tegyem. - A véleményes dologra nem reagált, elfogadta, aztán majd az is lesz valahogy. Véleménye amúgy mindig van, szinte mindig... csak sosem tudja mikor és kinek mondhatja, valamint a hogyanját sem... De a legrosszabb az egészben a szégyenérzet volt, ami a beszélgetéshez társult... talán ez volt a legdominnánsabb érzelem amit a szívén hordott és nem tudott ereszteni. Szégyelte magát a lány előtt, a viselkese miatt, azért mert nem tudta hogy tegye jóvá amit elrontott, ha nem rontott el semit, akkor is. Valamint azt, hogy ilyen pocsék körülmények között, ilyen gáz dolgokat mondott el magáról. Tudja ő hogy ez lesüt róla... valahol, hisz mindig kiútálták, kiközösítették, de remléte itt másképp lesz. És most mit csinál? Lesajnáltattja magát?... Undorodik magától, mert eldöntötte hogy nem úgy fogja csinálni mint eddig... mégis mindig ugyanúgy csinálja... ugyanazokkal a hibákkal, ugyanazzal a "taktikával"... Szánalmas... Tudja hogy hibázik, azt is sejti hogy hol, épp csak azt nem tudja hogy ezt hogy csinálja másképp...

by **Shukaku** Hétf. Júl. 18 2016, 17:04

-És igaza is van szerintem. Viszont... hát... ha bármiben esetleg mégis tudunk, valahogy, akárhogy, akkor csak szólj, és megpróbálunk. Ha kitalálnád, hogy mi segítene a feldolgozásban neked, akkor nyugodtan gyere hozzánk, és szerintem egy csomó dologban szívesen benne lennénk, ami segít... de mi így ketten nem akarunk semmit forszírozni ezzel kapcsolatban, mert azzal nagyrészt csak ártanánk szerintem.
Hagyta nyitva a kaput, amit pár nappal később például Cearso használt is. Shunak fogalma sem volt arról, hogy az íjásznak európai temetésre van szüksége Anattal kapcsolatban, és ilyennel ki hozakodna elő, hogy szia, tudom, hogy te nem japán vagy, rendezzünk már egy európai temetést is a hónapokkal ezelőtt kiesett barátodnak, hátha az segíteni fog rajtad. Na ugye, hogy senki?! De mivel Cearso hozta fel, Shunak nem esett nehezére ebbe belemenni. Ugyanúgy nem esett nehezére, ahogyan Timinek válaszolni sem, bár a választ nem tudta.
-Talán próbatétel volt, talán számomra, hogy mellette maradok-e, talán Shu számára, hogy elhiszi-e, hogy mellette maradok. Nem tudom.
-A Bossok közül pedig az egyik fel tudta venni kiesett játékosok alakját. Biztosan ugyanúgy megviselte a frontosokat ez, mint ahogy titeket is... és szerintem ez a célja az egésznek. Ez lehet a célja az értelmetlen eltűnéseknek is. Viszályt szítani. Próbatétel, és nekünk ki kell állni a próbákat, és együtt kell maradni. Vagy nem tudom... másképpen nem nagyon van értelme.
Ez a hit már egyáltalán nem csengett olyan magabiztosan a szájából, mint amikor azt állította, hogy nincs meghalás igaziból, de az érződött, hogy ő nem fél válaszokat keresni, sőt, konkrétan kíváncsi a válaszokra. Bár azért az az lett itt résszel nem teljesen értett egyet, de mivel konkrétan nem mondtál olyat, hogy ez a világ hibája lenne, nem kötött beléd. Hátraszegte a fejét, majd egy ideig bámulta a vízesést, utána pedig megvonta a vállát.
-Én is. Mindenki. És tudom, tudom, ne hangoztassam, hogy én már milyen régóta itt vagyok... de azért én lassan négy év alatt beleszoktam ebbe a világba, ne okold magad azért, mert neked még újak és furcsák a dolgok.
Arra, hogy mindenki fura... hát végül is ugyanezt mondta ő is, te csak kifejtetted. Nem mintha te magad ne lennél fura, és ugyanolyan kettős, ezzel a tartozni akarok valahova, rögtön feladatokat akarok, de azért még távolságtartó vagyok, és ne kérdezz dolgokat, majd elmondom én fura izével, szóval csak a végére reagált a bólogatástól eltérően, méghozzá halkan kuncogva, hiszen nyilvánvalóan viccnek szántad a Charitonos dolgot... bár azt megjegyezte, hogy legalább ismerkedsz a céhtagokkal. És talán ez volt a kulcs is.
-Hát... nem tudom. Tényleg nem. Én is éreztem már úgy, hogy nekem is csak Timi kell, mert a többiek megbízhatatlanok, aztán valahogy mindig megragadtam egy kis közösségben. Nem hiszem, hogy lenne jó megoldás, és talán csak ki kéne élvezni az együtt töltött időt... de ez meg úgy hangzik, mintha feladnám... nem tudom...
Lassan ő is átvette ennek a mondogatását, de tényleg nem tudott megoldást. Annak azonban örült, amit ezután mondtál, és vigyorogva helyeselt is, nagy bólogatások közepette.
-Látod? Te is egy vagy közülünk, teljesen közénk tartozol. A pet pedig nyugalmas környezetbe szeretne kikelni, ahol egy pici biztonságban van. Majd ha picit lenyugodnak a dolgok, biztosan előbújik. A megbántás pedig...
Most már nem vigyorgott, hanem mosolygott, őszintén. Megvonta a vállát, majd egy félig-meddig ölelésre invitáló mozdulatot tett. Vagy éltél vele, vagy nem, te döntöttél.
-Nem érzem magam megbántva, és legalább egy kicsit levezettük a feszültséget, vagyis én biztosan... és megbeszéltük, hogy mi a gond. Köszönöm szépen!

by **Kiwi** Kedd Júl. 26 2016, 10:36

~Feldolgozásban nekem? ~ Értetlenül pillantotam rá, hisz nem ismertem Anatot, onnantól én nem is tudom gyászolni őt. Hallani dolgokat egy idegenről, egy dolog... ettől még nem fogom azt a ragaszkodást megélni amit ők és nem is kívánom. Sem megélni, sem eljátszani... vagyis de... Be akarom csapni őket hogy, megértem és átérzem a fájdalmukat, a veszteségüket... de ez meg képmutatás. Pedig... valahol tényleg szeretném érezni.
- Rendben... - Válaszoltam végül, csak úgy annyiban hagyva az egészet.
- Értem... bár nehezen fogadom el, hogy ilyennel próbálkoznak... - Felelem Timinek. Majd Shura szegezem a tekintetem...
- Szerintem... maximum csak mi szeretnénk próbatételnek látni... ennyi erővel mondhatnám hogy, a petem is az... mégsem gondolom. - Magyarázom. Nem szeretem a próbákat, vagyis azokat nem, amikre nem én magam veszem rá önmagam...Valamint kialakult bennem egy érzés egy gondolat, amivel vagy megbarátkozok vagy megszokom vagy nem. Shukaku akaratlanul arrogáns, úgy hogy ő maga nem kar az lenni, de attól még az. Észre sem veszi, vagy már nekem tűnik úgy sokszor... holott nem is? Ezt utálom, amikor magam sem tudom eldönteni mi a valós és mi a nem... Valamint beleszokni, félek... félek attól hogy ez megtörténik, nem akarom, mert félek hogy vége lehet... Nem válaszoltam rá semmit.
- Mit adnál fel? - Kérdeztem vissza, több ötletem volt mire is gondolhat, de inkább rákérdeztem. Valamint ahogy elismertem hogy, én sem vagyok normális teljesen... ő vigyorgott és bólogatott... jelezte hogy, közéjük tartozok, én ennek így... nem igazán tudtam örülni. Én normális akarok lenni, normális akarok maradni... Félek ha elfogadom hogy, nem vagyok az... akkor, lemondok magamról. Így mondhatnám hogy, van, mi ellen harcolnom... de nem tudom ez ellen hogy lehetne... Végül úgy éreztem zsibbad a fejem, a gondolatoktól az érzésektől... attól hogy minden olyan gyorsan történt... Az ölelésre invitálása... kínosan éreztem magam. Nem akartam, odabújni a lányhoz. Olyan... mintha kuncsorognék a szeretetért... de visszautasítani sem akartam, mert nem akartam fokozni a visszautasítást. Szóval a legkellemetlenebb helyzetbe kerültem, ahol vagy alávetem magam Shu akaratának és lenyelem hogy, ez kuncsorgásnak tűnik így a részemről. Eljátszani hogy, minden rendben van... számtalanszor láttam már ezt, azt ahogy így hitetik el magukkal az emberek hogy, minden rendben... holott nem. Nálunk sincs, teljesen... csak megbeszéltünk valamit. Talán tényleg léptünk előre, vagyis szerintem igen... akkor meg a felesleges békecímszavas ölelés nem?... Végül úgy, éreztem ha idegenkedek is tőle, de a kedvében járhatok. Hátha, tényleg hozzásegít hogy, jobb legyen. De nem tudtam megölelni, csupán közelebb húzódtam hozzá. Ha ölelni akar, tegye meg ő. Én nem tudom. Azt sem tudom hogy, meddig kell, hogy ne legyen kellemetlen...

by **Shukaku** Kedd Júl. 26 2016, 11:04

Shu nem nagyon értette az értetlen pillantás okár, hiszen ő egyáltalán nem Anatra gondolt, hanem úgy általában a dolgokra, ahogy mondta is. Mivel Timivel mindent megbeszélt, és Timivel soha nem veszekedett, mivel a szüleivel is mindig mindent megbeszélt, még azt is bevallotta rövid úton, ha valami csínyt követett el, és velük sem veszekedett soha, így ez volt számára a jó megoldás. Csak azokkal nem volt konfliktusa, akiknek mindent elmondott teljesen őszintén, mert nem voltak hazugságok, nem voltak sötét foltok, amiktől félni kellene, hogy kiderülnek, és nem voltak megmaradt tüskék, amelyek elsimítatlanok maradtak. Ezért is ajánlotta fel, hogy ha bármi van, és úgy gondolod, hogy segíthetnek, akkor gyere bátran hozzájuk. Ilyen céhet akart, ilyen közösséget, ahol az emberek meg mernek beszélni egymással dolgokat, mert nem félnek a másiktól. Anat sem volt ilyen, ő is nekik öntötte ki a szívét az egész céh vagy a frontosok helyett, és még nekik sem, amikor kiesett. A makacssága és az önfejűsége ejtette ki, és Shu szerint őket Timivel pedig az őszinteség és az egymáshoz való rendületlen hűség mentette meg, ezért vannak ők még mindig bent, míg oly sokan már nem, és ezért is ez a legjobb megoldás mind közül.
-Csak... ennyi... szeretnénk segíteni, ha tudunk... és te is rengeteget segítettél most nekem.
-Nekünk.
-Nekünk. A többi pedig... hát igen. Én csak az én fejemmel láthatok, és én így gondolom, mert nekem máshogy nincs értelme, valami magyarázatot pedig szeretnék találni. Ez nem jelenti azt, hogy neked vagy akárkinek ezt el kell fogadnia, de én így hiszem.
A feladáson picit gondolkodnia kellett, hogy mire is gondolsz, és ő mire is gondolt, de hamar rájött, és válaszolt is.
-Azt, hogy létezhet örök barátság, meg szerelem meg ilyenek. Mármint az emberekkel. Azt tudom, hogy Timi soha nem hagyna el, de az emberekben már nem vagyok ilyen biztos... és ha csak azt mondom, hogy élvezzük ki az együtt töltött időt, az olyan, mintha feladnám. Mintha azt mondanám, hogy úgyis vége lesz, és ezt elfogadom... miközben igazából nem szeretném elfogadni.
Az ölelés pedig egyáltalán nem a békülés jele volt. A megkönnyebbülés jele volt a békülés és a megbeszélt dolgok miatt. Inkább a béke jele mint a békülésé. Persze ő sem gondolta, hogy most akkor ezentúl minden rendben van, mindent megbeszéltetek, és az egész céh bajai meg vannak oldva. Mindössze örült, hogy valami jól sikeredett, ha nem is tökéletesen. Yuukit is megölelte, Tachi ölelését is szerette, igazából úgy magát az ölelést szerette, és vágyott is rá, nem volt ebben semmi különös. Csak egy gyors ölelést kaptál, pár másodpercig, mert látta, hogy ez neked elég kínos... ami miatt sajnált. Sajnált, mert ezek szerint nem szoktál hozzá ahhoz, hogy valaki megöleljen, hogy valaki így fejezze ki a szeretetét. Ő pedig ahhoz nem szokott hozzá, hogy ne kapjon valamire választ, így miután már egy ideje kint voltatok a vízből, és újra melléd csüccsent, felállt, és a kezét nyújtotta.
-Kék és zöld. Erre még nem válaszoltál. És ha már úgyis szétáztattuk a hajunkat... értesz a frizurákhoz? Most vizesen biztos tudnál valami szépet alkotni még ebből is. Még hasonló hosszú is mint a tiéd.

by **Kiwi** Pént. Júl. 29 2016, 10:46

Kiwi még mindig nem tud gondolatot olvasni, és mivel Anatról volt szó, így ő le is ragadt a volt céhvezérnél, és nem gondolta úgy, általánosságban, ahogy, esetlegesen te. Persze, az őszinteséget meggondolta, értem ezt úgy, hogy amit beszéltetek általánosságban értette, kivétel ezt a mondatodat itt. Persze a félreértések hamar és könnyedén megszületnek, ahhoz nem kell őszinteség vagy, hazugság, elég csupán az... ha, te úgy hiszed hogy a másik úgy gondolkodik ahogy te, esetlegesen a gondolatmenete is ott, tart ahol a tiéd. Nem. Ha, nem írjuk le pontosan, mire is értünk mit, könnyedén elsiklanak az emberek egymás mellett, ez így történt most is.
- Mivel segítettem én? - Kérdezett vissza Kiwi, és vélhetően tényleg nem tudta elgondolni, mire is értitek.
- Én azt megértem hogy, te ilyen válaszokat keresel, el is fogadom, de én nem érem be ennyivel. Régebben én is hittem sok mindenben... karma, szellemek, újjászületés, isten... földönkívüliek... - Nevette el magát, kis kínossággal az utolsó szavánál.
- Szóval a hit az jó, örülök is neki hogy, neked megy. Én... inkább a tényeket szeretem, vagyis szeretném... - Magyarázta meg, miként is gondolkodik, bár... nem volt teljesen átfogó, de jelen helyzetében ez fedte a legnagyobb igazságot, hisz úgy is gondolta. Ha baj van... mégis meggyengül, és utolsó mentsvárként istenhez fohászkodik... mint emberek milliói, szorult helyzetben. És ilyenkor is egyfajta önön árulást, meghazudtoltást érez... Borzasztó ez a lány... Rolling Eyes

A csevej egy újabb kérdést vetett fel, amin csak mosolygott, kedvesen, megértően... együtt érzően... Mégis ha szóra nyitotta volna a száját, egy mondattal, pár szóval... ismét a negatívabb gondolatmenet és pesszimista hozzáállása kerekedett volna felül. Hisz ő ezt már annyiszor tapasztalta... Így inkább megkímélte önmagától a lányt. Eljön az ideje, és ő is megtanulja majd. Az emberek... nem állandó tényezők az életünkben, legingatagabbak, a legveszélyesebbek... félelmetesek, de mégis... csakis velük érezzük magunkat biztonságban. Ez adja Kiwi kettősségét is. Az ölelést nem tudta úgy, fogadni ahogy kell, és ugyan ő kapott Shutól, mire megfogalmazódott volna benne a tettre és viszonzásra való hajlás, addigra vége is lett. Gyors volt, nem is bánta, ugyanakkor azt igen... hogy, nem viszonozta, vagyis utólag bánta.

Végül Shu cselekedete és szavaira csak elkerekedett szemekkel pillantott, legalábbis az első mondatra, aztán hamar kapcsolt, és szinte látni lehetett ahogy, leesik neki.
- Én... először fehéret akartam, de ahhoz meg túl világos a bőröm. Ha fehér hajat választottam volna... akkor, viszont egy egzotikus kreol bőrt akartam hozzá, de nem találtam ilyen beállítást. Mármint a bőrszínre vonatkozót. Utána... ehm.. rózsaszínt akartam, ezt a lilás rózsaszínt, ciklámennél picit sötétebbet, olyan megenta szerűt, de ahhoz, meg hosszú hullámos hajat akartam, olyasmit... mint annak a parfümárus lánynak, a fodrászaton. Úgy irigylem a haját, neki olyan jól áll, hiába magas és még magassarkút is hord. - Az utóbbi mondatomon érezhető volt az elképedés, valamint Shu is könnyedén összerakhatta hogy Auskáról beszél.
- Szóval olyasmit, igazság szerint ki is próbáltam... de annyira nem éreztem magamhoz valónak, túl... picsás volt. - A picsásat picit elnyelte, de azért érthető marad.
- Végül maradt ez. A zöldet szeretem, a rendhagyót szeretem legalábbis azt, ami nem annyira kirívó. Érted? - Kérdezett vissza Shuéknál.
- De... a legfőbb oka az volt, hogy leválasszam magam az avimról... nem sikerült. - Célozott arra hogy, játékként akarta felfogni, és szerepeket játszani... de úgy, nincs értelme ha, nem törölheted a karid és nem... csinálhatsz újat, ha megunod, vagy elrontod... Valamint... képtelenség kivetkőzni teljesen saját mivoltunkból, hiába játsszák sokan az eszüket, szerepeznek... Mert sokan megteszik. Biztos volt abban, hogy, egy jó részük valós, valamint az álca... hamar lehull. Így, értelmét veszti az egész.
- Végül... így maradtam. - Rántott a vállán, egy kis nemtörődömséggel.
- Hát... megpróbálhatom. - Mosolyodott el, valamint most észrevehetted rajta, hogy, ő szeret gondoskodni, csakúgy mint te. Vagyis így gondolja.
- Kislányosat, vagy csajosat szeretnél? - Hajolt picit előre hogy, láthasd az arcát, hogy incselkedik, de a válaszodig nem kezdett hozzá. Addig csak ujjaival fésülgette, és igazítgatta a hajadat.

by **Shukaku** Pént. Júl. 29 2016, 17:05

Ez legyen a legnagyobb és legrémesebb félreértés az egész közös kis életükben, és akkor talán minden meg lesz oldva. Ha csak Kiwire nem jellemző az, hogy a félreértésből konspirációs teóriákat gyártson, majd hónapok múlva előálljon azzal, hogy de hát te ekkor és ekkor ezt és ezt mondtad, amire valószínűsíthetően csak Timidus fog emlékezni, bár ő legalább pontosan... valószínűsíthetem így is érted, hogy mire gondolok. Lényeg a lényeg, hogy az ilyen kis félreértések részei a beszélgetéseknek, hiszen még akkor sem beszélnek egy nyelvet, ha mindketten egyébként japánul szólalnak meg, még akkor sem, ha az az anyanyelvük. A kérdésed még így is furcsa volt, ám a válaszon nem kellett gondolkodnia.
-Kimondhattam a dolgokat, összegezhettem, és bár szerintem az alap jellememen nem fogok tudni változtatni, csak nagyon soká, meg sok dolognak kell még történnie, de te elmondtad azt az oldalt, amit azok látnak, akik a rosszat látják bennem, de úgy, hogy közben nem utálsz. Ez nagyon hasznos dolog, és emiatt megpróbálhatok változtatni ezeken. Ebben segítettél.
-Ezáltal pedig Shu kezelhetőbbé válik a számomra is, és ezen ismeretek birtokában jobban tudok neki segíteni. Ebben segítettél nekem.
Ezután a nagy egyetértés után azonban egy pici félreértést megint el kellett oszlatni, ám ez még mindig jobb volt, mintha mondjuk Shu megsértődött volna, mert leszólod a megállapításait azért, mert szerinted az csak hit.
-Hát... ez olyan hit, amit folyamatosan kutatok, keresem a bizonyítékokat, és figyelembe veszem az olyan dolgokat is, amik ennek ellentmondanak. Ha kint azt mondod, hogy van isten, aki irányítja a világot, akkor azt sokan nem hiszik el. Ha itt azt mondod, hogy van admingárda, akkor azt csak kevesen nem hiszik el, a többség elhiszi. Az pedig már csak nézőpont kérdése, hogy jónak vagy gonosznak gondolod őket. Ha azt látod, hogy valaki elpixeleződik, majd visszatér, amikor a sisaknak elvileg meg kellett volna ölnie őt, az egy tény... és erősebb tény annál, minthogy Kayaba a legelején mutatott pár képet, amit simán szerkeszthetett akár ő is. Legalább is szerintem... szóval én is tényekre építek, de a következtetések... igen... az már hit... azzal nem tudok és nem is akarok vitatkozni.
Felderítette az, ahogyan nem tudtad hova tenni a kérdését, ám utána rögtön büszke is volt arra, hogy ilyen gyorsan megtaláltad a visszautat a beszélgetés fonalához. Türelmesen végighallgatta azt, hogy miként választottad a hajszínedet, és kicsit pironkodott is amiatt, amiért neki nem volt ilyen jó története hozzá.
-Én... először a masnit kerestem meg, ami ugyanolyan színű, mint amit még anyutól kaptam... és ahhoz kerestem megfelelő hajszínt... meg a szememhez. Utána pedig Timi is kékes, szóval ez így tökéletes.
Az utolsó kérdésre pedig mielőtt még ő adhatta volna meg a választ, Timidus vágta rá szinte azonnal, hogy az előbbit, Shu pedig engedelmesen tűrte, hogy munkához láss. Még azt is felajánlotta, hogy a menüben is rendezkedhetsz, ha valamit úgy könnyebb megcsinálnod.

by **Kiwi** Vas. Júl. 31 2016, 15:38

Kiwi sem gondolta másképp, ez legyen köztük a legnagyobb ellentét, bár ennyiben hagyva idővel szülhet nagyobbakat, de ez majd idővel kiderül, vélhetőleg, csak hogy, igazad legyen. Kiwi nem találta furcsának ezt a kérdést, mivel nem tudott és nem is akart a ti fejetekkel gondolkodni, megtehette volna, vélhetőleg el is jön majd az ideje, de még nem tartunk ott. Tudja hogy, keveset beszélgettek ahhoz, hogy megkísérletezzen ezzel. Na nem, mintha az egyik legnagyobb hobbija és kihívása lenne amúgy. Így inkább rákérdez, de ha ez sem lesz jó, mert ezzel is furcsa, akkor bizony lesznek problémák. Mert megteheti hogy, nem kérdez, és megkeresi magának a válaszokat, de akkor hol az őszinteség? A közvetlenség?... Azt mondtátok ezt akarjátok, akkor fogadjátok is! A válaszra Kiwi, nem tetszően összeráncolta a szemöldökét, hisz konkrétan azt, jelentetted ki, hogy Kiwi azok közé tartozik aki nem kedvel téged... Legalábbis ezzel a kifejezéssel ez jött le neki, hiába tetted oda hogy nem utál, kijelentetted hogy, nem kedvel. Onnantól mit akarjon tőled? Nem szólalt meg, csak csendben hallgatott, és bólogatót. Timidus mondatára, átfutott a fején egy olyan gondolat hogy, Timi tipikus anya viselkedésű, pedig idomároknál ezt eddig fordítva látta. Most ezzel a kijelentéssel, ha van, alapja ha nincs, megalapoztad azt hogy, elmenjen a kedve a barátkozástól, hisz te már leírtad őt, eldöntötted hogy, abba a csoportba tartozik aki nem kedvel téged, holott... ezt még ő maga sem tudta eldönteni. Jelen pillanatban egy kerserű pirulaként tart számon, akit le kell hogy nyeljen, el kell hogy viseljen, tűrjön és fogadjon. Nehogy azt hidd, hogy ez nehezen megy neki, nem. Sokakkal csinálta már, mondhatni ez már a specialitása. Elfogadni az embereket olyannak amilyenek, ezt, vallaná. Csinosan is hangzik, mégsem... megy neki, de eljátszani el tudja. Azután minden megy majd tovább. Túlléptek dolgokon, és vagy elhagyjátok egymást, vagy idővel közelebb kerültök. Megbeszéltétek hogy, barátok akartok lenni. Azt hogy miért?... Kiwinek van egy, elképzelése, de arra még nem tér, ki ha nem muszáj. Inkább türelmesen figyel és vár. Újra és újra esélyt ad, arra hogy, bizonyíts, úgy, hogy közben nem is tudod hogy, figyel. De ahogy, te megbántottad őt, most ő is megbántott téged. Tudatosan? Nem. Bánja-e? Nem... De a vallás számára gyengeség és menekülés, ő már csak ezért is, ő fél a hittől, a vallástól mert túl sok negatívat látott ebben az irányzatban. Begubózott, valóságtól elszakadt emberek. Jelenleg titeket is ilyennek lát, nem csak titeket mint titeket, a legtöbb régi motorost Aincardban. A mondataidra ismét nem reagál, hallja és értelmezi is őket, de gondolatban máshol jár. „A nem is akarok vitatkozni” megjegyzésed, elég volt ahhoz, hogy ő se akarjon, hisz ezek alapján nem is jutnátok semerre. Egy dologban csalódott viszont benned, amit Eldire-ben megtalált, és remélte hogy kapható vagy rá de, akárhányszor próbálkozott... mindig tényeket akartál közölni, és erőltetni... nem hagytál szabad utat a filozófiának. Annak hogy, másképp is történhetnek dolgok. De ha ez nincs meg benned, vagy legalábbis nem mutatod felé, akkor nem is látta értelmét ennek az erőltetésére. Valószínű majd a fiún éli ki ezeket az igényeit.
Végül megenyhültetek, úgy néz ki, nektek nem nézetekről, érdekekről és egymásról kell beszélnetek, hanem semleges dolgokkal kezdeni, majd úgy, mélyülni elfelé, hátha... akkor kevesebb lesz bennetek a feszültség. Ezt Kiwi is érezte, és ugyan, bánta... hogy legyünk őszinték, szókimondóak stb. de nem vagytok alkalmasak erre. Sem ő, sem te igazán. Hisz megbeszéltétek hogy, nem erőltetitek a másikra az akaratotokat, az elképzeléseteket... mégis, úgy érezte melletted hogy, Ő a hülye, ha nem ért egyet. Akaratlan is ezt sugárzod, és Kiwi, az ilyesmire kifejezetten fogékony. Az okát nem értem még, de így van...
Gyengéden igazgatta a hajad, ugyan tudta hogy, meghúzni nem tudja... de, maga az érzés a tudat, a durvaság... Nem kellemes. Szóval, kiegyenesítette és már félig száraz, de még kellően nedves haj, tényleg jól formázható. Fejben már ki is találta miket is csinálhatna, neked. Kicsit megdöbbent, amikor Timidus szólalt meg. Valamint, nem is hagyta ezt annyiban.
- A tiédet majd te döntöd el. - Jelezte meg Timinek, viccesen, de félig komolyan jelezve hogy, neki is csinál cuki masnit a tollából ha kívánja, ezt viszont majd Shu dönti el. Valamint elgondolkodott hogy, vajon a peteknek is van-e külön menüjük a külsejükre. De nem kérdezett rá, így is kellemetlenül és gyérül érezte magát hogy, neki még nincs...
- Na? - Szinte biztos volt a válaszban, szóval hogy, gyerekeset kérsz. Így, valami olyasminek is látott neki... A hajadat jobb oldalt kezdte el fonni, a masnitól megszabadított ugyan, de a fonást hátul egy hajgumival megkötötte, majd a gumi alatt és a fejed között átfűzte copfot, ezzel egy kis tartást adva neki, így lazán, a leálló tincseket, az ujjával picit megpöndörítette, alulról, kicsit felel nyomkodva tenyérrel, a tincsek kuszábbak lettek, de nem lógtak úgy csutakokban mint eddig. Tartást kaptak.
- Kész is, ez volt az első ötletem. - Egyszerű, mégis takaros, és mellesleg illett a lányhoz, úgy hogy, közben nem változtatott semmit a menüjében. A következőhöz, viszont lehet hogy fog egy picit. Már, ha akar még hajpróbákat a lány. Shu gondolom elővette a tükrét, Kiwi is elővette a sajátját, hogy, kellően tartva hátulról is megnézhesd.

by **Shukaku** Vas. Júl. 31 2016, 15:42

Kiwi paranoid és tökéletes szintre vitte azt, hogy negatív értelemre csavarja ki mások mondatait. Shu kérte, hogy mondja el a rossz tulajdonságait, hogy változtathasson rajtuk, vagy legalább megpróbálhassa. Kiwi elmondta, Shu majdnem mindet beismerte, majd megköszönte... ebből pedig Kiwi leszűri, hogy őt betette a nem kedvelős csoportba. Hogy lehetne ő a hülye, ha nem ért egyet, amikor Shu annyi mindenre rábólintott? Ha csak azért csinálná, hogy bosszantsa Shut, akkor nem lenne olyan nagy gond, de sajnos ő is elhiszi azokat a fura elméleteket, amiket összerak a fejében. Ráadásul az egésznek a vége... nem is értem. Pont az ellenkezőjét vette le annak, mint amit Shu mondott. Shu nem azért nem akar vitatkozni, mert meggyőzhetetlen lenne hitkérdésekben. Nem véletlenül mondta úgy, hogy nem tud, és nem akar. Azért nem tud és nem akar, mert nincsenek érvei, csak annyi, hogy ő így szeretné látni, és ezt tudja is jól. Tudja, hogy semmi bizonyítéka nincs a jövőre nézve... de hát kinek van? A filozofálás pedig... Shu nem kapható rá? Ezt meg honnan következtette ki? Shu pont azért hozott fel tényeket, mert Kiwi azt mondta, hogy a tényeket szereti, és ezzel támasztotta alá azt, hogy a jelenre és a múltra vonatkozó gondolatai nem hiten alapulnak, hanem következtetéseken... erre most azzal jön, hogy miért csak tényeket hoz fel? Hogy ő erőlteti? Atoru, Cear, Eldrie, Jade, Ozirisz... mindannyian tanúsíthatnák, hogy Shu imád filozofálgatni. Kiwi még saját magát is becsapja azért, hogy lezárjon egy lehetséges közös témát az idomárral, nehogy véletlenül közelebb kerülhessenek egymáshoz, mert akkor egyel kevesebb valakiről gondolhatná, hogy nem kedveli. Ezt persze nem fogja bevallani önmagának sem... de ezek a kacifántos semmiből elinduló következtetések erre utalnak. Nem tudom, hogy ilyenkor előny vagy hátrány-e, hogy Shuék nem tudnak gondolatot olvasni. Ő valószínűleg elkeseredne, hogy ennyi fejtegetés után is csak kitekered amit mondani szeretne, Timi programja valószínűleg pedig megakadna a logikai fejtegetés ilyen szintű megcsúfolásán.

Shu fejében azonban végre csönd volt. Csönd, és nyugalom, mert úgy érezte, hogy bár lesz dolga még bőven, de valamit legalább elért. Meghallgattad, és talán egy picit megértetted őt. Ő is meghallgatott, és most majd hála neked, még inkább ráfeküdhet arra, hogy javítgassa a negatív tulajdonságait. Ne legyen nagyképű... de közben maradjon meg vezéregyéniségnek, hiszen a céhnek és a kicsiknek... pardon, alacsony szintű játékosoknak valamilyen vezéregyéniség szerű valaki, azért csak kell... és ő úgy érezte, hogy ha nem is tökéletesen, de legalább valahogy segítette ezzel őket. Sokáig hallgatta, hogy semmi nem lesz belőle, és most, hogy hirtelen valaki lett, meg nem dicsekedhet vele... nehéz volt ezzel megbirkóznia. Nyugodtan ült, nézte a vizet és a sárkányt, és természetesen ugyanazt válaszolta, amit Timidus is, akire egy hálás pillantást vetett. Szegény sárkány még azt is megkockáztatta, hogy ugyanazon a tortúrán menjen át veled is, mint Junnal, de tudta, hogy mit akar a társa, és azt is, hogy neki könnyebb választani, mint Shunak. A procedúra végeztével Shu valóban elővette a tükrét, de szólni nem tudott, csak megilletődve, hálásan figyelte magát, forgatta a fejét, majd kis tépelődés után feléd fordult.
-Én... most akkor... köszönöm. Junnal csináltunk már egy csomó ilyet... de ő máshogyan szokta. Asu meg szintén. Ez... ez megint más. És... akkor most... én nem vagyok ilyen ügyes a frizurakészítésben, de szívesen segítek másban, ha szeretnéd. Például...
Itt megint elakadt a szava. Ha most azt mondja, hogy ő mesterszakács, és megtanítja Kiwit főzni, akkor megint dicsekszik, és megint az lesz, hogy érzékelteti, hogy Kiwi kezdő.
-Például amit csak szeretnél, és amikor csak szeretnéd. Talán több időt kellene együtt töltenünk, hogy ne csak a kifakadós és a tudálékos tanítgatós oldalát ismerjük meg a másiknak...
Na meg persze azt sem tudta, hogy most mit kellene csinálnia. Ugyanolyan tehetetlen volt, mint amikor Kiwinél az ölelésre került sor, és nagyon kényelmetlenül érezte magát emiatt. De így, hogy a másik fél kezébe adta a döntést, még előzékeny is volt, és nem is neki kellett választania.

by **Kiwi** Vas. Júl. 31 2016, 17:09

Nem is titkoltam soha hogy, Kiwi nem lenne az. Sőt, elismerem hogy, ténylegesen mesteri szintre képes emelni magát ezen a téren. De ahogy neked az, egód és a beképzeltséged, addig Kiwinek ez a mentsvára. Ő nem számíthat másra, csakis magára. Neki nincs, Timi... és egyre inkább érzi, úgy, hogy... nem lesz neki senki... idebent. Ő is keserű, csak épp nem azért. Ő nem tudatosan, nem akaratlagosan fordítja ki a dolgokat, ő így, értelmezi... Túl sok negatívat kapott már ahhoz hogy, ne rögtön a szavak mögötti tartalomra és szándékra fókuszáljon. Kár, hogy ezt nem tudjátok megbeszélni, érdekes és fárasztó beszélgetés volna. De a gondolatolvasás, nem ide való... Talán majd egyszer, ha kibuknak a félreértések... mert félő fognak. És a filozofálásról csupán annyit, amit már említettem. Nem azt sugárzod ki hogy, nyitott lennél és akár független vagy, harmadik fél szögéből tudnál nézni egy témát, és Kiwi erre érzékeny, túlzottan is. Eddig egyedül Cearsoval és Eldier-el találta meg azt a hangot. Viszont, nem tartott reménytelennek. Az az érzete volt, hogy, egyet mondasz és cselekszel... csupán a kisugárzásod volt az, ami ellent látszott mondani... Valamint még egy dolog. Kiwit nem utálja a világ, erről szó nincs. Nem is szeretné, elég ha ő utálja magát pár dologért, de nem ő a világ közepe hogy, mindenkinek bántania kelljen, sőt... Es nem önbevallásról és ismeretről van szó, Kiwi tudja hogy, hol hibás... csak azt nem, miként tehetne másképp. Ő olyan mint egy, rosszul beállított óramű. Kattog, jár, üzemel... de nem pontos, de hibás beállításokkal... De az óramű képtelen magát jól beállítani, hiába tudja hogy, hol hibázik.

Végül megenyhültetek. A frizura készítés jó ötlet volt, bár az... hogy, kijelentetted hogy, ő ezt nem várhatja viszont, kevéssé... Valamint, neki nem volt ötlete arra hogy, mit kérhessen, hisz nem ismert annyira. Végül érezett még egy szúrást „kifakadós, tudálékos” Hisz, Ő kérte... valamint, Kiwi ezek, ellenére sem gondolta magát annak. Nem védte meg magát, és figyelembe vette azt is, hogy Shu magára is értette... Mosolygott és lenyelte ezeket a kis, sértéseket... amelyekről, tudta hogy, érzékenyebb pillanatában van, és ő maga vette fel. Mégis meg fog maradni benne, így... ahogy van. Ahogy Shu, ő is az közös időtöltésben látta ennek a kulcsát. Valamint abban, hogy, erről a hosszú percekről, sokat kell még meditálnia. Shu kifárasztotta, hiába volt még reggel, ez a beszélgetés, az ingerültségek... lefárasztották mentálisan, lelkileg. Úgy gondolja hogy, Shut is, de ezt nem tudhatja biztosan.
- Szerintem is többet kéne lógnunk. - Válaszolta.
- De ez nem olyan, dolog volt amit viszonozni kéne. - Hazudta, szerette volna ha, ő is megpróbálkozik a hajával, még ha nem is sikerül jól... Nem azért hogy, jól sikerüljön, csupán azért... hogy, egyenértékű legyen. Most úgy érzi hogy, Shu tartozik neki... valamint, csak erősítette azt, hogy nem jelezheti hisz a céh által sokat kapott... Ő nem ért ehhez, és ilyenkor haragszik és utálja az embereket... És ez a beszélgetés, ez a hangulat... az a baj hogy, nem csak Shukaku az akit ilyenkor nem tud, akar... hanem általánosít mindenkire. Ilyenkor esélytelennek látja magát, az emberekkel kapcsolatban...
- Szerintem minden másnap, harmadnapra... kitalálhatnánk valamit. Közös vásárlás, vagy... ilyesmik. - Nem akart küldetéseket és szafarit emlegetni, hiába szeretne... mégis fél attól hogy, mások előtt is hasonló problémák merülnének fel közöttük, mivel a lány őszinte... így, nem akarja hogy, mások problémásnak lássák őt... vagy épp... hogy, problémák vannak a céhben.

by **Shukaku** Hétf. Aug. 01 2016, 07:54

Azt, hogy nagyképű, azt, hogy nehezen meggyőzhető, és az ezzel járó összes dolgot mind-mind elismerte, így ezeket, ha felmerülnek soha nem is róná fel neked... de hogy a kisugárzásából vetted le, hogy nem szeret filozofálni... ezt azért nehezen tudnád elmagyarázni neki, de még nekem is, így inkább csak rábólintok. Ha Kiwi így látja, akkor így látja, remélhetőleg egyszer majd rájön arra, hogy mekkorát tévedett.

A ferdítéseket azonban úgy látszik a megenyhülés sem szüntette meg, hiszen megint olyasmit hallottál ki a szavaiból, amit ő nem mondott. Nem mondta, hogy nem várhatod viszont, csak azt, hogy mivel nem olyan ügyes, inkább másban segítene, amiben ügyesebb. Arra is gondolt azonban, hogy a nagyképűség képén talán javítana egy picit, ha megmutatná, hogy meri vállalni azt, hogy ő sem tökéletes, és belemerne kezdeni olyasvalamibe is, amihez nem ért. Nem mintha nem ezt csinálta volna amikor elkezdett főzni, vagy minden alkalommal, amikor harcol... de talán ezeket te vagy nem láttad, vagy nem volt elegendő bizonyíték a számodra. Túl későn ismerted meg, és nem láttad őt az elején, nem voltál tanúja azoknak a folyamatoknak, ami miatt idáig jutott. A kifakadós és tudálékos pedig nem rá is vonatkozott, hanem csak rá. Az, hogy te magadra vetted, az mindössze annyit jelent, hogy neked is inged, ezzel azonban maximum te sértetted meg saját magadat, ami miatt őt okolni... de ez már csak így megy.

Shu nem volt fáradt, csak zavart volt. Könnyen lehetett játszani Junnal, akivel soha nem veszekedett, de vitája is kevés volt. Atorura sem lehetett haragudni, mert ő érvelt, és nyugodtan beszélt még akkor is, amikor velük szembe helyezkedett, ami egyébként ugyan zavarta Shut, de elfogadta, ha meg nem is értette. Te azonban... veled nem tudta, hogy mit tegyen abban az esetben, ha nem megvédenie kell magát veled szemben. Nem tudta, hogy veled milyen lehet jól érezni magát, mert amikor kicsit is ilyen volt a helyzet, elhúzódtál, csöndes lettél, és hasonlók... ahogyan ő is egyébként. Ebben nagyon hasonlítotok. Azonban annak rettenetesen örült, hogy újabb pontot találtatok, amiben egyetértetek.
-Három naponta vannak olyanjaink, hogy szabadnap. Azon a napon a hét egyik felén azt csináljuk, amit én szeretnék, a másikon pedig amit Timi. Ha... ha mondjuk egy nappal előtte elmondjuk, hogy mit tervezünk, meg te is elmondod, hogy mik a te ötleteid, akkor örülnék, ha csatlakoznál. A többi napokon általában dolgozunk, de ha szeretsz pakolászni, vagy a szegénynegyedben, az iskolában mászkálni... vagy a boltban és a Dojoban... szóval akkor is velünk tarthatnál a többi napokon. Vagy ha esetleg neked van olyan programod, amire te hívnál meg minket, akkor arra mi mehetnénk el. És...
A nem kell viszonozni dolog fura volt. Ő soha nem várt el tényleges viszonzást semmiért, amit tett, sőt, idegesítette, ha valaki kettőnél többször köszön meg valamit. Nem akarta, hogy úgy tűnjék, hogy valamiért cserébe tesz valamit, és inkább csak azt várta, hogy általánosságban legyenek vele kedvesek azok, akikkel ő is igyekszik kedvesnek lenni. A fodrászkodásra azonban mégsem emiatt az érzés miatt vette rá magát, hanem egyrészt azért, ami már az előbb leírtan a fejében motoszkált, másrészt azért, mert szerette volna kipróbálni. Kellékei azonban nem voltak igazán, így csak pár kék színű egyszerű, egyenes hajcsatot vett elő, és eléd tartotta.
-Akkor szoktam ezeket használni, amikor szafarizunk, és a masni beleakadna dolgokba, ha a bozótban mászkálunk. Ha gondolod megpróbálkozhatok vele, de csak akkor, ha megígéred, hogy nem hazudod azt, hogy jó lett...
És ha megengedted neki, akkor bele is kezdett. Semmi komolyra nem kell gondolni, csak olyasmivel próbálkozott, amit talán még ő sem ronthat el. Kissé oldalra fésülte a hajadat, hátul a füled fölött, kissé mögötte fogta össze a csattal, de néhány tincset hagyott az arcod mellett, hogy keretet adjon neki, a maradékot pedig egyik oldalt befonta, ahogyan tőled látta, majd szintén ugyanúgy tartotta a tükröt is. Ha ugyanazt csinálja, amit te, csak nem ronthatja el.

Timidus ezalatt még az eddigieknél is jobban igyekezett észrevétlennek maradni, eltűnni, és reménykedett abban, hogy el is felejted azt, hogy felajánlottad neki is a dolgot. Junnál már el lett neki magyarázva, hogy az ilyen lányok ezt imádják, és megbántja őket, ha visszautasítja, és mivel te valami olyasvalaki voltál, aki fontos Shunak, és a céh miatt neki is, így nem akart megbántani, ám mivel hazudni sem hazudhatott, nem mondhatta azt sem, hogy szeretné, így csak csöndben maradt.

by **Kiwi** Kedd Aug. 23 2016, 23:20

Kiwi akárhányszor hozott fel bármit is Shunak, már kész tényekkel, és nem lehetőségekkel fogadta. Shu kijelentette, hogy, nincs halál, hogy az emberek nem halnak meg, és hasonlók. Azért ez elég hirtelen dolog volt annak, akiben még frissen él Kayaba üzenete… Meg úgy alap, Shu túlontúl határozott és ellentmondást nem tűrő viselkedése elég volt Kiwinek ahhoz, hogy így lássa. Bár aláírta hogy, nagyképű és hibás, ez Kiwinek egyenlőre csupán annyit jelentett, hogy tud róla elfogadja, és hiába mondja azt hogy, változtatni fog. Másoktól már túl sokszor hallotta ezt, és a szemében ez a tapasztalatok miatt nem volt más, csupán a dolgok elcsitítása és elodázása. Persze tévedhet, de ez még idő mire kiderül. Kiwi nem az emberek embere, de Shukaku sem. Más világ a kettő, hiába volnanák pár dologban hasonlóak, túl távol állnak egymástól, mindenben. Közelebb érhetnek, de egy szinten sosem lesznek, ezt Kiwi is tudja, és bántja is. Jelenleg bármit csinálhatna Shu, Kiwi a rosszat látná benne, nem azért mert azt akarja, hanem minden egyes mozdulatoddal olyanokat sugárzol felé, akaratlanul. Valamint van pár elintézetlen dolga, önmagával… most már veled is, és egyszerűen nem könnyítettétek meg egymás dolgát. Valamint vicces hogy, lényegében ugyanaz a baja két játékosnak, ahogy elnézem. Erre viszont vagy ráébrednek vagy nem. Ahogy Kiwinek, úgy Shukakunak is gondolkodnia kéne dolgokon, néha.

Kiwi fáradt is volt, egy ilyen beszélgetés… veszekedés, vagy fogalmam sincs minek nevezzem, kimeríti, főleg mert nem tudja hogy, merjen kezelni dolgokat. Az egyik legnagyobb probléma most is ez volt. Kiwit elijesztette az, ha valaki komolyan közeledni akart hozzá, ha valakinek elvárásai lehetnek felé, ha valakinek meg kell feleljen, és te ezt éreztetted vele, hiába a szavak, ha egyéb dolgok, és a múltból hozott tapasztalatok mást mutatnak. Kiwi előbb hisz a tetteknek, mint a szavaknak, ő ad de nem lesz adósa senkinek, valamint rájöhettél hogy, kifejezetten nehezen fogad el dolgokat. Nem azért mert nem akar, azért mert nem mer, és nem tud… Ő minden elfogadott lehetőségben azt látja, hogy többszörösen kell majd visszafizetnie. Ezért fél, nem véletlenül nem hajlandó hagyni, hogy bárki is meghívja őt egy ebédre például. Az hogy látó, is azért lett, mert kivett a bankból és így tudja „visszaadni”, valamint azért lépet be a céhbe, mert elfogadta a kezdő segítséget, ezzel is viszonozni akarta, viszont azt már akkor tudta, hogy ha ő csatlakozik… akkor ő itt egy katona lesz. Olyan aki segít, olyan aki nem kér, olyan aki teljesíti a kéréseket, egy csicska ha úgy tetszik. És így is gondolkodik. Retteg megszeretni itt lenni, fél magától hogy, megszereti az itteni embereket, amivel amúgy… már elkésett. De azon a tényen, hogy tudatában kell tartani, hogy bármikor kiléphet bárki, és el kell engednie, gátat szab annak hogy, be akarjon illeszkedni.

Valamint ahogy, ő nehéz ügy volt neked, úgy te is neki. Nem tudta miként kezeljen, mit várjon, mit várhat… Nem akart rosszban lenni, de voltak előítéletei, a viselkedésed miatt. Félt tőled, és félt magától. Bár, inkább mondanám azt, hogy téged használt gyáva módszeréhez, hogy visszakozzon, hogy megfogjon valami negatívat, ami miatt meggondolhatná magát, szükség esetén. Eddig úgy, néz ki téged akar ürügyként használni, ha gyáván megszökne. Valamint… zavarta még valami. Jóban akart lenni veled, de nem magáért. A céhért… és azért hogy, béke legyen. Persze, látni akarta hogy, milyen is vagy, mert azt tudja jól, hogy korai volna ítélkezni, de túl sok, és túl sok értelmetlen dolog kavarog a fejében. Amiről nem tudsz, ami nem is baj. De ez a beszélgetés, az hogy ide sem tud… beilleszkedni probléma nélkül… mert ő csupán ennyit lát, elkeseríti. Végül megegyeztek egy rendszeresebb találkozásban és esélyt adtok egymásnak, amit méltányolt. Bár, Kiwi inkább érezte azt, hogy a céhért teszed mintsem magadért vagy érte. Az ajánlatodra bólogatott, és láthattál rajta egy kis lelkesedést, bár a szegénynegyedet kihagyta volna, de egyenlőre nem mondott semmit, arra sem, hogy nem menne. Kiwi mereven gondolkodik dolgokról, és csupán akkor tud könnyed lenni, ha valamit félvállról vehet. Téged és a céhet nem. Innen ered a probléma egyik forrása. Ha nem gondolná túl a céhet, valamint a szerepét és lehetőségeit, a tagokat… sokkalta könnyebb dolga volna, bár, kevesebb eseménybe is mászott volna bele. Például nem foglalkoztatná ennyire Anat, és a gyászotok, inkább foglalkozna azzal hogy, magát rendbe hozza, de ez jelenleg másodlagos számára, valamint azt reméli hogy, az segít neki ha nektek segíthet. Persze, a dolgok nem ilyen egyszerűek.
- Rendben, szívesen csatlakozok hozzátok, majd jelezzetek mikor nem zavarnék. Valamint… én még nem élek ennyire rendezett életet, nincs meghatározva mikor mit csinálok, bár kéne… odakint is jobb volt, a miheztartás végett, de majd itt is kialakul. – Az utóbbi részét inkább mondtam magamnak, mint nektek, de nem törődött azzal, hogy, ti is halljátok, lényegében nektek is szánta. Az elvárásról csupán annyit… Kiwi túl sokszor adott már úgy, hogy nem az ő de még csak nem is egyenlő oldalra billenjen a mérleg, és ezt megelégelte. Ha, ad el is vár, viszont nem fogad ha veszélyét érzi hogy adnia, tartoznia kell utána. Ilyen egyszerű és szürke.

A fordrászkodás dologban úgy érezte hogy, kelletlen vagy, így rád kényszerít valamit, azt viszont nem akarta. De, azt a tüskét sem akarta meghagyni magában hogy, úgy érezze tartozz neki, és félt, hogy, ha úgy alakulna felhozná ellened. De, így… inkább hagyta, hogy megpróbáld. Tudta Kiwi hogy, nem épp helyesen gondolkodik, de az sem helyes, ha úgy érzi hogy, csak ő ad… Sok dolgot rendbe kéne nála tenni, de egyedül képtelen rá, olyan emberrel akiben nagyobb mértékben meg tudna bízni, nos olyannal még nem találkozott, és ha találkozna… vélhetőleg bele is szeretne rögtön.
- Ha, rossz lesz kinevetlek. – Vetettem oda neki, incselkedve. Persze, leeshetett neki,mert akkor éppúgy, magát is kinevetné. Bár nem tudtam hogy, mit fog csinálni, viszont ha úgy, tetszik ez is egy, bizalmi próba. Kiwi, pont ezért nem nyúlt bele a rendszeredbe, míg Katnál simán megtette volna, és osztott volna neki pontot, hisz nála nem félt, mert tudta hogy, ő nem alkalmas arra, hogy a számára fontos emberek halmazába sorolhassa, akár idővel. Végül nem lett nevetgélés, türelmesen várta, hogy elkészülj vele. Ez is amolyan, csajos dolog, amit meg akart csinálni, így te ezt ugyan nem tudhatod, de a bakancslistán egy dolog kihúzva.
- Egész jó lett. – Mondtam őszintén. És ugyan, nem vagyunk olyan hűde, barátnők, de poénnak érezte hogy, ugyanolyan a hajatok. Valamint, ha egy picit is el merné engedni magát melletted, nem győzött volna szívatni téged, persze csak játékosan. Timidusról megfeledkezett, valamint… ha majd ha egyszer igazán jóban lesztek, akkor a sárkány sem fog menekülni. Elég sok ökörségben lehet részetek, csak jussunk el odáig.

by **Shukaku** Szer. Aug. 24 2016, 06:01

A céhért csinálta. Persze, hogy a céhért csinálta. Ezt akár akkor is bevallotta volna, ha felteszed neki a kérdést, hiszen nem szégyellte a dolgot, és nem tartotta sértőnek sem se rád nézve, se önmagára nézve. Vélhetően ő is másképpen gondolkodott erről, mint te. Úgy úgy volt vele, hogy elsődleges mindig a céh, ugyanis ti a céh részei vagytok, így ha a céhnek segít, úgy mindenkinek segít, beleértve téged is, önmagát is. Ez nem azt jelenti, hogy ha úgy alakul, akkor ne tudná valamely tag akaratát a céh közös akarata fölé helyezni, ha éppen egyetért vele, de az bizonyos, hogy ezt is vitára bocsájtaná, és lápni már nem biztos, hogy merne. Ő a biztonságot, a magánytól való elmenekülés és a normális élet lehetőségét látta a céhben, és úgy vélte, hogy ennél többet senkinek nem adhat. Lehetőséget a barátok szerzésére, lehetőséget a beilleszkedésre, lehetőséget élni. Ezért is kereste at Ébredőket. Olyat próbált adni, amit ő is kapott Petertől és Anattól, és amiért még mindig hálás volt nekik. Na persze azzal a különbséggel, hogy ő nem tervezett meghalni. A játék vége felé közeledve már úgy érezte, hogy sikert sikerre halmoz, főleg akkor, amikor kijelentetted, hogy ki fogod nevetni, ha rosszul sikerül a műve. Talán az ittlétetek egész ideje alatt most nézett rád a legmosolygósabban. Hálás volt, nem hálásabb, mint amikor elmondtad a negatív tulajdonságait, de könnyedebben hálás. Az, hogy ki mered nevetni, neki azt jelentette, hogy nem félsz tőle, nem félsz őt kritizálni, és ennek mérhetetlenül örült. A program mikéntjére is rábólintott, nem kezdte el ecsetelni, hogy te soha nem zavarnál, és hasonló dolgokat, hiszen egyrészt ez nem lett volna igaz, másrészt feleslegesnek gondolta. Azt viszont betervezte, hogy legalább kéthetente az egyik napon meghívnak majd. Ő is észrevette az ugyanolyan frizurában rejlő lehetőségeket, ami a pecsétre emlékeztette a kezén, és egy újabb ötletet adott neki, egy, a kezében megjelenő Fotókristály formájában. Engedélykérően pislantott rád, és azt is te dönthetted el, hogy ha engeded a képet, milyen pózban legyetek. Nem erőltette sem az ölelést, sem semmit, ám persze Timinek is rajta kellett lennie a képen. Akár készült kép, akár nem, ezután azonban már csak két megszólalás hangzott el. Egy halk köszönöm Shu részéről, illetve a sárkány reagálása.
-Úgy vélem ezt a szerepléseteket látva ismét távolabb kerültem attól, hogy megértsem az emberek viselkedését. Most azonban fel kell hívnom a figyelmeteket arra, hogy lassan ideje készülődni az étkezéshez, lányok. Tekintsetek erre is közös programként, akár ülhettek egymás mellett is.

Részemről záró szerintem. Köszönöm szépen a játékot! ^^

by **Kiwi** Szer. Aug. 24 2016, 18:20

Hasonlóak voltatok sok dologban, mégis eltérően gondolkodtatok, és még ha az értékderetek bizonyos szempontból egyezett is... még azt is másképp láttátok és éltétek meg. Jól tetted, hogy nem jelentetted ki, hogy volnának dolgok amikor zavarna, hisz éretlenkedése és tudatlansága okán, ebből is csak sértődés volt. Viszont így, úgy fogadhatta el ezt mint tényt, hogy szinte észre sem vette, csupán megtette. A mosolyt, mosollyal ajándékozza, ugyan tartott attól, hogy netán ripacskodni, vagy sértődni fogsz, de így hogy nem tetted, ez egy kis pluszpont volt nála. A fotókristályt engedte, és ő maga inkább csinált volna valami bolondos képet, például hogy fejjel lefelé fotózzátok le magatokat, hogy a hajatok az égnek meredjen, mert úgy vicces, de így, csak közelebb bújt, hogy elférjetek rajta hárman, és egy szolid mosolyt ejtett meg, pillantásával egyenesen a kristályba. Nyitott szem, félig oldalprofil, mosoly, és egy kis titokzatosságra utaló kisugárzás. Igen van ilyen, legalábbis szerinte igen, nem csupán a ruhákat, arcokat, és pózokat lefényképezve lehet, sugallani dolgokat, de ő maga szeretett fényképezni, és fényképezni is. Rengeteg képet csinált, egyszerűbbeket, bonnyibbakat, művészinek kikiáltottakat, de ezt nem reklámozta, ha épp nem tudott mit kezdeni magával, a gépen pötyörészve retusálgatta, vagy csak alakítgatta, vagy csak kollázsokba rendezte. Így, ez most ilyenre sikerült, idővel talán könnyebben elengedi magát mellettetek, Junnal, Charitonnal például már merne ökörködni. Meg, úgy a legtöbb pasival... de ez psszt. A lányokkal valahogy nem mindig találja úgy, a hangot... Timidus zavart meg titeket végül. Kiwi csak pislogott mit nem lehetett ezen érteni, bár tény... sokszor már, ő maga is elvesztette a fonalat, még a saját dolgain is, de ez úgyis az ő kis titka marad. Az, ahogy a pet kijelentette hogy, akár egymás mellé is ülhetnének... mint az óvodásoknak, akik most békültek ki, vagy ismerkednek össze, szintén egy olyan dolog volt amit Kiwi nem értett, vagyis igen, de mégsem...
- Rendben, menjünk. - Hagyta helyben a felhívást. De a lényeg az lett, hogy mindketten, hárman, elindultunk átöltöztünk, és nekiláthattunk a reggelinek. Akár közösen is.

/Én is köszönöm, akkor folyt. köv. Razz

/

by **Takada Hiroshi** Hétf. Jan. 18 2021, 22:35

Az idős tanár nagyon elgyötröttnek érezte magát. Persze nem testileg hiszen a szoftver gondoskodik róla, hogy ne fájjon semmilye, sokkal inkább szellemileg volt lehangolt. Az utóbbi időben sok minden történt, és alig maradt ideje, hogy a szokásos horgászatokkal frissen tartsa elméjét. Viszont felfedezte, hogy Limen egy ritkán látogatott részlegében van egy onsen. A céh alacsony létszáma okán jó néhány helyiség elhanyagolt, sőt inkább lehangoló állapotban van. Ilyen volt az említett onsen is, pedig egy ilyen kincs messze az egyik legvonzóbb helynek kéne lennie. A harcművész el is határozta, hogy kicsit rendbe teszi. A fürdő nyitott része a közelben futó patak völgyére nézet, de elég magasból ahhoz, hogy ne lehessen belátni. Viszont ennek egyenes következménye volt, hogy az alkalmankénti esetekre programozott falevél hullás és lágy őszi szellő behordjon néhány levelet, melyeknek talán valami program hiba folytán nem volt időzítőjük, így nem pixeleződtek. Vagy az is lehet, hogy szándékosan kerültek oda, hogy valami haszna legyen az onsen fenntartási kellékei közt fellelhető levélszedő lapátnak.
Mindenesetre Takada nekigyürkőzött és leszedte a víz tetején lassan sodródó leveleket. A medence külső szélé természetesnek tűnő mészkőszikla vízben álló részét csak úgy a hecc kedvérét átsikálta egy gyökérkefével. Nem mintha algás lett volna vagy valami hasonló, egyszerűen csak az akkurátus mozdulatok, melyeket szinte gépiesen végzett, segített, hogy közben gondolatban elkalandozhasson.

El egy elérhetetlen távolságban lévő széles hegyi patakhoz, ahol nem kevésszer pecázott a legkülönfélébb folyami halakra. Elméje felidézte az utolsó alkalommal történteket, amikor egy kimerítő tanévet követően nosztalgikus érzésektől hajtva ellátogatott. Emlékezett rá, mikor leszállt a vonatról, és megcsapta a hegyi erdők eltéveszthetetlen bomló avarjának illata. Ahogy a lágy őszi eső, csendesen szitált a fák között benedvesítve ruhája külső felületét míg lassan komótosan ballagott le a vízhez. A halk csobbanásokra, amit a felszínre hulló fáradt őszi rovarokból táplálkozó halak okoztak.
A víznél minden figyelmét a felszín alatti mozgásnak szentelte. Bár alapvetően tradicionális beállítottságúnak tekinti magát, azért nem veti meg a modern technológia által biztosított előnyöket sem, így a halak mozgását a polarizált, sárga lencséjű szemüvege mögül figyelte. Nem dobot be rögtön ott, ahol a partot elérte, folyás irányban halad a vízzel együtt. Figyelte a röpülő rovarokat, a halak mozgását a víztörések peremén, a bukók alján és a sziklák árnyékában. Végül egy tompa kanyar külső felén állapodott meg. Szemben a partot meredeken mosta a víz és néhány fa gyökere alól már ki is mosta a földet, követ. A gyökerek ideális búvóhely a halak számára, és a kanyar alsó részén lévő törés remek táplálkozó hely. Kissé eltávolodva a partól szerelte össze a készséget, hogy ne riassza jelenléte és a mozgás a vízben mozgó halakat. Nem kapkodott, mindent alaposan, kétszer ellenőrizve szerelt össze. A tárolóorsót műértő mozdulatokkal, szinte már szertartásosan rögzítette a botra. A nehéz dobózsinór már a dobon volt, így csak át kellett vezetnie a bot gyűrűin és már lehetett is rögzíteni a tipettet. Amint elkészült a szerelékkel, ismét a levegőt kezdte vizsgálni, végül a legyes dobozából kiválasztott egy nem is olyan rég kötött műlegyet, ami elég jól hasonlított a repkedő kései rovarok fajtájához. CDC zsírzó tollból készült szárazlegyet, noha még egyáltalán nem ért vizet, szertartásosan megfújta kétszer, majd rögzítette a damilvégen. Óvatosan lépet a víz közelébe, nem gázolt bele, egyelőre nem látta értelmét. Finom, de lendületes mozdulatokkal eresztette ki a dobózsinórt az orsóról, mindig egy picivel szélesebb mozdulattal, míg végül elég hosszúnak ítélte ahhoz, hogy finoman a vízre tegye a tipett végén lévő műlegyet. Jó két-három méterrel feljebb tette, mint ahol a hal pihent egy kavicsgödörbe. Nem fordított a damilon, hagyta, hogy a sodrás szépen odavigye a csalit, ahol a hal állt lesben. A polarizált lencsén át látta, amint a kiszemelt áldozat ráfordul a légyre, de nem követte le, hanem visszaült a kavicsgödörbe. Az öreg gyors mozdulatokkal szedte fel a zsinórt és dobott újra, de most egy picit a külső lassú rész felé kijjebb engedte le a műlegyet. Úgy számolt, hogy a beeső fény miatt a hal nem tudja olyan jól felmérni a csalit és talán leszedi. Azonban csalatkoznia kellett, a kiszemelt célpont talán egy öreg tapasztalt egyed lehet, mert másodjára rá sem hederített a felkínált légyre.
Viszont a tanárurat sem olyan fából faragták, aki csak úgy meghátrál egy kihívás elől. Lekötötte a szürkeszárnyú zömök legyet, és kiválasztott egy karcsúbb picit színesebbet. Ugyan oda ejtette le, ahova az első alkalommal, és most sem fordította át a zsineget, hagyta, hogy a sodrás tegye a dolgát. A hal, amit meglátta a csalit, azonnal ráfordult, és rövid követés után lehörpintette. Takada azonnal reagált és bevágott, magasan feltartotta a botot, hogy a táncoló hal, ne tudja kirázni a szakálnélküli horgot. A könnyű nádbot lehetettlen ívben görbült, az öreg pedig nem győzte úgy fordítani, ahogy a hal fel-alá cikázott és dobálta magát. A fárasztás hosszú és küzdelmes volt, a tanár már térdig gázolt a hűs vízbe, hogy tudja tartani a kontaktot és a felszedett zsinór ne zavarja. Végül a hal elkészült minden erejével és a horgász elég közel tudta húzni magához, hogy óvatosan, a tarkóját átfogva kiemelje a vízből.
– No koma, üdv a körömben! – mondta miközben könnyedén kiszabadította a horgot a hal porcos szájsarkából. Még gyönyörködött bene néhány pillanatot, majd útjára engedte, hogy ő is szusszanhasson párat.

Hiroshi azt vette észre, hogy áll a keze. Olyannyira magával ragadta az emlék, hogy teljesen lekapcsolt. Mosolyogva egyenesedett fel. Néhány érintés a megnyitott panelen, és a fürdő ismét régi pompájában fénylett. Az öreg elballagott az öltözőbe, majd kisvártatva a dereka köré csavart törölközőben érkezett vissza. Óvatosan ereszkedett a vízbe, hogy lehúzódva törpejárásban menjen a peremhez és a sziklán átvetve karjait, a völgy fölé lógatva némán gyönyörködjön a tájban, miközben a forróvíz átmelengette öreg csontjait.

A fürdőzés végeztével, visszatért szobájába és elégedetten vetett számot a mai nap eredményeivel. És bár nem volt sem lezárult küldetése, sem sikeres kazamata tisztítása, de még csak egy árva küzdőteres sikere sem, mégis úgy gondolta, messze ez volt az elmúlt hetek vagy talán még hónapok is, legsikeresebb napja.

//Angolna – avagy így horgássz egy Onsenbe, ha már nagyon nincs hova írni//

by Ajánlott tartalom