Leone (Alfonso Black)

Adatlap

Név: Alfonso Black; Nicknév: Leone
Nem: Férfi
Kaszt: Szörny/állatidomár
Kor: 22

Kinézet: Egy átlagos testmagasságú, viszonylag vékony testalkatú, nem túl edzett férfi, hosszú, kissé göndör szőkés hajjal - ami kissé nőies külsővel ruházza fel Leonét -, sötétebb bőrrel. Jobb szemére vak, amit többnyire hajával, és a turbánján található kendővel takarja el. Ruházata meglehetősen arab stílusú, a játékban sem hord igazán mást, de ennek ellenére más ruhaviseletet sem tagad meg. Jobbára sállal és a turbánjával igyekszik arca nagyobb részét elrejteni, habár ez inkább kiemeli mindazt, amit el akarna bújtatni. Ez teszi őt annyira titokzatossá, majdhogynem misztikussá.

Jellem: Jobb szemének elvesztését nagy traumaként érte meg, de a játékban ragadást annál nagyobbnak. Az esti beszélgetések után Leone igyekszik bizakodva a jövőbe tekinteni, jegyese, Anna kedvéért is. Se nem csöndes, se nem beszédes, bár nem sokakban bízik meg úgy, és jobbára megválogatja, kiket nevezhet barátnak. Nemhogy csapat-, de szólójátékosnak sem elsőosztályú, de mindenfajta problémát a saját erejéből igyekszik megoldani. Még a legszükségesebb helyzetekben sem igazán hagyatkozik mások segítségére, sajátos büszkesége okán. Ideje nagy részét mindig egyedül töltötte, ami hatalmas büszkeséggel töltötte meg az "oroszlán" szívét. Rejtélyes, néha hajlamos rébuszokban beszélni, szólásokat és közmondásokat használni. Ennek ellenére nem tartja magát "A szavak emberének", sőt néha kifejezetten félénken, visszahúzódóan viselkedik. Keveset beszél magáról, és főleg az életéről (ezért ilyen rövid az előtörténeti része... ^^"), sőt, ha teheti, az efféle szituációk elől hanyatt-homlok menekülne. Ez utalhat jókora önbizalomhiányra, habár ezt a saját büszkesége ellentmondásossá teszi. Egyszerűen csak nem olyan ember, aki egocentrikusan csakis saját magáról beszél.

Képesség: Majd még kitalálom.

Előtörténet

***

Ott ültem messze a tábortűztől, egy tölgyfa erős ágán, teljesen elidegenítve magamat a többitől. Köpenyemet magamra csavartam, megvédvén magamat a hideg éji időtől. A Hold méltóságteljesen ragyogta be az erdőt, és miképpen rám sütött, keserű mosollyal adtam a világ tudtára bánatomat. Legszívesebben bemásztam volna egy mély gödörbe, és magzatpózban saját magamat siratnám: magamat, és a mostoha sorsomat. Szentül hittem abban, hogy a tetteknek következménye van, és a Sword Art Onlineban való ragadás is a karma műve lehetett. Mindenem, amim odakint megvolt, egy beloggolási idő alatt vesztettem el. A mai napig kérdezem magamtól, miért, de a tétlenség, s az önsajnálat semmire sem vitt. Csakis a múltban lelhettem menedéket, a jövőben viszont mást se láttam, csak halált.
Miképpen mellkasomhoz szorítottam a különösen meleg, sárgásvörös tojást, a hamis-csillagokban kerestem megoldást. Már azok sem voltak eredetiek: minden egyetlen egy személy irányítása alatt állt, kit Kayaba Akihikonak hívtak. Egyetlen csettintéssel el tudott törölni bármit, ami élt és mozgott Aincradban, de ő szórakoztatóvá akarta tenni ördögi játékát.
- Tojást adott nekem, hogy küzdjek. Mégis miért? - kérdeztem indulatosan, mintha a hideg éjszakától vártam volna a választ. Miképpen dühöm egyre jobban érlelődött, majdhogynem pixelekre roppantottam a tojást.
- Kitől várod a választ? Gyere inkább, mássz le a fáról, és csatlakozz hozzánk! - szólt hozzám az egyik férfi, ki a tábortűz előtt melegedett. Nem szóltam, s azon kívül, hogy enyhítettem a szorításon, semmit sem csináltam. Az alak vállán egy sasfióka ült, s vidám csipogással fejezte ki felhőtlen jókedvét. Irigykedtem rá. - Mire vársz? Gyere közelebb, mutasd meg azt a tojást!
Néha úgy éreztem, egyes esetekben meg kell tagadni mindazt, amit akarok, és az ellenkezőjét kell tenni - ez a helyzet sem volt más. A férfi örült, hogy végül megembereltem magamat, ám a többi ügyet sem vetett rám. Még egy hely akadt, és a helyzetet kihasználva habozva bár, de az idegen mellett foglaltam helyet. Lassan odanyújtottam neki a sárgás-pirosas tojást. A sasbébi furcsállóan csiripelt, míg a férfi sejtelmesen hümmögött. Egyszer-kétszer megkopogtatta, megbizonyosodván arról, tényleg valódi-e. Nem sokkal később a tojás válaszolt a "hívásra", egy belső kopogással felelve.
- Hű. - füttyentett egyet az idegen. Nem feleltem. - Tudod, mi lesz belőle?
- Nem. Nem is érdekel. - vállamat megvonva válaszoltam. A férfi szemöldököt ráncolva morgott rám. A fióka játékosan követte példáját.
- Úgy beszélsz, mintha nem is akarnád túlélni a játékot. - mélyen a szemembe nézett. - Vagy tényleg nem a...? - nem folytatta. Nem tudta folytatni. Arcára csodálkozás ült, miközben tekintetét minden áron el akartam kerülni. Felettébb kényelmetlennek éreztem azt a helyzetet, amibe az idegen belerángatott.
- Mit érdekel az téged? - kérdeztem tőle csendesen. A férfi felkacagott, mire a több ránézett. Egy percig teljes csönd volt, csak a tücskök csiripelését lehetett hallani. A sasfióka furcsállóan csavarta fejét.
- Hogy miért érdekel? - tanakodást színlelve vakarta meg borostás állát. - Segíteni szeretnék, de ahhoz neked is tenni kéne valamit. Egyáltalán hogy hívnak?
- Leone. Leone vagyok. - feleltem rá bágyadtam, miközben visszakértem tőle a tojást. Ujjaimmal a meglepően selyemtapintású burkot simogattam. A férfi vidáman kuncogott, mire a sasfióka ugyanolyan örömteljes csipogással próbálta mimikázni.
- Franboise, szolgálatára, kedves Leone! - nyújtotta baráti jobbját, majd hátba veregetett. Meglehetősen furcsának találtam ezt a különös vonzalmat, de csendben tűrtem mindazt, amit művelt. - Van kedved beszélni a múltadról? A kinti életről? - Ami eddig furcsának tűnt, nos, azok eltörpülnek amellett, mire az előbb rákérdezett. A helyzet nem éppen, de a szívem azt diktálta, hogy beszéljek. Máskor fogtam volna magamat, felállnék, és szépen elballagnék, ám valami maradásra késztetett. Szememet résnyire összehúzva az égboltra meredtem. És elkezdtem...

***

Nem túl sokra emlékszek a gyerekkoromról. Szaúd-Arábiában életem, mielőtt autóbalesetet szenvedtem, s egy üvegszilánk belefúródott a jobb szemembe. Részleges amnézia miatt csak elsikkadt részletek jöttek vissza. A szüleim nemesi származásúak, de még jókora vagyon mellett sem lehetett visszahozni azt, ami elveszett, s feledésbe merült. Bele kellett törődnöm abba, hogy az életem hátralevő részét félszemmel kell leélnem. Volt, aki csúfolt, de olyan volt, aki szánt, torzságom láttán. Egyik sem tetszett. Visszasírtam azokat az időket, mikor még normális gyerekként járhattam a többi mellett. Csakis egy lányt tartottam olyannak, akit nem érdekelte a félvakságom: a meglehetősen szép, és okos Anna. Ő vonzalmat keltett bennem, ahogy én is benne. Nem tartottam magamat se jóképűnek, se magasnak, se macsónak. Egy fiú voltam, aki normális életre vágyott - se több, se kevesebb. Az éveken át megerősödő gyerekszerelemből valódi románc lett. Mintha a kinti lét lett volna az álom, és a Sword Art a valóság. Milyen érdekes, hogy az eljegyzés napján történt mindez... holmi kíváncsiságból vettem meg a NerveGeart és a játékot. Mindig is érdekeltek a nagyszabású, spéci MMO-k, de nem gondoltam volna, hogy a játékból véres küzdelem lesz. Csakis Anna miatt választottam az idomár kasztot, még annak ellenére is, hogy ő nem is akart játszani. Kíváncsi volt. A nicknév is őtőle jött: már korábban is hívogatott Leonénak, az igazi helyett. Azt mondta, egy kicsit hasonlítok egy oroszlánra: bátor, és erős vagyok, mert megadóan tűröm azt, amit a szemem miatt művelnek - legalábbis ezt mondta. Fogalmam sincs, hogyan reagálhatott erre a hírre. Azt hittem, már rég letépte volna a fejemről a sisakot, s ezzel ő maga küldene a halálba. Ezek szerint megtartotta a hidegvérét... ő igen, de én nem. Feladtam a reményt, miután több száz játékos vesztette életét. Ha már az első, a legkönnyebb szint ily könyörtelen, mi vár a századikon? A remény elveszett, ahogyan minden olyan, ami odakint vár... ó, Anna... bocsáss meg! 

***

- Gyáva vagy. - szólt aztán hirtelen Franboise. - Felnőtt férfi vagy! Harcolnod kell, és nem siránkozni! - A szemembe nézett. Tekintetével a vak-területet eltakaró rongydarabot fürkészte. Váratlanul felemelte, és a vak szemembe üvöltött: A szerelmed odakint vár, most nem adhatod fel! Ha már az elején feladod, akkor más sem vagy, mint egy érzéketlen tuskó, egy gyáva... mimóza! Mások érzésével játszadozni a legnagyobb bűn a világon! Különösen egy nőével! - S ahogyan ripakodott velem, a sasbébi megrettenve csúszott le a férfi karjáról, és a többi minket nézett. Miután Franboise végzett a fejmosással, eltakarta sérült szememet, majd felvette maga mellé a petet, felállt, és szó nélkül elballagott. Az emberek majdhogynem ijedten nézték, miképpen továbbáll, a bozótos sűrűjében eltűnve. A szívem ellentmondást nem tűrően zakatolt. Megijedtem, de aztán hirtelen minden oly világos lett, mint ahogyan Hold ragyogott az égen. Ismét magamhoz szorítottam a tojást, aztán felálltam, lassan, komótos léptekkel követtem Frant. Az idegenek mindvégig néztek, ahogyan utánra eredetem. Ő erős akaratú volt, és úgy gondoltam, tanulhatnék tőle. Folytatnom kellett. Harcolnom kellett. Annáért, és az életemért.