Pusztán csak közjáték?

Unalom a köbön. Ülök a szökőkút szobrának tetején (ami nem fa és én sem vagyok kistehén) még pár lurkóval egyetemben és bámulom a tömeget.
Melegem és elegem van. A nap most a legkevésbé sem vidám kedves kis korong az égen, sokkal inkább egy idegesítő folt, ami miatt majd meg főnék, ha nem a szökőkút hűsítő vízpermetében ülnék. Első osztályú hely, a többségnek nem maradt csak a medence széle, innen azonban szépen rálátni mindenre és mindenkire, aki a térre téved. Márpedig nem kevés ember kószál erre, lányokat is egész sokat lehet látni! Ahhoz képest, hogy már bőven a tizedik szint fölött jár a frontvonal, itt még mindig rengeteg arc kószál!

Áh, micsoda mellek, wow, az a fenék, és ott az a cuki arc! Szexi hosszú lófarok, csini kis szoknya, elbűvölő kimono! Így megy ez napról napra, legeltetjük itt a szemünket, én és még pár lúzer perverz, akik nem tudtak eddig összehozni egy barátnőt, hogy ne érezzék olyan iszonyú magányosnak magukat.
Ez van! Ki lehet tartani hónapokig, élvezni a kaszabolást, a küldetéseket, a rejtélyeket, izgalmas fesztiválokon és viadalokon vehetsz részt, de valami akkor is hiányzik... amihez nem ér fel egy bajtársias vállveregetés vagy biztató mosoly!

- Nohát, ott egy kis vörös... - jegyzem meg magamnak halkan, ahogy kiszúrok a tömegből egy lányt
Vörös haj! Nem sokan hordják a frizurájukat ilyen színben, még kevesebbnél láttam természetesen vöröset. A játék Japánban fut, s a legtöbb lány és fiú fekete hajú, bár páran próbálkoztak más színekkel, de nem volt kifejezetten jellemző.
És nem is kicsi, sőt! Ahogy láttam elsétálni mások mellett, szinte óriásnak tűnt! Én sem vagyok egy alacsony gyerek, de a lányok többsége 170 centi alatt volt, a saját magasságom fölött szinte nem is láttam lányt még a játékban!
A tekintetem végigpásztázta vékony alkatát, de a szokásos szoknya helyett "csak" nadrágot pillantottam meg rajta. Nem mintha a nadrággal bajom lett volna, hiszen szépen kiemeli a lányok hátsóját, de meg kell hagyni, egy fedetlen comb, térd mindig könnyedén beindítja az ember fantáziáját. És most hogy végre errefelé fordul, na! Még arcra is szép!

Elhatároztam hogy közelebbről is szemügyre veszem. Csobbantam a szökőkút vízében, de nem érdekelt különösebben, hogy vizes lettem, hisz ez csak egy játék! Nem fázhatok meg tőle, és úgy is pillanatok múlva száraz leszek, ha nem állok be az árnyékba.
Sok hozzá hasonló kivételes lányt követtem már kíváncsiságból tisztest távolságot tartva, közben arról fantáziálva, milyen jó is lenne, ha a barátnőmnek nevezhetném egyiket-másikat! Kint a valóságban azonban... ott mindenki megközelíthetetlen volt számomra, és sosem kockáztattam volna, hogy bárkit is kövessek, hisz az olyan illetlenség, arról nem is beszélve, hogy ha egyszer is rajta kapnak, még a végén rám hívják a rendőrséget! Meg ha meglátnak, hogy követem őket, akkor is tutira oda minden esélyem... szóval kint soha... Itt azonban... nem voltam ilyen erkölcsös, se gátlásos, nem voltak igazán következmények, és ezekkel a lányokkal aligha lesz esélyem odakint találkozni, így megérte kockáztatni.

Közelebb merészkedtem, igyekeztem nem túl feltűnővé válni számára, lassan sétáltam közelebb, kihasználva a laza tömeget a téren, ami elválasztott tőle.
Kerestem a tekintetét, látni szerettem volna a szeme színét, a mosolyát, és bár mindent megtettem, hogy ne tűnjön úgy mintha őt bámulnám, mégis azt vártam, hogy megpillantson, esetleg végig is mérjen, szerettem volna valamiféle apró reakciót látni rajta, ami meggyőzhet arról, hogy közelíthetek hozzá.
Nem, nem fogom lerohanni, azzal hogy hello, szia Danee vagyok, még nem láttalak errefelé, csak nem új vagy?
Nem, nem teszem, bár jó lett volna átugrani az első akadályt magamban, inkább kivártam. Kíváncsi voltam, hogy vajon a kinti énem képes lenne-e beszédbe elegyedni egy ismeretlen lánnyal!

Azt hiszem észrevett, sőt mi több, szemmel tart, istenem, ez már nekem sok, mi van ha...
Félrekaptam a tekintetemet, el a lányéról, azonban nem bírtam sokáig, újra rápillantottam, ő azonban valamiért még mindig engem nézett
Ennyire azért nem nézek ki jól! Vagy van akinek tényleg bejövök? Lehet, hogy csak furán áll valami rajtam, vagy a hajam áll hülyén!
Sietve megigazítottam a sérómat, meg vetettem egy villanásnyi pillanatot a ruházatomra, de az rendben volt.
Nem értem!!
Lopva néztem újra rá. Magas vörös hajú lány, igazi jelenség!
Aztán hiba történt a mátrixban: túl közel sodródtam hozzá, már szinte ott voltam előtte.
Az egyik hang ösztönösen azt ordította, hogy menekülj, ez túl nehéz terep neked, nem fogod tudni kezelni!
Miközben másik kettő azon vitatkozott hogy megszólítsam vagy ne.
Mert ha megszólítom az jó, ha nem, akkor balfék vagyok, de senki nem láttam, tehát nem olyan nagy baj. De ha megszólítom, akkor mondani is kéne valamit, nem csak azt, hogy hello. Úristen, beszélgetni kéne egy vadidegen lánnyal!!!! De mit mondhatnék neki? Mégsem mutatkozhatok be csak úgy, meg egyáltalán... áh... ne már, sokkal egyszerűbb lenne hagyni az egészet a fenébe!

De mondhatnám, azt is, hogy helló, szia segíthetek?
Miközben ezen agyaltam ezerrel, a gondolatom megszólalt.
Női hangon.
Mellettem.
Nem akartam hinni a fülemnek. Pedig rám nézett és az ajkai mozdultak. Ki más mondhatta volna, ha nem ő?!
Nem tudtam hirtelen eldönteni hogy az előbb voltam nagyobb kalamajkában, vagy most. Mit a terminátornak, villantak be a legkézenfekvőbbtől a leglehetetlenebben át a legparasztibbakig a válaszok, szinte ott villogtak szépen sorban egymás alá gyűjtve a képzeletbeli HUD-omon, mint a Swárcinak:
- Öm, szia, nem csak várok valakire, bocsi...
- Ööö, szia, én is pont ezt akartam kérdezni tőled! Nem tűnsz ismerősnek, új játékos vagy?
- Igen-igen, egy magas, karcsú, vörös hajú lányt keresek, nadrágot visel szoknya helyett, nem láttad?
- Ó, hogyne! Lenne egy-két ötletem, hogy miben!
Végül a láma, de nem pattintós szöveget választottam, bár elég idegesen ejtettem ki a szavakat, előnyömre szólt, hogy mégiscsak egy tapasztaltabb játékos voltam már
Ahogy fogódzkodót kerestem a következő mondathoz, a kardjára vándorolt a tekintetem és még egy gyors kérdéssel kisegítettem magam:
- Csak nem te is kardforgató vagy?! Szerintem ez a legmenőbb mind közül! Mármint, tudod, szabad kézzel bármit csinálhatsz vívás közben, és a kard is olyan sokoldalú fegyver, szóval... érted
Miért tettem hozzá, hogy érted? Ne már, ez annyira gázul hangzott így!!!

Well...well... nocsak, azt hittem kettőnk közül én leszek jobban megilletődve, pláne, hogy ráadásul ő szólított meg mielőtt még eljuthattam volna az elhatározásig, na meg a bátorság gyűjtésig...
És bingo! Valóban új arc, az érzéseim nem csaltak!
- Legelső játék? Ah, so desu ka... - képzeltben hatalmas vigyor kíséretében dörzsöltem a tenyereimet, de szerencsémre a gimiben elsajátított pókerarcra ebből aligha ült ki bármi is.
Szóval teljesen szűz vagy! Mármint ami a játékot illeti >.> Remek-remek! Alakítható matéria. Milyen régi is volt az utolsó, aki hasonló kaliber volt e tekintetben? Öt vagy több? Áh, de nem is érdekes, a lényeg, hogy megcsíptem a különdíjat! Csak el ne szúrjam!
- Szívesen lennék az idegenvezetőd, a elfogadsz egy kis segítséget! - tettem hozzá gyorsban, mert láttam hogy ismét szóra nyílnak az ajkai. Um, az ajkai, ne bámuljam már folyton. Amúgy is, normális férfiak a nő mellét bámulják meg, ha már annyira tapintatlanok, hogy megbámulnak bármit is. Bár állítólag, a nők ezt annyira nem csípik. Ehh.. kit érd..
- Az öcséd miatt? - haraptam rá az újabb témára - Áh, értem, azt hiszem ezzel még sokan vannak így a játékban: testvérek, barátok, szerelmek. Mindenki csak kicsit játszani szeretett volna - színpadiasan sóhajtottam egyet - és tessék mi lett a vége. Mind itt ragadtunk!
Ha van valami, amit nagyon utálok, az a megjátszás, és mégis, néha úgy jön ki a helyzet, hogy a hatás kedvéért, még én magam is ilyen megvetendő trükkökre fanyalodom
- Nos hát, ami a kasztot illeti... igen... öm, hát nem ma, már vagy 5 hónapja aktívan kaszabolom a szörnyeket, hogy beérjem a frontharcosokat szintben, és ott legyek a Boss harcoknál
- Az öcsédet könnyedén megtudnád találni, ha esetlegesen tudod mi volt a karaktere neve, de a nélkül azt hiszem egy kissé nehéz lesz. Nem lehetetlen, hogy őt is a magas szintűek közt találod majd. De onnan nem mindenki látogat vissza, ide, az elsőre. De azért bizakodjunk!
Kifújtam magam, már megint feleslegesen térek el a témában, olyat magyarázok, amiben egy cseppet sem tudnék segíteni neki. Ennyi játékos között megtalálni valakit... ha nem is lehetetlenség, de nem lesz könnyű dolga. Ha addig nem hal meg egyikőjük...
De miről is volt szó ez előtt... nem ma kezdtem... és elötte
- Áh, igen, a kaszt... nos... leszámítva a külsőségeket, ami alapján kétségkívül, a több tekintetben is magasan veri a többi kasztot, hogy elegáns - lassan végigmértem az alakját a lábujjhegyétől, a feje búbjáig - könnyed harcstílus, kellő távolságot biztosít az ellenféltől, mellesleg a muskétások korából táplálkozik a szellemisége
Öm... igen, nem olyan nehézkes mint a középkori lovagok harcstílusa, könnyen sarokba szorítható mint az íjászok, nevetséges mint a petjét utasítgató, bottal hadonászó idomárok, szögletes mozgású mint egy harcos kasztú, és mi egymás... de jobb nem leszólni a kasztokat előtte, még a végén kiderül hogy az öcsikéje pont az egyikbe tartozik... az pedig rohadt ciki lenne
- Harcban mint mondtam, a szabadon maradt kéz, és a jobbára könnyű páncélzat nagy mozgásteret ad, sok technikás csel és mozgás kivitelezhető vele
Ő, igen, azért szeretem én annyira kasztom!
- Ha gondolod, szívesen adok leckéket vívásból, vagy bármi más kaszthoz kapcsolódó témában! Persze - fordultam el tőle, a kezemmel a népes sokaság felé intve - nem egy ilyen túlzsúfolt helyen!