Utahime

Jellem: Kicsit aniszoc kezdetben, de a csataénekektől lassan visszatér belé is az élni akarás. Nem túl bőbeszédű, de folyamatosan dúdol valamit. Tipikusan olyan személy, aki igyekszik mindenkinek segíteni, de nem mindig úgy jön össze, ahogy tervezte...
Kinézet: Karcsú 170cm magas lány, "gyerekes" alkatú. A megnyitó után észrevette, hogy nincs sok lány a játékban, ezért levágta a hosszú egyenes szálú fekete haját, így inkább egy "lányos fiúnak" tűnik.
Képesség: Észrevette, hogy a hangja is a valódi hangja, és használni is tudja. Mivel köztudott, hogy a hangok hatással vannak az érzelmekre - ezt pedig remélhetőleg a rendszer buffok képében reprezentálja - igyekszik kamatoztatni a képességét:
Reyvateil: Az énekével erősíti a társait, vagy gyengíti az ellenfelet.

• Az erősítés mindenkit érint a csapatában, kivéve saját magát:
  Egy kiválasztott statot tud emelni kockadobás+a szintje értékével, mindenkinek ugyanazt. A hatás addig tart, amíg elénekli az indulót – így ez alatt sem védekezni sem támadni nem tud (csak kitérni, ill. a pet vigyáz rá).
  
• A gyengítés kockadobásnyi+a szintje értékkel csökkenti a hallásra képes ellenfelek egy kiválasztott értékét, szintén az éneklés alatt hat.
  
• Az ellenfél altatásával egy körön át próbálkozik, ha sikeres, az hosszabb időre elalszik. (Csatában nem használható)
  Csata közbeni bódítással szintén egy körön át próbálkozik, ha sikeres, 2 körön át „tétován mozog”, így nem tud támadni, és védekezni is sok koncentrációba kerül.
  

Minden téren egy átlagos lány voltam. Különösebben nem jeleskedtem semmiből, és nem is szűkölködtem semmiben. A családommal jól kijöttem, és volt egy nagyon jó barátnőm is, Rin, akivel már óvodás korunk óta mindent együtt csináltuk.
Két dolgot szerettem igazán: a zenét és a fantasyt. Rinnel együtt zeneszakkörre jártunk, és felváltva kísértük egymás énekét zongorán. Sokszor mentünk karaokezni a barátainkkal, vagy együtt játszottunk különböző RPG-ket.
Amikor 2022 nyarán világ első VRMMORPG játéka kijött, igazán sajnáltuk, hogy nem kerültünk a béta tesztbe. De elhatároztuk, hogy mi is szerzünk belőle egy-egy példányt, amint kijön a hivatalos verzió. A Nerve Geart is együtt mentünk megvenni, kész csoda volt, hogy meg tudtuk szerezni az utolsó példányokat, a többi barátunk nagyon irigyelte is. Persze megígértük nekik, hogy majd felváltva játszunk vele, hiszen több karaktert is lehet csinálni… És Rinnel együtt beléptünk a játékba, miután megegyeztünk a karakternevünkben.
Kasztomnak az Állatidomárt választottam, mert mindig is akartam egy háziállatot. A fegyverem pedig egy karmokkal, és pengével felszerelt alkarvédő, ami igazán megtetszett.
Rin már várt rám, amikor készen lettem, és azonnal ki is futottunk a mezőre körülnézni, minden előkészület nélkül. A játékba belépve először egy valóra vált álomban éreztem magam. A közelben mászkált néhány vaddisznó, és Rin mint egy harcoshoz illik azonnal ki is próbálta, mire képes. Már alig maradt életünk, amikor rájöttünk, hogyan kell a technikákat aktiválni. Bár a sima ütések is vittek le valamennyit a vaddisznó életéből. Végül Rin megcsúszott, és a vadkan telibe találta. Nekem pár másodperccel később sikerült csak bevinnem az utolsó ütést. Mindketten darabokra törtek, és eltűntek. Akkor még egész szépnek is gondoltam az effektet „mint egy tűzijáték”.
Gyorsan visszasiettem a városba, megkeresni a Respawn pontot. A városban már órák óta keresgéltem, de sehol sem találtam. „Most kilépett? Legalább egy üzenetet írhatott volna…”- gondoltam, és kissé durcásan nyitottam le a menüt, hogy kilépjek, de nem találtam a LogOut opciót… Nem sokkal később a megnyitón tudtam meg, hogy Rin tényleg meghalt…
...
Ahogy összedőlt a világ körülöttem, már azt sem tudtam mit tegyek. Ahogy a legtöbben, én is bezárkóztam az egyik vendéglőben bérelt szobámba, és ki tudja meddig ki sem jöttem. Igyekeztem kerülni a kapcsolatot más játékosokkal, de a szobaigénylést időnként frissíteni kellett, ezért ritkán, de kijöttem a szobából. Az egyik nap a Sereg letámadott, hogy elvegye azt a néhány colt, amivel a szobámat akartam kifizetni... elfutottam előlük, mivel a szoba nem volt már/vagy még az enyém. Követtek, és jobb ötlet híján kifutottam a városból. Ahogy megláttam az első vaddisznót elöntött a félelem. Szerencsére ezek addig nem támadnak, amíg nem provokálom őket…
Nem akartam már visszamenni. Honvágyam is volt, de a játékból csak egyféleképp lehet kijutni. Ekkor néztem meg tüzetesebben a felszerelésem, és észtevettem egy tojást rögtön a lista elején... és rájöttem, hogy még elő sem hívtalak...
Csak várni, hogy mások kijátsszák a játékot, és evvel megmentsenek, őrjítő. Ennyi idő után az egyedüllét félelmetesebb, mint a szörnyekkel szembenézni. Így végül eldöntöttem, hogy én is elindulok, és részt veszek a játékban. Ugye segítesz nekem hazajutni?
- És csak állt a mezőn, kezében a tojással, ahogy megpróbálta kicsalogatni…


A tojás: Kezdetben észre sem vette, és azt hitte neki kell befognia, később nem is törődött vele mi van nála...
Egy szép napon viszont megtalálta a mélyvörös tyúktojásnál kicsit nagyobb méretű virtuális adathalmazt. A sápadt sárgás-narancsos foltok szabálytalanul fedték, és a felülete egészen sima, és mintha halványan derenge.
Vajon milyen "új barát" lakozhat benne?

És hogy mit, és hogyan azt majd felfedezem játék közben.

Pl. arra gondoltam, az aktiválás a irányitásomtól függ, de hogy mivel szemben azt nem tudtam eldönteni... a kitartásra gondoltam elsősorban, de lehet, hogy előbb szerzek harci tapasztalatot, és majd csak később használom...