Gerard Northwind (Firion)

by **Firion** Pént. Nov. 01 2013, 02:16

Név: Gerard Northwind (A játékban Firion)
Nem: Férfi
Kaszt: Állatidomár
Kor: 19

Kinézet: Határozott arcvonások, mélykék szempár, hamvas bőr, vállig érő, bozontos szőke haj - valakinek szembetűnő lehetek. Talán igen, talán nem. Valakinek bejöhetek, valakinek meg nem - talán igen, talán nem. Kissé izmosabb alkatomat nem szégyellem, de nem is hangsúlyoztatom, hivalkodó megjelenéssel. Többnyire egyszerű, de nem hétköznapi ruházatoknak a viselője vagyok - kinek különleges, kinek nem. Kísértetiesen hasonlítok arra a bizonyos valakire? Talán igen, talán nem.

Jellem: Sosem tartoztam a bőbeszédűek táborába, akik a lényegesnél jóval többet beszélnek, noha nem nevezhetném magamat tipikusan csendesnek. Nem beszélek fölöslegesen - minek, ha nem szólnak hozzám, vagy ha nincs olyan fontos mondandóm, amit meg kéne osztanom másokkal? Talán hűvösnek, ridegnek tűnhetek, ám ha valaki közelebbről megismer, egyáltalán nem vagyok az. Kedvelem az embereket - bár vannak kifejezetten rosszindulatúak, emberbarátként tartom magamat számon. Nem szokásom beszélgetéseket kezdeményezni, közvetlenebb vagyok, mint a testvérem, és teszek is azért, hogy egy hullámhosszra kerüljek az adott illetővel. Három szóval jellemezhetném magamat: büszkeség, hűség, megalkuvás. Egy férfi legyen büszke az erényeire, sose alázkodjon vagy futamodjon meg - és én sosem adom fel a harcot, legyen bármiről szó: nyílt harctéren vagy az érzelmek katarzisában. A hűség számomra olyan alapvető lételem, mint ahogyan eszem vagy alszok. Ha barátaim vannak, minimálisnak érzem, hogy lojalitást mutatok feléjük. A kedvesség vagy a tapintatosság eltörpül a hűség mellett, s akinek egy szikrányi sem jutott belőle, az még a semminél is kevesebb. A viharos időkben a megalkuvás természetesen fontos lételem, hogyha netán talán összeakaszkodnék egy illetővel. A problémát többnyire a megalkuvással próbálom ellensúlyozni, még ha nem is értek egyet egyesekkel. A szélsőséges nézetekkel általában felveszem a kesztyűt, váratlan agresszióval igyekszek arra az egyénre hatni, kit szinte semmiképpen sem lehet meggyőzni. Vannak olyan alkalmak, mikor a nyílt agresszivitás a legmegfelelőbb út, a túlélés és siker felé, és nem egyszer kellett ezt megtapasztalnom, a saját bőrömön. Többet elmélkedek a múlton, mint bármelyik ember, aki ebben az ördögi játszmában maradt. Bár azon nem változtathatok, tisztában vagyok azzal, hogy fontos metódusokkal bír - egy elsikkadt részlet képes a legfontosabb problémákat orvosolni. Céltudatossá, ambiciózussá tesz, és mindig tudni fogom, miért is vállaltam el ezt az erőt próbáltató feladatot: hogy egy üzenetet kézbesítsek valakinek.

Képességek

Majd később, pályázatban.

Előtörténet

Ti mit gondolnátok arról, hogyha életetek első tizenkilenc évében azt hinnétek, hogy egyedül vagytok? Ha azt gondoljátok, hogy egy apán és anyán kívül nem létezik más az életetekben? Bizony meglepődtem azon a tényen, amikor nevelőapám és anyám kijelentette: van egy ikertestvérem. Vegyes érzelmek kavarogtak a fejemben. Örülnöm kéne? Haragos legyek? Tizenkilenc évnyi lét után ennyi volna? Ők nem is az igazi szüleim, ráadásul még az ikertestvéremet is eltitkolták? Végül aztán a meglepődésem legyűrte a haragvásomat, és egyáltalán nem hibáztattam őket. Egyszerűen csak túl sok volt hirtelen - igazi szülők, ráadásul egy édestestvér is? Nevelőim csupán nyíltan közölték mindezt, mert már egészen nagynak tartottak hozzá. A távolság sem volt lehetetlen: ő Plymouthban nevelkedett, én pedig Dublinban. Hope Northwindnek hívták, aki állítólag nem is olyan régen tért vissza a valóságba, miután a világban elterjedt hírű Sword Art Online játék őt és sok más játékost magába zárt. Sosem voltam oda az efféle játékokért - nem volt semmilyen hasznuk, és csakis az időfecsérlésnek felelt meg. Állítólag aki a játékban meghal, az a valódi életben is ezzel a sorssal találkozik - csakhogy Hope túlélte. Kijutott a játékból - majdnem azon a napon, amikor Plymouthba utaztam, hogy meglátogassam őt, és igazi szüleimet. Nem tudhattam, miként éri meg ezt az időszakot, és azt sem, hogy miféle emberekkel kötött barátságot ott, abban a halálos játszmában. Figyelmen kívül hagytam a még nem látott testvérem érzéseit, s minden áron találkozni akartam vele. Ott álltunk, szemtől szemben egymással, a házuk előtt, mintha rég nem látott barátok lettünk volna. Az érzés kölcsönösnek tűnt, és bár nem látszott, Hope valószínűleg jóval zavarodottabb állapotban volt, mint én magam. Szinte nem is érdekeltek az igazi szüleim - jelenlétük eltörpült a velem szembenálló fiúéhoz képest. Az ikertestvérem volt: két különböző világ találkozott egymással, ott, abban az időben. A tűz és jég találkozása, valami újnak a kezdete. És ahogyan jött a felismerés, úgy egymáshoz közelítettünk, egy kézfogás utáni öleléshez készülődve. Mindketten tartózkodóak voltunk, pedig semmi okunk sem volt rá. Talán egy új élmény miatt tartottunk egymástól. Talán a szülők tekintetétől ijedtünk meg, és azért nem mertünk közelebb kerülni egymáshoz. Sok mindenről kellett beszélgetnünk. Szükség volt az egyedüllétre, ami mindig biztos támpontot adott a nyugodalmas társalgásokhoz. Mindent elmondtam neki: azt, hogy nevelőszüleim sose beszéltek róla vagy az igazi anyámról-apámról, mindig egymagamban voltam, és olvasgattam a különböző mítoszokról szóló olvasmányokat - csak úgy, mint ő. Rémes, hogy mennyi dologban hasonlítottunk, miközben számos dologban különböztünk. Magamtól sosem gondoltam volna arra, hogy megvegyem azt a játékot, ami csapdába ejtett megannyi embert - ő megtette. Nem értettem, őt miért is foglalkoztatta egy ilyen ostoba játék, mindaddig, amíg napfényre nem derült a SAO valódi arca. Ő sem élhette túl, ha akkor nem loggolják ki, és rá nem erőszakolják az AmuSpheret. Akkor és azon a helyen nem tudta, mit miért kellett tennie, de belátta, hogy azok a kint töltött percek az életét mentették meg. Nem lehettem elég hálás azokért az emberekért, akik ez tették, mégis volt valami, ami Hopeot zavarta: vissza akart menni, de nem tudott! Először nem értettem, miért jutott eszébe ekkora őrültség. Sosem gondoltam volna, hogyha már az ikertestvérem, akkor ennyire eltér a saját gondolkodásmódomtól. Egyszerű kérdéssel illettem meg:
- Miért?
Ő nem habozott. Mosolya kissé meglepő volt számomra - sosem láttam ilyen sugárzó mosolyt.
- Sokat változtam az elmúlt idő során, mikor odabent voltam. Megismertem az élet igazi arcát, és a természet törvényeit. Rengetegen meghaltak, és szerintem még fognak is. Kijutottam, ez igaz, és ezzel nem csak a szabadságomat, de az élhetés jogát is visszanyertem, de… - itt habozott, aztán rám nézett. Íriszei könyörtelen határozottságról tettek tanúbizonyságot. - Sok mindent otthagytam. Barátságokat kötöttem, amik jóval többek egy egyszerű futókalandnál, és… - nyelt egyet. - megtaláltam azt a valakit, aki fontos nekem. De most magára maradt, én pedig nem mehetek vissza. Pedig segíteni szeretnék neki. Neki és a többieknek.
Az, amiket akkor, abban a percben elmondott, mélyen az emlékezetembe vésődött. Sosem gondoltam volna azt, hogy ott, abban a veszélyes világban efféle kötelékek is születhetnek, bár Hope jobban tudhatta ezt nálam. Ez volt a legkevesebb, amit érte tehettem - ha már ő nem térhetett vissza oda, ahova akar. Az asztalára kihelyezett NerveGear-re néztem, és elgondolkodtam. Miért ne tehetném meg? Ha ő megtette, én is megtehetem. Nem számított, hogy a felnőttek mit gondolnak erről: a saját szívem ügyeként éreztem azt, ami Hopera vonatkozott. Ránéztem, és elmosolyodtam:
- Majd én. Csak mond el, mit kéne tennem.
Hope kifejezetten meglepettnek tűnt, legalábbis egy pillanatig. Hitt bennem, és ez látszott rajta. Hitt bennem, mert tudta, hogy képes lehetek rá. Nem sokáig váratott magára és a válaszra: tanácsokat adott arról, mit tehetnék meg ott. Az idomár kasztot ajánlotta, mivel ahhoz értett, ráadásul még azt is kifejtette, hogy a társam egy látszólag érző, közvetlen lény lesz, ami még beszélni is tud. Ha tudta volna, prózában fejtené ki a Hatinak nevezett démonfarkas különös jellemét, nagyzási mániáját, és azt, hogy ő egy nap minden pet császára lesz. Mesélt a céhében töltött napokról, mesélt a kis Jeanieról és a Chocoboknak nevezett óriási madarakról. Mesélt a barátokról, a küldetésekről, és a bossok legyőzéséről, és a legfőbb célról, a századik szintre jutásról. Azonban azzal, amivel ő maga megbízott, sokkal fontosabb volt annál: át kellett adnom egy üzenetet egy személynek. Semmi más nem számított addig, amíg azt meg nem teszem. És így, ezzel a tudattal választottam ki nevemet, kasztomat, fejemre húzva a NerveGeart, és búcsút intettem testvéremnek, megígérvén neki, hogy átadom neki az üzenetet, s persze vissza is térek. Elhomályosultak a szemem előtt az ismerős dolgok, miközben megtörtént az, aminek természetes körülmények között nem is kellett volna: bekerültem a SAO-ba, abba a haláljátékba, ahonnan ő visszatért. A helyét vettem át, hogy helyét pótolni tudjam - és megtaláljam azt, akit meg kell keresnem. Ott álltam, egymagamban azon a helyen, amit Aincradban a Kezdetek városának neveztek. A főtér kihalt volt, bár néhol egy-egy idegen viharzott el, de nem érdekeltek engem. Életemnél is fontosabbnak éreztem azt az üzenetet átadnom annak a személynek, kit Hope annyira fontosnak talált. És ameddig nem találom meg azt az illetőt, jobbnak véltem a fejlődést elkezdeni, ám egy idomárnak társra volt szüksége. A kezem ügyében pihenő arany színben tündöklő tojásra pillantottam, aztán elmosolyodva ennyit motyogtam magam elé:
- Igen, még várnom kell. - Aztán tovabattyogtam. Reménykedtem, hogy megtalálom azt az embert, de előtte Hatit kellett meglelnem.

by **Kayaba Akihiko** Pént. Nov. 01 2013, 11:17

Szia!

Az előtörténetet elfogadom.

A tojásból egy arany majom kelt ki, aki a Mester névre hallgat. Mivel legendás kisállat, ezért meghatározott első szintű képessége van: a kisállat akármilyen akrobatikai mozdulatot képes elvégezni (magyarán 5-ös akrobatika jártassága van) (Ha más, gyakori petet szeretnél szólj nekem privát üzenet formájában.)

Kinézet, jellem: Egy aranyból álló majom, aminek a szemét egy piros fejpánt takarja el, így nem láthatod a szemét. Folyton mosolyog és vékony, idegesítő hangon szólal meg. Csak azt fogadja el, ha mesternek szólítod, különben nem reagál. A kijátszásában annyi nehézség lehet, hogy mindig hóbortokban beszél, sosem mondja ki azt amire gondol, inkább rávezet, hogy te is arra gondolj.

Ezután a legfontosabb, hogy pontozd a karakteredet. A karakterek kezdéskor tíz (10) pontot kapnak, amit a harcos alapra, azaz:
Élet: 2 (a pet élete élet/2)
Fegyverkezelés: 0 (a te és a peted találati esélye)
Erő: 0 (a te sebzésed)
Irányítás: 3 (a pet sebzése)
Kitartás: 0 (megegyezik a pet kitartásával)
Gyorsaság: 0 (megegyezik a pet gyorsaságával)
Speciális képesség: 0 (megegyezik a pet speciális képesség pontjaival)

Erre ráoszthatsz. Az elosztáshoz ha kéne egy kis segítség akkor ide kattints és a pontokat itt oszthatod el.

A kiosztás mellett kapsz tárgyakat is.

Kezdő Állatidomár Kés ( - )
Kezdő Ruha (felszerelt, +2 páncél)

Hazatérés Kristály (ezzel már ismert városokba teleportálhatsz)
1x Mini Potion (+5hp) - harc közben visszatölt 5 hp-t.

És ne feledkezzünk meg az aranyról. 70 arany üti a markodat.

Itt az idő adatlapot készíteni, amit itt tehetsz meg, új topic nyitásával, aztán ha játszani szeretnél, találj magadnak egy játszó vagy küzdőtársat esetleg jelentkezz küldetésre.

Gerard Northwind (Firion)

Gerard Northwind (Firion)

Re: Gerard Northwind (Firion)