Enheriel Történetei

1. Történet: a Villám visszatér.

Enheriel:
Egy hónap. Már egy teljes hónapja nem látta senki Villámlást. Talán már meghalt? Vagy mobbá vált valahol? Esetleg egy másik idomár petje lett? Snowy mondogatja, felejtsem már el, de nem tudom. Ő az én petem volt, nem tudom csak úgy elfelejteni, még ha csak egy program is, aki úgyis eltűnik, ha legyőzzük Kayaba-t. De én akkor akarom látni utoljára, nem most.
- Jaj, ne szomorkodj már Villámlás miatt! - Próbáld vigasztalni Lulu. - Menjünk inkább a Pillangó Kertben, úgy hallottam, hogy láttak ott egy gyönyörű királykék lepkét!^^ - Óh igen, a Pillangó Kert. Nem rég kezdtem el megcsinálni, de máris jött egy pár pillangó.^^ Az egyik kedvencem egy babarózsaszín példány volt. Aaaw, annyira szép és édes volt!^^ Ki is értünk a Kertben, ahol még több szép pillangó volt.
- Látod Enhi, mennyire felvidító?!^^ - Ujjongott a lány. - Van itt piros, rózsaszín, kék, Villámlás... - Itt felkaptam a fejemet, és Lulunak is leesett az, amit látott: VILLÁMLÁS! Picit nagyobb lett, pontosabban már a lábszáramig ért marmagassága, de súlyosan meg volt sérülve, és a HP-ja is piros volt már. Valamilyen bestia szájában volt, de fura módon mikor meglátott minket, óvatosan letette a földre, és eltűnt a szemünk előtt. De nem érdekelt, gyorsan felkaptam a Petemet, és azonnal elkezdtem gyógyítani, nem érdekelve a sem, hogy megtámadhat, hogy ha meglát, mikor magához tér.

Villámlás:
Egy hónapja nem vagyok Enheriel-el. Azóta találtam egy másik Idomárt, aki jobb volt nála... A harcban. De egyébként másban nem. Mikor meglátott, magához édesgetett, de amint bedőltem neki, azonnal pórázt rakott rám, és azzal fenyegetett, hogy ha nem teszem, amit mond, megbánom. Így is volt: ha nem tettem olyant, ami nem volt szerintem helyes, rögtön addig vert, amíg 1 Hp-m nem volt, utána bedobott egy szűk, mocskos ketrecbe, és otthagyott étlen-szomjan, és helyette az eredeti, ostoba petjét dédelgette. Az legalább kedves volt hozzám, de ha az idomár meglátta, hogy kaját ad nekem, akkor leszidta, engem meg megvert. Nem tudtam megvédeni magam, mert már 19-es szintű volt. Hetekig tartott ez az életem, amíg egy nap az Idomár egy alapos verés után el nem rángatott engemet a nyakamnál fogva és a petjét, hogy elkaphasson egy ritkának számító mobot. És a "petjei" voltak a csalik. Még az ő petje is kétségbe esett, mikor a gazdája egyszerűen leütötte, és egy fához kötözte velem együtt. Ekkor jöttem rá, hogy hatalmas hibát követtem el, mikor Enheriel-t otthagytam. Ő sose tenne ilyent velem, mindig is odaadóan bánt velem, én meg eltaszítottam őt azon a napon, és itt halok meg... Legalábbis az utóbbit azt hittem. Az idomár várta a mobot, ami el is jött. Viszont a háta mögé. Mire észbe kapott az a szemétláda, addigra a mob végzett vele. Néztem a pettel együtt, ahogy a Pixeleit falja fel a mob. Aztán felénk jött. Azt hittük, hogy mi jövünk most, de a mob ehelyett a köteleket harapta el. A pet gyorsan elszaladt, miközben gyorsan megköszönte, hogy megkímélte az életét, én viszont nem tudtam mozdulni. Nem volt elég erőm és életem hozzá. Váratlan dolog jött: a mob megszólalt. Mély, mennydörgő hangja volt:
- Figyelj ide Pet. Visszaviszlek a gazdádhoz, és ezúttal ne lökd el magadtól, mert őt jobban megérdemled, mint az idomárt, akit az előbb megöltem. Régen én is egy pet voltam, egy Bétásé. Mindig együtt voltunk mindenben, egészen addig, míg Kayaba be nem jelentette azt. Elhagyott, mert engem hibáztatott, hogy nem becsülik, éppen úgy, mint te a lányt akkor, és most a túlvilágon szenved a lelke ezért. Ne kövesd el te is a gazdám hibáját. - Itt elájultam a fáradtságtól. Majd a régi ágyamban ébredtem, ahol Enheriel nézett rám aggódva.

Enheriel:
- Enhi...? - Szólalt meg Villámlás. És nem csak én lepődtem meg, hanem Villámlás is. - Várjunk... Érted most, amit mondok...?
- Igen... Mondd, miért hagytál el?
- Mert... Azt hittem, hogy csak egy gyenge sírómasina vagy, aki nem tudja megvédeni magát, és hogy mindenki más aki idomár ezerszer jobb nálad... De egy olyant sikerült kifognom, aki még a saját petjét is csalinak használta egy mob elkapásához, és ez lett a veszte... - Te jó ég! Ki képes a saját petjét így kihasználni, pláne máséval együtt?! Észrevettem, hogy Villámlás sírt. Tudnak a petek sírni?O.o
- Kérlek bocsáss meg... - Hebegte szegény. - Bocsáss meg kérlek! Soha többé nem teszek ilyent, ígérem! Nem kell, hogy visszafogadj, csak bocsáss meg! - Minden egyes szava őszinte volt. Tudtam, hogy tényleg sajnálja, éreztem rajta. Lágyan magamhoz öleltem, hogy lenyugodjon.
- Semmi baj Villámlás... Megbocsátok neked... - Már 2 napja történt ugyan, de azóta megint együtt vagyunk, és Villámlás is teljesen megváltozott. Talán a mob is közrejátszott ebbe. Köszönöm neki.

2. Történet: Snowcat levele Shukaku-nak.

Shukakut csak abból ismerem, amit Enhi elmondott nekem, s akkor se tetszett az, amit ő de főleg a petje tesz, de most lett elegem belőle, nyo! Éppen az én drága Enhi-chanom csodás haját fésültem kedvességből, mikor kapott egy levelet tőle. Enhi természetesen kinyitotta, hogy ezúttal mit akar. Enhi drágám azt gondolta, hogy meg akar vele beszélni vele valamit, erre azzal néztünk szembe, hogy EZ AZ ŐRÜLT egyenesen kijelentette, hogy a Frontharcosok nem azért harcolnak a bossokkal, hogy mindenki kijusson, hanem csak a dícsőségért és az itemért, és jó lenne, ha azzal mutatnák meg neki, hogy nem igaz, ha ennek az ugyanolyan őrültekből álló Sayonarából álló bandának hagynák, hogy bossoljanak! Mégis mi a fenét képzel magáról ez meg?! Először fel pattantam, hogy elkapjam, s kivételesen megtépjem, de Enhi leállított azzal, hogy túl erős, s nem akar elveszteni. Akkor mondtam, hogy oké, az ő kedvéért. Viszont Este, mikor mindenki aludt, megírtam ennek a Shu-nak ezt a szép üzenetet:

Snowcat írta:Ide figyeljél!

Csak mert te nem akarsz kijutni ebből a játékból, még nincs jogod beképzelned, hogy más sem akar kijutni! És ne azzal a kifogással gyere, hogy jaj de hát tényleg nem akar senki se kijutni, hisz nem mondogatják, hogy hiányzik a családjuk meg a barátaik! Igenis sokan ki akarnak jutni innen, de tudják veled ellentétbe, hogy a sírás nem segít!

Ami az üzenetedet illeti, tudom ám, hogy csak arra mész ki, hogy senki ne jusson ki, mert te nem akarsz! Mit gondolsz, hogy az általad magasztalt Sayonara majd azért harcol a bossokkal, hogy kijussunk?! A Lóf***t! Azért, hogy hatalmat szerezzenek maguknak, ja meg a dicsőséget és az itemeket, amivel te JOGTALANUL megvádoltad a Céhvezéreket és a Frontharcosokat, akiknek nagy részét nem ismered, főleg nem az én Enhikémet!!

Neki is két oka lenne, hogy ne akarjon kijutni: A vér szerinti anyja és az apja, akik úgy bántak vele, mint egy rongybabával, azonban ő igenis ki akar jutni, mert veled ellentétben neki ott vannak a pótszülei és a barátai, akik várják ott kint, még ha nem is mondogatja!

Ha tényleg segíteni akarsz mindenkinek, akkor tedd meg azt a szívességet, hogy békén hagyod Enhit, a Céhvezéreket és a Frontosokat, és nem zargatod őket csakhogy te élvezhesd, hogy más öngyilkos lesz, csak mert azt hiszi, hogy attól kijut!

U.I.: Menjél orvoshoz, mert tuti, hogy te nem vagy normális!!

Gyorsan elküldtem, majd töröltem a másolatomat, nehogy megtudják, mit csináltam, majd visszamentem aludni.