Hinary & Yuichi összezavarodva

by **Hayashi Yuichi** Szomb. Szept. 28 2013, 10:47

Mióta Ritával megbeszéltük a céhgyűlésen elhangzottakat sokkal jobban éreztem magam. És persze a vadászat is jól sikeredett, na meg az a képesség.. egészében tüntette el a szarvast. Hogy is szokták ezt játékban mondani, túlütötte. Pontosan ez történt, de az a mozdulat... nem hiába mesterem. Örömmel gondoltam bele, a tegnap látottakba. Vajon hogyan lehetnek a többiek? Néztem tovább a késő délutáni napfényárban úszó plafont. Narancsos fénye, különös színjátékot biztosított lakhelyemnek. Szobámnak még most sem tudnám nevezni, ugyanis mint ember sose fogom elfogadni, hogy egy játék egy eszköze legyek. A játék pont az ellenkezőjére van és ezért haragszom Kayabára. Az pedig hogy így ezreket sújtott le ezzel, hogy itt kell lenniük, ez már épp elég bűn. De a sors majd elbánik vele amit segítettem JL-esként kijuttatni a többieket. Törvényes keretek között fog lakolni remélem, és nem ússza meg a gaztevő. Magam mellé nyújtattam két kezem és ujjaimmal doboltam az ágyamon tovább. A többiek, hogy viselhetik? Az már biztos, hogy mindenki elfogadja Lewis halálát és nem tudjuk visszahozni ez tény, de.. a többiek viselkedése, mostanában mindenki épp hogy ellenkező irányban van, minthogy összetartanánk ahogy Rita is mondta. Ebédlőben is sokszor Ai hugival futok össze, meg néha Ritával, de vele sokkal többet találkozom, mint a többiekkel. - Meg keresem Hinarit - mondtam ki hangosan magam elé a levegőbe. Vajon a novás ellenfelem segített neki talpra állni? Úgy tűnt a srácnak fontos lehet az egzotikus.. úgy értem a céhvezetőnk. Yurihime az a lány.. a szabdaló. Tőle kaptam és akkor még vidám volt, neki nagyon fontos lehetett Sir Lewis. Őt is fel kell keressem a palotában. Felültem az ágyon és hamarosan már kint is voltam a 9. szinten. Ritának üzentem, hogy ott leszek, ölök pár mobot, legalább valaki tudja merre vagyok.
Hajnalok hajnalán visszatértem és így tettem még öt napon át. Majd mikor még a céhházban tartózkodtam, kikerestem a játékoslistából Hinari nevét és egy rövid üzenetet küldtem neki.

Pm írta:Szia Hinari!

Ha épp a céhházban vagy, letudnál jönni kérlek a bejárati ajtóhoz? Belül vagyok. Volna valami amiről szeretnélek tájékoztatni.
Amennyiben nem aktuális, csak jelezz vissza kérlek, hogy nem jó.

Yuichi

Szokásos öltözékemben voltam, talán ez is elmondható pozitívumnak ebben a világban, hogy nem koszolódnak a ruhák. Váltó ruhára nem is lenne szükség, de az alapot sose dobom el, a 100. szint bossát abban az öltözékben szeretném legyőzni a többiekkel.

by **Hinari** Szomb. Szept. 28 2013, 15:00

- Most van időm – hangom kedvesen ámde rendkívül kíváncsian és ellentmondást nem tűrően törte meg a csendet, tekintetem válaszra várva mélyedt bele a fém ezüstös csillogásába, ám amaz szótlan maradt. Sóhajtottam, és hátradőltem, fejem nekitámasztottam az ágy támlájának, de egyelőre nem szóltam többet, jobb kezemmel emeltem feljebb a Katanát, el-elforgatva, élénken figyelve a változást, ahogy a fény megtörik rajta. Tényleg nem szólsz semmit? A fiúról. Én még emlékeztem rá, nem voltunk jóban, kételyeim merültek fel, mik mára már halványodni látszottak, ám a szótlansága borús fátylat borított az egyre javuló közérzetemre. Nem értettem, akkor, ott miért volt képes kimondani, amit azóta nem hajlandó, igaz, még nem kérdeztem rá ennyire konkrétan, mint most, de akkor is… tartozott ennyivel. Vagy mégsem? – Thunderről beszéltél? Mert ő…
- Nem.
- Oh. Értem – nem, egyáltalán nem értettem, hiszen ha nem a volt küldetéstársamra gondolt, akkor bizonyosan másra, egy előtte lévő gazdára talán? Igaz is, Thunnal még nem sikerült beszélnem ezügyben, vajon ő hogyan jutott hozzá a fegyverhez? Kapta valakitől, vagy találta esetleg? Egy újabb sóhajtás tört elő belőlem, ezúttal egy nyújtózással párosulva, miközben felkeltem, és az ablakhoz sétáltam. Azt hiszem, már eleget voltunk együtt, s te mindent tudsz rólam. Én miért nem tudhatok semmiről? Egy adathalmazhoz, egy programhoz beszéltem, méghozzá gondolatban. Pár hónappal ezelőtt még nem gondoltam volna magam normálisnak, mégis, annyiszor segített már, hogy nem hihettem, hogy csakúgy van.
- Meg akarlak ismerni – az ablaküveget bámultam, s a tükörképemet, a mögötte lévő hegyekkel. Ma nem mentem se küldetésre, se mobokat vadászni. Ma volt időm.

Az üzenet megijesztett, duplán láttam a villogást, s egy ideig csak a hamisat néztem, majd elfordultam az ablaktól. Yuichi. Szeretne elmondani valamit. De vajon mit? Remélem, nem egy újabb rossz hír. Ingattam a fejemet, s eltettem a fegyverem a tokjába, ám nem szereltem le teljesen, az övemen függött, hogy akármikor elővehessem. Elhatároztam, hogy mostmár itt az ideje kiszedni belőle valami információt, eddig a rengeteg esemény miatt, főleg ami a céhet illeti, nemigen foglalkoztam a kérdéskörrel. A szokásos ruhámban tettem meg a bejáratig vezető utat, kék szoknya, fehér blúz, és persze a szalag, kényelmes szandállal, hiszen bármennyire is kezdett őszbe fordulni az idő, ezen a környéken még melegre volt programozva az időjárás. Biztos ők sem akarják még a hideget.
- Szia – köszöntem rá a fiúra, amint megláttam – Most van időm – tettem hozzá mosolyogva. Hátha ezúttal sikeresebb lesz ez a mondat.

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Szept. 30 2013, 00:10

Ahogy céhgyűlésen is volt, úgy érkezett, bár ezúttal, nem idegesen szomorúan és sírva, hanem mosolyogva. Jobb szeretem ezt látni az embereken, ha nem mosolyognak, az olyan szomorú és meg akarom változtatni ezt. Eltörölni a szomorúságot, mindig is ez volt az igaz célom, de a közös érdeket persze elé helyezem, sőt, keresztezik egymást. - Szia! Örülök, hogy tudtál szakítani egy kis időt. Volna valami, ami rád tartozik leginkább - nem akarom tovább csigázni, ki is bököm, tekintetem inkább a földnek szögeztem, tudom milyen vagyok. - Szóval, volna egy ötletem egy mulatságra, itt a Justice Palaceban. Azok a napok óta, még ha javult is lelki állapotunk itt megjegyezném Rita nagyon ért ahhoz, hogy helyre hozza a kételkedő lelkeket, szóval szükség lehetne egy ilyenre - egy mosolyt elejtettem felé, miközben felnéztem rá. Vártam egy kicsit, mit gondol erről, és ha érdekelte tovább a dolog, folytattam. - Egy olyan mulatság, ahol megtelítjük vidámsággal a JL csarnokait, akikkel jóban állunk más szövetségek, jöhetnének és persze a szafari elég jó élelem forrás lenne, meg persze az első szint bogyótermése. Gondoltam még itt táncos lehetőségre is, vagy zenekart felbérelni, vagy ha ismersz valakit, aki szépen énekel, az is nagyon jó. Ne haragudj, sokat agyaltam ezen csendben - ha nem érdekelte a mulatság ötlete úgy nem adtam fel. - Vagy lehetne, a céhnek egy közös program. Szerinted Hinari? Erre is volnának ötleteim - nekidőltem a hátam mögött lévő falnak. És kíváncsian néztem mit szól hozzá. Lehet túl hamar lerohantam egy ilyen ötlettel, nem tudom.
- Van kedved sétálni ketten? Menjünk ki a fényre - alig múlt el reggel kilenc. Ilyenkor úgyis a játékosok többsége nem tartózkodik kint, vagy itt a Kezdetek városában. Csak pár kíváncsi njk vagy kereskedőbe futhatnánk bele.

by **Hinari** Szer. Okt. 02 2013, 10:59

Még nemigen ismertem a fiút közelebbről, de ahogy elkezdett mesélni, éreztem, hogy minden szavát komolyan gondolja, s belül nagyon örültem neki, hogy gondolkozik rajta, foglalkozik a témával, helyettem is. De mit is mondhatnék? Abban igaza volt, hogy ez így nem mehet a végtelenségig, emberek, akik egy céh tagjai de alig találkoztak párszor, s hiába köti össze őket a közös gyász, még ezt is külön-külön élik meg. Sóhajtottam, s hümmögtem egy sort, igen, lehet benne valami, bár én a magam részéről nem az a fajta lány voltam, aki csakúgy megszervez egy ilyen mulatságot. Bulit, összejövetelt… mondjuk momentán ki más, ha nem én? Végül bólintottam, hogy folytassa csak az elképzeléseinek felvázolását, kíváncsi voltam hogyan tervezi, vagy miket gondol erről. Ha nem konkrétan egy party, akkor valami más, igen, a lényeget értettem.
- Hmm igazából én is gondolkoztam, hogyan lehetne mégjobban összehozni a céhet – kezdtem bele – Bár nem tudom mennyire illene hozzánk a nagyivós buli – folytattam, kihagyva a miérteket, hiszen nemigen voltak, egyszerűen csak az én gondolatmenetembe nem fért bele eddig, de ha a többség megszavazza, nekem az is jó lett volna – Egy szabadtéri összejövetel, érdekes programokkal azonban jól hangzik – néztem a szemébe végül, miközben elindultunk – Milyen ötleteid vannak? – kérdeztem vissza pusztán kíváncsiságból, naés azért, hogy megtudjam, a fiú vajon gondolt-e arra, amire én.

Jólesett a napfény melege, ahogyan az arcomba sütött, fejem nem fordítottam el, s egy pillanatig élveztem a sugarakat, amíg Yuichi be nem ért – Nos, merre? Sétálhatnánk a kertben – indítványoztam, s ha beleegyezett, arrafelé vettük az utunkat – Ha jól értem, sokat vagy együtt Ritával – kuncogtam, a hatalmas fák leveleit nézegetve – Jó látni, hogy kötelékek alakulnak ki a JL-esek között – tettem még hozzá mosolyogva, majd feléje néztem, érdekelt a reakciója, meg hogy mit gondol erről az egészről. Tényleg meg kéne ismertetni egymással a tagokat egy kicsit jobban... s a megoldás is már egészen közel járhat.

by **Hayashi Yuichi** Csüt. Okt. 03 2013, 16:00

Felvázoltam az ötletem és szerencsére, nem a b verzióhoz kellett nyúljam, úgy tűnik őt is foglalkoztatja ez a dolog. Hisz már közel két hónapja itt vagyok, de Ritán kívül ezidáig mással aligha találkoztam. A lakoma ötletem elvetette, pedig az ivásra nem is gondoltam, na mindegy. Szabadtéri program.. agyaltam röviden szavain. Meg is kérdezte. Gondolkodón államra tettem jobb kezem és átfuttattam, miket teszek odakint és társasági lehetne akár. Halászat, nem jó unalmas lehet. Egy piknik, talán. Tömeges kiruccanás a 4. szinti tengerpartra, hát a Ritás eset óta, persze ha elmondta a többieknek, lehet perverznek tűnnék szemükben, szóval istenért sem hozom fel. - Talán, a második szint tavacskájánál fent tölteni egy délutánt beszélgetéssel, vagy fent a tizedik szinten szafarira menni és vadászni közösen. Esetleg első szinten egy beülős helyen, ezúttal ismerkedős beszéd gondolok itt alkohol mentes helyekre, mint például cukrászda, vagy Bianka néni kertje - néztem rá kérdőn, felvázoltam pár lehetségest, talán többet is a kelleténél, de elvileg most csak ötletgazda vagyok, ha már a lakoma ötlete megbukott.
Belement, hogy kimenjünk és kinyitottam előtte az ajtót, ha elfogadta előzékenységem, úgy utána léptem ki a napfényre, ellenben előre mentem.
- Iránya a kert - feleltem neki és rámosolyogtam. Határozott lépteimmel megindultam irányába, de hamar kapcsoltam, sétáló partnerem nem két perc alatt akar feltétlen ott lenni, lelassítottam. Máris megbizonyosodott, hogy hallott a kora reggeli látogatásomról, vajon e-maitt fél tőlem? Jót mulatott rajtam, meg azon hogy egy pillanatra felvettem a varázsfa leveleinek színét. - Igen sokat vagyunk együtt, tudod.. együtt edzünk - ő szerintem tudhatja, hogy mesteremmé fogadtam, kicsit hezitálva rajta, de kinyögtem - ő már a mesterem, és nagyon jó benne! Eltanultam tőle egy képességet, amit harcban ugyan még nem próbáltam, de ígéretesnek tűnik - mondtam egy mosollyal zárva. Szép a mosolya vágott be gondolataim közé a felismerés. És séta közben. Felderengett a kép a céhházban, a szőke hajú sráccal, ahogy ott álltak. - És neked is alakulnak a kötelékeid? - kérdeztem vissza érdeklődve. Belegondolva még Ai hugi az aki sokat jelent innen, de volt akivel a céhgyűlésen találkoztam először. A hallgatag vörös hajú leány nagyon hasonlított Himére, akkor az a lány akit felsegítettem, már a nevére sem emlékszem, annyira eltűnnek a nevek a fejemből. A lány aki elviharzott az övét sem tudom, remélem találkozom vele. Tudatnom kell vele, hogy a bosszúról letettem az tényleg nem helyes út.

by **Hinari** Hétf. Okt. 07 2013, 09:08

- Hmmm, a szafari nem jó, nem minden tagunk érte még el a tizedik szintet, nameg a többieknek se a legkönnyebb szint – folytattam az eszmecserét, amibe belekezdtünk – De a tavacska nem is rossz ötlet, igen, azt hiszem ebben az elképzelésben lehet valami – tettem hozzá, miközben kifelé sétáltunk. Egyelőre jól voltam így, egy könnyed beszélgetés közepette, és legalább egy kicsit jobban megismerhettem a fiút. Zavart is, hogy keveset beszélgetünk, mindenki el van foglalva a saját dolgaival, a saját fejlődésével, és mind saját küldetésekre megyünk. Igaz is, a Morpheusos kaland is elég régen volt már, talán lehetne szervezni egy közös küldetést is, persze nem most rögtön, úgyse hinném, hogy mindenki ráérne. Nameg írni kéne Szophienak… őt se láttam a gyűlés óta, ahogy Jasudét sem, de a vörös hajú lány pm-e ellenére is úgy gondoltam, hagyok időt nekik, és persze magamnak is. Sóhajtottam, majd másfelé tereltem a társalgást, Ritáról kérdeztem, mire elég érdekes választ adott, kuncogtam is a reakcióján.
- Edzés, értem – mosolyodtam el, mint aki nem feltétlen hiszi el a szó igazát. Tény, hogy furán mondta, mintha talán többet is szeretne, vagy éppen zavarban van, hogy így rákérdeztem – pedig eddig nem tudtam ezekről, a mester dolog is viszonylag új volt, habár az feltűnt, hogy a céhgyűlésen Yuichit sokkal jobban érdekelte Rita hogyléte, mint maga a téma, amiről szó volt – Egy képesség? – kaptam fel a fejem a szóra, ezek szerint itt mindenkinek egyéni specei vannak, ami nem új, viszont hogy egyre több is lesz belőlük az eltelt idő függvényében… érdekelt a dolog hogyanja – És hogy haladsz a kitapasztalásával? – kérdeztem tovább, majd elgondolkodva néztem fel az égre, a fekete tűzgyűrű járt a fejemben, az éjszaka a farkasokkal. Biztosan volt annak több formája is, már próbálgattuk a Katanával, de még korántsem mondhattam, hogy minden információt sikerült megtudnom róla – Ami azt illeti, én is éppen próbálgatok dolgokat – folytattam, nem mondva konkrétumokat. Nem azzal volt a gond, hogy nem bíztam benne, ám ha tudni fog a képességemről, nem fogja váratlanul érni, márpedig a reakciók figyelése is hozzátartozott a tapasztalatszerzéshez. Aztán a kapcsolataimról kérdezett, amire csak elmosolyodtam, volt abban szomorúság és vidámság egyaránt – Hát, nem igazán vagyok biztos benne – elmélyülten figyeltem az egyik közeli bokrot, még véletlenül se nézve rá – De azt hiszem egyre jobban – mondtam végül, felderülve egy kicsit. Most még minden képlékeny volt, ám az idő segített, és Hope kedvessége mindig melegséggel töltött el.

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Okt. 07 2013, 12:57

Örültem, hogy egyik ötletem legalább tetszett neki. A tavacska, meg amúgy is jó hely, sok jó emléket idéz fel bennem. Lubickolás lehetősége, meg persze, maga a part békés, csendes mi voltja már kikapcsolódást nyújt látogatójának. – Ott van sokféle lehetőség kikapcsolódásra és persze beszélgetésre. Konkrétabb tervvel azonban nem biztos, hogy elő tudnék állni – húztam el szám kellemetlenül, nem ismerem a többiek ízlését, Hinari biztosan többet tud róluk, mi az, amivel egybe tudná tartani a társaságot anélkül, hogy ostoroznia kelljen minket. Ami meg ezt illeti, ahogy céhgyűlésen is többnyire lányok voltak, az én ötleteim nem biztos, hogy a legjobb csapat építő tevékenységeket helyezné előtérbe.
Azonban átléptünk egy másik fontos beszédtémára és a mosolya Hinarinak huncut volt, de nem szóltam meg érte. Én is félreérteném fordított helyzetben.
- Igen egy képesség. Ismered Rita képességét, tudsz róla valamit? – érdeklődtem óvatosan. Nem tudtam mennyire kényes téma ez Ritának, hogy tudja-e a céh, hogy igazából két kardot tud használni.
- Ami engem érint, nem még alig ismerem, mit tud ez a képesség, vagy azt hogy milyen sűrűn használhatom. Egy őzre lecsaptam vele a szafarin, de elvétettem támadásom. Azonban Ritával közösen csak elejtettük a vadat – válaszoltam a végén mosolyogva. – Te milyen képességet próbálgatsz? Valamint, ha már így összejöttünk itt, hogy mindketten kipróbálnánk valamit. Mit szolnál egy kis harchoz? – kérdeztem érdeklődve és felé fordultam séta közben. Az itteni gesztenyefák is szép magasra megnőttek, de árnyékuk szerencsére elkerültek minket, így fürdőzhettünk a fényben. Kellemes volt.
Amit kérdésemre válaszolt, annak felettébb örültem. Nem feltétlen annak, hogy talált valakit, akibe kapaszkodhat, hanem abba, hogy ez jó érzésekkel tölti el. Sajnos a két dolog nem jár mindig együtt. Ami viszont jó, hogy úgy tűnik feldolgozta többnyire Lewis halálát és a hirtelen örökséget a céhvezetést. Nem lehetett könnyű dolga az utóbbi másfél-két hétben. Míg én és Rita edzettünk, és vadásztunk, addig pedig neki meg kellett birkóznia a veszteséggel és valószínűleg rengeteg papírmunkával. Nem irigyeltem kicsit sem a helyzetét. Félszemmel ránéztem, de ő másfelé tekintett, nem kell más ide, mint ami visszatereli figyelmét a helyzetre, de szolidan. Végül is nem válaszoltam rá semmit, csak sétáltam mellette csendben és néztem a környezetet, egy kismadár magányosan ugrált a fűben magok vagy apró rovarokat keresve. Biztos a fiókájának hajtja az ennivalót, még ebben a virtuális környezetben is. A természet szép és itt még érintetlen is. A benne élő emberek pedig jók, többnyire. – Maradjon ez a növekvő tendencia, azt kívánom neked a továbbiban is – feleltem végül is bíztató hangnemben.

by **Hinari** Kedd Okt. 08 2013, 15:00

Békésen társalogva haladtunk a parkban, felvetve egy-két érdekes témát, s míg a helyszín és a későbbi JL találkozó részleteinek megbeszélése függőben maradt – lévén a terv ugyan megvolt, de a részletek kidolgozása még váratott magára -, az aktuálisabb, a jelenben és a közelmúltban történő események, problémák és helyzetek kerültek előtérbe. Yuichi érdekesen közelítette meg a képességek mindigis elég kényes kérdését, előbb kérdezett, s csak utána mesélt, s jó is volt ez így. Megértettem őt, sőt, én se nagyon szoktam fűnek fának elmondani a speceim pontos hogyanjait, még úgy se, hogy céhvezér lettem – hiszen tisztában voltam a jártasságokkal, és hiába volt észlelésem, sosem lehettem biztos benne, hogy nem-e figyelnek minket. Mások mondhatják üldözési mániának vagy hasonlónak, én viszont csak egyszerű elővigyázatosságnak nevezném, arról nem is beszélve, hogy még Yuichinak sincs hozzá annyi köze, úgyis meg fogja tudni, ha itt az ideje.
- Hát, pontosat nem tudok, tudod elég régen láttam már harcolni őt – kezdtem – Viszont a legutóbbi párbajunkon, a stellán, egy egyedi fegyvert használt a másik kezében, meg egy tigrist is megidézett – folytattam – Kábé ennyi. Miért kérdezed, a tied is hasonló lesz? – néztem a szemébe érdeklődően, de nem tolakodóan: ha nem akarja, nem muszáj elmondania.

- Úgy érted párbajozzunk? – eleinte lehet meglepett a kérése, viszont, jobban belegondolva, logikus és ésszerű volt, hiszen mindkettőnknek szüksége volt a tapasztalatokra, már ami az új dolgok kipróbálását illeti, és ha már így esett, ne éles helyzetben kelljen megtanulni mindent – Hát igen, nem éppen a bosson kéne kipróbálni először – feleltem – Egy kis gyakorlás pedig sosem árt. Akkor mondjuk egy féléletes meccs? Úgyis kíváncsivá tettél – mosolyogtam rá - meghát – és itt az övemen lógó Katana felé intettem – neki sem ártana egy kis harc.
Beszélgettünk a kapcsolatokról is, biztatására csak bólintottam, arcomról nem tűnt el a mosoly és a vidámság. Nem volt okom szomorúnak lenni, szép időnk volt, és a jövő is egyre szebbnek tűnt. Jó lesz ez, csak idő kell, és barátok. Esetleg több is annál. Ha időközben nem küldte el a párbajfelkérést, hát elküldtem neki én, majd körülnéztem, felmérve a helyszínt. Egy apróbb tisztás, hatalmas fákkal övezve, s minden oldalról a park folytatódott, kavicsos úttal egy kicsivel arrébb, meg pár paddal. Bőven van lehetőség a manőverezésre a különböző taktikákra is, remek hely lesz ez a gyakorlásra – Itt jó lesz? – kérdeztem, hiszen nemcsak az én véleményem számított.

by **Hayashi Yuichi** Szer. Okt. 09 2013, 20:38

Hinari szavaiból felismertem a két kard használatot és még ezt a tigrises képességet meg sem mutatta. Biztos jó oka van rá, hogy nem kellett még használnia. Akkor könnyűszerrel megoszthatom vele, hogy mit tanultam tőle, és egyben láthatja a Nijit is, de mindkettőt csak harcban tudom neki megmutatni. Közben elmondom majd neki, hogy miért fontos erről tudnia. Így talán megérti, miért is a bosszút latolgattam Lewis halála után. Arról nem szeretnék szomorúan és múlt időben beszélni. Nem akarom lelombozni, de tudnia kell róla, honnan ered bosszúszomjam.
- Igen ezért kérdeztem, mert tőle eltanultam a második kard használatának lehetőségét. Bár másképp, mint ahogy Rita forgatja. A másik pedig.. - hagytam egy pillanatnyi szünetet, mintha határozatlan lennék - inkább megmutatom - mosolyogtam rá.
Rá is kérdeztem a harc lehetőségére és nem utasította el, sőt, még felkérést is küldött egy fél életes harcról, csak bólintottam kérdésére. Bánom, hogy nem én küldtem el, de kíváncsi voltam rá, mennyire van benne az ilyenben. Már nem úgy néztem rá a lányokra, mint korábban, talán ezen a Jun ellen vívott harcom segített a legtöbbet. Míg róla nem látszott, hogy lány vagy mi lenne, addig Hinariról igen. És odakint pontosan esetem lenne a szőkehaj, tengerkék szemek miatt, az egyetlen megjelenési forma amitől, azonnal olvadok. De nem szabadna ilyenre gondolnom. Nem, mégsem segített a Jun elleni párbaj, hogyan leszek képes megütni őt? Primrose, őt se akartam megütni, mégis majdnem győztem ellene, pedig nem akartam megvágni. Lehet gyávaság, de e női nemet semmilyen formában még véletlenből sem bántanám. Mégis felhoztam a harc lehetőségét. Én barom. Meg akarom neki mutatni mit tudok, hogy későbbiekben számíthasson rám a céhben. Lehajtottam fejem, szeretnék változni, de sosem fogok tudni. A nap melege elérte tarkómat ahol nem omlott rá hajam és tudtam el kell, fogadjam a kihívást. Elfogadtam és az előttem álló lányt szemléltem. Nem támadok elsőnek, lehet nem is tudnék. Elővettem szabdalóm és örültem fogásának.
- Te is szereted a kardokat? Csak hogy személyes jelzővel illetted - kérdeztem komolyan. - Igen adjunk nekik harcot - már mosolyodtam el a végére, bár ez nem az a határozott mosolyom volt, inkább csak a kedves. Felvettem a védekező állásom, és előkúszott kardom köré a niji párafelhője. Narancssárga színben tündökölt, bátorsággal töltött el, biztató színe. Egyedül az nem tetszett, már elég közel van az átmenethez, ahonnét jönnek a bajok. Előbb viszont kíváncsi vagyok, mit tud, és mi az, amit várhatok tőle. Minden latba vehető ügyességem és fókuszálásom a kardforgató csuklójára szegeztem, miután elővette kardját. Ha bármi szokatlant tett, azzal könnyen kihozhatott figyelmemből, már nem csak azért is mert lány, hanem jelenleg ismeretlen helyen járt a fejem. Valahol Lewis halála, Rita tanítása, az aktuális párbaj és a között, hogy szégyellem, hogy megütöttem Primroset. Nem akarom bántani Hinarit.

Életerő: 65/65
Páncél: 25/25

Pontjaim:

by **Hinari** Pént. Okt. 11 2013, 21:00

Néztem őt egy darabig, próbáltam kitalálni, pontosan mit ért a két kard használata alatt, majd inkább úgy döntöttem, megfogadom, amit mondott, és nem agyalok rajta: majd meglátom, legyen meglepetés. A kérdés függött a levegőben egy darabig, nem nyomott rá egyik gombra sem, s már kezdtem azt hinni, máris meggondolta magát, ám végül elfogadta. A kis hezitálás miértjeire is volt pár tippem, de egy mosolynál tovább nem jutottam a gondolatmenetemben.
- Hát, a többi kardommal is megvoltam, de Ő egészen más – feleltem, és elő is húztam a tokjából a Katanát, meglengetve előtte, hogy jól láthassa. Igaz is, Yuichi mit sem tudhatott a fegyverem milyenségéről – Majd meglátod – tettem hozzá rejtélyesen, majd gyorsan felvettem a többi felszerelésemet is, a hatvan másodperc bőven adott időt ezekre az apróságokra. A cipő rajtam volt (a sisakot és a gyűrűket nem vettem fel most), majd jött a mélykék színű köpeny, mi szinte a legtöbbet jelentette nekem. És egy sóhaj. Ujjaim az inventory két egymás alatti sora között lavíroztak, egyikre se nyomtam még rá, szemeim a narancssárga és a világoszöld betűket szemlélték. Próbáltam dönteni, de roppant fura volt, a Megváltót még soha nem vettem fel. Végülis, ha már a dolgok kipróbálásánál tartunk… Becsuktam a szemem, és az alsó sorra böktem, a ritka vért pedig egy szempillantás alatt materializálódott, kényelmes volt, de mégis ellenálló, pont, amilyennek egy harc alatt lennie kell.

Közben letelt a felkészülési idő is, így védekező pozícióba álltam, ám ő is pont ugyanazt tette, amivel elsőre nem tudtam mit kezdeni, végül a szemébe néztem:
- Nem kell visszafognod magad. Sőt, kérlek, ne fogd vissza magad – mondtam neki komolyan, mégis mosolyogva. Ez egy gyakorlómeccs volt, hogy mindketten kitapasztaljuk az újdonságokat, ám ehhez feltétlen szükséges volt némi fizikai kapcsolat is, egymással szemben állva aligha fogunk bármire is menni. Arról nem is beszélve, hogy az új képességemhez sebződnöm is kellene előbb, bár egy pillanatig sem gondoltam, hogy hagyni fogom magam, nem érdemelné meg, és nem is lenne tisztességes. Kivártam egy kicsit, majd ha még most sem támadott, hát megindultam én, rajtam aztán ne múljon. Van valami a kardjával. Légy résen. Nem mintha figyelmeztetnem kellett volna a Katanát, de lassan megszokássá váltak tőlem az efféle mondatok, biztos ami tuti alapon. Egyelőre nem használtam egyik képességemet sem, ki akartam találni a nagyjábóli statpontjait, amit legkönnyebben egy sima ütésváltással lehetett megállapítani. Melléje értem, nem spóroltam a sebességgel, majd egy egyszerű lendített vágást intéztem felé, félig alulról indítva, a mellkasára célozva, vagy ha elé emelte esetleg a kardját, akkor arra.

pontok (felszereléssel együtt):

/Jah és ha már a specek kipróbálásánál tartunk, ne számítson a specre rakott pontok aránya, szóval Klein vedd úgy hogy kikapcsoltuk az opciót./

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Okt. 14 2013, 21:29

Egészen más a kardja, mit érthetett ez alatt? Látszólagosan egy normál katana, talán jobb lehet a szabdalónál azért kedveli. Kitudja, milyen kardok lehetnek még ezen a helyen. Remélem lesz valami keresztes mintázatú, vagy esetleg sárkányos, mindkettő, nagyon jól mutatna, de ami talán a legfontosabb, a többszörösen hajtogatott acél és a kényelmes markolat. Ezzel a két tulajdonsággal órákat lehet harcolni úgy, hogy ne törjön el a fegyver. Nem fog eltörni a szabdalóm. Néztem a pengére és őszintén reméltem, hogy jól gondolom. Szavai kiráncigáltak gondolatomból és igazándiból udvariasságból akartam átengedni neki az első támadás lehetőségét. Na meg persze időt nyerni, hogy hogyan üssek meg egy lányt. Valahogy ez nem esik kézre.. mintha a fogam húznák, csak ez valahol a szívemben van ez a fájdalom. Csak egy kis kardozás, kitudja, lehet hozzá se tudok érni, mert ellenfél. Remélem. Niji bekapcsolt szóval gyors lettem, de kérdés mennyivel. Meghajoltam előtte, de egy szót nem szóltam. Ő azonban már rohamozott is és máris a nyakamon volt. Nem pont a nyakamon, ugyanis máris egy piros csík éktelenkedett mellkasomon. A pontos alulról indított támadása könnyedén célbaért, mielőtt még lereagálhattam volna. Sebtében hátrébb ugrottam párat és kicsit jobbra tartva rohamra indultam. Mikor már háromlépésnyire voltam éles balra fordulás egy dobbantás lábammal irányában és jobb kezesként a bal felkarját céloztam meg egy nyújtott vágással. Ha talált, ha nem szabdalóm pengéjét igyekeztem visszahúzni mellkasom elé, hogy a legtöbb támadási formát tudjam hárítani, ahogy támad, persze ha ugyan arra a helyre akar ütni.
Francia vívási harcmodor, biztosan ismeri, bár trükkök vannak még, két tánclépés és kardja pörögve elrepül. Kíváncsi vagyok képes-e megszakítani az ismert formát, vagyis felismeri-e melyik támadást alkalmazom. Félve, attól hogy esetleg baja lett egy félmosolyt indítottam felé. Nem kenyerem a másik ember bántalmazása, még így sem, hogy kérte. Bal lábfejem kilencven fokban kifordítottam és felkészültem a hárításra.

Életerő: 64/65

by **Hinari** Kedd Okt. 15 2013, 17:16

Egy program. Nem voltam tisztában e szó pontos értelmével, egy, már a mostanihoz képest régi korban volt, hogy mesterem s barátom, a fiú, diskurált másokkal, hasonló témát kifejtve, de már akkor is eltérő véleménnyel voltam az egymáshoz fűzött gondolatokat illetően. Most pedig, én magam voltam a program, mit nem tudtam szavakkal kifejezni, benne voltam a pengében, mi egyszerre keltett bennem furcsa ámde ismerős érzéseket. Oversoulnak hívta akkor a fiú, és a lány gondolatain is átsuhant a fogalom. Nem volt kezem, lábam, mivel futhattam volna, tudatom volt, a legnagyobb kincs, de egyben a legfeszélyezőbb is. De lassan megszoktam. Használtak, de nem tekintettek tárgynak. Pedig az voltam.
Egyelőre nem kellettem, gondolatai ezt közvetítették felém, én voltam a harmadik szeme, a fegyvere, de az egyetlen személy is, aki tudta minden gondolatát. Személy? Nem, tárgy. Volt, hogy tartott tőlem, nem tagadom, én sem viselkedtem volna másképp, a helyzet megengedte ezt a fajta hozzáállást, mit meghajlással fogadtam volna, ám számára csak a szavaim léteztek, és a markolat, szellemem külső megnyilvánulása. Felettébb érdekfeszítő volt számára, kérdezett, ám szűkszavúságom elért, más ember lettem, amióta a köpenyes megjelent, és adatok millióivá változtatott. S helyénvaló lett volna megkérdeznem tőle, mit ért az adat fogalma alatt, de nem tettem. Talán majd a lánytól. Ám nem most, most éppen a kardforgatást gyakorolta, idáig éreztem az izgalmat, az összpontosítást, és udvariatlan lett volna előhozakodnom egy ehhez nem kapcsolódó témával. Láttam, a hosszúhajú felénk indította élettelen kardját. Ideje volt közbeavatkozni.

Egy pillanatig őt néztem, egy félmosollyal az arcomon, ám nem a bevitt csapás miatt, azt lehet, hogy hárítania kellett volna, de lehet, hogy direkt nem tette, vagy csak a fegyverkezelésem volt túl magas. Így vagy úgy, nem maradt mozdulatlan, ennek pedig örültem. Gyorsasága felért az enyémmel, sebesen ugrott hátra, majd indította is az ellentámadást.
- Jobbra! – szólalt meg a Katana, egy tizedmásodperccel azután, hogy a fiú irányt változtatott. Nem győztem csodálni a reflexeit, az enyémek viszont jóval lassabbak voltak, és azt is el kellett ismernem, hogy ellenfelem jól kifundálta. Úgy tűnt, otthon van e téren, elképzelhető, hogy odakint is gyakorolt, így tudott olyan trükköket, amelyekről én álmodni se mertem volna. El nem tudtam képzelni, Rita, mint a mestere miket tudhat, ha ő ilyeneket. Fordultam is a fegyverem által említett irány felé, ámde lassan – fura volt lassúnak nevezni 40 pont fölötti stattal, de sajnos ez volt a helyzet - így ő is eltalált, ám azt már tudtam, ha odáig jutunk, melyik elemet fogom használni. Hátralépett, és én is, bólintottam felé, ügyes volt. És máris védelmi pozícióba állt, én pedig egy fél pillantást vetettem az életcsíkomra, melyből eddig nem fogyott. Hiába, a Megváltó mégiscsak számított egyet s mást.
– Gyere mégegyszer, kíváncsi vagyok valamire - kértem őt mosolyogva, és reméltem, beleegyezik.

by **Hayashi Yuichi** Kedd Okt. 15 2013, 18:37

Váll, hát, könyök.. váll, hát, könyök.. járt a fejemben a gondolat. Az a hang, amit előbb hallottam, rettentően furcsa volt. "Jobbra" mondotta. Hinari jó irányba fordult, hogy tudja védeni támadásom, de valahogy átesett védelmén a vágásom és így megsérült. Azonban neki meg sem moccant az életerő csíkja. Ez jót jelent, szívósabb és jobb a vértezete valószínű. Elmosolyodtam, már egyre kevésbé aggódtam, hogy Lewis után még a gyakorlással mégrosszabb helyzetbe hozom.
- Szép volt, bár nem tudom mi mondta azt hogy jobbra. Hasbeszélő vagy? - kérdeztem a leglogikusabbnak tűnő választ. Lehet ő így szórakoztatja magát és másokat. Szerintem az egy halilian mókás képesség, és napp hosszatt eltudnám hallgatni így hasbeszélőként Rolling Eyes

Azonban nem támadott, de kérte, hogy támadjak újra. Mi sem kell több nekem, felbátorodva, hogy többnyire sebezhetetlen a lány és persze a kérésnek eleget kell tennem. Műveltem tovább kidolgozott, de mégis rendlkívül egyszerű stratégiám. Bal kezem a hátam mögé fordítottam és egyenes kézgfejem a hátamhoz szorítottam. Kihúztam magam rendjében és kardom támadó állásban felé szegeztem. Egyszer megforgattam a szabdalót a levegőben, hogy a csuklóm és ruházatom biztosan ne legyen akadáj. A türkiz mező a penge körül komótosan mozgolódott és fénye megvilágította arcom. Ezúttal azonban bal felé indultam meg, hogy rámutassak védtelen bal vállára egy fentről indított egyszerű vágást indítottam útjára, amit megtörtem félúton, csuklómozdulatommal így irányt változtatva a jobb oldalára céloztam, ha védte a támadást, ha nem folytattam a mozdulatsort egy szúrással a nyaka irányában, azonban ha ezt hárította vagy kifordult előle a kardforgató kézre összpontosítottam. Keresztvasig előre toltam kardom és lendületemmel, valamint egy gyors le és balra mozdulattal próbáltam kiverni kezéből a kardját. Ez az egyik alap támadások egyike. Minden kódexben benne van. Francia stílusban nem kell hozzá tőrt használni, hogy könnyítse a közelharcot és nehezítse az ellenfél figyelmét.
Ha sikerült bármi ebből a mozdulatsorból, ha nem kartávolságon kívülre akartam kerülni, és lehetőleg kardom vége a jobb vállammal volt egy vonalban. Újra felvettem egy alap védekezési állást.
- Jöhetsz most te Hinari. És megtanítom a.. - nem a kardtörőt nem próbálom ki és nem mutatom meg, azt jobb ha nem ismeri ezen a helyen senki - ..nem semmi, nem szóltam semmit - mondtam szavaimmal meghátrálva.

by **Hinari** Szer. Okt. 16 2013, 15:24

Sokféle reakciót hallottam már, meglepettséget, csodálkozást, tippeket, hogy mégis honnan jöhetett az a furcsa, mély harc, de olyat, hogy hasbeszélő? Kuncognom kellett a feltevésen, szájamat mosolyra húztam, és felegyenesedve válaszoltam neki:
- Figyelj jobban, és megtudod – biztató mosolyt eresztettem meg, rendkívül szórakoztató volt a tanácstalansága, talán ezért is szerettem ezt a kardot, volt benne valami, ami elbizonytalanította az ellenfeleim. Hogy nem számítottak egy küldő hangra, hogy önkéntelenül is ezen kezdenek el gondolkozni ahelyett, hogy a harcra összepontosítanának. Ahogy elnézem, határozott technikái vannak. Neked ismerős? Fogalmam se volt, a Katana mennyit tudhat a különböző harcművészeti cselekről, ámde biztosan tapasztaltabb nálam, így jogosan kérdezhettem tőle, s habár a válaszával elárulhatja magát, mégis, Yuichi ellen vállaltam ezt a kockázatot. Nem is volt igazán kockázatnak nevezhető, ám még mielőtt a fegyverem válaszolhatott volna, a fiú újra megindult. Gyorsan. Ha így haladunk, még a végén kénytelen leszek használni a fényt. Egyelőre azonban jól megvoltam így, a csuklójára koncentráltam, figyelemmel kísérve a lábmunkáját is.

Számítottam a hirtelen váltásokra, és nem hittem, hogy újra ugyanoda, a bal oldalam felé fog csapni, így a jobb felé irányuló vágását elegánsan hárítottam, csak felemeltem féloldalt a Katanát.
- Csapj fel! – hangzott szinte azonnal, én pedig gondolkozás nélkül hajtottam végre a mozdulatsort, így még éppen idejében ki tudtam védeni a nyakra szánt szúrását, a védekezést egy oldalra lépéssel segítve. Nem mondom, alaposan megdolgoztatott, csakúgy suhant a kezében a szabdaló, egymás után mérve az újabb és újabb csapásokat rám, ám amikor mindezek után a jobb kezemre támadott, én villámgyorsan léptem előre egyet, hogy a kezem és a markolat találkozása helyett inkább a karomat találja el félig-meddig. S ha már direkt bekaptam egy ütést, hogy ne tudja elvenni a Katanát, igyekeztem ki is használni a helyzetet, hogy közel voltam hozzá, így az előrelépéssel egyidőben céloztam a jobb karját, ami a legközelebb volt hozzám.
- Kint már rég levágtad volna a karom, de itt másak a játékszabályok – mosolyodtam el a lehelletnyi szünetben, a begyógyuló piros pixelcsíkot nézegetve – A Katanát pedig nem adom – tettem hozzá, elmondtam ezt már Ai-nak is a tornán, de most is fontosnak tartottam. Hátralépett, és úgy tűnt, most rajtam van a támadás sora, ő is ki szeretett volna próbálni valamit. Bólintottam, és léptem is feléje újból, egy fölülről indított vágással kezdtem, de nem egyenesen, hanem a jobb oldala felé, keresztben, majd testsúlyomat a bal lábamra áthelyezve rúgtam is egyet a gyomra felé, hiszen már egészen közel voltunk egymáshoz. Eközben végig a kardját figyeltem, amennyiben el akarta csúsztatni az enyémen, úgy azonnal ugrottam is hátra, nehogy újra sebezni tudjon.

/Na most nemtom képiddel végülis mennyi az erőd, de eddig 2 ütésed talált. Nekem a rúgás 16 erejű./

by **Hayashi Yuichi** Szer. Okt. 16 2013, 16:20

Szelíd nevetésével válaszolt is, nem hasbeszélő nagy valószínűséggel, de akkor még is hogyan? - Rendben figyelni fogok - viszonoztam a kedves mosolyt és ezt teljesen természetesnek vettem, boldogabban indultam harcba és támadás sorozatomban ugyan nem sikerült kezéből kivernem a kardját. De így is megvágtam, azonban a választása hogy inkább sérül így támadási helyzetét ki is használta. Láttam a pengéje mozgását a csuklómozdulatból a szándékot is. "Csapj fel" visszhangzott fejemben a különös hang. Azonban sikerült annyi lélekjelenlétet megtartanom, hogy keresztvassal feljebb toljam a vágást így az a levegőt szelte. Megakartam máris indítani a kardja pengéjén csikorgatva az enyém felé és így bevinni egy újabb szúrást, azonban késlekedett támadásom a rúgásától. Kimozdultam helyzetemből, de egyensúlyom megtartva már szúrtam is. Ez elől elugrott.
- Szép! - hajoltam meg előtte. Ezelőtt nem sokszor harcolhattam okos ellenféllel, aki jártas bizonyos praktikákban. Csak odakint, de az maga a pokol, főleg, hogy ilyen szenvedéllyel nem harcolhatok. Elkövettem a hibát, hogy alábecsültem, és örülök a pozitív csalódásnak. Későbbiekben biztosan nem fogok alábecsülni senkit, sőt! - Ügyes vágás lett volna, de az a csel - veregettem meg hasam - nagyszerű volt - mosolyogtam rá. Leengedtem magam mellé kardom. Mi lehetett az a hang. Tényleg nem hasbeszélő, közelebbről jött a hang. - Gondolkodtam, de még most sem tudom hová tenni azt a másik hangot. Mások is hallják, vagy csak én? - találgattam, hogy hátha ad olyan támpontot amivel tudok valamit kezdeni. Lehet van nála valami hanglejátszó eszköz és azzal csinálja. Most viszont eljött az ideje, kipróbálhatom a türkiz nijit kettő kardon. Előhívtam menüm kikerestem a megfelelő pontot ráböktem és megjelent bal kezemben a díszes katana Rolling Eyes

. Majd kiejtettem megfelelő szavakat.
- Hiko Niji - mondtam a levegőbe a szavakat. A napfény, a kert szépsége, minden tetszett. A türkiz fény megjelent a bal kezes kardom körül pár másodperc alatt és a ködös párás fény, még így napvilágnál is fényárban úsztatta a környezetét. Felrémlett bennem a Ritával véghezvitt gyakorlás hosszadalmas és kemény edzései. Megérte és köszönöm neki. Azzal már így két karddal meg is indultam. Mind a két kezem csapásra emeltem. Ezúttal két lépéssel a kardtávolságba lépés előtt. Gonosz dolog, de rá kell ijesztenem, hogy bizony most két vágásra kell odafigyelnie. Meglendítettem a jobbkezes kardom, majd a balkezest, még egy kört megengedtem neki és élesen jobbra léptem, és test súlyomat átlökve, rugózva bal lábamra érkeztem innen, hogy visszakerüljek eredeti testhelyzetembe. Kicsit balra kiléptem és jobb kezemmel indítottam alulról egy vágást dereka felé. Ezzel együtt a bal kezem is próbáltam lendíteni, hogy legalább megtévessze a bal dereka felé indított támadás. Két oldalról próbáltam összecsapni dereka magasságában medence csontja két oldalára. Remélem védi a támadásom, ugyanis a bal kezes sose fog betalálni.

Életerő: 48/65

//0 sebzése lenne a bal kezemnek, meg amúgy sem képes sikeres találatot bevinni. Eddigi támadásaim mind 22-es sebzéssel voltak és 46-os sebességgel. Mostani támadásom találat esetén 30-as sebzés és 49-es gyorsaság.

by **Hinari** Szer. Okt. 16 2013, 22:46

- Köszi – mosolyodtam el a dicséretén – Nem sok kardforgató van, aki ennyire technikás lenne, mint te – folytattam, és újra alapállásba helyezkedtem, vártam, vajon mire készülhet, vajon most megmutatja-e azt a bizonyos képességét, amiről korábban beszélt. Egyelőre azonban a Katanám titkát találgatta, mire nem szóltam semmit, helyette gondolatban kértem meg rá a fegyverem, hogy válaszoljon helyettem. Nem akartam elbizonytalanítani a fiút, csupán kíváncsi voltam, ha nem a párbaj közepén, éppen két mozdulat között hallja a hangot, hanem most, amíg pihenünk, akkor rájön-e a dolog nyitjára.

Nem értettem meg teljesen, mit gondjaimra bíztak, a lány illedelmesen megkért, adjak hangot a gondolataimnak, feleljek eme kérdésre, mit a fiú intézett hozzá. Nem tartottam illőnek más helyett válaszolni, de ő volt az, akinek valómat köszönhettem, így természetesen teljesítettem az óhaját.
- Nemcsak ön hallja, fiatalúr – feleltem mélyen, amilyen formában ezt a külvilág már megszokhatta, ezek után pedig csöndbe burkolództam, nem lévén több dolgom az időnek ebben a szakaszában. A lány, Hinari, gondolatai viszont örömmel töltöttek el, érdekfeszítőnek találtam a különböző helyzetek állandó kiértékelését, mikre hajlamos volt, és mikbe betekintést nyerhettem, amíg a kezében tartott. Figyelmem azonban átterelődött a jelenlegi állásra, hiszen újfent a fiú támadott, a védelem pedig az én gondjaim közé tartozott. Ellenben lelkemet kettősség uralta, a lány nem kívánt mindent kivédeni, és bár tisztában voltam vele, mi célból teszi ezt, természetellenesnek találtam a hozzáállást egy párbaj keretein belül.

Félrebillentett fejjel nézegettem egy darabig az ügyködését, valamit pötyögött a menüjében, reméltem, hogy nem akarja feladni, ám szerencsére nem tette, helyette előhívott egy második kardot, egy katanát.
- Óóó – magabiztosan vettem két kézbe az enyémet – Még nem is láttam ilyen fegyvert sehol. Vadiúj T2-es, mi? – kérdeztem, legbelül pedig alig vártam, hogy megmutassa, mit is tud. Két kard használata. Mostmár értettem, miért nevezte Ritát a mesterének, és mit is gyakoroltak ők együtt. El is indult felém, mindkét kezében egy-egy karddal, és szinte biztos voltam benne, hogy ezúttal nem fog kímélni, duplacsapásra készültem, nem is lehetett másmilyen. Te a bal kezét, én a jobbat. A szabdaló ellen legalább már gyakoroltam egy picit, így a Katanára bíztam a másikat, egyszerre kettőre képtelenség lett volna figyelni. Talán a legbölcsebbnek a sima, mezei hátraugrás tűnt volna, ám valamiért nem akartam ezt, védeni vagy sebződni szerettem volna, a hátrálásnak nem volt itt az ideje. Na de most két oldalról jött a vágás, nekem pedig csak egy kardom volt. Ha előrelépek, van esélyem támadni, talán, de mindenképpen eltalál, ha hátra… nem, nem lépek el. Inkább hárítok. Az egyiket. Egy gyors sóhaj, majd a bal kezében tartott, teljesen ismeretlen fegyver felé indítottam a Katanát, így persze a másikkal sebzett, de ez most nem volt baj, annál is inkább, mert ahogy elnéztem, az ereje is nőtt, és az én életcsíkom is fogyóban volt. Kicsit vártam, majd hátraugrottam, majd két és fél méternyi távolságot hagyva közöttünk, és gondolatban a fényre, mint elemre koncentrálva hasítottam a levegőt a fegyveremmel, melynek nyomán életbe lépett a harmadik képességem. Tehát volt körülöttem egy kb másfél méter magas fénynyaláb, mely gyűrűként zárt körbe, csak arra várva, hogy Yuichi átszaladjon rajta.
Kihívóan elmosolyodtam, védekező pozícióba álltam, és bal kezemmel intettem felé, hogy jöjjön csak, remélve, hogy eleget tesz a hangtalan kérésemnek.

Élet: 130/92

by **Hayashi Yuichi** Csüt. Okt. 17 2013, 15:44

Elképedtem azon, amit mondott, nem sok ilyen technikás van? Pedig fele mozdulatom visszafogja a rendszer, akrobatikám most sincsen még, hogy rendesen tudjak mozogni és valahogy a betáplált kardozási stílus is elég idegen, néha erőlködni kell, hogy a kard odamenjen, ahova igazán akarom. Sokadik alkalommal megfogadom, akrobatikát meg kell vegyem. Ekkor azonban jött a hang és nem Hinari válaszolt, mintha továbbra is előle jönne a hang. Nézzük csak ez egy fantázia világ, ahol bármi lehetséges. Az viszont fix, hogy nem állatidomár, Chan sem használ kardot. Kard.. lehetetlen. - A kardod maradt hátra tippemnek, eddig a páncélra gondoltam, de az már leesett rólad. Mármint nem szószerint - néztem le a földre, akkor nem is lennék olyan illetlen, hogy odanézzek. De tényleg már csak ez maradhatott hátra. Beszélő haj, kizárt, ha nem hasbeszélő, és pedig mondta, hogy nem az, akkor tényleg ez maradt. - Szóval a kardod beszél? - kérdeztem óvatosan, talán bolondnak néz, ez pedig személyemből ered, hogy a realitás talaját kedvelem fantasztikum keresőként.
Aztán elővettem a kardom és megmutattam neki képességem, amit Ritától kaptam, ténylegesen tudott segíteni, hogy elsajátítsam, és örültem ennek.
- Igen az ez egy Díszes Katana - szégyelltem el magam, hogy nem szóltam róla. Pár napja vettem, és jobb bemutatni a kicsikét. Minél többet tud rólam a céh, annál jobb, könnyebb lesz az összhang. Kicsit lefelé néztem, de hamar visszavettem szégyenlősségemből, hisz várja támadásom. Futottam és megkezdtem a mozdulatsort, belevédett a bal kezes lendítésembe és a jobb kezes vágásom betalált, súlyos életpontokat vettem el, de nem került sárga zónába és még csak jelzés sem volt, hogy bizony egyikünk nyert volna. Hátrébb ugrott és vártam támadását, azonban a kardjával ott helyben csapott egyet és körülötte megjelent egy világító gyűrű. Mintha a napot lehozta volna a talpa alá. Szépen nézett ki ez a képesség, biztos ez az amit szeretne kipróbálni. Intett hogy menjek. Kérnie sem kellett volna, azzal egyenesen futottam felé, a gyűrűbe belépek a következő lépéssel matt szabdalóm kísért ez alkalommal, ugyanis a niji megszakadt. Amint átugrottam a vonal fölött következő képen szólottam - jövök - és mosolyogtam mellé, alig maradt hátra egy lépés. Kifordultam jobbra és válla felé vágtam, de ezt csak elterelésként. Hagytam zuhanni kicsit a kardot és alulról akartam felfelé vágni gyomor tájra Rolling Eyes

by **Hinari** Csüt. Okt. 17 2013, 18:02

Egész jó volt az okfejtése, habár maga se hitte el, amit mond, valószínűleg. Halványan elmosolyodtam, és bólintottam, megforgatva a Katanát a levegőben.
- Így igaz. Ő beszél, ezért sem egy átlagos fegyver – ujjamat végighúztam a sárkánymintán, vidáman figyeltem a hitetlenkedését, örültem neki, hogy én birtoklom e kincset, és egyre magabiztosabb voltam a kezdeti elhatározásomban, hogy bizony én mindent meg fogok tenni, hogy ereje felérjen a legújabb kardokkal is. Eddig a szabdaló volt a cél, de ez a díszes katana se lehetett semmi, hiába volt ritka a másik. Térdeimet behajlítva vártam a támadását, élveztem ezt a párbajt, és alig vártam, hogy kipróbálhassam a képességemet.

Ügyes volt, és én sem szoktam hozzá a két kard elleni védekezéshez, így nem is csoda, hogy sikeresen bevitt egy újabb sebzést, azonban messze volt még a vége. Vagy talán nem is annyira. Ezúttal hiba nélkül aktiváltam a fénygyűrűt, ajkaimat egy apró sóhaj hagyta el a mozdulat nyomán, a mezőn begyakoroltuk ezt már, de mindenképpen pozitívumnak könyveltem el, hogy ellenfél ellen is ugyanúgy működik. Kértem, jöjjön, így jött is, habozás nélkül szelte át a körgyűrűt, s ahogy teste érintkezett a fénnyel, fura érzés kerített hatalmába, mintha egy nyugodt hang uralná testem. Gyógyultam. Nem is akármennyivel, ahogy az életpontjaimat elnéztem, a gyorsasága 38 fölött volt, nem is csoda, hogy e tekintetben túl tudott szárnyalni engem. Viszont azt észrevettem, hogy mostmár megint csak egyetlen fegyverrel támad, így sokáig nem nézegethettem a képim hatását. Én is léptem feléje, szavára újfent csak bólintottam, szándékomban állt kivédeni a következő kombinációját, akármire is készüljön. Már indította is a vágást, amíg ő jobbra lépett ki, ami ugye nekem bal felé volt, addig én a bal lábamat toltam hátra, így féloldalasan tudtam fogadni a csapását. Jött is az irányváltás, majdnem minden eddigi támadásában benne volt, így nem okozott meglepetést: amikor alulról felfelé suhant a kardja, én felülről vágtam le oldalasan, úgy, hogy a két penge közül a sajátom legyen közelebb hozzám. Majd könyökből megtoltam, és léptem feléje egyet, egész közel, miközben igyekeztem eltolni a kardját magamtól. Felém csúsztatni nem tudta talán, hiszen maximum fölfelé tudta volna, így a lehetőség adott volt. Bal, üres kezemet hátralendítettem, és megpróbáltam teljes erővel belebokszolni a jobb vállába, amit elméletileg nem tudott arrébb vinni, vagy csak úgy, ha elengedte a szabdalóját.

/ Nemtom mennyi a gyorsid a képid után, de mivel 38 hp gyógyulás már max, így végülis nem is lényeges. Remélem jól leírtam mit akarok támadásnál ^^" /

by **Hayashi Yuichi** Csüt. Okt. 17 2013, 19:19

Csodálkozva hallgattam szavait, amit bólintása előzött meg. Egy beszélő kard.. esett le az állam képletesen. - Neve is van? Mármint, aki beszél, mert megjósolta két támadásom és rendkívül intelligensnek tűnik - hagytam egy hosszabb szünetet hadarásomban, akkor ismerheti a legtöbb kardforgató technikát a kardja, szóval Hinari és a kard két ember ellen álltam most ki, és mégis egy személy. Lefordítottam tekintetem, szemem valamilyen megmagyarázhatatlan okból könnyezni kezdett. Szerintem a boldogságtól, van egy személy ezen a helyen, aki egy ilyen kincset birtokol, és.. és a céhében lehetek. Ez több mint megtiszteltetés. Ai Hugi, Rita, Hinari, és még a többiek, akiket csak látásból ismerek, a farkasos srác ellene harcoltam és könnyedén legyőzött.. köszönöm Lewis, hogy mikor még éltél megmutattad nekem őket. Emlékedért és értük harcolok a szörnyek és a gonoszság ellen, míg ki nem szabadítunk mindenkit. Felemeltem a fejem, láthatott pár könnyem - csak örömkönnyek - mondtam mosollyal az arcomon, amit keresztezett egy gyorsan alá gördülő könnycsepp. Válaszát, ha válaszolt meghallgattam és rohantam is felé. Kardjával megállította az enyémet és még egy kicsit hátrébb is repült a pengém magam mellett. Taszítást éreztem testemen és jobb lábamra helyeződött így testsúlyom, hogy ne essek el. Ha elesek végem, megnyerte a párbajt. Azonban a repülő ökölre talán csak foggal tudtam volna ráharapni. De szerintem ez a mozdulat megijesztette volna. Kardom magam mellett csüngött csuklóm végén és nem mozdítottam meg. Mire megmozdult volna, már késő lenne, az ütés a vállamon csattant és életerőm ötven százalék alá zuhant. Felvillant a Hinari győzelmét hirdető tábla. Azonban ennek a gyakorlásnak mindketten győztesei voltunk úgy érzem, ő teljes életerőn fejezte be, valószínűleg a képessége munkálkodott a háttérben. Miután láttam a feliratot nem keseregtem és felnevettem.
- Hasbeszélő Hinari - mondtam, de nevettem tovább - ne haragudj, viszont a kardod tényleg fantasztikus! És kettőnk közt szólva picivel jobb kardforgató vagy, mint Rita, de ez nem baj, ő megmondta, hogy vannak nála jobbak, de attól ő a tanárom és szeretem ezért. Mármint, tudod, hogy értem - vakartam bele a hajamba. Tématerelésként próbálkozva két tenyerembe és felé emelve szabdalóm kérdeztem - meg tudnád tanítani Őt is beszélni? - tudom lehetetlent kértem, na de hátha Razz

Ezután kardom továbbra is így tartottam, meghajoltam előtte és.. - köszönöm a gyakorlást, sokat tanultam belőle. Remélem te is felfedezted a képességed miben létét - feleltem mosolyogva - ja és majdnem elfelejtettem - azzal fél térdre ereszkedtem előtte és kardom hegyét lefele fordítva a földhöz nyomtam, talán egy kicsit, ha belement, de nem az erőn volt a hangsúly, vagy hogy rátehénkedjek. Hanem - a Justice League új céhvezérének leteszem esküm, a céh eszméjéért harcolok halálomig, vagy a kijutásig, persze nem olyan mereven, mint ahogy ezeket a szavakat mondom. De szeretnék csatlakozni a frontharcra, kérlek, engedd meg ezt nekem. Hősködni nem fogok, hacsak nem valaki élete forog kockán. Ha butaságot mondtam néhol kérlek, javíts ki - és még mindig rá nézve pár szóval be is fejeztem monológom - köszönöm Hinari, hogy bajtársak lehetünk itt. Egy szintre emeltem magam vele, nem kellett volna.. baka.. néha olyan meggondolatlant mondok. Gondolkod, kérdez, cselekszik, ez az átlag sorrend. Miért nem megy ez most.. felálltam előtte és eltűnt tenyeremből a kardom, majd újra megjelent a hátamon. Hime tanította ezt nekem lassacskán már másfél hónappal ezelőtt. És az óta se bukkantam a csuklyás nyomára, remélem egy nap leróhatom tartozásom az ördögnek és addig tart csak a szenvedés.
- Ha meg engeded, visszakísérlek a palotába, vagy ha ráérsz még sétálhatnánk ebben a szép időben - bárhogy is döntött a párbajnak vége, és örömmel mentem bele bármely programba, ha sietős dolga akadt, azzal egyedül, vagy vele visszasétáltam a szobám ajtajáig beléptem rajta és eszembe jutott, hogy elfelejtettem megdicsérni a képességét. Később a nap folyamán Ritát kerestem. Harcra akartam felkérni.

// köszönöm a párbajt, rendkívül izgalmas volt Smile

by **Hinari** Csüt. Okt. 17 2013, 21:18

Sírt. Nem tudtam mire vélni, de talán én nem is voltam az a személy, aki teljes egészében megérthette ezt, látszott rajta, hogy boldog, talán a Katana miatt, talán nem. Mosolyogtam, becsültem őt ezért, nem tartotta vissza, és nem is fogta vissza magát. A kardok sokat jelenthettek neki, mindemellett irigységet aligha tudtam kiolvasni a reakciójából. Inkább örömöt. Furcsa volt, ám ez csak mégjobban meghozta a kedvemet ahhoz, hogy megismerhessem a fiút, akár harc közben, akár utána.
- Én csak Katanának hívom – billentettem oldalra a fejem. Egyébként jó kérdés. – És ami azt illeti, igen, valóban az, mintha saját gondolatai is lennének. Sőt, biztosra veszem, hogy vannak is – folytattam, megszorítva a markolatot. Semmit sem tudok még róla. Azt hittem, a harc során lehetőségem nyílik rá, abban érzi magát otthon… mégis… Az arcom elé emeltem a pengét, és vidám határozottsággal néztem szembe vele, azonban nem szólaltam meg, szándékomat úgyis érzi ő, amíg a kezemben van.

Az időt elérkezettnek véltem, határozottsága képes volt átlépni a falat, melyet magam köré húztam. Mely önmagamat védte a múlt tetteitől, emlékeitől, és attól a naptól, amikor idekerültem, amikor programmá váltam. Máshogy vélekedtem az emberi lényekről, én is az voltam, de mégsem. Meghajoltam hát akarata előtt, úgy éreztem, valómnak és őneki is így lesz a helyénvaló, így lesz a helyes. Mondani akartam valamit, tájékoztatni személyét a végbemenő változásokról, ám a harc elterelte a figyelmét. De ezúttal boldogult nélkülem, én pedig örömömet leltem gondolataim magányában.

Komolyan oda kellett figyelnem, mozgása egyáltalán nem volt kiszámítható, a védekezés nagyfokú összpontosítást igényelt, azonban sikeresen tudtam aktiválni – illetve ő aktiválta – a képességem, így immáron full hp-val néztem szembe a következő támadásával. Ezúttal igyekeztem felfejlődni az ő szintjére, és ekképpen válaszolni, aminek meg is lett az eredménye: nyertem. Azaz mondjuk inkább úgy, hogy véget ért a párbaj, hiszen egy gyakorlómeccsen nincs vesztes és győztes, mindketten nyertünk, tapasztalatot és új fejlettségi szintet.
Nevetett, én mosolyogtam, majd alig bírtam elrejteni a csodálkozásomat, amikor Ritát említette. Nem hittem volna, hogy Yuichi ezt mondja, de persze örültem neki, szinte jobban, mint magának a harcnak. Kellettek a pozitív visszajelzések, hogy jól csinálom-e, vagy sem, és egy-egy tornán elért helyezés nem feltétlenül volt erre elegendő. Az pedig, hogy a saját céhtársam mondta ezeket… megilletődöttségemet azt hiszem, tisztán látta.
- Köszönöm szépen – hajoltam meg én is, majd nem bírtam ki kuncogás nélkül, amikor a szabdalója tanítására kért – Nem hiszem, hogy összejönne – nevettem el magam – Szerintem erre csak Kayaba Akihiko lenne képes – tettem hozzá egy fokkal komolyabban, amikor megemlítettem az admin nevét. Majd a fiú letérdelt előttem, és… ilyet még soha senki nem csinált nekem, igaz, hogy a kasztunkból adódik, meg ebben a világban máshogy működnek a dolgok… de mégis. Először meglepődtem, majd ezt hamar felváltotta az a fajta jóérzés, amit akkor érzel, ha elismernek. Elismerés, igen. Jólesett, de nagyon, nem is tudnám leírni, mennyire. A kezemet nyújtottam felé, mosolyogva, ha elfogadta, akkor felsegítettem őt – Örülök, hogy egy ilyen nagyszerű kardforgatót és embert tudhatok a céhben. Szívesen látlak a fronton, sőt, megkérlek rá, hogy ha időd engedi, gyere el innentől te is – néztem a szemébe, hogy tudja, komolyan gondolom a szavaim, majd egy bólintással jeleztem neki, hogy felőlem rendben van a séta. Kíváncsi voltam rá, nemcsak harc közben.

/ Én is köszi, nagyon jó párbaj volt és sokat tanultam belőle, a kaszt kijátszásáról is ^^ /

by **Cardinal** Pént. Okt. 18 2013, 13:49

Ossu!

A harci leírások elsőrangúak, látszik rajtad, Yuichi, hogy értesz hozzá Very Happy

Azt is jó látni, hogy Hinari továbblépett a Katana megszemélyesítésében. Nem ragozom tovább, 60 exp és 160 arany jár a párbajra, valamint további 18 exp a kardnak. Lezárom a küzdőteret!

by Ajánlott tartalom

Hinary & Yuichi összezavarodva

Hinary & Yuichi összezavarodva

Re: Hinary & Yuichi összezavarodva

Re: Hinary & Yuichi összezavarodva

Re: Hinary & Yuichi összezavarodva

Re: Hinary & Yuichi összezavarodva

Re: Hinary & Yuichi összezavarodva

Re: Hinary & Yuichi összezavarodva

Re: Hinary & Yuichi összezavarodva

Re: Hinary & Yuichi összezavarodva

Re: Hinary & Yuichi összezavarodva

Re: Hinary & Yuichi összezavarodva

Re: Hinary & Yuichi összezavarodva

Re: Hinary & Yuichi összezavarodva

Re: Hinary & Yuichi összezavarodva

Re: Hinary & Yuichi összezavarodva

Re: Hinary & Yuichi összezavarodva

Re: Hinary & Yuichi összezavarodva

Re: Hinary & Yuichi összezavarodva

Re: Hinary & Yuichi összezavarodva

Re: Hinary & Yuichi összezavarodva

Re: Hinary & Yuichi összezavarodva

Re: Hinary & Yuichi összezavarodva