Alex; feljegyzések

by **Halász Alex** Csüt. Szept. 12 2013, 10:26

Kitűző

A kilencedik szinten ücsörgött egy kis fogadó még kisebb szobájában. A nap nem sütött be épp csak haloványan az előnytelen elhelyezés miatt. Az ablaka kvázi egy sikátorra nyílt, így szinte semmi nem tört utat magának oda, de nem bánta. Nem azzal volt elfoglalva. Volt egy nagy bánata. Ki hitte volna, hogy ilyen költséges lesz frontharcosnak lenni.
Ahogy ott ült és gondolkozott a gondján eszébe jutott, amit a Sweet Dreamsből kijövet mondott neki Anatole.
"Egyedül a világ ellen." Valóban. Erre való a solozás. Senki nem segít, de cserébe neked sem kell más miatt aggódnod. Hátra dőlt az ágyán és széltében elterült rajta. A világtalan csillárt figyelte. Ezen a napon minden mozdulatlannak látszik. Úgy érezte, hogy jobb is, ha solon van. Nincs olyan szinten, hogy másokon segítsen, és másoktól függeni meg nem akar. Ökölbe szorult a keze fektében, s egy vészjósló gondolat suhant át az elméjén.
Hasznavehetetlen. Megrázta a fejét, hogy elhessegesse, és fel is ült. Nem jó ez így. Túl sokat rágódik a dolgon. Csinálnia kéne valamit, mert így csak az önmarcangolásra képes. De hová is menjen, és mit is csináljon? Megnézte az összes küldetés kijelző táblát az összes létező szinten, de sehol semmi. Nem hogy rossz küldetés nem lenne, hanem úgy ámblokk nincs semmilyen sehol. Még javában az ablakon bámult kifelé a ágyán ülve, mikor kapott egy üzenetet. Megrezzent a hangra, nem várta, hogy kapjon ilyet... akárkitől is. De az, hogy magától Anattól kapott, azt meg főleg nem.
Először nem merte kibontani, még is mi lehet rajta? El nem tudta képzelni. Aztán fújt egyet. Ha jobban belegondol, akkor ha valakitől, akkor Anat az akitől kaphatott bármilyen üzenetet.
Amióta Shiel eltűnt a barátlistájáról senki nem maradt, aki "ráírhatna" és habár nem érezte olyan nyomasztónak, mégis úgy érezte, hogy teljesen magára maradt. Amikor észre vette, hogy a fiú nincs a listán, egyből a Black Ironhoz sietett. Jobban örült volna, ha a céhvezér megharagudott volna rá, és leveszi a listájáról.

Lassan nyitotta meg az üzenetet, és ugyanolyan lassan, pontról pontra olvasta el a kicsike levelet. Mondani sem kell, hogy a küldemény kibontásánál is habozott. Előbb magát a szöveget emésztette meg. Tehát várják bosson. Ez határtalan örömmel öntötte el, és elhatározta, hogy ha nem tud beszerezni burkot, akkor is elmegy. Végül megnézte a csomagot is, amit kapott. Három item, és köztük egy íj, a legutolsó, ami kijött. Kézbe vette a rubint színű fegyvert. Igazán impozáns külseje volt. Rettentő hálás volt Anatnak érte, neki nem tellett volna ilyen drágaságra, de persze ha nem tudja kifizetni, biztosan vissza adja a boss után.
Igen. Még bólintott is hozzá, hogy nyomatékosítsa magában. Esunak kell, ő a céhtagjuk. Persze arról fogalma sem volt, hogy az íjászlánynál Ran legije van. Leszerelte a Futó íját, amit még Rantól vett, és azt mondta neki, hogy ezzel fogja legyőzni, majd felszerelte a másik íjat. Egyből megugrott az irányítása. Ezzel most ugyanannyit sebez, mint a pontváltoztatás előtt. Mellékesen megjegyezte magának, hogy ez a SAO még koránt sincs kész, ha Kayaba ilyen önkényesen változtatja a jk pontozásait. De legalább maguknak pontozhatnak át. ...
Aztán ott volt egy burok, amit mosolyogva tett be az inventoryjába.
- Jó érzés hasznosnak lenni. ^^ Ezek szerint kellek nekik. Rolling Eyes

És valóban jó érzés volt. Még hacsak azért is, mert ez a boss megköveteli az íjászok jelenlétét. Nem érezte már magát annyira egyedül, és ez volt a fontos. El is felejtkezett az utolsó tárgyról, amíg fel nem állt. Az inventoryja nem csukódott be, és makacsul jelezte, hogy van még egy tárgy, amit nem nézett meg. Kíváncsian vette kezébe a művészi darabot. Hamar rájött, hogy egy kis kék kitűző, de mihez? Bosshoz? Ad valamit? Rányomott, hátha kiadja az adatait, és valóban, habár amit mutatott az egyszerűen meghökkentő. Nem ad semmilyen statot, cserbe az a megnevezése, hogy "Artes céhkitűző"
Hát ezt meg? Annyi ostobaság jutott eszébe azt illetően, hogy hogyan juthatott hozzá, mint a tenger. Kezdve azzal, hogy csak a véletlen műve. Nem. Rázta meg a fejét. Itt ez nem létezik. Véletlen még ő sem tudna elküldeni a saoban egy itemet senkinek. xD
Kíváncsian forgatta a kis kitűzőt, és egyre erősebben férkőzött be a szívébe az a kellemes érzés, ami egyben egy gyötrő gondolat is volt sokáig. Ez egy meghívás lenne? A Sweet dreams előtt is erről beszéltek Meredithel. Hogy kellene a céhbe, de pont őt?
Visszahuppant az ágyra, majd az ékszerről a csillárra tévedt a tekintete, aztán újra a kitűzőre, majd az ablaknál állapodott meg.
- Azt hiszem vak vagyok.
Eddig a két ujja közt tartotta a kitűzőt, de most az öklébe rejtette.
- Annyira utáltam ezt a világot, és annyira akartam kijutni oda, ahol fontos voltam, hogy elfelejtettem élni.
Falat emeltem ez a világ és magam közé, és így óhatatlanul is kizártam az embereket.
Kifelé nézett az ablakon, s ahogy rájött a hibájára egy szál a lelkében megpendült, majd rögtön azután eltört egy részecske benne. Meglepve vette észre, hogy folynak a könnyei. Bal kezével próbálta elállítani, letörölni, de megállíthatatlan volt. Csak potyogtak lefelé könyörtelenül, ő meg nem tehetett mást, minthogy átadja magát a hangtalan sírásnak.
- Jó érzés tartozni valahova...

by **Halász Alex** Hétf. Szept. 23 2013, 16:45

Bugok, avagy egyéb katasztrófák...

Alex; feljegyzések A1_2013_9_23_e53urzzltq

Nem minden nap telik unalmasan, és persze ez igaz fordítva is. Általában mindig úgy oszlik el, hogy épp az ellenkezőjére legyen kiéhezve az ember. Ezt mondják Murphy törvényének. Nos, én csak úgy hívom, hogy az "élet". Megesik néha napján, hogy a történtek túlmutatnak az emberen, igazából elég sokszor megesik ez, csak nem mindet vesszük észre. Amit pedig nem lehet figyelmen kívül hagyni, az mély nyomot hagy a lelkünkön. Velem is ez volt azon a napon. Aznap az idő sem mutatta jelét változásnak, és én is kezdtem megbarátkozni a rendszer generált nappal, és az azalatt elterülő világgal. A mobokkal, amiket azért öltünk, hogy erősebek legyünk. A kazamatákkal, a városokkal, a jártasságokkal, a pontokkal. Mindennel. Azon a napon is, mint már többedik napja, kijártam a kilencedik szint lelőhelyére. Volt, hogy lentebb kerestem még fel nem nyitott küldetéseket, vagy alagutakat. Úgy éreztem, hogy belejöttem a frontharcos, de még inkább az itteni világ játékosának szerepébe. Kezdtem kiismerni magam itt, és ez büszkeséggel töltött el. Nagy megelégedés volt, hogy a saját erőmből tudtam úgymond "tisztogatni". Persze az íjász létnek továbbra is megvolt a saját átka. Hiába tehettem volna erőre, nem lett volna értelme. Csak a lehetséges pontokat vettem volna el a nyilaim sebzésétől, és szó ami szó, csak a 13. szinten kezdtem úgy érezni, hogy érnek is valamit. Sokat áldoztam azért, hogy ekkorát sebezzenek. A következő körben az irányításomat kell javítgatnom, aztán újra rátérhetek a gyorsaságra, valamint a kitartásra.
Amióta beköltöztem.... ehh, "beköltöztem" a Limenbe, valamilyen szinten megváltozott az életem, de sejthető, hogy nem olyan mértékben és irányban, mint ahogy azt Anat barátunk remélte. Nem vagyok visszahúzódó személyiség, ezt jól tudom magamról, de most minden erőmmel arra összpontosítok, hogy visszaszerezzem az elveszített erőmet, s persze ezzel együtt a "büszkeségemet". Tudom, hogy nem úgy hangzik, ahogy jó is lenne hallani, de aki egyszer átélte azt, hogy tehetetlen, talán megérti, amit én most érzek.
Így hát nem sokat voltam a céhházban. Kinéztem magamnak egy apartmant benne, de még nem rendezkedtem be. Csak aludni járok oda, késő éjjel, és hajnalban már megyek is. Így teltek a napjaim mostanság.
Azon az ominózus délután is. A kilencedik szint területén, mobok között, védett övezeten kívül. Akkor és csak is akkor lepődtem meg, mikor a zöld indikátoros srác rám mutatott. Közel engedtem magamhoz, hiszen zöld volt. Habár nem maradt az sokáig.
Nem tudnám megmondani, hányan ugrottak rám, vagy kerültek olyan közel hozzám, hogy az íjam nem ért semmit ellenük. Én pedig, kemény nulla sebzéssel, tehetetlen voltam ellenük. Kettes szintű lopakodás. Lefogtak...
Nem azért ordítottam, mert fájt volna, hanem az a tehetetlenség gyötört. Az az érzés, ami miatt annyit dolgoztam, amit annyira utáltam, most újra elfogott. Nem tehetek semmit.... rángattam fogva tartóm karjait, de mintha meg sem érezte volna az erőlködésem. Egy árnyharcos állt elém, vörös indikátorral. Groteszk vigyor ült ki a szája szélére, én pedig lemerevedtem láttán.
- Csak ne hősködj íjász kun! -
Azonban a rémálom nem ekkor kezdődött el. A kés nem volt valódi, és a test sem, amit ért a pengéje. Nem fájt, egészen addig nem fájt, míg hirtelen a semmiből, elöntött apró tűk formájában egy villámcsapás szerű ütés. Nem voltam felkészülve az érzésre. Megvonaglottam a közelharcos markában, majd addig üvöltöttem amíg csak egy parányi levegő volt bennem. Éreztem, hogy a földre zuhanok. Elengedtek, de mi végre? Talán ők sem számítottak erre. Majd mintha valaki felemelt volna, de ekkor már csak homályosan láttam, és nem voltam képes a hangok irányába fordulni, mintha lebénított volna ez a titokzatos erő. Aztán valaki messzebbről mintha rájuk kiáltott volna, és megint a földön találtam magam. A fájdalom összehúzta a végtagjaimat, és nem láthattam mást csak az előttem zöldellő fűcsomót. Nem tudom mit csinálhattam, vagy mondhattam ezután, vagy egyáltalán meddig feküdtem ott. Csak percek, esetleg másodpercek töredéke lehetett, vagy órák hosszát? Hiába töröm rajta a fejem, nem megy a gondolkodás. Azt tudom csak, hogy a zsebemből kihalásztam a Hazatérés kristályt, >mindig a zsebemben tartom ha kimegyek védett övezetből,< majd elkiáltottam magam. Már amennyire akkor tudtam, nekem kiáltásnak hangzott.
- Első szint!
Utána minden csupa homály.... csak az esőre emlékszem. Nehéz volt és nyomasztó...

- Szedjék le róla! - üvöltötte az orvos torka szakadtából, ahogy a nővéreket meglátta, és intett a lány felé, aki az egyik kórteremben az ágy fölött viaskodott a beteg édesanyjával. Valami olyasmit mondott, hogy "már akkor meg kellett volna tennem". Minden erejével azon volt, hogy levegye a fekvőről a rajta lévő sisakot. - Hayaku! -
Az egyik nővér az asszony segítségére sietett, és a lánykát együttes erővel eltávolították a beteg mellől, másik két nővér pedig a kezét tartva a lánynak, megakadályozták, hogy magával rántsa a NerveGeart.
- Ne tegye, kárt tesz benne! - Szólt rá az egyik nővér, de a lány már nem hallotta a szavait, csak zokogott hangosan, és ragaszkodott eredeti elgondolásához.
- Vigyék ki! - Szólt határozottan az orvos, majd a két nővér közé fogatva a lány, a másik két nővérrel kidobatta, majd rájuk csukatta az ajtót. Az eszméletlen fiú sisakja ugyan a fején maradt, és be volt kapcsolva, de a műszerek belengtek az incidens hatására. ....

by **Halász Alex** Szomb. Okt. 05 2013, 20:33

Inner world ~ időben a Hinari játék alatt ~

Néhol kietlen pusztaság, máshol meg ezernyiféle zagyvaság. Tünékeny álmok rengetege, melyek sok apró gondolatokat szülnek, majd elbújnak és feltörnek, mikor mire lelik kedvük. Legbelül azonban van egy térrész, ami mintha érintetlen lenne.
Ott ül, vár türelmesen egy fehér alak.
Csak ő tudja mire várhat. A világ körülötte zajong, éli a saját életét, de ő mozdulatlan marad. Látszólag nem is hederít rá arra ami előtte van. Egy hosszú kardot tart a kezében, és maga elé néz. Mintha más nem is lenne, csak az a pár lépésnyi betonréteg, amin szinte elterülni látszik.

Majd a vidám, illetve nem olyan vidám hangok egyvelege hirtelen szerte foszlik, és a világ amelynek mélyén ül, megremeg. Álomképek tűnnek el, kődarabok zuhannak alá a magasabb építményekből.
A fehér alak pedig széles mosolyra húzza a száját.
- Huhhh, ezennel eljött az én időm, szöszi...

Alex; feljegyzések A1_2013_10_5_g3dv5lln0w

by **Halász Alex** Hétf. Május 19 2014, 23:34

Totaly Fail

- Haaaah? Nande? Ato chan is...
...
Egy eldugottabb asztal mellett "üldögél" és dünnyög magában. Előre dőlve nyúl el az asztalon, mint egy rendes tanítási óra kellős közepén szokás. Csak a sárga haja látszik, beletemeti az arcát a karjába. Egy szó forog az agyában, a "Miért". Sok mindenre lehet ezt érteni és érti is gondolatai közepette. Miért szúrta így el? Miért volt már előtte is olyan mint egy mérgezett egér? Miért nem lehetett a levelet in gamenek tekinteni, és ha mégsem miért nem volt figyelmeztetés rá?
- Miért vagyok ilyen szánalmas? ... Teljesen lejárattam nem csak magamat, de Anatot is és vele az Artest is, és Kint is. Ezek után nem fog csatlakozni.... -
Elment mellette egy pincérlány. - Chotto... kérnék egy nagy korsó sört....bort...mindkettőt. >.> -
- Úgy érti kedves, hogy mézsört? ^^ -
- Nem. Igazi alkoholt akarok. Neutral

-
- Sajnos az lehetetlen az ön korában. ^^ -
- De én európai vagyok és felnőttnek számítok. >.< - csapott az asztalra. A pincérlány csak nézett ki a fejéből. Mit is tehetett volna, nem volt beprogramozva a számára, hogy mit csináljon egy hisztis gaijin gyerkőccel, aki bizonygatja, hogy alkoholt ihat.
- Onegai. >.< -
Könyörgött a fiú, még le is hajtotta a fejét, csak had nézhessen farkas szemet egy korsó sörrel, meg egy pohár borral. .... Aztán valamiért megkapta. Lehet, hogy az njk-nak meghibásodott a programja? Ám nem ivott bele, csak nézte és nézte és nézte...
Mindezt annak a fogadónak a földszintjén, az ebédlő részen, ahol még a játék előtt megszálltak Anattal. Persze Anat most nem volt mellette.
.. ő pedig csak nézte és nézte és nézte a teli poharat, de hozzá nem nyúlt volna. Elmerült benne. A nézésében...

by **Halász Alex** Szer. Feb. 18 2015, 08:48

Anat Halála...

~ Mi ez?
MIEZ!
Nem szólt! NEM SZÓLT!
Mi-? Miért?
Vége... vége... vége... obaka ~

Csönd
Kétségbeesés
Reményvesztettség

~ A barátom...

by **Halász Alex** Vas. Május 10 2015, 22:03

Nem akarok hinni. ...

Hihetne. Jobb lenne, könnyebb, mint meghagyni a dolgokat olyannak, amilyenek. Bizonytalannak. A bizonytalanság mindennél rosszabb. Elveszi a lehetőségét annak, hogy félelem nélkül léphess előre. Mindig ott lesz, vagy előtted vagy melletted a "mi van ha". Ez a pár szócska, van hogy szinte már barátoddá fog válni a napok során. Mi van ha ez, mi van ha az, mi lenne ha én... és ha ő...
Sok sok mi van ha.... Annyian vannak, hogy megszámolni sem akarod őket. Csak hagyod magad körül tengeni és beleszólni a dolgaidba. A gondolataidat akarják. Bele akarják építeni a bizonytalanságukat a mindennapjaidba, és amikor már több lesz belőlük mint amit elbírnál, ellepnek.
Mi van ha nem halunk meg.
Mi van ha nem hazudik Kayaba. Eddig mindenben igaza volt.
Mi van ha ez csak egy játék továbbra is?
Mi van ha bízhatunk benne és csak élni kellene az életünk itt is?
De mi van ha ez csak egy emberi vágy? Nincs bizonyíték, csak a mi van ha maradt!
Amikor kijuthatott volna, hallotta, hogy voltak áldozatok. Egyből arra gondolt, hogy a játéké.
De mi van ha félreértette?
Tovább ment...
Mi van ha fölöslegesen félünk Kayabától? Mi van ha ahogy eddig is, minden megy a maga rendjén?
És mi van ha nem tudjuk, hogy mi a "maga rendje"?
Hiszen a Guide Booku is a bétások tapasztalatai, amik néhol nem is pontosak.
Mi van ha Kayaba úgy játszik velünk, ahogy akar.
Mi van ha megunja, és eltöröl minket?

Az van, hogy nem tehetünk ellene semmit.
Az van, hogy mindegy.

Az van, hogy nem fontos hinni abban, hogy kijuthatunk, vagy abban, hogy itt jó dolgunk lehet. Nincs ok a választásra. Túl bizonytalan. Hihetünk. Még sincs logikus
következménye. Meg lehet, és meg is érdemes hagyni az ismeretlent annak, amilyen, és nem a fantáziánkkal helyettesíteni be. Kayaba nem Isten. Láttuk, hogy kicsoda, nem kell tőle jobban tartanunk mint egy embertől. Azaz, hogy pont annyira lehet tőle tartani. Legfeljebb meghalunk.
A hitet hagyjuk meg a vallásra. Az ismerhetőt, meg csak fogadjuk el, hogy nem ismerjük még.

Azon a napon még nem ment ki "Anathoz". Másnap volt egy kis megemlékezés shinto sírral, jelképesen. Fura volt a sok európai szem között, egy félig francia sírját nézni, de a saoban nem volt egyéb választási lehetőség shinto szentélynél, így ennyiben maradtak.
Aznap, még mindez előtt először is a düh, a kétségbeeseés, a reményvesztettség érzése uralta el. Kiment "pihenni" Egyedül akart maradni a fájdalmával, ám végül úgy esett, hogy kapott egy levelet az egyetlen személytől, akiét el is olvasta.
Nem sietett, meggyötört arccal caplatott Hinari elé.
Mi van ha mindez csak egy hosszú haldoklás...
A fájdalom azt akarta elhitetni vele, hogy ez az igazság. Mind meghalnak, csak idő kérdése. Azonban ez hit lett volna.
A lány átölelte, ő pedig pillanatnyi erő híján egyszerűen hagyta magát. Hinari is félt. Szorosan fogta közre a fiút. Egy pillanatra találkozott a tekintetük. Alé, és azé a lányé, akiért képes lenne élni. A csók váratlanul érte, nem is reagált rá azonnal, utána viszont annál inkább feledkezett bele. Belemenekült a csókba a valóság elöl. Igyekezett megfogni az érzést, hogy magával vihesse az utánra, miután már elváltak az ajkaik.

Élni akarok.

Érezni, szeretni, szeretve lenni...
Aznap nem szóltak egymáshoz. Csak csöndben eljutottak egy szép ligetes részre, egy fa árnyékába, és leültek. Nem mentek le megnézni Anatot. Ki sem kellett mondani. Aznap nem gondoltak rá. Alex Hinari ölébe hajtotta a fejét és hallgatagon figyelte az eget. Nem sírt, még csak néma könnyek sem csordultak le az arcán. Volt benne valami bűntudatféle, ahogy rájött. Nem tudott könnyeket hullatni, de közben meg mégsem bánta, hogy Hinari nem látja úgy.
Már elmúlt az az érzés, amikor kisírhatta volna magát. Talán épp akkor üvöltözött Timidussal helyette. Nem baj...
Jobb is ha bent maradt, hogy ne felejtse el. Aincrad legerősebb ostobája meghalt.

Ám másnap sem érezte úgy, hogy ezentúl tennie kéne valamit. Egy napra rá sem, és rá még egy napra sem, és utána sem és utána sem. Nem volt értelme.
Hinari erős.
Hinari nem olyan mint Anat.
Hinari inkább tudná őt megvédeni, mint ő Hinarit.
Ezért hát nem kelt fel az ágyból. Nem evett, nem ivott. Nem is volt fontos nem de? Ez itt a sao. Ha érzel is éhséget, az csak illúzió, hogy élethűbb legyen, de csak mű!
Minden mű.
Egy gyilkos műalkotás.
Gyűlölte a világot, amiben élnie kellett.

Az első pár napban még csak nem is húzta le a menüjét, kikapcsolt mindent, hogy legalább meg legyen a látszata annak, hogy egyedül van. A Limenbe nem mehet be, csak céhtag. A tagok meg nem zargatták, hál'Istenek. Ő pedig azon kapta magát, hogy az elmúlt napok ellenére sem tudta meghatni Anat halála, hanem egyre inkább feldühítette. Hirtelen elhatározás volt az az utáni vágy, hogy lássa, van e valami a menüjében. Mint mikor megnézed a facebookot, pedig tudod, hogy nincs semmi új. De most volt.
A már szinte könyörgésnek is felfogható többedik levélke után, végül elolvasott egyet. Az állt benne, amire gondolt. Aztán gondosan végig olvasta az összeset. Látható volt a hullámzás a lány érzelmein. Ahogy egyre mérgesebb és ijedtebb lett.
Meg kéne látogatni.
Eléggé megrémisztette már így is.
Kilépve a céhház kapuján csak megszokásból nézett fel az égre. Az utóbbi időben fölfelé bámult mintha keresne ott valamit. Talán az égen van egy titkos átjáró, ami mögött a valóság rejtőzik.
De túl messze van, még az ő képességével is.
Nem érheti el.
Egyszer csak egy nagy objektum vetett árnyékot a tájra. Elmosolyodott. Még erre is gondolt, tényleg féltheti őt Hinari.
Nem fogok hülyeséget csinálni.
Nemsokra rá Hinari ablakán mászott be a szobájába, egyáltalán nem zavartatva magát, hogy mi folyik odabent. Dobott egy "osu"-t unottan a szőke fürtök tulaja felé és hozzá nem illően levetette magát a közeli kanapéra.
- Fáradt vagyok. - Megint a plafont nézte. - Úgy érzem mintha, sosem lenne elég a pihenés. - A karjait maga mellé ejtette, és mivel elég hanyagul feküdt a bútorzaton, le is lógott a földre, de ezzel nem foglalkozott. Egy mély levegőt vett. Tulajdonképpen leolvashatatlan volt az arckifejezése. Egyértelműen nem volt jó bőrben, mégsem lehetett rá mondani, hogy érzések is voltak rajta. - Itt maradok egy kicsit, jó? - De nem volt sem beszédes, sem közlékeny. Csak feküdni akart továbbra is és nézni ki a fejéből.

Nem akarok hős lenni.

Nem csinált semmit. Napokig valóban csak az éhség volt az egyetlen amit aktívan művelt. Miután bevette magát Hinarihoz, már nem is ment vissza a szobájába. Habár a céhtagok nem is igen hiányolhatták, hiszen addig sem mutatkozott senki előtt. Ahogyan addig sem, Anat halálakor sem tudták hogy voltaképp mit is csinált és holt, hát azután mégannyira sem.
Nem érdeklődött semmi felől.
Hinari párszor próbálta felzargatni, de nem hagyta magát. Megfordult, morgott rá.
Csak ült egész nap és szörnyen dühösen nézett kifelé a fejéből. Máskor meg csak a csalódottság látszott rajta. Nem adta jelét annak, hogy akár akarna is valamit tenni.

Mindegy volt. Mindegy, mit tesznek.
Így kellett Hinarinak mennie a tizenkilences bossra, s bár úgy hírledt, hogy nehéz lesz, a JL vezére újfent bebizonyította, hogy tud.

Al néha el-eltünedezett. Volt hogy látták itt ott, egyszer meglátogatta Anatot a Black Ironban. Akkor annak az lett a vége, hogy a fegyverével próbálta meg kitörölni az áthúzott nevet. Talán valami ilyesmit érezhetett Shu, amikor kihúzta Peter nevét. Az ott lévőknek szépen elmagyarázta, hogy itt mindenki egy élőhalott, és csak idő kérdése, hogy mikor halnak meg. Ha egyszer a legerősebb játékos meghalt, ne is reménykedjenek, majd kicsattogott.

Csak ki akarok jutni.

1 nap.
Azt mondták írjak naplót. Már nem tudom kik és mikor, de nem a saoban. Akkor régen kiröhögtem őket. Én? Minek? Írjam le, mennyire jól érzem magam? Blogoljak arról, hogy a mai nap is csodásan telt el?
Beképzelt voltam, de nem haragszom az akkori énemre. Megvolt mindenem.
A napló azoknak való, akik nem bírják a megpróbáltatásokat.
Tehát tessék. Leírom.

Nem tudom már mikor történt.
Pár hete. Azóta volt egy adag fogyókúrám bár nem látszik, de ezen a testen nincs mit is mit lefogyni. Értelmetlen volt.
Azt hiszem nem tudok róla beszélni.
Még Hinarinak sem.

2. nap.
Többet járok ki, mint eddig, bár mindig úgy, hogy ne jöjjön velem Hinari.
A Limenben már napok óta nem voltam. Nem hiányzik.

3. nap.
Nem is tudom. Össze kéne foglalnom egy csomó mindent. Próbálok csak a mai napra szorítkozni.
Hinari megint azzal nyaggatott, hogy beszéljünk róla. Nemet mondtam.
Azt hiszem megharagudott.

4. nap
Az első nap olyan jó volt csöndesen. Csak el akarom felejteni. Csak ennyit akarok.

5. nap.
Érdekel Nestor. Azt hiszem átmegyek a kajmánért, hátha megeszi.
Hinari el akar menni kirándulni. Nem tetszik.

6. nap
Hina nem engedte megetetnem Nestorral a kajmánt, pedig sztem megtette volna.
Ma ettem valamit Hinari kérésére. Nem ízlett. Mondjuk azt se tudom mi volt a hűtőben.

7. nap
Ma is beszélni akart velem, de nem volt se Nestor se kajmánszörny, és olyan elszánt volt, olyan céltudatos. Még nem láttam ilyennek. Káprázatosan nézett ki.
Szóra nyitottam a számat, és ha nem csókolom meg előbb, akkor lehet, hogy mondok is valamit.

- Várj még. Csak még egy kicsit Anne. Csak egy kicsit.

Végül a csók közben, kis megszakítással fogott beszédbe.
Hinari elsírta magát. Az elmúlt hetek félelmei, szorongásai egyszerre jöttek ki rajta. Alex meglepődve húzta magához őt. Szeretlek. Sajnálom. Szorosan fogta, a vállára hajtotta a lány fejét.
Sírj csak. Helyettem is sírd ki magad. Felállok, ígérem. Csak várj még egy kicsit. Még találnom kell egy utat hozzá.

by **Halász Alex** Pént. Jún. 12 2015, 15:21

Hinari

A 7. nap utáni első nap.
Sokáig nem írtam. Aznap, mikor utoljára írtam ide, valami elborította az agyamat azt hiszem. Más nem lehetett.
Nem sajnálom, hogy megnyíltam Hinarinak. A hogyan viszont elképesztő volt, ... de nem vette észre. Azóta is csak arra tudok gondolni.... akarom őt.

2 nap.
Ma is csak őrá gondoltam egyfolytában. De nem mondtam neki semmit. Úgy dél körül sétáltam egyet a városban. Jó, hogy a JL még mindig a Kezdetek városában van. Védve érzem magam.

4. nap
Tegnap is sétáltam. Kimentem a legelőre, ahol legelőszőr találkoztunk Hinarival. Fáj a fejem.

5. nap
Hinari azt akarja, hogy sétáljunk együtt. Belementem. Holnap a JL mögötti erdőben fogunk piknikezni. Talán jót is tesz.

6. nap
Nagyon jól éreztem magam. Nem is tudom miért ódzkodtam tőle.

7. nap
Ma olyan fáradt voltam. Nem tudom miért. Semmi kedvem semmihez. Vajon Anat él még kint?

8. nap
Ma elmentem a Black Ironba. Mondani akartam valamit Anatnak. Nem ment. Meg különben is...

9. nap
Csak... fáj a fejem...

10. nap
Hinarival megint eldöntöttük, hogy sétálunk az erdőben egyet. Ő szeretné kipróbálni a chocobos lovaglást. Nem tudom mennyi pontom van a lovaglásos jártasságomon egyáltalán, de beleegyeztem.
Csak ne fájna ennyire a fejem.

11. nap
Ma egész nap sétálgattunk Hinarival. Egész jól is éreztem magam. A chocobot elnapoltuk.

12. nap
Csak azért is megmutattam Nestornak a Kajmánt. Nem ízlett neki.
Hinari mostanában sokkal boldogabb, bár biztos wtf-el egyes húzásaimra.

13. nap
Csak... imádom őt.
A mai nap nem sétáltunk sehova. : )

14. nap
Szívesen élnék valahol máshol Hinarival együtt.
Holnap megyünk végül chocobookkal a hegyre. Hát kíváncsi leszek, bár ma erősebb volt a fejfájás. Mi van? Migrén? Az nem csak lányoknál van? Szeretnék egy orvost.

20. nap
Jól vagyok. Hinari megmentett.
Elküldtem a bossra. Fontos neki, és mindenkinek. Ki akarok jutni innen.

Kobold előtt

by **Halász Alex** Vas. Okt. 04 2015, 14:47

Tudta, hogy baj van, mégsem ment utána. Nem teljesen. A városban volt a térképet figyelve. Egy padon ücsörgött egyedül. A boss után megbeszélték, hogy megkeresi Phobost, mivel a fiú nem volt hajlandó megvárni őket. Bosszús volt tőle, és a levél amit kapott a felkeresésére csak tetézte aggodalmát. Nem tudta mit gondoljon arról az emberről. Egyedül intézi el? Személyesen akarta? De mit is? Csak beszélni akart vele a Falánkról és Anatról, meg meggyőződni, hogy tisztességes ember, erre nem vállalja magát több ember előtt? Cear se volt sehol, mindenki hirtelen elfelejtette, hogy mi történt a boss előtt és szétszéledt. Ezek után pedig Hinarit nem találta otthon. Azt hitte, hogy a fiú után ment és még üzenetet is elfelejtett írni neki valami olyasmivel, hogy "Azt mondta majd később." Mérges volt. Arra is, hogy eltévesztette a bosson az egyetlen ütését. Tudta, hogy nincs túl sok a fegyverkezelésén, de egyetlen ütésre igazán eltalálhatta volna! Kis híján múlott, hogy ne ejtsen ki vele embereket. Még ha a burok ott is van, lassítaná vele a fejlődést. Harminc exp az azért mégis csak annyi és a boss pontok sem elhanyagolhatóak. Nem ez a lényeg, persze. De ez arra való, hogy erősebbekké váljanak és még több szintet tudjanak kivinni, lehetőleg kevesebb idő alatt, mint addig. Idegesen járkált egy ideig a szobájukban, majd nem bírt ott ácsorogni feladat nélkül. Fogta magát és elindult arra amerre Hinarit mutatta a map.
De nem szólt...
Miért nem?
Mi történt?
Hirtelen belé hasított, hogy a lány félti, vagy a pontjai miatt igyekszik kihagyni a rizikósabb dolgokból. Talán most is Hooraval tárgyal. Talán. Ezért sem szólt neki. Talán.
A padon ülve emésztette magát. Azzal ütötte el az időt, hogy a céh listáját nézegette, amikor szembeötlött egy furcsaság.
- Szophie nem tag már? -
Felpattant. Hinari felé vette az irányt, hogy közölje vele a felfedezését, de aztán visszafordult. Biztosan tudja ő is, vagy valami történt, de ha nem, és most Hooraval beszél, csak megzavarná és kedvese nem tudna a munkájára koncentrálni. Keresse meg ő a lányt? Nem telt bele sok idő, hogy leellenőrizze a Black Iront, aztán a térképen kutatott egy darabig, de nyomkövetés nélkül teljesen lehetetlen volt bármit is megtudnia. Csak annyiban lehetett biztos, hogy nem halálról volt szó, de a lány nem volt a barátlistáján, így semmi más nem jutott el hozzá. Ha a hollétét tudná... de ez sem volt lehetőség. Tulajdonképpen szörnyen gyér volt a barátlistája. Ijesztően hosszú gyötrődéssé vált az a pár óra, amit azzal kellett töltenie, hogy megvárja a Hinarit. Talán elmondja, vagy esetleg kikérdezi, hogy hol volt. Vagy Phobossal kellene kezdenie? Vagy Mirikának kellene írnia? Aztán végül is írt egy levelet a Voice céhvezérének.

Alex írta:Ahoy. Írtam Phobosnak. Azt válaszolta, hogy csak egyszerre egy emberrel akar beszélni. Te el tudtad kapni? Tudod miért? Jegyzem meg, ez nekem nem tetszik.
U.I.: Szophieval találkoztál mostanában?
Üdv.

Újraolvasta a levelet, eszébe jutott még Hinariról kérdezni, de a gyűlésen a lány kifejezetten kérte a titoktartásukat és ha nem is teljesen, de valamennyire egyet értett vele. Nem kell fejjel a falnak menni, úgyhogy hanyagolta a Hinari témát, a lány megtudja védeni magát. Legalább is ebben kellett bíznia. Leült az ágyra, fáradtnak érezte magát. Meredten szuggerálta az ajtót, hogy nyíljon ki. Sokkal később történt meg, mint azt ő szerette volna, ám a belépő nem volt abban a hangulatban, hogy bármit is közöljenek vele. Ezt Alex egyből átlátta. A szótlan leheveredésre eszébe jutott saját állapota Anatole után. Hát tudja! Hinari tudja, hogy Szophie nem tag. Kilépett vagy valami még rosszabb történt. Ismerte a specializálódott céhek megkötéseit. Az egyik éppen az volt, hogy rendfenntartó tagja nem lehet vörös. Ha belegondol, hogy az a szertelen lány...
Nem! Meg kellett ráznia a fejét, hogy ne folytassa az agymenést. Halkan sietett szerelme mellé, gyengéden felemelte és még csak rá sem nézett, hogy tudja mire van szükség ilyenkor. Szorosan húzta magához. Szótlanul minden kérés vagy kérdezés nélkül. A nagyját magától is összerakta, nem volt értelme, hogy még ő is a fájó dolgokkal zaklassa. - Ne mondj semmit. Sírd ki magad, nem látja senki. - Fontos volt a lánynak, hogy kiadja ami felgyülemlett benne. Most már biztos volt, hogy ott ahol volt, Szophieról volt szó. Elszorult a szíve ha erre gondolt. ... És ő nem mert odamenni... pedig Hinarinak szüksége lett volna rá...

by **Halász Alex** Pént. Okt. 13 2017, 15:55

Valamikor az emlékek között....

Halász Alex leült az ágy szélére. Nagy franciaágy volt ez. Olyan amiben akár hárman is kényelmesen elaludhattak, de feltétlen olyan nagy, hogy egy jól szituált párocska mindenképp. Még akkor is ha Al minden éjszaka vándorolni kezdett álmában. A játékban a feje felett csak annyi lebegett, hogy "Alex", már akkor ha egy partyban volt azokkal, akik ezt láthatták. Ezen felül egy céhlogó és az életcsíkja, természetesen nem számokkal. Bár voltak akik képesek lettek volna ~és így is tettek~ a nap minden percében gameing módban járni a világot, élni a sword art életüket. Alex nem tartozott közéjük. Ő az a fajta ember volt, aki felsóhajtott megkönnyebbülésében, amikor "végre" lekapcsolhatta ezt az "istenverte paneláradatot" magáról. Semmi kis térkép a szeme jobb sarkánál, csak ha ő akarja és semmi indikátor mások feje felett, csak védett övezeten kívül és még csak semmi esetre sem ilyen olyan apró "hasznos" gyors gombok, amikkel egyesek ellátták a "képernyőjüket". Egyedül volt és amikor körbenézett pontosan ugyanolyannak látta a világot, amilyennek kellett volna lennie kint, ha egy fantasy világ szülöttei lettek volna. Felsóhajtott. Két bosst is kihagyott, a legcsodálatosabb pedig az volt, ~már a cinizmus kesernyés szavaival élve~ hogy fejfájásra! hivatkozva. Nagyon jól tudta, hogy ezzel gondot okozott Hinarinak, és azzal oszlatta el a lány kétségeit, hogy azt mondta neki, "Párszor levettem kint és úgy harcoltam, mert nem is tudom.... kipróbáltam, hülyeség volt"." Úgy gondolta, hogy megnyugtatta, bár kapott egy adag fejmosást érte. Amit meg is érdemeltnek érzett, főleg, hogy semmi ilyesmi nem történt. Akkor sem tudná levenni a fejpántot ha akarná, annyira félt attól, hogy esetleg tényleg bekövetkezhet az, amit a lánynak mesélt kifogásul. Néha elkérte Hinari, de akkor szigorúan védett övezeten belül volt, és el is ment az arénát megnézni, ha azért kellett a fejpánt. És mivel a lány is úgy kérte, hogy ilyenkor ne menjen ki, nem kellett ezekről a kínos érzésekről beszélnie. Senkinek sem tűnt fel, azonban Halász Alex napról napra egyre jobban rettegett. Hátradőlt az ágyon, a plafont nézte és gondolatban válogatott módon szidalmazta magát, amiért úgy viselkedik mint "egy csitri az első menstruáció alatt". Azonban hiába volt énjének azon része, egy másik üvöltött a "látszólag" értelmetlen félelemtől. Tulajdonképpen mindentől. Bármitől, ami hátrányt jelentett a számára, vagy azok számra, akik vele együtt éltek. Nem csak Hinarira gondolt, a céhe minden tagjára. Még azokra is, akik rég meghaltak. Úgy kezelte őket ~ abban a tudatalatti, megtagadott részében ~, mintha őket is érhetné bántalom. Mintha rájuk is vigyáznia kéne. Neki egymagának. Mégsem ez volt a legrémisztőbb. Félt meghalni. Banálisnak hangzott, és bárhányszor ezen kapta magát, undorodva tuszakolta vissza az érzéseket oda ahonnan előbuggyantak, kézzel foghatóan valóság volt. Tettei egy öntudatlan hányadát, ~ maga se tudta volna megmondani mennyit ~ ez vezérelte. Nem akart megsebesülni, harcba bocsátkozni, még szavakkal sem, nehogy olyan történjen, amiből baj lehet. Gondok. Fekete felhők, amik belepik és látni se fog tudni tőlük előre. Rettegett attól, hogy változni fog valami, és attól is, hogy semmi se.
Az üres szobában azonban, széttárt karokkal fekve az ágyon, csak nézte a plafont, nagyon lassan lélegzett, mint aki alszik. Pedig félig lehunyt szemei akár zöld lángok forrásai, égtek a gondolatoktól, a dühtől, tehetetlenségtől.
Mindez a sok kétség eddig nem látszott meg a fiún. Ugyanaz a "hősies" és elsősorban mosolygós ember volt, akinek megismerték a többiek. Analizáló énje időről időre kereste a kiutat félelmeiből. Okokat és megoldásokat kutatott emlékei között. Egy infó egy könyvből vagy egy szófoszlány egy tapasztaltabb embertől. Bármi ami segíthetné abban, hogy kikecmeregjen ebből az állapotból. Ideig óráig elegeknek is bizonyultak.
Az, hogy kedvesének ezt elmondja, ám eszébe se jutott. Az azzal ért volna egyet, hogy feladja a küzdelmet. Saját magától nem védhette meg a lány. Pont eleget tett már azzal is, hogy ott volt neki. Úgy vélte, azt a derűlátást neki köszönheti, amije még van. És szentül meg volt győződve arról is, hogy ezzel be kell érnie.
Már csak azért is, mert fogalma sem volt arról, hogyan magyarázná el a lánynak, hogyan érez, mivel nem tudta eldönteni, hogyan is érez igazán. A legközelebbi leírás az lett volna, hogy "minden másodpercben máshogy".
Ebben a pillanatban ajtó becsapódását hallotta meg. Felpattant az ágyról és egy őszinte mosollyal, lénye egészéből üdvözölte kedvesét. Amikor átölelte, mintha minden kétsége elszállt volna, mintha mindennek egyszerre célja lett volna, az életnek meg értelme. Csók közben pedig képessé vált kizárni mindent a fejéből. Csak a nő létezett.
Átölelte a derekát, rálehelt a nyakára, zöld kristályai olvadni látszottak.
- Mit csinálsz most, hogy hazaértél? - súgta a fülébe érzékien, olyan mosollyal, ami csak egyféle választ engedett meg.
Mindent elfelejteni. Átadni magad a holnapnak, hagyni sodródni az idővel.
Valami csak lesz...
Halász Alex erős marad.
Bármi áron.

by Ajánlott tartalom

Alex; feljegyzések

Alex; feljegyzések

Re: Alex; feljegyzések

Re: Alex; feljegyzések

Re: Alex; feljegyzések

Re: Alex; feljegyzések

Re: Alex; feljegyzések

Re: Alex; feljegyzések

Re: Alex; feljegyzések

Re: Alex; feljegyzések

Re: Alex; feljegyzések