[Küldetés] Pokol játék

– Pff. - bezártam az üzenetet. Ezzel lezártnak is tekintettem a dolgot. Indultam volna tovább, de aztán eszembe jutott még valami és újra megnyitottam az üzenetet. Törlés. Így legalább a helyet sem foglalja már fölöslegesen. Elég jól megvagyok én ezen a mezőn. A francnak se hiányzik ide egy kastély. Visszatértem a mobok levadászásához. Unalmas de legalább szerzek vele némi expet. Azonban már nem tudtam sokáig folytatni, ugyanis kezdett sötétedni. A vacsorám két szendvicsből állt, amit egy nagyobb kövön ücsörögve meg is ettem. Aztán jött a Parazita. Elővettem egy kardot az inventorymból. Nagy szerencsém volt hogy meg tudtam venni ezeket. Egy csomót szereztem belőle eléggé olcsón így legalább ezzel nem lesz gondom egy darabig. Míg végzett én azon gondolkoztam, hogy milyen keveset is tudok róla. Igazából még azt sem tudom mi lesz, ha egy napig nem kap semmit. El tud esetleg pusztulni valahogy? Néztem, ahogy a kard lassan eltűnik a kezemben.
– Nincs valami hozzáfűzni valód? - enyhe bizsergést éreztem.
– Ebből én nem sokat értek. - ráztam meg kicsit csalódottan a fejem. Vajon mikor kezd el jobban kommunikálni velem? Tudom én hogy ennél többre is képes.
Hűvös szél borzolta fel a hajamat és én úgy döntöttem ideje menni. Nem voltam még fáradt. Eléggé laza nap volt a mai de nem volt most kedvem éjszaka a mezőn botorkálni. Elővettem a kis kristályt hogy az első szintre teleportáljak, de a felhők egy pillanatra elsiklottak a hold elől és egy nagy árnyék jelent meg a távolban. Egy város?
Leengedtem a kristályt és elindultam felé. Tudtommal ez a szint csak egy nagy monoton mező. Valami mégis van ott és nem is kicsi. Ezt még megnézem magamnak. Közelebb érve azonban rájöttem mit is látok. Egy kastély körvonalai bontakoztak ki előttem és eszembe jutott a korábbi üzenet. Megtorpantam a kristállyal a kezemben. Tétováztam. Egy részem szívesen kimondta volna a „főváros” nevét viszont a kíváncsiságom is erős volt. Erős a gyanúm hogy ez a bizonyos „játék” több lesz egy egyszerű játéknál de, épp ez teszi vonzóvá. Ha igazam van akkor a jutalom se lesz kicsi. Arról nem is beszélve, hogy a legerősebb játékosok közé tartozom. Nem fogok veszíteni.

Belépve úgy egy tucat másik játékossal találtam szembe magam. Furcsán emlékeztetett az előtér egy másik helyre bár az kicsit barátságosabb volt. Ennek ellenére sosem láttam még ilyen rövid idő alatt ennyi halált. Még most is kiráz a hideg, ha visszagondolok rá. Főleg ha belegondolok, hogy Szophie miatt képes voltam magamat is veszélybe sodorni. Ott tényleg csak egy hajszálon múlott minden. Most viszont csak én viselek maszkot, és ura vagyok a mozdulataimnak. Talán hülyeség volt ahhoz a naphoz hasonlítani.
Hirtelen egy arc siklott át a látóterem szélén és majdnem sikerült is figyelmen kívül hagyni de rájöttem, hogy nem egy ismeretlennel van dolgom. Egyáltalán nem keltett bennem kellemes érzéseket a viszontlátás. Egyelőre azonban nem tettem semmit. Csak vártam miközben azon morfondíroztam, hogy ez mennyiben fogja megváltoztatni a játékszabályokat. Viszont be kell vallanom, hogy minden negatív érzésem ellenére kezd kíváncsivá tenni. Egyszerűen nem tudtam még kiismerni. Senkihez sem hasonlít, akivel eddig találkoztam. Egyszerre bosszantó és érdekes.
Megszólaltak a harangok és be lettünk zárva. A következő pillanatban, pedig már egy üzenetet olvasgattam. „Hát nem remek?” Talán meg kellett volna lepődnöm, de ha Tachit nem is, azért a játékot már alaposan kiismertem. Szinte már vártam hogy valami hasonló fog történni. Azért annak jobban örülnék, ha ő nem lenne itt de, ezt a helyzetet is meg fogom oldani, mint mindig. A szememmel megkerestem a vörös indikátorost. Mostmár csak egy terv kell.

// Ezer köszi, hogy a többiekről is adtál infót :] Bocsi, hogy csak most írok, igyekszem ennél gyorsabban //