[Küldetés] Ducker és a kincsvadászok

~Subidubidúúú~
Majd' kicsattanok a jókedvtől, mióta egy újabb névvel bővült a barátlistám, igaz, az illető nemigazán nevezhető pusztán a barátomnak. Gyakorlatilag ötpercenként nyitom meg a listát, hogy lássam, tényleg ott van, életben és kézzelfoghatóan. Jay <3
-El tudod ezt hinni, Álom? -kérdezem a vadmacskát, aki mellettem ügetve úgy néz rám, mintha megbolondultam volna. És ha igen? Kit érdekel? A lényeg, hogy minden szép, minden jó, és minden csodálatos! Úgy érzem, semmi nem állhat már az utamba. És véleményem szerint ilyen hozzáállással kell küldetést elfogadni.
Jay-t nem hívtam magammal. Szóltam neki, hogy keresek némi elfoglaltságot, ő viszont még gyakoroljon a gyesznókon meg esetleg pár emberrel párbajon, mielőtt kilépne a fénybe, ahogy azt én is tettem az elején. Főleg amilyen békés embernek ismerem, hozzá kell szoknia ahhoz, hogy kardot forgasson a kezei között, ahogy nekem is időbe telt megszoknom, hogy nagy félelem nélkül indítsam harcba a petemet.
Eddig csak egy hirdetőtáblát ismerek a városban, így arra veszem az utam, a Főtéren. Rengeteg az ember, főleg itt, de a macskusszal gond nélkül átszlalomozunk közöttük. Hehe, mintha csak odahaza egy utcán lennék, olyan nosztalgikus. Végigfuttatom szemem a kirakott hirdetéseken, mikor megakad az egyiken.

Kincsvadászat!!!


Igen, jól olvastátok! Ügyes harcosokat várok a Vadalma fogadóban, akik nem ijednek meg egy kazamata meglepetéseitől. Nem tudom mekkora a barlangrendszer de, a végén ott vár a rengeteg kincs, amin aztán egyenlően osztozunk.

Kazamata? YaY, sosem voltam még kazamatában, de hallottam róluk. Hmm, viszont nem kéne megtanulnom az Észlelést, ha odamegyek? Áh, hagyjuk inkább, a keresés meg az akrobatika talán elég lesz oda. Úgyis túlcsordul most bennem az energia, nincs az a csapda vagy szörny, ami keresztül tudna rohanni rajtam, háhá! Persze, nem árt az óvatosság se, de sebaj. Odamegyek, és ha mondjuk kiderül, hogy túl sokan vagy túl kevesen vagyunk, majd visszamondom. Remélhetőleg az nem jár sok veszteséggel. Felnyitom a menüt és elfogadom a kihívást.
Egész hamar beérek a fogadóba, elég ütött-kopottnak tűnik, de sebaj. Ilyen helyekre is szükség van, had színesítsék a világot. Atyaég, én most tényleg ilyen optimista vagyok? Ritka eset.
Felkapom Álomkelőt a karjaim közé és belépek az ajtón. Bent még siralmasabb a helyzet, de nem gond, megmondtam magamnak: ha baj van, majd eliszkolok sűrű bocsánatkérés közepette. Szigorúan magam elé nézek, nem bámulok meg senkit és semmit, nehogy azzal kövessek el bűntettet, főleg, miután látom a sárga indikátort. Igaz, a pirosaktól sem félek igazán, védett helyen vagyunk, nem eshet bántódásom, nemigaz?
A poharat törölgetőnek, feltehetőleg a tulajnak, mosolyogva biccentek köszönésképp. Akár NPC, akár nem, attól még emberszerű és az illemnek is megvannak a maga szabályai. Szerencsémre a harmadik emberke már jóval szimpatikusabbnak látszik, sőt, egyenesen vonz az aura, amivel szólít magához, és már társasága is akadt, akiről lerít, hogy ugyanazért jött, amiért én. Egy ilyen küldetésfeladóval csak nem lesz bajom, igaz?
-Hello. -köszönök vissza, megköszönöm a helyet és leülök, Álom pedig elterpeszkedik az ölemben. A soron következőket is üdvözlöm, és mikor vendéglátónk feláll beszédet tartani, örömmel látom, hogy nem vagyunk se túl sokan, se túl kevesen. Nem kell elmennem a jelszóval, hogy mégse vállalom a dolgot.
-Én Chan vagyok, ő pedig Álomkelő. -mutatkozom be én is röviden, hogy a többieknek is legyen idejük, majd megrázom a fejem, hogy nekem nincs kérdésem. Amúgy is az a típus vagyok, akinek majd út közben jutnak ezek eszébe, de remélhetőleg sosem túl későn.

És eljött ez a nap is... [sóhajtottam] Már megint meló van... na talán nem kéne így hozzá állnom elvégre minden nap meló van és csak ritkán engedek meg magamnak egy kis pihenőt... ami éppenséggel tegnap volt, jól kirúgtam a hámból, de itt az ideje ismét elhagyni a védett területe. Elvégre nem lógathatom öröké a lábam, nem ha valaha ki akarok jutni innen.

Kedvenc küldetéses táblám most sem hagyott cserben, egy igazán figyelem... illetve figyelmem felkeltő hirdetésre esett rá a tekintetem:

Kincsvadászat!!!

Igen, jól olvastátok! Ügyes harcosokat várok a Vadalma fogadóban, akik nem ijednek meg egy kazamata meglepetéseitől. Nem tudom mekkora a barlangrendszer de, a végén ott vár a rengeteg kincs, amin aztán egyenlően osztozunk.

Ez igazán kecsegtetőnek hangzik... több szempontból is. Habár ez a hiányos információ... nagyon nem tetszik... persze logikus, ha túl sokat árulna el a "titokzatos" megbízó fen állna a kockázata, hogy valaki más nélküle akarja megkeresni a kincset. Ami viszont még kevésbé tetszik, hogy "nem tudom" tehát még a megbízónak sem áll túl sok információ a rendelkezésére.
Segítségre meg nyilván azért van szüksége mert gyanítom ez az út se egy tipikus "séta galopp". Ezek szerint ez a küldetés nem ép a bizalomról fog szólni... na majd meglátjuk, vállaltam el a küldetést. A térkép segítségével hamar oda találtam a fogadóhoz. Egy lepukkant kégli egy lepukkant környék kellős közepén. Hát igen... az Északi város rész, a szegény negyed, nem kedvelem ezt a környéket és eddig mindig csak átkeltem itt, a fogadó pedig... sosem voltam ép gazdag, de rosszabb napjaimon is jobb helyre mennék ennél, az biztos. Az ajtó felett a cégér egy... darabja... mi ez hófehérke mérgezett almája amibe már beleharapott? Na belülről talán egy fokkal jobb... nem, nem az. Belülről se jobb a helyzet, csoda, hogy még össze nem dőlt. Ez az egész kóceráj! A lépcsőn gyorsan végig mentem, mindig teli talpal léptem... semmi kedvem nem volt egy repedés miatt az oromra esni.
Oda lent egy mogorva csapos... néhány szétesőben lévő szék, asztal, egy sárga indikátoros csuklyás fazon. És egy alma... illetve egy idiótán vigyorgó csákó aki úgy vigyorog mint egy vadalma. Nem volt nehéz kitalálni, hogy ő a megbízó... a környezetből már csak úgy tűnhetne ki jobban ha néhány karácsonyfa izzót akasztana a nyakába, jódlizna és az asztalan kozák táncolna. [ami már ön magában lehetetlen mivel gyanítom ezek az asztalok a sörös korsókat is alig állják nem, hogy egy ember súlyát.] Csak tipp ugyan, de gyanítom, hogy ép csúcs forgalom van...
Miután alaposan megbizonyosodtam arról, hogy a tetőszerkezet nem omlik össze... 15 percen belül semmi kép. Helyet foglaltam az asztalnál.

– Úgy látom, már nem leszünk többen. Sziasztok, a nevem Ducker!
-Aidor, vágtam rá egyszerűen.
-Gondolom a hirdetésből, már rájöttetek, hogy miről is van szó így nem is, húznám sokáig az időt. Van valakinek kérdése? Habár fölös leges, de jelentkezek mint az iskolában és megvárom amíg mindenki rám figyel a jelenlévők közül.
Nem dől össze az épület? Kérdeztem volna... de nem kérdeztem, pedig magában foglalta az összes aggályomat és aggodalmam a küldetés első veszély forrása ként. Helyette inkább azt kérdeztem. [suttogva és előtte alaposan körülnéztem]
-Pontosan milyen... Nem voltam biztos benne, hogy mennyire bölcs dolog kiejteni a "kincs" szót ilyen nyilvánosan... itt még a falnak is füle van az a sárga indikátoros fazon meg kifejezetten gyanús, persze lehet, hogy csak az üldözési mániám... Végül arra jutottam, hogy fölösleges titkolózni elvégre ez a fazon[ utólag meggondolva, ostobaság volt] tele ragasztotta az "egész várost" na jó ez túlzás... de a hirdető táblákat biztosan, a felhívásával így akik esetleg nem ép... becsületes úton akarják megszerezni... feltételezhetően a megszerzőktől a kincset azok már úgyis mindenütt ott vannak. Így végül is félelem nélkül mondtam ki a szót: ... kincsről lenne szó? És a veszélyek is érdekelnének.

Ducker és a kincsvadászok

Ahogy gondoltam igazán maga se tudja, hogy volta kép mire számíthatunk csak hallomásból. A kérdés csak az, hogy kitől hallotta, hogy kincs van ott és kis szintű mobok. Ha valóban olyan kis szintűek inkább magam kerestem volna meg a kincset mintsem, hogy megosszam valaki mással a titkot, gondoltam miközben azon filóztam, hogy Ducker kitől halhatott erről. Persze az is lehet, hogy ez is Kayaba egyik küldetése és így szerzett tudomást róla Ducker. És ebben az utóbbi lehetőségben reménykedek, különben nagy valószínűséggel Duckert átverték, vagy az illető többet ivott a keleténél. Hm... egyáltalán le lehet részegedni a SAO-ban? Na mindegy, már eldöntöttem, hogy megyek és eme omladozó épülethez képest egy kis barlangrendszer tele kis szintű lényekkel délutáni kiruccanásnak hangzik.
A kezdetek erdeje... szeretem ezt az erdőt, veszély gyakorlatilag nincs is és igazén kellemes kikapcsolódási lehetőség, azonban kétségtelen, hogy ide remekekül el lehet rejteni bármilyen közepes kategóriájú barlang nyílást. Ahogy ez azt is mutatta, hogy Duckernek láthatólag ötlete sincs arról merre tovább. Persze a csodával határos módon csak oda találtunk egy barlanghoz, bár jelenlegi vezetőnk barlang kereső tehetsége révén simán eltudnám képzelni, hogy ez nem az a barlang amit keresünk. Ennek lennére, habozás nélkül beugrott oda. A "barlang" nyílás inkább hasonlított egy lyukra a földben mintsem egy igazi barlang nyílásra, valahogy kicsit... nagyobbra számítottam. De ez van, talán valami víz gyűjtő.
Most komolyan? Nem veszélyes ez? Mondom, de még mielőtt bárki bármit szólhatott volna én is beugrottam.... az alján gyanítom víz van... a csobbanásból ítélve...

Figyelmesen hallgatom és bólogatok Ducker magyarázatára. Kisebb moboktól nem félek, főleg a majommal való összecsapás óta, és azóta még fejlődtem is, plusz amúgy sem vagyunk egyedül. A csapdákat pedig mondta, majd ő elrendezi, de ha mégis eltűnne... hát, akkor is megoldjuk valahogy. Nincs olyan akadály, amit ne lehetne megoldani, nemigaz?
A Kezdetek Erdejének hallatán még inkább felpörgök, azt a helyet legalább jól ismerem. Mikor már ott vagyunk és követjük jelenlegi mentorunkat, a vége felé már-már elbizonytalanodom, hogy lesz-e egyáltalán bármi is az egész kalandból. Álomkelő is kíváncsian pislog erre-arra, felmászik a fákra, illegeti magát, gyakorol, mintha semmi gondja nem lenne az életben. Irigylem.
Közben megnézem magamnak a társaimat is, had tudjam, kikkel állok szemben. Egy harcművész, egy árnyharcos, és én, mint idomár. Nem is olyan rossz párosítás. Az árnyharcos gyors, mérgezős, ilyesmi, a harcművész meg... najó, őket nem ismerem, de majd most meg fogom. Nem tudom, mennyire erősek vagy ügyesek, de bízom bennük, én meg ismerem a saját korlátaimat.
Mire feleszmélek, Ducker már sivítva ugrik lefelé. Mivan? Oda le kéne menni utána? Nemáá, koszos leszek ><
Nagyot sóhajtok. Kosz vagy sem, itt úgyse számít, nem úgy fogok hazamenni, mintha a kutya szájából rángattak volna elő, és nem fogok kikapni, nemigaz? Ebben a világban független vagyok, egy kis por vagy sár nem számít. Az árnyharcos is egyből megindul, ami még több bátorságra ad okot nekem is.
-Álom, gyere! -szólok a társamnak, aki láthatólag nem igazán szeretné követni a társaságot, de kénytelen lesz. Magamhoz kapom a kis dögöt, a mellkasomhoz szorítom, amennyire egy állatot szokás, és lehajolok a lyuk fölé.
-Hé, ugye nem mély az az izé? -utalok a vízre. Kicsit tartok tőle, mert nem tudok úszni, szóval mindenképp megvárom a választ. Ha azt mondják, nem mély, akkor óvatosan én is lecsusszanok, ha azt mondják igen, akkor még hozzáteszem, hogy tessék engem elkapni légyszíves akkor és kihúzni, köszönöm ^^

//Hopp, észre se vettem, gomenne  //

Oké, ez az én kezem, ez meg az én lábam... hopp, ez valaki más keze, nem tudom, ki hagyta el, de tessék. Viccelődést félretéve amint összeszedem magam, a macskámat is kihalászom a vízből, aki mogorva képpel adja a tudtomra, hogy ez neki nagyon nem tetszett, és ha lehet, ne ismételjem meg (oooh, ha tudná, mi minden vár még rá).
Miután a Gyertya-kristályokat is megkaptuk, úgy látom jónak, ha először én gyújtom meg, a többiek pedig nyugodtan eltehetik. Miközben követjük Duckert, nem tudom a szemem levenni a kristályról, majd felszólalok.
-Apropó, nem akar majd venni valaki tőlem egy Boldog Szülinapot Kristályt? Nemrég fejlesztettem ki, nagyon szép, használat után színes csíkokat ereget meg trombitál és énekli a boldog szülinapot-ot. Ingyen próbaterméket is adok, sőt, ha most rendeltek, még egy kristályt kaptok ajándékba, csak 20.000 aranyért! Hát nem fantasztikus ajánlat?
Majd kuncogva előkaparom a ruhám alól a kisördögöt és elpöccintem a távolba. Amaz egy halk sikítással belecsobban a vízbe és buborékokat eregetve elmerül. -Bocs, a lurkó megint megviccelt. A kristály eredeti ára 10.000 arany :3
Álomkelő tüsszent egy lelkeset, mikor beérünk a keresztfolyosóra, valószínűleg ez az áporodott légkör nem tetszik neki. Viszont nem aggódhatok érte sokat, mert fülsüketítő kiáltással akció lendül tőlünk nem messze, és persze kazamata-beli kalandjaim első mobjaival is szembe találom magam. Négy Kobold, meg egy bajba jutott idegen. Véletlen vakszerencse, hogy mi is pont négyen vagyunk?
-Nosza... -vigyorodom el, majd Ducker neki is áll megtámadni valamelyik támadót. Én egy másikat veszek célba, de jómagam nem indulok neki teljes sebességgel; a macskát küldöm ellene, hogy nagyobb sebzésével hamar elintézze.

//kijöttünk a formából, akkor esünk neki
elnézést a nyelvtani hibákért, de a microsof world állandóan lefagy a géppel együtt, mikor meg nyitom és már elegem van belőle//

Uf Szisszentem fel mikor váratlanul egy macska pottyant a fejemre... biztos macska volt? Majd megint mikor az egyik ideiglenes csapattársam és így tovább.
Akkor se volt jobb a helyzet mikor valaki a képembe könyökölt illetve azt hittem,de jobban átgondolva az egy térd volt... vagy kettő? Úgy fest kezdek begolyózni, túl sok ütést kaptam hirtelenjében. A víz elég kemény volt... vagy ez nem is víz hanem valaki alattam? Ezek szerint középtájon lehetek. Legalább is azt hiszem... és gondolom az alólam jövő nyögés se véletlen. Majd némi hadakozás után nekem is sikerült kikeverednem a kupacból és ténylegesen bele estem a vízbe. De még mielőtt csak gondoltam volna arra, hogy talán úszni kéne, földet is értem... illetve a víz aljára. Úgy fest egyáltalán nem mély. Gondoltam miközben felálltam. Fentről áramlott némi fény, de ha nem lenne az a nyílás itt korom sötét lenne. Illetve az is lesz ha mélyebbre merészkedünk. Szerencsére vezetőnk is összeszedte magát és felmutatta az első érdemleges dolgot amit saját szememmel is láttam. Néhány fény kristályt, amiket szét is osztott. Miután a macskás lány magára vállalta a kő meg gyújtását én nyugodtan elraktam a sajátomat. Közben néhány bólintással jeleztem egyetértésemet és jóváhagyásomat. A fény barátságosan világított, igazán kellemes hangulatot teremtve. De nem sokáig tudtuk élvezni ugyanis kaptunk egy igen komoly üzleti ajánlatot. boldog szülinapot kristály? Minek az? Énekelni mi is tudunk. És főleg ennyiért? Persze nem mondtam ki... inkább csak annyit feleltem:
Kösz, azt hiszem passzolom.
Aztán elhallgattam. Egy darabig még simán haladtunk... még, ha bár Ducker mégis csak árulkodott némi előre látásról, de ez még kevés ahhoz, hogy ne találgassak, hogy melyik sarkon fognunk oroszlán ketrecbe pottyanni. Nos ketrec az nem volt... és oroszlán se... helyette egy idióta fazon volt aki azt hiszi a koboldok jó játszótársak. Nos... fogócskázni kétségtelenül jól tudnak, de a szabálykönyv menekülő elkapása utáni rész felett mintha átlapoztak volna, mert gondolom magamnak se kell ecsetelnem, hogy mit tesznek azokkal akiket elkapnak.
Megforgattam a nyakam és gondtalanul csak annyit mondtam:
Hát jól van.
Úgy tűnik 1 vs 1-et akarunk játszani. Ép elegen vagyunk hozzá. Így Ducker és a macskás lány után én is kiválasztottam a magam célpontját. Az pedig a leghátsó kobold volt.
Tőreimet előkapva rohamoztam meg és, hogy elkerüljem a gyorsabbakkal az összetűzést elhajítottam felettük a tőröm így mindegyikük háta mögé kerülve, megkísérlem egy lerohanó támadással hátba támadni a leghátul jövő koboldot.

A koboldok nem lehettek ellenfelek számunkra. Pár pillanat és mindegyik pixeleire bomlott. Kicsit keményebb összecsapásra számítottam, de nem gond. Az exp ugyan úgy jár értük, mint másért. A szerencsétlen menekül tovább... tovább... tovább és végül feltűnik neki a változás, hogy végre nem üldözik. Megkönnyebbülten sóhajtott. Úgy tűnik a neve Klein és hasonló célok vezérlik, mint minket. Ducker úgy tűnik közszavazásra bocsájtja a témát azzal kapcsolatban, hogy engedjük-e velünk tartson vagy sem. Elgondolkodtam. Egy olyan fazon, akin kifogott egy maroknyi gyenge kobold nem lehet túl erős. Az-az fenyegetést négyünkre nézve nem jelent. Így attól sem kell tartanunk, hogy el akarja majd venni a kincset tőlünk. Így viszont akár velünk is tarthatna. Végül vállat vontam és azt mondtam:
Nekem nincs kifogásom ellene.
Mondtam, majd a többiek felé fordultam. Hogy megtudjam, miképpen vélekednek erről. Majd Klein felé fordultam és megkérdeztem tőle:
Egyébként mennyire sikerült feltérképezned az alagutakat? Kérdezem, remélve, hogy ha velünk tart megosztja velünk a térképét. Egy ilyen helyen egyszerűen muszáj térképezni.  Igaz kicsit többfelé kell elosztani a kincset, de ha ez tényleg olyan nagy kincs, mint Ducker állítja, akkor ez nem jelenthet gondot. Mindenesetre úgy tűnik, kezdődik a veszélyes szakasz. Innen fokozattan ébernek kell lennünk. Különben úgy járunk, mint Klein és kifelé futni fogunk egy kobold csordával a nyomunkban. Vagy még rosszabbul. Karóba húznak… farkas verembe esünk… háló esik a fejünk… belénk eresztenek pár nyílvesszőt… oroszlán ketrec… kígyó verem… stb. Na meg az Indiana Jonesos sziklák. Szívem szerint mindet kihagynám. De vajon erre meddig lesz lehetőségünk? Remélhetőleg Ducker tényleg olyan jó, mint mondja.

-Yatta! -boxoltam örömittasan a levegőbe, mikor ÁK karmaitól vezérelve felpuffadt, majd pixeleire bomlott az egyik kobold. A többit már elintézték a többiek, miközben lenyomtam az OK gombot a felvillanó panelen. Álomkelő azonnal bevonult egy szárazabb sziklakiszögelésbe a mancsát nyalni és megszabadulni mindentől a bundájáról, aminek köze van a h2o-hoz vagy akármelyik rokonához.
Jómagam megfordulok, hogy rászóljak a menekülő ipsére, immár semmi vész, de nem úgy tűnik, hogy hallana. Végül megáll, megfordul és ránk vigyorog, mint aki beszívott és most repül, mégis olyan kisugárzása volt, amit csak keveseknél tapasztalni még a játékon belül is.
-Ezer szívesen. -válaszoltam félrehajtott fejjel, majd közelebb léptem hozzá pár lépést, miközben tovább mondta a magáét. Alaposan végigmértem, és csak úgy az orrom alatt megjegyeztem. -Ismerős a neved. Na mindegy.
Ezzel részemről le is zártam egy legyintéssel a témát. Biztos valami játékoslistában láttam valahol, esetleg még a Pengék Táncán régebben. Visszalépek a kezdeti csapathoz, hogy ha esetleg mégis imposztorral állnánk szemben, akkor ne legyek a támadósugarában - na nem mintha a másik kettőben és Duckerben annyira megbíznék, de ha ők meg akarnának ölni mindenkit, már rég megtették volna. Az árnyharcos kérdezés nélkül rábólintott, hogy csatlakozzon, én viszont karba tettem a kezem a mellkasom előtt.
-Felőlem is maradhatsz, de te pontosan miért is vagy itt? -kérdezem közvetlenül a térképfelfedezős érdeklődés után, hogy ne legyen kavarodás a beszélgetésben. Bár sok kedvem most nincs hozzá, a mosoly ugyanúgy az arcomon marad, mint eddig, hogy legalább ennyivel jelezzem, tőlem nem kell félnie. Bár az ösztöneim azt súgják, nem kell tőle félni, azért jobb óvatosnak is lenni.