A macskás fura alak - Airi vs. Anat

Soha nem voltam megbarátkozva azzal, ha egy ember egy másikkal harcolt. Tisztában vagyok azzal, hogy olykor-olykor elkerülhetetlen ez, de egy harcot is meg lehet oldani normális és értelmes ember módjára. Most én mégis itt vagyok és ellenfélre várok.
Tulajdonképp valamiért mindig ellenszenvem volt a PVP-vel szemben. Talán az előbbi dolog miatt, vagy azért, mert folyamatosan egyenlőtlen és kegyetlen dolgot hallottam és láttam vele kapcsolatban. nem igazán békültem ki a ténnyel, hogy a jóval erősebb karakterek a náluk jóval gyengébbekkel harcolnak, és nem is ezzel van a baj, mert a gyenge játékos az erőstől csak tanulhat, de ha az erős játékos kegyetlen és cseppet sincs tanító szándék benne, akkor tönkreteheti a másik felet. Ebben a játékban pedig ez hatványozottan igaz, hisz itt megéljük a karaktereinket teljes mértékben. Persze jelenleg számomra is fenn állt a lehetőség, hogy egy ilyesfajta emberrel kerüljek össze, legalábbis az elküldött felhívásra bárki jelentkezhet, így csak reménykedhetek, hgoy egy normális és rendes embert kapok ki.
A Kezdetek Városának egy csendesebb terén álldogáltam. Itt vártam az ellenfelem felbukkanását, hisz ez egy elég jó hely, hisz kevesen is járnak itt és hely is van bőven, így nem az van, hogy korlátozva vagyunk falakkal, bár a különböző térdíszítő elemek mind hátrány, mind pedig előny lehetnek.
- Nem szeretem a várakozási időt... - motyogtam magamnak, miközben a menüben mászkáltam össze vissza, mintha csak annak a látszatát akarnám fenntartani, hogy elfoglalt vagyok. Tulajdonképp erre csak azért volt szükség, hogy ne fel-le kezdjek járkálni. Közbe fel-fel néztem, így nem kerülték el a szememet az itt járkáló emberek, az olyanok, mint például azt a nálam jóval magasabb férfit aki egy macskával volt. Így ez alapján első benyomásra azt mondanám, hgoy biztosan idomár. nem igazán tudok róla, hogy másképp lehetne pet-et tartani a játékban, bár még eléggé kezdőnek számítok így az is lehetséges, hgoy mindössze nem hallottam erről az opcióról vagy nem tudom. De most különben is a várakozás elveszi minden időmet amit esetleg információszerzéssel tölthetnék.

Az egész délelőttöt Aldoval töltöttem, kint voltunk megint a Déli negyedben horgászni. Ám mivel ma sem volt szerencsénk, - az alacsony szintű jártasságom miatt csak kishalakat fogtunk, azzal meg legfeljebb a macsekom tud eljátszani, a hasamat nem tölti meg - ezért úgy döntöttem ideje hazaindulni. Nem mintha otthon felejtettem volna a naptejet, hiszen aligha égek le a tóparti napfényben, de nem látom értelmét a további ücsörgésnek a susnyásban. Kissé elgémberedve kecmergek ki a kemping székből, majd hála pár gombnyomásnak a kellékeket nem kell hazacipelnem, hanem elég csak az inventorymba száműzni őket. A kint töltött pár óra azonban arra legalább kiváló lehetőséget nyújtott, hogy amíg Aldo kifutkorászta magát, majd az ölemben aludt, addig rendbe tudtam kicsit szedni a menümet. A poti- és kristálykészletem kész káosz volt, így különböző szempontok szerint csoportosítottam az egyes darabokat és legalább számba tudtam azt is venni, hogy miből hány darab van, esetleg mely fajtákból akad most hiányom. Tisztába vagyok vele, hogy konkrétan kristályfüggő lettem, s lassan a potik iránt is kezdek ellenállhatatlan vonzalmat érezni, miközben alig használok el belőlük párat. Pedig van, hogy a kanapén heverészve, vagy a műhelyben dolgozva órákig el tudok szöszmötölni velük és stratégiákat alakítok ki a használatukra. Alkalom viszont még nem volt őket kipróbálni... de talán ha én kreálnék rá egy alkalmat. Hmmm...
Ahogy hazafelé tartunk, belém csap az isteni szikra és egy kisebb téren lecövekelek. Aldo értetlenül néz rám, azt hiszi kap valamit, ezért dorombolva elkezd a lábamhoz dörgölőzni. Kicsit még pitiztetem, szeretem megdolgoztatni a kajáért, vicces, amikor mély torokhangokat hallat ilyenkor, miközben azt se tudja hogy tegye-vegye magát. Felkapom, megdögönyözöm, majd kap egy kis cica nasit, nehogy azt mondja valaki is, hogy nem kényeztetem el eléggé. Különben is, szükségem lesz rá a tervemhez. Felteszem a pöttöm macskát a vállamra, ő önkényesen átmászik a másik oldalra, miközben fejét a hajamba fúrja. Aztán lenyugszik végre és nem is akaródzik neki lemászni. Nekem pedig végre alkalmam nyílik arra, hogy felszólalhassak a járókelők előtt.
- Aincradiak! Kinek van bátorsága kiállnia egy pokemon mester ellen? Bármilyen szintű, bármilyen kasztú ellenfél ellen kiállok. Ne tolongjanak emberek, csak szépen sorjába, akár végigmehetünk az ABC-n is! Lássuk csak, akad itt olyan A-betűs, aki kiállna ellenem? Csak nem ijedtetek meg a petjeimtől? - próbálom hergelni az embereket, hátha felcsigázok valakit annyira, hogy ha másért nem, hát a nagy szám befogásáért kiálljanak ellenem és az állatkáim ellen