Hanatsu vs Saya

Vajon minden éjszakai állat olyan, mint én, vagy én vagyok olyan, mint minden éjszakai állat? Hmm, fogós kérdés, de van most kedvem ezen töprengeni? Hááát... nincs.
A Hugi most a szokottnál is csendesebb, olyan érdekes. Máskor folyamatosan sutyorog, valamikor csak dúdolgat-énekelget, valamikor meg nevet és nevet és nevet, most viszont mintha feszülten várna valamire. Annál felszabadultabban ugrálok a sötétben a köveken a város közepén, és ha arra jár valaki, meghúzódom az árnyak között, mint egy kisegér; egy éjszakai állatocska. Végül csak megszólal, mikor már világosodik az ég alja...
~Ott jön.~
-Kicsoda?
Nem válaszol, mert irigy kutya, csak kuncog. Könnyű neki, cöh, ő ott van bent, én viszont itt vagyok kint és ma nincs kedvem hozzá. Sokszor toppantottam már a lábammal, hogy ha annyira akar, cseréljünk helyet, de nem akarja, mert azt mondja, ő nem is létezik. Pedig létezik, bizony, itt van, hallom most is, ahogy kuncog. Pedig én nem akarok a végén olyan lenni, mint aza csúfság abban a filmben vagy könyvben, az a gülüszemű valami a drágaszágával. Fárasztó lehet mindig átülni szembe. Hugi viszont kijelölte a mai áldozatát, én meg nem mondhatok nemet, sajnos muszáj lesz engedelmeskednem, különben bántani fog, és az fáj, nagyon-nagyon fáj. Meg olyan gonosz dolgokat csinál, tudjátok. Olyan gonoszokat, amiket én nem akarok csinálni.
Megbújok az árnyak között, és megnézem, kit vetett elénk a mai hajnal. Valami hosszúhajú leányzó fejpánttal. Itt minden lány fejpántos vajon? Szemüveges, és fura rucija van. Játékos. Áldozatnak tökéletes. Neki vajon milyen a sikolya?
~Milyen lehet az íze?~
Kilépek az árnyékból, mikor már elment mellettünk, hogy a háta mögé kerüljek, majd halkan a közelébe sietek. Néha beválik, néha nem. Vannak olyan játékosok, akik valami miatt észrevesznek és rám néznek, és akkor én megijedek és elfutok.
De most nem akarom úgy megijeszteni, mint a többieket. Én most játszani akarok! Hugi, megengeded? Van egy ötletem, ugye megengeded?! Igen? Köszönöm!
Megállok és megszólalok, amilyen hangosan csak tudok.
-Szia, onee-chan! Akarsz játszani?

Jaj, ez picit meglepő, de valahogy mégse. Eddig sötétben ijesztgettem, odakint a másikvilágban meg én voltam a cukimuki-aranyos. Ezek szerint itt is. Hugi csak kuncog, érzem, hogy mondana valamit, de már nincs elég ereje rá. Nappal ő alszik, és már álmos, elmegy aluszikálni, vagy valami hasonló.
A hirtelen magasságváltozás viszont olyan furi, hogy csak na! Ráküldjem a Schizophreniát, hogy elengedjen? Nem, inkább nem. Most játszani akarok, és az csak jó, ha pont egy olyat szemeltem ki, akinek tetszem.
Milyen fura. Eddig mindenki menekült előlem, ha meg nappal bolyongtam, sokan furán néztek az indikátoromra. Talán a sárga színe miatt, ami a cicafüles lány óta van rajta. Nem tudom, mit jelent, de valamit biztos, mert eddig senki máson nem láttam, csak pirosat, de azokat már tényleg nagyon kerülték. Talán a sárga olyasmit jelent, hogy "kicsit goni" vagy hasonló, a piros meg a "nagyon goni".
-Onee-chan, elejtetted a kajádat! -mutatok rá a földre pottyant ínycsiklandó ételre, és miután kiölelgette magát rajtam, felveszem legalább az egyik zsemlét. -Megkaphatom? Kifizetem, ha akarod.
Majd persze rátérek a lényegre is. A játékra. -Van kedved fogócskázni? Te futsz, én elkaplak. Észre fogod venni, ha elkaplak, és akkor veszítesz. -egy kicsit eltöprengek hümmögve. Neki is kéne esélyt adnom győzelemre, nem? Végül eszembe jut valami. -Ha nem sikerül elkapnom téged, mire elfogy a zsemléd, nyertél! :3
És a nyeremény? No, ez eszembe sem jutott eddig. Nekem az is az lesz, ha játszhatok vele. Vajon mennyire fog meglepődni, ha megérintem majd a képességemmel? Alig várom, hogy lássam az arcán a döbbenetet és a pánikot. Dejólesz!

...
De furi nőci. Sokkal furibb, mint az elején. És még csalt is, és most csalódott vagyok, meg durci. De kimutassam? Nem? Akkor nem mutatom, nyugodt maradok.
Ha már úgyis csalt, beleharapok én is a zsemlébe. És ez finom, omlós, ropogós, mennyei. Már csak egy kis husi hiányzik mellé és valóságos királyi lakoma lehetne belőle. Ugyan már kihűlt, de majd legközelebb lopok egy meleget is onnan, úgyis megjegyeztem a helyet, ahova a furi nőci mutatott. Furi nőcinek mi legyen a neve? Legyen Furi Nőci, jó lesz és illik is rá. Hogy mi az igazi, az már nem érdekel sem engem, sem Hugit.
-Csaltál. -nyújtok nyelvet rá, amiért teljesen elrontotta a szórakozást. Most mi legyen? Találjak ki valami mást, vagy egyszerűen csak támadjam le és érintsem meg valahol? Semmi kedvem, még játszani akarok vele, de ha mindent így elront, akkor nem fogok soha többet ><. Viszont csalt vagy sem, már lefektettem a szabályokat előtte és meg kell tennem, amit kér. Köhintek, hogy szép tiszta maradjon a hangom, megigazítom a hajam, a zsömle a hátam mögé kerül, ahol összekulcsolom a kezeimet, majd enyhén meghajolok.
-Az én nevem Saya, örvendek a szerencsének. -mutatkozom be szééépen és illedelmeseeen, olyan ragyogó mosollyal, amit csak az arcomra tudok varázsolni, majd újra felegyenesedem. -És nem futottam volna el. Nem hívtalak volna játszani, ha nem akarok játszani, szóval... mit játszunk? -kérdezem félrebillentett fejjel. Ha ő mondja meg a szabályokat, akkor talán nem fog csalni és én is megijeszthetem. És Hugi büszke lesz rám és békén fog hagyni. ^^

Cöh. Miközben sikerül elérnem, hogy töprengjen a játékunkon, visszarendezen a hajam olyanra, amilyen volt. Még az a jó, hogy itt nem nő, legalábbis eddig nem vettem észre, mert midnig nehéz kimérni az oldaldíszeim alját és hogy egyenes legyen meg szép, és büszke vagyok rá és utálom, ha összekócolják. Hugii, miért pont Furi Nőcivel akartam így játszani? ... Persze, te már nem is vagy itt, tudom, csak lurkolsz a sötétségben. Najó, majd én megmutatom neked, hogy képes vagyok rá!
-P-Párbaj? -utánzom a Furi Nőci, Hanatsu stílusát, ahogy kimondja, és picit én is elgondolkodom, hümmögve, mutatóujjam az ajkaimon, ahogy azt a cuki kislányok szokták. Egy párbaj? Nem rossz. Megfélemlítem. Aztán szétvagdosom az oldalát a késeimmel. Vajon fog folyni vér? Szép lenne... nagyon-nagyon széép lenne...
HUGI! Csillapodj! Most csillapodj! Most ÉN játszom, nem te!!
Elmosolyodom, amilyen szélesen csak tudok és nagyot bólintok. -Oké, bene vagyok! Még sosem párbajoztam! -végigolvasom a kiírást, és elfogadom a felkérést. Fél-élet? Akkor 5-öt kell sebeznie rajtam, hogy veszítsek és szomi legyek. Ügyinek kell maradnom.
Sunyin mosolygok annak hallatán, hogy az utca a küzdőterünk. Az jó, mert már ismerem és szeretem, mondjuk nekem mindegy lenne.
-Oké! -felfelé fordított hüvelykujjal kívánok neki szerencsét, és előveszem a két kést, amit kaptam az elején. Furi Nőci Hanatsu egy íjat vesz elő, tehát ő távolságis. Mégse lesz olyan könnyű, de megteszek minden tőlem telhetőt, Hugi, oké?
Hogy majd büszke legyél rám.
És ne piszkálj folyton.
Mikor a számláló a nullához ér, futni kezdek előre, figyelve a nyilvesszőt tartó kezére. Egy ilyen nagyon gyorsan suhan ám, ha elengedik, és gyorsnak kell lennem. Ha elindul felém a hegyes botocska, kitérek jobbra, hogy elkerülhessem és persze minél közelebb érjek ellenfelemhez, mielőtt újabb nyilat helyezhetne az idegre.

Kisé félve teszen fel a kérdést a párbajjal kapcsolatban, mert hát egy ilyen édességgel párbajozni? De aztán eszembe ötlik, hogy nem eshet semmi komolyabb baja hisz a nyilak, ha eltalálják, nem okoznak fájdalmat, és ha a fél életes üzemmódban harcolunk, akkor még a Hp nullázódás sem veszélyeztet. Egyedül az bánthatja majd, hogy veszít, de azért nem iszok előre a medve bőrére, ki tudja milyen harcos. Lehet, hogy még nálam is jobb…
Na, de most lássunk neki a harcnak. Még a visszaszámlálás alatt gyorsan ismertetem a szabályokat, mert mint kiderült Saya~chan még nem párbajozott senkivel mióta itt van. Persze én se harcoltam még olyan sokat, de azért már van benne némi tapasztalatom.
Elő is készítem az íjat és megfeszítem rajta az ideget, ám egyelőre csak a földnek szegezve tartom magamnál és várok, hogy a kislány támadjon először. Látom nem is lazsál, egyből felém siet. De sajnálatára én, ha nem is olyan sokkal, de számomra szemmel láthatóan gyorsabb vagyok nála és ezt ki is használom. Mielőtt elérne, hozzám az előtt pár másodperccel a jobb lábamra helyezem a súlypontom majd a balt hátra lendítve fordulok el, így ha minden jól megy elvileg a kicsi lány a lendületétől adódóan vagy elesik, mert épp meg akar vágni vagy esetleg szimplán elfut mellettem, de ki tudja, lehet, hogy egy harmadik történés válik valóra. Minden esetre most én lépek így a támadását követően és is támadni készülök, ám először eltávolodom tőle, így abba az irányba kezdek el futni, mint ahonnan ő jött nekem az előbb. Futok és futok, majd mikor már egy nagyobb távolság van, köztünk hátra fordulok és lövök. Persze nem a semmibe és nem is rá. A jobb oldalát célzom meg úgy, hogy simán ki tudjon térni ezzel is tesztelve a reakció képességét. Majd a lövést követően újra töltök és feléje szegezem azt…

1.: Termett egy nyílacska előttem a földbe szúrva.
2.: Furi Nőci Hanatsu jobbra tért ki. Okosabb, mint gondoltam. Cöh.
Ugranék utána, mint a nyuszikák az erdőben, de még látom, amint felém dob valami nagy szövetszerű izét, ami aztán be is terít teljesen. Mire sikerül lerántanom magamról, és látom, hogy csak egy csúnya köpeny az, Hanatsu már eltűnt a szemeim elől.
Mi a...?
~A házban.~
-Mi?
~Mondom a házban van, te suta!~
-Ja, nem, én arra értettem, hogy miért beszélsz nappal?
~Ne érdekeljen, csak menj már!~
Csúnya vagy, Hugi! De azért köszike. Nem tudom, honnan tudod, de majd megbeszéljük, oké?
Elindulok arra, amerre mutat, de nem látom bent, ellenben egy elefánt dübörög felfelé a lépcsőn az emelet felé. Jaa, nem elefánt, csak Furi Nőci Hanatsu! Yay, an most megleszel! <3 Nyomás utána!
Hihi, Hanatsu mint elefánt. Mókás látvány lehet. Majd lerajzolom és megmutatom neki és hátha örülni fog és tetszeni neki. Az jó lenne.
Fent viszont egy folyosó fogad. Nemáá'. Bárhol elbújhat, de nem baj, elkezdem kinyitogatni az ajtókat. Néha bocsánatot is kérek, mikor megzavarok valakit. Egyszercsak megint előttem terem egy nyíl, csak most nem a földbe fúródva, hanem csak úgy.
- Megvagy!
'Hihi', kuncogok, a kezeimet a hátam mögött összekulcsolom és előre-hátra billegve nevetek. -Hát, azt hiszem, igazad van! Nyertél! Nyuu~ -tárom szét kezeimet, hogy meg akarom ölelni. Persze megint csak arra készülök, hogy megrémisszem a drága érintésemmel, nyihihi. És ha sikerül, és meg fog ijedni, és sikoltani fog, vagy csak elképedni, visszaveszem a késeimet és megszúrom. Azt már nem tudom, le is győzném-e vele, de nem érdekel. Ha már látom az arcát, az olyan jóóóó lesz, és Hugi is büszke lesz rám. Igaz?