Mirika margója

by **Mirika** Vas. Jan. 13 2013, 02:29

Építeni nehéz. Hiába fekteted le a legszilárdabb alapot, ami csak létezik, és rakod gondosan egymásra a téglákat a legnagyobb aprólékossággal, a végén mégis kiderül, hogy amit felhúztál, az csupán egy kártyavár, melyet a legkönnyebb szellő is összedönt. Ez különösen akkor van így, ha emberekből építkezel. Minden tégla másmilyen, máshogy kell bánni velük, gyakran nem is illeszkednek egymáshoz, bármilyen jól köt a malter, amivel dolgozol. Én elkövettem azt a hibát, hogy a váram alkotóelemeit ugyanúgy kezeltem. Nem tettem különbséget közöttük, csak az én szemszögemből pillantottam rájuk. Mindegyik emberformájú tégla volt, az építész pedig elfeledte, hogy közelebbről is megvizsgálja őket, és így azt, amelyik napfényre vágyott, az árnyékba helyezte le, amelyiknek pedig más volt a formája, olyan résbe tette, melybe nem illett bele. Ez utóbbi aztán átformálta a maga mellett lévő téglát is, és együtt hullottak ki az építményből. Omladozni kezdett a művem. Hiába fektettem bele annyi energiát, rosszul tettem azt, és mikor utánakaptam a leeső daraboknak, már nem tudtam elkapni őket.

Rombolni könnyű, és bennem is egy világ omlott össze. Csalódtam bennük, s magamban. Leginkább magamban, mikor rájöttem arra, hol is hibáztam. Szentül hiszem, hogy hibáztam ugyanis, és kellő odafigyeléssel nem kártyavárat, hanem a legnagyobb tájfunnak is ellenálló tornyot építhettem volna. Ám mikor csüggedten, keserű szájízzel bámultam az összedőlt építményt, és legmélyebb mélypontomat éltem át, akkor nem imádkoztam hiába, segítségkérésem meghallgattatott. Egy ismerős, meleg és gyengéd kéz nyúlt az enyém felé, megfogta azt, és remegő, tétova mozdulataimnak támaszt adott. Szakértőként nyúlt hozzá ahhoz, amiből csupán szilánkok maradtak, és összeragasztotta őket szeretettel, türelemmel és gondoskodással. Érintése megnyugvással töltött el, reményt keltett bennem... és most először megéreztem valamit, ami eddig oly' bizonytalanul bujkált bennem. Kota újraépítette mindazt, ami összeomlott bennem, és bár kell egy kis idő, míg a ragasztó megszárad, egyvalamire ráébresztett:

Szerelmes vagyok.

by **Mirika** Szomb. Aug. 24 2013, 15:36

10. szint, bossharc. A hajam még mindig tart.

Főleg, mert ezúttal nem Marcangoltak szét, és kristályok se robbantak az arcomba őrült magas sebzést okozva >.> Az első kísérlet megsemmisítő kudarca után úgy éreztem, hogy hasznosabb leszek, ha Peter hívására nem felelek és helyette megpróbálok minden elérhető infómorzsát felkutatni a Besúgó hathatós segítségével. Annyira reménytelen volt, gyakorlatilag 99%-ig biztos voltam benne, hogy másodikra sem fogunk túljutni ezen a bosson. Akkor pedig már a pénzemet másra áldoztam és jól tettem: gyümölcsöző volt a kísérletem, mennyiségben mindenképp, még ha az infók egy része teljesen használhatatlannak is bizonyult végül.

Pár órával később már Nysterben dekkoltam egy teázó asztalánál. Velem szemben egy szemkötős, vörös hajú srác ült, életcsíkja felett a céhem logójával. Túlélő volt, az egyetlen, aki időben ki tudott teleportálni és nem "ölte" meg a boss. Lenyűgözött a részletesség, ahogy beszélt a harcról, alig-alig kellett belekérdeznem, hogy megerősítsem a fejemben összeálló teóriát. Noha még mindig voltak homályos pontok, a kristályok működése immár nagyjából tiszta volt. A kis, ötfős csapat elérte a célját, valódi felderítést végzett.

Vár ránk a második fázis. A remény él.

by **Mirika** Szer. Szept. 11 2013, 16:09

Jegyzetek egy bossharchoz...

Boss adatai (I. Bunmei?):
Élet: ismeretlen
Fegyverkezelés: 15
Erő: 11-20
Kitartás: 7
Gyorsaság: 12
Spec képesség: 6
Páncél: 200-500

Bunmei minden harmadik támadásánál egy gyors manővert végez (???)

I. fázis

Segítő: Marcang
Élet: 275-290
Erő: 8
Páncél: 200
- A negyedik körben kidob egy léleknyilat egy random kristály alá. A nyilat íjász használhatja Ekheros sebzésére.
- Első halálakor kidobja Marcang Agyarát, amivel egy harcművész átléphet az elkárhozott lelkek világába (Ekheros tartózkodási helye).
- Amíg Ekheros él, mindig újjáéled.
- Követi a támadóját a kristály alá, ahová az megy. Más kristály alól switchel kell támadni!

Segítő: Ekheros
Élet: 130
Erő: ismeretlen (0?)
Páncél: 0
Sebezni csak íjász tudja léleknyíllal, vagy harcművész az elkárhozott lelkek világából.
Kristályokat képez az élők világába, egy zöldet, egy fehéret és egy feketét.
- A kristályok zónát képeznek maguk körül és megjelölik azt, aki alájuk áll.
- A harmadik körben izzásba jönnek, a negyediktől lépnek működésbe.
- Ha működése léptek és egy kristály alatt nincs senki, felrobban és 50 sebzést okoz mindenkinek minden körben.
- Ha egy kristály alól kilép valaki, felrobban és 20 sebzést okoz mindenkinek minden alkalommal.
- Ha egy megjelölt játékos nem az azonos színű kristálya alatt tartózkodik, felrobban és 10 sebzést okoz mindenkinek. Minden egyes további kör növeli öttel a sebzést.
- Ha egy játékos nem megy be a kristályok alá, felrobban és 10 sebzést okoz mindenkinek. Minden egyes további kör öttel növeli a sebzést.
- Ha egy kristály alá legalább a játékosok fele belép, felrobban és 10 sebzést okoz mindenkinek. Minden egyes további kör öttel növeli a sebzést, amíg az állapot fennáll.
Mindhárom kristály mást csinál:
- A zöld kristály jelzőt tesz a játékosra, minden zöld jelző eggyel csökkenti a sebzését. Tisztító kristállyal egyszerre két jelző levehető. Jelzőt tesz Marcangra is, minden zöld jelző eggyel növeli a segítő sebzését.
- A fehér kristály, ha az alatta lévő játékos sérült, körönként egyet gyógyít rajta. Fehér jelzőt tesz Marcangra, jelzőnként eggyel csökkenti a segítő által elszenvedett sebzést.
- A fekete kristály sebzi az alatta lévő játékost. A sebzés egyről indul és minden körben eggyel nő. Ha Marcang a kristály alá téved, annyit gyógyul, amennyit a kristály sebez az alatta lévőkön.

II. fázis

Egy zöld gömb, melyet két segítő őriz. A gömb alatt egy kastély található.

Segítő: Mekher
Élet: ismeretlen
Erő: 2
Páncél: ismeretlen
- 2 sebzést okoz annak, aki megüti.
- Végleges halálakor (újjáéled?) kidobja Mekher kését, ami eggyel növeli a használója sebzését és eggyel sebzi azt, aki megüti. Használhatja harcművész, idomár? árnyharcos?

Segítő: Makhor
Élet: ismeretlen
Erő: 2
Páncél: ismeretlen
- Körönként 2 HP-t regenerál.

III. fázis

Megjelenik a boss. Más infónk nincs a taktikájáról.

by **Mirika** Pént. Márc. 21 2014, 20:48

Éhezés

Félelmetes volt. Belegondolni, hogy pontosan azt tettem volna, amit ő, nagyon ijesztő volt. Minden olyan logikus volt, de láttam előre, hogy el fogja cseszni. Csak ő nem látta. Nyilván, mert neki nem volt térképe hozzá, gőze se volt róla, hogy a bombasáv merre van. Pedig majdnem sikerült neki, még úgy is, hogy egyedül maradt. Egyedül. Falfehér arccal szorongattam a kislányt, Saya-chant, akinek az a Kazuma nevű alak mászott éppen a nyomában, és tök nyilvánvaló volt, hogy gyilkos szándék vezérli. Mind menekültünk a köd elől. És mind egyedül.
- Bocsánat... - ez volt az egyetlen szó, amit ki tudtam bökni Jun felé, és valahol a sírásküszöbön voltam. Az én hibám volt, mert rosszul gondolkodtam, és nem tudtam elég higgadtan átlátni a helyzetet. De nem csak ez... önző is voltam. Én mentem arra, amerre a legbiztonságosabbmak véltem, a többieket meg elküldtem másfelé. Ahelyett, hogy együtt mentünk volna arra, amerre én gondoltam. Nem tökmindegy lett volna? Már így is vesztes voltam, hiszen Hinarit sem tudtam megállítani. Pedig a gondolatom jó volt, csak nem kerültem elég nagyot. Azért, mert egyedül maradtam. Egyedül nem voltam elég óvatos, ha a többiek is ott vannak velem, még száz métert megtettem volna a kilátó irányában.
Eltakartam Saya-chan szemét, hogy ne lássa a saját halálát. Engem sokkolt a tudat, hogy egy ilyen szituban nem éltem volna túl. Senki sem élte túl, aki egyedül maradt. Egyedül... kivéve Szophiet. De a kivétel erősíti a szabályt.

Egyedül nem lehet...

by **Mirika** Pént. Jún. 24 2016, 18:51

Jó hülye voltam. Nem érdemelte meg azt a pofont. Persze teljes sokkban voltam, még vagy két órán keresztül el-elkapott a remegés, és csak arra tudtam gondolni, hogy mennyire rohadtul önző volt, arra, hogy megszegte az ígéretét, arra, hogy cserben hagyott, mert neki fontosabb volt a hőst játszani, mint megvédeni a “barátját”. Még most is így gondolom, de ettől függetlenül nem érdemelte meg, amit tőlem kapott, és azóta bocsánatot is kértem. De nem tudom, őszintén szólva, lehet mégis megérdemelte. Mostanában túl sok mindent nem tudok :/ Főleg azt nem, hogy mit kezdjek magammal. Azt viszont tudom, hogy azért is hülye voltam, mert meg se halhattam volna. Nekem nem egyenlő a halállal a game over, mert tudom, hogy a fejemen már nem a Nerve Gear van, amit megvettem anno, hanem valami másik sisak prototípusa. Szóval akár most bemehetnék egyedül a következő bosshoz, és neki is eshetnék, mert nem kockáztatnék semmit. És az az igazság, hogy elgondolkodtam rajta. Mármint nem azon, hogy berontok egy szintfőnökhöz tökegyedül, hanem hogy én nem halok meg, ha lenullázódik a HP-m.
Volt ez a csaj, aki a minap ajánlott nekem egy üzleti együttműködést. Ő is kovács volt, mint én, de tök más volt a hozzáállásunk, és nem is tudtunk megegyezni, inkább elég durván összebalhéztunk, és a fejemhez vágott pár dolgot, amiben van igazság. Túl sok is. Tök felesleges részletezni, mert én is ismerem a hibáimat, de ez most így először jött szembe, hogy valaki konkrétan az arcomba is köpte őket. A makacsságomat, az ingerlékenységemet, az arroganciámat, és legfőképpen azt, hogy mi a francnak tartom magamban a feszültséget ahelyett, hogy levezetném, és miért nem kérek segítséget, ha szükségem van rá. Baromi gyorsan rájött, hogy milyen vagyok, és ez elég félelmetes volt. Az meg tény, hogy mostanában mindenkivel összeveszek, akivel csak lehet, és ez nagyon gáz.
Tudom, itt van bennem ez a feszültség, hogy nem akarom ezt az egészet, és napról napra egyre erősebben érzem, főleg amióta volt ez az eset az óriással és szembenéztem valami olyasmivel, ami őszintén megijesztett. És ez nem az óriás volt, hanem az, hogy ha bajba kerülök, akkor egyedül maradok és csak magamra számíthatok. Nem voltak barátaim, akikben megbízhattam, akikre számíthattam. Ölelgetni és bíztatni mindenki tud, de ez nem barátság volt. Irigy voltam, mert minden ismerősömnek, akit közel éreztem magamhoz, volt valaki, aki fontosabb volt. A fenébe is, még Anatnak is volt valaki fontosabb, mint én! Én is akartam valakinek a legfontosabb lenni, de ez tök esélytelen volt. Én nem voltam ehhez elég nyílt és őszinte. Ahogy átkutattam a barátaim listáját, egyre kevésbé éreztem úgy, hogy én idevaló vagyok, hogy én közéjük való vagyok. Nem itt volt a helyem, nem akartam elpazarolni az életem ezekért az emberekért! Még ha rá lettem volna kényszerítve, de még az sem, hiszen én megtehettem, hogy leugrok a szint széléről, és nem a koporsóba kerülök, hanem felébredek a kórházi ágyban, vagy valami laborban, halál tudja. Visszakapom az életem, a családom, a barátaimat nem hiszem, de elérhetem az álmaimat… boldog lehetek. Semmi értelme nem volt, hogy maradjak. Persze, rohadt nemes cél lenne megmenteni ezt a párezer embert, de ki az a hülye, aki önként maradna és feláldozná magát? Én biztosan nem. Nekem fontosabb volt saját magam, mint egy csomó ismeretlen, vagy akár az a pár tucat ember, akit megismertem, de amikor szükségem lenne rá, egy ujjukat nem képesek felemelni értem.
Mondjuk mondani könnyű, hogy akkor én most lelépek és csá, de merszem az nem volt hozzá. Amikor lenéztem a szint széléről, vagy megpróbáltam felmászni a peremre, inába szállt a bátorságom, úgyhogy csak leültem a fal tövébe, és felhoztam az üzenetküldő panelemet. miközben azon gondolkodtam, hogy oldjam meg. Én saját magam nem tudtam volna megtenni, vörösökkel se haverkodtam, és ha arra gondoltam, amit az erdőben az óriás ellen átéltem… azt nem akartam még egyszer. Kellett valami, vagy valaki, aki egy ütésből elintéz úgy, hogy fel se tűnjön… heh, mintha lenne valami miniboss a 25. szinten, ami hasonló módon sebez, mint a 10. boss... Mekkora baromság ezeken gondolkodni… Végül talpra álltam és inkább bementem a városba, mert furcsa tekintetekkel találkoztam. Biztos hozzászoktak már az itteniek a hozzám hasonló módon lézengő alakokhoz, szóval beültem egy kávézóba, és egy nem túl finom, de iható tea mellett újra felpattintottam az üzeneteimet.

Ne haragudjatok, de én ezt nem tudom, nem akarom folytatni. Biztos csalódtok bennem, de én újra szabad akarok lenni, meg akarom valósítani az álmaimat. Nyugi, nem haltam meg, nekem nem Nerve Gear van a fejemen. Várlak titeket kint~

Puszi, csók, ölelés
Miri <3

Néztem még egy darabig a levelet. Nem akartam túl sokat írni, ömlengeni, mert az úgyse érdekel senkit. Lényeg, hogy megnyugtassam őket és ne boruljanak ki. Párszor persze átírtam, de ez lett a végleges. Kiválasztottam, kinek akarom elküldeni: Atoru, Ayani, Kokoro, Sou-chan, Aidor, Rin, Yuichi, Hinari, RenAi, Szophie, Alex, Jun, Saya és Shukaku… biztos van, akit kihagytam, de aki ismert, az hamar meg fogja tudni. Mennyi ember, és én senkihez sem éreztem magam elég közel. Elmosolyodtam, majd rányomtam a küldésre, aztán felkerekedtem és elutaztam a 25. szintre, persze felszerelés nélkül. Nem volt sok HP-m, csak meg kellett találnom azt a minibosst, belépni a területére, és ignorálni a teleportálásra figyelmeztető feliratot. Még egyszer átgondoltam a dolgot... de nem, nem változott a véleményem a szörny előtt állva sem. Ráadásul még biztos vissza is tudnék jönni, ha mégis meggondolnám magam... bár kétlem, hogy visszavágynék ide.

Sayonara...

by **Ijichi Sou** Szer. Jún. 29 2016, 18:02

Ijichi Sou írta:
Megértem tündérkém. Azon csodálkozom csak hogy egy ilyen céltudatos lányka mint te, eddig húzta ezt a döntést. Sietünk ki hozzád, és addigra híres seiyuu legyél ám.
XoXo, Vigyázz magadra!

by **Mirika** Szer. Jan. 16 2019, 13:44

Rendszerhiba, mi?

Nagyon későn kerültem ágyba, átkoztam is miatta azokat a fazonokat. Az volt a szerencsém, hogy nem kellett korán kelnem, elvégre karácsony, és csak délután volt dolgom. Az viszont munka volt... átkozott pótfelvétel, ilyet se pipáltam még, hogy ennyire az utolsó pillanatban változtatnak a szkripten, de ez van, ha egy kisebb stúdiónak dolgozik az ember lánya. Pedig mennyire örültem, amikor megkaptam a szerepet, de azóta szinte csak a gond van vele, a részeket pedig nem bírom végignézni, annyira rossz a végeredmény. Nekem ég az arcom, hogy egy ilyen izében hallatszik a hangom, még ha csak mellékszerepben is :/ Legalább folytatása garantáltan nem lesz, mert hogy kutya se fogja venni a BD-lemezeket, az fix!
Mégse tudtam kialudni magam, a csengő ébresztett fel délelőtt. Nem akartam megterhelni anyát, úgyhogy kipattantam az ágyból, és valami göncöt magamra kapva kibotorkáltam a kapuhoz. Egy nevemre szóló csomagért... A nappaliba visszaérve bekapcsoltam a tévét háttérzajnak, majd behánytam két szelet kenyeret pirítósnak, mielőtt nekiestem volna a csomagnak. Erősen ráncoltam a homlokom, amikor kikukucskált a csomagolás alól a konzol doboza. Aztán még jobban, amikor a játékra is rátaláltam. Megnéztem... a feladó csak egy név volt. Egy név, amit ismertem.
- Ezeknek elment az eszük... - sóhajtottam fel. Tudniuk kellett volna, hogy van AmuSphere-em, elvégre valahogy játszok az ALO-val is, a programot meg aztán tényleg nem tudtam mire vélni. Viszont mikor megütötte valami ismerős szöveg a fülemet, és felfigyeltem a tévére, úgy ki is esett a kezemből a papírvágó kés. Hallgattam a híreket, és konkrétan nem tudtam eldönteni, hogy most mit kéne éreznem. Örülnöm kéne, mert egy csomó játékos felébredt? Reménykednem, hogy van valaki köztük, akit ismerek? Paráznom kéne, hogy valahogy kilyukadnak hozzám? Egyáltalán nekem most mit kéne tennem? Gyorsan felkaptam a telefonom, gondoltam felhívom a "kapcsolatomat", de a szám nem volt elérhető. Nem volt foglalt, nem az volt, hogy nem vették fel. Előfizető ezen a számon nem kapcsolható.
- Meg vannak veszve... - erősítettem meg magamban. Képesek itt hagyni engem ennyi infóval? Átkutattam a dobozt, de csak egy nyúlfarknyi köszönőlevelet találtam benne, arról semmi szó nem esett, hogy innentől kezdve én mit meg hogy... De azt legalább lassan kezdtem kapiskálni, hogy miért küldték a játékot. Csak... érted, egy baj volt vele, hogy kell valaki, aki lehúzza a fejemről a sisakot. És azt anyára nem bízhattam. Mondjuk volt egy csajszi, akit az ALO-ban megismertem, és kiderült, hogy két utcára lakik innen... Talán ő... De... nem tudom, annyi mindent meg kéne beszélnem ezekkel az alakokkal, erre nem veszik fel a telefont? Muszáj lesz a felvétel után odamennem :/

by **Mirika** Csüt. Szept. 16 2021, 21:41

Egy bagoly története

Hinari késő este kopogást hallhat az ajtaján. Pedig már talán aludni is lefeküdt, és ha így van, a kopogás addig ismétlődik egyre hosszabban és türelmetlenül, amíg az ajtó ki nem nyílik. Mögötte, a folyosón pedig egy csinosan felöltözött Mirika toporog, láthatóan kicsit zaklatott állapotban.
- Ne haragudj, tudom, hogy késő van, de ez nem ér rá. Beszélnünk kell... izé... négyszemközt - süti le a szemét.

Először csak álmosan egymásra néztünk Allal, ki kopog ilyenkor és ilyen hosszan, de sajnos... mindketten tudtuk, hogy nekem kell ajtót nyitnom. Mert baj van. Vagyis lehet, hiszen a türelmetlen, késő esti látogatás sosem jó jel, bárkitől is érkezzen. A folyosón rám várakozó Miri arcára pedig elég volt egyetlen pillantást vetnem, hogy tudjam, igazunk volt.
- Szia - dörgöltem ki a fáradtságot a szememből, majd bólintottam a kérésre, komolyságot erőltetve magamra - Menjünk át a csokiszobába - ajánlottam egy fáradtabb sóhajjal és indultam el előre, nyári, igencsak lenge éjjeli öltözékben. Odabent aztán töltöttem magamnak egy jegeskávét és aggódón kémleltem céhtársam vonásait, hogy vajon mi történhetett, ami nem ér rá még holnapig sem.

Ugyan nem tartja a csokiszobát ideális helynek, de nem ellenkezik, hiszen a célnak végső soron megfelel. Igaz, Hinarival ellentétben Mirika csak simán lehuppan egy székre. Ránézni sincs kedve a csokiszoba által felsorakoztatott kínálatnak, hiszen akár Leo is tömhetné éppen finomságokkal most, ha nem alakul úgy ez az este, ahogy végül sikerült.
- Azt hiszem egy darabig nem mehetek védett területen kívülre... - kezd bele egy nagy sóhajjal - Akadt egy rajongóm, aki... hát, mindenhová követ, és izé... meg akar ölni. Egyszer sikerült is neki - erőltet az arcára egy mosolyt, aztán feszülten túr a hajába. Ujjai megakadnak a fülében, így egy pillanatra felszisszen, és cirógatni kezdi az érintett testrészt.
- Egy túlméretezett bagoly az... gondolom valahogy kapcsolódik a 41-es bosshoz... kicsit félelmetes - borzong meg, miközben igyekszik kerülni a szemkontaktust.

Miri első mondatai elsősorban játékost juttattak eszembe, gondolataimban pedig felsejlett egy vörös indikátoros tag, aki van olyan erős, hogy képes legyen 1v1-ben megölni Mirikát és akkor még... az a jobbik verzió, ha ölni akar, nem pedig lefogni téged és elhurcolni. Megdobbanó szívvel néztem körül, önkéntelenül is Alexet vagy Szophiet keresve, nem csoda hát, ha jelen állapotomban kellett pár másodperc, amíg elkezdtem helyesen feldolgozni az információkat.
- Egy... bagoly? Úgy érted mob? - kérdeztem vissza és ahogy eszembe jutottak az előző bosson történtek, rögtön összeállt a kép - Ez... nem jó.
Összeráncolt homlokkal kortyoltam bele az italba és közben gyorsan összeszedtem fejben, ami talán segíthet.
- Én azt hiszem már láttam hasonlót és ha ugyanarról beszélünk, tényleg köze van a negyvenegyes bosshoz. Illetve, még pontosabban, az a negyvenegyes boss. A másik - pillantottam a lányra és az álom is szinte rögtön kiszállt belőlem - Amikor átmentél az erdőn, a baglyok a fészekbe tett fiolákat elvitték az éneklő bosshoz, aki megitta azt és elpixeleződött. Ezután jelent meg felette a másik boss, nem emlékszem a nevére, de benne volt, hogy "Bosszú" - soroltam - Felüvöltött aztán elrepült... és ha ez egy ugyanolyan titkos boss, mint a harminchatodik... akkor a frontnak óriási szerencséje van, hogy pont te mentél be, és nem más.

- Akkor jól gondoltam, hogy boss... - sóhajt fel kicsit remegő hangon, majd becsukja a szemét, és vesz néhány mély levegőt - Bocsánat, jobban megviselt az egész, mint gondoltam... Hagytam, hogy megöljön, hátha úgy leszáll rólam, de utána megint megjelent - mondja, majd felemeli a fejét, és kicsit megpaskolja az arcát - Én nem érzem szerencsének, nekem most egy erdei faházban kéne lennem Leo-kunnal >.> - teszi hozzá durcásan - Ehelyett egy bagollyal kergetőzök. Egyedül nem is lehet megverni, ahhoz túl nagyot üt, és nem is lassú - sóhajt fel újra, immár sokadjára - Segítségre van szükségem...

Ha Miri nem egy székre ült volna le, most biztosan odaülök mellé és átölelem, de azt még így is meg tudtam tenni, hogy közelebb húzódtam hozzá és kicsit magam felé húztam, hogy rám dőlhessen, hogy tudjon támaszkodni rám. Szó szerint és átvitt értelemben egyaránt.
- Készítsek neked egy teát vagy valamit? - kérdeztem aggódón és márcsak a gondolatba is beleborzongtam, hogy átélte, immár nem előszörre, hogy elpixelezik. Abban mondjuk igaza volt, hogy ki kellett próbálnia: így már egészen biztos, hogy meg kell ölnünk a bosst, ha Mirit játékban akarjuk tartani. Egy mondatra viszont felkaptam a fejem - Leoval? Ő ugye jól van? - kérdeztem azonnal, bár ostoba kérdés volt, hiszen ha történt volna valami a sráccal, Miri biztosan nem a bossal kezdi a mai estét.
- Nem is azért... - ráztam meg a fejem - Csak ha valaki olyat nézett volna ki, aki valóban meghalhat és a boss egyedül talál rá... - tettem hozzá csöndesen és azt hiszem Mirikának is értenie kellett, hogy mire gondolok.
Súlyos csend telepedett ránk. Az elhangzottak engem is felzaklattak, pedig jelen sem voltam, az új, megoldandó probléma pedig komolyabb volt, mint eddig bármi, amivel szembe kellett néznünk. Itt egy Secret Boss. És a burkok a bosstermeken kívül nem működnek.
- Mennyit sikerült kiderítened róla? Statok, taktikák, ilyesmi... - fordultam felé gondterhelten, de... nem, igazából nem ma, nem most volt itt az ideje a taktikázásnak - De először is pihenj le, aludd ki magad és próbálj megnyugodni, jó? Megoldjuk, de nem most - néztem rá gyengéden és ha korábban kérte a teát, úgy a kezébe nyomtam a bögrét - Mikor veszik le rólad a sisakot? Addig pihenj le és ha legközelebb bent tudsz tölteni több órát, átbeszéljük. Addig pedig maradj védett övezetben - kértem őt és mosolyogtam rá biztatón - Segítek. Mindenképpen segítünk.

- Nem, nincs semmi baj, csak kell egy kis idő, hogy leülepedjen a dolog :3 - mosolyodik el halványan, és ha már lehetősége van rá, hát él a lehetőséggel, hogy kicsit megpihentesse a fejét Hinari vállán - Persze, Leo-kun azonnal elhúzta a csíkot - mondja nyugtatólag, majd ahogy beáll a csend, eszébe jut, hogy mennyivel jobban érezné magát, ha most nem Hina-chan válla nyomná az arcát, hanem a fiú széles és csontos válla.
- Meg kéne keresnem... - sóhajtja, majd finoman ellöki magát és felegyenesedik a széken és megrázza a fejét - Azért vagyok itt, hogy megbeszéljük, mit tegyünk. Eddig mindig eltelt legalább egy óra, mielőtt megjelent, szóval ha le tudnánk győzni a 42-es bosst egy óra alatt, akkor be tudnánk csalni egy bossterembe ezt a baglyot is... csak nem tudom, hogy a boss legyőzése után is működik-e a burok... - morfondírozik hangosan - Amúgy... a sebzése 90 körül van, a gyorsasága meg 60 körül, és szerintem csak engem támad, mást nem... de csak ennyit tudok róla. Nem sok... - próbálja összeszedni, amit felfedezett eddig, majd talpra áll, és kicsit tétován, de járkálni kezd a szobában.
- Nem tudok se megnyugodni, se aludni >.> - böki ki morcosan.

Megadóan fújtam ki a levegőt, amikor Miri végül megszólalt: az lehet, hogy ő ezért van itt az éjjel közepén, hogy ezt velem megvitassa, de én nem feltétlen azért vagyok, hogy velem a nem azonnali SOS dolgokat itt, az éjjel közepén megvitassák. Ebbe mondjuk Mirika nyilvánvalóan nem gondolt bele, hiszen láthatóan még mindig zaklatott, én pedig nem is jeleztem ezt felé, mert... talán tényleg ezért voltam én itt. Hogy elérhető legyek bármikor, bárki céhtagom és nem céhtagom számára.
- Mire eljutunk a bossteremig és átbeszéljük a taktikát, már eltelik legalább fél-3/4 óra... - kezdtem el én is hangosan gondolkozni - Bár az Folyosó Kristállyal megoldható. De a burok működését nem kockáztatnám be, sem egyszerre a két bosst, ha kifutnánk az időből, mint mondjuk a Trükkmesternél - sóhajtottam és hátradőltem a kanapén. A sebzése tekintélyes volt, a gyorsasága pedig közepesen erős, de legalább nem annyira, hogy páran ne tudnánk letöbbszörözni.
- Ha csak téged támad, kell egy tankos lovag melléd, de azt hiszem... azt hiszem tudom, hogy tegyük ezt biztonságossá - néztem fel rá és kezdtem el szemmel követni, ahogy fel-alá sétál a szökőkút és az ajtó között.
- Egyszerűen csak a védett terület és az azon kívüli terület határán kell megvárni. Rinne csapatvédelmével talán biztonságosabb lenne, de akár Aftonnal is működhet. A lovag bevéd téged, miközben ketten támadjuk, ha pedig a boss leütötte a páncélját, egyszerűen csak visszasétál a védett övezetbe feltölteni azt. Addig vagy bírod az ütéseit, vagy átveszi a védelmed a másodlagos tank. Első körben megpróbálnám így, minimális létszámmal, hogy senkit se tegyünk ki fölöslegesen életveszélynek... Ha pedig nem működik, még mindig bevonhatunk supportokat vagy több dps-t.

- Pontosan, én is a Folyosó Kristályra gondoltam! - ért egyet határozottan, némileg talán fel is villanyozva, de a kedélyeket gyorsan lehűti a folytatás, és bár látszik Mirikán, hogy nem feltétlenül ért egyet, inkább bólint. Nem azért van itt, hogy a kockázatvállalási kedvről vitatkozzanak. A lány ötlete hallatán azonban az idomár megáll a járkálásban, és ahogy lassan felfogja, miről beszél a kardforgató, felderül az arca.
- Zseni vagy! - jelenti ki széles mosollyal - De két tank kell, ha valami balul sül el, nem bírom el sokáig a sebzését. És én hoznék még egy DPS-t is, ha ötből kettő üt nagyot, az jobb, mintha négyből csak egy ilyen lenne. Például Ozi-kunt... - kezd el morfondírozni, majd számolni kezd az ujján - Ozi-kun, Afton-san, Rinne-chan, te meg én... - néz fel Hinarira végül, mintha csak megerősítést várna.
- Ha össze tudnánk hozni a dolgot két-három napon belül, az szuper lenne. Holnap írok mindenkinek :3 - dönt úgy, hogy a szervezést a saját kezébe veszi - A parancsnok viszont lehetnél te, ha esetleg... hát, mégis történne velem valami - veti fel az eshetőségét, hogy esetleg nem minden úgy alakul, ahogy azt szeretnék.
- És izé... még egyszer... ne haragudj, hogy ilyen későn rád rontottam, de... nem... nem tudtam ezt csak úgy a szőnyeg alá söpörni... - süti le a szemét bűnbánóan.

Egy fáradt mosollyal az arcomon figyeltem Mirika kedvének drasztikus megváltozását: a korábbi, ideges lány hamar átvette a kezdeményezést és ahogy feldobódva sorolta az ötleteit, hogy kiket hívna el, egészen máshogy festett, mint akárcsak fél perccel korábban.
- Igen, talán így jó lesz - feleltem végül - Ozival viszont személyesen beszélj. A negyvenes boss óta... hát, nincs valami jó passzban és ezek a hírek biztosan kiborítanák, főleg ha részt is kell vennie benne... Kell valaki, aki rögtön megnyugtatja. De abban egyetértek, hogy mint DPS, ő teljesen megfelelő lenne, vagy ha nem ő, akkor Leo a permájával - tettem azért hozzá, mert nem bővelkedtünk a nagysebzőkben és ha azt nézzük, hogy ez egy veszélyes harc lesz, csak olyanokat hívtam szívesen, akikben megbíztam. Meg persze Rinnét, de ő valószínű örömmel jön egy ilyen boss ellen tankolni.
- Hm, jó. Leszek akkor én a parancsnok, már ha bosstermen kívül is működik - tűnődtem el - Meg fel kell készülni itemekkel. Egy óra alatt sok mérget és kristályt el lehet használni - mosolyodtam el és így, a védett övezet és a majdnem korlátlan itemhasználat segítségével egészen megoldhatónak tűnt az előttünk álló feladat.
- Semmi gond - álltam fel végül és amolyan barátnősen átöleltem őt - Szólj, ha mindenki tud mindenről és megvan az időpont - bólintottam, majd elnyomtam egy félig visszafojtott ásítást: hiába a jegeskávé, ma elég hosszú napom volt.
- Ha nem haragszol... - igazítottam meg egy tincsemet és néztem rá bocsánatkérőn - Visszadőlök aludni. Márha képes leszek rá ilyen hírek mellett - nevettem fel halkan, némi keserűséggel és aggodalommal - Te is pihenj le, ha tudsz. Nem lesz ebből gond, ha észnél leszünk - mosolyogtam rá biztatón, majd elköszöntem és csapongó gondolatok közt visszasétáltam a szobámba.

- Oké, megnyugtatásban jó vagyok :3 - bólint újra, miközben magában számon veszi, kit és hogyan kell elérjen, és ennek a vége is határozott bólintás. Hinari ötlete felvillanyozta, sokkal kevésbé tűnik veszélyesnek így a harc. Jó dolog volt, hogy akárhová tehetik a kvázi bosstermet.
- Köszönöm, nagyon köszönöm - viszonozza az ölelést - Úgy lesz. Én tuti nem fogok tudni aludni, de neked jó éjszakát :3 - int a távozó lánynak, azonban gyorsan rájön, hogy egyedül maradni azért még elég ijesztő volt így is. De van rá elképzelése, kivel töltse ezt az éjszakát. És ezt az elhatározást akkor is végig fogja vinni, ha még tíz bagoly akar közéjük állni!

[Intermezzo]

Ozit egy ajtajára tűzött cetli várja.
- Ha ráérsz, gyere a szobámba. Kösz...

Mi-nyan

Meglepetten konstatálja a cetlit, ahogy épp hazaért, majd kis gondolkodás után kíváncsian elindul. Rövidesen Miri ajtaján kopogtat.

- Gyere csak be :3 - hallatszik a hang belülről, majd ahogy kinyílik az ajtó, Mirika már meg is ragadja Ozirisz kezét, hogy beljebb tessékelje a tágas lakhely legmélyebb bugyraiba.
- Köszi, hogy ilyen gyorsan idejöttél. Nem is húzom az idődet. Az a helyzet, hogy segítségre van szükségem. És... veszélyes a téma >< - mondja kissé félénken, majd az egyik ablakhoz sétál, és kinéz rajta.

Kicsit bizonytalanul ugyan, de besétál. Fogalma sincs, mi történhet a háttérben, de a kíváncsisága látszik rajta - Persze, segítek amiben csak tudok - válaszolta a lánynak - Miféle veszélyes téma? - kérdezett vissza, felhúzva a szemöldökét - Bajba keveredtél?

- Úgy is mondhatjuk - feleli kicsit elgondolkodva - Vadásznak rám. Ha kimozdulok a védett övezetből, bő egy óra alatt meg is talál egy bizonyos... bagoly - ejti ki a szót némi kivárás után, hogy fokozza a feszültséget, majd megfordul, és háttal dől az ablakpárkánynak - A 41-es boss rámtapadt, és csapatot szervezünk ellene. Kellenél, mint DPS. Azonban... hiába próbáljuk úgy csinálni, hogy minél biztonságosabb legyen, itt nem lesz burok - jelenti ki komoly tekintettel - Szóval ha nemet mondasz, tökre megértem. Mert ez nem játék lesz.

Kíváncsian figyelte, miféle bajba kerülhetett a lány, majd visszakérdezett - Öhm... nem úgy volt, hogy a 41-est megvesztegetted pár itemmel? Vagy valami balul sült el? - próbálta fejben helyrerakni az eseményeket. - Természetesen megyek. - válaszolta határozottan - A burok amúgy sem egy életbiztosítás, amióta leromlott a hatásfoka eddig sem volt játék. - majd egy levegővételnyi szünet után hozzátette - Minél többen vagyunk, annál nagyobb a siker esélye, és annál biztonságosabb. Mellesleg te sem hagytál benn a trágyában, szóval ez a legkevesebb - mosolyodott el a végére.

- Én sem tudom, mi történt pontosan. Rendben átjutottam az erdőn... De Hina-chan azt mondta, hogy az a boss végül elpusztult, és ez a másik jött a helyére. És valamiért én vagyok a célpontja - magyarázza, bár tényleg látszik rajta, hogy igazából fogalma sincs, miről beszél, csak próbálja átadni, amit hallott.
- Köszönöm. Tényleg :3 - reagál a mosolyra mosollyal - De azért gondold át kicsit, nem haragszom meg érte, ha nem akarod kockáztatni az életed - mondja, reflektálva a válasz gyorsaságára - A terv az, hogy két tank fogja majd a sebzését felváltva, és ha az egyikük elfogy, akkor bemenekül a védett övezetbe feltöltődni. Ezalatt pedig Hina-chan, te és én ütnénk, ahogy csak tudjuk - osztja meg a stratégiát, csak hogy ne kelljen vakon döntenie a fiúnak.

- Akkor ez is hasonló lehet, mint az a víz alatti hülyelány, ahogy hirtelen boss lett belőle - tűnődött el egy kicsit - De azért ez durva. Először játékosnak való indikátort kap a boss... most meg már szabadon garázdálkodik Aincradban... - fakadt ki egy kissé, hogy újabban mennyire semmibe veszik a bossok a világ alapvető törvényszerűségeit - Máskor is volt ilyen, hogy a boss elhagyta a termét? Hallottál hasonló esetről? - érdeklődött, hisz a cicalány pár nagyságrendnyivel több tudással bír a virtuális világokról.
- Ha rám vadászna egy boss, és én kérném a segítséged, te meghátrálnál? - tette fel a költői kérdést, majd le is zárta, hisz tudta nagyjából mit felelne a lány - Na ugye. Egy csónakban evezünk, alap, hogy összetartsunk és segítsünk egymáson.
- Jó tervnek hangzik így elsőre, ha jól sejtem valamelyik város határában lenne a harc - gondolkozott el egy kicsit - Akkor ha úgy vesszük, még biztonságosabb is, mintha bossteremben lennénk, csak az életcsíkokra kell nagyon figyelni, meg reménykedni, hogy nem csinál hasonló OHKO mutatványokat, mint a Megfigyelők reflektora... - fűzte tovább a szót, ahogy körvonalazódott számára az elkövetkezendő harc.

Határozottan megrázza a fejét - Ilyen még sose volt, hogy bárhol feltűnhet egy boss - feleli, majd úgy néz a fiúra, mint aki valamilyen hülyeséget mondott. És végül is az is volt.
- Ezt pont tőlem kérdezed meg? Tudod, hogy én bármilyen öngyilkos küldetésbe berohanhatok ész nélkül - sóhajt fel, bár azt nem említi meg, hogy meg is ölette magát a bagollyal, hátha úgy meg lehet tőle szabadulni. Pedig ehhez pont releváns lett volna.
- Igen, valami ritkán lakott kis falu lenne az ideális - bólint, és nyomban el is kezdi dörzsölni a karjait, mert érzi, hogy a fagyos szintek passzolnak a leginkább ehhez a kitételhez - Nem kicsi a sebzése, de kezelhető, szóval az nem probléma. Rám kábé kilencvenet üt - mondja, majd elrugaszkodik az ablaktól, és néhány határozott lépéssel bezárja a köztük lévő távolságot, hogy adjon egy ölelést.
- Köszönöm, tényleg - suttogja.

- Ez egyre durvább lesz... és még a felénél se tartunk... - húzta el a száját, majd a lány következő mondatára felkapta a fejét - Tudod, hogy hogy értem...
- És az is olyankor, amikor a jónép másfele bóklászik. Nem könnyítené meg a dolgot, ha még random játékosokra is figyelni kellene, akik rosszkor vannak rossz helyen... - az pedig még annyira sem lenne jó móka, ha még a vörösök és hasonszőrű játékosok bukkannának fel, elvégre könnyebben kiiktatják a fél Ligát, ha éppen egy bazinagy bagollyal küzdenek
- Az azért elég sok, de mit vár az ember egy 40+os bosstól... de jahh, szerencsére még a kezelhető szint - értett egyet a lánnyal.
- Ugyan, ez a legkevesebb - válaszolta a cicalánynak, miközben viszonozta az ölelést - Van bőven mit törlesztenem... - tette hozzá alig hallhatóan.

by **Mirika** Hétf. Ápr. 18 2022, 15:25

Justice Leader

Tétován kopogott, mozdulatait eluralta a feszültség. Üzenetben kérte a találkozót, arra hivatkozva, hogy nagyon fontos, de nem árulta el, és valójában még nem is döntötte el, hogy pontosan mit és mennyit fog elmondani.
Amikor kinyílt az ajtó, arcán egy pillanatra átsuhant a bódulat, szíve megtelt a legutolsó találkozás emlékével, de megrázta a fejét és hamar kirázta belőle az ábrándokat. Ennek most... nem volt itt a helye.
- Bocsánat, hogy ilyenkor zavarlak - szabadkozott, mert valamiért még mindig úgy érezte, hogy szükség van erre, hogy minden pillanat, amit valaki az életéből őrá áldoz, az puszta pazarlás, és főleg érezte ezt Mirika mellett, aki annyira elfoglalt volt, aki annyi feladattal töltötte meg a saját életét és akinek meg voltak számlálva a hátra lévő boldog évei . - Csak van valami, amiről úgy éreztem, hogy tudnod kell. Tőlem. És elsőként.
Távolságtartó volt, sütött belőle az idegesség és ha be is invitálta a lány a szobába, nem ült le, csak egyik lábáról a másikra állt. Aggódott. Sose vallotta volna be, de félt. Mirika volt az, akinek a véleményétől leginkább tartott, mert ő egyszer már egyetlen tollvonással tönkretette az önbecsülését és ezt azóta sem tudta elfelejteni neki.
Mély levegőt vett. Felkészült. Tekintetét a sárkányra függesztette, mintha vele beszélgetne igazából. Egyetlen sóhajtásként bukott ki belőle a vallomás.
- Hinari megkért rá, hogy vegyem át tőle a céhet.

Összecsaptak a hullámok a fejem felett egy kicsit, és ennek pont az látta kárát, amit mindennél fontosabbnak éreztem: a Leo-kunnal töltött idő. Nem volt időm belépni, mert ez a hely a fejemben mégis csak egy játék volt, és a munkámat nem hanyagolhattam egy játék kedvéért még akkor sem, ha ebben a játékban nem holmi NPC-k, hanem hús-vér emberek között töltöttem az időmet, köztük valakivel, aki minden egyes nappal egyre jobban hiányzott. Most, hogy végre beléphettem, szinte az első dolgom lett volna az, hogy a fiúnak küldök egy üzenetet, de megelőzött. Mintha csak leste volna, mikor leszek online, ami akkor is jó érzéssel töltött el, ha csupán véletlen volt. Hamar türelmetlenné váltam, idegesítően lassan teltek a percek, amik az üzenet és a kopogás között teltek el, de amint kinyílt az ajtó, ragyogó tekintettel és a faházból is ismerős mosollyal öleltem át Leo-kunt, és fúrtam az arcom a mellkasába, hogy magamba szívhassam az illatát.
- Nemnemnem, én tartozom bocsánatkéréssel, hogy nem zavarhatsz gyakrabban >.> - fújtam fel az arcom, majd szinte rángattam befelé a fiút, hogy Momo is üdvözölhesse, meg hogy egyáltalán, betelhessek a látványával, meg minden. A szavaira viszont összefutottak a ráncok a homlokomon.
- Valami baj van? - kérdeztem óvatosan, mert az egész testbeszéde ezt sugallta, sütött róla hogy feszült, és a komoly hangvétel az én hangulatomra is azonnal rányomta a bélyeget. Ehhez képest a mondat, ami kiszökött a száján, jelentéktelen volt ahhoz képest, aminek a súlya megjelent a kobakom fölött, és akár megnyugvással is eltölthetett volna, ha össze tudom rakni az egymás után rakott szavak értelmét. De nem tudtam, úgyhogy csak értetlenül pislogtam, tátva maradt szájjal, mert… ennek nem volt értelme. Nyilván az első dolog, ami megfogalmazódott bennem a “miért?” volt, és nyomban megszülettek az összeesküvés elméletek bennem, kezdve attól, hogy valami baja van, egészen addig, hogy ki akar lépni a játékból. Ugyanakkor azzal is tisztában voltam, hogy Leo-kun nem ezt a kérdést várja tőlem, hanem véleményt. Tanácsot. Bátorítást. És a két gondolat egyszerre ért el oda, hogy szavakká formálódjon, úgyhogy ki is oltották egymást. Hosszú pillanatokig csak bámultam ki a fejemből, mire észbe kaptam. Megráztam a fejem, hogy kisöpörjem belőle a gondolatokat.
- Oké, ha ez a pár szó ezt váltotta ki belőlem, képzelem, hogy te min mehetsz most keresztül… - fújtam ki a levegőt hosszan. Gyorsan megértettem, Leo-kun miért ilyen ideges.
- Ha valakiben van elég igazságérzet ahhoz, hogy Hina-chan nyomdokaiba lépjen közülünk, az te vagy, szóval… én örülnék neki :3 Innentől mesternek kell szólítanom téged? Vagy lehetek First Lady? :3 - mosolyodtam el, megpróbálva önteni a fiúba egy kis nyugalmat. Meg magamba is. Nem hagyott nyugodni, hogy mi állhat ennek a hátterében. Közelebb léptem Leóhoz, és megfogtam a kezét.
- Mi történt? - kérdeztem kissé tétován, az érintésben keresve a békét és a biztonságot, mielőtt a gondolataimat jelképező pacik túl messzire szaladnának.

Jéghideg tenyerét a zsebébe süllyesztette, úgy bámulta Mirika arcát. Próbálta kitalálni a némaság mögött meghúzódó gondolatokat, miközben a csend elviselhetetlenül hosszúra nyúlt. A szíve vadul kalapált, gyomra öklömnyire zsugorodott, ő pedig rájött, hogy életében először tartja valaki jóváhagyását ilyen szinten fontosnak.
Mirika véleményén múlott, hogy képes lesz-e végigcsinálni mindezt teljes magabiztossággal a céhgyűlésen is.
- Nem csak most. Már egy jó ideje tudom, hogy ezt szeretné - helyesbített tétován, arra a rengeteg elfecsérelt időre gondolva, amit a gondolatai és a rubik kocka megoldhatatlannak tűnő lapjai közé zárva töltött az elmúlt hetekben.
A folytatásra azonban nem számított. Oda nem illő módon, a feszültséget elsöprő hullámként tört elő belőle a nevetés.
- Attól tartok, ahhoz előbb feleségül kell vegyelek - mosolygott megkönnyebbülten, az egyértelmű poént azonban kétértelművé tette hangjának zavarbaejtő tónusa.
Megszorította Mirika kezét és az ágyhoz vezette őt, hogy leüljenek. Most már nem félt elmondani neki. Meglepő módon képes volt elhinni a megnyugtató szavakat.
- Nem is tudom, csak... Baráti beszélgetésre hívtam, a faházba. Szükségem volt rá, amikor a bagoly... - Szavai elhalkultak egy pillanatra, megborzongott az emlékre. - Egyszer segítettem neki, amikor maga alatt volt Alex miatt, azóta nagyon közeli barátom. Rengeteg dologról beszélgettünk, boroztunk, aztán... aztán egyszer csak megkérdezte. Látnod kellett volna a tekintetét. Nem lehetett neki nemet mondani. Azt hittem, hogy csak fáradt, és ha átveszek egy kis terhet a válláról, az segíthet, de legutóbb... - Felsóhajtott. - Egyértelművé tette, hogy nem akar céhvezér lenni. Talán évek óta kereste, kinek adja át a feladatot. Ezt biztosan nem kellene elmondanom, de... nagyon sokat sír. Egyáltalán nem értem. Átölelem és aztán egyszerűen csak sír. Fogalmam sincs, hogyan lehetne segíteni rajta.

Persze hiába próbáltam oldani a hangulatot, gyorsan visszatalált hozzánk a komorság, ahogy Leo-kun igyekezett kifejteni, hogy mi is folyik a háttérben, amiről majdnem biztos voltam benne, hogy senki más nem tud, legfeljebb Alex-kun. Sőt, ő biztosan. Szóval én is csak némán bámultam magam elé, és igyekeztem feldolgozni az egészet, meg magyarázatot találni rájuk, miközben a szőke fiú kezét szorongattam. Hina-chan nagyon sokat sír. Sokkoltak ezek a szavak. Pedig mindig olyan erősnek tűnik, legfeljebb a feszültséget látni rajta, amikor együtt van a céh.
- Szóval ezért… ezért tett minket próbára mostanában annyiszor. Na basszus… - sóhajtottam fel, visszagondolva a céhostromra, vagy éppen a barlangi kalandunkra, amiről talán jobb, ha Leo-kun nem is tud. És hirtelen az is érthetővé vált, hogy miért tűnt annyira zaklatottnak, amikor “kimentett” a fogságból.
- Örülök neki, hogy talált valakit - mondtam halkan, ajkaimat melankolikus mosolyra húzva. Mégse tudtam elképzelni azt, hogy egyszerűen csak átadja a jogokat Leo-kunnak és onnantól kezdve Hina-chan szimpla tag lesz. Ki akar lépni? De hát Alex-kunt biztosan nem akarja itt hagyni.
- Van valami, amire szükséged van? Mert az nem kérdés, hogy segíteni akarsz Hina-channak :3 - néztem fel a fiúra - Bár nem biztos, hogy pont rám kéne hallgatnod, még egy kicsi, független kereskedő céh vezetésére is alkalmatlan voltam >.>

Miközben azért jött, hogy kétségeire ilyen, vagy olyan formában, de megnyugvást találjon, azon kapta magát, hogy ő az, aki finom simogatással próbálja enyhíteni társa ujjainak merevségét.
- Ne rágd magad miatta, nem ezért mondtam el - érintette meg a lány ajkának lefelé konyuló szélét és húzta apró mozdulattal felfelé. - Csak úgy éreztem helyesnek, ha személyesen tőlem tudod meg, nem pedig a céhgyűlésen. És... - Volt még valami más is. Bűntudata volt, amiért egyik lányt húzta az ölébe a másik után. Úgy érezte, egy lefelé száguldó spirálba került, amiből nagyon hamar ki kellene szállnia, ha nem szeretne elképzelhetetlen mélységekbe zuhanni. Ez mégsem az az alkalom volt.
- Szerintem rendben leszek, de ha mégsem... számítok a tapasztalatodra. A neved és a céhed már akkor híres volt, amikor még csak a kezdő mezőkön mertem kóborolni. Biztos vagyok benne, hogy több vagy, mint amire tartod magad - pöckölte meg Mirika orrát mosolyogva, majd felkelt az ágyról. - Igazából csak ennyit akartam. Ha... Ha szeretnél valamit tenni érte, vidd el Hinarit csajos programokra és beszélgessetek. Te biztosan jobb tanácsokkal tudnád ellátni, mint én tettem.

- Attól még aggódom miatta. Tulajdonképpen Hina-chan miatt maradtam itt játszani. Eredetileg - mondtam óvatosan. Persze azóta már változtak valamelyest a prioritásaim, és bár Hina-chan még mindig nagyon fontos volt számomra, már nem csak miatta jártam ide vissza, sőt, talán most már nem is elsősorban miatta.
- Köszi, hogy elmondtad. Meg tudnám szokni ezt a szerepet, hogy minden fontosat elsőként nekem mondasz el :3 - vigyorogtam rá Leo-kunra, sőt, még oldalba is böktem a könyökömmel. Klassz érzés volt, nem sokszor tapasztaltam hasonlót. Minden barátomnak volt valaki, aki fontosabb volt mint én, szóval… ez olyasmi volt, amire nekem is figyelnem kellett, hogy így is maradjon. Nem akartam eljátszani a fiú bizalmát.
- Csak tudd, hogy van hová fordulni. Nem kell minden problémát egyedül megoldanod - feleltem meleg mosollyal az arcomon. És itt nem is csak feltétlenül magamra gondoltam, hiszen én nem mindig vagyok itt, Leo-kun viszont hajlamos volt az ilyen magánakciókra >.>
- Biztos, hogy csak ennyit akartál…? - fogtam meg finoman az inge ujját, ahogy felállt az ágyról, mintegy sugallva, hogy nem muszáj elrohannia, sőt.

- Meg is lepődnék, ha nem aggódnál mindig másokért - mosolyodott el melegen, miközben tovább cirógatta a lány kézfejét. - Hinari rendben lesz. Szerintem most lesz csak igazán rendben. Huszonöt éves és az elmúlt közel tíz évét azzal töltötte, hogy más emberek életét menedzselte. Szerintem normális dolog, ha végre élni is akar, csak még... még nem tudja, hogyan kell. Ezért ilyen szomorú - próbálta meg szavakba önteni a tapasztalatait, nagyvonalúan kihagyva belőle azt a részt, hogy Alex haldoklik. Haldoklik, és ez önmagában is hatalmas teher, ami mellett nem fér el már több.
Valójában nem is csoda, ha mindemellett az ember néha eltéved és átmenetileg más karjában keresi a vigaszt. Főleg ha az a másik igazán felelőtlenül ölelget.
Már majdnem elragadták a sötét gondolatai, amikor megérezte Mirika oldalba bökését. Belebámult a vigyorgó arcba és egészen zavarba jött. Tudta, persze, hogy tudta, miért érzi szükségesnek beavatni a lányt még mindenki előtt, de így szavakba öntve hallani azért elég zavvarbaejtő volt.
- Én is köszönöm, hogy hiszel bennem - motyogta alig hallhatóan, mert ez most tényleg rengeteget jelentett neki. Ezek után azonban úgy érezte, eljött az ideje lelépni, mert már így is sokáig zavart, de a lány apró ujjai megállították.
- Én... - Ott volt a kérdés a levegőben. Nagyon egyszerű lett volna feltenni, de még nem állt készen rá. - Igazából vacsorázni indultam. Esetleg velem tarthatnál - vetette fel az ötletet, mert vágyott rá, hogy együtt töltsék az idejüket. Hiszen olyan régen nem látta! Ezek a kihagyások pedig bizonytalanná tették, talán ezért is nem köszöntötte őt korábban csókkal, vagy legalább egy puszival.

Elpirultam kissé a megjegyzésre, mert hát én folyton tök önzőnek érzem magam, erre most megkapom, hogy folyton mások miatt aggódok. Mondjuk én megtehettem, mármint olyan értelemben, hogy magam miatt annyira nem kellett aggódnom. Ennél nagyobb csalás meg nem is nagyon létezett itt, ebben a helyzetben. Azok meg, akik annak ellenére is önzetlenül kockáztatják az életüket másokért, hogy nincs meg ez a biztonsági hálójuk, mint ami például nekem, sokkal többet érdemelnek.
- Benne vagyok. Szép is lenne, ha nélkülem indulnál vacsorázni :3 - pattantam talpra, bár nem voltam éhes. Sőt, akár azt is felajánlhattam volna, hogy főzök-sütök valamit én, de most még úgy voltam vele, hogy inkább vigyen csak el valahová, hihi :3 A következő lépés meg majd az lesz, hogy én is megmutatom, mi mindenre vagyok képes a konyhában.

by Ajánlott tartalom

Mirika margója

Mirika margója

Re: Mirika margója

Re: Mirika margója

Re: Mirika margója

Re: Mirika margója

Re: Mirika margója

Re: Mirika margója

Re: Mirika margója

Re: Mirika margója

Re: Mirika margója